Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom hányatott sorsú lelkésze életének 74. évében eltávozott. Fülöp G. Dénes /Alsósófalva, 1931 – Marosvásárhely, 2005/ kitörölhetetlenül beírta nevét az erdélyi magyar református egyház jelenkori történelmének lapjaira. Székelykeresztúron végezte középiskolai tanulmányait, majd a kolozsvári Református Teológia növendéke lett. 1958-tól 1959. július 7-ig a marosvásárhelyi Kistemplom segédlelkésze volt. A pappá szentelését követő napon letartóztatták, s nem sokkal később, koholt vádak alapján 11 év nehéz börtönre ítélték. Azzal vádolták, hogy ’56 őszén, a Teológia diákjaként, a magyarországi forradalommal rokonszenvező magatartást tanúsított – többekkel egyetemben. Felrótták neki, hogy később, egy alkalommal, a Teológia dísztermében tartott áhítaton a Szovjetunióba elhurcolt magyar foglyokért imádkozott. Megismerhette Szamosújvár hírhedt börtönét, majd sokakkal együtt a Duna-delta mocsaras szigetein vágta a nádat, rabtársai között volt Csiha Kálmán, a későbbi püspök, Páskándi Géza és Dávid Gyula. Négy évet kellett letöltenie börtönökben. Kiszabadulása után csupán fizikai munkát végezhetett egy ideig, 1964-ben vállalhatott ismét lelkipásztori szolgálatot. 1984-ben tért vissza Marosvásárhelyre, a Vártemplomba, s itt szolgált egészen 2002-ben történt nyugdíjaztatásáig. Ekkor hozta tető alá azokat az intézményeket, amelyek azóta a város, a környék egyházi és közművelődési életében meghatározó szerepet töltenek be. Sikerült megteremtenie a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskolát, a Calepinus elnevezésű idegen nyelvű népfőiskolát, a Vártemplom Diakóniai Otthonát, kórusokat hozott létre, elindította az Új Kezdet című folyóiratot. /Nagy Pál: Lelkek hű pásztora volt… = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./

Amikor gyereket vállalunk, teremtő társai vagyunk a Jóistennek. És van-e ennél nagyobb öröm, megtiszteltetés? Hiszen a legnagyobb boldogság az életben, amikor látjuk nőni a gyerekeinket – vallja a Maros megyei Udvarfalván élő Zólyomi házaspár, 11 gyereknek adtak életet. – Engem a Jóisten is édesanyának teremtett – mondja félig tréfásan, félig komolyan Zólyomi Rozália, Rozi asszony. Eleinte Marosvásárhelyen dolgoztam Zólyomi József mint karbantartó kőműves, egészen 91-ig, amikor leépítéssel kikerült a vállalattól. Azóta maszek munkából él, sokat dolgozik Magyarországon. Büszke, hogy az új ház két keze munkája. A fiúk pedig már igazi fiatalemberek, együtt járnak dolgozni az apjukkal. A Zólyomi brigád. Így emlegetik az apából meg fiaiból álló építészcsapatot, amely szakmailag is komoly elismerést vívott ki magának. Zólyomiék mélyen vallásos reformátusok. És nagyon szeretnek énekelni. Nagyobb ünnepeken a családi kórus rendszeresen fellép. Legutóbb Marosvásárhelyen, a Vártemplom Diakóniai Házában énekelt együtt a család, amikor a Lázáreum Alapítvány külön ünnepséget szervezett számukra. /Bögözi Attila: „Engem a Jóisten is édesanyának teremtett”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

Bibliai témákat feldolgozó festmény, szobor, tűzzománc képezi a december 21-én a marosvásárhelyi Vártemplomi Diakóniai Központ kiállítótermében nyílt tárlat anyagát. A kiállításon többek között Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Páll Lajos, Fekete Zsolt, Major Gizella, Kuti Dénes alkotásait láthatják az érdeklődők. A központ vezetője, Fülöp Ilona tiszteletes asszony és fia, Fülöp András főként azokból az alkotásokból válogatott, amelyeket a család akkor gyűjtött össze, amikor a néhai Fülöp G. Dénes még a Vártemplom lelkésze volt, ugyan a tiszteletes asszony felhívást is intézett az erdélyi képzőművészekhez bibliai témájú alkotások elkészítésére. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nyitotta meg. /Máthé Éva: Műtárgyak bibliai témára. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./

Kusztos Endre grafika kiállítása tekinthető meg Marosvásárhelyen. A 84 éves művészt a Vártemplomi Református Diakóniai Otthonban köszönthették a megjelentek. Kusztos Endrét Erdély egyik legkiválóbb élő képzőművészeként Vécsi Nagy Zoltán székelyudvarhelyi művészettörténész köszöntötte, felelevenítve gyorsan ívelő életpályáját. Minden nap dolgozik, mondta Kusztos Endre, aki szovátai házát és ott őrzött munkáit a városka önkormányzatának adományozta, azzal a feltétellel, hogy emlékházat létesítsenek benne, illetve támogassák egy alkotótábor működését. /Antal Erika: Tragédiák a rajzlapon. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

Akik húsz éve segítenek
Együtt ünnepelt tegnap délelőtt a vártemplomi gyülekezet belföldi és külföldi vendégeivel.
Két évtizede alakult Románia egyik legrégebbi civil szervezete, a Vártemplom Lazarenum Alapítványa, amely ugyancsak húsz éve tartja a kapcsolatot és folytatja a közös munkát azokkal, akik az elsők között siettek segíteni a rendszerváltás utáni országon, városon, annak református egyházközségein – a hollandiai Leiden gyülekezetével, De Bakkerij Diakóniai Központjának munkatársaival, önkénteseivel. Ez alkalomból vált hálaadó istentiszteletté a vasárnapi, vártemplomi délelőtt, amelyen Tőkés László püspök hirdetett igét.
Az elöljáró prédikációjában – többek között – a Himnuszt értelmezte, mint mondta, a bőség annak idején az isteni kegyelmet jelentette, ily értelemben (is) kívánt jókedvet, bőséget a gyülekezetnek. Az ünnepi műsort szintén az igehirdető vezette fel – elsősorban néhai kollégájára, Fülöp G. Dénesre, a Vártemplom egykori lelkészére emlékezett, majd az Új Kezdetre: a szó konkrét – gyülekezeti folyóirati – és átvitt értelmében, az új kezdetekre, amelyek sokszor megtorpantak, de mindig volt lelkierő a folytatáshoz. Beszédét az uniós gondokkal, a keresztényellenesség vagy inkább kereszténységmellőzés problémáival folytatta, szó esett úgy a dalai láma kérdéses látogatásáról, mint Verespatakról avagy II. János Pál pápáról, a semmihez sem ragaszkodásról, ugyanakkor a hit fontosságáról. Az ünnepi műsor részeként Henter Lóránd segédlelkész köszöntötte a gyülekezetet és holland nyelven a vendégeket, majd a Psalmus vegyes kar énekét követően Fülöp Ilona, a Vártemplom Diakóniai Központ vezetője, Fülöp G. Dénes özvegye mondott üdvözlőbeszédet és köszönte meg az igehirdető, valamint a 16 fős holland küldöttség újbóli látogatását, részvételét. – Köszönöm a gyülekezetnek, a lelkipásztoroknak, hogy férjem munkáját folytatják, a vendégeinknek, hogy mindvégig kitartottak mellettünk, annak ellenére, hogy lelkipásztorukat első látogatásakor három napig a Continental szállóban tartotta fogva a hatalom. Mégsem riadtak vissza, újra jöttek és segítettek. Nagyon sokat tanultunk tőlük. Az ország egyik első alapítványa volt a Lazarenum, amely első feladataként létrehozta a Lídia Otthont, ahol húsz árva gyereket nevelünk, majd a diakóniai központot és öregotthont, amelyben negyvenhárom idős személyt gondozunk. Hármasfaluban hat parasztházat vásároltunk és családbefogadási programot folytatunk, mindezt holland testvéreink segítségével. '90-ben rengetegen segítettek, sokan elmaradoztak, de a leideniek velünk maradtak mindvégig: segítettek Dózsa György, Havad és Illye testvérgyülekezeteinek, ők vásárolták meg a ProCardia épületét, kapcsolatot teremtettek a művészeti iskolák között, hangszereket vásároltak és egy csoportot is fogadtak Hollandiában. Meglátogatták a börtönt, a raboknak sportfelszerelést adományoztak, segítő tevékenységeikben 250 hollandiai fiatal vett részt, vezetőjük Marosvásárhely tiszteletbeli polgára. És őket is marosvásárhelyieknek tekintjük immár. Ezért is ünnepelünk együtt ezen a napon – mondta Fülöp Ilona a vendégek köszöntője előtt egy vasárnap délelőtti, zsúfolásig telt Vártemplomban.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A körzetek párhuzamos közgyűlést szerveznek
Nem a kizárást támogatják, hanem az együttdolgozás lehetőségét
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződő csoportosulás önkényesen, visszaélve érdekképviseletünkben elfoglalt pozíciójukkal, diktatórikus magatartást tanúsítson, ezzel mély sebet ejtve a jóhiszemű, tenni akaró marosvásárhelyi magyarság lelkén. Emiatt közgyűlést szervezünk egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-érdekképviselet kialakításának érdekében" – olvasható egyebek mellett abban a közleményben, amelyet tíz körzet elnöke és képviselője írt alá, és amelyet a marosvásárhelyi RMDSZ- körzetek nevében tartott sajtótájékoztatón kaptunk kézhez.
A rendezvényre 2013. február 12-én, azaz ma 18 órakor kerül sor a Vártemplomi Diakóniai Otthon Eminescu utcai Bocskai Termében. A sajtótájékoztatón, amelyen Kovács István, Klementisz János, Magyari Károly, Boros Gyula képviselte a körzeteket, jelen volt Vass Levente, az RMDSZ volt polgármesterjelöltje.
"Egy kis érdekcsoport akarja eldönteni, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot"
Kovács István, a 7-es körzet elnöke szerint a marosvásárhelyi körzeti elnökök megbízottjaiként voltak jelen, és azért szervezték a sajtótájékoztatót, mert "megdöbbentő eseményeknek vagyunk tanúi, ami a marosvásárhelyi és a Maros megyei RMDSZ életében igen-igen súlyos következményekkel járhat". Kovács István elmondta, hogy a két héttel ezelőtti TKT-ülésen született döntés értelmében elindul a városi RMDSZ újraszervezési folyamata, amely szerint február végéig kellett volna regisztrálniuk a szervezet életében aktívan részt venni akaró tagoknak, majd egy meghirdetett közgyűlés keretében a vásárhelyi szervezet megválasztotta volna elnökeit és képviselőit. – Legnagyobb megdöbbenésünkre ez nem így történt. Én magam pénteken mentem bejelentkezni a megyei RMDSZ-hez, ahol Brassai Zsombor közölte velem, hogy egy ad-hoc döntés alapján erre már nincs lehetőség. RMDSZ-tag maradhatok, de a közgyűlésen aktív résztvevőként választó vagy választható minőségben nem vehetek részt.
A körzeti elnök megdöbbentőnek nevezte, hogy "egy kis érdekcsoport el tudja dönteni azt, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot. Azt a marosvásárhelyi magyarságot, amely hosszú éveken át támogatta az RMDSZ-t, mi több, a legutóbbi választásokon országos szinten a legjobbak között szerepelt, és kitartott mindvégig az RMDSZ mellett". Ezeknek az embereknek a sorsa fölött néhány ember akar dönteni, jelentette ki. Mint mondta, a körzeti elnökök, akik ismerik az emberek problémáit, úgy érzik, hogy feladatuk és kötelességük hangot adni az emberek felháborodásának, ezért szervezik a ma délutáni közgyűlést, ugyanis "szavazóink, illetve a körzetben élő magyarok igen nagy számban támogatnak minket, és 48 óra alatt 300- 400 támogatót tudunk magunk mögött". Ha a regisztráció február végéig tartott volna, valószínűnek tartja, hogy több mint 1.000 támogatót tudnának maguk mögött, jelentette ki Kovács István, hozzátéve, hogy nem az RMDSZ ellen, hanem az RMDSZ-ért dolgoztak és dolgoznak, és fontosnak tartják, hogy "ennek a több száz embernek hallatszodjon a hangja, és egy valós érdekképviseletről beszéljünk az RMDSZ-ben".
"Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi történik"
– 305 emberrel zárták le a regisztrációt, ennek a tíz százaléka 30 ember, az öt százaléka 15. Itt ebben a teremben ennél többen vagyunk. Megengedhetetlen, hogy a szervezet életében előre meghatározott szabályok nélkül vezessenek le egy ilyen fontos választást, nyilatkozta Vass Levente. Egyetértett az újraszervezéssel, a demokratikus választással, a regisztrációval. Azt azonban megengedhetetlennek nevezte, hogy miután "január 24-én Brassai Zsombor körlevélben értesítette az összes TKT-tagot, hogy február végéig tart a regisztráció, 25- én a TKT döntést hozott, hogy milyen formája legyen ennek, és március 5-ét szabta meg határidőnek a városi elnök megválasztására, hogy a március 29-i megyei választáson érdemi képviselete legyen a városnak, két hét után lezárták a regisztrációt, és a bejelentés percében megszüntették a regisztráció lehetőségét. Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi is történik, és érdemben hozzájáruljanak a minél jobb döntéshez". Mint mondta, minél több embert várnak, és ha "mi 300-400 fővel hozzá tudunk járulni a szervezet erősítéséhez, akkor a célunkat elértük".
Az etikai bizottságra tartozik, ami Vásárhelyen történik
Klementisz János, a Bolyai líceum volt igazgatója azt nehezményezte, hogy az RMDSZ nem akarja meghallgatni azokat, akik éveken át szavazataikkal támogatták a szervezetet. Véleménye szerint egy szűk csoport párttá próbálja gyúrni. – Feltétlenül figyelembe kell venni azoknak az embereknek a kívánságait, óhajait, akik hosszú éveken át segítettek, akik elmentek szavazni, akik az RMDSZ-re szavaztak, hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy "a vásárhelyi szervezet megszüntetésének szándéka nem új keletű, több próbálkozás is volt erre, de ilyen durva még nem volt", amikor az embereket "meghallgatás nélkül kirekesztik abból a választásból, amely az érdekképviseletet tovább is biztosítaná".
Boros Gyula szerint ami jelenleg az RMDSZ-ben zajlik, az az etikai bizottságra tartozik, és felhívta az etikai bizottság figyelmét, hogy "ideje lenne elemezni azt, ami ebben a városban történik", mert megsértették az emberek érzelmeit, félreállították őket, kizárták a szervezetből. Ez még visszaüt, jelentette ki Boros Gyula.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Ünnep Csíkszeredában
Két marosvásárhelyi kitüntetettje van az idei március 15-i ünnepnek – számoltunk be a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében tartott ünnepségről, amelyen Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Aranykeresztjét adományozta Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a vártemplomi diakóniai központ Lazarenum Alapítványa intézetvezetőjének, Gálfalvi György író, a Látó című irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. A nyolc székelyföldi kitüntetett munkásságát, érdemeit, akik közül sokan születési helyük, iskoláik vagy munkásságuk révén megyénkhez is kötődnek, Zsigmond Barna Pál főkonzul, Szarka Gábor és Tóth Bernadett konzulok méltatták.
Összeállításunkban a kitüntetettek laudációját és az ünnepségen elhangzott válaszokat olvashatják.
"Szerencsés embernek érzem magam"
"Gálfalvi György író 1942. április 28-án született Marosvásárhelyen. Középfokú tanulmányait a Bolyai Farkas középiskolában végezte, az Unirea–Egyesülés középiskolában érettségizett, majd 1965-ben a Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Öt éven át az Ifjúmunkás című lap szerkesztőségében dolgozott Bukarestben, 1970-től az Igaz Szó szerkesztője lett. A sajtóban először irodalmi kritikákkal jelentkezett, majd a riport műfajához fordult, és további pályáján ez maradt fő írói megnyilatkozási formája. Az Ifjúmunkás abban az időszakban vált a riport és a publicisztika egyik megújító műhelyévé a romániai magyar irodalomban, amikor e rovatok irányítója és rendszeres szereplője volt. Ebben a korszakban írt riportjaiból állította össze bemutatkozó kötetét, a Forrás sorozat első riportkönyvét, Szülőföldön világszélén címmel. A második Forrás-nemzedék 11 képviselőjét szólaltatta meg a Marad a láz? című interjúkötetében. Riportjaiban az életet alakító, bajokat lebíró vagy küzdelemben elbukó kemény embereket ábrázolja előszeretettel, egyéni életutakat és közösségi sorsmozzanatokat vetít egymásra, mindig úgy, hogy az egyéni tett, helytállás, munka vagy hősiesség közösségi igazolást nyerhessen. Legfőbb írói erőssége az életes emberábrázolás és a hiteles sorsérzékelés. Gálfalvi György a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese majd főszerkesztője volt. Közéleti és közpolitikai munkásságával, magyarországi kapcsolatrendszerével részt vett a magyarországi és a romániai rendszerváltó folyamatban. Közel két évtizeden át a Duna Televízió kuratóriumának tagja. 1991 óta a Lakitelek Alapítvány és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány kurátora. Gazdag irodalmi munkásságáért, a magyar nemzet érdekében végzett sokoldalú, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozza – hangzott el a méltatásban, amelyre a kitüntetett a következőképpen válaszolt:
– Köszönöm, hogy a laudációban doktorrá emeltek, de szeretném elmondani, hogy egy egyszerű szerkesztő voltam – pontosított Gálfalvi György, akit a doktori címet viselő kitüntetettek között szintén ezzel a címmel illettek. Édesapám, dr. Gálfalvi György valóban viselte a doktori címet, és örvendek, hogy ő is szóba került ebben a formában. Biztos furcsán nézne most rám, hogy egykori neveletlen fiából ki lett.
Szeretném elmondani, hogy zavarban vagyok. Úgy érzem, hogy valami szereposztási tévedés történt. Én ugyanis egész életemben díjakat adtam át mint szerkesztő, mint írószövetségi tisztségviselő, mint alapítványi elnök, és nem voltam hozzászokva, hogy én kapjak díjakat.
… Nagyon szerencsés embernek érzem magam, mert lelki alkatomnak, vágyaimnak megfelelően élhettem, szerkeszthettem, írhattam, szervezhettem, fiatalokkal tartottam a kapcsolatot, figyelhettem a fejlődésüket. Ma is a fiatalok kibontakozása jelenti számomra a legnagyobb örömöt. Ezért értékelem a Székelyföld című folyóiratot, s a köréje kiépülő fiatal alkotócsoportot. Igen, ezt kell tenni, s az én búcsúzó nemzedékemet az a tudat erősíti meg, hogy van jövőnk, s van erő abban az irodalomban, amely így "dobja fel" a tehetségeket, és amely mindig meg tud újulni – tette hozzá kérdésre válaszolva.
"Sok a tennivaló"
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona 1947. augusztus 25- én született Gegesen. Az erdőszentgyörgyi középiskolában érettségizett, s 1995-ben szerzett felsőfokú diplomát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vallástanár szakán. 1966-ban kötött házasságot Fülöp G. Dénessel, a börtönből és kényszermunkából szabadult református lelkésszel, amely házasság egész hátralevő életét meghatározza. Férjének 2005-ben bekövetkezett haláláig hűséges társaként Gegesen, Hármasfaluban és a szászrégeni református gyülekezetben végezték szolgálatukat, majd 1984-ben Marosvásárhelyre költöztek, miután férjét a Vártemplom lelkészévé választották meg. Fülöp G. Dénes a marosvásárhelyi magyar közösség kiemelkedő szellemi és lelki vezetője volt. 1989 sok változást hozott Fülöp Ilona és férje életében. Közös kezdeményezésükre alakult meg 1990-ben az ökumenikus szellemiségű Kántor- tanítóképző Főiskola illetve a Calepinus Alapítvány keretében működő nyelviskola, melyben tízezer diák – köztük orvosok, munkások, üzleti életben dolgozók – tanulhattak angolul, németül, franciául, hollandul, magyarul és románul. 1990-ben hozták létre a Lazarenum Alapítványt a szegény és árva gyermekek megsegítésére, magányos idősek gondozására és nagycsaládok támogatására. Ennek keretében 1993-ban nyitotta meg kapuit a Lídia Gyermekotthon. 1996 és 2000 között felépült a Vártemplom Diakóniai Otthona, amely az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 1996-ban az alapítvány megszerezte harmadik ingatlanját is az elhagyott utcagyermekek gondozására. A Pici Ház is Ilona asszony elképzelései és felügyelete alapján működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona jelenleg is a meglévő intézmények megerősítésén, bővítésén fáradozik. Az öregotthon Bocskai Terme előadások, konferenciák helyszíneként hiteles módon tölti be a magyar ház szerepét.
Fáradhatatlan munkájának és mindennapi harcos vállalásainak köszönhetően Marosvásárhelyen a diakóniai szolgálat egyik példaértékű központja működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítvány intézetvezetőjének az erdélyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatása érdekében végzett fáradhatatlan, áldozatos tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország államfője a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza"– hangzott el a laudációban.
– Köszönöm a megtiszteltetést, de ha magamba nézek, csak a dolgom végzem, amit szolgálatul kaptam Istentől megboldogult férjemmel egyetemben. Szegények mindig lesznek közöttetek – mondta Jézus, …de magunk sem gondoltunk ekkora nyomorúságra, amikor a változás bekövetkezett. Két világháború, szibériai Gulág, a Duna-deltai fogság pokla után azt gondolhattuk, hogy már nem lehet több emberi megaláztatás és szenvedés. Sipos Domokos sírjára az van felírva: Ne engedelmeskedjetek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek! …
Valamikor úgy neveltek bennünket, hogy korán kelni, aratni, dolgozni kellett, ami mindkettőnk életét meghatározta. A férjem gyakran elmesélte, hogy gyermekkorában sokat kaszált a sófalvi réteken, s az tartotta meg a börtönben is az erejét. …Meg kellene őrizni ma is, hogy olyan értelmiségi legyünk, aki nem szakad el a paraszti életformától, mert bírni kell a gyűrődést, a munkát. Sajnos, túl sok a lepusztult, koravén értelmiségi fiatal, tömbházakba zárt idős testvérek… Ha összehasonlítjuk a svájci, hollandiai világgal a mi életünket, akkor azt kell gondolnunk, hogy valami nagy baj van velünk, mert Erdélyben már alig vannak állataink, jó földműveseink, holott a gazdagság ezzel kezdődik egy nemzet életében. Sok a tennivaló. Valaki azt mondta, hogy elég volt az okosságból, tanuljunk meg újra érezni. Szeretethiány jellemzi mai világunkat, nagyon sok ember attól szenved, hogy nem kap szeretetet, s erre is jobban oda kellene figyelnünk, mert túlságosan elszakadtunk, elidegenedtünk egymástól. Köszönjük a magyar kormánynak azt a sok áldozatos szeretetet, amit óvodáskorú gyerekektől iskoláskorúakon át az egyetemi hallgatóknak nyújt… 150 nagycsaládot gondozunk, s látjuk, hogy a pénz, amit kapnak, milyen sokat jelent az életükben, mekkora hálával, reménységgel várják, nemcsak az értéke miatt, hanem mert érzik azt, hogy gondoskodó szeretet veszi őket körül. Köszönjük, hogy ilyen hosszú megaláztatás, vagyonunkból való kifosztás után úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk lelkiekben is. Fel kell ismernünk egymásban a maradék erőnket és számítani kell a mi erőnkre is. Köszönöm ezt a nagy megtiszteltetést – mondta Fülöp G. Ilona, majd megemlítette, hogy Zsigmond Barna Pál főkonzul dédapja, dr. Farczády Elek, a Teleki Téka munkatársa nagyon szép könyvet írt a vártemplomi egyházközség történetéről.
Meglepetés ez a díj, érdemen felüli nagy megtiszteltetés, hisz úgy érzem, hogy csak a dolgomat végzem, s mindennap úgy kelek fel és úgy fekszem le: köszönöm, uram, hogy ez is megtörténhetett – mondta Fülöp G. Ilona a március 18-i ünnepségen, a díj átvétele után.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Kós Károly világa
2013-ban Fabó Beáta-Anthony Gall „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem. Kós Károly világa 1907-1914” című könyvét Budapest Főváros Levéltára adta ki. A 186 oldalas könyv a pályakezdő, és korán sikereket elérő Kós Károly pályáját, életét, eleveníti fel.
Kidomborodnak azok a formáló hatások, melyek Kós Károlyra, mint fiatal, pályáját kezdő építészre jellemzőek, és meghatározzák későbbi életének menetét: a gyermekkori környezet, a műszaki egyetemi évek, a társadalmi gondolkozás, az egyetemi pályatársak, a társadalom megrendelői környezete, az elvárások.
A könyv egyik érdeme a rendkívül jól dokumentált volta, a szerzők gördülékeny stílusa. A nagyszámú dokumentum, metszet, rajzok, a megtervezett és megépített környezet akkori és jelenlegi állapota képet nyújt az építész munkájáról. Korabeli és jelenkori fotókat tekinthet meg az olvasó. Sok esetben olvashatók Kós Károly kézzel írott szövegeinek fakszimiléi. A szerzők nagy érdeme, hogy rendkívül ügyes válogatás következtében dokumentálni tudják azt az ambiciózus fiatal, de rendkívül jó, egészséges gondolkozású pályakezdő építészt, aki tehetsége következtében képes volt olyan épületeket tervezni, melyek több mint 100 évvel később is állnak a maguk egyéniségében, hirdetik az adott kor szellemiségét.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában uralkodó gondolkodást visszaadja: a pályázatok kiírása. A beérkezett pályázati anyagok kezelése. Elbírálások komolysága, a határidők kijelölése, az építkezési szakaszok felbontása, a pontos költségek kiszámítása. A határidők betartása, az esetleges késések bírságolása.
A gazdag illusztrációs anyag, a korszerű nyomdatechnikával készült könyv megragadja az olvasót, felkelti az érdeklődését. De nemcsak Kós Károly építészeti munkáját, hanem az adott kor, a település „levegőjét” is érzékelhetjük.
A borítólapon „Erdélyország népének építése”- című, könyvben levő, Torony a dombtetőn-nevű rajza látható, mely 1909-ben a Ház című folyóiratban is megjelent. Előzékkép: Magyarvalkó. A hátsó borítón „A Varjúvár rajza” tekinthető meg. „Pályafutásának első korszakában (1907-1914) a kezdő, tehetséges építészhallgatóból családapa lett, megépítette az azóta legendává vált Varjúvárat, és több jelentős munkája megvalósult. A magyar építészeti és művészeti világ kiemelkedő alakjává vált.”
Kós Károly karrierjét befolyásoló tényezők
A „Távlati kép” illetve „Kós Károly korai munkássága” című fejezetekben a szerzők visszaadják azokat a tényezőket, melyek befolyásolták egyéniségét, személyiségét, karrierjét.
Temesvár, Kolozsvár, Budapest fontos szerepet játszott az életében. „Temesváron megszülettem, Kolozsvár szüleim városa és otthona, nekem jóságos és örökké kedves nevelődajkám. Budapest nyolc esztendeig érlelt látószellemi emberré, és utamat megértéssel egyengette.”
Érdekes figyelni, mit jelentett számára az adott közösség, település, hogyan értékeli hatásukat személyisége alakulásában. Kós szerint a szülői ház az alaptulajdonságokat fejlesztette. „ Építőanyagul az iskola adta hozzá a józanul nemzeti, reális történelem-szemléletet és irodalmi ízlést, a várostól kaptam az ő öntudatosan alkotó szellemét, polgári demokráciáját, befogadott haladó hatásokat asszimiláló képességét, a környezeti táj adta az ő színét és formáját, levegőjét és illatát, és a nép az ő sajátos, formáló hagyományait és szépséges tiszta nyelvét.”
1902-ben a család Budapestre költözött. Az ifjú Kós beiratkozik a Műegyetem mérnöki karára. Majd két éves tanulás után, átiratkozik az építészeti karra. 1907-ben befejezi az egyetemi tanulmányait.
A fiatal építész korai munkássága
1908-ban felkérést kapott, hogy Zrumeczky Dezsővel közösen a készítsék el a budapesti Állat és Növénykert tervét. Kapta a megrendeléseket. Györgyi Dénessel kastélyt, Gödre lakóházat, Vácra síremléket terveztek.
Kós Károly 1909-es évet tekintette szellemi munkássága legváltozatosabb és következményeiben legelhatároltabb évének. Az Óbudai református parókia építése befejeződik. A sztánai házat tervezi meg, megindul az építkezés. Marosvásárhelyen lakótelepet, Kecskeméten művésztelepet tervez. Kolozsváron is több építészeti tervet készített. 1911-ben megbízzák, hogy Sepsiszentgyörgyön tervezze meg a Székely Nemzeti Múzeumot. A következő évben megnyeri a Wekerle- telep főterének kialakítására kiírt pályázatot. Elkészíti a sepsiszentgyörgyi kórház tervét.
Közben ingázik Budapest és erdélyi települések között.
1919-ben végleges döntést hoz. Bár Budapesten meg van az O. M. Iparművészet Főiskolára a tanári kinevezése, lemond az állásról, és visszatér Sztánára. Azt írta az intézmény igazgatójának: „…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten. És itt maradtam.”
Környezet és hatások
A „Környezet és hatások”- című fejezetben a szerzők a Kós személyiségét befolyásoló tényezőkről mutatnak árnyalt képet. Már gimnazista korában érdekelte Kalotaszeg világa. Egyetemista korában egyedül, vagy időnként néhány egyetemi társával Erdély egyes tájait járta be. Egy hónapot tartó utazása után megírja 1907-ben „Erdélyország népének építkezése” című könyvét, az illusztrációs anyagot Ő maga, rajzolja meg. Az egy példányban megjelenő könyvből a Ház című folyóiratban részletek jelentek meg.
Gyermekkori élményei közül jelentősnek tekinthetők a toronyélmények. A torony az erdélyi építészet gyökereinek egyike. Számára különös tapasztalatot jelentett egy vidéki városból Budapestre történő költözés. A fiatalember a fővárosban jár egyetemre, melynek elvégzése után, köszönhetően az akkori kor gondolkodásának, és főleg a technika fejlettségének, megnyilvánulási lehetőséget kap.
Önálló alkotói időszaka
Kós önálló alkotói időszaka című fejezetben nyomon követhető a sikeres fiatal építész munkássága. Az is jól tükröződik a könyvben, hogy Kós Károly nagyon szívós, kemény munkát fejt ki. Minden megbízatást elfogad. Lelkiismeretesen teljesít. Ugyanakkor, amit megtervez, annak minden részletét kidolgozza. Ez alatt azt is lehet érteni, hogy a belső díszítést is, valamint bútordarabokat, színes ablakokat. A munkafolyamatok részletes idejét megjelöli, hány ember kell, és mennyit kell fizetni mindeniknek, személyenként. Ha valamit nem úgy teljesítenek, azért mit kell vállalniuk. Érthető a siker titka. Kós Károly, amit elvállalt, azért felelt. De nem is voltak csúszások az építkezésben.
Ezek az évek voltak a legeredményesebbek. De talán a legzavartalanabbak is.
Új arculatot kapott az Állatkert és a Növénykert. A könyvben néhány érdekességet mutatnak be a Budapesti Állatkert épületének tervezésével és művezetésével kapcsolatban. A két fiatal építész a népies stílus híve volt. A bizottság tagjai külföldön állatkerteket tanulmányoztak- kezdve az állatok miként történő elhelyezéséről, az egyes férőhelyek anyagáról és elkészítési módjáról. Jegyzeteket készítettek, fényképeztek. Számukra tanulságos volt a hamburgi állatkert igazgatójával való találkozás, aki szerint az állatokat természetes környezetbe kell elhelyezni.
Betekintés kaphat az olvasó a varjúvári életről. Az akkori baráti körről, mindarról, ami meghatározta az akkori Magyarország életét. A család gyarapodása szükségessé tette a Varjúvár kibővítését. Az olvasó információkat kaphat a Varjúvár későbbi „sorsáról” is.
A történelmi események következtében nagyon sok minden történt, ami befolyásolta Kós Károly életutját.
Belakják a Varjúvárat. Majd szülei városában, Kolozsváron tevékenykedik. Nem csak épít, de tanít. Lapot szerkeszt. Kiadványokat illusztrál, és ad ki.
A könyvet gazdagítják nem csak a metszetei, hanem korabeli és jelenkori fényképek, melyek jól tükrözik Kós Károly tevékenységének időtállóságát.
A Függelékben megtalálható a könyv megírásához felhasznált irodalom jegyzéke. Az olvasó pontos képet alkothat a Kós Károly által, 1906-1914 közötti időszakban, tervezett épületek jegyzékéről (pontosítva: tervezés kezdetének évszámát, a könyvben bemutatott épületek képét).
Kós Károly világa 1907-1914 című könyv a 2013. évi Levéltári kiadások első helyezettje.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

EMKE- köszönetünnep
Asztalos Enikő néprajzkutatót, illetve Boros Zoltán televíziós szerkesztőt és Tófalvi Zoltán újságírót köszöntötte szombat délelőtt a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület. A városnapi rendezvénysorozat részeként szervezett ünnep házigazdája az EMKE elnöke, Kilyén Ilka volt.
– A minőségi munkát teremtő emberek köszönetünnepe ez az alkalom – hangsúlyozta a színművésznő, majd Csegzi Sándor üdvözlő szavai után el is kezdődött a laudációk sora.
A lehetetlen ostroma
Az idén 70 éves Asztalos Enikő munkásságát Bodolai Gyöngyi újságíró méltatta.
…"Nem hangsúlyozom, hogy Asztalos Enikő magyar szakos tanár és néprajzkutató hány évet tölt 2014-ben, mert néha úgy érzem, hogy nincsen kora. Amikor tanít, bizonyosan így van, és akkor is, amikor hozzáértéssel és konok kitartással idős emberek emlékezetéből csalja elő azt, ami az esetek többségében elveszettnek látszik. (…) Pályája során győztesen került ki olyan helyzetekből is, ahol mások lemondással vetették alá magukat a felsőbb utasításnak. A múlt rendszer legnehezebb éveiben is megtalálta a módját annak, hogy tanítványait nemcsak az anyanyelv és irodalom, hanem a tárgyi és szellemi népművészet ismeretére és szeretetére oktassa. Vidéki szülőktől, nagyszülőktől származó tanítványainak néprajzi szakkört szervezett, és néprajzi múzeumot rendezett be. (…) Munkásságának eredményét 11 kötet jelzi… (…) Könyvei mellett 1993–2002 között néprajz témájú önálló rovatot vezetett a Marosvásárhelyi Rádióban" – emelte ki egyebek mellett a gazdag életpályát körvonalazó újságíró, aki 2009-től a Harmónia rovata legkitartóbb, lehetetlent ostromló munkatársának tekinti Asztalos Enikőt.
– Váratlanul ért ez a jelölés, sőt, először megijedtem tőle – árulta el az ünnepelt, aki szebbnél szebb kézimunkáiból hozott el jó párat, de a válaszúti iskolából maradt palatábláját és a negyedik osztály végén varrt kötényét is megmutatta az egybegyűlteknek.
A valóság parancsa
Az idén 75 éves televíziós szerkesztő, filmrendező, zeneszerző pályájára Ábrám Noémi tekintett vissza. A papi családból származó, Gyantán született Boros Zoltán számára meghatározó volt az 1944-es év, amikor a román hadsereg átvonult a falun, és felégette a papi lakot – emelte ki a méltató, majd a tanulmányok ismertetése után a kommunista diktatúra idején és azt követően az országos televízió magyar adásainak szerkesztésében betöltött munkáról, illetve a karmesteri és zeneszerzői feladatokról szólt. Boros Zoltán a forradalomi eufóriában elsőként szólalt meg magyarul a szabad Román Televízióban, majd 1990 januárjában pár kollégájával újraindította az 1985-ben beszüntetett magyar adást. "Szókimondásáért gyakran érték támadások a hatalom részéről. Követendő értékrendnek, életmodellnek a keresztény erkölcsi normákat tartotta. Célközönségnek nemcsak a magyarokat tekintette, hanem általában a magyarul beszélőket és a románul értőket" – mondta a laudáló, majd Boros Zoltán számos dokumentumfilmjének és tévéműsorának felsorolásával teremtett sokak számára nosztalgikus hangulatot. Természetesen az életpályát végigkísérő díjak – A legjobb szerzemény, Aranypillangó, A Magyar Televízió Nívódíja, EMKE-díj, Varadinum, A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje stb. – sem maradtak említés nélkül.
Boros Zoltán így foglalta össze a média mai képviselőinek szóló üzenetét:
– A valóságot próbálják megérteni és elmondani, függetlenül attól, hogy az tetszik-e másoknak. Ne anyagi érdek vezesse a kezünket, amikor a billentyűzetet ütögetjük.
"Most mi rehabilitálunk…"
A szintén 75. esztendejében járó Tófalvi Zoltánról dr. Ábrám Zoltán szólt a hallgatósághoz.
A laudáló azt a négy évvel ezelőtti rendezvényt idézte fel, amelyen Tófalvi Zoltán EMKE- díjat kapott, majd lépésről lépésre tárta fel a korondi származású újságíró, riporter munkásságát, amely szorosan összefonódik szülőföldjével – melyről több mint félezer tudományos dolgozatot írt –, illetve az erdélyi forradalmak áldozatainak sorsával, amelynek megszállott kutatója.
– Miközben erdélyi koncepciós perek iratait tanulmányozta, ő maga is áldozattá vált. Éreztették vele, hogy nem szívesen látott vendég, így áttelepedett Magyarországra. Zoltán, sokak rehabilitációján fáradoztál, vedd úgy, hogy most mi rehabilitálunk téged – zárta köszöntőjét Ábrám Zoltán.
– Ritkán találkozni ilyen értő, hálás közönséggel – jegyezte meg Tófalvi, majd az áttelepedésről elhangzottak kapcsán pontosított, hangsúlyozva, hogy most is folyamatosan jelen van az itteni térben, őt nem lehetett úgy megsérteni, hogy elmenjen.
– Nagyon foglalkoztat az, hogy hol rontottuk el mi, erdélyi magyarok – tette hozzá, aztán terveiről, jövendő munkáiról beszélt, és arról, hogy vannak feladatok, amelyekről időnként le kell mondani.
Az együttlétet Ritziu Ilka Krisztina, Trózner Szabolcs, illetve Samu Etel Imola, a tavalyi Széllyes Sándor- népdalvetélkedő egyik győztese tette igazi köszönetünneppé.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Támogatás a nagysármási szórványbentlakásnak
"Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!"
Reményik Templom és iskola című verse ma talán még aktuálisabbá vált, mint az elmúlt rendszerben. Erdély-szerte meg kellene húzni a vészharangokat: "Figyelem, magyarok, nyelvében él a nemzet! Tanítsátok gyermekeiteket magyarul beszélni, írni, olvasni, imádkozni, énekelni, és főleg magyarként magyarul gondolkodni!"
Zűrzavaros időket élünk: már nemcsak a vegyes házasságokból született gyermekek, hanem sajnos, magyar anya és apa gyermekei is más nyelvű iskolába járnak, s ezek a gyerekek már otthon a családban is más nyelven szólnak a szüleikhez.
Vészharangjainkat meghallotta 2012-ben a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, amely munkásságával példát mutat már körülbelül 20 éve. A Kallós Zoltán Szórványkollégium otthont és biztonságot nyújt kb. száz gyereknek, akik magyarul akarnak tanulni. Nagy segítséggel fordultak felénk, lehetőséget nyújtva számunkra, hogy ugyanattól a tanévtől a sármási magyar tagozatra három aranylábútusoni és négy mezőzáhi gyerek ingázzon.
Az idei tanévtől kezdve egy kicsit bővült a gyerekek létszáma, mivel egy nagycsoportos óvodás kisfiú Szentmártonból beköltözött egy hétre Nagysármásra az óvó nénihez, hogy lehetősége legyen a magyar nyelvű oktatásra való felkészülésre. Büszkék is vagyunk rá, mivel ő a legkisebb a sorban, de a legbátrabb, példát mutatva más gyerekeknek azzal, hogy egy hétre megválik a családjától, hogy anyanyelvén tanulhasson, beszélhessen, játszódjon, énekeljen, táncoljon. De ezeknek a gyermekeknek nemcsak az ingáztatásával kell számolni, hanem kosztoztatásával és a délutáni tanításukkal is.
A délutáni foglalkozáson három sármási gyerek is szívesen vesz részt, egyrészt, mert vegyes házasságból származnak, és nehezebben boldogulnak a tanulásban, másrészt segítünk nekik egy ingyenebéddel, mivel szociálisan nehezebb sorsú gyerekekről van szó.
Biztosítjuk a Nagysármás környéki falvakban élő, móruczi, báldi, lárgai magyar gyerekek ingáztatását is.
A múlt év folyamán is kaptunk támogatást, s az idén is bővült a támogatók száma. Olyan jóérzésű emberek, akik nélkül ezeknek a gyerekeknek nem lett volna esélyük felkapaszkodni a tudás és tanulás lépcsőjén. Örömmel megemlíteném Konrád Béla nyugalmazott tanárt, aki Nagysármáson tanított kedves feleségével, Konrád Ibolyával a ’60-as években, és aki jelentős összeggel támogatott mindkét tanévben, ifj. dr. Hermann János teológiai tanárt, a "Mezőség apostolaként " emlegetett idős Hermann János fiát. Ifj. Hermann János és kedves felesége, Hannie asszony első beszélgetésünkből megértették, hogy mire és miért van szükség a támogatásra. Nekik is megköszönjük jelentős összegű adományaikat.
Nagy támogatást ajánlott fel a nagysármási adventista egyház, akik közösségként példát mutattak arra, hogy összefogással nagy eredményeket lehet elérni. A közös gyűjtésből származó összeg mellett mind a tavalyi, mind az idei tanévben díjmentesen helyet adtak az imaház termeiben a délutáni foglalkozásoknak. Mások sem feledkeztek meg rólunk, mint például Csergedi György magánvállalkozó, aki az anyagi segítség mellett azon is fáradozott, hogy más támogatókat keressen. Kelemen Bernát magánvállalkozó saját maga ajánlotta fel anyagi támogatását éppen egy olyan pillanatban, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Egy másik nagylelkű vállalkozó, dr. Salat Csaba is anyagilag támogatta ügyünket. A marosvásárhelyi alsóvárosi református egyházközség, Lőrincz István lelkésszel az élen szép összeggel ajándékozott meg. A marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Központja részéről, Fülöp G. Dénesné révén tanszercsomagokat kaptunk iskolakezdésre.
Ugyanakkor köszönjük azoknak a sármási és nem sármási polgároknak, akik adójuk két százalékával próbáltak enyhíteni a problémáinkon.
Szeretném megköszönni lelkész testvéreinknek, akik hittek az ügyünkben és fáradságot nem kímélve útbaigazítottak és elkísértek a szórványban élő magyar családokhoz. Ők is besegítenek a munkánkba azzal, hogy a vallásórákon magyarul is tanítják a szórványban élő gyerekeket. A lelkes fiatal lelkészek között említjük Lakó Jenő mezőzáhi és Kiss Szabolcs uzdiszentpéteri tiszteleteseket.
Dicséret jár azoknak a pedagógusoknak is, akik immár második éve részt vesznek az önkéntes munkában, vagyis tanítanak a délutáni foglalkozásokon, mint például Györfi Apollónia, Bartha Erzsébet, Kovács Emese, Székely Szabina tanítónők, Fekete Erzsébet, Szántó Réka, Nagy Amália, Fazakas Piroska tanárnők, Lukács Melinda és Kecskés Izabella óvónők.
Györfi Apollónia tanítónő kolléganőmmel mertünk nagyot álmodni és találtunk támogatókat, hogy az elképzeléseinket megvalósítsuk.
Reméljük, hogy még találunk olyan rokon lelkeket, akik szívesen adományoznának egy kevés összeget a szórványban élő gyerekek anyanyelvű oktatásának a támogatására. Szívesen fogadunk minden segítséget, nem csak pénzbeli adományokat, lehet ruházat, régi bútor, háztartási eszközök vagy éppen elektronikai cikkek és más olyan tárgyak, amelyeket fel lehetne használni az épülő bentlakás berendezésére.
Ez a bentlakás szintén a Kallós Zoltán Alapítvány támogatásával készül, a sármási régi parókia felújításával lehetőséget nyújtva nemcsak az ingázó gyerekek tanítására, hanem az elszállásolásukra is.
Kötelességem megköszönni Balázs Lajos nagysármási lelkésznek és Szilágyi János nagysármási gondnoknak a megértést és a bentlakás építéséhez való hozzájárulást.
Hisszük, hogy Reményik üzenete megérinti minden erdélyi, és nem csak erdélyi magyar szívét és segíteni fognak nekünk abban, hogy célunkat és feladatunkat továbbra is folytassuk, és esélyt adjunk minden kis faluban élő magyar gyereknek, hogy anyanyelvén tanulhasson.
Őszinte hálával
Györfi Apollónia tanítónő
és Lukács Melinda óvónő, történelemtanárnő. Népújság (Marosvásárhely)

Fülöp G. Dénes és Fülöpné Suba Ilona laudációja
A Pesti Vigadó dísztermében adták át a Magyar Örökség Díjakat. A díjkiosztó ünnepség a díjazott Szent Efrém férfikar szereplésével kezdődött, és a szintén díjat kapott debreceni Hajdú Táncegyüttes táncával zárult. A kitüntetettek között volt néhai Fülöp G. Dénes egykori vártemplomi lelkipásztor és felesége, Fülöpné Suba Ilona, akiket "intézményalapító krisztusi szolgálatukért" javasoltak Magyar Örökség Díjra.
Sajátos, egyedi és megismételhetetlen életút az övék: a még romlatlan székely falusi világból indultak, s a marosvásárhelyi Vártemplom lett életük hattyúdala. Valami megszépült mesebeli hangulattal indult ez a sorsvállaló küzdelem, azzal az erdélyi sajátossággal, amit egyik történészünk így fogalmazott meg: itt az álmok csak félig valósulnak meg. És ők ketten mindezt így élték meg, nagyokat, igazakat álmodtak, és a nagy álmokból szép valóságok születtek. Ha a tények idején igazolásra van szükség, akkor sorolhatjuk nagy álmaik valóra válását: a Marosvásárhelyen működő Kántor- tanítóképző Főiskola, amelynek még ma sincs egyetlen szobányi saját épülete, de majdnem nyolcszáz erdélyi magyar értelmiségit – tanító, kántor, zenepedagógus stb. – képzett negyed évszázad alatt.
Székelyföldi dombok világából indult Fülöp G. Dénes vándorútja. Az alsósófalvi rendtartó székely faluban töltött idillikus gyermekkora egy életre szólóan meghatározta jellemét: mindenben az egyszerű, tiszta és az ősi értéket kereste. Amikor kitartó fáradozással felépítették a Vártemplom Diakóniai Otthonát, ahol az általuk megálmodott Lazarenum Alapítvány működik, a Bocskai-teremnek keresztelt díszterem mennyezetét az alsósófalvi református templom mennyezetének hasonmására készíttette: így lopva be a sóvidéki gyermekkor nosztalgiás emlékét a nagyvárosi betonrengetegbe.
Tehetségét felismerve küldték a székelyudvarhelyi iskolába, majd a székelykeresztúri tanítóképzőben végez. Kolozsváron a Protestáns Teológián tanul tovább, s közben az 1956-os magyar forradalom egész életére kihatóan meghatározza életpályáját. A Duna- csatornánál lehúzott ötévi raboskodás után rövid ideig cukorgyári zsákoló, utána Gegesbe kerül lelkipásztornak, ahol találkozik Suba Ilonával, és attól kezdve (1966) minden "együtt történik" életükben. Ezt mifelénk egy kicsit romantikusan így mondják: sírig tartó együttlétben, én pedig állítom, síron túl is, mert Ila asszony szorgalmas tevékenységében még mindig ott érzem Dénes barátunk álmait. Ennek két szép igazolása kíséri szolgálatukat.
Első és legfontosabb a család, ami a mai magyar társadalomban válságos létéhez érkezett, pedig a jövőnk csak ebben él. Családközpontú életszemléletüknek kézzelfogható bizonyítéka a nagycsaládosok megsegítésével foglalkozó tevékenységük, az elveszett, kallódástól megmentett utcagyerekek szolgálatos munkája: a Pici Ház, s nem utolsósorban az a csendes magyar megmaradás-küzdelem, hogy négy gyermeket vállaltak és neveltek a sokszor elsírt kommunista időben.
Életszemléletüket és kitartó, szerteágazó lelki szeretetszolgálatukat legjobban jelzi a Fülöp család sajátos útmutatója, ahogy a 450 éves református hitvallás 28. kérdését átírta, és ez ma is ott olvasható a marosvásárhelyi Vártemplom kapuján: a kedvünk ellenére való dolgokban türelmesek, a boldogságban háládatosak, a jövőre nézve reménykedők vagyunk.
Úgy érzem, a Magyar Örökség Díj odaítélésével egy szépen szolgáló erdélyi házaspár példaadását honorálták. Köszönjük szépen!
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv és Gyertya gála
Az RMDSZ március 15-i ünnepi rendezvénysorozatának záróakkordjaként Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében a magyar és a székely himnusszal indult, és Palya Bea valamint Szokolay Balázs előadásával ért véget vasárnap a Könyv és Gyertya gála. A díjat az RMDSZ Maros megyei szervezete alapította, és olyan Maros megyei személyeknek adják, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget.
Beszédet mondott Markó Béla szenátor, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről.
Szolidaritással minden lehetséges
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke azokat cáfolta, akik azt állítják, hogy ma már nincsenek olyan emberek, mint voltak 150, 160 évvel ezelőtt, hogy az az összefogás, szolidaritás, ami akkor vagy közelebbi múltunkban, 1990. február 10-én, a gyertyás- könyves tüntetésen megtörténhetett, ma már nem lehetséges, mert megváltoztak a társadalmak, megváltoztak az emberek.
A volt elnök kijelentette: nem hisz abban, hogy megváltozott volna az a hit, az a bizalom, hiszen "ma is a könyv és gyertya jegyében gyűltünk össze ünnepelni azokat, akik kiérdemelték ezt a kitüntetést". Mint mondta, nem elképzelhetetlen az a szolidaritás. Ha félretesszük a véleménykülönbségeket, össze tudunk fogni.
"Hinni kell a változásban, a szolidaritásban, szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, és akkor minden lehetséges" – mondta egyebek között Markó Béla.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy második alkalommal kerül sor a Könyv és Gyertya díj kiosztására, majd felidézte az 1990-es tüntetést, amikor százezer magyar ember vonult végig a városon könyvvel és gyertyával a kezében, amikor hatalmas közösségi erő lüktetett, és amikor jó volt magyarnak lenni Vásárhelyen. Azért alapították a díjat, hogy felhívják a figyelmet azokra az alapvető értékekre, amelyekhez ragaszkodunk, amelyek akkor csak vágyként fogalmazódtak meg, és amelyek nagy része 25 év elteltével megvalósult.
A gálán kitüntetésben részesültek:
1. Berekméri D. István sáromberki nyugalmazott történelemtanár. A pedagógusi munkakör mellett belekapcsolódott és elmélyült a tudományos-kutató tevékenységben is. Részt vett abban a munkaközösségben, amely kiadta Sáromberke falumonográfiáját 1994-ben. Több alkalommal tartott előadást helytörténeti konferenciákon, ahol tudományos dolgozatokat terjesztett elő. Megjelent három könyve, 2006-ban a Sáromberke és a Telekiek, 2007-ben II. Rákóczi Ferenc – az ország nélküli fejedelem, majd 2013-ban a Bethlen Gábor – Erdély fejedelme (1613–1629) című.
Jelenleg a Sáromberke és a Telekiek című kötet átdolgozásán, bővítésén dolgozik, amelyet Teleki Samu Afrika- utazó halálának 100. évfordulója alkalmával szeretne kiadni 2016-ban.
2. Biró János fafaragó, Nyárádszereda. Gépészmérnökként dolgozott Nagyenyeden, Szász-régenben, Nyárádszeredában, fafaragással is foglalkozik. Számos alkotását lehet megcsodálni szerte a megyében és a határokon túl is, Nyárádszeredától Mórig. Igényesen kifaragott kopjafák, címerek, díszes székely kapuk tanúskodnak Biró János fafaragó mesteri munkájáról.
3. Gál Barna Gyula Segesvár és a környékbeli magyarság meghatározó személyisége. Matematika-fizika főiskolán szerzett oklevelet, majd 1953 és 1991 között mint matematika szakos tanár dolgozott. Pályafutása alatt is legfőbb feladata volt a magyarságért, a közösségért tevékenykedni. Az RMDSZ segesvári szervezetének megalakulásában nagy szerepet játszott, majd 1991 és 2004 között a segesvári RMDSZ elnökeként kitűnően vezette a szervezetet. Ugyanakkor 1992 és 2004 között Maros megyei tanácsosként képviselte a magyarság érdekeit.
4. Görög Miklós építészfőmester 1935. október 10-én született Marosludason. Az RMDSZ marosludasi szervezetének megalakításában nagy szerepet játszott, és egyetlen olyan esemény sem volt a helyi RMDSZ szervezetnél, amelyben ne vett volna részt. A Szociáldemokrata Platform országos alelnökeként is tevékenykedett, és Kerekes Károly parlamenti képviselő irodavezetője volt Marosludas kerületben.
5. Horváth János, Marosszentkirály. Fiatal kora óta foglalkoztatta a hagyományőrzés, a néptánc. Életcélja a néptánc megőrzése és továbbadása a fiatal generációknak. 1991-ben megalakította a Vadrózsa hagyományőrző tánccsoportot Nagy Margit tanárnő közreműködésével, amelynek mára már a negyedik generációját oktatja. Fáradságot nem kímélve végzi ezt a szép munkát, melynek köszönhetően szülőfaluja hírnevét már a határokon túl is ismerik. Jelenleg 16 párral dolgozik, akiknek számos erdélyi magyar vidék táncait tanítja.
6. Mátyás Endre, nyugalmazott matematika szakos tanár, Szováta. 1973 és 1996 között pedagógusként és igazgatóként dolgozott. 1996 és 2000 között Szováta polgármestere volt. 1990 óta tevékenykedik az RMDSZ szovátai szervezeténél, melynek alapító tagja volt. Egész életében lelkesen vállalta a közösségi feladatokat, erejét nem kímélve tevékenykedett Szováta közösségéért. Pedagógusként, aligazgatóként, majd később igazgatóként gyermekek generációit oktatta nem csupán matematikai ismeretekre, hanem arra is, hogy miképpen lehet magyarként megmaradni a szülőföldön.
7. Tóth Dénes, Gyulakuta. Mezőgazdasági technikumot végzett, 1965 és 2012 között a gyulakutai állatorvosi körzetnél dolgozott állat-egészségügyi technikusként.
Szakmai munkája mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonított a közösségépítésnek. 1990 óta az RMDSZ-ben töltött be különböző tisztségeket, 18 éven át helyi tanácsosként tevékenykedett, és alelnöke volt a helyi RMDSZ szervezetnek, melynek megalakításához jelentős mértékben hozzájárult. Munkája során igyekezett eleget tenni a szakmai elvárásoknak, és a gyulakutai közösség számára olyan megvalósításokat elérni, melyek példaértékűnek bizonyulnak az új generációnak.
8. Kun László, Marosvécs, történelem szakos tanár. Elhivatottan, lelkesen és kellő részletességgel tanította tanítványait múltunk történelmére, ismertette velük a korszakok változásit, őseink nyomában. 1990 és 2011 között pedagógusi hivatása mellett a Magyarói Általános Iskola igazgatójaként is dolgozott. Munkája során a magyarói oktatás fejlődését, színvonalát tartotta elsődleges célnak, a helyi diákok erkölcsi és szellemi tudásának gyarapítása kiemelkedő fontosságúnak számított.
9. Farkas Elek, Harasztkerék, magánvállalkozó. Több helybélinek biztosít munkát és megélhetési lehetőséget. Aktív szerepet vállal az RMDSZ ákosfalvi községi szervezetében, 1996 és 2000 között helyi tanácsos. Támogatja az RMDSZ-t, a történelmi egyházakat, egyesületeket. Ákosfalva községből több mint száz személynek nyújtott támogatást, hogy ünnepélyes keretek között részt vehessenek a honosítási ceremónián az anyaországban.
10. Darabont József református lelkipásztor. 1973 szeptemberétől szolgál Görgény-szentimre, Mezőbodon, Mezőcsávás református gyülekezetében. Kiemelkedő fontosságúnak tartja a gyerekek és fiatalok foglalkoztatását, lélektől lélekig hirdet igét felnőtteknek, időseknek.
1990-ben megalakította Mezőcsávás községben az RMDSZ szervezetet, idejét, erejét, energiáját nem sajnálva járt házról házra összeírni az RMDSZ-tagokat. Emiatt megfenyegették és bántalmazták 1990-ben. Nem hátrált meg a közösségért való munkában, lelkesen dolgozott a magyarságért.
11. Nagy Béla, Nagysármás. A sármási Vointa Kisipari Szövetkezetnél töltött be különböző tisztségeket, 1993 és 1996 között a községi kórháznál vállalt munkát, 1996 és 1998 között higiéniai asszisztensként dolgozott a Maros megyei egészségügyi rendőrség és megelőző orvoslás intézeténél. Közösségalakító tevékenységekben is részt vett, az RMDSZ helyi szervezetének egyik meghatározó személyisége. A nagysármási RMDSZ szervezet alapító tagja volt. ’90 óta folyamatosan vállalt tanácsosi tisztséget, 2000 és 2004 között helyi elnök volt a nagysármási RMDSZ szervezetnél.
12. Kocsis József, Radnót. A székelykeresztúri tanítóképzőben kezdte, majd Székelyudvarhelyen fejezte be tanulmányait. Somosdon tanított, majd három év katonaság után Harcón volt iskolaigazgató és tanító. 1963-ban került vissza Radnótra, a kertészeti iskolába, majd annak megszűnése után 1964 őszétől az Agronómusok Háza alkalmazottja lett. Megalakulása óta tagja a radnóti RMDSZ-nek. Közösségformáló és mindennapi munkája mellett kopjafát faragott az I. és II. világháború magyar hősei emlékére, melyet a református templom kertjében állítottak fel.
13. Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítványának elnöke. Az erdélyi és a marosvásárhelyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatásáért végzett tevékenysége elismeréseként jelölte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete.
A 25 éve alapított Lazarenum Alapítvány jelenleg 18 gyermeknek szolgál otthonul a Lídia gyermekotthonban. A folyamatosan bővülő Vártemplomi Diakóniai Központot 46 idős személy lakja. A létesítmény az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 2002 óta a Pici ház két pedagógus segítségével oktatást és meleg ételt biztosít 27 utcagyerek számára. A Lazarenum keretében – a diakóniai szolgálat részeként – évente 150 nagy családban nevelkedő mintegy félezer hátrányos helyzetű gyermek rendszeres támogatása és nyári táboroztatása folyik. A társadalom peremére szoruló családoknak otthonteremtő programmal segít, falusi házakban helyezve el őket, fedelet és megélhetést nyújtva számukra. Nem utolsósorban 33 munkahelyet tart fenn.
14. Török Gáspár, országos és nemzetközi elismertségnek örvendő fotóművész, a marosvásárhelyi közélet markáns alakja. Öt kontinensen állították ki munkáit, több mint 63 hazai és 25 nemzetközi díj birtokosa. Művészi rangjának elismeréseként 1988-ban az AFIAP, vagyis a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének művésze címmel, majd 1995- ben az EFIAP, ugyanezen szövetség kiváló művésze címmel tüntették ki.
15. Simon György magyartanárként a szép és szabatos nyelvhasználatra, a nemzeti hovatartozás önérzetes felvállalására tanította diákjait. Iskolai órái hétvégeken és vakációkban gazdag hagyományú erdélyi falvakban, hegyi ösvényeken, a múltat idéző emlékhelyeken folytatódtak. Simon György a Bernády Napok első kiadása óta a diákvetélkedők szervezője, számos Bernády-kiadvány szerkesztője, illetve korrektora. Ő indította útjára 1993-ban az ország összes magyarul tanuló középiskolás diákja számára az IKV-t, az irodalmi kreativitásversenyt, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül.
A gálaesten Csíki Hajnal Horváth István A nyelv csak élve tündököl című versét szavalta, fellépett Trózner Kincső (ének), zongorán kísérte Trozner Szabolcs. A laudációkat B. Szabó Zsolt műsorvezető olvasta fel.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Misszió Esterházy Jánosért
A misszióként vállalt feladat érdekében Marosvásárhelyre is eljött dr. Molnár Imre történész, diplomata, hogy a felvidéki magyar népéért mártírhalált halt gróf Esterházy János életét minél szélesebb körben megismertesse. A szerző április 14-én a Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai-termében tartott rendkívül érdekes, tanulságos előadást vaskos könyve, Esterházy János élete és mártírhalála kapcsán, amely többéves kutatásainak az eredményét tükrözi. AMagyarország csíkszeredai főkonzulátusa által szervezett rendezvényen Szarka Gábor konzul mutatta be az ipolyságiszármazású történészt, aki a felvidéki magyarság történetéről s diplomataként a lengyel–magyar kapcsolatokról írtkönyveket.
Szegedi egyetemi hallgatóként az 1970-es évek végén társaival gyógyszert, élelmet, könyvet hoztak Erdélybe – emlékezett vissza a szerző, aki képekkel illusztrálva mutatta be a felvidéki magyar politikus, Esterházy János regényes és tragikus életét, amelynek sok részletét sikerült feltárnia. Kutatómunkája a Széchényi könyvtár dolgozójaként az emigráns újságokat őrző részlegen kezdődött, ahol a felvidéki magyarság két világháború közötti története jól dokumentálható volt.
Esterházy János sorsát az erdélyi magyar vértanúkéhoz hasonlította, akikről néhai Fülöp G. Dénes református lelkésszel beszélgettek, s úgy érezte, ha egész munkásságát az ő életük feltárására áldozza, akkor sem sikerül törleszteni azt az adósságot, "amiért elődeinknek a magyar nemzet érdekében hozott áldozatáért tartozunk". Erdélyi körútja is ilyen adósságtörlesztésnek számít. Ezúttal könyvének hőse, gróf Esterházy János nyomában indult el, aki 1944. február 4-én Kolozsváron járt (ami Dél- Szlovákiához hasonlóan visszacsatolódott az anyanemzethez), mert fontosnak tartotta, hogy politikustársainak s az érdeklődőknek beszámoljon a felvidéki magyarság helyzetéről. Az Ellenzék című lapban megjelent interjúban a politikus arról beszélt, hogy "összetartozunk, tudnunk kell egymásról, hisz a feldaraboltság ellenére is egy test vagyunk".
Molnár Imre a húsvétra utalva kifejtette, hogy el kell gondolkodnunk a szenvedés értelmén és azon a mélységes mély misztériumon, hogy hol is ér véget egy ember élete. A vértanúk példája, akik a szenvedések tüzében végezték be életüket, azt igazolja, hogy a lét fonala nem ért véget a kínhalállal, hanem mind a mai napig folytatódik, s ebből kell az utódoknak erőt és példát meríteni – fogalmazta meg utazásának célját. Az előadó Szilágyi Domokos sorait idézte: "Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, /hallanunk egymást, hogy hallhatók legyünk". Majd utalt arra, hogy azt szeretné, ha az erdélyi közönséggel való találkozói lelki együttlétek lennének.
Egy XIX. század végi Krakkóban készült fényképpel kezdte el a regényes életrajz bemutatását. A képen id. Esterházy János huszárkapitány látható egy gyönyörű lengyel lánnyal, gróf Tarnowska Erzsébettel. A lány édesapja, a krakkói Jagello Egyetem rektora, lengyel hazafiként nagy gondban volt, hogy férjhez adhatja-e a lányát a megszálló hadsereg szerelmes ifjú kapitányához, s végül a katona nemzetisége miatt tette meg. A nyitraújlaki Esterházy-birtokra költöző házaspárnak három gyermeke született, de hétévi boldog házasság után a férj agyvérzésben meghalt. Halálos ágyán azt az örökséget hagyja fiára, hogy: légy fiam mindig jó magyar, becsületes ember. Bár a 32 éves özvegyasszonyt családja hazahívta Lengyelországba, annyira hűségesen szerette a férjét, hogy annak halála után is Nyitraújlakon maradt, és három magyar gyermeket nevelt. Köztük Esterházy Jánost, aki a monarchiát emésztő nemzeti kérdéssel foglalkozó édesapja szellemi örökségének birtokában korán belépett a politikába, s Trianon után egész életében minden lehetséges politikai fórumon kiállt a felvidéki magyarság érdekeinek védelmében. Tette ezt a szülői örökségre, mély katolikus hitére támaszkodva, s magyar főnemesként közösséget vállalva egyszerű vidéki és városi sorstársaival, kezdetben egy olyan párt (Országos Keresztényszocialista Párt) élén, amelynek német, ruszin és szlovák tagjai is voltak. Következetesen az autonómia híve volt, támogatta a soknemzetiségű csehszlovák államban élő szlovákok autonómiatörekvéseit, mert önrendelkezést remélt népének és a többi kis népnek is. Bár a magyar politikai életben is közismertté válva Magyarországra távozhatott volna, mindvégig Szlovákiában maradt. A prágai parlament tagjaként nem szavazta meg a zsidóüldözést, elítélte a hitlerizmust, amiért be is börtönözték. 1945-ben az új csehszlovák hatóságoknál kiállt a kormány magyarellenes politikája ellen, s a nehezebb utat választva, akkor sem menekült szülőföldjéről. Bár 1945-ben önszántából jelentkezett Gustav Husak belügyi megbízottnál, az elrendelte a letartóztatását, majd átadták az orosz hatóságoknak, akik Moszkvába szállították, s szovjetellenes magatartással vádolva hosszú kínzások után tízévi kényszermunkára ítélték. Köztörvényes bűnözőkkel, akik koronás alsóneműje miatt meztelenre vetkőztették, érkezett meg a Komi Köztársaságban levő gyűjtőtáborba. A gulagi táborokban tüdőbajt és ólommérgezést kapott, miközben otthon, Szlovákiában koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, majd az ítélet végrehajtása érdekében hazaszállították. Halálos ítéletével azt akarták bizonyítani a világ közvéleményének, hogy Esterházy fasiszta volt, s mivel a magyar kisebbség követte őt, Szlovákiából való kiűzésük teljesen jogos.
Az előadó mély átéléssel számolt be a halálos ítéletet életfogytiglanra változtatása után következő fogság emberpróbáló, a különböző börtönökben töltött kálvária éveiről, ahol "a rákényszerített fizikai és lelki megaláztatások" sem tudták lelki tartását megtörni, s ártatlanságára hivatkozva minden alkalommal elutasította a szökés lehetőségét. Halála után testi maradványait sem adták ki a családnak, elhamvasztották és titokban elásták. Történt ez 1957-ben egy magát szocialistának nevező országban, ahol a legnagyobb magyar politikusok egyikének tekintett Esterházy Jánosnak még a poraitól is tartottak. Holott egész pályafutása alatt azt vallotta, hogy "a szlovák–magyar megértés történelmi szükségszerűség itt, a Kárpátok bércei alatt".
A rehabilitálását lehetővé tevő törvény eltörlésére azonban, amelyhez a szlovák parlament kétharmados többségének a szavazatára lenne szükség, ma sincsen meg a politikai akarat. Amíg Esterházy János és a hozzá hasonlók nem kapják meg méltó helyüket közös történelmünkben, a megbékélés és a kiegyezés önmagában szép eszméjének felsőbb, állami szinteken való hangsúlyozása alapjaiban válik megkérdőjelezhetővé – hangzott el a sok rendkívül érdekes és tanulságos adat, megállapítás mellett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar rendezvények a marosvásárhelyi városnapokon
A május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között.
Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével.
Antal Erika
maszol.ro

Matematikusokat és közírót tüntetett ki az EMKE a városnapokon
Értékteremtők gálája címmel szervezte meg művészi műsorral egybekötött díjátadó-rendezvényét szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai termében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A magyar közösségért végzett munkáját köszönte meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának az egyesület a szombat délelőtti rendezvényen. Amint a Maros megyei egyesület elnöke, Kilyén Ilka színművésznő elmondta portálunknak, évek óta folyik az ilyen jellegű elismerések ünnepélyes átnyújtása, s ezt a folyamatot szeretnék továbbvinni, hagyományként megőrizni, hogy a nemzetünkért tevő emberek érezzék – munkájukat elismerés övezi, fáradozásukat értékeli a közösség, amelynek érdekében dolgoznak. És íme, az idei díjazottak.
A Csíkcsicsóban született Sebestyén Júlia a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát, 1966-ban, azóta matematikatanárként dolgozik Marosvásárhelyen. A tantárgyversenyeken tanítványai rendszerint kitűnő eredményeket értek el, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen többször képviselték Maros megyét a kecskeméti országos döntőn. Nevéhez fűződik a Vályi Gyula Matematikai Társaság megalapítása (1994-ben), de Vályi Gyula, a világhírű tudós, Marosvásárhely nagy szülöttje emlékének ápolása is. Évről-évre megszervezte a Vályi Gyula Matematika Emlékversenyt, melyeken Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes megyék több mint 50 helysége és Kecskemét tanulói vettek részt. A férjével közösen, Vályi Gyula halálának 100. évfordulója emlékére létesítették a Vályi Gyula Díjat. Számos kitüntetés, érdemérem és -oklevél tulajdonosa.
Kuti Márta szerkesztő, publicista ízig-vérig marosvásárhelyi. Fontos számára mindaz, ami ebben a városban történt és történik, igazi erdélyi értelmiségi is, aki tudja, hogy várunk, de ugyanakkor fegyverünk is az anyanyelv. A transzszilván értelmiségi feladatának tekinti, hogy megmentse a feledéstől és felmutassa a nem is annyira távoli múltból mindazt az értéket, ami ebben a városban termett vagy ehhez kapcsolódik. Az Igaz Szónál, majd a lap jogutódjánál a Látónál 1980-tól műszaki-, kép-, tördelő- és olvasószerkesztőként dolgozott. A rendszerváltás után megalakult Mentor Kiadónál több mint száz könyvet szerkesztett, rendezett sajtó alá, majd a Népújság és a Vásárhelyi Hírlap külső munkatársaként írta esszéit. 2000-ben jelent meg első önálló kötete az Írásnyomok.
Bandi Árpád matematikatanár Marosvásárhely emblematikus alakja. A két hónap múlva 90. életévét töltő Árpi bácsi korát meghazudtoló energiával, kitartással, munkabírással és lelkesedéssel kutatja a Bolyai család emlékeit, állítja az emléktáblákat, kopjafákat, avat emlékhelyeket, szervez kiállításokat. 1947-ben kezdett el tanítani, Ádámoson, Küküllődombón, Kerelőszentpálon, Balavásáron, Gogánváralján, Bátoson és Gyulakután. Nyugdíjba vonulása után Marosvásárhely több mint 15 iskolájában tanított matematikát. Első tanítási időszakban gyakran szolgálati érdekből került más-más iskolához, hol igazgatónak, hol karvezetőnek, hiszen minden településen sikeres kórusokat alapított. Kórusaival járt Ádámoson, Dombón, Kerelőszentpálon, Dicsőszentmártonban, Balavásáron, Bonyhán, Segesváron, Szebenben, Szászrégenben, Erdőszentgyörgyön, Kibéden, Szovátán és Marosvásárhelyen. Kelementelkén egy száz tagú vegyeskart vezényelt. Ezzel a kórussal az országos megyék közti versenyen harmadik helyezést ért el. Szavalóversenyre kétszer indított versenyzőt Bátosról. Nyugdíjazása után is fáradhatatlanul foglalkozott a matematikát kedvelő tanulókkal. Bolyai János eredeti sírhelyét kopjafával jelölte meg, emléktáblával pedig a Vár sétányon azt a házat, amely az 1846-ban Bolyai János által megvásárolt sövényfalu ház helyébe épült. Felkutatta és felújíttatta felsőkápolnai Kakutsi János királyi táblabíró címeres sírkövét, aki Bolyai Farkas anyai nagyanyjának a testvére volt. Eddig új, ismeretlen Bolyai családtörténeti adatokat kutatott fel, amelyekről gazdag képanyagot örökített meg. Most épp azon dolgozik, hogy Bolyai János női felmenőinek öt kopjafáját a Sapientia marosvásárhelyi épülete mellett felállítsák. Az avatási ünnepség október 10-re időzíttetett. Ahogyan Árpi bácsit, vagy a Tanár urat ismerjük, nem csak ezt, de számos más Bolyai-emléket fog még avatni nekünk.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro