Kortárs művészeti szabadiskola indul Marosvásárhelyen
A műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatossá tegyék a Stúdió Színház magyar nyelvű rendezvényeit, valamint lehetőséget biztosítsanak az oktató tanárok és a marosvásárhelyi társulatnál dolgozó művészek alkotótevékénységének, a művészi kísérletezésnek. Az alkotóműhely évadonként mutat be előadásokat, ugyanakkor célkitűzése, hogy művészileg igényes rendezvényeket szervezzen, elsősorban pályázati úton elnyert forrásokból.
Ebben az évadban a Magyar Művészeti Kar előadás-művészeti pályázatot hirdetett, melynek nyertese az egyetem adjunktusa, Bartha József képzőművész, látványtervező. A pénteken kezdődő rendezvénysorozat alcíme: Betekintés a kortárs művészeti alkotó folyamatokba, a kiállító és felvezető Bartha József. Pénteken 19 órától Talált, kisajátított vagy megalkotott – ráérzés és kigondoltság a kortárs művészetben című előadást követheti figyelemmel a közönség a Stúdió Színház előcsarnokában.
Beszélgetőpartnerek: Albert Mária egyetemi adjunktus, Gáspárik Attila színész, Máthé Kincső teatrológia szakos és Kupás Anna látványtervező szakos diák. Egy hét múlva, november 30-án Műtárgykészítés – műtárggyá nyilvánítás (táblakép, objekt, installáció, public art, street art, koncept art) címmel szerveznek beszélgetést ugyanott Harsányi Zsolt rendező, Székely Csaba író, Bányai Tamás világítástervező (rendező szakos hallgató) B. Szabó Zsolt multimédia szakos hallgató részvételével.
December 14-én Narrativitás a kortárs vizuális művészetekben címmel szerveznek beszélgetést, beszélgetőpartnerek: Ungvári Zrínyi Ildikó színházesztéta, Balási András teatrológus, Szabó Róbert Csaba író, Keresztes Franciska művelődésszervezés szakos magiszteri hallgató. Az előadás
helyszíne a Stúdió Színház előcsarnoka. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem –
Minden nagy teljesítmény mögött ott van egy- két meghatározó tanárszemélyiség…
Interjú Lázok Jánossal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárával
– Tudomásom szerint Ön nem ismerte személyesen Szabó Lajost, mégis kezdeményezője volt annak a rendezvénysorozatnak, mely megörökítette a volt rektor emlékét születésének 100. évfordulóján. Mi motiválta ezt a kezdeményezést?
– Azt, hogy mit jelent az ő neve és munkássága, én leginkább két tanárkolléga, Béres András és Kovács Levente révén tudtam meg, akik munkatársai voltak a hatvanas-hetvenes években. Illetve azoktól a volt tanítványoktól, akiknek Szabó Lajos még a tanáruk volt. Bár több mint két évtizeden át karizmatikus vezetője volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetnek, valamilyen ok miatt neve a 90-es években egyre kevésbé említődött, akik ismerték és becsülték, sorra nyugdíjba mentek. 2010-ben eljutottunk oda, hogy az egyetemnek egy szenátusi gyűlésén valaki megkérdezte: ki is az a Szabó Lajos, hogy születésének 100. évfordulóját meg kellene ünnepelni? Ekkor gondoltam arra, hogy méltánytalan ez a felejtés: nem ezt érdemli ez az ember, akinek neve szinte eggyé vált az intézettel. Tulajdonképpeni életműve az intézet maga, hogy mást ne mondjak: a Stúdió Színház az ő rektorsága idején jött létre... Mindenképpen úgy gondoltam, hogy Szabó Lajosról születésének 100. évfordulója alkalmából méltó formában meg kell emlékezni, nem az üres formaságok szintjén, hanem az általa létrehozott értékek jegyében.
– Ön a szerkesztője Szabó Lajos frissen bemutatott, Hűség című drámakötetének, amely három színművét tartalmazza. Nehéz volt összeállítani ezt a könyvet?
– Szabó Lajos drámái gyűjteményes kötetbe foglalva nem jelentek meg. Arra gondoltam, itt lenne az ideje valamilyen módon drámáiból egy válogatást készíteni, hogy a legjobb szövegek, a legnagyobb sikert aratott drámák egymás hatását fölerősítve együtt jelenjenek meg. Maga a könyv szerkesztése körülbelül egy év, a kutatómunkával együtt valamivel több is volt. Egyetemünk könyvtárának az archívumában rábukkantam a kiadatlan drámák kézirataira, a Kolozsváron bemutatott Viharlámpás kivételével. Végül a kolozsvári színház dokumentációs könyvtárában Zakariás Erzsébet könyvtáros segítségével kiderült, hogy ott őrzik a szöveget egyetlen példányban, s én ennek az alapján tisztáztam le a szöveget.
– Ön úgy nyilatkozott, hogy tervezi egy második kötet elkészítését is. Mikorra várható az új kötet megjelenése?
– Ez nem teljesen tőlem függ. A második kötetbe két történelmi drámája fog bekerülni: a Mentség, amelyet 1955-ben közölt először, de ősbemutatója 1971-ben volt, Harag György rendezésében. A második történelmi dráma Bethlen Miklósról szól (főcíme: A kancellár). Érdekes módon ez a dráma semmiféle publicitást nem kapott, noha megjelent 1975-ben az Igaz Szóban. Ebben a kötetben fognak megjelenni még a legfontosabb színháztörténeti tanulmányai Szabó Lajosnak, valamint egy igen jelentős színháztörténeti felfedezése is. Jelenlegi tervem szerint a befejező része ennek a második kötetnek az életmű válogatott bibliográfiája lesz.
– A Stúdió Színház bejáratánál ott található a frissen felavatott Szabó Lajos-emléktábla. Milyen érzés ez önnek?
– Ebbe az emlékállításba saját tanáraimnak az emlékét is beleképzeltem és beleértettem. És sorsszerűnek tartom, hogy az emléktábla leleplezése után jelentkezett az a Bolyai iskolai tanárnő, akinek a nagyapja Szabó Lajost tanította, és akit egyik utolsó írásában rajongó szeretettel említ, Máthé Ákos néptanítót, aki őt elindította valamikor a népéért felelősséget vállaló értelmiségi nehéz útján. Nagy tanáregyéniségek láncát sikerült így összekötni az időben, mert minden nagy teljesítmény mögött ott van egy vagy két meghatározó tanárszemélyiség, aki tanítványait úgy indítja el, hogy mandátumot bíz rájuk: a nemzedékről nemzedékre átadódó örökség továbbépítésének a mandátumát. Ez volt szimbolikusan talán a legtöbb, amit én személy szerint az emléktábla- állítástól kaphattam.
– Mi az, amit mindenképpen szeretne még megosztani az olvasókkal?
– Illesse köszönet a Communitas Alapítványt a támogatásért, és Balogh József öntőmestert felajánlásáért, aki díjtalanul vállalta az emléktábla kiöntését és felerősítését. Legvégül, de leghálásabban említeném a művészt, aki hat fénykép alapján Szabó Lajos profilját bronzba álmodta és kivéste. Szignója olyan kis betűkkel van a tábla jobb alsó sarkába vésve, hogy alig lehet észrevenni, szeretném most kinagyítani: Bocskay Vince.
Balázs Lehel
Népújság (Marosvásárhely)

Szabó Lajos újrafelfedezése1
Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész három legsikerültebb drámáját (Viharlámpás, Mentség, Hűség) tartalmazza az a kötet, amely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem gondozásában jelent meg Szabó Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából. A bevezetőt, jegyzeteket, gazdag bibliográfiát és Szabó Lajosról készült portréfotókat tartalmazó kötet szerkesztője Lázok János. Mai összeállításunkban a kötet előszavából közlünk részleteket, köszönettel tartozunk Lázok János színháztörténésznek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta.
Szabó Lajos indulását döntően a kolozsvári egyetemi évek, majd egy ezt követő budapesti színházvezetői-rendezői utóképzés (1939–1941) határozta meg. Ez utóbbi alapján lett 1941 nyarán az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatósági és művészeti titkára. A színház mellett 1941–1944 között egy államilag finanszírozott színitanoda is megkezdte működését Kolozsváron. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos színház- és drámatörténetet tanított itt 1941 decemberétől 1944 júniusáig. A háborús események kaotikus kavargásában, 1944. október elején, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként ő volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint Szabó Lajosnak ez a rendkívül kockázatos kiállása később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását.
1946–1954 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett romániai magyar felsőfokú színészképzés oktatója, majd az 1950-ben Kolozsváron létrehozott főiskola, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója lett. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol az eredeti nevét változatlanul megtartó színészképző főiskola rektora 1976 júniusában történt leváltásáig, illetve tanszékvezető tanára nyugdíjazásáig (1977. július 1.).
A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának ez a három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
SZABÓ LAJOS: Viharlámpás
(részlet az 1943 őszén bemutatott dráma utolsó felvonásából)
Kenderes, Pista, Berta
PISTA: (kívül) Nincs a temetőn, itthon lesz! Igazi jó ember. Nekem kitűnő barátom. De a szegény nép bajával is törődik. Menjünk csak bé!
BERTA: Nem ismerem a járást.
PISTA: (belép) Akkor utánam! Ismerem én a házak táját. (észreveszi Kenderest.) Adjon Isten, ami nincs!
KENDERES: (egykedvűen) Adjon Isten.
PISTA: Most szél volna a legjobb.
KENDERES: A levél után jöttél? Nincs meg!
PISTA: Elérkezik holnap is.
BERTA: (előlép, elegáns, fővárosi külsejű) Jóestét, Kenderes úr!
KENDERES: (megfordul, tájékozatlan)
PISTA: Nem ismeri? Berta! Berde Berta. Kicsi Mózsinak az anyja! Most jött Bukarestből, hogy gyertyát gyújtson a Mózsi sírján.
BERTA: Nem ismer? Én jól emlékszem magára. Még leányka voltam, de emlékszem: mindig itthon töltötte a nyarat. Igaz, rég nem láttam. Az utóbbi időben ritkán járt haza. Csak most tudtam meg, hogy maga írta azokat a szigorú leveleket. Azért is jöttem, hogy megköszönjem őket.
KENDERES: Nem érdemelnek köszönetet, nem voltak elég szigorúak.
BERTA: Bizony, eléggé megszidott bennük.
KENDERES: És mégis csak a halottak napja hozta haza, hogy néhány gyertyával megbékítse lelkiismeretét?
PISTA: (kalapját ölébe tartja, tele gyertyákkal, kivesz egyet belőle, s mutatja) De szép gyertyát hozott. Ilyen nem volt a temetőn. Kár, hogy a többi elégett. Azért volna ilyenkor legjobb a szél. Hogy nem tudja valaki felakasztani magát, hogy fújjon a szél, s oltaná ki mind a gyertyákat. Mennyit szedhetnék össze! De így is gyűjtöttem télire. Lesz, amivel világítsak magamnak.
KENDERES: Az ég úgyis megvonta tőled.
PISTA: Mégis én világítok az egész falunak. Csak az én viharlámpáim s a csillagok égnek reggelig.
KENDERES: (Bertához) Későn jött. Hiába hívtuk.
BERTA: Nem jöhettem. Nem engedtek ki a szerződésből.
KENDERES: Bár szerződés sem tilthatja, hogy anyai szívéből egy darabocska szeretetet gyermekének juttasson. Fiacskája valószínű akkor is lehunyta volna a szemét, de mosolyogva aludt volna el. S ez a mosoly kellett volna mindnyájunk szomorúságának, de nem született meg.
BERTA: Nem jöhettem. Szerződésünk szigorú. Be kell tartani. Főnököm félti a lokál jó hírnevét. Kenderes úr tudja, hol dolgozom. Megért. Sokan vagyunk ezen a pályán is. Nem könnyű kereset. Sajnálom a fiam, de hát mit csináljak?…
PISTA: Kicsi gyermek, kicsi bú!
BERTA: (cigarettát vesz elő, rágyújt) Parancsol? Egyiptomi!
KENDERES: Köszönöm, elhagytam.
PISTA: Én füstölök.
BERTA: (megkínálja)
PISTA: (szívja) Ez igen! Príma. Még a vége is arany!
BERTA: Szeretném meghálálni Kenderes úr szívességét. Gyönyörű ezüsttárca maradt zálogban nálam, ha elkísér… magának adom.
KENDERES: Ne haragudjék, késő az idő. Várom anyámat a temetőről.
PISTA: Helyettesítem én, Kenderes úr! Én vagyok az adjutánsa!
BERTA: (Kendereshez) Elítél…
KENDERES: Az én őseim a földet túrták. Nincs bennem bírói vér. Nem ítélkezhetem. Én is bűnhődöm, de most alázattal hordom büntetésemet.
BERTA: Ki tartja számon a mi vétkünket?
KENDERES: Jaj nekünk tékozlóknak, ha megtérünk, sincs, ki megbocsájtson.
BERTA: Mi lehet a maga bűne?
PISTA: Az, hogy jó ember.
KENDERES: Elbitangoltam! Mint maga, mint Pista! Maga a Bulandra-bárba. Pista a háborúba, én a világosság után mentem önként. És erről az útról nincs visszatérés. Magát egy kicsi sír köti csupán ehhez a faluhoz. Ha most elmegy, hazatér-e még valaha? Pista se jött haza. A legendáshírű vitézből csak egy őrült dobos jár a faluban, akiről a gyermekek is azt mondják, hogy bolond. Az én bűnöm se kisebb. Elszakadtam gyökereimtől, s elgyengülten hullottam haza parlag életünkbe. Így találkozunk most, megtérő, de megbocsájtásra nem váró tékozlók, halottak napján.
A debütáló drámaíró: Viharlámpás, 1943
Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját. A korabeli kritikai fogadtatás szinte egyhangúan visszaigazolta e művek értékét, játszhatóságát, ám e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó. Születésének centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak.
Szabó Lajos első, bemutatkozó színpadi műve a két világháború közötti erdélyi magyar kisebbségi lét tapasztalatainak művészi összegezése, s e törekvésében e dráma joggal tekinthető egy számba nem vett „hozzászólásnak” a Makkai Sándor nyílt levele kapcsán kibontakozott 1937-es „Nem lehet”-vitához. A dráma és az előadás kritikai fogadtatásában Nagy Elek írása hangsúlyozza leginkább a debütáló drámaíró művének ezt a vonatkozását. A szerző (későbbi írói nevén Méhes György) egy történelmi korszak összegezésének merész szándékát méltatja a Viharlámpásban, nem titkolva e vállalkozás alkotói kockázatát, (túl)hangsúlyozva az ebből adódó dramaturgiai hibákat: „túlságosan erősek még a benyomások, túlságosan élénkek a színek ahhoz, hogy az íróban meglehessen az alkotáshoz szükséges tisztánlátás, nyugalom és mértéktartás. Szabó Lajos arra vállalkozott, hogy a kisebbségi életformát és az erdélyi román–magyar viszonyt mutassa be színpadi alkotás tükrében. Nem csodálkozhatunk, hogy ezekkel a majdnem lebírhatatlanul nehéz feladatokkal nem tudott megbirkózni […] a dráma nem tud az utolsó felvonásban kiteljesedni és megoldásban feloldódni, mert a viharlámpás-szimbólum nincsen eléggé kidolgozva ahhoz, hogy a közönséget meggyőzze, s ellensúlyozza az ellenfél diadalát” (Nagy Elek, Termés, 1943, őszi kötet, 145–146.)
A végjáték értelmezése azonban véleményem szerint ennél jóval árnyaltabb megközelítést igényel, ugyanis – amint azt már jeleztem – csak az expozíció babatemető játékával együtt, a cselekményt intonáló és lezáró keretjátékként elemezhető teljes komplexitásában. A babái sorsa fölött istenítéletet játszó Mihályka itt, a dráma utolsó jelenetében a házi tűzhely parazsával akar tüzet gyújtani babái sírjánál, mert halottak napi világítást akar játszani, a felnőttek módján. A nyitó jelenetben a főszereplő csupán szemlélője a morbid játéknak, itt azonban – a gyermeket a tűz bajhozó fenyegetésétől megvédve, mintegy összegezve saját életének tanulságait – fényadó és fényhozó áldásának titkát bízza rá s a következő nemzedékre:
„KENDERES: Pusztít a tűz. Meggyúlhat a ház, az egész falu, s te is beleéghetsz babáid miatt. (Eltapossa a ledobott tüzet.) Tűz! Világosság! Hogy meg kell bűnhődni értetek! […] Azért te ne félj, Mihályka! Hagyd el a játéktemetődet! Cserében neked hagyom a fiatal gyümölcsöst. De aztán tanulj! Fogadj szót a tanító néninek! Tanulj! Tanuljatok sokan, nagyon sokan, gyújtsatok viharlámpásokat, hozzatok világosságot sötét falvainknak. Én elbuktam, de nektek győznetek kell!” (I. felv. 9. jelenet)
A „viharlámpás” oxymoron olyan kiemelt – a címbe és a dráma utolsó sorába is kiugratott – képi metafora, amelynek jelentése kulcs a mű egészének értelmezéséhez. E címadó metaforában a debütáló drámaíró érzékeny realitásérzéke működik, amikor az intézményesített kulturális elnyomás elemi erejű túlsúlyával arányaiban – és esélyeiben – teljesen hitelesen állítja szembe a kisebbségi védekezést, s annak egyetlen eszközét: az önművelés, a tanulás létparancsát és az ebből mindig megújulni képes reményt. (Vö. Reményik Sándor közismert versének gondolatmenetével, amelyet sajnálatosan elfed és elkoptat a felelőtlen agyonidézés: „Ha minden jussunkból kivettetünk: / Egy Iskola lesz egész életünk, / S mindenki mindenkinek tanítója.”)
Nagy Elek fentebb jelzett értetlensége nem elszigetelt jelensége a dráma kritikai fogadtatásának. Néhány kritikus például a valósághűséget kéri számon azokon a jeleneteken, amelyekben a rendező (aki különben a szerzővel azonos), expresszionista megoldásokkal vagy jelképes tartalmakkal stilizálja a szereplők karakterét vagy viszonyrendszerét: „szinte hihetetlen, hogy a népi származású író ilyen beállítást adjon annak a népnek, amelyből származik ugyan, de amelyet ezek szerint nem ismerhet” – kommentálja az Esti Hírlap kritikusa a viharjelenet expresszionista megoldásait (1943. nov. 11.), és hasonló értetlenség tapasztalható a bibliai példázatok és alakok jelképvilágát idéző jelenetek kapcsán is. A bukaresti bártáncosnőben, aki csak halottak napján tud hazatérni otthon hagyott gyermeke sírjához, kis műveltséggel és némi beleérzéssel talán felfedezhető lett volna a megesett asszony és a jézusi megbocsájtás története. Ez talán azért is fontos lett volna, mivel a szerző nem véletlenül teremt analógiát a táncosnő és a főszereplő helyzete között, búcsúzásuk végszavaiban.
Szabó Lajos tragikumfelfogásának lényegéhez, a túlhajtott erény Kemény Zsigmond-i kérdésköréhez értünk ezzel a dialógussal, mely szerint a népi származású értelmiségi vétlen vétke éppen kiváló (KI-VÁLÓ) volta, mely értelemszerű kiszakadást jelent az otthonos paraszti világból. A visszatérő saját meghasonlott lelkiismeretének terhét viseli az eltékozolt otthontudatért, amelynek csupán illúzióját adhatja vissza a gyertyavilágos emlékezés.
A személyes sors kudarcának ezt a nyomott hangulatát paradox módon a halál előérzetétől diktált hagyakozás oldja fel: a főhős családi örökségét, fiatal gyümölcsösét nem a betelt temető bővítésére – tehát nem a halál térfoglalásának céljára akarja felajánlani, hanem kisiskolások továbbtanulásának a költségeire. A személyes sors tragikumán túltekintő rezignált optimizmusban – az én olvasatom szerint – egyfajta válaszkísérlet érzékelhető Makkai Sándor nyílt levelének legsúlyosabb kitételére, amely egybecseng Molter Károly kevésbé ismert, nagyjából ebben az időszakban megfogalmazott paradox aforizmájával: „Nem lehet, természetesen, de ahogy lehet, folytatjuk életünket” .
*
A dráma szövegének rekonstruálása a Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs könyvtárában őrzött egyetlen rendezői példány alapján történt. A 94 oldalas fűzött kiadvány jelzete 3739/1943., második oldalán ceruzabeírással az olvasópróba napja: [1943] október 9., az első oldal jobb felső sarkában a bemutató napja, szintén ceruzával: 1943. november 10.
A Viharlámpás rendezői példányának külön értéke, hogy a drámát a szerző állította színre, tehát a szövegkönyv Szabó Lajos szöveghúzásait és rendezői utasításait tartalmazza. A húzások esetén külön jelzés nélkül érvényesítettem a szerzői szöveget felülíró rendezői módosításokat. Nem jeleztem a nyilvánvaló elírások és gépelési hibák javítását sem. A mai magyar helyesírás szabályai szerint írtam át azokat a szavakat, amelyeket a mű keletkezése idején ettől eltérő helyesírással írtak.
A kötetünkben megjelenő dráma a Viharlámpás első kiadása – szövegét az 1943-as színrevitel rendezői példánya alapján véglegesítettem; ez tehát az eredeti szerzői változathoz képest származtatott, módosított szöveg.
Lázok János
1 Lázok János: Szabó Lajos újrafelfedezése (részlet az előszóból). In: Szabó Lajos: Hűség. Három dráma. Vál., szerk., előszó , jegyz. L. J. UArtPress, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója, 2012, pp. 7–54.,
2 Salat-Zakariás Erzsébetnek ezúton mondok köszönetet önzetlen segítségéért.
Szabadság (Kolozsvár)

Hatvanhetedik év
Ma, május 16-án 11 órakor kezdődik a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezvénye, az Egyetem napja, amelynek keretében jeles művészeket és pedagógusokat tüntetnek ki.
Professor emeritus címet vesz át dr. Kovács Levente rendező, egyetemi professzor. Díszdoktori címét dr. habil. Ascher Tamás egyetemi professzor, rendező, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora a szeptemberi tanévkezdéskor veszi át.
A Stúdió Színház ezen a májusi napon szélesre tárja kapuit évtizedeken át hűséges közönsége előtt, hogy a különböző politikai rendszerek, válságok, elvándorlások, olykor a létét fenyegető kihívások dacára mindig megújulni képes, örökifjú intézmény együtt ünnepeljen a várossal.
1954 óta, amikor központi utasításra, politikai okokból, de szerencsére a híres színházi triumvirátus – Szabó Lajos, Tompa Miklós, Kovács György – irányítása mellett a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyre költözött, sok víz folyt le a Maroson és a Szamoson.
Sokan féltették az olykor indokolatlanul előkelő Színművészeti Akadémia néven emlegetett intézményt a provincializmustól és elsorvadástól, annál is inkább, mert ezzel a lépéssel az akkori magyar autonóm tartomány székvárosában már nem folytatódott a rendezőképzés, a költözés után erre már csak egy-két magyar hallgató számára Bukarestben és román nyelven nyílt lehetőség.
Néhány elhivatott színházi szakembernek és az erdélyi magyar kultúra mellett elkötelezett marosvásárhelyi közönségnek kitartó munkával sikerült az átköltözéssel járó hátrányokat hamarosan a romániai felsőfokú színművészet-oktatás előnyére fordítani.
Az 1962-ben megnyitott Stúdió Színházzal a "színi" már nem csupán iskolát jelentett, hanem egyszersmind a hetedik, állandóan frissülő magyar színházi társulatot is, ahol a diákok és a tanárok közösen, repertoárszínházi keretek között, évente több mint száz előadást játszottak. Az európai modern színházi mozgalmak, események, színdarabok és szerzők a Stúdió Színház közvetítésével jutottak el a hajdani Marosvásárhelyi Székely Színház közönségéhez, majd a fiatalabb korosztályhoz is; a főiskola a klasszikus magyar és világirodalmi alkotások mellett az abszurd – Ionescu, Mrozek, Beckett –, az egzisztencialista, a pirandellói dramaturgia, Grotowski és Brook szakrális színházának ismeretlen tájaira is rálátást biztosított. A rendszerváltás után újra elindult a magyar rendező- és dramaturgképzés, immár saját keretek között, és minden irányban nyitottan.
Az évtizedek alatt közel ezer végzett hallgató közül sokan a világ legkülönbözőbb sarkaiba is eljutottak, és akár a színművészeti pályán, akár más hivatásban folytatták életútjukat, a hely szelleme – a folyamatosan megújulni képes, gazdagodó hagyomány, nyitottság és igényesség – meghatározó szerepet játszott tevékenységükben.
A marosvásárhelyi "színi" a Köteles Sámuel utcában a diktatúra ínséges évtizedeiben is a szabadság szigete volt. A rendszerváltás óta eltelt csaknem negyedszázad alatt az intézménynek sikerült kivívnia a jelentőségéhez méltó UNIVERSITAS rangot. Chartájában és mindennapi gyakorlatában egyaránt a szellemi szabadság, az anyanyelvi oktatás, a személyes felelősségvállalás, az egyetemes kultúra és a szűkebb közösség szolgálata mellett foglal állást.
Ma már a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész, bábszínész, rendező, mozgásművészet, színháztudomány, zenepedagógia, audiovizuális multimédia és látványtervezői akkreditált és engedélyezett szakokon biztosít alap- és mesterfokú képzéseket, román és magyar nyelven képez szakembereket, doktorátusi iskolával rendelkezik, ahol a nemzetközi elvárásoknak megfelelő és folyamatosan bővülő elméleti oktatást nyújt a hazai és külföldi hallgatóknak. A román tagozattal egyetértésben létrejöttek az önálló román és magyar művészeti karok. A felújított Pállfy-házban kapott helyet a zenei képzés. A Köteles utcai, jól felszerelt tantermekben egész nap "élet zengi be az iskolát"; valakik mindig próbálnak, készülnek, hangképeznek, vitáznak, táncolnak, énekelnek, mozognak, sminket, plakátot, jelmezt, koreográfiát, díszletet készítenek vagy verset mondanak, amitől az utcán áthaladó járókelő is úgy érezheti, hogy "az élet is derűs iskola lesz"…
Ugyanakkor az egyetem színházi intézményként is működik, színes, a teljes színházi évadot átfogó repertoárral, amelynek keretében a végzősök vizsgaelőadásait láthatja a közönség. Két igényesen kialakított és felszerelt színházterem és játéktér/színpad áll a színházi alkotók rendelkezésére: a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színház és az új, Levél utcai Studio 2.1 – Bábstúdió. A két stúdiószínház látogatottsága folyamatosan nő. Az utóbbi másfél évben az előadások nézőszáma meghaladta a tizenkétezret, mára elérte a tizenötezret. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal, a város többi zenei, egyetemi és kulturális intézményeivel szoros együttműködésben a multikulturalitás jegyében kívánja szolgálni a várost és a közösségi kultúrát.
(K. G.)
Népújság (Marosvásárhely)

67 éves intézményi múlt, félévszázados tanári pálya
Születésnapoztak a Köteles utcában csütörtökön, méghozzá az Egyetem Napja elnevezésű rendezvénysorozattal. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 67. évét ünnepelték, ugyanakkor kitüntették Kovács Levente rendezőt, aki az intézmény 67 évéből ötvenben tevékenyen vett részt.
Az intézmény minden év tavaszán megünnepli fennállásának évfordulóját az Egyetem Napja rendezvénysorozattal. Ilyenkor a Stúdió Színház szélesre tárja kapuit hűséges közönsége előtt, s velük együtt ünnepli, hogy 1954-ben központi utasításra, politikai okokból, de szerencsére a híres színházi triumvirátus – Szabó Lajos, Tompa Miklós, Kovács György – irányítása mellett a Kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyre költözött. A hatvanhetedik évfordulót muzsikaszóval, énekkel, vetítésekkel ünnepelték, valamint kitüntetésekkel.
A kortárs művészet kiválóságairól
Az intézmény rektora, Sorin Crişan elmondta, szokás az egyetem falai közt, hogy a születésnapot díszdoktori, valamint a Professor emeritus címek átadásával teszik ünnepélyesebbé. Az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet kap a nemzetközi rendezői művészet két kiemelkedő személyisége: Ascher Tamás, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, valamint Alexa Visarion, a Bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora.
„A kortárs művészet kiválóságainak adunk át díszdoktori címet, s az, hogy ők ezt elfogadták, azt jelenti, hogy értékelik azt a munkát, amely az egyetem falai közt zajlik” – hangoztatta az intézmény magyar karának dékánja, Koós Anna. A budapesti rendező, Ascher Tamás nem tudott most jelen lenni, ezért ő az őszi tanévnyitón veszi át kitüntetését. A nemzetközi hírnévnek örvendő Alexa Visarion rendező személyesen vette át a díszdoktori címét, valamint az egyetemi szenátus tagjainak járó tógát és kalapot.
Volt üldözött és hajcsár is
A díszdoktori címek mellett minden évben adományoznak Professor emeritus címet is, ez a legmagasabb kitüntetés, amelyet az egyetem saját tanárának adhat. Idén ezt az ötven éve a Kötelesen oktató Kovács Levente kapta.
A marosvásárhelyi professzor érdemeire Balási András, rektorhelyettes mutatott rá. Elmondta, Kovács Levente 44 előadást rendezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, 52-t a színiakadémián, de jutott 9 előadása Szatmárnémetibe, 8 Sepsiszentgyörgyre, 17 Nagyváradra is, hogy csak a legfontosabbak említsük. „Ötven év tanári pálya töretlen hittel és professzionalizmussal” – foglalta össze röviden Kovács Levente félszázados tevékenységét a rektorhelyettes. Hozzátette: a professzor nemcsak elméleti és gyakorlati tudást adott át több ezer tanítványának, hanem emberileg, lelkileg is támaszt nyújtott nekik.
Kovács Levente kitüntetésének átvétele után felemlegette, hogy volt ő minden ezen az egyetemen. „Gyakornokként kezdtem, tanítottam irodalmat, beszédtechnikát, magyar nyelvet, színészmesterséget, rendezést is. Mikor mit kellett, minden rést velem tömtek be. Voltam irányító és irányított, hajcsár és üldözött is” – fogalmazott a kitüntetett.
Szász Cs. Emese
szekelyhon.ro

Meglátni a másikat
Elkezdődött a tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Kedden délelőtt elkezdődött a 2013/2014-es tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A hagyományosan jó hangulatú tanévnyitó idén sem veszített szükségszerű lazaságából, az esős idő ellenére is jókedvű arcok vették birtokba a Köteles utcai Stúdió Színház előadótermét, akik – kezdésképpen – együtt énekelték tanáraikkal a Gaudeamus igiturt.
A teljes telt házas közönséget Harsányi Zsolt rendező, az intézmény tanára üdvözölte, majd Molnár Tünde orgonajátékát követően Sorin Crisan rektor lépett a mikrofonhoz. Beszédében a nézés, illetve látás fontosságát, valamint a kettő közötti különbséget hangsúlyozta ki. – Nézzük egymást és a néző is nézi a színészt. De a vizuális, belső felismeréshez a nézés nem elég. Látás kell hozzá. Látás, amely helyet hagy bennünk a másiknak. Reméljük, hogy a mostani elsőéveseket sokan fogják látni majd. Hogy neves színművészek, színházi szakemberek lesznek és büszkék lehetünk arra, hogy a tanítványaink voltak.
Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja elmondta: a zökkenőmentes tanévkezdés nagyon sok munkával jár. Kell hozzá infrastruktúra, kellenek épületek, jó tanterv, elkötelezett tanárok és mindenre elszánt hallgatók. – A két utóbbi tényezővel soha nem volt gondunk. Ezt az állítást rengeteg dologgal alá lehet támasztani, például a tavalyi uniós felmérő bizottság rendkívül pozitív értékelésével. De ennél is fontosabb, hogy diákjaink szinte százszázalékban az itt tanult szakmájukban helyezkedtek el, avagy azon szakterületen tanulnak tovább. A meghirdetett helyeink felteltek, sok elsőévesünk van. Az idén alapképzésben színészmesterség, bábszínész, mozgásművészet, teatrológia, audiovizuális kommunikáció és multimédia, valamint zenepedagógia szakokon indítottunk évfolyamokat, három szakon magiszteri képzés veszi kezdetét: színészmesterség, rendezés, valamint teatrológia-művelődésszervezés – árulta el Kós Anna, miközben felolvasta az elsőévesek névsorát.
Oana Leahu, a román nyelvű kar dékánja hozzátette: – Isten hozta önöket az egyetemen. Ez nem Bukarest és nem Budapest. Nem ígérhetjük a csillogást. Senkiből nem csinálunk sztárt, azt mindenkinek magától kell elérnie. Mi azonban megtanítjuk önöknek, hogy hogyan hozzák ki a legjobbat önmagukból, hogyan fejlesszék tökélyre képességeiket, hogyan legyenek nagyszerű színészek, színházi emberek – mondta Oana Leahu, aki rövid beszédében Valeria Covatariura, az intézmény volt rektorára és Lohinszky Loránd színművészre, az egyetem néhai tanárára egyaránt emlékezett.
A tanévnyitó ünnepség Molnár Tünde orgonajátékával és az intézmény kórusának énekével zárult, majd a hallgatók birtokba vették termeiket. Elkezdődött a színis tanév.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Új színházi társulat alakult
Az egy főre eső színházak számát tekintve világszinten eddig is előkelő helyen állt Marosvásárhely, mostantól azonban még egy új magántársulat is feltűnik a palettán. A Spectrum Színházat egy gyógyszergyár finanszírozza, s többek közt lelki gyógyszernek is szánja a születendő darabokat.
Huszonegy taggal, ideiglenes helyszínnel és hatalmas lelkesedéssel alakult meg a Spectrum Színház, amely jövő héten mutatja be első előadását A nép ellensége címmel. Az új társulat ötletgazdája, Török Viola rendező, aki nyaranként a Csűrszínházban foglalkozott „színházcsinálással”, s akkor érezte azt is, hogy erre van igény. Így férjével, Török Istvánnal együtt kezdtek dolgozni a Spectrum Színházon. „Hiánypótló színház lesz ez, amelyet kicsit másként akarunk csinálni. A közönségből akarunk kiindulni, s megnézzük, hogy a néptánc és a népzene mennyire összeilleszthető a színházzal, ugyanis ez a két terület az utóbbi időben nagyon eltávolodott egymástól” – mondja Török Viola, aki az új színház rendezője is egyben.
Ifjú színészek szerződtek a Spectrumhoz
A társulathoz szerződött három fiatal művész is: Ritziu Ilka Krisztinának, Faragó Zénónak és Kinda Szilárdnak köszönhetően nem csak vendégszereplőkből él majd a társulat. A Művészeti Egyetem friss végzettje, Ritziu Ilka Krisztina elmondta, bár sokak szerint bátorságra vall, ő nagy örömmel mondott igent a társulat felkérésének, ugyanis nem először dolgozik együtt Török Viola rendezővel, és tudja, szép dolgokat fognak alkotni majd. Az ifjoncok mellett a társulat alapítói közé tartoznak a „nagy öregek” is, már a legelső előadásban is játszik Kovács Levente, Kárp György, Tatai Sándor, valamint szerepet kapott Nagy István is. Kovács Levente rendezőt például évek óta hívják színpadra szerepelni, ő pedig úgy érzi, most jött el az ideje annak, hogy megmutassa, „nemcsak tanítani, hanem csinálni is tudja a színházat”. Kovács Levente hozzáteszi: Marosvásárhely eddig is világszinten előkelő helyen van az egy főre eső színházak számát tekintve, ezentúl azonban még jobb lesz a helyzet. Az alapítók közt találjuk Szélyes Ferencet is, aki büszke arra, hogy a Mikházi Csűrszínházban alakult az új színházi társulat csírája. „Az új színház nem a többi ellenében alakult, és nem is azért, hogy megmutassa, így kell színházat csinálni. Reméljük, kiegészíti azt, amit a többi társulat nyújt, és bízunk benne, meg tudjuk szólítani a fiatalokat, az egyetemistákat is” – fogalmazott Szélyes.
A volt Ifjúsági Mozi lesz a székhely
A társulat tagjai eddig a nyárádszeredai kultúrotthonban próbáltak, többek közt azért is, mert a Bekecs Együttes táncosai is a társulat alapítói közt vannak, valamint a néptáncegyüttes vezetője, Benő Barna is alapítója a Spectrum színháznak. A társulat ideiglenesen a Köteles utcai Stúdió Színházban játssza majd előadását, kibérelték azonban a volt Ifjúsági Mozi épületét, úgyhogy tavasztól saját helyszínen működnek majd. „Az épületet tíz évre kibéreltük, azonban ráfér a felújítás, a tetőből folyik a víz, a székeket ki kell cserélni, fűtés, világítás jelenleg még nincs. A bérleti szerződés értelmében, mindezeket a munkálatokat mi végezzük el” – mondja Török István, a Via Spectrum gyógyszercég tulajdonosa, a Spectrum Színház létrehozója.
A Spectrum elsőként Henrik Ibsen A nép ellensége című darabját mutatja be november 14-én, csütörtökön a Stúdió Színházban, novemberben még kétszer játsszák majd a darabot Vásárhelyen, valamint sepsiszentgyörgyi vendégjátékra is készülnek
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Utópiák és (re)konstrukciók
XIV. Színháztudományi Konferencia
Színházi utópiák és színpadi (re)konstrukciók – e címet viseli az a színháztudományi konferencia, amely ma reggel veszi kezdetét. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező rendezvénysorozatáról van szó, amely 14. alkalommal kerül megszervezésre, az eseménnyel kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az intézmény előcsarnokában. Mint azt Balási András rektorhelyettes elmondta minden évben más- más témakörben szervezik az ülésszakot, változik a témakör, egyik évben inkább gyakorlati, másik esztendőben inkább elméleti kérdéskörök foglalkoztatják a résztvevőket.
– Idén az utópia és a színpadi (re)konstrukciók képezik a fő irányvonalat. A konferencia a Plaza Hotel konferenciatermében zajlik, az előadások nyelve angol és francia. Ez évben több mint ötven jelentkezőnk volt a világ minden tájáról, közülük körülbelül harmincan jönnek előadni Marosvásárhelyre, mert volt egy értékelő bizottság, amely megvizsgálta, hogy a beküldött dolgozatok megfelelnek-e szakmai szempontból, illetve beleillenek-e az idei témakörbe. Mi egy kicsi egyetem vagyunk, így értelemszerűen az általunk szervezett tudományos ülésszakokat sem jellemzi nagyon nagy lélekszám, de Franciaországból, Portugáliából, Ciprusról, Lengyelországból, Magyarországról és természetesen Romániából mégis sok-sok jeles kutató érkezik Marosvásárhelyre. Sok a hazai jelentkező, több előadó az egyetemünk hallgatója, doktorandusza, ami azt jelzi, hogy ütjük a mércét. A konferencia nem csak a szakmához kíván szólni, ezért minden évben, az értekezések mellett különböző rendezvényekre, előadásokra is sor kerül és ez az idén sincsen másképp. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szerda esti Carmina Burana című előadása a rendezvénysorozat részét is képezi, míg a csütörtöki zárónap estéjén a méltán világhírű Harry Tavitian és Cserey Csaba formálta duó koncertezik a Stúdió Színházban. A külföldi vendégek számára természetesen különálló programokat is szervezünk, megmutatjuk neki, a várost és az egyetemünket, hogy elégedetten távozzanak és máskor is visszatérjenek hozzánk – mondta Balási András.
A konferencia előadássorozata ma reggel kilenc órakor veszi kezdetét, 10.30 és 11, 12.30 és 14, valamint 15.30 és 16 óra között kávé-, illetve ebédszünettel. A mai és holnapi értekezések 17.30 órakor érnek véget, ezeket követi a Carmina Burana, illetve az említett, Tavitian&Cserey-koncert. Az ülésszak moderátorai között megtalálhatjuk Sorin Crisant, Sorin Antohit, Cristian Stamatoiut, Egyed Emesét, Eugen Pasareanut, Kricsfalusi Beatrixot, Demeter Júliát, a tudományos bizottságot Sorin Antohi elnök, Jákfalvi Magdolna, Sorin Crisan, Demeter Júlia, Ungvári Zrínyi Ildikó és Egyed Emese alkotja.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam Szabó Csaba
2013. december 14-én délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában különleges, az egyetem 1963–1987 közötti korszakának egyik meghatározó tanáregyéniségére, Szabó Csaba zeneszerzőre, az intézetben beszédtechnikát és zenei ismereteket oktató adjunktusra emlékeztető kötet bemutatására kerül sor.
Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ akár Marosvásárhely zenei életének kiemelkedő személyiségeként, akár a színészképzés korszerűsítésének egyik jelentős képviselőjeként egyaránt számot tarthat az utókor tiszteletére, magas szintű értékelésére.
Az egyetemen található hivatalos dokumentumok szerint Szabó Csaba számára 1963. október 1- jétől állította ki a munkakönyvet a személyzeti osztály, helyettes adjunktusi beosztásban. Ezt követően 1964. október 1-jétől a helyettes jelzőt a törvényben előírt egy év leteltével eltörölte a hivatal, s véglegesített adjunktusa lett az intézménynek. 1966. október 1-jétől a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmesterének nevezték ki másodállásban, azonban továbbra is teljes katedrája maradt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1987. szeptember 15- én szakadt meg adjunktusi beosztású alkalmazása, miután a kommunista diktatúra törvényei értelmében a kitelepedést kérvényező egyének nem taníthattak romániai oktatási intézményekben. 1988-tól 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytatta zenepedagógusi pályáját, melynek során elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója jelentette számára a legfontosabb iránymutatást.
A színészképzésben eltöltött negyedszázad során jelentős mértékben járult hozzá a beszédtechnika, a hangképzés és a színpadi beszéd oktatásának tudományos alapokra helyezett korszerűsítéséhez, valamint a zenei ismeretek és énekhangképzés kifejlesztéséhez; addig ezeket a diszciplínákat inkább tapasztalati alapokra építve oktatták az intézetben közreműködő tanárok.
Muzsikusi munkásságát tekintve elmondhatjuk, hogy Szabó Csaba egész élete, egész életműve "harcos" küzdelem a magyarság megmaradásáért és művelődéséért, a magyarság zenekultúrájáért: beleértve zeneszerzői, zenetudósi és zenepedagógiai tevékenységét is. Zeneszerzői és tudományos érdeklődése egyaránt szülőföldje magyar népzenei és zenetörténeti hagyományához kötötte: Marosvásárhelyt a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József, majd Kolozsvárott a Gheorghe Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János növendékeként elkötelezett kutatója és művelője erdélyi nemzeti hagyományainknak. Seres András etnográfussal közösen 1991-ben megjelentetett Csángómagyar daloskönyve és az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia által a millenniumi pályázaton Arany Díjjal jutalmazott tudományos gyűjteménye örökre beírta a nevét a magyar zenekultúra történetébe, a magyar örökség aranykönyvébe.
Zeneszerzői életműve tematikai és műfaji szempontból rendkívül sokrétű, stílusában igen sokszínű. Az avantgárd új asszociatív zenei nyelvét a magyar zene harmóniás fundamentumába ágyazta. Vokális művei – a gyermekkarok játékosságától, vidámságától (Csingi-lingi reggelek) vegyes karainak drámaiságáig (Kőműves Kelemen) ívelnek, sajátos kórustechnikai megoldásokkal. Vokális-szimfonikus alkotásai – a Szent Márton-mise és a Szent Cecília-mise, miként a részben ide sorolható Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára című darab – a magyar evangéliumi zeneművészetnek talán legszentebb teljesítményei közé tartoznak. Szőllősy András Szabó Csaba zeneszerzői életművéről írt szavait a kötet előszavának írója idézi: "Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét."
S ha majd egyszer, nem távoli időben, képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el.
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság nemes feladata lehet az elkövetkező időkben az erdélyi magyar zenetörténet kutatásainak összefoglalása és közreadása a XVIII. századtól Seprődi János munkásságán át egész Szabó Csabáig – és tovább. Hiszen minden sovinizmus nélkül igaz lehet Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének üzenete a XVIII. és XIX. század fordulójáról: "Itt van a legvégső oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csínosodásnak…" – napjainkig érő nemzeti elkötelezettség.
A bemutatásra kerülő kötet példaértékű alapossággal tekinti át Szabó Csaba életútját, művészi és pedagógusi pályáját. Az életmű fejezeteit különböző szerzők tollából olvashatjuk: Láng Gusztáv életrajzi vázlatát, a marosvásárhelyi évekről Csíky Csaba és Kovács Levente tanulmányait. Angi István, Pávai István és Elekes Márta írásai a zeneszerző műhelyébe kalauzolják az olvasót, a szombathelyi évekről Köteles György közöl átfogó szintézist.
A kötetet Ittzés Mihály és Szabó Péter szerkesztették. A kottagrafika Kocsis Tamás munkája. A borítóterv, a tipográfia, a tördelés az Írisz Repro Stúdióban, Kecskeméten történt. Felelős kiadó a Cellissimo Bt. ügyvezetője, Budapest, 2013. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Nyomdai Kft., Budapest. Felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter. Az előszót Tóthpál József jegyzi.
A kötetben az életművet átfogóan bemutató, gazdag dokumentációs anyag található, Szabó Csabáné Szánthó Klaudia és Szabó István válogatásában és összeállításában. A művész hagyatékának és szellemiségének ápolója a halála óta elmúlt évtizedben a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A függelékben dokumentumok, interjúk, nyilatkozatok, kritikák, beszámolók, levelek, nekrológok, megemlékezések, valamint Szabó Csaba műveinek (zeneművek, irodalmi művek, hangfelvételek) jegyzéke található.
A könyvbemutatón több tanulmány szerzőjével (Csíky Csaba, Elekes Márta, Pávai István – aki vetítéssel egybekötött előadás keretében méltatja Szabó Csaba népzenével kapcsolatos munkásságát) találkozhat az érdeklődő közönség, jelen lesznek Szabó Csaba családjának tagjai, özvegye és fia, valamint volt tanárkollégák, tanítványok. Csíky Csaba összeállításában elhangzik néhány, Szabó Csaba által szerzett kórusmű és zongoradarab (Ávéd Éva előadásában). Az esemény mediátora Kovács Levente.
Kovács Levente
Népújság (Marosvásárhely)

Ballagás, mozgásszínházi bemutató és utoljára játszott előadások a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Pénteken ballagnak a Művészeti Egyetem végzősei, majd mozgásszínházi produkcióval és további előadásokkal várja közönségét a marosvásárhelyi Stúdió Színház.
Május 23-án, pénteken 11 órától ballag a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hetven végzőse a Köteles utcában. A Stúdió Színházban tartott, zenével és búcsúbeszédekkel tűzdelt ünnepség keretében veszi át Kovács András Ferenc költő, műfordító az egyetem díszdoktori címét.
A szombati nap is mozgalmasnak ígérkezik a Stúdió Színházban. Május 24-én 19 órától kerül sor A lecke című mozgásszínházi előadásra, amelyet Györfi Csaba, a Művészeti Egyetem diákja rendezett Eugène Ionesco azonos címet viselő abszurd drámája alapján. "Miben rejlik a tudatlan ember boldogsága, és miben a tanult ember boldogtalansága? Minek a hatására tud eluralkodni az emberen a határtalan mértékű agresszió?" – teszi fel a kérdést a rendező. A választ a három táncos, Bezsán Noémi, Deák Orsolya és Ruszuly Ervin minden rezdülése tolmácsolja. Az előadás júniusban Magyarország legrangosabb színházi fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón lesz látható.
Vasárnap, május 25-én 19 órától látható utolsó előtti alkalommal Kovács Levente nagy sikerű előadása, a Kész csoda. A másodéves magiszteri színészosztály előadásában megjelenik New York, a kilencvenes évek. Hat barátnő próbál boldogulni a párkapcsolatok szövevényes világában. Hetente egyszer összegyűlnek, hogy kibeszéljék mindazt, amit másokkal, máshol nem tudnak. Keresik önmagukat, a világ apró rezdüléseit, a csendet, a nevetést. Önfeledten társasjátékoznak minden összeülésükkor, a villámkérdések kereszttüzében mégis lehetőség nyílik egy-egy fél mondatra, vagy akár hosszabb elmélkedésre is, amikor felszínre kerülnek az aktuális problémák. Sőt, sokszor nem is a kártyalapon lévő kérdés a lényeg, de még a válasz sem, hanem a beszélgetésre, viccelődésre nyílt lehetőség. Egyikük válása a kis csapat életét teljesen felforgatja, és talán az szenvedi a legnagyobb kárt, aki a legmegértőbb próbál lenni. Két spanyol fiatalember teljesen új irányba tereli az események folyását… A sok poén, nevetés mögött ott lapul a kérdés: hogyan ragadható meg a boldogság?
Május 27-én, kedden 19 órától a Levél utcai Stúdió 2.1-ben utolsó alkalommal lesz megtekinthető a Liliom. Az egyetem harmadéves bábszínész szakos hallgatói ezúttal rendhagyó módon nem bábelőadással lépnek színre, Molnár Ferenc világhírű drámáját adják elő vezető tanáruk, Harsányi Zsolt rendezésében. A Liliom búcsúelőadására a belépés ingyenes.
A jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14–18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0736-350-686 telefonszámon vagy a jegy@szini.ro e-mail címen. Népújság (Marosvásárhely)

Állomások, napsütésben
Ballagás a Művészeti Egyetemen
Napsütésben, jókedvben és érzelmekben egyaránt gazdag délelőttön búcsúztak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatói. A Köteles utcai ballagási ünnepség péntek délelőtt 11 órakor vette kezdetét. A búcsúzók, hozzátartozók, barátok színültig töltötték a Stúdió Színházat és annak előcsarnokát. Az ünneplő közönséget Elena Purea és Sebestyén Aba ceremóniamesterek üdvözölték, majd a rektorhelyettes, Balási András egyetemi docens olvasta föl Sorin Crisan rektor üzenetét. Balási András továbbá saját élményeit is megosztotta a jelenlevőkkel. Visszaemlékezett a pillanatra, amikor ezelőtt 13-14 évvel végzősként ült a Stúdió Színház nézőterén és az öröm megmaradó érzésére, amit azóta is, minden ballagás alkalmával újra átél. – Remélem, hogy évek múlva önök is így gondolnak erre a pillanatra – mondta a rektorhelyettes, aki az ünnepség második felvonásaként az egyetem által díszdoktori címmel kitüntetett Kovács András Ferenc költőt méltatta.
– Az intézmény szenátusa egyöntetűen megszavazta Kovács András Ferenc díszdoktorrá avatását. KAF Szatmárnémetiben született 1959. július 17-én, szinte a színházban: édesanyja Elekes Emma színművésznő, édesapja Kovács Ferenc rendező. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-francia szakán szerzett diplomát, majd évekig tanárként dolgozott a Székelyföldön. A Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának a szerkesztője, majd a lap főszerkesztője. 2002-ig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. A IV. Forrás- nemzedék vezéralakja, a kortárs magyar líra világirodalmi rangú képviselője – ismertette KAF életútját Balási András, majd a kitüntetett költészetéről, díjairól, illetve tanári munkásságáról szólt. – Mint osztályvezető tanár, az én tanárom is volt az egyetemen. Nonkonformista oktató, aki számos esetben a lakásán tartotta óráit. Csodálatos találkozások voltak ezek, mézes kenyérrel, teával, végeláthatatlan beszélgetésekkel művészettől az asztronómiáig. Boldogan adom át neki egyetemünk legmagasabb kitüntetését – a díszdoktori címet. Kovács András Ferenc köszönetképpen Shakespeare A vihar című drámájának Prospero elköszön című monológját olvasta föl, először román nyelven, majd a magyar fordítás két – nyolcas, illetve tízes sorokkal írott – változatában.
Az intézmény végzős diákjainak búcsúbeszédeit számos rövid előadás – elsősorban dalok (a hallgatók előadásában) – gazdagította, majd a végzős osztályok színpadra szólítása és bemutatása következett. Ezt megelőzően Oana Leahu és Kós Anna dékánok szóltak a jelenlévőkhöz. Kós Anna egy csodálatos utazáshoz hasonlította az elmúlt éveket, amelyek során mindannyian ugyanazon a vonaton utaztak, de most elérkezett az az állomás, ahol a hallgatóknak le kell szállniuk. De – mint mondta – reméli, hogy szép csomagot visznek magukkal erről az állomásról, és a továbbiakban is hasonlóan emlékezetes utazásokon vesznek részt.
A délelőtti rendezvény további, rövid produkciókkal zárult, majd kiléptek a Stúdió Színház kapuin az immár elballagott hallgatók. Útjaikon következnek az Élet sokszor szép és párszor nehéz állomásai.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)

(M)ilyen gazdagok vagyunk(?)
E címmel szervez jövő héten Sütő András-műhelykonferenciát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti kara. Mint azt a szervezők közleményében olvashatjuk, a konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában.
Ami az október 29-étől (szerdától) október 31-ig (péntekig) tartó eseménysorozat programját illeti, a konferencia munkálatai, azaz az előadások sorozata szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban. Az előadás-sorozat, szünetekkel együtt 17.40 óráig tart, ezt követően – 18 órától – kiállítás-megnyitóra kerül sor: Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András- portréit tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió Színházban. A nap zárásaként pedig a Yorick Stúdió előadását, Székely Csaba drámáját, a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót láthatja a közönség ugyanott. Az előadáson való részvétel ingyenes.
Csütörtökön reggel 9 órakor kezdődik az előadás-sorozat a Bod Péter Diakóniai Központban, a délelőtti program 14.30 óráig tart. A munkálatok összegezésére 17 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Mint azt Lázok János egyetemi tanár, a konferencia főszervezője elmondta, a délutáni eseményen az előadásokat elnöklő moderátorok egyórányi értekezlet keretében összefoglalják a konferencián elhangzottakat, az összefoglalókat követően pedig a közönség teheti fel kérdéseit Sütő Andrással, valamint az elhangzottakkal kapcsolatosan. A konferencia záróprogramjában közreműködik Zágoni Előd gordonkaművész, Strausz Imre karvezető és a marosvásárhelyi egyetem színész szakos harmadéveseinek leánykara. A szerdai és csütörtöki munkálatokon többek között Cseke Péter, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Elek Tibor, Kovács Dezső, D. Lőrincz József, Mester Béla és Petzoldt Silvia (utóbbi a jénai egyetem oktatója) előadásait hallhatja a közönség.
A rendezvénysorozat pénteken Sütő András pusztakamarási szülőházának meglátogatásával folytatódik. Az egyetem két autóbusza reggel 9 órakor indul a Teleki Téka előtti parkolóból, és oda is tér vissza 15 órakor. 18 órakor pedig – a konferencia zárómoz- zanataként – a Sütő András református temetőben lévő sírjánál találkoznak és gyújtanak gyertyát a résztvevők.
A konferencia nyitott, bárki által látogatható programjai közé tartoznak a délelőtti előadások, illetve a csütörtök délutáni, Kultúrpalota-beli összegző. Ugyancsak ingyenes és bárki által látogatható, de előre való bejelentkezést igényel a Yorick Stúdió produkciójának megtekintése, valamint a pusztakamarási kirándulás. Bejelentkezés az eseményeket megelőzően legalább egy nappal szükséges a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem titkárságán (telefonszám: 0265-266.281) vagy a studio@uat.ro címen. Az igényelt meghívókat pedig a Stúdió Színház pénztáránál vehetik át az érdeklődők.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Sütő András- műhelykonferencia előadásainak programja
Mint arról korábban hírt adtunk, ma reggeltől kezdődően Sütő András- műhelykonferenciát szervez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kara. A konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában. A konferencia előadásainak részletes programját Lázok János, a rendezvénysorozat szervezője bocsátotta a rendelkezésünkre, az alábbiakban mi is közöljük. Az értekezésekre az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban kerül sor.
Október 29, első nap. 9.00 óra: regisztráció. 10.00: A konferencia résztvevőit köszönti Sorin-Ion Crisan, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora és Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja. Délelőtti szekció: 10.00 – 13.00 óra, elnök: Szász László. 10.00 – Soltész Márton: "Magunkat írjuk tehát". Sütő András valóságértelmezésének eszmei-poétikai vonatkozásai. 10.20: Cseke Péter: Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az Anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere. 10.40 – Elek Tibor: Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígér. 11.00: az előadások vitája. 11.20: kávészünet. 11.40 – Filep Tamás Gusztáv: "ami hazugsággal indul és hazugsággal folytatódik, bajosan végződik igazsággal" – Egy párhuzam és egy eltérés Szabó Gyula és Sütő András pályaképében. 12.00 – Novák Csaba Zoltán: Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása. 12.20 – Vincze Gábor: Sütő András a magyar diplomáciai iratokban az 1970–80-as években. 12.40 – Kántor Lajos: Önreflexiók – avagy Sütő-levelek kommentárja. 13.00: az előadások vitája. 13.20: kávészünet. Déltáni szekció: 15.00 – 17.30 óra, elnök: Filep Tamás Gusztáv. 15.00 – Kovács Dezső: Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója. 15.20 – Szász László: "Szerepvivő emberré lettem". Sütő András Kálvin-portréja. 15.40 – Jákfalvi Magdolna: A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje. 16.00: az előadások vitája. 16.20: kávészünet. 16.40 – Vida Gábor: Én és ők, perzsák. 17.00 – Lázok János: A kerek félalmák dramaturgiája. 17.20 – 17.40: az előadások vitája, majd kávészünet nélküli helyszínváltás mikrobusszal a Stúdió Színházban felállított kiállításra.
Október 30. Délelőtti szekció: 9.00 – 12.00 óra, elnök: Mester Béla. 9.00 – Cristian Réka: Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol–amerikai világban. 9.20 – Petzoldt Silvia: Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényeiben. 9.40 – Mester Béla: Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban. 10.00 – Aradi Schreiner József: Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját? 10.20: az előadások vitája. 10.40: kávészünet. 11.00 – Kuszálik Péter: Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések. 11.20 – G. Balla Ilona: Előfeltevések Sütő András hálózati kritikai kiadásának módszertani vonatkozásairól. 11.40 – Dávid Gyula: Sütő- pályaív – a Kriterion felől nézve. 12.00: az előadások vitája. 12.20: kávészünet. Kora délutáni szekció: 12.40 – 15.00 óra, elnök: Dávid Gyula. 12.40 – Markó Béla: Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában). 13.00 – Láng Gusztáv: Csipkerózsikával kezdődött. Egy irodalmi vita mint kanonizáció. 13.20 – Molnár Gusztáv: Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban. 13.40 – Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata. 14.00 – Lőrincz József: Az igazmondó Sütő András. 14.20 – 14.40: az előadások vitája. 15.00 – 16.30: kávészünet, ebéd. 16.30 – 16.45: helyszínváltás, mikrobusszal a Bernády Házba. 17.00 – 19.00 óra: esti zárószekció a Bernády Házban: a tagozati elnökök összegező beszámolója meghívott közönség előtt. A résztvevők és a közönség hozzászólása biztosított mindegyik előadás után. Záróbeszéd: Balási András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem prorektora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Sütő András képben, szóban
Három napon át Sütő András volt a fókuszban Marosvásárhelyen, ahol hiánypótló emlékkonferenciát szerveztek a csaknem tíz éve elhunyt íróról. Szakemberek a Sütő-életművet boncolgatták, de az író különböző „arcaival” is lehetett találkozni.
A (M)ilyen gazdagok vagyunk? című konferencián hazai és magyarországi szakemberek vettek részt, azzal a céllal, hogy megvitassák különböző elméleteiket Sütő András közéleti, de főként irodalmi tevékenységével kapcsolatban. A 22 különböző szakmunkát a Bod Péter Tanulmányi Központban vitatták meg, az eredményeket pedig a Kultúrpalotában ismertették.
A háromnapos hiánypótló jellegű konferencia különböző kiegészítő eseményeknek is helyet adott, ilyen volt az a fotókiállítás is, amelyen Erdélyi Lajos fotóművész dokumentumértékű portréit állították ki a Stúdió Színházban. Lázok János konferenciaszervező elmondta, véletlen folytán tudta meg, hogy Erdélyi Lajos harminc éven át fotózta Sütő Andrást, így dokumentumértékű fényképekkel rendelkezik. Gyors e-mailváltás után sikerült is összehozni a tárlatot a Köteles utcai Stúdió Színház előcsarnokában, ahol összesen huszonkét különböző felvételt állítottak ki. Sütő András fiatalkori és időskori képei közül láthatjuk őt a főszerkesztői asztalnál, az Új élet szerkesztőségében, szerkesztőbizottsági megbeszélés közben, de a töprengő vagy mosolygó Sütőt is felfedezhetjük.
A konferencia pénteken zárul, az érdeklődők pusztakamarási szülői házát látogatják meg, majd a konferencia méltó lezárásaként az író református temetőben található sírjánál, pénteken 18 órakor gyertyákat gyújtanak.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

„Hazaérkezett” a Spectrum Színház
Új magyar színház nyílik Marosvásárhely főterén: a tavaly bemutatkozott Spectrum Színház mostantól saját székhellyel rendelkezik. A társulat nemsokára a régi Ifjúsági mozi épületébe várja a nézőket.
Az új székhelyet a Boszorkány című darabbal avatják fel pénteken este 7 órától. Vasárnap egy másik bemutatóval várják a publikumot, a Szomorú vasárnapot tűzik műsorra.
Egy új színház létrehozása régóta foglalkoztatta Török Viola rendezőt, a Spectrum vezetőjét, azonban ehhez társulat is kellett, mert „kölcsönkért” színészekkel nehéz volt együttműködni. Lassan kialakult az a közösség, amellyel megvalósíthatóvá vált az ötlet, így már nem társulatot, hanem helyszínt kellett keresni.
Nagy lendülettel indult a Spectrum Gyógyszergyár által támogatott színház: az elmúlt évben három előadást mutatott be a társulat A nép ellensége, a Vitéz lélek, illetve a Vihar című darabokat. Ezeket eddig több helyszínen láthatta a közönség: a Stúdió Színházban, a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, illetve a Csűrszínházban.
„Másként szeretnénk színházat csinálni – mondta Török Viola a szerdai sajtótájékoztatón. – Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi foglalkoztatja az itteni közönséget, ugyanakkor a magyar kultúra színfoltjában, és az egyetemes színjátszásban is szeretnénk meghatározni a helyünket.” Az elmúlt évben felléptek a budapesti Thália Színházban, színházfesztiválon is szerepeltek már, így a rendező szerint a nagyközönség tudomást szerezhetett a létezésükről.
A csapat rendkívül színes, vannak fiatal tehetségek, akik számára az új színház egy hatalmas lehetőséget jelent, és vannak tapasztalt színészek, akik egyengethetik a fiatalok útjait. Szélyes Ferenc színművész a sajtótájékoztatón kijelentette: pontosan emiatt erős és dinamikus ez a társulat.
„Az, hogy Marosvásárhely főterén egy új magyar színház nyitja meg kapuit most 2014-ben, óriási dolog. A színészhallgatók számára is jó hír, mert van egy újabb lehetőség az elhelyezkedésre, ugyanakkor a nyugdíjas művészeknek is jó alkalom, hogy folytathassák munkájukat” – hangsúlyozta a színművész.
„Utolsó éves színészhallgatóként mindenki elgondolkodik azon, hogy hogyan tovább, hol kezdheti el színészi pályafutását – mondta Kovács Károly fiatal színész. – Azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha valamelyik színházban hordozhatnám majd a tálcát. Ez meg is valósult, csak nem úgy ahogy én gondoltam, ugyanis a tálcát hordozom majd pincérkét a Szomorú vasárnap című darabban, és más fontos szerepek is várnak ránk. Az új helyszínben az a különleges, hogy most helyezik el a deszkákat a teremben, és mi leszünk azok, akik alatt először ropog majd.”
Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

Elsők a színpadon
Az egyetem napja
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem napjának megünneplésére került sor április 27-én a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban, ahol az egyetem hét évtizedes évfordulója alkalmából érdekes rendezvénysorozatra várták az érdeklődőket.
A program 10 órától az ötven éve végzett diákok dr. Kovács Levente által tartott osztályfőnöki órájával kezdődött, ezt követően a Stúdió előcsarnokában fényképkiállításra került sor. A román szakos díszlettervezők kiállításáról dr. Oana Leahu, a Román Művészeti Kar dékánja mondott néhány mondatot. A továbbiakban a Stúdió teremben folytatódott a rendezvénysorozat a két egyetemi hallgató, Gál Kriszta és Cristi Ghiciuc műsorvezetők konferálásával.
Elsőként Pedro Negrescu dzsesszzenész, karmester, zeneszerző, az egyetem zenetanár szakának docense lépett színpadra együttesével. A kitűnő zenei előadás után a műsorvezetők dr. Sorin Crisanrektort kérték fel ünnepi beszéde megtartására, amelyet egy további, rövid előadás követett: a közönség nagyszerű tánckoreográfiát láthatott Tőkés Imola és Dabóczi Dávid másodéves koreográfia szakos hallgatók előadásában.
Mint az dr. Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja ünnepi beszédében elhangzott, az elmúlt közel hetven év alatt sokat fejlődött az egyetem, és főként az utóbbi negyed évszázadban sok új szak jelent meg. Ez pedig a hallgatóknak és az intézmény támogatóinak köszönhető. – Erre az egyetemre olyan diákok jönnek, akik elfogadják, hogy a pályájukon csak a nagyszerű érvényesül. Akik tudják, hogy a középszerűséggel nem jutnak messzire, és ezt fel is vállalják – mondta a dékán.
Muresan Alice másodéves hallgató és Claudiu Ionut Stian volt hallgató tánckoreográfiáját követően dr. Oana Leahu szólalt fel, majd a név nélküli együttes (Pásztor Márk, Indrei Ábel, Kádár Gellért, Esti Norbert, Bereczki Botond, a Művészeti Egyetem hallgatói) rövid, de igencsak dinamikus koncertje következett.
Az ünnepi díjátadások sorát dr. Sorin Crisan rektor nyitotta, aki elsőként Jánosi Magdolnának, az intézmény főkönyvelőjének adott át érdemoklevelet sokévnyi áldozatos munkája elismeréseképpen. Ugyancsak érdemoklevelet vehetett át Bordi Aliz, az egyetem főtitkára, majd az intézmény szenátusa két új tiszteletbeli tagjának méltatása következett. Közülük Takács Csabát, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnökét dr. Balási András docens, rektorhelyettes méltatta, aki elmondta: az alapítvány mint kiszámítható és jelentős támogatásokat megítélő partner közel tizenöt éve versenypályázatok keretében segíti az intézményen zajló munkát, alkotófolyamatot. Köszönőbeszédében Takács Csaba kifejtette, az alapítvány azokat támogatja, akikre felnéz: művészeket, oktatókat, Embereket. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen nagyon sokan tanultak, tanítottak, közöttük számos híres és jelentős művész. Amikor színpadra lépnek és felhangzik a taps, annak pár decibelje az itt oktató tanároknak, az egyetemnek is szól – mondta Takács Csaba, majd bejelentette: a Communitas Alapítvány a jövő évtől minden tanévben két teljes értékű ösztöndíjat biztosít a Művészeti Egyetemen tanuló hallgatók számára.
Az intézmény szenátusának másik megválasztott tiszteletbeli tagját, Dan Masca üzletembert, a REEA cég alapítóját és menedzserét Laurentiu Blaga méltatta. – Dan Masca életének egyik alapköve az adakozás. 1999-ben alapította IT és webdesign cégét, amely azóta 250 alkalmazottal működik. Számos jótékonysági projekt létrehozója és működtetője. Gyermekmentő programot tart fent, több száz, a közösséget, a nevelést, az oktatásügyet szolgáló projektet pro bono dolgozott ki, folyóiratokat, honlapokat támogat. Dan Masca hozzátette, a cége keretében dolgozó 250 kolléga körülbelül fele-fele arányban román és magyar, 200-an technikai szakemberek, 50-en művészek: írók, animációs szakemberek, művészek, és mindannyian saját örömükre használhatják a saját cég hang- és filmstúdióját. – A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen zajló munka azért is kiemelkedően fontos, mert az egyetlen dolog, amit nem lehet robotizálni, a művészi alkotás, a kreativitás. Gyakran álmodok egy olyan nagyszerű projektről, amelynek keretében a város szinte összes egyetemének a diáksága együtt dolgozik, a sapientiás műszaki hallgatóktól a Művészeti Egyetem hallgatóságáig – mondta Dan Masca, majd az ünnepség egyik fénypontja következett.
Dr. Kovács Levente professzor mutatta be és szólította a Stúdió Színház színpadára az intézmény első, 1965-ben végzett évfolyamának jelen lévő tagjait: Bányai Irén, Botár Endre, Krausz Kuti István, Mihály Pál, Óss Enikő, Stief Magda, Széles Anna és Vásárhelyi Katalin színművésznőket és színművészeket, akik közül sokan külföldről tértek haza: Bányai Irén a nagyváradi színházi élet legendás alakja, Botár Endre a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, Vásárhelyi Katalin sepsiszentgyörgyi, majd Los Angeles-i színművésznő, Krausz Kuti István szintén sepsiszentgyörgyi, majd németországi színművész, Mihály Pál a kolozsvári színház örökös tagja, a Pesti Magyar Színház művésze, Óss Enikő a Los Angeles-i magyar színjátszás megteremtője, az ottani Thália Stúdió alapítója, Stief Magda kolozsvári színművésznő, németországi egyetemi tanár, Széles Anna kolozsvári színművésznő, majd a magyar és román filmgyártás sztárja.
– Különleges társaság ez az osztály. 1961-ben kerültek ide, és azzal kezdték egyetemi éveiket, hogy felépítették a Stúdió Színházat: ástak, lapátoltak, falat emeltek és időkapszulát helyeztek el alatta. Elsőéves koruktól minden előadásban szerepeltek, közülük többen felléptek az első, legendás Tartuffe-ben. Kovács György, Lohinszky Loránd, Csorba András, Nagy Imre tanította őket. Harmadévesek voltak, amikor én mint tudatlan filológus ide kerültem, és egyből a mélyvízbe dobtak: rám bízták Harag György velük elkezdett előadásának végső megrendezését, befejezését. Ők barátként álltak mellém, holott teljes mértékben leégethettek volna. Ehelyett közös erővel, 1965. április 15-én, ötven évvel ezelőtt színre vittük az első előadásomat. Negyedévesen 77 produkcióban léptek színre 16.500 néző előtt: az az év a Stúdió Színház történetének mindmáig egyik legemlékezetesebb évadja – mondta dr. Kovács Levente, majd egyénenkénti kiértékelő mondatok és rövid beszélgetések sorozata vette kezdetét, amelyek során a hosszúra nyúlt, de nívós, érdekes és mindvégig igen jó hangulatban zajló ünnepség záróakkordjaként a marosvásárhelyi színházi oktatás első évfolyamának jelen lévő tagjai átvették aranyokleveleiket.
(Szász Noémi-Henrietta, Török Anett, K. Nagy Botond)
Népújság (Marosvásárhely)

Merész vállalkozás, nagy előrelépés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenepedagógia szakán
2015. május negyedike emlékezetes nap marad mindazok számára, akik megnéztük a Művészeti Egyetem zenetanár szakos hallgatóinak rendkívüli bemutatóját. A Stúdió Színház színpadán fellépő csapat a Rebecca című, rendkívül érdekes musicallel lepte meg hallgatóságát.
A telt ház látványa egyszerre sokkoló és biztató hatása tudat alatt is arra késztette az előadókat, hogy teljes szívből és lélekből játsszák el a darabot. Az első meglepetés rövid szemrebbenését a bizakodás erőt adó hatalma váltotta fel. A leendő zenetanároknak talán szokatlan volt, hogy színészi feladatot is vállalniuk kellett, de a zene és az ének kisegítette őket a nehezebb pillanatokban.
Az egyetem számára fejlődést jelentő mérföldkő, hogy a zeneszakos diákok a kórus- és hangszeres zene mellett már a musical bemutatását is merik vállalni. Felkészítésükben, bátorításukban a színpadi fellépéseken rutinosan mozgó dr. Buta Árpád Attila énekes- előadóművész, egyetemi tanár vállalta a főszerepet. Ő jelölte ki Michael Kunze szövegíró és Lévay Szilveszter zeneszerző Rebecca, a Manderley ház asszonya című kompozícióját. Kitűnő pedagógiai megfontoltságból azért esett a választás erre az alig ismert műre, hogy az előadóknak nagyobb legyen a sikerélményük, ugyanis a közönség így kevésbé tudja összehasonlítani a kezdő csapat munkáját egy begyakorlott, hivatásos társulatéval.
Az előadásnak nem volt olyan pillanata, amelyben unatkozhattunk volna: figyelemfelkeltő cselekmény és magukkal ragadó melódiák kényszerítették döbbenetes csodálkozásra a hallgatókat. A magányos "american lady" és fizetett társalkodónője kényszerből utaznak együtt. A gazdag nőnek társaság, a társalkodónőnek fizetés kell, így a pénz válik az egyetlen összekötő kapoccsá közöttük. Az úri hölgy azt hiszi, hogy kénye-kedve szerint rendelkezhet a szégyellős, visszafogott, alázatos lánnyal, viszont hamar szertefoszlik ez az illúzió, mert megjelenik a gazdag és özvegy úriember. A társalkodónő és Maxim de Winter között hamarosan forró érzések szövődnek, amelynek házasság lesz a vége. Az amerikai hölgy nagy csodálkozva döbben rá, hogy újra magányos marad. Az új pár megérkezése Manderley-be alattomos, rejtélyes, baráti, ellenséges, hátborzongató és szomorú események sorát váltja ki. A ház előző asszonyát, a néhai Rebeccát szolgálók közül néhányan igyekeznek megbontani Max és neje harmóniáját. Szinte sikerül is a tervük, de a párnak végre lehetősége nyílik megértetni egymással az ellentmondásos eseményeket. Max bevallja új feleségének, hogy tehetetlenségében ő ölte meg Rebeccát, mert az folyamatosan gúnyolta és megcsalta. Már-már kiderül a gyilkosság is, de egy, a nyomozásba bevont orvos szerint az elhunyt nő betegsége miatt öngyilkos lett. A további viszályokat a kastély porig égése szünteti be. Ezzel végérvényesen elcsitulnak az indulatok, a musical boldogságban fejeződik be.
Külön dicséretet érdemelnek a zeneszakos hallgatók – és a besegítők is – ezért a produkcióért. Mindenki nagyot alakított. A zenészek részéről rendkívüli ez a teljesítmény, ugyanis ők nem tanulják a színjátszást, mindent átélésből, lélekből mutattak nekünk.
Szereposztás: "ÉN" (Ich), társalkodónő – Veress Mandy, III. éves, Maxim de Winter – Zöld József, III. éves, Mrs. Danvers – Ferencz Annamária, III. éves, Amerikai hölgy, Edith van Hopper – Hütter Dóra, III. éves, Beatrice Lacy – Nemes Katalin, I. éves, Frank Crawley/Giles Lacy – Ördög Vilmos Attila, III. éves, Jack Favell – Orbán Kálmán, II. éves, Ben – Siklódi István Attila. Zene (zongorakíséret): Bartha Orchidea Evelyn, III. éves. Mesélő – Nagy Norbert, II. éves színész. Közreműködők és kórustagok: Baricz Emőke (II.), Nagy Mónika Sarolta (II.), Köllő Emese (I.), Rózsa Sára (I. éves multimédia szakos), Berecki Botond (I. éves látványtervező szakos). Felkészítő tanár: dr. Buta Árpád Attila.
Reméljük, ez a siker további bemutatásokra buzdítja az előadókat!
Szilágyi Mihály mesterképzős hallgató
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyen adják át a Communitas ösztöndíjait
Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány Ösztöndíjbizottsága idén tizenharmadik alkalommal adja át az Alkotói Ösztöndíjakat.
Az ünnepi gála május 15-én, pénteken délután 4 órakor kezdődik a Művészeti Egyetem Stúdió Színházában (Köteles Sámuel utca 6. szám). Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az Alkotói Ösztöndíjbizottság elnöke, a rendezvény házigazdája Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója lesz.
Az esemény keretében kiállítás nyílik a 2014-es képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus méltatja. Ezt követően a résztvevők a 2014-ben irodalom, zeneművészet, film és televízió, valamint színházművészet kategóriákban díjazott ösztöndíjasok műsorát tekinthetik meg.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb
Népújság (Marosvásárhely)

A hallgatók több mint kilencven százaléka a szakmában dolgozik vagy tovább tanul
Nemrég a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ballagási ünnepségén hangzott el, hogy szinte mindenik végzős már az egyetemen eltöltött évek során ért el szakmai sikereket, és felmerült a kérdés, hogy a képzési folyamat valójában a diákok mélyvízbe dobása, vagy medencében való gyakorlás. Köztudott, hogy gyakran az a vád éri az intézményt, hogy túl sok színész kerül ki padjaiból, és kicsi a piac, amely őket felszippanthatná. Hogy mennyire fedi ez a valóságot, és milyen arányban sikerül a szakmában elhelyezkedniük a végzősöknek, arról dr. Balási András rektorhelyettessel beszélgettünk.
– Bizonyára nem újdonság, a köztudatban az él, hogy "színész-túltermelés" folyik a Művészeti Egyetemen, és a végzősök egy része nem tud a szakmában elhelyezkedni. Megfelel-e ez a valóságnak?
– Tudomásunk van arról, hogy a köztudatban úgy él, hogy túl sok színészt "termelünk", és ezek nem fognak tudni elhelyezkedni, de nyugodt lelkiismerettel mondom, ez nem így van. 2010–2014 között a román és a magyar kar végzőseiről készült egy kimutatás, hogy ki milyen úton haladt végzés után. Kiderült, hogy kilencven százalék fölött van a továbbtanulók és a szakmában elhelyezkedettek száma. Az előadás-művészeti világ az utóbbi időben átalakult, nem úgy van, mint korábban, hogy a végzős elment egy kőszínházhoz és onnan nyugdíjba ment. Nagyon sok alternatív társulat, projektszínházak jönnek létre. Konkrét helyzet, hogy egy harmadéves rendező szakos és egy szintén harmadéves teatrológus hallgatónk létrehoztak egy előadást a sepsiszentgyörgyi színházban, ami most a POSZT-ra, a Pécsi Országos Színházfesztiválra megy. Itt van a továbbtanulók esete, akik ötödév után szerte magyar nyelvterületen különböző projektszínházakban vesznek részt, de nincsenek úgymond leszerződve sehová. Tulajdonképpen nem pályaelhagyók. Őket tehát hová soroljuk? Erre a szakmára eleve nem jellemző a pályaelhagyás, mert a diákok tudják, hogy hová jönnek, mit akarnak. Van egy elsőéves magiszteri színészosztályunk, amelyből egytől egyig mindenki nagy színházi előadásokban vesz részt, illetve le is fogják őket szerződtetni. A jelenlegi végzősök közül tudtommal egy sincs, aki ne helyezkedett volna el. Van volt magiszteris hallgatónk, aki utólag a budapesti Operettszínház vezérigazgatója lett. Vagy jó példa Székely Csaba helyzete, tudtommal nincsen hivatalos állami alkalmazásban, de ha valaki a szakmában jelen van és elismert, akkor az ő. Vitatható, hogy mit nevezünk elhelyezkedésnek és szakmának, de a tapasztalat azt mutatja, hogy negyedéven, azaz magiszteri első éven a színészeket már elviszik. Jövőtől arra törekszünk, hogy összekapcsoljuk a színészt a lakással. A Studium és Prospero Alapítvány orvosi és színészlakásokat épített és épít Sepsiszentgyörgyön és Szatmáron, és tervben van más városokban is, Udvarhelyen, Gyergyóban. Aki oda szerződik, annak nagyon előnyös áron minőségi lakást biztosítunk.
– Említette, hogy már negyedéven leszerződtetik a színészeket. A határon inneni vagy túli társulatok jelentik alegjelentősebb felvevőpiacot?
– A vásárhelyi társulatnál például most alkalmazták három hallgatónkat. Szatmár az egyik nagy felvevőpiac, évente alkalmaznak a végzőseink közül. Emellett Temesvár, Nagyvárad, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba. Ugyanakkor Gyergyó, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy többnyire a mi végzőseink közül alkalmaz. Katasztrofális év volt, amikor a kormány zárolta az állásokat, szerződéssel sem lehetett senkit felvenni, és az az abszurd helyzet alakult ki, hogy végzett egy évfolyam, amelynek képzését az állam finanszírozta, és végül munkanélkülieket gyártott. Ezek a diákok elmentek Magyarországra, és mindenik talált munkát, de szépen, lassan kezdenek visszaszivárogni, elsősorban Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda a célpont.
– Általában hosszú távra szerződtetik le a színészeket a társulatokhoz?
– Régebb volt jellemző, hogy várni kellett, hogy megüresedjen egy hely. Szerződéssel fel lehet venni, egyéves szerződéseket kötnek, amelyeket általában megújítanak. Magyarországon az jellemző, hogy fejvadászok karaktereket és arcokat keresnek. Ez általában egy szerepre érvényes, de ha a fiatal színész elmegy oda és bizonyít, akkor hosszú távú együttműködés lesz belőle. Másodéves színészhallgatók játszottak Marosvásárhelyen a My fair ladyben, harmadévesek a Mágnás Miskában, idei végzőseink a Pál utcai fiúkban, és nem statisztaszerepekről van szó. Nagyon jó az együttműködés a vásárhelyi Nemzeti Színházzal, kell nekik a fiatal tehetség.
A bábszínészek közül mindenik a szakmában dolgozik, Temesvárra vittek el egy egész osztályt. Most Udvarhelyen jön létre a bábszínház, Kolozsvárra is kerültek, de a legnagyobb felvevőpiacunk mégis a marosvásárhelyi Ariel, amelynek az igazgatója tanárunk is, és látja, hogy komolyan vesszük a képzést. A koreográfia szak esetében nagy előrelépést eredményezett, hogy létrejött az András Lóránd társulat, ahol alkalmazni tudják a végzősöket.
Egy szép napon telítődni fog a piac, ez előre látható. Viszont mi kis számokkal dolgozunk, azaz ha ez bekövetkezik, nem tizenkét végzőst bocsátunk útra, hanem, tegyük fel, hetet. Most évente tíz- tizenkét színész végez, és amíg leszerződtetik a hallgatókat, nincs értelme csökkenteni a számot. Ötödéven már a Stúdió Színházban játszanak, és nagyon nehéz összeegyeztetni, hogy el tudjuk engedni őket játszani társulatokhoz, de ugyanakkor a Stúdió repertoárja is megmaradjon. Ez azt jelenti, hogy tíz-tizenöt színházzal kell folyamatosan egyeztetni: mikor, ki, hol lép fel. Dilemma, mert ha a Stúdió Színházra korlátozzuk őket, a szakma nem ismeri meg, ha teljesen elengedjük őket, az iskola veszít.
– A színész-, bábszínész- és koreográfushallgatók esetében egyértelmű a dolog, viszont a többi szak diákjainak tudnak-e megfelelő lehetőséget biztosítani, hogy a képzés idején kipróbálják magukat a gyakorlatban?
– Igyekszünk mindenik szakra ugyanannyi figyelmet fordítani, előadások esetében a látványtervezők készítik a jelmezeket, a teatrológusok végzik a dramaturgi teendőket. Az utóbbi két évben azon dolgoztunk, hogy növeljük a gyakorlati tantárgyak számát, így a teatrológián is bevezettük a színészmesterséget. A hallgatók szövegkönyvet írnak, a Stúdió Színházban rendezőasszisztensi feladatokat látnak el, kutatásokba is bevonjuk őket. Ez olyan terület, ami elméletinek tűnik, de valójában nagyon is gyakorlati. Van aki drámát szeretne írni, van aki idegenkedik a kutatói munkától vagy a színésszel való munkától. Mindezekre odafigyelve igyekszünk mindenkit abba az irányba terelni, ami közel áll hozzá. Az impresszárió szak hallgatóit elsősorban a saját rendezvényeink háttérszervezésébe vonjuk be, ebben a tanévben is volt három nemzetközi konferenciánk. Multimédiás diákjaink nagy része úgy jön, hogy már eleve dolgozik valahol, általában a médiában.
– A tapasztalat azt mutatja, hogy sok magyarországi vendégdiák választja a vásárhelyi színészképzést…
– Vannak magyarországi és szlovákiai diákjaink is. Volt egy év, amikor nagy volt a magyarországi dömping, és többnyire belőlük jött létre a művészosztály. Magyarországon Budapesten és Kaposváron zajlik akkreditált színészképzés, emellett sok színitanoda van. Budapesten óriási a túljelentkezés, ha jól tudom, ott is inkább karaktereket keresnek, és rájönnek, hogy a Vásárhelyen nyújtott képzés jóval több. Eljönnek, de a felvételi dönti el, hogy ki jut be. Jelenleg első éven több az erdélyi diák, viszont a most végzős harmadéveseknél többségben vannak az anyaországiak.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Ha Uzonka feltámadna…
…bizonyára elégedett lenne, mert a marosvásárhelyi Stúdió Színházban dübörgött az a rockopera – Uzonka legendája címmel –, amely az ő tragikus életútját elevenítette meg.
Egy vizsgakoncert, amelyet Simon Örs harmadéves diák álmodott meg tövéről hegyére. Egy év alatt zenét és szöveget írt, "vért" verejtékezett, talán nagy fába vágta a fejszéjét, de kicsiny műve vulkánerejű volt. Gyerekkorában sokat nyaralt Uzonkafürdőn, itt hallott erről az erdővidéki legendáról, amelyet azonban nem sokan ismernek. Az opera tizennégy éneket karolt egybe, minden jelenet előtt kivetítőn láthattuk a legenda színhelyeit, szövegét, fűszerezve az előadást.
A Művészeti Egyetem zene szakos diákjai és meghívottak kapcsolódtak bele a dalba. A próbákon kaptak meleget és hideget, a kritika füstje beborította őket, de nem adták fel. Tudták, hogy messze állnak még a tökéletességtől, hogy rengeteg a csiszolnivaló, de remélték, hogy nem vallanak szégyent. És nem is vallottak, hiszen a teremben ülők vastapssal jutalmazták őket. A rock és a népzene nászát élvezte idős és fiatal, tanárok és ismerősök egyaránt, az előadók lelkesedése, a zenészek remek munkája elégedetté tették a nagyérdeműt, hiszen gazdagabban tértek haza, a tehetséges fiatalok munkájának örvendve.
Íme a kis csapat, amely az elismerést megérdemelte: Simon Örs, Nemes Katalin, Suba László, Ördög Attila, Demeter Attila, Sipos Tiffany, Biblia Attila, Ferencz Annamária, Jakab István, a Grazioso Quartet, Mihály Csaba, a Kontrax zenekar, Zsozsó.
S. Köpeczi Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

Ismét TEDx-konferencia Marosvásárhelyen
Mint azt a cím is jelzi, szeptember 12-én kerül sor az ez évi TEDx-konferenciára Marosvásárhelyen. Az előadás-sorozaton tizennégy fellépő fogja arra ösztönözni közönségét, hogy merjünk változni és változtatni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában zajló, második alkalommal megrendezésre kerülő TEDx- TârguMures konferencia idei jelképes témája a Seeds of Change (A változás csírái).
A rendezvény létrehozói közleményükben tudatják: az ez évi konferencia célja, hogy a város, illetve a régió a szervezők által legizgalmasabbnak és leginspirálóbbnak vélt gondolkodóit az élet különféle területeiről összegyűjtse, illetve hogy mind az egyéni, mind a közösségi szinten szükséges változás hírnöke legyen. A tavaly első ízben megrendezett marosvásárhelyi TEDx-konferencia sikere után idén újra inspiráló és innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket képviselő és terjesztő előadókkal találkozhat a közönség.
A marosvásárhelyi eseményen fellép Raed Arafat, a SMURD mentőszolgálat alapítója, Haller Piroska informatikus, egyetemi docens, Shinya Ozaki karmester, W. Szabó Péter felhasználóifelület-tervező, blogger és sci-fi- író, Kádár Magor tréner és egyetemi docens, Alexandru Lupsa idegsebész, Kincses Réka színház- és filmrendező, Andreas Moser ügyvéd és világutazó,Mariu Soflete építőmérnök, Bogdan Ratiu román nyelv- és irodalomtanár, Rudy Moca bábrendező, Raluca Muresan idegenvezető, Radu Deac szívsebész, valamint Stefan Moisei programozó.
A mára világfogalommá vált TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakozás, dizájn) civil kezdeményezés harmincegy éve indult Kaliforniában, exkluzív és különleges konferenciaként. A megosztásra érdemes gondolatok (Ideas Worth Spreading) platformjaként ismert interdiszciplináris TED- konferenciák nyitott, kreatív, szórakoztató és ösztönző előadások révén keltik fel a figyelmet a mindannyiunkat érintő kihívásokra. A TEDx független, helyi rendezvényeket takar a TED szellemiségében, azaz megosztásra érdemes, innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket hivatott terjeszteni.
A rendezvényre jegyeket a www.bilet.ro oldalon lehet vásárolni. További információk és részletek a tedxtargumures.com weboldalon, illetve a közösség Facebook-oldalán.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Szeptember végi színházszemle
Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium!
Hamarosan kezdetét veszi az egyik legjelentősebb erdélyi magyar színházi fesztivál, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelynek keretében több marosvásárhelyi produkciót – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulata, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez tartozó Stúdió Színház, illetve a Spectrum Színház előadásait – is láthat az érdeklődő közönség.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett rangos szemlére ez év szeptember 24-e és október 4-e között kerül sor. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztiválon huszonhárom előadást (nyolc nagytermi, tizenhárom stúdióelőadást és két kávéházi, kocsmai környezetben történő színházi projektet) tekinthet meg a színházkedvelő közönség.
Mint azt a szemle szervezőinek sajtóközleménye tudatja, a fesztiválon idén Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházai mellett több független színházi produkció is jelen lesz, közöttük elsőként két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is. A hazai színjátszás egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Segítségükkel azt próbálja meg körüljárni, hogy mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunk- nak osztályrészül jutott? Mit jelent kisebbségi közösségbe születni, büszke többséginek vagy kitaszítottnak lenni, együtt élni egy városban az Idegennel, vasfüggönnyel elválasztva lenni, családi vagy történelmi tragédiák árnyékát, egyéni sorsot hordozni – vagy csak úgy létezni, emberként, szemben az örökké rejtőzködő Másikkal?
A rendezvény, mely a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint a Művelődési Minisztérium, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Román Színházi Szövetség támogatásával jön létre, a Hargita Megyei Kulturális Központtal partnerségben, szeptember 24-én 18:00 órától rajtol Gyergyószentmiklóson. Nyitódarabja a nagyváradi Szigligeti Színház díjnyertes előadása, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás. Tadeusz S³obodzianek kortárs lengyel szerző szövege egy kelet-lengyelországi kisvárosba röpít el sokszor groteszk vagy tragikus, de mindvégig mélyen emberi helyzetei által. Lakói mit sem sejtenek azokról a viharokról, amelyek nemsokára egymás ellen fordítanak lengyelt és zsidót, torzítják nácivá vagy szovjetté, közönyössé vagy álszentté az egykor ártatlan gyermekarcokat. Bocsárdi László új előadása, a sepsiszentgyörgyi Vízkereszt, Victor Ioan Frunza csíkszeredai Éjjeli menedékhelye, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két kiemelkedő produkciója – a Radu Afrim rendezte Az ördög próbája, és a román-magyar együttélés kérdéseit feszegető Double Bind – mellett a fesztivál két ősbemutatót is vendégül lát: Hatházi András Manka című darabját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a szerző rendezésében, valamint a marosvásárhelyi Székely Csaba A homokszörny című szövegét a házigazda Figura Stúdió Színház előadásában, Nagy Botond rendező eredeti színpadi víziójában.
A fesztivál, mely másfél évtizede Székelyföld és Erdély egyik legfontosabb kulturális eseménye, idén külföldi előadást is vendégül lát: a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása Vidnyánszky Attila rendezésében egy vasfüggönnyel kettészakított falu történetét meséli el – egy főutca két oldaláét, amit két külön országba sorolt valamiféle kiszámíthatatlan történelmi szándék. A rendezvényt tizenegy, előadásban gazdag nap után október 4-én zárja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája. John Gay művének kortárs átiratát a neves szerb rendező, Kokan Mladenoviæ és Góli Kornélia átiratában láthatja a fesztivál közönsége.
Megkezdődött az előzetes tárgyalás Ponta büntetőperében
A legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség. Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból és megvizsgálja, hogy szabályos volt-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.
Népújság (Marosvásárhely)

Félidejéhez ért a Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyóban
RIVALDA – Félidejéhez érkezett a 11. alkalommal megszervezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amely az ország kisebbségi társulatainak biztosít fórumot.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban zajló seregszemle fő témája ezúttal a sajátos közép-kelet-európai létezés.
Vasárnap este a bukaresti Állami Zsidó Színház mutatta be Schalom Asch Motke, a tolvaj című darabját Andrei Munteanu rendezésében. Az előadás főhőse, a szép lelkű tolvaj, aki bár vívódik, és szeretne kitörni a bűn világából, és új életet kezdeni, végül tehetetlenül süllyed bele a mocsárba.
A történetvezetés mozaikszerű, olyan, mintha összeollózott klipeket látnánk Motke életéből – bár néha kissé következetlenül felvezetve, túlságosan hirtelen váltásokkal és időbeli ugrásokkal. Megismerjük a főszereplő családi hátterét: a szerető, aggódó anyát, az ítélkező apát. Tanúi vagyunk Motke száműzetésének is, ami után nyakába veszi a nagyvilágot. Nem tudja a tisztességes utat választani, így hamarosan gaztettekre vetemedik, a gyilkosságtól sem riad vissza.
Motke szenvedélyes ember, hatalom- és pénzéhes, mégis egy szerethető, esendő csibész. Ingadozik saját döntéseiben, néha csak egy teli pénztárcára áhítozik, néha pedig arra, hogy kitörjön szélhámos világából. Környezetében egyaránt megjelennek stricik, prostituáltak, lányukat áruló apák, szeretők, akik között Motke minden bűnével együtt tisztának látszik. Hamarosan felvillan egy új élet reménye, amely – természetesen – egy tiszta, ártatlan lány alakjában jelenik meg, akibe rögtön beleszeret a főhős, még a tisztességes élet súlyát is elbírni látszik. De az esküvő előtt Motke szembesül saját múltjának megváltoztathatatlanságával, így nemes egyszerűséggel távozik az ablakon.
Hétfőn először a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza mutatta be a Liselotte és a május című vígjátékot. A főszereplő egy harmincas éveiben járó nő, akinek kétségbeesett próbálkozásai ellenére sem sikerül galléron ragadnia a szerelmet. Az előadásban Galló Ernő alakítása bravúros, hiszen minden férfit – Liselotte minden potenciális szerelmét – ő játszik, és mindegyiket hitelesen és szórakoztatóan.
A vásárhelyiek után a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadása következett a teátrum igazgatója, Bocsárdi László rendezésében. A Shakespeare-vígjáték egy összekuszált, szimmetrikus történet, amelyben a nemek és rangok összevisszaságában születik meg a szerelem (nemre való tekintet nélkül).
Talán eleinte furcsa, hogy a nézőtéren úgyszólván világosságban ülünk, de hamar magába szippant a látvány és a történet. Bartha József díszlettervező terét a forgószínpad uralja, ez teszi „gördülékennyé” a történetet. Már a legelején bemutatják nekünk a társulatot a hamleti fordulatokkal. A dramaturgia sokszor becsapós és nevettetős: a színészek belépőjük előtt elmondják valódi nevüket, minduntalan emlékeztetve: színházban ülünk, így válik a színpadi folyamat olykor elidegenítővé, önreflexívvé.
Újragondoltak a szereplők, jelmezeik híven tükrözik ezt is (jelmeztervező: Adriana Grand): a világszép Olívia gótikus ruhájában egy zsörtölődő, de mégis törékeny és elesett teremtés, a bolond egy tornacipős, vidám tekintetű hippi, a gondnok pedig az előadás végére a fekete, konzervatív jólneveltségét sárga ruhás, térdmasnis megjelenésre cseréli, a Kiss énekeséhez hasonló arcfestéssel díszeleg előttünk.
A darab teret ad a hajszálon táncoló emberi viszonyok bemutatásának, amelyet a társulat tagjai bravúrosan véghez is visznek. Talán az előadás ritmusa az, ami néhol kifogásolható: egyes jelenetek aránytalanul hosszúak, az előadás ugyanakkor néha megvillant, de nem reflektál egy fontos jelenségre: a szerelem szeszélyességére. Az, aki addig szenvedőn-szenvedélyesen szeretett valakit, percek alatt másra zúdíthatja a szerelmét, és ez normálisnak tetszik. Talán az is, ezért nem fordítottak rá külön figyelmet. Mindazonáltal az előadás három óráját minőségi komédiával töltötték ki, fel sem tűnik a viszonylag hosszú játékidő.
Szerdán 17 órától a Kézdivásárhelyi Városi Színház mutatja be David Mamet Amerikai bölény című darabját, a csíkszeredai Csíki Játékszín 19 órától Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét, a Sepsiszentgyörgyi Tein Teátrum pedig 22 órától Jordi Galcerán A Grönholm-módszer című művét mutatja be a fesztivál keretében.
Szabó Janka
Krónika (Kolozsvár)

Fesztiválok és tanévnyitó
Zajlik az élet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Hamarosan elkezdődik a 2015/2016-os tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. De a nyári szünet alatt és az őszi időszakban sem lankadt a tevékenység a Köteles Sámuel utcai intézetben: mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk – és mi is írtunk róla –, a héten a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon szerepelt a Stúdió Színház előadása, a Liselotte és a május. Hamarosan pedig az Astra filmfesztiválon vetítik Kós Anna Transylvanian (Love)Stories című filmjét.
Gyergyószentmiklóson szeptember 24. és október 4. között zajlik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenegyedik kiadása, melyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának Harsányi Zsolt által rendezett előadása, a Liselotte és a május is meghívást kapott. A fesztiválközönség szeptember 28-án, hétfőn láthatta az előadást, Gecse Ramónával és Galló Ernővel a címszerepben. A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték az egyetem Akadémiai Műhely programjának része, melynek célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezésnek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató művészek előadásában.
Október 5-én veszi kezdetét és október 11-ig tart Nagyszebenben Románia egyik legjelentősebb filmes seregszemléje, az Astra Nemzetközi Filmfesztivál. A kortárs dokumentumfilmeket felvonultató, neves filmszemle az egyik legrégebbi az országban: első alkalommal több mint húsz évvel ezelőtt szervezték meg, sikere mindmáig töretlen. Az idei kiadás keretében marosvásárhelyi produkciót is láthatnak a fesztivál vendégei: október 8-án, csütörtökön 19.30 órától vetítik a Transzszilván (láv)sztorik című dokumentumfilmet, amelynek rendezője Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karának dékánja, operatőre Schneider Tibor, az intézmény audiovizuális kommunikáció-multimédia szakának oktatója. A film a vegyes házasságban élők szemszögéből mutatja be az erdélyi román-magyar együttélés különböző helyzeteit, a marosvásárhelyi 1990. márciusi események után huszonöt évvel. (Az Astra filmfesztivál egy marosvásárhelyi színházi produkciót is vendégül lát: a Kincses Réka és Alina Nelega által szerzett és rendezett, ugyancsak a román–magyar együttélésről szóló Double Bind című előadást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulatainak közös produkcióját. A tizenegy román és magyar színész által játszott előadás október 5-én, hétfőn 18 órakor nyitja a filmes seregszemlét – a szerk.)
A Művészeti Egyetem 2015/2016-os tanévnyitó ünnepségére pedig ugyancsak október 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kerül sor a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A Tamási Áron-díjas Török Viola dicsérete
A marosvásárhelyi rendező november 14-én a Pesti Vigadóban vehette át az eddigi munkásságát elismerő rangos művészeti kitüntetést. Laudációját az ünnepségen dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott konzulens professzora terjesztette elő. Az alábbiakban a szöveg rövidített változatát közöljük.
Laudáció
1983 óta ismerem Török Viola művészi tevékenységét. Első alkalommal a sepsiszentgyörgyi zeneiskola növendékeivel színre vitt, igen költői, légiesen képzeletdús Szentivánéji álom című zenés színpadi játékát látva figyeltem fel különleges képességeire, melyek révén igen egységesen társította a szöveg, a zene, a mozgás kifejezőeszközeit, ugyanakkor erőteljes pedagógusi rátermettséggel irányította a többnyire 10-14 éves gyerekek népes, közel 50- főnyi csapatát (melyből később több jeles színész nőtt ki, pl. Váta Loránd, Márkó Eszter és mások). Ez alkalommal kialakult kedvező benyomásaim is segítettek abban, hogy Németországból való visszatérése után örömmel fogadjam jelentkezését az általam irányított rendezőosztályban, a marosvásárhelyi – akkoriban még – Színművészeti Egyetemen. Ebben az osztályban kiemelkedő tehetsége, rátermettsége a legjobb eredmények elérését eredményezte. Ő nyerte el az egyetem vezetősége által kiírt pályázatot, melynek alapján megrendezhette a Stúdió Színházban nyilvános vizsgaelőadásként Shakespeare Othello című színművét. Az egyetem elvégzése után fokozatosan alakult ki sajátos rendezői nyelvezete, melyben eredeti módon ötvöződik a darabok szövegének egyéni olvasata, valamint a filozófiai és költői rétegek feltárása. A személyes stílusjegyek egyre határozottabb érvényesítése során rendezői művészetében sajátos színpadi látványvilág megteremtését tapasztalhattuk sokszínűen kibontakozó alkotómunkájában, melybe sajátosan eredeti látásmódja révén szervesen épülnek be az erdélyi irodalom, költészet és folklór alapos ismeretéből táplálkozó néptánc- és népzenei elemek. Rendezői stílusának ezek a jegyei külön színt képviselnek az erdélyi magyar színházművészetben.
Felsorolt erényei talán a legjellemzőbb módon Tamási Áron darabjainak színrevitele során érvényesülhettek, mivel az író sajátos, erdélyi ízekben bővelkedő költői világának színpadi nyelvre való átültetése kínálta Török Viola számára a legszervesebb megoldásokat. Sorolhatjuk akár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, akár a Spectrum Színház és a Csűrszínház közreműködésével színpadra állított előadásait (a Hullámzó vőlegény, illetve a Vitéz lélek című sikeres produkcióira utalhatunk), vagy a Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen rendezett Boldog nyárfalevél, illetve Tündöklő Jeromos című előadásokat. Különösen a mikházi Csűrszínházban a zárt színpad és a különleges természeti szépségű nyitott tér egyidejű használata adott alkalmat számára egy varázslatos színpadi atmoszféra kialakítására. Az itt kihasznált kivételes lehetőségek révén rendezői világa változatos gazdagsággal bontakozott ki az említettek mellett olyan előadásokban is, mint a Szép magyar komédia, a Vérnász, a Vihar vagy a saját adaptációban színre vitt, Móricz-szöveg alapján rendezett Boszorkány.
Török Viola sorozatos törekvései szükségszerűen vezettek egy saját színházi műhely, a magánintézményként működő Spectrum Színház megteremtéséhez. Itt a módosult, stúdiószínházi környezetben, saját társulattal nyílik alkalma olyan műhelymunka kiteljesedésére, melyben az igényes irodalom, az erdélyi szellemiség és az egyetemes értékek egyaránt otthonra lelnek. A Spectrum Színháznak ez a felvállalt missziója egyedi hangulatával, stílusával, tartásával – akár saját produkciói, akár befogadott előadásai révén – új színt képviselhet nemcsak a város gazdag színházi életében, hanem tágabb értelemben az erdélyi magyar színházkultúrában is. A produkciók fogadtatása, a közönség fokozódó érdeklődése és elismerése már most, a kezdetekkor igazolja a bátor kezdeményezés létjogosultságát.
Mindezeket összevetve:
az intézményteremtés elkötelezettsége, az igényes kultúra szolgálata és művelése, az erdélyi hagyományok ápolása és az egyetemes kultúra (Shakespeare, Csehov, Ibsen, Molière, Gogol és mások) értékeinek felmutatása olyan áldozatos életmű kiteljesedését jelzik, amelynek alapján messzemenően indokoltan méltónak tarthatjuk Török Violát, a határozott küldetéstudattal és a hivatás iránti példás alázattal megáldott mandátumos művészembert a jeles elődök által megtisztelő rangra emelt Tamási Áron-díjjal való kitüntetésre.
Kelt: Marosvásárhelyt, 2015. október 4-én
Dr. Kovács Levente rendező, egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professor emeritusa
Népújság (Marosvásárhely)

Kettős színházi esemény
Ajándékozás és bemutató
Kettős eseményre kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében december 17- én. Egyrészt ismét előadnak egy nagy sikerrel játszott előadást, és a rászorulókon segítenek, másrészt aznap este új bemutatóval is jelentkeznek.
Ami az előbbit illeti, az intézmény magyar kara ez évben is karitatív eseményre várja nézőit a Levél utcai Stúdió 2-ben. Az adakozók ezúttal hajléktalanoknak szánt ajándékkal válthatnak jegyet a 17 órakor kezdődő Liselotte és a május című előadásra. Az immár hagyományossá vált karácsonyi ajándékozáson az adakozni vágyók meleg ruhával, édességgel vagy játékokkal segíthetnek nehéz sorsú polgártársaikon: az adományok, akárcsak a tavalyi évben, a marosvásárhelyi székhelyű Coming Home Egyesület segítségével jutnak el a rászorulókhoz. Az utóbbi produkcióval kapcsolatosan pedig megtudtuk: Füst Milán legismertebb drámáját mutatja be december 17-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. A huszadik századi magyar irodalom kiemelkedő, Nobel-díjra is jelölt szerzőjének alkotását ezúttal Harsányi Zsolt rendezte, akárcsak a fentebb említett Liselotte és a május című előadást. Mindezekkel kapcsolatosan csütörtök délelőtt szerveztek sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában.
– Sikeres naptári évet zár az intézmény, több mint ötven előadásunkon 2500 néző vett részt – fogadta a sajtó képviselőit Cracea Ádám irodalmi titkár. – A december 17-i nap ezen siker méltó megkoronázása kíván lenni, az adománygyűjtés, a Liselotte és a soron következő premier közötti összekötő kapocs Harsányi Zsolt, mindkét produkció rendezője.
Mint azt dr. Balási András rektorhelyettes hozzátette, második éve segítenek a marosvásárhelyi rászorulókon, ehhez az idén az intézmény Akadémiai Műhelye által színre vitt Liselotte és a május című előadást hívták segítségül. A műhely lényege, hogy annak keretében az egyetemi oktatók mutathatják meg tudásukat – immár nemcsak a színház, hanem a képzőművészet területén is.
Harsányi Zsolt elárulta, nagy örömöt jelent számára a Liselotte és a május sikere, szinte mindegyik előadást telt ház előtt játszták. – Pedig a siker nem volt egyértelmű, hiszen egy groteszkbe hajló társkeresésről van szó, abszurd pechsorozatról, amely bővelkedik a humorban. Azt szeretnénk, ha a szóban forgó előadást is minél többen megnéznék és adományoznának. Ami a Füst Milán művét illeti, a Boldogtalanok számomra a magyar irodalom egyik legszebb szövege, méltó párja Molnár Ferenc Liliomának, mégis igen kevésszer adják elő. Komor hangulatú dráma, amelyben mégis felfedezhetünk egy nagyon különleges humort. Valós eseményen alapszik, egy végzetes szerelmi háromszögből indul ki a mű, a történetről a szerző egy 1913-ban megjelent újságcikkből értesült. A cím ne riasszon el senkit, a dráma olyan, örök emberi problémákkal foglalkozik, mint a nyughatatlanság, az összeférhetetlenség – és ezek mindannyiunkban ott motoszkálnak. De a tragédiával a humor is kéz a kézben jár (ennek Shakespeare volt a nagymestere), és a Füst Milán humora igencsak emlékezetes – sírva nevetős groteszkség jellemzi a művet és az előadást is. Utóbbit minimalista díszletek között és játéktérben láthatja a közönség, a produkció díszlet- és jelmeztervezője Székedi Ágota látványtervező szakos hallgató, a fellépő színészek is az intézmény hallgatói. A bemutatóra december 17-én este 7 órától kerül sor a Köteles utcai Stúdió Színházban.
A karitatív akcióval kapcsolatosan felszólalt Daan de Grott, a Coming Home Egyesület holland származású alapítója és elnöke, aki elmondta: a tavalyi, közösen szervezett eseményük igen sikeresnek bizonyult, többen telefonáltak, hogy az akkori előadásra nem tudnak elmenni, de át szeretnék adni adományaikat.
– Egyesületünk az utcán élőket, a szegényeket próbálja felkarolni, segíteni. A csapatunk keményen dolgozik, nyílt programot, szociális munkahelyet, bibliatanulmányokat, oktatást, gyerekprogramokat, evangelizációs estéket, táborokat biztosítunk és szervezünk. Nagyon sok adományt kaptunk, így meg tudtuk mutatni az általunk segítetteknek, hogy a társadalom is segíti őket, nem közömbös a sorsuk iránt – mi próbálunk híd lenni közöttük és a társadalom között. Köszönjük, hogy ismét itt lehetünk, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem felkarolta az ügyünket, hogy közösen segíthetünk és rajtunk keresztül mások is segíthetnek – mondta Daan de Grott.
A fent említett előadásokra a jegyeik kiválthatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14 és 18 óra között, illetve a helyszínen, kezdés előtt egy órával. Jegyfoglalás a 0736-350-686-os telefonszámon lehetséges.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Évértékelő a Stúdió Színházban
Több mint 50 előadást 2000-2500 néző előtt játszottak az idén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Balási András, a magyar tagozat dékánja, illetve Harsányi Zsolt rendező.
Az eseményen a Coming Home Egyesülettel való együttműködésről is szó esett, arról, hogy a december 17-ei előadás és bemutató közönségét arra biztatják: aki teheti adományozzon, ezzel segítve azokat a hajléktalan, rászoruló embereket, családokat, akik máskülönben nem tudnák megünnepelni a karácsonyt. „Két éve már, hogy segítünk a gyűjtésben a kevésbé szerencsés marosvásárhelyiek számára” – hívta fel a figyelmet Balási András dékán.
A Liselotte és a május című előadás nagy sikernek örvend, valamennyi alkalommal telt házzal játsszák. A produkció az Akadémiai Műhely keretében jött létre, lehetőséget nyújtva az egyetemen tanító színész-tanároknak a megmutatkozásra, diákjaik előtti fellépésre. A darab groteszkbe nyúló, humoros történet egy társkereső lányról, aki, miután meghal az általa ápolt idős nő, elhatározza, hogy társat keres magának. Csakhogy ez nem megy olyan könnyen, mint ahogy ő azt elképzelte.
Füst Milán Boldogtalanok című darabja, a magyar drámairodalom egyik legszebb szövege – hangsúlyozta Harsányi Zsolt, az ugyancsak december 17-én bemutatásra kerülő előadásról, amelynek szintén ő a rendezője. „Méltatlanul keveset játsszák Füst Milánt” – mutatott rá a rendező, aki elmondta, eléggé komor hangulatú dráma, egy végzetes szerelmi háromszög története, nagyon különleges humorral fűszerezve. A szerzőt egy korabeli újságcikk ihlette, a darab olyan örök emberi problémákkal foglalkozik, amelyek valamennyiünkben ott motoszkálnak, csak elfojtjuk azokat. A tragédiával néha kéz a kézben jár a humor is, ellensúlyozva azt – figyelmeztetett Harsányi arra, hogy a cím senkit ne bátortalanítson el.
A produkcióban fellép Kádár Gellért, Hajdú Imelda, Magyari Izabella, Keresztes Ágnes, Horváth Anna, Mihály Szilárd, Esti Norbert, Zsenák Lilla, Pásztor Márk. A díszletet és jelmezt Székedi Ágota, az egyetem látványszakos hallgatója tervezte.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Kortárs magyar drámák Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának régi hagyományai közé tartozik a köztünk élő alkotók műveinek megismertetése, bemutatása, akár "kistermi", osztályterembeli vizsgaelőadásként, akár nagyszínpadi produkcióként. E héten az intézmény két épületében kortárs magyar drámaírók nagy sikerrel színpadra vitt alkotásait láthatják az érdeklődők. A sorrendbeni első előadásra január 19-én, kedden, ma este 7 órától kerül sor a Levél utcai Stúdió 2-ben, ahol a magyarországi Pozsgai Zsolt által írt Liselotte és a május című vígjáték van műsoron. Az előadást Harsányi Zsolt rendezte, Gecse Ramóna és Galló Ernő színművészek közreműködésével. Liselotte harmincas éveiben járó, boldogságot kereső nő. A nagy Ő-re vár, egy idő után mindegy, hogy ez szerelő, könyvelő, költő vagy éppen hajléktalan. Csakhogy mindez nem jön össze olyan egyszerűen, mint azt elsőre gondolnánk. Párkeresési kísérletei, mint egy átok hatására, sorozatosan kudarcba fulladnak. Vagy mégsem? A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai műhely című programjának része, melynek kitűzött célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezéseknek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató színművészek előadásában.
Január 22-én, pénteken a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ezen alkalommal, ugyancsak este 7 órától Sebestyén Aba 4x100 című előadásával várják a nézőket a Köteles utcai Stúdió Színházba. A szintén kortárs magyarországi szerző, Egressy Zoltán által jegyzett dráma szereplői – egy gyúró, egy edzőnő és négy futónő – versenyre készülnek. A magyar nemzeti női futóváltó tagjai közt számtalan viszály bontakozik ki. Amit látunk, az öltözőben dúló ádáz küzdelem. Küzdelem férfi és nő, nő és nő között, vetélytársak és bajtársak között, célok és csalódások között. A Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója által rendezett előadásban a színészhallgatók társadalmunk kérdéseire keresnek választ. Van manapság, ami nem eladó? Egyáltalán, mi történik, ha a csapatnak nem sikerül megfutni a továbbjutáshoz szükséges szintet? Az előadásban Csata Zsolt, Rózsa László, Hajdu Imelda, Horváth Anna, Magyari Izabella, Nagy Dóra és Szilasi Eszter Júlia másodéves magiszteris színészhallgatók játszanak; a díszletet Tasnádi Tímea, az egyetem látványtervező szakának végzettje tervezte.
Az említett előadásokra a jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14-18 óra között, avagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyek foglalhatók a 0736-350-686 telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail címen.
(Knb.) Népújság (Marosvásárhely)

Vissza a végtelenből
Beszélgetés Bartis Attilával
Nemrég mutatták be Bartis Attila Rendezés című drámáját Marosvásárhelyen, a szerző színrevitelében. A  több nyelvre lefordított írónak ez volt az első rendezése, és a több hónapos próbafolyamatot kihasználva, még a premier előtt ültünk össze egy baráti beszélgetésre. Amit az alábbiakban olvashatnak. 
– Mesélj egy picit Marosvásárhelyről. Innen származol, ’84-ben mentetek el. Milyen volt akkor a város, milyen volt visszajönni ide, mennyire játszik szerepet az életedben? Nem lokálpatriotizmusból kérdem…
– Akár abból is kérdezheted, én a magam módján az vagyok. 1984. november 14-én mentem el innen. Olyan dátum ez, amit az életben nem felejtek el. Nagyon sokféleképpen el lehet menni, és én nagyon rosszul mentem el. Rosszul, rossz helyzetben, rossz korban. Gyakorlatilag összeért anyám elvesztése és Vásárhely elvesztése. Vásárhelyről úgy mentem el, hogy nem láthatom többé – apámat kitiltották az országból, ami azt jelentette, hogy közvetlenül a forradalom után jöhettem haza először. Ráadásul mindez egy nagyon kritikus korban történt, 16 éves voltam. Hat évig nem voltam itthon, ez idő alatt gyakorlatilag teljesen megszakadt a kapcsolatom a várossal. Akkoriban Pestre nagyon keveset járhattak ki az emberek, és mire én ’90-ben először hazajöttem, addig a hajdani barátok, ismerősök közül többen már nem éltek, a fiatalabbak közül nagyon sokan már elmentek. Volt olyan ismerősöm, akivel naponta együtt ültünk a Tutunban, Pesten pedig harminc esztendő alatt kétszer láttuk egymást a mozgólépcsőn. És a hat év csak utólag volt hat év. Akkor, amikor benne vagy, egy örökkévalóság, mert nem tudod, hogy mikor lesz vége. A rendszerváltással ugyan véget ért ez az állapot, de mi az utolsó pillanatig nem hittük el, hogy ez a rendszer megváltozhat, bármennyire is vágytunk rá. Az öt és háromnegyedik esztendőben is úgy éreztem, hogy soha az életben nem fogok Vásárhelyre visszakerülni. Gyakorlatilag most jöttem rá, hogy nem is mitizálódott Vásárhely, hanem egyszerűen elgyászoltam. Lett egy elgyászolt város, tele az emlékhelyeimmel. És amióta rendszeresen – évente akár többször is – hazajárok, úgy jövök ide, mint amikor halottak napján kimegy az ember a temetőbe. Úgy járom végig ezeket a privát emlékhelyeket. Megállapítottam, hogy abból a lakásból, ahol anyai nagyanyám lakott, festékbolt lett, az utolsó lakásunkban, ahonnan elmentünk, egy gyógyszerészeti cég irodája van. A múlt héten kiderült, hogy egy volt osztálytársnőm fia vezeti, így bemehettem és megnézhettem. Az apám szobájában még áll a cserépkályha, egyébként pingpongszobának használják. A pingpongszobában pedig azt látom, hogy itt volt az ágy, ott apám íróasztala, amott az enyém, ahol megtanultam írni és olvasni. A hajdani Lenin utcai házban, ahol laktunk, most szexshop van. Mindez kívülről nézve nagyon nosztalgikusnak tűnhet, de ez az eleven valóság. 
Jött azonban színház felkérése, aminek köszönhetően november közepétől február elejéig szinte folyamatosan Vásárhelyen voltam – ennyi időt egyhuzamban még nem töltöttem itthon. Ráadásul úgy, hogy dolgom legyen: reggel nyolckor kelek, tízkor bent kell lennem a színházban, próbán. És valami nagyon fura dolog történt: nem az elgyászolt Vásárhely telt meg újra élettel – az a Vásárhely valahol megmaradt ugyanolyannak –, hanem azzal párhuzamosan megszületett egy valóságos, élő város. Amelyiknek van napi aktualitása, hétköznapja, ünnepe. Ez a kettő számomra most egyszerre létezik – nagyon különbözőek ugyan, de mindkettő az enyém. 
– Lehet, hogy a kényszerű kivándorlás miatt alakult ki Benned a világjáró éned?
– A világjáró énem annak köszönhető, hogy valami csoda folytán megadatott rá a lehetőség. Nem lennék ennyire világjáró, ha a külföldi meghívások ezt nem tennék lehetővé. Az esetek nagy részében valahol megjelenik fordításban egy könyvem, ott rendeznek egy bemutatót, vagy színházi premierre hívnak, esetleg alkotói ösztöndíjat kapok, és akkor megyek. Így jártam például az Egyesült Államokban, Kínában. Indonézia más történet. Nagyon hosszú ideje az volt az első olyan utazásom, aminek semmi köze nem volt a szakmához, az íráshoz. Soha nem jelentem meg indonézül, nem volt ösztöndíjam, én magam döntöttem úgy, hogy ott szeretnék tölteni legalább egy esztendőt. 
– Az írásaidban nagyon sok helyütt előfordulnak metafizikai kérdéskörök, utazási kérdéskörök. Hangulatában egyáltalán nem röghöz kötött az, amit írsz. Felfedezhető egy folyamatos mozgás különböző földek és levegők között, van egy felfele való járás a könyveidben. Ez magától jött, vagy azokat a kérdéseket, amik gyerekkorodban nagyon megterheltek – és később kiütköznek a regényeidben – ily módon dolgozod fel? A tudatalattidból szivárognak elő, és muszáj megírnod őket?
– Igen. Egy csomó mindenre én sem tudom a választ. Elkezdek keresgélni, valamit találok: igen, ez ennek a gyökere, innen származik… Csak közben tudjuk, hogy minden gyökér szerteágazik. Van, amire rájön az ember, van, amire nem. Az írásnak mint munkának számomra ez az egyik legfontosabb aspektusa. Nem azt írja az ember, amit eleve tud. Az az érdekes, hogy az ember akkor, ott, a munka folyamán jön rá dolgokra. Ha az, amit írok, engem sem tud meglepni, akkor lényegtelen. 
– Hogyan kezdtél el írni? Édesapád, Bartis Ferenc ismert költő volt, nem nyomasztott az elején, hogy az árnyékában nősz fel?
– Egészen biztos, hogy volt a dolognak ilyen része is, de ez hála Istennek elég szerencsésen alakult. Még itthon voltunk ’83 tavaszán, és ahogy mindenki, úgy én is versikéket írtam. Apám jóban volt Huszár Sándorral, A Hét akkori főszerkesztőjével, és az én jóváhagyásommal elküldte neki két-három versemet, amik meg is jelentek. Különös tapasztalattá vált ez – egyrészt jelen volt benne az öröm, a büszkeség, másrészt eléggé felnőtt voltam ahhoz, hogy pontosan tudjam: ha nem apám küldi el a Bartis Attila verseit, akkor ezek a versek a büdös életben nem jelennek meg A Hétben. És ezzel le is zárult az egész történet. Anyám halála miatt, illetve ettől a pillanattól kezdve nagyon furcsán alakult a mi életünk. A klasszikus apa-fiú viszony átalakult, és onnan tovább két megtört, magányos férfi élt együtt egy lakásban. Persze, az apai felelősség, a fiúi szeretet, tisztelet megmaradt, de a Huszár Sándor-os történettől kezdve a szakmai érintkezés közöttünk a minimálisra csökkent. Az elején ez biztosan fájdalmas volt a számára, de vigyázott arra, hogy ne feszítse túl a húrt, és tiszteletben tartotta a döntésemet. Onnantól az írásaimat csak akkor látta, amikor azok már megjelentek. Ő volt az első, akinek bevittem A séta első példányát. Ráadásul én nem is publikáltam azelőtt. Ez rendhagyó, mert általában nem regénnyel, hanem kisprózával jelentkeznek először, főként folyóiratokban. Én nem publikáltam előtte sehol. A séta volt az első, nyilvánosságra került szövegem, ha A Hétben megjelent két-három zsenge verset nem számítjuk.
– Ezért tértél át prózára?
– Nem, prózát nagyon korán, már anyám életében elkezdtem írni. Novellatöredékeket például, amik nagyon keserű szerelmes levelekből alakultak kisprózává. A versírást akkor hagytam abba, amikor ’86-ban megismerkedtem Kemény Istvánnal. Megkaptam a Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez című, első kötetét. Elolvastam a verseit, és onnantól kezdve nem írtam többé verset. Kemény a korai verseiben mérhetetlen, arcon verő pontossággal teremtette meg azt, ami felé én csak kapirgáltam. Ráadásul náluk, a teraszon, Budaörsön kezdtem el írni egy régi füzetbe A sétát, és az nagyon elvitt a próza felé. De ez nem azt jelenti, hogy nincsen közöm a költészethez, prózát is gyakran úgy írok, mint ahogy verset írnak, kikopogom a szöveg ritmusát. A prózaírásban élem ki a költői ambícióimat. 
– Hogyan vélekedsz arról, hogy jelen pillanatban lent, román vidéken te vagy az egyik A magyar írók közül? 
– Nem csak én, mert nagyon szeretik Dragomán Györgyöt, Bodor Ádámot. De számomra ez iszonyatosan fontos volt! A nyugalom volt az első, ami románul megjelent, és az, hogy Bukarestben, az egyetemen szakdolgozatot írnak belőle, szinte hihetetlen. Gondolj bele: ha ’84-ben valaki ezt mondja nekem, szemberöhögöm. Érzelmileg a román kiadás volt számomra a legfontosabb, ennek volt a legnagyobb tétje. Lehet-e a nagyon fontos, kölcsönösen mindkét oldalt érintő dolgokról írni, beszélni, meg lehet-e találni azt a hangot, ami tényleg hiteles, érthető és elfogadható mindkét oldalon, anélkül hogy aktuálpolitizálós prózát írna az ember? Hála a Jóistennek, kiderült, hogy igen. Nagyon fura állatok vagyunk mi, nagyon furcsán működünk. A szélsőségek mindig szélsőségeket hívnak életre, csak az nem teljesen egyértelmű, hogy a két szél közül melyiket. Ha egyszer pofán vágnak a magyarságodért, akkor ez két szélsőség felé vihet el: te is pofán vágsz mindenki mást, ez az A változat. A B változat pedig az, hogy „Na ez az, amit soha, senkivel többet. Se más veled, se te mással!” És hogy melyik változat felé térsz el, nincs ahonnan kiszámolni, én sem tudom, hogy nálam miért az utóbbi következett be. Egészen biztos, hogy nem azért, mert olyan szép és nemes és okos vagyok, hanem számomra is láthatatlan okok miatt. Ha egy szöveg tényleg tud működni a túloldalon, a román oldalon, akkor annak olyan az olvasata, mint amilyet szántam neki. És ez számomra nagyon fontos. Mindennek köszönhetően születtek irodalmi ismeretségnek induló, de azon már jóval túl levő barátságok: Filip Floriannal például, aki a kortárs román irodalom egyik legfontosabb prózaírója. 
– Fotográfusként is letetted a névjegyed, de ez az az éned, amit kevesebben ismernek.
– Nem véletlenül. Fotográfusként ugyan nagyon sokat dolgozom, de a képeimből kevés került nyilvánosságra. Alkalmazott fotográfiával nem foglalkoztam, nem voltam divatfotós, reklámfotós, sajtófotós. Az egy olyan része a fotográfiának, ami alkatilag tőlem idegen, nem tudnám jól művelni. Én egy nagyon szubjektív fotográfiát csinálok, és ahhoz képest, hogy milyen kevés képet adtam ki a kezemből, panaszra semmi okom. Három éven keresztül megkaptam Pesten a Pécsi József fotóművészeti alkotói ösztöndíjat, amit úgy ítéltek nekem, hogy előtte egyetlen kiállításom volt Budapesten, ’96-ban. A pályázatra úgy adtam be a képeket, hogy fénymásolatokat készítettem róluk, és megírtam, hogy az eredetit nem adom ki a kezemből. Nemrég megjelent a legújabb könyvem, így a következő pár év a fotográfiáról fog szólni, az anyagok feldolgozásáról.
– Amikor fényképezel, az írói éned teljesen kikapcsol?
– Azért nem kapcsol ki, mert nekem nincsen írói énem, ahogy nincsen fotográfusi sem. Az írói én egy átgondolt, strukturált tudatosságot, permanens írói öntudatnál levést jelent, ami valószínűleg sokaknál megvan, de belőlem teljességgel hiányzik. A nyugalommal kapcsolatban például sokan mondják, hogy a könyv megírását el sem tudják képzelni másképp, mint hogy én azt kockás papíron előre kicentiztem. Föl sem merült. Ha nekem előre el kéne készítenem egy szerkezeti vázlatot, amit szépen lassan felöltöztetek, megbolondulnék! Létezik amúgy ilyen, ez egy teljesen legitim dolog, csak én nem így működöm. Az, ami utólag egy nagyon pontos, átgondolt struktúrának tűnik, gyakorlatilag úgy született meg, mint egy feltételesen szabad asszociáció. Jött és írtam. Nincs írói énem, fotográfusi énem – van egy látásom, ami olyan amilyen. Amikor sikerül, és jönnek a szavak, akkor írok, amikor pedig nem, akkor fényképezek. 
– A színházhoz hogyan találtál el? Most rendeztél először, de nem ez az első színdarabod.
– A Rendezés a három és feledik, mert írtunk egy négykezest is Kemény Istvánnal, amin jól össze is vesztünk. Vásárhelyen gyerekkorom utolsó pár esztendejét a színművészeti egyetem mellett töltöttem, a Köteles utcában laktunk. A Stúdió Színház vészkijárata a mi udvarunkra nyílt. Kétballábas gyerek lévén keveset fociztam a többiekkel az utcán, ehelyett inkább bent ültem a próbákon. Volt olyan darab, aminek szinte az összes próbáját és előadását végignéztem. Sőt, egy ilyen drámából érettségiztem: magyar irodalomból a tétel egy szabadon választott, XX. századi drámaelemzés volt. És anélkül, hogy különösebben fontolgattam volna, hogy olyat illene választani, amit olvastam, Dürrenmatt Pillanatkép egy bolygóról című drámáját elemeztem. Két szépséghibája volt a dolognak: egyrészt soha az életben nem olvastam a darabot (de az összes előadását végigültem), másrészt, hogy ez a darab kötetben nem jelent meg. Lett is baj belőle.
Ez volt az első, szorosabb kapcsolat a színházzal. Később, ’89–’90-ben az első feleségemmel színházban ismerkedtem meg, és egy rövid időre eltévedtem a Fodor Tamás vezette Stúdió K színházhoz, gyakorlatilag véletlenül. Ez egy fél évig tartott. A következő A nyugalom első, magyarországi színházi bemutatója volt a budapesti Nemzetiben, Garas Dezső rendezésében. Megjelent az erősen színházhoz kötődő regény, és Budapesten egyszer csak azzal szembesültem, hogy színészkörökben nagyon fontos könyvvé vált. Nagyon sok színész olvasta, olyanok, akikkel azelőtt nem volt személyes kapcsolatom. Jöttek, megkerestek, beszélgettünk. Schwajda György, a budapesti Nemzeti első igazgatója kért meg, hogy írjam meg a színpadi változatot a színház számára, és azt rendezte Garas. A három hónapig tartó próbafolyamatnak szinte az összes próbáján részt vettem. Udvaros Dorottya játszta a főszerepet, kőkemény meló volt. Voltak tehát kapcsolódási pontjaim, és amikor megnéztem a Tompa Miklós Társulat által színre vitt A nyugalmat, egy beszélgetésen kiszaladt a számon, hogy egyszer az életben szeretnék rendezni. Keresztes Attila meghallotta ezt a mondatot, és meghívott rendezni Marosvásárhelyre.
– És ezzel egy kerek ívet leírt a történeted. Gyerekként elindultál a Köteles utcából, a Stúdió mellől és visszatértél majdnem ugyanoda. Úgy, hogy már a saját darabodat rendezed… Ez nagyon ritka egy ember életében.
– És teljesen valószínűtlen. Radu Afrim A nyugalom rendezése közben meg is jegyezte, hogy ahhoz képest, hogy Bukarestben mennyien ismerik a regényt, Vásárhelyen szinte ismeretlen. Volt ennek számomra egy olyan keserűsége, amit hangosan soha nem mondanék el, mert úriember vagyok. De azt látom, hogy a színészeknek is fontos, mindegyikünk küzd, kínlódik, remélem, hogy vállalható lesz az előadás.
– A sajtótájékoztatón azt nyilatkoztad, hogy a legnagyobb fal, az, hogy nem fognak elfogadni, leomlott. Hogyan sikerült ezt a valószínűleg nem is létező gátat áttörni?
– Mindenkinek van egy önképe, és ez az önkép elég sok helyen sántít. Az írás magányos dolog. Akkor, abban a pillanatban nincs helye ott senkinek, sem szerelemnek, gyereknek, semminek. És ha van közösségi munka, akkor a színház maga az. Ha úgy éled az életed, hogy ülsz a sarokban és írsz, akkor anélkül, hogy gondolkodnál róla, kialakul benned az a kép önmagadról, hogy te csak erre vagy alkalmas. Én most valamiféle ördögi körbe, csapdába kerültem. Azt gondoltam – egyébként okkal – magamról, hogy a közösségi munkára való alkalmatlanságom egy pár, nem kifejezetten szimpatikus tulajdonságomból fakad. Például nagyon uralkodó típus tudok lenni, ráadásul váratlanul. Fizikai agressziónak nyoma nincs, de egy pillanat alatt olyan aurát tudok teremteni magam körül, hogy utána én szégyellem magam. És ez nekem legalább annyira pocsék, mint azoknak, akik ott vannak körülöttem. Ezzel nagyon sokat küzdöttem az idők során, és most néha olyan helyzetben találtam magam, hogy épp erre lenne szükség. Eltökélt szándékom volt az első pillanattól kezdve, hogy nem akarok ilyenfajta hierarchiát, miközben a színház pont ezt követeli. A színháznak a lényegéhez tartozik, enélkül nem tud működni. És amikor egyetlenegyszer szakadt el a cérna, és épp csak felszisszentem, P. Béres Ildikónak felcsillant a szeme, hogy na végre, mondjad, szidjál! De én nem akarok üvölteni, nem akarok szétszedni senkit, maradjunk inkább a pozitív megerősítésnél. Tudom, hogyan dolgoznak rendezők, hogyan gyötrik, tapossák a színészeket, akik utólag hálásak nekik ezért. Én pedig úgy döntöttem, hogy ezt nagyon másképpen fogom csinálni. 
K. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)