Illúziók kora, és ami utána jön
Gondolatok a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről
Megjelent a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 című kötetünk.* A kötetben szigorúan csak a címben jelzett tárgyat vizsgáltuk, de a kötet megírása, szerkesztése közben bennem több általános, a kötet szűken vett témájához nem kapcsolódó, a romániai magyar felsőoktatás múltját, helyzetét és jövőjét illető gondolat is megfogalmazódott. Ezeket a gondolatokat próbálom most röviden, vázlatosan összefoglalni.
A második világháborút követő években kétségtelen, hogy a baloldali erdélyi magyarok nagyobb része hitt abban, hogy itt végre, a baloldali szolidaritás talaján, a nemzetiségi kérdés is megnyugtató megoldást nyer. Ez nemcsak egyszerű illúzió volt, hanem ezt az álláspontot – legalábbis az illúziót erősítendő – számos külső jel is igazolta. Ide tartozott a Nemzetiségi Statútum, amely a kisebbségi jogok széles körét biztosította, a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozása és mindenekelőtt az egyetemi kérdés rendezése is, Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, Marosvásárhelyen az Orvostudományi Egyetem formájában.
Az, hogy ezek a megoldások hosszú távú rendezését biztosítják a kisebbségi kérdésnek, ténylegesen illúziónak bizonyult. Hithű magyar kommunisták, mint Demeter János jogászprofesszor bebörtönzése és meghurcolása, a Magyar Népi Szövetség más vezetőivel együtt, már az ötvenes évek legelején elkezdődött. A visszalépés, a visszafejlődés az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom leverését követően pedig felgyorsult. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetemet a Kolozsvári Victor Babeş román egyetemmel történő, pártvonalon eldöntött és kikényszerített egyesítés formájában felszámolták. A Magyar Autonóm Tartományt 1960-ban átszervezték, majd 1968-ban végleg megszüntették. A magyar baloldali elit által vizionált erdélyi internacionalista „pAradicsom” összeomlott.
* Veress Előd-Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-1959)
Szabadság (Kolozsvár)

Van miből választani
Egyetemi pótfelvételik
A jövő héten kezdődő pótérettségi lezárultával, szeptember elején már lehet is jelentkezni a Marosvásárhelyi egyetemeken betöltetlenül mAradt helyekre.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karán szinte minden szakon vannak még üres helyek – tájékoztattak az egyetem titkárságán.
Az egyetemi kar honlapján közzétett adatok szerint egyedül az informatika szakon teltek be mind az ingyenes, mind a költség-hozzájárulásos helyek. A tandíjmentes helyek a számítástechnika, mechatronika és gépészmérnöki szakon is beteltek, számítástechnikán 13, mechatronikán 23, gépészmérnökin 24 költség- hozzájárulásos hely mAradt. Az automatika és alkalmazott informatika szakon a 20 tandíjmentes helyből 18-at foglaltak el a diákok, a 20 költség- hozzájárulásos hely egyelőre betöltetlen. A kertészmérnöki szakon szintén betöltötték az ingyenes helyeket, még 14 költség-hozzájárulásos és 15 teljes tandíjas hely mAradt. Kommunikáció és közkapcsolatok szakon a 15 ingyenes helyet elfoglalták a jövendőbeli hallgatók, még 2 költség- hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely vár betöltésre. A fordító, tolmács szakon meghirdetett 20 ingyenes helyből 18, a 30 tandíjas helyből 25 telt be. A közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon a 35 költségtérítéses mellett négy ingyenes hely is mAradt. Tájépítészet szakon betelt az 5 ingyenes hely, 20 költség-
hozzájárulásosra lehet még pályázni. A legkevésbé keresett szaknak a távközlés bizonyult, ahol még 9 ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely mAradt. A múlt tanévben Sepsiszentgyörgyön indított agrármérnöki szakon 16 ingyenes hely telt be, még 9 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely mAradt.
Mesterképzésen az alábbi tanulmányi programokra mAradtak még helyek: számítógépes irányítási rendszerek (8 tandíjmentes, 15 tandíjas), fejlett mechatronikai rendszerek (9 tandíjmentes, 15 tandíjas), növényorvos (2 költség- hozzájárulásos), szoftverfejlesztés (egy ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos). A honlap szerint a kommunikáció és közkapcsolatok, illetve a fordító, tolmács szakon is indulna mesterképzés, amelyre jelentkezőket várnak.
Az alap- és mesterképzésen fennmAradt helyekre szeptember 2-6. között, keddtől péntekig, tehát szombaton és vasárnap is lehet jelentkezni reggel 9 órától délután 4 óráig.
Művészjelöltek második esélye
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen fennmAradt helyekre szeptember 12–17. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák 19–24. között zajlanak. A magyar tagozaton, alapképzésen színművészet szakon két, bábművészeten öt költségtérítéses hely mAradt, szintén öt költségtérítéses hely van látványtervező szakon, három audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média szakon, hat zenetanári szakon. A teatrológia szakon a hét költségtérítéses hely mellett egy ingyenes hely is mAradt. Magiszteri képzésen, színművészeten egy költségtérítéses, bábművészeten 3 ingyenes és 5 költségtérítéses, a teatrológia, művelődésszervezés nevű képzésen 5 ingyenes és 4 költségtérítéses, a korszerű zenei koncepciók nevet viselő képzésen 4 ingyenes és 5 költségtérítéses hely mAradt. A doktori képzésen színház szakterületen meghirdetett tíz helyre (egy nappali tagozatos, egy csökkentett látogatású, 8 tandíjas) szeptember 19–23. között lehet beiratkozni, a vizsgát a magyar tagozaton szeptember 24-én tartják.
Két ingyenes hely a gyógyszerészetin
A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem honlapján megtalálható közlemény szerint az őszi pótfelvételin a gyógyszerészeti kar magyar tagozatán két állami helyért versenghetnek a diákok. Ugyanitt 50 tandíjas hely is betöltésre vár, amelyet az elért jegyátlag függvényében foglalhatnak el a magyar, illetve román diákok. Az általános orvosi karon a magyar diákok 25, a fogorvosi karon 5 tandíjas helyet foglalhatnak el. A vizsgára szeptember 5–6. között lehet beiratkozni, a megmérettetésre szeptember 9-én kerül sor.
Egész hónapban lehet iratkozni
A Petru Maior Egyetem fakultásaira – a mérnöki karra, a bölcsészkarra, illetve a közgazdaság-
tudományok, jog és közigazgatás karra augusztus elsejétől szeptember 9-éig reggel 9 órától 13 óráig várják a jelentkezőket – olvasható a tanintézet honlapján.A mérnöki és bölcsészkarra a Nicolae Iorga utcai székhelyen, a közgazdaságtudományok, jog és közigazgatás karra, alap- valamint mesterképzésre a Jeddi úti épületben lehet leadni a felvételi dossziét.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

ITT ÉS MOST
Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni „a három B”-re.
Nyaranta újra és újra előkerül a téma. Vannak, akik szerint addig nem változik semmi Székelyföldön, amíg nem lesz területi autonómia. Vannak, akik szerint már van bizonyos fokú mozgástér, csak élni kell vele. Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni Bukarestre, Budapestre vagy Brüsszelre (ahogy emlegetni szoktam: „a három B”).
Abban hiszek, hogy itt és most ki kell használni e mozgásteret, amennyire csak engedi a jelenlegi jogi környezet, különben később már nem lesz, akiért dolgozni. Továbbra is amondó vagyok, hogy bölcsebben tesszük, ha a csodavárás helyett a munkára koncentrálunk, mert azt más nem fogja helyettünk elvégezni. Nagyon meg kell fontolni, mire fordítunk nagyobb energiát. Oda kell figyelni, hogy olyasmivel foglalkozzunk, aminek van értelme, hosszú távú hatása. Komoly dolgokkal csak komolyan.
Felteszem a kérdést: ha lenne területi autonómia, akkor vajon annak a vezetése mást csinálna-e, mint most Hargita Megye Tanácsa? Azt gondolom, hogy nem, lényegében ugyanezt csinálná. És ez nagyon fontos! Úgy is fogalmazhatunk: mivel a területi autonómiát megteremteni nem áll hatalmunkban, igyekszünk úgy cselekedni, mintha az autonómia már létező valóság lenne.
Az alábbiakban megpróbálom a lehetetlent: átfogóan bemutatni Hargita Megye Tanácsa szerteágazó tevékenységét. A cél
Azzal kell elsősorban törődnünk, amin a magunk erejéből tudunk változtatni. Méhek módjára. Egy fenntartható, önerőből gazdálkodni és fejlődni képes székely társadalomban kell gondolkodni. Korábban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha a szakiskoláink nem nyújtanak jó képzettséget, szakmát, és középiskoláinkban a gyermekek többsége sikertelenül érettségizik a tizenkettedik osztály végén, akkor mi az ő jövőjüket lopjuk el, és azt az autonómiát is, amit maguknak meg szeretnének teremteni. Az egyik legfontosabb közös cél ez kellene legyen, hogy itthon teremtsünk biztos jövőt a fiataljainknak. A fiatalok itthon mAradása érdekében olyan projektekben gondolkodunk, amelyek lehetőséget adnak a fiatal vállalkozóknak, hogy akár az iskola elvégzése után, a lehető legjobb körülmények között indíthassák el első vállalkozásukat. Nagy erő van a közbirtokosságainkban, jelentős szerepük van közösségeink életében, így szükség lenne részvételükkel olyan fejlesztési alap létrehozására, mellyel a fiatal vállalkozókat tudnánk hangsúlyosan támogatni. Mindez a közbirtokosságok tulajdonában levő vagyon révén valósulhatna meg. Sikerek Tennivaló akad bőven, ugyanakkor sikerekről is be tudunk számolni. Az egyik siker a Székely termék mozgalom, amelynek segítségével jövedelemhez juthatnak a termelők. Vagy ott van a székelykeresztúri tejfeldolgozó üzem, amelyet a gazdák szövetségbe tömörülve megvásároltak, azaz saját kezükbe vették sorsukat, és nincsenek kiszolgáltatva a felvásárlóknak. Az agrárium támogatása egyébként is kiemelt célunk, enélkül elképzelhetetlen egy erős Székelyföld. Összefogással sikerült távol tartani a nagy multi céget, a helyi vállalkozók érdekeit szem előtt tartva – léptünk, amikor kellett, felkészültünk a helyzetre. Említhetjük még a Hargita megyei kalákamozgalmat, az ország legprofesszionálisabb önkéntestűzoltó-hálózatát, az ország egyedüli vidéki fedett műjégpályáját (Csíkkarcfalva). Sokszor csak egy egyszerű döntésen múlik a siker. Dolgozni kell,
és mi dolgozunk a Székelyföldi családok saját lábon állásáért, egzisztenciális biztonságáért, a demográfiai csökkenés megállításáért, kistelepüléseink felvirágoztatásáért (Kisfalu keretprogram), a fiatalok hazavonzásáért, a turizmus fellendítéséért, a vendégéjszakák számának növekedéséért, a hegyi túrázók biztonságáért, gyermekeink érvényesüléséért (a szakoktatás fellendítéséért és a román nyelv tanítási módszerének megváltoztatásáért), a Székelyföldi felsőoktatás erősítéséért, vállalkozóink lehetőségeinek bővítéséért. Falugondnoki rendszerünk is kiemelkedő színvonalú. (Mindezekről egy kis összefoglaló elérhető itt.)
A fentiek mind az autonómiát jelentik. Ha erősödik és jól érzi magát egy közösség, ha a fiatalok hazavágynak és jövőt látnak szülőföldjükön, ha a másutt élők egyre többen látogatnak el hozzánk, akkor jó úton járunk. Azért, hogy ez így legyen, nap mint nap tenni kell, nem várhatunk, amíg Bukarestben egy tollvonással vagy egy törvénnyel autonómiát adnak, amely ha lenne is, tudjuk, hogy milyen lenne, körülbelül olyan, mint az új helyi szimbólumos törvény, nesze semmi, fogd meg jól. Hiába valósulna meg a világ legtökéletesebb autonómiamodellje Romániában, a Bukaresti minisztériumok hetek alatt csutakra tennék az egészet, látszik ez már most is.
Létező jogok
Azt kell számon kérni elsősorban a mindenkori Bukaresti vezetéstől, amit nemzetközi szerződésben vállalt, és bizony a román állam törvényben vállalta, hogy szavatolja a helyi autonómiát minden helyi és megyei önkormányzatnak a nemzetközi normáknak megfelelően. Erre mint létező jogra hivatkozhatunk, és ezen harcunkban szövetségesünk lehet minden romániai helyi és megyei önkormányzat Tulceától Biharig.
Ugyanakkor nem mutogathatunk mindig a fővárosra, amikor számos kulturális, oktatási, egészségügyi, sport-, ifjúsági és egyéb intézményt magyar ajkú személy vezet Erdélyben, főleg Székelyföldön, és rengeteg magyar többségű önkormányzat működik. A döntés nagyon sok esetben a mi kezünkben van. Márpedig megvan a lehetőség a cselekvésre! Élni kell a lehetőségekkel! Hargita Megye Tanácsánál erre törekszünk mindennap.
Határokat feszegetünk
Amint azt már többször kifejtettem, nem beolvadás vagy szórványosodás elleni modellekben kell nekünk gondolkodnunk, hanem kivándorlás elleni modellekben, ezek lényege pedig a munkahelyteremtés, a gazdaságfejlesztés.
Sokszor az elsőre nem túl hangzatos ötletből jöhetnek létre nagy dolgok, például ha sikerül a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban létrehozni egy kutatói központot, az sokat jelenthet a térség egészségügyi rendszerének fejlődésében. A szakorvosok vonzására épített Csíkszeredai szolgálati lakások is sikeres kezdeményezésnek nevezhetők, ezúttal is köszönöm a magyar kormánynak e programhoz és még sok máshoz nyújtott támogatást. A programot folytatjuk, akárcsak a többi beruházást e területen. A beruházásokon kívül fontos kiemelni, hogy a több mint 200 orvosi, asszisztensi, ápolói és munkásállás elfoglalása érdekében folyamatban van a versenyvizsgák meghirdetése.
Hargita Megye Tanácsánál sok feladatot vállaltunk, olyat is, ami nem a mi hatáskörünk, de amikor látjuk a rossz folyamatokat – például évről évre az érettségi és a kisérettségi gyenge eredményeit, főként román nyelv és irodalom tantárgyból –, és ezekkel senki sem foglalkozik érdemben, akkor lépnünk kell, az érintett szereplőket asztalhoz ültetve. Ilyen téma a szakoktatás és a pályaválasztás előtt álló fiatalok helyzete. Foglalkozunk például a pályaorientáció kérdésével, mert úgy látjuk, ha nem mozdítunk valamit, akkor a dolgok ugyanúgy mennek évről évre, mert egyes illetékesek belekényelmesednek a helyzetbe.
Ennek érdekében Hargita Megye Tanácsa több olyan kezdeményezést indítványozott, amelyek egy magyarországi együttműködési rendszer kiépítésére irányulnak, ugyanis számos szakképzéssel, pályaorientációs tanácsadással, tangazdasággal kapcsolatos jó gyakorlatot és tapasztalatot a megyében is meg lehet valósítani. A Duna Régió Szakképzési Klaszter által többoldalú partnerségben megvalósítható a Magyarországon jól működő duális képzés visszahonosítása. Szükségesnek tartjuk azonban egy helyi klaszter létrehozását is, ennek megvalósítása érdekében helyeztük kilátásba a Székelyföldi Szakképzési Klaszter létrehozását.
Beszámolóim alkalmával többször is hangsúlyoztam, hogy az elmúlt években folyamatosan nagy figyelemben részesítettük a fiatalokat, teszünk és dolgozunk azért, hogy megfelelő képzést kapjanak, hogy megoldjuk az őket foglalkoztató problémákat. Erre ténylegesen törekszünk, az itthoni elindulást, a vállalkozásokat, a munkahelyek teremtését, a fiatalok alkalmazását intézményeinkben ugyancsak prioritásként kezeljük.
Beleszólunk, ha nem is kérdeznek
A fentieken kívül több törvénymódosító javaslat és vitaanyag született az elmúlt években Hargita Megye Tanácsa szakembereinek a közreműködésével, mert ha nem is törvény által előírt kötelességünk, a parlamentben elfogadott jogszabály-tervezetek természetesen ránk is érvényesek, ezért amikor lehetett, éltünk a demokratikus közvitában való megszólalás lehetőségével. Az emberéleteket veszélyeztető medvék, illetve vadkárok ügyében szintén megszólaltunk, jelentést is készítettünk, bár ez sem hatásköre a megyei tanácsnak, de valamit tenni kell, ha egyszer a vonatkozó törvények nem engedik (tiltják) a hatékony helyi fellépést, vagy ha az illetékes hatóságok nem lépnek idejében. Térkép készült, többször fordultunk mind a prefektúrához, mind a kormányhoz segítségért – kevés sikerrel –, majd a miniszterelnöknél is lobbiztunk. És nem beszéltünk hiába. Amit önerőből megtehettünk, megtettük, például a megyei integrált hulladékgazdálkodási projektből vásároltunk 46 medvebiztos szemeteskonténert, indirekt módon próbáltunk segíteni, ha már Bukarest nem segít rajtunk.
A regionalizáció témájában is többször kifejtettük álláspontunkat, mivel szerintünk ez olyan jelentős kérdés, amelybe mindenképpen bele kell szólnunk. Azért is rendkívül fontos ügy ez, mert a román közigazgatás rákfenéje az együttműködések hiánya, miközben Hargita megye az együttműködések, az összefogás terén jól áll, példa erre a kaláka, a LEADER-program, az önkéntes tűzoltókkal, valamint az egyházakkal való összefogás. Ez utóbbira nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen felekezeteink által kétezer éves közösségszervezési tapasztalatra alapozhatunk. Kezdeményezéseinkre más megyékben is felfigyeltek.
A helyi szereplők közötti konszenzusra törekvő döntési struktúrákra van szükség, erre kellene építeni a régiós átszervezés során, az érdemi, összehangolt munkára. Jelenleg sajnos egymás mellett élés jellemző a megyék, térségek közötti viszonyra, mint ahogyan egymás mellett élés van a magyar–román viszonyban is. Ezen változtatni kell, és már a jelenlegi struktúrában is jobban együtt lehetne működni! Alaposan meg kell vitatni, mi az, amit megyei hatáskörben hagyunk, mi az, amire nincs szakemberi kapacitás, és régiós szinten kellene szervezni (például útépítés, -felújítás esetében), és mi az, amit (akár magyarországi mintára) járások szintjén. (Tény, hogy ha bármilyen jogkört elvesznek Bukaresttől, és lehoznak alacsonyabb szintre, azt mi Hargita megyében üdvözöljük.) Egymás között
Ide tartozik a megyék közti együttműködés kérdése. Óriási lehetőséget jelentenek az önkormányzati fejlesztési társulások, például Hargita és Kovászna megye turizmusa fellendítésének összehangolására megalakult a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás, amely Székelyföld turisztikai minisztériuma lehetne. Egységes turisztikai programokban kell gondolkodnunk. A közös bérlet ötlete a Hargita Sírégióban valósult meg –amely a modern síturizmus alapköve Székelyföldön –, és ugyanezt szeretnénk a wellnessközpontok esetében is, összekapcsolva a sírégiós bérlettel. A tervezéstől a szakképzésig össze kell hangolni a különböző tevékenységeket, egymást segítve kell megoldani a sajátos problémákat, ezért is vettünk részt a Székelyföldi turisztikai klaszter megalakításában. Ennek értelmében a nyári Székelyföldi rendezvényeket is össze lehetne kötni, csomagban kínálva őket az ide látogatóknak. Például Tusványos és a Csíki Jazzfesztivál között pár nap „üresen” mAradt, ilyenkor kellene idejében szervezni a kettő közé egy rendezvényt, hogy a turisták itt mAradjanak mindhárom rendezvényre. (Turisztikai támogatásainkról itt egy infografika.)
Az a kérdés is ide tartozik, hogy miként bánunk étkezési kultúránkkal, hogyan termelünk, árulunk, készítjük és fogyasztjuk el ételeinket, mivel ez hatással van az egészségünkre, környezetünkre, életkedvünkre, tágabb értelemben az életminőségünkre, településeink megtartó erejére. Bár a Székelyföldi Kulináris Központ kezdeményezése Hargita megyéből indult, ez Székelyföldi program kell hogy legyen. Meg kell teremteni a „székely szolgáltatás” minősítést, megszervezve ennek folyamatos belső ellenőrzését is, amely egyrészt biztosítani tudja a szakmai színvonal emelését, másrészt a Székelyföldi és idelátogató fogyasztó védelmét.
A fentiek tükrében fontosnak tartjuk egy rendszeresen működő Székelyföldi statisztikai adatszolgáltató rendszer létrehozását. Ennek érdekében statisztikai szemléket készítettünk a három megyére vonatkozó adatokkal.
És még nem is említettem a „fizikai” összeköttetést: sokszor felvetődött a három megye – Hargita, Kovászna és Maros – egymásba vezető útjainak a felújítása. Ne feledjük: a közös jövőtervezés gyerekeink itthon mAradását szolgálja. Nincs rendjén az, hogy a bözödiek és a székelykeresztúriak csak nagy kerülővel juthatnak el egymáshoz, miközben mindössze néhány kilométer választja el őket! Az utak minősége közösségek, rokonok kapcsolatát befolyásolja, ezért nagy figyelmet kell szentelnünk az átjárhatóságnak. A megyei utak fejlesztésével összeköthetjük Székelyföldet, az útszerkezetek felújítása direkt és indirekt módon is hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, fontos a gazdasági szempontból stratégiai pontok összekötése. A fejlettebb gazdaság pedig megélhetést, biztosabb jövőt jelent a lakosság számára, ez pedig hozzájárul a demográfiai mutatók javulásához.
Büszkék lehetünk szociális rendszerünkre, amely Kelet-Közép-Európában kiemelkedő teljesítményű. A hátrányos helyzetű gyermekekkel több szinten is foglalkozunk, hogy minél többen családi környezetben, nappali központok létrehozását támogatva. Ezt az idősek számára is szorgalmazzuk. E téren valamennyi partnerség fontos, és amikor kellett, kiálltunk azok mellett, akikre a hatóságok rászálltak.
Kulturális követeink
A beruházások, munkahelyteremtés mellett pedig ott vannak a kulturális eseményeink, programjaink, kiadványaink, pályázataink, amelyek az identitás erősítését szolgálják:
• A Hargita Megyei Kulturális Központ évente megszervezi a térség kulturális életének egyik legfontosabb eseményét, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, amely 2015-ben elnyerte a legjobb európai fesztiváloknak járó EFFE minősítést, és tagja a REMA európai régizene-hálózatnak. A fesztivál révén évről évre többen látogatnak el térségünkbe.
• A Székelyföld Napok októberi rendezvényei az egész székely közösséget megmozgató események, az együttműködést szorgalmazzák, ugyanakkor a Székelyföldi értékekre hívják fel a figyelmet. • A Nemzetközi Felolvasó maratonnak 2014 óta a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a főszervezője, Hargita Megye Tanácsával együttműködésben. A programra való igényt és a közösségépítés fontosságát tükrözi, hogy három év alatt a mozgalomban részt vevők száma 16 ezerről több mint 30 ezerre növekedett, és magyar nyelvterületen a hét ország 115 településéhez további 5 ország több mint hatvan települése csatlakozott.
• A Hargita Kiadó is fáradhatatlanul munkálkodik szellemi örökségünk megőrzésén és folyamatos fejlesztésén, széles körű ismertetésén. Kiemelném a Székely Könyvtár kiadványait. A könyvsorozatból négy év alatt negyven kötet jelent meg.
• Fontos megemlíteni a Székelyföld kulturális folyóiratot is, amely az évek során Hargita megye egyik legfontosabb kulturális brandjévé vált. A folyóiratnak közel ezer előfizetője van.
• A székelység története című kötet megérte második, javított kiadását, ami önmagáért beszél.
• Egy másik programunkban négy szakembert kértünk fel, hogy felkutassa Székelyföld történelmi címereit, pecsétjei és zászlóit. Munkájuk nem csupán azt szolgálja, hogy minél szélesebb körben meg tudjuk ismertetni értékeinket és magát a székelységet, hanem azt is, hogy létrejöjjön egy olyan szabályozás, amely hosszú távon biztosíthatja a fejlődést oly módon, hogy a helyi jelleg is megmAradjon. A felsorolt beruházások, programok, kezdeményezések mind-mind az autonómiáról szólnak. És ehhez összefogás kell, amit már sokszor szorgalmaztunk. Szórványprogramunkkal ráadásul egy szélesebb körű összefogást valósítunk meg. Ugyanakkor keresni kell annak lehetőségét, hogy közös, magyar–román kiállás legyen jó néhány arra érdemes és mindannyiunkat érintő ügyekben, mert lehetséges. A Székelyföldi románság kérdésével, a Hargita megyei magyar–román viszonnyal többször is foglalkoztunk, előkészítve a jó együttélési kódexet.
Székelyföld fejlesztésében stratégiai jelentősége van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak, így az intézménnyel több pontban is együttműködésre törekszünk. Egyebek mellett hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetem, s az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnénk.
Populizmus vagy közös megoldáskeresés?
Ezt a sok mindennel foglalkozást szokás akár populizmusnak nevezni, én viszont közös megoldáskeresésnek hívom (lásd még a konzultációt). Félreértés ne essék, nem cinikus megjegyzésnek szánom, de akik populizmust emlegetnek, valószínűleg nem értik, hogyan működnek a dolgok ebben az országban. A ma Romániájában jobban, eredményesebben lehet haladni, ha egy adott ügyben az érintettek egyetértenek intézkedéseinkkel, értik, mely lépés miért történik. Legtöbbször a „tömeg” nyomására el tudjuk érni, hogy a hivatali dolgozók erőt vegyenek magukon, és dolgozzanak, előkészítsenek és aláírjanak dokumentumokat annak érdekében, hogy haladjanak az elakadt ügyek még akkor is, ha a jelenlegi román jogszabályi környezet olyan, mint egy kalandparki túra biztosítókötél, sisak, háló nélkül. A Dâmbovița partján csak korrekciókra, toldozásra-foldozásra képesek, a román parlament mondhatni mellékintézmény lett, amely csak a tömeg nyomására próbál változtatni valamennyit, de inkább csak kullog az események után. Mi magunk, saját erőből kell elvégezzük a munkát, nem várva a „három B”-re. Természetesen a parlament továbbra is fontos, ezért keményen kell dolgoznunk, hogy a magyarság minél nagyobb számban képviseltesse magát az őszi választás után is. Csupán azt próbálom érzékeltetni, hogy a választók már nem várnak, a kommunikációs eszközök gyors fejlődése hatására naprakészebb, pörgősebb döntéshozatalt várnak el, aminek bizonyos szinten meg kell felelnie a törvényhozásnak, kezdeményező módon, nem csak követve az eseményeket.
Ma már az emberek többet várnak el a politikusoktól, mint 10–15 éve, és a körülmények is változtak: elsősorban nem a törvények hiánya a gond, hanem azok értelmezése, alkalmazása, sőt legtöbbször az egymásnak ellentmondó szabályozás miatt akadnak igen komoly problémák. Éppen ezért az érdekeltek bevonása egy-egy ügy részleteibe (lásd például az egyik útfelújítás esetében) nagyon fontos. Úgy lehet hatékonyan végezni a munkát, ha az érintetteknek segítünk megérteni az adott problémát, és ennek nyomán akarják az általunk vázolt megoldást.
A területi irodáink is a közös megoldáskeresésben segítenek. A lakosság irodáink iránti bizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az évek során már közel 17 ezren fordultak hozzánk különböző területeken felmerülő problémáikkal. A földek ügye, utak és hidak, egyházi, oktatási és szociális problémák csupán töredékei azoknak a témaköröknek, amelyekkel kapcsolatosan felkeresik kollégáinkat. Emellett mintegy 700 petíciót nyújtottak már be kirendeltségeinkhez, és büszkén mondhatjuk, hogy az esetek több mint 90 százalékában megoldást találunk a felmerülő problémákra. Live streames fogadóóra
Az idei EU Táborban Facebook-királynak neveztek, de más körökből hallottam azt is, hogy né, a populista, már a Facebookon is nyomul élő videós közvetítéssel. Pedig szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló, a világ legtermészetesebb dolga, hogy élő videóval jelentkezem az internetes közösségi oldalon, mert olyankor azonnal kérdezhetnek tőlem az érdeklődők, a megye legtávolabbi sarkából is. Az online konzultációm alapján is úgy látom, a legújabb kommunikációs eszközök használata fontos a választóknak is a politikussal való kapcsolattartásban, ajánlom kollégáimnak. Szerintem az csak jó, ha a politikusnak a hivatalos fogadóórákon kívül is alkalma van beszélgetni a választóival. Aki erre azt mondja, hogy populizmus, az lenézi a választókat. Ma már annyi óra nincs fogadóórára, hogy elég legyen. Hozzám naponta ötvenen jelentkeznek be, hogy fogadjam őket, talán utasítsam el őket, vagy találjunk rá megoldást. Mi találtunk, de keresünk más lehetőséget is. Akinek van ötlete, kérem, jelezze.
Saját lábra kell állnunk!
Tehát mint már említettem, olyasmivel kell foglalkoznunk, aminek van az emberek számára is kézzelfogható eredménye, értelme, hosszú távú hatása. Az élet számos területén folytatni kell a munkát, például azért, hogy a kitermelt fát minél nagyobb arányban itthon dolgozzák fel, és feldolgozva értékesítsék – ezáltal ugyanis munkahelyek jönnek létre –, vagy épített örökségünkért, a hagyományos falukép megőrzéséért, székely kapuink megmentéséért, a fából való építkezés bátorításáért, amiknek köszönhetően több turista érkezhet térségünkbe – mindezek a saját lábon állás esélyeit növelik.
Ugyanezt a célt szolgálja a műemlékvédelmi programunk és a Modern Székely Ház program egyaránt. Szándéknyilatkozat született arról, hogy a döntéshozó politikum, az építész/örökségvédő szakma és a civil szféra együttműködik a Székelyföldi értékek megőrzésében, ami azt jelenti, hogy elkészülnek a településenkénti helyi védettségi listák és a helyi értékvédelmi rendeletek, folytatódik a Modern Székely Ház pályázat, lépéseket teszünk a hagyományőrző, de korszerű faluképbe illő épületek megóvása érdekében, valamint az örökségvédelmi képzés, az oktatás és a társadalom bevonása ügyében. Cselekvési terv készült az épített és táji értékek megőrzésére, melyben a szakma, a politikum és a civil szféra hosszú távú feladatai jól körvonalazhatóan szerepelnek. A legfontosabb irányelveket chartában fogalmazták meg a szakemberek. A fentiek érdekében készült el műemlékvédelmi stratégiánk. Épített örökségünket védjük akkor is, amikor a gyergyószárhegyi Lázár-kastély közösségi rendeltetésének visszaállításáért harcolunk.
Az embereknek munkahely kell, a falvaknak fejlesztés kell, ezzel kell foglalkozni. Szoktam emlegetni – Böjte Csaba ferences szerzetestől kölcsönözve a gondolatot –, hogy a kevesebb cirkusz, több munka jegyében dolgozunk, mert nem hiszünk abban, hogy a perek, cirkuszok előbbre vinnének – azok csak növelik a közösség kudarcérzetét. Ahol konfliktus van, ott a fiatalok rendszerint nem kapnak kedvet a családtervezéshez.
Figyelmeztető választók
A politizálásra térve: amikor arról beszélek, hogy meg kell nézni, mire fordítjuk a legtöbb energiát, akkor értem ezt például az oktatási törvény alkalmazása vagy a zászlótörvény körüli hercehurcára. Vigyáznunk kell, nem szabad belesétálnunk azokba a csapdákba, amelyeket a magyar–román konfliktus gerjesztésében érdekelt körök gerjesztenek. Mindezek tükrében egy következő alkalommal alaposabban meggondolandó a kormányra lépés, amit korábban a fenti két törvény miatt vállaltunk, mert az eredmény nulla. A zászlótörvény alapján vetetik le a lobogót, és ha a minisztérium nem bólint rá egy zászlós tervezetre, akkor az a jogszabály nem ér semmit. Az oktatási törvényt sem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, továbbra sem...
Többször komoly figyelmeztetés érkezett a választók részéről, amit komolyan kell venni. (Konzultációim a különféle témakörökben: ifjúsági, kikapcsolódás, érettségi-kisérettségi eredmények, árvizek, rendezvények, gyermekek továbbtanulása, választási részvétel.) A részvételi arányban és a leadott szavazatokban mutatkozik meg, mennyire értékelik egy politikus munkáját, és a választók nagyfokú lemorzsolódása mutatja, ha rossz irányba haladunk.
Ha elvermeljük magunkat mi, politikusok, mint az a bizonyos japán katona, aki évtizedek óta várta az amerikaiak támadását az őserdőben, mert nem szólt neki senki, hogy a háborúnak rég vége van, akkor nem vesszük észre, hogy az élet túllépett rajtunk. Ezért mondtam a fiataloknak nemrég, az EU Táborban, hogy kérjék számon a politikusoktól, dolgoznak-e legalább napi nyolc órát úgy, hogy annak értelme is legyen. Én e számonkérésnek elébe megyek, jelen írásommal azt próbálom elmagyarázni, aminek jegyében eddig is dolgoztam.
Vannak, akik a beolvadástól féltenek bennünket, pedig az anyaországon kívüli magyarlakta térségek közül egyedül Székelyföld az a térség, ahol növekszik a magyarság etnikai aránya. Hargita megyében, aki a beolvadástól fél, ennek veszélyéről regél, annak nem tudok mást mondani, mint azt, hogy hallucinál. Én azt látom, hogy az emberek teszik a dolgukat, az egyházak is teszik a dolgukat, a különféle önszerveződő közösségek, valamint a politika úgyszintén, de sajnos vannak olyanok, ahhoz a bizonyos japán katonához hasonlóan, akik elvermelték magukat napjaink realitásai, kihívásai, problémái elől, és nem akarják elfogadni azt, hogy nem a látványos nagy harcok idejét éljük, hanem a kevésbé látványos, kitartást, egymásra odafigyelést, sok türelmet és kölcsönös bizalmat igénylő közösségépítés korszakát.
Hosszúra sikeredett írásomat azzal a kérdéssel zárnám, amelyet az írásom elején feltettem, és amelyet mások is sokszor feltettek, de soha meg nem válaszoltak: ha holnap Bukarest nyakon öntene bennünket a területi autonómiával, akkor mi változna, mi lenne az, amit másként csinálnánk, mint most. Ami Hargita Megye Tanácsát illeti, szerintem semmi érdemi változást nem jelentene, mert területi autonómia ide vagy oda, a jelenlegi román törvények, amelyek az élet ezer dolgát szabályozzák, ugyanúgy érvényben mAradnának, azok a törvények, amelyek ma az európai uniós alapelvnek számító helyi autonómia elvét az élet számos területén kiüresítik. Hiába hoznánk létre akármilyen autonómiatanácsokat, és gyűléseznénk naphosszat, a dolgok ugyanúgy mennének, mint most. Azt kell látnunk, hogy sokkal nagyobb a baj annál, mint ami egy területi-közigazgatási jogszabály módosításával javítható lenne, értve ezalatt akár egy Székelyföldi területi autonómiát létrehozó jogszabály-módosítást. Tegnap a televíziók azzal voltak tele, hogy a szenátusi elnök a gépjárművezetői engedélye érvényességének meghosszabbítása céljából megkerülte az 1000 (nem elírás, ezer) főből álló sort. A 21. században, az IT-sok tízezreit foglalkoztató országban itt tartunk, ezer fő áll sorban egy igazolványért. És ez van az adók befizetésénél meg mindenhol, állnak az emberek sorban, miközben sok száz millió eurót elpalltak mindenféle szoftverfejlesztésekre kézzelfogható eredmény nélkül. De vegyünk egy másik területet. A törökök kiűzése után az osztrák adminisztráció néhány évtized alatt öszvérrel, mérőléccel és mindenféle kezdetleges eszközzel a felszabadított területeket felmérte, telekkönyvet készített. Pontos, precíz telekkönyvezésen esett át a Partium, a Bánság meg Erdély. Mi van ma? Nagy semmi. Két-három évente előáll valaki, hogy most már tényleg telekkönyvezni kellene a földeket, és megnézni, hogy mi hol van, és azzal nagyjából annyi. Akkor, amikor lassan Mari néni is GPS-es telefonnal járkál a faluban.
Ezek a problémák, és ilyenekből ezer van, amely megnyomorítja az emberek mindennapi életét, nemzetiségtől függetlenül. Nekünk ezekkel kell foglalkoznunk most, nem a magunk kis különszámát danolásszuk úton-útfélen, amellyel egyébként is egy dolgot értünk el mostanáig: azt, hogy a lassan száz éve folyó Bukaresti pénzszivattyú meg mindenféle centralizálás, bürokratizálás ellen tiltakozni szándékozó temesváriakat, kolozsváriakat, brassóiakat, nagyszebenieket a Bukaresti média és a mögötte álló (pártállástól függetlenül, a jelenlegi állapotok megőrzésében érdekelt) Bukaresti politikusok időnként elhallgattassák azzal, hogy vörös posztóként lobogtatják előttük területi autonómiás követeléseinket.
Természetesen mindannyian akarjuk a területi autonómiát, ezért is dolgozni kell, és persze hogy fontos a Bukaresti törvényhozás meggyőzése erről. Tehát nem akarom elbagatellizálni a témát, egy ilyen struktúrában minden könnyebb és egyszerűbb lenne. Saját, térségre vonatkozó szabályokat lehetne hozni az élet több területen való megszervezésére, ez lenne a kívánatos és fontos helyzet, ám addig is, amíg ezt elérjük, dolgozni kell. Minden közösségi összefogással, saját erővel kifejtett munka erről, a saját ügyeink kezeléséről szól. Ellenkező esetben jelentős számú elvándorlással kell számolnunk térségünkben.
Vannak bajok tehát, de azért a cikkem szerintem mégis arról szól, hogy vannak lehetőségek, és lehet elérni eredményeket, csak akarni kell dolgozni.
Borboly Csaba
A szerző Hargita Megye Tanácsa elnöke.
Transindex.ro

Héger József emlékére
Élete 81. évében elhunyt Héger József, a MOGYE nyugalmazott adjunktusa, angol szakos nyelvtanára. 1936. január 8-án született a Hargita megyei Galócáson. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, egyetemre a Babes-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán járt, 1962-ben szerzett tanári képesítést. Ugyanebben az évben került a MOGYE Idegen Nyelvek Tanszékére, ahol az angol nyelv előadójaként (előbb mint tanársegéd, nyugdíjazása előtt mint tanszékvezető adjunktus) dolgozott 2000-ig. Tanári tevékenységét odaadással, lelkiismeretesen gyakorolta. Zárkózottsága komolyságát és megbízhatóságát leplezte, amellyel kivívta tanítványai és tanártársai elismerését. 38 évfolyam növendékeivel ismertette meg az angol orvosi és gyógyszerészeti szaknyelv alapjait, elméleti és gyakorlati viszonylatban egyaránt. Generációkat tanított és nevelt, készített fel az angol nyelvű szakirodalom értésére, a nemzetközi tudományos és szakmai porondon való érvényesülésre.
Emlékét őrizzük, nyugodjon békében!
A MOGYE magyar tagozatának vezetősége nevében dr. Nagy Előd rektorhelyettes
Marosvásárhely, 2016. augusztus 23.
Népújság (Marosvásárhely)

Politikai szónoklatok és koncertek: megkezdődött a 4. Vásárhelyi Forgatag
A rendezvénysorozat fővédnöke, Kövér László magyar házelnök jelenlétében kezdődött el szerdán este a Kultúrpalota nagytermében 4. Vásárhelyi Forgatag.
A Kultúrpalota nagyterme ez alkalommal is megtelt, az ünnepi nyitógála meghívottja Tompos Kátya színész-énekes volt. A koncertet egy órán át tartó szónoklatok előzték meg, a meghívott vendégek, házigazdák, politikusok követték egymást a színpadon, és osztották meg hosszabban-rövidebben gondolataikat.
Megköszönték Floreáéknak
A két főszervező: Portik Vilmos és Soós Zoltán köszönetet mondtak szervezőtársaiknak, támogatóiknak, külön megemlítve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak azt a gesztusát, hogy beengedte a forgatagot a város szívébe. „Ritkán adatik meg, hogy köszönetet mondjunk a hivatalnak” – fogalmazott Portik. Kiemelte: a helyi tanácsosoknak és elsősorban az RMDSZ-képviselőknek köszönhető, hogy az idén első alkalommal sikerült a Maros-partról a Ligetbe költöztetni az eseményt. Soós Zoltán szerint is értékelendő a gesztus, de a jogok tiszteletben tartására is figyelni kell.
Portik Vilmos azt kérte Kövér Lászlótól: ha lehetséges, járjon közbe annak érdekében, hogy Marosvásárhely és Budapest között naponta legyen egyórás járat. Soós Zoltán kihasználva az alkalmat, köszönetet mondott a választóknak, mert, ahogy fogalmazott, különleges év volt számára a 2016-os esztendő, ám úgy érzi, ha nem is sikerült megválasztani polgármesternek, két, vagy négy év múlva ez még sikerülhet, tehát nincs ok elkeseredésre, nem szabad feladni, összefogással sikereket lehet elérni. A Vásárhelyi Forgatag megmutatta, hogy „erő van bennünk” – mondta, meggyőződése pedig az, hogy az idén azért sikerült behozni a városba, mert „nem hagytuk magunkat”.
A teremben az RMDSZ megyei vezetősége mellett jelen voltak az EMNP és az MPP országos vezetői, illetve a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előljárói is. Külön köszöntötték a műsorvezetők Magyarország Csíkszeredai és Kolozsvári főkonzulátusainak vezető konzuljait, Zsigmond Barna Pált és Barabás Jánost, baja és zalaegerszeg testvérvárosok küldöttségeit, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem rektorát, Dávid Lászlót, és Szabó Bélát, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának vezetőjét, illetve Péter Ferencet, a megyei tanács elnökét és Nagy Zsigmond alprefektust.
Kövér: Budapest Bukarest szövetségese
A felszólalók között Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, majd Zatykó Gyula, az EMNP nevében köszöntötte a jelenlevőket, házigazdaként pedig Péter Ferenc mondott ünnepi beszédet. Végül Kövér László házelnök lépett a mikrofon elé, aki az erdélyi magyarság fogyatkozásáról beszélt, arról, hogy 1918. decemberében 100 ezer román gyűlt össze Gyulafehérváron, ahogyan 1990. februárjában 100 ezer magyar Marosvásárhelyen. Az 1918-ban elhangzott ígéreteket nem váltották be, a februári gyertyás tüntetésen a magyarok a megújulásért tüntettek. Arra a kérdésre, hogy van-e elég magyar ezek után is Marosvásárhelyen, a forgatag válasza az, hogy igen, van – fogalmazott Kövér.
A házelnök arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a decemberi romániai parlamenti választásokon, illetve a magyar (kettős) állampolgárok az október 2-i népszavazáson is, és szavazzon nemmel a Magyarországra tervezett erőszakos betelepítések ellen. Kijelentette: rá kell jönnie a román államnak arra, hogy az erdélyi magyarok nem ellenségei a románoknak, ahogy Magyarország is szövetségese a román államnak. Ami a 19. és 20. században nem sikerült, az összefogás a 21. században sikerülhet – mutatott rá Kövér László.
Cigány dallal indított Tompos Kátya
A politikai szónoklatokat Tompos Kátya előadása követte. A színész-énekesnő a 2013-ban megjelent lemezéről mutatott be dalokat a Keresztül Európán zenekarral, ám előtte elmondta, hogy magyarul, angolul, franciául és oroszul énekel, mert ezekhez a nyelvekhez kötődik. Előadását egy Sepsiszentgyörgyi cigány dallal indította, majd sorra következtek a más-más nyelven előadott énekek.
Ugyancsak a forgatag nyitónapján, szerda este a Teleki Téka udvarán is koncert várta az érdeklődőket. Ott a Magyarországról érkezett Four Bones harsonakvartettnek tapslot a szépszámú közönség.
Antal Erika
maszol.ro

Beszédes számok, fogyatkozó hallgatók
Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely. Munkatársaink körképe az idei nyári számok alapján igyekszik képet alkotni a romániai magyar állami és magánegyetemek tandíjmentes és fizetős helyeinek betöltéséről.
Az erdélyi magyar közbeszéd érthető módon jelentős teret szentel minden évben az oktatási kérdések olyan speciális vetületének, úgy mint a nyolcadik osztályt végzettek záróvizsgája, a magyar tannyelvű középiskolai osztályokba felvettek száma, illetve a magyarul tanuló diákok érettségi eredményei. Ezek az adatok azt jelzik, hogyan működik az erdélyi magyar közoktatás, és azt is, milyen társadalmi-munkaerőpiaci tendenciák körvonalazódnak. Ám a döntő választ arra, hogyan alakul az erdélyi magyar elit, a felsőoktatás adja, és rendkívül fontos ebből a szempontból az egyetemi felvételik követése. Erre azonban már nem irányul figyelem. Tizenkét év pedagógiai munka eredménye vagy eredménytelensége válik lényegtelenné, mellőzötté. Miért?
Észszerűnek tűnő, de aligha elfogadható magyarázat lehet a felvételi eredményekre vonatkozó adatok összegyűjtésének nehézségei: a több állami és magánintézményben folyó képzésekre általában karonként szerveznek felvételit, és ezek megannyi honlapon, eltérő időben teszik közzé az információkat. Alap- és mesterképzésre is egyszerre lehet tandíjmentes és költségtérítéses helyekre jelentkezni, és az egyetemi felvételinek van egy nyári, majd egy őszi időszaka is. A teljes kép akkor áttekinthető, ha összegezzük és átláthatóvá tesszük a szórt adatokat.
Mivel pontos adatok hiányában nem lehet alaposabb elemzést végezni, így az erdélyi magyar tájékoztatás megmArad általában azon a szinten, hogy hány helyet hirdettek az egyetemek és hogy a megpályázható helyekre sokan vagy kevesen jelentkeztek. Csakhogy az egyetemi felvételi nem zárul le a jelentkezések, vagy a felvételi eredmények első közzétételével, ugyanis a diákoknak, akik egyszerre több intézményhez is beadhatják jelentkezésüket, a felvételi legvégső fázisában be kell iratkozniuk, azaz el kell foglalniuk az általuk elnyert helyet. Ekkor derül ki, hogy a nyári felvételin jelentkező diákokból ki is lesz végül egy adott intézmény hallgatója.
Hogy képet alkothassunk a nyári felvételi lezártával az egyes intézmények felvételi eredményeiről, az egyes intézmények hivatalos honlapjáról gyűjtöttük össze a nyári felvételi alkalmával meghirdetett helyek számát és összevetettük a felvételi eredményekkel, valamint az ősszel meghirdetett helyek számával.
Áttekintettük a magyar tannyelvű képzést kínáló állami egyetemek, mint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME), valamint a magánintézmények, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alap-, és magiszteri képzéseire vonatkozó adatokat. Az összevetésből kimAradt a protestáns teológiai felsőoktatás helyzete – ez ugyanis jellege, funkciója miatt külön elemzést igényel, az erdélyi magyar egyetemi képzés más intézményeivel nem összevethető.
Először százezer alatt
2016-ban két és fél évtizedes mélyponton van a romániai érettségizők száma, a nyári vizsgaidőszakban 88 ezren szereztek diplomát, a nyár végi megmérettetésre, a pótérettségire további tízezren jelentkezett. Ez az első év, amikor a maturandusok száma nem éri el a százezret. Idén 7342 magyar érettségiző fejezte be a középiskolát, számukra több mint 2000 tandíjmentes helyet kínáltak alapképzésen a magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézmények. Ebből 1350 hely állami egyetemen volt megpályázható, ez a teljes felsőoktatási keret 65%-át jelenti. A BBTE-nek meghatározó súlya van, az ingyenes helyek több mint felét ez az intézmény biztosítja. A magánegyetemek közül a legszélesebb az EMTE kínálata, itt 485 államilag finanszírozott hely betölthető, ami a magyar egyetemi helyek majdnem egynegyedét jelenti.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemen a nem tandíjas helyek száma hasonló: előbbin 225, utóbbin 231 hely megpályázható. Az állami egyetemeken a nem költségtérítéses helyek 11%-a mAradt betöltetlenül. A BBTE az ingyenes helyeinek 13%-át, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a helyek 1%-át, míg a MOGyE csupán 0,8%-át nem tudta „értékesíteni”. A magánintézmények esetében a be nem töltött helyek aránya átlagolva eléri a 24%-ot, de itt sem egyenletes az eloszlás. Az EMTE esetében a meghirdetett helyek 20, míg a PKE esetében 33%-a betöltetlen. Nagy az eltérés a különböző intézményeken belül működő szakok iránti érdeklődést illetően, de a beiratkozási számok alapján elmondható, az állami egyetemeken jobb az igényfelmérés, kevesebb a „parlagon” mAradó hely, létszám alapján több a működőképes szak. Ez azért is lehet így, mert a román állami finanszírozásnak megfelelően a magyar diákok után kétszeres támogatás, „fejkvóta” jár. Így a BBTE-n a magánintézmények csoportlétszámához viszonyítva sokkal kisebb létszámmal is fenntartható egy-egy szak.
Keveset hoz a tandíj
A tandíjas vagy fizetéses alapképzéses helyek alakulását még nehezebb átlátni és összehasonlítani. A MOGyE a 260 költségtérítéses helyét a román és magyar tagozatra felvételizőknek közösen, egy csomagban kínálja: ezeket a felvételi ponthatár szerint töltik be a jelentkezők. A Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem összesen 1597 (BBTE 1559, MME 38) fizetéses helyet hirdetett meg. A magánintézményeken 829, részben vagy egészben költségtérítéses helyet lehetett megpályázni. Ezeket a helyeket teljesen sem az állami, sem a magánegyetemek nem tudják betölteni. A BBTE-n körülbelül 350 fiatal tanul tovább költségtérítéses úton (ez a megpályázható helyek 21% jelenti). Az így felvettek száma megközelíti az EMTE tandíjmentes helyeire felvett diákjainak számát. Utóbbi idén (eddig) 111 diákot vett fel fizetéses helyre, ami a felkínált helyek kb. 20%-át teszik ki. Ezeknek az adatoknak az alapján úgy tűnhet: a felsőoktatás nem tud tandíjakból jelentős pluszbevételekre szert tenni. Így az intézmények alapvetően a román vagy magyar államtól kapott apanázsra, valamit a kutatási projektekből, esetleg ipari együttműködésekből befolyt összegekre támaszkodhatnak.
Párhuzamok és mellékhatások
Ha csak a számokat nézzük tehát, akkor ingyenes és tandíjas helyekre összesen felvett diákok száma az alábbiak szerint alakult a 2016. év nyári egyetemi felvételijét követően (a diákszám sorrendjében): BBTE (1400), EMTE (500), MOGyE (minimum 225), PKE (163), Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (41). Ez azt jelenti, hogy aki sikeresen érettségizik, az jó taktikai érzékkel, megfelelő szak kiválasztása után, államilag költségtérítéses helyen tanulhat tovább – függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel szerzett érettségi diplomát.
Erdélyben továbbra is párhuzamosan három intézményben lehet szociológiát tanulni. Magyar nyelv és irodalom, humán erőforrások, szociális munka, informatika, kommunikáció, zenepedagógia és környezettudomány szakokat két egyetem indít. További átfedések: a PKE szakjai, a vizuális művészetet kivéve, kivétel nélkül megtalálhatóak a BBTE kínálatában is. Az EMTE-n működő képzések háromötöde (főként alkalmazott tudományok és a mérnöki szakok) csak itt követhető magyarul, a fennmAradó szakok viszont más intézményekben is megpályázhatóak.
A BBTE román tannyelvű, de magyar anyanyelvűeknek külön keretszámot biztosító jogászképzésére ugyanannyi helyet (20 ingyenes és 20 fizetéses) hirdettek, mint az EMTE hetedik alkalommal felvételit szervező Kolozsvári jogi karán. A BBTE-n csupán négy tandíjas hely mAradt betöltetlenül, míg az EMTE képzésén 2 tandíjmentes és 20 tandíjas. Ugyanakkor a BBTE-re felvett magyar anyanyelvűek érettségi átlaga annyival magasabb, hogy az EMTE jogász szakára költségtámogatott helyre felvétett hallgatók a BBTE-n kevés kivétellel csak költségtérítéses módon tanulhatnának tovább.
Idén a BBTE legnépszerűbb szakjai: az informatika, a kinetoterápia és speciális mozgáskészség fejlesztés szak, szerveskémia-technológia, kőolaj- és szénkémia, biológia, gazdasági informatika, testnevelés és sport, pszichológia, gyógypedagógia, turizmusföldrajz, magyar nyelv és irodalom - idegen nyelv/világ és összehasonlító irodalom, bank és pénzügy, marketing, menedzsment, kommunikáció és közkapcsolatok, nemzetközi kapcsolatok stb. tartoznak. Ezeken a szakokon a költségtérítéses helyek zömét már betöltötték. A BBTE filozófia szakára csupán 3-an jelentkeztek, ez a tendencia azért is aggasztó, mert a filozófia alapképzés PKE-n való megszűnése óta ez az egyedüli magyar nyelvű filozófia alapképzés Erdélyben. Szintén a BBTE csupán négy tandíjmentes helyet hirdetett a politikatudományi szakra (Erdélyben csak itt működik ilyen képzés), és ugyan ezeket be is töltötték, de egyetlen költségtérítést vállaló diák sem jutott a fennmAradó helyekre. A MOGyE magyar tagozatán sikerült a leginkább betölteni a helyeket. Csupán 2 tandíjmentes helyük mAradt a gyógyszerész szakon, az orvosi helyek mind elkeltek.
*
Az idei felvételi alapján az erdélyi magyar felsőoktatás a következő kérdésekkel szembesül. Évről-évre csökken a diáklétszám, a bejutási átlag, és élesedik a diákokért folytatott verseny az intézmények között. A szakok közötti átfedések azt jelzik: hatékonyabban lehetne racionalizálni az intézmények működését úgy, hogy a magán- és állami egyetemek ne oltsák ki egymást, de biztosítsák a lehető legszélesebb kínálatot a továbbtanulni vágyók számára, és a legjobb munkafeltételeket az oktatóknak.
Ebben a cikkben nem tértünk ki arra: hogyan alakul a diáklétszám, a szakok elosztása regionális szempontból, a felvételi ponthatárok, feltételek alapján hogyan rangsorolhatóak a magyar egyetemek, szakok. Arról sem esett szó, hogyan alakul a Magyarországról ide érkező diákok száma, hány erdélyi magyar fiatal iratkozik be második egyetemi képzésére, és hány erdélyi magyar érettségiző hagyja el Romániát azért, hogy külföldön tanuljon tovább. Nem vizsgáltuk azt, hogy milyen az érintett intézmények tanrendje, infrastrukturális ellátottsága, hány címzetes tanár, vendégoktató tanít, milyen a kollégiumi férőhelyek száma, hogyan alakulnak az albérleti árak. Számtalan további szempont vizsgálatra vár, mit kínál, hogyan teljesít az erdélyi felsőoktatás. Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely.
erdelyiriport.ro

Benyújtotta az RMDSZ a regionális és kisebbségi nyelvek chartájára vonatkozó árnyékjelentését
Elkészítette és elküldte Strasbourgba, az Európa Tanácshoz az RMDSZ azt az árnyékjelentést, amely a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt román kötelezettségek teljesítésére vonatkozik – közölte az RMDSZ.
A közleményben felidézik, a román kormány mintegy két és fél éves késéssel, 2016. március 2-án nyújtotta be jelentését, és abban a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be, úgy, hogy a dokumentum csak a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel.
Kelemen Hunor szövetségi elnök már a jelentés megjelenésekor elmondta: a román kormány által összeállított dokumentum valótlanul fest kedvező képet a nyelvi jogok romániai biztosításáról. "A jelentés elkészítésekor a román kormány képviselői tanácskoztak ugyan a kisebbségi szervezetekkel, de az RMDSZ írásban benyújtott észrevételeit nem vették figyelembe. Ezért a szövetség ugyanolyan árnyékjelentést juttatott el az Európa Tanácshoz, amilyet a Kisebbségvédelmi keretegyezmény romániai teljesítéséről is készített" – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Az árnyékjelentés elkészítésére és benyújtására azután került sor, hogy idén májusban, Bukarestben egy találkozón az Európa Tanács szakértői az RMDSZ vezető politikusaitól tájékozódtak arról, hogy miként ülteti gyakorlatba Románia az ET által kidolgozott Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját.
"Egyértelmű visszafejlődés tapasztalható a kisebbségek nyelvi jogainak gyakorlatba ültetése terén. Ez Románia észak-atlanti, illetve uniós csatlakozása óta folyamatosan tart. Szankciók hiányában és az európai integráció visszafordíthatatlansága által bátorítva a kisebbségi jogok alkalmazása elindult a visszafejlődés útján – ez a folyamat pedig már 2007 után érezhető volt, azonban igazán hangsúlyossá 2012 után vált. A kormány hivatalos jelentésében olyan nyilvánvaló ferdítések és félinformációk szerepelnek, amelyeket az RMDSZ nem hagyhatott szó nélkül" – hangsúlyozta Kelemen.
Az RMDSZ-nek a Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját illető árnyékjelentésében az első és legfontosabb észrevétele az, hogy Románia nem hozott létre a dokumentum előírásainak alkalmazását monitorozó rendszert egyik érintett szakterületen sem. A chartába foglaltakat korlátozó előírásokként értelmezik a hatóságok, ami szöges ellentétben áll az európai egyezmény szellemével. Gyakorta az igazságszolgáltatás különböző szintjein és eljárásaiban, de közigazgatási eszközökkel is hozzájárulnak a magyar nyelv használatának korlátozásához, és ugyanezt teszik országszerte több helyen a prefektusok is. A törvények alkalmazásában nem a pozitív értelmezés a gyakorlat, ennek eredményeként tiltanak mindent, amit a törvény nem ír elő tételesen. A román állam nem szánt anyagi és humán erőforrást a charta alkalmazására, és ez a hiányosság minden szakterületen, de különösen az igazságügyben szembetűnő.
Az árnyékjelentésben szerepel az is, hogy a 2011-ben elfogadott oktatási törvény előírja, hogy a jogszabályban felsorolt multikulturális egyetemeken önálló magyar karokat hozzanak létre, azonban ez a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a mai napig nem valósult meg. Egy másik kitétel szól arról, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó gyerekeknek a román nyelvet nem anyanyelvi szinten, hanem speciális tankönyvekből kell tanítani, ezt sem alkalmazzák Romániában.
Az RMDSZ dokumentuma felhívja a figyelmet arra is, hogy az állami költségvetésből kis arányú támogatás jut a közszolgálati média magyar szerkesztőségeinek, a közszolgálati rádiók közül pedig a Marosvásárhelyi Rádió közvetít 24 órás magyar nyelvű műsort, miközben a televízió esetében nincs 24 órás anyanyelvű sugárzás. A jelentés kitér ugyanakkor a román kereskedelmi média által generált gyűlöletbeszédre is.
Az RMDSZ által készített árnyékjelentés a következő linken érhető el: http://rmdsz.ro/uploads/fileok/dok/ArnyekjelentesRegionalisKisebbsegiNyelvekEuropaiKartajaRMDSZ.df
Népújság (Marosvásárhely)

A titokzatos „diplomata” (Egy megfigyelt család /21.)
A hetvenes években nem mindenkinek – és nem akármikor – lehetett külföldre eljutni. Ez a megszorítás fokozottan érvényes volt családunkra, különösen családunk férfi tagjaira. A világot mégis látni akarók, különösen a fiatalok körében (de nem csak) elterjedt a városokat, tájakat ábrázoló színes üdvözlőlapok cseréje.
Amolyan gyűjtőszenvedéllyé vált akkoriban. Árpád öcsém is javában hódolt ennek a szenvedélynek, és szerteágazó levelezést folytatott belföldi és külföldi levelezőtársakkal, akikkel kapcsolata jórészt csak a cserére szorítkozott. Ebből az ártatlan szenvedélyéből aztán a Securitate ostobaságának vagy rémlátomásának köszönhetően évekig tartó meghurcolás következett. Lássuk, hogyan. Nekem címzett leveléből (1974. május 16.) másolom ki a következő szövegrészt: „Lenne egy kérésem, ami viszont nem sürgős. Egyik levelezőtársam, aki volt itt, Kolozsváron nálunk tavaly (diplomata), össze akarja állítani az erdélyi városokról készült képeslapok albumát. (...) Leírom, hogy mi érdekelné őt, igaz, lehet, hogy egyes helységekről nem is létezik felvétel: Hosszúfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Homoród, Farkaslaka, Tolvajos-hágó, Csíkszereda, Gyimesi szoros, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bereck, Torja, Bálványos, Szent Anna-tó.” Öcsém ugyan (tévesen) úgy emlékezett, hogy „diplomás” megnevezést használt, de mivel valamennyi nekem írt levelet megőriztem, kiderül az idézetből, hogy bizony, ő „diplomatát” írt. Ezzel a szóval kiváltotta a Securitate élénk érdeklődését, és mindenképpen igyekeztek kideríteni, ki a „diplomata”, és melyik országot képviseli. Ezek az „ördögöt falra festő”, nevetséges barmok, az öcsémre állított informátorok és operatív tisztek hada készült a (velem is kiegészülő) „kémhálózat” titkára rájönni. Idézzünk tehát tőlük...
Három részletet közlünk a több tucat anyagból csupán a „nagy felderítés” érzékeltetésére. Az elsőben különleges nyomozati eszközök bevetését kérik „Gyógyszerész” („Farmacistul”), azaz öcsém ellen, különös tekintettel a külföldi diplomatával létrejött kapcsolatára, a Kolozsvári magyar nemzetiségűek és az Orvosi Kutatóintézet vonatkozásában. A másodikban több feladatot rónak az operatív részlegre (pl. titkos munkahelyi és házkutatás); terjedjen ki jól képzett vagy kompromittált informátorokkal („Valentina”) a megfigyelés a szüleinkre is. A harmadikban feltételezik egy információkat gyűjtő kémhálózat létrejöttét. Ezért a Bukaresti nyilvántartásban ellenőrizni P. Árpádot, továbbá tájékozódni Puskás Attiláról (Sepsiszentgyörgy) és Vajda Éváról (Szatmár). Van-e olyan személy P. Árpád környezetében, akinek hozzáférése van titkos aktákhoz? Ezt az IMF (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) I-es Igazgatóságának (külföldi hírszerzés) tisztje nyomozza ki.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aranydiplomás orvosok és gyógyszerészek
Fél évszázaddal ezelőtt, 1966-ban kapták meg a hivatás gyakorlására feljogosító oklevelet, ami mellé 2016. szeptember 3-tól immár egy aranydiploma is került. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1966-ban végzett orvosai és gyógyszerészei szeptember harmadikán tartották 50 éves találkozójukat.
Előző nap ökumenikus istentisztelet keretében "adtak hálát minden idők Urának az eddig kapott kegyelemért" és emlékeztek meg volt kollégáikról és tanáraikról. Szombaton délelőtt a szokásos fényképeződés után az intézmény dísztermében gyűltek össze. A Gaudeamus felhangzását követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes köszöntötte a megfogyatkozott számban megjelent általános, gyermek- és fogorvosokat, valamint a gyógyszerészeti kar végzettjeit.
Fél évszázaddal ezelőtt 148-an indultak útnak az egyetemről, az eltelt öt évtized után még hetvenen sem tértek vissza. Történelmi évfolyam voltak, mint annyi más a Marosvásárhelyi egyetemen. Bár hozzájuk már nem hatott el 1956 szele, amely korábban hallgatók egész sorának törte derékba a pályáját, ennek az évfolyamnak az egyetem jellegének a megváltozatására elindított intézkedések előszelét és hatását kellett átélnie. Pártutasításra 1962-ben kezdődött el az intézet magyar jellegének a megváltoztatása, s vezették be az azóta is fennálló "abszurd" intézkedést, miszerint a magyar nyelvű előadások mellett románul tartják a gyakorlati képzést, ami megnyitotta az utat, hogy az oktatói kart is fokozatosan átrendezzék. A történtekről volt prorektoruk, dr. Puskás György számolt be a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés ötvenedik évfordulójára kiadott kötetben. A rektor a hosszú börtönévek után visszatért dr. Csőgör Lajos professzor volt, és rektorhelyettesként már dr. Pop D. Popa Ioan előadótanár neve is szerepelt.
A hetvenes éveikben járó orvosok és gyógyszerészek köréből busás vámot szedett az idő. Különösen az általános orvosi kar végzettjeivel volt kíméletlen, holott azt gondolná az ember, hogy aki a gyógyítás szolgálatába szegődött, az önmagára is jobban ügyel, és kegyesebb hozzá a teremtő. A valóság az ő esetükben rácáfolt a feltételezésekre, hiszen az 1966-ban végzett 54 általános orvos közül 25-en már nincsenek az élők sorában. Érdekes módon a gyermekorvosokat és fogorvosokat kevésbé sújtotta a sors, mindkét kar 27 végzőséből öten mentek át a "túlsó partra", a 40 gyógyszerészből pedig 13-an. Akik túlélték a jórészt munkával töltött fél évszázadot, azok közül néhányan ma is dolgoznak fiatalokat megszégyenítő frissességgel, másokat jobban megviselt a könnyűnek korántsem nevezhető mesterség gyakorlása. A találkozón egykori tanáraik közül öten vettek részt.
A hatvanas években az akkori MOGYI virágkorát élte, s a második tanárgeneráció tagjai igényesen és színvonalasan végezték feladatukat, hangzott el dr. Nagy Előd előadótanár beszédében. Az utolsó harminc év oktatóinak és hallgatóinak szemszögéből legendás évek voltak ezek, amelyekhez képest a mai MOGYE más viszonyokat mutat. Bár épületekben, központokban, rendszerekben látványos a fejlődés, az emberi erőforrást illetően nehéz helyzetben van az egyetem magyar tagozata, amely a fennmAradásért küzd. Az utánpótlás nem minden tanszéken megoldott, a karrierfejlődés feltételei kemények, nehezen teljesíthetők, a végzősök jelentős számban vándorolnak ki külföldre. A jelenlegi tanári kar számára az ötven évvel ezelőtt végzettek kitartása, összetartó ereje példaértékű, fogalmazott a rektorhelyettes, aki Babits Mihály soraival zárta mondanivalóját.
Idézetekkel sűrűn megtűzdelt, tartalmas, szép beszéddel köszöntötte volt kollégáit dr. Kun Imre professzor, aki szerint a találkozó résztvevői az ősz időszakát élik át, s ha sikerült lélekben fiataloknak mAradniuk, akkor is elkövetkezett számukra a számvetés ideje. A keresztény értékrend hármas kötéséből kiindulva Márton Áron és Hamvas Béla szavaival fogalmazta meg a hit lényegét. A vallás kimeríthetetlen energiát ad a harc megvívásához. A küzdelem pedig nem a nyugdíjkorhatár eléréséig tart, hanem addig, ameddig "képesek vagyunk helytállni"– tette hozzá. Jó érezni azt, hogy szükség van még ennek a nemzedéknek a tudására, tapasztalatára mind a gyógyítás, mind a tanítás terén, ez felvillanyozóan hat, s a "tesztoszteronhoz hasonlóan megnövelheti a sejtek telomérjeinek a számát" – szólt az endokrinológus a beszélőből. Szakmai téren mindig a nehezebbet választva a szolgálat fontosságát hangsúlyozta, és a tudományos érdeklődés ébren tartására (ami magába foglalja a világjárást is) biztatta volt évfolyamtársait. A magánélet terén a boldogság mellett a szenvedés elkerülhetetlenségéről szólva Exupéryt idézte: "jól csak a szívével lát az ember". "A közösség, ahova tartozunk, a végzetünk, de szabadságunk kitejesedésének a színtere is", zárta az Isten – család – haza hármasságát, majd a dalai láma tanácsát osztotta meg volt kollégáival, miszerint "bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni". Végül a találkozó másnapján szentté avatott Teréz anya himnuszát idézte az életről, és köszönetet mondott volt tanáraiknak, akik szívós kitartásukkal, erkölcsi helytállásukkal nevelték is a hatvanas évek orvos- és gyógyszerésznemzedékét.
Az aranyokleveleket a "fiatal idős" orvosoknak és gyógyszerészeknek dr. Dienes Sándor és dr. Csedő Károly nyugalmazott professzorok adták át.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Pap Zoltán
gyermekgyógyász-professzor
1928–2016
Tanítványai, kollégái, barátai, akik tiszteltük és szerettük, mély megrendüléssel értesültünk, hogy dr. Pap Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyermekgyógyászati Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, professzor emeritus, a 2. Számú Gyermekgyógyászati Klinika volt klinikavezetője, 2016. szeptember 20-án, életének 88. évében elhunyt.
1928. szeptember 28-án született a Kovászna megyei Gidófalván. Középiskolai tanulmányait Zilahon a Wesselényi Kollégiumban végezte, 1947–53 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gyermekgyógyászati Karán tanult. Fiatal gyermekorvosként Erdőszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen dolgozott. A gyermekgyógyászati szakvizsga letétele után, 1959-től nyugdíjazásáig a MOGYE Gyermekklinikáján dolgozott, kezdetben tanársegédként, majd 1972-től adjunktusi, 1982- től egyetemi előadótanári és 1990-től egyetemi tanári beosztásban. 1998-ban történt nyugdíjazásáig a 2-es Számú Gyermekklinika vezetője, ezután konzultáns professzora volt.
Tudományos ismereteit Prágában, Budapesten, Berlinben, Drezdában, Frankfurtban is tökéletesítette. Tudományos érdeklődése a gyermekkori gyomor- bél rendszeri bántalmak felé irányult. Az általa bevezetett újszerű diagnosztikai és terápiás módszerek, mint a vékonybél- biopszia és a verejték pilocarpinos iontoforézise révén 1972-től a Marosvásárhelyi 2-es Sz. Gyermekklinikán is lehetővé vált a lisztérzékenység és a mucoviscidosis diagnózisa és kezelése. Saját készítésű receptúrája szerint közel20 évig gyártották Gyergyóremetén a Gluvilact 0, 1 és 2 elnevezésű csecsemőtápszereket.
A krónikus májbetegségben szenvedő gyermekeknél bevezette a tűbiopsziás szövettani vizsgálatot. Kiváló szakmai tudása és tudományos érdeklődése eredményeképpen rendes és tiszteletbeli tagja volt számos hazai és nemzetközi tudományos társaságnak, mint a Romániai Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermekgyógyász Társaság, az Európai Mucoviscidosis Társaság, a Német Gasztroenterológiai és Táplálkozástudományi Társaság, a Nemzetközi Gyermeknefrológiai Társaság.
Negyvenéves oktatói tevékenysége alatt diákjaival lelkesen, alaposan, baráti szellemben foglalkozott. Gyermekgyógyászati poliklinika című önálló jegyzete 1981-ben, majd az általa szerkesztett kétkötetes Gyermekgyógyászat egyetemi jegyzet 1982-ben román, 1989-ben magyar nyelven jelent meg. Több mint 150 szakközleménye jelent meg elismert orvosi folyóiratokban. Nagy sikernek örvendtek az 1983-ban megjelent Kismamák tudnivalói, valamint az 1989-ben kiadott Csecsemő- és gyermekgondozás – hasznos tanácsok szülőknek című könyvei.
1994–98 között az Erdélyi Múzeum- Egyesület Orvostudományi Szakosztályának elnöki tisztségét töltötte be.
Pap Zoltán személyében nemcsak a kiváló gyermekgyógyászt és mentort, hanem a néptanítót és közéleti személyiséget is tisztelhettük. Munkásságának elismerése jeléül számos kitüntetésben részesült: 1998-ban Marosvásárhely díszpolgára címmel tüntették ki, 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává választották, 2004-től a Magyar Gyermekgyógyászok Társaságának tiszteletbeli tagja, 2007-ben a MOGYE professzor emeritus címmel tüntette ki, 2008-ban az Egészségügyi Minisztérium és a Maros megyei Prefektúra kiválósági oklevéllel tüntette ki, 2009-ben Pápai Páriz Ferenc- emlékdíjat nyújtottak át neki.
Tevékenységét a gyermekek iránt érzett meleg, őszinte, szívből jövő szeretet jellemezte.
Emlékét örökké megőrizzük. Nyugodjon békében!
A MOGYE magyar tagozatának vezetősége nevében dr. Nagy Előd rektorhelyettes
A 2. Számú Gyermekklinika nevében dr. Horváth Adrienne egyetemi előadótanár, gyermekgyógyász főorvos
Marosvásárhely, 2016. szeptember 21.
Népújság (Marosvásárhely)

„A maximumot kaptam az élettől…”
Interjú a 85. születésnapját ünneplő dr. Uray Zoltánnal
– Mind a vívásban, mind a szakmámban a maximumot kaptam az élettől. Fiatal fejjel, sportolóként bejárhattam a világot, munkámban pedig megint óriási szerencsém volt, mert olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akiktől rengeteget tanultam. Igaz ugyan, hogy nem lettem orvos, de megvolt a lehetőségem arra, hogy orvosokkal dolgozzam együtt. Annyi remek emberrel találkoztam, annyi jót, barátságot és segítséget kaptam, ami miatt nagyon szerencsésnek érzem magam – vallja dr. Uray Zoltán sugárbiológus, olimpikon, a román tőrvívó válogatott egykori tagja, aki ma 85 éves. Beszélgetésünk során arról faggattuk a tudományos és sportteljesítményeiről jól ismert Kolozsvári kutatót, hogy kikre emlékezik vissza szívesen, kiknek volt meghatározó szerepe életútja, szakmai pályafutása alakulásában.
– A német elemibe írattak be 1938-ban, amely nagyon szigorú iskolának számított. Jó volt indulásnak, fegyelmet, pontosságot tanulhattam. Ebből az időszakból a Szabó-házapárra emlékszem vissza szívesen, akik hihetetlenül jó pedagógusok voltak. Szép emléket őrzök az elemi iskoláról egészen a negyedik osztályig, amikor azonban lecserélték a régi tanárokat, tanítókat fiatal, jól beszervezett hitleristákra. Szerencsére Horthy Miklós megmentett, hozott egy rendeletet 42-ben, hogy a magyar és román gyerekek csak magyar vagy román tannyelvű iskolákban tanulhatnak. A negyedik elemi végén átkerültem a Református Kollégiumba, ahol remek tanáraim voltak. A fiatalabbakkal, főképp a biológusokkal, kémikusokkal később jó barátságba kerültem. Olyan emberekkel, mint Árkossy Sándor, Nagy Géza, Szabó József és Szabó Zsigmond.
Mindig az egészségügyben akartam dolgozni, az volt az álmom, hogy orvos lehessek. Fel is vettek a Marosvásárhelyi orvosi egyetemre, de néhány hónap múlva életbe lépett egy rendelet, amely szerint a kulák és kisiparos gyermekeket el kell tanácsolni. Édesapámnak akkor 8-10 embert foglalkoztató asztalos üzeme volt, ezért kizsákmányolóként kezelték, engem pedig kirúgtak az orvosiról. Ekkor tértem vissza Kolozsvárra. Nagyon sok szerencsés fordulatot köszönhetek a vívásnak, sikereimnek. Akkor például a Kolozsvári egyetemi sportklub főnöke segített bekerülni a Bolyai Egyetem természettudományi karára. Később ugyancsak a vívókat nagyra értékelő főnököm révén kerültem Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki 1959-ben létrehozta Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot, amelynek 27 évesen a legfiatalabb munkatársa voltam.
A Kolozsvári onkológiai intézetben összehasonlíthatatlanul jobb munkalehetőségek voltak, ezért ott szerettem volna dolgozni. Holán professzor döntésemet jól fogadta, csak egy kikötése volt, hogy tanítsak be valakit magam helyett. Így került helyemre Imre István tehetséges biológus, aki fél év alatt beletanult a szakmába, én pedig továbbálltam. Imre István most ment nyugdíjba a stockholmi Karolinska Egyetemről. Az onkológián töltött munkaéveim alatt nekem is volt lehetőségem stockholmi ösztöndíj megpályázására. A Karolinksán dolgoztam egy évet, majd később egy félévet szintén sugárgenetika szakterületen. Az onkológián is hihetetlenül jó közösség alakult ki. Bár Ion Chirichuţă, az akkor igazgató egy diktátor volt, mindig kiállt az embereiért.
Nagyon sokat körmöltünk, rendszeresen tájékozódtunk a Kolozsvári egyetem könyvtárában fellelhető külföldi tudományos folyóiratokból, a nagyvilágban elért kutatási eredményekről. Az idegrendszerre ható gyógyszerek sugárbetegség elleni hatékonyságát vizsgáltam, akkor ezzel senki nem foglalkozott. Az onkológia mellett volt az ideggyógyászat, ahol az egyik barátom dolgozott. Neki szóltam, hogy valami új gyógyszerekkel való kísérletezés érdekelne. Akkor jelentek meg az antidepresszív gyógyszerek, olyan sikerem volt a tesztelésükkel, amit álmomban sem gondoltam volna. Az antidepresszánsokkal kezelt besugarazott egerek 50-60 százaléka megbetegedett majd felgyógyult, míg a gyógyszerrel nem kezelt állatok belepusztultak a halálos sugárdózisba. Később Lazányi Endre híres genetikus is hozzám fordult azzal a feltételezéssel, hogy a szulfamidok egy csoportja sugárvédő. Ezt is leteszteltük és sikerrel jártunk. Meg kell mondanom, nagyon sok szerencse kell mindenhez, nem elég a szorgalom és a kitartó munka.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Bizalomkereső egyetemi tanévnyitó
Elkezdődött hétfőn az állami egyetemeken a 2016/2017-es új tanév: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen három nyelven tartották a tanévnyitót, közben Klaus Johannis az egyetemi év kezdetét Temesváron ünnepelte, Dacian Cioloş pedig Kolozsvárra látogatott el.
Három nyelven nyitották meg hétfőn a 2016/2017-es új tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), igaz nem az elhangzott beszédeket fordították idegen nyelvre, hanem a felszólalók közölték mondandójukat más-más nyelven.
Ugyan a MOGYE szenátusának döntése alapján már múlt héten, szeptember 28-án megkezdték a tanítást, a hivatalos – rövid, lényegre törő – tanévnyitóra viszont csak hétfő délelőtt került sor a Kultúrpalota nagytermében. Az eseményen előbb a Gaudeamus, majd a román himnusz csendült fel, ezután következtek a felszólalók. Leonard Azamfirei rektor románul szólt főként az elsőévesekhez, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy az új tanévtől a felsőoktatási intézmény többet követel a hallgatóktól, de többet is fog nyújtani nekik.
Alkalmazkodni kell a rendszerhez
Nagy Előd rektorhelyettes magyarul tartotta meg beszédét, amelyben kifejtette: a gólyák túl vannak az első megmérettetésen, hiszen bejutottak a MOGYE-re, de a neheze csak ezután következik, hiszen a fiataloknak gyors ütemben kell folyamatosan igazodniuk a változó egészségügyi rendszerhez. Nagy szerint a szakma elsajátításának kihívásaival mindenkinek egyedül kell megküzdenie, a tanulásban, a helytállásban ugyanis „senki más nem illetékes rajtuk kívül”, a felnőtté válás időszakában pedig nemcsak egyénileg változnak, hanem másokat is formálnak. A rektorhelyettes megígérte az elsőéveseknek, hogy a felsőoktatási intézmény oktatói legjobb tudásuk szerint segítik majd őket az ismeretek megszerzésében, a szakma elmélyítésében.
Angolul köszöntötte a külföldi hallgatókat Angela Borda rektorhelyettes, aki az oktatói közösség nevében partnerséget ajánlott és kért az összes diáktól, hogy közösen tehessék emlékezetessé az ott eltöltött éveket.
Lucian Goga Maros megyei prefektus arról beszélt, hogy a MOGYE immár védjeggyé vált, így nemcsak országos, de nemzetközi szinten is ismert és elismert. Az ünnepség végén a román és a magyar diákszervezet, valamint az angolul tanuló külföldi diákokat képviselő hallgatók köszöntötték társaikat, akiket elszántságra, kitartásra és összetartásra biztatták.
Hétfőn tartották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanévnyitóját is: délelőtt a tagozatok közös rendezvényére került sor, majd 16 órakor kezdődött a magyar tagozat tanévnyitója, amelyen Néda Zoltán fizikus, a MTA külső tagja tartott előadást. A BBTE egyébként újdonsággal készül az új tanévre: december elejéig Mentor Klub címmel interaktív kommunikációs tréninget tartanak diákoknak.
Johannis: Temesvár kiváltságos helyzetben van
A 2021-es Európa Kulturális Fővárosa cím fontosságáról és a közszereplőket érintő plágiumbotrányokról is beszélt Klaus Johannis államfő a Temesvári Nyugati Tudományegyetem hétfői tanévnyitóján. Az államelnök egyrészt biztos benne, hogy a kulturális főváros projekt elsöprő sikerű lesz, szerinte ugyanakkor a megyei és helyi önkormányzatnak meg kell győznie a kormányt arról, hogy anyagilag és más formában is támogassák az akció kivitelezését.
„Ez az egyik legfontosabb dolog, ami történhet egy várossal – a projekt meg fogja változtatni Temesvárt. A megyeszékhely egyébként is kiváltságos helyzetben van, hiszen 1989-ben innen indult el a forradalom, 2021-ben pedig európai főváros lesz” – hangsúlyozta Johannis, aki egyébként Nagyszeben polgármestere volt, amikor a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az államfő szerint nincs bevált recept a sikerre, minden településnek valami egyedit kell megalkotnia.
Cioloş: bízni kell a rendszerben
Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitójára látogatott el, ahol az orvostanhallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: reméli, hogy amikor a fiatalok nekiállnak dolgozni, visszanyerik az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat, illetve ugyanehhez hozzásegítik az ország lakosait is. „Mindehhez elsősorban őszinteségre, egyenességre és bátorságra van szükség, hogy a dolgokat merjük nevükön nevezni” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: beszélni kell az egészségügyi rendszer problémáiról, de azt is el kell mondani, hogy mi az, ami jól működik.
Ingyenesen igényelhető az A kártya
Már igényelhetik a kincses városi egyetemisták a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által kiadott A kártyát, amely az új tanévben is ingyenes, viszont új arculattal, más szín- és formavilággal rendelkezik. A kártyával a diákok ingyenes buszbérletet válthatnak ki, és a KMDSZ partnercégeinél is kedvezményben részesülnek, ugyanakkor külföldön is használható. A hallgatóknak előbb regisztrálniuk kell az Akartya.ro honlapon, ahol egy fényképet is fel kell tölteniük magukról. Ezt követően a KMDSZ-irodában fel kell mutatni a személyi igazolványt és az aktuális tanévre lepecsételt ellenőrzőt, a harmadik lépés pedig a 2017. szeptember 30-áig érvényes kártya átvétele.
Szülinapot ünnepelt a Sapientia
Noha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán már szeptember közepén elkezdődött az új tanév, a magyar felsőoktatási intézmény is ünnepelt: hétfőn tartották az egyetem 15. születésnapját. A kétnapos rendezvénysorozat vasárnap kezdődött: a szervezők bográcsozásra, dokumentumfilm-vetítésre, a Házsongárdi temetőben vezetett sétára és koncertre várták az érdeklődőket, a hivatalos ünnepnapot pedig hétfőn tartották a Tordai úti főépületben, ahol felidézték, hogy az egyetemet 2001. október 3-án nyitották meg.
Dávid László rektor a kezdeti nehézségekről, az akkreditáció körüli bonyodalmakról, majd a sikeres jelenről beszélt. Dávid szerint a Sapientia ma már nemcsak a tudományos igényeket elégíti ki, hanem elismert márkává vált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke Barabási Albert László fizikust, hálózatkutatót idézte, aki évekkel ezelőtt úgy fogalmazott: a Sapientia EMTE kiváló kezdeményezés, hosszú távon kihívója lehet a nemzetközi egyetemeknek. A püspök azt is elmondta: a magyar állam mintegy 33 milliárd forinttal támogatta az egyetemet megalakulása óta, ennek jelentős részét infrastruktúra-fejlesztésre költötték. Kató Béla hangsúlyozta: a felsőoktatási intézmény komoly múltra tekint vissza, hiszen több generáció elballagott innen.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja kifejtette: a Sapientia ereje abban rejlik, hogy teljesítményét nem másokhoz mérten, hanem saját mércéjük szerint értékeli. A jubiláló felsőoktatási intézményt a magyar kormány részéről Grezsa István kormánybiztos köszöntötte, majd átadták az egyetem elismeréseit: a Bocskai István-díjat Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora és Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora vehette át, ugyanakkor a Sapientia nyugdíjba vonuló tanárainak is elismeréseket adtak át.
Gáspár Botond, Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea Krónika (Kolozsvár)|

Új orvosi szakkollégium Marosvásárhelyen
Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium névvel új intézmény nyitotta meg kapuit Marosvásárhelyen, az Erdő utca 7B szám alatt. A Bod Péter Diakóniai Központ épületében létrejött egészségügyi szakkollégium célja hozzájárulni, elősegíteni a magyar szakemberek szülőföldön maradását.
Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa által alapított marosvásárhelyi Gecse Dániel Orvosi Kollégium és Szakkollégium a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Református Nővérképző Főiskola diákjainak nyújt otthont, jogi hátterét a Bod Péter Diakóniai Központ biztosítja.
Az intézmény lelkész-igazgatója, Les Zoltán az avatóünnepségen elmondta, a szakmai és lelki képzés alapja a 19. században élt Gecse Dániel példája lesz, aki életét, tudását és vagyonát is a közösség gyógyításának vetette alá. Dénes Loránd tanulmányi igazgató szerint szakmai vonalon a MOGYE három karának tanáraiból álló vegyes bizottság létrehozását, valamint tutor-mentor program elindítását is tervezik, utóbbiban a felsőbb évfolyamokon tanuló vagy már végzett hallgatók osztanák meg tapasztalataikat a fiatalabbakkal. Ezenkívül belső konferencián, amolyan elő-TDK-n is bizonyíthatnának a bentlakók, és teret adnak a hallgatók önszerveződésének is. A MOGYE magyar tagozatának választott vezetője, Szabó Béla szerint a szakkollégium hungarikum, ahol az esélyegyenlőség, kibontakozás, szerveződés jegyében az alma mater mellett szakmai, értelmiségi közösség épül.
Mészáros János, a magyarországi egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. „Legyen példa Gecse Dániel élete, képviseljenek ugyanolyan értékeket, mint amilyeneket ő képviselt. Minél több Gecse Dániel vegyen részt a munkában a hivatástudat, a közösségszolgálat, az emberszeretet és az áldozatkészség jegyében, mert a segítség megtérül, és a most elvetett mag hozzon gazdag termést” – mondta.
A szamosújvári szórványkollégium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a magyarlapádi szórványkollégium létrehozása, illetve felújítása után a magyar kormány 477 millió forintos hozzájárulásával a magyarságot szolgáló intézménnyel gazdagodott Marosvásárhely is – ismertette Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos. „A kollégiumban lakó mintegy 100 diák kötődik a MOGYÉ-hoz, márpedig Magyarország támogatja az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés ügyét. A legjobb otthon élni. A magyarul tudó és gyógyító orvosok közösségünk aranytartalékai, az Erdélyből elvándorlók pedig dupla veszteséget jelentenek” – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla elmondta, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és hamarosan Sepsiszentgyörgyön is létesül szakkollégium, mert „a külföld pénzzel, anyagi javakkal kecsegtet, ehelyett mi a közösséget kínáljuk, mert szakmailag és emberileg itt találnak egymásra a fiatalok. Az orvos, a lelkipásztor és az értelmiségi mind a népet szolgálják, csak más-más eszközzel, de a fennmaradásért mindannyiunkra szükség van” – mondta.
Gáspár Botond Székelyhon.ro 

Felújították a Gecse Dániel Szakkollégiumot
Legfontosabb a közösségépítés
Hétfőn délután az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a magyar kormány képviselőinek jelenlétében adták át a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium felújított épületegyüttesét. Az ünnepségen elhangzott: az intézmény a bentlakó diákok szakmai fejlődéséhez nyújt megfelelő körülményeket, ugyanakkor lelki felkészítés, közösségi élet is zajlik e falak között.
Az ünnepség résztvevőit Les Zoltán református egyetemi lelkész, a marosvásárhelyi Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium igazgatója köszöntötte, aki röviden ismertette dr. Gecse Dániel marosvásárhelyi orvos pályafutását, áldozatos, a magyar oktatás támogatásáért kifejtett tevékenységét, példamutató életét.
– Áldozathozatala százszorosan megtérült azokban az orvosokban, akiket támogatott. Időben azokban is megtérül majd, akik e kollégiumban laknak, itt tanulnak, formálódnak közösséggé. Ugyanis nemcsak szakmai, hanem lelki felkészítés is zajlik e falak között – hangsúlyozta, majd köszönetet mondott Magyarország kormányának, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának az épület felújítására nyújtott támogatásért.
Az épület felújítási munkálatait még nem fejezték be teljesen, azonban már lakható, a kollégiumi hitélet elkezdődött, előadásokat, tudományos konferenciákat szerveztek már – tudtuk meg dr. Dénes Loránd egyetemi adjunktustól, tanulmányi igazgatótól. Hozzátette: a 100 férőhelyes kollégium feltöltöttsége majdnem teljes, a MOGYE mindhárom karáról, illetve az asszisztensképzőből vannak hallgatóik. Idei terveik közt szerepel a képzési programok kiterjesztése, vegyes összetételű szakmai bizottság alakítása, tutor-mentor program működtetése, tanulói csoportok kialakítása, a hallgatói önkormányzat támogatása, a belső konferencia létrehozása a bentlakó diákok tudományos tevékenységének támogatására. Az "elő-TDK"-ként értelmezhető belső konferencián díjazzák majd a kiemelt teljesítményt nyújtó hallgatókat, oktatókat.
Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának vezetője az egyetemen zajló "állóháború" közepette fontos eredménynek nevezte a szakkollégium létrehozását, felújítását. Mint ismeretes, a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumot tavaly alapította meg az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa, a szakkollégium jogi hátterét a Bod Péter Diakóniai Központ biztosítja. A korszerűen felújított épület a MOGYE-hallgatók és a Református Asszisztensképző diákjai számára nyújt bentlakási lehetőséget.
– Egyesek ezt hungarikumnak tartják. A kollégiumi élet elősegíti az egyéni önmegvalósítást, a tehetségek kibontakozását, segíti a közösséggé formálódást – mondta dr. Szabó Béla, majd a MOGYE magyar oktatói nevében mondott köszönetet a magyar kormánynak.
Dr. Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének üdvözletét adta át. Felidézte Gecse Dániel példamutató szellemiségét, hangsúlyozta, ennek jegyében kell őt követő elmék formálódjanak, ugyanolyan értékeket képviseljenek.
– Teremtő műhely ez, amelynek falai között minél több diák, minél több Gecse Dániel vegyen részt a teremtő munkában, az egész nemzet javára. Érdemi, tudományos igényességű munka folyjon, egymás iránti nyitottság, önzetlen tudásátadás jellemezze a bentlakókat – hangsúlyozta.
A mezőségi szórványkollégium, a nagy múltú nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium felújítása után a magyar kormány támogatásával újulhatott meg a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium. A beruházást a magyar kormány mintegy 470 millió forinttal támogatja, hiszen fontosnak tartja a marosvásárhelyi gyógyszerész- és orvosképzést – mondta dr. Grezsa István miniszteri biztos, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyetemi autonómiára hivatkozva Románia a saját törvényeit nem tartja be. Az orvoselvándorlás jelensége közepette fontosnak tartja az erdélyi magyar orvosok szülőföldön maradását.
Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint "ha már amit tenni kellene, nem lehet, megtették azt, amit lehet".
– A református egyház szakkollégiumot hozott létre, felhasználva a visszakapott infrastruktúrát. Kiemelten fontosnak tartjuk az ifjúság oktatását, a gyógyszerész- és orvosképzést, a legfőbb cél: a közösségépítés – jelentette ki. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, terveik között újabb háttérintézmények létrehozása is szerepel, hiszen ezek a közösségünk fennmaradását, az erdélyi szellemiség továbbvitelét jelentik.
Az ünnepség zárómomentumaként dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ volt vezetője adta át az Egészségtudomány című szaklapot, amelyben Gecse Dániel (1768-1824) Marosvásárhely humanista orvosa címmel jelentetett meg írást, reményét fejezve ki, hogy méltó módon sikerül majd megünnepelni 2018. március 7-én Gecse Dániel születésének 250. évfordulóját.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)

Személyes ’56 Katona Ádámtól
Amikor beléptünk a nyolcvanegy éves Katona Ádám irodájába, az Irodalmi Újság 1956. november 2-ai, Magyarországon megjelent utolsó számával fogadott, amely már nem jutott el a határon túli, így a marosvásárhelyi olvasókhoz sem. Katona Ádámot és még jó néhány társát ötvennyolcban elbocsátották az orvosi egyetemről, sőt a városból is eltanácsolták az ötvenhatos események után. Erre emlékezett a Székelyudvarhelyen élő irodalom- és művelődéstörténész, közíró.
„Már kétgenerációnyi idő eltelt, hatvan év. Sok minden kihullott a mi generációnk, az én nemzedékem memóriájából, akik hatvan esztendeje még csak húszévesek voltunk, de ennek a tizenkét napnak az emlékezete az enyémből nem hullott ki” – mondta el Katona Ádám. Másodéves medikushallgatóként élte át az ötvenhatos eseményeket, ott hallotta, hogy a lengyelországi Poznanban megmozdult a munkásosztály, majd a rádióból értesült a budapesti eseményekről is. Marosvásárhely akkor a Magyar Autonóm Tartomány székvárosa volt. Katona Ádám szerint a számos elhallgatás mellett is ötvenhatról kommunista körökben úgy beszéltek, mint az „olvadás évéről”, például a marosvásárhelyi trafikokban lehetett kapni magyar sajtótermékeket, még napilapokat is. „Az én diákköltségvetésemből csak egy hetilap, az Irodalmi Újság meg egy havi folyóirat, a Csillag megvásárlására futotta” – meséli. És akkoriban különösen az Irodalmi Újság egyre merészebb szövegeket közölt. Ilyen előzményei voltak az ötvenhatos eseményeknek.
Katona Ádám családjának volt egy ismerőse Vásárhelyen, egy magyar érzelmű zsidó család. Farkas Bernát volt a családfő, minden héten egyszer járt hozzájuk beszélgetni. Október 23. után esténként ment. A férfi tudott németül, angolul, így naponta végighallgatta, hogy a környező országok rádióállomásai mit sugároznak a világról, Romániáról, Magyarországról. Tőle értesült a külföldi eseményekről a fiatal medikus Katona Ádám.
Határzár és kényszervakáció
November másodikára diákszövetségi nagygyűlést hívtak össze a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézetben, ahol az egyetem Ifjú Munkás Szövetségének (IMSZ) titkára felolvasta a párt által megfogalmazott szöveget, ami a Lelkiismeretünk parancsszavára címmel jelent meg a magyar kommunizmus támogatására. Ennek aláírását a diáktanács visszautasította. A gyűlés után Katona Ádám maga közvetítette a diáktanács ötletét, azt javasolták, hogy szállítsanak vért Budapestre, a sebesülteknek. Ennek módját már a bentlakásban kidolgozták, hogy repülőgéppel vinnék át, hiszen több társának volt pilótaigazolványa. A kérés tolmácsolásakor tudták meg a diákok, hogy teljes határzár van. Addig csak éjszakai kijárási tilalom volt, és hajnalig járőröztek az ócska, csörömpölő páncélosok a városban, feltúrva az aszfaltot. „Másnap bennünket, a bentlakó medikus társaságot viszont hazazavartak szüleinkhez, előre be nem jelentett vakációra. A következő munkanapon már nem volt értelme jelentkezni a vérközpontban, és senki sem repült közülünk Budapestre, ugyanis a közbeeső vasárnap november negyedike, az 56-os forradalom leverésének napja volt” – elevenítette fel.
Az egyetemről, sőt, a városból is elküldték
Ekkortájt három hónap alatt megtanulta az eszperantót, így levelezett külföldi orvostanhallgatókkal is, és mivel olcsó volt a posta, számos prospektust küldtek neki, ami társai érdeklődését is felkeltette. Ezért egyetemi tanárai kérésére eszperantót tanított egy évig. Nagy sikere miatt a Magyar Autonóm Tartomány pártbizottsági lapjában, a Vörös Zászlóban is megjelent egy riport az ifjú nyelvtanárral. És ez okozta a vesztét. A párt nem nézte jó szemmel, hogy az újságban, ahol addig sosem jelent meg semmi az egyetem munkatársairól, se tanárról, se diákról, róla cikk jelent meg: „csak én, a sovány másodéves egyetemista, aki tanítja a felsőbb éveseket, akik önként tanulják az eszperantót”. Majd Alexandru Graur elvtárs, a fő nyelvész a bukaresti rádióban is kijelentette, hogy az eszperantó a kozmopolitizmus szálláscsinálója – emlékezett vissza.
Az is probléma lett, hogy magát az eszperantó nyelvet egy lengyel zsidó találta ki. Ezután a diákok lassan elkoptak óráiról, majd a következő tanévben koholt vádakkal, mondván, hogy nem tette le vizsgáit, elküldték az egyetemről és a városból is. „Nagyon igazságtalan társadalmi struktúrában éltünk, és ez az egyetemen is megmutatkozott, persze nem minden tanárnál” – világított rá.
Katona Ádám sokat mesélt családja korábbi hányattatásairól is. 1940 őszén menekülniük kellett Dicsőszentmártonból, előbb a Vasgárdisták elől Székelyudvarhelyre, majd innen 1944-ben az orosz támadások elől a Dunántúlra, Rédicsre, ahol további üldöztetéseknek voltak kitéve. Az egyetemről történő eltanácsolása után egyik tanára, Spielmann József tanácsára nem Székelyudvarhelyen, ahol szülei éltek, hanem szülővárosában, Dicsőszentmártonban helyezkedett el villanyszerelőként egy gyárban. Onnan fél év után visszakerült Székelyudvarhelyre, a környező falvakban tanított helyettes, azaz diploma nélküli tanárként. Ilyen kényszerítő körülmények között lépett be az IMSZ-be, így szerezhetett később magyartanári diplomát Kolozsváron.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro

Önsorsrontó függőségeink
A családromboló és önpusztító szenvedélybetegek – az alkohol-, drog-, nikotin-, gyógyszer-, játék- és sok más függőségben szenvedő fiatalok – nem-csak önsorsrontók: szűkebb és tágabb környezetük életét is megkeserítik. Van-e kiút ebből a társadalmi zsákutcából, mentálhigiéniai kelepcéből? Mennyiben vezet gyógyuláshoz a (munka)terápiás közösségi segítség?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Korunk szerkesztősége, mintegy folytatva a 2011. évi 4-es számban meghirdetett új egészségtudatosságot, amelynek Pikó Bettina egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Magatartáskutató Intézetének vezetője, az MTA doktora volt a témafelvezetője. A mostani számot is az ő tanulmánya nyitja a veszélyes függőségek és ugyanakkor a védekezési lehetőségek számbavételével. A felvetett kérdéseket Nagy Zsolt az addiktológus szemével láttatja s gondolja tovább Józanságmunka és felépülés függő társadalmakban címmel. A nemzetközi együttműködésen alapuló romániai kutatási képességfejlesztésről (pontosabban: annak egyik szegmenséről) Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem professzora nyújt átfogó képet. A gyógyszeres függőségekről a Marosvásárhelyről elszármazott Kovalszki Péter fejti ki véleményét részben a legfrissebb amerikai szakirodalom, másrészt ottani gyógyítói/konzultáns gyakorlata, illetve orvos- igazgatói tapasztalatai alapján.
Az olvasó az MTA TTK munkatársainak (Papp Z. Attila és Szerbhorvát György) szociológiai felmérései alapján kap hiteles tájékoztatást a Kárpát-medencei fiatalok önsorsrontásáról. Négy erdélyi egyetemünk kutatói Albert-Lőrincz Enikő professzor vezetésével Hargita, Kovászna és Maros megyében végeztek mélyfúrást.
Az 1993-ban megalapított Mentő Misszió, az 1996-ban útjára indított Bonus Pastor Alapítvány, a Drogterápiás Otthon létrejötte (2005) és működése azt bizonyítja, hogy gyakorlatilag is lehet segíteni azokon, akikről környezetük többé- kevésbé már lemondott. Az erdélyi tapasztalatokat megerősítik a budapesti Nyírő Gyula Kórházban, a Semmelweis Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézetében, illetve Ifjúságkutató Munkacsoportjában végzett megfigyelések is.
Meglepetésként hat az internetfüggőség – szerkesztőségünk felkérésére született – legfrissebb hazai vizsgálata. Ki kit tart a markában? – kérdezi a nomofóbiáról értekező kolozsvári pszichológus, Vargha-Jenő László. Péter Árpád médiakutató a "virtuális világok bűvöletében" kialakult számítógépjáték- függőség aspektusait elemzi – ugyancsak meggondolkoztató következtetésekkel.
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb csapás a gyógyszerészképzésre
Mottó: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam” (Egyébként javaslom Karthagó elpusztítását – Marcus Portius Cato)
Köztudomású, hogy működésének több mint hatvan esztendeje alatt a marosvásárhelyi gyógyszerészképzés túlnyomó része egyetemünk patinás főépületében zajlott. Helye volt itt az ódon falak között egyaránt előadótermeknek, laboroknak és dolgozószobáknak. Minden működött. Nagy hírű tanáraink évtizedeken át zajló, igen komoly munkája látványos, a szerény technikai felszereltséget messze meghaladó (sok készüléket helyileg állítottak elő a műhelyekben!), nemzetközileg is elismert eredményeket hozott.
Hadd említsem meg itt a teljesség igénye nélkül a Kopp Elemér és Rácz Gábor professzorok nevével fémjelzett farmakognóziai iskolát, továbbá Tőkés Béla, Ádám Lajos, Papp József, Kisgyörgy Zoltán, Gyéresi Árpád, Csedő Károly vagy Soós Pál és Kincses-Ajtay Mária kiváló tudós-professzorok nevét. Horizontális tudásuk, emberi tartásuk generációk példaképe lett. A kutatásban és a hallgatók szakmai felkészítése terén elért eredmények olyannyira színvonalasak voltak, hogy a Nyugat-Európába szökött kollégák diplomáját (a kolozsvári mellett) ott is elismerték!
Mindezek dacára évtizedek óta a fakultás következetes leépítése zajlik. A nyolcvanas évek végén aztán a csúcs a magyar nyelvű oktatás felszámolása volt. Mégis a ’89-es rendszerváltás után óriási erőfeszítések árán mintegy hamvaiból sikerült újra lábra állítani! Kiváló tanárom, Tőkés Béla Négymenetes spirális erőtér című, akár történelmi dokumentumnak is beillő munkájában remekül leírta ezt az időszakot. Napjainkban pedig a szenátus, fittyet hányva a tanügyi törvényre, kénye-kedve szerint intézkedik egyetemünkön. Hadd említsük itt meg példának a gyógyszerészeti kar legutolsó akkreditációja körüli megalázó huzavonát. Most befejezéséhez közeledik néhány sablonterv alapján épített, esetenként vitatható funkcionalitású új épület. A tanárok egy része még nem is ismeri pontosan rendeltetésüket. Ide akarják az ősz folyamán kitoloncolni mindenestől a gyógyszerészképzést is a régi épületből!
Félre ne értsenek, modern laborokkal ellátni bármely egyetemet igen fontos. De el lehet-e képzelni például a Sorbonne vagy az Oxford egy-egy alapvető fontosságú fakultását csupán semmitmondó, új épületekben működni? Mi történne az ott végzett temérdek generáció érzelmi, szellemi kötődésével, a hagyományok tiszteletével? Az előkészületek tehát javában folynak, vagyis minden „régi”, nagy értékű dokumentumot, folyóiratot, képanyagot, még használható laborberendezést/felszerelést, csodálatos bútorokat (préselt lemezből készültekkel helyettesítik), mindent, ami történelmet jelent, és súlyt ad a hasonló intézménynek, elégetnek vagy darabokra törnek!
Egyfajta Palmüra ez, primitív rombolás. A szerény kérdezőnek pedig kézenfekvő a válasz: modern laborokat kapnak, a jelenlegi épület nem felel meg a modern követelményeknek, stb! S ezután az orvosi kinetoterápiás, bábaasszonyi stb. képzés számára megfelel? Következésképpen tiltakozom a gyógyszerészeti kar méltatlan kilakoltatása ellen, és felkérek minden ott végzett kollégát, tanárt, hogy hasonló módon járjon el!
Utóirat. Különös figyelmébe ajánlom írásomat parlamenti képviselőjelöltjeinknek, akik remélem, hogy hatékonyabban képviselik majd a MOGYE-ügyet, mint elődeik, akik elégtelenre vizsgáztak ez esetben is!
dr. Pokorny László
A szerző főgyógyszerész, egyetemi előadó, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja
Krónika (Kolozsvár)

Szakmai lehetőségekről tájékoztatták a kórházigazgatók a pályakezdő orvosokat
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának jelenlegi és volt, rezidenséveiket Marosvásárhelyen töltő diákjai és kórházigazgatók között szervezett találkozót a Studium-Prospero Alapítvány a Rezidens Orvosok Szövetségével és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel közösen.
A november 8-ai, estébe nyúló rendezvényre főként marosvásárhelyi magyar rezidensek érkeztek, de voltak hatod-, sőt ötöd- és negyedéves MOGYE-hallgatók is, akik kíváncsiak voltak a Kovászna, Hargita, Maros és Bihar megyei kórházigazgatók ajánlataira.
A találkozót az elmúlt tizenöt évben immár hetedik alkalommal szervezte meg a Studium-Prospero Alapítvány. „Arra kértük a kórházigazgatókat, hogy újdonságokról, az általuk vezetett intézményekben levő szakmai lehetőségekről tájékoztassák a pályakezdőket, illetve a leendő orvosokat, és igyekezzenek meggyőzni őket arról, hogy az adott klinikát és az adott vidéket válasszák tevékenységük kifejtéséhez” – ismertette Vass Levente főszervező.
Elhangzott, leginkább intenzív terápiás és sürgősségi orvosra van szükség, de keresnek gyerekgyógyászt, neonatológust, neurológust, nőgyógyászt, szem- és röntgenorvost is, a legtöbb kórházzal rendelkező településen pedig a szakmai felszereltség mellett az élhető környezettel és szolgálati lakás biztosításával próbálják a szülőföldön, vagy az országban marasztalni az újabb magyar orvosgenerációt.
A kórházigazgatók rövid ismertetői után az érdeklődőknek lehetőségük nyílt külön asztaloknál személyesen is beszélgetni azoknak az intézményeknek a vezetőivel, amelyek felkeltették az érdeklődésüket.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Primitív rombolás
Köztudomású, hogy működésének több mint hatvan esztendeje alatt a marosvásárhelyi gyógyszerészképzés túlnyomó része egyetemünk patinás főépületében zajlott. Helye volt itt az ódon falak között egyaránt előadótermeknek, laboroknak és dolgozószobáknak. Minden működött. Nagyhírű tanáraink évtizedeken át zajló, igen komoly munkája látványos, a szerény technikai felszereltséget messze meghaladó (sok készüléket helyileg állítottak elő a műhelyekben!), nemzetközileg is elismert eredményeket hozott.
Hadd említsem meg itt a teljesség igénye nélkül a Kopp Elemér és Rácz Gábor professzorok nevével fémjelzett farmakognóziai iskolát, továbbá Tőkés Béla, Ádám Lajos, Papp József, Kisgyörgy Zoltán, Gyéresi Árpád, Csedő Károly vagy Soós Pál és Kincses-Ajtay Mária kiváló tudós-professzorok nevét. Horizontális tudásuk, emberi tartásuk generációk példaképe lett. A kutatásban és a hallgatók szakmai felkészítése terén elért eredmények olyannyira színvonalasak voltak, hogy a Nyugat-Európába szökött kollégák diplomáját (a kolozsvári mellett) ott is elismerték!
Mindezek dacára évtizedek óta a fakultás következetes leépítése zajlik. A nyolcvanas évek végén aztán a csúcs a magyar nyelvű oktatás felszámolása volt. Mégis a ’89-es rendszerváltás után óriási erőfeszítések árán mintegy hamvaiból sikerült újra lábra állítani! Kiváló tanárom, Tőkés Béla Négymenetes spirális erőtér című, akár történelmi dokumentumnak is beillő munkájában remekül leírta ezt az időszakot. Napjainkban pedig a szenátus, fittyet hányva a tanügyi törvényre, kénye-kedve szerint intézkedik egyetemünkön. Hadd említsük itt meg példának a gyógyszerészeti kar legutolsó akkreditációja körüli megalázó huzavonát. Most befejezéséhez közeledik néhány sablonterv alapján épített, esetenként vitatható funkcionalitású új épület. A tanárok egy része még nem is ismeri pontosan rendeltetésüket. Ide akarják az ősz folyamán kitoloncolni mindenestől a gyógyszerészképzést is a régi épületből!
Félre ne értsenek, modern laborokkal ellátni bármely egyetemet igen fontos. De el lehet-e képzelni például a Sorbonne vagy az Oxford egy-egy alapvető fontosságú fakultását csupán semmitmondó, új épületekben működni? Mi történne az ott végzett temérdek nemzedék érzelmi, szellemi kötődésével, a hagyományok tiszteletével? Az előkészületek tehát javában folynak, vagyis minden „régi”, nagy értékű dokumentumot, folyóiratot, képanyagot, még használható laborberendezést/felszerelést, csodálatos bútorokat (préselt lemezből készültekkel helyettesítik), mindent, ami történelmet jelent, és súlyt ad a hasonló intézménynek, elégetnek, vagy darabokra törnek!
Egyfajta Palmüra ez, primitív rombolás. A szerény kérdezőnek pedig kézenfekvő a válasz: modern laborokat kapnak, a jelenlegi épület nem felel meg a modern követelményeknek, stb.! S ezután az orvosi kinetoterápiás, bábaasszonyi stb. képzés számára megfelel? Következésképpen tiltakozom a gyógyszerészeti kar méltatlan kilakoltatása ellen, és felkérek minden ott végzett kollégát, tanárt, hogy hasonló módon járjon el!
Dr. Pokorny László - A szerző főgyógyszerész, egyetemi előadó, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja
Utóirat
Különös figyelmébe ajánlom írásomat parlamenti képviselőjelöltjeinknek, akik remélem, hogy hatékonyabban képviselik majd a MOGYE-ügyet, mint elődeik, akik elégtelenre vizsgáztak ez esetben is!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az államfőnél tiltakozik az egyház és az RMDSZ a katolikus gimnázium ügyében
Közös memorandumban tiltakozik a marosvásárhelyi katolikus teológiai líceum körül kialakult helyzet miatt a római-katolikus egyház és az RMDSZ.
A Klaus Johannis államfőnek és Dacian Cioloș kormányfőnek elküldött memorandumban Jakubinyi György érsek és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kérik, hogy járjanak közre e folyamatok megállításáért. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen igazságszolgáltatási kérdés, hanem az etnikumközi viszonyokat érintő súlyos politikai ügy, amelyért a politikai vezetőknek felelősséget kell vállalniuk, különös tekintettel a jelenlegi helyzetre, négyszáz gyermek nyugodt tanuláshoz való jogára. Nem szabad letérnünk arról az útról, amin a diktatúra bukása után Románia elindult, nem szabad az etnikai békét veszélyeztetni, hanem azt tovább kell építeni” - hangsúlyozzák.
Mint írják, Romániában az elmúlt huszonhét évben alapvető változások mentek végbe a többség és a kisebbség viszonyában, számos oktatási intézmény alakult a magyar nyelvű oktatás és ezen belül az egyházi oktatás biztosításának céljából is. Az euro-atlanti és európai integráció folyamatában az etnikumközi viszonyok megváltozása, a folyamatos román-magyar párbeszéd volt az egyik legfontosabb eredmény.
„Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a már kivívott és működő jogokat is megkérdőjelezik az állami hatóságok, beleértve egyes kormányhivatalokat, a prefektúrákat, és számos igazságszolgáltatási eljárást is. Határozottan elutasítjuk azokat a próbálkozásokat, amelyek ismételten közösségünk érdekei ellen valók: tisztségviselőink megfélemlítése, ingatlanjaink és iskoláink törvényességének megkérdőjelezése egyaránt olyan lépés, amely nemzetközi szerződésekben is garantált kisebbségi jogaink gyakorlását kívánja akadályozni, az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférést korlátozni. Ugyanebbe a sorba illeszkedik az is, hogy a MOGYE-re vonatkozó törvényt immár több mint négy éve nem alkalmazzák” – áll a memorandumban.
A dokumentum kihangsúlyozza: a katolikus gimnázium esete azért is súlyos, mivel a második tanévben, tanítás közben ássa alá négyszáz gyermek biztonságérzetét, nyugodt környezetben való tanuláshoz fűződő jogát. Nyilvánvalónak tartja, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításával elindult egy olyan folyamat, amelynek része a marosvásárhelyi római-katolikus gimnázium felszámolásának szándéka is.
„Intézményeink megkérdőjelezése, nehezen megszerzett jogain visszavétele nemzeti közösségként való megmaradásunk garanciáitól fosztana meg minket, ami nem lehet érdeke egy demokratikus Romániának. Félő, hogy a visszarendeződés itt nem áll meg, ezért számítunk a teljes magyar közösségünk támogatására és a nemzetközi közvélemény szolidaritására is. Követeljük, hogy szűnjenek meg az alaptalan támadások közösségünk tisztségviselői, történelmi egyházaink, és nemzeti intézményeink ellen!” – áll a Jakubinyi György római-katolikus érsek és a Kelemen Hunor szövetségi elnök által aláírt memorandumban.
maszol.ro

A trianoni diktátum évfordulójára az erdélyi magyaroknak erős háttértámogatásra lesz szükségük
Budapesten ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet Külügyi és jogi szakbizottsága. A tanácskozáson jelen volt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, a Stratégiai Bizottság elnöke is.
A szakbizottsági ülés résztvevőit Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár köszöntette, aki tájékoztatta a megjelenteket az aktuális külpolitikai kérdésekről, majd Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adott tájékoztatást a kiemelt nemzetpolitikai programokról. Szilágyi kitért az erdélyi magyar polgármesterek ellen indult hatósági vizsgálatokra, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyére, valamint az Erdély-szerte tapasztalható magyar feliratok és valós kétnyelvűség hiányára. Külhoni magyar érdekérvényesítés európai keretben címmel Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke tartott tájékoztatást, a szerbiai Kisebbségi Akciótervet pedig Nyilas Mihály, a Vajdasági Autonóm Tartomány Kormányának alelnöke ismertette.
Toró T. Tibor szorgalmazta a könnyített honosítási eljárás során szerzett állampolgárság tartalommal való feltöltését, mely véleménye szerint nagyban hozzájárulhat az otthonmaradás ösztönzéséhez. A néppárti politikus ugyanakkor azt is elmondta: a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsra, mint civil-szakmai testületre, a magyar nemzetpolitika meghatározó szereplőjeként kell tekinteni.
Sándor Krisztina felszólalásában elmondta: az EMNT az európai nyelvi charta romániai alkalmazásáról szóló árnyékjelentést készített, valamint aktív tagja az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózatnak (az ELEN-nek) is, mely a kisebbségi nyelvek európai védelmét tűzte ki céljául. Az EMNT ügyvezető elnöke beszámolt a Kisebbségi Jogvédő Intézettel folytatott együttműködésekről is, s elmondta: több, az EMNT által működtetett Demokrácia-központban nyújtanak ingyenes jogsegélyszolgálatot. Felszólalása végén Sándor Krisztina hozzátette: közeledve az 1918-as román egyesülés és az 1920-as trianoni békediktátum 100 éves évfordulójához, az erdélyi magyar közösségnek erős háttértámogatásra lesz szüksége az anyaország részéről.
[közlemény]
itthon.ma//karpatmedence

A transzszilvanizmussal altatja az RMDSZ ebben a kampányban az erdélyi magyarságot
A transzszilvanizmusra épít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a jelenlegi parlamenti választási kampányban, azokra az erdélyi értékekre, amelyek a magyar közösséget 1918 óta "talpon tartották" - mondta Kelemen Hunor, a párt elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A párt vezetője azt mondta: ezekre az értékekre lehet jövőt építeni, ennek azonban az egyik feltétele az őszinte és tisztességes párbeszéd a román féllel. A román társadalomnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság elégedetlenségének egyik jelentős forrása az, hogy az 1918-as gyulafehérvári ígéreteket - anyanyelvű oktatás, kultúra, közigazgatás, igazságszolgáltatás biztosítása a magyarságnak - nem tartották be - jelentette ki, hozzátéve: ezek betartása az az alap, amelyre építeni lehet.
Kifejtette: amikor a pártnak sikerült előre lépni például a nyelvhasználat vagy az oktatás kérdéseiben, az mindig politikai egyezség eredménye volt, ezért "a politikai döntéseket vissza kell hozni az politikába". Ha ez nem működik, akkor történik olyan, mint most a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziummal, hogy ügyészségi eszközzel próbálják megakasztani azt, amit a politika egyszer már elért. Vagy ott van a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre vonatkozó törvény, amelyet immár több mint négy éve nem alkalmaznak, és ezért senkit sem vonnak felelősségre - tette hozzá.
Kelemen Hunor úgy értékelte, a román pártok részéről "van is, meg nincs is nyitottság" az RMDSZ felé. Ha rá vannak utalva a szavazatainkra, akkor előre lehet lépni - fogalmazott -, ezt bizonyítja az önkormányzati választáson a megyei önkormányzati tisztségek kialkudása Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben és Maros, Szatmár, valamint Bihar megyében.
A román korrupcióellenes ügyészség november elején a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt eljárást indított az iskolaigazgató és a megyei főtanfelügyelő ellen. November 12-én több ezer ember gyűlt össze Marosvásárhelyen és más erdélyi városokban, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának meghurcolása ellen.
[MTI]
itthon.ma//erdelyorszag

Szilágyi Zsolt: eljön még a mi időnk
Hosszas viták után az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége néhány hete úgy döntött, nem indul, de nem is támogat független jelölteket az idei parlamenti választásokon. Az EMNP elnökét, Szilágyi Zsoltot többek között arról kérdeztük, pártja mit javasol választóinak.
– A néppárt független jelöltek támogatásával készült a decemberi parlamenti választásokra. E mögött volt konkrét terv, voltak jelöltek?
– Természetesen minden lehetőséget számba vettünk és a jelöltek már melegítettek is. Több helyen beindult az aláírásgyűjtés, sőt, volt, ahol már össze is jöttek a szükséges számú aláírások.
– Becsléseik szerint hány megyében lett volna esélye az EMNP-nek arra, hogy függetlenként induló jelölteket juttasson be a bukaresti törvényhozásba?
– Megfelelő jelöltekkel és egy húzós kampánnyal több megyében is jó eséllyel szálltunk volna harcba. A legesélyesebb nyilván Hargita és Kovászna megye volt, egy független jelölt esetében ugyanis bármely megyében az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot kell elérni. Ez Hargita megyében a képviselőjelöltek esetében az érvényes szavazatok 20 százaléka, Háromszéken pedig 25%. A korábbi választási eredményeink alapján tehát elsősorban ebben a két székely megyében szállhattunk volna jó eséllyel versenybe. Simán megtörténhetett volna az is, hogy mi visszük el a székelyföldi „román” mandátumokat...
– Hogyan született meg a döntés arról, hogy mégse induljanak a decemberi választásokon?
– Az indulást illetően több héten át folyt az elemzés a párton belül. Minden elméleti lehetőséget komolyan megvizsgáltunk, koalíciót, listás indulást, függetlenek támogatását. Az aktív erdélyi magyar választók 15–20 százaléka támogat bennünket, ez egyeseknek sok, másoknak kevés. Egy tudatos, jól informált, szilárd értékvilággal és kialakult világképpel rendelkező szavazóbázisról van szó. Nyilván megkérdeztük azokat, akiknek véleménye számunkra fontos. Amikor világossá vált, hogy anyaországi partnereink nyíltan segíteni fogják az RMDSZ kampányát, el kellett döntenünk, hogy mit tegyünk. A nagy többség amellett volt, hogy ne menjünk szembe szövetségeseinkkel még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy most, ebben az esetben valószínűleg tévednek. A politika fonák és visszás helyzeteket tud produkálni, az ember viszont igyekszik elkerülni a barátjával való hadakozást. Én magam az elnökség döntését bölcs és alaposan átgondolt döntésnek tartom.
– Vajon mennyire csalódottak a néppárt szavazói?
– A néppárt értékrendje nem változott, továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaprogramját tekintjük irányadónak. A választás szabadsága sem szűnt meg, még akkor sem, ha most nehéz helyzetben van egy nemzeti érzelmű autonomista szavazó... Az erdélyi magyar politika továbbra is kétpólusú. Az MPP az RMDSZ tenyeréből eszik, és tőle függ mind az önkormányzatokban, mind máshol. Fontos tehát, hogy a több mint 230 önkormányzati képviselőnkkel és a megyei és helyi szervezeteinkkel közösen adjuk vissza a reményt azoknak, akik ´89-ben velünk harcoltak és örültek annak, hogy az egypártrendszernek vége. Nekik azt üzenem, ne csüggedjenek, eljön még a mi időnk!
– Az RMDSZ egyes tisztségviselői szerint a néppárt visszalépése az ő érdemük, mert figyelmeztették a magyarországi kormánypártokat az erdélyi magyarság megosztásának veszélyeire. Mekkora szerepe volt a néppárt döntésében annak, hogy ezt Budapestről is kérték?
– Ha az ember mindent elhinne, amit mondanak, előbb-utóbb azt gondolná, hogy a nap nem kel fel, ha ők nem intézik el ezt Bukarestben. Kampányban vannak, ilyenkor nyilván mindenfélét mondanak. Sokkal jobb lett volna, ha abban segítenek, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola papírjai rendben legyenek. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét már nem is mondják, a csángókat sem, az autonómia pedig egyenesen „nem időszerű” nekik. Ez a szomorú valóság. Egyébként döntésünk erdélyi bejelentése után két héttel Toró T. Tibor és Zakariás Zoltán alelnökökkel együtt tájékoztattuk Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárt álláspontunkról. Ez nem volt egy elhallgatott esemény, sajtótájékoztatót is tartottunk.
– Verestóy Attila az RMDSZ-lista esetében az összefogás listájáról beszél. Ez mennyire elfogadható, mennyire támogatható a néppárt számára?
– Verestóy Attila szenátor neve és tevékenysége nem a közösségünk, hanem más érdekét szolgálja. Ezért olyan fontos Bukarestnek, hogy ő és a hasonló érdeket szolgáló magyar politikusok mindenképpen ott legyenek. Ezért módosították oly módon a választási törvényt, hogy vagy az öt százalékkal vagy pedig surranópályán (négy megyében húsz százalékkal), de mindenképpen bekerüljenek. Ha ezt nézzük, akkor a választás tulajdonképpen tét nélküli, hiszen az RMDSZ mindenképpen bekerül a román törvényhozásba. Éppen ezért hiteltelen az a riogatás, amit folytatnak. Két-három évet leszámítva majd húsz éve vannak kormányon, most pedig meg akarnak bennünket védeni Bukaresttől. Hiteles ez? Ők a bukaresti hatalom részei, itthon pedig erdélyinek akarnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy az említett szenátor már a kampányban elkezd tárgyalni a kormányba lépésről. De az MPP-nek is tisztáznia kéne: tényleg azért kell a bukaresti képviselet, hogy ott kiismerjék, kinek kell „spágát adni”, ahogy Biró Zsolt fogalmaz?!
– Önök jelezték, hogy csak azokat az RMDSZ-jelölteket tudnák támogatni, akik nem csak a kampányban autonómiapártiak. Nyilvánosságra hozzák ezeket a neveket?
– A választók nyilván tudják, hogy választókerületükben kik azok az RMDSZ-jelöltek, akik következetesen kiálltak az autonómia mellett, és ha kellett, több ízben is beadták az autonómiatervezeteket. Vagy hogy kik azok, akik a MOGYE ügyét vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét kormánykoalíciós feltételként szabták. És biztosan azt is tudják, hogy kik azok a mostani jelöltek, akik a kormányzatban való részvétel feltételeként például a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását kérik. Ön ismeri őket?
– Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter egyik sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a néppárt visszalépése alapot adhat egy későbbi RMDSZ–EMNP tárgyalásra a jövőbeni közös indulásokhoz, akárcsak a Magyar Polgári Párt esetében. Hogyan tekint egy ilyen együttműködés elé?
– Mikor úgy éreztük, hogy a közösség sorsa a tét, eddig is mindig kezdeményeztük a párbeszédet. A közösség érdeke és nem valakinek a visszalépése képezheti a párbeszéd alapját. Egy méltányos tárgyalásra ezután is nyitottak vagyunk.
– Milyen esélyt lát arra, hogy létrejöjjön az önök által régóta szorgalmazott erdélyi magyar–magyar kerekasztal?
– Ez már 2009 óta létezik: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum a mi javaslatunkra indult 2009-ben, az RMDSZ-nek viszont nem érdeke, hogy működjön. Mi többször kértük az összehívását. Bármikor készen állunk a folytatásra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a néppárt akár román pártok jelöltjeit is támogassa a mostani választásokon?
– Mi nem támogatjuk az átszavazást. A helyzet most az, hogy funkciójában, politikájában az RMDSZ nálunk ugyanazt a vonalat viszi, mint felvidéken a Híd-Most. Ott vegyes pártnak hívják, itt nem. Ezért van értelme a létezésünknek. Ha nehéz is felvenni a versenyt román állam által nekik biztosított és a közösségi nyilvánosság előtt el nem számolt eurómilliókkal, és még akkor is, ha két-három év alatt nem sikerült áttörést és a romániai magyar egypártrendszer gyökeres megváltozását elérnünk, nem szabad feladni. Dolgozni kell. A választás személyes kérdés. A részvétel és a szavazási opció is lelkiismereti kérdés.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Új módszerek a kisebbségi jogok megsértésére (Az RMDSZ árnyékjelentései Strasbourgban)
Az RMDSZ két árnyékjelentését ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának tegnapi soros ülésén: egyik az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének romániai gyakorlatba ültetésére vonatkozik, a másik pedig a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására.
Kelemen Hunor kifejtette, az RMDSZ által készített árnyékjelentések célja bemutatni, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet nemcsak megígért, hanem amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. A szövetség elnöke szerint, ha Románia az előírás szerint, 2013-ban benyújtotta volna jelentését, lett volna lehetőség időben korrigálni mindazt, ami most mulasztásként jelenik meg. „Az, hogy Románia kétéves késéssel nyújtotta be a jelentését, azt mutatja, hogy nem veszi komolyan a saját vállalásait, nem veszi komolyan a nemzetközi szerződésekben elfogadottakat, és mivel nem létezik szankció, ezt nyugodtan meg is teheti. Megteheti azt is, hogy két éven keresztül ne nyújtson be jelentést” – mutatott rá.
A szövetség elnöke példákkal támasztotta alá az árnyékjelentések létjogosultságát. Elmondta, Románia ma olyan új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, illetve a törvények be nem tartására, amelyek nem a mindennapi politika területéről érkeznek, és amelyekhez nem férnek hozzá a politikusok: bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát, miközben Moldvában és Dobrudzsában például szintén használnak regionális szimbólumokat, „és ez senkit nem sért”– szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy a bíróságok csak a székely zászló, a székely szimbólumok esetében hoznak tiltó intézkedéseket. „És mit tehet egy politikus? Nem tehet egyebet, mint a bírósági ítélet végrehajtása előtt fejet hajt, hisz demokráciában is, diktatúrában is, minden politikai rendszerben a bírósági ítéletet végrehajtják” – mondta.
Emlékeztetett, hogy bírósági ítéleteken keresztül tagadják meg azt is, hogy székelyföldi civil szervezeteket vagy gazdasági társaságokat bejegyezzenek, amelyeknek a nevükben szerepel a Székelyföld megnevezés.
Az oktatás területéről a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzetét emelte ki, ahol mai napig nem indították el a magyar oktatási vonalat, annak ellenére, hogy 2012. január elsejétől erre törvény kötelezi az intézményt. „Ezt a törvényt négy esztendeje nem alkalmazza az egyetem, nem alkalmazza senki, és senkinek semmilyen bántódása sem esik” – rótta fel. A szövetség elnöke a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetét is ismertette, kiemelve, hogy az egyház olyan épületben indította újra az iskolát, amelyet 1948-ban államosítottak, tőlük vettek el a kommunisták. „A 2015-ben elindított iskola működését most ügyészi eljárással próbálják felfüggeszteni. Tehát nem politikai eszközöket használnak arra, hogy politikai döntéseket zárójelbe tegyenek és érvénytelenné nyilvánítsanak. Mert annak idején politikai döntés született arra vonatkozóan, hogy lehet magyarul, anyanyelven tanulni óvodától egyetemig, és ezt törvénybe foglaltuk” – magyarázta. „Ami a legfelháborítóbb, hogy korrupcióellenes ügyet indítanak a Rákóczi-gimnázium kapcsán, mintha valaki a közpénzből vett volna el. Ez csak egyetlen példa arra, hogy hogyan lehet nem politikai eszközökkel ellehetetleníteni egy kisebbségi iskolának és mellette egy egyházi, felekezeti iskolának a működését, bizonytalanságérzetet, félelemérzetet kelteni” – mutatott rá. A szövetségi elnök az igazságszolgáltatás és az egészségügy területéről is hozott példákat, amelyek alátámasztják az árnyékjelentéseket, sőt, a közigazgatásban is sérülnek a kisebbségi jogok. „A közigazgatásban azt látjuk, hogy a pozitív jogértelmezést bírósági határozatokkal felfüggesztik, és azt mondják, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. A húszszázalékos nyelvhasználati küszöb esetében például azt mondják, hogy ha a törvény húsz százalék fölött teszi kötelezővé a közigazgatásban a kétnyelvűséget, a kétnyelvű feliratokat, akkor ezt húsz százalék alatt tilos alkalmazni. Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le. Az RMDSZ éppen ezért javasolta ugyanazt, amit az Európa Tanács szakértői is, hogy a nyelvhasználati küszöböt csökkentse Románia tíz százalékra – vagy kösse például ötezer lakoshoz egy településen, közösségen belül –, mert csak így érvényesül az anyanyelv használata méltányos módon. A kultúra és a tömegtájékoztatás terén is akadnak beszédes példák, mint az, hogy bírósági ítéletek tiltják, hogy az önkormányzatok Székelyföldön magyar nyelvű írott sajtót támogassanak. Ezek kiadását, megjelenését csak akkor teszik lehetővé, ha teljes egészében megjelenik mellette a román nyelvű fordítás is. „Ez gyakorlatilag azt mutatja, hogy Románia nem bízik a saját polgáraiban és nem akarja elfogadni egyenjogú polgárként a magyar embereket.”
Kelemen Hunor zárógondolatként azt a kérdést tette fel, hogy 27 év után mi történik ebben a kelet-közép-európai államban, amely vállalta, hogy a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése révén biztosítja az egyenlő feltételeket, az esélyegyenlőséget? Miért fordul meg, miért tér le Románia arról az útról, amelyen az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően elindult? A szövetségi elnök leszögezte: december 11-én ezek a kérdések is eldőlnek, akárcsak az, hogy vissza lehet-e adni a parlament hitelét, fogja-e tudni újra teljesíteni három legfőbb funkcióját, illetve vissza lehet-e állítani Romániában a jogállamiság alapját.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés arról, hogy miért nem írta alá a Máért zárónyilatkozatát
Tőkés László szerint az RMDSZ nem méltó a különleges támogatásra a decemberi parlamenti választáson, ezért döntött úgy az EMNT elnöke, hogy – többedmagával – nem írja alá a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatát.
A Máért december elsején rendezett, XV. plenáris ülésének résztvevői a testület hagyományaihoz híven zárónyilatkozatot fogadtak el. Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon és támogassák az RMDSZ magyar összefogás listáját, az Erdély-központú politizálást".
Lapunk értesülései szerint a nyilatkozatot a fenti passzus miatt nem látta el kézjegyével Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Tőkés pénteken a Krónikának elmondta, önmagában már azt is furcsállja, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon.
„Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?" – indokolta a gesztust az európai parlamenti képviselő. Tőkés szerint huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy az RMDSZ nem tudta méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltó a különleges támogatásra.
„Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek" – nyilatkozta a Krónikának az EMNT elnöke. Aki egyebek mellett kikötné az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a „posztkommunista, csontja velejéig romlott" Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy nemrég közzétett bukaresti kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Tőkés László szerint mindemellett azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.
Egyébként a Máért ülésén elhangzott felszólalásában a választások kapcsán Szilágyi Zsolt EMNP-elnök is kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösséget könnyebb volna mozgósítani, ha mindenki számára egyértelmű lenne: egy nemzeti minimum – mint az autonómia, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, vagy épp a többnyelvűség ügyének – felvállalása és a román féllel való elfogadtatása nélkül az RMDSZ nem megy kormányra.
„A nemzetstratégiai célok mindenki számára fontosak kell legyenek, e kérdésekben pedig célegységre van szükség" – jelentette ki a néppárt elnöke. Szilágyi felhívta a figyelmet, hogy az alternatív küszöb miatt (melynek értelmében mindazon választási szereplők bekerülnek a parlamentbe, amelyek legalább négy megyében megkapják a szavazatok legalább 20 százalékát) nincs reális veszélye annak, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.
Rostás Szabolcs | kronika.ro

Markó Béla: válaszúton van a romániai demokrácia és a román-magyar viszony
„Lehet ugyan azt mondani, hogy keveset értünk el, de tiszta lelkiismerettel senki nem állíthatja azt, hogy nem volt nagyon-nagyon fontos ott lenni a döntések közelében” – jelentette ki a közelgő parlamenti választások tétjéről a Maszolnak adott interjúban Markó Béla szenátor. Az RMDSZ volt elnöke szerint válaszúton van a romániai demokrácia, és válaszúton van a román-magyar viszony is.
Húsz éven keresztül az összes választási kampányban aktívan részt vett jelöltként is, RMDSZ-elnökként is. Biztos fárasztó is volt, de nem hiányzik az akkori nyüzsgés, a választókkal való személyes találkozás?
Sok szempontból nosztalgiázhatnék. Voltak olyan időszakok, amikor lassabban vagy gyorsabban, de folyamatosan haladtunk előre. Éveken át úgy láttuk, hogy ki tudunk alakítani egyrészt egy stabil romániai demokráciát másokkal együtt, másrészt pedig a magyar közösség számára egy kielégítő jogi keretet. Ennek a jogi keretnek a kialakítása az utóbbi években leállt, és ez kiválthatna belőlem valamiféle nosztalgiát. Másrészt igaza van, a politika fárasztó lehet, nem egy nyolcórás elfoglaltság, reggeltől estig és estétől reggelig egész embert kíván, viszont megvannak az elégtételek is, és persze, hogy voltak nekem is ilyen elégtételeim. A kampány pedig az egy egészen különös erőfeszítés, ugyanakkor egy egészen különös helyzet is: heteken át tulajdonképpen együtt van a kampányoló RMDSZ-vezető a saját közösségével. Bejártam Erdélyt. Nem nagyon hiszem, hogy van még valaki – ha arra gondolok, hogy 18 éven át az RMDSZ elnökeként kampányoltam, meg azelőtt is és azután is szenátorként –, aki annyi helyen megfordult Erdélyben, mint én.
A választásoknak most az ön számára nincs közvetlen személyes tétje. Félig-meddig a partvonalról szemlélve milyennek tűnik a kampány?
Személyes tétje olyan értelemben nincs, hogy én nem vagyok jelölt, nem a választások eredményétől függ a sorsom, de azért azt gondolom, hogy mindannyiunk sorsa függ a választások eredményétől. Számomra ezentúl is van egy személyes tét, mert ez a szervezet az én szervezetem is, ebben benne van az én munkám is, tehát én ettől nem tudok elvonatkoztatni. Ha valaki abbahagyja az aktív politizálást, akkor szokása hátat fordítania a politikai pártnak, amelyben politizált. De az RMDSZ nem politikai párt, én nem voltam pártpolitikus, és ez a szervezet továbbra is az enyém, tehát ha jól szerepel a választásokon, akkor az az én elégtételem is lesz, ha rosszul szerepel, akkor bizonyos értelemben az én kudarcom is.
A kampány nem látszik. Szerintem a választási törvény megváltoztatása nagyon fontos volt, nagyon jó, hogy visszatértünk a megyei listás rendszerhez, ez arányos képviseletet biztosít. De az új kampányszabályozás nem jó. Azért az abszurdum, hogy a hivatalos kampányidőszak előtt volt egy látható kampány, például óriásplakátokat ki lehetett tenni vagy lehetett még kampányrendezvényeket szervezni, most meg plakátok sincsenek, kampánykörutak sincsenek, csend van az utcákon. Szerintem aki Romániában jár-kel, az az égvilágon semmiről nem veszi észre, hogy választási kampány van. A kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele nagyon fontos, mert Romániában a korrupciónak az egyik melegágya éppen a kampányfinanszírozás átláthatatlansága volt, de most a parlament a fürdővízzel együtt kidobta a gyermeket is. Olyan drasztikus korlátozásokat vezettek be, amelyek ma már nem a korrupció megelőzéséről szólnak. A választót korlátozzuk abban a jogában, hogy egyáltalán tudomást szerezzen választásokról, a politikai kínálatról, tehát, hogy láthassa, ki kivel versenyez és milyen programokat versenyeztetnek, ha egyáltalán versenyeztetnek programokat. A kampánynak azért arról is szólnia kell, hogy a választónak joga van tájékozódni arról, kire szavazhat.
A kampányt beárnyékolta az erdélyi magyar közösség szempontjából két barátságtalan gesztus a román hatóságok részéről. Az egyik a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése, a másik a csíksomlyói búcsú szellemi örökséggé nyilvánításának „elszabotálása” volt. Lehet-e összefüggést találni közöttük?
Azt nem hiszem, hogy konkrét összefüggés van-e a két esemény között olyan értelemben, hogy ugyanaz az ember, ugyanaz a politikai vezető, ugyanaz az intézmény eldöntötte, hogy nem támogatja a csíksomlyói búcsú világörökség részévé való nyilvánítását és megakadályozza a római katolikus líceum működését. De azt viszont nagyon határozottan állítom, hogy mindkét esemény része ugyanannak a folyamatnak. Ez a folyamat arról szól, hogy miközben 2010-2012-ig folyamatosan alakítottunk ki jogi kereteket, egy megfelelő oktatási törvény fogadtunk el, közben az azelőtti évtizedekben születtek alkotmányos rendelkezések, születtek a nyelvhasználatra vonatkozó törvénycikkelyek, utána elkezdődött ennek a jogi keretnek a lebontása. Ez nem úgy történt, hogy ezeket a jogszabályokat valaki visszavonta, hanem úgy, hogy nem alkalmazzák a törvényeket, és folyamatosan akadályozzák a törvény alkalmazását, illetve a már létrehozott intézményeknek a működését is. Olyan szemléletváltás ment végbe a román-magyar viszonyban, amely elvezetett oda, hogy fölháborító módon korlátozó intézkedések születtek. Például a magyar feliratok dolgában szerintem teljesen törvénytelenül vagy akár alkotmányellenesen jártak el. Most sorra került a római katolikus líceum működése, de már azelőtt Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen sem alkalmazták a törvényt, a szimbólumhasználattal állandó gondok vannak, és sorolhatnám. Ez nem azt jelenti, hogy valahol valaki ezeket eltervezi, és erről van egy forgatókönyv, hanem azt, hogy egy olyan változás állt elő a román-magyar viszonyban, és úgy fölerősödött a román nacionalizmus, hogy itt is, ott is egyre hangsúlyosabbak ezek a jogkorlátozások. Számolnunk kell azzal, hogy általánosan elnyomják a magyarokat Romániában, miután volt olyan időszak, hogy nem volt meg minden intézményünk, és nem voltak meg teljeséggel a jogaink, de mégis egyenlő partnerként működtünk együtt sok mindenben a románokkal. A választások egyik tétje, hogy meg tudjuk-e fordítani ezt a folyamatot, ismét visszaállunk-e egy előremutató pályára.
A legnagyobb kihívás nem csak az RMDSZ, hanem az összes politikai szervezet számára urnákhoz szólítani az embereket. Miért fontos Markó Béla szerint a magyar választóknak leadni a szavazatukat december 11-én?
Minden választás alkalmából elmondtuk, hogy nagyon nagy a tétje a magyar szavazatoknak. Ez nem demagógia volt, nem kampányszlogen, hanem ez volt a helyzet. Ha valaki visszatekint arra, hogy a szavazatok révén ott voltunk kellő súllyal a román parlamentben, több alkalommal is részt vettünk a kormányban, és megnézi, hogy ezáltal mit tudtunk elérni vagy mit tudtunk megakadályozni, akkor lehet ugyan azt mondani, hogy keveset értünk el, de tiszta lelkiismerettel senki nem állíthatja azt, hogy nem volt nagyon-nagyon fontos ott lenni a döntések közelében. Most pedig én állítom, hogy Románia válaszúton van, válaszúton van a romániai demokrácia, és válaszúton van a román-magyar viszony is. Az utóbbi években tulajdonképpen elkezdődött a román demokrácia lebontása: a parlament teljesen eljelentéktelenedett és kompromittálódott. Ez azt jelenti, hogy a fontos kérdések kikerültek a parlamentből, vagy akár a kormányból is máshová, a háttérben és teljesen átláthatatlanul születnek a döntések. Ez azt is jelenti, hogy a választások után vagy sikerül egy új parlamentnek visszaállítani a törvényhozás tekintélyét, vagy pedig haladunk tovább egy olyan autoritárius rendszer felé, amely nekünk, magyaroknak is rossz. Nem beszélve arról, hogy a román-magyar viszony is romlik – ezt jól láthatja mindenki –a két ország között is, és Románián belül is. Ott kell lennünk megfelelő arányban a román parlamentben, hogy befolyást gyakorolhassunk a döntésekre és – természetesen akkor, ha van megfelelő partner, ha van megfelelő kormányprogram – a kormányzásra. Azzal a hat-hét százalékkal, amivel ott lehetünk a román parlamentben, adott esetben más irányba vihetjük a dolgokat. Én nagyon jól tudom, hogy mi minden múlott a 6-7 százalékon az elmúlt negyedszázadban, hogy milyen döntések születtek Romániában, és milyen irányba ment az ország. 
Eddigi parlamenti tapasztalataiból kiindulva mit tanácsolna az RMDSZ új jelöltjeinek?
Hasznosítsák mindazt a tapasztalatot, amelyeket az RMDSZ huszonhat év alatt fölhalmozott, folytassák mindazt, ami jó volt, és ugyanakkor próbálják hozzátenni a maguk új szemléletét, a maguk új céljait, elképzeléseit ahhoz a programhoz, amely természetesen továbbra is érvényes. 
Cseke Péter Tamás maszol.ro

Második kisebbségvédelemi árnyékjelentését is elküldte az EMNT és az SZNT Strasbourgba
December 1-jén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elküldte közösen elkészített árnyékjelentését a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről című nemzetközi jogi egyezmény romániai alkalmazásáról, melyre vonatkozóan a román kormány az év elején küldte el negyedik jelentését. A 61 oldalas angol nyelvű dokumentum a bevezető jellegű fejezeteket követően a Keretegyezmény több cikkelyére vonatkozóan nyújt részletes, kutatáson alapuló elemzést a kisebbségvédelmi dokumentum romániai alkalmazásáról. Az árnyékjelentés többek között behatóan ismerteti a székely zászló használata ellen elkövetett hatalmi és civil visszaéléseket, valamint felhívja a Keretegyezmény Szakértői Bizottságának a figyelmét a Székely Szabadság Napja alkalmával elkövetett állami jogsértésekre. Továbbá a dokumentum kitér a kisebbségi nyelvhasználati jogok jelenlegi helyzetére, részletes esettanulmányokban számol be a kisebbségi oktatás és ezen belül kiemelten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanszékeinek a helyzetéről, valamint megjegyzéseket fűz a decentralizációval kapcsolatos vita kisebbségi vonatkozásaihoz is. Az árnyékjelentést Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, valamint Bakk Miklós, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója készítették. 2016. március 2-án Románia – három év halasztás után – leadta az Európa Tanácsnak a nyelvi karta végrehajtásáról szóló második jelentését. Ennek következtében 2016. május 9-13. között az országba látogattak a karta végrehajtását felügyelő Szakértői Bizottság tagjai. Mindezeket megelőzően több szervezet – köztük az EMNT is – jelezte az Karta Titkárság felé (a hivatalos tájékoztatási ügymenetet követve), hogy árnyékjelentést készít, melyet június végén el is juttattak az illetékesekhez.
(közlemény)  Transindex.ro

Válasszunk
Az 1989-es rendszerváltáskor szép reményeink voltak. Megalakult az RMDSZ, és azt hittük, ez egy olyan szervezet, mely csak értünk, a romániai magyarságért dolgozik majd. A kezdetekben voltak még olyan személyiségei, akik a kommunista rendszerben is felemelték szavukat, ám már akkor akadtak bőven, akik túl sok kompromisszumra kényszerültek Ceauşescu rendőrállamában, és akik jószántukból működtek együtt a Securitatéval.
Ők a későbbiekben zsarolhatók és irányíthatók voltak. A marosvásárhelyi események után kezdett átrendeződni az egész romániai társadalom. A pogromkísérlet átmentette a Securitatét (más néven), és megmaradtak a magyar kollaboránsok is. Az RMDSZ-en belül felülkerekedtek azok, akik megszokták az elvtelen kompromisszumokat, és eltűrték, hogy megalázzák a romániai magyarságot. Mennie kellett Király Károlynak, Szőcs Gézának és végül Tőkés Lászlónak is, mert ők másképp látták a magyarok érdekvédelmét. És jött a Markó-éra. Ez volt az a dicstelen korszak az RMDSZ-ben, amikor a megalkuvást, az álmainkról való fokozatos lemondást, a felelőtlen, súlytalan politizálást úgy nevezték, hogy kis lépések politikája. ’93-ban megkötötték a neptuni egyezményt, amely az autonómiatörekvéseink feladását jelentette.
Voltak még becsületes emberek a szervezetben, akik látták, hogy rossz irányba halad a magyarság érdekvédelme. Ők megalakították a Reform Tömörülést, de a Markó Béla, Borbély László, Frunda György, Verestóy Attila irányította kemény mag ellen semmi esélyük nem volt. 
’96-ban először került kormányra az RMDSZ. Kezdetben még feltételként szabták a Bolyai Egyetem visszaállítását, aztán már abba is belementek volna, hogy Szebenben legyen egy Petőfi–Schiller multikulturális egyetem. És ezzel meg is halt a Bolyai ügye. Ugyanez történik a MOGYE-nél is. A Reform Tömörülés tagjai – miután látták, hogy az RMDSZ-en belül nem lehet semmit változtatni – különváltak, megalapították az MPP-t és a Székely Nemzeti Tanácsot. Ettől kezdve az RMDSZ két dologra összpontosított: magyar ellenzéke megsemmisítésére és az autonómiamozgalom ellehetetlenítésére. Mára sikerült az ellenzéket majdnem teljesen felszámolni, és aki azt hiszi, hogy a visszavonuló öregek után változik valami, az csalódni fog. 
Az RMDSZ 27 éves uralma juttatott oda, hogy ma már egyházi javakat vesznek vissza és iskolákat zárnak be. Ugyancsak ennek köszönhető, hogy a romániai magyarság nem képes kellő eréllyel reagálni jogfosztásainkra. Tragikomikus volt, amint 50–100-an kiabáltuk, hogy „Beke Isti ártatlan”, október 30-án, a székely autonómia napján kb. 150-en voltunk, és egy héttel később a marosvásárhelyi iskola miatt is jóval kevesebben mentünk ki, mint az adventi gyertyagyújtásra.  Választási kampány van. Az RMDSZ sem szűkölködik a jelszavakban. Itt van mindjárt a reklám: „December 11. a magyar összefogás napja”. Mondják ezt azok, akik az EMNP-vel, az SZNT-vel semmiképp nem fognának össze. Bekebeleztek egy olyan kimúlóban lévő pártocskát, amelynek az elnöke mindenáron képviselő szeretne lenni... A másik sokat hangoztatott jelszó: „ott kell lennünk, ahol a döntéseket hozzák”. Ezt Biró Zsolt MPP-elnök fordította le érthetően: „ott kell lennünk, ahol a spágát adják”. És végül a plakátokon lévő: „Erdély. A jövő”. Ez a legfrissebb és legüresebb. Tudtommal sem Sabin Ghermannal, sem Fancsali Ernővel nem tárgyalt soha az RMDSZ, nem egyeztetett az Erdélyért küzdő mozgalmakkal...  
December 11-én az menjen el szavazni, aki ezt a fajta politikát szeretné továbbra is, addig, amíg a romániai németek és zsidók sorsára nem jutunk. Aki szeretné kifejezni tiltakozását a dolgok rossz irányba való haladása miatt, és szeretné, hogy végre elkezdjék az igazi küzdelmet a romániai magyarság érdekeiért, az maradjon otthon!
Lepedus Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vesztes-vesztes játszma
Hosszú időbe került, amíg román és magyar oldalon egyaránt érvényesíteni lehetett azt az elvet, hogy akkor is meg kell próbálni együttműködni, amikor számos kérdésről nem gondolkozunk egyformán. De a magyar-román viszony elromlott. Nehéz lenne megmondani, kinek van nagyobb vétke ebben: Bukarestnek vagy Budapestnek.
Amikor 1990-ben a román parlament eldöntötte, hogy a Ceaușescu utáni Románia nemzeti ünnepe december elseje lesz, az utolsó pillanatig próbáltuk meggyőzni a román politikusokat, hogy válasszanak egy másik napot. Leginkább 1989. december 21. mellett kardoskodtunk, hiszen azon a napon bukott meg a diktatúra, és a népfelkelés egy elsöprő többség akaratát fejezte ki, beleértve az erdélyi magyarokat is. Ma is meg vagyok győződve, hogy egy ilyen nemzeti ünnep alkalmas lett volna a társadalmi szolidaritás megerősítésére.
Próbáltuk figyelmeztetni szenátor- és képviselőkollégáinkat, hogy 1918. december elseje, vagyis az Erdély Romániával való egyesülését kimondó Gyulafehérvári Nemzetgyűlés nem ugyanazt jelenti a magyaroknak, mint a románoknak, sem érzelmileg, sem politikailag (nem beszélve arról, hogy szerintünk a döntést nem az erdélyi románok hozták meg, hanem jó félévvel később Trianonban a nagyhatalmak, de ezt nyilván nem nagyon hangoztattuk azokban a vitákban). Ha pedig december elsejét mégis jogforrásnak tekinti valaki, akkor ennek szerves része az ott elfogadott Határozat, amelyben a résztvevők kötelezettséget vállaltak Erdély népeinek jogegyenlőségéért, az önigazgatás különböző formáiért, amiből semmi nem valósult meg.
Hiába érveltünk, nem tudtuk megakadályozni, hogy az addigiak mellé ne kerüljön egy újabb időzített bomba az amúgy is feszült román-magyar viszonyban. Mögöttünk volt már Marosvásárhely véres márciusa, tudtuk, hova vezethet az elvakult nacionalizmus, egy más nyelvű, más kultúrájú közösség jogos igényeinek lábbal tiprása, sőt vérbefojtása, mert hát Marosvásárhelyen ez történt – ráadásul szintén egy ünnep, március 15-e után néhány nappal –, erre tettek kísérletet a feluszított román tüntetők. De mondom, sem a nemzeti ünnep kiválasztásában, sem másban nem értünk el akkor eredményt,  egészen addig, amíg 1996-ban a választásokon nyertes román demokratikus ellenzékkel, szövetségeseinkkel, történelmileg is teljesen előzménytelenül kormányra nem léptünk.
Így indult el egy közeledési folyamat, amely nemcsak abban volt előzménytelen, hogy közösen kormányoztuk Romániát, hanem abban is, hogy érvényesíteni tudtunk egy fontos elvet, bármiféle tartós együttélés előfeltételét: hogy akkor is meg kell próbálni együttműködni, amikor számos kérdésről nem gondolkozunk egyformán. Mi több, időnként még az is belefér egy ilyen modellbe, hogy ami az egyiknek siker, az a másiknak kudarc. Egy közös kulturális térben csakis ezeknek az ellentmondásoknak a tudatosításával lehet eljutni az etnikai békéig, és ezen az úton nemcsak a konkrét törvénycikkelyek, nemcsak a magyar iskolák és a kétnyelvű feliratok, nemcsak a tulajdonjog, nemcsak az erős önkormányzatok számítanak, vagyis nemcsak a hétköznapok, hanem az ünnepek is: a szimbólumok.
1996-tól kezdett érvényesülni egy olyan új társadalmi-politikai konszenzus, amelybe az is beletartozott, hogy a román államfők és miniszterelnökök minden évben üzenetet intéztek a március 15-én ünneplő magyarokhoz, a különböző megyékben egyes román politikusok részt vettek az ünnepségeken, beszédet mondtak, koszorúztak a piros-fehér-zöld zászlóerdőben. Felemlegettem már néhányszor: magam is meghökkentem, amikor 1997-ben Victor Ciorbea miniszterelnök azzal fejezte be üzenetét, hogy „boldog ünnepet” kívánt magyar honfitársainak. Holott egyáltalán nem biztos, hogy a Mócvidékről származó politikus nem ugyanazt gondolta Kossuth Lajosról, mint egykor Avram Iancu.
Mi pedig? Nekünk ott volt év végi feladványként december elseje. Magyar polgármesterek, helyi intézményvezetők, RMDSZ-politikusok, érzelmeiket félretéve, részt vettek december elsején egyik-másik hivatalos rendezvényen, beszédet nem nagyon mondtak, de néha letettek ők is egy koszorút. Román részről is, magyar részről is kompromisszum. Szinte hallom: nem ugyanaz! Így van, és még sincs így. Évről évre be kellett mérnie mindenkinek, mit mondunk, hova megyünk el, hova nem. Árgus szemekkel figyelte mindkét fél a másikat, árgus szemekkel figyelt saját közösségünk is, és ha valaki túlünnepelte magát, jött is rögtön a kritika. Így teltek az évek, felszólaltam én is többször a román parlamentben december elseje alkalmából, elmondtam, hogy tiszteletben tartjuk az ünnepet, de számunkra mást jelent ez az évforduló, ne várja tőlünk senki, hogy elfelejtsük a soha be nem tartott gyulafehérvári ígéreteket. Volt ezért morgás, hisztériás közbekiabálás is, de évről évre csökkent az ünnepek miatti feszültség, így lehetett eljutni oda, hogy 2004-ben nagy nehezen visszaállíthattuk az aradi Szabadság-szobrot is, mintegy elismeréseként annak, hogy Erdély nyilvános terein a magyar történelmi múltnak - a magyar nemzeti érzésnek! – helye van, akkor is, ha ez sok románnak nem tetszik.
Állítom, hogy sokáig működőképes volt ez a koncepció, amelynek, ismétlem, természetesen nem az ünnepek, hanem a hétköznapok képezték az alapját: biztosítani kellett a nemzeti identitás megőrzésének feltételeit, az iskoláktól a kulturális intézményekig, a magyar többségű önkormányzatoktól a magyarok által vezetett állami hivatalokig. Igaz, még nagyon is messze voltunk attól, hogy máris konszolidált rendszerré álljon össze, amit lassan-lassan elértünk. Ahogy az angolok, vagy inkább az amerikaiak mondják: ez lehetett volna a „győztes-győztes játszma”.
Nem lett. Mikor is szakadt meg a folyamat? Mikor is romlott el a magyar-román viszony országaink között, de országon belül is? Mert elromlott, kár lenne ezt tagadni. Mikor lázasodott be ismét egész Európa a gyűlölet, a kizárólagosság, a nacionalizmus halálosan veszélyes vírusától? Mikor kezdett ismét tetszeni egyeseknek az addig szitokszónak számító nemzetállam még Magyarországon is? Európa talán a Brexittől, esetleg még a skót népszavazástól, netán az ukrán Majdantól számítja az új korszakot. Mi pedig számítsuk 2010-től, a kettős állampolgárságról szóló törvény megszavazásától, amelyet őszinte örömmel fogadott a magyarok többsége, de máig nehéz hosszútávon felmérni a hatását? Vagy kezdjük az új időszámítást 2012-től, amikor kormánykoalíciós partnereink egy része megszavazott egy bizalmatlansági indítványt, amelyet magyarellenes szándékkal – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében – nyújtott be az ellenzék, és bele is bukott a kormány? Kár most találgatni, hogy mikor ért véget egy korszak, és mikor kezdődött a másik, mint ahogy azt is nehéz lenne megmondani, kinek van nagyobb vétke ebben: Bukarestnek, Budapestnek, Brüsszelnek vagy Washingtonnak.
Bő két évtized alatt sikerült felépíteni valamit, ami döcögve bár, de működött – nemcsak a román-magyar viszonyra gondolok, hanem általában egy működőképes parlamenti demokráciára –, és ennek Romániában velejárója volt az olyan felelős kisebbségi, vagyis elsősorban magyar  politikus „profilja”, aki képes az egész ország érdekében dolgozni, kormányozni is, ha úgy adódik, és mi tagadás, kész a megegyezésre vagy kiegyezésre is, de nemzeti identitását egy pillanatig sem adja fel, továbbra is magyarnak vallja magát, és nap mint nap küzd saját közösségének jogaiért.
Néhány éve ezt a „profilt” felváltotta egy másik, azé a kisebbségi származású politikusé, aki videoüzenetében azt mondta az idei nemzeti ünnep alkalmából: „December elseje a mi napunk, mindannyiunké, akik románul érzünk és gondolkodunk. Ezen a napon a múltat ünnepeljük és bizalommal nézünk a jövőbe”. Klaus Johannis államfőről van szó, és mielőtt erkölcsileg próbálnánk megítélni ezt a kijelentést, jobb tisztázni: a román nemzetállam elnökének üzenete ez. Valószínűleg illúzió tőle várni annak a helyrehozatalát, amit a román politikai pártok közösen elrontottak. 
Mint ahogy nem erkölcsi, hanem politikai kérdés az is: hol vagyunk mi ebben a nemzetállamban? Velünk újabban mi van? Miután két évtizeden át alakítottuk , másokkal együtt, a modern Románia jövőjét, mi történt mostanában a román-magyar viszonnyal, azzal a lassú, nehézkes, sok hordalékkal járó, de alapjában véve mégis eredményes együttműködéssel, amelyről beszéltem? Volt minden az idén december elsején, pompázatos katonai díszszemle is, megelőlegezve a 2018-as centenárium hangulatát, voltak talpig népviseletben televíziós műsorvezetők, volt trikolór elegendő, de rólunk magyarokról szó sem esett, hacsak... Hacsak nem „érzünk és gondolkodunk románul”. Márpedig nem. Illetve esett szó mégis rólunk, ugyanis „hadd lám, Uramisten, mire megyünk ketten” alapon megszólalt a magyar külügyminiszter is, megtiltva a magyar diplomatáknak a román nemzeti ünnepi eseményeken való részvételt, „mivel a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején”.
Csak egyetérthetünk Szijjártó Péterrel, tényleg nem nagyon van mit ünnepelnünk, és látom is a visszhangokból, hogy nagy a lelkesedés, mert végre valaki megmondta a tutit. A román államfő is megmondta, a magyar külügyminiszter is megmondta, beköszöntött az odamondás kora. Más szóval a konfrontációé.  (Közben már a volt államelnök, Traian Băsescu is, gyorsan megfenyegetett minket, nehogy lemaradjon.) Kármentésnek helye nincs, sem elhallgatásnak, sem párbeszéd-kísérletnek, sem egyeztetésnek, az új kor új retorikát kíván. Ezt akarjuk?
Vagy meg kellene próbálni mégis folytatni, ami jónéhány éve abbamaradt? Lehet magyarázgatni, hogy ki a hibás ezért, ám a levét mi isszuk: leszedik a zászlóinkat, betiltják a feliratainkat, és így tovább... December 11-én parlamenti választások lesznek Romániában, és várhatólag véget ér az úgynevezett technokrata – szakértői (?) – kormány egyéves csetlése-botlása. De mi lesz utána? Kik alakítanak kormányt? A minden bizonnyal legtöbb szavazatot szerző, magát baloldalinak mondó Szociáldemokrata Párt? Vagy a néhány éve jobboldalra átigazolt Nemzeti Liberális Párt, együtt a frissen megjelent, „civil” politikát hirdető, erősen populista, erősen programtalan (akárcsak a többiek), erősen kétes gyökerű  Szövetség Románia Megmentéséért mozgalommal? És van még egy-két kisebb párt, amelyek átléphetik a küszöböt.
Mi csak azt kívánhatjuk, hogy ne más, az RMDSZ kerüljön „királycsináló” helyzetbe, és akkor sem lesz könnyű eldönteni, hogy mi a jó. Ugyanis a tét óriási. Nem csupán arról van szó, hogy a konfrontatív – mondjuk ki: Európának ebben a részében robbanásveszélyes – etnikai viszony helyett vissza kellene hozni legalább ezt a két országot, Romániát és Magyarországot a tárgyalóasztalhoz, hanem ennél is fontosabb kihívás, hogy mi magyarok csak egy nyitott, átlátható parlamenti demokráciában tudunk új jogokat elfogadtatni, illetve megvédeni azt, amit eddig alkotmányba és törvénybe foglaltunk. Egy autoritárius nemzetállamban, ahol nem a parlament hozza meg a legfontosabb döntéseket, semmi esélyünk. Kérdés, hogy a magyar szavazók látják-e ezt a tétet, érzik-e, hogy akár az egész térség szempontjából – ne szégyelljük a pátoszt! – sorsfordító lehet a választások eredménye.
Markó Béla hvg.hu

Meghalt Bárányi Ferenc bánsági orvos, író, politikus
Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 81. évében elhunyt Bárányi Ferenc temesvári orvos, író, politikus, a bánsági magyarság kiemelkedő személyisége, első szabadon választott parlamenti képviselője, volt romániai egészségügyi miniszter, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alelnöke – közölte pénteken az MTI-vel a család.
Bárányi Ferenc 1936. május 13-án született a bánsági Nagyszentmiklóson. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen elvégzése után (1959) Szokolon, 1965-től pedig Temesváron volt orvos, később aneszteziológus főorvos. Egészségügyi értekezéseket, ismeretterjesztő műveket, valamint karcolatokat, novellákat közölt a romániai magyar sajtóban és könyvkiadóknál, Égbenyúló kockakövek címmel 1983-ban önéletrajzi ihletésű regényt publikált a sztálini korszakról.
Feleségével, a két éve elhunyt Bárányi Ildikó orvossal, íróval együtt meghatározó szerepet töltött be a bánsági magyar közélet szervezésében. Az 1989-es temesvári forradalom napjaiban alapítóként vett részt a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség megszervezésében. 1990-től 2000-ig Temes megyei parlamenti képviselő az RMDSZ színeiben, 1998-ban néhány hónapig Románia egészségügyi minisztere. Az RMDSZ-en belül a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban alelnökként tevékenykedett.
Feleségével együtt alapítóként játszottak szerepet a Máltai Szeretetszolgálat romániai hálózatának kiépítésében. Az országos szervezet működésének 25. évfordulója alkalmából októberben mindketten megkapták (felesége posztumusz) a szeretetszolgálat arany fokozatú (Pro Merito Melitensi) érdemrendjét. Tagja volt a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Orvosírók Szövetségének, a Magyar Egészségügyi Társaságnak, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak. Közéleti munkásságát az évek során számos kitüntetéssel ismerték el, 2016 augusztusában Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki karitatív tevékenysége, valamint az erdélyi magyarság közéleti képviselete elismeréseként. Bárányi Ferenc Budapesten hunyt el péntekre virradó éjszaka. Temetéséről a család később intézkedik.
kronika.ro
Bárányi Ferenc /Nagyszentmiklós, 1936. máj. 13. – Temesvár, 2016. dec. 9./ Erdély.ma