Imádság háború után – szerda este bemutató!
Premier és magyarországi meghívások
Régi-új bemutatóra kerül sor ma este a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában. Az Imádság háború után című táncszínházi produkció premierjéről van szó, amelyet ez alkalommal felújított változatban, más zenei alappal és más főszereplővel ad elő a társulat. A részletekről csakúgy, mint az együttes közelgő programjairól Barabási Attila Csaba vezérigazgató beszélt.
– Ezen előadásunkat 2014-ben, az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából vittük színre, és egy ideig folyamatosan játszottuk is. Nagy sikernek örvendett, díjat nyert, a nézőket is nagyon megérintette. De egy kimondottan színészfüggő produkcióról van szó, a folyamatos egyeztetés miatt pedig sokszor nem tudtuk színre vinni, ezért lekerült a műsorról. A társulat sorai között azóta stafétaváltás történt, sokan nyugdíjba mentek, megfiatalodott a tánckar, Tollas Gábor színművész pedig elvállalta a főszerepet, így elhárult az akadály az ismételt repertoárba foglalás elől. Ugyanakkor sok mindent megváltoztattunk. Noha a szakmának tetszett az eredeti verzió, felrótták, hogy a zenét autentikusabb hangszerekkel kellene játszani, zenei területen kellene javítani. Ezért megkerestük a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniát, amelynek zenekarával és a mi zenészeinkkel közösen új hanganyagot állítottunk össze és vettünk fel. Így mutattuk be Győrben, ahol nagy sikert aratott a produkció. E verzióban játsszuk ezentúl Marosvásárhelyen, én pedig nagyon örvendek, hogy ismét műsoron van az előadás, mert eredetileg is legalább négy éven keresztül, az első világháború végének századik évfordulójáig repertoáron kívántuk tartani. Fizikailag nehéz produkció, de a táncosaink nagyon szeretik. Néptáncelemekre épülő táncszínházi előadás, amelyben számos eredeti első világháborús levél, megszólítás, továbbá vers is elhangzik. A prózai része ezen produkciónknak a leghangsúlyosabb. A bemutatóra ma, április 26-án este 7 órakor kerül sor, az előadást Varga János rendezte, asszisztense Hajdú Flórián, zene: Bonczó István. Meghívott vendégművész Tollas Gábor, díszlet: Boka Gábor, jelmez: Bandi Kati és Szélyes Andrea. Tánckarvezetők: Nagy Levente Lehel és Törzsök Zsuzsanna.
A premiert követően, április 29-én kerül sor a tánc világnapjára, amelyet évek óta komolyan megünnepelünk. Immár a harmadik éve szervezünk táncos villámcsődületet, ez az idén sem lesz másként: április 28-án a déli órákban a város több pontján kezdenek spontán táncba a táncosaink, a flashmob az előző évekhez hasonlóan valószínűleg nagy siker lesz. Április 29-én az erdőcsinádi Gyöngykoszorú találkozón veszünk részt, itt is megünnepeljük a világnapot. Kezdőmomentumként félezer táncos lép fel, este pedig a Ha te tudnád, amit én című előadásunkat visszük színpadra a találkozó keretében.
Május 14-étől a III. Székely Fesztiválon veszünk részt Budapesten, a Millenáris Parkban. Idén minket kértek meg, hogy Maros megyét képviseljük a szemlén, amelynek három napján a három székely megye mutatkozik be, lesznek könyvbemutatók, fotótárlatok, népviselet-bemutatók, néprajzi előadások. Maros megyéé a zárónap – mi a számos, általunk szervezett esemény mellett este Marosszék legszebb székely táncait mutatjuk be.
Nagy büszkeség számunkra, hogy az Imádság háború után című előadásunkat május 17-én a budapesti Nemzeti Színházban is bemutathatjuk, valamint, hogy részt vehetünk a május 13-a és 19-e között tartandó határon túli hivatásos néptáncegyüttesek fesz-tiválján. A budapesti Hagyományok Háza által szervezett szemlére nem kapott mindegyik hivatásos együttes meghívást, Maros megye azonban két társulattal is jelen lehet: a Maros Művészegyüttes és a Bekecs néptáncegyüttes is fellép a fesztiválon – mondta Barabási Attila Csaba.
K, Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Megalakult a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara
Megalakult a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara, amelynek debütáló fellépése augusztus 21-én lesz a Pesti Vigadóban.
A belépődíjmentes hangversenyen Kodály Zoltán Marosszéki táncok és Páva-variációk című zenekari darabjai, valamint Psalmus Hungaricus című, tenorszólóra, vegyeskarra és zenekarra írt műve szólal meg Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, az MMA rendes tagja vezényletével, Kiss B. Atilla operaénekes, az MMA rendes tagja és a Magyar Rádió Énekkara közreműködésével. A határon túli zenészek zenekara augusztus 25-én a Pécsi Bazilikában lép fel, ahol Joseph Haydn Teremtés című oratóriumát a Vashegyi György vezette Purcell Kórussal közösen szólaltatják meg.
A két hangversenyből álló projektre összeállt zenekar tagjai többségében az Erdélyben működő zenekarokból érkeznek, úgymint a Kolozsvári Filharmónia Zenekarából, a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarából, a Kolozsvári Román Opera Zenekarából, a Marosvásárhelyi Filharmónia Zenekarából, a Nagyváradi Filharmónia Zenekarából, a Szatmári Filharmónia Zenekarából, a Csíki Kamarazenekarból, valamint az újvidéki Kotor Art Fesztiválzenekarból. A meghívott művészek közül többen Nyugat-Európában is komoly karriert futottak be, valamint olyan világhírű kamaraegyüttes tagjai, mint a Tiberius Kvartett.
A zenekar Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának ötlete alapján alakult meg azzal a céllal, hogy egységbe szervezze a Trianon által elszakított nemzetrészek szimfonikus és kamarazenekarainak kiemelkedő képességű magyar zenészeit.
A kezdeményezés megvalósítása hatalmas erkölcsi támogatást nyújthat a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek, valamint – magában hordozva a magyarság összetartozásának érzését – erősítheti az itthoni és külhoni magyarok között kialakult kapcsolatok ápolását is. Mindezen túl a zenekar szimbolikája felhívhatja a figyelmet a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességére” – közölte a Magyar Művészeti Akadémia szerdán az MTI-vel.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Az Örmény Kultúra Napjai Marosvásárhelyen
Szent László emlékezete és a magyarok kaukázusi kapcsolatai témában szervezi meg a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület és a Visegrádi Szent György Lovagrend helyi szervezete az Örmény Kultúra Napjait Marosvásárhelyen, 2017. október 14-15-én.
A rendezvény fő előadója dr. Hidán Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, magyar őstörténet- és Szent László-kutató, a Duna TV Rendhagyó történelemórájának szerkesztője és előadója.
A történelmi előadás-sorozat október 14-én, szombaton 11 órakor kezdődik a Kultúrpalota kistermében Szteppei lovasok kaukázusi ábrázolásokon. Örmény, grúz harci viselet és magyar vonatkozásai címmel. Az előadást megelőzően Ősz Domokos, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fúvósa dudukon kaukázusi dallamokat ad elő.
Délután 5 órai kezdettel a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében dr. Hidán Csaba Szent László király uralkodása címmel tart előadást.
Vasárnap délben 12 órakor a Dersi János teremben Kelemen Ferenc megnyitja Gámentzy Zoltán marosvásárhelyi örmény származású festőművész kiállítását, amely két hétig lesz látogatható.
A rendezvények partnere a Maros Megyei Múzeum. A belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak. Népújság (Marosvásárhely)

Csíky Boldizsár – 80
Születésnapi beszélgetés az Erkel- és Enescu-díjas marosvásárhelyi zeneszerzővel
– Újabb kerek évforduló, újabb jelentős mű. Jótékonyak ezek a születésnapok a zeneszerző számára. Beszéljünk először az október 12-i ősbemutatóról. Obsessiones... Rögeszmére kell gondolnunk a cím olvastán?
– Nem annyira rögeszmére, ebben a latin szóban sok minden van. A fogalomnak azt az értelmezését vállalnám, amelyben benne vannak a múlt árnyai, minden, ami szép, csúnya, nyomasztó, felszabadult, kicsi örömök, nagy feszültségek, ilyesmik. Nem akar lélektani programzene lenni. Bizonyos korokhoz kötődő emlékeim, akkor megírt zeneművek tükröződnek benne. Nem jellemző rám, hogy ha egy nagy élmény ér, azonnal rohanok haza, hogy írjak belőle egy darabot. Ez olyan romantikus dolog, persze van ilyen. Feltételezem, hogy egy-egy Chopin-prelűd például így született. De inkább úgy alakul ez az egész, hogy felgyűlnek a dolgok s egy ilyen diszpozíciót hoznak létre az emberben. Az aztán valamilyen módon kijön belőle.
– Emlékszem, egy átfogó, régebbi interjúd élére címként azt a kijelentésedet ugrasztották ki, hogy irodalmi beállítottságú zeneszerző vagy.
– Ó, ez nagyon rég volt. Talán 1968-ban írta rólam Erdélyi Laló azt a cikket. Akkoriban voltak olyan bemutatóim, amelyek az első nagyobb sikereket hozták. Szimfonikus zenekarra írt darab, amit több filharmónia is átvett. A zenekari muzsika irányába tett lépteim itt igazolódtak vissza.
– A mostani Obsessionest megírhattad volna korábban is?
– Vissza lehet hallani benne bizonyos régebbi műveimből apró, kicsi mozdulatokat, dallamtöredékeket. Ez nem evokatív szándék, visszatérő gondolatok. Tudom, az obszesszió inkább nyomasztó gondolatot jelent, és lehet, hogy a művet ez uralja, de vannak benne fényteli pillanatok is. Amikor profi muzikológusok nézik a műveimet, az tűnik fel nekik, hogy nagyon sűrített az egész. Ez abból adódik, hogy el szeretném kerülni az unalmas, semmitmondó pillanatokat.
– Mindig történik benne valami.
– Sőt, egy időben több minden. Ezt úgy kell érteni, hogy egy ilyen polifonizált felfogásban, amikor az egyik zenekari részleg játszik egyféle dallamot, egy másik részleg ennek az ellenpontját adja. Az is egy önálló anyag, egymásra tevődnek ilyen pillanatok. De talán ne mélyedjünk annyira bele, ezek stiláris problémák.
– Amikor komponáltad, amikor dolgoztál rajta, figyelembe vetted, hogy milyen zenekar adja majd elő? A vásárhelyi szimfonikusokat nagyon jól ismered.
– Ilyesmi is felmerül időnként az emberben. Ennek a darabnak a megírásával úgy voltam, hogy hol elszakadtam a valóságtól, és egy ideális zenekarra gondoltam, arra, ahogy annak az előadásában fog szólni a mű, hol pedig visszatértem a földre, és számoltam azzal, hogy mondjuk, egy romániai vidéki, netalán fővárosi zenekar mit fog ehhez szólni. A klarinétos például hogy fog fintorogni, amikor ki kell gyakorolni az éppen rá háruló részt, a karmesternek pedig hogy fog rángatózni a jobb válla a sűrű partitúra miatt. Általában ezt szokták kiemelni a munkáim kapcsán. Van Bukarestben egy zenetudós, aki azt kérdezte: vajon nem azért írok ilyen egytételes zenekari darabokat, mert félek, nehogy ráunjon a közönség?! Mondtam az előbb, van ebben valami igazság. Nagyon nagy szerzőnek kell lenned ahhoz, hogy egyórás darabodat a közönség kibírja. Én hálás vagyok, hogyha egy negyedórás, húszperces darabom után a hallgatóság azt mondja, mégiscsak érdemes volt végighallgatni, ezt a mai zenét is ki lehet bírni.
– A vásárhelyi filharmónia közönsége eléggé felkészült, jól fogadja az úgynevezett „mai, nehéz műveket” is.
– Nem a közönségnek nehéz, hanem a „végrehajtóknak”. A közönségben kell legyen egy olyan reverberáció, ami megmarad, hogy elmondhassa, na, mégiscsak éreztem valamit.
– Nyolcvanéves lettél, fiatalos nyolcvanas, továbbra is tele vagy alkotó energiákkal, szűnni nem akaró feladatokkal. A zeneszerzőt mennyiben befolyásolja az életkora? Könnyíti a munkádat a felgyűlt tapasztalat?
– Talán észrevetted, lehet, hogy nem, de történt valami a világgal. Az idő felgyorsult. Persze megeshet, hogy szubjektív, amit mondok, de én úgy érzem, hogy ami a hatvanas-hetvenes években normálisnak tűnt, azt ma egész másképp érzékeljük. Sokkal gyorsabban telnek a hetek. Az ember mindegyre felszisszen, hogy „Jézusom, már megint hétfő van!” Repül az idő, és ez a „nyolcvanas állapot” lehet jó, lehet rossz. Ha az embernek elkopnak a professzionális készségei, akkor rossz. Hogyha arra való ez a kor, hogy önmagadat élesebben el tudjad bírálni, akkor jó. Nyilvánvaló, hogy nem sorolhatom magam a nagy szerzők vonulatához, de a jelenkori kollégáim között is megtalálható mind a két jelenség. Ha uralod a kifejezési eszközöket, akkor kétségtelen, hogy a felgyülemlett tapasztalatok megkönnyítik, hogy melyik pillanatban mit írhatsz meg. Hogy fog az megszólalni. És nem csak egy elképzelés, egy elméleti dolog, amit valaha megtanultál, hanem visszahallottad száz esetben azt, hogy ami így van leírva, hogy szól, s ami úgy van leírva, az miképpen hangzik. Ez egy tapasztalati gazdagodás, aminek komoly haszna van, főleg ha azt nézed, hogy a gyakorlati kivitelezés, a valódi effektus milyen. Van, aki úgy születik, hogy azonnal tudja, hogyan fog megszólalni az, amit leír. Nekem nehezebben megy, nagyon sokáig emésztem azt, amit végül is le merek írni, és utána is többször visszatérek rá. Vannak olyan pillanatok, amik töprengésre késztetnek előző műveimben. Most például egy kórusműkötetet akarok összeállítani, van vagy hetven darab, amiből gondolom, harminc megállja a helyét. Nézem, s néha fel-felszisszenek: mi az ördög történt, hogy lehetett ezt leírni! Nem szól sehogy. Ha leadom a szakmai komissziónak, mint egy dolgozatot, nem találnak benne semmi kivetnivalót, de amit ki szeretnék hozni belőle, az nem úgy szól, ahogy elvárnám. Ilyenkor aztán csodálkozhatom, miképpen voltam képes ezt így leírni. Ez időnként előfordul, főleg szöveges zenével. A magyar nyelv rendkívül bonyolult prozódiáját bizonyos idő teltével természetes módon tudod visszaadni. Nem keresed kínosan a jó megoldást, nem érzékelhető a görcsös igyekezet, amellyel a hibákat próbálod elkerülni. Amikor természetessé válik ez a folyamat, megszabadulsz a fenyegető veszélytől, hogy elnézel valamilyen prozódiai problémát, és akkor már felszabadultabban tudsz írni. Ebben a kor segít.
– Színdarabnál sűrűn előfordul, hogy átírják, átfésülik, modernizálják a szöveget. Egy ilyen zenei műbe utólag bele lehet nyúlni?
– Nekem igen. Ha valaki más nyúlna bele, nagyon bántana. Sajnos ilyesmi megtörténik Wagner-operák, vagy akár Mozart-operák rendezésénél is, ahol az előadó megpróbál előtérbe nyomulni, vagy színház esetében a rendező próbál erőszakot tenni a darabon. Ha ellenébe megy az eredeti üzenetnek, talán jó is lehet a kontrasztos felfogás, főleg egy ismert mű esetében, de amikor az illető megpróbál más értelmet adni neki, aktualizálni, ami a leggyakoribb, akkor megváltoztatja a mű szellemét. Vagy még rosszabb, elmossa az egészet, nem ad semmit, megszünteti a lehetséges kontaktust a szerző és a közönség között. Eltűnik a szerzői szándék. Éppen az, ami a műben művészi, szuggesztív.
– Gondolom, hogy a zenénél az is rendkívül fontos, hogy ki szólaltatja meg. Neked számos művedet kiváló egyéniségek, formációk tolmácsolták. Van kilátás arra, hogy ezt a mostani új szerzeményedet máshol is előadják?
– Be kell vallanom, hogy stresszes állapotot okozott ez az egész helyzet, amibe kerültem. Egyrészt készültem arra, hogy októberre fejezzem be a művet, legyen olyan állapotban, hogy le lehessen másolni, meg lehessen tanulni, a karmester ne rohammunkában nézze át, szóval legyen minden rendben, ahogy kell. De amikor Budapest kérte ezt a darabot, még a fele se volt kész. Azt kellett volna mondanom, hogy még bizonytalan ez az egész, mégis azt válaszoltam, hogy oké, rendben van. Mondtam, hogy még dolgozom rajta, de azt válaszolták, kész lesz az idejében, bíznak bennem. Tulajdonképp kettős felkérést kaptam, egy kiváló együttes, a Concerto kérte, novemberben játsszák ezt a művemet, és egy másikat a Nemzeti Filharmónia tűzte műsorára. Májusra programálták, de máris sürgetnek a darabomért. Érthető, hiszen ők két-három évadra előre tudják, mit fognak csinálni, előadni.
– Munka akad tehát ezután is. A Marosvásárhelyi Filharmónia két alkalmat is talált arra, hogy kellő súllyal emlékezzék meg a születésnapodról. A múlt vasárnap a Divertimento című szerzeményedet adták elő. Ez a mű mikor született?
– Ennek a keletkezése talán újságíróilag is érdekes. Emlékezhetsz, hogy 1989-ben milyen hangulat uralkodott itt, Marosvásárhelyen, de máshol is az országban. Körülöttem is annyira megsűrűsödött a levegő, hogy ha ott maradok a filharmóniánál, óhatatlanul beszennyezem magam. Ideiglenes áthelyezéssel átmentem a bábszínházhoz, és soha olyan dolgom nem volt, mint ott, mert abból éltem, amit írtam. Házi zeneszerző lettem. Azelőtt mindig kettős életet kellett élnem, helyt kellett állnom a filharmónia vezetésében, másrészt pedig amikor lehetett, írtam. A megszakítások nem tesznek jót az alkotómunkának. De a kérdésedre válaszolva, 89-ben kaptam egy felkérést egy nagyszerű budapesti fúvósegyüttestől, a Berkes Kálmán vezette Budapest Wind Ensemble-től. Azt mondtam magamnak, hogy én azért se vetem magam alá az akkori általános, nyomott romániai hangulatnak, úgy döntöttem, hogy divertimentót írok, ez hagyományosan szórakoztató zene. Na, de milyen legyen? Eszembe jutott, hogy Mozartnak van egy Gran Partita műve, egy olyan együttesre írt darabja, amit nyolc fúvós és egy nagybőgő szólaltat meg. Mindig csodálkoztam, miért tette bele a nagybőgőt, aztán amikor elkezdtem írni az enyémet, megértettem. Nagyszerűen passzol hozzá. Bizonyos pillanatokban a hangulat ellentétét képviseli, máskor teljesen belesimul abba. Sokoldalú módon fel lehet használni ezt a hangszert. A nyolc fúvós és a nagybőgős lett tehát a választott együttes, ez Berkeséknek pont jó volt. Valami módon kiengedtek akkor a próbára, bár már nagyon nehéz volt külföldre menni. Megkéstem persze, vittem a partitúrát, felkészülve arra, hogy számos problémával szembesülök majd, a klarinétos nem fogja tartani a magas trillát, a fagottos bele fog bőgni a pianóba, nem uralja a hangerőt, és feljegyeztem még pár esetleges hibalehetőséget, hogy aztán az első próbán teljesen megnémuljak. Annyira jó volt, hogy alig volt mit mondanom. Ilyennek kellene lennie az előadó együttes és a szerző viszonyának.
– A vásárhelyi előadóknak is komoly kihívás lehetett ez a mű.
– Ennek a darabnak az a nagy problémája, hogy állandóan, szeszélyesen változtatja a dinamikáját és a tempóját is. Egy időben az egyik részleg crescendót produkál, a másik decrescendót, amihez a zenészek általában nincsenek hozzászokva. Az ilyen rafinált, kicsi mozdulatok megnehezítik az előadást, főleg a karmesterét. A dirigens Gheorghe Costint jól ismerem, nagyon jól olvas partitúrát, a fúvós együttesnek a próbáján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ha ezt a stabil formációt megtartják, és évekig fognak így együtt dolgozni, nagyon sokra vihetik. Már most figyelemre méltó a Transylvanian Wind Ensemble teljesítménye.
– Két ilyen mű bemutatása igazán méltó egy szép, kerek évfordulóra. De már hangsúlyoztam, a tevékenységed nem merül ki ennyiben. Igyekeztél ugyan egyik-másik tehertől megválni, már nincs akkora részed a művészeti egyetemen folyó zenei oktatásban, mint korábban, de a Kemény Zsigmond Társaság, amelynek elnöke vagy, továbbra is számos tennivaló elé állít. Éppen tegnap kezdődött el a KZST új évada.
– Van abban igazság, hogy ha az ember hirtelen mindent abbahagy, nagyon hanyatlani kezd szellemileg. Én örvendek, hogy tovább tudok csinálni ezt-azt, kisebb fordulatszámmal, de csinálom. Persze amikor nyugdíjba mentem, arra gondoltam, hogy na, most aztán leülök, és írok rendületlenül. De gondolom, más is úgy van vele, amikor megnyílik előtte a lehetőség, ott áll és nézi a papírt: mit is írjak, hogy is írjam. Ez a mostani egy másfajta állapot, meg kell szokni. De amit csinálok, örömmel teszem. Az ilyesmi ébren tartja az embert.
– Kívánom, hogy legyen minél hosszabb ez az alkotó ébrenléted. Isten éltessen sokáig erőben, jó egészségben!
– Köszönöm szépen. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely)

Csíky Boldizsár és Orbán György zeneszerzőket ünnepelte a Concerto Budapest
Az idén 80 esztendős Csíky Boldizsár és a 70 éves Orbán György műveivel ünnepelte a marosvásárhelyi születésű zeneszerzőket a Concerto Budapest koncertje a Pesti Vigadóban.
A műsorban Orbán György 1984-es első Serenatája és Hegedűversenye mellett Csíky Boldizsár Obsessiones című művének magyarországi bemutatója és a Gulag hangzott el Rácz Zoltán vezényletével, közreműködött Kruppa Bálint hegedűművész és a Szent Efrém Férfikar (karnagy Bubnó Tamás).
A 2008-ban, Kolozsváron bemutatott Gulag című szimfonikus emlékműve hátteréről Csíky Boldizsár az MTI-nek elmondta: kevesek tudatában él Magyarországon, hogy a Duna-deltában, Erdélyben, többek között Barcaföldváron milyen koncentrációs táborok voltak, de ennek az emberi szenvedés szempontjából bele kell kerülnie a köztudatba.
Az emberekben sok el nem hangzó gondolat, érzés maradt, amely kísértő erővel nyomasztja őket, s ilyen ki nem mondott, be nem fejezett gondolat folytatódik az idén nyáron komponált Obsessionesben, amelyben az előző művek visszhangjai is megjelennek. Mindkét műnek feszült hangulata van, amelyet a „színekkel rendelkező” zenekar értőn, méltó módon adott vissza – fogalmazott, kiemelve: a kiváló drámai érzékkel rendelkező karmester olyan képességgel is rendelkezik, amely a művek kontinuitását, összefüggő előadását, folyamatosságát biztosítja. Mint mondta, a műsor összeállítása egy gesztus volt feléjük, marosvásárhelyi születésű zeneszerzők felé.
Az egyéni nyelv maga a stílus, s ennek megtalálása korszakunkban komoly probléma – hangsúlyozta a zeneszerző, hozzátéve: az foglalkoztatja a legjobban, hogy sikerült-e egy olyan nyelvezetet kialakítania, amelyről rá lehet ismerni, de lehet, hogy ez csak egy álom. A közös zenei nyelv, amelyet minden szerző ismert, Mozart színre lépésével bomlott fel – emlékeztetett.
Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző 1961-ben végzett a Kolozsvári Zeneakadémián, 1961-től 1981-ig a Zenei Líceumban tanított, 1990-ig a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeti titkára, 1997-ig igazgatója volt. Csíky Boldizsár felidézte, hogy nyugdíjazása után szabadabb lett, azóta több művet is komponált, míg előtte kétfelé orientálta a zenei képességeit.
Csíky Boldizsár a közelmúltban Pro Cultura Hungarica kitüntetést vehetett át. Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár zeneszerző
Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzőt, a város kulturális életének egyik legmeghatározóbb személyiségét köszöntötték péntek este a Kultúrpalota kistermében. Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Communitas Alapítvány Erdélyért Életműdíjban részesítette a művészt, aki idén októberben ünnepelte 80. születésnapját.
Elsőként Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, az RMDSZ volt szövetségi elnöke mondott köszöntő beszédet. Elmondta, az Erdélyért Életműdíjat harmadik alkalommal adja át az RMDSZ. Első alkalommal 2015-ben Kántor Lajost, azt követően 2016-ban Egyed Ákost díjazták, most pedig Csíky Boldizsárt jutalmazták mindazért, amit Erdélyért, illetve Marosvásárhelyért tett.
„Erdélyben úgy alakult a sorsunk, hogy az erdélyi magyar alkotó nem engedhette meg magának, hogy a dolgozószobájába bezárkózzon” – fogalmazott Markó, utalva arra, hogy a művészei alkotás mellett Csíky Boldizsár is közéleti szerepet vállalt város művelődési és közéletében.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára volt 40 éven keresztül, a rendszerváltást követően pedig igazgatója. Két mandátumot töltött ki a a városi önkormányzatban a rendszerváltás után. Sokat tett azért, hogy oldja a román és magyar közösség között a ’90 márciusában kialakult feszültséget, hogy működjön a párbeszéd a két közösség között.
Csíky Boldizsár eddigi életműve épp olyan sokrétű és gazdag, mint személyisége – kezdte a méltatást Selmeczi György, aki többféleképpen is jellemezte a marosvásárhelyi zeneszerzőt. Az erdélyi szellem arisztokratájának nevezte például, ugyanakkor az erdélyi szellemi élet plebejusának is. A tehetség, a moralitás és a stílus a művész szentháromsága – mondta a méltató, az erdélyi kultúra szolgálójának nevezve az ünnepeltet, aki az erdélyi és marosvásárhelyi önbecsülést szolgálja, a közönséget is ugyanakkor, aki a kortárs zeneszerzésnek az utolsó mohikánja, őrző a vártán, nagy művész, akinek érzéke van a nagysághoz.
Gyarmathy János Magvető című kisplasztikáját végül Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át Csíky Boldoizsárnak Markó Béla és Takács Csaba jelenlétében. A díjazott megköszönte a méltató szavakat, majd azokról az évekről beszélt, amikor a Kultúrpalota színpadán és próbatermein a Székely Színházzal kellett osztoznia a Filharmóniának, amikor egy-egy előadásra a második emeletről a földszintre kellett hetente lecipelniük a 700-800 kilós zongorát.
Végül Csíky Boldizsár-műveket adott elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, Molnár Mária énekes, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese. Antal Erika / maszol.ro

„Az erdélyi szellem arisztokratája – és plebejusa”
Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár
Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Communitas Alapítvány által alapított Erdélyért Életműdíjat az idén a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerző, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia egykori művészeti titkára, majd igazgatója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a város kulturális életének egyik legismertebb személyisége vehette át.
A díjátadó ünnepségre péntek este a Kultúrpalota kistermében került sor, ahol a méltatók közül elsőként Markó Béla köszöntötte az idén októberben 80. életévét betöltött művészt.
– Az RMDSZ harmadik alkalommal ad Erdélyért életműdíjat egy kiemelkedő erdélyi magyar alkotónak: 2015-ben Kántor Lajost, 2016-ban Egyed Ákost díjaztuk. Nem latinul, hanem magyarul neveztük meg ezt a díjat, mert olyan alkotókat kívánunk kitüntetni, akik életművük által Erdélyért cselekedtek: aki itthon alkot, az Erdélyért is cselekszik. Csíky Boldizsár zeneszerző a jelentős erdélyi alkotók sorába tartozik, az az ember, aki folyamatosan cselekedni próbált azért, hogy más legyen a jövőnk Marosvásárhelyen, Erdélyben, Romániában. Életművében, alkotásaiban sem tud szabadulni ettől a kihívástól. Impozáns lista tartalmazza a műveit, köztük az Erdélyi rapszódiát, a Gulág című memoriál-szimfóniai szerzeményét. Alkotásai ezer szállal kapcsolódnak művészeti múltunkhoz, történelmi dilemmáinkhoz. Közéleti szerepvállalását közelről szemlélhettem: a nehéz években, ’89 után olyan személyisége volt Marosvásárhelynek, aki nagyon sokat tett kilátástalannak tűnő időkben is azért, hogy ez a város békésen megélhesse a maga kultúráját, és ne szakadjon meg az a párbeszéd, amely a város két nagy közössége között zajlik. A Pro Európa Liga társelnökeként, a KZST elnökeként és közvetlenül is megtapasztalta a politikai kihívás fontosságát: a kilencvenes években két mandátumon át városi tanácsosként is dolgozott. Van, aki úgy érzi, hogy ezáltal csonkulnak az alkotó energiái, én azonban úgy gondolom, hogy ezek a vállalások hozzáadtak művészete mélységéhez.
– Nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz zárt formába önteni gondolataimat – mondta méltatóbeszéde során Selmeczi György. – A barátság és tisztelet ezen fokán idősődő művészemberek túl vannak a szabályos méltató gondolatok világán. Csíky Boldizsár eddigi életműve olyan sokrétű és gazdag, mint a személyisége. Sokan vannak, akik egy művét sem hallották, mégis mindenki tudja, hogy ki ő. Mondhatjuk, az erdélyi szellem arisztokratája – a szó leggazdagabb értelmében. Elődeinek szellemi hagyatéka, tudása, látóköre, műveltsége felhatalmazza erre, a tehetség, a moralitás, a stílus pedig az arisztokrata művész szentháromsága. Derű és játék, hobbi és kedvtelés, spiritualizmus nélkül nincsen alkotás. De azt is mondhatjuk: Csíky Boldizsár az erdélyi magyar szellemi élet plebejusa – a harc, a kitartás embere, az értékek mindenkori szószólója, ombudsmanja, a közösség természetrajzának ismerője, betegségeinek orvosa. Egész vezetői pályáját az erény és a taktikai érzék virtuóz egyensúlya jellemzi. Szerzeményeire a népi források, a népzenei inspirációk, de teljes alkotói szuverenitás is jellemző: erdélyi intonáció európai távolságban. Mindenki erre törekszik, de nagyon keveseknek sikerül. Életművének szinte mindegyik darabja ékes bizonyíték arra, hogy van élet Bartók után. Ehhez kellett a plebejus kiállás, a nyitottság, az ostobák derűs kiismerése. Ugyanakkor az erdélyi kultúra szolgálója is: az erdélyi önbecsülést szolgálja. Puszta jelenléte mindenkor szembeszegült a provincializmussal. Szolgálta a zenekart, amely mindig Vásárhely presztízsének fokmérője volt. Szolgálta a közönséget – nem kiszolgálta. A kortárs zenei minőség első számú utolsó mohikánja: az őrző. Egy nagy művészt köszöntünk: olyant, akinek még van érzéke a nagysághoz és a minőséghez egyaránt. Köszöntjük az arisztokratát, a plebejust, a szolgálót, Csíky Boldizsárt! – mondta Selmeczi György, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke társaságában átadta a díjat, Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész Magvető című alkotását.
– Fontos nekem ez a díj, és hálás vagyok, hogy rám gondoltatok. Az, hogy a Kós Károly nevéhez is kapcsolódik, még többet jelent nekem: ő a katasztrófa után megmutatta, hogy hogyan lehet itt élni. Nézem ezt a termet, ahol körülbelül negyven évig működtem, itt volt a zenekar próbája mindaddig, amíg a színház meg nem épült. Itt értek az első élményeim, negyven éven keresztül rengeteget tanultam a zenekar lélektanáról – köszönte meg a kitüntetést Csíky Boldizsár.
Az est zárásaként Csíky Boldizsár műveit adta elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, valamint Molnár Mária, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesnője, illetve a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fúvósegyüttese Kostyák Márton közreműködésével. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)