Százarcú Forgatag
Mi minden vár ránk csütörtökön és pénteken?
Tegnap estétől elkezdődött a marosvásárhelyiek hónapok óta várt és készített Forgataga. Összeállításunkban a kulturális, szórakoztató, gyerek- és családi programok, vásárok és találkozók mozaikjából felépülő rendezvénysorozat mai és holnapi kínálatát ismertetjük.
Séták és előadás a Borsos Tamás Egyesület szervezésében
Augusztus 29-én, ma délelőtt 10 órakor Györfi Zalán régész A középkori Marosvásárhely címmel tematikus városnéző sétára várja az érdeklődőket a Bolyaiak szobránál, este 7 órakor pedig az Iskola (Aurel Filimon) utcai zsinagógában Spielmann Mihály történész nyújt betekintést a marosvásárhelyi zsidóság történetébe. A férfiaknak fejfedőt kell vinni (bármilyen típusút). Péntek délelőtt 10 órától Orbán János művészettörténész barokk sétára várja a marosvásárhelyieket, találkozó a Rózsák tere 11. szám alatti Toldalagi-palota előtt.
TékaForgatag
Ma 13 órakor a Teleki Téka barokk udvarán 15 kiadó részvételével megnyílik a térségben egyedinek számító történelmi könyvek vására. A vásáron a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom, illetve az albumszerű, történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek és a gyermekeknek szóló képeskönyvek is megtalálhatók lesznek. 20 órától a Kővirág együttes koncertezik a Téka udvarán. Pénteken délelőtt 11 órától nyitott könyvműves tevékenységre várják az 5-8. osztályos gyerekeket, akik a Téka restaurátorának segítségével a papírmerítést és a linómetszést próbálhatják ki. 20 órától a Nagy István kórus 16–18. századi kórusművekkel teremti meg a Teleki Téka könyvei által is hordozott hangulatot.
Kiállítások
Ma 17 órától erdélyi nemesi családok címereiből nyílik kiállítás a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az egyesület Rózsák tere 5. szám alatti székhelyén. A tárlatot Novák József képzőművész nyitja meg. 18 órától a Marosvásárhely fotótükörben című fotókiállítás megnyitója lesz a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben. A kiállítás szervezői: a Marx József Fotóklub és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány.
Vásári Forgatag
A vasárnapig tartó Vásári Forgatag ünnepélyes megnyitójára pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a Maros-parton. A vásáron főként Maros megyei kistermelők, kézművesek, de más megyék termelői is részt vesznek, a látogatók hús- és péktermékeket, mézféléket, lekvárokat, szörpöket, gyümölcsleveket, illetve kézműves- és népművészeti tárgyakat vásárolhatnak. A borsarokban erdélyi és magyarországi borászok termékei várják az érdeklődőket. A Forgatagban székelyföldi és magyarországi múzeumok is bemutatkoznak.
Családi programok
A családi, ifjúsági és gyermekprogramok pénteken délelőtt kezdődnek a Maros-parton. 10 és 13 óra között a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársa, Mezei Borbála a Cseperedők udvarába, mondókázásra, kézműveskedésre, szabad játékra várja a páréves látogatókat. Ugyanebben az időpontban a Védem Egyesület 2 éves vagy annál nagyobb gyerekeket vásári játékokra és kézműves- foglalkozásra hív. A kőrispataki szalmakalap-múzeum szervezésében délelőtt 10 órától a 6 éves és nagyobb gyerekek a szalmafonást próbálhatják ki, az Unitarcoop Alapítvány standjánál pedig gyöngyöt fűzhetnek. 11 órától Diós Brigitta népdalokat tanít a gyerekeknek, a Philothea Klub szervezésében szintén 11 órától 15 óráig kamaszok (12-18 évesek) számára indul kincskereső vetélkedő, melynek témája: Marosvásárhely épületei és szobrai. A gyerekprogramok délután is folytatódnak, 13 órától Göcsi Ottilia gyurmázni hívja a gyerekeket, a ProMissio Egyesület interaktív logikai játékokat és kézműves- tevékenységet kínál, 15 órától az Unitarcoop Alapítvány a papírcsíktechnika rejtelmeibe avat be kicsiket és nagyokat, ugyanekkor a Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóháznál logikai, ügyességi és társasjáté-kok kezdődnek. 16 órától párhuzamosan több előadás is zajlik, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata a kamaszokról, a Fa- milia Centrum Egyesület a kiegyensúlyozott felnőttkort meghatározó boldog gyermekkorról indít interaktív beszélgetést. Az Outward Bound Egyesület 16 órától négyfős ügyességi versenyt tart családoknak, 18 órakor az Üver Zenekar muzsikájára gyermektáncház kezdődik. A családi programok keretében a Nidus Waldorf Egyesület szülői közössége szabad játékot biztosít óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik trambulinon is ugrálhatnak, a Maros Megyei Hegyimentők Egyesülete mászófalhoz, ládarakáshoz várja a merészebb gyerkőcöket és slakckline is lesz, időközben pedig csocsózni, akadálypályán kalandozni is adódik lehetőség. A legfiatalabb édesanyák számára a Családi Forgatag idején pelenkázási és szoptatási lehetőséget nyújtó baba-mama sarok működik.
Civil sarok
Pénteken a Hifa Románia, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Motivation, a Kulcs(lyuk), illetve a Siketek Maros Megyei Egyesülete közreműködésével a fogyatékkal élők és sérültek mindennapjaiba is betekinthetnek az érdeklődők. A program különféle szigeteken zajlik – Helen Keller sziget (hallássérültek), Bocelli sziget (látássérültek), Superman sziget (mozgássérültek), Art Brut sziget (a fogyatékkal élők alkotásainak bemutatása és árusítása), Élő könyvtár a Forgatagban (fogyatékkal élő fiatalok "ki- kölcsönzése" közös sétára, mozizásra, kerekes székes táncra), Játéksziget (játékos vetélkedők a különleges szükségletű személyekről többféle tematikával). A Bonus Pastor Alapítvány 15 órától a káros szenvedélytől és függőségtől való szabadulásról indít beszélgetést, a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület 18 órától jurtaépítésre várja az érdeklődőket a Sörpatika szomszédságában lévő területen. A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) délelőtt 11 órától gitáros, zenés foglalkozásra és kézimunkázásra hívja a gyerekeket, 15 órától Milyen vagy, Istenem? címmel szerveznek interaktív foglalkozást óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A Sapientia standjánál délelőtt 11 órától Miujság.zip címmel fényképkiállítás nyílik, 13-tól "sapis" esküvő tartatik, 15 órától a Légy pneumobil- és elektromobil- kapitány! című tevékenység kezdődik, 16 órától borkóstolás lesz. A Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Marosvásárhelyi Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Református Telefonos Szeretetszolgálat szervezésében délelőtt 10 órától csendes sarok nyílik, 12 órától sakkterápia kezdődik, 16 órától Kothencz Kelemen néprajzkutató, muzeológus Halászati örökség mint a tárgyi és szellemi erőforrások kincsesháza címmel tart előadást. Szervező: a bajai Türr István Múzeum.
Színházi Forgatag
Pénteken 16 órától Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című művével indul a Színházi Forgatag a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében. 17 órától Kilyén Ilka színművésznő előadja Zsoltár az anyanyelvről című műsorát a Bolyai téri unitárius templom Dersi János-termében. 18 órától Székely Csaba Bányavirág című művét láthatja a közönség a Nemzeti Színház kistermében. Szintén pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói váratlanul megjelennek a Maros-parton, felöltik maszkjaikat és különböző helyszíneken pár perces jeleneteket improvizálnak. Megjelenésükre délelőtt 11 órától lehet számítani.
FilmForgatag a várban
A Városi Filmklub, illetve a RITTE Egyesület, a Zauberberg Kulturális Egyesület által a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézettel partnerségben szervezett magyar filmdömping helyszíne a marosvásárhelyi vár, a Maros Megyei Múzeum történelmi és régészeti részlegének konferenciaterme, ahol a mozirajongók kilenc magyar filmet nézhetnek meg – három fekete-fehér alkotást az 1940-es évekből, illetve ötöt az utóbbi évek magyarországi filmterméséből. A FilmForgatag megnyitóünnepsége ma 15.45 órakor kezdődik. Ezt követően 15.55-től az Egy bolond százat csinál (1942), 17.30-től a Keleti szél, 19.10-től A zöld sárkány gyermekei (2010), 21.10-től a Poligamy (2009) című film látható. Pénteken délelőtt 9.45-kor megnyitóbeszéddel indul a nap, 9.55-től az Egy szoknya, egy nadrág (1942), 11.25-től a Cserebere (1940), 13.10-től a Nem vagyok a barátod (2009), 15.17- től az Intim fejlövés (2008), 16.45-től a Zuhanórepülés (2007) című filmet nézhetik meg az érdeklődők.
KoncertForgatag
Pénteken 18.30-tól a Bronx, 19.30-tól a Dreamers Band, 21 órától a Deák Bill Blues Band, 23 órától pedig a Prospekt koncertezik a Maros-parton felállított színpadon. Szintén pénteken 19 órától a Kultúrpalotában a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, mintegy száz gyermek lép közönség elé.
Könyvbemutató a Kultúrpalotában
A Maros Megyei Múzeum, illetve a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében pénteken 18 órától A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908 – 1913 című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket a Kultúrpalota kistermébe. A könyvet, melynek szövegét Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, fotóit Plájás István készítette, dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatja.
Forgatag az éterben
Az ErdélyFM kihelyezett stúdióból jelentkezik a Vásárhelyi Forgatag Maros-parti helyszínéről. Pénteken rögtön a Vásári Forgatag megnyitójától, azaz délelőtt 11-től élőműsorral kapcsolják a rendezvényt a városhoz, szombaton és vasárnap délután 2-től az első koncertek első hangjáig jelentkeznek élőműsorral a helyszínről.
Az ErdélyFM forgatagos stúdióját a vásártér elején találják meg az érdeklődők egy minden értelemben nyitott sátorban. A rádió csapatának számos témakörben lesznek kérdései és válaszai, műsoraikban kézműves, zenész, borász, történész és egyszerű résztvevő is megszólal majd.
A Vásárhelyi Forgatag további kínálatából következő lapszámunkban válogathatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Fél évszázad tollal, mikrofonnal
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Nagy Miklós Kunddal
Marosvásárhely egyik csendes negyedében, kövesdombi lakásán kerestem fel Nagy Miklós Kund művészeti írót, egykori rádiószerkesztőt, lapszerkesztőt, aki ezúttal nem kérdező riporterként, hanem készségesen válaszoló alanyként állt rendelkezésemre. December 6-án töltötte 70. életévét.
– Erdély egyik legszebb és talán legpatinásabb városában, a gazdag történelmi múlttal rendelkező Nagyenyeden, az Őrhegy lábánál született, pontosan 70 évvel ezelőtt. Hogy emlékszik vissza gyermekkorára?
– Mint szép, gondtalan időszakra. Noha régóta tudom, hogy abban a korban ez nem volt magától értetődő, főleg számunkra nem, akiket "osztályellenség" kategóriába soroltak. Édesapám ügyvéd volt, olyan harcos értelmiségi, aki mindig nyíltan és határozottan kiállt a magyarság ügyeiért, az enyediek megbecsülték, olykor bűnhődött is miatta. Talán elég, ha példaként csak azt említem, hogy őt is elhurcolták a Tg. Jiu-i lágerbe. Ő volt az a dr. Nagy Miklós, akire később Kacsó Sándor és Vita Zsigmond is többször kitért visszaemlékező köteteiben. Az ötvenes években börtönben is volt magyarsága miatt. Köztudottan a legjobb jogászok közé tartozott, mégis hosszú időre megfosztották hivatása gyakorlásának a jogától. Ezt a család anyagilag is megsínylette, de igyekezett burkot vonni körénk, hogy ne érezzük a helyzetünkből adódó hátrányokat. Ebben a kollégium is segített. Kissé olyan volt, mint egy campus, körbebástyázott, védhetőnek vélt sziget az elrománosodó kisvárosban, nyilván mi, gyerekek kevésbé érzékelhettük, mint a tanáraink a hatalom részéről rá nehezedő nyomást. Iskolásként akkoriban az olvasás és a sport határozta meg az életemet. Tanítás után estig valamilyen labdajáték kötött le a tornakertben. Aztán vagy közben pedig a könyvek világába merítkeztem. Mindent elolvastam, amit csak lehetett. Nagy előny, ha az ember akkor élheti ki olvasószenvedélyét, amikor a szellemi dolgokra a legfogékonyabb.
– Kikre gondol vissza ma is szívesen, akik a Bethlen Gábor Kollégiumban nemcsak segítették, egyengették, hanem meg is határozták élete további alakulását? Milyen volt a Bethlen Kollégium szellemisége a múlt század 50-es, 60-as éveiben, kik voltak közös tanárok, akik korábban Sütő Andrást és Önt is tanították?
– Jó tanáraink voltak, többségük megőrizte és igyekezett továbbadni nagy hírű elődeik szellemiségét. Nem csak az idősebbek, mint Vita Zsigmond, aki Sütő Andrásnak is tanára volt, engem pedig már nyugdíjas helyettesítőként tanított, de a fiatalok is, például irodalomtanárom, a város kulturális életében ma is aktív szerepet vállaló Király László. Családunk különben hagyományosan kötődött a kollégiumhoz. Egyik anyai dédapám, dr. Fogarassy Albert egyiptológus két alkalommal is rektorprofesszorként vezette Bethlen Gábor ősi iskoláját. Másik ágon Székely Ferenc dédapám szintén kollégiumi tanár volt. Felmenőim több nemzedéke tanult itt. Édesapámnak Áprily Lajos volt az osztályfőnöke. Sokat mesélt róla. Bátyám négy évvel előttem érettségizett ugyanott. A Bethlen-szellem, a hűség, a kitartás, a ragaszkodás magyarságunkhoz, közösségünkhöz, ugyanakkor a mások iránti nyitottság szinte észrevétlenül belénk ivódott.
– Sohasem gondolt arra enyedi kollégistaként, hogy ha végez, ott volna a helye valamelyik kisvárosi vagy mezőségi iskolában, ahol apró magyarok várják a magyar tanárt, tanítót – a betűvetés, a szép magyar szó elsajátítása reményében?
– Jó tanuló voltam, többfelé irányult a figyelmem. Reál osztályba jártam, de különlegesen érdekelt az irodalom, a képzőművészet is. Egyik nagybátyám Fogarassy Endre festőművész volt. Még érettségikor se tudtam eldönteni, melyik egyetemre felvételizzek. Azért sem, mert akkor még jelentősen csökkentette a siker esélyét a származás, döntő módon beleszólhatott az életünkbe "apáink bűne". Nem is jutottam be a kolozsvári közgazdasági egyetemre. Egy évnyi munka után már Marosvásárhelyre felvételiztem, a pedagógiai főiskolára. Felvettek a román-magyar szakra. És jó, hogy így alakult. Kiváló tanárok, jó szellemű diáktársak vettek körül ott is. Több volt kollégám tanárként, más területen közösségünk jeles képviselőjévé vált. Hirtelenjében Deáky Andrást, Mirk Lászlót, Kelemen Ferencet, Tankó Gyulát, Simon Györgyöt, Tófalvi Zoltánt, Mohacsek Ákost, Csergőffy Lászlót, Farkas Jenőt, Komán Jánost, D. Kiss Jánost említem. Megfogott Vásárhely és valóban nehéz időszakokban sem engedett el. Életem nyereségének tartom, hogy immár fél évszázada saját városomnak tekinthetem és igazi lokálpatriótaként tehetek érte valamit.
– 1965-ben román-magyar szakos tanári diplomával a zsebében jelentkezik a Nyárád menti Szentgericére, amely köztudottan mindig hagyományőrző település volt. Mit jelentett Önnek akkor Szentgerice, az új agrárviszonyok közepette, és hogyan válhatott hasznossá egy ilyen közösségben egy diplomás pedagógus?
– Újdonság volt nekem a falu, a Nyárádmente. Addig városi körülmények közt éltem. Ha kicsi is volt Nagyenyed, mégiscsak város. Annak a környékén fordultam meg olykor, többnyire kirándulóként. Torockón töltöttem hosszabb időt egy nyáron, amikor szüleim oda menekítettek a gyermekparalízis-járvány elől. Marosbogáton vakációztam nyaranta református lelkész nagybátyáméknál. Aztán az érettségi utáni munkám során mócvidéki román falvakat is megismerhettem. A szentgericeiek barátságosan fogadtak, az emberek szívesen megnyíltak előttem, betekinthettem az életükbe. Azt is megtapasztalhattam, milyen nyomasztó következményekkel telepedett erre a szép, hagyományőrző településre is az erőltetett kollektivizálás. Szakos tanárként nem volt sok sikerélményem, román nyelvet tanítottam abban a színmagyar faluban, és az bizony nehezen ment. Vasárnaponként a sorköteles legények román oktatása is rám hárult. Nem ilyenek voltak oktatói álmaim.
– Mindössze három évet tölt a Nyárádmentén, amikor bekerül a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mi hozta a váltást, és milyen volt ez a 17 év egy rádiósnak a Ceausescu-korszak leghírhedtebb "fénykorában"?
– Inkább újságíró szerettem volna lenni, mint tanár. Rádióra nem gondoltam, de szerencsésen alakultak a dolgok. A szentgericei gyerekekkel szívesen foglalkoztam, iskolarádiót hoztunk létre velük. Erről hallhattak a Marosvásárhelyi Rádiónál, amikor 1968-ban fiatal munkatársakat kerestek. Versenyvizsgáztam, sikerült. Ez már közelebb állt az elképzeléseimhez. Szerencsém volt, a kultúrrovathoz kerültem. A folklórműsort is rám bízták. Ez tette lehetővé, hogy pár év alatt bejárjam a rádió adáskörzetét, mindenekelőtt a Székelyföldet. Szentgericén készült az első összeállításom, aztán szinte minden faluba, a legeldugottabbakba is eljutottam. A Mezőség se maradt ki.
Ízelítőt kaptam a vidéki életmódból. Gazdagodott a népdalkincsem, szélesedtek a népművészeti ismereteim. Felfedeztem székely gyökereimet. Ennél is nagyobb nyereségnek tekintem, hogy kipróbálva a rádiózás minden műfaját, riporterként, szerkesztőként, osztályvezetőként közvetlenebbül és energiákat nem kímélve belemerülhettem az irodalmi, művészeti életbe. Ez már az volt, amire régóta vágytam. Nagyon sok kitűnő embert ismertem meg, írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, rendezőket, zenészeket. Műhelytitkokba láthattam bele. Ebből tényleg többet tanulhattam, mint ha elvégeztem volna két-három másik egyetemet. Mellesleg közben a kolozsvári egyetem magyar-francia szakán is diplomáztam. Persze nem csak örömmel járt akkoriban a rádiós munka. A diktatúra, a cenzúra, az ideológiai kényszer megkeserítette az életünket, mindenbe igyekeztek beleszólni. A hatalomnak egyre abszurdabb, bődületesebb elvárásai voltak, el addig, hogy végül felszámolták a vidéki, nemzetiségi rádióadásokat. Annyi elégtételünk azért mégiscsak volt, hogy a kötelező politikai műsorok mellett elkészíthettük a számunkra fontos kulturális, értékmentő adásokat is.
– 1975-ben indul a népszerű, igen széles hallgatottságnak örvendő Megy a magnó vándorútra című interjúsorozat, amelyet felváltva szerkesztettek, s amelyben Erdély legismertebb személyiségei vallottak életükről, pályájukról, terveikről. Milyen emlékeket őriz "magnós" útjairól, mondjon néhány nevet, akik már régóta az egyetemes magyar kultúra Pantheonjának örök lakói.
– Abban az időben tűzzel-vassal akadályozták az erdélyi, tágabb vonatkozásban a romániai magyarság különböző közösségei, jeles személyiségei közti kapcsolattartást. Mintha áthághatatlan határvonalat húztak volna a megyék közé. Ezt a tiltást próbáltuk kijátszani, áthidalni ezzel a stafétaszerűen elképzelt interjúlánccal, amely aztán Vásárhelytől Nagyváradig, Kézdivásárhelytől Bukarestig, Gyergyószentmiklóstól, Sepsiszentgyörgytől Szatmárig, Temesvárig az egész országot behálózta. Magnónkkal sokfelé megfordultunk, sok száz egyéniséget megszólaltattunk. Hasonló értékekkel sikerült gazdagítanunk az Aranyfonotékát egy másik népszerű műsorom, az Irodalmi és művészeti napló révén is. És említhetem a Rádiószínház rovatot is. Sok-sok felejthetetlen találkozás élményét őrzöm magamban, nehéz és igazságtalan több száz névből kiemelni néhányat. De hogy mégis válaszoljak a kérdésre, kiragadok egy párat a régebben eltávozottak közül. Szemlér Ferenccel Bukarestben, Franyó Zoltánnal Marosvásárhelyen, Horváth Imrével Nagyváradon, Horváth Istvánnal Magyarózdon, Kacsó Sándorral Kolozsváron, Gellért Sándorral Mikolán, Veress Dániellel Sepsiszentgyörgyön, Fülöp Antal Andorral Kolozsváron, Aurel Ciupé-val Gyergyószárhegyen, Harag Györggyel, Sinkovits Imrével, Agárdy Gáborral, Zoltán Aladárral Vásárhelyen sikerült hosszasabban, esetenként többször is beszélgetnünk, s hangfelvételek is készültek ezekről a találkozásokról.
– Négy év kényszerszünet után, 1989 decemberében, amikor újraindul a marosvásárhelyi rádió adása, ott volt a lehetőség, hogy visszatérjen az elektronikus sajtóba. De Ön nem ezt választotta, maradt az újságírásnál a Népújság szerkesztőségében. Sohasem bánta meg akkori döntését?
– Visszatértem, néhány évig egy-két műsort heti rendszerességgel szerkesztettem a megújult Rádiónál, a rádiózástól nem lehet egykönnyen elszakadni. Meggyőződésem, hogy aki belekóstolt az élő szó varázsába, nem képes végleg lemondani róla. Azt az érzelmi töltetet, amit a beszéd, a rádiós interjú hordoz, az írás még csak érzékeltetni se tudja. Mégsem maradtam ott, mert igen nagy kihívás volt, hogy a hazai magyar újságírás megújításának a részesévé válhattam. A Népújság szerkesztése egész embert kívánt, és akkoriban tévézésre is elég gyakran felkértek. A magára találó kulturális életben is több feladatot vállaltam. És korábbi tapasztalataimat mérlegelve úgy gondoltam, ha könyvszerzőként is hallatni szeretném valamikor a szavam, nem horgonyozhatok le újra a rendkívül időigényes rádiózásnál. Olykor mostanában is szerepelek a vásárhelyi rádióban, régi hangfelvételeimet is mindegyre újrajátsszák. Sok távolabbi ismerősöm, akikkel hosszú ideje nem találkoztunk, még mindig azt hiszi, hogy rádiós vagyok. Miközben a Népújság hétvégi irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa, amelyet több mint két évtizede szerkesztek, már az 1106. számánál tart és több mint húsz különféle kötetet is a magaménak tudhatok.
– Igen, 1990. A jó értelemben vett zsurnalisztika – napi taposómalma mellett – elhozta a több vágányon való haladást: tényirodalom, művészportrék, színészsorsok, arcképcsarnok, interjúkötetek, rádiójelenetek, humoreszkek, dalszövegek stb. Hogy lehetett egyszerre ennyi mindenre időt szakítani, miközben több mint két évtizeden keresztül a Népújság helyettes-, illetve főszerkesztői pozícióját töltötte be?
– Nehezen. Nyilván az ellenkezője is igaz. Ezt az életritmust szoktam meg, ha lazítanék, lehet hogy egy- kettőre vége szakadna az egésznek. Persze akadhatnak olyanok, akik úgy minősítik a hozzáállásomat, hogy munkamánia. Lehet benne valami. De csakis úgy tudok mindent elvállalni, hogy biztosított hozzá a családi hátországom.
– Igen sokrétű a tevékenysége a hazai magyar képzőművészek munkáinak monografikus feldolgozása terén, alig telik hét vagy hónap, hogy ne nyisson új tárlatot. Kiket jelentetett meg és ki(ke)t szeretne még letenni az olvasó asztalára?
– Többnyire a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó felkérésére készítettem a megjelent kis- és nagyobb monográfiákat. Székelyföld művészeti élete gazdagon kínálja erre a témát, az alanyokat. A legfrissebb ilyen kiadvány a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra látott napvilágot, november 16- án mutattuk be a Bernády Házban. Az Élet-Jelek sorozatban Kolozsvári Puskás Sándor munkásságának szintézisét próbálja adni. Véletlen-e vagy sem, most csodálkoztam rá, hogy milyen pompás névsor áll össze az általam elemzett szobrász- könyvekből: az említett Puskás-album a Hunyadi László-, Bálint Károly-, Kiss Levente-, Bocskay Vince- Gyarmathy János-kötetekhez csatlakozik. Festőkkel, textilművészekkel is foglalkoztam ilyen módon, Maszelka János, Simon Endre, Kedei Zoltán, Hunyadi Mária, Bandi Kati nevét sorolhatom.
– Alig van kulturális szervezet vagy művelődési alapítvány Maros megyében, melynek ne volna tagja vagy ne venne részt a vezetésében. Kérem, említse meg ezeket.
– Ebbe is muszáj-Herkulesként csöppentem bele. A Népújság Alapítvány létrehozásában magától értetődően vettem részt A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének működtetésébe is illett bekapcsolódnom. Amikor felvetődött a Kemény Zsigmond Társaság felélesztése, azt az ügyet is a magaménak éreztem. Az alapító Kemény Miklós felkért, hogy segítsek a Helikon – Kemény János Alapítvány létrehozásában, azt se háríthattam el. Az időközben megszűnt Marx József Fotóművészeti Alapítvány is igényelte a támogatásomat. És a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány munkája is rendkívül fontos, attól hogy maradjak távol? Jó tudni, hogy némi szerepem nekem is van abban, hogy a Bernády Ház a marosvásárhelyi magyarság egyik meghatározó művelődési központjává vált. Álljunk meg itt. Annyit azért hozzátennék, hogy sehol sem a protokolláris elnökséget vállaltam, hanem csakis olyan tisztséget, ahol ellenszolgáltatás nélkül dolgozni kell.
– Nem elhanyagolható fordítói munkássága sem. Kiktől mit fordított?
– Általában románról magyarra, magyarról románra fordítottam. Rádiójátékot, esszét, értekező prózát, humoros szöveget, művészeti írásokat. Néha nem akadt más, aki megbirkózzék a feladattal, és akkor "magad, uram, ha szolgád nincsen" alapon belevágtam. Olyan eset is előfordult, hogy Kányádi Sándor-versrészletet kellett átültetnem románra. Erre igazán büszke vagyok. De a franciával is próbálkoztam, és megtörtént egyszer Szicíliában, hogy tárlatnyitó gondolataimat olasz tolmácsolásban magam olvastam fel. És bizonyára kevesen tudják, hogy közöm van egy kétnyelvű magyar-olasz könyvritkasághoz. Kovács András Ferenc Torony és tövis – Torre e spina, illetve Albino Comelli Tempo e amore – Idő és szerelem címmel 2006-ban Firenzében megjelentetett közös verskötetének megszületésénél bábáskodtam, abba írtam a Vers, bonts vitorlát! – Poesia, apri la vela! című bevezetőt.
– A színészek közül Farkas Ibolyát és Szabó Ducit örökítette meg a könyvek lapjain. Kikre gondol a közeljövőben?
– Beszélgetőkönyvet szívesen írok. Az interjú a kedvenc műfajom. Nemcsak azért, mert szép és érdekes feladat őszinte megnyilatkozásra, olykor önmaga előtt is titkolt problémák kimondására késztetni a beszélgetőtársat, hanem azért is, mivel a világra, az emberi jellemekre, sorsokra, érzelmekre nyitott, valóban kíváncsi kérdező saját magáról is vall az olvasóknak. A színház világa amúgy is izgalmas, egy-egy kedvenc színész életinterjúja széles közönséget érdekelhet. Jó, hogy kitalálták a Prospero könyvei sorozatot. Legközelebb Bács Ferenccel szeretnék szembeülni egy ilyen hosszú-hosszú beszélgetésre.
– Milyen díjakat és kitüntetéseket kapott élete folyamán?
– Elég tág fogalom az életem folyama. Zsenge ifjúkoromban tánciskolai teljesítményemért is kaptam diplomát. Sportgyőzelmekért szintén. De ne kedélyeskedjünk, igenis ösztönző lehet az elismerés! Az eltelt évtizedben volt néhány alkalom, amikor nyilvánosan, hivatalosan elismerték a munkámat. Az utóbbi időszakban sűrűbben, ami sajnos azt is jelzi, hogy vészesen telik felettem is az idő. Nívódíjat kaptam a Népújságtól és a MÚRE vezető testületétől. Ezek különösen fontosak, mert a szakma adta. A megyei kulturális életben felmutatott teljesítménye

Fél évszázadot ünnepel a népi egyetem
Ötvenedik évfordulójához érkezett a marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem, amelynek alkalmából Csegzi Sándor igazgató foglalta össze sajtótájékoztató keretében a megvalósításokat és ismertette a jövő terveit.
„Reméljük a következő ötven év is a közösség javára lesz” – fogalmazott Csegzi, aki az élethossziglan tanulás jelentőségét emelte ki, azt, hogy a fő célja az intézménynek, hogy lehetőséget nyújtson a tanulásra, a szakmai továbbképzésre mindazoknak, akiknek ez kevésbé adatott meg, illetve olyan kapcsolatok kialakítása különböző egyetemek, intézmények és vállalatok között, amelyek a város kulturális, társadalmi és gazdasági fejlesztését szolgálják.
Közintézményként 1963-ban alakult meg az akkori Népi Egyetem, további másik 48 hasonlóval Romániában, majd a számuk 68-ra emelkedett a megyék létrejöttével – ismertette a múltat röviden Csegzi Sándor. Ezek azóta többnyire átalakultak, profilt váltottak, az egykori népi egyetemekből alig néhány, köztük a marosvásárhelyi, vagy a bukaresti maradt meg. A rendszerváltást követően a marosvásárhelyi intézmény megpróbált eleget tenni az igényeknek, olyan tanfolyamokat indítva, amelyek iránt kereslet mutatkozott. Tavaly megtörtént a névváltoztatás, Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem néven ma már nem csupán a tanfolyamok szervezése jellemzi, hanem számos partnerségi kapcsolat működtetése az egyetemek, intézmények és cégek között. A Petru Maior Egyetemmel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a Traian Săvulescu Líceummal (volt mezőgazdasági szaklíceum), az Imatex vállalattal, valamint a megyei tanfelügyelőséggel, a Pedagógusok Házával, a munkaerő-elosztó hivatallal, a Rotary Téka Clubbal, a Marx József Fotóklubbal áll kapcsolatban az egyetem.
A továbbiakban cserekurzusokat szeretnének szervezni a magyarországi és németországi népfősikolákkal, folytatni a korábban elkezdett projekteket, ami a városfejlesztést, a zöld energiát illeti.
Antal Erika
maszol.ro

Rendezvények a magyar kultúra napja alkalmából
Egyháztörténeti előadás
A marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete könyvbemutatót szervez. Meghívott Nagy Alpár-Csaba református teológiai tanár. A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész története 1940–1945 című, a L`Harmattan kiadó gondozásában megjelent könyvet Berekméri Árpád-Róbert levéltáros és hadtörténész valamint László Lóránt könyvtáros ismerteti január 22-én este 6 órától a Bolyai Klubban, a Mihail Kogalniceanu (Kazinczy Ferenc) utca 18b szám alatt.
Fotókiállítás Szászrégenben és Segesváron
Vasárnap nyílt Szászrégenben, csütörtökön pedig Segesváron lesz gyűjteményes fotókiállítása dr. Ábrám Zoltánnak, az EMKE Maros megyei elnökének. Szászrégenben szerdáig látogatható a kiállítás a DIO Házban, míg Segesváron a Gaudemus ház lesz a vendéglátó. A munkákat Szászrégenben Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta.
Örökségünk védelme
A marosvásárhelyi Kultúrpalota mögé tervezett parkolóház kapcsán szervez szakmai kerekasztal- beszélgetést a Maros Megyei Múzeum Örökségünk védelme. Hogyan tovább, Kultúrpalota? címmel. Az akcióra január 22-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Meghívottak: Guttmann Szabolcs építész-urbanista, műemlékvédelmi szakember, Nagyszeben volt főépítésze, Hegedűs Csilla, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium főtitkárhelyettese, műemlékvédelmi szakember, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakember, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze.
Az ETV műsorán
Az Erdélyi Magyar Televízió ma 20 órától különkiadással jelentkezik, amelyben a kultúra területén jártas erdélyi magyar újságírókat lát vendégül. Antal Erika, Gergely Zsuzsa, Gy. Turoczki Emese, Kiss Dénes és Székely Blanka újságírókkal kulturális témákról, problematikáról, az erdélyi magyar kultúra helyéről, szerepéről, fontosságáról beszélget Máthé Kincső. Emellett több olyan dokumentumfilmet is műsorra tűzött a televízió, amelyek a magyar kultúra sokszínűségét, kiválóságait mutatják be.
Zongorajáték a Bolyai Klubban
Január 22-én a Kultúrstaféta vetélkedő eredményhirdetésével, díjazásával egybekötött rendezvényen hivatalosan is átadják a Bolyai Klub új elektromos zongoráját, amely ezentúl rendszeres időközönként várja majd a zenekedvelőket a klubba. 19 órától Andrada Badi, Osváth Hunor és Péntek Attila zongorajátékát, illetve Madaras Ildikó szopránénekesnőt hallgathatják meg az érdeklődők. Műsoron: D. Scarlatti, Fr. Chopin és G. F. Haendel szerzeményei.
Népújság (Marosvásárhely),

Igényekre odafigyelő Csűrszínház
A hétvégén került megrendezésre a mikházi Csűrszínházi Egyesület idei évadjának legjelentősebb mozzanata, a Csűrszínházi Napok. A szervezők idén kevesebb, de tartalmasabb eseményt tartalmazó programcsomaggal jelentkeztek.
Pénteken délután a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak munkáiból nyílt fényképkiállítás az iskolában. Both Gyula elnök elmondta: Nyárádremete községet ábrázoló, főleg tavalyi és 2012-es fotókat akasztottak a falakra, de vannak olyanok is, amelyeket a tárlat napjának reggelén készítettek a művészek. Ezek a képek nemcsak a táj, hanem az emberek révén próbálják bemutatni a Nyárádmentét. Vajda György fotós szerint is az volt a cél, hogy a figyelmet ráirányítsák a Bekecs környéki értékekre. A csűrszínházi rendezvénysorozat immár kamaszkorba lépett, tizenkét éves, amit minden körülmény között vállalni és folytatni kell, mert ez a vidék megérdemli, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.
Hithűség vagy boldogság?
A Széllyes Sándor Csűrszínház idei első színházi előadása Tamási Áron Vitéz lélek című darabja volt péntek este, a hit és hűség drámájának nevezett álomvilági kép. A telt házas előadáson főleg marosvásárhelyi, szovátai és nyárádszeredai nézők voltak. Egyikük, a szovátai Bocskai Vince szobászművész lapunknak elmondta: régen látta ezt a darabot, egész más feldolgozásban, szerinte kitűnően alakítottak a hétvégén a színészek.
Ugyancsak pénteken Székely János Dózsa című monodrámáját adta elő Sebestyén Aba, szombaton a Mentor Kiadó mutatta be a Székelyföld című lap munkatársainak jelenlétében Székely Szabó Zoltán legújabb, Végtelen farsang című kötetét. A soproni Petőfi Színház Katona Imre A zuhanás második pillanata című darabjával jelentkezett, míg este a Csíki Játékszín a Napsugár fiúkat mutatta be. Vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi Artecotur színjátszó társulat Alice Tükörországban című mesejátékát adta elő, amelynek célközönsége természetesen a gyerekek voltak.
Csoportosították a programokat
A tizenkettedik csűrszínházi évadban igyekeztek visszafogni magukat, mert az elmúlt két évben „túlszerveztek”, ezért idén megpróbálták csoportosítani a programokat a közönség számára – mondta érdeklődésünkre a szervezők nevében Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke. A Csűrszínházi Napok után július végén A vihar című Shakespeare-darab kerül bemutatásra, és a napokban meglepetésként a nyári programba bekapcsolódott a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, és eljön Marosvásárhelyről a Bányavakság is. Augusztus közepén ismét megrendezik a Római Napot, amely idén középkori résszel gazdagodik, a kolostor udvarán állítják fel a középkori, reneszánsz sarkot. Szeptemberben pedig gasztronómiai és gazdanappal zárják az évadot. Így minden korosztály ízlését kielégítik: kortárs dráma, hagyományos és modern színjátszás, népi kultúra, képkiállítás egyaránt szerepel a kínálatban.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Csűrszínházi Napok
Teltházas előadások
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Mikházán a Csűrszínházi Napokat, amely az eddigi legsikeresebbnek számít, ugyanis végig teltházasak voltak az előadások.
Amint korábban sajtótájékoztatón is jelezte Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, az idén is egész idényt betöltő évadot szerveztek, igaz szerényebbet, mint az előző esztendőben, ugyanis az érdeklődésből ítélve úgy tűnt, hogy a programot túlzsúfolták az eseményekkel. Így az idén a hangsúlyt inkább a Csűrszínházi Napokra fektették, ezért is igyekeztek olyan programmal előállni, ami minden korosztálynak és elvárásnak megfelel. Pénteken délután a Csűrszínház udvarán levő iskola nagytermében a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak (Plájás István, Fülöp Jenő, Both Gyula, Tordai Ede, Bálint Zsigmond, Vajda György, Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin) alkotásaiból nyílt kiállítás.
A tanteremben a 12. Csűrszínházi Napokat Szélyes Ferenc nyitotta meg, aki elmondta, örömmel tapasztalja, hogy vannak visszatérő vendégei a rendezvénynek, ezek egyike a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub, de színtársulatok is szívesen jönnek el, és ami a legfontosabb, hogy a nézők és az érdeklődők is megszokták, hogy ebben az időszakban ki kell vonulni Mikházára, mert érdemes.
Vajda György, a társszervező Artecotur Egyesület elnökeként és a fotóklub tagjaként szólalt fel és elmondta, a kiállítás témája Nyárádremete község volt, nem először jöttek ki és készítettek felvételeket a fotóklub tagjai, de a szervezők érdekesnek találták azt is láttatni az érdeklődőkkel, hogy időben milyen változások vannak, milyen értékekre figyelnek és kapják lencsevégre értő szemekkel a fotósok, hiszen a községnek, s ezen belül Mikházának is több olyan látványossága van, amit idegenforgalmi szempontból ki lehetne használni. A Csűrszínház-évadot összeállítók szándéka is az volt, hogy ennek a nyárádmenti településnek híre menjen, és egyre többen felkeressék.
Pénteken két igen érdekes és a környezetbe pompásan illő előadást láthattak az érdeklődők. A művelődési otthonban Sebestyén Aba színművész, a Yorick- stúdió vezetője, a monodráma-sorozat folytatásaként Székely János Dózsa című írásából összeállított egyéni produkcióját mutatta be Török Viola rendezésében. A színpadi mű Dózsa György képzeletbeli vívódása, amely nemcsak a történelmi tényekre reflektál, hanem gyakori áthallással, a mai szemszögből is a hatalom, egyház, kis emberek, tömeg viszonyulását is taglalja. A Csűrszínház színpadán pedig a Marosvásárhelyen bemutatott és többször játszott: Tamási Áron Vitéz lélek című színdarabja volt, amelyet szintén Török Viola rendezett, a tőle már megszokott stílusban, a néptánc, a folklór elemeinek szerves beépítésével a prózai színház eszköztárába. Mind a téma, mind az előadásmód igen jól illett a Csűrszínházhoz, ahol az ilyen jellegű produkciók mindig hálás befogadókra találtak. Az estét a Bekecs néptáncegyüttes által szervezett táncház zárta.
Szombat délben az irodalomé, a könyveké volt az első szó. A Reneszánsz Panzió teraszán könyvbemutató volt. Szucher Ervin, a Junventus kiadó vezetője Székely Szabó Zoltán válogatott írásaiból összeállított Végtelen Farsang című kötetét, illetve a szerzőt mutatta be, aki Csíki Hajnal színművésszel együtt a kötetből olvasott fel. A rövid, humoros, helyenként szarkasztikus írások önéletrajzi epizódok, és híven tükrözik az 1989 előtti, majd a kommunista rendszerváltást követő hangulatot, állapotokat. Káli Király István, a Mentor kiadó vezetője az idén is számtalan jó kötetet hozott el, ezek közül a marosvásárhelyiek által igen jól ismert két szerző legújabb munkáiról beszélt. Először Kincses Elemér Soha és Mindörökké című regényéről beszélgetett a szerzővel, majd Sebestyén Spielmann Mihály Midway szigetek címmel megjelent regényéről, a Történeti tár újabb kötetéről, valamint a történelmi dokumentumregényeiről beszélt az érdeklődőknek, amihez természetesen a szerző is hozzászólt. Lokodi Imre az idén is meghívta Lövétei Lázár Lászlót, a Székelyföld című lap és kiadó szerkesztőjét, aki a kiadvány mellett a régiót érintő művelődési kérdésekre is kitért a beszélgetésben.
Az est első előadása, a szintén visszatérő vendég, a soproni Petőfi Színház színművészei által a művelődési otthonban előadott Katona Imre A zuhanás második pillanata című kortárs színdarabja volt. A szerző saját darabját rendezte. Az előadás az abszurd színház eszközeivel érdekes tükröt állított a mai társadalomnak, amelynek akarva-akaratlanul a nézők is részei. Ide tartozik az is, hogy a Petőfi Színház és a Csűrszínházi Egyesület együttműködési szerződést írt alá, s ezáltal több közös kulturális projektet is valósítanak meg a jövőben. A szerződést Pataki András rendező, színházigazgató, illetve Szélyes Ferenc, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Ugyancsak Szélyes Ferenc volt az esti előadás egyik főszereplője, barátjával, színésztársával, Fülöp Zoltánnal együtt, akik a Csíki Játékszín által színpadra állított, Neil Simon Napsugár fiúk című előadásban – Kosztándi Zsolt, Szabó Enikő és Kiss Ernő mellett – léptek fel. A Willie Clark és Alfred Lewis alkotta, sok-sok évig híres komikus párost alakító, Szélyes–Fülöp duóra annyian voltak kíváncsiak, hogy még állóhely se maradt a Csűrszínház nézőterén. A vastaps is sokáig tartott a függöny legördülése után.
Az előző években vasárnap kicsiknek szánt előadást tűztek műsorra a szervezők. Ezúttal, ettől egy kicsit eltérően, olyan darab került színre, amely kisebbeknek is szólt, de képletesen üzent a felnőtteknek is. Az Artecotur Egyesület által támogatott Artsy M diákszíntársulat tagjai a nemrég bemutatott Alice Tükörországban című darabjával léptek közönség elé. Lelkesedésük, színészi teljesítményük is vastapsot aratott.
Az idén a Csűrszínházi Napokon szervezték meg a II. Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntőjét, amelyet a tavaly ugyancsak a napok szervezői a Maros Művészegyüttessel együtt kezdeményeztek, nemcsak a színház névadója emlékének tiszteletére, hanem azért is, hogy fórumot teremtsenek azoknak a fiataloknak (és nem csak), akik népdalt szeretnek énekelni és talán ezen az életpályán indulnának el. Mint ismeretes, a megye kilenc kistérségéből (a szervezők felosztása szerint), két korcsoportban – 15 év alattiak és felettiek – jelentkezhettek helyi előválogatókra a versenyzők, majd a továbbjutók léptek fel a vasárnap esti döntőn. A tavalyi versenyhez viszonyítva az idén kevesebb nagykorú volt. A zsűribe dr. Csíki Csaba zeneszerző (elnök), Kásler Magda énekes, Kacsó Ildikó rádiószerkesztő, Török Viola muzikológus-rendező, Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vett részt. A vetélkedő szerintük is elérte célját, hogy olyan tehetségeket fedezzen fel, indítson útra, akik a népi hagyományainkat, zenei örökségünket méltóan ápolják majd mondta többek között Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A Communitas Alapítvány által támogatott idei versenyre tizenegyen neveztek be az első korcsoportban, míg heten a másodikba. A közel háromórás, izgalmas vetélkedő után a következő rangsor alakult ki: kicsiknél I. Gálfalvi Evelyn Rebeka, II. Berekméri Réka Beáta, III. Lénárd Imelda Laura, a felnőtteknél pedig I. Aszalós Erika, II. Pál Imola Gabriella, III. Baróthy Debórah. A felnőtt kategória nyertese többek között a Danubius Health and Spa Resort cég jóvoltából egy wellness hétvégét tölthet el a szovátai Danubius Szállodában. Az első helyezettek fellépnek a Maros Művészegyüttes népdalműsoraiban és a Marosvásárhelyi Rádióban is készíthetnek felvételt, ezenkívül az Anico Trade, a Siltexim kft., a Mentor kiadó, valamint a Népújság is megajándékozta a nyerteseket.
Az előadásban – a vetélkedő koncepciójának megfelelően – fellépett a Maros Művészegyüttes utánpótláscsapata, a Napsugár együttes, akiket a Maros Művészegyüttes zenekara kísért és a tavalyi felnőtt kategória nyertese is, Samu Etel Imola, aki több, igen szép népdalt énekelt, olyan hangon, amely bizonyította: van és lesz értelme annak, hogy a Széllyes Sándor népdalvetélkedőt továbbra is megszervezzék.
A Csűrszínház nyári programjában szerepel még a Bányavakság, Mikháza vendége lesz egy előadással a szentegyházi Gyermekfilharmónia, augusztusban pedig középkori és római fesztivált is szerveznek, ezekről részletesen tájékoztatnak majd a szervezők.
(erdélyi), Népújság (Marosvásárhely)

Csángó-est a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napja alkalmából fotókiállításnak, könyvbemutatónak és néptáncelőadásnak adott otthont a Maros Művészegyüttes székháza. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Maros Művészegyüttes szervezte ünnepi esemény résztvevői a csángómagyarok életébe nyerhettek betekintést.
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub kiállításmegnyitójával indult az est, ahol Both Gyula, Bálint Károly, Haragos Zoltán és Ábrám Zoltán csángó fotóiból mutattak be egy válogatást. A színes felvételek a csángók népviseletét, tájait, építészetét, ünnep- és mindennapjait mutatja be, azt, hogy azok az emberek a szegénységben is képesek boldogok lenni, örülni az életnek. A kiállítást, amely január végéig látogatható, Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke, Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke nyitották meg.
A Művészegyüttes nézőterét megtöltötte a többnyire idősebb generációt képviselő közönség, akiket Kilyén Ilka (képünkön) köszöntött. Lakatos Demeter csángó költő A nap fiai című versét a művésznő Czelecz Jenőnek ajánlotta, aki hosszú éveken át táboroztatta a csángó gyerekeket Erdélyben, hogy magyar szót halljanak, magyarul beszélhessenek. Ezt követte Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök ünnepi szónoklata. A politikus arról beszélt, hogy a Magyar Kultúra Napját reggel a prefektúrán kezdte, ahol arra kért magyarázatot, hogy a kormánymegbízott miért kifogásolja a nemzeti szimbólumainkat, miért akarja levétetni az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászlót. Érdembeli választ a prefektus nem adott, a törvény betűi mögé bújva magyarázkodott – számolt be Brassai, aki a magyar identitásról, a kultúráról, annak jelentőségéről beszélt.
Oláh-Gál Elvira csíkszeredai rádiós újságíró A moldvai magyarokról című könyvét Bodolai Gyöngyi ismertette. Ő mutatta be a szerzőt és a szerző mellett ülő Borbáth Erzsébetet is, a csíkszeredai József Attila Iskola egykori igazgatóját, aki elsőként hívta meg a csángómagyar gyerekeket, hogy magyar nyelven tanuljanak. A kötet sok munka, sok terepjárás, beszélgetés eredménye, a szerző a Marosvásárhelyi Rádió, majd 2001-től a Kossuth Rádió munkatársaként készítette a tudósításait, interjúit.
A kötetet három részre tagolta: az elsőbe a tudósításait foglalta össze, amelyeket tömegrendezvényekről, például a csíksomlyói búcsúról, a csomafalvi napokról, a budapesti csángó bálokról készített. A második része a kötetnek azokat a portréinterjúkat tartalmazza, amelyeket csángóföldi útjai során készített a szerző. A harmadik részben azokkal beszélget, akik tanulmányaik befejezése után hazatértek, vagy akik vállalták, hogy ott tanítsanak. Oláh-Gál Elvira Pusztinától Magyarfaluig bejárta szinte az összes csángó falut, rádiós újságíróként kötelességének tartotta foglalkozni a csángók sorsával. Sokszor felmerült benne a kérdés, hogy a nagymama vajon miért nem beszél az unokával magyarul? Érdekességként elmondta, hogy míg a csángó gyerekek gyönyörűen énekelnek, vagy mesélnek a saját dialektusukban, nyelvjárásukban, ha megszólalnak, már nem azt a nyelvet beszélik, hanem amit az iskolában a magyar órán beszélnek, vagy még rosszabb esetben meg sem tudnak szólalni magyarul.
Az ünnepi rendezvényen fellépett még Kásler Magda, az Öves Együttes, a Napsugár táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes.
Antal Erika
maszol.ro

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Új utakon a Maros Művészegyüttes
A táncszínház felé irányulnak
Új művészi koncepción dolgoznak a Maros Művészegyüttesnél. Mindamellett, hogy alapvető feladatuknak tartják az eredeti erdélyi magyar és román, valamint roma néptáncörökségünk megőrzését, ápolását, a táncszínház felé irányulnak. Erről a váltásról, valamint a néptánc jövőjéről Barabási Attila-Csabával, a Maros Művészegyüttes igazgatójával beszélgettünk.
– Eddig soha nem tapasztalt "nagyüzemben" dolgoznak a művészegyüttesnél, hiszen már az évad elején két bemutatót is tartott a magyar tagozat, ugyanakkor tudomásom szerint egy nagyszabású magyarországi turnén is túl vannak.
– Március 14. és 21. között Zala és Vas megyében turnéztunk. Az idén olyan településeket céloztunk meg, amelyekkel valamilyen kapcsolata van a megyének vagy az együttesnek. Így eljutottunk Zalalövőre, Celldömölkre és Bakonyszombathelyre is az Imádság háború után és Fehérlófia című felnőtt- és gyerekelőadásunkkal. Nyolc nap alatt hétszer léptünk fel. Olyan közönséggel találkoztunk Magyarországon, amilyennel eddig még nem. Fontos nekünk, hogy a budapesti Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza mellett kisvárosokba is eljussunk. Tavaly már voltunk Zalalövőn, ahova visszahívtak, ezért vállaltuk fel a turnét. Jövőre pedig mindenhova visszavárnak. Sőt, felkértek, hogy a városnapokra is vigyük el műsorainkat. Ha egy lehetőség van, visszatérünk, mert a kapcsolatfelvétel megtörtént, és a továbbiakban valóban szeretnénk ápolni ezt a kulturális kézfogást. Budapesten május 8-án a Hagyományok Házában mutatjuk be Szem látta, szív szerette és Fehérlófia című előadásainkat, június 17-én pedig Győrbe, a Győri Balett meghívására az Imádság háború után előadásunkkal részt veszünk a kortárs táncfesztiválon, ami nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen ezen a rendezvényen ott lesz a szakma krémje, a magyar táncszövetség – amelynek mi is tagja vagyunk – kihelyezett ülését tartja Győrben. Ezért a napokban a Marosvásárhelyi Filharmónia tagjaival hozzáfogtunk az előadás zenéjének próbáihoz. Itt van Bonczó István zeneszerző és Varga János koreográfus-rendező is. Új hangszerelésben, zenekarral próbáljuk színre vinni a darabot, ugyanis azt tervezzük, hogy azokban a termekben, ahol a színpadhoz tartozik zenekari árok is, élőzenével lépünk fel, ahol pedig erre nincs lehetőség, felvételről megy a zene, de a bemutató előadástól eltérően új hangszerelésben. A profi néptáncosok tavalyi találkozójának díjnyertes előadása meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház táncfesztiváljára is, amely május közepén lesz.
– Készülnek-e újabb bemutatóra?
– Az idén két új produkciót is színre vittünk. Februárban a Szívem világ, míg a világ címűt, míg márciusban a Fehérlófiát – ez rekordnak számít, ilyesmi még nem volt a művészegyüttes életében, legalábbis 1990 után. S bár 11 évvel ezelőtt már műsoron volt a Fehérlófia, az idén új szereposztásban, más hangszereléssel ismét játsszuk, mivel a közönség igényelte. Ezenkívül készülünk egy autentikus folklórműsorral, amelyet elviszünk a hivatásosos néptáncosok találkozójára is. Ebben A halálra táncoltatott lány című ballada alapjára több erdélyi vidék táncát fűzi majd egybe Varga János koreográfus-rendező. A román tagozat Marin Barbuval dolgozik, aki a CIOF (a folklóregyüttesek világszövetségének kezdőbetűi) romániai elnöke is. Mindkét produkció zenei anyagán dolgozunk, folyamatban van a kosztümök beszerzése, előállítása. Arra kértem Marin Barbut is, hogy a műsorukban jelenjenek meg az ősi népszokások, lopjon bele táncszínházi elemeket is, mivel nyitnunk kell. Ha Európába akarjuk vinni az előadásainkat, csakis ezzel a műfajjal lehet színpadra lépni, mert kizárólag erre van igény. Ez a jövő.
– Ami a jövőt illeti, jó volt látni, hogy az Iskola másként időszakában több száz gyerek jött el a művészegyüttes székházába, ismerkedett a néptánccal, népviselettel, a hagyományokkal.
– Olyan napunk is volt, amikor több ezer diákot láttunk vendégül. A két tagozat felváltva fogadta a diákokat. Előadást tartottunk, utána a diákok megtekintették a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak népi tematikájú fotókiállítását és gyönyörködhettek az előcsarnokban kiállított népviseletekben is. Ebben az időszakban Kibédre is elmentünk, ahol a felújított kultúrotthonban több mint 400 diáknak tartottunk előadást. Valójában ez hozzájárul a néptánckultúra népszerűsítéséhez, ami egyik alapküldetésünk. Ennek jegyében szeretnénk a Fehérlófiát nemcsak a magyar iskolákban, hanem román oktatási intézményekben is játszani, mivel a történet megtalálható a román folklórban, mesevilágban is (Harap Alb). Ezt tesszük azért is, mert a román gyermekközönség nem láthatott még ilyen típusú táncszínházi előadást, mivel a profi román együttesek még nem vittek színre ilyen jellegű produkciót, ugyanakkor ez kulturális nyitás is lenne. Ugyancsak az oktatáshoz, a tánckultúra népszerűsítéséhez tartozik az a rendhagyó történelemóra, amelyet Novák "Tata" Ferenc Kossuth-díjas táncoktató tart a néptánc történetéről. A tavalyi előadást kiegészítettük magyarországi régiók táncával. Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Besztercén, Nagyenyeden és Nagyváradon is tartunk több előadást. Ide tartozik még, hogy nagy izgalommal készülünk a tánc világnapjára, amely április 29-én lesz. Aznap kerül sor Marosvásárhelyen a rendhagyó történelemórára is, és az együttes egy kis szabadtéri meglepetéssel is készül majd a Színház téren, hogy mi lesz, nem árulom el, de érdemes lesz dél körül a főtéren sétálni.
– Ehhez a felpörgött munkaritmushoz anyagi befektetésre és – mostani kifejezéssel élve – humán erőforrásra is szükség van. Hogy állnak ezen a téren?
– A Maros Megyei Tanács támogatása révén sikerült egy korszerű videóvetítőt vásárolni, amelyet előadásainkon használunk. Vettünk egy multifunkcionális nyomtatót is, amellyel szórólapokat, plakátokat is készíthetünk magunknak. Szeretnénk a hangtechnikán javítani, de ez egy következő beruházás lesz. Ennyit a műszaki felszereltségről. Ami pedig az utánpótlást illeti, több kolléga nyugdíjba vonult, így állásokat szabadítottunk fel, amelyeket be is töltöttünk. Fiatal, középiskolát végzett táncosokat vettünk fel mind a magyar, mint a román tagozatra. Ezen a téren nem állunk rosszul, hiszen a kollégáink által vezetett hagyományőrző néptánccsoportokban olyan tehetséges fiatalok vannak, akiket bármikor átvehetünk. Az idén Ludasról, Szabédról és a Napsugár együttestől "igazoltak át" táncosok. A továbbiakban szeretnénk bővíteni a magyar tagozat zenekarát, mivel négy tagra zsugorodott, ugyanis a bőgősünk elment. Szükség lenne cimbalmosra is. A román tagozat zenekara 13 tagú, őket a Művészeti Egyetem diákjai is segítik, mivel az oktatási intézménnyel együttműködési szerződésük van.
– Tudomásom szerint nincs felsőfokú magyar népzene- és néptáncoktatás. Ez mennyiben jelent hátrányt alkalmazáskor a profi néptáncegyütteseknek?
– Valóban, a népzeneoktatás nincs jelen a magyar felsőfokú oktatásban. Nincs megfelelő utánpótlás a zenészeknél, mivel a művészek nem akarják lekötni magukat egy intézményhez, inkább az egyéni, szabadúszó pályát választják. De ezen a téren is próbálunk lépni.
– Említette, hogy a román tagozat zenekarát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai egészítik ki időnként. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen együttműködik a két intézmény. Milyen más hasonló művelődési intézményekkel van gyümölcsöző együttműködése a művészegyüttesnek?
– Az utóbbi időben igyekeztünk minél szélesebb körben kiépíteni az intézményes együttműködést. A Művészeti Egyetem mellett jók a kapcsolataink a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal is. Vannak olyan, a színház által színre vitt darabok, amelyekben a művészegyüttes tagjai is fellépnek, a színháznál dolgozó művészek pedig kiegészítik a mi előadásainkat. Nagyon jó a kapcsolatunk a tanfelügyelőséggel is. Nemcsak abban rendszeres az együttműködés, hogy előadásainkkal segítjük az iskolákat, hanem a tavaly szakképzést is szerveztünk a szovátai Teleki Oktatási Központban, amelyre több megyéből olyan tanítók, tanárok jöttek el, akik néptánccsoportot hoztak létre és vezetnek az oktatási intézményeknél. Ők szakszerű képzést kapnak olyanoktól, akik néptáncoktatással, hagyományőrző csoportok vezetésével foglalkoznak. Ennek a tevékenységnek is az a kevésbé burkolt célja, hogy népszerűsítsük a néptáncot azért, hogy minél több iskolába vezessük be akár választható tantárgyként. Majd ha lehet, akkor akár a művészeti szakközépiskolákban indítunk rendszeres oktatást. Ha van igény ezen a szinten, akkor a romániai magyar felsőfokú oktatásban is lesz létjogosultsága a néptáncnak, hiszen jelenleg nincsen ilyen szak Romániában. Román néptáncképzés van Bukarestben és a kolozsvári Gheorghe Dima zeneakadémián, de magyar nincs. Ebben közvetlenül érintettek lennénk, hiszen ha kollégáim elvégeznének egy ilyen egyetemet, akkor a fizetés is nőne, motiváltabbak lennének a továbbképzésre és a művészeti produkciók színvonala is megnőne.
– Említette, hogy az általános iskolai oktatás szintjén derülne ki, hogy lenne-e igény a romániai magyar felsőfokú néptáncoktatásra. Van-e jelenleg rálátás arra, hogy miként állunk ezen a téren?
– Nemrég felmérést készítettem Maros megyében, és kiderült, hogy elég sok iskolában jelen van a néptáncoktatás. Igaz, hetente csupán egy órát foglalkoznak ezzel egy-egy osztályban, mert ennyire biztosít lehetőséget a keret. Tárgyaltunk az oktatási minisztérium képviselőjével, aki megígérte, hogy foglalkozik a kérdéssel, és megkeresi a lehetőségét annak, hogy ezt az oktatást is bevezessék a középiskolákban. Volt már olyan próbálkozás, hogy a főiskolán kezdjük, de ez meghiúsult, mivel általános koreográfia profilúvá lett az osztály, ami nem annak indult. Ez azt igazolja, hogy fordított irányból kell megközelíteni ezt a kérdést. Az építkezést az alapoknál, az óvodában, az általános és a középiskolákban kell kezdeni, folytatni, és ha lesz erre igény a szaklíceumi osztály indítása után, akkor létjogosultságot nyerne egy ilyen szak az egyetemen is. Nemcsak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Hargita megyei kollégáim abban is gondolkodnak, hogy a Sapientia EMTE csíkszeredai karán induljon ilyen szak. Mi azon fáradozunk, hogy ennek az építménynek elkészítsük a szolid alapzatot, a tégláit, s reméljük, idővel beigazolódik, hogy ezek a próbálkozások nem hiábavalók.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A falu lelke
Augusztus 29. a magyar fotográfia napja. 175 évvel ezelőtt ezen a napon mutattak be először nyilvánosan fényképet Magyarországon. A Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal azt ismertette, hogyan lehet fény segítségével képet rögzíteni fényérzékeny anyagon. Azóta hatalmasat lépett előre a fotográfia, a fotóművészet. E nap előtt is tiszteleg a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub és a Bernády Ház közös rendezvénye. A falu lelke című kiállítás augusztus 27-én, csütörtökön nyílt meg a Vásárhelyi Forgatag eseményeként a Bernády Ház tetőtéri galériájában.
Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhely fotótörténeti megközelítésben
176 éves dagerrotípia, nyolc évvel idősebb kalotípia, két olyan ritkaság, ami a fotográfia kezdeteit idézi, egy rendkívül értékes egyedi fénykép a Marosvásárhelyi Horváth-féle fotópapírgyártás első próbadarabja, Ciehulski Péter, Csonka Géza, Weinrich Sámuel, Fosztó Juliska és a fényképészet más helybeli úttörőinek műtermeiben készült felvételek, egyéni és csoportos portrék, elkopott, megsárgult amatőr fotók fogadják a belépőt a megújult vásárhelyi vár Szűcsök bástyájának I. emeleti szintjén. Török Gáspár nagybecsű gyűjteménye és a Maros megyei Múzeum fotóarchívumának gondosan őrzött példányai a Marx József Fotóklub újabb kiállításának köszönhetően kerültek közönség elé. Bennebb, a tágas csarnok benyomását keltő teremben körbehelyezett állványokon méretesre felnagyított régi és digitálisan megmunkált mai városképek bűvölik el a nézőt. A fotográfia fejlődése Marosvásárhelyen, Marosvásárhely fejlődése a fotográfiában című tárlat nem csak e látványos változásokon átment település és a fényképezés mintegy másfél évszázadának jellegzetességeit, fontosabb momentumait mutatja fel jól kiválasztott, ihletett felvételek által, azt is meggyőzően tükrözi, hogy ennek a lelkes és joggal elismert alkotócsoportnak egy kevésbé köztudott arculata is van, és erre is érdemes odafigyelni. A fotóklub nem csupán művészfotóival, hazai és nemzetközi sikereivel öregbíti Vásárhely hírnevét, hanem a fotográfia dokumentarista, tudományos igényű művelésének, népszerűsítésének is eleget kíván tenni. Ami különben el is várható a honi fotómozgalom legrégebbi és rangban is élen járó alakulatától. Ezt az elméleti, hely- és kultúrtörténeti megközelítést a szervezők azzal is hangsúlyozták, hogy előadásokkal s az azokat követő gondolatgazdag eszmecserével is igyekeztek körbejárni a témát, követendő példát nyújtva ezzel a rendezvényen jelen levő Kolozsvári, Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi és máshonnan meghívott fotóművészeknek.
Gazdag és figyelemre méltó a képanyag, külön történeteket mesél mindenik fotó. Az idősebb vásárhelyiekben számos kedves vagy éppen elszomorító emléket eleveníthet föl, s persze, nosztalgiákat is kelthet. A fiatalok sok mindent inkább kuriózumként szemlélhetnek, csodálkozhatnak azon, hogy mi volt itt a régmúlt vagy a nem is olyan távoli időkben. Arról mindenki hallott, olvasott, hogy a főtéren volt a napipiac, képeslapok is fennmAradtak a Bernády előtti és az őt követő korszakról, de rengeteg egyéb fotóznivalót is találtak a múló pillanatok rögzítői, olyasmiket is, amikről talán nem is gondolták, hogy valamikor mennyire beszédesek lehetnek az utókor számára. Magam például hosszasan időztem egy 1936 tavaszán készített kép előtt. Egyszerű reklámtábla, egymásra ragasztott, itt-ott megtépázott plakátokkal. A mai bulváros, kozmopolita világ látszik visszaköszönni róla. Amit lehetett, kisilabizáltam belőle. A Pullman 12, A titokzatos kéz, a Cobra tango, a Pampák királya című filmeket vetítette az akkori Transsylvania Mozi. Vendégeket toborzott a Calul balan – a Fehér Ló vendéglő. Rendhagyó koncertet ígért a híres Guslear kórus, zenekar és balalajkaegyüttes. Felfigyeltem egy másik, jóval későbbi fotóra is. Látszólag jelentéktelen, pedig milyen sokat mond. Főtéri mészárszék előtt fázós tömeg toporog. Régóta várhatnak, nyakukat behúzva, görnyedten, átfagyva, reménytelenül tömörülnek a szürkeségben a Carne feliratú húsüzlet bejáratánál. Nem úgy tűnik, mintha a szolgálatos hentesen kívül lenne benn valami, kinn viszont mindenre és mindenkire rányomja bélyegét a korhangulat. Keltezés nincs a fotón, de kétségtelen, hogy a kommunista diktatúra idejéből, a múlt század nyolcvanas éveiből származhat. Készítője aligha gondolhatta, hogy kiállításon diadalmaskodhat a felvétel. De úgy érezhette, amit lát, azt rögzítenie kell a kamerájával is. Most meg korjellemző dokumentumként állíthatja ki.
A kiállító fotósok közül néhányan egyébként több mint fél évszázada követik nyomon a fejlődést, együtt haladhattak a fotótechnika változásaival is. A fiatalabbaknak talán könnyebb volt, ők már az újabb világba, a műszaki "csodákba" születtek, nőhettek bele. De a "régi motorosok" is képesek voltak a szemléletváltásra, a megújulásra. A jó szem, az igazi láttatás csalhatatlan érzéke, a tehetség akkor is érvényesült, amikor egy valóban igényes, világmárkájú készülék, illetve a tényleg kitűnő minőségű film és fotópapír még szinte elérhetetlen volt a romániai fotósok számára, és nélkülözhetetlen a jelenlegi elektronikus, digitális, komputeres, modern korban is, amikor már valamivel könnyebb mindenhez hozzáférni. A tárlaton a felnagyított, feljavított múzeumi fényképek éppúgy tükrözik ezt, mint a mai világ tökéletesített kütyüivel, mindentudó készülékeivel, különleges teleobjektíveivel visszaadott, átlényegített panorámafelvételek. A kiállítás nyilván a városképre koncentrál, a válogatás emiatt aránylag kevesebb figyelmet fordított a személyesebb, szubjektív, emberi dolgokra. Egy szinttel fennebb azonban a bemutatkozók művészi énjüket kiteljesítve, már e hiányokat hatványozottan pótolva összpontosítottak az emberre, kitűnő portrék egész sorával tetézve a nézők élményeit.
Csak üdvözölhetjük, hogy a Marx József Fotóklub rendezvényeit újra vendégül látja az egyre több érdeklődőt vonzó vár s az itt kialakított civilizált, szép környezet. Nemzetközileg is elismert fotósaink rég kiérdemelték, hogy újra itt legyen a székhelyük, s európai igényű legyen az a hely, ahol kiállítanak. A mostani kiállítás és szimpózium ugyanakkor ismételten eszünkbe juttatja, hogy Marosvásárhely annyi fotós értékkel rendelkezik, hogy igazán ideje lenne létrehozni egy fotómúzeumot is. Jó lenne, ha ez az elvárás tudatosulna mindazokban, akik az ügyben érdemlegesen tehetnek is valamit.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Feledésbe merülő arcok
Az erdélyi falvak szépségeit, a hagyományos kézműves mesterségeket és általánosan a népi lelket örökíti meg az a fotókiállítás, amelyet a térség legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakegyesülete, a Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub huszonhat tagjának alkotásaiból nyitottak július 22-én, pénteken, a Nagyváradi Euro Foto Art Galérában.A tárlatnyitón Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében visszatekintett a két fotóklub között 1977 óta fennálló együttműködési kapcsolatára. Mint elmondta, személyesen is ismerte és együtt dolgozott a Marosvásárhelyi klub névadójával, az azóta legendássá vált Marx Józseffel, aki alkotásaival, munkaelveivel több fotóművész-generációt is megihletett.
A tárlat anyagát méltató Ramona Novicov műkritikus arra mutatott rá, hogy a Marosvásárhelyi művészek fényképei olyan „feledésbe merülő arcokat”, olyan mesterembereket és egyszerű parasztembereket ábrázolnak, akiket egyre ritkábban lehet már látni a modern volágban. Drámaiság és érzékiség egyaránt jellemzi ezeket a felvételeket, amelyeken autentikus népi életképek köszönnek vissza – hangsúlyozta. A tárlatnyitón közreműködő Thurzó Sándor József brácsaművész jól válogatott és kiválóan előadott zenei momentumokkal teremtett a tematikához illő hangulatot.
Az esemény utolsó felszólalójaként Fülöp Jenő Marosvásárhelyi fotóművész idézte fel az ötvenes évek derekán alapított fotóklub történetét a Horváth testvérek által működtetett fényképészeti szaküzemtől Marx József munkásságán át a jelenkorig. Mint hozzátette, a vásárhelyi vár felújítását hamarosan befejezik, és amint a helyi fotósok birtokba vehetik galériájukat, szívesen fogadnák majd a váradi klub tagjainak vendégkiállítását is.
A vásárhelyi fotóművészek kiállítása augusztus 8-ig tekinthető meg a Nagyváradi Euro Foto Art Galériában.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Marx József 25 éve távozott
Iskolateremtő fotóművész – ezzel a minősítéssel ajándékozták meg hívei, tanítványai Marosvásárhelyen, Erdélyben – Romániában, ahol kiállítások százain vett részt aktivitásának fél évszázadnyi szakaszában. A művészbarát közösség hálás és nagylelkű. Marx József 103 éve született, 25 éve távozott. Emlékét a nevét viselő fotóklubokban tevékenykedő, időközben mesterekké izmosodó tanítványok és azok újabb tanítványai ápolják.
Közel harminc évig dolgoztunk egymás mellett a képes lap szerkesztőségének kiutalt dohos pincében, a korszerűtlen technikával ellátott fotólaboratóriumban. Volt rá időnk, hogy kölcsönösen beszámoljunk fotográfusi élményeinkről. De csak ritkán éltünk ezzel a lehetőséggel. Marx Jóska nem fukarkodott az idejével, ha bármilyen technikai kérdéssel zaklattam – és tettem ezt gyakran, mert mindvégig ügyetlenül laboráltam. Ennél azonban izgalmasabb, további életpályámra nézve meghatározó jelentőségű volt, amikor kéretlenül is kifürkészte egy-egy érdekesebbnek ígérkező felvételből a kiemelésre (kinagyításra) érdemes részletet. Akár a többi, soktucatnyi marosvásárhelyi fiatal fotóst, engem is ő biztatott: már az expozíció, a képalkotást megelőző pillanatokban (órákban, napokban) azzal az igénnyel vegyük kézbe a kamerát, hogy a születendő fotográfia kiállításon tolmácsolja majd szerzője érzelmeit, gondolatait. Kollégái, tanítványai bemutatásra alkalmasnak ítélt képeinek jobban örvendett, mint a sajátjainak. Utóbbiakról nagyjából tudta, hol és hogyan fogják fogadni, de az első sikereit megélő tanítvány örömében fele-fele arányban osztozott.
Nem szóltam még a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség különböző (AFIAP, EFIAP, HON. EFIAP) címeinek odaítéléséről. Elsőként kapta meg a rangos kitüntetéseket. Követték évek múltán legjobb tanítványai.
A múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben a Kriterion Kiadó távlati terveiben szerepelt az erdélyi fotográfia történetét, ennek keretében kiemelkedő alkotóit is bemutató monográfiasorozat kiadása. A bevezető tanulmányokat tartalmazó két kötet (Orbán Balázs: Székelyföld képekben; Teleki Samu Afrikában) megjelentetése nyomán további három szerkesztéséről tárgyaltunk: Százéves fotóriport Erdélyről; Józsa Béla betiltott szociofotó-kiállítása; Marx József-monográfia. Botár Emma, a Kriterion szerkesztője külön levélben jelezte: elgondolásuk szerint a Marx Józsefet bemutató kötet lehetne az első. Párhuzamosan foglalkoztam a jelzett témákhoz kapcsolódó anyag gyűjtésével. Tapasztalnom kellett, hogy a hozzánk olyan közel álló Jóska bácsiról is oly keveset tudunk. Nem az ő hibája, hogy gazdag tapasztalatait, fotográfusként megélt történeteit már korábban nem rögzítette írásban, vagy legalább mélyinterjúk formájában. Működésének idején Erdélyországban még nem mutatkozott érdeklődés a fotóművészek emlékezései iránt, ami például Budapesten már napirenden szerepelt.
Remekbe sikerült felvétele a két világháború közti húsz esztendő erdélyi irodalmi életének nagy játékosait, Kós Károlyt és Kemény Jánost örökíti meg ritka találkozásuk perceiben. Miről beszélgettek a Varjú-, illetve a vécsi vár irodalomalkotó és -szervező tulajdonosai? Szóba került a fotográfia és a műemlékvédelem, vagy az írótalálkozók és a fényképészek együttműködése? Harminc évig fotózta az erdélyi magyar színházak bemutatóit,
olykor művészeinek magánéleti eseményeit is. Hogyan rendezte át a fénykép követelte formában egyik-másik jelenetet? Engem, aki a realitásokat is jellemző adomakincs fogyasztója vagyok, igencsak érdekelne, ténylegesen megtörtént-e ama szóbeliség útján terjedő történet, miszerint Marx Jóska némi borravaló ellenében rávette egy tehervonat mozdonyvezetőjét: állítsa le nyílt pályán egy-két percre a szerelvényt, hogy az állványra szerelt tüköraknás gépével a különlegesen szép tájról, a naplementét megelőző fényviszonyok mellett sorozatfelvételt készítsen, színszűrők közbeiktatásával. Hétköznapi, mosolyra késztető kaland – abban az időben álmatlan éjszakákat eredményező botrány. Emlékezetem szerint 1962-ben, talán ’63-ban. Vagy más: az Új Élet hasábjain érzékeltetni kell a kollektivizálás, a falu szocialista átszervezésének diadalát. Címlapon kell ezt megoldani. Polgár Pista kollégám feladata, hogy kijelölje a közeli Szentanna köztiszteletnek örvendő családját, akit majd Marx József örökít meg a csatlakozás aláírásának pillanatában. Megtárgyalták a település pártalapszervezetének titkárával, az agrármérnökkel, kijelölték az erre politikailag is megfelelő gazdát. Innét már Marx vette át az irányítást. Terített asztal köré telepítette a népes famíliát, ünneplő ruha, népviselet, virágok az asztalon, óvodáskorú dédunoka figyeli, hogyan írja alá a belépési nyilatkozatot a család tiszteletre méltó nesztora. A kép megfelel az elvárásoknak – a gond ott kezdődik, hogy napok múltán kiderül: a dédnagytata már szemüveggel sem tud olvasni. A falu népe röhög, az írja alá a belépési nyilatkozatot, akit vaksággal vert meg a Fennvaló. A hatalomnak nincs humorérzéke, a pártbizottság intézkedő elvtársa követeli az éberséghiányban szenvedő szerkesztők példás megbüntetését. Sütő Andrásnak kellett többszörösen interveniálnia – a pohár vízben kavart viharon túljutottunk. Ma már talán az egyedüli vagyok, aki emlékezik erre és több hasonló történetre.
Nem tudom, vajon másoknak is elmondta-e, a háború idején, Ukrajnában, ahol tiszti rangban az adminisztrációval foglalkozott, rendszeresen fényképezett. Visszavonulás idején mintegy kétezer negatívját egy vízhatlan dobozba helyezte. Hosszú évekkel később, amikor a szovjet hadifogságból szabadult, nem volt lehetősége felkutatni az anyagot. Nem tudni, milyen érzéssel fogadnánk, ha most a véletlen játéka folytán előkerülne. Néhány felvételéről részletesen beszámolt. Meglehet, mára már mást olvasnánk ki belőlük, mint amit szerzőjük az exponálás idején gondolt. Hasonló történet: Roman Vishniac világhírű művészfotós 16.000 felvételt készített Közép-Európa országaiban a harmincas években. A háború kitörésekor Amerikába menekült, de közben 2.000 felvételét Dél-Franciaországban elásta. Rokona találta meg az anyagot. Az ebből összeállított kiállítást meghordozták a világ legjelentősebb kiállítótermeiben.
A Marx Jóskát bemutató monográfiát végül is nem készítettem el. A nyolcvanas évek közepétől nagymértékben romlottak a körülmények, súlyosbodott a látható és láthatatlan cenzúra. Az áttelepülés gondjaival küszködtem. Jánosházy György írta meg a monográfiát a diktatúrát követő szabadabb években.
Az olvasó elnézését kérem az anekdotázásért. A fotóriporteri szakma mint önálló, időnként művészi kvalitásokat megközelítő foglalkozás Erdélyben a múlt század ötvenes éveiben született meg: képes lapok (a kolozsvári Dolgozó Nő, Marosvásárhelyen a Művészet, illetve az Új Élet) szerkesztőségei, múzeumok félnormával foglalkoztatott munkatársai gyakorolták. Közöttük talán Marx Jóska volt az első, aki már korábban országszerte elismert művészként szerzett magának nevet, és „ereszkedett le” a pártpropaganda napi munkáját szolgáló fotóiparosok” szintjére. Ugyanakkor vele és általa nőtte ki magát az a nemzedék, amely (részben) a művészi színvonalhoz való közelítéssel szerzett magának rangot és tekintélyt a köztudatban.
Jóska a „gyöngyös bokréta”, a szép kép, a csillogó ellenfény korszak művészeinek igézetében alkotott. Akkor is, amikor egy konfekcióüzem lélekgyilkos futószalagja, vagy a tordai cementgyárak sötéten füstölgő kéményei tövében fókuszálta gépét a kijelölt témára. Az már az ő szellemiségéből következett, hogy az erdélyi magyar színházak produkcióit a nemzetközi szalonokban való kiállítások színvonalához igazodó fotókban, vagy a hajdani várak romos falait olyan képekben örökítette meg, hogy azok a művészettörténeti riportokat készítő Szépréti Lilla kötetének egyenértékű illusztrációi lehettek.
Az élet szépsége, annak örömei volt az ő igazi, belülről táplált élményanyaga. Minden bizonnyal találni akár több egyéni kiállításra alkalmas szociofotót, társadalmi kritikát tükröző felvételt gazdag filmotékájában. De nem ezeket kereste. Mindig szemem előtt lebeg az a „konfliktusos” felvétele, amely egy meglehetősen pufók kamaszt örökít meg, amint iskolatáskáját a fején egyensúlyozva, óvatosan lépdel egy vasúti sínen. Ha cipője csak néhány centit félrecsúszik, bizony le fog lépni a sínről, kockáztatva a hibátlanul megtett néhány tízméternyi sikerélményét. Nem beszélve arról, hogy a fejéről le fog pottyanni a nehéz táska. Amiben azonban nem találtatott törékeny üveganyag. Vagy: két kamasz, akik romos várkapu árnyékában, tilos biztonságában meghúzódva rágyújtanak egy cigire. A kép kedvéért, no meg Ada Kaleh (azóta elárasztott) szigetének romantikáját megörökítendő sorozatért utazott le az ország déli határára… Nem sorolom: pontos statisztikák árulkodnak a nemzetközi szalonokban több mint ezer kiállított képéről, az alkotásait értékelő díjak százairól, a romániai fotóművész-szövetség tiszteletbeli elnöki tisztségéről. De, gondolom, mások is megírták, én a laboratóriumban elhangzott beszélgetéseinket idézve jelzem: nem lehet túlértékelni azt a társadalompolitikai hatást, amivel a pártcenzúra által korlátok közé szorított amatőr fotóművészek alkotókedvét életben tudta tartani, ösztönözni, sőt fokozni. Évtizedekig tartó kulimunka volt ez. Csak ő tudta, mennyi utánajárás, kedveskedés, ingyenes családfotózás, ki tudja, még mi más szükségeltetett ahhoz, hogy öt földrész kiállítótermeibe eljussanak a Maros menti amatőr társadalom legjobb felvételei. A maga oldalára állítania a cenzúra jogkörével felruházott vámtisztet, a pártbizottság, a néptanács kulturális osztályán fontoskodó aktivistát. Tette ezt mosolyogva, panaszkodás nélkül, ismétlem: évtizedeken keresztül.
Erdélyi Lajos
*
Emlékezzünk!
Negyedszázada, 1992. április 30-án hunyt el Marx József fotóművész.
A marosvásárhelyi Szakszervezetek Művelődési Házában, a kor igényeihez alkalmazkodva, az ő kezdeményezésére kezdi meg működését 1953-ban a később Marosvásárhelyi Fotóklubként ismertté vált fotókör. Jóska bácsi (mi így szólítottuk) ekkor már komoly fotós tapasztalattal rendelkezik. Tizenhét éves korában szüleitől kapta első fényképezőgépét, kerékpáron és gyalog bejárta Nagyenyed környékét, fényképezte a tájat, az embereket. A fényképezés varázsa annyira megérinti, hogy szenvedélyévé válik, és meghatározza életpályáját. 1933-tól már rendszeres résztvevője a hazai és nemzetközi kiállításoknak, majd a háborút követően új lendülettel fényképez, lelkesít, és javaslatára a marosvásárhelyi üzemekben, intézményekben gomba módra alakulnak a fotókörök. Amikor az Új Élet képes folyóirat útjára indul, Sütő András főszerkesztő őt kéri fel, vállalja el a fotóriporteri teendőket. Itt dolgozik nyugdíjazásáig. Ez idő alatt fotóművészeti munkássága is kiteljesedik. Fényképeit kiállítják öt világrész majd minden országában, számtalan díjban, elismerésben részesül, dicsőséget szerezve városunknak, valamint az egyetemes magyar fotográfiának.
Mint fotóriporter bejárja Erdély falvait, városait. Jól megszerkesztett művészi képriportjaival bemutatja a kor embereit, azok mindennapjait. Közben keresi a találkozást a fényképezés kedvelőivel, beszél a kép szépségéről, a kidolgozás varázsáról. Jóska bácsi közéleti tevékenységének köszönhető, hogy az erdélyi városokban – Nagyvárad, Brassó, Nagykároly, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely – és más településeken fotókörök és fotóklubok alakulnak, melyek napjainkban is működnek. Követői szeretettel emlékeznek rá.
Mi, a Marosvásárhelyi Fotóklub mindenkori tagjai nagyon sokat köszönhetünk néhai mesterünknek. A fiatalok és kezdők biztatása, az őszinte beszélgetések a művészetről, a fényképezés szépségéről erős közösséget formált, mely tisztelettel tekint a több mint hat évtizedes múltra. Így vált egyértelművé, hogy a 60. évforduló alkalmával, 2013-ban a klub felvette alapítójának nevét, majd ezt követően Marx József Fotóklub néven működik. Szellemiségét tiszteljük, emlékét megőrizzük a következő nemzedékek számára.
A Marx József fotóklub nevében
Bálint Zsigmond / Népújság (Marosvásárhely)

Épületek „kisebbségi sorban”
Fotókiállítás és könyvbemutató a várban
Csütörtökön délben a marosvásárhelyi vár Szűcsök bástyájában két esemény is volt a városnapok keretében. Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke megnyitotta azt a tárlatot, amely a városról készült egykori és jelenlegi fotókat teszi közszemlére. A tárlat érdekes időutazást kínál azoknak, akik néhány évtizeddel ezelőtt jártak az egykori utcákon, hiszen visszavarázsolhatják azt az időszakot, amikor kevés tömbház „rondította” el a városképet.
Az érdeklődők kézbe vehették Ferencz András fiatal fotós A kő marad című albumát, amelyben több erdélyi kastély fotója található. Hatvannégy oldalon huszonhat kastélyról 45 igényes fotó készült, ezekhez rövid, magyar–román és angol felirat tartozik. A fényképeket egy pályázat során készítette, több helyen volt kiállítva és innen jött az ötlet, hogy albumban is elérhetővé tegye a fotós az alkotásokat. Olyan épületek ezek, amelyek az enyészet sorsára jutottak, néhányat megpróbáltak feljavítani, de legtöbbjük siralmas állapotban van, híven tükrözi a hányatott sorsú arisztokrácia közelmúltját, illetve a tulajdon-visszaszolgáltatást követő állapotokat. A megnyitót és a könyvbemutatót követően a szerző dedikált.
VAJDA GYÖRGY / Népújság (Marosvásárhely)

Javában zajlik a Vásárhelyi Forgatag
Bár a Vásárhelyi Forgatag már múlt pénteken elkezdődött a Szféra kortárs művészeti műhely programsorozatával, még maradtak olyan programok, amelyekről mindeddig nem ejtettünk szót forgatagos sajtótájékoztatón. Nem csoda, 361 programpont gazdagítja idén a Forgatagot.
Kedden délelőtt Molnár Imola programfelelős elmondta, idén összesen 361 programpont zajlik a rendezvény 9 napján, mindez összesen 51 helyszínen zajlik. Az idei évben a reformáció 500. évfordulóját ünneplik Kárpát-medence szerte, amelyhez természetesen a Forgatag is csatlakozott. A reformációhoz kötődő programokra a Vártemplomban kerül sor, lesz egy előadás a 16. századi reformáció és Marosvásárhely címmel, erdélyi orgonamuzsika lesz hallható, valamint a vasárnapi Istentisztelet is a reformáció megünnepléséről is szól majd. A programfelelős az idei kerekasztal-beszélgetések témáit is ismertette, amelyek a munkaerőpiaci igények, a média, a román-magyar párbeszéd, de a sport és a paraolimpia helyzetét is fogják boncolgatni.
A civil szervezetek programját idén ismét Angi Ágota vette kézbe. A Ligetben szervezett Civil sarok programjai a civil szervezetek éves tevékenységét mutatják be zanzásítva, de nem elméleti bemutató ez: rengeteg interaktív tevékenység, bemutató, és szakmai beszélgetés is lesz majd. Az RMGE például aszaló és sajtkészítő géppel érkezik a Ligetbe, az EKE mini kiállításokat készít, míg a Marx József Fotóklub workshopokat tart – hogy csak néhányat említsünk. Bálint Erika a családi forgatag szervezője, aki idén csatlakozott a szervezőkhöz. Elmondta, az eddigi években résztvevőként volt jelen a Forgatagon, ezért objektív szempontból közelítette meg a dolgokat, amikor a programot állították össze, próbálta pótolni azokat a dolgokat, amelyek hiányoztak neki és gyerekének az előző évek kínálatából. „Nagyon sok aktív civil szervezet van, amelyek lelkesen készülnek a Forgatagra, számos programmal jönnek kicsiknek-nagyoknak nyújtanak tartalmas kikapcsolódást. Új helyszínként az állatkertben látványetetéssel várják a látogatókat, a Milvus csoport jurtával érkezik a ligetbe, de lesz gyermektáncház, gyerekkoncert, zsonglőrködés is” – mutatott rá Bálint Erika.
Kirsch Attila a Marosvásárhelyiek világtalálkozójának szervezője hangsúlyozta, ötödik alkalommal három napos programban próbálják meg összpontosítani, hogy mit is jelent a vásárhelyiség fogalma, de a Bolyais diákok világtalálkozója is rengeteg érdekes előadással, meglepetéssel várja az érdeklődőket. Az augusztus 25-27. között zajló programsorozat péntek reggel fél 9-kor a Bolyai udvarán veszi kezdetét a gyülekezéssel, bejelentkezéssel, ünnepi megnyitóval, aznap inkább a 460 éves iskola kapja a főszerepet, a szombat pedig idén ismét a marosvásárhelyiekről szól, a találkozós program a várban folytatódik, délután pedig a Kultúrpalotában a szokásos gálával. Vasárnap istentiszteletre várják a résztvevőket a vártemplomba, azt követően pedig egy sétára a református temetőbe. A világtalálkozó részletes programfüzetét már a facebookon is lapozgathatják virtuálisan az érdeklődők. Gáspár Botond a gasztronómiai programok felelőse tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a II. Erdélyi pálinka- és párlatversenyre beküldött mintákat a hétfői nap folyamán már elbírálta a zsűri és meghozta a döntést. Idén kevesebb pálinka és párlat minta érkezett, főként az Erdélyre jellemző gyümölcsökből küldtek a pálinkafőzők, de néhány vadgyümölcs, mint vackor, som, de borpárlat és sörpárlat is érkezett. „A kevesebb néha több, idén is ezt tapasztaltuk, ugyanis minőségileg jobb volt a felhozatal” – mondta Gáspár Botond. A díjátadóra pénteken 20 órától kerül sor a Kultúrpalotában, a nótaestet követően.
A gasztronómiai programok felelőse a Bűvös bogrács főzőversenyről is beszélt, amelyen a sajtó és médiatámogatók, szponzorok csapatai vehetnek részt a kis színpad előtti téren. Az idei versenyen a tárkony és a karalábé a kiemelt alapanyag. Gáspár Botond hangsúlyozta, a kóstolás idén csak a karszalaggal rendelkezők számára lesz nyitott, az is csak a készlet erejéig. Idén is lesz gasztrokvíz és virslievő verseny.
A hivatalos megnyitó is hátra van még, szerdán 18 órától a Kultúrpalota nagytermébe várják a közönséget, ahol az ünnepi beszédek után Zséda és a Kvartett fog koncertet adni. A részletes programot a www.forgatag.ro weboldalon, a Vásárhelyi Forgatag hivatalos Facebook-oldalán és a programfüzetekben találják meg. erdon.ro

Egy megszűnt közösség nyomában
Rendkívülinek is mondható fotótárlat nyílt a Bernády Ház emeleti galériájában, ahol Vajda Ferenc Attila által, egy napjainkra teljesen megszűnt szász település utolsó emlékeit megörökítő fényképei láthatók.
Üzenetértékűnek, figyelmeztetésnek nevezték a megnyitón azokat a vászonra nyomtatott nagyméretű fényképeket, amelyek két hétig tekinthetők meg a Bernády Ház emeleti kiállítótermében, ahol Vajda Ferenc Attila mutatkozott be az éveken át készült alkotásaival. A fotográfus, ahogy elmondta, dobrudzsai vándorlásai során 2007-ben olyan helyet fedezett fel, amely megváltoztatta számára a közösség fogalmának jelentését.
A Duna-delta szélén fekvő településről, a németül Malkotsch, románul Malcoci nevű faluról van szó, amelyet 1843-ban 25 német család odatelepítésével alapították. Az első katolikus német település volt Dobrudzsában, ahonnan azonban 1940-ben Hitler parancsára a Heim ins Reich mozgalom kapcsán 1100 személyt telepítettek ki Németországba. A faluban ott maradt minden: a házak, a templom, az iskola, a temető.
Ma már csak a katolikus templomon és a temetőn látszik a német múlt, minden mást „átvett” a román közösség. Vajda Ferenc Attila, mikor felfedezte ezt a falut és fotózni kezdte, legfőképp az a kíváncsiság hajtotta, hogy hogyan születik meg egy közösség, hogyan él, majd mi módon tűnik el és mi marad utána. Mindezt éveken át kutatta, járta a falu utcáit, temetőjét, míg 2015-re elkészült a kiállítása, amelyet először a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben mutattak be. Azt követően több helyen is találkozhattak vele a fotográfia iránti érdeklődők: Temesváron, Budapesten, Pécsett, most pedig a marosvásárhelyi nézők is megtekinthetik. A képeken az egykori német temetőben fennmaradt keresztek, a romhalmazzá vált templom külső és belső részletei láthatók, egykor egy életerős közösség által lakott, mára elfeledett közösségi terek. A megnyitón Vajda Ferenc Attila arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy Románia Európai Uniós tagállamként számos vállalást tett, továbbra sem figyel az értékeire, templomok, paloták, történelmi értékek válnak semmivé, omlanak össze a nemtörődömség miatt. Amióta ezeket a fotókat készítette, tovább romlott a helyzet – hangsúlyozta.
A kiállítást és az alkotót Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, valamint Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. A tárlat naponta 10 és 16 óra között látogatható. A belépés ingyenes. Antal Erika / Székelyhon.ro

Kiállítások
Tordai művészek Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Bernády Házban jövő héten is megtekinthető a Színek és formák címmel nyílt képzőművészeti kiállítás. Négy alkotó, Deleanu Márta és Labancz Cişmagiu Ágnes festményekkel, Suba László szobrokkal, Nagy Anna Mária üvegművészeti munkákkal állt közönség elé. A közös tárlat a művészek városának kulturális életébe is betekintést nyújt.
Szent László, a lovagkirály
A marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében Szent László, a lovagkirály címmel nyílt kiállítás.
8. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub, a FIAP, PSA, RPS, GPU, AAFR és EFA védnöksége alatt szervezett 8. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon és a XXVI. Országos Biennálé a marosvásárhelyi vár B korpusza kiállítermében tekinthető meg december 10-éig naponta 9–18 óra között.
Természetfotó-kiállítás
A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelimi Egyesület szervezésében a marosvásárhelyi várban lévő Régészeti és Történelmi Múzeum emeleti kiállítótermében megnyílt a IX. Milvus nemzetközi természetfotó-kiállítás.
Még nyílnak a völgyben…
Ezzel a címmel nyílt kiállítás Marton Erzsébet préselt virágokból készült alkotásaiból a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. Népújság (Marosvásárhely)