„Nekünk újból és újból azt a kérdést kell feltennünk, mire jó a széthúzás, mire jó a megosztottság – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke múlt heti kampányútjának mezőfelei csúcsrendezvényén. Mezősámsondon az Európa-hírű citerazenekar fogadta az RMDSZ jelöltjeit. /Lokodi Imre: Érdekünk az egység. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./

A Maros Művészegyüttes, az EMKE Maros megyei szervezete és a Folk Dancing and Music Egyesület szervezte december 20-án a Gyöngykoszorúk gyöngye néptánctalálkozót és a Szombat este nem jó citerázni… elnevezésű, közös citerásműsort Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes székházában. Az év művelődési mérlegét dr. Ábrám Zoltán megyei EMKE-elnök és Barabási Attila-Csaba, az együttes aligazgatója vonták meg. Az előcsarnokban régi hangszereket tekinthetett meg a közel félezernyi résztvevő, a táncosok és nézősereg. Kilyén Ilka EMKE-vezető, színművésznő mély átérzéssel adta elő Kányádi Sándor Fekete-piros című költeményét. Több együttes fellépett, a marosvásárhelyi Napsugár, a marosludasi Hajdina, a kibédi Madaras Gábor néptánccsoport, a holtmarosi együttes, a marosfelfalui Bíborka, a jeddi Benedek Elek iskola táncosai, a dicsőszentmártoni Kökényes, a segesvári Kikerics, a backamadarasi Kincses, az erdőcsinádi Árvácska, a vásárhelyi 10-es iskola csoportja, a mezőpaniti Kádár Márton iskola gyermekjátékköre és Muskátli tánccsoportja, a vajdaszentiványiak hagyományőrző együttese, a sámsondiak citerás és népdaléneklő csoportja. /Bölöni Domokos: Gyöngykoszorúk gyöngye. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

Emlékezés egy tanítóra
Teljes életet élt
A jó pedagógust sokáig megőrzi jó emlékezetében a hálás emberi közösség. Egy székely-mezőségi falu magyarságának nevében idézi a nemrég örökre eltávozott tanító néni emlékét Fekete Gergely és Pánczél Csaba levele. – A sámsondi hegyoldalon elhervadt egy piros rózsa – ezzel a mottóval búcsúzott a Mezősámsondi Citera- és Dalcsoport Fekete Margittól 2009. augusztus 1-jén. Fekete Margit (1946. március 21. – 2009. augusztus 1.), falunk tanítónője, 37 éven át tanított a Mezősámsondi Általános Iskolában. Lelkes munkájára felfigyelve bízták rá a körzet módszertani körének vezetését. Tevékenysége nemcsak az iskola kapuin belül, de a közösségben is kibontakozott. Felnőtteknek és gyerekeknek tanított színdarabot. A felnőtt csoport előadásaival a környező falvakban is felléptek nagy sikerrel. Mindig törekedett az értékteremtésre, a színvonalas munkára, legyen az évzáró ünnepély vagy nagyobb előadás. Magánéletében olyan társra lelt, aki támogatta tevékenységét, elismerte tehetségét. Három lánynak adott életet és nevelte őket, közben fáradtságot nem ismerve tevékenykedett. Részt vett 1976-ban a citeracsoport létrehozásában. A megalakult csoportnak a tanító néni fontos pillére volt Fekete Gyula matematikatanár és Szász Mária zenetanárnő mellett. Fenntartás nélkül állt be az egyszerű falusi asszonyok csoportjába, tanította a tánclépéseket, felelt a koreográfiáért. A ’90-es változások után megfiatalodott a csoport, amely ’96-ban már a tanító néni zenei irányításával jutott el Bajára, a Kisebbségek Fesztiváljára. Az ő vezetésével szerepelt a csoport a Gyöngykoszorú-talál-kozókon, falunapokon. Hagyománnyá vált március 15-e megünneplése, amelyre a csoport színvonalas műsorokkal készült. Egy ilyen Gyöngykoszorú-találkozó után tudtuk meg, hogy a tanító néni beteg, súlyos beteg. Megdöbbenve fogadtuk a hírt, de meg voltunk győződve, hogy lesz ereje legyőzni ezt az akadályt. Ő sosem panaszkodott, betegen, a kezelések utóhatásaitól elgyengülve jött közénk, és lelkesen folyt a szervezés a jubileumra. 2007 nyarán került sor a mezősámsondi citerások 30 éves találkozójára, és örömmel gondoltuk, hogy íme, igazunk lett: hisz a tanító néni jól van. Énekel, mosolyog –, lám csak, nem tudta legyőzni a betegség!... Úgy éreztük, minden rendeződött, boldogan vettünk tudomást arról, hogy legjobb citerásainknak lehetősége nyílt képviselni a csoportot Franciaországban.
2009 volt viszont az az év, amikor a tanító nénit betegsége könyörtelenül elragadta tőlünk (a csoporttól), családjától, rokonaitól és mindazoktól, akik ismerték és szerették.
Sírtunk és búcsúztunk, mindenki a maga módján, a citerások énekkel és citeraszóval.
Eddig a levél. Gárdonyi tanítója lámpásnak mondta magát, aki világít a sötétben. Egy hasonló habitusú pedagógus, Szakály Dezső (1903–1979) néptanító, zenét is szerző költő, hagyományápoló, szőlész-borász versben fogalmazta meg szakmai hitvallását: "Tanító vagyok. Magyar tanító. / Másnak nem sokat mond ez a két szó, / de nekem mindent. Maga az élet. / Múlt, jelen, jövő. Biztos ígéret / arra, hogy népem mellett állhatok, / dolgozó Embert, azt formálhatok. / Embert, dolgozót, aki víg s szabad, / szenet fejt, tervez, szánt, vet és arat. / Országot épít, gyógyít, muzsikál, / mint a sasmadár fönn az égben száll. / Embert, ki Úr lett a Világ fölött / a Ember maradt az emberek között. / Tervem csak egy van. Állandó s örök: / – ha a nap süt rám, ha a menny dörög – / vetni magot, a gazt irtani, / az ifjú embert úgy tanítani / ege ha borul, vagy ha kiderül: / szeresse honát "rendületlenül"! / Ez az én tervem, vágyam, álmom is. / Esküt tettem rá, és azt tartom is. / Egy nemzedéknek fogom a kezét, / figyelem féltőn az ütőerét. / Egy nemzedéknek, mely mint szökőár, / magasra tör és emberségre vár. / Ha szíve dobban, aztis érzem én. / Ha könnye perdül, az is az enyém. / Örömét, búját osztva viselem.../ Így, csak így teljes az én életem. / Érettük élek, érettük halok, / mert magyar vagyok, tanító vagyok."
Ezt a szemléletet vallotta Fekete Margit is. Ezért élt, és ezért tisztelik, becsülik ma is, amikor nem lehet már kedves muzsikáló-daloló sámsondi népe körében.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

EMKE-oklevelek a Magyar Közművelődés Napján
Az Erdélyi Magyar Közművelődés Napja tiszteletére szervezett marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a 130 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet ünnepelték, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
A  Bernády Házban tartott ünnepségen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége részéről oklevelet kaptak az alábbi egyesületek: Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a magyarörmény közösség identitása megőrzéséért szervezett rendszeres kulturális rendezvények lebonyolítása érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük iránti elismerésül, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, az amatőr és hivatásos népművészet támogatása, a hagyományos értékek megőrzése, kiemelten a fafaragás oktatása területén elért eredményekért, a Mezősámsondi Dal- és Citeraegyüttes, a népzene iránti vonzódás, a citerázás élményének megtartása, a hagyományok ápolása terén kifejtett négy évtizedes tevékenységéért.
Ábrám Zoltán, a Maros Megyei EMKE alelnöke szerkesztőségünkbe hétfőn eljuttatott rövid beszámolójához az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának laudációját is csatolta. „A rendszeres túrák szervezését, a természetvédelem és a honismeret fejlesztését felvállaló egyesület identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő szerepe vitathatatlan. A marosi, marosszéki vagy hivatalosan: marosvásárhelyi osztály már 1947-es beszüntetése előtt nagy hangsúlyt fektetett a honismereti jellegű túrákra és kirándulásokra, a fürdők és gyógyhelyek megismertetésére, a fényképezés megszerettetésére, fontos személyiségek évfordulóinak a megünneplésére. Megjegyzendő és értékelendő: négy évtizednél hosszabb betiltása idején, a kommunista rendszer bukásáig sem állt le a többé-kevésbé szervezett természetjárás, a tagok nagy része továbbra is együtt túrázott, elsősorban a Szakszervezetek Háza turista körében Both Károly, Kiss Ernő, majd később Nagy Lajos vezetésével” – olvasható többek között az 1891-ben megalakult szervezetet méltató írásban.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro