"Márton Áron római katolikus püspökre emlékezett Budapesten a magyar zsidóság máj. 17-én, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kezdeményezésére. Hidvégi György, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság főtitkára elmondta: amikor tudomásukra jutott, hogy a Yad Vashem Intézet a népek igazai közé emelte Márton Áron püspököt, eldöntötték, hogy különleges, egyedülálló ünnepnap keretében emlékeznek meg a bátor püspökről. A megemlékezésen beszédet tartott Martonyi János külügyminiszter, Paskai László bíboros, prímás, érsek és Schweitzer József főrabbi. A Magyar Posta is hozzájárult a megemlékezéshez: egyedi, csak ezen a napon használatos, Márton Áron püspököt idéző bélyegzőt készíttetett, melyet a rendezvényen jelen levő Widerkomm Ervin grafikusművész tervezett, felirata: YAD VASEM - IGAZ EMBER: Márton Áron; 1896-1980; Budapest, 2001. május 17. /(Guther M. Ilona, Budapest): Márton Áron püspök neve örök időkre feljegyeztetett Jeruzsálemben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./"

"Nem tekintem a magyar nemzet képviselőjének a szélsőséges jobboldalt - jelentette ki a Nobel- díjas Kertész Imre azon a fogadáson, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége adott tiszteletére okt. 19-én Budapesten. Megfogalmazása szerint: "nincs olyan európai ország, ahol négy százaléknyi őrült ne lenne". Utalt arra, hogy Magyarországon politikailag két front áll egymással szemben, s véleménye szerint ez a hasadás természetellenes. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, hogy az irodalmi kitüntetés felemeli a magyarországi zsidókat. A Nobel-díj azt jelzi: mindig kell, hogy legyenek szilárd, ércnél maradandóbb emlékeztetők, amelyek hírül adják, hogy az Auschwitzok megengedhetetlenek. "A csendőrmítosz ápolói, a nyilasok utódai, az Árpád-sávos lobogóval felvonulók - akárhogy akarják is - nem számíthatnak a történelem megbecsülésére" - mondta. Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke úgy vélekedett: a Nobel-díj kimondatlan és megkésett bocsánatkérés a világ jobbik felétől. Bizonyítja "élet és halál nagy urainak, hogy soha el nem évülő bűnt követtek el", s bizonyítja leszármazottaiknak, hogy nem elég azt mondani: bocsánat, tévedtünk. Az ünnepségen Kertész Imre felesége felolvasta azt a levelet, amelyben Izrael állam elnöke fejezi ki gratulációját népe és saját maga nevében. Írása szerint, Kertész Imre életműve felkeltette a világ figyelmét az emberiség talán legsötétebb korszaka, a zsidó holokauszt iránt. Az eseményen a meghívottak közül jelen volt Szalay István, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára, Judith Varnai Shorer Izrael állam budapesti nagykövete, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is. Kertész Imre a hét végén több helyen is dedikálta könyveit, majd okt. 20-án, vasárnap visszautazott Berlinbe. (Az MTI nyomán) /Kertész Imre fogadása a Mazsihisznél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ "

"A trianoni békeszerződés aláírásának 83. évfordulója alkalmából vasárnap, jún. 1-jén kezdődtek el Budapesten, a Hősök terén a tüntetések. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) több civil szervezettel közösen szervezett demonstrációt, a tömeg pedig a Szabadság térről, illetve az Erzsébet térről az Andrássy úton át vonult a Hősök terére. A felszólalóka trianoni döntést igazságtalannak nevezték, és annak felülvizsgálatát követelték. Kis Dénes, a Trianon Társaság elnöke arról beszélt, hogy Európa nem élhet tovább a trianoni döntés hazugságában. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke szerint, aki a tüntetést szervezte, a trianoni döntéssel az emelkedő magyar nemzet életét törték ketté. Véleménye szerint, ha nincs a diktátum, ma egy 60 milliós nemzetként élhetne a magyarság Európa közepén. Szavai szerint, ahogy természetes, hogy a világ zsidóságának fáj a holokauszt, ugyanúgy természetes: a világ magyarságának is fáj Trianon. Patrubány Miklós és Réti Miklós, a Független Kisgazdapárt elnöke, egyaránt kiállt a külhoni magyar állampolgárság mellett, amelyet véleményük szerint a kedvezménytörvény keretében kell intézményesíteni. Jún. 4-én Budapesten az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tartott megemlékezést, majd 19 órától a Magyar Igazság és Élet Pártjának, és a Magyar Út Körök Mozgalomnak a megemlékezésére került sor a Hősök terén, ahol többek között Csurka István pártelnök szólt a trianoni traumákról a magyarság életében. A többezres tömeg "Ne félj magyar hazám!", "Igazságot Magyarországnak!", "Nem, nem soha!", "Vesszen Trianon!" táblákkal és nemzeti színű lobogókkal vett részt a rendezvényen. /Tüntetések a trianoni döntés ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Jún. 4-én volt nyolcvanhárom éve annak, hogy Trianonban a magyar küldöttségaláírta azt a békeszerződést, amely által Magyarországot területileg megcsonkították, hiszen elveszítette területének több mint kétharmadát, pontosabban 71 százalékát és lakosságának is szinte ugyanennyi részét (64 százalékát). Erre a fájó döntésre emlékezett Budapesten jún. elsején, a Hősök terén több ezer ember. A rendezvény szervezői, a Trianon Társaság, a Magyarok Világszövetsége és a Honfoglalás 2000 Egyesület. Az emlékezők elindultak az Andrássy úton, a Hősök tere felé. Gyönyörű látvány volt: a piros-fehér-zöld zászlók lobogtak a szélben, közben a több ezer felvonuló, kifejezve a békeszerződés iránt érzett ellenszenvét, egyszerre kiáltotta, hogy: "Vesszen Trianon!". Nagyon sok határon túli magyar is érkezett a fővárosba; Kolozsvárról, Nagyváradról, Aradról, Pozsonyból, Kassáról, de még az óceánon túlról is, Melbourne-ből meg San Francisco-ból. Kiss Dénes költő, a Trianon Társaság elnöke mondott beszédet. Beszédét, Magyarságom című versével zárta. Rácz Sándor következett, aki a munkástanácsok elnöke volt 1956-ban. Rácz szerint Trianon csak előjátéka volt Magyarország megsemmisítésének. Állítása szerint, ma ugyanezt teszi az Európai Unió is. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kijelentette: "Ha nincs Trianon, ma a magyar nemzet 60 milliós nemzet Európa közepén". Hozzátette: bebizonyítottuk mindazoknak, akiknek Trianont köszönhetjük, hogy "élünk, a trianoni átok nem fogott rajtunk." Kiemelte: "sorsunk alakítói csak mi lehetünk." Beszédében még megemlítette, hogy nemrég, néhány hete a sajtóban adott egy nyilatkozatot, miszerint, ahogy a világ zsidóságának fáj a holokauszt, ugyanúgy fáj a világ magyarságának Trianon. Ezért a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megfenyegette azzal, hogy kizáratja a magyar közéletből. A megemlékezés kulturális műsorokkal folytatódott, majd Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, Rozgonyi Ernő, a Magyar Nemzeti Front elnöke és Réti Miklós, az FKGP elnöke mondta el beszédét. /(Ernyei Magor): Sorsunk alakítói csak mi lehetünk. Budapesti tudósítás. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 6./"

„Az SZDSZ szerint meg kell szüntetni az egyházaknak nyújtott »feudális privilégiumokat« és ennek érdekében felül kell vizsgálni a vatikáni szerződést” – jelentette ki a napokban Gusztos Péter, az SZDSZ, a magyar liberális párt ügyvivője. November 23-án közreadott közös levelében a négy magyarországi történelmi egyház jelezte: szó nincs félreértésről, de ha a Kuncze-levél a Gusztos-kijelentések miatti bocsánatkérés lenne – elfogadják azt. A közös nyilatkozat aláírói – Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Szebik Imre püspök-elnök a Magyarországi Evangélikus Egyháztól és Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke – hangsúlyozzák: szeretnének kimaradni mindenfajta politikai kampányból. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára kifejtette: alaptalan Gusztos állítása, miszerint az egyházi intézmények másfélszeres támogatásban részesülnek – hiszen ezt a kérdést szakértők bevonásával már korábban tisztázták a minisztériumokkal. „Hogy a helyi önkormányzatoknál az egyházi intézmények adómentességben részesülnek, valóban igaz, de álságos úgy beállítani, mintha ez privilégium lenne, hisz ez más közfeladatokat ellátó intézményeknek, alapítványoknak, sőt pártoknak is járó kedvezmény” – mutatott rá a püspök. Az egyházaknak valós gondot jelent a 2006-os költségvetési tervezet szerinti forráscsökkenés, valamint a szociális törvény tervezett módosítása – amely az ellátórendszer szerkezeti átalakítását célozza. „A két kérdést együtt kell kezelni, mert a szociális területet mindkettő alapjaiban fogja érinteni” – fogalmazott Czibere Károly, a Magyarországi Református Egyház Zsinata Szeretetszolgálati Irodájának vezetője. Az idősotthonok esetében például olyan új rendszert vezetne be januártól a kormányzat, ami minőség szerint különböztetné meg a férőhelyeket. Jelenleg egységes a normatíva: férőhelyenként 770, jövőre az átlagos színvonalúak esetében 730 lenne, az emelt színvonalúak esetében ennél kevesebb, 615 ezer forint a költségvetési támogatás. Czibere szerint a tervezettel előidézhetik, hogy az ellátó intézmények visszaminősítsék férőhelyeiket. Csoma Áron, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségének szóvivője leszögezte: a 2006-os költségvetést illetően az egyházakkal nem történt érdemi egyeztetés. Kifejtette, a normatívák esetében 20 százalékos csökkenésről van szó, pedig idén is alultervezett volt a szociális szféra támogatása, ami miatt forráshiányra való hivatkozással többször is előfordult, ez év elején is, hogy az egyházi szociális intézmények nem kapták meg a normatívát, veszélybe sodorva ezzel gondozottak ellátását. A szociális törvénytervezettel kapcsolatos véleményét a négy történelmi egyház közös levélben juttatta el Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterhez. /Guther M. Ilona, Budapest: Fókuszban a magyarországi egyházak közfeladatainak támogatása. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

Sólyom László köztársasági elnök december 13-án fogadta a történelmi egyházak vezetőit Budapesten, a Sándor-palotában. A találkozón a határon túli magyarok és az egyházi fenntartású intézmények helyzetéről is szó volt. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke a református egyház képviseletében vett részt a találkozón. D. Szebik Imre evangélikus elnök-püspök elmondta: beszélgetésben a témák között szerepelt az egyházi iskolák támogatása, a szociális intézmények költségvetési gondja, a határon túli magyarok helyzete, valamint az egészségügy és a mentális helyzet. A zsidóság képviseletében Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi vett részt a találkozón. Feldmájer Péter a határon túli magyarság helyzete kapcsán arról szólt, hogy mindent megtesznek a magyar ajkú zsidósággal való kapcsolattartásért. A katolikus egyház képviseletében Erdő Péter bíboros, prímás, Keresztes Szilárd püspök és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára volt jelen a megbeszélésen. /Sólyom László fogadta a történelmi egyházak vezetőit. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetősége levélben tudatta Sólyom László köztársasági elnökkel, hogy „a kialakult helyzet miatt” nem vesz részt az év végi, hagyományosnak tekinthető ünnepélyes ebéden, amelyre a másik három történelmi egyházzal együtt hívták meg. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére csak annyit mondott: honlapjukon nyilvánossá tették az egész levelet. A Mazsihisz honlapján szereplő közlemény szerint a „magyarországi zsidóság hosszú évek óta várja, hogy jogszabályi tiltással akadályozzák meg a gyűlölködők hangjának felerősödését, a mind útszélibb és durvább szóbeli támadásokat a zsidóság és a többi kisebbség ellen. ” A levélben hangsúlyozták, hogy a parlament elfogadta azt a törvényt, amely lehetőséget adott volna a gyűlölködő magatartást tanúsítókkal szembeni polgári jogi perek indítására. A Mazsihisz szerint azonban a köztársasági elnök megakadályozta ennek a törvénynek a mielőbbi hatálybalépését. Sólyom László sajnálja a Mazsihisz távolmaradását az év végi találkozóról. /A Mazsihisz „nem ebédel” . = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./

„Budapest le akarja nyomni a mi torkunkon azokat a bűnöket, amelyeket ők, a magyarok követtek el. Ez egy jól kitervelt akció, amely a románok megbélyegzését szolgálja. Az a céljuk ezzel, hogy kártérítéseket csikarjanak ki tőlünk” – állította az egyik legnagyobb román központi napilap fórumozóinak egyike. A május 12-i Ziua című bukaresti lapban megjelent, MorgenBerger és a holokauszt című cikkhez fűzött internetes hozzászólások túlnyomó része szerint a bukaresti Magyar Kulturális Intézetnél szervezett – Az észak-erdélyi zsidóság sorsa a holokauszt idején elnevezésű – konferencia egyetlen célja, hogy „manipulálja a nemzetközi közvéleményt”. A május 14-én tartandó konferencián neves, román és magyar előadók szerepelnek a meghívottak között, így Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke, Décsei Miklós, a Szatmári Zsidó Hitközség elnöke és Tibori Szabó Zoltán kolozsvári újságíró. Lya Benjamin bukaresti történész, a Romániai Zsidók Történelmét Tanulmányozó Központ igazgatója előadásának címe pedig A holokauszt sajátossága román kontextusban. A kerekasztalt moderálja – a társszervező bukaresti Haver Egyesület elnökeként – Salamon Márton László, az ÚMSZ felelős szerkesztője. /Vita a holokausztról. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./

A Zsidó Kulturális Napok zajlanak Bukarestben. A konferencián arról értekeztek, milyen sorsra jutott az észak-erdélyi zsidóság a holokauszt után. Színházi előadás, fotókiállítás és koncertek is voltak, a szervezők a Magyar Kulturális Intézet (MKI) és a Haver Egyesület. Bretter E. Zoltán, az MKI igazgatója szerint fontos, hogy a vita írott változatát majd kétnyelvű kiadvány formájában az érdeklődők kezébe tudják adni. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) országos elnöke, Feldmájer Péter a kettős identitásuktól megfosztott erdélyi zsidók sorsáról értekezett, ami a hallgatóság soraiból kihallatszó mormogás alapján néhány bukaresti zsidó résztvevőt érzékeny ponton érintett. Tibori Szabó Zoltán Kényszerzsidó, képzelt zsidó, nemzsidó vagy nem nemzsidó? címmel értekezett a holokauszt utáni zsidó önazonosságtudatról. /Mihály László: Zsidó nézetütközések. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

Közös nyilatkozatban tiltakoznak a magyarországi történelmi egyházak a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége aggasztónak tartja, hogy büntetni lehet a magyar nyelv használatát Szlovákiában, ez súlyosan sérti az ott élő kisebbségek jogait. Az egyházak arra kérik a magyar kormányt és a parlamenti pártokat, hogy lehetőségeik szerint tegyenek meg mindent az európai testületeknél az elfogadott törvénymódosítás visszavonására. Az egyházi vezetők a nemzetközi egyházaktól is segítséget kérnek. /A történelmi egyházak is elítélik a szlovák nyelvtörvényt. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./

Összefogást hirdet az új zsidó szövetség
Húsz magyarországi és határon túli zsidó hitközség, illetve szervezet összefogásával Debrecenben megalakult a Közép- és Kelet-európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége.
A “Jövőnk az összefogás” üzenetével megalakult a Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége; az alapító okiratot vasárnap Debrecenben, a Megyeházán tartott ünnepségen írta alá húsz itthoni és határon túli magyar zsidó hitközség, illetve zsidó szervezet képviselője.
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a kultúra formálásában a zsidó szervezeteknek nemcsak a múltban volt jelentős szerepük, hanem a jövőben is, s ezt új keretek között tehetik meg a Debrecenben létrejött összefogással.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy az a szövetség, amelynek alapító okiratát Debrecenben aláírták, nemcsak rögzíti a közös utat, hanem abból valami új és ösztönző mozgalom indítható el. A Mazsihisz-vezető azt mondta, hogy a “recesszió vihara tombol”, jelentős a munkanélküliség, s ilyen helyzetben “elképzelhetetlen, hogy a falainkon belül egymást marjuk”. Zoltai Gusztáv megfogalmazása szerint Debrecen – mint most is – példát mutatott az elmúlt években, amikor is évről évre megrendezik a hazai és a határon túli magyar zsidó hitközségek találkozóját.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség vezetője hozzátette: múlt évi találkozójukon döntötték el, hogy “a Kárpát-medence zsidóságának fennmaradása érdekében” szorosabbá teszik az együttműködést. A most megalakult szervezet nyitva áll minden zsidó előtt, nem tesznek különbséget a különböző irányzatú csoportok között – jegyezte meg.
Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere szerint “az együttműködéssel az összetartozás új korszaka kezdődik”, az aláírás kifejezi “a közösség erejébe vetett hitet, az egymás iránti elkötelezettséget”. Radu Tirle, a romániai Bihar Megyei Tanács elnöke megyéje lakói nevében megkövette a zsidókat a történelemben ért atrocitásokért, s kérte Istent, “adjon erőt számukra, hogy tudják megbocsátani azt a sok szörnyűséget”. Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere városa és a Partium magyar közösségének “tiszteletteljes üdvözletét” tolmácsolta, megjegyezve, hogy “a kisebbségi lét (...), de a mai nap is példa arra, hogyan lehet szövetségben építeni a jövőt”.
Támogatásáról biztosította az új szövetséget Szabó György, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke, reményét fejezve ki, hogy az új szervezetet kellően tudják támogatni annak érdekében, hogy “a zsidó reneszánsz közélet újra tudjon fejlődni”.
A Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetségének húsz alapítója van, magyarországiak mellett felvidéki, erdélyi, partiumi és délvidéki magyar zsidó közösségek. Néhányuk képviselője nem tudott megjelenni az aláíráson, e szervezetek levélben biztosították a szervezőket csatlakozási szándékukról. Az aláírás után a Nagyváradi Zsidó Hitközség művészeti csoportjának közreműködésével megünnepelték a zsidók “legvidámabb ünnepét, a sorsvetés napját, a Purimot, majd az ünnep kapcsán Asher G. Ehrenfeld debreceni főrabbi mondott ünnepi beszédet.
Népszabadság

A német megszállás emlékműve
Nincs olyan politikai rendszer, amely nélkülözhetné az ideológiai legitimációt, amely lemondana arról, hogy saját létét eszmei érvekkel aládúcolja, és kívánatosnak ábrázolja azok előtt, akik vevők e szólamokra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a hirdetett szólamok és a valóság között milyen mértékű az eltérés.
Ha a Horthy-korszakot vesszük górcső alá, meglepő egyezést találunk a hirdetett elvek és a követett politika között. A másik pólust a kommunista rendszer képviseli, amely saját embertelen elveihez sem volt következetes, saját polgárnyomorító jogrendjét sem tisztelte, amelynek hivatalos szólamai a legcsekélyebb mértékben sem voltak komolyan vehetők.
Valóság kontra globalizmus
Hasonló szakadék tátong a civilizáltnak mondott világban, az európai kultúrkörben hirdetett hivatalos propaganda és a realitás között. Felelős államférfiak sem tudnak mit kezdeni a valósággal, mert az annyira ütközik a globalizmus önlegitimáló, igaznak hirdetett téziseivel. A globalizátorok a média egyencsatolásával, a filmiparral, az egyes országok kultúrpolitikájára való ráhatással preformálni igyekeznek a lelkeket, a hivatalos liberális szólamok szerint „önálló és döntőképes individuumok” tudatát igyekeznek manipulálni, megkísérlik elvágni az embereket saját szerves kulturális gyökérzetüktől, hagyományaiktól, ösztönös igazságérzetüktől, a „jó” és a „rossz” morális megalapozottságú értékpárosa helyére a „győztes/vesztes” amorális értékpárosát illesztik. E hadművelet keretében háborút folytatnak a helyi társadalmak, a nemzetek ellen azzal a céllal, hogy a lehető legengedelmesebb embermasszát alakítsák ki, amely a lehető legnagyobb mértékben alkalmas a bérrabszolga szerepre.
Magyarországon a globalizátorok azokban találtak a leghűségesebb követőkre, akiknek elsőként kellett volna ellenük fellépni: a szocialistákban és a szabaddemokratákban. Hiszen a szocialistáknak a munkásosztály kizsákmányolása ellen kellene küzdeniük, márpedig amit a multinacionális vállalatok művelnek világszerte, az a legbrutálisabb kizsákmányolása a munkaerőnek. A szabad demokraták és általában a liberálisok gondolkodásának központjában az önálló gondolkodásra, érdekmérlegelésre és racionális döntésre képes egyén áll. A gondolkodó egyén akkor is a globalizmus célkeresztjében van, ha történetesen kivetkőztették hagyományrendszeréből, és ideáltipikusan megközelíti a liberális doktrína absztrakt egyénfogalmát. Ne gondolkozz, termelj, fogyassz és hallgass! Ez a globalizátorok üzenete.
E nemzetellenes koalíció hihetetlen szívóssággal, következetességgel és belső indulattal lép fel a nemzeti érdekek érvényesítése, a nemzeti öntudat regenerálása, a magyarság történelmi önképének valóságelvű rekonstrukciója ellen. Legyen szó a Beneš-dekrétumokról, a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, Wass Albert vagy Tormay Cecile életművének tananyagba vételéről, Horthy Miklós emlékének ápolásáról, az Alaptörvény preambulumáról vagy éppen a német megszállás emlékművéről.
Kollektív nácizás
A Magyar kormány – nem várt ellenállásba ütközve – a választások előtt leállította a német megszállás emlékművének munkálatait. Kár lett volna ezért feleslegesen százalékokat veszteni, amikor neki állt a zászló. Miután az emlékmű felállításának munkálatai az április 6-i választások után folytatódtak, a balliberális ideológiai kommandó támadásba lendült: kordonbontás, nácizás, tüntetés.
Toleranciájukra és méltányosságukra jellemző, hogyan fogadták, ha valaki, akár a sajátjaik közül nem volt hajlandó együtt uszulni velük. Lásd Schiffer András esetét, aki túlméretezett hisztériának nevezte a tiltakozást, s ezért előbb az ATV-s műsorvezető igyekezett helyre tenni kihallgató tiszti modorban, majd önmagukat mértékadó intellektuelleknek képzelő személyiségek gyalázták útszéli hangnemben. Kálmán László nyelvész beígérte az LMP elnökének, hogy leköpi (sic!), ha találkoznak, és szégyenletes disznóságnak nevezte az LMP hozzáállását a német megszállási emlékműhöz. Sándor Zsuzsa exbíró, bírósági szóvivő „görénynek” titulálta Schiffert, s persze nem maradhatott ki e tábor leggyakrabban használt kedvenc jelzője: a „náci” sem. Arra a Schifferre, akinek felmenőit a német megszállás után deportálták, s aki e jelzőre soha egyetlen megnyilatkozásával sem szolgált rá.
Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a gátja szakadt balliberális gyűlölködőknek a német megszállás minden áldozata előtt tisztelgő, a nácizmust elítélő emlékmű is „náci”, a kormány is „náci”, a házelnök is „náci”. Náci mindenki, aki nem hajlandó teljes mértékben azonosulni az ő világlátásukkal és történelemszemléletükkel. Ahogy Korniss Mihály mondta Bayer Zsoltnak: vagy egyetértesz velünk, vagy holnaptól náci vagy.
Reméljük, az Orbán-kormány nem hátrál meg, annak dacára sem, hogy a tiltakozások nem csitulnak, hogy még a globális háttérhatalom első számú nyílt színi megjelenítője, az Egyesült Államok nagykövetsége is hallatta hangját az ügyben, átvéve a gyűlölködő álliberálisok szlogenjeit, s hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozásul bojkottálja a Holokauszt-emlékévet.
A szobor felállítása egyébként eleve kompromisszum, olyan, mint az Alaptörvény, amelynek preambuluma hivatkozott ugyan a Szent Korona-tanra és a történelmi jogfolytonosságra, de nem állította vissza a történelmi alkotmányt és az alkotmányos monarchiát, hanem formailag megmaradt a magyarságra jellemzően pusztulást és romlást hozó köztársaság államformájánál. A Szabadság teret szerencsésebb lett volna a Kossuth térhez hasonlóan korábbi formájára hozni az Ereklyés Országzászlóval és az Urmánczy Nándor-kezdeményezte Magyar Feltámadás szoborcsoport újrafelállításával. De ha már ez nem lehetséges, és ha a szovjet megszállás emlékművének az orosz–magyar kapcsolatok rombolásának elkerülése érdekében vélhetően ott kell maradnia a téren – melynek felirata botrányos módon felszabadításról beszél –, akkor fontos, hogy a téren ott álljon a német megszállás emlékműve is. Hogy jelezze, mikor is vesztette el Magyarország a szuverenitását.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

kérdezett: B. Z.
EMLÉKÉV Gidó Attila: a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk
A csütörtökön Kolozsváron előadó kutatóval a megemlékezések visszásságairól, a különböző nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről beszélgettünk.
Gidó Attila holokausztkutató a Szabadelvű Kör platform csütörtökön, május 22-én megrendezésre kerülő A holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika című rendezvényének az egyik előadója. Az eseményre 17 órától kerül sor a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai (Napoca) utca, 16. szám).
Hogyan látja kutatóként 2014-ben, hetven év után a holokausztot? Melyek azok a tények, amelyeket Ön szerint mindenkinek ismernie kéne, és melyek azok, amelyeket Ön szerint kevesen ismernek, amelyekre fel szeretné hívni a figyelmet?
A 70. évfordulónak emlékezésre, de ugyanakkor múltunk egy dicstelen darabjával történő szembenézésre is kell sarkallnia minket. A holokauszttal, a zsidóság tragédiájával kapcsolatos tényeket bárki megismerheti, aki hajlandó kézbe venni az utóbbi évek nálunk is hozzáférhető szaktudományos publikációit, vagy végigböngészni a szakszerűség szabályait betartó internetes honlapokat. A könyvek közül elég csak megemlíteni a 2008-ban megjelent Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kiadványt, vagy Tibori Szabó Zoltán könyveit (Élet és halál mezsgyéjén, 2001, valamint Árnyékos oldal, 2007). Az internetes felületek közül pedig egy digitális tananyagot tartalmazó honlapra (http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/) és a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 1945/1946-os felméréseit digitálisan elérhetővé tevő oldalra (http://www.degob.hu/) hívnám fel a figyelmet. Az év elején indult a budapesti csillagos házakat térképre kivetítő projekt is (http://www.csillagoshazak.hu/), amelyhez egy blogot is csatoltak. Ezen a naponként frissülő blogon keresztül lehet végigkövetni a magyarországi zsidóság megsemmisítésének menetét, az 1944-es deportálásokat (http://menetrend.postr.hu/). Hogy bibliai parafrázissal éljek, Akinek van füle, hallja, akinek van szeme, látja. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a társadalmunk azért tájékozatlan a holokausztot illetően és azért nem receptív a magyar zsidóság tragédiájával szemben, mert nincs lehetőség a tájékozódásra.
A holokauszt nem csak a zsidóság ügye, hanem a mi ügyünk is, hiszen az 1944-es eseményeknek, de az azt megelőző kirekesztő és jogfosztó időszaknak részesei voltak a felmenőink. Fontos lenne tehát, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a második világháború idején Észak-Erdélyben 164 000 olyan személy élt, akit zsidó származása miatt üldöztek. Nagy részük magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú volt. Közülük több mint 131 000 főt 1944. május-június folyamán Auschwitzba deportáltak a magyar hatóságok, és itt többségüket legyilkolták. A gettósítások és a deportálások pedig az akkori keresztény lakosság nagy részének a közönye mellett történtek, alig voltak néhányan, akik segíteni próbáltak.
A deportálásokat megelőző jogfosztásokat, a megsemmisítés menetét többé-kevésbé ismerjük. Mégis számtalan fehér folt van a holokausztkutatásban. Egyelőre még nagyon keveset tudunk például a keresztény egyházak viszonyulásáról. Ismerjük Márton Áron példaértékű kiállását az üldözöttek mellett, de alig ismerjük a zsidókérdéshez, a deportálásokhoz való viszonyulást az alsópapság körében. Számos egyéb jellegű forrás vár feltárásra a kutatók számára csak néhány évvel ezelőtt megnyitott Bad Arolsen-i ITS (International Tracing Service) levéltárban. Itt több, észak-erdélyi vonatkozású irat is található.
Történetileg mire vezethető vissza az antiszemitizmus, mi zajlott le a holokauszt előtt, és hogyan dolgozta fel a zsidóság a holokauszt tragédiáját?
Hosszú lenne az antiszemitizmus ókori gyökereitől végigvezetni a holokausztig a történelmi vonalat. Azt viszont föltétlenül érdemes kihangsúlyozni, hogy a második világháborút megelőző korok antiszemitizmusából nem következnek egyenesen a holokauszt borzalmai. Hitlernek és az általa irányított náci gépezetnek a zsidóság totális kiirtására tett kísérlete tehát nem egyenes következménye a korábbi zsidóellenességnek. Mint ahogy például a két világháború közötti erdélyi antiszemitizmusnak sem kellett volna föltétlenül az észak-erdélyi zsidóság deportálásához vezetnie. Az viszont bizonyos, hogy a korábbi idők antiszemitizmusa alapozta meg a holokauszt alatt kialakult közönyt, vagy éppenséggel a cselekvésig eljutott zsidóellenességet.
Amennyiben az erdélyi előzményeket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a két világháború között, de főleg a 30-as években, megnőtt a zsidóellenesség mind a román, mind a magyar lakosság körében. Román részről ez tettlegesség formájában is megnyilvánult, mint például az 1927-es diákrombolások, vagy Borsa zsidók által lakott részének a felgyújtása 1930-ban. Magyar részről a zsidóellenesség és antiszemitizmus elsősorban a sajtónyilvánosságban kapott teret. Itt most csak az 1932-ben indult Erdélyi Lapokra utalok, amely fokozatosan a szélsőjobboldali eszmék irányába tolódott el.
Mindezek mellett, a kirekesztés állami szinten is megnyilvánult. Az állampolgárságok 1924-es és 1938-as felülvizsgálata során több tízezer erdélyi zsidót fosztottak meg a román állampolgárságától. Észak-Erdély Magyarországhoz történő 1940-es visszacsatolásával a román időszakban megkezdett jogfosztások tovább folytatódtak. Életbe léptek a magyarországi zsidótörvények, amelyek kizárták a zsidóságot a közélet, valamint a gazdasági, kulturális élet minden területéről. 1941-től a férfiakat munkaszolgálatra vitték, ahol tömegesen pusztultak el az embertelen bánásmód és a rossz életviszonyok következtében. Így lényegében, 1944-ben, a gettósítások idejére a hátországban élő zsidóság alig rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel hatékonyan meg tudta volna védeni magát a deportálásokkal szemben. Akik pedig túlélték a holokausztot, a semmiből kellett új életet kezdjenek. Az elszenvedett traumák hatása alatt pedig sokan szakítottak végleg a magyarsággal, de sokan a zsidósággal is, és inkább a nemzetfeletti ideológiákban kerestek menedéket.
A magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából az idén számos megemlékezésre került sor, és a következő hetekben is folytatódnak a rendezvények.
A megemlékezések több síkon és eltérő emlékezetpolitikák mentén szerveződtek és szerveződnek. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert sajnos a napi politika is begyűrűzött a holokauszt-megemlékezésekbe. Ez pedig minket is érint, mert itt Erdélyben a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk.
A holokauszt idején Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, és így az itteni zsidóság a magyarországi zsidóság sorsában osztozott. Magyar, illetve magyarországi részről a megemlékezések lényegében három nagyobb és több kisebb intézményi keretben zajlanak. A három nagy keretet a magyar állam, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és a tudományos szféra jelenti. Természetesen a három között összefonódások is léteznek, és maga a tudományos szféra is megoszlik kormány által támogatott részre és valamelyest független, vagy ellenzéki oldalra.
A magyar állam a kormányközeli szakintézményeken keresztül már több megemlékezést is szervezett. Ezek közül most csak a budapesti Holokauszt Emlékközpontban megrendezésre került január 27-i tudományos emlékülésre és a Terror Házánál tartott április 27-i megemlékezésre szeretnék utalni.
A kormány által szervezett eseményeket viszont rendre botrányok kísérik, amelyek megkérdőjelezik az ilyen fajta emlékezetpolitika jószándékát és jóhiszeműségét. Volt olyan előadásra felkért kutató, aki a január 27-i emlékülést bojkottálta, ezzel tiltakozva a kormány azon emlékezetpolitikája ellen, amely a magyar hatóságok által a zsidó népirtásban betöltött felelősséget igyekszik csökkenteni.
Ez az időszak egyébként, amikor a frissen alakult VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor idegenrendészeti eljárásnak nevezte az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást, és ekkor derültek ki részletek az azóta is sokat vitatott Szabadság-téri német megszállási emlékműről is.
Tiltakozásként ugyancsak az év első felében mondta vissza a Mazsihisz, számos magyarországi és erdélyi zsidó hitközség, valamint szervezetek és magánszemélyek a Civil Alap által már megítélt támogatásokat. (A Civil Alap másfél milliárd forintot irányzott elő 2014-es Holokauszt Emlékévhez kapcsolódó tudományos, ismeretterjesztő rendezvények és kutatások támogatására.)
Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak a Holokauszt Emlékév során szervezett rendezvényei teljes mértékben kompromittálódtak?
Ezt nem mondanám, de a botrányok, a kétértelmű megfogalmazások, az állandó szerecsenmosdatás nem használ az ügynek. Ezt maga a civil szféra és a tudományos világ is érzékelte, és reagált rá. Kimondottan ilyen, az emlékezet, a kegyelet és a múlttal való szembenézés kérdéséhez eltérően viszonyuló kormánytól független esemény volt például egy néhány nappal ezelőtt Szegeden megrendezett konferencia. Innen csak egy előadást, a Majsai Tamásét emelném ki, aki pont a hivatalos emlékezetpolitika visszásságairól beszélt, legnagyobb problémaként azt emelve ki, hogy államideológiai hitvallássá vált az a nézet, miszerint a magyar holokauszt tragédiájáért elsősorban az 1944-es német megszállók a felelősek.
Nálunk, Erdélyben, milyen megemlékezések zajlanak?
Az erdélyi megemlékezések több településen is helyi kezdeményezésből fakadnak, de a legfőbb szervezőerőt a hitközségek és a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet jelentik. Kezdjük talán a helyi kezdeményezésekkel, amelyek többé-kevésbé a helyi zsidó közösség bevonásával, azzal együttműködve valósultak meg.
Gyergyószentmiklóson például a városvezetés, a Tarisznyás Márton Múzeum és a Prefektúra szervezésében emlékeztek meg május 9-én a gyergyói zsidóság deportálásáról. Az eseményen a helyi zsidóság és a bukaresti hitközségi föderáció képviselői is jelen voltak.
Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat a zsidó szervezetekkel közreműködve állított emlékművet a deportálások 70. évfordulója alkalmából.
Kolozsváron május 26-27. között lesznek nagyszabású megemlékezések. A helyi zsidó hitközség több más intézménnyel közösen, többek között a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet közreműködésével is tudományos konferenciát rendez az észak-erdélyi holokausztról. Ugyancsak ekkor kerül átadásra a Kolozsvár városa által emelt holokauszt-emlékmű is a Caragiale-parkban. Nagyváradon május 29-30. között rendez a helyi egyetem és a Heyman Éva Zsidóságtörténeti Kutatóközpont konferenciát.
Az erdélyi megemlékezéseknek ugyanakkor van egy árnyoldala is, amit az utóbbi napok sajtópolémiái hoztak a felszínre. A bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet és a Közlekedésügyi Minisztérium emléktáblákat állít azokon az észak-erdélyi vasútállomásokon, ahonnan zsidókat deportáló vonatszerelvények indultak Auschwitz irányába. A táblák szövegét magyar részről nagyon sokan magyarellenes támadásként és a történelmi tények elferdítéseként értelmezték. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az emléktáblák számadatai történelmi tényeket tükröznek, mint ahogy az is, hogy a zsidók deportálásában a helyi adminisztráció mellett a magyar csendőrség működött közre. Problematikus viszont az emléktáblák terminológiája. De ez elsősorban a központ, jelen esetben Bukarest erdélyi viszonyokkal szembeni és az erdélyi magyar közösséggel szemben tanúsított érzéketlenségéről, valamint egy más nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről tanúskodik. Transindex.ro

Értelmetlen gesztuspolitika
A nemzetben gondolkodó emberek igencsak megosztottak a FIDESZ kormány politikájának megítélésében, a „Fidesz vagy Jobbik” dilemma nem ritkán családokat is keresztbe metsz. Ennek az az oka, hogy míg egyik oldalról bizonyos kiemelt jelentőségű kérdéseket a kormányfő kifejezetten jól kezel (elsősorban a migránsproblémát és a nemzetpolitikai kommunikációt), másik oldalról viszont súlyos hibákat és mulasztásokat is elkövet.
A nemzeti öntudat reális alapra helyezésében vannak pozitív lépései, mint amilyen a Ludovika felélesztése, a Veritas intézet életre hívása, az e tárgykörben elmondott beszédek jó része, de a politika egészét ebben a kérdésben inkább a helyzetkihagyás, a mulasztások sorozata jellemzi. A filmipart egyáltalán nem használja fel a kormány nemzeti kohézió, a nemzeti önbecsülés növelésére, a könyvkiadás, könyvterjesztés nagy része mAradt az ellenoldal kezében, számolatlanul megy a pénz a nemzetellenes sajtó támogatására, míg olyan színvonalas nemzeti orgánumok, mint a Nagy Magyarország megszűntek állami támogatás hiányában. Nem kellően határozott a nemzeti közösségépítő, középosztály-erősítő program s akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. Végül pedig, ami joggal szúrja sokak szemét az az értelmetlen gesztuspolitika. Az MSZP-SZDSZ kormány rádióelnökének, Such Györgynek kinevezése a parlamenti apparátus élére, Zoltay Gusztáv volt munkásőr és MAZSIHISZ-elnök tanácsadókénti szerződtetése, Kóka János pozícióba hozása s most legutóbb Eörsi Mátyás esete, akinek a Demokráciák Közössége (DK) nevű szervezet főtitkári pozícióját adományozta a külügyminiszter.
Igen, Eörsi Mátyásnak, aki a legmilitánsabban magyarellenes párt, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja. (Jellemző, hogy ez volt az egyetlen politikai szerveződés, mely nyíltan kiállt a Székelyek Nagy Menetelése ellen, a magyar állampolgárság 2010-es kiterjesztése ellen leadott három ellenszavazat közül kettőt e később megalakuló szervezet vezető politikusai, Gyurcsány Ferenc elnök és Molnár Csaba majdani frakcióvezető adtak le – a harmadik ellenszavazó Szanyi Tibor volt, nézeteit illetően ő is a DK-ba való.)
Eörsi Mátyás, akinek nevéhez fűződik az alapszerződés-politika, aki újra és újra megvédte a magyar érdekek félreseprésével aláírt dokumentumokat, s aki ellene szavazott a 92%-os többséggel elfogadott státustörvénynek. De nemcsak ellene szavazott, ellene is beszélt.
Álljon itt egy jellemző idézet Eörsitől (lásd Eörsi Mátyás: Egy érzés béklyójában, In.: A státustörvény, dokumentumgyűjtemény, kiadta a Teleki László Alapítvány, szerkesztette Kántor Zoltán, 2002): „Az elnök még ki sem hirdette az eredményt, feldübörgött a vastaps. De nem ám holmi egyszerű, átlagos vastaps! A Fidesz képviselői felpattantak, hogy állva ünnepeljék magukat. Az MDF, az erre a pillanatra újra egy táborba forrott összes kisgazda, valamint a MIÉP-esek lelkesen követték őket, bár kissé sajnálták, hogy az ötlet megint nem nekik jutott az eszükbe. A szocialista párt többsége, kelletlenül bár, de feltápászkodott, csak néhányan mAradtak ülve. A szabaddemokraták ülve mAradtak. Leszavaztak minket, nem volt okunk az ünneplésre. De különben sem szokás a parlamentben állva ünnepelni. Az Országgyűlés páholyában ott álltak a határon túli szervezetek képviselői. (…) Ez az ő napja volt. (Tőkés Lászlóé, megjegyzés tőlem K.I.) Az elfogadott törvény ismét napirendre veszi a magyar kérdést Erdélyben. Magyarországon pedig lehet nemzetárulózni.”
Nos, ez volt a státustörvény lényege Eörsi szerint. És ezt az embert nevezi ki egy jelentős pozícióba Magyarország külügyminisztere.
Az ész megáll és szavait veszve ácsorog.
Kánya Imre
itthon.ma//szerintunk

Márton Áron példamutatását idézték a Kolozsvári Zsidó Napok megnyitóján
Márton Áron erdélyi római katolikus püspök példamutatását, és máig érvényes tanítását idézték csütörtök este a Kolozsvári Zsidó Napok nyitórendezvényének a szónokai.
Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely egyaránt törekszik a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatára való méltó megemlékezésre, és az embermentők szeretetét is példaként állítja a jövő nemzedékei elé. Külön beszélt Járosi Andor evangélikus esperesről és Márton Áron püspökről, akik a meghurcolt zsidók melletti 1944-es kolozsvári kiállásukkal érdemelték ki a világ igaza címet.
Megemlítette, hogy Márton Áron később ugyanolyan határozottsággal emelte fel szavát a kommunista elnyomás ellen is, és a hatóságok hat évig börtönben, majd 11 évig házi őrizetben tartották. „Rabságban és szabadlábon egyaránt az erdélyi magyarság szellemi vezetője maradt, egész életében a kisebbségi jogok és a vallásszabadság kérlelhetetlen szószólója volt” – fogalmazott Latorcai Csaba. Hozzátette: „a kisebbségi jogok szószólói ismét hasonló eljárások alá kerülnek Romániában". A helyettes államtitkár úgy vélte: a Kolozsvári Zsidó Napok gazdag programja azt jelzi, hogy "a magyarországi és kárpát-medencei zsidóság a reneszánszát éli”.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke felidézte: egy véletlen körülmény következtében a tavalyi kolozsvári zsidó napokon emlékezetből kellett elmondania az előre megírt beszédét, de az erős kihívás olyan energiákat mozgatott meg benne, amelyek létezéséről nem is tudott. Hozzátette: az erős kihívások a közösségeket is megerősítik, megújítják. Ilyen kihívásnak tekintette a zsidó napokat is. A magyar és a zsidó kultúra elválaszthatatlan voltára utalva megemlítette, hogy a legtöbb magyar Nobel-díjas tudós zsidó származású volt, de a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban alapozták meg a tudásukat.
Megjegyezte, hogy Európa ma is nehézségekkel küszködik, és a kihívásokra még nem találta meg a választ. Márton Áron szavait ajánlotta mindenki, de elsősorban Európa vezetői figyelmébe: „A 21. század arculatát az az irányzat fogja alakítani, amely magas erkölcsi igényekkel jön, a hamissággal az igazságot állítja szembe, és a gyűlöletet a szeretettel igyekszik legyőzni” – idézte a püspök szavait a Mazsihisz elnöke.
A kolozsvári zsinagógában tartott nyitógálán Lackó-Vass Róbert kolozsvári színművész és zenekara állt a közönség elé erdélyi és máramarosi zsidó népzene-feldolgozásokkal. A vasárnapig tartó Kolozsvári Zsidó napok keretében elsősorban zenei előadásokat tartanak, de előadások hangzanak el az erdélyi, kolozsvári zsidóság történetéről, és Márton Áron püspöknek a zsidók melletti kiállásáról is megemlékeznek. Egyébként a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora október 17-én, hétfőn, romániai idő szerint 19.30-kor foglalja össze a jeles napok eseményeit.
MTI Krónika (Kolozsvár)