A legnagyobb protestáns hálaünnep
Reformáció 500
A református világtalálkozó óta nem volt akkora vallási rendezvény Marosvásárhelyen, mint amire október 14-én számíthatunk a Görgényi, a Küküllői, a Marosi és Maros-Mezőségi Református Egyházmegye szervezésében. A rendezvény 14 órakor a Vártemplomban áhítattal kezdődik, ugyanitt, a templom előtt református személyiségek szobrait avatják fel. Az ünneplők 14.30 órakor a vár udvaráról a sportcsarnokhoz vonulnak, ahol 16 órakor megkezdődik az ünnepi istentisztelet. Igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, ágendát mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az eseményt megelőzően Jakab Istvánnal, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperesével, a rendezvény ötletgazdájával beszélgettünk.
2-3000 résztvevőre számítanak
– Reményeink szerint az Erdélyi Egyházkerület legnagyobb rendezvénye lesz. Kató Béla püspök úr úgy fogalmazott, hogy a kolozsvári volt a „legfényesebb”, a legünnepélyesebb, de a marosvásárhelyi lesz a legnagyobb, hiszen 2-3000 résztvevőre számítunk. A program ismert, a hívek a Vártemplomban és a várudvaron gyülekeznek, áhítattal kezdünk, majd felavatunk két szobrot, Kálvin János és Károli Gáspár szobrát, Péterfi László és Deák Árpád alkotásait. Innen vonulunk a sportcsarnokba – fogalmazott az esperes.
Az útvonalon – Bernády tér, Kossuth Lajos utca, Arany János utca, Corvin Mátyás tér – forgalomkorlátozás lesz, ahol lehet, a járdán, ahol nem, az úttesten fognak vonulni.
Sátrat állítanak, kivetítőn követhető lesz az istentisztelet
A jegyeket egyházközségenként kiosztották, igyekeztek úgy megtenni, hogy mindenkinek egyenlően jusson. Nehéz feladat volt, hiszen csak a Maros-Mezőségi Egyházmegye 26 ezer tagot számlál. Ha ugyanennyien vannak a másik három egyházmegyében is, akkor százezer hívőről beszélünk. Többen jelezték részvételi szándékukat, mint amennyi jegy van, de bárki részt vehet, hiszen a Liget felől egy nagy sátrat állítanak fel, ahol óriáskivetítőn követhető lesz az istentiszteletet. A sportcsarnok befogadóképessége korlátozott, kétezren férnek be, de aki nem mehet be, az eseménynek éppúgy részese lesz. Be kell tartani az előírásokat, hiszen a Katasztrófavédelmi Felügyelőség nagyon szigorúan intézkedik.
Marosvásárhely tíz református templomában egyszerre szólalnak meg a harangok
Az esperes hangsúlyozta, hogy ez egyházi hálaünnep, s a felvonulás az istentisztelet része. – Sem egyéni, sem közösségi tiltakozásnak nincs helye. Egyházi, nőszövetségi, kóruszászló loboghat, de semmilyen más zászlót nem szeretnénk, hiszen senkit sem kívánunk provokálni. Ez békés, hálaadó istentisztelet, méltósággal vonulunk egyik helyszínről a másikra. Azt szeretnénk, ha Marosvásárhely mind a tíz református templomában egyszerre szólalnának meg a harangok. A rendezvényen részt vesz a többi protestáns felekezet, az evangélikus és az unitárius is. Együtt ünnepelünk, a testvéregyházakat szeretettel várjuk – tájékoztatott Jakab István.
Az úrvacsoraosztás után Rákász Gergely orgonakoncertjét hallgathatja meg a gyülekezet, majd a FIKE-band szolgálata következik. Az eseményen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztériumának minisztere, jelen lesznek megyei és városi elöljárók. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal jelentős összeggel támogatja a rendezvényt. A szeretetvendégségen az egyházmegyékben működő nőszövetségek házi süteménnyel kedveskednek.
Kiállítások
A szombati nagy rendezvényt megelőzően két vallásos témájú kiállításra is sor kerül, csütörtökön fél 3-tól a Vártemplomban a Soli deo gloria című, amely reformációtörténeti kiállítás, pénteken 18 órakor pedig Reformáció 500 címmel nyílik szintén vallási témájú alkotásokból álló képzőművészeti tárlat a Kultúrpalota földszinti Art Nouveau galériájában. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

Kálvin- és Károli-szobrot avattak (Reformáció 500)
A reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget Marosvásárhelyen a Marosi, Maros-mezőségi, Küküllői és Görgényi református egyházmegye. A rendezvény kora délután a vártemplomban kezdődött, ahol Henter György lelkipásztor felidézte: 460 évvel ezelőtt itt ülésezett az a zsinat, amely eldöntötte, hogy az erdélyiek Kálvin tanait követik. Az ünnepség keretében a vártemplom bejáratánál felavatták Kálvin János és Károli Gáspár reformátorok mellszobrát, előbbi Péterfy László, utóbbi Deák Árpád alkotása.
A templomban tartott beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta, noha Kálvin és Károli nem ismerték egymást, az utókornak megvan a lehetősége arra, hogy egymás mellé helyezze őket. A bibliafordító Károliról Nemeskürty Istvánt idézte: meglehet, nélküle ma nem magyarul beszélnének Magyarországon. Grezsa István kormánybiztos úgy vélekedett, 500 éve a reformáció jelölte ki a magyarság számára a nemzeti megmaradás útját, így a reformáció öröksége ma a megmaradás felelősségét rója az utókorra. Hozzátette: akkor vagyunk hűek az örökséghez, ha Marosvásárhelyen is, Kárpátalján is megtartjuk iskoláinkat. A vártemplomból több ezer ember vonult át a városon a sportcsarnokba, ahol ünnepi istentiszteletet tartottak. Balog Zoltán a felvonulás örömét idézve kijelentette: Az a dolgunk, hogy betöltsük azt a teret, ami nekünk adatott, azt az otthont, ami nekünk a Mindenható által kijelöltetett. Mert ha mi nem töltjük be, akkor betöltik mások, és valami olyan fog hiányozni ebből az európai világból, amit csak mi tudunk adni. A miniszter szerint a magyarokat azért ragadta el egykor a reformáció, mert sokszor a nélkülözés tanította meg a népet arra, hogy hitből és kegyelemből éljen. Szerinte ezt azért kell megtanulni, hogy akkor is hitből és kegyelemből éljen a közösség, amikor látszólag másból is megélhetne. A miniszter bejelentette, 2018-tól a világ bármely pontján, így az Erdélyben született magyar gyermekeket is megilleti a babakötvény. Fontosnak tartotta azonban, hogy ne csak a pénztárca kösse össze a magyarországi és a határon túli magyarokat, hanem szívük, lelkük is. A mi dolgunk annyi, hogy bízzunk Istenben, és utána bízzunk egymásban is – tette hozzá. A sportcsarnoki istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, ágendát mondott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a gyülekezet számára pedig több asztalnál is kiszolgálták az úrvacsorát. Balog Zoltán tegnap délben a közeli Mezőpanitban felavatta II. Rákóczi Ferenc bronz mellszobrát, Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását. Köszöntőbeszédében az utolsó erdélyi fejedelem Istennel a hazáért és a szabadságért jelmondatát idézte. Megemlítette: a fejedelem budapesti szobráról egykor tíz perc alatt verték le a latin jelmondat első szavát, és hetven évbe telt, míg az visszakerült a helyére. Hozzátette: pusztítani mindig könnyebb, de arra biztatta hallgatóságát, hogy legyenek az építés emberei. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reformáció 500 Örökségünk a magyar nyelv
A reformátusság összetartozásának hatalmas erejét tapasztaltuk meg szombaton Marosvásárhelyen, amikor négy, a Marosi, a Maros-Mezőségi, a Görgényi és a Küküllői Református Egyházmegye, valamint az evangélikus és unitárius egyház képviselői a reformáció 500. évfordulójára szervezett hálaünnepsége zajlott. A Vártemplomtól a sportcsarnokig vonuló püspökök, esperesek, lelkészek, hívek, meghívottak végeláthatatlan, több ezer embert számláló, tömött sora igazolja: sokan vagyunk! A hitbéli összetartozás erejének megtapasztalása felemelő, biztató és reményt ad a megmaradásra a következő évszázadokra is.
Kálvin és Károli
A rendezvény az általunk is ismertetett gazdag forgatókönyv szerint zajlott. A hívek a Vártemplomban és a várban gyülekeztek, hogy felavassák két református személyiség: Károli Gáspár és Kálvin János szobrát. A Vártemplomban Henter György lelkipásztor ismertette, hogy a Kálvin-szobrot Péterffy László, marosvásárhelyi származású, Visegrádon élő szobrászművész ajándékba készítette el, míg Károli Gáspár magyar bibliafordító mellszobra ugyancsak marosvásárhelyi, Nagyváradon élő szobrászművész, Deák Árpád alkotása. A szobrok felállításával a templom előtti, melletti teret is felújították, ami nem volt zökkenőmentes, hiszen egy hétig feljelentés miatt le kellett állni a munkálatokkal. Hogy végül időben elkészültek, a kivitelezők munkájának és a polgármesteri hivatal támogatásának köszönhető. A lelkész külön megköszönte dr. Dorin Florea polgármester támogatását és jelenlétét az eseményen. A Vártemplomban Balog Zoltán, a emberi erőforrások minisztere Kálvin Jánosról, a francia származású svájci reformátorról szólva azt mondta, hogy Erdély-szerte talán több szó esik róla, jobban ismerik, mint Genfben. Mi, kálvinisták szobrot állítunk neki, hiszen tanai a mai napig megtartottak bennünket. Ő az, akiről sokan azt gondolják, hogy magyar volt. Károli Gáspárnak az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáról: ha ő nincs, akkor lehet, hogy ma nem beszélünk magyarul. Szobruk ott áll a Vártemplom előtt. Őrizzük ezeket, és azt a hitet, amit a nyugatiak elfelejtettek! Vigyázzunk arra, hogy templomaink ne váljanak múzeumokká, hiszen ezek azért épültek, hogy itt Isten igéjét olvassák, hallgassák – fogalmazott a miniszter. E gondolatsorhoz kapcsolódtak dr. Grezsa Zoltán, a nemzetpolitikai államtitkárság kormánybiztosának szavai is, aki hangsúlyozta, a kereszténység összeköt, nem pedig elválaszt bennünket, magyarokat és a szomszédos népeket. A gyülekezet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldását követően vett részt a szobrok leleplezésén. Ezután indult el a menet a sportcsarnok felé. Isten nemzetsége vagyunk! A református világtalálkozó óta nem volt ilyen népes és ünnepélyes menetelés Marosvásárhelyen. Sem rendbontás, sem oda nem illő zászlólengetés, sem hangoskodás nem zavarta meg a vonulást. A nagysármási fúvószenekar, énekvezérek jó- voltából református énekek csendültek fel. Csak az tudja igazán, milyen érzés volt, aki átélte ezt a momentumot. A sportcsarnokban díszes színpad, a Ligetben óriássátor és kivetítő várta a több ezer résztvevőt. Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese szerint a százezer református lelket számláló négy egyházmegyéből sokkal többen eljöttek volna, ha nem lett volna korlátozott a keret. Az egyházmegyékből jelen voltak Lőrincz János, a Marosi, Szász Attila, a Görgényi és Bíró István, a Küküllői Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba unitárius esperes. Jelen volt továbbá dr. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának ügyvivő konzulja, dr. Csige Sándor vezető konzul, továbbá a megye magyar ajkú politikai elöljárói is. Beszédében Balog Zoltán miniszter hangsúlyozta, bízik benne, hogy Marosvásárhelyen többször fog előfordulni, hogy magyarok ilyen szépen, békében vonulhatnak és betölthetik a teret. Luther Márton szavait idézte: ha mindenki embertársáért élne, tele lenne a világ istentisztelettel! Marosvásárhely utcáin, a sportcsarnokban istentisztelet volt, hiszen szeretetben voltak együtt az emberek. Számba kell venni, hogy 500 év alatt milyen hatalmas értéket teremtettünk a Kárpát-medencében, s milyen hatalmas örökséget, magyar nyelvet, magyarul megszólaló igét hagytak ránk imádságos elődeink. A magyar emberek iránti gondoskodás jegyében a miniszter bejelentette, hogy január elsejétől a világ bármely sarkában megszülető magyar kisgyermek babakötvényt kap a magyar államtól. Az igét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette, aki buzdított: hit által erősítsük egymást a Kárpát-medencében, hiszen Isten nemzetsége vagyunk. Az úrvacsorai ágendát Kató Béla püspök mondta, aki mindenekelőtt a hálaadásra szólította fel a gyülekezetet.
Úrvacsora, köszöntések és koncertek
A szép rendben folyó úrvacsoraosztást követően nemzeti imánk hangzott el, majd szeretetvendégségre hívták a gyülekezetet. Az ünnepség második részében köszöntőbeszédek hangzottak el. Szabó Ferenc, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője mondta el ünnepi beszédét, majd Péter Ferenc megyei tanácselnök foglalta össze az erdélyi reformáció fontosabb mozzanatait. Thomas Muggli-Stokholm svájci lelkipásztor pedig gyülekezete üdvözletét adta át, és felvázolta a svájci reformátusság jelenlegi helyzetét. Mint mondta, azért jönnek Erdélybe, többnyire Mezőbergenyébe, hogy itt töltekezzenek az erős és összetartó gyülekezetekben. Ezt követően Rákász Gergely rendkívüli orgonakoncertjére, majd estébe nyúlóan a FIKE-band ifjúsági zenekar koncertjére került sor. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

A reformáció jegyében ítélték oda az idei Orbán Balázs-díjakat a székelyföldi megyék
A reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat.
Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban péntek este tartott díjátadóról.
Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, ezért mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, és a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek.
„A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyén munkájával hozzá kell járuljon a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc.
Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk a fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor. MTI; Erdély.ma

Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Kató Bélát (Székelyföldi elismerés)
A reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat.
Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban pénteken este tartott díjátadóról. Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek. „A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyénnek munkájával hozzá kell járulnia a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor.
Az ünnepi köszöntők után került sor a 2017-es Orbán Balázs-díjak átadására. Elsőként Kovászna megye jelentette be, hogy az idei díjazottja főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és a LAM Alapítvány létrehozója, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke, olyan igaz hitű lelkipásztor, aki nemcsak gyülekezetéért, egyházáért munkálkodik, hanem nagy formátumú közéleti személyiség, közösségi ember, aki a maga során valóságos reformációt hozott Háromszékre, az Erdélyi Református Egyházkerületbe. „Hitelessége, becsületessége, kitartása, cselekvőereje, alázata és mélyből jövő, igaz hite semmit sem kopott az évtizedek folyamán, így válhatott az erdélyi magyarság egyik legkiválóbb lelki és szellemi vezetőjévé, magasra téve a mércét a közösségi és egyházi vezetők körében. Merem mondani, hogy Kató Béla a jelenkori Erdély Széchenyije. Hálát kell adnunk mindazoknak, akik egész életükkel, cselekedeteikkel mutatják az utat, hirdetik az igét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főtiszteletű püspöke ilyen elöljáró ember, aki saját életével példázza, hogy az igaz hitből fakadó cselekedet bőven kap áldást” – fogalmazott laudációjában dr. Szmolka István ortopéd főorvos, aki barátként laudálta az Orbán Balázs-díj Kovászna megyei díjazottját. A díjátadó ünnepséget a Codex Régizene-együttes koncertje zárta. A csíkszeredai együttes a Mint a szép híves patakra című előadását mutatta be, amely a genfi zsoltárok Szenci Molnár Albert-féle fordításain alapul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

500 éves a reformáció
„Egymás terhét hordozzátok!”
Amikor 1934-ben világgá kiáltotta fájdalmát a szétszórt mezőségi települések sorvadó, a többségbe beolvadó szórványmagyarságáról, Földes Károly mezőújlaki lévita tanító nem tudta, hogy mennyire érzékeny, nyolcvan év távlatából is egyre időszerűbb és fájdalmasabb témával „lármázza fel” az erdélyi köztudatot. Manapság ugyanis már nemcsak a mezőségi, peremvidéki települések elszórványosodásának vagyunk tanúi, a folyamat egész tájegységeket, életerősnek hitt faluközösségeket, korábban népes nagyvárosi gyülekezeteket is egyre nagyobb mértékben érint.
Földes Károly 16 oldalas írásában, amelyet Nagyenyeden adtak ki Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból címen, egy összeomlott mezőségi gyülekezetben végzett tizenhárom évnyi emberpróbáló küzdelméről számolt be. A Kolozsváron tanítói, Budapesten magyar- és történelemtanári oklevelet szerzett fiatalemberben a szibériai fogságban töltött hét nehéz év alatt érik meg az elhatározás, hogy Erdélyben legyen lévita tanító, akinek életcélja „pusztulásra ítélt lelkek megmentése”, „összedőlt templomok felépítése”, „elnémult harangok megszólaltatása”. A megdöbbentő valóság, az elhagyott, nyomorúságos paplak, az úttalan utak, amelyeken a fogságban megfagyott lábával nyolc szórványgyülekezetét kellett megközelítenie, és a fájó közöny sem tudta eltántorítani céljától. Az előadásaiból, valamint füzetének újrakiadásából származó pénzből Újlakon, Septéren és Nagycégen templomot építtetett, az újlaki templomba bútort faragott, a konfirmáló fiatalokat otthonában gyűjtötte össze, hogy nemcsak a kátéra, írni, olvasni magyarul, történelemre, irodalomra is tanítsa őket. Elkeseredésében megfogalmazott írása nemcsak panasz, a tennivalók felsorolása is: a szórványgondozás az egész közösség terhe kellene legyen, és lelkes, önfeláldozó emberekkel meg kellene alakítani a szórvány missziót. Jajkiáltásával és tanácsaival teológushallgatókat nyert meg, akik lelkesen kapcsolódtak be a szórványgyülekezeti munkába. Őrhelyét a nélkülözések ellenére sem jószántából adta fel, Dél-Erdélyhez sorolt falvaiból a hatalom csendőrei kergették el. Bár a mozgalom hamar kifulladt, hatása tovább munkált azokban a teológusokban, akik a szórványmisszióban szerzett tapasztalatok birtokában élethivatásuknak tekintették a szórványközösségek szolgálatát.
Hit és nemzetiségi öntudat
Lázas gyűjtőmunka indult a Mezőségen, és az adatokat felhasználva a szórványmunkára kész Nagy Ödön (1914–1995) átfogó tanulmányt írt a szórványkérdésről, ami a Hitel 1938-as különlenyomatában jelent meg. A szórványosodás foka és mértéke szerint a 81 közösség közül 21-et talált életképesnek, a többit a beolvadás útját járó és a teljes beolvadás állapotába került csoportként írta le. Nem a lélekszám, hanem a hit és a nemzetiségi öntudat képes megtartani egy közösséget, de „nem lehet nemzetiségi öntudata olyan népnek, amely nem alkot szervezett közösséget, és nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek a nemzeti műveltség fenntartásához szükségesek” – összegzett tanulmányában. A marosszéki gazdatiszt és bécsi származású nevelőnő házasságából született Nagy Ödön a mezőpaniti gyermekkor után a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult. Érettségi után gyalog járta be Erdélyt, majd magyar irodalom, latin és szociográfia szakon kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulásának hatására mélyült el érdeklődése a népélet iránt, aminek eredményét későbbi néprajzi tanulmányai tükrözték. Vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) összejövetelein erősödött meg, ennek hatására iratkozott át a református teológiára. Szórványtitkárként irányította a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, szervezte a teológushallgatók szórványmisszióját, s közben rendszeresen közölte írásait. Fiatal lelkészként, bár látta a szórványmozgalom lanyhulását, népes parókiák helyett a mezőségi szórványgyülekezetek vonzották. A lelkészi szolgálat mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, néprajzi múzeumot rendezett be, korszerű gazdasági ismereteket terjesztett, és mély hittel, lelkesedéssel szolgálta a mezőségi magyarságot, próbálta késleltetni a beolvadást. Szórványlelkészi munkáját a kissármási gyülekezetben kezdte, majd Nagyölyvesen, Mezőújlakon, Mezőkölbölkúton, Mezőméhesen, Hariban, Istvánházán, Mezőfelében, később Szolokmán és Havadon hirdette az igét. Nyugdíjba vonulása után árván maradt egykori kissármási gyülekezetében és a Felső-Tóvidék falvaiban vállalt szórványmissziót nyugalmazott paptársaival – Várbeli Istvánnal és Nagy Gyula, valamint Török Ernő nyugalmazott esperesekkel.
„Újra kellett mindent éleszteni”
Nagy Ödön mellett a Földes Károly szervezésében zajló nyári mezőségi missziók olyan legendás lelkészeket formáltak, mint Szegedi László magyarigeni, Bányai Ferenc kérői, Dávid Ödön plojesti lelkipásztor. Köztük volt Hermán János (1919-1999) nagysármási református lelkész is, aki édesapja halála után anyai nagyapjánál, a Tusonban szolgáló lévita papnál és tanítónál nevelkedett. Nagyenyeden érettségizett kitűnő eredménnyel, 1938-tól a Kolozsvári Protestáns Teológián és a Bolyai Tudományegyetemen tanult. A szórványmisszió diákkorában őt is megérintette, és Nagysármás lelkészeként a Mezőség kellős közepén hirdette élete végéig az igét, próbálta „az őrködés hitét, a másság értelmét fenntartani”. „Jaj, jaj, nagy dolog volt ez az egész mezőségi munka – sóhajtott fel egy interjúban. – Mert valahogy ez olyan volt, mint mikor egy vadonban ott valahol elhagyva újra kellett mindent éleszteni…” Sárban, térdig érő hóban is gyalogolt akár negyedszáz kilométert is, ha hívták gazdátlan gyülekezetekbe: Báldra, Nagycégre, Mezőszentmihályra, Mezőszentmiklósra, Ürmösre, Mezőszentmártonba, Királyfalvára, Keszübe, Oláhfenesre, Szentpéterre, Mezőzáhra, Pusztakamarásra. Járta a „háztól házig, lélektől lélekig vezető” gyalogutakat, hogy eskessen, temessen, kereszteljen. Az ő idejében megrongálódott templomokat, egyházi épületeket javítottak, írni tanította az írástudatlanokat, magyar szóra az anyanyelvüket elfelejtő gyermekeket és felnőtteket. Megszűnt óvodai, iskolai tagozatokat szervezett újra, nyomorgó hívei számára segélyakciókat szervezett – olvasható a három papi önéletrajzot magába foglaló Palástban (Mentor Kiadó, 2001) című kötetben. A diktatúra legkeményebb éveiben is kimondta a nagy bajt, hosszan, szinte órákon át tudta mesélni a Mezőség történetét, a török-tatár dúlásokat, Basta és Mihály vajda kegyetlenségeit, a kuruc-labanc mozgalmak következményeit, amelyek a mezőségi magyarság apadásához vezettek.
A szórványosodás jegyzőkönyve
Megszállottan járta, kutatta a Mezőséget, segített a rászorulókon, gyűjtötte az adatokat Kövesdi Kiss Ferenc (1913–2004) néptanító, magyartanár, író, költő, akit kilencvenes éveiben a Kárpát-medence legidősebb aktív presbitereként ismertünk. A 11 gyermekes mezőkövesdi családból származó fiú kiváló szellemi képességei miatt került a nagyenyedi kollégiumba. Hosszú pályája során az 1940-es években indult el a Mezőségre, amelynek minden gondját-baját szívében és gondolataiban hordozta. Óriási feladatot vállalt azzal, hogy a mezőségi falvak magyar közösségeinek szórványosodása, nyelvünk kifakulása, múltunk fokozatos elvesztése láttán 147 mezőségi település adatait jegyezte fel. Ezeken a településeken legalább háromszor megfordult, s így gyűlt össze a 700 oldalas, saját kezűleg bekötött monográfia több száz fényképpel és rendkívül gazdag adattárral, ami hosszú évekig kiadásra várt, a nyárádmenti kórusmozgalmat feltérképező dokumentumanyaggal együtt. A sorvadás, szórványosodás, a beolvadás jegyzőkönyvét készítette el, amelynek 117 oldalas kivonata Még szólnak a harangok címmel jelent meg mezőségi barangolásainak hűséges társa, dr. Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész támogatásával. A teljes kötet kiadását eredeti formában, amelyhez szívósan ragaszkodott, a Kráter Műhely Egyesület gondozásában már nem érhette meg, pedig ez volt élete nagy vágya. A Riadóra szól a harang – A mezőségi településeink helyzetképe (1891–1991) annak az embernek a keserűségét tükrözi, aki a Mezőséggel szinte eggyé válva, fél évszázadon át követte e tájegység magyar lakosságának fogyását az Erdély központi részét jelentő területen, ahol Kiss Ferenc véleménye szerint népünk szíve dobog. A mű végső kicsengése, hogy az üresen maradó templomtorony, harangláb felkiáltójelek a fokozatosan apadó, majd bezáró iskolák ellenére; nem sóhajtások idejét éljük. Ha valamit akarunk, csak lépni kellene, amíg még nem késő, és jól megjegyezni, hogy „akié a gyermek, azé a jövendő”. A fuldoklónak pedig a nagyobb, az erősebb kell kezet nyújtson, ahogy a göci templom esetében történt, amely néhai Szabó István kertjében nyomasztó gazdagságként várta a feltámadást. Ami csodák csodájára az isteni gondviselés és Kiss Ferenc lelkes erőfeszítései révén megvalósult. A mezőpanitiak nyújtottak segítő kezet, a somosdiak és néhai Lapohos András ördöngösfüzesi nyugalmazott tanár járult hozzá, hogy megmentsék a pusztulástól, azt példázva, hogy mekkorára nőhet meg bennünk az erő, ha minden nagyobb gyülekezet felkarol egy szórványt.
A 25 éves Diaszpóra Alapítvány
1991. november 14-én a mezőújlaki templomban jött létre Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javaslatára Földes Károly emlékének ápolására és a mai szórványszolgák munkájának segítésére a Diaszpóra Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő egyetlen országos kitekintésű erdélyi szórványgondozó intézmény, amely az idén ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Vezetői református lelkészek: Vetési László elnök, szórványmissziói szakelőadó és a nyugalomba vonult Jenei Tamás alelnök, belmiszsziói előadó. Az elmúlt negyedszázad alatt az erdélyi reformátusság szinte minden töredékgyülekezetében megfordultak, felmérték a gondokat a Mezőségen, a Bánságban, a Regátban, Erdély nagyobb városainak lakótelepein, lelkes teológusok segítségével. Száznál több szakmai tanácskozáson, munkamegbeszélésen vettek részt, rendszeres kapcsolatot ápolnak minden olyan szervezettel, intézménnyel, hazai és magyarországi vezető szervvel, amelyek a hazai szórványok ügyét valamiben előbbre vihetik. Szolgálatuk egyik legfontosabb területe a lelkészek és világi szórványmunkások munkájának az elismerésére alapított, Czelder Mártonról és Földes Károlyról elvezett szórványdíj, amit évente adnak át. A szórványmunka szinte minden területére terveket, stratégiákat készítettek. 2000-ben, a magyar nyelvterületen elsőként készült egy erdélyi szórványstratégia. Kidolgozták a körlelkészségek, hazai tömb-szórvány testvérkapcsolatok kialakításának és működtetésének, a felszámolódott gyülekezetek értékeinek hasznosítási, megőrzési tervét.
A munkát csak hittel lehet végezni
Bár hosszan sorolhatnánk, hogy az elmúlt évek alatt mi történt és mi nem történt még szórványügyben, az országos kitekintésen túl, visszatérve megyénkbe, Jakab István lelkipásztort, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük az elért eredményekről. Mint elmondta, a szórványgyülekezetek építészeti örökségének a mentését szolgálta, hogy egyházmegyei adakozásból sikerült felújítani 2014 őszén a báldi református templomot, amit egy raktárból alakítottak át, néhány héttel később szentelték fel a megújult mezőpagocsai haranglábat, és egyházmegyei közmunkával újították fel a mezőszengyeli templomot. Mindhárom felszentelésén ft. Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke hirdette az igét. – Négy éven át Galambodon, az idén Várhegyen tartottuk a gyermekbibliahetet, a kis- és szórványgyülekezetekben élő gyermekek nyári táborát. A reformáció 500. évfordulójára májusban szórványreformációs napot szerveztünk Nagysármáson, ahova valamennyi mezőségi gyülekezetünkből jöttek hívek, utaztatásukat igyekeztünk kisbusszal megoldani, s a találkozás mindnyájunkra az élmény erejével hatott. Nagyon lehet szeretni a Mezőséget, az ott élő meleglelkű emberekért, akik hitükkel, kitartásukkal igazi kincset jelentenek. Az utóbbi években a magyar kormány is jelentős támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a szórványgyülekezetek lelkipásztorai a javadalmazásukat felvehessék, ami az egyházkerületi missziós program keretében történik, és ami- ért köszönettel tartozunk. Legtöbb gyülekezetnek van szórványautója, útiköltség címen támogatást kap a Communitas Alapítványtól. Ennek ellenére ezt a munkát csak hittel lehet végezni.
„Ha nem ezt tenném, nem is én lennék”
– Úgy érzem, az Úristen bízott meg ezzel engem – vallja Lakó Jenő marosszentgyörgyi származású mezőzáhi református lelkész, aki a legnagyobb mezőségi szórványban látja el a missziós szolgálatot. A mezőzáhi anyaegyházhoz tartozó Szengyelen, Sályiban, valamint Tóháton és Cekeden, ahol az utolsó hívek is kiköltöztek a temetőbe. Beszolgáló lelkészként teljesít szolgálatot Uzdiszentpéteren és a hozzá tartozó Tusonban, Ölyvesen, Pagocsán és Pagocsavölgyben, ez utóbbi két településen négy-négy reformátust tart még számon. Bevallása szerint nemcsak igét hirdet, betegeket látogat, segít híveinek, ha bajban vannak, szervez, tanít, teszi, amit kell és lehet. Bár volt lehetősége tovább menni, megszerette a mezőségi embereket, akiknek jó szíve, ragaszkodása nap mint nap megérinti. Munkájában felesége, presbitere és gondnoka is támogatja, és jól érzik magukat a mezőzáhi paplakban, amelyet reményeik szerint sikerül befejezni. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)