Marosvásárhelyen kétnapos ünnepséggel emlékeztek az Aranka György vezette Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság, megalapításának 200. évfordulójára az EMKE szervezésében. Tófalvi Zoltán, az EMKE alelnöke nyitotta meg az ünnepséget. A rendezvény védnöke, Entz Géza nevében Zalatnay István, a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke üdvözölte a résztvevőket. Nagy Győző, Marosvásárhely polgármestere után Borbély László, az RMDSZ Maros megyei elnöke beszélt, majd Benda Kálmán akadémikus, a Magyar Történészek Világszövetségének elnöke Aranka György magyarországi kapcsolatait és a társaság tevékenységének európai visszhangját ismertette. Az évforduló emlékére emléktáblát helyezte el a Vártemplomban. /Kétszáz éves erdélyi nyelvművelés. = Új Magyarország, dec. 6./

A honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából megtartották a magyar történészek konferenciáját a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Történészek Világszövetsége és az MTA Történettudományi Intézete rendezésében. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke leszögezte: a magyar történettudomány feladata az, hogy a sokszínű, egységesülő Európában megtalálja a magyarság helyét. Elmondta, hogy a történelemtudomány megjelenítése, népszerűsítése teljes egészében hiányzik a televízióból és a rádióból. Jakó Zsigmond kolozsvári professzor az erdélyi magyar történetírásról beszélt. Hangsúlyozta, hogy csak a magyar történettudomány tudja egységként kezelni a Kárpát-medence történetét, ezért különösen fontos, hogy az erdélyi és magyarországi történészek együttesen dolgozzák fel a közös forrásörökséget. A konferencián szekcióülések is voltak, az egyiken az összehasonító kisebbségtörténetet vitatták meg, a másikon a magyar történetírás és történelemoktatás határokon túli helyzetét tekintették át. Az utóbbival kapcsolatban Szász Zoltán történész elmondta, a legfontosabb feladatnak a kisebbségek politikai és történeti tudatának ápolását tekintették. Megtartották az 1989-ben alakult, elsősorban a határokon túli magyar történészeket tömörítő Magyar Történészek Világszövetségének tisztújító közgyűlését is. A szervezet vezetése változatlan maradt: tiszteletbeli elnöke Király Béla, a két társelnök Jakó Zsigmond és Deák István. A választmány tagjai közé kerültek többek között Benkő Samu, Jeszenszky Géza, Ormos Mária és a japán történésznő, Kumiko Haba. A megjelentek elfogadták a szervezet névváltoztatását, új neve: Magyar Történészek Nemzetközi Társulata. Elhatározták, hogy szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a Magyar Történelmi Társulattal. Jakó Zsigmond a szervezet legfontosabb feladatának a közös munkát jelölte meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./

Szept. 2-án betöltötte 80. évét Jakó Zsigmond /sz. Biharfélegyháza/ történész. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem történeti-nyelvtudományi karán szerzett képesítést. Doktori disszertációját /Bihar megye a török pusztítás előtt, Bp., 1940/ a Magyar Tudományos Akadémia Körössy-díjjal tüntette ki. Budapesten, az egyetemen, majd a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, 1941-ben Kolozsvárra költözött, megszervezte az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárát, 1942-től egyidejűleg tanársegéd az egyetemen, 1945-től 1981-es nyugdíjazásáig a Bolyai Egyetem professzora. 1989 után újraszervezte az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, melynek elnöke lett /1990-1994/, majd tiszteletbeli tagja, 1988-tól az MTA tiszteletbeli tagja, 1996-tól pedig a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. 1990 óta a Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke, 1996. márc. 15-én tudományos munkásságáért Széchenyi-díjat kapott. Jakó Zsigmond számos értékes könyv szerzője, ezek között van az erdélyi művelődéstörténet és írásbeliség múltjára, levéltártörténetére vonatkozó kutatásait összefoglaló Írás, könyv, értelmiség /Kriterion, 1976/, melynek román változata Philobiblon transilvan /1977/ címmel jelent meg. Jakó Zsigmond kutatási területe Erdély középkori történelme, leginkább művelt szakterülete a történeti segédtudományok, mindenekelőtt az írásbeliség, az oklevéltan és a paleográfia. Paleográfiai kutatásait Radu Manolescuval együtt adta ki, a hozzácsatolt albummal /Scrierea latina in evul mediu, 1971/ címmel, ezzel megteremtette az alapot a latin paleográfia oktatásához. /Magyar kiadása: A latin írás története, Budapest, 1987/. Jakó Zsigmond bemutatta a kolozsvári könyvtárak középkori latin kódexeit, elkészítette az erdélyi magyar könyvtártörténet vázlatát, foglalkozott iskolatörténettel is, munkatársként részt vett a romániai középkori oklevélanyag közzétételében. Magára vállalta az erdélyi középkor írásos dokumentumainak vizsgálatát, mintegy 35 ezer oklevelet tanulmányozott át és értékelt. Nemzetiségtörténeti munkája: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, I-II., 1990. /Miklós László: Jakó Zsigmond 80 éves. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3., Tibori Szabó Zoltán: Hiteles történetírásunk nesztora, Jakó Zsigmond akadémikus, 80 éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./ Az Erdélyi Múzeum-Egyesület erre az alkalomra emlékkönyvet készített, amelyet szept. 2-án Benkő Samu, az EME elnöke ünnepi beszéd keretében adott át a 80 éves Jakó Zsigmondnak. Az ünnepelt meleg szavakkal köszönte meg a megtiszteltetést és felidézte életútját, pályájának alakulását. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./ Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1996/. Szerkesztette: Kovács András, Sipos Gábor és Tonk Sándor. A hatszáz oldalas kötet tartalmazza Jakó Zsigmond irodalmi munkásságának könyvészetét, továbbá erdélyi és magyarországi történészek tanulmányait, továbbá négy román történész román nyelvű munkáját.

Életének 93. évében elhunyt Jakó Zsigmond /Biharfélegyháza, 1916. szept. 2. –Kolozsvár, 2008. okt. 26./, az MTA tiszteleti tagja, a magyar történettudomány kiemelkedő egyénisége, az erdélyi tudományosság doyenje. A budapesti egyetemen tanult, 1939-től a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, 1941-től a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa, majd 1950-ig vezetője, közben 1942-től a kolozsvári Ferenc József, majd Bolyai (utóbb Babes–Bolyai) Egyetemen tanít, 1947–1981 között professzori minőségben. 1949–1981 között, nyugdíjazásáig, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének is munkatársa. Jakó Zsigmond professzor szervezte újjá 1990-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, melynek négy évig (1990–1994) elnöke volt, ő irányította az EME kutatócsoportjait megalakulásuktól az utóbbi időkig. A Magyar Tudományos Akadémiának 1988-tól volt tiszteleti tagja, 1990-től a Magyar Történészek Világszövetségének társelnöke, az ELTE tiszteletbeli doktora. Számos magyar tudományos kitüntetés (Pro Cultura Hungariae, Széchenyi-díj, Kemény Zsigmond-díj stb.) birtokosa. /Elhunyt Jakó Zsigmond. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

A kettős kereszt–hármas halom szimbólumról
Székelyföldi történész tanulmányát is értékelték Budapesten
Az 1996 novemberében felszentelt csíksomlyói Hármashalom-oltárt P. Bartók Albert házfőnök elképzelése alapján Makovecz Imre budapesti műépítész tervezte, az építési munkálatokat pedig a csíksomlyói plébánia egyháztanácsa kivitelezte. A csíksomlyói ferences kolostor területén felépült Hármashalom-oltár építményének jelentéshordozószimbólumáról beszélgettünk Rokaly József gyergyószentmiklósi történésszel, aki a budapesti Magyar Országos Levéltár Lovagtermében ünnepélyes keretek között oklevelet, kitüntetést, valamint a kettős kereszt stilizált másolatát vehette át az ősi jelképeket elemző tanulmánya elismeréseként.
Az 1940. február 15-én Gyergyócsomafalván született kutató tanulmányait a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végezte történelem, világtörténelem középkor, új- és jelenkor szakosítással, ugyanakkor jelentős eredményeket ért el a szertornában és a sakkban is. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tanára volt, az EME alapító tagja, a Magyar Történészek Világszövetségének tagja, az MTA által nyilvántartott külföldi tudományos kutató. 1978- tól, az első fokozati vizsgát követően, főleg tudományos kutatással foglalkozik.
– Ki adományozta a kitüntetést és milyen alkalomból? – kérdeztük a történészt.
– A Magyar Koronaőrök Egyesülete és a Miskolci Bölcsész Egyesület budapesti AMAMA Míveltség Alapítványával együttműködve adományozta a "ROVÓ BÁN - czím Örököse" Kettőskereszt-kitüntetést. Az AMAMA Alapítvány a kettős kereszt eszmeiségén alapuló eredeti értekezés, tanulmány, szakmai dolgozat, esszé stb. pályázati kiírását tette közzé, melynek tárgya a kettős kereszt jelképének a világossá tétele.
– Mi volt a pályázat kiírásának célja?
– A fő cél a kettős kereszt titkának megfejtése, jelképének a bemutatása volt, választ keresni arra, hogy vallási szimbólum, ékjel, képjel, hatalmi jelkép, illetve nemzeti szimbólum-e. Másik cél a pályázatra beérkezett tanulmányok megjelentetése a Kettőskereszt címet viselő könyvben. Amint dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke fogalmazott, a tanulmányokból összeállított gyűjtemény a kettős keresztnek mint szakrális jelképnek az ősi forrással való közvetlen kapcsolatát hivatott megerősíteni, ugyanis az ősi kereszt élő elvének a kibontakoztatása elképzelhetetlen tabudöntögetések nélkül. "Mind a teremtő gondolat, mind a magyarságismeret avatott lelkek gondozó szeretete és elemző szakismerete révén kapott új megvilágítást" – olvasható a tanulmánygyűjtemény előszavában.
– Hány dolgozatot küldtek a pályázati felhívásra?
– Húsz szerző küldött be tanulmányt a Benedek Attila, az AMAMA Alap elnöke és Szelei István kezdeményezte pályázati kiírásra, az anyaországi szerzők mellett Ausztráliából, Felvidékről, Vajdaságból, valamint Erdélyből, és mindannyiunk munkáját elismerésben részesítették a szervezők. Amint a budapesti ünnepélyes könyvbemutatón elhangzott, mindenki egyedi módon közelítette meg a témát, a dolgozatokból tanulmánygyűjteményt állítottak össze, melynek felelős kiadója dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke.
Versenyfutás a halállal
– Összefoglalná röviden saját elméletét?
– A kettős kereszt és a hármas halom a magyarok számára alapvető nemzeti szimbólumok, a székely magyar rovásírással egyidős a kettős kereszt, ezért ősisége vitathatatlan. Saját elméletem szerint a kettős kereszt függőleges tengelye az Istent jelképezi, a felső, rövidebb szárny az égi világot, az alsó, hosszabb szárny a földi világot szimbolizálja. A kettős kereszt a hármas halomba ékelődik, és egységes egészet alkot, amiként egy az Isten, amit a kettős kereszt függőleges ősfája testesít meg. A kettős kereszt és hármas halom kérdéskörére kitértem a tér-idő kontinuum összefüggésében is. A háromdimenziós tér képezné a kettős kereszt nagy szárnyát, az idő a kis szárnyát, a függőleges tengely pedig a végtelenséget, vagyis az egyistenséget. Jézus az égi és földi világ között teremt kapcsolatot, ezért is nevezte magát a fény, illetve a Nap fiának.
– Tudományos kutatása ütközött-e akadályokba a diktatúra éveiben, illetve könnyebbé vált-e napjainkban?
– Kimondott akadályoztatásban nem volt részem, úgy éreztem, hogy mind sportolói teljesítményeimért, az országos sakkbajnokságokon elért eredményeimért, mind tanárként tiszteltek. A Csíkszeredai Állami Levéltárban az utóbbi években is nehéz volt a kutatómunka. Három nyár alatt százhúsz alkalommal kellett bemennem, mivel a látogatás korlátozott, hetente csak négy alkalommal lehet tanulmányozni a dokumentumokat 9–13 óra között, az első félóra pedig a formaságokkal telik el.
– Mennyi idő alatt született meg a Marosvásárhelyen februárban bemutatott SZÉKI-TA. A székely eredetkérdés tisztázása című nyolcszáz oldalas műve?
– Négy kemény év munkája van a kötetben, ami napi tizennégy-tizenhat órát jelentett a számítógép előtt. Míg ez a munkám készült, voltaképpen versenyfutásban voltam a halállal, de lábadozásom ideje alatt is rendületlenül dolgoztam, mert attól tartottam, ha meghalok, nem lesz, aki befejezze a munkámat. Végül is, úgy tűnik, legyőztem a halálos kórt. Most érik be a munkám eredménye.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Száz éve született Jakó Zsigmond
Jakó Zsigmond születésének mai centenáriumát szinte egyöntetű – megmagyarázhatatlan – hallgatás övezte az egész Kárpát-medencei magyar nyilvánosságban, ezt próbáljuk némiképp jóvátenni…
A neves, Széchenyi-díjas magyar történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus, egyetemi oktató, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, Jakó Zsigmond Pál 1916. szeptember 2-án született a Bihar vármegyei, Berettyó menti Biharfélegyházán. Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a 20. század második felében, levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek.
Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem–latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét 1939-ben szerezte meg. 1939–1941-ben a Budapesti egyetem Mályusz Elemér vezette Magyar Népiség- és Településtörténeti Intézetében dolgozott, majd 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka volt. 1941-ben Kolozsvárra költözött, s az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa lett, 1945–1950 között pedig igazgatóként irányította az archívum munkáját. Ezzel párhuzamosan 1942-től a Kolozsvári tudományegyetemen oktatott tanársegédként, 1945-től előadótanárként, 1947-től nyilvános rendes tanárként egészen 1981. évi nyugdíjazásáig. Mindeközben, 1949 és 1968 között a Román Akadémia Kolozsvári Történeti Intézetének munkatársaként is tevékenykedett. 1990 és 2002 között az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt.
Tudományos érdeklődése elsősorban Erdély középkori és újkori történetére és művelődéstörténetére irányult, ezen belül behatóan vizsgálta az erdélyi magyarság népesedés-, település-, művelődés- és gazdaságtörténetét. Munkássága a történeti segédtudományok terén is kimagasló volt, az ő nevéhez fűződik az Erdély történelmére vonatkozó levéltári iratanyag tudományos igényű feldolgozásának és regesztázásának (tájékoztatási célú, az egyes iratok szintjén készült segédlet elkészítésének) elindítása, az ezzel foglalkozó levéltári kutatók kinevelése is. Erdélyi és magyarországi levéltárak anyaga alapján páratlan részletességgel tárta fel, dolgozta fel és adta közre a régió történetére vonatkozó forrásokat, okleveleket és egyéb iratokat. Összeállította az 1542 előtti erdélyi okleveleknek, az erdélyi fejedelmek Liber Regiusainak, a kolozsmonostori káptalan és hiteleshely jegyzőkönyveinek, az erdélyi vármegyék és városok 17. századi protokollumainak (tanácsülési jegyzőkönyveinek) tudományos igényű regesztáját. Élete legnagyobb – egyben utolsó – vállalkozása az Erdély középkori történelmére vonatkozó iratanyag teljes körű közreadása, az Erdélyi okmánytár megjelentetése volt. Ugyancsak levéltári kutatásain alapuló művelődéstörténeti vizsgálódásain belül különösen fontos szerepet kaptak az íráskultúra történeti áttekintésére, a középkori latin írásbeliségre vonatkozó paleográfiai kutatásai.
A második világháború és a társadalmi-politikai átalakulás árnyékában hathatósan közreműködött az erdélyi magyar magánlevéltárak anyagának megmentéséért. A Századok című történelmi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt.
Jakó aktív szerepet vállalat a tudományos közéletben, amit számos romániai és magyarországi társasági tagsága tanúsít. Tudományos eredményei elismeréseként 1970-ben a Román Társadalomtudományi Akadémia rendes, 1988. május 9-én a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, s 1996-tól ugyancsak tiszteletbeli tagja volt a Román Akadémiának. 1937-től részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában, amelynek 1990 körüli újjászervezésében aktívan részt vett, s 1990–1994 között az egyesület elnöke volt, 1995-ben pedig tiszteletbeli tagja lett. Tagja volt a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, 1986-ban a Magyar Történelmi Társulat tiszteletbeli tagjai közé választották, 1990-től pedig a Magyar Történészek Világszövetségének társelnökeként tevékenykedett.
Számos díjjal és címmel ismerték el munkásságát Magyarországon és Romániában egyaránt: az MTA Kőrössy Flóra-jutalomdíja (1942), a Lotz János-emlékérem (1991), a Pro Cultura Hungarica díj (1991), a Kemény Zsigmond-díj (1995), a Kriterion-koszorú (1995), a Széchenyi-díj (1996, a romániai magyar történetírás terén végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért, az erdélyi magyarság társadalom- és művelődéstörténetét feldolgozó tevékenységéért), az MTA Pro Scientia Hungarica (1996) és Arany János-érme (2003), valamint a Magyar Örökség díj (2005) birtokosa volt. 1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatták.
Főbb művei: Bihar megye a török pusztítás előtt, Budapest, 1940; A gyalui vártartomány urbáriumai, Kolozsvár, 1944; Istoricul manufacturilor de potasă din Valea Ungurului şi Călin, Cluj, 1953; A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története: Adatok az erdélyi kapitalista erdőgazdálkodásnak és a nagybirtok ipari vállalkozásainak a kezdeteiről, Bukarest, 1956; Az otthon és művészete a XVI–XVII. századi Kolozsváron: Szempontok reneszánszkori művelődésünk kutatásához, Kolozsvár, 1958; Instrucțiuni arhivistice ale oficiilor din Transilvania 1575–1841: Problema reorganizării arhivelor vechi din Transilvania, Bucureşti, 1958; Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata, Kolozsvár, 1964; Ismeretlen magyar drámai emlék a XVI. századból, Bukarest, 1965; Scrierea latină în evul mediu, Bucureşti, 1971 (Radu Manolescuval); Írás, könyv, értelmiség: Tanulmányok Erdély történelméhez, Bukarest, 1976; Philobiblon Transilvan, Bucureşti, 1977; Nagyenyedi diákok 1662–1848, Bukarest, 1979 (Juhász Istvánnal); A latin írás története, Budapest, 1987 (R. Manolescuval); A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei 1289–1556, I–II. köt., Budapest, 1990; Erdélyi okmánytár: Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez I.: 1023–1300, Budapest, 1997; Társadalom, egyház, művelődés: Tanulmányok Erdély történelméhez, Budapest, 1997.
Kolozsváron huny el 2008. október 26-án. 2009-ben emléktáblát helyeztek el szülőfaluja református templomának falán. Nem találtunk hírt arról, hogy ma, a Jakó-centenáriumon akár Félegyházán, akár másutt megemlékeznének róla…
Megjegyzés: Jakó Zsigmond életművéhez tartoznak:
Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2005. - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez/
Jakó Zsigmond, Erdélyi okmánytár I. 1023—1300. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1997/
Jakó Zsigmond - Erdélyi okmánytár II. (1301-1339) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2004/
Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2008/
[Jakó Zsigmond halála után is folytatódott a kiadás]
Erdélyi Okmánytár IV. 1360-1372 - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez
Hegyi Géza - Jakó Zsigmond - W. Kovács /MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015/
itthon.ma