Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Marea Adunare Națională
11 tétel
2007. augusztus 23.
Teoctist pátriárka vasgárdista múltját, homoszexualitását, illetve a kommunista rezsim iránti lojalitását tárja fel az a káder-dosszié, mely a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának archívumából került nyilvánosságra a Cotidianul napilap jóvoltából. A főpap múltját feltáró dosszié öt iratot tartalmazott. Három feljegyzés 1973 és 1977 között készült, amikor Teoctist Arapasu Olténia mitropolitája volt, a negyedik abban az időszakban, amikor Iasi érseke, Moldva és Suceava mitropolitája volt, míg az utolsó 1988 nyarán. Ez utóbbi tartalmazza a napokban elhunyt pátriárka életrajzát, amely szerint 1941. januárjában részt vett a vasgárdista felkelésben, illetve szeminaristaként homoszexuális kapcsolatokat tartott fenn. A párt káderesei elismerő szavakkal illették Teoctist elhivatott hazaszolgálatát, illetve azt, hogy számtalan alkalommal intette arra a híveket, hogy vállaljanak aktív szerepet az ország fejlődésében. A feljegyzés arról is említést tett, hogy a pátriárka durván bánt papjaival, s a többi egyházi méltósággal. Teoctist 1975-től másfél évtizeden át tagja volt a formális parlamentnek, a Nagy Nemzetgyűlésnek. Az ortodox egyház visszautasította Teoctist legionárius szerepvállalását és homoszexualitását illető vádakat, azt állítva, hogy ezek az információk a Securitate nyomására született nyilatkozatokon alapulnak. A patriarchátus szerint a vádak egy Tuta M. Nica nevű illető vallomásain alapulnak, akit a Securitate tartóztatott le, s 1949-ben ítéltek el. A patriárchátus szóvivője, Constantin Stoica szerint Teoctistnek nem is lehetett a pártnál káderlapja, mivel nem volt tagja a Román Kommunista Pártnak. /Teoctist kínos káderlapja. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./
2007. szeptember 14.
A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök elleni röpirata. (Részlet.) Marosvásárhely, 1957 tavasza. „A népi demokratikus állam biztosítja az ország valamennyi vallásfelekezetének szabad működését, a vallást minden állampolgár lelkiismereti kérdésének tekinti. ”„Míg az ország különféle felekezetű papságának többsége részt vesz a nép oldalán az építőmunkában, a béke fenntartásáért és megszilárdításáért folyó harcban, néhány pap és főpap, saját egyházuk érdekeivel ellentétben, népellenes tevékenységet fejt ki. Ezek közé tartozik Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök. A nép érdekeit és a népi államot aláaknázó tevékenységéért a népi igazságszolgáltatás 1949-ben 25 évi nehéz börtönre ítélte Márton Áron püspököt. A Román Népköztársaság kormánya, hogy lehetőséget adjon Márton Áron püspöknek az évek során elkövetett népellenes tettei helyrehozására, 1954-ben jóváhagyta büntetése letöltésének felfüggesztését s visszahelyezte őt minden állampolgári jogába, lehetővé téve, hogy püspöki teendőit továbbra is ellássa. ”„Márton Áron püspök megfogadta, hogy megértést tanúsít a nép erőfeszítései iránt, és tartózkodni fog a dolgozók érdekeivel ellentétes mindenféle tevékenységtől. Ezek voltak szabadlábra helyezésekor Márton Áron ígéretei, azonban a cselekedetek, amelyek közvetlenül tevékenységének újrakezdése után következtek, azt mutatják, hogy nemcsak ígéreteit nem tartotta be, hanem tovább folytatta ellenséges tevékenységét az állami és társadalmi renddel szemben. Első önkényes, alávaló intézkedése az volt, hogy leváltotta a népi demokratikus állam iránt hűséges főpapokat és papokat, akiknek felelős beosztásuk volt az egyházmegye vezetésében és gyulafehérvári teológián, azokat a papokat, akik a római katolikus egyház normális működésének a gondjától vezetve, támogatták a kormányt a püspök szabadlábra helyezésében. ” „1955 nyarán sorban magához hívatta és megbüntette mindazokat a papokat, akik kitűntek a békemozgalomban. ” „Márton Áron intézkedései azt bizonyítják, hogy megalázta és megfélemlítette azokat a papokat, akik a széles néptömegek béketörekvései iránt megértést tanúsítottak, és felbátorította azokat az elemeket, akik ellenségesen viselkednek rendszerünkkel, a béke ügyével szemben. ” „Országunk többi vallásfelekezeteinek vezetői, mint Justinián ortodox pátriárka, Vásárhelyi János református püspök, Kiss Elek unitárius püspök, Müller Ferenc német lutheránus püspök és mások részt vesznek az országos békevédelmi tanács akcióiban. ”„Jellemző Márton Áron magatartására, hogy nem vette figyelembe államunk jelentős személyiségeinek egyetlen figyelmeztetését sem. Maga a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Groza Petre [sic!] számos ízben személyesen beszélgetett vele, megpróbálva megértetni, hogy tetteivel egyháza érdekeinek is csak árthat. Márton Áron püspök minden egyes alkalommal megfogadta, hogy beilleszkedik a törvények szabta keretbe, hogy tiszteletben fogja tartani az egyházfőhöz illő viselkedési szabályokat. De Márton Áron újra meg újra megszegte ígéreteit. Egy teljesen kollektivizált székely községben tartott prédikációjában kijelentette: „Hiába gyűjtöttétek a vagyont. A mai események megmutatták, hogy minden elveszett, hiábavaló volt”. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Márton Áron püspök ellenzi a dolgozók anyagi életszínvonalának emelését. ” „Márton Áron püspök felelőtlen cselekedetei, amelyek túlléptek minden határt, arra késztették az államhatóságokat, hogy a gyulafehérvári püspöki palota és a székesegyház területén kötelező lakhelyet állapítsanak meg számára, meghagyva ugyanakkor azt a jogát, hogy továbbra is ellássa püspöki teendőit. Az államhatóságoknak ez az engedékeny intézkedése egyben határozott figyelmeztetés arra nézve, hogy államunk nem tűr el sem most, sem a jövőben semmiféle ellenséges cselekedetet, a nép és a rendszer érdekeivel szemben, bárki is kövesse el azokat. ” /A „kezelhetetlen személyiség” . = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./
2008. július 9.
Visszavonulását fontolgatja Ion Iliescu, az elmúlt húsz esztendő meghatározó személyisége, a korára hivatkozik, az elemzők szerint azonban tart az új választási rendszertől. Ion Iliescu szenátor, a PSD tiszteletbeli elnöke 1965-től a Nagy Nemzetgyűlés tagja, 1967 és 1971 között ifjúsági miniszter. 1971-ben eltávolították a párt felső vezetéséből, bírálta a pártvezetést és felvette a kapcsolatot a hazai ellenzékkel. 1979 és 1984 között az Országos Vízműveknél dolgozott, majd 1989-ig a Műszaki Könyvkiadó igazgatója. 1989. december 22-én a tévé által közvetített forradalom sztárja, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnökévé nevezték ki. 1990-ben alapító tagja a Nemzeti Megmentési Front nevű pártnak, amelyből később osztódással megalakul a Demokrata Párt (PD) és a Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR). Utóbbi névváltoztatással lett a mai Szociáldemokrata Párt (PSD). Iliescu az ország elnöke volt az 1992-es szabad választásokig. Az első bányászjárás idején megköszönte a bányászoknak a bukaresti rendcsinálást. Nem utazott Marosvásárhelyre, hogy megakadályozza a román–magyar összecsapást. Csak a titkosszolgálatok megalakulása után utasította a belügyet, hogy rendet teremtsen. 1992-ben megválasztották államfőnek. 1996-ig vezette kemény kézzel az országot, a magyarsággal szemben elutasító volt. 1996-ban Emil Constantinescuval szemben elvesztette a választásokat, és rá egy évre megválasztották a PDSR elnökének. Ezt a tisztségét 2000-ig töltötte be. 2000-ben ismét államfővé választották. 2004-ig az Adrian Nastase-kabinet kisebbségben, az RMDSZ támogatásával kormányzott. 2004-ben Iliescu támogatta Adrian Nastasét a kampányban, de Traian Basescu lett az államfő. Iliescu a pártvezetési tisztséget is elvesztette, azonban 2006-ban a PSD tiszteletbeli elnökévé választották. /Simon Judit: „Az első ember” búcsúja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./
2008. október 18.
1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./
2010. július 12.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke ma sajtótájékoztatót tartott a nagyváradi Központi EP-Irodában. A sajtótájékoztató kiemelt témája a Verespataki bányaügy volt Janez Potoćnik európai biztos állásfoglalásának összefüggésében. Tőkés László EP-alelnök ez ügyben kiadott Nyilatkozatát mellékeljük. A sajtótájékoztató másik témája az átvilágítási folyamat volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyfelől a Román Parlament által elfogadott, de az Alkotmánybíróság által elkaszált átvilágítási törvénynek az erdélyi magyar kistársadalmunkra való önkéntes alkalmazását sürgette, másfelől örömmel nyugtázta, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága múlt héten döntött hat dosszié ügyében (három lelkipásztorról mondták ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval). Hogy az átvilágítási folyamat mennyire összetett, arra Tőkés László Balogh Béla példáján keresztül világított rá. A vonatkozó Közleményt és mellékleteit csatoljuk.
K Ö Z L E M É N Y
Egy olyan világból jövünk és egy olyan rendőrállami, titkosszolgálati, diktatórikus korszak átkos örökségével kell nap mint nap szembenéznünk, melyben maga a püspök, az Egyház „első őrállója” járt élen az elnyomó hatalommal való kollaborációban. Erről a világról kíméletlen realizmussal tanúskodik a következő, 1968-ból való Szekuritate-jelentés, néhai Papp Ladislau alias „PĂUN” vonatkozásában: „Jelentem, hogy 1959. szeptember 31-i dátumon hazafias érzelmek alapján hatóságaink által informátornak rekrutáltatott nevezett Papp Ladislau, aki 1915. május 19-én Gencs községben született, Iosif és Margareta fiaként, foglalkozása református pap, házas, 5 gyermeke van, lakóhelye Oradea, P-ța Libertății 38.... Nevezett Papp Ladislaut 1967 júniusában Oradea püspökévé, 1967. június 11-én pedig a Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare Națională) képviselőjévé választották… Választott tisztségviselővé válása nyomán megszűnt vele a kapcsolat, és az iratgyűjtője átkerült a „C” Hivatalba. A kapcsolat megszűnése után fentnevezett hatóságainknál amellett inszisztált, hogy továbbra is fenntartsuk vele a kapcsolatot, mivelhogy annyira hozzánőtt hatóságainkhoz, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövőben is ne támogassa hatóságainkat (1968. június 4.).
Az utóbbi évek titkosszolgálati feltárásainak és leleteinek ismeretében mi sem természetesebb annál, hogy Anyaszentegyházunk szembe kíván nézni és szakítani akar visszahúzó múltjával. Dicséretes és elismerésre méltó, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elkezdett úton következetesen tovább halad. Ennek bizonysága az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság tevékenysége, melynek első eredményeit a testület múlt héten tárta az Igazgatótanács elé.
A Püsök Csaba lelkipásztor-elnök által vezetett bizottság munkája annál is sürgetőbb, mivel a küszöbön álló egyházkerületi általános tisztújítás valamennyi jelölt átvilágítását szükségessé teszi.
A háttérben meghúzódó, volt kollaboránsok vonatkozásában említésre méltó, hogy mind a mai napig nem derült fény az Országos Átvilágító Bizottsággal (CNSAS) levelezők kivoltára, akik Tolnay István előadótanácsos nevével visszaélve tettek feljelentést Egyházkerületünk, illetve annak átvilágítást végző vezetői, sőt személy szerint Csendes László volt CNSAS-elnök ellen.
Mindezek ellenére az egyházi titkosszolgálati múlt átvilágítása vontatott módon ugyan, de tovább folytatódik. Legutóbb újabb volt ügynökök kilétére derült fény – köztük Balogh Béla alias „BODEA IOAN” volt szemlaki lelkész esetére, aki 1989 októberében, a Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak legsötétebb időszakában szegődött másodszor is a hírhedt Szekuritáté szolgálatába.
A – feltételezhetően – nagy költséggel súlyos egyházromboló tevékenységet folytató volt kolozsvári lelkész a „visszaeső bűnösök” csoportjába tartozik. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének I. kötetében ugyan még a „Megfigyelőkből megfigyeltek” fejezetében szerepel, „BEBE” álnéven, mint aki megtagadván a kollaborációt, a Szekuritáté célszemélyévé vált – mostanság megtalált beszervezési dossziéjából viszont az derül ki, hogy utóbb újból a „Megfigyelők” kategóriájába igazolt át, hogy ezáltal a kicsiny Arad megyei Szemlakról a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főtitkári tisztségébe avanzsálhasson.
Balogh Béla /„BODEA IOAN”/ esete arra vall, hogy a fellelt iratanyag hiányossága, illetve a volt titkosszolgálat érdekköreinek manipulációja miatt még sok titok vár megfejtésre, és nem egy megfigyeltről derülhet még ki, hogy valójában ügynöki tevékenységet folytattak. Éppen ezért az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság a lehető leghelyesebben cselekedett, amikor az eddig elbírált ügyekben is a dolgok jelenlegi állásának nyitott voltát hangsúlyozta.
Balogh Béla alias „BODEA IOAN” esete drámai erővel példázza, hogy a kollaboránsok saját múltjuknak foglyai. Ez a körülmény viszont megkerülhetetlen követelményként állítja elénk a titkosszolgálati átvilágítás következetes folytatását. Ez alól a romániai – erdélyi – magyar kistársadalom sem képezhet kivételt.
Elégtétellel üdvözölhetjük a Románia Parlamentje által legutóbb elfogadott lusztrációs törvényt. Ennek jelentőségét még a kommunista múlthoz húzó Alkotmánybíróság felülbírálata sem csökkentheti.
Az erdélyi magyarság joggal várhatja el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség magára nézve is kötelezőnek tartsa az átvilágítási törvény előírásait.
Szégyennel tölt el minden magyart az RMDSZ-nek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos elvtelen magatartása.
Az volna helyes, hogyha az RMDSZ példát venne erdélyi protestáns egyházainktól a titkosszolgálati múlt átvilágítása, illetve a magyar közélet megtisztítása dolgában. Társadalmunk erkölcsi megújulása elengedhetetlen előfeltétele a rendszerváltozás folytatásának.
Nagyvárad, 2010. július 12.
Tőkés László
az EMNT elnöke
EP-alelnök
Kötelezettség-vállalás
Alulírott BALOG BÉLA, Béla és Rozalia fia, született 1955 április 4-én, Zilahon, magyar nemzetiségű, román állampolgár, KISZ tag, családi állapota nem házas, liceumot végzett, állandó lakhelye Nagyvárad, Anatole France u. 42.
Vállalom, hogy titkos és szervezett módon együttműködök a Belügyminisztérium keretében az állambiztonsági szervekkel azzal a céllal, hogy információkat szolgáltassak nacionalista-irredentista tevékenységekról, vagy bármely, az államrend ellen irányuló tevékenységről, valamint azokról a dokumentumokról melyek a tudomásomra jutnak.
Az információkat írott jelentések formájában szolgáltatom, melyeket, valódi nevem helyett a „Bodea Ioan” fedőnéven írok alá.
1976.06.29.
Beszterce
/Balogh Béla/
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y
Egy olyan világból jövünk és egy olyan rendőrállami, titkosszolgálati, diktatórikus korszak átkos örökségével kell nap mint nap szembenéznünk, melyben maga a püspök, az Egyház „első őrállója” járt élen az elnyomó hatalommal való kollaborációban. Erről a világról kíméletlen realizmussal tanúskodik a következő, 1968-ból való Szekuritate-jelentés, néhai Papp Ladislau alias „PĂUN” vonatkozásában: „Jelentem, hogy 1959. szeptember 31-i dátumon hazafias érzelmek alapján hatóságaink által informátornak rekrutáltatott nevezett Papp Ladislau, aki 1915. május 19-én Gencs községben született, Iosif és Margareta fiaként, foglalkozása református pap, házas, 5 gyermeke van, lakóhelye Oradea, P-ța Libertății 38.... Nevezett Papp Ladislaut 1967 júniusában Oradea püspökévé, 1967. június 11-én pedig a Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare Națională) képviselőjévé választották… Választott tisztségviselővé válása nyomán megszűnt vele a kapcsolat, és az iratgyűjtője átkerült a „C” Hivatalba. A kapcsolat megszűnése után fentnevezett hatóságainknál amellett inszisztált, hogy továbbra is fenntartsuk vele a kapcsolatot, mivelhogy annyira hozzánőtt hatóságainkhoz, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövőben is ne támogassa hatóságainkat (1968. június 4.).
Az utóbbi évek titkosszolgálati feltárásainak és leleteinek ismeretében mi sem természetesebb annál, hogy Anyaszentegyházunk szembe kíván nézni és szakítani akar visszahúzó múltjával. Dicséretes és elismerésre méltó, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elkezdett úton következetesen tovább halad. Ennek bizonysága az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság tevékenysége, melynek első eredményeit a testület múlt héten tárta az Igazgatótanács elé.
A Püsök Csaba lelkipásztor-elnök által vezetett bizottság munkája annál is sürgetőbb, mivel a küszöbön álló egyházkerületi általános tisztújítás valamennyi jelölt átvilágítását szükségessé teszi.
A háttérben meghúzódó, volt kollaboránsok vonatkozásában említésre méltó, hogy mind a mai napig nem derült fény az Országos Átvilágító Bizottsággal (CNSAS) levelezők kivoltára, akik Tolnay István előadótanácsos nevével visszaélve tettek feljelentést Egyházkerületünk, illetve annak átvilágítást végző vezetői, sőt személy szerint Csendes László volt CNSAS-elnök ellen.
Mindezek ellenére az egyházi titkosszolgálati múlt átvilágítása vontatott módon ugyan, de tovább folytatódik. Legutóbb újabb volt ügynökök kilétére derült fény – köztük Balogh Béla alias „BODEA IOAN” volt szemlaki lelkész esetére, aki 1989 októberében, a Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak legsötétebb időszakában szegődött másodszor is a hírhedt Szekuritáté szolgálatába.
A – feltételezhetően – nagy költséggel súlyos egyházromboló tevékenységet folytató volt kolozsvári lelkész a „visszaeső bűnösök” csoportjába tartozik. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének I. kötetében ugyan még a „Megfigyelőkből megfigyeltek” fejezetében szerepel, „BEBE” álnéven, mint aki megtagadván a kollaborációt, a Szekuritáté célszemélyévé vált – mostanság megtalált beszervezési dossziéjából viszont az derül ki, hogy utóbb újból a „Megfigyelők” kategóriájába igazolt át, hogy ezáltal a kicsiny Arad megyei Szemlakról a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főtitkári tisztségébe avanzsálhasson.
Balogh Béla /„BODEA IOAN”/ esete arra vall, hogy a fellelt iratanyag hiányossága, illetve a volt titkosszolgálat érdekköreinek manipulációja miatt még sok titok vár megfejtésre, és nem egy megfigyeltről derülhet még ki, hogy valójában ügynöki tevékenységet folytattak. Éppen ezért az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság a lehető leghelyesebben cselekedett, amikor az eddig elbírált ügyekben is a dolgok jelenlegi állásának nyitott voltát hangsúlyozta.
Balogh Béla alias „BODEA IOAN” esete drámai erővel példázza, hogy a kollaboránsok saját múltjuknak foglyai. Ez a körülmény viszont megkerülhetetlen követelményként állítja elénk a titkosszolgálati átvilágítás következetes folytatását. Ez alól a romániai – erdélyi – magyar kistársadalom sem képezhet kivételt.
Elégtétellel üdvözölhetjük a Románia Parlamentje által legutóbb elfogadott lusztrációs törvényt. Ennek jelentőségét még a kommunista múlthoz húzó Alkotmánybíróság felülbírálata sem csökkentheti.
Az erdélyi magyarság joggal várhatja el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség magára nézve is kötelezőnek tartsa az átvilágítási törvény előírásait.
Szégyennel tölt el minden magyart az RMDSZ-nek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos elvtelen magatartása.
Az volna helyes, hogyha az RMDSZ példát venne erdélyi protestáns egyházainktól a titkosszolgálati múlt átvilágítása, illetve a magyar közélet megtisztítása dolgában. Társadalmunk erkölcsi megújulása elengedhetetlen előfeltétele a rendszerváltozás folytatásának.
Nagyvárad, 2010. július 12.
Tőkés László
az EMNT elnöke
EP-alelnök
Kötelezettség-vállalás
Alulírott BALOG BÉLA, Béla és Rozalia fia, született 1955 április 4-én, Zilahon, magyar nemzetiségű, román állampolgár, KISZ tag, családi állapota nem házas, liceumot végzett, állandó lakhelye Nagyvárad, Anatole France u. 42.
Vállalom, hogy titkos és szervezett módon együttműködök a Belügyminisztérium keretében az állambiztonsági szervekkel azzal a céllal, hogy információkat szolgáltassak nacionalista-irredentista tevékenységekról, vagy bármely, az államrend ellen irányuló tevékenységről, valamint azokról a dokumentumokról melyek a tudomásomra jutnak.
Az információkat írott jelentések formájában szolgáltatom, melyeket, valódi nevem helyett a „Bodea Ioan” fedőnéven írok alá.
1976.06.29.
Beszterce
/Balogh Béla/
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
2012. február 24.
Ki volt dr. Petru Groza?
Dr. Petru Groza 1884. december 7-én született a Hunyad-megyei Bácsi/ Băcia községben nagybirtokos családból. Budapesten, Bécsben és Lipcsében szerzett jogtudományi-doktori címet. Rendkívül művelt, a magyar irodalmat és történelmet kitűnően ismerő személyiség volt. Jelentéses mozzanat: Székelyföld autonómiájának pártolójaként vált népszerűvé a magyarság körében!
Földbirtokosként hogyan lehetett Petru Groza az első kommunista román kormány és később a Nagy Nemzetgyűlés elnöke? Baloldali és oroszbarát nézetei miatt – s mint ilyen, egy Băsescu-nyilatkozathoz szeretnék hozzászólni. Éspedig dr. Petru Groza szerepéről a király lemondásával kapcsolatban. Mindenekelőtt tudni kell, hogy Groza nem volt a Román Kommunista Párt, illetve Munkáspárt tagja. Az 1944 augusztus 23-i fordulat után megalapította az Ekés Frontot (Frontul Plugarilor), amelynek vezetője lett, s mint miniszterelnök, földművelési miniszterré egy értelmes parasztembert, Zăroni-t nevezte ki. (Volt szerencsém átélni azokat az időket.)
Először 1945 májusában láttam Petru Grozát, amikor a háború megszűnése napján hirtelen, miniszterelnöki minőségben, Kolozsvárra látogatott, s a sporttéren összegyűlt tömeg előtt hatásos magyar nyelvű beszédet mondott. Kolozsvár lakosságában akkor kevés román ajkú volt, de magyarul mindenki értett. Nagy gondban volt akkor a város vezetősége,mert a román himnuszt, ami a miniszterelnököt megillette volna, senki sem tudta. Tárcza Bertalan zenetanár, rövid gondolkodás után, átmeneti megoldást talált, s a gyorsan összeverbuvált diákénekkarral betanította Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere, ó magyar kezdetű gyönyörű ódáját. A magyar beszédtől fellelkesedett tömeg a tapsvihar után nagy hangon kiáltotta: „Kérjük a Magyar Himnuszt!” Groza akkor a mikrofonhoz lépett, és határozott hangon bemondta: „ Kérem, tessék elénekelni a Magyar Himnuszt!” Groza jelentős anyagi támogatást nyújtott az illegalitásban működő román munkásmozgalmaknak. Meggyőződése volt, hogy a jól megszervezett mezőgazdasági szövetkezetek kisegítik a parasztságot és főleg annak szegény rétegét a nélkülözésből. Ennek érdekében munkálkodott. Emiatt történhetett meg vele a következő eset: Székelyföld egyik községébe látogatott, ahol a kultúrotthonban éppen a kollektív gazdaság létesítéséről kellett szavazni. Groza is jelen volt. Már jó félórája kínlódott az elnök, hogy megszavazzák a megalakulást, de senki se állt kötélnek. Ekkor Groza felment az emelvényre, félreállította az izzadságtól gyöngyöző homlokú elnököt, és nagy hangon, kitűnő magyarsággal elszavalta Petőfi A Tisza című költeményét, majd a hatalmas tapsorkánt kézlegyintésel lecsendesítve így szólt: „Emberek! A javatok nevében szólok. Alkossátok meg a mezőgazdasági társulást! Ki akarja? „Én igen!” S evvel felemelte a karját. E varázsmozdulatra fellendült a tömeg karja. Meg volt szavazva. (A szépemlékű Agárdy Tamás visszaemlékezéseiből.)
1947. december 30-án I. Mihály királyt lemondásra kényszerítették. Akkor katonai szolgálatomat teljesítettem, és a Biroul Mobilizării titkárságán dolgoztam a szebeni Cercul Teritorial Militar keretén belül. Mivel a román hadsereg a háborúban nagyon leszegényedett, takarékossági célból mindazok a katonák, akik Szebenben laktak, kaszárnyán kívüli engedéllyel otthon lakhattak és étkezhettek. 31-én reggel hat órakor, amikor beléptem a kaszárnyába, felparancsoltak a gyűlésterembe. Ott egy addig számunkra ismeretlen kapitány bejelentette a király lemondását, s mivel ezzel megszűnt a királyság, Románia népköztársaság lett – erre az államformára azonnal le kell tenni az esküt. Feltűnő volt, hogy a kaszárnya parancsnoka, M. ezredes nem volt jelen, és az eskü szövegét a kapitány olvasta fel, mi pedig mindnyájan utána mondtuk. Tudni kell, hogy a hadsereg és főleg a fiatal tisztek Mihály király pártiak voltak. De a parancs az parancs, s azt a hadseregben megszegni főbűnnek számít. Mint kiderült, a parancsnokot nem is értesítették. A dolog drámai kimenetelűvé vált, mert amikor hét órakor belépett a kaszárnyába, az őrség annak rendje és módja szerint jelentett, s ő felment az irodájába, majd néhény perc múlva belépett oda az említett ismeretlen kapitány, és két, addig ugyancsak nem látott főhadnagy letartóztatta a megdöbbent főtisztet. A helyét azonnal egy másik ezredes foglalta el. Az eset hátterében az áll, hogy a román pálfordulás óta eltelt néhány év alatt a Szovjetben a kommunizmus eszméjéhez hű tiszeteket képeztek ki. Ezek mint politikai tisztek kerültek a katonai egységekbe, rendszerint főhadnagyi vagy kapitányi ranggal, nevük „secund politic” volt. Logikai paradoxon, hogy habár rangjuk kisebb volt az illető parancsnokénál, a hatalmuk sokkal nagyobb. Ez volt a kommunizmus egyik módszere, amivel kézben tartotta a hadsereget. Az egész királyi lemondásnak és az eskü letételének a hátterében az akkori honvédelmi miniszter, Emil Bodnăraş állt, aki orosz nemzetiségű, valódi nevén Bodnarenko volt. (Ezt senki se tudta.)
Petru Groza jelleméről Agárdy Tamástól, volt osztálytársamtól és barátomtól szereztem tudomást. Az Agárdy család ugyancsak Hunyad megyei nagybirtokos volt, és jó viszonyt tartott fenn Grozáékkal. Amikor, a kommunizmus idején, az öreg Agárdynak kellemetlenségei lettek, Groza hatalmánál fogva segített rajta.
Személy szerint nem hiszem, hogy a király lemondásra való kényszerítéskor Groza pisztollyal fenyegette volna meg, és diákok kivégzését helyezte volna kilátásba, ha nem mond le. Groza humánus lelkületű ember volt, az egyetemi diákság nagy pártolója, és soha nem adott volna ki parancsot ilyen gaztettre. Inkább azt vallom, hogy Mihályt a lemondását követelő politikai tisztek fenyegették meg ilyesmivel. Groza miniszterelnökként természetesen jelen volt ennél az eseménynél, de nem mint végrehajtó, hanem rangjánál fogva. Miután a kommunista hatalom eszméinek megfelelő kádereket képezett ki, Grozát felfelé buktatták, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke lett. Ekkor következtek be a nagy politikai tiszogatások, amelyeknek sok magyar személyiség is áldozata lett. Hogy Groza befolyása és politikai tekintélye idővel mennyi csorbát szenvedett, bizonyítja, hogy amikor koholt vádak alapján letartóztatott Kurkó Gyárfást, a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) elnökét a börtönben meg akarta látogatni, nem engedték hozzá.
Groza egyike volt azoknak, akik támogatták az önálló Bolyai magyar egyetem megalakulását és a Magyar Autonóm Tartomány létesítését. Ahányszor Kolozsvárra vitte az útja, meglátogatta az egyetemet és főleg a székelyföldi diákok sorsáról érdeklődött.
Szép eszméinek megvalósulását hetvennégy éves korában magával vitte az örökkévalóságba.
Kalmár Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)
Dr. Petru Groza 1884. december 7-én született a Hunyad-megyei Bácsi/ Băcia községben nagybirtokos családból. Budapesten, Bécsben és Lipcsében szerzett jogtudományi-doktori címet. Rendkívül művelt, a magyar irodalmat és történelmet kitűnően ismerő személyiség volt. Jelentéses mozzanat: Székelyföld autonómiájának pártolójaként vált népszerűvé a magyarság körében!
Földbirtokosként hogyan lehetett Petru Groza az első kommunista román kormány és később a Nagy Nemzetgyűlés elnöke? Baloldali és oroszbarát nézetei miatt – s mint ilyen, egy Băsescu-nyilatkozathoz szeretnék hozzászólni. Éspedig dr. Petru Groza szerepéről a király lemondásával kapcsolatban. Mindenekelőtt tudni kell, hogy Groza nem volt a Román Kommunista Párt, illetve Munkáspárt tagja. Az 1944 augusztus 23-i fordulat után megalapította az Ekés Frontot (Frontul Plugarilor), amelynek vezetője lett, s mint miniszterelnök, földművelési miniszterré egy értelmes parasztembert, Zăroni-t nevezte ki. (Volt szerencsém átélni azokat az időket.)
Először 1945 májusában láttam Petru Grozát, amikor a háború megszűnése napján hirtelen, miniszterelnöki minőségben, Kolozsvárra látogatott, s a sporttéren összegyűlt tömeg előtt hatásos magyar nyelvű beszédet mondott. Kolozsvár lakosságában akkor kevés román ajkú volt, de magyarul mindenki értett. Nagy gondban volt akkor a város vezetősége,mert a román himnuszt, ami a miniszterelnököt megillette volna, senki sem tudta. Tárcza Bertalan zenetanár, rövid gondolkodás után, átmeneti megoldást talált, s a gyorsan összeverbuvált diákénekkarral betanította Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere, ó magyar kezdetű gyönyörű ódáját. A magyar beszédtől fellelkesedett tömeg a tapsvihar után nagy hangon kiáltotta: „Kérjük a Magyar Himnuszt!” Groza akkor a mikrofonhoz lépett, és határozott hangon bemondta: „ Kérem, tessék elénekelni a Magyar Himnuszt!” Groza jelentős anyagi támogatást nyújtott az illegalitásban működő román munkásmozgalmaknak. Meggyőződése volt, hogy a jól megszervezett mezőgazdasági szövetkezetek kisegítik a parasztságot és főleg annak szegény rétegét a nélkülözésből. Ennek érdekében munkálkodott. Emiatt történhetett meg vele a következő eset: Székelyföld egyik községébe látogatott, ahol a kultúrotthonban éppen a kollektív gazdaság létesítéséről kellett szavazni. Groza is jelen volt. Már jó félórája kínlódott az elnök, hogy megszavazzák a megalakulást, de senki se állt kötélnek. Ekkor Groza felment az emelvényre, félreállította az izzadságtól gyöngyöző homlokú elnököt, és nagy hangon, kitűnő magyarsággal elszavalta Petőfi A Tisza című költeményét, majd a hatalmas tapsorkánt kézlegyintésel lecsendesítve így szólt: „Emberek! A javatok nevében szólok. Alkossátok meg a mezőgazdasági társulást! Ki akarja? „Én igen!” S evvel felemelte a karját. E varázsmozdulatra fellendült a tömeg karja. Meg volt szavazva. (A szépemlékű Agárdy Tamás visszaemlékezéseiből.)
1947. december 30-án I. Mihály királyt lemondásra kényszerítették. Akkor katonai szolgálatomat teljesítettem, és a Biroul Mobilizării titkárságán dolgoztam a szebeni Cercul Teritorial Militar keretén belül. Mivel a román hadsereg a háborúban nagyon leszegényedett, takarékossági célból mindazok a katonák, akik Szebenben laktak, kaszárnyán kívüli engedéllyel otthon lakhattak és étkezhettek. 31-én reggel hat órakor, amikor beléptem a kaszárnyába, felparancsoltak a gyűlésterembe. Ott egy addig számunkra ismeretlen kapitány bejelentette a király lemondását, s mivel ezzel megszűnt a királyság, Románia népköztársaság lett – erre az államformára azonnal le kell tenni az esküt. Feltűnő volt, hogy a kaszárnya parancsnoka, M. ezredes nem volt jelen, és az eskü szövegét a kapitány olvasta fel, mi pedig mindnyájan utána mondtuk. Tudni kell, hogy a hadsereg és főleg a fiatal tisztek Mihály király pártiak voltak. De a parancs az parancs, s azt a hadseregben megszegni főbűnnek számít. Mint kiderült, a parancsnokot nem is értesítették. A dolog drámai kimenetelűvé vált, mert amikor hét órakor belépett a kaszárnyába, az őrség annak rendje és módja szerint jelentett, s ő felment az irodájába, majd néhény perc múlva belépett oda az említett ismeretlen kapitány, és két, addig ugyancsak nem látott főhadnagy letartóztatta a megdöbbent főtisztet. A helyét azonnal egy másik ezredes foglalta el. Az eset hátterében az áll, hogy a román pálfordulás óta eltelt néhány év alatt a Szovjetben a kommunizmus eszméjéhez hű tiszeteket képeztek ki. Ezek mint politikai tisztek kerültek a katonai egységekbe, rendszerint főhadnagyi vagy kapitányi ranggal, nevük „secund politic” volt. Logikai paradoxon, hogy habár rangjuk kisebb volt az illető parancsnokénál, a hatalmuk sokkal nagyobb. Ez volt a kommunizmus egyik módszere, amivel kézben tartotta a hadsereget. Az egész királyi lemondásnak és az eskü letételének a hátterében az akkori honvédelmi miniszter, Emil Bodnăraş állt, aki orosz nemzetiségű, valódi nevén Bodnarenko volt. (Ezt senki se tudta.)
Petru Groza jelleméről Agárdy Tamástól, volt osztálytársamtól és barátomtól szereztem tudomást. Az Agárdy család ugyancsak Hunyad megyei nagybirtokos volt, és jó viszonyt tartott fenn Grozáékkal. Amikor, a kommunizmus idején, az öreg Agárdynak kellemetlenségei lettek, Groza hatalmánál fogva segített rajta.
Személy szerint nem hiszem, hogy a király lemondásra való kényszerítéskor Groza pisztollyal fenyegette volna meg, és diákok kivégzését helyezte volna kilátásba, ha nem mond le. Groza humánus lelkületű ember volt, az egyetemi diákság nagy pártolója, és soha nem adott volna ki parancsot ilyen gaztettre. Inkább azt vallom, hogy Mihályt a lemondását követelő politikai tisztek fenyegették meg ilyesmivel. Groza miniszterelnökként természetesen jelen volt ennél az eseménynél, de nem mint végrehajtó, hanem rangjánál fogva. Miután a kommunista hatalom eszméinek megfelelő kádereket képezett ki, Grozát felfelé buktatták, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke lett. Ekkor következtek be a nagy politikai tiszogatások, amelyeknek sok magyar személyiség is áldozata lett. Hogy Groza befolyása és politikai tekintélye idővel mennyi csorbát szenvedett, bizonyítja, hogy amikor koholt vádak alapján letartóztatott Kurkó Gyárfást, a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) elnökét a börtönben meg akarta látogatni, nem engedték hozzá.
Groza egyike volt azoknak, akik támogatták az önálló Bolyai magyar egyetem megalakulását és a Magyar Autonóm Tartomány létesítését. Ahányszor Kolozsvárra vitte az útja, meglátogatta az egyetemet és főleg a székelyföldi diákok sorsáról érdeklődött.
Szép eszméinek megvalósulását hetvennégy éves korában magával vitte az örökkévalóságba.
Kalmár Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. december 1.
Erődemonstráció a román nemzeti ünnepen Csíkszeredában
Katonai parádéval ünneplik ma Románia nemzeti ünnepét Csíkszeredában. A felvonulást Hargita megye prefektusi hivatala szervezi.
1918 december elsején a Román Nemzetgyűlés 1228 képviselője kérte a magyarok, és a szászok megkérdezése nélkül, hogy Erdélyt Romániához csatolják.
A katonai parádéra már csütörtökön gyakoroltak Csíkszereda utcáin, a lakosok pedig meglepődtek a katonai járművek látványán. A harckocsis felvonulást a magyar pártok képviselői sem helyeslik, erődemonstrációnak és megfélemlítésnek tartják.
Időközben Csíkszeredában megjelentek az 1918 december elsejei ígéretekre emlékeztető plakátok is, a gyulafehérvári nagygyűlés résztvevői ugyanis 94 ezelőtt önrendelkezést is ígértek az Erdély nemzeti kisebbségeinek.
Duna Tv
Erdély.ma
Katonai parádéval ünneplik ma Románia nemzeti ünnepét Csíkszeredában. A felvonulást Hargita megye prefektusi hivatala szervezi.
1918 december elsején a Román Nemzetgyűlés 1228 képviselője kérte a magyarok, és a szászok megkérdezése nélkül, hogy Erdélyt Romániához csatolják.
A katonai parádéra már csütörtökön gyakoroltak Csíkszereda utcáin, a lakosok pedig meglepődtek a katonai járművek látványán. A harckocsis felvonulást a magyar pártok képviselői sem helyeslik, erődemonstrációnak és megfélemlítésnek tartják.
Időközben Csíkszeredában megjelentek az 1918 december elsejei ígéretekre emlékeztető plakátok is, a gyulafehérvári nagygyűlés résztvevői ugyanis 94 ezelőtt önrendelkezést is ígértek az Erdély nemzeti kisebbségeinek.
Duna Tv
Erdély.ma
2013. április 29.
Kísért a múlt falurombolás
Részletes összeállítást közöl a Magyar Távirati Irodaa romániai falurombolás egykori tervéről. Nicolae Ceauşescu huszonöt évvel ezelőtt jelentette be, hogy 2000-ig végrehajtják a településszisztematizálási tervet. Ez az elképzelés „falurombolás” néven vonult be a történelembe, a program tizenháromezer romániai falu közel felének a felszámolását irányozta elő. A „Kárpátok géniuszának” elképzelése szerint a vidéki területrendezés nem csak a lerombolandó, elköltöztetendő falvakat, hanem minden települést érintett: drasztikusan csökkentette a beépíthető területet és elrendelte az ezen kívül eső házak, családi gazdaságok elköltöztetését. Az intézkedésektől a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület háromszázaléknyi növekedését remélte.
Bár a „szisztematizálás” valamennyi romániai településre kiterjedt, a legveszélyeztetebbek közé tartoztak a magyarok lakta falvak is, mivel lélekszámuk alacsony volt, „nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát”. A településrendezési programmal ilyenformán a kommunista vezetés kettős hatást ért volna el: az úgynevezett szisztematizálás mellett a magyar, és az egyre nagyobb arányban kivándorló, rohamosan fogyó német közösségek felszámolása, amely összhangban volt az évtizedek óta tartó tudatos asszimilációs politikával, lényegesen felgyorsította volna a folytatott beolvadást.
Az MTIösszeállításában emlékeztet – sokunkban ma is elevenek az emlékek–, hogy Ceauşescu bejelentése nyomán erőteljes tiltakozóhullám indult be külföldön, elsősorban Magyarországon, Németországban, Ausztriában. Emlékezetes maradt a budapesti Hősök terén 1988. június 27-én megrendezett tüntetés, amelyen 60-70 ezer ember vett részt – először érezhettünk ekkora méretű szimpátiamegmozdulást az anyaország részéről. A magyar Országgyűlés a bukaresti Nagy Nemzetgyűléshez intézett felszólításában többek közt reményét fejezte ki, hogy a román vezetés eláll a terv végrehajtásától. Románia válaszul bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust. 1988 augusztus 28-án Aradon találkozóra került sor Grósz Károly magyar miniszterelnök és Nicolae Ceauşescu között – mindhiába.
Napjainkban az egykori kommunista falurombolás helyébe másfajta, spontánabb, „szelektívebb” vidékátstrukturálás lépett. Az „életképes” falvakba az erőltetett városiasítás, iparosítás következtében elszármazott városi lakosság elkezdett visszaköltözni, és az egyre kevesebb munkalehetőséget biztosító város helyett vidéken keresni a megélhetés módját. A fejlesztésre kiírt programokat egyre hangsúlyosabban kihasználó önkormányzatok megpróbálják a szűkös anyagi keretek között korszerűsíteni az életfeltételeket, fejleszteni az infrastruktúrát, a termelőmunkát, a szolgáltatásokat, az idegenforgalmat, pályázatokkal és testvértelepülési kapcsolatokkal nyitni a világra. Az emberek nagy része kezd rádöbbenni arra, milyen kihasználatlan érték a mezőgazdaságban és általában a természetben rejlő lehetőségek, szépségek értékesítése, és aki teheti, a városi munkanélküliségből, szennyezett környezetből kiköltözik vidékre, ahol gyakran a kényelmi feltételek lekörözik a városiakét. Viszont bőven vannak olyan hátrányos helyzetű falvak és tanyák, amelyek esetében a folyamat visszafordíthatatlan, a lakosság menthetetlenül kiöregedett. Jól tudjuk, hogy egy nemzeti közösség szempontjából ez még fájdalmasabb, még nagyobb veszteséget jelent. Ezeket az elnéptelenedő falvakat most már nem a néhai Kondukátor szelleme bomlasztja tovább, hanem gyakran a reménytelenség, tehetetlenség, az idő könyörtelen múlása.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)
Részletes összeállítást közöl a Magyar Távirati Irodaa romániai falurombolás egykori tervéről. Nicolae Ceauşescu huszonöt évvel ezelőtt jelentette be, hogy 2000-ig végrehajtják a településszisztematizálási tervet. Ez az elképzelés „falurombolás” néven vonult be a történelembe, a program tizenháromezer romániai falu közel felének a felszámolását irányozta elő. A „Kárpátok géniuszának” elképzelése szerint a vidéki területrendezés nem csak a lerombolandó, elköltöztetendő falvakat, hanem minden települést érintett: drasztikusan csökkentette a beépíthető területet és elrendelte az ezen kívül eső házak, családi gazdaságok elköltöztetését. Az intézkedésektől a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület háromszázaléknyi növekedését remélte.
Bár a „szisztematizálás” valamennyi romániai településre kiterjedt, a legveszélyeztetebbek közé tartoztak a magyarok lakta falvak is, mivel lélekszámuk alacsony volt, „nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát”. A településrendezési programmal ilyenformán a kommunista vezetés kettős hatást ért volna el: az úgynevezett szisztematizálás mellett a magyar, és az egyre nagyobb arányban kivándorló, rohamosan fogyó német közösségek felszámolása, amely összhangban volt az évtizedek óta tartó tudatos asszimilációs politikával, lényegesen felgyorsította volna a folytatott beolvadást.
Az MTIösszeállításában emlékeztet – sokunkban ma is elevenek az emlékek–, hogy Ceauşescu bejelentése nyomán erőteljes tiltakozóhullám indult be külföldön, elsősorban Magyarországon, Németországban, Ausztriában. Emlékezetes maradt a budapesti Hősök terén 1988. június 27-én megrendezett tüntetés, amelyen 60-70 ezer ember vett részt – először érezhettünk ekkora méretű szimpátiamegmozdulást az anyaország részéről. A magyar Országgyűlés a bukaresti Nagy Nemzetgyűléshez intézett felszólításában többek közt reményét fejezte ki, hogy a román vezetés eláll a terv végrehajtásától. Románia válaszul bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust. 1988 augusztus 28-án Aradon találkozóra került sor Grósz Károly magyar miniszterelnök és Nicolae Ceauşescu között – mindhiába.
Napjainkban az egykori kommunista falurombolás helyébe másfajta, spontánabb, „szelektívebb” vidékátstrukturálás lépett. Az „életképes” falvakba az erőltetett városiasítás, iparosítás következtében elszármazott városi lakosság elkezdett visszaköltözni, és az egyre kevesebb munkalehetőséget biztosító város helyett vidéken keresni a megélhetés módját. A fejlesztésre kiírt programokat egyre hangsúlyosabban kihasználó önkormányzatok megpróbálják a szűkös anyagi keretek között korszerűsíteni az életfeltételeket, fejleszteni az infrastruktúrát, a termelőmunkát, a szolgáltatásokat, az idegenforgalmat, pályázatokkal és testvértelepülési kapcsolatokkal nyitni a világra. Az emberek nagy része kezd rádöbbenni arra, milyen kihasználatlan érték a mezőgazdaságban és általában a természetben rejlő lehetőségek, szépségek értékesítése, és aki teheti, a városi munkanélküliségből, szennyezett környezetből kiköltözik vidékre, ahol gyakran a kényelmi feltételek lekörözik a városiakét. Viszont bőven vannak olyan hátrányos helyzetű falvak és tanyák, amelyek esetében a folyamat visszafordíthatatlan, a lakosság menthetetlenül kiöregedett. Jól tudjuk, hogy egy nemzeti közösség szempontjából ez még fájdalmasabb, még nagyobb veszteséget jelent. Ezeket az elnéptelenedő falvakat most már nem a néhai Kondukátor szelleme bomlasztja tovább, hanem gyakran a reménytelenség, tehetetlenség, az idő könyörtelen múlása.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 29.
A kommunizmusnál is rosszabb az új demokrácia (Fogyatkozó jogainkról)
A Román Népköztársaság 1952-ben módosított alkotmányából tallóztam a következőket: Bevezető fejezet. A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama, megteremti a népi demokratikus államot, amely teljesen megfelel a romániai néptömegek érdekeinek és törekvéseinek. A Román Népköztársaság a Szovjetunió német fasizmus felett aratott történelmi győzelme eredményeként jött létre.
A Román Népköztársaság nemzeti kisebbségei teljesen egyenjogúak a román néppel. A Román Népköztársaság közigazgatási-területi autonómiát biztosít a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol ez a lakosság összefüggő tömeget alkot. A társadalmi rend. 1. szakasz: A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama. 4. szakasz: A Román Népköztársaságban a hatalom a városi és falusi dolgozóké, akik ezt a Nagy Nemzetgyűlés és a néptanácsok révén gyakorolják. A néptanácsok a Román Népköztársaság politikai alapja. 16. szakasz: A Román Népköztársaság államrendszere a népi demokrácia rendszere, amely a dolgozók hatalmát képviseli. 18. szakasz: A Román Népköztársaság közigazgatási-területi beosztása a következő: Arad, Bákó, Bîrlad, Bukarest, Konstanca, Craiova, Kolozsvár, Galac, Hunyad, Iaşi, Nagybánya, Nagyvárad, Piteşti, Ploieşti, Suceava, Sztálin, Temes tartomány, a Magyar Autonóm Tartomány. 19. szakasz: A Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartományát a székely-magyar lakosság lakta terület alkotja. A Magyar Autonóm Tartománynak autonóm közigazgatási vezetése van, amelyet a lakosság választ. A következő rajonokat foglalja magában: Csík, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely. A Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási központja Marosvásárhely városa. 20. szakasz: A Román Népköztársaság törvényei, az állam központi szerveinek határozatai és rendelkezései kötelezőek a tartomány területén. 21. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány szabályzatát az autonóm tartomány Néptanácsa dolgozza ki, és jóváhagyás végett a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése elé terjeszti. Az államhatalom helyi szervei. 51. szakasz: A tartomány rajoni, városi és községi dolgozók Néptanácsai. 57. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsának végrehajtó szerve az általa választott végrehajtó bizottság. 58. szakasz: Az autonóm tartomány néptanácsát a Román Népköztársaság állampolgárai választják két évre, a törvényben előírt szabályok szerint. Bírósági fórumok és ügyészségek. 68. szakasz: A Román Népköztársaságban a bírósági eljárás román nyelven történik, biztosítva a nem román nemzetiségű lakosság által lakott tartományokban és rajonokban az illető lakosság anyanyelvhasználatát. Azoknak a feleknek, akik nem beszélik azt a nyelvet, amelyen a bírósági eljárás folyik, lehetőséget nyújtanak, hogy fordítók segítségével megismerkedjenek a perirat tartalmával, és hogy a fórumok előtt anyanyelvükön beszéljenek és fejtsék ki álláspontjukat. Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei. 77. szakasz: A népköztársaság biztosítja a munkához való jogot és javadalmazást. 78. szakasz: Biztosítják a munka utáni pihenés jogát, fizetéses szabadságot. 79. szakasz: Az állampolgároknak öregségükre, betegség vagy munkaképtelenség esetén anyagi biztosításhoz, az állam költségén a dolgozók ingyenes orvosi kezeléshez és ellátáshoz van joguk, üdülő- és fürdőhelyek állnak rendelkezésükre. 82. szakasz: A Román Népköztársaság biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelv szabad használatát, az anyanyelven való oktatást minden oktatási fokon. Azokban a kerületekben, amelyekben nem román nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiségek nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki az illető nemzetiségek soraiból vagy azok közül a helyi lakosok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját. Mindez magáért beszél, de mai tönkreverőink számára kiemelném a 79. szakaszt, mert ezzel kapcsolatban nemcsak nekem van meg a véleményem róluk, hanem mindenkinek, akivel találkoztam, se vége, se hossza a panaszáradatnak. A lerombolt szociális ellátás legsötétebb pontja az egészségügy, amit addig reformáltak, amíg teljesen szétverték. Eltorzult agyszülemények eredménye, a hozzá nem értők bestiális emberölő intézkedései vezettek ide. Nem egyedül az egészségügyi miniszter a hibás, hanem az egész törvényhozó testület. Nem bízzák az orvosokra a betegellátást, hanem megszabják nekik, hogy meddig szabad vizsgálni, mennyi idő a várólista, a félig sürgősnél három hónapig is várakozhat a beteg, a tüdőrákos három vizsgálatra jogosult, a betegség követésére hat vizsgálat jár évente. Nem sorolom fel a többi rémes rendelkezést, amit tapasztalunk. Kiállunk az orvosok felháborodása mellett. Ők nem hibásak, végeznék lelkiismeretesen a munkájukat, de nem hagyják, hogy esküjüknek eleget tegyenek. Volt magyar minisztere is az egészségügynek, ő sem oldotta meg a gondokat. Hol volt és hol van a mindenképpen hatalmat akaró RMDSZ? Elnémultak a bársonyszékekben, mert hallgatni arany, és halogatni, beleegyezni minden gyalázatos intézkedésbe – ebben jó partnerei a mindenkori kormánynak. Ők tehetnek arról, hogy más pártok is alakultak, mert nem tudtak a kihívásoknak megfelelni. Hogy tegyenek valamit, létrehozták a nők szövetségét. Nem rossz gondolat, hátha gatyába tudják rázni elbambult férjeiket, és egységbe hozni a magyarságot. J. Á., Felsőrákos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Román Népköztársaság 1952-ben módosított alkotmányából tallóztam a következőket: Bevezető fejezet. A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama, megteremti a népi demokratikus államot, amely teljesen megfelel a romániai néptömegek érdekeinek és törekvéseinek. A Román Népköztársaság a Szovjetunió német fasizmus felett aratott történelmi győzelme eredményeként jött létre.
A Román Népköztársaság nemzeti kisebbségei teljesen egyenjogúak a román néppel. A Román Népköztársaság közigazgatási-területi autonómiát biztosít a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol ez a lakosság összefüggő tömeget alkot. A társadalmi rend. 1. szakasz: A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama. 4. szakasz: A Román Népköztársaságban a hatalom a városi és falusi dolgozóké, akik ezt a Nagy Nemzetgyűlés és a néptanácsok révén gyakorolják. A néptanácsok a Román Népköztársaság politikai alapja. 16. szakasz: A Román Népköztársaság államrendszere a népi demokrácia rendszere, amely a dolgozók hatalmát képviseli. 18. szakasz: A Román Népköztársaság közigazgatási-területi beosztása a következő: Arad, Bákó, Bîrlad, Bukarest, Konstanca, Craiova, Kolozsvár, Galac, Hunyad, Iaşi, Nagybánya, Nagyvárad, Piteşti, Ploieşti, Suceava, Sztálin, Temes tartomány, a Magyar Autonóm Tartomány. 19. szakasz: A Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartományát a székely-magyar lakosság lakta terület alkotja. A Magyar Autonóm Tartománynak autonóm közigazgatási vezetése van, amelyet a lakosság választ. A következő rajonokat foglalja magában: Csík, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely. A Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási központja Marosvásárhely városa. 20. szakasz: A Román Népköztársaság törvényei, az állam központi szerveinek határozatai és rendelkezései kötelezőek a tartomány területén. 21. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány szabályzatát az autonóm tartomány Néptanácsa dolgozza ki, és jóváhagyás végett a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése elé terjeszti. Az államhatalom helyi szervei. 51. szakasz: A tartomány rajoni, városi és községi dolgozók Néptanácsai. 57. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsának végrehajtó szerve az általa választott végrehajtó bizottság. 58. szakasz: Az autonóm tartomány néptanácsát a Román Népköztársaság állampolgárai választják két évre, a törvényben előírt szabályok szerint. Bírósági fórumok és ügyészségek. 68. szakasz: A Román Népköztársaságban a bírósági eljárás román nyelven történik, biztosítva a nem román nemzetiségű lakosság által lakott tartományokban és rajonokban az illető lakosság anyanyelvhasználatát. Azoknak a feleknek, akik nem beszélik azt a nyelvet, amelyen a bírósági eljárás folyik, lehetőséget nyújtanak, hogy fordítók segítségével megismerkedjenek a perirat tartalmával, és hogy a fórumok előtt anyanyelvükön beszéljenek és fejtsék ki álláspontjukat. Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei. 77. szakasz: A népköztársaság biztosítja a munkához való jogot és javadalmazást. 78. szakasz: Biztosítják a munka utáni pihenés jogát, fizetéses szabadságot. 79. szakasz: Az állampolgároknak öregségükre, betegség vagy munkaképtelenség esetén anyagi biztosításhoz, az állam költségén a dolgozók ingyenes orvosi kezeléshez és ellátáshoz van joguk, üdülő- és fürdőhelyek állnak rendelkezésükre. 82. szakasz: A Román Népköztársaság biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelv szabad használatát, az anyanyelven való oktatást minden oktatási fokon. Azokban a kerületekben, amelyekben nem román nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiségek nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki az illető nemzetiségek soraiból vagy azok közül a helyi lakosok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját. Mindez magáért beszél, de mai tönkreverőink számára kiemelném a 79. szakaszt, mert ezzel kapcsolatban nemcsak nekem van meg a véleményem róluk, hanem mindenkinek, akivel találkoztam, se vége, se hossza a panaszáradatnak. A lerombolt szociális ellátás legsötétebb pontja az egészségügy, amit addig reformáltak, amíg teljesen szétverték. Eltorzult agyszülemények eredménye, a hozzá nem értők bestiális emberölő intézkedései vezettek ide. Nem egyedül az egészségügyi miniszter a hibás, hanem az egész törvényhozó testület. Nem bízzák az orvosokra a betegellátást, hanem megszabják nekik, hogy meddig szabad vizsgálni, mennyi idő a várólista, a félig sürgősnél három hónapig is várakozhat a beteg, a tüdőrákos három vizsgálatra jogosult, a betegség követésére hat vizsgálat jár évente. Nem sorolom fel a többi rémes rendelkezést, amit tapasztalunk. Kiállunk az orvosok felháborodása mellett. Ők nem hibásak, végeznék lelkiismeretesen a munkájukat, de nem hagyják, hogy esküjüknek eleget tegyenek. Volt magyar minisztere is az egészségügynek, ő sem oldotta meg a gondokat. Hol volt és hol van a mindenképpen hatalmat akaró RMDSZ? Elnémultak a bársonyszékekben, mert hallgatni arany, és halogatni, beleegyezni minden gyalázatos intézkedésbe – ebben jó partnerei a mindenkori kormánynak. Ők tehetnek arról, hogy más pártok is alakultak, mert nem tudtak a kihívásoknak megfelelni. Hogy tegyenek valamit, létrehozták a nők szövetségét. Nem rossz gondolat, hátha gatyába tudják rázni elbambult férjeiket, és egységbe hozni a magyarságot. J. Á., Felsőrákos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 17.
Félistenként élt Mihail Sadoveanu a kommunista Romániában
A rendszer dicsőítéséért cserében élete végéig nyugalom és anyagi bőség vette körül. Ha úgy hozta, politikai szereplőként halálos ítéleteket is aláírt.
Egészen a legutóbbi időkig ellentmondásos megítélése volt Mihail Sadoveanu kommunista korszakbeli közéleti szerepvállalásának. A két világháború közötti időszak neves írói, irodalmárai közül, akik együttműködtek a kommunista rezsimmel, Sadoveanu volt az, aki jelentős anyagi előnyöket, magas állami kitüntetéseket is kapott, és propagandaszövegeket is aláírt – írja az Adevărul. 1945 utáni műveiben – pl. a Mitrea Cocor vagy a Szovjetunióról szóló riportkötete, a Lumina vine de la Răsărit – a szovjet szocialista realizmus szolgálatába állt. Orientációjáért a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiumának elnökévé nevezték ki. A legmagasabb politikai funkció, amit író töltött be a kommunista rezsimben, számos privilégiummal is járt. Sadoveanu politikai és közigazgatási rendszerben való felemelkedése az 1946. november 19-i, szovjet csapatok vigyázó tekintete előtt tartott választások után kezdődött, amikor független bukaresti képviselőként a Demokratikus Pártok Blokkja választási koalíció listáján jutott be a parlamentbe.
Elcsábította az új rezsim
Mi több, 1945. december 5. és 1948. február 24. között a képviselőház elnökeként halálos ítéleteket és egyéb kommunista bírósági ítéleteket írt alá, valamint 1947 nyarán elnöklete alatt döntött a képviselőház a Nemzeti Parasztpárt törvényen kívülre való helyezéséről. Victor Frunză író, újságíró kutatásai szerint ebben a megrendezett folyamatban aktívan részt vett Sadoveanu is, akit kényelmetlenül érintett, hogy a parasztpárti sajtó személyes vagyonáról cikkezett.
Sadoveanu Ion Biberi írónak 1946-ban úgy fogalmazott: nem azért lépett politikai pályára, hogy az egyetlen legyen, aki ellenőrzi a világot. „Jobboldali személy vagyok, aki a Viaţa Românească folyóirat szellemiségének megfelelően a népies irányzatot céljait követem” – mondta. Vladimir Tismăneanu történész szerint Sadoveanu egyike volt a kommunista párt és a rezsim által elcsábított nem kommunista értelmiségieknek.
Mihály király trónfosztása után az államvezetést egy ideiglenes prezídium vette át, amelynek elnöke C. I. Parhon volt, egyik alelnöke pedig Mihail Sadoveanu. A nagy nemzetgyűlés megalakulása után tagja volt az elnökségnek. 1956. június 23-án a román írószövetség elnökévé választják, a funkciót 1961. november 19-ig tölti be. 1961-ben Lenin-békedíjat kapott, valamint megkapta a Szocialista Munka Hőse címet is.
A „burzsoá-földesúri rendszer” képviselőjeként Sadoveanu több lakást, földterületet, malmot is birtokolt, amelyek luxuskörülményeket biztosítottak számára. „Ünnepelt, kitüntetett, megbecsült félistenként élt a kommunista rezsimben, és még életében a legnagyobb írónak nevezték. A legmagasabb rangú kollaboráns volt, aki számtalan szolgálatot tett a szovjeteknek és bukaresti szolgáiknak. A Lumina vine de la răsărit című riportkönyvében Sztálinnal szemben tanúsított engedelmessége kifizetődött, hisz békés, gazdag életet biztosított 1961-es haláláig. A kommunista párt több házat, villát, vadászházat biztosított neki, és valódi nagybirtokosként, nábobként élt. A rezsim felhasználta presztízsét és tekintélyét, cserébe busásan kárpótolta” – írta Sadoveanuról Stelian Tănase író. Misztikus élményben volt része a szovjet alkotmány olvasása közben
Nem habozott, hogy elismerését fejezze ki a sztálinizmus egyik alappillére, a szovjet alkotmány iránt. 1945-ben azt mondta, hogy „Sztálin érveitől megvilágosodott”, és arra kérte közönségét, olvassák el a Lumina vine de la Răsărit dokumentumot annak „őszinteségéért”, majd megjegyezte, hogy a szovjet alkotmány elolvasása felér egy „misztikus revelációval.”
Adrian Cioroianu történész szerint ezt a feladatot a Román-Szovjet Baráti Társaság (ARLUS) részéről kapta Sadoveanu abban az időben, amikor a szervezet ingyen osztogatta a románra fordított szovjet alkotmányt. Az író 1954-ben az ARLUS elnöke lett.
„Ugyan részben értesültem az ARLUS megvalósításairól, bevallom, nekem is voltak kifogásaim. Ezek egyrészt félinformációkból, másrészt előítéletekből fakadtak. Mit jelent ott a szabadság, amikor az egyén a közösségi érdekek alá van rendelve? Mivé lesz az otthonom, a családom? Milyen helyzetben vannak az értelmiségiek egy olyan társadalomban, amelyikben megvalósult az kiegyenlítődés, tehát a középszerűség?… Valamiféle misztikus revelációban volt részem az 1936-os szovjet alkotmányt olvasva. Minden, az új keleti világgal szembeni fenntartásomra pontos és egyértelmű választ találtam. A világunkra telepedett beteg propaganda ködje felszáll, a kelet napsugarai legyőzik kétségeim sárkányát… A kelet győzedelmes seregei az új világ igazságának törvényét hozzák a régi világba” – írja Sadoveanu 1945-ös esszéjében.
Írásának célja azt a célt szolgálta, hogy javítsa a sztálinizmusról kialakult képet Romániában. Szintén 1945-ben Sadoveanu az ARLUS-os kollégáival az orosz tudományos akadémia meghívására a Szovjetunióba látogatott, ahol kolhozokat és bölcsődéket látogatott, és tárgyalásokat folytatott Nikolaj Tsitsinnel, a növénynemesítés professzorával, Sztálin közeli barátjával. Hazatérése után több ellentmondásos szövegek is publikált, amelyekben a szovjet rendszert dicsőíti.
Kollégája, Iorgu Iordan szerint Sadoveanu könnyekben tört ki az egyik szovjetunióbeli kirándulás alkalmával, amikor egy bölcsődét látogatott meg. 1952-ben, a második köztársasági alkotmány elfogadása és az antikommunistákkal szembeni fellépés erősödésével egy időben Sadoveanu az egyik legellentmondásosabb nyilatkozatát tette. Úgy vélte, az egykori román királyságot hosszú időn keresztül a szervezett korrupció és minden téren való szervezetlenség jellemezte. Ioan Stanomir kritikus szerint Sadoveanu az új rezsimre emberi, méltóságteljes igazságtevőként tekintett, amelyik a kultúrában és a közoktatásban is érezteti hatását.
S.I.
Transindex.ro
A rendszer dicsőítéséért cserében élete végéig nyugalom és anyagi bőség vette körül. Ha úgy hozta, politikai szereplőként halálos ítéleteket is aláírt.
Egészen a legutóbbi időkig ellentmondásos megítélése volt Mihail Sadoveanu kommunista korszakbeli közéleti szerepvállalásának. A két világháború közötti időszak neves írói, irodalmárai közül, akik együttműködtek a kommunista rezsimmel, Sadoveanu volt az, aki jelentős anyagi előnyöket, magas állami kitüntetéseket is kapott, és propagandaszövegeket is aláírt – írja az Adevărul. 1945 utáni műveiben – pl. a Mitrea Cocor vagy a Szovjetunióról szóló riportkötete, a Lumina vine de la Răsărit – a szovjet szocialista realizmus szolgálatába állt. Orientációjáért a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiumának elnökévé nevezték ki. A legmagasabb politikai funkció, amit író töltött be a kommunista rezsimben, számos privilégiummal is járt. Sadoveanu politikai és közigazgatási rendszerben való felemelkedése az 1946. november 19-i, szovjet csapatok vigyázó tekintete előtt tartott választások után kezdődött, amikor független bukaresti képviselőként a Demokratikus Pártok Blokkja választási koalíció listáján jutott be a parlamentbe.
Elcsábította az új rezsim
Mi több, 1945. december 5. és 1948. február 24. között a képviselőház elnökeként halálos ítéleteket és egyéb kommunista bírósági ítéleteket írt alá, valamint 1947 nyarán elnöklete alatt döntött a képviselőház a Nemzeti Parasztpárt törvényen kívülre való helyezéséről. Victor Frunză író, újságíró kutatásai szerint ebben a megrendezett folyamatban aktívan részt vett Sadoveanu is, akit kényelmetlenül érintett, hogy a parasztpárti sajtó személyes vagyonáról cikkezett.
Sadoveanu Ion Biberi írónak 1946-ban úgy fogalmazott: nem azért lépett politikai pályára, hogy az egyetlen legyen, aki ellenőrzi a világot. „Jobboldali személy vagyok, aki a Viaţa Românească folyóirat szellemiségének megfelelően a népies irányzatot céljait követem” – mondta. Vladimir Tismăneanu történész szerint Sadoveanu egyike volt a kommunista párt és a rezsim által elcsábított nem kommunista értelmiségieknek.
Mihály király trónfosztása után az államvezetést egy ideiglenes prezídium vette át, amelynek elnöke C. I. Parhon volt, egyik alelnöke pedig Mihail Sadoveanu. A nagy nemzetgyűlés megalakulása után tagja volt az elnökségnek. 1956. június 23-án a román írószövetség elnökévé választják, a funkciót 1961. november 19-ig tölti be. 1961-ben Lenin-békedíjat kapott, valamint megkapta a Szocialista Munka Hőse címet is.
A „burzsoá-földesúri rendszer” képviselőjeként Sadoveanu több lakást, földterületet, malmot is birtokolt, amelyek luxuskörülményeket biztosítottak számára. „Ünnepelt, kitüntetett, megbecsült félistenként élt a kommunista rezsimben, és még életében a legnagyobb írónak nevezték. A legmagasabb rangú kollaboráns volt, aki számtalan szolgálatot tett a szovjeteknek és bukaresti szolgáiknak. A Lumina vine de la răsărit című riportkönyvében Sztálinnal szemben tanúsított engedelmessége kifizetődött, hisz békés, gazdag életet biztosított 1961-es haláláig. A kommunista párt több házat, villát, vadászházat biztosított neki, és valódi nagybirtokosként, nábobként élt. A rezsim felhasználta presztízsét és tekintélyét, cserébe busásan kárpótolta” – írta Sadoveanuról Stelian Tănase író. Misztikus élményben volt része a szovjet alkotmány olvasása közben
Nem habozott, hogy elismerését fejezze ki a sztálinizmus egyik alappillére, a szovjet alkotmány iránt. 1945-ben azt mondta, hogy „Sztálin érveitől megvilágosodott”, és arra kérte közönségét, olvassák el a Lumina vine de la Răsărit dokumentumot annak „őszinteségéért”, majd megjegyezte, hogy a szovjet alkotmány elolvasása felér egy „misztikus revelációval.”
Adrian Cioroianu történész szerint ezt a feladatot a Román-Szovjet Baráti Társaság (ARLUS) részéről kapta Sadoveanu abban az időben, amikor a szervezet ingyen osztogatta a románra fordított szovjet alkotmányt. Az író 1954-ben az ARLUS elnöke lett.
„Ugyan részben értesültem az ARLUS megvalósításairól, bevallom, nekem is voltak kifogásaim. Ezek egyrészt félinformációkból, másrészt előítéletekből fakadtak. Mit jelent ott a szabadság, amikor az egyén a közösségi érdekek alá van rendelve? Mivé lesz az otthonom, a családom? Milyen helyzetben vannak az értelmiségiek egy olyan társadalomban, amelyikben megvalósult az kiegyenlítődés, tehát a középszerűség?… Valamiféle misztikus revelációban volt részem az 1936-os szovjet alkotmányt olvasva. Minden, az új keleti világgal szembeni fenntartásomra pontos és egyértelmű választ találtam. A világunkra telepedett beteg propaganda ködje felszáll, a kelet napsugarai legyőzik kétségeim sárkányát… A kelet győzedelmes seregei az új világ igazságának törvényét hozzák a régi világba” – írja Sadoveanu 1945-ös esszéjében.
Írásának célja azt a célt szolgálta, hogy javítsa a sztálinizmusról kialakult képet Romániában. Szintén 1945-ben Sadoveanu az ARLUS-os kollégáival az orosz tudományos akadémia meghívására a Szovjetunióba látogatott, ahol kolhozokat és bölcsődéket látogatott, és tárgyalásokat folytatott Nikolaj Tsitsinnel, a növénynemesítés professzorával, Sztálin közeli barátjával. Hazatérése után több ellentmondásos szövegek is publikált, amelyekben a szovjet rendszert dicsőíti.
Kollégája, Iorgu Iordan szerint Sadoveanu könnyekben tört ki az egyik szovjetunióbeli kirándulás alkalmával, amikor egy bölcsődét látogatott meg. 1952-ben, a második köztársasági alkotmány elfogadása és az antikommunistákkal szembeni fellépés erősödésével egy időben Sadoveanu az egyik legellentmondásosabb nyilatkozatát tette. Úgy vélte, az egykori román királyságot hosszú időn keresztül a szervezett korrupció és minden téren való szervezetlenség jellemezte. Ioan Stanomir kritikus szerint Sadoveanu az új rezsimre emberi, méltóságteljes igazságtevőként tekintett, amelyik a kultúrában és a közoktatásban is érezteti hatását.
S.I.
Transindex.ro
2016. szeptember 17.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest (27. / részletek)
1947-ben a Népi Szövetség parlamenti csoportját is Bukarestbe költöztette; a parlamentben egy alelnöki és egy titkári tisztséget kaptak. A kormányban Takács Lajos (1908−1982) egyetemi tanár, 1945-ös párttag nemzetiségi államtitkár lett, RKP KB-tag és képviselő is volt, ’52-ben kémkedés hamis vádjával bebörtönözték, ’57-es rehabilitálása után a Bolyai Tudományegyetem utolsó rektora.
1947-ben jelent meg az első központi magyar napilap a Magyar Népi Szövetség kiadásában, Romániai Magyar Szó néven. Ugyanebben az évben a szövetség csatlakozott a Kommunista Párthoz, döntési hatásköre egyelőre továbbra is nagyon szűk mAradt. 1948-tól a párt politikai bizottságába olyan munkások is bekerültek, mint Alexandru Moghioroş (Mogyorós Sándor) tábornoki rangban vagy Szilágyi Ignác (Leontin Sălăjan). Kezdetben Szilágyit egészségügyi miniszterhelyettesnek nevezték ki, 1950-ben vezérkari főnök, 1955–1956-ban pedig hadügyminiszter volt. Rendkívüli kiváltságokban részesült Szilágyi Ignác mostohatestvére, Szilágyi János is, románosított nevén Ion Stănescu. Egyszerű marósként kezdte a Bukaresti Augusztus 23. műveknél, elvégezte az Andrej Zsdanov pártiskolát, ezután gyorsan haladt felfelé a társadalmi ranglétrán, fontos párt- vagy állami funkciókba került nemcsak a kommunizmus idején, hanem utána is: aktivista, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, Dâmboviţa megye első főtitkára, az Állami Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, belügyminiszter, a Turizmus- és Sportminisztérium minisztere (1984−1990. március között) stb. 1989 után a Szocialista Munkapárt és a Szocialista Szövetség Pártjának tagja. Neagu Cosma volt tábornokkal közösen két könyvet adtak ki, átgyúrva a Securitate történelmét, nemcsak a saját intézménybeli szerepüket méltatva, hanem a többi alkalmazottét is, akik „a HAZA elkötelezett hívei voltak, hűséggel szolgálva azt…”
Miután Erdély problémája megoldódott, a román kommunisták úgy vélték, a magyarság túl sok kiváltsága teljesült, és elkezdték ezeket fokozatosan érvényteleníteni. Leghatásosabb eszközük a visszavonásokban és egyúttal a Magyar Népi Szövetség gyengítésében Luka László volt. Ő a sajtóban többször is megtámadta Kurkó Gyárfást, akit hamarosan leváltottak a szövetség elnöki tisztségéből. Kurkót támadta Lakatos István, a Szociáldemokrata Párt magyar részlegének képviselője is és többen az erdélyi és magyarországi magyarok közül. Egyik fő kifogás ellene az volt, hogy RKP-tag lett. 1948-ban Luka László a nemzetiségi kérdést megoldottnak nyilvánította, és a következő évtől sorra letartóztatták a szövetség vezetőit, hazaárulónak és irredentának nyilvánítva őket. Az elszenvedett kínzásokba az exelnök, Kurkó Gyárfás beleőrült. 1964-ben politikai amnesztiával szabadult, majd 1968-ban rehabilitálták. De Luka Lászlóra sem várt jobb sors. 1952-ben pénzügyminiszterként tartóztatják le, elájul, mikor megtudja, hogy mennyire súlyosak és abszurdak az ellene felhozott vádak. Halálra ítélik, amit majd életfogytiglani börtönre változtatnak. A börtönben halt meg 1963-ban. 1952 folyamán letartóztatták az illegalista mozgalom több régi tagját, akiket ő hívott Bukarestbe vezető állásokba. Az első ártatlan áldozat Jakab Sándor pénzügyminiszter-helyettes volt. Kémkedéssel, majd gazdasági szabotálással vádolták, és 20 év börtönre ítélték. A kihallgató- és kínzótisztje Butyika Ferenc (?–1997) volt, egykori Kolozsvári pártaktivista, későbbi állambiztonsági tiszt. Jakab felesége, akit szintén letartóztattak, megőrült. Jakab Sándor 1964-ben szabadult és a 80-as években kivándorolt.
„Szerencsésebb” áldozat volt Blatt (Balázs/Balaş) Egon (szül. 1922) Kolozsvári magyar ajkú zsidó, aki még középiskolásként vett részt az illegális kommunista tevékenységben. A külügyminisztériumba nevezik ki 1948-ban, később titkár lett a londoni román követségen. Élvezhette a nómenklatúra privilégiumait (kivéve az 1952−54 közötti éveket, amikor ítélet nélkül börtönben ült): négyszobás lakás a Tokió utcában, állás a felsőoktatásban számára és felesége számára is, később kutatói állás, lévén gazdasági szakértő és a lineáris programozás specialistája. Olyan neves kutatókkal dolgozott együtt, mint Grigore Moisil és Gh. Mihoc. Emlékirataiból érdekes adatokat tudhatunk meg a felsőoktatásban vagy a kutatásban dolgozó többi magyarról, közülük néhányat ő maga hívott Bukarestbe. Balázs Egon 1966-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta kutatómunkáját szakterületén.
Méliusz József írót, a szövetség prominens tagját is letartóztatták; börtönben ült 1955-ig, később Bukarestben telepedett le. Letartóztatása családi tragédiák sorához vezetett: a Securitate által zaklatott felesége tisztázatlan körülmények között lett „öngyilkos”, 11 éves fia pedig, miután minden iskolából kizárták, helyrehozhatatlan lelki sérüléseket szenvedett.
Valamilyen szinten a sors kedvezményezettjének számított Czédly József jogász-közgazdász (szül. 1926). 1948−1950 között vezető beosztásban volt a szövetségnél, ezért három év kényszermunkával büntették; szabadulása után a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozott. Az RMDSZ magalakulásakor különféle felelős beosztásokba került: gazdasági igazgató, az RMDSZ Bukaresti szervezetének elnöke, a főváros alispánja, a Romániai Magyar Szó, illetve az Új Magyar Szó gazdasági igazgatója, jogtanácsosa.
A Magyar Népi Szövetség 1953-ban csendben „felszámolta magát”, a hír még a szövetség saját lapjában, a Magyar Szóban sem jelent meg. 1953. április elsejével a lap is nevet változtatott, Előre lett belőle. A szövetség tagjai még sok évig a Securitate figyelemkörében mAradtak, a letartóztatások a magyarországi forradalom utáni időkig folytatódtak. Az informatív jelentések Magyarország kémjeiként, revizionistákként, agent provocateurként emlegették őket még akkor is, ha éppen magas állami vagy pártbeosztásban voltak.
A Népi Szövetség tagjainak tragikus sorsához hozzájárult – kényszerűségből vagy óvatosságból – dr. Petru Groza, a román–magyar kapcsolatok egyik kulcsfigurája. Budapesti, berlini és lipcsei végzettségű ügyvédként és földbirtokosként ő volt az egyetlen román politikus, akinek szerep jutott mind a „polgári-földbirtokos”, mind a kommunista kormányban. A magyarság körében nagy népszerűségnek örvendett, népgyűléseiken magyarul szólalt fel; teljes jogegyenlőséget ígért, és hittek is neki. A szövetség vezetőit „barátainak” nyilvánította. Magyar kapcsolatainak volt szentimentális oldala is: törvénytelen lánya, Bisztray Mária (szül. 1923) egy Kolozsvári magyar színésznőhöz fűződő kapcsolatából született. Groza az Ekésfront alapítójaként és elnökeként a kommunista kormány miniszterelnöke lehetett 1945−1952 között anélkül, hogy a kommunista párt tagja lett volna. 1952−1958 között a Nagy Nemzetgyűlés elnöke volt, ami akkor az államfői tisztségnek felelt meg. Lőrinczi László költő, műfordító 1971-ben Beke Györgynek adott interjújában köszöni a sorsnak, hogy megismerhette Petru Grozát. Amikor Arany János kétnyelvű kiadásán dolgozott, Groza állandóan érdeklődött, hogyan halad a fordítással, és tanácsokkal is ellátta: „Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy munkámban vajon tudom-e érvényesíteni szellemének legalább egy szikráját?” – vallotta a költő.
A kormány és a pártvezetés által indított üldözések nemcsak a magyarokat érintették, a represszió minden „népellenségnek” szólt, akár a különféle politikai pártok képviselőiről, akár a főpapságról volt szó, nemzetiségtől vagy vallástól függetlenül. A vallási törvénnyel a kommunista állam átvette az ellenőrzést az egyházak fölött. 1948-ban a Groza-kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, zöld utat adott ezzel a katolikusok elleni megtorlásoknak, akik rövidesen a „Vatikán kémjeivé” váltak. Az 1949. július 29-i kormányhatározattal felszámolták a vallási kongregációkat. A katolikus felekezeti iskolákra lakat került (beleértve a Bukaresti Pitar Moş utcai, közel százéves Mária Intézetet is). Az egyházak javait felleltározták, és betiltották a szerzetesrendeket. Az elnyomás mártírjává vált a szent életű Márton Áron erdélyi püspök, Kurkó Gyárfás unokatestvére. Régóta konfliktusban volt a hatalommal, mivel elutasította a laikus hatalom egyház fölötti felsőbbrendűségét, papjait is felszólította, hogy lépjenek ki a Magyar Népi Szövetségből. A békeszerződések aláírása utáni jogfosztásokat és megtorlásokat már a ’46-os csíksomlyói beszédében megjósolta, rebellis magatartása miatt letartóztatták, 1949−1955 között bebörtönözték, majd kényszerlakhelyre ítélték.
A hatóságok által Bukarestben foganatosított elnyomó intézkedésekre vonatkozó információk gyérek, ellentmondásosak, és elsősorban a román és német katolikusokra vonatkoznak.
Az 1998-ban megjelent, Börtönbe zárt egyház (Biserica întemniţată) című kötet is megemlít néhány kommunisták által üldözött magyar papot, de más források alapján ezek nem bizonyultak Bukarestieknek, két kivétellel: Gajdely Béla, aki a börtönben halt meg, és Demeter Antal, akit 1958-ban tartóztattak le és 20 év kényszermunkára ítéltek a „fennálló társadalmi rend elleni izgatásért”. Mindketten a Szent József-katedrálisnál szolgáltak.
A „Vatikán kémei” elleni 1951-es per után a Bukaresti érsekség évtizedekig nem tudott magához térni, és vikáriusok vezetése alatt mAradt. Csak 1984-ben neveztek ki élére egy püspököt Ioan Robu személyében, akit 1990-ben érseki rangra emeltek.
A Barátok templománál kisebb megszakításokkal ugyan, de a kommunista korban is magyar papok szolgáltak. Legtöbb ideig Zudor Ferenc tevékenykedett itt, 1940 és 1970 között; a miséket magyar és román nyelven tartotta. 1984−1986 között, Bertalan Balázs nyugdíjazása után nem voltak magyar nyelvű misék; ekkor a klézsei csángó származású Mihai Şerbant nevezték ki ide. A helyzet kissé összetettebb, mint ahogy Árvay Zsolt édesapja kéziratai alapján bemutatta. Az 1970-es évek végén a történész Demény Lajos részt vett Czikó Lőrinc, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetője temetésén. A „szolgalelkű”, moldvai csángó származású katolikus pap „szokás szerint” románul tartotta a misét, és felháborodottan tört ki, amiért Demény a gyászbeszédét magyar nyelven mondta el. Máskülönben a Bukaresti magyarság „évek óta nem hallgathatta a szentmisét magyar nyelven”, állapítja meg a történész.
Ugyanilyen kevés a megfélemlített és üldözött magyar reformátusokra vonatkozó információ is. Családja elmondása szerint Takács Pál tanító évekig élt a Securitate zaklatásának terrorja alatt. A korszak református hitközségéről létezik egy beszámoló Albu Zoltán tollából, aki 1974−2000 között volt itt lelkész, de a cikkben túl sok a tévedés és túl sok minden mAradt ki belőle ahhoz, hogy szavahihető forrás lehessen. Miután 1945-ben szabadult a lágerből, Hamar Béla visszakapta papi állását Bukarestben. A Lutheránus utcai Calvineum befejezetlen épületében lakott, amíg 1950-ben az épületet elkobozta a belügyminisztérium. Ebben és a szomszédos villában működött a börtönigazgatóság, ahogy azt egy másik forrásból megtudtuk; a villa 1974-től a református lelkészhivatal székhelyévé vált. 1951-ben Székely Károlyt nevezték ki papnak, aki modernizálta az épületeket, beköttette a gázt és a folyóvizet. Asszisztálnia kellett egy újabb, a templomra vonatkozó lebontási határozatnál is. Ez alkalommal, 1959-ben a határozatot végre is hajtották. A Calvineum jelenlegi épületében ma is őriznek egy téglát az egykori templom falából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1947-ben a Népi Szövetség parlamenti csoportját is Bukarestbe költöztette; a parlamentben egy alelnöki és egy titkári tisztséget kaptak. A kormányban Takács Lajos (1908−1982) egyetemi tanár, 1945-ös párttag nemzetiségi államtitkár lett, RKP KB-tag és képviselő is volt, ’52-ben kémkedés hamis vádjával bebörtönözték, ’57-es rehabilitálása után a Bolyai Tudományegyetem utolsó rektora.
1947-ben jelent meg az első központi magyar napilap a Magyar Népi Szövetség kiadásában, Romániai Magyar Szó néven. Ugyanebben az évben a szövetség csatlakozott a Kommunista Párthoz, döntési hatásköre egyelőre továbbra is nagyon szűk mAradt. 1948-tól a párt politikai bizottságába olyan munkások is bekerültek, mint Alexandru Moghioroş (Mogyorós Sándor) tábornoki rangban vagy Szilágyi Ignác (Leontin Sălăjan). Kezdetben Szilágyit egészségügyi miniszterhelyettesnek nevezték ki, 1950-ben vezérkari főnök, 1955–1956-ban pedig hadügyminiszter volt. Rendkívüli kiváltságokban részesült Szilágyi Ignác mostohatestvére, Szilágyi János is, románosított nevén Ion Stănescu. Egyszerű marósként kezdte a Bukaresti Augusztus 23. műveknél, elvégezte az Andrej Zsdanov pártiskolát, ezután gyorsan haladt felfelé a társadalmi ranglétrán, fontos párt- vagy állami funkciókba került nemcsak a kommunizmus idején, hanem utána is: aktivista, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, Dâmboviţa megye első főtitkára, az Állami Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, belügyminiszter, a Turizmus- és Sportminisztérium minisztere (1984−1990. március között) stb. 1989 után a Szocialista Munkapárt és a Szocialista Szövetség Pártjának tagja. Neagu Cosma volt tábornokkal közösen két könyvet adtak ki, átgyúrva a Securitate történelmét, nemcsak a saját intézménybeli szerepüket méltatva, hanem a többi alkalmazottét is, akik „a HAZA elkötelezett hívei voltak, hűséggel szolgálva azt…”
Miután Erdély problémája megoldódott, a román kommunisták úgy vélték, a magyarság túl sok kiváltsága teljesült, és elkezdték ezeket fokozatosan érvényteleníteni. Leghatásosabb eszközük a visszavonásokban és egyúttal a Magyar Népi Szövetség gyengítésében Luka László volt. Ő a sajtóban többször is megtámadta Kurkó Gyárfást, akit hamarosan leváltottak a szövetség elnöki tisztségéből. Kurkót támadta Lakatos István, a Szociáldemokrata Párt magyar részlegének képviselője is és többen az erdélyi és magyarországi magyarok közül. Egyik fő kifogás ellene az volt, hogy RKP-tag lett. 1948-ban Luka László a nemzetiségi kérdést megoldottnak nyilvánította, és a következő évtől sorra letartóztatták a szövetség vezetőit, hazaárulónak és irredentának nyilvánítva őket. Az elszenvedett kínzásokba az exelnök, Kurkó Gyárfás beleőrült. 1964-ben politikai amnesztiával szabadult, majd 1968-ban rehabilitálták. De Luka Lászlóra sem várt jobb sors. 1952-ben pénzügyminiszterként tartóztatják le, elájul, mikor megtudja, hogy mennyire súlyosak és abszurdak az ellene felhozott vádak. Halálra ítélik, amit majd életfogytiglani börtönre változtatnak. A börtönben halt meg 1963-ban. 1952 folyamán letartóztatták az illegalista mozgalom több régi tagját, akiket ő hívott Bukarestbe vezető állásokba. Az első ártatlan áldozat Jakab Sándor pénzügyminiszter-helyettes volt. Kémkedéssel, majd gazdasági szabotálással vádolták, és 20 év börtönre ítélték. A kihallgató- és kínzótisztje Butyika Ferenc (?–1997) volt, egykori Kolozsvári pártaktivista, későbbi állambiztonsági tiszt. Jakab felesége, akit szintén letartóztattak, megőrült. Jakab Sándor 1964-ben szabadult és a 80-as években kivándorolt.
„Szerencsésebb” áldozat volt Blatt (Balázs/Balaş) Egon (szül. 1922) Kolozsvári magyar ajkú zsidó, aki még középiskolásként vett részt az illegális kommunista tevékenységben. A külügyminisztériumba nevezik ki 1948-ban, később titkár lett a londoni román követségen. Élvezhette a nómenklatúra privilégiumait (kivéve az 1952−54 közötti éveket, amikor ítélet nélkül börtönben ült): négyszobás lakás a Tokió utcában, állás a felsőoktatásban számára és felesége számára is, később kutatói állás, lévén gazdasági szakértő és a lineáris programozás specialistája. Olyan neves kutatókkal dolgozott együtt, mint Grigore Moisil és Gh. Mihoc. Emlékirataiból érdekes adatokat tudhatunk meg a felsőoktatásban vagy a kutatásban dolgozó többi magyarról, közülük néhányat ő maga hívott Bukarestbe. Balázs Egon 1966-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta kutatómunkáját szakterületén.
Méliusz József írót, a szövetség prominens tagját is letartóztatták; börtönben ült 1955-ig, később Bukarestben telepedett le. Letartóztatása családi tragédiák sorához vezetett: a Securitate által zaklatott felesége tisztázatlan körülmények között lett „öngyilkos”, 11 éves fia pedig, miután minden iskolából kizárták, helyrehozhatatlan lelki sérüléseket szenvedett.
Valamilyen szinten a sors kedvezményezettjének számított Czédly József jogász-közgazdász (szül. 1926). 1948−1950 között vezető beosztásban volt a szövetségnél, ezért három év kényszermunkával büntették; szabadulása után a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozott. Az RMDSZ magalakulásakor különféle felelős beosztásokba került: gazdasági igazgató, az RMDSZ Bukaresti szervezetének elnöke, a főváros alispánja, a Romániai Magyar Szó, illetve az Új Magyar Szó gazdasági igazgatója, jogtanácsosa.
A Magyar Népi Szövetség 1953-ban csendben „felszámolta magát”, a hír még a szövetség saját lapjában, a Magyar Szóban sem jelent meg. 1953. április elsejével a lap is nevet változtatott, Előre lett belőle. A szövetség tagjai még sok évig a Securitate figyelemkörében mAradtak, a letartóztatások a magyarországi forradalom utáni időkig folytatódtak. Az informatív jelentések Magyarország kémjeiként, revizionistákként, agent provocateurként emlegették őket még akkor is, ha éppen magas állami vagy pártbeosztásban voltak.
A Népi Szövetség tagjainak tragikus sorsához hozzájárult – kényszerűségből vagy óvatosságból – dr. Petru Groza, a román–magyar kapcsolatok egyik kulcsfigurája. Budapesti, berlini és lipcsei végzettségű ügyvédként és földbirtokosként ő volt az egyetlen román politikus, akinek szerep jutott mind a „polgári-földbirtokos”, mind a kommunista kormányban. A magyarság körében nagy népszerűségnek örvendett, népgyűléseiken magyarul szólalt fel; teljes jogegyenlőséget ígért, és hittek is neki. A szövetség vezetőit „barátainak” nyilvánította. Magyar kapcsolatainak volt szentimentális oldala is: törvénytelen lánya, Bisztray Mária (szül. 1923) egy Kolozsvári magyar színésznőhöz fűződő kapcsolatából született. Groza az Ekésfront alapítójaként és elnökeként a kommunista kormány miniszterelnöke lehetett 1945−1952 között anélkül, hogy a kommunista párt tagja lett volna. 1952−1958 között a Nagy Nemzetgyűlés elnöke volt, ami akkor az államfői tisztségnek felelt meg. Lőrinczi László költő, műfordító 1971-ben Beke Györgynek adott interjújában köszöni a sorsnak, hogy megismerhette Petru Grozát. Amikor Arany János kétnyelvű kiadásán dolgozott, Groza állandóan érdeklődött, hogyan halad a fordítással, és tanácsokkal is ellátta: „Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy munkámban vajon tudom-e érvényesíteni szellemének legalább egy szikráját?” – vallotta a költő.
A kormány és a pártvezetés által indított üldözések nemcsak a magyarokat érintették, a represszió minden „népellenségnek” szólt, akár a különféle politikai pártok képviselőiről, akár a főpapságról volt szó, nemzetiségtől vagy vallástól függetlenül. A vallási törvénnyel a kommunista állam átvette az ellenőrzést az egyházak fölött. 1948-ban a Groza-kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, zöld utat adott ezzel a katolikusok elleni megtorlásoknak, akik rövidesen a „Vatikán kémjeivé” váltak. Az 1949. július 29-i kormányhatározattal felszámolták a vallási kongregációkat. A katolikus felekezeti iskolákra lakat került (beleértve a Bukaresti Pitar Moş utcai, közel százéves Mária Intézetet is). Az egyházak javait felleltározták, és betiltották a szerzetesrendeket. Az elnyomás mártírjává vált a szent életű Márton Áron erdélyi püspök, Kurkó Gyárfás unokatestvére. Régóta konfliktusban volt a hatalommal, mivel elutasította a laikus hatalom egyház fölötti felsőbbrendűségét, papjait is felszólította, hogy lépjenek ki a Magyar Népi Szövetségből. A békeszerződések aláírása utáni jogfosztásokat és megtorlásokat már a ’46-os csíksomlyói beszédében megjósolta, rebellis magatartása miatt letartóztatták, 1949−1955 között bebörtönözték, majd kényszerlakhelyre ítélték.
A hatóságok által Bukarestben foganatosított elnyomó intézkedésekre vonatkozó információk gyérek, ellentmondásosak, és elsősorban a román és német katolikusokra vonatkoznak.
Az 1998-ban megjelent, Börtönbe zárt egyház (Biserica întemniţată) című kötet is megemlít néhány kommunisták által üldözött magyar papot, de más források alapján ezek nem bizonyultak Bukarestieknek, két kivétellel: Gajdely Béla, aki a börtönben halt meg, és Demeter Antal, akit 1958-ban tartóztattak le és 20 év kényszermunkára ítéltek a „fennálló társadalmi rend elleni izgatásért”. Mindketten a Szent József-katedrálisnál szolgáltak.
A „Vatikán kémei” elleni 1951-es per után a Bukaresti érsekség évtizedekig nem tudott magához térni, és vikáriusok vezetése alatt mAradt. Csak 1984-ben neveztek ki élére egy püspököt Ioan Robu személyében, akit 1990-ben érseki rangra emeltek.
A Barátok templománál kisebb megszakításokkal ugyan, de a kommunista korban is magyar papok szolgáltak. Legtöbb ideig Zudor Ferenc tevékenykedett itt, 1940 és 1970 között; a miséket magyar és román nyelven tartotta. 1984−1986 között, Bertalan Balázs nyugdíjazása után nem voltak magyar nyelvű misék; ekkor a klézsei csángó származású Mihai Şerbant nevezték ki ide. A helyzet kissé összetettebb, mint ahogy Árvay Zsolt édesapja kéziratai alapján bemutatta. Az 1970-es évek végén a történész Demény Lajos részt vett Czikó Lőrinc, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetője temetésén. A „szolgalelkű”, moldvai csángó származású katolikus pap „szokás szerint” románul tartotta a misét, és felháborodottan tört ki, amiért Demény a gyászbeszédét magyar nyelven mondta el. Máskülönben a Bukaresti magyarság „évek óta nem hallgathatta a szentmisét magyar nyelven”, állapítja meg a történész.
Ugyanilyen kevés a megfélemlített és üldözött magyar reformátusokra vonatkozó információ is. Családja elmondása szerint Takács Pál tanító évekig élt a Securitate zaklatásának terrorja alatt. A korszak református hitközségéről létezik egy beszámoló Albu Zoltán tollából, aki 1974−2000 között volt itt lelkész, de a cikkben túl sok a tévedés és túl sok minden mAradt ki belőle ahhoz, hogy szavahihető forrás lehessen. Miután 1945-ben szabadult a lágerből, Hamar Béla visszakapta papi állását Bukarestben. A Lutheránus utcai Calvineum befejezetlen épületében lakott, amíg 1950-ben az épületet elkobozta a belügyminisztérium. Ebben és a szomszédos villában működött a börtönigazgatóság, ahogy azt egy másik forrásból megtudtuk; a villa 1974-től a református lelkészhivatal székhelyévé vált. 1951-ben Székely Károlyt nevezték ki papnak, aki modernizálta az épületeket, beköttette a gázt és a folyóvizet. Asszisztálnia kellett egy újabb, a templomra vonatkozó lebontási határozatnál is. Ez alkalommal, 1959-ben a határozatot végre is hajtották. A Calvineum jelenlegi épületében ma is őriznek egy téglát az egykori templom falából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)