A hiteles értelmiség közösségmegtartó ereje
„Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem”
A Belvárosi Református Egyházközség, Újvárossy Ernő termében dr. Matekovits György, az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság elnöke tartott előadást Temesvár elmúlt közel 40 esztendejének szabadegyetemi életéről.
A Kisencitől Isauráig, avagy Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem című vetítettképes előadásra az Ormós jubileum alkalmából, a Bánsági Magyar Napok keretében került sor. A rendezvényen részt vettek az egykori múzeumalapító temesi főispán, Ormós Zsigmond Magyarországon élő leszármazottai, közreműködtek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei.
Kiválóan dokumentált, szellemes stílusban megfogalmazott előadása során dr. Matekovits György felidézte az 1978-ban Kisenciklopédia néven induló magyar szabadegyetem hőskorának eseményeit. „A hiteles értelmiséginek – hivatásán túl – hihetetlen társadalom megtartó ereje van. Voltak ebben a periódusban olyan intellektuális szakmák, amelynek művelőinek nem volt szabad emigrálnia! A körülmények ellenére is a helybennmaradás jelentős pozitív példa volt. A külföldre távozás a polgárok sokaságát megingatta a reményteljes jövőképben. Akkor és Itt hőstettnek nem az emigráció, hanem az itt maradás számított! A temesvári magyar ajkú lakosság lelki és értelmiségi magatartását, életét, a ’89-es változásig – kis túlzással – a bárányok összebújásához hasonlítanám, amikor dörög és villámlik, mindannyian szorosan egymáshoz simulunk!”
A temesvári magyar szabadegyetem előadássorozata prof. dr. Salló Ervin (1929–2009) egyetemi vegyészprofesszor irányításával indult el az 1970-es évek végén Kisenciklopédia néven. Salló tanár úr vezéregyéniségként ápolója és fáklyavivője volt a temesvári magyar felnőttoktatás patinás hagyományainak. „Állítom, hogy előadásai a mai Mindentudás Egyeteme TV sorozat színvonalával vetekedtek!” – mondta dr. Matekovits. Az 1980-as évek elején, a mindinkább erősödő magyarellenes ellenszélben dr. Matekovits György vette át a Kisenciklopédia irányítását. „Kéthetes rendszerességgel zajlott rendezvényeinken felvonult a temesvári magyar értelmiségi gárda egész palettája.” – mondta az előadó, aki a teljesség igénye nélkül 141 nevet sorolt fel a Kisenciklopédia jeles előadói közül! „Az ismeretterjesztés nehéz műfaj! Nemcsak szaktudás, széles látókör szükséges hozzá, hanem írói véna is, és egyfajta megszállottság, mely sugárzásba vonja a hallgatót. Az ismeretterjesztésben a szaktudás igényessége fog kezet a megértetés és a meggyőzés művészetével. Egy jó előadó sikeresen ver hidat a szakemberek kicsiny és a laikusok népes tábora között. Irodalmi, zenei, képzőművészeti valamint tudományos ismeretterjesztői rendezvények sikeres sorozata igazolta, hogy egy nagyváros maroknyi magyar felnőtt lakossága kedveli és igényli a népfőiskolai típusú felnőttoktatást.” Emlékezetes előadást tartott a Kisenciklopédia keretében többek között dr. König Frigyes entemológus, aki meghatottan bevallotta: életében először tart előadást anyanyelvén! Az előadók sorából nem hiányzott, a temesvári és aradi és aradi értelmiség színe-java mellett, Kányádi Sándor költő, Csép Sándor és Herédi Gusztáv, a Korunk szerkesztői, Salat Levente rendszermérnök (ma egyetemi tanár) és sok mások neves ember. A Kisenciklopédia 1990-ben felvette az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság nevet. A rendszerváltás utáni időszakban olyan jeles anyaországi vendégelőadói voltak, mint Budai Ilona népdalgyűjtő, előadóművész, Kóka Rozália, a bukovinai székelyek szervezetének elnök asszonya, népdalgyűjtő, meseíró, Tavaszi Noémi képzőművész, Béres András mesemondó, előadóművész, Birinyi József, a népi hangszerek mestere, Szépfalusi István bécsi tiszteletes, író, prof. dr. Márki Iván, a Hamilton College (USA) professzora, Tóth Imre szegedi gimnáziumi tanár vagy Detrekői Ákos, az MTA levelező tagja. A jelenlevők néma felállással emlékeztek a Kisenciklopédia és az Ormós Zsigmond Társaság előadóira, akik már nem lehetnek közöttünk.
Az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság 1993-ban emléktáblát helyezett el Kós Károly temesvári szülőháza falán. 1997-ben restauráltatta a Győrödi úti 1848-as emlékművet. A Társaság 1990 után erőfeszítéseket tett névadója, a Temesvárt magyar kultúrvárossá változtató Ormós Zsigmond emlékezetének méltó ápolása érdekében. 1994-ben emléktáblát avattak Pécskán, Ormós Zsigmond halálának 100. évfordulóján. A Társaság birtokában számos Ormós relikvia van, 2011-ben pedig az Ormós Zsigmond Társaság közvetítésével került sor a temesvári Szépművészeti Múzeumban Ormós Zsigmond egykori főispán 1873-ban festett portréjának átadó ünnepségére. A festményt Csicseri Ormós Zsigmond Budapesten élő leszármazottai adományozták a temesvári múzeumnak.
A temesvári szabadegyetemi élet közel négy évtizedes múltját felidéző rendezvény is Ormós-momentummal zárult: Borbély B. Emília és Tar Mónika színművészek A Banya sziklája című Ormós korrajzból és romániai úti élményeiből olvastak fel néhány részletet. Az eseményen jelen levő Ormós leszármazottak köszönetet mondtak dr. Matekovits Györgynek, Szekernyés Jánosnak, Miklósik Ilonának, Szász Enikőnek és a temesváriaknak Ormós Zsigmond emlékezetének ápolása érdekében tett szolgálatukért.
Kisencitől Isauráig
A rendezvény végén választ kaptunk arra a kérdésre is, miért Kisencitől Isauráig volt dr. Matekovits „kisenciklopédiás” vérbő stílusban megfogalmazott előadásának a felcíme. „Amikor a Kisenci csúcsfordulaton működött, esténként két órán át nézhettük a TV-ben a kondukátort. Mára a tudományos ismeretterjesztés Kisenci színvonalát „felülűberelte” a kábeltelevízió Animal Planet, Discovery és ki tudja még hány és hány tudományos csodacsatornája, amelyek ontják a lélegzetelállító képeket. Ami pedig véglegesen „betette az ajtót”, az volt, amikor egy hűséges, kitartó és állandóan jelenlevő tagtársunk – 1998-ban – megkérdezte: …a szerdai rendezvény véget ér, amire kezdődik az Isaura? (Mariana? Alehandró? Dallas? stb…)”
A hogyan továbbra vonatkozó kérdésünkre dr. Matekovits György az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „Változtak az idők, változtak a körülmények –azokkal a stratégiai megoldásokkal, amelyekkel eddig operáltunk, ma már nem lehet embereket összehozni. Mind kevesebben vagyunk: 1990-ben 40 000 magyar volt Temesváron, ma már jóindulattal is csak 15-20 ezren vagyunk. Megszaporodtak a magyar civil közösségek: nyugdíjas klubok, nőszövetségek, baráti, társas körök alakultak, ahol a látványosan fogyatkozó temesvári magyarok közül jószerivel mindenhol ugyanazok voltak/vannak jelen. Még egy fórumot működtetni csak azért, hogy a nyugdíjasklub vagy egy másik civilszervezet tagsága egy másik napon elmenjen egy másik helyszínre, nem egy építő, lendületet hozó dolog. Természetesen részt veszünk minden olyan közművelődési rendezvényen, mint a Bánsági Magyar Napok, besegítünk ott, ahol lehet, adjuk a nevünket hozzá, a szervezési kultúrát, amit az elmúlt közel négy évtizedben összeszedtünk, elsajátítottunk. A hogyan tovább kérdésre azonban nem tudok úgy válaszolni, hogy valami újat, izgalmasat ígérjek!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Az 1956-os forradalom 16 pontja
Az 1956-os forradalom 16 pontja az a követeléslista, amelynek első változatát a Szegeden megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) fogalmazta meg 1956. október 20-án, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen az ország egyetemeinek küldötteiből alakult diákgyűlés résztvevői öntötték végleges formába október 22-én.
A budapesti egyetemisták és főiskolások október 23-i tüntetésének első állomása a belvárosi Petőfi-szobor volt. Itt olvasták fel a 16 pontot, miután Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti Dalt.
Király Béla, Budapest 1956-os katonai főparancsnoka, történész a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában a forradalom voltaképpeni programjának nevezte a 16 pontot, amely, mint mondta, „utótűzként terjedt el az országban”. Lényeges pont, mondta a történész, hogy a 16 pont nem követelte a kommunista párt betiltását és a szocializmus eltörlését, de követelte a titkos szavazással végrehajtandó általános választásokat, ami azt jelenti, hogy már ekkor lehetségesnek tartották a szocializmus eltörlését.
A 16 pont a következő volt (több szövegváltozat is elterjedt):
1. Vonják ki a szovjet csapatokat! (Ezt kiáltozták hozzá: „Ruszkik haza!”)
2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben (Magyar Dolgozók Pártja)! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!
3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar–jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-eipárizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)
9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!
11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!
12. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
15. Szolidaritást a lengyel néppel!
16. Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!
(Forrás: wikipedia)
Nyugati Jelen (Arad)

Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből
Majdnem napra pontosan három- száztíz éve, 1707. április 5-én a Dinnyeföld réten ünnepélyes ceremónia keretében beiktatták Erdély törvényes fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet, miközben – akkor még nem tudták – az utolsó marosvásárhelyi országgyűlésre került sor. Ma Erdély mindenkori fővárosában, a kolozsvári Bánffy-palotában egy másik, ugyancsak messze földön szeretett hazafi, Vizi E. Szilveszter akadémikus méltatására kerül sor. Kettőjük legközösebb jellemvonása: a haza szeretete, ami nem a holléttől függ. A magyar (erdélyi) lelkület, a közösségi alázat, ami az embert és közösséget próbáló történelmi-társadalmi változások közepette is naggyá tehet. Mindketten azok közé tartoznak – többedmagukkal, de nem feltétlenül sokadmagukkal együtt –, akik az embertársaik szeretetét is kivívták maguknak. Mert nagyon nagy dolog szeretni és szeretve lenni. Ennek jegyében veheti át most az ünnepelt az EMKE országos elnöksége által neki megítélt oklevelet, életműdíjat az alábbi indoklással: „a magyar tudományosság határon túli kiterjesztéséért, tudománynépszerűsítő és közéleti tevékenységé- ért, kulturális értékek köz- vetítéséért, az erdélyi magyarság érvényesülése és identitásmegőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkájáért”. Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született, így hát jelképes pezsgőbontással köszöntjük a nyolcvan esztendejét betöltött világhírű tudóst, pannon értelmiségit. Számos elismerésben részesülő orvos-farmakológus, egyetemi tanár, akadémikus, Széchenyi-nagydíjas agykutató, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tiszteletbeli elnöke, a Mindentudás Egyeteme kezdeményezője, a Törzsasztal című adás egykori műsorvezetője, több egyetem díszdoktora. Közel húsz éve az alábbi indoklással kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét: „Az agykutatásban, a neurokémia ingerületátvitel területén elért kimagasló, nemzetközi elismertségű tudományos eredményei- ért, iskolateremtő oktatói és széles körű tudományszervező munkásságáért”, amiért több alkalommal Nobel-díjra terjesztették fel. Szá- mos elismerés mellett 2004-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a díszdoktorai között tisztelheti. 2005-ben Lencsés György Ars Medica Díjjal és Emlékéremmel tüntette ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, a méltatásban kiemelve, hogy „rendkívüli jelentőségű szakmai munkássága mellett a határokon túli magyar tudományosság iránti elkötelezettsége és az erdélyi magyar orvostudomány támogatása” azok a szempontok, amelyek a döntést megindokolták. Mint népe sorsáért aggódó magyar értelmiségi, ő maga vallotta: „Vallásos neveltetésem hozzásegített ahhoz, hogy meg tudjam érteni az elnyomottakat, a rászorulókat. Például a kisebbségi sorban élőket, az erdélyi magyarság helyzetét”. Valóban, a nemzetközi tudóstársadalmon kívül, az egyetemes magyarságon belül az erdélyi magyarság nagyon sokat köszönhet neki. Tudósok és ismeretterjesztők, magányos kutatók és közösségépítők, orvosok és pedagógusok, közleményböngészők és tévénézők szembesülnek az ünnepelt szerteágazó életművével, kitartó tettrekészségével, páratlan derűlátásával és józan helyzetérté- kelésével. Olyan örök érvényű értékekkel, mint az ősök és a család tisztelete, a munka becsülete, a szülőföldhöz való hűség, a közösségi szolidaritás, a határokon átívelő őszinte emberszeretet, a nemzetközi kitekintés és anya- nyelvhez való ragaszkodás, a hit és az autonómia szolgálata. Az erdélyi magyarság sorsa iránti aggódásának kettős bizonyítéka, hogy 2006-ban elnyerte a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendet, amit tíz évre rá tiltakozásképpen visszaadott. Vizi E. Szilveszter agykutató értelmiségi felelősséggel vallja, hogy a tudós általában kisebbségiként gondolkodik. És mivel a magyar tudósnak rendkívül gazdag az anya- nyelve, ezért a magyar tudomány már-már csodákra képes. Egy tizenkét évvel ezelőtt elhangzott kolozsvári beszédéből idézek: „A határon túl élő magyarságnak – akár kisebbségi sorban él, akár nem – egyetlenegy kitörési pontja van, és ez a tudás. Amiként Mikó Imre gróf annak idején a történelmi alapok, az anyanyelv, a nemzeti szokások, az erkölcs megőrzését tűzte ki célul, ezeket tekintette a magyarság túl- élési lehetőségeinek”. A fenti gondolat folytatásaként a Csodálatos tanúságtétel – Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című könyvben olvasható beszélgetésünk üzenetértékű zárógondolatát idézem: »A tudást át kell adni. Közért- hetővé kell tenni. És a tudás egyetemességének a képviseletén túl, magyar nyelven kell megosztani a tudást, mert az a magyar nemzetet élteti. A tudós, tanár, erdélyi és nem erdélyi értelmiségi számára Kányádi Sándor négysorosa az útravaló: „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet”«. E rövid méltatás, a tőle idézett néhány gondolat, de legfőképpen személyiségének varázsa és kisugárzása mind-mind azt bizonyítja, hogy Vizi E. Szilveszter szeretetre alapozó hídépítő értelmiségi. A magyarokra oly jellemző széthúzás és irigység fölé emelkedve, neveltetésének és egyéni kvalitásainak köszönhetően azon kiváltságosak közé tartozik, akik otthon maradva és alkotva a külföldi megbecsülésen túl elnyerték a hazai elismerést is. Szerteágazó életművével, az erdélyi lét iránti cselekvő érzékenységével együtt értékelnünk kell az országhatárokon és a lélektani mezsgyéken átívelő egyesítő személyiségét. Nemcsak példaként szolgál, hanem a közös cselekvésben, az összefogásban rejlő társadalmi tőke erejére is figyelmeztet. Egykori és mindenkori tanítványaként, az EMKE országos elnöksége részéről sok szeretet- tel köszöntöm a Professzor Urat. Jelképesen az erdélyi magyarság nevében és tudatosan Erdélyből, a magyar tudomány és kultúra eme szegletéből, amelynek kiteljesedéséhez ő maga is tevékenyen hozzájárult. Szeretetre szeretettel válaszolunk. Isten éltesse! Kolozsvár, 2017. április 8.
Dr. Ábrám Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)