Barcaföldvárra zarándokoltak
Barcaföldvári magyar golgotaként említette a földvári fogolytábor utolsó tömegsírja helyén kialakított emlékkertet annak kezdeményezője, az emlékmű állítója, Ungvári Barna András volt hidvégi, jelenleg uzoni református lelkipásztor a helyszínre érkező autóbusznyi magyarországi zarándoknak tartott előadásában múlt héten.
A Gulág-emlékév, magyarán a Szovjetunióba hurcolt foglyok és kényszermunkások emlékévének rendezvényei keretében a felsőzsolcai Megbékélésért Polgári Szövetség szervezésében, Fehér Tibor elnök vezetésével rendhagyó zarándoklatot szerveztek. A közel félszáz résztvevővel szerdán Kolozsváron Benkő Levente történész, újságíró, a Háromszék volt szerkesztője ismertette a földvári fogolytábor történetét. Csütörtökön a helyszínen Ungvári Barna András köszöntötte a vendégeket. Sofoniás könyvéből vett igét (3:16–17) idézett. Isten szava a prófétai üzeneten át szólt az Ószövetség népének, Jeruzsálemnek, Sionnak, annak a népnek, amely elcsüggedt, elbátortalanodott, szíve nehezen nyílt meg a jó hír előtt, kishitű, kételkedő volt. Az emberek nem tudták, mit hoz a holnap, ki tartja meg őket. Hasonlóképpen a barcaföldvári 2-es számú fogolytáborban sínylődők is sokszor feltették ezt a kérdést, mondotta a lelkész, hozzátéve, úgy gondolták, meghalt a reménység is. Milyen csodálatos gondviselése Istennek, hogy elhangzott és ma is hangzik a biztatás. A bűn súlya alatt nyögő embernek szól a biztatás, a bátorítás: ne félj, én vagyok a te Megváltód! Veled vagyok, nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. Itt, a Barcaföldváron, Lügeten vagy más fogolytáborokban sínylődők számára is hatalmas biztatás, reménykeltő fénysugár lehetett az isteni üzenet, hogy nincs minden elveszve, nem fordult el az Úr, lehet őt keresni és meg is lehet találni – zárta igemagyarázatát a tiszteletes. Ezt követően az emlékműállítás nehézségeit sorjázta: az 1999-ben a I. földvári fogolytáboros megemlékezésen  nem sikerült az emlékműavatás, de 2000. június 24-én már igen. Aztán az emlékművet traktorral lehúzatták, de sikerült elérni annak visszaépítését 2001. június 21-én, és újraavatni augusztus 4-én. Gulybán Tibor felsőzsolcai görögkatolikus lelkész, esperes liturgiai szolgálatot tartott, és imádkozott az elhunyt foglyok üdvéért. Fehér Tibor elnök megköszönte a fogadtatást, és elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Hidvégen, a volt kántortanítói lakásba átköltöztetett földvári fogolytáboros emlékszobában Nagy János helybeli lelkipásztor fogadta és köszöntötte a felsőzsolcai zarándokokat. Az emlékszoba létrejöttének körülményeiről és 2001. november elején történt avatásáról szólt Ungvári Barna András, aki Páll Domokos csíkszépvízi elhunyt fogoly példájával felhívta a figyelmet a kettétört személyes sorsokra, életekre, megcsonkított családokra. Benkő Levente Bacsó Lajos feldobolyi túlélő szabadulásának történetét mesélte el az általa adományozott drótvágó ollót felmutatva. Nagy János Nagy B. Imre szárazajtai túlélő szabadulásának történetét idézte.
A magyarországi zarándokok Háromszékről a foksányi fogolytáborhoz utaztak.
 Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gulág: végtisztesség hetven év után
Valóságos történelmi időutazásnak bizonyult a Miskolc melletti felsőzsolcai Megbékélésért Polgári Szövetség által a múlt hét végén szervezett romániai zarándoklat, amelyen a Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt ártatlan polgári személyekre emlékeztek.
A Gulág-emlékév keretében zajló esemény résztvevői, elsősorban tanárok, diákok, történészek, áldozatok hozzátartozói többek között felkeresték a hírhedt Brassó melletti barcaföldvári és a Vrancea megyei focşani-i láger helyszínét is. Az emlékhelyeken imát mondtak, gyertyát gyújtottak és koszorút helyeztek el az elhurcoltak tiszteletére. Többek számára megnyugvást jelentő pillanatok voltak ezek, ugyanis a zarándokok között olyan személy is akadt, akinek 1944 őszén mindkét nagyapját vagy mindkét testvérét elhurcolták a bevonuló szovjetek, és több mint hetven évtized távlatából végre megemlékezhettek szeretteikről elhalálozásuk feltételezett helyszínén.
(P. A. M.) Szabadság (Kolozsvár)