A jóindulat gátszakadásának tanúja
Beszélgetés Pátkai Róberttel, London utolsó magyar evangélikus püspökével
Erdélyben eszmélt az életre, játszott az Aranycsapat ellen, a forradalom után menekülnie kellett, éveken keresztül nemcsak lelkészi, de teljes körű egzisztenciális szolgálatot végzett az angliai magyarok körében. Pátkai Róbert, London utolsó magyar evangélikus püspöke szerint a magyarhoz hasonló kis nép egyértelműen a minőségre predesztinált – ha akarja és tudja vállalni.
– Szívesen emlegeti az Erdélyhez fűződő bensőséges viszonyát. Honnan származik ez a kapcsolat? – Már korán, zsenge gyermekkoromban kapcsolatba kerültem Erdéllyel, mivel a bécsi döntés nyomán apám Szászrégenbe került, a Görgényi-havasokban tevékenykedő, tízezer embert foglalkoztató fakitermelő vállalkozás pénztárosaként dolgozott. ’40 júliusától az egész család ott élt, a húgomat meg engem pedig beadtak egy régeni német iskolába, elsősorban nyelvtanulás céljából. A cserkészmozgalomban is jelen voltam, kimondottan szerettem a tevékenység szabályozottságát, a közösségi életet. Abból a szempontból is hasznos volt, hogy megtanultam a kisebb fegyverek, de még a gránát használatát is, és amikor a front közeledtével menekültek húzták meg magukat a pincénkben, gránáttal „horgásztam” a Marosban, revolverrel vadásztam a kisebb állatokra, tizennégy évesen így láttam el élelemmel a bujkálókat.
– Meglehetősen meredek kezdete egy papi pályának... – Akkor eszembe sem jutott, hogy pap legyek. Orvosi egyetemre jelentkeztem, fel is vettek, de még mielőtt megkezdtem volna, részt vettem egy úgynevezett ébredési vallási konferencián, s ott eldöntöttem, hogy ez az én utam. A család nem örült neki, a legenyhébb reagálás valahogy úgy hangzott, hogy Robi megbolondult. Nem ítélem el őket, hiszen valóban akkor jelentkeztem a teológiára, amikor a Rákosi-rendszer legádázabb egyházüldözése zajlott. A hazából való menekülésem meg azért vált elkerülhetetlenné, mert a „mindenhol jelen lenni” késztetésem oda vezetett, hogy ’56-ban Cegléden megválasztottak forradalmi járási elnöknek. November 10-én, amikor már minden elveszni látszott, a Fertő-tónál kötöttünk el egy ladikot, azon mentünk át Ausztriába. – Az ötvenhatos menekültek közül viszonylag kevesen választották második hazájuknak Angliát. Önt mi vonzotta oda?
– Élt egy nagynéném Londonban, még 1927-ben nagykövetségi tisztviselő feleségeként került ki az angol fővárosba, ezért céloztam meg Angliát, no meg azért is, mert a teológián már tanultam angolt. Ezért aztán teljesen tudatos választás volt. Lelkészként három éven át a menekülttáborokban élő magyarokat látogattam. Az egyházszolgálat abban az időben sokkal tágabb körben jelentkezett, mint a hátrahagyott hazában. Nemcsak lelki szolgálatot kellett végezni, hanem az emberek teljes egzisztenciáját kellett segíteni: iratokat fordítani, ügyintézni, egyebek. Örökké emlékezetes, amikor az angol bányászok nyomására elbocsátott magyarokkal elmentem az angol bányászati hivatal elé tiltakozni, s ott elértük, hogy végkielégítést kapjanak a magyar bányászok. Aztán 1957-ben Bécsben megalapítottuk a Külföldön Élő Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségét, Útitárs címen újságot szerkesztettünk, ifjúsági konferenciákat szerveztünk – ebből nőtt ki aztán a későbbi protestáns szabadegyetem.
– Ilyen szerteágazó tevékenység mellett az sem lenne csoda, ha név szerint ismerné az ötvenhatos angliai menekülteket.
– Túlzás lenne ezt állítani, de valóban tekintélyes rálátásom adódott a magyar menekülttársadalomra. Népszerű voltam a hívek között, amit egyebek mellett annak is köszönhettem, hogy a táborlátogatásokkor soha nem ültem a díszasztalhoz, hanem a többiekkel együtt álltam sorba az ebédért. Mi több, futballoztam is velük, sőt egy ízben még arra is rábeszéltem őket, hogy szenvedjünk vereséget egy hazai csapattól. Nem lett volna ildomos megverni a befogadóinkat főleg azok után, hogy Puskásék kétszer is elverték őket korábban. – Versenyszerűen is sportolt?
– Ezt ugyan nem jelenteném ki, de egyszer játszottam az Aranycsapat ellen. 1950 nyarán történt, a válogatott útban Bécs felé megállt Sopronban, és a Lövérekben tartott edzést. A közelben volt a teológia intézménye, s egyszer csak valaki közülünk vette a bátorságot, hogy megkérdezze a csapat vezetőit: játszhatnánk-e mi is ellenük? Állandó csapatunk volt, amellyel részt vettünk a városi bajnokságban. Én mindig jobbszélsőt játszottam, így Lantos közvetlen ellenfele lehettem. Nem emlékszem, hogy találkoztam-e egyáltalán labdával, de kétségtelenül a pályán voltam Puskással, Cziborral és a többiekkel.
– Mikor kezdtek lazulni a menekülteket összefűző kötelékek? – Az ´56-os forradalom után a magyarok roppant népszerűek voltak a nyugati országokban, így Angliában is. Az egyik leghíresebb angliai magyar írónk, Cs. Szabó László megfogalmazásával élve: a jóindulat gátszakadásának lehettünk tanúi. Rengeteg segítséget kaptak a magyarok, a diákoknak például nem kellett oklevéllel igazolni addigi tanulmányaikat, ösztöndíjjal folytathatták iskoláikat. A jó megítélést táplálta az is, hogy nekem volt a legkevesebb szolgálnivalóm az angliai börtönökben. Az a magyar generáció nem asszimilálódott, hanem építette önmagát. Magam is a próféta szavaival biztattam honfitársaimat: mint zsidó sorstársaitok a babiloni fogságban, ne pánikoljatok, és ne nézzetek folytonosan vissza. Építsetek házat, éljétek a magatok életét, őrizzétek meg a szokásaitokat, népiségeteket. A szervezeti munkát pedig erősítette, hogy már a háború előtti időkben létrejöttek különböző magyar szervezetek, ezekre építkezve erősödött meg az akkortájt 22-23 ezres angliai magyarság.
– Miként alakult a másod- és harmadgeneráció magyarságtudata?
– Itt már egészen más mozgatórugók kezdtek működni. Az egzisztenciális szempontok egyre inkább dominálni kezdtek, a vegyes házasságok óhatatlanul sűrűsödtek, a demográfiai mutatók erőteljesen változtak, amit jómagam lelkészként, londoni magyar püspökként szinte évről évre érzékelhettem. Nem véletlen, hogy nyugalomba vonulásom után már semmi sem indokolta, hogy magyar nyelvű lelkész vegye át a londoni evangélikus püspöki szolgálatot.
– A rendszerváltás után gyökereiben átalakult a nyugati magyar diaszpóra szerepe, feladatai is. Ön 2010-ig látta el a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöki tisztségét, ebben a szerepkörében vezényelnie is kellett az útkeresést. Milyen sikerrel?
– Váltakozó sikerrel. Felmerült a kérdés: az immár a hátrahagyott hazában is megvalósult szabadság körülményei között menjen mindenki haza, vagy adja meg magát az asszimilációs folyamatoknak? A hazatérésről hamar kiderült, hogy elképzelhetetlen, hiszen az emberek többségét az egzisztenciájuk, a családjuk immár elszakíthatatlanul az új hazához köti. Maradt tehát az elhatározás: erős szervezeti élettel lassítani a beolvadást, erősíteni, rendszeressé tenni a kapcsolattartást az anyaországgal, illetve a szülőfölddel. Tudatosítani saját magunkban is: egy hozzánk hasonló kis nép egyértelműen a minőségre predesztinált, ha akarja és tudja azt vállalni.
Pátkai Róbert
1930. december 2-án született Budapesten. A középiskolát 1949-ben végezte Békéscsabán. Felvették az orvosi egyetemre, de egy ébredési vallási konferencián eldöntötte: lelkész lesz. 1954. június 4-én szentelték pappá a budapesti Deák téri templomban. Az ´56-os forradalom után menekülnie kellett, Angliába ment, ahol evangélikus lelkészként, majd London magyar püspökeként szolgált. 2010-ig a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöke.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Közel 1000 fontot gyűjtött a londoni magyarság a csángó magyar gyermekekért
2014. augusztus 3-án a londoni Szent István Házban az Egy nap a csángókért jótékonysági nap keretében 960 ₤ adomány gyűlt össze a Lészpedi Oktatási Központ fenntartására, a moldvai csángó magyar nyelvoktatás megerősítésére. Az adománygyűjtő rendezvény a Londoni Magyar Főlelkészség, az Angliai Római Katolikus Magyarok Egyesülete, valamint a Magyarok Angliai Országos Szövetsége támogatásával, illetve a Kőrösi Csoma Sándor Program angliai munkatársainak szervezésével és közreműködésével valósult meg, több mint két hónapos előkészítő munka után.
A program délelőtt szentmisével indult, melynek perselypénzét Csicsó János főlelkész és a gyülekezet adományként ajánlotta fel. A misét finom, magyaros ebéd követte, ennek bevétele az ARKME jóvoltából szintén az adomány összegét gyarapította.
A rendezvény alapötlete az volt, hogy a londoni magyarság a minden korosztályt megmozgató színes programokon keresztül közelebb kerülhessen Csángóföldhöz, megismerhesse az ottani kultúrát, tradíciót és körülményeket, különös tekintettel Lészpedre. Ezért délután 13 órától, míg a gyermekek a kézműves sarokban mártottak gyertyát, írtak mézeskalácsot, addig a Moldvai Csángómagyar Oktatási Központ önkéntesei, Tanczár Gergely és Tremmel Ákos adtak elő a csángók eredetéről, mindennapjairól, nyelvállapotuk érdekességeiről, valamint a programon belüli munkájukról és gazdag élményeikről.
Bemutatták jelenlegi bázisuk, a Lészpedi Oktatási Központ működését, elmagyarázták annak stratégiai szerepét, fenntartásának elengedhetetlen fontosságát, személyes jelenlétükkel pedig hitelesítették, hogy az adomány biztos kézbe, jó helyre kerül.
Az előadást csángó guzsalyas követte, moldvai népdalok hangzottak el Csige Ildikó remek előadásában, majd Nagy Péterrel, a londoni magyar néptánccsoport egyik mozgatórugójával közösen mutatták be a moldvai és gyimesi népzene főbb hangszereit, különböző típusú furulyákat és az ütőgardont. A közönséget is megmozgatták, a Mindszenty-teremben összegyűlt gyermekek és felnőttek közösen fakadtak csángó népdalokra.
Természetesen a tánc sem maradt el, az éneklés után Herman Imre és Panka néptáncoktatók vezetésével élő zenére 3-tól 60 éves korig ropták a páros és körtáncokat. Az öves, a kecskés, a hoina, az ördög útja és a pálmácska közben a hangulat igazán a tetőfokára hágott.
A nemes célért összefogó, közel 80 fős londoni közönség rengeteg szép élménnyel és azzal a felemelő gondolattal távozhatott e vasárnapról, hogy a Lészpedi Oktatási Központ jóvoltukból legalább fél évig biztonságban van. Köszönünk minden egyes felajánlást!
Gyolcsos Mária
nemzetiregiszter.hu, Erdély.ma

Magyar szórvány napja – átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei díjait
Átadták szerdán Budapesten a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) idei kitüntetéseit: a Bethlen Gábor-díjat, a Márton Áron-emlékérmet, a Tamási Áron-díjat és a Bethlen Gábor kutatói ösztöndíjat. A Székelyföld jövőjéért ösztöndíjat 2017-ben nem ítélték oda.
Bethlen Gábor-díjat kapott Csáky Pál író, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője. Méltatásában Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a BGA kuratóriumának elnöke azt mondta, a kitüntetett íróként mindig tematizálta a mai Szlovákiában őshonos magyarságot, politikusként pedig fáradhatatlanul küzdött annak hátrányos megkülönböztetése ellen, fellépett kisebbségi jogainak érvényesítéséért. Munkássága eljutott arra a csúcsra, hogy a magyarság minőségi, eredményes szolgálatáért Bethlen Gábor-díjban részesüljön – jelentette ki.
Szavai szerint Csáky Pál Pozsonyban, Budapesten és Brüsszelben egyaránt előmozdítja a felvidéki magyarság fennmaradását. Indokoltan lép a kitüntetettek közé, ugyanis életművével, áldozatos munkájával sokat tett a nemzet értékeinek megőrzéséért, gyarapításáért, valamint a közép-európai népek békés együttéléséért – hangoztatta Lezsák Sándor.
Közölte: a politikus sorsszerűnek érezte, hogy 1956-ban született, egy drámát is írt a témában. Fiatalon élte át a csehszlovák területek 1968-as katonai megszállását. Antikommunista meggyőződésűnek nevelték, a nyolcvanas években a rendszer ellenségének számított, amiről Pozsonyban dokumentumok tanúskodnak – ismertette az Országgyűlés alelnöke.
Megjegyezte: Csáky Pál személyesen is részt vett a palóc hagyományok ápolásában. Lezsák Sándor szerint joggal aggódik a szellemi igénytelenség elburjánzása, a nyomtatott irodalom háttérbe szorulása és a fiatalok hiányos történelemismerete miatt, ezért írt drámát a felvidéki magyarok meghurcoltatásáról.
Legfőbb politikai céljai – a magyarságot sújtó kollektív bűnösség következményeinek megszüntetése, a kártalanítás, a szabad nyelvhasználat -, sajnos, még mindig nem teljesültek – jelentette ki Lezsák Sándor. Csáky Pál miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltött Szlovákiában.
Az Európai Unió működését belülről látva egyre inkább az a meggyőződése, hogy Közép-Európa szerepének erősödnie kell – tette hozzá. Amit szlovák politikusként nem tudott elérni, arra az unió „színeiben” törekszik; úgy véli, hogy nemzetközi támogatás nélkül nem lehet előrelépni a kisebbségi, emberi jogok terén Szlovákiában. A diszkrimináció felszámolására törekszik, fáradhatatlanul dolgozik a keresztény magyar nemzetért – nyomatékosította Lezsák Sándor.
Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Juhász Juditot, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivőjét, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnökét; Matl Péter munkácsi szobrászművészt, magyar honalapítási emlékművek alkotóját; valamint Pátkai Róbert nyugalmazott evangélikus püspököt, a Magyarok Angliai Országos Szövetségének korábbi elnökét.
Juhász Judit laudátora, Béres József vegyészmérnök, a BGA kurátora kiemelte, hogy a díjazottat széles körben ismerik és tisztelik. Finomsága hitelességgel, szép szava műveltséggel, törékenysége tiszta szívvel párosul, egész élete során csupa szeretetet szőtt az emberek szívébe – fogalmazott. Dolgozott a Magyar Rádióban, majd a Magyar Katolikus Rádióban, utóbbinak a vezérigazgató-helyettesi posztját is betöltötte – közölte Béres József. Antall József néhai miniszterelnök meghívta kormányszóvivőnek, mert Juhász Judit már a puszta megjelenésével enyhíteni tudta a túlfűtött politikai légkört. Béres József megjegyezte, hogy személyesen is sokat köszönhet a kitüntetettnek, akinek a magánéletét is példásnak nevezte.
Matl Pétert méltatva Rieger Tibor szobrászművész, a BGA kurátora hangsúlyozta, sajnálja, hogy a díjazott nem tudott személyesen megjelenni az ünnepségen. Ami Matl Péter kitűnő képességeinél, gazdag fantáziájánál is fontosabb, az magyar sorsa, és annak is a legkegyetlenebb, kárpátaljai formája – mondta. Ez egyben keresztény sors, ő ebből a világból érkezett. A maga építőkövét a szellemi Magyarországhoz tette le, amelynek feladata, a keresztény értékek védelme ma aktuálisabb, mint valaha – vélekedett Rieger Tibor.
Pátkai Róbertről szóló laudációjában Bakos István művelődéskutató, a BGA ügyvivő kurátora azt mondta, megtisztelő, hogy méltathatja emberi helytállását, közösségi szolgálatát. Úgy fogalmazott, hogy szellemi kapcsolat köti össze a nyugalmazott püspökkel.
A kitüntetett 1956-ban Albertirsa lelkésze volt, közfelkiáltással a helyi forradalmi bizottság elnökévé választották. A megtorló pártpolitika miatt novemberben el kellett hagynia Magyarországot – Angliában telepedett le. Nagy feladatot vállalt, a londoni magyar gyülekezet lelkipásztora lett – közölte Bakos István.
Tamási Áron-díjat kapott Hadnagy Jolán óvónő, a Farkaslakán működő Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője. Laudátora, Cs. Nagy Ibolya kritikus, a Tamási Áron-díj kurátora arról beszélt, hogy a haza-hazalátogató Tamási Áronnak rendszerint szállást adó ház már rég az enyészeté lett volna, ha Hadnagy Jolán nem építteti újjá. Az ingatlan jelenleg egyebek mellett kiállítások, népdalestek, könyvbemutatók helyszíne – ismertette. Cs. Nagy Ibolya úgy fogalmazott: nem lehet tudni, hogy a falu az óvónő szorgos munkája nélkül nem feledné-e leghíresebb fiát.
Az ünnepségen első ízben adták át a Bethlen Gábor kutatói ösztöndíjat, amelyet Cziráki Zsuzsanna kapott. Az elismerést minden évben olyan történésznek ítélik oda, aki a Bethlen Gábor nevével fémjelzett korszakot kutatja. Azt kívánják nekik üzenni, hogy jó úton járnak.
Az eseményen bejelentették, hogy az idén nem ítélték oda a Székelyföld jövőjéért ösztöndíjat, helyette 2018-ban két elismerést akarnak átnyújtani. MTI; Erdély.ma