Béres István területi RMDSZ-elnök, Máramarossziget alpolgármestere elmondta, hogy a város nem csak elnevezésében, hanem a valóságban is szigetet képez, s ez minden területre kihat, a kulturális életre is. Máramarosszigeten a legnagyobb gondot az idei költségvetés-csökkenés okozza. Nagy a lakáshiány. Nagyon régi a vízhálózat, így jelentős a vízveszteség. Ezért, szombat kivételével, minden éjszaka éjféltől hajnali ötig felfüggesztik a vízszolgáltatást Szigeten. A város kulturális téren is rosszul áll. Színjátszó körük nincs. A magyar gimnáziumban vannak különféle csoportok /énekkar, szavalócsoport stb./, ők szoktak különböző esteket összehozni. A Lemák Rudolf vezette hosszúmezői ifjúsági szervezet eléggé aktívnak mondható, de ők sem tudják teljesen kitölteni az űrt. A civil szervezetek megpróbálnak lelket lehelni a közösségbe, mint például a Hollósy Simon Művelődési Egylet. Megemlíthető az évente megjelenő Máramarosi havasok c. antológia. A Szigeti Turmix c. lap most nem jelenik meg, átszervezés alatt áll. Várady László szerkesztette egymaga, de egyedül nem lehet újságot csinálni. Még mindig óriási magyarellenes nyomás nehezedik ránk, vallotta Béres István. Még azt a kis pénzt is (400 millió lejt), amit a tanács a 2006-os költségvetésből a Leöwey Klára Gimnázium tetőszerkezetének a felújítására megszavazott, megkérdőjelezték. A Polgármesteri Hivatalon belül Béres Istvánnak egyedül kell felvennie a versenyt a többséggel. Köztudott, hogy Máramarosszigetet a múlt század elején többségében magyarok lakták, 30% volt a zsidó közösség, s csak 1-2% a románság aránya. A földek nagy része a magyarok és a zsidók kezében volt. Ezeket a földeket már kiadták. Elsősorban a református és a katolikus egyház egykori földjeit és vagyonát osztották ki, s most már nem akarják bolygatni a dolgot. Minden apróságba belekötöttek, olyasmibe például, hogy hiányzott egy helyrajz. Jelenleg a városban a magyarok aránya 17,8%-os. A kommunizmus utolsó éveiben külterületeket csatoltak a városhoz, románlakta településeket, olyan 4-5 ezer lakossal. Különben elérték volna a 20%-ot. Így történhetett meg, hogy Máramarosszigeten tavaly a Közlekedési Minisztérium megrendelte a kétnyelvű táblákat a vasútállomásokra, ebből nagy cirkusz kerekedett. Végül leszerelték a táblát, mert zavarta őket, hogy ki van írva: „Máramarossziget”. Ehhez nem lett volna joga az önkormányzatnak, de ez a szigeti valóság. /Tamási Attila: Máramarosszigeti valóság. Beszélgetés Béres István területi RMDSz-elnökkel, alpolgármesterrel. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 10./

Ismét megnyílt a határ Máramarossziget és Aknaszlatina között. A hidat tavaly augusztusban kellett lezárni mindössze hat hónappal a hivatalos megnyitása után a faszerkezeten jelentkező korrózió miatt. A határnyitásról 2003 júniusában még Ion Iliescu román és Leonyid Kucsma ukrán államfő állapodott meg. A 2007 februárjában tartott hídavatás után azonban olyan mértékben kezdett romlani az építmény faszerkezetének állaga, hogy félő volt: beszakadhat a híd. A máramarosszigeti polgármesteri hivatal elkészíttette a négysávos híd tervét, jelenleg a kivitelezés költségeinek előteremtéséhez keresi a megoldásokat. /Gazda Árpád: Hídavatás másodjára. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

Máramarossziget: ortodox kézen a magyar palota
Marad az ortodox egyházé a máramarosszigeti kultúrpalota. A Máramaros és Szatmár Megyei Ortodox Püspökség 2006-ban visszaigényelte, arra alapozva, hogy 1938–1940 között a román királysági rendelet által neki adományozta. 2009 májusában a visszaszolgáltatásokkal foglalkozó bizottság odaítélte az épületet az ortodox egyháznak. Ezek után pár helyi közéleti személyiség megtámadta ezt a határozatot, azonban a pert az elmúlt napokban elveszítették. A legfelsőbb bíróság ítélete jogerős. A felperesek az Emberjogi Bíróság elé vinnék az ügyet.
A város nem harcolt
„Nagyobb összefogásra lett volna szükség a szigeti lakosság részéről, hogy érződjön a tömegeknek az ereje, hiszen csak mi négyen nem tudtuk megakadályozni ezt az igazságtalanságot. Mi négyen voltunk az ortodox egyház hatalmas nyomásával szemben, és ez a hatalmas erőkülönbség úgy tűnik, hatott a bíróságra” – vélekedett Béres István RMDSZ-es parlementi képviselő, aki az egyik felperes volt a perben. A politikus elmondta, Románia legfőbb ügyésze még kérheti a per újrafelvételét, azonban erre nem sok esélyt lát.
„A máramarosszigeti helyi önkormányzat nem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza, vagy semmissé tegye ezt a határozatot, holott erkölcsi kötelessége lett volna megvédeni saját vagyonát. Igaz ugyan, hogy nem tőlük függött ez a bizonyos visszaszolgáltatás, de nekik kellett volna per útján megakadályozni, hogy egy ilyen fontos kulturális központ ne kerüljön más kezébe” – fogalmazott a képviselő. A visszaszolgáltatást megelőzően a polgármesteri hivatalnak egyébként tervében volt felújítani az épületet, el is készült egy előhatástanulmány. A pályázatot azonban elveszítették, mert időközben tulajdonost váltott az épület – tudtuk meg Béres Istvántól.
„A polgármesteri hivatal már bérleti díjat is fizet az ortodox egyháznak, sőt a felekezet nevére is íratták az ingatlant, holott az épület per alatt volt, így a bérleti díj fizetését és a telekkönyvbe való beíratást is fel kellett volna függeszteni egy jogerős bírósági döntésig. A bérleti díj fizetése tehát nem jogos” – magyarázta a képviselő. Lapunk értesülései szerint a város 6000 lejt fizet havonta az ortodox egyháznak az épületért.
Mélyebbre kellene ásni
Az ügyben megkerestük Markó Attila államtitkárt, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának szakértőjét. Ő ugyan nem ismeri a máramarosszigeti kultúrpalota helyzetét, azonban elmondta, amennyiben az ortodox egyháztól az államosítás útján vették el az épületet, úgy azt az állam köteles neki visszaadni. „Ha az ortodox egyház dokumentumokat mutatott fel, miszerint tőle elkobozta a román állam az épületet, az állam visszaadja neki. Így érthető, hogy miért döntött így a bíróság. Hiába kerestek jogorvoslatot a restitúciós bizottság határozata ellen.
Vita tárgyát képezheti azonban az a tény, hogy milyen módon jutott 1938-ban az egyház kezébe az ingatlan, így egy másik per útján azt kellene megvizsgálni, hogy ez a vagyonszerzés mennyire volt jogos. Mert például ha adománylevél útján került az ortodoxokhoz az épület, ha be lehet bizonyítani, hogy valamilyen megszorítások súlya alatt vagy erőszak, kényszer által vették el a várostól, akkor azt az adományt meg lehet szüntetni, erre pedig joggyakorlat is van Romániában. Tehát ezen az úton még el lehet indulni” – fejtette ki Markó Attila, aki mivelhogy nem ismeri az eset részleteit, nem tud esélyeket latolgatni. Szerinte várhatóan az Emberjogi Bíróság sem fogja felülbírálni a most hozott romániai ítéletet.
Szecessziós palota közadakozásból
A kultúrpalotát 1912–1913 között közadakozásból építették. Az épület báró Perényi Zsigmond nevéhez köthető, aki Máramaros vármegye főispánjaként a megyében működő kulturális egyesületeket egy helyen akarta összpontosítani. A kultúrpalotát végül Sándy Gyula budapesti építész tervei alapján építették szecessziós stílusban. Ebben kapott helyet a városi könyvtár, a Széchenyi úri kaszinó, egy díszterem, valamint a Máramaros Közművelődési Egylet székháza. Ide került Hollósy Simon Huszti vár című képe is.
„Gyönyörű volt a belseje, 350 ezer arany koronába került az épület, és külön 105 ezer koronába a berendezése, amely pazar volt annak idején, az összes falat selyem- és bársony-tapéta borította. Említésre méltó, hogy a közadakozásból emelt palota előcsarnokának falán megörökítették a legalább 200 koronát adományozók nevét” – részletezte lapunknak Zolopcsuk Pál Róbert helytörténész. A II. világháború vége felé hadikórházzá alakították, majd 1920-tól a román állam az Astra román egyesületnek adta használatba. „Az egyesület az Astra-palotában 1938-ig működött, amikor is egy úgynevezett ideiglenes bizottság, a Máramarosszigetre költözött ortodox vallású vasutasok, tisztviselők, tiszti kar, rendőrség saját maguknak ajándékozták a palotát, és így mint ortodox püspöki palota működött 1940-ig, amikor is szeptember 5-e után, miután Máramarosszigetet Magyarországhoz csatolták, a palota a magyar kincstár tulajdonába lett bekebeleztetve. 1945 után pedig a román állam tulajdonát képezte az épület” – mesélte a helytörténész.
Jelenleg itt működik a városi könyvtár, művészeti iskola, tánciskola és egy egyetemi részleg is.
Zahoránszki Brigitta
Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi '56-ról nyílt kiállítás Máramarosszigeten, ahol Márton Áron is raboskodott
A jelenleg börtönmúzeumként működő épület 1950 és 1955 között a politikai foglyok börtöne volt.
Az 1956-ban meghurcolt erdélyi magyarokat bemutató kiállítás nyílt Máramarosszigeten a volt börtön épületében működtetett emlékmúzeumban. A kiállítás anyaga egy többéves kutatás eredménye, amelyben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének oktatói vettek részt. Az átvizsgált levéltári dossziék alapján elkészült az erdélyi magyar 1956-os szervezkedések és csoportok történeti képe, valamint a kommunista totalitárius rendszer válaszát jelentő megtorlást is bemutató kiállítás. Ennek egyik sajátossága, hogy konkrét szereplőkön keresztül mutatja be az ’56-os szabadságharc erdélyi vonatkozású történéseinek néhány mozzanatát, így téve emberközelivé a múltat. A kiállítás anyagában a különböző régiók történései jelenednek meg, nyolc csoportra osztva – vádeljárások és ítéletek konkrét adatait is tartalmazva.
Az eseményt a BBTE Magyar Történeti Intézete, a Buza László Egyesület, a máramarosszigeti börtönmúzeum, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hozták tető alá.
Dobes Andrea történész, muzeológus a megnyitón elmondta: a kiállítás abból a célból jött létre, akárcsak a börtönmúzeum, hogy tudatosítsa a kommunizmus borzalmait a meghurcolt áldozatok sorsán keresztül. A kiállítás megnyitóján Lönhárt Tamás, a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára tartott előadást, amely rövid áttekintése volt a Lengyelországból kiinduló események sorának. A lengyel eseményekkel szolidarizáló budapesti fiatalok által kirobbantott forradalom iránt pedig, a felgyülemlett kisebbségi sérelmek miatt, az erdélyi magyarság jelentős része is szolidarizált. Schwartz Róbert, az EMNT kolozs megyei szervezetének elnöke kiemelte, a kiállítás méltó emléket állít az 56-os hősöknek. Hunyadi Attila Gábor, a BBTE Magyar Történeti Intézetének oktatója, a Buza László Egyesület alelnökeként a fiatalok, iskolai és egyetemi hallgatók számára működtetett tevékenységeket és pályázási lehetőségeket ismertette, melyek által az egyesület több éven keresztül az erdélyi magyar történelmi és kulturális értékek megismerését szolgálta sikeresen.
Elszigetelt világ a város közepén
A város központjában található börtönmúzeum 1948–1955 között a kommunista rendszer politikai börtöneként szolgált. Az épület az egykori Királyi Törvényszék mellett, Máramaros vármegye börtöne volt. Az egykori bíróság épülete jelenleg a máramarosszigeti Polgármesteri Hivatal épületeként is szolgál. A Börtönmúzeum bárki számára látogatható: 1993-tól elkezdték az épület felújítását, napjainkban pedig a kommunista rendszer bebörtönzött áldozatainak állít emléket.
Az itt egykor fogvatartott személyek két csoportra oszthatók: a miniszterek, államtitkárok és a pártban aktív politikai szerepet vállaló személyek, valamint a római és görög katolikus püspökök és papok csoportja. Egyszerre kétszáz fogvatartott élt itt bezárva, amelyből 53-an a börtön falai közt vesztették életüket. Őket a Máramarosszigethez közel, a szegények temetőjében hantolták el – jelöletlen sírokban. Ezen a helyen hantolták el Iuliu Maniut is, akinek a földi maradványait eddig nem sikerült azonosítani. 2006-ban tettek erre kísérletet, de az erre vonatkozó ásatások nem jártak sikerrel.
A börtönben nem volt orvosi ellátás, a cellákban nem volt wc, a téli időszakban a fűtést egy, a celláról cellára vezetett vízcsövön keresztül oldották meg, amelyet végül felszámoltak, mert a fogvatartottak azon keresztül, Morse-kóddal kommunikáltak egymással. Tisztálkodási lehetőség hetente egyszer volt.
Márton Áron is itt raboskodott, a 45-ös cellában tartották fogva romai és görög katolikus papokkal együtt. Az ő ügyében 1951-ben hoztak ítéletet, majd Máramarosszigetre szállították. A börtönmúzeum ebből kifolyólag zarándokhelyként is szolgál azok számára, akik lerónák tiszteletüket a néhai püspök előtt. A legtöbb máramarosszigeti rab ügyében nem hoztak ítéletet, a fogvatartottakat Duna Munkatelep fedőnév alatt internálták, vallatták és tartották fogva.
A kiállításmegnyitón Lönhárt Tamás a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanára előadásában az 56-os forradalom lengyelországi előzményeiből kiindulva felvázolta, hogy mi vezetett Romániában a magyarországi 1956-os forradalommal való szolidaritáshoz, amely végül Erdélyben is bebörtönzésekhez és megtorláshoz vezetett.
Mi történt ’56-ban?
A Lengyelországban végbemenő politikai válság következtében, annak fordulataként Wladyslaw Gomulkát választották meg főtitkárnak. A magyar forradalom túlnőtt a „lengyel példán” – rendszerváltó forradalommá vált. Végül a szovjet haderő bevonulásával, Magyarországon fegyveres szabadságharc bontakozott ki. Október 23-án Nagy Imre kormányt alakított, ami történelmi jelentőségű, mert ez volt az első alkalom a magyar kommunista államhatalmi berendezkedés történetében, hogy nem Moszkvából neveztek ki valakit az ország élére: a népakarat által legitimizált kormányhatalom jött létre. Október 23–25. között a magyar kormány két tűz közé kerül, egyrészt a szovjet intervenció, másrészt a fegyveres felkelés kereszttüzében a békés megoldást kereste. Október 28-án nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista párt támogatás nélkül maradt. Ennek következtében a többpártrendszer elfogadásával átalakult a Nagy Imre kormány: 5 párti koalíciós kormányként folytatta, mely első ülését november 3-án tartotta az Országgyűlés épületében. Már november elsején Nagy Imre bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, ami a szovjet csapatok Magyarországon állomásoztatott egységeinek kivonását kellett volna eredményezze. Közben Kádár János november elsejétől Moszkvába utazott, ahol felkészítik, hogy ő lesz a következő vezetője a Nagy Imre bukása utáni Magyar Népköztársaságnak.
November 4-én hajnalban a szovjet tankok bevonulnak Budapestre. Király Béla, mint a Nemzetőrség akkori parancsnoka bizonyította, hogy Nagy Imre utolsó pillanatig nem adta ki a tűzparancsot: a felkelő csoportok döntése volt, hogy a magyar nép nevében felvették a harcot a szovjet csapatokkal. A fegyveres harc november 23-ig tartott. Ezután általános sztrájkba léptek a munkások, abból a megfontolásból, hogy ha megbénul az élet, megbénul a kommunizmus is. Ez a tiltakozás 1957 április elsejéig tartott, ez volt a világtörténelem leghosszabb sztrájkja.
Az erdélyi 56 és a preventív terror
Ezzel egy időben a romániai magyarság fellépését a magyar kisebbséget ért sérelmek indokolták, a nemzeti szolidaritás megnyilvánulása mellett. 1956 szeptemberében a magyar írókkal Miron Constantinescu kormányfő keresi a párbeszédet: őszintén beszámoltak arról, hogy a magyar kisebbséget ért sérelmek milyen helyzetet teremtettek. A Román Munkáspárt Központi Vezetése döntött: megnyitja a román-magyar határt, valamint az egyetemi oktatás minden intézményében magyar tannyelvű vonalra lehetett újból jelentkezni 1956 októberében. Arra is engedélyt adott, hogy az egyetemisták önálló diákszervezeteket hozzanak létre a már meglévő kommunista szervezetek mellett
Ezek megalakítását arra használták fel az egyetemisták, hogy saját programot fogalmazzanak meg. Megválasztják vezetőiket. Később ebből következtek az első letartóztatások, melynek során a hatalmon lévő kormány preventív terrort vezetett be. Ennek célja: „félj, hogy ne is merd megtenni”. Ennek során ártatlan embereket is letartóztatnak, ami tovább fokozta a feszültséget. November közepén a román kommunista kormány leállította a letartóztatásokat és elkezdődtek a megfigyelések. Az erdélyi 1956-os eseményeket bemutató kiállítás alanyai közt szerepel a homoródalmási Nyitrainé Deák Berta, valamint a Moyses Márton baróti diák, akiket politikai alapon, rendszerellenesnek bélyegzett nézeteik miatt hurcolt meg a Securitate.
Nyitrainé Deák Berta, aki részt vett az EMISZ összejöveteleken, egyetértett és támogatta a szervezet céljait. Perének vádirata szerint az EMISZ célja az „RNK-beli népi demokratikus rendszer megdöntése” volt. Valójában az EMISZ tagjai főleg unitárius lelkészek, teológusok, brassói munkásifjak, székelyföldi iskolások voltak. A szervezet célja közt szerepelt a fiatalabb generáció magyarságtudatának ápolása, történeti ismereteik, nemzeti és keresztény vallásos identitásuk erősítése. A vádpontok alapján Nyitrainé Deák Berta 25 év börtönt kapott, férjét és két fiát is letartóztatták.
Moyses Márton Baróton végezte középiskolás tanulmányait. Novemberben másik három társával megpróbál átjutni Magyarországra a „forradalomért harcoló ifjakat megsegíteni”. Ő és Kovács János eltévedtek a határsávban és visszafordultak. Végül a BBTE hallgatójaként tartóztatták le 1960-ban. A Securitate által végrehajtott erőszakos kihallgatások ideje alatt, hogy ne tudjon vallani, rabruhájából kitépett szállal elvágta a nyelvét. A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség 1961-ben 7 év börtönre ítélte. Tanulmányait soha nem folytathatta, egy mezőgazdasági kollektív gazdaságban dolgozott. Az 1968-ban a Prágai Tavaszt is eltipró kommunista önkény ellen tiltakozva, 1970-ben a Brassó megyei pártbizottság épülete előtt felgyújtotta magát. Égési sérülései ellenére a Securitate kórházi ágyán is vallatni próbálta, ennek következtében elhunyt. A Máramarosszigeten bemutatott kiállítás november 26-ig tekinthető meg. Ambrus István / Transindex.ro