"Erdélyben 1956-ban nem volt forradalom, mégis megtorlások, bebörtönzések és megaláztatások sorozatát kellett elviselniük a magyaroknak. Erről vallanak az erdélyi 56-osok.Erdélyben a szekuritáté által elképzelt forradalmat vérbe fojtották, emlékezett a brassói Lay Imre. A magyar fiatalok alakította Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének (EMISZ) akkori titkára úgy tudja, a megtorlás során 17 romániai magyart végeztek ki, de a románok közül is többet eltett láb alól az akkori hatalom. Az EMISZ azon a napon alakult meg Brassóban, amikor a szovjet csapatok 1956. november 4-én hajnalban támadást indítottak Budapest és a magyar szabadság ellen. Az EMISZ Fehéregyházán koszorúzott és emlékezett az 1848-49-es magyar szabadságharc hőseire. A kezdeményezés Brassóból Háromszékre is átterjedt, végül 1958 augusztusától kezdődően a szekuritáté 77 EMISZ-est tartóztatott le. Összesen 1117 évnyi börtönbüntetést kapott a 77 fiatal. Átjutott a határon az a négy baróti középiskolás diák, akik november 8-án, a forradalmárokhoz való csatlakozás reményében vágtak neki a román-magyar határnak. A "túra" egyetlen túlélője, a Sepsiszentgyörgyön élő Józsa Árpád Csaba emlékezett. Október 24-én és 25-én az iskolában megjelentek a pártaktivisták, és azt magyarázták, hogy Budapesten ellenforradalom van, Moyses Márton is szót kért, és azt kérdezte tőlük: miért hazudnak, miért nem mondják meg az igazat? Moyses akkor elsős gimnazista volt, akárcsak Kovács János, akik a csíkszentdomokosi Bíró Benjaminnal és Józsa Árpád Csabával társulva indultak Budapestre. Bíró és Józsa átjutottak a határon, de Kovács és Moyses eltévedtek, végül pedig hazatértek. Józsa és Bíró Debrecenben kaptak szállást és munkát, valamint továbbtanulási lehetőséget. 1957 március 15-én azonban a magyar hatóságok átadták őket a nagyváradi szekunak. Mindkettőjüket elítélték. Moyses 1960 októberében beiratkozott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarára. Nyíltan vallotta, hogy a két egyetem erőszakos egyesítése voltaképpen a magyar universitas beolvasztását jelentette. Versekben is megfogalmazott álláspontjáért előbb 7, majd 2 év szabadságvesztésre ítélték, 1962-ben szabadult. A különböző tudományokban egyformán járatos fiatalembert a nagyajtai kollektív gazdaságba kényszerítették napszámosnak, Moyses 1970 februárjában a brassói kommunista pártszékház előtt tiltakozásul benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. Két hónap múlva belehalt sérüléseibe. A Marosvásárhelyen élő Szokoly Eleket Moysesszel majdnem egyidőben hurcolták el, és ítélték el. A Pro Europa Liga mai társelnöke így jellemezte néhai barátját: "Kétségtelen, hogy egy lángész pusztult el benne. És egyetérthetünk mindazokkal, akik azt vallják, ő a később érvényre jutó európai és erdélyi szellemiség mártírja." A sepsiszentgyörgyi származású, Németországban élő Gyertyánosi Csaba elmondta, a Mikó Kollégium gimnazistái voltak, amikor 1956 októberében elhatározták, tenniük kellene valamit a forradalom érdekében. Összegyűltek: Szabó Ütő Lajos, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba - az ítéletek csökkenő sorrendjében -, Bordás Attila, Jancsó Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Jancsó Sándor. A Székely Ifjak Társasága (SZIT) 1957. március 15-én titokban koszorút helyezett el Sepsiszentgyörgyön az 1848-as hősök emlékművénél. "Ez volt az első koszorúzásunk, az első megmozdulásunk, és megpróbáltuk elhitetni magunkkal, hogy mégis csináltunk valamit" - emlékezett Gyertyánosi Csaba. 1958-ban azonban a szekuritáté felkészülten várta a diákokat az újabb koszorúzásnál. A fiúkat letartóztatták, a marosvásárhelyi katonai törvényszéken az ügyész életfogytiglant és halálbüntetést kért a SZIT-esekre, végül Macskási Pál hadbíró "beérte" 18, 15 és 10 éves ítéletekkel. /Benkő Levente: Tizenévesektől félt a kommunista hatalom. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./"

"A Németországban élő, sepsiszentgyörgyi Gyertyánosi Csaba emlékezett 1956-ra és a megtorlásra. A Székely Mikó Kollégiumba /Sepsiszentgyörgy/ járt és csoportot alakított iskolatársaival. Beszéltem Bordás Attilával, Jancsó Csabával, Szász Farkassal, Demeter Szabolccsal, Sándor Csabával, Molnár Bélával. Elhatározták, hogy megpróbálnak valamit tenni. Azon is gondolkoztak, hogy fegyvert kellene szerezni, de erre nem került sor. Az egyik gyűlésükön Ütő Szabó Lajos javasolta, hogy a szervezetnek a neve legyen Székely Ifjak Társasága. Így született meg a SZIT név. 1957-ben megkoszorúzták Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas hősök sírját. Amikor feltették a koszorút, előrohantak a lesben álló szekusok. A bíró a hírhedt Macskási alezredes volt, a marosvásárhelyi katonai törvényszéken ítélték el őket.Az ügyész mindegyikükre halált, illetve életfogytiglant kért. Nagyon nagy büntetést kaptak, tizennyolc, tizenöt, tizenkettő, tíz, nyolc, hat, öt évet. Szamosújváron a börtönben verték az embereket. Az őrök elállták a folyosókat, celláról cellára szedték ki a rabokat, összeverték, s vitték vissza a cellába. Már a folyosón verték őket, majd jött a verőszobába, ott állt két hóhér. A két legkeményebb őrt választották ki erre a szerepre. Az egyiknek a kezében korbács volt, a másiknál olyan egy méter nyolcvan centi hosszú husáng. A szoba közepén volt egy pad, oda kellett lefeküdni. Huszonötöt vertek a rabra. Visszafelé a cellába ugyanúgy verték a rabot folyosón álló őrök. Gyertyánosi Csaba félholtan ért vissza a cellába egy ilyen verés után, a társak vizesborogatást hoztak, de az nem ért semmit, napokon keresztül nem tudott ülni. Egyik társát, Fülöp Sanyit még jobban elverték. Megverték a talpát, a tenyerét, amely a háromszorosára dagadt, az ujjai úgy elvastagodtak a rengeteg veréstől, hogy nem tudott fogni. Heteken keresztül etették a többiek. Egyszer az egyik fiú kérte, hogy maradhasson a cellában, mert fázik, rosszul érzi magát, nem tud kimenni sétálni. Megfogták, bevitték a verőszobába, addig rúgták, s addig verték, hogy leszakadt a veséje, és hét végére meghalt. /Benkő Levente: "Ma is érzem azt a rúgást". = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./"