Dr. Gyenge Csaba, a kolozsvári Műszaki Egyetem Gépgyártástechnolológiai Tanszékének vezetője nyilatkozatban tiltakozott Funar polgármester által nyilvánosságra hozott, állítólag dr. Gyenge Csaba által írt levél ellen. A Funar által írt levélben a román nép ázsiai eredetéről, az Erdély Felszabadításáért Katonai Alakulatról és hasonlókról van szó. A nyilatkozat leszögezte, hogy nem ő írta a levelet, 37 éves tudományos tevékenysége alatt nem foglalkozott ilyen dolgokkal. Megköszönte a Transilvania Jurnal, a Ziua és a Monitorul de Cluj újságoknak, hogy a levél közlése előtt utánanéztek az állítólagos szerzőnek. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./

Hatalmas vihart kavart az a kiáltvány, melyet a kolozsvári köztévé egyik szerkesztője, Sabin Gherman a Pro Transilvania Alapítvány elnöke a Monitorul de Cluj lapban tette közzé. A "Torkig vagyok Romániával" címet viselő felhívásban Gherman a centralizmus felszámolását, a térség közigazgatási autonómiáját sürgette, Bukarestet a vidék "diszkriminációjával" vádolva, fő érvként azt említette meg, hogy ebben az évben a fővárost nagyobb költségvetés illette meg, mint egész Erdélyt. Az 1918-as egyesülés arra adott esélyt az országnak, hogy elsajátítsa Erdély szervezettségét, értékrendjét, de valójában "Románia elnyelte Erdélyt": Bukarestben pedig csak korrupcióval lehet elérni valamit: "itt nem jogaid vannak, hanem engedményeid". Gherman az erdélyiek "ébredését" szorgalmazza, hiszen "minden rossz Bukarestből jön"; 75 éve csak beszélgetünk, és "75-ször szegényebbek vagyunk" - véli. A szerző ugyanakkor határozottan visszautasított mindenféle "etnikai" értelmezést kezdeményezésének; szerinte Erdély számára bármiféle, nem etnikai szempontok szerinti föderalizáció csakis előnyökkel járhat. A fiatal tévésnek elege van abból, hogy a "nem erdélyiek" mondják azt neki, hogy itt "baja van a magyarokkal", de elutasította "Tőkés László etnikai aberrációit" is. "Elegem van Romániából, az én Erdélyemet akarom" - fejezte be Gherman. /Torkig vagyok Romániával, Erdélyemet akarom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./ A lap főszerkesztője, Adrian Suciu napi rovatában arról írt, hogy neki is elege van a központ diktátumával és mindenféle, Erdély közigazgatási autonómiájára irányuló törekvést támogatni fog. A tegnapi és mai román lapok hosszú összeállításokban hozták az RNEP, a KDNPP és az ortodox egyház képviselőinek hazaárulást kiáltó nyilatkozatait. A mai Cotidianul a fő ellenzéki párt, az RTDP nyilatkozatát közölte, mely elítélte az "aljas" és "románellenes" nyilatkozatot és azt kéri a Főügyészségtől, vizsgálja ki az ügyet; az RTDP ugyanakkor a jelenlegi kormányt tette felelőssé az "autonomista irányzatok felerősödése miatt", annak "inkoherens és következetlen" politikája miatt. Az Adevarul de Clujban a Vatra Romaneasca Egyesület pedig a nemzet érdekei elleni összeesküvéssel vádolta nemcsak a kiáltvány szerzőjét, de az azt közlő lapot is. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), szept. 18./

"Gheorghe Funar hivatalosan is belépett a Nagy-Románia Pártba (NRP) - adják hírül a mai lapok. A kolozsvári polgármester, miután kizárták a Román Nemzeti Egységpártból, sikertelenül próbált meg új pártot bejegyeztetni, és ezután elszánta magát, hogy elfogadja a neki fölajánlott főtitkári tisztséget. Tegnap sajtótájékoztató keretén belül vette át az NRP zászlóját és a funkciójának dukáló pecsétet; a Monitorul de Cluj idézi Corneliu Vadim Tudor fogadó-szólamát: "Isten hozott testvér, egy ezredéve várunk". Az NRP elnöke megígérte, hogy a Funarral átjött emberek befutó helyeket kapnak a következő választások jelölőlistáin, az Adevarul pedig jegyzi a még nagylelkűbb ígéretet is: "Ha a Jóisten úgy dönt, hogy én leszek Románia elnöke, Gheorghe Funar Románia miniszterelnöke lesz". Vadim Tudor szerint, írja a lap, birtokában van egy felmérés, melynek eredményei azt mutatják, hogy ha jövő tavasszal lennének választások, az NRP 21%-t szerezne (az RMDSZ 6%-t). /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), nov. 17. 213. sz./"

A Szabadság Kolozsváron a helyi napilapok közül huzamosabb ideje a legnagyobb példányszámban jelenik meg. A helyi román nyelvű napilapok az utóbbi időben nagymértékben veszítettek olvasóközönségükből. Jelenleg a Szabadság átlagos példányszáma 33 százalékkal múlja felül az Adevarul de Clujt és a Monitorul de Clujt, 14 százalékkal a Ziarul de Clujt, 340 százalékkal a Mesagerul Transilvant! Tekintettel Kolozsvár lakosságának nemzetiségi összetételére ez mindenképpen dicséretes! Tudni kell azt is, hogy a viszonylag jómódú magyarok közül sokan érdektelenek a Szabadság iránt, és inkább a központi román újságokat részesítik előnyben. Nemcsak a kincses városban kedvelt a lap, hanem a Szabadság egész vonzáskörzetében: Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Szilágy megyében, és újabban - mutatóban - Marosvásárhelyen. /A Szabadság Kolozsvár legnagyobb napilapja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

A tízhez közeledik a Sabin Ghermant célozó feljelentések száma. A Pro-Transilvania kiáltvány szerzőjét legutóbb az alkotmányos rend elleni összeesküvés vádjával illette, feltehetően a Iosif Constantin Dragan vezette Dragan Alapítvány. A Monitorul de Cluj napilapnak nyilatkozva Sabin Gherman kijelentette, hogy szükség esetén az illegalitást is vállalja. /(Turós-Jakab László): Kereszttűzben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./

Torkig vagyok Romániával! címmel, a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó gondozásában megjelent román nyelven a Sabin Gherman-jelenséggel kapcsolatos interjúkötet, amely a Pro Transilvania Alapítvány elnökével kapcsolatos újságcikkeket, interjúkat tartalmazza. A könyvben olvasható interjú, melyet Szőcs Géza készített Ghermannal, Gherman híres kiáltványának szövege /melyet a Monitorul de Cluj 1998. szept. 16-i száma közölt először/, majd a sajtó reakciói. - Minden tisztelet kijár e könyv kiadásáért a Szőcs Géza vezette Erdélyi Híradó Könyvkiadónak. /Szabó Csaba: Torkig vagyok Romániával! Megjelent a Sabin Gherman interjúkötet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

Sabin Gherman, az Erdély-Bánát Liga vezetője, a Torkig vagyok Romániával kiáltvány szerzője februártól Budapesten, a Károli Gáspár Egyetem balkanisztikai karán ad elő, amennyiben megegyezés születik a felsőfokú oktatási intézménnyel. Gherman Torkig vagyok Romániával - Sabin Gherman sajtószemmel című kötete Budapesten már megjelent, és készül svájci, valamint németországi bemutatója is. "Amennyiben a román államnak nincs szüksége rám, Magyarországon, Svájcban vagy Németországban keresek munkát" - nyilatkozta Sabin a Monitorul de Cluj napilapnak. /Magyarországon fog tanítani. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

"Terjedelmes cikkben intézett kirohanást a Krónika, valamint a lap főmunkatársa, Demény Péter ellen a Monitorul de Cluj című kolozsvári román nyelvű napilap, valamint testvérlapja, a Curentul című, bukaresti országos napilap. A két kiadvány szóról szóra ugyanazt az írást közölte, a Curentul Eugen Ciufu, a Monitorul Vlad Cernea és Vasile Magradean aláírással. A Curentulban megjelent cikk az Adrian Nastase miniszterelnöknek igaza volt - Egyes romániai iskolákban magyarországi tankönyveket használnak, a magyar sajtó pedig mételyez címet viseli. A Monitorul írásának első két fejezete megegyezik a Curentulban közölt cikkel, de kiegészítették egy, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megnyitásával kapcsolatos résszel is, amelyben Tonk Sándor, az egyetem megbízott rektora nyilatkozik arról, hogy a magyar kormánytól kapott kétmilliárd forint mellett a román államtól is igényelne támogatást az intézmény számára. A cikk itt a Magyar egyetem az "aljas románok" pénzén címmel jelent meg. A cikkben azt állították, hogy a Krónika augusztus 19-i számának Szempont mellékletében közölt, Demény Péter által írt Meddig terjed a határa? - kérdések és állítások a "hazáról" című cikkében a románokat gyalázza. A cikk azt állította, hogy a szerző Nagy-Magyarország visszaállítása mellett szállt síkra. Idézték a szóban forgó, "valami Demény Péter"-nek tulajdonított szövegrészt, amely így hangzik: "a románok aljasok, ostobák, ellenségesek, s ha akad is köztük rendes ember, az a kivételhez tartozik: erősíti a szabályt". Majd fölháborodva teszik föl a költői kérdést: vajon ezt jelenti a jogállam tisztelete? Nos, az idézett sorok valóban szerepelnek a kérdéses írásban, a cikk azonban épp e nézetekkel vitatkozik, s mondanivalója az idézetteknek épp az ellenkezője. A román lapok ugyanis szövegkörnyezetükből kiragadva, a legelemibb sajtóetikai szabályoknak fittyet hányva közölték az idézetet. A teljes szöveg így hangzik: "Számomra Erdély egészen mást jelent, mint annak számára, aki ennek a régiónak a nevét mondja, ha a hazájáról kérdezik. Ő Trianonra gondol, Nagy-Magyarországra, románokra, akik aljasok, ostobák, ellenségesek, s ha akad is köztük rendes ember, az a kivételhez tartozik: erősíti a szabályt. Én csak tudom, hogy volt Trianon, mint ahogy tudom azt is, hogy legalább annyira köszönhetjük magunknak, mint a különféle ellenségeknek, akikre oly könnyű rámutatni. Akárcsak Nádas Péter, én sem tudok elképzelni olyan önvizsgálatot, mely a másik ember vizsgálatával kezdődik. S akárcsak ő, én is ezzel az önvizsgálattal kezdenék minden olyan mozdulatot, amely a másik felé irányul. A hídon nem a hídpénzre gondolok először. Hanem arra, hogy két partot összeköt. És azt sem hiszem, hogy az én partom lenne a szebbik." A teljes szövegből világosan kiderül, hogy munkatársunk, Demény Péter épp azok ellen szólal fel, akik a Monitorul és a Curentul által is bírált hangnemben beszélnek a románokról. A Krónika helyreigazítást kért a két kiadvány főszerkesztőjétől, akiknek elküldte Demény Péter írásának fordítását, valamint eredeti magyar szövegét. /Rosszul fordítottak. Román sajtótámadás a Krónika ellen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./"

"Olyan érzéssel olvastam a Színházi közlemény támadások ellen című írást (Szabadság, október 30.) ahogy a névtelen feljelentéseket szokás olvasni - írta Jancsó Miklós színész. Az írás szerzője: a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetősége. Kik azok, akik nem írták alá közleményüket? Ez a feljelentés megjelent (nem annyira kivonatosan, mint a Szabadságban) a Monitorul de Cluj okt. 29. számában. A Sebesi Bing Lágyen címmel ellátott írást a művészeti vezetőség más román és magyar lapokhoz is elküldte. A művészeti vezetés Jancsó Miklóst "dilettáns színészecskének" titulálta. Három évvel ezelőtt ugyanezen színház művészeti vezetősége az évad egyik legjobb alakításának minősítette Jancsó Ajaxát a Troillus és Crescidából. /Jancsó Miklós: Feljelentés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./"

A Monitorul de Cluj szerint jan. 21-én, a Kolozs megyei információs iroda megnyitása alkalmából a polgármesteri hivatal különleges intézkedéseket akar tenni. "A megyei RMDSZ székháza elé tojással és paradicsommal felfegyverkezett kolozsvári polgárok tömegét szeretné felsorakoztatni Gheorghe Funar polgármester, hogy híveivel magyarellenes szlogenekkel fogadja az igazolványért folyamodókat" — véli a Monitorul. Az újság szerint a tüntetők nem zárják ki az RMDSZ székhelyét körülvevő kerítésnek román nemzeti színekre való bemázolását sem. Teodor Pop-Puscas, a kolozsvári rendőrkapitányság vezetője közölte, a hatóságok csak abban az esetben hoznak megelőző intézkedéseket, amennyiben valaki jelentést tesz a jan. 21-re időzített tiltakozásról. /B. T.: Funar az infoirodák ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./

Államcsínyre készülnek a nagy-romániások, legalábbis ezt állította Aurel Suciu a szélsőjobboldali párt tordai fiókszervezetének egyik szimpatizáns-gyűlésén. A rendezvényen részt vett Damian Brudascu képviselő is, aki nem tagadta, hogy létezik egy "háttérkormány", amelyet Gheorghe Funar vezet, de cáfolta, hogy az esetleges hatalomátvétel államcsíny útján történne. "Mi a törvény diktatúrája mellett kardoskodunk, s a változást csakis demokratikus úton képzeljük el", jelentette ki Brudascu a Monitorul de Cluj jan. 31-i számában napvilágot látott cikkben. /Államcsínyre készülnek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./

A Monitorul de Cluj nevű kolozsvári napilap április 17-i számában részletesen beszámolt a nemzeti rockzenét játszó budapesti Kárpátia zenekar április 15-én Kolozsváron tartott koncertéről. Eszerint a rendezvényre magyar lobogókkal érkeztek az együttes helyi rajongói, a buli hemzsegett a Trianon-ellenes bekiabálásoktól, a koncertet olyan erdélyi magyar ifjúsági szervezetek hozták tető alá – az Erdélyi Magyar Ifjakról és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról van szó –, melyek „tevékenységükkel a román állam egységét hivatottak megbontani”. A tudósító szerint Petrás János, a Kárpátia énekes-basszusgitárosa megjegyezte: „Gheorghe Funar forogna a sírjában, ha tudná, milyen zenekar játszik a kincses városban. ” Petrás nem tudja, hogy Funar él és virul, szenátor, vezető tisztséget tölt be a Nagy-Románia Pártban. A Monitorul de Cluj újságírója megnyugtatott: a buli csetepaték nélkül zajlott le, ami annak köszönhető, hogy a román ifjúság első számú nacionalista szervezete, a Noua Dreapta kolozsvári fiókjának tagjai későn tudták meg, miről is szól a Kárpátia-koncert. Alexandru Santu a Noua Dreapta helyi elnöke elmondta, az ügyet törvényszék elé viszik, mert „amit ezek itt véghezvittek, az tűrhetetlen és alkotmányellenes. ” /Kárpátia-botrány Kolozsváron. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), ápr. 27./

Ioan és János egyetlen esélye – Beszélgetés Sabin Ghermannal
„Egy erdélyi román közelebb áll magyar szomszédjához, mint a bukaresti románhoz, és szerintem ugyanez érvényes a magyarokra is, akiknek élőbb kapcsolatai vannak a szomszédban élő románnal, mint a budapesti magyarral. Ebből az együttélésből kell kiindulnunk, ha valóban azt akarjuk, hogy Erdély közös földünk legyen” – Beszélgetés Sabin Ghermannal, a transzszilvanista mozgalom vezéralakjával. – A tizenhét évvel ezelőtt egy kolozsvári román nyelvű lapban megjelent kiáltványa révén egycsapásra országos hírnévre tett szert – ön lett a rendszerváltás utáni Románia első nagy hazaárulója. Hogyan élte túl?
– Szörnyű periódus volt, az ötvenes évekre emlékeztetett az ellenem indított hajsza. Meg kellett válnom a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségében betöltött szerkesztői állásomtól. Szakszervezeti gyűléseken több kolléga is egyértelműsítette, hogy nem hajlandó többé velem dolgozni. Az ügyészség hazaárulás vádjával indított ellenem többször is bűnvádi eljárást.
Sabin Gherman
A mezőségi Mezőzáhon született 1968. november 22-én. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett román–francia szakon, ezt követően szerkesztőként dolgozott a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségében 1992–1999 között. Elegem van Romániából! című kiáltványa 1998-ban jelent meg a Monitorul de Cluj napilapban. A szerkesztőségre nehezedő nyomás miatt elbocsátották a közszolgálati televíziótól: 1999–2000 között budapesti és bécsi egyetemek meghívottjaként tartott előadásokat az erdélyi autonómiatörekvésekről, Románia lehetséges regionalizációjáról. Az ügyészség több kihallgatás után ejtette ellene a hazaárulás vádját. 2000-ben alapítója és elnöke lett az Erdély–Bánság Ligának, amelynek regionális pártként indulását a román hatóságok megakadályozták. A transzszilvanista mozgalmak vezéregyénisége, több kötet szerzője. A Pászkány Árpád üzletember tulajdonában levő Transilvania Live és a Look Tv vezető szerkesztője: a gazdasági önrendelkezésről szóló műsorai igencsak kedveltek.
– Mivel védekezett?
– Az ügyészek arra hivatkoztak, hogy a regionalizáció alkotmányellenes, következésképpen államellenes bűnt követtem el, azaz hazaáruló vagyok. A sajtóban közben elindult a hisztériakeltés, hogy magyarországi kém lehetek, merthogy igazi román ember ilyesmit nem írhat le, ilyesmit nem kérhet.
Elmagyaráztam, amit ilyen esetben el kell magyarázni: a kiáltványomban megfogalmazott elvárások összhangban vannak az európai szubszidiaritás elveivel.
Nem normális dolog, hogy mások helyett dolgozz, hogy elrejtsd a néped elől a valódi történelmet, és egyáltalán nem normális, hogy a nyelvhasználathoz és a nemzeti hagyományaid őrzésére engedélyt kell kérned. Végül ejtették a bűnvádi eljárásokat, de akkor meghurcoltak értük.
– Mi hoz elő egy erdélyi román emberből ilyen kemény hangú kifakadást Bukarest ellen?
– Számomra ez identitáskérdés. Román emberként jól ismertem Erdély történelmét, és nem értettem, miért nem a tényekről írnak a tankönyvek. Miért nem ismerjük meg belőlük az erdélyi kultúrák egymást kiegészítő kölcsönösségét, a helyi közösségek igazi múltját?
1990-ig számomra az volt a természetes, hogy ha románok és magyarok együtt töltöttük az újévet, éjfélkor és egy órakor megbontottunk egy-egy üveg pezsgőt, és koccintottuk. Vagy megültük egymás húsvéti ünnepét.
Már a rendszerváltás előtt így éltem meg az erdélyiségem, ezért volt nagy a döbbenetem 1990 márciusában. Nem értettük, miként válhatott a rózsáiról elhíresült Marosvásárhely az etnikai konfliktusok terepévé. Ezekre a kérdésekre a pártok nem tudtak és nem is akartak válaszolni.
– Ön fellázadt a teljes román politikai elit ellen...
– Marosvásárhely véres márciusa a rendszerváltást követő káosz legfájdalmasabb tapasztalata volt számomra. Rájöttem, hogy a pártok az etnikai konfliktuskeltést is a maguk érdekében használják fel. Tudtam, hogy ebből egyetlen kiút létezik: úgy kell megélnünk Erdély sokszínűségét, hogy ahhoz sem Bukarest, sem Budapest engedélyét ne kérjük. Ehhez önrendelkezés, autonómia kell! Amikor megjelent a kiáltványom, több politikus is megkeresett, és magánbeszélgetéseken elmondták: a regionalizáció a megoldás, de ők ezt nem vállalhatják fel, mert akkor kidobják a pártjukból. Megértettem, hogy politikusokra nem lehet számítani. Igazából mindvégig az egyszerű erdélyi emberek álltak ki mellettem.
– Kiáltványában úgy fogalmaz, hogy nem minden erdélyi román értelmiségi örült 1918-ban Erdély Romániával való egyesülésének. Ha ez így van, vajon miért nem lehetett megakadályozni Erdély teljes beolvasztását abba a Romániába, amely nem akart felemelkedni az új tartomány színvonalára, inkább Erdélyt is a saját szintjére züllesztette?
– E tekintetben több nevet is érdemes megemlíteni. Traian Vuiáét és Iuliu Maniuét, akik az egyesülés után tíz évvel újabb nagygyűlést hívtak össze Gyulafehérvárra, ahol azzal fenyegették meg Bukarestet, hogy felmondják az egyesülést. De ne feledkezzünk el Ion Slavici-ról sem, akit a korabeli hatalom börtönbe vetett, mert Bukaresttől olyan Erdélyt követelt, amilyet manapság mi, autonomisták is szeretnénk. Ezekről a tényekről a román történetírás hallgat.
A szintén elhallgatott bukovinai Iancu Flondor Maniuhoz hasonlóan egyesüléspártiként harcolt Bukovina Romániával történő egyesüléséért. A Brătianu-kormány őt bízta meg Bukovina igazgatásával, és ő volt az első román politikus, aki fellázadt a Bukarest által diktált abszurd centralizmus ellen, és a bukovinai románok élén már 1919. április 24-én sajátos státusú bukovinai terület kialakítását követelte. Válaszul a bukaresti kormány minden tisztségétől megfosztotta.
– Mennyire volt számottevő ez a két világháború közötti román autonomista mozgalom?
– Erős volt. A korabeli erdélyi román értelmiség még tudta, hogy Románia 1915-ben csődbe ment, fizetésképtelenné vált. Túl sok jót nem ígért Erdély csatlakoztatása egy ilyen országhoz. Az 1920-as években például Iuliu Maniu Kifele a regátiakkal Erdélyből! nevű szlogennel nyert választást. Nyilván az erdélyiek nyakára ültetett Kárpátokon túli adminisztrációra célzott.
A korabeli erdélyi román lapokból lesújtó képet kapunk az Erdély és Bukarest közötti „gazdasági kapcsolatokról”: 1927-ben például a román költségvetés 86 százalékban az Erdélyből begyűjtött adókból állt össze, a többi 14 százalékot adta az Ókirályság meg Moldva.
Hogy mennyire volt erős az erdélyi román politikusok körében a Bukaresttől való gazdasági függőség feloldásának szándéka, azt legjobban Romul Boilă példája szemlélteti: ő a Brătianu által 1920-ig tolerált erdélyi kormány tagjaként – Erdély Bukarest általi módszeres kifosztásától megcsömörlötten – 1931-ben részletes föderalista tervet dolgozott ki, elkészítette Románia új föderalista alkotmányát. Ezt akkoriban az erdélyi román értelmiség egy része támogatta, a második világháború, majd az azt követő kommunista hatalomátvétel azonban már nem adott lehetőséget az érdemi vitára.
– Úgy tűnik, a kommunista időszak teljesen megváltoztatta az erdélyi embert, hiszen az ország föderalizációja ma ördögtől való történetnek számít nálunk is...
– Ez nem teljesen így van. Amikor a kétezres évek elején a közvélemény elé tártuk az Erdély–Bánság Liga regionális pártként való megjelenését, egy 2003-as Gallup közvélemény-kutatás szerint országos szinten az emberek 4,6 százaléka szavazott volna ránk. Erdélyben természetesen sokkal nagyobb lett volna a támogatottsága. Nem véletlenül nem indulhatott pártként, a román hatóságok elgáncsolták.
Én akkor is, most is azt hirdetem, hogy a többség nem élhet demokráciában, ha a kisebbség nem teljes jogú tagja ennek a demokráciának. Az erdélyi népek békés egymás mellett élése nem mítosz. A közös erdélyi történelemben igazából egyetlen alkalommal háborúztunk egymás ellen, akkor is Bécs nyomására, 1848-ban. Kérdem én erdélyiként, milyen követendő példát kell választanunk: az 1848-as forradalom öldökléseinek történetét vagy a hosszú évszázadok békés egymás mellett élésének hagyományát?
– Eltelt 25 év, és ebben az együttélésben igazából nem léptünk előre. Ma is éppúgy tűnnek el Erdély pénzei a bukaresti feneketlen kútban, mint 1930-ban. Vajon kialakítható Erdélyben olyan tömegmozgalom, amely képes lenne érdemben változtatni ezen a helyzeten?
– Ez sokban függ a magyarok hozzáállásától is. Az erdélyi magyarság vezéregyéniségei nem tudják feledni a szlovákiai Híd–Most párt történetét, amely tulajdonképpen átverés. Ma leginkább ez akadályozza a román–magyar párbeszédet Erdélyben. Én nem ítélem el ezért a politikusokat, mert lehet, hogy a szlovákiai magyarság ilyen szintű átverése után én is valami hasonlót éreznék. De ezek az előzmények nem befolyásolhatják egy életre a magyarság képviselőit abban, hogy fontos momentumokban össze tudjunk fogni. Igenis, sorsdöntő pillanatokban a románoknak és magyaroknak együtt kellene fellépniük. Ilyen alkalom lehetett volna a 2012-es bukaresti államcsínykísérlet...
– Az erdélyi magyaroknak maholnap százéves kínkeserves tapasztalatuk van arról, hogy a bukaresti hatalom mindig átverte őket, javaikat eltulajdonította, jogaiktól megfosztotta. Nem az erdélyi románok részéről kellene jönnie a kinyújtott kéznek, az összefogást jelentő gesztusnak?
– Induljunk ki abból, hogy Erdélyben önmagában soha nem fog egy nép önrendelkezést kiharcolni. Ez sem a románoknak nem sikerülne magyar segítség nélkül, sem a magyaroknak a románok segítsége nélkül. Azokat a dolgokat kell keresnünk, amelyek összefognak, és nem azokat, amelyek elválasztanak. Egy erdélyi román közelebb áll magyar szomszédjához, mint a bukaresti románhoz, és szerintem ugyanez érvényes a magyarokra is, akiknek élőbb kapcsolatai vannak a szomszédban élő románnal, mint a budapesti magyarral. Ebből az együttélésből kell kiindulnunk, ha valóban azt akarjuk, hogy Erdély közös földünk legyen. Ezért csak akkor lehet eredményes bármilyen transzszilvanista mozgalom, ha a régió egyforma súlyú népének tekinti a románt, a magyart és a szászt.
– Mennyi esélyt lát egy ilyen mozgalom sikerére?
– A sikerhez románnak, magyarnak egyaránt tanulnia kell a történelemből. Kós Károly egyik 1911-es írásában így fogalmazott: „A székelyek kongresszusa Erdélyben szinte minden évben megfogalmaz egy memorandumot a budapesti kormány fele, de kéréseinkre érdemi válasz soha nem érkezik. Valószínűleg, a kormány már unja az erdélyi magyarok gondjait.” Erre rímel Traian Vuiának az 1920-as évek elején kelt egyik írásának részlete: „Ha a bukaresti kormány nem követ el nagyobb hibákat, 20-30 év alatt Erdély teljesen elbalkanizálódik. Rögzíteni kellett volna az egyesülés feltételeit.” Egyértelmű hát, hogy Ioan és János megérdemel egy saját Erdélyt – ha képes tanulni a történelemből.
Makkay József
Krónika (Kolozsvár)

Akinek elege van Romániából – beszélgetés Sabin Ghermannal románokról, magyarokról, Erdélyről
Csak közös román–magyar párt létrehozásában lenne partner, de abban nagyon. A román közvélemény szemében fekete báránynak számító Sabin Gherman kolozsvári újságíróval román ünnepekről és Erdély autonómiájáról is beszélgetett Csinta Samu újságíró.
 Van kedvenc román történelmi alakja?
– Nincs. Inkább olyan példákat tudnék felhozni, amelyek nagyon zavarnak. Baba Novac kolozsvári emlékművén például az áll, hogy magyarok által megölt román hős. Márpedig ha ugyanazt művelném, mint Baba Novac, hasonló bánásmód járna nekem is. Mert mit érdemel egy kém? Ő ugyanis szerb betyárként az ortodox pappal szövetkezve pénzért szolgáltatott információkat a temesvári pasának, hogy mikor kellene megtámadni Lugost és Karánsebest.
– Az 1918. december elsejei nagy egyesüléssel azért csak jobb a viszonya...
– Nem feltétlenül. Az én diákkoromban a nagy egyesülés korántsem volt még akkora esemény, gyakorlatilag mindent augusztus 23-ában élt ki a Ceaușescu-rezsim. A gyulafehérvári események nem sokat mondtak nekem, jelentőségük csak jóval később kezdett tudatosodni bennem. És az is, hogy december elseje nem más, mint egy győzelemre, illetve veszteségre való emlékezés apropója, amelyben mindkét érdekelt fél, a román és a magyar is abban hibázik óriásit, hogy aránytalanul felnagyítja a pillanat súlyát. Márpedig a történelmet nem lehet újrajátszani.
– A gyulafehérvári kiáltványban foglalt vállalásokat sem? Például amelyik teljes nemzeti szabadságot ígér valamennyi együtt élő nép számára.
– És amely vállalásokat a mai napig elmulasztottuk életbe léptetni. A Kárpátokon túl a magyarokat ma is hazátlanoknak, bozgoroknak nevezik, bennünket, románokat pedig magyar keverékeknek, boanghenoknak. Ha te lebozgorozod a magyart – szoktam ilyenkor válaszolni –, akkor én is az vagyok, mert azzal vagyok szolidáris, aki mellettem él Erdélyben. Persze tudom, hogy ez édeskevés.
– A magyar és román történetírás pedig továbbra is párhuzamos pályákon fut. December elseje tekintetében is.
– Ami a történelemkönyvekben ma zajlik, egyszerre szomorú és abszurd. A magyar szemlélet Erdély elvesztésének folyamatos siratásában merül ki. A román nacionalizmus ugyanakkor furcsa kettősségben fuldoklik: miközben állandóan a román felsőbbrendűséget hangsúlyozza, nem bízik saját történelmében. Minden győzelem mögött ott érzékelhető az örökös frusztráció, hogy bennünket, románokat mindig nyomorult jobbágyokként kezeltek. A német és francia diákok viszont ma saját térségük összefésült történelmét tanulják. Pedig közöttük több száz éves háborúskodás húzódik, míg mi, magyarok és románok ezer év alatt talán kétszer-háromszor estünk egymásnak háborúban, akkor sem feltétlenül nemzeti okokból. A német–francia példa alapján kellene nekünk is megírnunk közös történelmünket, előtte viszont olyan környezetet kellene kialakítanunk, amelyben mindenki saját nyelvén írhat, olvashat, énekelhet, és ebből semmiféle hátránya nem származhat.
– Közel húsz éve jelent meg a nagy vihart kavart, Elegem van Romániából című vitairata. Másként fogalmazna, ha ma írná?
– Részben biztosan, időközben ugyanis változott a befogadó közeg. A román állampolgárok negyedének van már elege ebből a Romániából, derül ki egy nem régi felmérésből. Én mindenekelőtt gazdasági érvekkel próbálom meggyőzni az embereket. Miért kell 41 megye, amikor hét régió sokkal hatékonyabban működhetne? Mindenkinek szüksége van gazdaságilag érvényesíthető régiós identitásra, Erdélynél ismertebb régió pedig kevés van a világon. A hivatalos kurzus azonban Erdélyt ma is csak az időjárás-jelentésben nevezi a nevén. Holott Erdély több száz éve létezett, amikor Romániának még nyoma sem volt. Amikor Havasalföld és Moldva még valahol a ködben bolyongott, Erdély már a vesztfáliai béke aláírói között szerepelt. Az egyik jelentős román szociológus – nevét saját védelmében hallgassuk el – máig nem merészeli nyilvánosságra hozni annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyben arra kérdeztek rá, hogy hányan szorgalmaznák Erdély adminisztratív-pénzügyi autonómiáját. Nos, 62 százalékról van szó.
– Mi akadályozza leginkább az erdélyi autonomista mozgalom – amelynek érdekében megalapította az Erdély–Bánság Ligát – sikerét? A magyarok jelenléte?
– Ellenkezőleg. Ez a mozgalom csak akkor teljesedhet ki, amikor a magyarok, a románok és a szászok egyformán akarják. Sokan megkeresnek, hogy csináljunk külön pártot. Én viszont kizárólag egy alku tárgyát soha nem képező elv- és alapvetésrendszer mentén, váltott elnökséggel működő erdélyi párt létrehozását támogatom. És ezt a magyar pártok vezetői felé is többször egyértelműsítettem már.
– Ebben a műfajban viszont elég riasztó a felvidéki Most–Híd párt példája...
– Valóban, az a modell legalább tíz évvel késleltette a mi törekvéseinket. Azóta az aludttejet is tízszer megfújja mindenki ebben a témában. A Most–Híd esetében az volt az alapvető hiba, hogy nem fektették le azokat a soha alku tárgyát nem képező alapelveket, amelyek megszabják a párt működését. Ilyen az anyanyelv használata, egy másik kulturális-nyelvi közösségben való lét jogosságát és jogegyenlőségét szabályozó megállapodás. Mindig elképeszt, amikor a magyarok kisebbségként határozzák meg magukat. Hagyjátok ezt a Ceaușescutól hallott kifejezést, mondom nekik, ti nemzeti közösség vagytok, amely az én identitásomat is alakította. Érdemes lenne a nemzeti közösségek szintjén is érvényesíteni a felvinciek és alvinciek példáját. A két Fehér megyei település lakói annak idején megegyeztek, hogy soha nem emlegetik fel az elődök által egymás ellen elkövetett sérelmeket. Sőt, a gyerekeiknek sem mondják el, hogy ne mérgezzék a tudatukat.
– A történelem elhallgatható? Mi több: elhallgatandó?
– Nem ebben az értelemben. Ha egy csepp tintát öntünk egy pohár vízbe, máris oda a tisztaság. Egyetlen csepp gyűlölettel egész nemzedékeket mérgezhetünk meg. A történelmet úgy kell ismernünk és értékelnünk, ahogy megtörtént, a teljes körülményeikkel együtt. Ki kell mondani, milyen őrült dolgokat voltunk képesek művelni egymással. Hogy mi sem voltunk okosabbak a korabeli világnál. Erdély velünk, mindannyiunkkal az igazi, ezért nem vagyok hajlandó más pártban gondolkodni, csakis vegyes pártban.
– Akkor az RMDSZ elbukásáért szurkol a december 11-i parlamenti választáson?
– Nem feltétlenül, ha ugyanis az RMDSZ nem éri el az ötszázalékos küszöböt, és csak alternatív útvonalon, mondhatni a hátsó bejáraton jut be a parlamentbe, sebzett farkassá válik, amelyet az ép farkasok – akikkel korábban kormányon volt – kíméletlenül széttépnek. Azonnal a többi jelentéktelen magyar párt közé sorolják, feladat kipipálva, ellenség hatástalanítva, mondják majd a nagy román pártok. Nem kívánom az RMDSZ vesztét, bár nem kedvelem túlságosan. Azt szerettem volna ugyanis, hogy engem, az erdélyi románt is képviseljen a parlamentben. Ezt nem nagyon érzem, de lévén az egyetlen erdélyi identitású regionális párt, szurkolok neki. Ugyanakkor számomra az egyetlen erkölcsileg elfogadható párt. Egyetlen adalék: a dák állam központját, Sarmisegetuza maradványait Kelemen Hunor kulturális miniszter mentette meg a leaszfaltozástól.
– Mit gondol, Erdély autonómiája esetén Románia milyen tekintetben veszítené a legtöbbet?
– Semmiféle veszteséget nem szenvedne el Erdély saját lábra állásával. Nyereségről annál inkább beszélhetünk. Mindenekelőtt hatástalanítani lehetne a nacionalizmust, eltűnne az a kép, miszerint a románok magyart reggeliznek, és fordítva. Egy jóléti Erdély ugyanakkor több szomszédos régiót is képes lenne maga után húzni. Persze nem az 1927-es szinten, amikor Románia költségvetésének 86 százalékát Erdély és a Bánság biztosította. Ma Bukarestben adóznak az ország legnagyobb cégei, az a 2500 vállalat, amelynek éves üzleti forgalma meghaladja az 50 millió eurót. Csak így érdemes értelmezni, hogy Bukarest adja a hazai össztermék 25 százalékát. Az ország bármelyik Mol-kútjánál vásárolsz benzint, annak adóvonzatai a bukaresti kasszát gazdagítják. Arról nem is beszélve, hogy míg országszerte 600 ezer köztisztviselő dolgozik, Bukarestben 430 ezerre rúg a számuk.
– Hol tápláltak a fejébe ennyi „hazaáruló” gondolatot?
– Így alakult. A Marosvásárhelytől 35 kilométerre fekvő Mezőzáhon születtem, Vásárhelyen éltünk, s ma is sajnálom, hogy nem tanultam meg tisztességesen magyarul. Magyar barátaink szülei ugyanis mindig arra kérték anyámat, beszéljünk románul, hogy az ő gyerekeik is megtanulhassák a nyelvet. Az egyik első dilemmám is Záhról fakad: az iskolai tankönyvekből a népnyúzó magyar nemesekről tanultunk, az öregektől viszont azt lehetett hallani, hogy a falu földesura, Ugron István egyáltalán nem a hétfejű sárkány megtestesítője volt, hanem visszahúzódó, diszkrét ember, aki sokat segített az embereken. És ott volt a gyönyörű kastély, amely mindig is meghatározta a falu identitását. 1989-ig nem is volt magyar- vagy románkérdés: együtt húsvétoztunk, szilveszterkor román és magyar éjfélkor egyaránt koccintottunk, normálisan éltünk. A disznóság a forradalmat követően tört ki, amikor hirtelen sok embernek lett fontos a nemzetiségi kérdés.
SABIN GHERMAN
Újságíró, publicista, Erdély adminisztratív autonómiája ügyének animátora. A Maros megyei Mezőzáhon született 1968. november 22-én, a craiovai egyetem román–francia szakán diplomázott, 1992 és 1999 között szerkesztőként dolgozott a köztelevízió kolozsvári stúdiójában. Ma a kolozsvári székhelyű Transilvania Look tévé népszerű műsorvezetője. A Monitorul de Cluj napilapban 1998-ban közölte a nagy vitát gerjesztő, Elegem van Romániából című vitairatát, amelyet a ProTransilvania Alapítvány saját kiáltványává nyilvánított. 2000 májusában megalapította az Erdély–Bánság Ligát, amelynek elnöke is volt. Az Európai Szabad Szövetség romániai jelentéstevője.
[Háromszék] itthon.ma/erdelyorszag