Erdélyi szakértő: a magyarországi pártbejegyzés egyelőre csak retorikai fordulat az RMDSZ-ben
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) retorikájában bekövetkezett fordulatként értelmezte a határon túliak pártjának magyarországi bejegyzésére vonatkozó megnyilatkozásokat Székely István Gergő kolozsvári politológus, a romániai Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Székely István Gergő az MTI-nek elmondta, hogy mindenképpen a kontextus figyelembe vételével kell értelmezni a határon túli párt magyarországi bejegyzésére vonatkozó felvetéseket. A politológus fontosnak tartotta, hogy a felvetés az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) választási eredményeket értékelő ülésén hangzott el. Megjegyezte, a romániai júniusi helyhatósági választásokon az RMDSZ-nek a jó eredményei ellenére néhány fontos veszteséget is el kellett könyvelnie: elvesztette a Maros megyei és a Szatmár megyei önkormányzat elnöki tisztségét, valamint a szatmárnémeti polgármesteri és a nagyváradi alpolgármesteri tisztségét.
Székely István-Gergő szerint az RMDSZ-en belül van egy olyan vélekedés, hogy a Fidesz háttértámogatásával elindult két kis párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hozzájárult eme veszteségekhez. Szerinte az a nézet is elterjedt az RMDSZ-en belül, hogy a nagyobb arányú román részvétel részben a Nyirő-ügy által felfokozott nacionalista hangulatnak tulajdonítható.
Székely István Gergő megemlítette, mindenképpen retorikai fordulatot jelent, hogy az RMDSZ - amely korábban védekező hangnemben viszonyult az ellenzékének juttatott Fidesz-támogatáshoz - most egy offenzív retorikát vett elő. "Úgy érzékelem, hogy ez egy élesebb jelzés a Fidesz irányába, és nem egy szándéknyilatkozat. Azt üzeni: ha ti is bejöttetek a mi térfelünkre, mi is bemehetünk a tietekre!" - értelmezte az üzenetet a szakértő.
A politológus megjegyezte, míg Romániában rendkívül nehezen teljesíthető feltételekhez kötik a pártbejegyzést, Magyarországon ez nem ütközne akadályba. A határon túli párt választási részvételének azonban csak akkor lenne értelme, ha a párt országos listát állítana. Ennek a feltételei pedig nehezen lennének teljesíthetők. A Fidesz magyarországi versenytársainak a segítsége pedig nem lenne kívánatos az RMDSZ számára. "Az RMDSZ-nek nem érdeke, hogy rátolják a magyarországi baloldalra" - állapította meg az elemző, megjegyezvén, hogy az RMDSZ jobbközép politikai szervezetként határozza meg magát, tagja az Európai Néppártnak.
A politológus azt is megjegyezte, hogy az esetleges párt reprezentativitásához fontos lenne a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai partner is. Megjegyezte, az RMDSZ jó kapcsolatot ápol a Vajdasági Magyarok Szövetségével (VMSZ), de mindeddig elutasította a párbeszédet a felvidéki Híd-Most párttal. Mindez nehézzé tenné egy olyan határon túli magyar párt bejegyzését, amelyet valamennyi leszakított területről támogatnának.
Egy határon túli párt magyarországi bejegyzését az RMDSZ kisparlamentjének tekintett SZKT vasárnapi ülésén több képviselő is felvetette. A felvetést helyeselte Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, de hozzátette, az RMDSZ-nek most az ősszel tartandó romániai parlamenti választásokkal kell foglalkoznia.
Gazda Árpád
MTI

Határtalanul!
A határon túlra rekedt magyarok sorsa, és amit ezen az egzisztenciális körön belül kell értenünk: kapcsolata az anyaországgal a rendszerváltozás „uralkodó eszméinek” alighanem az egyik legfontosabbika. Kommunikációs tekintetben, mondhatni az, amely a legszélesebb körökben uralta a nyilvánosságot, sőt talán az egyetlen, amelyet a korábbi államvezetés sem merészelt következetesen és nyíltan negligálni, tiltani, szabotálni – noha bizony érdekében állt volna ez a „proletár nemzetköziségnek” becézett programos és permanens honárulás jegyében. Mondjuk például a romániai „falurombolás” mellett kiállni Kádár és követői sem merészeltek, noha tudva tudták, hogy a határokon átnyúló népi, nemzeti tiltakozó akciók szerveződése (a világvisszhangot is figyelembe véve) aligha erősíti (nem létező) legitimitásukat, sőt leleplezi mindazokat a hazugságokat, amelyeket a vérrel megteremtett kelet-közép-európai „feszültségmentesség” fenntartásában érdekelt bolsevik hatalmi központ kényszerített ránk (érdekes, hogy a „többi érdekelt” ezzel kevéssé törődött).
És ez az állampárti gyakorlat az „antisovinizmussal” és „antinacionalizmussal” mint liberális érvekkel megtámogatva, bizony már az első világháború előttről itt hangoskodott, és folyamatosan jelen van a két háború között a baloldali „értelmiség” Párizsában és a KGB Moszkvájában, a darab ideig szocialista enyhelynek számító Bécsben, majd Berlinben, a polgári demokrácia csodaállamában, Csehszlovákiában, sőt – urambocsá! – még Kolozsvárt is, ha Erdély fővárosán ez alkalommal a Gaál Gábor-i Korunk városát értjük, a szovjet világhódító technológia első nagy lelepleződése alkalmával, a spanyol polgárháborúban (amit még ma is előidejének vall az anarchizmusra hajló európai „polgári” baloldal), de még a Trockijnak otthont adó Mexikóban is.
Hosszú lenne folytatni ezt a gondolatsort, különösen, ha még hozzávesszük mindazt, amit ma már nyugodtan elmondhatunk a Trianon utáni magyar államvezetés kisebbségpolitikájáról, meg ha még mélyebbre nyúlva a históriában, azon a felelőtlen naivitáson, sőt (nemzetvesztő) nemtörődömségen merengünk el, ami a kiegyezés utáni magyar belpolitikát jellemezte a határszéli-nemzetiségi területeken. Ez utóbbi elemet azért érdemes szóba hozni, mert az állam szerepének a fontosságára utal az akkori nemzetállami időkben, s ennek ma is van – kellene, hogy legyen – hangsúlyos jelenléte, amikor a magyar kultúrállam-koncepció minél erőteljesebb érvényesítése kell legyen a nemzetpolitika egyik sarokpontja.
Mit jelent ez? Azt, hogy észlelnünk kell és tudatosítanunk, hogy a rendszerváltoztatás egyik spontán, nemzeti, sőt talán össznépi „ideologikus” mozgatója attól a pillanattól, hogy az első szabadon választott kormány letette az esküt, állami feladattá vált (amely persze nem nélkülözheti továbbra sem a nemzet érzelmi „felhajtó erejét”). És persze ha a mai, hol lehangoló, hol kedélyemelő eseményeket nézzük, eszünkbe jut sok-sok minden a korábbi kormányzatok idejéből, sok ügyetlenkedés és sok erőn felüli vállalás, sok csalódás és sok olyan esemény, amely erősítette-erősíti a határokkal mit sem törődő nemzeti közösséget. A Duna Tv létrehozásától kezdve, hogy egy igazi mérföldkövet idézzünk az Antall-kormány idejéből. De hatalmas politikai szervezőmunka folyt a második nemzeti kormány alatt is 1998 és 2002 között, nem kevés anyagival megerősítve. Aligha ok nélküli, hogy az akkori ifjú miniszterelnök újságból kivágott képét rendre ott találtuk a székelyföldi tisztaszobák saroktékájában. Az „egyéb” kormányzatokról jobb nem beszélni, a főhatalmú emeszpések ugyanúgy szorongtak, mint emeszempés atyáik, ha bármi határon túli dolog szóba került, és ezt az állapotot ügyesen kihasználták liberális szövetségeseik. És sikerült „lenyúlniuk” – megvenniük és manipulálniuk – az utódállamok sajtójának, könyvkiadásának, egyetemi oktatásának stb. nagy részét (és itt egy rendkívül nyomorúságos példatárnak kellene következni), de volt olyan vezető alakjuk is, aki attól sem tartózkodott, hogy másságát is latba vesse az „eszmei” hódítás érdekében.
Mit is látunk ma? Sok szívmelengető tényt és nem kevés bosszantó vagy nyugtalanító esetet. Mondjuk megengedőleg, hogy az állam keresi a maga szerepét ezen a területen is, ahol hozzáállásának korrektsége természetesen kétségbevonhatatlan. Keresi a szerepét a külhoni magyar politikai szerkezettel és szervezetekkel való viszonyban. Mert ez is újdonság. Hogy a külországi magyar pártok politikailag emancipálódva már nemcsak pénzekért kujtorognak át, hanem országukon belül is érvényesíteni akarják érdekeiket. (Nem mondva le persze az „anyaországi” apanázsról akkor sem, ha pillanatnyi érdekükben áll barátságtalanul viselkedni azokkal szemben, akiknél ott a kasszakulcs…) Ezekben a pártközi ügyekben mondhatni folyamatos a magyarországi kormányzat kudarctörténete, noha nehéz elképzelni, hogy miféle viselkedés volna helyénvaló a felvidéki vagy a romániai győztes magyar pártokkal azok után, amik a részükről elhangzottak vagy másként megnyilvánultak. Pedig meg kell teremtődni a modus vivendinek és nem a „kettős identitású” Híd-Most (ahonnan újra a szlovákiai nagypolitika csúcsai mellé emelődött A. Nagy László – emlékszünk boldogult úrfikorára?), vagy a ki tudja már, milyen módon azonosítható, jórészt román miniszterekként funkcionáló RMDSZ vezérkarának jó szándékát kiérdemelni, hanem azokra a magyar százezrekre gondolva, akik rájuk szavaztak. Külpolitikailag kezelendő (tehát állami) feladat mindaz, ami nyílt nemzeti sérelemként nyilvánul meg. A temesvári bebörtönzöttek ügye (nyolc év után!), a marosvásárhelyi és nyitrai egyetem mélyrepülése, a Nyirő-kérdés rendezése és számtalan más.
Az persze rendjén van, hogy külön államtitkársága lett a határon túli nemzetpolitikai kérdések kezelésének (az viszont nem egészen világos, hogy kormányzati besorolása ellenére hol is van az igazi főhatósága…), hogy a Bethlen Gábor Alap talán rendet tud tenni a kiutalások elképesztően kusza gyakorlatában, és – talán – a legszebb, hogy máris több tízezer magyarhoni iskolás utazhatott a határon túlra állampénzen és „tanügyi előírásra”. És mindaz, ami megindult spontán nemzeti kezdeményekként valamikor a hetvenes évek elejétől, az megyeget szépen továbbra is, egyszerre erősítve a lelki és gazdasági kapcsolatokat. Ennek sem érnénk a végére, ha elkezdenénk sorolgatni. Mindenesetre az államnak van mire támaszkodnia, ha olyan problémák adódnak elő, amelyek meghaladják a civil szféra erejét és illetékességét.
Alexa Károly
Magyar Hírlap
Erdély.ma

Komolytalan próbálkozás az RMDSZ-től
Huszonhét választókerületben kell jelöltet állítani az országos listához
Nem olyan egyszerű a magyarországi választásokon való részvétel, mint ahogy azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) elképzelik. A választási törvényt elemezve komolytalannak tűnik a felvetés, hogy elindulnának a magyarországi választásokon.
„Alapítsunk mi is pártot Magyarországon, lássuk, mit szólnak hozzá!” – vetette fel Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a múlt hét végén. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint a határon túliak magyarországi pártját a magyar állampolgárságot szerzett felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarokkal közösen lehetne bejegyezni. „Megfenyegettük a magyarországiakat, hogy létrehozunk ott egy pártot. Ez nem árt, de még mielőtt a 2014-es magyarországi választásokról beszélnénk, nekünk az őszi parlamenti választásokra kell összpontosítanunk” – finomított később Markó Béla tiszteletbeli RMDSZ-elnök. A távirati iroda megkeresésére tegnap mind az MKP, mind a Most-Híd illetékese közölte, a felvidéki magyar pártok egyelőre nem tervezik magyarországi „fiókpártok” bejegyeztetését.
Az RMDSZ-ben, úgy tűnik, nincsenek tisztában azzal, milyen kritériumoknak kellene megfelelni ahhoz, hogy hivatalosan is elindulhassanak a magyarországi választásokon. Önmagában a pártalapítás egyébként még nem is lenne gond, a hatályos párttörvény alapján ugyanis csupán tíz alapító tag, illetve bejelentés és bíróság általi nyilvántartásba vétel szükséges hozzá. Ha viszont ez az „RMDSZ testvérpárt” a következő parlamenti választásokon el akarna indulni, már komoly előkészületek szükségesek.
Az új választási törvény szerint ugyanis országos listát csak az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, összesen huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított. A tervezett párt egyéni indulóinak e választókerületekben ezer érvényes ajánlószelvényt kellene összegyűjteniük, hogy hivatalosan is a startvonalhoz állhassanak. Mivel 2014-től kétszáz fős parlament alakul, a következő választásokon az eddigi 176 helyett már csak 106 egyéni választókerület lesz. Egy-egy kerületben átlagosan nyolcvanezer választó járulhat az urnákhoz, így nem lesz kis munka a kopogtatócédulák összegyűjtése, hiszen azokat más, itthon már ismert pártok elől kell elhalászni. Ha ez sikerül is, ahhoz, hogy a parlamentbe bekerüljön, az országos listájának minimum ötszázalékos eredményt kell elérnie.
Viszonyításképpen: 2006-ban 64 százalékos részvétel mellett az MDF csaknem 273 ezer szavazatot szerzett, ez 5,04 százalékos végeredményt jelentett. A felvetett pártképződménynek 2014-ben ennyi szavazatra biztosan szüksége lenne a parlamentbe jutáshoz. A legutolsó, tavaszi adatok szerint két év alatt 157 ezer kettős állampolgár tette le az állampolgársági esküt. Ha ez 2014-ig megduplázódna, akkor lehetne reménye az RMDSZ-nek, de szakértők szerint esélytelen, hogy 270-300 ezer külhoni – nem csak erdélyi – magyar egy irányba szavazna a következő magyarországi választáson.
Pindroch Tamás
Magyar Hírlap

A kalapács nyele – határon túli paradigmák
„Ennyi most a határon túli magyar politika alternatívája szerintem: egyenlő partnerségen alapuló együttműködés a határon túli magyarokkal, vagy pedig keservesen kiküzdött önállóságuk felszámolása, ami viszont előbb-utóbb a széthulláshoz vezet.” Markó Béla írása az Erdélyi Riport 2012/24. számából.
Az idén március 3-án Iaşi-ban (Jászvásáron, ahogy archaikusabb szájtartású kollégáim nyilvánosan emlegetni szokták) sor került az első román–moldáv kormányülésre, amelyen miniszterelnök-helyettesként én is részt vettem. Őszintén szólva, rendkívül kíváncsi voltam, hogy milyen külsőségekkel, milyen retorikával zajlik majd ez a tanácskozás. Ráadásul olyan pikáns tények is fűszerezték az együttlétet, mint az például, hogy mindkét miniszterelnök, Mihai-Răzvan Ungureanu és Vlad Filat is nagyjából egy időben, a kilencvenes években azon a nagy múltú egyetemen végzett, amely ennek az eseménynek helyet adott. Semmiképpen sem mindennapi dolog egy ilyen román–román találkozó. Viharos érzelmekre, sőt, érzelgősségre számíthat az ember, és bár mint mondottam, természetesen nagyon érdekelt, ugyanakkor tartottam is attól, hogy folyik majd mindenütt a ragacsos nemzeti szirup, és előkelő „idegenként”, faarccal kell majd végigszlalomoznom egy szappanopera díszletei között, amíg a végére érünk. Nos, meg fognak lepődni: semmi! Mármint semmi fölösleges szimbolika, semmi könnyes-romantikus egymásra borulás, amit mi, rafinált közép-európai szerepében tetszelgő magyarok olyan könnyedén elhiszünk balkáninak tartott szomszédainkról. Ellenkezőleg, racionális, precíz, célratörő tárgyalásokon vettem részt, ahol nem érzelmekről, hanem közös programokról, nem a véres-verejtékes múltról, hanem a közeljövő stratégiai együttmunkálkodásáról volt szó. Mint akik tudják, mit kell tenniük, ismerik a célt, és biztosak benne, hogy meg fogják valósítani. Ha akadályok merülnek fel, lassabban, hogyha nem, gyorsabban. Óhatatlanul eszembe jutott egy közkeletű román szólásmondás, amelynek talán nem véletlenül nincsen magyar megfelelője: tace şi face. Hevenyészett fordításban: hallgat és csinálja, vagy némileg átigazítva: nem mondja, hanem teszi. Sallangmentesen, a kötelező minimális ceremóniára szorítkozva ment minden. Mintha nem is az a politikai élet lenne, amit a televíziókból ismer a köznapi ember. Csak legutóbb is a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli irtózatos hangzavart, az egyik legnagyobb román író, Ion Luca Caragiale vitriolos tollára méltó televíziós vitákat figyelve, egészen más benyomásunk lehet a román politika természetéről. Pedig amit látunk, csak a színház, a cirkusz, amely talán éppen arra jó, hogy elfedje a lényeget. Azt is kénytelen voltam ott Iaşi-ban elképzelni, hogy hasonló helyzetben hogyan viselkednénk mi, és általában is hogyan nézünk ki különböző magyar–magyar találkozókon. Tele vitézkötéssel, pitykével, rovásírással, néha valóságosan is, nem csak képletesen, és közben szentistvánozva, kossuthozva lépten-nyomon. Vérmérséklet kérdése? Dehogy. Mondtam már: céltudatosságé! Ki a jelennek illegeti-billegeti magát, ki a jövőnek él. És attól tartok, ebben az összehasonlításban mi vagyunk az illegetők-billegetők, nálunk a csinnadratta, nálunk az égigérő piros-fehér-zöld zászlók, nálunk van fenn az ernyő, nálunk nincs alatta kas. A románok is bevezették a kettős állampolgárságot, de milyen csendben, mindenféle felhajtás nélkül zajlott és zajlik mindez, és talán: mennyire más okból és célból! Tudom, nem mindenkinek tetszik, amit mondok, de lassan itt lenne az ideje, hogy a lényegében végignosztalgiázott és elhepciáskodott huszadik századi történelmünkből kigyógyuljunk, és tanuljunk valamit a szomszédoktól. Igen, a románoktól és a szlovákoktól is. Amit mi elvesztettünk, ők nyerték meg, hát akkor nem győzöm ismételgetni, hogy meg kellene nézni, miképpen sikerült ez nekik. Nem akarom én most az említett román–moldáv kormányülést rózsaszínűvé édesíteni, hiszen ez a viszony nem volt végig felhőtlen az elmúlt két évtizedben, elég, ha Tiraszpolra és a háttérben dörmögő orosz medvére gondolunk, de mégsem hagyhatok ki még legalább egy fontos, általunk is megszívlelendő konklúziót. Ezúttal a viszony természetéről. Úgy tűnt nekem, és azt hiszem, nem tévedek, hogy a mindenképpen sokkal nagyobb és egyébként is uniós tag Románia képviselői kényesen ügyeltek arra, nehogy éreztessék vélt vagy valós fölényüket Moldáviával szemben. Egyenlő partnerek tárgyaltak egymással a közös asztalnál. És ez a lényeg. Két közelmúltbéli – látszólag nem egyforma súlyú – eseménnyel szeretném érzékeltetni, hogy magyar–magyar viszonylatban ez mennyire nem így van, és hogy éppen ez a határon túli magyarsággal kapcsolatos magyarországi kormánypolitika legfőbb nyavalyája. Nemcsak ma egyébként, hanem változó erővel ugyan, de az 1989 óta eltelt majdnem két és fél évtizedben mindig is jelen volt ez a koncepciós hiba, amely mostanára viszont teljesen általánossá vált, hibából bűnné terebélyesedett. Az egyenlő partnerségre gondolok, illetve az egyenlő partnerség hiányára, más szóval az önállóság kérdésére, és ez jól meglátszott abban, ahogyan a felvidéki magyarság sorsába beleszóltak Magyarországról az utóbbi években, és abban is, ahogyan nagy hirtelen zavarossá, már-már áttekinthetetlenné vált a csángókkal kapcsolatos kormányálláspont. (Apropó: Moldva és Moldávia, ami történelmileg ugyanaz: íme, nekünk is van moldvai – ha nem is moldáviai – gondunk!) Vegyük talán először az utóbbit, a csángó ügyet. Amennyit megértettem a vitákból, ezek arról szólnak, hogy a romániai Moldvában, tehát a csángók szülőföldjén működő, ottani székhellyel bejegyzett Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a pénzügyi támogatást folyósító magyarországi hivatal szerint nem megfelelően bánt a pénzzel, és ez a vád egy adott pillanatban nem is nagyon burkolt tolvajozássá fajult. Sem csángó, sem más hasonló támogatási kérdésekkel már rég nem foglalkozom, nincs módom erről véleményt mondani, de a vehemenciából, ahogyan a csángó gyermekek magyar nyelvtudásának ügyét egy budapesti grémiumra akarják bízni, azt sejtem, hogy itt elsősorban nem hanyag pénzkezelésről lehet szó, mert ha volt ilyen, annak minden bizonnyal másképpen is véget lehetett volna vetni, hanem arról, hogy ki a dudás a csárdában. Megjegyzem, hogy aki a pénzt adja, annak joga van természetesen feltételeket szabni, csakhogy a határon túli magyar ügyekben ez sokkal bonyolultabb: önálló közösségeket akarunk építeni, vagy távirányítóval véljük megoldani a helyzetüket? Azt hiszem, mindenki tudja, mi az én válaszom erre. De úgy látom, a csángóké is ugyanaz. Egyébként szintén nagy tévedés lenne azt hinni, hogy velük Budapesten valakinek azért volt baja, mert túl közel álltak az RMDSZ-hez. Szó sincs erről. Egy időben mi is elkövettük ugyanazt a hibát – bizony a politikusok esze járása eléggé hasonló tud lenni –, irányítgatni próbáltuk őket, amit elég irritáltan utasítottak vissza. A különbség az, hogy nekünk volt annyi eszünk – tapasztalatunk, félelmünk, bölcsességünk? –, hogy rögtön hátrébb léptünk, és partneri viszonyt építettünk ki velük. Az RMDSZ még a kétezres évek első felében elérte, hogy a Csángóföldön számos állami iskolában, állami pénzből magyar nyelvet oktatnak az azt igénylő gyermekeknek. Viszont a csángó vezetőkön múlott, hogy meggyőzzék a szülőket, igényeljék a magyar nyelv tanítását, és míg 2003-ban végül is 19 gyerekkel indult ez a folyamat, ma több mint ezren vannak. Miközben az MCSMSZ ezzel egyidejűleg tovább folytatta magyarországi támogatással az iskolán kívüli magyartanítást számos gyermeknek, és sokszor ugyanaz a tanár mindkét oktatási folyamatban részt vett. De ez csak úgy működött, hogy nekünk magunknak is meg kellett tanulni: a csángók önállóságát, saját döntéseiket tiszteletben kell tartani. Én úgy látom, az egész drámai szembefeszülés Bákó és Budapest között most ugyanerről szól, csak jóval kevesebb empátiával, mint a mi esetünkben. Mintha a mai Budapest nem viselné el maga körül az önállóságot, és mintha ma már azt is jobban tudnák a Duna bal partján, valahol a Margit-híd és Erzsébet-híd között, hogy Külsőrekecsinben, Lészpeden vagy Pusztinán kinek mi fáj. Végül is ez a konfliktus fő oka, emellett persze lehettek és lehetnek mindenféle működtetési anomáliák, de akkor azokat meg kellett volna oldani, nem pedig szétverni a csángók önálló – és mi tagadás, elég törékeny – döntési mechanizmusait. De mit beszélek? Hiszen ez volt a baj az RMDSZ-szel is (és ma is ez). Persze, megkérdezhetné valaki: miért nem jó, ha Budapesten döntenek arról, hogy mi legyen egyik vagy másik határon túli közösséggel? A mindenfajta „érintettség” okán én most egy pillanatra eltekintenék a jelen időtől, és arra biztatnám magunkat, nézzünk vissza a legutóbbi száz esztendő magyar külpolitikájára, amely koronként addig ágaskodott, amíg lerántotta az egész berendezést: néhányszor már ránk dőlt a Kárpát-medence és fél Európa. Mellesleg, ahogy értettem, most már visszatérve a jelen időhöz, a mai magyar külpolitika lényege éppenséggel az önállóság. Akkor viszont mi a gond a határon túli szervezetek önállóságával? Ők sem renitensebbek Budapesttel szemben, mint amilyen renitens éppen Budapest Brüsszel irányában. Quod licet Jovi, non licet bovi? Hagyjuk az analógiákat! S hagyjuk az iróniát is, mert nekünk bizony keserves dolog, hogy Magyarország folyamatosan veszít az 1989–1990 környékén megszerzett presztízséből, hiszen nagy szükségünk lenne erre a tekintélyre. Nem örülhetünk a „segíts magadon, s az Isten is megsegít” sovány vigaszának. Kellene Magyarország segítsége Brüsszelben is, másutt is. Például a kétoldalú kapcsolatokban. Hiszen a szlovákiai példa jól mutatja, hogyan válik szinte kezelhetetlenné a probléma, hogyan lesz egy hatalmas horderejű kérdésre egyedüli válasz az eddig azért ritkán tapasztalt magyar „sumák”. Vagyis: vegyétek fel a magyar állampolgárságot, és tagadjátok le, hogy ne fosszanak meg titeket a szlovák állampolgárságotoktól. Én azt most nem minősítem, hogy milyen súlyos jogsértés, mennyire nem európai eljárás valakit megfosztani az állampolgárságától, ha közben felvesz egy másikat, de ugyancsak nem európai eljárás azzal intézni el az ügyet, hogy: vegyétek fel, és hallgassatok! Nem akarok illetéktelenül belekotyogni egy másik magyar közösség dolgaiba, de úgy gondolom, ez is visszaütött a szlovákiai választásokon. És még valamit fontosnak tartanék hangsúlyozni. Divatos ma liberális oldalról azt bizonygatni, amiben én nem nagyon hiszek, hogy tulajdonképpen a párton belüli magyar–szlovák együttműködés vitte be a Hidat a parlamentbe, és hogy ez a jövő. Jobboldalról egyelőre még nincsen egy hasonlóan egységes és sommás magyarázat, de ott meg részvételi arányokkal, ilyen-olyan százalékokkal dobálóznak, illetve szidják a kettős állampolgársággal megajándékozott választók hálátlanságát. Ezelőtt két évvel magam is őszintén kampányoltam Csáky Páléknak, több kampányrendezvényen is felszólaltam (látható, mekkora eredménnyel), most viszont azt kell mondanom, ebből a történetből senki sem okult igazán. Mert ahogy én látom, nem az a lényeg, hogy etnikailag vegyes pártra adta a magyarok nagyobb része a szavazatát, hanem hogy ezáltal olyan szervezetre voksoltak, amely (kénytelen-kelletlen) önálló maradt, saját politikát folytatott, míg az MKP a parlamenten kívül rekedvén, kétségbeesetten kapaszkodott, amibe tudott, és így kiszolgáltatottá vált. A végeredmény viszont nem egy győzelem (Híd) és vereség (MKP), hanem végül is egy hatalmas közös veszteség: nagyjából feleannyi képviselő, mint amennyi lehetett volna, és minden, ami még ezzel jár. Készséggel elismerem, hogy nem önzetlenül elmélkedem mindezekről a dolgokról. Ősszel Romániában is parlamenti választások lesznek, és itt is gőzerővel folyik a megosztás, működik éjjel-nappal a távirányító. Természetesen csak eddig tart az analógia, minden egyéb másképpen van, az ideológiai különbségek, a szervezetek múltja, jelene, és hátha a jövője is. De ebben az esetben itt is ugyanaz az alapvető dilemma: egyenlő partnerség vagy alárendeltség? És nagyon téved, aki azt hiszi, hogy ez csak a politikusok szánalmas tipródása. Már Kós Károly fölismerte: önálló politika nélkül nincs önálló közösség. Önállóság nélkül viszont éppen az a cél nem fog megvalósulni, amely amúgy ki nem fogy egyesek szájából: a szülőföldjükön megmaradó, a kettős állampolgárságot kivándorlásra fel nem használó erős, távlatos magyar közösségek. Ennyi most a határon túli magyar politika alternatívája szerintem: egyenlő partnerségen alapuló együttműködés a határon túli magyarokkal, vagy pedig keservesen kiküzdött önállóságuk felszámolása, ami viszont előbb-utóbb a széthulláshoz vezet. Ennek az első jelei máris tapasztalhatók egyébként, ha a magyarországi vastüdővel életben tartott határon túli műpártok egyre hangosabb és kétségbeesettebb lélegzetvételét hallgatjuk. Mire jó mindez? Mire volt jó a régebb egyetlen célravezető eszköznek kikiáltott brüsszeli kalapács nyelét rendszeresen és szertartásosan (majdnem azt mondtam, rituálisan, csakhogy ez a kifejezés már foglalt) összemaszatolni? Mint ahogy romániai viszonylatban is egyetlen kalapácsunk van ebben a pillanatban: az RMDSZ. Arról aztán már nem is beszélek, hogy ennek a régebb még Borson túl is jól kézügyben levő nyele hogyan néz ki az utóbbi időben. Moldáv példával kezdtem, azzal fejezem be. Háromévi huzavona után – ott sem fenékig tejfel minden – végre államelnököt választottak a kisinyovi parlamentben. Az új államfő, Nicolae Timofti mondott egy olyasmit, azt sem tudom, az ő leleménye-e, de fontos üzenet: „a nagy országok nagypolitikát csinálnak, a kis országok arra vannak ítélve, hogy okos politikát műveljenek.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Szabó Vilmos: Aki nincs velük, az nincs
A határon túli magyarság problematikájának kérdése a rendszerváltás óta a magyar-magyar belharc egyik kiemelt területe. Olyan kérdés, amelyet sem lenyelni, sem kiköpni nem tudott mindmáig a magyar politikai elit. A Fidesz kommunikációja révén azóta uralja a területet, amióta a liberális térfélről átlépve a jobboldalon ráérzett ennek népszerűségnövelő ízére.
A második Orbán-kormány viszont hibák sorozatát követi el, aminek köszönhetően kezd kicsúszni lába alól ez a biztosnak hitt talaj. Az orbáni nemzetpolitika elmúlt két évéről Szabó Vilmos volt nemzetpolitikát felügyelő államtitkárt, az MSZP szakpolitikusát kérdeztük.
- Az MSZP sokat bírálta az átalakított nemzetpolitikai-támogatási rendszert. Mi az alapvető gondjuk: maga az átalakítás ténye vagy az annak nyomán kialakult rendszer?
- Egy mondatban azt mondanám, hogy ugyanaz a problémánk vele, mint az Orbán-kormány bel- és külpolitikájával: ez egy egypárti, hatalomkoncentráló politika, amely nem keresi a megegyezést, a kompromisszumokat, nem is szólva a konszenzusra törekvésről. A nemzetpolitikában a jelenlegi kormányciklus indulásakor kialakult egy konszenzus a kettős állampolgárság, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) megtartása és a MÁÉRT újraindítása kapcsán. Olyan kérdések voltak, amelyekben különböző vérmérséklettel fogalmaztunk az előző időszakról, de abban egyetértettünk, hogy ezeket az intézményeket működtetni kell. Ám a konszenzus tulajdonképpen az állampolgársági törvény megszavazásának pillanatáig tartott. Hatása és a kérdés kezelése kapcsán már nem tudtunk egyetérteni. A 2010-es júniusi szlovákiai választások során megmutatkozott, hogy a miniszterelnök és a nemzetpolitikai vezetés számára nemcsak a magyarországi politikai aréna szereplőinek az álláspontja nem számít, amennyiben az ellentétes a kormányzati felfogással, hanem a határon túliaké sem.
- A kezdeti konszenzus minek köszönhető? Volt egy referendum, amelyen gyökeresen más álláspontot képviselt az MSZP a kettős állampolgárság kérdésében.
- Részben más álláspontot képviseltünk, részben meg nem. Ennek nyilvánvalóan van kritikai eleme is. Sokfajta tanulságot kellett levonnunk a választások után, hát, ez is köztük volt. De ez nem egy fekete-fehér kérdés, nem hiszem, hogy nekünk most meg kellene tépnünk a ruháinkat. Különben is, 2004. december 5-e után számos olyan kormányzati intézkedés született, amely egészen egyszerűvé tette a honosítást. Egyetlen lépéssel bővült tovább a rendszer - annyival, hogy magyarországi lakhely nélkül is lehetséges az állampolgárság megszerzése. E kérdés kapcsán Kövér László egyik KMKF ülésen elhangzott állítását idézném: az elmúlt 20 év nemzetpolitikája a magyar politikai elit közös felelőssége. Persze, nagyon eltér abban a véleményünk, hogy mi volt a jó és a rossz irány, kinek milyen mértékű a felelőssége, de tény, hogy azt a népszavazást együtt hozta össze a magyar politikai elit. A szereplőknek ebben az ügyben is le kellene ülniük végre egy tényleges értékelésre, és mindenkinek a saját felelősségét vállalnia kellene. Az MSZP, amikor 2010-ben igennel szavazott a saját felelősségéből vállalt és korrigált. Különben a Fidesznek is többször változott az álláspontja e tekintetben az évek során. Volt, amikor tiltotta, volt, amikor nem találta időszerűnek a felvetését, volt, amikor a mai külügyminiszter levelet írt a Velencei Bizottságnak, jelezvén, hogy a státustörvény a kettős állampolgárság kiváltására született. Mint ahogy a 2004 december 5-i népszavazásban is megvan a Fidesz megkerülhetetlen felelőssége. Mi tudomásul vesszük, hogy a kommunikációban, a határon túli közösségekben ezt a szocialista pártra terhelték, de szerintem ma már sokan látják másképpen. Látják, hogy a Fidesz összetartozást hirdető nemzetpolitikája valójában gyengíti a szülőföldön maradást, károsan beavatkozik a kisebbségi közösségek életébe, a politikai-anyagi támogatást arra használja, hogy a kormányzatnak szimpatikus szervezeteket hozzon létre és egymás ellen fordítson közösségeket.
- Bizonyára nem tőlem hallja először, hogy az MSZP azért nem támogatja a szavazati jog kiterjesztését, mert tudja, nem ő a kedvenc határon túl. Vagyis belpolitikai szempontok vezérlik, azért, hogy a Fidesz onnan jövő plusz szavazatait megakadályozza.
- A magyarországi pártok külhoni támogatottságának aránya - azt gondolom - bármikor módosulhat, nem egy választásra szól a törvény. Mi egyszerűen nem szeretnénk ezt belpolitikai kérdéssé tenni. Igaz a törvény életbe lépett, így mindenki erre kényszerül. Tudomásul kellene venni, hogy ezek a közösségek Magyarországon kívül, kisebbségi helyzetben élnek és a magyarországi belpolitikai életbe való beleszólásuk a választások révén, azokat a célokat, mindenekelőtt a szülőföldön való megmaradást, veszélyeztetheti, amelyek hosszú távon megőrizhetik őket. Meg kell említenem mindezek mellett azt is, hogy az összes közvélemény kutatási felmérés azt mutatja, hogy ebben a magyarországi polgárok többségi álláspontja a mienkkel egyezik szinte a teljes politikai térfélen. - Említette, hogy tudatában vannak annak, hogy e kérdés minden vetületét a Fidesz kommunikáció az MSZP-re terhelte. Ennek egyik eleme az, hogy az MSZP a nemzetpolitikát a szomszédságpolitikának rendelte alá. Ebben a viszonyrendszerben mi minek rendelődik alá?
- Ilyen egyértelmű kijelentést nem lehet tenni. Az mindig helyzetfüggő, hogy a szomszédságpolitika rendelődik alá a kisebbségpolitikának vagy fordítva, ahogyan a nemzeti érdekek alapján a reálpolitika megkívánja. Az MSZP ellenzéki és kormányzati időszakában, mindkettőre volt példa. A rendszerváltás után mi azt mondtuk, kell egy kétoldalú keret, amely világosan kimondja: egyetlen ország sem tekintheti belügyének, ami a kisebbségekkel történik.
- És ezt kimondják az alapszerződések?
- Igen. És ezt nem is a Horn, hanem már az Antal kormány kezdte el az ukrán-magyar alapszerződés megkötésével. Mi akkor, bár kis frakció voltunk, támogattuk ebben a miniszterelnököt, a Horn-kabinet pedig folytatta. Ez vitát is okozott a külhoni szervezetekkel, de ma már nyilvánvaló, hogy ezt a keretet meg kellett teremteni, létre kellett hozni azt az infrastruktúrát, például a kisebbségi vegyesbizottsági rendszert, amely lehetőséget ad a vitás kérdések rendezésére. Például a szlovák kormány a kedvezménytörvényt sem abban a formában nem akceptálta, ahogyan az Orbán-kormány megalkotta, sem úgy, ahogyan a Medgyessy-kabinet módosította azt az európai standardeknek megfelelően. Akkor az alapszerződésre építve külön kétoldalú megállapodást lehetett kötni, amely gyakorlatilag ugyanazokat a tartalmi elemeket foglalta magába, csak nem nevezte kedvezménytörvénynek. - Ezt rúgta fel az Orbán-kormány, amikor a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelés támogatások kezelésére kijelölt szervezetet megkerülve a Pedagógus Szövetséget bízta meg a lebonyolítással? - Igen, ezt, és nem csak Szlovákiában, hanem Romániában is. Tudniillik akkor a Medgyessy-kormány úgy vette át a kormányzást, hogy a végrehajtási rendeletek nem voltak kidolgozva. Meg kellett kötni ezeket a kétoldalú megállapodásokat, és ezekben konkrétan nevesítve voltak a kedvezmények lebonyolításával megbízott szervezetek. Ezért most ez is nyitott kérdés a szomszédságpolitikában -van egy egyezmény, amelyet az egyik fél nem tart tiszteletben... De, mint mondtam, vannak helyzetek, amikor a kisebbségpolitika felülírja a szomszédságpolitikát. Ilyen volt az, amikor Délvidéken a magyarokat fizikai bántalmazások érték, vagy amikor az előző Fico kormány meghozta a nyelvtörvényt és más a kisebbségi jogokat korlátozó lépéseket tett. A Fidesz mindig a kisebbségpolitikát tekinti elsőbb- és felsőbbrendűnek, és a gyakorlatban is ennek megfelelően cselekszik - az egyeztetési kötelezettséget maximum tájékoztatásra korlátozza, sokszor arra sem. Csakhogy ezzel nem csupán a kétoldalú kapcsolatoknak árt, hanem az adott kisebbségi közösségnek is azáltal, hogy romlik a kisebbségi-többségi viszony, romlanak az esélyek a hatékony érdekérvényesítésre. -Például? - Mind a státus-, mind az állampolgársági törvény meghozatalakor a tájékoztatást egyeztetésként kommunikálták. Azóta is számtalan ilyen lépés volt, legutóbb a nemzeti összetartozás bizottságának révkomáromi ülése. Elemi kérdés, hogy a partnert tájékoztatom, ha oda kívánok látogatni, jelzem a lebonyolításra szánt programot. És ha probléma van, leülök és megbeszélem.. Ha a partnerbizottság felveti, hogy igényelne egy konzultációt a program keretében, megteszem. Az, hogy ezt eddig a sem a román, sem a szerb kormány nem kifogásolta, az lehet véletlen, de valójában udvariatlan lépésről van szó.. A szomszédságpolitika- nemzetpolitika viszonya is olyan kérdés, amelynek a konszenzusos témák közé kellene tartoznia, amelyben folyamatos egyeztetésre lenne szükség kormány-ellenzék - külhoni magyar szervezetek között. Gyengíti a magyar érdeket, ha a felek bármelyike arra kényszerül, hogy egyet nem értését kell kifejeznie. Ide tartozik szerintem az RMDSZ felvetése, hogy a külhoni magyar szervezetek, állampolgárok jegyezzenek be egy pártot, és ezzel induljanak a választásokon....
- Egy párt bejegyzéséhez elegendő, ha összegyűl a szükséges aláírás, ám működtetéséhez, ahhoz, hogy részt vegyen a választásokon, viszont pénz kell. Ezt honnan tudnák előteremteni, mert mindaddig, míg ez nem adott, felvetés marad. Visszafeleselés, fenyegetés, maximum, és azt a felvetők is tudják.
- Eddig nem kívánok elmenni, csak jelezném, meddig lehet eljutni, ha nincs konszenzus, nincs egyeztetés és a kormányzat beáll valamely párt mögé határon túl, sőt részt vesz egy párt alapításában, mint tette azt a Tőkés László égisze alatt létrejött párt esetében. Így nem csoda, ha a határon túliak saját érdekeik képviseletét úgy tartják legjobban képviselhetőnek a magyar parlamentben, hogy saját jelölteket állítanak. Ez a felvetés is azt jelzi, hogy ebben a formában a nemzetpolitika nem egy nemzetmegtartó, egységesítő erő, hanem épp a szembenállást, megosztottságot mélyíti.
- A nemzetpolitika egyik legfontosabb és legismertebb vetülete a támogatáspolitika. Az ígért támogatási keretnövelés nem történt meg, viszont megjelent két új elem. Olyan korábban nem volt, hogy bizonyos körhöz tartozó szervezetek támogatását teljesen lenullázzák. Most van. A másik pedig a nyilvánosságtól való félelem. Korábban a Szülőföld Alapnak éves beszámolási kötelezettsége volt a külügyi és határon túli magyarok bizottságában. Most a Bethlen Gábor Alapkezelő 11 milliárdjára kinek van egyáltalán rálátása?
- A BGA-nak május végéig törvényes kötelezettsége lett volna beszámolni a bizottság előtt. Most júliusban vagyunk, két hete nyújtották be a beszámolót, amelyet várhatóan szeptemberben tárgyal a Magyar Országgyűlés. Az alap tehát nyilvánvaló törvénysértést követett el. Kezdettől az volt az alapvető bajunk az Alappal, hogy három ember kezébe adták döntés jogát. Felrúgták a korábbi eljárási rendet, amely meghatározta, hogy az alap döntő részét kötelezően pályázati úton kellett elosztani, az elosztásról pedig szakbizottságok döntenek, amelyekben a helyismeretekkel rendelkező határon túliak is képviselve vannak. Ezek a szakbizottságok közösen és nyilvánosan döntöttek a prioritásokról, az adott összeg területi leosztásáról, arról, hogy például oktatásra, kultúrára, médiatámogatásra, stb mekkora keret használható. A javaslattételi szereppel felruházott Kollégium pedig csak a nyílt pályázatok esetében illetékes. Most ez a Szentháromság dönti el évente, mennyit pályáztatnak és mennyit nem, és a kiíráson belül csak utólag derül ki, hogy mely területre mennyit szánnak. Így a támogatáspolitikát nemcsak teljes bizonytalanság és átláthatatlanság uralja, hanem feszültség, bizalmatlanság és egyfajta félelem attól, hogy aki szembemegy a kormányzati szándékokkal, annak lenullázódhat a támogatása.
- Jogilag rendben van az, hogy egy 11-13 milliárdos közpénz keretet Zrt működtessen illetve az, hogy tavaly ennyiből 1,2 milliárdot, idén meg 600 milliót írtak ki csupán nyílt pályázatra?
- Politikailag nem fogadható el. Jogilag azért vagyok óvatos, mert ez a kormány a jogot úgy alakítja, hogy megfelelő legyen a napi gyakorlata számára. Ha valahol kiderül, hogy ütközik a hatályos szabályozással, pillanatok múlva megjelenik egy egyéni képviselő indítvány, bármilyen más témához hozzátéve, és máris "rendbe teszik". De ez is jól mutatja, hogy nincs rendben. Kiszámíthatóságra, átláthatóságra és az érintettek bevonására volna szükség, mert feszültség amúgy is van, hiszen a pénz mindig kevesebb, mint az igény és a valós szükséglet.
- Következik Tusványos, a nagy bejelentések színhelye és alkalma. Vár fordulatot a nemzetpolitikában? - Nem, bár Orbán Viktor tényleg itt szokott bejelenteni akár hosszabb távon is érvényesülő nemzetpolitikai irányelveket. Ahogyan én most meg tudom ítélni a mai helyzetet, nem valószínűsítem, hogy ezúttal az RMDSZ meghatározó politikusaival és érdemi egyeztetés kezdődik. De azt sem hiszem, hogy a magyar ellenzék meghívást kapna. Sőt, azt sem, hogy román kormányzati szereplők lesznek jelen, és abban is kételkedem, hogy a román ellenzék jeles személyiségei megjelennének. Nem hiszek tehát egy ilyen fordulatban.
- Nem várható, hogy a romániai helyhatósági választások után a miniszterelnök levonja a szükséges következtetéseket? - Cáfoljon meg az élet, és adja Isten, hogy Orbán Viktor Kelemen Hunorral parolázzon, és azt jelentse be, hogy a novemberi parlamenti választásokon a magyar kormány az erdélyi magyar összefogást támogatja.
- Most is azt mondja.
- Persze, miközben az egyik legfontosabb politikusa, a házelnök, az egyik szervezet, a másik, a külügyi államtitkár pedig a másik szervezet mellett kampányol, amelyek miközben egymásnak is ellenfelei, közös nevezőjük az, hogy az RMDSZ ellen jöttek létre Fidesz segítséggel. Lepjen meg minket a miniszterelnök és én készségesen elismerem majd a nyilvánosság előtt is hogy túl pesszimistán ítéltem meg a helyzetet. A miniszterelnöknek az egész két éves hatalomkoncentráló általános politikájához való csökönyös ragaszkodása az alapja a kételkedésemnek. Orbán Viktor Brüsszelből hazatérve hétfőn bejelentette, hogy az elmúlt két év politikájáról bebizonyosodott, győzelem volt és ennek a győzelemnek egyik legfontosabb alakja a tündérmeséket népszerűsítő Matolcsy György. Miért pont a nemzetpolitikában vonná le a szükséges következtetéseket? Azt gondolom, hogy az idei Tusványos a "sikeres volt az elmúlt két év" kommunikációnak a nemzetpolitikára kivetített folytatása lesz, a szimbolikus lépések - állampolgárság, szavazati jog, összetartozás napja, stb - zászlóra tűzésével.
Az elmúlt 22 év legfontosabb nemzetpolitikai momentumai:
- az alapszerződések megkötése - a kedvezménytörvény életbelépése - a magyar állampolgárság lakhely nélküli kiterjesztése - a magyar szavazati jog biztosítása a külhoni magyar állampolgárokra Az elmúlt két év legnagyobb nemzet- és szomszédságpolitikai botrányai:
- az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség megvádolása, kivizsgálás elrendelése, az eredmény titkosítása, az UMDSZ nemzetpolitikai jogosítványainak megvonása, támogatása lenullázása - a Bugár Béla vezette szlovákiai Híd-Most kizárása a magyar-magyar együttműködés rendszeréből - új erdélyi magyar párt, Tőkés László néppártja létrehozásának kormányzati támogatása a honosítást elősegítő ún. Demokrácia Központok révén - az RMDSZ "megfenyegetése" Pelczné Gál Ildikó révén a tisztújító kongresszus során - beavatkozás a szlovákiai, ukrajnai és romániai választási kampányba, esetenként a szomszédos ország kifejezett tiltakozása mellett is (Nyirő újratemetés, Kövér László kampánykörútjai ....) - magyarországi intézmények rendezvényei szomszédos országban, az adott ország kormányának tudta vagy engedélye nélkül (Nyirő-újratemetés, révkomáromi parlamenti bizottsági ülés)
Gál Mária / Népszava
Népszava

Nyári beszélgetés Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral
Idén nyáron örvendetesen gyakoriak a kárpát-medencei találkozók, melyeken Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is részt vesz. Az aktuális témákról nyilatkozott a Felvidék.ma hírportálnak.
A kárpátaljai Felsőszinevér után Gombaszögön majd Jászón találkozhattak a kárpát-medencei magyarság képviselői. Milyennek találta az eddigi összejöveteleket? Nagyon örülök annak, hogy most már elterjedt, hogy különféle táborokban, rendezvényeken tudunk találkozni a kárpát-medencei fiatalsággal. Ezek a táborok nemcsak azért fontosak, mert ott nagyon jó, színvonalas előadások vannak a politika, közélet, tudományok területéről, hanem alapvetően ezek találkozási pontot jelentenek a fiataloknak, ahol egymással megismerkedhetnek, barátságok szövődhetnek. Gyakorlatilag így szövődik az a háló is, amit mi nemzeti összetartozásnak, nemzeti egységnek nevezünk.
A múlt hétvégén a Jászón a Kapocs Tábor vendége volt. Hogy érezte magát, mely kérdések foglalkozatták leginkább a résztvevőket?
Nagyon jó hangulatú tábor volt. Örültem, hogy ott együtt lehettem, nemcsak felvidéki, hanem a Kárpát-medence minden részéről érkező fiatalokkal. Jászón az általános nemzetpolitikáról volt szó. Azt mondtam el, hogy milyen fontos volt, hogy a 2010-es kormányváltás után teljesen újjászervezzük a nemzetpolitikát. A kormányzati szerkezetben teljesen új helyre került a nemzetpolitika, olyan rangra emelkedett, mint bármelyik más kormányzati terület. A legfontosabb törvényekkel, amelyeket azóta hoztunk, mind szimbolikusan, mint gyakorlati életben is kifejezzük, hogy teljesen új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát. S az azóta megszületett alaptörvény is bizonyítja a kormánynak az eltökéltségét, a felelősségviselését a külhoni magyar közösségek iránt.
A héten Erdélyben rendezik a Bálványosi Szabadegyetemet, melyen július 26-án Magyarnak lenni jó! címmel kerül sor Önnel és több előadóval kerekasztal beszélgetésre. Mit vár a tusnádfürdői találkozótól? Tusnádfürdő azt gondolom, hogy 23. éve az egész kárpát-medencei magyarság jelentős találkozóhelye. A közélet, a tudomány, a művészet minden területét felölelő előadások vannak, mindenki meg tudja itt találni a maga számára, ami a saját érdeklődési köréhez a legközelebb áll. Lesz külön fórum is, amely az egyszerűsített honosításról szól. Megbeszéljük majd, hogy hogyan vált a magyarországi nemzetpolitika sarokkövévé a kettős állampolgárság kérdése, az eddigi tapasztalatokról is beszélünk, hiszen nem lankad, továbbra is töretlen az érdeklődés. Már két éve zajlik a honosítás, 300 000 körül van azoknak a száma, akik kérték a magyar állampolgárságot. Ez egy olyan fontos, szimbolikus, de gyakorlati következményekkel is járó kapocs, amely ki tudjuk fejezni az összetartozásunkat.
Feltételezhető, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságnak az okozza a legtöbb gondot, hogy az elmúlt évhez képest csökkent a határon túli magyarságnak szánt támogatási összeg a magyar költségvetésben. Várható-e, hogy év végéig javul még a mérleg? Én azt tudom mondani, hogy nem csökkent az összeg. Ha a költségvetésben kisebb számot lát, akkor az azért van, mert minden támogatás azon a szinten maradt, amennyi volt. A mostani gazdasági helyzet nem teszi azt lehetővé, hogy növelni tudjuk a támogatási összegeket. Ugyanannyi támogatás áll rendelkezésre határon túli célra, mint korábban, s megpróbáltuk strukturáltabbá tenni a támogatásokat.
Ezt a kérdést megbeszéltük a tavaly novemberben a Máért ülésén, hogy az ilyen eseti jellegű támogatási típusokról áthelyezzük a hangsúlyt a kiszámítható, hosszabb távra nyújtott olyan jellegű támogatásokra, amely lehetővé teszi az intézményeknek a megbízható hosszútávú működését. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert a külhoni magyar közösségek megmaradása szempontjából fontos, hogy legyenek olyan intézmények, amely a magyarságot az adott közösségen belül a legjobban szolgálni. Ezért kértük a határon túli szervezeteket, hogy mindenki nyújtson be javaslatokat az ún. nemzeti jelentőségű intézmények körére, amelynek a keretét duplájára tudtuk növelni, már 56 intézmény van ebben a körben. Azt szeretnénk, ha az így kiszámíthatóan kapott támogatás meg tudná erősíteni ezeket az intézményeket.
A Bethlen Gábor Alap idén csak egy pályázatot írt ki, és a pályázatok elbírálása után mi is közzétettük az eredményeket. Nagyon sokan reagáltak meglepődve arra, hogy a Felvidék.ma hírportál nem kapott támogatást a nyílt pályázaton. Megalakulása óta a Felvidék.ma portálra a fenntartó benyújtja a pályázatát a szlovákiai kisebbségi kultúrára szánt pályázatra is, minden évben elutasítja a szlovák kormányzat a támogatást, tehát nekünk egyedül a magyarországi forrás marad. Van még remény a támogatásra?
A Felvidék.ma egyedi támogatási kereten belül kap támogatást. Akik nem kapnak egyedi kérelemre támogatást, azoknak szól a nyílt pályázat, mert igyekszünk támogatáshoz juttatni minden fontos intézményt, fórumot.
Hogy tapasztalja, milyen a fogadtatása annak, hogy már második éve Felvidéken is a szülők kapják a támogatást közvetlenül. Mi úgy látjuk, hogy a kifizetés körüli bizonytalanság, a késlekedés miatt sokan úgy látják, a korábbi megoldás, amikor a szülői közösség kapta meg a támogatási összeget, rugalmasabban működött... Mi okozza a késlekedést? Mikor várható, hogy megérkezik a szülők folyószámlájára a támogatási összeg?
Az oktatás-nevelési támogatás gyakorlatilag normatíva. Ez azt jelenti, hogy aki megfelel a kiírásnak, megkapja a támogatást, s amennyiben ebben a sorban hiány tapasztalható, akkor azt a kormány kipótolja. Ezt a támogatást pontosan nem lehet megbecsülni, de az előirányzott összeget, úgy ahogyan tavaly és tavalyelőtt, idén is ki fogja pótolni a kormány. Én nem látok a kifizetések körül késedelmet vagy bizonytalanságot, hiszen sokkal megbízhatóbb rendszert állítottunk fel. Az OTP bankon keresztül kapja mindenki a támogatást. Tavaly is, amikor az új rendszer kiépítése zajlott, még akkor sem volt csúszás a támogatások kifizetésében az azt megelőző évhez képest. Én úgy értesültem a Bethlen Gábor Alap vezetőitől, hogy a nyár folyamán megkezdődnek ezek a kifizetések.
Az MKP ősszel kongresszusra készül, alapszabály módosító és tisztújító kongresszust is tart a párt. Ön a felvidéki útjain milyen tapasztalatokat szerzett, milyennek látja a párt támogatottságát? Tapasztalja-e Ön is, hogy a Most-Híd vegyespárt iránt mintha megbocsájtóbb lenne a közhangulat most, mint volt közvetlenül a választások után?
Azt látni kell, hogy két politikai erő vetélkedik a magyar szavazatokért a Felvidéken. A parlamenti választásokon az MKP-nak nem sikerült bejutni a parlamentbe, de azt megelőző önkormányzati választások egyértelműen azt mutatták, hogy az önkormányzatokban nagyon szép eredményt tudott elérni az MKP. Tehát a beágyazottsága, az a társadalmi bázis, amire tudnak támaszkodni, az erős. Én nagyon remélem, hogy ezt a bázist meg tudják őrizni, tovább tudják fejleszteni. Nagyon fontos, hogy jelen legyenek minden településen, a felvidéki magyarság életében, s tudják képviselni az ott élő magyarok érdekeit.
Egy személyes kérdés, ha megengedi. Lesz-e alkalma a nyáron pihenni is, mik a tervei? Túl hosszú szabadságom nem lesz az idén, az biztos. Valószínűleg a Balatonhoz fogok menni...
Felvidék.ma

Tusványos – A magyar összefogás szükségességét hangsúlyozták
A magyar összefogás szükségességéről beszéltek a külhoni magyar politikai szervezetek vezetői pénteken, a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fősátrában rendezett nemzetpolitikai kerekasztalon. A moderátor szerepét ellátó Répás Zsuzsa, nemzetpolitikáért felelős államtitkár-helyettes bevezetőjében rámutatott: ritkán fordul elő, hogy a környező országokban egy éven belül választásokat rendezzenek. Ezért a külhoni magyar vezetők Tusványoson immár hagyománnyá vált tanácskozása idén az adott országban lezajlott, vagy küszöbön álló választásokra összpontosított.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke beszámolt arról, hogy az idei ukrajnai parlamenti választásokon nem lesz olyan választókerület, amelyben többségben lenne a magyarság. Mint mondta, ilyen körülmények között nagyon nehéz meggyőzni a választókat, hogy a minimális esélyekkel induló magyar jelöltre szavazzanak. Brenzovics szerint mégis fel kell venni a küzdelmet, mert – a később esetleg javuló magyar érdekérvényesítési lehetőségek megőrzése érdekében – meg kell állítani azt a tendenciát, hogy a magyar választók elkezdtek többségi jelöltekre szavazni.
Ugyancsak a többségi jelöltekre való „átszavazás" jelenségére panaszkodott Tusványoson Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Mint kifejtette, az MKP-t kedvezőtlenül érintette a választások előrehozása: kevésen múlt, de az MKP-nak nem sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
Berényi a legnagyobb veszélynek a magyar közösség drámai megfogyatkozását nevezte: mint mondta, az utóbbi tíz évben 60 ezerrel, az utóbbi húsz évben pedig 110 ezerrel fogyott a magyar közösség Szlovákiában. Ezt szerinte csak az autonómiaigény egységes felvállalása, a kisebbségi önkormányzatok létrehozása állíthatja meg. Beszámolt róla, hogy az MKP jelenleg a Most-Híd párttal, és civilek bevonásával folytat közéleti vitát a felvidéki magyarok jövőjéről. „Merjük-e vállalni a megmaradás eszközeit, vagy a megszűnésünkhöz akarunk biztosítani méltóságos keretet" – összegezte az útkeresés tétjét Tusványoson az MKP elnöke.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke arról számolt be, hogy a Vajdaságban sikerült megfékezni az átszavazási tendenciát, és a közelmúltban lezajlott választásokon egy széles körű összefogással, 500 civil szervezettel és a történelmi magyar pártok támogatásával sikerült erős országos és regionális politikai képviselethez juttatni a magyarságot. Mint mondta, 16 év után ismét van önálló magyar frakció a belgrádi törvényhozásban.
„Az alapcél, hogy ne csökkenjen a politikai befolyásunk, ez megvalósult. A választáson a magyar politizálás újabb négy évet teremtett önmagának. Ez magában hordozza az előrelépés esélyét" – összegezte Pásztor.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke szerint a romániai önkormányzati választások bebizonyították, hogy az erdélyi magyarság nem akar megosztást, ezért szavazott csaknem 90 százalékban a szövetség jelöltjeire. Hangsúlyozta: az erdélyi magyarok több mint húsz éve tudják, hogy van egy olyan szervezet, amely képes megvédeni őket. Ahhoz, hogy ez az erő megmaradjon, összefogásra van szükség – tette hozzá.
Az RMDSZ mindig meg kell találja a „modus vivendit" a mindenkori román kormánnyal, még akkor is, ha ellenzékben van – magyarázta Borbély. Hozzátette: ősszel valószínűleg a 2008-as törvény szerint rendeznek parlamenti választást Romániában, ami a jelölteknek „orosz rulett". (Nem lehetnek ugyanis biztosak abban, hogy melyik választókerületben eredményeznek mandátumot a töredékszavazatok.) De – tette hozzá – ez legalább arányos képviseletet biztosít, összegyűjti a magyar szavazatokat, hiszen a választók tudják, hogy egyetlen szavazat sem vész el.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke elismerte, hogy az önkormányzati választásokat az RMDSZ nyerte, de szerinte egy kisebbségi szervezettől elvárható, hogy a kisebbségi véleményt se söpörje le az asztalról. Rámutatott, az új párt megjelenése százezer embert hozott vissza a magyar közéletbe, még ha ezek kétharmada a RMDSZ-re is adta voksát.
Kifejtette: választások idején sem jó, ha a pártszempontok felülírják a nemzetpolitikai szempontokat, de utána négy év építkezésnek kell következnie, és ebben olyan kulcsszavak a meghatározóak, mint az összefogás, konszenzus, szolidaritás, egyeztetés. Az EMNP elnöke felhívással fordult az RMDSZ-hez, hogy az őszi parlamenti választások előtt leheljenek életet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumba (EMEF), amely a nemzetpolitikai célok érdekében történő magyar összefogáshoz biztosíthat keretet.
A közönség soraiban ülő Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzászólásában a „hatalomvakságtól" óvta az RMDSZ-t, és aggodalmát fejezte ki, a magyarság nemzeti érdekeit veszélyezteti a „balkáni típusú" politizálás. Tőkés is úgy vélekedett, csak az EMEF keretében való együttműködés lehet a járható út Erdélyben a magyar nemzetpolitikai célok megvalósulása felé.
MTI
Erdély.ma

Az MSZP a nemzetpolitikában sem a megosztás fideszes politikáját követi
Folytatja nemzetpolitikájának megújítását az MSZP, a szocialisták stratégiájuk elkészítésébe a határon túli szervezetek képviselőit is bevonják.
Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján annak apropóján beszélt erről, hogy megkezdődik az Európai Ifjúsági Akadémia háromnapos balatonlellei tábora, ahová magyarországi és a szomszédos országokból érkező politikusokat, szakértőket hívtak meg.
Az MSZP és az Európai Kisebbségekért és Demokráciáért Alapítvány rendezvényén előadást tart Mesterházy Attilán kívül Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke, Bara Zoltán, a Híd-Most külpolitikai tanácsadója, Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Juhász Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke és Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetségének elnöke is, továbbá fórumot szerveznek a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselőinek.
A szocialista párt elnöke azt mondta: a rendezvényen elhangzó javaslatokat felhasználják a programalkotás során.
Mesterházy Attila szerint a Fidesz az elmúlt két évben megosztotta a határon túli magyar szervezeteket, nehezítve ezzel az ott élők politikai képviseletét. Az MSZP ezért is tartja fontosnak, hogy nemzetpolitikai stratégiáját a határon túli magyar szervezetek véleményének figyelembevételével készítse el - közölte.
Emlékeztetett arra is, hogy az MSZP korábban nemzetpolitikai kerekasztalt kezdeményezett, ahová a határon túli magyar pártok szakértőit hívták meg.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a romániai politikai helyzetről folytatott szerdai európai parlamenti vitában MSZP-s politikusok miért bírálták a magyar kormányt, Mesterházy Attila úgy válaszolt: a szocialista párt - Orbán Viktorral ellentétben - nem folytat kettős beszédet, ugyanazt mondja külföldön, mint itthon, tehát az itt megfogalmazott kritikáikat ismertetik a megfelelő uniós fórumokon is.
Az MSZP elnöke ugyanakkor azt mondta: nem folytatják a mostani kormányfő ellenzékből folytatott politikáját. Orbán Viktor ugyanis korábban ahhoz kért támogatást az Európai Néppárttól, hogy vonják meg a Magyarországnak járó uniós forrásokat - tette hozzá.
Stop.hu

EMNP: Kövessük a felvidéki magyar példát!
Az Erdélyi Magyar Néppárt üdvözli, hogy a fontosabb felvidéki magyar civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd képviselői aláírták a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumát. Felvidéki nemzettársaink fontos és szükséges lépést tettek egy hatékonyabb közösségi érdekérvényesítés felé, bölcsességről, megfontoltságról és hosszú távú stratégiai gondolkodásról téve tanubizonyságot.
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulása óta – ezt megelőzően pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – következetesen szorgalmazta egy, az erdélyi magyarság legfontosabb céljait rendszerbe foglaló alapdokumentum, a nemzeti minimum kidolgozását és elfogadását, hiszen, amint arra a felvidékiek példája is felhívja a figyelmet, csak akkor lehet eredményes nemzeti közösségünk képviselete, ha alapvető céljainkban, feladatainkban egyetértünk, és ezekből senki – legyen az bármely magyar párt képviselője – semmilyen körülmények között, semmiféle rövid távú politikai vagy gazdasági előnyért nem enged.
Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy ezt az erdélyi magyar nemzeti minimumot közös akarattal létrehozzuk. Ezen törekvésünkben számítunk közösségünk minden elkötelezett tagjára – őket célozza az a széles körű társadalmi párbeszéd, amit nemrég kezdeményeztünk – de igényeljük az erdélyi magyar pártok és mozgalmak aktív partnerségét is, mert a nemzeti minimum akkor lehet a hatékony nemzetépítő eszköz, ha az széleskörű politikai konszenzussal születik.
Ez nemzetpolitikai kötelességünk.
Erdély.ma

A Máért zárónyilatkozata támogatja a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogát
A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
A dokumentumban kitérnek arra is, hogy 2013-ban a kiemelt programként az oktatási intézményrendszer következő színterére az alapfokú iskolákra, az óvoda-iskolai átmenetre, és az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak.
Felkérik továbbá a Máért-tagszervezeteket, hogy aktualizálják a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét, ugyanakkor természetesnek tartják, hogy a határon túli támogatások jelentős részét a külhoni közösségek javaslatai alapján osszák szét.
A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is.
A felek továbbra is nemzetstratégiai célnak tekintik és támogatják a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómia-törekvéseit, mint egyetlen valós közjogi megoldást a külhoni magyar közösségek és a többségi államok közötti viszony hosszú távú rendezésére.
Üdvözlik azt a rendeletmódosítást, amely egy régi méltánytalanságot orvosol, és a jövőben lehetővé teszi a külhoni diákok államnyelvi érettségijének magyarországi nyelvvizsga-bizonyítványként való elismerését, és beszámítását az itteni felvételi eljárásba, akkor is, ha magyar nyelvű középiskolában tanultak.
Bátorítják az unió tagállamaiban élő magyarokat, más uniós állampolgárokat, és civil szervezeteket, hogy támogassák az Európai Polgári Kezdeményezés jogintézményének keretében történő aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a nemzeti közösségek és kisebbségek jogainak bővítése az Európai Bizottság napirendjére kerüljön.
A dokumentum szerint egyetértenek: Magyarország számára egyformán fontos minden magyar, és hangot adtak azon meggyőződésüknek, hogy a magyar-magyar kapcsolatokban, és a szomszédságpolitikában károkat okoz a magyar belpolitika megosztottságának exportálása.
Rögzítették, hogy támogatják a külhoni magyar szervezetek szuverenitását, és döntéseinek önállóságát, öngondoskodás iránti képességének megerősítését.
Kiemelt fontosságúnak tartják a magyar-magyar kapcsolatokban a partnerséget, és a párbeszédet.
Az aláírók tiltakozásukat fejezték ki a református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása kapcsán, ami ellentmond a nemzetközi jogi elveknek, és szolidaritást vállalnak a politikai nyomásra, igazságtalanul, első fokon három év börtönre ítélt Markó Attila államtitkárral és Marosán Tamás egyházügyi jogásszal, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjaival.
Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációját és a fejlesztésről szóló megállapodást.
Reményüket fejezték ki továbbá, hogy Ukrajnában megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések az új nyelvtörvény végrehajtásához. Sajnálatosnak tartják ugyanakkor, hogy az ukrajnai parlamenti választókerületek kialakításánál nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmi helyzetét. Az európai gyakorlattól idegennek ítélik azokat az ukrajnai törekvéseket, amelyek a büntetőjog körébe vonnák a kettős állampolgárság kérdését.
Aggodalmukat fejezték ki a szerb Alkotmánybíróság döntése miatt, amely a Vajdaság Autonóm Tartomány hatásköreit taglaló törvény 22 rendelkezését alkotmányellenesnek minősítette.
Előremutatónak tartották, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Magyar Közösség Pártja, és a Híd-Most aláírta A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei című dokumentumot. Megállapodtak abban, hogy minden törvényes eszközzel támogatni fogják a révkomáromi Selye János Egyetem jelenlegi egyetemi rangjának megőrzését.
Üdvözölték azt is, hogy Horvátországban tiszteletben tartják a kisebbségek, köztük a magyar nemzeti közösség szerzett jogait, és elégedettségüket fejezték ki, hogy az év elején hivatalba lépő szlovén kormány is vállalta az általános nemzetiségi törvény elfogadását.
MTI; Erdély.ma

Máért - Zárónyilatkozat: támogatás a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogainak - A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
A dokumentumban kitérnek arra is, hogy 2013-ban a kiemelt programként az oktatási intézményrendszer következő színterére, az alapfokú iskolákra, az óvoda-iskolai átmenetre, és az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak. Az aláírók példaértékű sikerként értékelték a külhoni magyar óvodák éve programot.
Felkérik továbbá a Máért-tagszervezeteket, hogy aktualizálják a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét, ugyanakkor természetesnek tartják, hogy a határon túli támogatások jelentős részét a külhoni közösségek javaslatai alapján osszák szét.
A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is.
A felek továbbra is nemzetstratégiai célnak tekintik és támogatják a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómia-törekvéseit, mint egyetlen valós közjogi megoldást a külhoni magyar közösségek és a többségi államok közötti viszony hosszú távú rendezésére.
Üdvözlik azt a rendeletmódosítást, amely egy régi méltánytalanságot orvosol, és a jövőben lehetővé teszi a külhoni diákok államnyelvi érettségijének magyarországi nyelvvizsga-bizonyítványként való elismerését, és beszámítását az itteni felvételi eljárásba, akkor is, ha magyar nyelvű középiskolában tanultak.
Bátorítják az unió tagállamaiban élő magyarokat, más uniós állampolgárokat, és civil szervezeteket, hogy támogassák az Európai Polgári Kezdeményezés jogintézményének keretében történő aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a nemzeti közösségek és kisebbségek jogainak bővítése az Európai Bizottság napirendjére kerüljön.
A dokumentum szerint egyetértenek: Magyarország számára egyformán fontos minden magyar, és hangot adtak azon meggyőződésüknek, hogy a magyar-magyar kapcsolatokban, és a szomszédságpolitikában károkat okoz a magyar belpolitika megosztottságának exportálása.
Rögzítették, hogy támogatják a külhoni magyar szervezetek szuverenitását, és döntéseinek önállóságát, öngondoskodás iránti képességének megerősítését.
Kiemelt fontosságúnak tartják a magyar-magyar kapcsolatokban a partnerséget, és a párbeszédet.
Az aláírók tiltakozásukat fejezték ki a református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása kapcsán, ami ellentmond a nemzetközi jogi elveknek, és szolidaritást vállalnak a politikai nyomásra, igazságtalanul, első fokon három év börtönre ítélt Markó Attila államtitkárral és Marosán Tamás egyházügyi jogásszal, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjaival.
Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációját és a fejlesztésről szóló megállapodást.
Reményüket fejezték ki továbbá, hogy Ukrajnában megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések az új nyelvtörvény végrehajtásához. Sajnálatosnak tartják ugyanakkor, hogy az ukrajnai parlamenti választókerületek kialakításánál nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmi helyzetét. Az európai gyakorlattól idegennek ítélik azokat az ukrajnai törekvéseket, amelyek a büntetőjog körébe vonnák a kettős állampolgárság kérdését.
Aggodalmukat fejezték ki a szerb Alkotmánybíróság döntése miatt, amely a Vajdaság Autonóm Tartomány hatásköreit taglaló törvény 22 rendelkezését alkotmányellenesnek minősítette.
Előremutatónak tartották, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Magyar Közösség Pártja, és a Híd-Most aláírta A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei című dokumentumot. Megállapodtak abban, hogy minden törvényes eszközzel támogatni fogják a révkomáromi Selye János Egyetem jelenlegi egyetemi rangjának megőrzését.
Üdvözölték azt is, hogy Horvátországban tiszteletben tartják a kisebbségek, köztük a magyar nemzeti közösség szerzett jogait, és elégedettségüket fejezték ki, hogy az év elején hivatalba lépő szlovén kormány is vállalta az általános nemzetiségi törvény elfogadását.
(MTI)

Nemzetstratégia a Felvidékről, Erdélyből és Budapestről
A Magyar Állandó Értekezlet XI. ülése után a Magyar Televízió “Az Este” c. műsorának stúdióvendégei voltak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Berényi József, az MKP-elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője.
Milyen a helyzet nemzetstratégiai szempontból Erdélyben és a Felvidéken?
Semjén Zsolt szerint a két nemzetrész helyzete kihat egymásra, azaz, nem választhatóak el egymástól. Romániában egyfajta “kegyelmi állapot” volt, amíg az RMDSZ kormányon volt. A szocialista-liberális parlamenti hatalomátvétellel viszont nacionalista hangok jelentek meg. Ez aggodalomra ad okot, ezért a feladat a már meglévő eredmények védelme. A Felvidék tekintetében rengeteg öröklött probléma van, és ide tartozik az az állampolgársági törvény is, melynek alapján már mintegy kétszázan vesztették el szlovák állampolgárságukat. De mondhatnám a nyelvtörvényt is… – ezek még az első Fico-kormány idejéből valók. A Radičová-kormány ezeket ígérete ellenére nem tudta megoldani, ezért nagy volt az aggodalom, hogy a második Fico-kormány az első Fico-kormány politizálását folytatja. Akkor Ján Slotával volt koalícióban, és nagyon durva magyarellenes dolgok történtek, mint például Sólyom László köztársasági elnöknek Szlovákiába való be nem engedése, a dunaszerdahelyi stadionban történt magyarverés. Ehhez képest a második Fico-kormány hangneme más, mint az elsőé volt. A szlovák-magyar gazdasági együttműködés lehetőséget ad a valóban kényes nemzetiségi kérdések megbeszélésére is.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke bízik abban, hogy a decemberi romániai parlamenti választások erős képviseletet eredményeznek az erdélyi magyarságnak. Ha gyenge lesz a magyar képviselet, a rossz romániai gyakorlat visszatérhet pillanatok alatt.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke ismertette a felvidéki magyar alapdokumentum megszületésének körülményeit.”Fontos számunkra, hogy mindenki komolyan vegye ezt a dokumentumot. Ebben megtalálható a kulturális és az oktatási önkormányzatiság, a természetes régiók önkormányzatának a gondolata, a nyelvi egyenjogűság kivívása azokon a területeken, ahol a magyarok nagyobb számban élnek. Szlovákiában is újabb választások lesznek, jövőre megyei választások, majd köztársasági elnökválasztás. Mi csak olyan jelöltet tudunk támogatni, aki az alapdokumentumban foglaltakat felvállalja. Kínálkozhat lehetőség erre, már csak azért is, mert mindig előjön egy-egy olyan pillanat a szlovák politikában is, amikor szükség van a magyarok szavazatára. Résen kell lennünk, és a céljainkat megfelelő helyen és megfelelő időben, megfelelő érvrendszerrel kell előterjesztenünk. Bízunk abban, hogy a Most-Híd az ellenzéki együttműködése terén sem hallgatja majd el ezt a dokumentumot, amelyet ma a Máért határozata is támogatott. Innentől akár a két ország kapcsolatában is megjelenhet. Orbán Viktorral nemrég folytattam megbeszélést. Szó volt arról, hogy amíg az EU költségvetési folyamata zajlik, szükség van arra, hogy egy erős Kelet-európai blokk működjön, és ezért számunkra érthető, hogy decemberig ezt a kérdést nem veti fel a magyar kormányzat. De a költségvetés elfogadása után – és ezt a miniszterelnök ma is elmondta – asztalra kerülnek ezek a kérdések. Ez egy korrekt álláspont, de jövőre valóban előrehaladást kell elérni mind az állampolgárság, a Selye János Egyetem és a kollektív bűnösség ügyében is” – mondta Berényi József.
A Most-Híd pártnak az esetleges Máértra való meghívására vonatkozó műsorvezetői kérdésre válaszolva Semjén Zsolt elmondta, a Magyar Állandó Értekezleten etnikai alapon politizáló pártok tanácskoznak.”De természetesen a kapcsolattartásra nyitottak vagyunk” – tette hozzá a magyar miniszterelnök-helyettes.
Felvidék.ma

A romániai és a szlovákiai magyarok megerősítenék kapcsolataikat
A romániai és a szlovákiai magyarok érdekérvényesítésének képviselői, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Közösség Pártja (MKP) között meg kell erősítenünk a kétoldalú kapcsolatokat, közösen kell nemzetközösségeink problémáira válaszokat találnunk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán délben, az RMDSZ és az MKP vezetőinek találkozója után.
A szövetségi elnök a közelgő romániai parlamenti választásokról tájékoztatta a Magyar Közösség Pártjának elnökét, kiemelve, hogy az RMDSZ az ország minden választókerületében indít jelöltet, hiszen az arányos választási rendszer értelmében minden szavazat mandátummá alakul.
Berényi József közölte: bár az MKP nem parlamenti párt, jelenleg erős annak megyei és önkormányzati képviselete, valamint két európai parlamenti képviselővel is rendelkezik, viszont a parlamenti képviselet hiánya állandó jelleggel érződik.
Az MKP elnöke a megbeszélés után a maszol.ro-nak elmondta: a két kisebbségi alakulat kölcsönös támogatásról biztosította egymás. „Az RMDSZ és az MKP közötti párhuzam tovább is fejlődhet, ugyanis a mi versenypártunk, a Most-Híd is kérelmezi felvételét az EPP-be. Úgy volt, hogy már most itt lesznek, de nem látom őket" – fogalmazott a felvidéki magyar politikus.
Vizsgálnák a magyarság megfogyatkozásának okait
Az RMDSZ és az MKP képviselői megállapodtak abban, hogy jelenleg az etnikai magyar pártok tudnak tényleges válaszokat adni a kisebbségi sorsban élő magyarok számára.
Mind a szlovákiai, mind a romániai magyarok száma csökkent a tíz évvel ezelőtti népszámlálási adatokhoz képest. Ezért a felek közös szervezésben olyan konferenciát kívánnak szervezni Erdélyben és a Felvidéken, amely hozzásegít az okok feltáráshoz, és a lehetséges megoldások felvázolásához. A tervek szerint ebbe bevonják a civil szférát is.
Mindkét politikai tömörülés nagyra értékeli az Európai Néppárt kongresszusán elfogadásra kerülő stratégiai dokumentum őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó vállalásait. Ez a néppárt kötelékébe tartozó magyar pártok közös munkájának eredménye, amelyre a jövőben mindenki hivatkozhat.
A találkozón a szövetség részéről jelen volt Borbély László politikai alelnök, Markó Béla szenátor és Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke. A Magyar Közösség Pártjának küldöttségében jelen volt még Mészáros Alajos, európai parlamenti képviselő, Csáky Pál, az MKP országos elnökségének tagja, és Gubik László, a Via Nova, az MKP ifjúsági csoportjának elnöke.
Maszol.ro

Kicsi az esély egy román-magyar párt megjelenésére
Barna Gergő és Kiss Tamás erdélyi társadalomkutatók szerint kevés a valószínűsége annak, hogy Romániában a szlovákiai Híd-Mosthoz hasonló román-magyar vegyes párt jöjjön létre.
A két társadalomkutató erről csütörtök este beszélt Kolozsváron a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, az Etnikai szavazók – Az RMDSZ mozgósító képessége 1990-2012 című átfogó kutatásuk szűk körű szakmai vitáján. Az elmúlt 22 év romániai választási eredményei és az elmúlt 15 évben az erdélyi magyarság körében végzett közvélemény-kutatási eredmények alapján elkészített dolgozatot az erdélyi magyar társadalomkutatás mérföldköveként értékelték a jelen lévő szakértők. Kiss Tamás a szakmai vita után az MTI-nek elmondta, hogy a román partner hiánya az egyik akadálya egy román-magyar vegyes párt megjelenésének, de „az etnikai határok kevésbé porózus jellege is megkülönbözteti az erdélyi magyar társadalmat a szlovákiaitól”. Kiss Tamás álláspontja szerint Erdélyben sokkal kisebb a legitimitása a közvéleményben a két etnikum összemosódásának, mint Szlovákiában.
A szociológus hozzátette, hogy az erdélyi magyarok 12-13 százaléka vegyes házasságban él ugyan, ám a vegyes családokban valamelyik fél domináns lesz. Hozzátette: a hatalmi aszimmetriák következtében a vegyes házasságokban nagyobb arányban dominál a román fél, de identitásbeli összemosódás nincs.
Kiss Tamás szerint az erdélyi viszonyok között egy nemzeti minimum kialakítása is könnyebb, mint Szlovákiában, ahol „a nemzeti minimumot alulról előző” alakulat tudott teret nyerni. Barna Gergő az MTI-nek elmondta: a romániai választási rendszer is az etnikai törésvonalak megmaradásának kedvez. Hozzátette: amíg a rendszer a szavazatok arányában ad parlamenti mandátumokat a bejutási küszöböt átlépő pártoknak, a közösség valamennyi tagja úgy érezheti, hogy a domináns magyar szövetség jelöltjeire leadott szavazata hasznosul.
MTI
Erdély.ma

Etnikai szavazók: az erdélyi magyar választói magatartás mozgatórugói
Az Etnikai szavazók. Az RMDSZ mobilizációs képessége 1990–2012 között című tanulmányukat ismertették csütörtökön egy szakmai kerekasztal-beszélgetés keretében Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben.
A szerzők az erdélyi magyar választói magatartásban empirikusan kikövetkeztethető trendeket mutatják be, a választói viselkedést vizsgálják a rendszerváltást követő időszakban – ismertette Horváth István, az NKI igazgatója. Salat Levente politológus, a beszélgetés moderátora szerint a tanulmány az elmúlt 22 év erdélyi magyar kollektív akaratképzés alapos, célratörő elemzését nyújtja, amely szervesen beleilleszkedik az erdélyi magyar társadalom- és politikatörténetbe. Mint mondta, a kérdés az, hogy megfogalmazott következtetései milyen mértékben kerülnek majd át a közgondolkodásba és késztetik önreflexióra a politikai szereplőket.
A kutatás alapvető adatforrásait a Központi Választási Iroda (BEC) által közzétett, az egyes megyékre vonatkozó választási makroadatok és az erdélyi magyar mintán végzett, politikai jellegű közvélemény-kutatások képezték. Terjedelmi, technikai okokból az elemzés mindenekelőtt a parlamenti választásokra irányul. A választói névjegyzék 1992-től kezdődően eltér a népszámlálások eredményei alapján kimutatható valós állandó lakosságszámtól. A szerzők ezért az 1992-es, 2002-es és 2011-es referendum adatai alapján megbecsülték a magyar választóknak a megyék szerinti számát. Azt vizsgálták, hogy a különböző régiókban a szavazók mekkora hányadát mozgósította az RMDSZ.
Politikai opciók az etnikai törésvonal mentén
Az RMDSZ etnikai párt, és a magyarok többségének politikai opcióit mindmáig az etnikai törésvonal határozza meg – hangsúlyozta Kiss Tamás. Az etnikai alapú választói preferenciák intézményesedésének előzményei a két világháború közötti időszakra nyúlnak vissza: a társadalmi asszimetriától, az asszimilációtól való félelemre adott válasz az élet minden területére kiterjedő, párhuzamos – kisebbségi – társadalomépítés elképzelése volt – részletezte. Ehhez a programhoz folyamodott 1990 után az erdélyi magyar elit.
Kulcsfontosságú a többségi ajánlat hiánya
Bár ez a párhuzamos társadalom nem valósult meg, az elmúlt két évtizedben – Bíró A. Zoltán fogalomhasználatával élve – „etnikai burkot” vont a kisebbségi társadalom köré az intézményépítési program – magyarázta Kiss Tamás. A szerzők szerint az RMDSZ választói többnyire ma is erre a programra mondanak igent. A szerzők megállapítják, hogy az RMDSZ politikai elitje eltávolodott az intézményépítésben érdekelt értelmiségtől, a kormányzati szerepvállalást helyezve előtérbe. Utóbbi vált a magyar intézményes szerkezet által igényelt erőforrások biztosításának legfontosabb mozgatórugójává. Ilyen értelemben a választók szemében nem illegitim az RMDSZ kormányzati tevékenysége – magyarázta a szociológus.
Meghatározó továbbá, hogy a többségi pártok nem fogalmaztak meg politikai kínálatot az erdélyi magyarság felé – tette hozzá. A létező átszavazások ellenére az RMDSZ mozgósító képessége és az etnikai szavazás intézménye szempontjából kulcsfontosságú, hogy többségi részről nem érkezik a magyarok irányába ellenajánlat.
Esetlegesség és stratégikus politikusok
A parlamenti választásokon az országos szintű és a magyar szavazói részvétel csaknem teljesen együtt mozog: 1990-től 2008-ig nyolcvan százalékról a felére csökkent a választásokon mozgósított magyarok aránya – fejtette ki Barna Gergő. 1990-ben az RMDSZ régiók szerinti szavazóinak aránya a Székelyföld, Közép-Erdély, a Partium és az – Észak-Erdélyt, Bánságot magába foglaló – szórvány irányában csökkent; 1996-től kezdődően gyengült a székelyföldi választói aktivitás, 2004-ben és 2008-ban pedig megváltozott az addig jellemző struktúra: a szórvány javított pozícióin, a Székelyföld a szórvány szintjére süllyedt a szavazók mozgósítása tekintetében, a Partium pedig Közép-Erdélyt megelőzve a rangsor élét foglalta el – részletezte a szociológus. Az RMDSZ mobilizációs ereje tehát az úgynevezett etnikai ütköző zónában a legnagyobb. A politikusok hipotézise egyébként arról szól, hogy a választói mobilizációt pontosan meghatározhatja a politikai elit – mondta Barna Gergő.
A közvélemény-kutatások elemzése olyan összefüggéseket is kimutatott, amelyeknek megfelelően például az RMDSZ támogatottsága 2007 előtt magasabb volt az értelmiségiek körében; a 2010-es megszorító intézkedéseket követően az addigi legerőteljesebb támogató, a nyugdíjas korosztály már a fiatalokkal egyező arányban mozgósítható, az aktív középosztály pedig a leginkább mobilizált – emelte ki Kiss Tamás.
Egyéni racionalitás vs. szervezeti érdek
A szociológus elmondta, a tanulmány utolsó fejezetében az RMDSZ mozgósító képességében bekövetkezett változásokat értelmezték. Megállapításuk szerint a 2008-as, az egyéni választókerületeket bevezető választási törvény folytán az érdekvédelmi szövetség úgynevezett „kollektív cselekvési paradoxonnal szembesül”: bár a szervezet érdeke azt kívánná, hogy egész Erdélyre kiterjedő, intenzív kampányt folytasson, a jelöltek egyéni racionalitása ennek ellenében érvényesül. A regionális szétfejlődés hipotézisének keretében kifejtik: a párhuzamos társadalomépítés etnikai keretprogramja inkább a Kolozsvár és Marosvásárhely által uralt régió kérdéseire nyújt megoldásokat, a Székelyföld számára kevésbé.
Határ-megerősítéssel elkerülni a Most-Híd jelenséget
Az etnikai felüllicitálás elméletét igazolva az RMDSZ az erőteljes nemzeti programmal jelentkező kisebb magyar pártok kihívására úgyszintén radikalizálódó, autonómia-központú kampánykommunikációval válaszolt – magyarázta Kiss Tamás. Ugyanakkor, az érdekvédelmi szövetség úgynevezett etnikai-tribunus pártként megnyilvánulva, retorikailag hajthatatlan az identitással kapcsolatos kérdésekben, de pragmatikus az erőforrás-leosztás tekintetében. A kutatók szerint a választók is tudatában vannak, hogy az RMDSZ-nek pragmatikus módon kell fellépnie, és adott esetben másfajta diskurzust folytatnia Bukarestben. Úgy vélik, a Szlovákiában bekövetkezett Most-Híd jelenséget, az etnikai alullicitálást az erdélyi magyar közösségen belül működő határmegerősítési és kizárási mechanizmusok akadályozzák meg. A megfelelő nyelvi készségek híján ugyanis a magyar közösséghez való tartozás könnyen megszűnhet.
A tanulmány ismertetését a felkért szakemberek, Lőrincz D. József, Székely István Gergő, Toró Tibor, Horváth István hozzászólásai követték, Bakk Miklós politológus levélben fogalmazta meg az elemzéssel kapcsolatos megállapításait.
Szabadság (Kolozsvár)

Répás Zsuzsanna: A kormány nem támogatja a vegyes pártokat – Hosszú távon asszimilációhoz és a politikai önállóság elvesztéséhez vezet, ezért a kormány nem támogatja a magyarok és a többségi nemzethez tartozók vegyes pártjait - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton, egy ifjúsági szervezetek számára rendezett bátonyterenyei konferencián.
Előadását a Külhoni óvodák éve című program ismertetésével kezdte. Elmondta, hogy a határokon túli magyarság léte szempontjából alapvető fontosságú az anyanyelven oktató intézmények rendszerének fenntartása. Korábban a középiskolák és a felsőoktatás már kapott figyelmet és támogatást, de az óvodák még soha. Idén a kisebb szórványközösségek óvodáit is feltérképezték, hiszen pontosan még az adott országban működő magyar szervezetek sem tudták, hogy hol működik ilyen. Végül összesen 3500 magyar intézményt vettek nyilvántartásba. A kormányzati szándék szerint 2013-ban a kisiskolák támogatása következik.
Répás Zsuzsanna ezután a Magyar Állandó Értekezlet működéséről, munkájáról tájékoztatta a fiatalokat, majd a határokon túl élő magyarság pillanatnyi politikai helyzetét elemezte, országról országra.
Kiemelte a Vajdaság választások utáni viszonyait. A szerb politikai viszályok ellenére is megvalósulni látszik bizonyos fokú önkormányzati autonómia: a magyar szervezetek belső választásokat rendezhetnek, intézményeket működtethetnek és vehetnek át. „A Felvidéken viszont tabukat döntöget, aki csak említi is az autonómiát” – fogalmazott.
Szlovákiával kapcsolatban elmondta még, hogy az országban két politikai erő – a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd számíthat a magyar választópolgárok szavazataira. A magyar kormány azonban nem támogatja a vegyes pártokat: működésük hosszú távon a politikai önállóság elvesztéséhez és asszimilációhoz vezet. Nem mindenki beszél ugyanis magyarul, a szlovák a közös nyelv, aminek az lehet a vége, hogy a magyarok csak egy nagyobb pártba tagozódva politizálhatnak, a pártfegyelemhez alkalmazkodva. Ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy a két felvidéki magyar párt lehetőséget lát az együttműködésre. Ez Erdélyben egyelőre hiányzik a magyar politikai szervezetek között - tette hozzá.
(MTI)

Vége
Amikor a továbbra is széles körű támogatottságot élvező politikusaink szívében elcsitul a káröröm, amikor alábbhagy a sikeres sárdobálás eredményeinek diadalittas kikiáltása, amikor már mindenki lerágta, kiszívta a neki járó velős csontot, amikor a bársonyszék varázslatos süppedéséből kikászálódva a legtöbbjük ép ésszel felméri a képviselt közösség egyre kilátástalanabb helyzetét, talán majd akkor érdemi beszélgetések kezdődnek egyre magasabb szinten és egyre szélesebb körben az idei választások előtt oly sokat, de mindhiába hangoztatott összefogásról.
Merthogy e sorok 2012 decemberében születnek, akkor, amikor – mérget lehet venni rá – először és utoljára bizonyosodott be, hogy legrégibb érdekvédelmi szervezetünk a maga külön, egyre több buktatóval teli útját járva is bebiztosíthatja a bukaresti parlamenti képviseletet. Most még elég volt az erdélyi magyarság több mint harmadának a támogatása: 380 ezer szavazat a millióból.
Most még azoknak volt igazuk, akik azt vallják, hogy a magányos, de megtörhetetlen szárúnak hitt tulipánra szavazók saját kezükben tartják a közösség sorsát. Akik kertelés nélkül kijelentik, hogy a magyar pecsétnyomók nyolc és fél tizede elég. Most, utoljára még azoknak áll a zászló, akik azt merik állítani, hogy ez a nyolc és fél tized, a 85 százalék legalább annyit, sőt többet ér, mint a teljes egész, már említést sem téve arról a több mint félmillió erdélyi magyarról, aki egy ideje kiábrándult a magyar politikai képviseletből, vagy pedig immár román pártok jelöltjeire adja voksát.
Ennek azonban vége. És ha ezt nem ismerik fel időben azok, akik most még a magabiztos győzelem fényében tetszelegnek, akkor négy év múlva két út marad: a parlament kapuján kívüli jajveszékelés, vagy pedig a szlovákiai Híd-Most mintájára létrehozott vegyespárt megalapítása. Az első változat a jogérvényesítés csődjét jelentené, a második pedig a beolvadás folyamatát pörgetné maximális fordulatszámra. Nos, kedves politikus barátaink, melyik feküdne jobban? Lehet választani.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Csúnya fejlemények a szomszédban: Íme az új „magyar átok”
És a harc megy tovább...
És virul a „magyar átok”; magyar magyarnak ellensége, összefogás helyett a választás lezárultával is megy a csörte az erdélyi magyar pártok között - derült ki a Magyar Külügyi Intézetben tartott beszélgetésen. A fórum résztvevői szerint összefogásra esély sincs, hosszú távon se, pedig a szociáldemokrata-liberális unió kétharmadától nagyon félnek mindannyian.
Kormányzati szereplő lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A felkérés a legtöbb szavazatot szerzett Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjétől, Victor Pontától érkezett, amit az RMDSZ elfogad. Kelemen Hunor pártelnök a jövő héten kezd tárgyalni arról, hogy „mire szerződjön a párt” – mondta a Heti Válasz Online-nak Tamás Sándor, Kovászna megye RMDSZ-es tanácselnöke. 
Matematikai értelemben az USL-nek, amely a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát (67 százalékát) szerezte meg, és ezáltal alkotmányozó erővé vált, nincs szüksége az RMDSZ-re. Ami miatt mégis beemelheti a kormányba, az egyrészt egy „védőpajzs” emelése Brüsszellel szemben; az uniós vezetők nyáron élesen kikeltek Pontáék akkori ténykedése, elsősorban a Traian Basescu elnök elmozdítására tett kísérlet ellen. Beemelni egy szövetségen kívüli pártot a kormányba – pláne ha annak etnika színezete is van – jó pont az európai vezetők szemében. A másik ok – fejtette ki a Magyar Külügyi Intézetben tartott beszélgetésen Bakk Miklós politológus – hogy a kétharmad könnyen erodálódhat. Az USL szövetségben az a megállapodás, hogy a szociáldemokraták adhatják a kormány többségét, cserébe a liberálsi társelnök Crin Antonescu lesz az államfő – már ha sikerül elmozdítani Basescut – véli Bakk. Az erodálódás ellen pedig tartalékokat kell keresni. Erre is jó lehet az RMDSZ.
Sándor Tamás szerint a pártnak két fő célja van: a magyar közösség jogainak bővítése, valamint Erdély és Székelyföld fejlesztése. „Aki ezt képviseli, azzal együttműködünk” – jelentette ki. A megyei tanácselnök nem használta az autonómai szót; forrásaink szerint az utóbbi időben az RMDSZ-es politikusok nyilatkozataiban elvétve, már-már véletlenül bukkant csak fel ez a kifejezés.
Az USL kétharmados győzelmét, és az együttműködést taglalva Tamás Sándor elmondta: nem jó a kétharmad, „az volt a cél mindig, hogy nélkülünk ne tudjanak dönteni”.„Beszűkült a politikai piac” az együttműködést illetően – tette hozzá.
Magyar magyarnak nem barátja
Az mindenesetre látszik, hogy a magyar pártok nem hajlanak az összefogásra. Pedig akár az alkotmánymódosítást – melynek ki nem mondott célja lehet az egypártrendszer bebetonozása – akár a regionális átszervezést illetően jó lenne az egység. Székelyföld esetén még Bakk Miklós politológus is elképzelhetőnek tartja, hogy „az utcára kell vinni az embereket”. Azt pedig együtt sokkal könnyebb – lenne. Ha ugyanis átalakítják a jelenlegi megyerendszert, közigazgatásilag szétdarabolhatják az egy tömbben élő székelyföldi magyarokat.
A kampányidőszakra jellemző durva hangnem nem ért véget. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által vázolt jövőkép, miszerint bejuthat egy alig több mint egy éve alakult párt a törvényhozásba az RMDSZ állásfoglalása szerint „nem volt reális, és nem volt eredményes”. Az RMDSZ a négy elvesztett képviselőt (ráadásul egy megnövekedett létszámú parlamentben) is az EMNP számlájára írja, már a kampány során is azzal „riogattak” – idézve az EMNP szóhasználatát – hogy a Tőkés László nevével fémjelzett politikai pártra leadott szavazatokat végül a románok viszik el. Az EMNP az RMDSZ-t vádolja azzal, hogy feljelentették őket, ami miatt a pártot támogató idős embereket hallgatott ki a rendőrség és az ügyészség.  
Bár a mostani választáson el sem indult, a „csörtéből” nem marad ki a Magyar Polgári Párt (MPP) sem. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke és kampányfőnöke kifogásolta, hogy bár a közös indulásról is tárgyaltak, az MPP egy héttel a választás előtt végül az RMDSZ-re való szavazásra buzdított. A Heti Válasz Online tudósítóját a beszélgetés végén megkereső MPP-s párttag határozottan visszautasította, hogy a néppárt miattuk ért el olyan alacsony eredményt, és azt is, hogy a közös indulás a korábbi pártelnök, Szász Jenő személye miatt bukott meg.
A román törvények értelmében ha egy párt két egymást követő választáson nem szerez ötvenezer szavazatot, az ügyészség kezdeményezheti a feloszlatását. Szilágyi Zsolt szerint bár kevesebb szavazatot kaptak, mint amire számítottak, az EMNP a most szerzett 59 ezer vokssal bebiztosította magát, és mint megtudtuk, előre tekint, készül a 2014-es európai parlamenti választásra. Az MPP viszont – tette hozzá Szilágyi – feloszlatható. A gyakorlatban erre még sosem került sor, most sem számítanak rá a politikai pártok képviselői. MPP-s forrásunk sem tart ettől.
Mint azt Tamás Sándor kifejtette: azt várják el, hogy „Budapestről segítsék, amit szeretnénk megcsinálni, ne mondják meg, mit csináljunk”. Abban mindkét pártpolitikus egyetértett, hogy Erdélyben Orbán Viktor és a Fidesz népszerűsége töretlen, a Jobbik üzenetei – annak ellenére, hogy ott is egyre több a radikális fiatal – nem gyökereztek meg. Abban is egyetértés volt, hogy egy a Híd-Most magyar-szlovák vegyespárthoz hasonló formáció Erdélyben nem jöhetne létre.
És az is egyértelműnek tűnik, hogy a jövő egyik kérdése az erdélyi magyar pártok számára az lesz, hogy ismét megszólítsák azt a mintegy hatszázezer magyart, aki vélhetően annyira kiábrándult a közéletből, hogy nem szavazott végül senkire.
A számok
A vasárnapi választásokon győztes USL 273 képviselői és 122 szenátori mandátumot szerzett, ami azt jelenti, hogy a két ház, a képviselőház és a szenátus együttes ülésén 67 százalékos többsége van.
Az RMDSZ-nek a négy évvel korábbihoz képest néggyel kevesebb, 18 képviselője lesz, szenátusi frakciója változatlanul 9 tagú lesz. A párt az országos voksok öt százalékát meghaladó szavazataránnyal jutott be a román törvényhozás mindkét házába, de a törvényhozók létszámának növekedése miatt parlamenti súlya 4 és fél százalékra csökkent. Az RMDSZ képviselőjelöltjei 380 656 szavazatot (5,13%), szenátorjelöltjei pedig 388 528 szavazatot kaptak (5,23).
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjelöltjeire 47 955-en (0,64%), szenátorjelöltjeire 58 765-en (0,79%) voksoltak. Az EMNP nem jutott be a parlamentbe.
Hegedűs Zsuzsa
Heti Válasz (Budapest)

Németh Zsolt: komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában
Konszolidálódott az intézményrendszer, előbbre léptünk a határ menti térségek fejlesztésénél, az oktatáspolitikában, de nem szabad „hátradőlni" – fogalmazott az államtitkár.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában, különösen az oktatáspolitikában, a határ menti térségek fejlesztésében, a temerini fiúk esetéhez hasonló szimbolikus kérdésekben és abban is, hogy konszolidálódott a nemzetpolitika intézményrendszere. Németh Zsolt adott évértékelő interjújában emlékeztetett, hogy az elmúlt évben valamennyi szomszédos országban, ahol számottevő magyar közösségek élnek, választások voltak. Az év így alapvető változásokat hozott, mindenhol új helyzet alakult ki, és ezek eltérő megközelítést igényelnek – tette hozzá.
Románia: az EMNP sem „elhanyagolható politikai tényező"
Hangsúlyozta, Romániában a december 9-ei parlamenti választások eredményeként stabil kormány jöhet létre. Remélhetőleg folytatódhat az elmúlt években látványos sikereket elérő kapcsolatépítés – közölte. Kijelentette, Magyarország „a közép-európai szolidaritás talaján áll", ennek azonban elengedhetetlen része a kölcsönös tisztelet. Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar közösség jogainak biztosítására, különösen az oktatással, a közigazgatás átalakításával és a restitúcióval kapcsolatban – hangoztatta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségre nagy felelősség hárul, hogy parlamenti pártként érvényesítse a magyarok érdekeit, de az Erdélyi Magyar Néppárt sem „elhanyagolható politikai tényező" – mondta. A pártoknak ezért ki kell dolgozniuk a párbeszéd, az együttműködés lehetőségét – fűzte hozzá.
Szlovákia: elindult a párbeszéd
A határon túli magyar pártok együttműködésének jó példájaként említette az államtitkár a szlovákiai Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd ősszel aláírt kisebbségi alapdokumentumát. Azt mondta: a határon túli magyar szervezetek a szomszédos országokban a magyar kormány kiemelt partnerei, ezért a nemzetpolitikai diplomáciai erőfeszítések megvitatásába igyekeznek bevonni őket. A kormány e szervezetek egységes fellépését, együttműködésük megerősítését támogatja – jelentette ki. A magyar-szlovák kapcsolatokról azt mondta, konkrét megállapodásokat kötöttek az elmúlt évben, és igyekeztek párbeszédet kialakítani a problémák megoldására. Ennek eredményei már láthatók – mutatott rá, kifejtve: a révkomáromi Selye János egyetem ügyében megértést tapasztaltak szlovák részről azzal kapcsolatban, hogy az intézmény teljesíti az egyetemi akkreditáció feltételeit. A még nyitott kérdésekben – például a kettős állampolgárság ügyében – pedig egyeztetés kezdődött, a külügyminiszteri megbízottak már tanácskoztak róla.
Ukrajna: a legutóbbi választás legitimitása vitatható
Ukrajnával kapcsolatban – több meghatározó nemzetközi szervezetre is hivatkozva – elmondta, sajnálatos, hogy a legutóbbi választás legitimitása vitatható. Magyarországot érzékenyen érintette, hogy a választásokon nem volt magyar körzet, amely lehetővé tette volna, hogy a kárpátaljai magyarok megválaszthassák parlamenti képviselőjüket, hanem három részre széttagolva voksolhattak. Hozzátette, remélik, hogy visszaáll a korábbi beregszászi magyar többségű választókörzet, amely 2006-ig létezett.
Szerbia: megalapozatlanok voltak az aggodalmak
Szerbia esetében üdvözölte, hogy a kormányváltással és az elnökválasztással kapcsolatos korábbi aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak, és Tomislav Nikolic szerb államfő sikeres látogatást tett Budapesten. Kiemelte: két temerini fiú a közelmúltban elnöki kegyelmet kapott, és a szerb államfő nyitottnak mutatkozik arra, hogy fejet hajtson „az 1944-1945-ös magyarellenes vérengzések áldozatai" előtt. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a második világháborúban szerzett „történelmi traumákat meghaladjuk" – mondta. Hozzátette, a jövő év egyik kiemelt diplomáciai feladata lesz, hogy megoldást találjanak „az emlékezés kereteinek megteremtésére".
Nem szabad „hátradőlni"
A nemzetpolitikát illetően tehát a kormány összességében több eredményt is elért, de nem szabad „hátradőlni" – hangsúlyozta. Közölte, a népszámlálási eredmények azt mutatják, hogy a határon túli magyarok körében erősödött az elvándorlás és az asszimiláció, a választások pedig azt, hogy a magyar politikai erők vonzereje gyengült. Kitért arra is, hogy a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában csak kisebb létszámú magyar közösségek élnek ugyan, de a térségbeli együttműködésben ezek az államok is fontos partnerek. Ausztriának hagyományosan jelentős az érdekeltsége a térségben, és 2014-ben, az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából közös megemlékezéseket szervezhetnek – közölte. A magyar-szlovén kapcsolatok meghatározó eleme az infrastruktúrafejlesztés és a nyugat-balkáni régióért érzett felelősség – fejtette ki. Horvátországgal kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy baráti államról van szó, amelyet történelmi sorsközösség köt össze Magyarországgal, és az energetikai biztonság megteremtésében is lényeges szerepet játszik.
A közép-európai együttműködés elengedhetetlen
Kiemelte, Magyarország fontosnak tartja, hogy fenntartsa a közép-európai együttműködést a térségben, és ne csak az országok összetartozását hangsúlyozza, hanem valódi tartalmat adjon ennek a kooperációnak. Ezért lényeges, hogy az elmúlt évben sikereket értek el a közlekedési és energetikai kapcsolatok fejlesztésében – mutatott rá. Az államtitkár szólt arról, hogy a határ menti infrastruktúra fejlesztését célzó megállapodásokat kötöttek, illetve kezdeményeztek a szomszédos országokkal. Szlovákiával és Szlovéniával ezeket már aláírták, a program keretében mintegy 50 határ-összeköttetési pont fejlesztéséről döntöttek – idézte fel. Közép-európai szempontból az is fontos, hogy jövőre Magyarország tölti be a Közép-európai Kezdeményezés és a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) elnöki tisztét, ezzel kapcsolatban 2013-ban várhatóan ötven kiemelt rendezvényt szerveznek – mondta Németh Zsolt az MTI-nek adott interjúban. MTI
Erdély.ma

Eredményes magyar nemzetpolitika (Németh Zsolt évértékelője)
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában, különösen az oktatáspolitikában, a határ menti térségek fejlesztésében, a temerini fiúk esetéhez hasonló szimbolikus kérdésekben, és abban is, hogy konszolidálódott a nemzetpolitika intézményrendszere.
Az államtitkár évértékelő interjújában emlékeztetett, hogy az elmúlt évben választások voltak valamennyi szomszédos országban, ahol számottevő magyar közösségek élnek. Az év így alapvető változásokat hozott, mindenhol új helyzet alakult ki, és ezek eltérő megközelítést igényelnek – tette hozzá.
Az RMDSZ felelőssége
Hangsúlyozta, Romániában a december 9-i parlamenti választások eredményeként stabil kormány jöhet létre. Remélhetőleg folytatódhat az elmúlt években látványos sikereket elérő kapcsolatépítés – közölte. Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar közösség jogainak biztosítására, különösen az oktatással, a közigazgatás átalakításával és a restitúcióval kapcsolatban – hangoztatta. Az RMDSZ-re nagy felelősség hárul, hogy parlamenti pártként érvényesítse a magyarok érdekeit, de az Erdélyi Magyar Néppárt sem elhanyagolható politikai tényező – mondta. A pártoknak ezért ki kell dolgozniuk a párbeszéd, az együttműködés lehetőségét – fűzte hozzá.
A szlovákiai példa
A határon túli magyar pártok együttműködésének jó példájaként említette az államtitkár a szlovákiai Magyar Közösség Pártja és a Most–Híd ősszel aláírt kisebbségi alapdokumentumát. Azt mondta: a határon túli magyar szervezetek a szomszédos országokban a magyar kormány kiemelt partnerei, ezért a nemzetpolitikai diplomáciai erőfeszítések megvitatásába igyekeznek bevonni őket. A kormány e szervezetek egységes fellépését, együttműködésük megerősítését támogatja – jelentette ki. A magyar–szlovák kapcsolatokról azt mondta, konkrét megállapodásokat kötöttek az elmúlt évben, és igyekeztek párbeszédet kialakítani a problémák megoldására. Ennek eredményei már láthatók – mutatott rá, kifejtve: a révkomáromi Selye János Egyetem ügyében megértést tapasztaltak szlovák részről. A még nyitott kérdésekben – például a kettős állampolgárság ügyében – pedig egyeztetés kezdődött, a külügyminiszteri megbízottak már tanácskoztak róla.
Vitatható választások
Ukrajnával kapcsolatban – több meghatározó nemzetközi szervezetre is hivatkozva – elmondta, sajnálatos, hogy a legutóbbi választás legitimitása vitatható. Magyarországot érzékenyen érintette, hogy a választásokon nem volt magyar körzet, amely lehetővé tette volna, hogy a kárpátaljai magyarok megválaszthassák parlamenti képviselőjüket, hanem három részre széttagolva voksolhattak. Hozzátette, remélik, hogy visszaáll a korábbi beregszászi magyar többségű választókörzet, amely 2006-ig létezett.
Remény Szerbiában
Szerbia esetében üdvözölte, hogy a kormányváltással és az elnökválasztással kapcsolatos korábbi aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak, és Tomislav Nikolic szerb államfő sikeres látogatást tett Budapesten. Kiemelte: két temerini fiú a közelmúltban elnöki kegyelmet kapott, és a szerb államfő nyitottnak mutatkozik arra, hogy fejet hajtson az 1944–1945-ös magyarellenes vérengzések áldozatai előtt. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a második világháborúban szerzett történelmi traumákat meghaladjuk – mondta.
Nem szabad hátradőlni
A nemzetpolitikát illetően tehát a kormány összességében több eredményt is elért, de nem szabad hátradőlni – hangsúlyozta. Közölte, a népszámlálási eredmények azt mutatják, hogy a határon túli magyarok körében erősödött az elvándorlás és az asszimiláció, a választások pedig azt, hogy a magyar politikai erők vonzereje gyengült.
Répás Zsuzsanna: a megvalósítás éve volt
Répás Zsuzsanna szerint a megvalósítás éve volt 2012 a nemzetpolitikában. A területért felelős helyettes államtitkár évértékelő interjújában szólt arról is, hogy az idei év legfontosabb programja volt a külhoni magyar óvodák éve, és januárban elindul a kisiskolások éve program, amelyet várhatóan szintén mintegy 100 millió forintos kerettel hirdetnek meg. Folytatódik a Határtalanul! program az ideihez hasonlóan 500 millió forintos kerettel, ami 15–17 ezer középiskolás diák utazását teszi lehetővé. Arra a felvetésre, hogy az oktatási-nevelési támogatás átalakításáról, az összeg emeléséről gondolkodnak-e, azt mondta: a növelés egyértelműen költségvetési kérdés. A támogatásra szükség és igény van, hiszen a Kárpát-medencében 250 ezer gyermek után igénylik – mutatott rá. Répás Zsuzsanna elmondta: jövőre a nemzetpolitikai terület 15,5 milliárd forintból gazdálkodhat, kismértékben bővül az intézményi támogatás. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2013-ban az elmaradt fejlesztéseire, illetve beruházásokra 1,38 milliárd forintos forrást kap.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Röviden
Határon átnyúló egyeztetés
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma tegnap Orosházán. Az egyeztető fórum kiemelt szerepet tölt be az anyaországi szakminisztérium Vidékfejlesztési együttműködések a határon túli magyarsággal című programja megvalósításában.
A fórum alapító okiratát tizenhat gazdaszervezet írta alá, Erdélyből Hargita, Temes és Arad megyéből, továbbá Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból, valamint Kárpátaljáról és a Vajdaságból; a magyarországi gazdák képviseletében a Magosz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Orosháza és Környéke Gazdakör. Támogatóként a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csatlakozott a fórumhoz. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a fórum a nemzeti összetartozást, a magyar közösségek Kárpát-medencei együttmunkálkodását, az anyaország nemzetpolitikai céljainak megvalósulását jeleníti meg.
Díjazták a Rákóczi Szövetséget
Az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség kapta idén a Polgári Magyarországért Alapítvány fiataloknak járó díját. A szervezet vezetői bejelentették, hogy a délvidéki magyar diákok beiratkozását segítő programjukra fordítják az elismeréssel járó egymillió forintos juttatást. A Rákóczi Szövetség képviselői Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegyétől, Mádl Dalma asszonytól vették át a díj plakettjét és az elismerést tanúsító oklevelet tegnap Budapesten. Ezt megelőzően Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a díjazottakat. Hangsúlyozta, a magyar nemzet határok feletti összetartozása akkor maradhat meg, ha azért a Rákóczi Szövetség fiataljaihoz hasonlóan mindennap megküzdünk. Jókai Anna írónő is elismerően szólt a Rákóczi Szövetség munkájáról, hangsúlyozva, a szervezet segítségével a fiatalabb generációk is továbbvihetik az idősebb korosztályok hazaszeretetét.
Érzékelhető növekedés következik
A magyar gazdaságpolitikát sokan bírálják, de annak eredményességét senki sem vitatja – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap a portugáliai Estorilban rendezett magyar–portugál–brazil üzleti fórumon, ahol kijelentette: az európai válság közepette Magyarország sok vitát kiváltó módon ugyan, de stabilizálta gazdaságát. A portugáliai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor úgy ajánlotta a közép-európai térséget a portugál és brazil üzletemberek figyelmébe, mint az Európai Uniónak a következő tíz évben leggyorsabban növekvő régióját.
Ellopták Bajnaiék autóját Pozsonyban
Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért szövetség Szlovákiában tartózkodó küldöttségének személygépkocsiját a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt székháza elől tegnap délután. Kihívták a rendőrséget, amely felvette a jegyzőkönyvet, és elrendelte a gépkocsi körözését.
Orosz nagykövet a Vatikánban
Oroszország most először nevezett ki szentszéki nagykövetet azóta, hogy 2009-ben teljes diplomáciai kapcsolatot épített ki a Vatikánnal. A két állam közötti kapcsolatoknak fontos vallási jelentőségük van, hiszen a moszkvai kormánynak szoros a kapcsolata az orosz ortodox egyházzal. Már 1990-ben felvették egymással a kapcsolatot, Oroszország csak négy ével ezelőtt létesített teljes jogú nagykövetséget a Vatikán számára. Ferenc pápa az orosz nagykövetnek egy újonnan vert pápai érmét adott ajándékba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Most – Híd: új nemzetstratégia szépséghibákkal
Új nemzetstratégiát mutatott be a közelmúltban a felvidéki Most – Híd szlovák-magyar párt a szlovákiai magyarok számára.
Mint ismeretes, a Most – Híd mostoha gyereknek számít a határon túli magyar szervezetek között, mivel a budapesti kormány hivatalos álláspontja szerint kizárólag a magyar érdekképviseletet tekinti partnernek. A szlovákiai magyar szavazók ugyanakkor nem csupán elfogadhatónak tartották a Magyar Koalíció Pártjából – azóta Magyar Közösség Pártja – kivált alakulat ajánlatait, de sokan át is pártoltak hozzá. Ennek nyomán már a második olyan parlamenti választás is lezajlott, amelyen az MKP nem érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a Most – Híd viszont igen, így a magyarok egyedüli képviselete a pozsonyi parlamentben. Ugyanakkor a felmérések szerint támogatottsága a konkrét eredmények hiányában némileg csökkent.
Nem kell a Felvidék
A stratégia egyik alapvető pontja a regionális identitás kialakításának szükségessége. A Trianon előtti Észak-Magyarország magyar lakóinak ugyanúgy nem volt miért regionális identitást kialakítaniuk, mint például a ma partiumi magyaroknak nevezett közösség tagjainak, lévén, hogy egyszerűen magyarnak nevezték magukat, és nem volt előzménye az önálló régiónak, amely közös alapot jelentett volna a közösség eltérő önmeghatározása számára. Trianon után azonban megváltozott a helyzet.
A nemzetstratégia elveti a felvidéki magyar megnevezést, de a szlovákiai magyart sem tartja megfelelőnek – ezért a dél-szlovákiai magyar megnevezést javasolja, ami a magyar közösség földrajzi elhelyezkedését veszi alapul. Amennyiben ezt a Trianon óta az anyaországétól eltérő körülmények között élő, de nemzeti identitását, anyanyelvét megőrizni akaró ottani közösség elfogadhatónak találja, akkor a megnevezés „hivatalossá” válhat.
Az ötlet illeszkedik a párt politikájába, miszerint a szlovákiai magyar közösséget olyan entitásként tételezi, amelynek nem annyira az anyaországgal, illetve a többi nemzetrésszel való kapcsolattartásban kell támogatást keresnie, mint inkább a „magyarbarát” szlovákokkal való együttműködésben. Ugyanakkor kérdéses a felvetés megalapozottsága. A Felvidék, felvidéki kifejezés a magyar nemzet egészéhez képest határozza meg a közösséget, míg a dél-szlovákiai azt figyelmen kívül hagyva, kizárólag a szlovákokhoz képest. Ez az elnevezés meglehetősen mesterkéltnek tűnik. A dél-szlovákiai megnevezés a dél-tiroli megnevezésre hajazhat, azonban Tirol mégiscsak egy osztrák tartomány, míg Szlovákia önálló entitásként először a második világháború idején létezett, tehát ebből a szempontból a dél-szlovákiai magyar megnevezés konkrét, magyar identitás-konstituáló jellege megkérdőjelezhető. (Mint ahogy a nyugat-romániai sem lenne elfogadható egy bihari vagy aradi magyar számára). Ráadásul a Felvidék már meghonosodott a köztudatban.
A nemzetstratégia azt is tartalmazza, hogy szimbólumrendszert hozzanak létre a dél-szlovákiai magyar közösség számára. A javaslat szerint nem fontos, hogy hagyománnyal rendelkezzen, a lényeg az, hogy a közösség magáénak érezze, és identitás-konstituáló tényezőként hasson. A kezdeményezés hasonló a székely zászló megalkotásához, és ahhoz a tervezethez, miszerint a Partium számára is önálló szimbólumokat – címert és zászlót – terveznek.
Mindez lényeges lehet, mivel az anyaországtól elszakított régiók magyar közössége hosszú ideje még akkor is másként szocializálódott, ha azért a magyar televízió és rádió műsorait a rendszerváltás előtt is követni tudta.
Meg kell találni azonban az egészséges arányt a magyar és a regionális identitás között, főleg abban az esetben, ha a cél az, hogy a magyar identitás megőrződjék, sőt elsődleges legyen.
Nemzetiség helyett nyelv
Ez ellen hathat az a lényegi javaslat, amely a nemzetiség helyett a nyelvet helyezné a nemzetpolitika központjába. „Ahelyett, hogy mások egyéni választásainak kiértékelésével foglalkoznánk és a „tiszta” magyarságot keresnénk, törekedjünk arra, hogy a magyar nyelv és a magyar kultúra közegszerűen fennmaradjon Dél-Szlovákiában” – áll a dokumentumban. Mindennek a célja a kidolgozók szerint az, hogy a szlovák állam a nyelvi jogokat a nyelvhasználat, és ne a nemzetiségi arányok alapján határozza meg.
A felvetésre rációját az képezheti, hogy az anyaországtól elszakított területeken számos vegyes házasság jött létre, ennek nyomán vegyes identitás alakult ki, miközben az érintettek a szlovák, román vagy szerb mellett a magyart is anyanyelvi szinten beszélik. A javaslat kidolgozói talán arra gondoltak, hogy kisebbségi, vegyes lakosságú közegben ez lehet a legpragmatikusabb módszer a nemzeti identitás megőrzésére és az anyanyelvhasználat biztosítására. Ráadásul ez a külvilág felé is jobban eladható, hiszen nem etnikai alapon követeli a szabad nyelvhasználat biztosítását.
Csakhogy ez is meglehetősen idealisztikus megközelítés. Igaz ugyan, hogy a magyarul beszélők köre számszerűen szélesebb merítést jelentene, mint a magyar nemzetiségűeké, azonban a gyakorlatban nehéz elképzelni, hogy a nem tisztán magyar identitású, nem csupán a magyar kultúrában szocializált, magukat elsősorban nem magyarként meghatározó személyek jelentős része igényelné a magyar nyelv használatát. Az ötlet az asszimiláció bátorításaként is hathat, hiszen csökkenti a magyar identitás vállalásának fontosságát.
Ugyancsak fontos eleme a dokumentumnak, hogy a magyar anyanyelvű romákat is a dél-szlovákiai magyar közösség részét képezzék. Ez elméletileg szintén a közösség megerősödését, megmaradását erősíthetné. Ugyanakkor nem számol azzal, hogy ez legfeljebb akkor lenne megvalósítható, ha megfelelő felzárkóztatási programokkal is párosulna, és sikerülne érdekeltté tenni a romákat a magyar identitás vállalásában. Kérdéses, ez miért sikerülne, hiszen arról van szó, hogy egyik kisebbségi státusból a másikba kerülnének, még akkor is, ha a magyar identitásnak egy kicsivel nagyobb a presztízse. Ráadásul nem veszi figyelembe, hogy a szlovák félnek állami háttérrel jóval több eszköze van arra, hogy a romákat a szlovák identitás vállalására sarkallja. Mint ahogy azt sem, hogy egyre erősebb az a mozgalom is, amely a romákat egyszerűen a roma identitás vállalására ösztönzi.
Területi autonómia: „nem adekvát” megoldás
A javaslat a továbbiakban megfogalmazza az elvárást, hogy a szlovák állam ismerje el a szlovákok és az őshonos kisebbségek egyenlőségét, emellett kulturális és oktatási önkormányzatiságot követel. Különösen figyelemre méltó ugyanakkor, hogy úgy értékeli: a területi autonómia a magyarlakta régió szétaprózottsága miatt jelenleg nem tűnik adekvát megoldásnak a közösség problémáira. Javasolja ugyanakkor a kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadását és a közigazgatási átszervezést a valós szociális, gazdasági és kulturális viszonyoknak megfelelően.
Mindezek valóban fontosak, ugyanakkor ezen jogok és a területi autonómia nem zárják ki egymást. A területi önrendelkezés a jelentősebb, magyarlakta régiókban életképes megoldás lehet, de még ha ezt egyesek nem is értékelik így, igényként megfogalmazható. Már csak azért is, hogy megtagadásáért cserében legalább a javaslatban a konkrét célként megfogalmazott kisebbségi törvényt, az oktatási és kulturális önkormányzatiságot, illetve a magyar nyelv regionális nyelvként történő elismertetését Dél-Szlovákiában ki lehessen alkudni.
Mindez tehát egyelőre nem több jól hangzó igénylistánál, amely tartalmaz a felvidéki magyar közösség megmaradása szempontjából fontos elemeket is, azonban számos pontban nem annyira a magyar identitás megerősödéséhez, mint inkább egy „szlovákmagyar”, a nemzet többi részétől még jobban elkülönülő entitás létrejöttéhez vezethet, ami ugyanakkor vélhetően ideális szavazótábor lenne egy, a Most – Hídhoz hasonló vegyes párt számára. (Lévén, hogy a szlovákok körében a támogatottsága továbbra sem nevezhető számot érdeminek). Igencsak kérdéses, hogy ehhez a javaslathoz meg tudja-e szerezni a vegyes párt a szlovákiai magyar közösség egészének támogatását.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A trianoni jóvátétel és az erdélyi Stockholm-szindróma
Az utóbbi évszázadok politikájának egyik kulcsfogalma a „nemzet”, amelynek eltérő felfogásából különböző politikai programok vezethetők le. Nem véletlen, hogy a harmadik évezred elejére lassan mondanivaló nélkül maradó, de még mindig tömegek megmozgatására képes „klasszikus ideológiák”, a liberalizmus, a konzervativizmus és szociáldemokrácia is kemény téziseket fogalmaz meg e kérdésben, ha nem is feltétlenül koherensen. Hiszen a liberalizmus és a szocializmus–szociáldemokrácia alapvető nemzetellenessége dacára létezik nemzeti liberalizmus és nemzeti érzéssel átitatott szocializmus, s a nemzeti eszmével többnyire rokonszenvező konzervativizmusnak vannak nacionalizmusellenes áramlatai.
Ha a gyökerekig hatolunk, politológiai egyszeregynek, tudományos közhelynek számít, hogy a baloldali ideológiák más-más okból, de alapvetően ellenségesek a nemzet kategóriájával szemben. A liberalizmus egyénelvű elvont módszertanát illetően (szerinte a társadalom alapegysége az egyén s nem a család) és értéktani szempontból (legfőbb érték az egyéni szabadság) egyaránt. De ez az egyénelvűség fellelhető a liberalizmus tudományelméletében, erkölcsfilozófiájában, történelemfilozófiájában is. A szocializmus számára a nemzet burzsoá csökevény, az uralkodó osztály eszköze, ideológiai kitalációja a proletariátus megtévesztésére, öntudatra ébredésének meggátolására és kizsigereltségének tartósítására.
A konzervativizmus elsősorban szkeptikus. Kételkedik a társadalmi intézmények vég nélküli javíthatóságában, az elvont eszméken alapuló „társadalommérnökségben”, a radikális változásokban, az emberi ész mindenhatóságában, az ember alapvető jóságában, elítéli a forradalmakat, a nemzeti forradalmakat is beleértve. A nemzet fogalma a hagyományon keresztül kerül be a világképébe, ugyanis hagyományban, évszázados szerves fejlődésben és szerves társadalomban gondolkodik. Így értelemszerűen a nemzeti hagyomány is védendő érték számára, a nemzet pedig a legtöbb konzervatív felfogásában a kulturális értékteremtés társadalmi kerete.
„Alternatív” szemlélet
Trianon, s mindaz ami mögötte van – a központi hatalmak hátbatámadása zsákmányszerzés céljával 1916-ban, az 1918-19-es román bevonulás, a tömegmészárlások a magyar civil lakosság körében, Magyarország szervezett kirablása, Trianon után a magyarság kifosztása, hátrányos megkülönböztetése, a központilag irányított magyarellenes politika – minden olyan ideológia számára elítélendő, amelyben a legcsekélyebb mértékben is jelen van az igazságosság és a humanizmus alapértéke. Márpedig minden „klasszikus ideológia”azt állítja magáról, hogy igazságosságra törekszik és az embert szolgálja.
Trianon „jóvátétele”, a határok feletti nemzetegyesítés eszméje, mint célkitűzés természetes, igazságosság központú, nem véletlen, hogy szólam szintjén még a 2004-es népszavazás idején a határon túli magyarság ellen uszító Gyurcsány Ferenc is elfogadja. Az is természetes, hogy e kérdés hangsúlyos szerepet kap az ideológiailag nehezen besorolható, a nemzetépítésben pragmatikus, dogmaellenes alapállásra helyezkedő, de egyértelműen nemzeti programot hirdető Orbán-kormány politikájában. Az ember azt hinné, lehet vitatkozni a módszereken, a megvalósítás hatékonyságán, korrektségén, de az eszmei alapvetést mindenki elfogadja.
Nos, nem így van. Mert akad, aki ezt a politikai célt és programot élből támadja, s ráadásul a politika iránt érdeklődők zöme által az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi holdudvarába sorolt „nethuszár” oldalán. Szilárd István egy kétségkívül alternatív szemléletet körvonalaz, amely szerint „a jóvátétel létének kiindulópontja az a feltételezés, hogy valami nincs rendben, valami rosszul van, és azt ki kell igazítani.” (http://www.nethuszar.ro/a-trianon-jovatetel-perverz-logikaja) Eddig egyetértünk, hiszen nyilvánvalóan nincs rendben, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését lassan egy évszázada semmibe veszi a román államsovinizmus. Nincs rendben, hogy nemzetnyi erdélyi magyar nem használhatja korlátok nélkül ősei földjén a saját anyanyelvét, hogy korlátozzák saját közösségi életének berendezésében, saját intézményes kulturális-anyagi reprodukciójának megszervezésében.
Metafizikai hiba
A szerző azonban így folytatja: „A határon túli magyarokra alkalmazva a jóvátétel logikája nem tudja elfogadni az egyes erdélyi (felvidéki stb.) magyar, mint egyén létezését. A jóvátétel számára én, mint Romániában született, a többnyelvűség tapasztalatával bensőséges viszonyt ápoló, a magyar mellett a román kultúrában is viszonylagos könnyedséggel mozgó egyén egy metafizikai hiba vagyok. Nekem – abban a formában, amelyben most létezem – nem kellene léteznem, mert egy mitikus igazságtalanság, Trianon terméke vagyok, és mint olyan, nem vagyok rendben.”
Íme, miként lehet keverni a valóságot a valótlansággal, miképpen lehet a nemzetépítő szándék, s az igazságtalan, méltánytalan valóság megváltoztatásának nemes igyekezete mögé a valóság elfogadásának képtelenségét látni. Mert egy olyan egyén, aki a román állami etnokrácia nyelvi elnyomása miatt kényszerből tanulja meg a többség nyelvét, sajnos tényleg „metafizikai hiba”, a történelem vaskényszerének terméke. De milyen alapon állíthatja a szerző, hogy ez minden erdélyi magyar emberre érvényes? Temesváriként azt hallottam az öregektől, akik még megélték a Trianon előtti világot, hogy városunk legtöbb polgára a századfordulón három nyelvet beszélt, akár magyar volt, akár német, akár román, s nem kevesen tudtak szerbül is. Nem tudjuk, hogy ha nem következik be a szerző által némi gúnnyal „mitikus igazságtalanságnak” nevezett, de ténylegesen mitikusan és példátlanul igazságtalan trianoni békediktátum, akkor Erdélyben hányan lennének spontánul, román elnyomástól függetlenül többnyelvűek. A „trianoni jóvátétel logikája” legfeljebb e nagy valószínűséggel polgárpukkasztónak szánt képzelgésben áll – ellentétben a többnyelvűség tényként való elfogadásával.
Közéleti pszichopatológia
De itt jön a legjava: „a Trianon-jóvátétel logikája szerint minden egyes határon túli magyar egyén önmagában selejt, kijavítandó hibás termék.” Itt meg is állhatnánk, és besorolhatnánk az írást a közéleti pszichopatológia címszó alá. Ezt a mondatot nyugodtan fel lehet jegyezni, mint a beteges öngyűlölet, az SZDSZ-es kultúrexport, az erdélyi Stockholm-szindróma keveredésének illusztratív megnyilvánulását. (Stockholm szindrómának nevezik az emlékezetes túszdráma révén a köztudatba került, de vélhetőleg az emberi nemmel egyidős jelenséget, amikor a fogva tartott, megalázott, kiszolgáltatott ember egy idő után belső lelki kényszer hatására azonosul fogva tartójával. A filmművészetben emlékezetes megjelenítését láthattuk ennek a Brian életében, amikor a rómaiak által falhoz láncolt fogoly a rómaiak nagyszerűségéről áradozik és arról álmodozik, hogy fogva tartói „jól pofán köpjék”.)
De azért olvassunk tovább: „A mai nemzetpolitikai paradigma ezt ugyan még nem mondja ki az erdélyi magyarokra nézve, de ha végigolvassuk, hogyan reagál a magyar „nemzeti” oldal a felvidéki magyarok hibrid-identitásokat artikulálni és befogadni próbáló kezdeményezéseire, hogyan reagál pl. a Híd-Most párt létezésére, akkor egyértelművé válik az a megvetés és utálat, amely a „szlovmagyarok” iránt árad. A Trianon-jóvátétel logikája természetétől (sic) kifolyólag így viszonyul minden egyes határon túli magyar egyénhez.” Kell-e mondani, hogy a Híd-Most nevű szlovák-magyar párt legfőbb problémája, hogy a szlovák tévé nyilvánossága előtt egykor szlovák népzenére szlovák népi ruhában ugrabugráló vezetője, Bugár Béla nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermekeiket, hogy a párt azzal kampányol, hogy nem akar autonómiát, hogy a megjósolható középtávú felmorzsoltatás árán is az etnosoviniszta szlovák hatalommal szembeni konfrontáció elkerülésére törekszik, s hogy lényegében segédkezik Trianon kiteljesítésében, a felvidéki magyarság teljes felszámolásában. „Megvetésről” és „utálatról” beszél Szilárd, amit szerinte a magyar nemzetpolitika képviselői éreznek a Híd-Most szavazói iránt. Holott vélhetőleg a szánalom dominál bennük, és a legtermészetesebb dolog, hogy a szerző által hibrid-identitásnak nevezett asszimiláltságot vissza szeretné(n)k fordítani.
Szilárd szerint „a magyar nemzetfogalom egyre kirekesztőbb lesz a hibriditással szemben.” Gondolkodásmódja fő problémája, hogy azt a hibát követi el, amit a másik fejére olvas: abszolutizálja a saját nemzetérzékelését. Ő magát hibának érzékeli a másik fél szemében, s ezt kiterjeszteni igyekszik valamennyi határon túli magyarra. Rögeszméjéhez próbálja igazítani a valóságot, érdemi meghatározás nélküli ideológiai konstrukció, a „hibriditás” jegyében utasítja el a magyar nemzetpolitikát. S legyünk elnézőek, és ne azzal foglalkozzunk, hogy a nemzetfogalom nem lehet egyre kirekesztőbb valamivel szemben, legfeljebb annak képviselői megfogalmazói vagy forgalmazói. Mert az állítás még így sem igaz. Nincs ilyen jellegű eszkaláció, az úgynevezett hibriditás terjedése, amely legalábbis a Felvidéken valójában a vészes asszimilációt, a magyar identitás tömeges feladását jelenti, egy megállítandó jelenség, de semmi esetre sem „gyűlölet”, „utálat” vagy „kirekesztés” tárgya.
Csipikei elrettentés
A fő mumus, a „homogén nemzetfogalom” a szerző ideológiai konstrukciója, nem is határozza meg közelebbről, csak érzékelteti, hogy a magyar kormány nemzetfelfogását érti alatta. Annak igazolásával azonban adós marad, hogy ez „a ma létező, elképesztően heterogén magyar nemzet tagadását” jelentené, ami ráadásul szerinte „mitikus világokba való menekülés”, és „végső soron az önfelszámolást jelenti.” Önfelszámolást az jelent, ha a magyar elit a lovak közé dobja a gyeplőt, és nem próbál meg irányt mutatni. A magyar értékvilág, a közös kulturális gyökerek hangsúlyozása és a közös magyar örökség ápolása nem jelenti a sokféleség tagadását. Jelenti azonban a nemzetellenesség elutasítását, az asszimiláció elleni harcot. Nem a határon túli magyarokkal van probléma, nem is a kétnyelvűséggel, kétkultúrájúsággal. A többkultúrájúság nem jelent feltétlenül többes identitást – Szabó Dezső sem vált franciává, a román értelmiség Budapesten kiképzett nagyjai sem váltak magyarrá.
Azzal a gondolkodásmóddal van probléma, amit Szilárd István megjelenít, amely alapjaiban, értéktételezéseiben, céljaiban próbálja – szerencsére önellentmondóan, zavarosan, ergo sikertelenül – kikezdeni a rendszerváltás óta első ízben meghirdetett koherens nemzeti programot, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatát. Hála a Fennvalónak, ez a fajta gondolkodásmód csak egy szűk értelmiségi szubkultúra sajátja – olvashattunk-hallhattunk az elmúlt húsz évben hasonló eszmefuttatásokat Cs. Gyímesi Évától, Magyari Nándor Lászlótól, Parászka Borókától. E perverz gondolkodásmód (hogy a szerző egyik kedvelt jelzőjével éljek) nem vert gyökeret Erdélyben s remélhetőleg nem is fog. Csipikei „elrettentő példának” azonban kiválóan alkalmas, megmutatja, hogy merre ne keressünk válaszokat sorsproblémáinkra.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)|

Zúgolódik a Markó-tábor
Idestova három éve, mióta az RMDSZ 2011 februári kongresszusán Kelemen Hunor átvette az elnöki stafétát, Markó Béla nyilvánosan nem bírálta a szövetség vezetőségét, annak politikáját.
Az előzmények ismeretében ez nem számított meglepetésnek, hiszen az alakulatot 18 éven keresztül irányító politikus tulajdonképpen „kinevelte” utódját, akiben éppen emiatt sokan elődje feltétlen követőjét látták. Markó Béla megnyilvánulásai az elmúlt időszakban azonban arról árulkodnak, hogy mester és tanítványa között egyáltalán nem harmonikus a kapcsolat, a szövetség volt elnöke sok tekintetben nem ért egyet a Kelemen-féle RMDSZ irányvonalával. Sőt.
Az Élet és Irodalom múlt heti számában megjelent írásában Markó egyértelmű tanújelét adta annak: nem ért egyet azzal, hogy az EMNP-hez és az MPP-hez hasonlóan az RMDSZ is teljes mellszélességgel támogatta a székelyek október 27-i menetelését. Nagy menetelés című politikai esszéjét a szenátor azzal indítja, hogy ízekre szedi Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének még az esemény előtt elhangzott „szóvirágát”, miszerint „csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el.”
Markó szerint csak akkor van értelme, létjogosultsága a hasonló tömegdemonstrációknak Erdélyben, ha ezt nem az értelmes, mindennapi politikai munka helyett, hanem annak megerősítéseként rendezik. „A minapi »nagy menetelés« viszont nem éppen erről szólt. Nem akarom bántani a menetelő »közembereket«, akiknek igazuk van, ismétlem, ha úgy érzik, hogy végre közvetlenül véleményt tudnak mondani egy számukra is fontos kérdésről. De őszintén aggaszt, sőt, mi tagadás, rossz előérzetet kelt bennem az a kizárólagosság, amely a halotti igazolványt emlegető férfiú szavaiból kiviláglik, és amihez, sajnos, asszisztáltak mindazok, akik a társszervezői tisztet vállalták, köztük az RMDSZ is, a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, amely a bukaresti parlamentben ellenzéki szerepre kárhoztatva kezd elbizonytalanodni, pedig tulajdonképpen semmi oka nem lenne rá!” – állapítja meg az ÉS-ben Markó, burkolt bírálattal illetve a szövetség parlamenti szerepvállalását is.
A volt elnök úgy véli, az RMDSZ-nek már csak azért sem kellene bizonytalankodnia, mert még ellenzékben is volt ereje „egy-két szeget beverni” a Ponta-kormány regionalizálási koncepciójának koporsójába, amiből egyelőre semmi sem lett. „Egyelőre. Mert nem tudni, ez a mindenféle vad jelzővel és vadregényes kiáltvánnyal – afféle: óva intjük Angliát – megspékelt tüntetés nem ad-e rossz irányt a dolgoknak” – aggodalmaskodik Markó Béla. Aki nagyobb ostobaságot elképzelni sem tud annál, mint „visszamenőleg lenullázni”, amit eddig elért az RMDSZ, miközben szerinte arról kellene vitatkozni, hogy sikerült-e tartalommal kitölteni a kiküzdött jogi kereteket, és hogy miképpen mehetünk tovább.
Továbbá gondot lát az olyasfajta „kizárólagosságban”, amely szerinte úgy nyilvánul meg, hogy sok politikai vezető sugallatára ma sok erdélyi magyar hajlandó elhinni, hogy van igazi alternatíva az éppen gyengének ítélt parlamenti vagy netán kormányzati eszközökre. „Hogy az elmúlt huszonvalahány esztendő magyar politikája tulajdonképpen nem vezetett sehova, és íme, itt volt mindvégig a kezünkben a lehetőség, hiszen tiltakozó tüntetésekkel kivívható az autonómia. Szó se róla, számos példa hozható fel a világból arra, hogy etnikai kérdésekben az erőszakos fellépés eredményre vezetett. De milyen áron? És milyen eredményre? És milyen politikai kontextusban? Szabad-e egyáltalán ilyesmit latolgatni? Szétnézett-e valaki Erdélyből vagy Magyarországról a Kárpát-medencében, és felmérte-e, mekkora befolyásunk van ma Európában, és mekkora befolyással bírunk itthon? Az a gyanúm, akik kibicként arról beszélnek, hogy „most vagy soha”, nem autonómiát akarnak, hanem politikai ellenőrzést egy még mindig erős magyar közösség fölött” – szerepel Markó elemzésében.
A szerző nem szívesen ugyan, de kimondja: az RMDSZ-ben nem mindenki vette észre az általa tapasztalt „váltást”, az eddigi politikai eszközök megkérdőjelezését, ami szerinte nemcsak egy másik pályára állíthatja a szervezetet, hanem ezáltal fölöslegessé is teszi. „Néztem a tévéfelvételeken, miképpen kínlódnak volt miniszterek, államtitkárok, országvezetésre alkalmas politikusok, hogy hitelesen »meneteljenek«, és hogyan nyilatkoznak elérzékenyülten arról, hogy »itt és most«. Nem ment. Nem fog menni. A tüntetés és tiltakozás hasznos civil eszköz lehet, az önkormányzatokban vagy Bukarestben politizáló magyaroknak is szükségük lehet arra, hogy a mögöttük lévő tömeget láthatóvá tegyék” – véli az RMDSZ volt elnöke.
Ez hát a baj Markó szerint: a nevével fémjelzett korszak apró lépések politikája után az alakulat radikálisabb eszközökkel is kacérkodik. Nem mondja ugyan ki, de egyértelműen az RMDSZ által a területi autonómia ügyében beharangozott törvénytervezetre utalva megjegyzi: a szórványban élő magyarok most könnyen érezhetik úgy, hogy a parlamentben évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet, a kulturális autonómia törvénye teljesen elsikkad. „Miközben mindenki tudja, hogy a területi autonómiáig még hosszú az út, ha annak is nem játsszuk el végképp az esélyét” – morfondírozik Markó. Vélhetően erre a vélt érdekellentétre reagált egy héttel ezelőtt Nagyenyeden Kelemen Hunor, amikor azt hangoztatta: nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni. Az RMDSZ elnöke közölte, semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között, a kettő kiegészíti egymást. Miközben kettejük egyre nyilvánvalóbb nézeteltérése nyíltan még nem kapott hangsúlyt, ez a jelek szerint csak idő kérdése. Annál is inkább, mert az RMDSZ-közeli médiában egyre több kritikát olvasni például a szövetség és a Fidesz eddigi hűvös viszonyának enyhüléséről.
Gál Mária, a budapesti Népszava munkatársa a Maszol.ro portálon megjelent publicisztikájában a minap amiatt ostorozta a szövetséget, hogy beállt a „zászlólobogtatók és himnuszéneklők” sorába, zokszó nélkül aláírta a Magyar Állandó Értekezletnek a nemzetpolitika irányvonalát rögzítő zárónyilatkozatát, továbbá a Fidesszel karöltve Brüsszelben nem szavazta meg a Bugár Béla vezette Híd–Most szlovák–magyar párt felvételét az Európai Néppártba (EPP). A szerző szerint „csak idő kérdése, hogy az erdélyi magyarság 80 százalékának ama része, amely nem a zászlólobogtató, menetelős, székely autonómiázó, nem tárgyaló, hanem követelőző politikára szavazott, s most úgy érzi, hogy elárulták, vagy legalábbis feláldozták a nemzeti együttműködés oltárán, megtalálja a maga Bugárját és felépítse a maga Hídját.
Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy az RMDSZ-nek talán nem árt számolnia a szakadás veszélyével. Ez a kockázat ma esetleg még nem nagy, viszont – elsősorban Markó Béla aggályaiból, a szövetség jelenlegi vezetőségét ért bírálatokból kiindulva – nem is elhanyagolandó.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A két ellentétes értékrend "hungaricuma" politikai közéletünknek?
Ennél furcsább címet, illetve kérdésfeltevést nem is választhattam volna. Azonban tudatos volt a nyakatekertség! Csak az általam vélt és létező történelmi valóságot akartam egy címben, költői kérdésben leírni.
Közösségünk számára szerte a Kárpát-medencében fontos lenne a nemzeti konszenzus, amelyet általában (néha szándékosan) összemosnak pártpolitikai összefogásokkal, vagy elengedhetetlen függvénynek állítják be, és követelik tévesen a politika szereplőitől.
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyar politikai közéletben szinte minden napra jutott egy hangzatos beszéd, publicisztikai agymenés, egetverően nagy közhely a politikai összefogásról, amelynek "alapjának kéne lenni", illetve kezdeti lökete lehetne a nemzetpolitikai konszenzusnak.
Mindezt populista módon kommunikálva teszik, tudva, hogy pluralista demokráciában élünk, amelynek éppen az a fontos ismérve, hogy a politikai pártok sajátos arculattal, ideológiával, programelképzeléssel vesznek részt a hatalom gyakorlásában, s adott pillanatban - ha a hatalmi érdekérvényesítés megkívánja -, politikai konszenzusra lépnek egymással. Hangsúlyosan jelezném: ez nem összekeverendő a nemzetpolitikai konszenzussal. Az anyaországban a (hamis) igény vagy elvárás ezzel kapcsolatosan általában a művi (meggyengült) baloldalról érkezik a Fidesszel szemben, nálunk a Felvidéken pedig a magát értelmiséginek definiáló véleményformálóktól, illetve egyes politikai pártoktól is követelődző hangsúllyal, mert valószínűleg a hatalomban centralizálni szeretnék erejüket.
Legyünk végre a saját társadalmunkkal őszinték, és a közösségünknek is itt az ideje, hogy 25 évvel 1989 után felébredjen Csipkerózsika-álmából, megmossa az arcát s szemét, hogy lássa végre a Kárpát-medencei magyar közélet elmúlt kilencvenéves politikai "fejlődését", történelmét, mert talán így nem esik populista szónokok, szélhámosok szellemi csapdájába.
Egyrészt amióta Machiavelli szellemi öröksége és politikai iskolája létezik, a közéletben a politikai erők számára a hatalom megszerzése fontos aspektus, amely végül célja és eszköze is annak, hogy bizonyos erők akcióképesen képviseljék az őket felhatalmazó érdekcsoportokat, közösségeket. Természetesen a politika stratégiai játék is egyben, ezért különféle együttműködések tarkítják a politikai életet és történelmet, vagyis az összefogás olyankor jöhet létre a politikai hatalmi centrumok, erők, pártok között, ha azt a hatalom megtartása megkívánja. Ez a politika lecsupaszított természete. Ez a pragmatikus, álszentség nélküli küldetése. Az előbb leírt politikai hatalmi harcok folyamatai a felhatalmazott politikusainkat ideális esetben nem zárják ki, sőt nem is zárhatnák ki a valódi közösségi szolgálat alól, vagyis hogy a társadalom érdekeit érvényesítsék. Így e megállapítások végett nem kell kitérni a hitünkből, csak relatíve tisztább képet kaphatunk és nem utópisztikus ideákat kergetünk a politika kapcsán! Ugyanakkor arra a negatív kicsengést magában hordozó megállapításra sem szabad jutni, hogy akkor nincs is természetesnek mondható politikai összefogás az állam stabil kormányzása okán ...
De van, csak ez még nem nemzetpolitikai konszenzus, hanem a már fentebb leírt politikai hatalmi koncentráció a politikai hatalmi erők (pártok, mozgalmak) között! A politikai összefogás tehát nem zárja ki a nemzeti konszenzust, de annak nem is a szinonimája, amelyet az összefogás mentén egyesek hamis módon hangsúlyoznak. Kiindulási pontnak nem rossz helyzet, azonban a nemzetpolitikai konszenzustól dimenziónyi távolságra van! Nemzetpolitikai konszenzusnak elsősorban a véleményformálóink és közszereplőink fejében kell megvalósulnia minden oldalon.
Így bármelyik hatalmi erő (párt, mozgalom) kerül is aktuálisan hatalomra, annak sajátos programcélkitűzései mellett ott kell, hogy lebegjenek a közösség által támasztott nemzetstratégiai konszenzust alkotó célok, amelyeknek a megvalósítására vagy állandó észben tartására mindig meg kell, hogy legyen a politikai akarat. Pártpolitikai összefogástól, "összeborulástól" függetlenül.
Amíg úgy érzem, hogy a fenti megközelítésből kifolyólag Erdélyben (az RMDSZ paradigmaváltásának köszönhetően) lehetséges a nemzetpolitikai konszenzus, addig ez nálunk a Felvidéken az MKP és a Most-Híd, illetve szellemi holdudvarai között nem lehetséges, mert alapvető eltérések mutatkoznak már abban is, hogyan határozza meg egyik vagy másik politikai erő és annak értelmiségi véleményformálói nemzetpolitikai téren a felvidéki magyarságot..
Duray Miklóssal egyet kell értenem a tekintetében, hogy nálunk is két értékrend feszül egymásnak ebben a problematikában, mint ahogy egyébként az összmagyar politikai közéletben (talán már Erdélyt leszámítva): "A nemzetpolitikai konszenzus mai képlékenysége nem abból fakad, hogy a Kárpát-medencében vagy kimondottan a Felvidéken szemben áll egymással két vagy akár több tábor, hanem abból, hogy az egész magyarság két részre van osztva, két ellentétes és felcserélhetetlen értékrend szerint igazodik. Ennek a kettéválásnak semmi köze a pártpolitikához... (...) A pártosság csupán egy természetes differenciálódást jelent minden pluralista demokráciában. A magyar politikai közélet kettészakadása azonban a közgondolkodásban jelenlévő két teljesen ellentétes értékrend okán létezik. Ilyen mértékben ez magyar sajátosság." (Megkésett segélykiálltás: interjú N. Gyurkovits Rózával 2004. január végén - Hazától a Nemzetig - Duray Miklós)
Vagyis a két ellentétes értékrend "hungaricuma" a Kárpát-medencei magyar társadalomnak. Duray Miklós szerint összefügg a modern magyar államfejlődésnek az első világháború végén bekövetkezett defektusaival, a magyar modernizmus elbukásával, a történelmi magyar állam erőszakos szétrombolásával. Meghatározva e két szembenálló értékrendet: az egyik a nemzetorientáltságú politikai elit, a másik pedig az individuum-irányultságú elit, amely politikai csoportosulások szerint is jól behatárolható. A jobboldali konzervatív, a jobbközép, a nemzeti liberális és a történelmi baloldal, vagyis a szociáldemokrácia nemzetközpontú.
Vegyük számba akkor a másik értékrend politikai palettáját. Ide tartoznak neoliberálisok, a szociálliberálisok, a kommunisták és a posztkommunista szocialisták, akik a nemzetközösségi mivoltát tagadják, vagy maradiságnak bélyegzik, vagy ha a Trianon utáni elszakított területeken léteznek, van politikai szerepvállalásuk, akkor specifikus helyzetükből kifolyólag maximum elfogadják a nemzetközösséget mint nemzetiséget, illetve azt az adott államon belüli kulturális (sokszínűségként) másságként definiálják.
A felvidéki nemzetpolitikai konszenzus képlékenysége
A Felvidék esetében az MKP egyértelműen a nemzetközpontú kategóriába tartozik, a Most-Híd sajnos nem! Ennek alátámasztása pedig nagyon egyszerű, hétköznapi interakcióval igazolható, ugyanis a Most-Híd pártelnöke, Bugár Béla a 2012-es kongresszusukat követően kijelentette a sajtónak (talán egyik legőszintébb pillanatában), hogy a párt ideológiájának meghatározásával őt hagyják békén... Majd 2013-ban mégis az Európai Néppártba léptek be, ettől függetlenül a magyarországi balliberális oldallal ápolnak politikai kapcsolatokat, legfőbb ideológusuk pedig a baloldali Népszabadságban publikál állandó jelleggel. Ezért sem meglepő, hogy a magyar nemzetközösségi érdekek a párt vezető elitje számára "huszadrangú" problémák - azt hiszem igyekeztem finom lenni. Az eddigi politikai szerepvállalásuk is ezt dokumentálja. A nemzetet csupán az egy kultúrához tartozó egyének - állampolgárok - halmazaként értelmezik úgy, hogy az állampolgári kötődés fölülmúlja a nemzeti köteléket. Azt hiszem ha a Most-Híd nemrég kiadott identitásstratégiájára gondolunk, arra ez az előbbi sorban leírt megközelítés simán ráillik. Szóval érthető, ha a hétköznapok felvidéki magyar társadalmának egy része Bugár Béla nélkül a Most-Hídat szlovák pártnak tekinti és ezen csak a pártelnök elmúlt húsz évben az MKP színeiben felépített személyi kultusza árnyal valamit.
Vagyis, ha a jelenlegi erdélyi és felvidéki magyar politikai közállapotokat a nemzetpolitika tükrében összehasonlítjuk, akkor kitűnik, hogy Erdélyben immáron mind a három (magyar) párt a nemzetet közösségként (magyar nemzetközösségként) értelmezi, a közösségi érdekek mentén próbálja mobilizálni a társadalmat, addig Szlovákiában ugyanígy, a fentebb leírtak mentén a Magyar Közösség Pártja (MKP) az a politikai erő, amely nemzetközpontú politikai cselekvést folytat, ugyanis a Most-Híd a társadalmat főleg az egyéni gazdasági célok vagy gazdasági csoportérdekek irányába igyekszik mobilizálni.
Mikor a Most-Híd 2009-ben megalakult, vezetői nagyon jól érezték, tudták a szlovákiai magyarság értékrendbeli megosztottságát, erre lehetett építeni egy politikai erőt. A felvidéki magyarság társadalmi és nemzetpolitikai kérdésekben való megosztottsága tehát nem pártpolitikai gyökerű, azonban 2009-től számítva megbújnak mögötte pártpolitikai érdekek, például az, hogy Szlovákiában a magyarság sajátos helyzete ellenére is értékrendben megosztott maradjon. Ez viszont a Most-Híd egyértelmű felelőssége, hogy az értékrendbeli különbségek közül a nemzetközösség szempontjából romboló hatásút, az individuum-irányultságú értékrendet konzerválta. 2010-es választási legitimációjuknak köszönhetően ráadásul a szlovákiai magyar közösség egy része pozitív attitűdként értelmezhette az egyéni gazdasági célok "mindenekfelettiségét".
Végezetül közösségünkben egy tévhitet is fel kell hogy oldjunk: ha a két párt között egyáltalán politikai összefogás is létrejönne, az nem eredményezné egyenesen a társadalom nemzetpolitikai konszenzusát a Felvidéken, mert hogy az értékrendbeli különbségek sajnos 2009 óta konzerválódtak. Szlovákiában a felvidéki magyarok nemzetpolitikai konszenzusának képlékenysége egyelőre sajnos tartós állapot.
Samu István
Felvidék.ma,

Választások után: ezt mondták a külhoni politikusok
A külhoni politikusok történelmi jelentőségűnek nevezték, hogy a világ magyarsága részt vehetett a magyarországi országgyűlési választáson. Az erdélyi magyar politikusok szerint a Fidesz-KDNP választási sikere biztos hátországot ad az autonómiatörekvéseknek.
Tőkés László korszakváltónak nevezte, hogy a külhoni magyarok hosszú idő után ismét részt vehettek a magyarországi választáson.
„Huszonöt évvel a rendszerváltozás kezdete után testet ölteni látszik, az akkor lelkiekben megfogalmazott tétel, valósággá válik, közjogi valósággá válik az akkor kifejezett eszmény” – vélte az európai parlamenti képviselő.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elismerően szólt a várakozáson felüli külhoni szavazók számáról.
„Megnyugtató kimondani, hogy azok közül, akik regisztráltak, rengetegen éltek a szavazás jogával. Péntek délután a szabadkai főkonzulátuson mintegy 15 ezer levélszavazat volt már, ez azt gondolom, hogy a legvérmesebb várakozásoknak megfelel” – állapította meg a VMSZ elnöke.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt mondta: Kárpátalján rendben zajlott a szavazás.
„Kárpátalján is részt vettek a magyar állampolgárok a választásokon. A választások mind a két konzulátuson nyugodtan zajlottak” – emelte ki a KMKSZ elnöke.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke reményét fejezte ki, hogy a régi-új Magyar kormány ezen túl is folytatja a párbeszédet a Kárpát-medence magyarságának kérdéseiről a külhoni magyar pártok vezetőivel.
„(A kormány) tudja képviselni azokat az érdekeket, amelyek az unióban és más nemzetközi intézményekben szükségesek! Azt várjuk, hogy támogassa, ahogy eddig is tette, az erdélyi magyarságnak az RMDSZ által megfogalmazott érdekeit” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a Fidesz-KDNP választási sikere biztos garanciája az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseinek.
„Örülünk a sikernek és annak is, hogy részesei lehettünk mi is, erdélyi magyarok, az a több száz önkéntes, akik az elmúlt években a honosításban, a regisztrációban és most a levélszavazatok összegyűjtésében segítettek. Jó, hogy egy biztos hátországunk van az erdélyi magyar autonómiatörekvések támogatására” – húzta alá az EMNP elnöke.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke azt mondta, a harmadik Orbán-kormány egyértelmű garanciát jelent arra, hogy kiteljesedik a nemzetegyesítési folyamat, amely az elmúlt négy esztendőben elkezdődött.
A Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerint az elért eredmény a felvidéki magyarságnak is segíthet. „Bízom benne, hogy az elkövetkezendő időszakban – már csak azért is, mert nagyon komoly mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP és annak miniszterelnök jelöltje Orbán Viktor – megindulnak kétoldalú tárgyalások azokban a témákban, amelyek bennünket nagyon érintenek. Többek között a már említett kettős állampolgárság is” – állapította meg Berényi József.
Gratulált a Fidesz-KDNP győzelméhez Bugár Béla is. A Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke szerint az új magyar kormánynak – a felvidéki magyarok érdekében –tárgyalóasztalhoz kell ülnie a Fico-kabinettel.
hirado.hu / Duna Tv, Híradó. Erdély.ma

Répás: Folyamatosan napirenden kell tartani a magyarságot érintő kérdéseket
Folyamatosan napirenden szeretnék tartani a magyarságot érintő kérdéseket a következő években Európában és az Európai Parlamentben - emelte ki a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a Választások után: magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben címmel rendezett tanácskozáson hétfőn, a fővárosi Magyarság Házában.
Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján azt mondta: újra ünnepelnek, ez a második olyan nagy győzelem, amelyet egy össznemzeti lista ért el. Nagyon örül - folytatta -, hogy a Fidesz-KDNP az össznemzeti lista állításával megmutatta a külhoni magyarság iránti elkötelezettségét. Ez fontos üzenet Európának, azt jelenti, hogy a magyar ügyet szeretnék folyamatosan napirenden tartani - fogalmazott a helyettes államtitkár.
Meg kell mutatni a világnak, hogy vannak olyan kérdések, amelyek folyamatosan terhelik az ottani közösségek életét, és ezekre szeretnének közös gondolkodással és közös európai jogalkotással választ találni - fejtette ki Répás Zsuzsanna. Fontos, hogy legyen olyan képviselő az Európai Parlamentben, aki közvetlenül el tudja mondani a vajdasági és kárpátaljai magyarság problémáit - tette hozzá.
Répás Zsuzsanna a Magyar Közösség Pártja által elért eredmény kapcsán azt mondta: felívelő szakaszt lát, sok eredményt értek el az elmúlt időszakban, s ez visszaigazolja az építkezést.
Erdély esetében várják, hogy két vagy három képviselője lesz az RMDSZ-nek - jelezte, hozzátéve: a megosztott belpolitikai helyzet ellenére értek el nagyon jó eredményt. Fontos, hogy az erdélyi magyarság kellő erővel legyen jelen az EP-ben - hangsúlyozta.
Schöpflin György, a nyugati magyarság képviselője arról beszélt, kialakulófélben van a kisebbségekkel szemben egyfajta türelmetlenség, és az új EP-ben nagy csatákat kell majd vívni. Bár teljes visszarendeződést a korábbi állapotokhoz képest nehezen tudott elképzelni, de azt megjegyezte: a liberálisok és a nacionalisták nézetei, ami a nyelvi kisebbségeket illeti, közel állnak egymáshoz. Szerinte az Európai Bizottság technokrata testület, amelyik valójában az egységre helyezi a hangsúlyt.
Bocskor Andrea, aki a kárpátaljai magyarságot képviseli, azt mondta: kiemelt jelentősége van a Fidesz-KDNP által állított nemzeti listának. Szavai szerint ő egyfajta híd szerepet tölt be, s nagyon fontosnak tartotta, hogy rajta keresztül autentikus információk juthatnak el Brüsszelbe a kárpátaljai helyzetről. Ez a jelenlegi ukrajnai belpolitikai helyzet miatt is fontos - jegyezte meg, és kitért a határ menti együttműködések jelentőségére is.
A vajdasági Deli Andor azt mondta: a nemzeti lista állítása történelmi pillanat. Ez alapot teremt az összmagyar érdekérvényesítéshez - mutatott rá, hozzátéve: valós munkára kaptak lehetőséget. Kiemelt céljai között említette, hogy a szerb integrációs folyamatok során az emberi jogi fejezetet - amely érinti az ottani magyarságot - megfelelően tárgyalják meg. A kisebbségi témák - anyanyelvű oktatás, tájékoztatás - mellett a mindennapokat érintő kérdések is megjelennek majd - mondta, s példaként foglakoztatási, egészségügyi témákat említett.
Gubík László felvidéki EP-jelölt szintén üdvözölte a nemzeti listát. Kiemelte: ezt óriási gesztusként értékelték a határon túli magyarok. Mint mondta, néhány nappal a választások előtt aláírták volna azt az eredményt, amely született. Az adott politikai helyzetben sikerként könyvelhetik el a képviselői helyet, amelyet megszereztek. Amit nem minősíthetnek sikernek, az a rendkívül alacsony részvételi arány - jegyezte meg.
A Magyar Közösség Pártja programját idézve a célok között a kohéziós politika hatékonyabbá tételét, az egyes régiók közötti különbségek megszüntetését és a nyelvi jogok, az autonómia kérdését jelölte meg, hangsúlyozva, hogy e témáknak reményei szerint méltó képviselője lesz Csáky Pál. A Most-Híd eredményéről szólva elmondta: kíváncsi, hogy a képviselőjük hogyan járul majd hozzá Brüsszelben a magyar ügyek felkarolásához, egyúttal sok sikert kívánt hozzá. hirado.hu

Czika Tihamér: hosszú távon az új transzilvanizmus a kiút
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét alatt mutatták be Czika Tihamér Álmodok egy Erdélyt című publicisztikakötetét. A jelenleg Brüsszelben dolgozó jogász, közíró 2007 és 2011 között elsősorban a nemrég megszűnt manna.ro hírportálon írt hetente, termékeny vitákat gerjesztve a legkülönfélébb témákban. Írásai aktualitásáról, a vitásabb kérdéseket illető véleményéről kérdeztük.
Milyen témákat tartottál fontosnak abban az időszakban, amelyből a kötet tartalma lett válogatva?
Az erdélyi magyar identitáskeresés, erdélyi magyar politika, budapesti és bukaresti politika és azok lecsapódása ránk, mit lehet és mit nem lehet szeretni Romániában mint országban és állandó tranzit-társadalomban – többnyire ezekről írtam. Külön fejezetbe gyűjtöttük továbbá a kolozsvári ügyekről szóló véleményanyagokat illetve egy szkeptikus fejezet is lett, amely elsősorban szekuláris humanista és racionalista cikkeket tartalmaz. Végül a Balra át című fejezet elsősorban a gazdasági válság hazai lecsapódásai által generált problémákra fókuszál.
A cikkek egy része kordokumentum, a másik még mindig aktuális. Mi az, amiről korábban írtál, és ma is érvényes?
Az írások egy része valóban azért lett beválogatva, mert megfog egy bizonyos esemény körüli hangulatot, amely ma már meghaladott, de kordokumentumként érdekes, így például a kolozsvári főtér lekövezése körüli viták, vagy valamelyik választási kampány magyar-magyar csatározása körüli elemzések. Nagyon sok felvetett téma azonban ma is aktuális: az autonómiaküzdelem kommunikációs hibái, a román és magyar Erdély párhuzamos létezése, a nyelvi jogok érvényesítése körüli gondok, a rendszerbe kódolt korrupció stb. A legaktuálisabb kérdés talán még mindig a gazdasági válság, a kiszámíthatatlan jövő perspektívája, a társadalmi struktúrák és értékrendek részleges elmaradottsága, egyszóval az a kérdés, amit úgy fogalmaztam meg egyik cikkben, hogy „kivándorolni vagy építőkő maradni?”
Mi az, ami jó irányba változott és mi az, ami rosszba?
Vegyünk csak egy jót és egy rosszat. Jó irányba változtak a dolgok Kolozsváron. Nagy örömmel látom, ahogy a lassan kicserélődő magyar civil és politikai elit túllépett a múlt siratásán, felvállalta ezt a várost úgy, ahogy van: masszívan román és betonvárosként is, ha már ilyen lett. Megértettük azt, hogy vagy elfogadjuk a jelen valóságát és ebben alakítjuk ki a helyünket, vagy ha elfordulunk tőle, akkor magunkat iktatjuk ki Erdély fővárosának jövőjéből. Kijöttek a magyar rendezvények a templomokból, dísztermekből, iskolákból a főtérre, az utcákra. A Kolozsvári Magyar Napok a legjobb példája ennek az „újramagyarosodó” Kolozsvárnak, de az otthonérzetet segíti az éppen lezajlott könyvhét, vagy az is, amikor a KMDSZ diáknapokon több tíz csapat színesíti be a főteret és készíti el kreatívnál kreatívabb videóit. Az új főteret magunkévá tettük, igazolt az idő. Ez mindig jól esik az embernek.
Rossz irányba tart szerintem ugyanakkor az erdélyi magyar politikai narratíva, amely még nacionalistább lett, mint valaha volt, és ahelyett, hogy a románokkal közösen építendő új transzilvanizmus fele tartana – amely szerintem az egyetlen hosszú távú lehetőségünk – egyre jobban az etnikai bezárkózottság fele tart, egyre jobban „elszékelyesedik” és egyre kevesebbet üzen az interetnikus és szórványvidéken élők számára. Történik mindez úgy, hogy az autonómiázás is máig üres politikai szlogen maradt, tulajdonképpen máig nem tudja senki pontosan elmagyarázni, hogy mit ért alatta, milyen jogköröket, milyen megosztással, milyen határokkal, milyen román alkotmányos berendezkedés részeként stb.
Czika Tihamér – Álmodok egy Erdélyt (Publicisztikák 2007-2011) című kötete a nagyváradi Riport Kiadónál jelent meg. Május 30-án, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten mutatták be, illetve Nagyváradon, július 3-án délután 7 órától.
Mit értesz új transzilvanizmus alatt?
Ezzel több cikk is foglalkozik a könyvben. Én abban hiszek, hogy a jövőnk egy közös, etnikai-identitás fölötti erdélyi identitás kiépítésében (visszaépítésében?) van. Az erdélyi magyarság legnagyobb problémája földrajzi, modern szóval: geopolitikai. 600 kilométeren vagyunk szétszórva több tíz kisebb szigeten, egy román tengerben, amelyből a partiumi és a székely résznek van hosszú távú fennmaradási esélye. A párhuzamos magyar „minitársadalmunk” a természetes asszimiláció miatt egyre csak zsugorodni fog. Hosszú távon a Most-Híd féle út az egyetlen, amelyen keresztül – az erdélyi románokkal közösen – ki tudunk alakítani egy olyan erdélyi világot amelyben otthon tudjuk érezni magunkat. Az etnikai politizálásból a regionálisba való váltás ideje megérett. Elég csak benézni a több ezres román többségű transzilvanista Facebook csoportokba, és láthatjuk, hogy román oldalon is beérik lassan az az elit, amelyik felismeri Erdély lehetőségeit, és egy föderális Romániában gondolkodik. Nagyon sok Sabin Gherman van ma már, aki várja a hat százalékos erdélyi (magyar) párt baráti kéznyújtását, s hajlandó minden erejéből azon dolgozni, hogy ehhez még hozzátoljon legalább hat százalék erdélyi román szavazatot, ha nem többet. Ők a természetes partnereink, de előbb-utóbb lehet, hogy nélkülünk is megcsinálják ezt. Kérdés, hogy meddig várunk, van-e egyáltalán időnk várni?
Azt vallod korábbi írásaidban is, hogy túl kell lépni a Trianon-szindrómán. Egyrészt miért fontos ez, másrészt hogyan lehet megtenni ezt a lépést?
Trianonnal foglalkozni ma több szempontból is totális zsákutca. Egyfelől nyílván fájdalmas, de van elég fájdalmas ünnepünk, megemlékezésünk, tényleg kell még egy? Másfelől megosztó, egyoldalúan éljük meg, ami a környező nemzetektől – a mi esetünkben főleg a románoktól – elszigetel. Míg nekünk tragédiát, Trianon a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek nemzeti felszabadulást jelentett. A kötetnek címet adó cikkben írom azt, hogy „álmodok egy Erdélyt, ahol az én nemzeti ünnepem nem a te gyásznapod, ahol az én nemzeti hősöm nem a te gyilkosod. Közös nemzeti ünnepeket álmodok, amelyekre mindannyian jó szívvel tudunk kimenni, és valóban ünnepelni tudunk, nem gyászolni.” Ugyanígy természetesen december elseje sem egy jó ünnep. Ideje megérteni ugyanakkor, hogy nincs visszaút, felesleges frusztrációkat kelteni magunkban. Modern Európa a határok sérthetetlenségére épül, egy tudatos „kollektív amnéziára”, amit azt mondja, hogy ami 1945 előtt történt, azt hagyjuk a történelemkönyveknek és építsünk egy közös Európát azzal, ami van. Másképp nincs esély, ha mindenki elkezdené felgörgetni a sérelmeit ki tudja melyik korból – és higgyük el, egyáltalán nem vagyunk egyedül az ilyen sérelmekkel –, akkor lehetetlen volna megtartani a békét, a szolidaritást, az integrációt, megint egymással civakodó, egymást bénító kisállamokra esne szét ez a kontinens, és végképp elvesztenénk a versenyt a gyorsan fejlődő, globalizálódó világgal.
Számos vitában vettél részt régen, mit tapasztaltál, mennyire éri meg vitába szállni, lehet-e hatni az emberekre, vagy csak mindenki elbeszél a másik mellett?
Minden publicisztikámat azzal a szándékkal írtam, hogy az olvasókat gondolkodásra, reflektálásra, s ha szükségét látják vitára késztessem. Voltak, akik azt hitték, hogy szórakozásból provokáltam. Ez egyáltalán nem igaz. Komolyan gondoltam minden sort, és tényleg hiszek abban, hogy egy közírónak felelőssége van, a vitának komoly szerepe van a társadalom fejlődésében. Hogy kivel érdemes vitatkozni és kivel nem, azt mindig az adott helyzet döntötte el. Azt általában már az első érvcseréből lehet látni, hogy van-e a vitapartnerben bármi nyitottság másféle véleményre, vagy túlságosan doktriner, illetve, hogy képes egy bizonyos színvonalon érvelni, vagy bulvárportálok sémáit ismétli. Érveket cserélni ugyanakkor még így is érdemes volt, hiszen ne feledjük, hogy egy-egy vitát sok százan, akár ezren olvashatnak online, és sohasem tudod, hogy kire hogyan hat. Nem tudom, hány embert győztem meg, de azt tudom, hogy olvastak azok is akik szerettek, és azok is akik nem. Ezzel pedig már elértem, amit akartam.
Azoknak, akik nem értenek egyet veled a fő kérdésekben, legyen szó toleranciáról, baloldaliságról, interetnikus kapcsolatok fontosságáról stb., mi a fő üzeneted ma?
Tartsanak mindig nyitva egy ajtót, olvassanak mást is, mint amit szoktak. Üljenek le kávézni, sörözni más gondolkodású emberekkel. Egy személyes beszélgetésnél mindig hamar kiderül, hogy nem is vagyunk annyira mások, mind normális emberek vagyunk, akik jót akarnak, csak legfeljebb másképp. Engem nagyon sok ilyen beszélgetést tolt egyre jobban középre mostanában, és remélem, hogy én is hoztam másokat oda. S ha már egy könyvbemutató mentén ültünk le beszélgetni, nem hagyhatom ki: olvassák el a könyvem, ezzel is ugyanaz a célom, mint a cikkekkel volt, gondolkodásra, reflexióra akarom bírni az embereket. Egyet garantálhatok: ha érdekli őket a politika, ha érdeklik az erdélyi magyarság nagyobb és kisebb kérdései, nem fognak unatkozni.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro

Magyar unió?
Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében világossá tette kormánya nemzetpolitikai vonalát: „A magyar ügy a II. világháború óta megoldatlan. A magyar ügyet európai ügynek tekintjük.” Ebből az alapállásból tekintve értelmezhetjük a Fidesz–KDNP nemzeti EP-listáját, amelyre befutó helyre három – Tőkés László személyében egy erdélyi, Bocskor Andrea kárpátaljai és Deli Andor délvidéki jelölt –, a szimbolikus 21. helyre Gubík László felvidéki politikus került. A Fidesz korábbi EP-képviselője, Schöpflin György a diaszpóra képviseletében szintén újrázhat. A magyarországi belpolitikában szokatlan húzásnak ebben az esetben nem volt konkrét szavazatszerző célja, hiszen az EU-tagállamokban élő nagyobb külhoni magyar közösségek – Romániában és Szlovákiában – saját magyar EP-listákra szavaztak. Ellentétben Romániával, ahol szintén minden valamirevaló párt felvett a listájára moldovai köztársaságbéli jelölteket, ezáltal próbálták becsatornázni a kettős állampolgárok szavazatait.
A Fidesz-KDNP tizenkét EP-képviselője mellé az Európai Néppárt (ENP) magyar delegációjához csatlakozik Felvidékről a Magyar Közösség Pártjának (MKP) egy képviselője Csáky Pál személyében, illetve a Most-Híd magyar–szlovák vegyes párt listavezetőjeként Nagy József; továbbá az RMDSZ korábbi két képviselője – Winkler Gyula és Sógor Csaba – folytatja a munkát.
Ezek a száraz tények. Hogy mit keres a magyarországi kormánypártok EP-listáján egy délvidéki és egy kárpátaljai jelölt, a miniszterelnöki iránymutató alapvetés fényében könnyen megmagyarázható: két olyan ország magyar közösségét képviselik, amelyek közül az egyik, Szerbia egyöntetűen az uniós csatlakozás mellett döntött, a másik, Ukrajna, hát, fogalmazzunk óvatosan, az uniós társulási szerződés alá nem írása miatt borult lángokba.
A média figyelmét inkább Tőkés László harmadik helye keltette fel. A már hét éve európai parlamenti képviselőként dolgozó püspök útja valóban érdekes: 2007-ben függetlenként nyert az első romániai EP-választásokon (az RMDSZ két képviselője mellett), 2009-ben viszont már az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között kötött „belső koalíciós” megállapodás eredményeként formálisan az RMDSZ-lista vezetőjeként kapott újabb mandátumot. A 2014-es EP-választásokon az RMDSZ már pártpolitikai logika mentén erőből játszott, hallani sem akart egy összpárti koalícióról – pedig az erre vonatkozó választási törvény sajátossága, hogy a koalícióknak ugyanúgy az ötszázalékos küszöböt kell átugraniuk, mint a külön induló pártoknak. A tulipánosok taktikusan bedarálták a harmadik erdélyi magyar politikai formációt, a Magyar Polgári Pártot (MPP), amely látszatellenzékként egyre inkább az RMDSZ szatellitjévé vált, az EMNP koalíciós ajánlataira még csak nem is válaszoltak. Kétszer öt százalék behúzására Romániában a 6,6 százalékos magyarságnak még matematikai esélye sincs, így a néppártosok lemondtak az EP-választásokon való indulásról. Tőkés László a sokadik koalíciós kísérlet kudarca után fogadta el a Fidesz-KDNP nemzeti listáján való szereplésre vonatkozó meghívást.
Az RMDSZ kockázatos lépésre vállalkozott, hiszen a korábbi két EP-választáson jóval a magyarság számaránya fölött, közel kilencszázalékos eredményt értek el az erdélyi magyarok. Az idei voksoláskor az volt a kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e megugrani az ötszázalékos szintet egy kevesebb téttel bíró választáson. Május 25-én kora délutánig rezgett is a léc: a román pártok már az őszi elnökválasztásra hangolva jelentősebb számban mobilizálták a választóikat, javítottak is a 2009-es országos részvételi arányon, így az RMDSZ-es politikusok szinte pánikban mozgósítottak minden lehetséges csatornán, és estére sikerült a megnyugtató hat százalék fölé visszatornászni a magyarok szavazáson való részvételét.
Már csak az a kérdés maradt: képesek lesznek-e együttműködni a magyar néppárti delegáción belül a felvidéki versenypártok képviselői, illetve hogyan osztják le a lapokat egymás között az erdélyi EP-képviselők. Mert csakis egységes fellépéssel lehet „európai üggyé” tenni a magyar ügyet
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nemzeti integráció lehetőségei (Martosi szabadegyetem)
A nemzeti integráció jövőbeli lehetőségeiről, a külhoni magyar közösségek céljairól és a magyar kormány nemzetpolitikájának eddigi eredményeiről beszéltek magyar politikusok a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvénye, a martosi szabadegyetem nyitónapján tegnap.
A nyitónapon a Felelősséggel és hűséggel avagy Új lendületben a nemzetpolitika címmel tartott fórumon Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke beszélgetett a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseiről. Potápi Árpád János hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy sikerüljön mozgósítani mindenkit a magyar kormány és a külhoni magyarság közös céljainak érdekében. E célok sorában említette a külhoni, azon belül a felvidéki magyarság érdekképviselete erejének fokozását is. Leszögezte, hogy a magyar kormánynak a Felvidéken egy partnere van, és ez a Magyar Közösség Pártja (MKP). Mint mondta: Szlovákiában ma az MKP az a párt, amely a helyi magyar közösség céljait képviseli. Hozzátette: a Most–Híd szlovák–magyar párt nem etnikai magyar párt, ugyanakkor azzal is a jó kapcsolat fenntartása a cél, de ez a kapcsolat nem lehet olyan, mint egy magyar párttal.
Szász Jenő az erdélyi és a felvidéki magyar közösség aktuális helyzetéből kiindulva azt fejtegette, hogy Szerbia európai integrációjának folyamatában a délvidéki magyarok érdekében minden lehetőséget ki kell használni, mivel erre az integráció után sokkal kevesebb lehetőség adódik majd. Sem Pozsony, sem Bukarest, sem Belgrád nem érdekelt abban, hogy a külhoni magyarság jövője biztosítva legyen – mondta. Hozzátette: a külhoni magyar közösségek helyzetének javításához alapvető változtatásokon keresztül vezet az út.
Duray Miklós arról beszélt, hogy a rendszerváltozásig a nemzettudat gyengülése volt megfigyelhető, amit olyan sajnálatos, de jellegzetes példák is mutattak, mint az, hogy a felvidéki magyarokat nemzettársaik esetenként csehekként vagy csehszlovákokként említették. Úgy vélte, a rendszerváltozás utáni két évtizedben viszonylag kevés konkrét lépés történt annak érdekében, hogy a nemzeti integráció stratégiai céljait megvalósítsák. Az integrációra való valós felkészülés első jelei 2010 után mutatkoztak meg – mutatott rá Duray, aki szerint ennek köszönhetően mára sikerült közelebb jutni az integráció céljának eléréséhez. Ennek példájaként egyebek mellett a nemzetpolitikai államtitkárság létrejöttét és a Wekerle-terv alapgondolatának megfogalmazását hozta fel. Ez utóbbi – mondta – a Kárpát-medencét egy gazdasági egységeként fogalmazza meg, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy sikerüljön újrateremteni a szülőföld megtartó és eltartó szerepét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)