1848 és 1956 közös tanulságai
Az 1956-os forradalom emlékére nyílt kiállítás március 14-én, pénteken este a csíkdánfalvi kultúrotthonban.
Amint a tárlatot megnyitó Pál Zoltán történelemtanártól megtudtuk, igaz, hogy ilyenkor inkább az 1848-1849-es forradalom és szabadságharccal illik foglalkozni, de a két történelmi eseményben sok a közös vonás. Továbbá, ahogy kifejtette, március 15-én – természetesen – Dánfalván is leróják tiszteletüket a 19. századi hősök előtt, így nem volt akadálya, hogy a nemzeti ünnep előestéjén egy korban közelebbi történelmi eseményt is felidézzenek.
Párhuzamok a két forradalom között
Mindkét forradalmat magyar egyetemisták, diákok, fiatalok robbantották ki és az oroszok verték le – vont párhuzamot a pedagógus. Sőt, mint rávilágított, a követelések között is vannak közös vonások, mindkét rendszerváltás kivívására törekvő mozgalom, többek között a szólásszabadságért és a nemzeti jelképek használatáért szállt síkra. Hozzátette, hogy éppenséggel az 1956-ban megfogalmazott 16 pont egyike azt kéri, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünnepnek.
Pál Zoltán kiemelte, hogy még egy érv amellett szólt, hogy elhozzák ezt a kiállítást, mert ritkaság ilyet Csíkban látni. Mivel Csíkszentmártonban már bemutatták ezt a tárlatot, úgy vélte, hogy hazautaztatása előtt Felcsíkon is illik ismertetni az 1956-os forradalmat jól szemléltető gyűjteményt, melynek vándoroltatását a szegedi Meritum Egyesület támogatja.
Kötődik az 1956-os forradalom Dánfalvához
Nyomatékosította, hogy a kiállítás helyszínéül nemcsak azért választották Csíkdánfalvát, mert a helyi önkormányzat nyitottnak mutatkozott a tárlat fogadására, hanem az előző rendszerben négy olyan dánfalvi kötődésű személyt hurcoltak meg, akik – mivel szolidaritást vállaltak az 1956-os magyarországi forradalommal – politikai okokból lettek börtönfogságra ítélve. A Szanka József magángyűjteményéből származó tárlat anyagát így Dánfalván, az illető személyek kinagyított fotóival egészítették ki.
Október 23. címmel Puskás Attila írt verset a magyarországi események tiszteletére, aki a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban volt biológia tanár, de költeményéért Csíkdánfalvára helyezték át természetrajzot tanítani. Itt is fogják el 1959-ben és verséért 20 év börtönbüntetésre ítélik. Ebben az ügyben két dánfalvi diákját, János Lászlót és Zsók Lászlót is letartóztatták és szabadságvesztésre ítélték, akik akárcsak tanáruk, megjárták a szamosújvári börtönt és a Duna-delta embertelen, kényszermunka-táborait, de szabadulásuk után is zaklatják, megfigyelik őket a Szekuritáté emberei.
Gál Péter József csíkdánfalvi lakost pedig a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával ítélték 25 év börtönbüntetésre, azért, mert 1956-ban méltatta a magyar szabadságharcot, ugyanakkor az orosz diktatúrát, a kollektivizálást és a kulákok elleni fellépését szidalmazta.
A barikád két oldala
A megnyitót a kultúrotthon nagytermében tartották, ahol dánfalvi diákok is készültek egy rövid emlékműsorral. Ennek befejeztével gyertyát gyújtottak, így vonulva át a kiállítóterembe, ahol Pál Zoltán rövid tárlatvezetőt tartott.
A terem közepén egy ledöntött kultuszszobor és körülötte felszedett macskakövek érzékeltetik, hogy hol van a barikád – részletezte a pedagógus. Ennek jobb oldalán persze a szabadságukért küzdő fiatalok eszközeit találhatjuk, baloldalt pedig az elnyomó hatalom egyenruhái és az a típusú hosszú bőrkabát, amelyet az Államvédelmi Hivatal tisztjei használtak – tette hozzá. Mint említette, megtalálható az a könyvecske is, mely az ÁVH-s tisztek tűzparancsait tartalmazza. Levéltárban megőrződött ez a dokumentum, így az utókorra maradt, hogy hol és mikor dördültek el a békés tüntetőkre leadott sortüzek. Később a forradalmárok molotov-koktélokat vetettek be az országba beözönlő szovjet tankok ellen. Ezekből az üvegecskékből is – amelyek az akkori magyar hadsereg utászainak a fegyverzetéhez tartoztak – bemutattak néhányat.
Persze az ideológia síkon vívott háborút is megjelenítik. Jobb oldalt, a falon állították ki a korabeli szabad sajtó újságainak címlapját, alattuk polcokon az emigrációban írt könyveket láthatjuk. Bal oldalt a földre tették a kiállítás rendezői a forradalmat ellenforradalomként beállító propaganda köteteket, így érzékeltetve ezeknek valós értékét.
Jobb oldalt, egy tárlóban egy Münchenbe menekült fiatal forradalmár ereklyéi találhatók. Amint a tárlatvezető kifejtette, ezeknek a segítségével emlékezhettek a német városban 1956 huszonöt éves évfordulójára. Bal oldalt – ezzel szemben – egy lefizetett képzőművész részkarcait láthatóak, amelyek a forradalom befeketítése céljából készültek. Pál Zoltán itt az egyik munkára hívta fel a figyelmet, amelyen a háttérben az amerikai zászló látható, előtérben pedig magyar kártyákat készített az alkotó többek között Mindszenty József bíboros, Habsburg Ottó osztrák trónörökös portréival. Ezeket a személyeket is vádolta a propaganda, állítván, hogy ők robbantották ki a forradalmat, holott Mindszentyék csak támogatták a kommunista rezsim elnyomását és az erőszakot lenyelni képtelen fiatalok lázadását.
A kiállítás március 23-ig látogatható a dánfalvi kultúrotthonban.
Szőcs Lóránt |
Székelyhon.ro,

Regionális honismereti találkozó
Immáron hagyományszámba megy, hogy minden év decemberében megrendezzék a Regionális Honismereti Találkozót, amelynek keretében a régió helytörténészei egymást kölcsönösen informáló összejövetelen számolnak be utóbbi időben végzett tevékenységükről, terveikről, javaslataikról, akár a közös munkát is előrevetítő elképzeléseikről. Az ilyen összejövetelekre eddig minden alkalommal Szegeden került sor, tavaly azonban felmerült, hogy máshol is meg lehetne azokat szervezni – ekkor javasolta Matekovits Mihály Aradot, aki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnökeként főszervezője is lett találkozónak.
Idén valóban Arad – közelebbről a Csiky Gergely Főgimnázium és igazgatója, Hadnagy Éva – volt az esemény vendéglátója.
A december 4-én délután a líceum tanári szobájában tartott összejövetelen jelen voltak a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület (CSMHE) és tagszervezetei, az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Dugonics András Alapítvány tagjai, Temes és Arad megyei helytörténészek.
A vendégeket és megjelenteket Matekovits Mihály, Bognár Levente aradi alpolgármester, Hadnagy Éva igazgató, Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes, leendő RMPSZ megyei elnök és Páll Lászlóné Szabó Zsuzsanna, a CSMHE elnöke köszöntötte. (Pellegrini Miklós egyebek közt elmondta, hogy Arad megyében 15 településen folyik magyar nyelvű oktatás.)
A köszöntők után több résztvevő – Balla Tamás, a Temesvári Bartók Béla Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum tanára, dr. Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója, Endrész Erzsébet, a Kiszombori Kiss Mária Honismereti kör képviselője, Gergelyné Bodó Mária, a CSMHE és az Anyanyelvápolók Szövetsége, Kiss-Pataki Adél a temesvári Bartók líceum részéről, Puskel Péter aradi helytörténész, Szanka József a Szegedi Meritum Kulturális és Művelődési Egyesület, Szatmári Sándor, Urbancsok Zsolt a Szirbik Miklós Egyesület és a Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület (Makó) képviseletében, Olasz Angéla, Jámbor Ilona és dr. Muntean Raul Tibor aradi helytörténészek szóltak aktuális kérdésekről. A beszélgetés moderátora Károlyi Attila tanár, a Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium aligazgatója volt.
A félnapos, eredményes találkozó a Szabadság-szobor előtti tisztelgéssel zárult, majd az aradi RMPSZ vacsorán látta vendégül a résztvevőket.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Erdők és keresztek – Jelen időben az Úz völgyéről
Nem csendes az Úz völgye hétköznapokon sem. Nagyüzemben folyik a még állami tulajdonban levő erdőkben a favágás, láncfűrész sikolt bele a favontató traktorok, rönkszállító tehergépkocsik mélyebb hangjába. A csíkszentmártoni szoros felől a patakmedret dúlják a törpeerőmű csöveit lefektető munkagépek, a kiszélesedő völgyben legelő juhok bégetése szinte nem is hallik. Látszólag békés a táj. Látszólag. Mert, mint mindenhol Erdély-szerte, itt is zajlik a múlt átírásának fizikai folyamata. És az Úz völgyének birtoklásáért a háború ma is tart – bár most nem fegyverekkel kell küzdeni a kétszer is véráztatta földért.
„Odaesett” erdők
1944. augusztus 26-án a szovjet hadsereg ezen a völgyszoroson át lépett először magyar földre. A támadás dátuma lett a mára már zarándoklattá válott úz-völgyi megemlékezés napja, az első világháborús haditemetőben a rendezvényt Csíkszentmárton szervezi. Az a község, amelyhez mindig is tartozott az Úz völgye – most is, papíron. Mert a valóságban sem a tömérdek erdő, sem az egykori laktanyák felett nem a szentmártoniak rendelkezhetnek.
Az 1968-as megyésítéskor Csíkszentmárton második határrészét – több mint 6000 hektárnyi erdőt – Bákó megyehez csatolták. A megyehatárokat Bukarestben rajzolták meg, beleszólásuk az akkor alakuló Hargita megye elöljáróinak valószínűleg nem volt, bár lehet, nem is volt fontos számukra annak a pár ezer hektárnak a hovatartozása, hiszen akkor minden az állam kezelésében volt.
Csakhogy ennek az oda nem figyelésnek később súlyos ára lett, a 2000-es földtörvény megjelenését követően csak kínkeserves peres eljárással tudta a csíkszentmártoni közbirtokosság visszaszerezni a szomszéd megyébe szakadt erdeinek java részét, a csíkcsekefalvi közbirtokosságnak azonban több mint 1500 hektárnyi erdője ott mAradt, és azon már nem is lehet segíteni – magyarázza Gergely András szentmártoni polgármester.
Még ennél is nagyobb gond, hogy az 1783-ban II. József által a székely határőrezredek támogatására adományozott havasok, a Csíki Magánjavak több mint tízezer hektárnyi erdőbirtokának is nagy része Bákó megyebe „esett”, az sem került vissza a jogos tulajdonosához. Az állami vagyon része mai napig, és ki tudja, kinek osztják majd ki, mert nálunk az osztogatás nagy divat – jegyzi meg keserűen Gergely András.
Aberrált helyzetek
Az egykori Úz-telep nyomait lassan elrejti a természet, egyetlen háznak van csupán állandó lakója. Két új épület is megjelent a völgyben, a csíkszentmártoni közbirtokosság kantonháza már elkészült, a két község határát képező Sóvető patakán túl a csíkcsekefalviaké most épül. De hiába vetette meg a lábát a két közbirtokosság, Bákó megye az Úz völgyének ezt a kis belteleki részét is megkérdőjelezi, Dormánfalva minden áron a magáénak akarja.
Csíkszentmárton a jelenleg a Bákó megyei táborigazgatóság tulajdonában levő, enyészetre ítélt egykori kaszárnyaépületeket is szerette volna átvenni.
– El is indult valamilyen folyamat, mondja a polgármester, de sorra megtorpedózták, olyan kifogással, hogy nem biztos a település helyzete, és én törvényszéki végzéssel igazoljam, hogy ez a terület a községé. Hiába, hogy a 2-es törvény mellékletében írja, hogy Csíkszentmárton területe Úz völgye. Ilyen aberrált helyzetekbe próbálnak kényszeríteni, és ez mind arra utal, hogy egyszerűen nem akarják annak a kezelésébe adni az épületeket, aki biztosan hasznosítaná. Ha a közeljövőben nem kerülnek jó kezekbe, összeomlanak, és akkor megint egy nagy értékkel leszünk szegényebbek. Én tudom, hogy ez nekik semmit nem jelent, sőt, alig várják, hogy eltűnjön, de nekünk hihetetlen nagy érzelmi kötődésünk van nemcsak a tájhoz, hanem ehhez az épített örökséghez is.
A völgy felső felében még állnak a gerendából épített laktanyák, néhánynak ablakai betörve, másokon az elcsúszott palalemez alatt már korhad a tetőszerkezet. Egyetlen kaszárnyában laknak csupán, az úzi megemlékezés napján mindig a tábor udvarán parkol a csendőrség autója.
– Jó, hogy felépült a két közbirtokossági kantonház, mert legalább valamilyen gazdája van a völgynek, bár mi csak mutatjuk, hogy vagyunk, mert a hagymakupolás honfoglalás zenéje nagyon erős és egyre erősödik – összegez Gergely András.
Az egész völgy egy hatalmas temető
A temetőben csend van, mintha az élet zaja kívül rekedne. Az út felől székely kapun át lehet belépni, két felén új, kőből és fából épült kerítés fut – egyelőre csak ezen az oldalon, a teljes körbekerítés még várat magára. A kaput is, a kerítést is a szentmártoni önkormányzat építtette pályázati pénzekből, illetve adományokból. A szegedi Meritum Egyesülettel ápolt jó kapcsolatuk eredményeként kerültek fel a kerítésre a magyar, román, német és orosz nyelvű, az első és második világháború úz-völgyi eseményeit leíró tájékoztató táblák.
A sírkertben az elmúlt évek során az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület állított fakereszteket. Példaértékű az, ahogyan az egyesület „belekeveredett” a temetőgondozásba. Vásárhelyi Gábort a kíváncsiság hajtotta az Úz völgyébe, 2006-ban vett részt először az augusztus 26-i megemlékezésen. Aztán két év múlva már az akkor alakulóban levő egyesület több tagjával, családostul vett részt a zarándoklaton, és akkor fogalmazódott meg bennük: tenniük kell azért, hogy megőrződjék mindazok emléke, akik az első világháború folyamán az erdélyi harctereken, ez esetben az Úz völgyében életüket adták a haza védelmében.
– Akkor még a temetőben az ott járók hagytak kis faágakból készült kereszteket, nemzeti színű szalaggal átkötve, idézi fel Vásárhelyi Gábor. Megható volt, de tudtuk, hogy több kell ide, mint kis faágból készült szimbolikus kereszt. Összeadtuk a zsebpénzünket, abból készíttettük el az első ötven keresztet. Aztán támogatásra is leltünk, magánszemélyek, közbirtokosságok járultak hozzá tervünk ivitelezéséhez, ennek eredménye a temető mai kinézete. De a munkának még nincs vége, ez egy életre szóló feladat, küldetés. Ez olyasvalami, mint mikor valaki az egyik őse sírját ápolja évtizedeken át, majd a következő generációra örökíti a gondozást.
Az egyesület az évek során 650 keresztet állított az 1916–1918 közt az Úz völgyében elesett és eltemetett magyar és német katonáknak. Állítottak egy kettős apostoli keresztet mikóújfalusi andezitből az 1944. augusztus 26-án betörő orosz csapatoknak áldozatul esett magyar katonák emlékére, és egy Lengyelországból idekerült eredeti német vilmoskeresztet is elhelyeztek a temetőben, olyant, amilyen 1914-ben rendszeresítve volt az elesett német katonák sírjainak megjelölésére. – Hogy hány katona lehet eltemetve Úz völgyében? Az adatok néhol homályosak, pontos számot nem tudni. Van egy 650 nevet tartalmazó veszteségi listánk, de a temetőben több mint ezer sírhantot számoltunk meg, és nem minden hantot lehetett beazonosítani, hiszen a háborút követően az Úz völgyében élő lakosság is jónéhány sírra rátemetkezett. Nem beszélve azokról, akikkel robbanás végzett, őket a gránáttölcsérekbe temették el. Még van két hősi temető a völgyben, a Kőkertnek nevezett helyen és a Veresvíz-pataknak az Úz patakába való beömléséhez közel. Ezek mind első világháborús haditemetők. A második világháborúban elesettekről úgy tudjuk, hogy nem az úzi temetőben vannak eltemetve, de ezt konkrét bizonyítékokkal nem tudjuk alátámasztani. Az akkori frontharcosoktól tudjuk, hogy az elesetteket haláluk helyén temették el utólag, hiszen a betörő oroszok elől még a polgári lakosság is elmenekült a völgyből, és amikor visszatértek, már az előrehaladott bomlásban lévő testeket kellett elhantolniuk. Elmondható hát, hogy az Úz és környéke egy hatalmas temető. Pénz és taps nélkül
Az egyesület tagjai családostul az augusztus 26-át megelőző két hetet az Úz völgyében töltik. Mindig van és mindig lesz ott tennivaló, mert nem elég felállítani a kereszteket, folyamatosan karban is kell tartani azokat, hiszen amennyire varázslatos az Úz völgye nyáron, amikor épp nem tombol orkán erejű vihar, télen épp annyira zord ott az időjárás – mondja Vásárhelyi Gábor. És akad munkájuk Erdély-szerte másutt is, hiszen több ezer temető, temetőparcella, hősi sír várja, hogy valaki felfedezze és rendbe hozza őket.
– El kell mondani azt is, hogy ez a fajta „hazafias munka” elég keveseket vonz, sokan rótták fel nekünk, hogy miért nem mással foglalkozunk. Nem beszélve arról, hogy a pénz nagyon behatárolja a mozgásunkat, mert bár a tagság ingyen dolgozik, ez még nem elégséges ahhoz, hogy egy sírkertet rendbe tegyünk. De bízunk abban, hogy a jó Isten kirendeli mindazt, ami szükséges munkánk folytatásához. Az egyesület tagságát a Magyar Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya hadisír-gondozói jelvénnyel tüntette ki, Vásárhelyi Gábornak, az egyesület elnökének pedig a Magyar Hadisír-gondozásért Kitüntető Cím ezüst fokozatát adományozták 2014. május 21-én az Erdélyben hősi halált halt magyar honvédek emlékének megőrzése, valamint sírjaik felkutatása, felújítása érdekében végzett többéves kiemelkedő munkásságáért.
– Nem pénzért és tapsért tesszük, amit teszünk, hanem azért, mert mi, erdélyiek – és ezt nem csak az egyesületünk tagjaira értem – mind katonaősök leszármazottjai vagyunk, akiknek szent feladata volt a haza védelme. És most a mi kötelességünk azért az áldozatért, amit értünk hoztak életükkel, vérükkel, hogy megtanítsuk a mai és a jövő nemzedéket a haza szeretetére, az ősök és hősök tiszteletére. Mert milyen nemzet lennénk, ha nem lenne gyökerünk, amely ehhez a vérrel áztatott szülőföldhöz köt?
Váry O. Péter
Háromszék
Erdély.ma

Száz éve a Magyaroson – Színesítik a fehér foltot
Pontosan száz évvel ezelőtt, 1917. március 8-án emlékezetes ütközet helyszíne volt a Magyaros-tető: az egyesített osztrák–magyar és német csapatoknak ekkor sikerült visszavenniük az idegen betörőktől a Csíki-havasok egyik 1340 méter magas, stratégiai fontosságú pontját. Az évfordulón a hagyományőrzők egy csoportja emléktúrát szervezett a helyszínre, mi lapunk hasábjain a történteket foglaljuk össze.
Csíkszentmárton évek óta élen jár az első világháborús emlékhelyek rehabilitálásában, az elesettek emlékének ápolásában. Gergely András polgármester 1994 óta foglalkozik behatóan a községhez tartozó Úz-völgye történelmével.
– Annak idején, amikor húzogattam a palackból a dugót, sokan azt sem tudták, hogy hol van Úz-völgye, nemhogy a Magyaros-tető. 1994-ben ismerkedtem meg a háromszéki, egykori 11-es székely határőr zászlóalj katonáival, 1994-ben készült el a második világháborús emlékmű és megpróbáltam utánanézni az eseményeknek. Rájöttem, hogy ez egy hihetetlen fehér folt, nem tud róla senki, nem foglalkoznak vele. Ez indított többek között arra, hogy Székely határőrök nyomdokain címmel éveken keresztül honismereti tábort szervezzek fiataloknak, és velük együtt fedeztük fel az Úz-völgy történelmét, együtt festettünk turistautat az Úz-völgye és a Magyaros-tető között, és közben rádöbbentünk, hogy tulajdonképpen mi zajlott a térségben.
Magyarosi történések
Gergely András a román betörést követő 1916-os eseményeket kutatva ismerte meg a 39-es hadosztály, s ezen belül többek között a 9-es kassai, a 10-es miskolci, a 11-es munkácsi és a 16-os besztercebányai gyalogezredek történetét. Ez mintegy hatezer katonát jelentett, akik a havasokban teleltek. A magyar csapatok 1916. október 12-én érték el az Úz-völgy térségét, visszaszorítva a román egységeket, de az ellentámadásba lendült orosz erők december 24-én a Magyaros-tetőt elfoglalták.
– Ez nem a legmagasabb pont a Csíki-havasokban, mindössze 1340 méteres magaslat, de stratégiailag rendkívül fontos – hangsúlyozta Gergely András. – Csak az érti meg, aki már járt ott és láthatta, hogy onnan az egész Szeret-völgye látszik, az Úz-völgyébe pedig direkt belövési lehetőséget engedett, és ez nagyban akadályozta a hadtáputánpótlást. Amúgy is az a tél hihetetlenül nehéz volt, nagy hó volt, szélvihar, széldöntés, rossz útviszonyok és nehéz lehetett megoldani a több ezer katona ellátását.
Közben a 10-es miskolci gyalogezredet kivonták az Úz-völgyéből és a jobban szorongatott Gyimes-völgyébe vezényelték. 1916 végén Breit (Bánlaky) József vette át a 39-es hadosztály vezetését, aki jobban szót értett a Csíkszeredában székelő Karl Litzmann hadtestparancsnokkal. Mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült a 9-eseknek, sem a németeknek a Magyaros-tetőt visszavenni, Breit visszakérte a miskolciakat a saját hadosztályába és a 10-es honvédeket egy hónap csíkzsögödi gyakorlatozás során rohamosztaggá képezték ki. – Ez is igazolja, hogyha valamit jól előkészítenek, annak eredménye is tud lenni – részletezte Gergely András. – Kinéztek Zsögöd fölött egy magaslatot, ami hasonlított a Magyaroshoz. Ez a kutatások szerint a mostani lőtér fölötti részen lehetett. Egy hónapig gyakoroltak egészen élesben, például kiválasztották a legjobb dobókat, akik 30-40 méterre is el tudták hajítani a gránátokat. Eközben az Úzban telelő egységek támadási vonalakat építettek ki. 1917. március 8-án pedig nagyon komoly tüzérségi előkészítés után, még a megadott jel előtt támadásba lendültek, és alig több mint egy óra alatt elfoglalták a tetőt. A veszteséglista ehhez a fontos fegyvertényhez képest nem olyan nagy. 44-en estek el a csaknem négyszáz orosz katonához képest és ezer hadifoglyot, köztük 13 tisztet ejtettek.
A Magyaros-tető legmagasabb pontját, a Névtelen-kúpot ekkor nevezték el Litzmann kúpnak a katonák Karl Litzmann porosz tábornok tiszteletére, és a névadást egy gránittáblán is megörökítették. Néhány hónap múlva Csíkszereda tanácsa a tábornokot a város első díszpolgárává választotta. Az oroszokat érzékenyen érintette az 1917. március 8-i vereség, utána legalább ötször próbálták visszafoglalni a tetőt, de sikertelenül.
A feledés homályától hagyományteremtésig
A gránittábla már nincs meg, átviharzott felette két háború, s a kommunizmus. Az Úz-völgye elnéptelenedett, és az első világháború ember alkotta építményei mind eltűntek, pedig a leírások és a korabeli fényképek szerint az egész Magyaros-völgye akkoriban úgy nézhetett ki, mint egy különös város, házak, kaszinó, még üzlet is volt – részletezte Csíkszentmárton polgármestere. – Minden tisztnek külön kis házikója volt, s még fürdőt is kialakítottak. Az Aklosban megoldották a villanyvilágítást, kórházat és kisvasúti szerelőműhelyt is működtettek, de ma már semminek nincs nyoma, visszasüllyedtek a feledés homályába. Pedig az egyik korabeli szerző a létesítmények háború utáni turisztikai kihasználását is előrevetítette…
A Magyaros-tetőt gépjárművel Hargita megye felől nem lehet megközelíteni, a régi hadiutakat már benőtte az erdő. (Kománfalva felől, az ún. „oroszok útján” közelebb lehet jutni hozzá.) Gyalogosan a Magyaros-patak völgyén vezet arra a kijelölt turistaút (piros háromszög, fehér szegélyben), amely az első világháborús kápolna mellett indul, és a bal oldali ágon, a Magyaros-élen halad, ahol még ma is jól látszanak a világháborús állások.
– Fel lehet jutni, emberpróbáló, de nem lehetetlen – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy a Litzmann-kúp elérése kb. kétórás gyaloglást jelent. Ott ma már egy fára elhelyezett tábla őrzi a jeles tábornok emlékét. Ezt a Budakeszi Baráti Társaság állította 2015-ben. Az úz-völgyi temetőnek Csíkszentmárton önkormányzata viseli gondját. 2004-ben székely kaput állítottak, elkészült a kerítés és 600 sírt megjelöltek. Közben több magánszemély és civil szervezet is bekapcsolódott az emlékőrzésbe. Az egyik emlékművet az Etele és a szegedi Meritum Egyesület felújította, dolgoznak a másikon is, ami kimondottan a miskolci tízes honvédek emlékműve lesz.
– Úgy vélem, sikerült kirángatni a dugót a szellemet záró palackból és jó irányba ki is szabadult a szellem, mert egyre több embernek lett fontos ez a kegyeleti hely – foglalta össze Gergely András. – Az Etele Egyesület, a Meritum, az Erdélyi Kutatócsoport mind részt vesz a munkában. Szeretnénk már idén gránittáblákba vésetni az eddigi kutatások szerint azonosított 850 első világháborús hős – többnyire 18–21 éves fiatal – névsorát, és ezeket a táblákat a temető falában elhelyezni. Úgy gondolom, lassan szép kegyeleti és emlékhely lesz a nagy kiterjedésű Úz-völgyi hősi temető, amely mindig arra kell, hogy emlékeztessen, hogy ne kövessük el a múlt hibáit.
A százéves évfordulón a csíki hagyományőrzők emléktúrán vesznek részt és a miskolci 10-es honvédek utódaival közösen róják le tiszteletüket az elődök egyik legfényesebb fegyverténye előtt a helyszínen, a Magyaros-tetőn.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)