Nem osztják Tőkés bírálatát
A vezető határon túli magyar politikusok nem osztják Tőkés László európai parlamenti képviselő kritikáját a kormány nemzetpolitikájával kapcsolatban. Azt ugyan elismerik, hogy van hová fejlődni e kérdésben, de a Fidesz néppárti csoportját erősítő volt püspök bíráló nyilatkozatát elsősorban az erdélyi magyar belső csatározásokkal magyarázzák.
Követhetetlennek és átláthatatlannak tartotta a kormány nemzetpolitikai lépéseit egy múlt heti könyvbemutatón Tőkés László, aki azt is elmondta, már ő sem érti Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy vélte, az egyéb teendők, küzdelmek miatt a kormányfőnek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon. Az európai parlamenti képviselő „az erdélyi MSZP”-nek nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), és különösnek tartotta, hogy a „Fidesz is ezt a pártot támogatja”.
Egyetértés a Máértban
Az RMDSZ szerint nem kell komolyan venni Tőkés Lászlót, amikor egyebek mellett amiatt bírálja az Orbán-kormány nemzetpolitikáját, mert kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol az erdélyi alakulattal. Kovács Péter, a szövetség főtitkára lapunknak úgy nyilatkozott, a Fidesz is belátta, hogy a mindenkori magyar kormány számára megkerülhetetlen tényező a Románia parlamentjében és az önkormányzatokban egyaránt meghatározó szerepet betöltő RMDSZ, amelyet partnerének tekint. – Megmosolyogtató, hogy emiatt támadja a miniszterelnököt Tőkés László, akit azonban egyre kevesebben vesznek komolyan a romániai magyar közéletben – jelentette ki Kovács. Hozzátette, a nemzetpolitika viszonylatában az elmúlt évek megkérdőjelezhetetlen eredményei közé tartozik az éles véleménykülönbségek hiánya a Magyar Állandó Értekezletben (Máért) a stratégiai kérdéseket illetően.
Az RMDSZ második embere fontosnak nevezte, hogy a külhoni és a nemzetpolitika terén ne legyen törésvonal és radikális irányváltás anyaországi kormányváltáskor. Nem ért egyet a volt királyhágómelléki református püspökkel Biró Zsolt sem. Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke emlékeztetett: a korábban RMDSZ-listán európai képviselővé választott Tőkés tavaly Orbán Viktor jóvoltából a Fidesz színeiben jutott újabb brüsszeli mandátumhoz.
– Ilyen minőségében minden lehetősége adott, hogy az európai színtéren is érvényt szerezzen a magyar nemzetpolitikának. A helyében nem tennék egyenlőségjelet az MSZP és az RMDSZ között, hiszen az utóbbinak európai parlamenti képviselője, korábban pedig tiszteletbeli elnöke volt – jelentette ki lapunknak Biró. A politikus szerint össze sem lehet hasonlítani a magyar állampolgárság kiterjesztését visszautasító bal-, illetve a honosítást és a választójogot biztosító, a nemzet közjogi egyesítését megvalósító jobboldali kormányok külhoni politikáját. Az MPP elnöke hozzátette, számtalan lehetőség kínálkozik a nemzetpolitika fejlesztésére például a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma keretében vagy a Máért szakbizottságaiban, és a határon túli politikusoknak ki kell használniuk ezt a mozgásteret. Szilágyi Zsolt, a Tőkés védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt elnöke megkeresésünkre közölte, nem kívánja „tovább görgetni” az EP-képviselő kijelentéseivel kapcsolatos témát.
Duray Miklós, az egyik legismertebb felvidéki magyar közszereplő lapunk megkeresésére elmondta: „az elmúlt huszonöt évben több olyan korszaka is volt a magyarországi kormányzásnak, amelyben nem lehetett nyomon követni, hogyan keveredik a nemzetpolitika a pártpolitikával, kormánypolitikával”. Problémának tartja, hogy a 2010 előtt kialakult gazdasági válsághelyzet még ma is sok lényeges dologról eltereli a kormány figyelmét, pedig több közülük az olyan, amely leválasztható lenne a válságkezelésről, és nem is kerülne sok pénzbe. Mint Duray fogalmazott, a megfelelő időpontokban felkészülteknek kell lennünk a cselekvésre.
Kölcsönös támogatás
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azt mondta, „Tőkés László elsősorban azon nagyszerű érdemei miatt EP-képviselő, amit a romániai rendszerváltás idején megvalósított, és nem annyira integratív szerepe miatt, amit az azóta eltelt évtizedekben felmutatott – ezt a mostani meglátását is ennek tudom be”. A vajdasági tartományi parlament elnöke szerint azt a kijelentést, miszerint a „jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikai lépései követhetetlenek és átláthatatlanok”, Tőkés László az erdélyi magyar–magyar csatákra alapozva mondta.
– Én mint a VMSZ elnöke – figyelembe véve mindazokat a reális megvalósulással kecsegtető, a nemzeti önazonosságot nem feladó, ugyanakkor a performansz jellegű akcióktól tartózkodó politizálást úgy Erdélyben, mint Felvidéken, úgy Ukrajnában, mint nálunk – sikeresnek tartom – hangoztatta Pásztor, hozzátéve, a sikert a nemzeti kormánnyal közösen, egymást támogatva érték el. Szerinte a kormány nemzetpolitikai lépéseinek határozott értéke, hogy a határon túli magyarság esetében a politikai legitimitással bíró, a választók bizalmát élvező, de csakis magyar pártokat tekinti elsődleges és mérvadó partnernek. – A miniszterelnök időbeosztása és teljesítőképessége vonatkozásában nekem személyesen és a vajdasági magyarságnak csak pozitív tapasztalataink vannak – tért ki Tőkés másik kritikájára a VMSZ elnöke.
Túlzott bürokrácia
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a bírálatokkal kapcsolatban azt mondta, „Tőkés Lászlónak nyilván megvannak a saját tapasztalatai ezzel a kérdéssel kapcsolatban”.
– A nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarság vonatkozásában ugyanakkor erőteljes az odafigyelés a kormányzat és személyesen Orbán Viktor részéről is, ezt igazolják a gyakori látogatások, a segélyprogramok – mondta a kijevi parlament képviselője. Brenzovics azt ugyanakkor megjegyezte, gondok vannak az anyaországi ügymenetek lassúságával, aminek legfőbb oka a pályázati rendszerek bonyolultsága, illetve túlzott bürokratizáltsága.
Lapunk megpróbálta szóra bírni Tőkés Lászlót, de többszöri megkeresésünkre az európai parlamenti képviselő sajtóirodájától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az EMNT-elnöknek most nincs ideje interjúra, s egyelőre nem is kívánja kommentálni a múlt heti megjegyzéseire született sajtóreakciókat.
Pataky István, Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet

Egyformán szolgálni Budapestnek és Bukarestnek
A nemzeti-autonomista szárny elsöprő győzelmének tekinthetjük az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatot, amely első ízben rögzítette az erdélyi magyarság akkor még egységes érdekképviselete, az RMDSZ belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. A politika logikája azt diktálta volna, hogy az emlékezetes nyilatkozat politikai mondanivalóját az alapszabályzat és a program nyelvére lefordító brassói kongresszuson 1993. január közepén e csoport erős jelöltet indít, és átveszi a szövetség irányítását az önfeladó, adaptív, eseménykövető politikát folytató Domokos Gézától.
Nos, nem így történt, ami az érintettek naivitásig menő ügyszeretetére és nemzetféltésére vezethető vissza. Az autonomisták úgy gondolkodtak: ha átengedik a másik oldalnak az első számú vezető pozícióját, nagyobb az esélye a közös autonómiaküzdelemnek. Tőkés László jelölése az elnöki posztra csak taktikai húzás volt arra az esetre, ha a program- és alapszabályzat alapvető módosításait a küldöttek a kollaboráns szárny esetleges aknamunkájának következtében nem szavaznák meg. Ebben az esetben az akkori tiszteletbeli elnök versenyben maradt volna, és minden bizonnyal győz az elnökválasztáson.
Gúnykeresztben
Markó Béláról az autonomisták közül is sokan azt gondolták, hogy alkalmas elnök lesz, akiben megbíznak az önmagukat „mérsékelteknek” nevezők, s akinek vezérlete mellett a közös autonómiaelvű cselekvés hatékonyabb lehet. Ehhez képest Markó Bélát úgy választotta másodszor is elnökké az 1995-ös kolozsvári kongresszus, hogy a Brassóban kétéves határidővel elfogadott autonómiaelvű lépések közül (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok) egyikben sem gondoskodott érdemi mozgásról, nemhogy megvalósításról. Miközben ezen lépések megtétele nem ütközött a román közjogi szabályozásba s kizárólag a magyar politikai akarattól, elkötelezettségtől és célorientáltságtól függött. Markó számára éppúgy világos lehetett, mint az elemzők számára, hogy az RMDSZ-ben nem a kongresszus által az elnökre ruházott feladatok megvalósításához, hanem a középgárda hűségéhez kötött az elnöki mandátum. Nem is történt e kérdésekben semmiféle előrelépés Markó közel két évtizedes elnöklete alatt.
Mindebből az autonomisták naivitásán kívül leszűrhető Markó Béla pozícióorientáltsága, az autonómiaprogram iránti közömbössége, de nem következik feltétlenül az elnök ideológiai kompromittálódása. Sokan máig olyan olyan vezetőként tekintenek rá, aki az „ahogy lehet” filozófiája mentén cselekszik, és őszintén fontos neki a magyar nemzeti ügy.
E hipotézissel azonban élesen ütközik a tény, hogy a kétezres évek eleje óta Markó Béla a legmegveszekedettebb anyaországi nemzetellenes erőkkel keresi a kapcsolatot. Ne feledjük: 2002-ben már az első forduló után sietett az MSZP–SZDSZ-kormányról és az azzal való majdani jó RMDSZ-es együttműködésről nyilatkozni. Azóta is építgetik az RMDSZ kapcsolatát a magyar álbaloldallal, aminek hangulati aláfestést adnak Markó Béla által a balliberális sajtó olyan orgánumaiban közölt esszék, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság, ahol a nemzetstratégiai célkitűzések és szimbólumok céltáblát vagy gúny tárgyát képezik. Legyen szó a határokon átívelő magyar nemzetegyesítésről, a státustörvényről vagy a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Székelyek Nagy Menetelését néhány „elgurult” SZDSZ-es értelmiségit és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót leszámítva valamennyi magyar politikai erő támogatta – bizony, még az MSZP és az Együtt is –, Markó Béla viszont az Élet és Irodalomban közölt éles hangú esszét, amelyben az ötvenes évek felvonulásait emlegette azon túl, hogy alapjaiban támadta elvi-stratégiai síkon a menetelést.
Mást jelentő szavak?
Hiába törekedett a Fidesz az RMDSZ-szel való viszonyának harmonizálására, hiába tett egyoldalú gesztusokat az erdélyi magyarok szavazataival Bukarestben sáfárkodó zsákmánypárt irányába, Markó szépen beviszi egymás után a maga elvi ütéseit a nemzetközi globalizmus ellen küzdő Orbánnak. Legutóbb a bevándorlás kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki kijelentést pécézte ki magának, miszerint Magyarország homogén kultúrájú ország, és közölt ezzel kapcsolatban a Népszabadságban egy eszmefuttatást, amelyből megtudhattuk, hogy a magyarságot tulajdonképpen csak a nyelv kapcsolja össze. De ma már a szavaink sem jelentik ugyanazt, lám, mi, erdélyiek rossz érzéssel hallgatjuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél.
Az ellentét konstruált és mesterkélt, Markó pedig fogalmazhatott volna egyes szám első személyben. Egy magyar ember, éljen Budapesten, Kolozsváron vagy Torontóban, ha nemzetben gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat és a magyar sors, a magyar érdek és magyar nemzetstratégia szempontjai alapján értelmez fogalmakat, szándékokat és politikai nyilatkozatokat. Míg a trianoni utódállamok politikusainak körében kiválóan működik a nemzeti összekacsintás, a „jó tiszt, rossz tiszt” leosztás, addig Markó Béla siet a Népszabadságban rámutatni a magyar miniszterelnök nyilatkozatainak vélt vagy valós ellentmondásaira. Ha létezne is ilyen ellentmondás az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a magyar kormánynak a nemzetállam intézményére alapozó nemzetépítő szándéka között, vajon egy határon túli magyar vezető lenne hivatott arra rámutatni? Ráadásul a Népszabadságban? Nem ellenfeleink vagy ellenségeink reszortja ez? Különös tekintettel a kontextusra: Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, hogy gátat vessen idegen és asszimilálhatatlan, a magyar kultúrával szemben közömbös, a keresztény kultúrával szemben kifejezetten ellenséges tömegek beözönlésének.
A megbízhatóság mértéke
Egyébként a napnál világosabb, hogy itt arról van szó: a trianoni döntéssel és Erdély megkaparintásával Románia többnemzetű állammá vált, míg Magyarország nemzetállammá, aránylag homogén kultúrával. A román elitnek tudomásul kellene vennie: ha kapott egy kulcsrakész országot nemzetnyi kisebbséggel együtt, akkor az a minimum, hogy saját 1918-as ígéreteit betartva autonómiát biztosít számukra. Mint ahogy az is természetes, hogy Magyarország, ahol kisebbségi csoportok a cigányságot leszámítva csak mutatóban élnek – de így is személyelvű autonómiának örvendhetnek –, nemzetállamként határozza meg magát, és akként is cselekszik.
Az esetnek fontos politikai tanulsága van. Hiú remény volt azt gondolni: az RMDSZ-szel való viszony pacifikálása azt jelenti, hogy a szervezet vezetői részéről nem éri majd hátbatámadás az Orbán-kormányt. Az RMDSZ csúcsvezetése soha nem volt a Fidesz megbízható partnere, és soha nem is lesz az. Az ok rendkívül egyszerű: a szervezetet elsődlegesen a román politikai élet szereplőihez kötik az érdekek, az üzleti kapcsolatok, vezetői Bukaresttől remélik pozícióik megtartását, onnan várják az ukázokat. Márpedig Dsidával szólva „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ez volt a kommunista bűnösök „nürnbergi pere”
Bár a Tanácsköztársaság 133 napja alatt elkövetett vérengzések, fosztogatások, vagyonelkobzások miatti felelősségre vonás elől a főkolomposoknak sikerült elmenekülniük, de a Magyarországon maradt tíz úgynevezett népbiztost még sikerült bíróság elé állítani.
Az 1919. március 21-e és augusztus 1-je közötti időszak a magyar történelem egyik legsötétebb szűk négy hónapja volt, amely nemcsak a későbbi trianoni békediktátum igazságtalanságaihoz járult hozzá azáltal, hogy Magyarországot teljességgel szalonképtelenné tette a vörös forradalmaktól rettegő nyugati hatalmak szemében, hanem közvetlenül is óriási károkat okozott és szenvedést hozott az első világháború által kivéreztetett ország népére.
Forradalmi terror és bukás
A Tanácsköztársaságot – korabeli nevén „Magyar Sovietköztársaságot” – Károlyi Mihály lemondatása után kiáltotta ki Kun Béla és Garbai Sándor, az új, kommunista állam irányítószerve a Forradalmi Kormányzótanács lett, amelynek miniszteri hatalommal bíró vezetői a népbiztosok lettek. Április 7-én valamiféle választással próbáltak legitimitást szerezni kormányuknak, ám ezen csak a szocdemek és a kommunisták egyesüléséből létrejövő Magyarországi Szocialista Párt jelöltjei indulhattak.
A Tanácskormány története közismert: a proletárdiktatúra velejárója, a fosztogatás és államosítás, gyilkosságsorozatok és az ellenállás véres kezű megtorlása, eközben az ország katonai védelmére való teljes alkalmatlanság után következett az elkerülhetetlen bukás a román csapatok bevonulásával. A románok kivonulása és Horthy Miklós hatalomátvétele alatt a tiszti különítményesek már megkezdték a tisztogatásokat, jórészt a mintegy 600 áldozatot követelő vörösterror végrehajtói, a Vörös Őrség, a rettegett Lenin-fiúk, illetve a vidéki kommunista vezetők falhoz állításával, de a megtorlásoknak antiszemita éle is volt. Bár a népbiztosok nagy része, köztük Kun Béla is elmenekült, a Magyarországon lefülelt tíz kommunista funkcionáriust viszont végül sikerült bíróság elé állítani, bár közülük többen a hatnapos átmeneti, szocdem Peidl-kormány tagjai is voltak.
Bíróság előtt a bűnösök
Az 1949 utáni szocialista történetírás előszeretettel faragott mártírt a tíz népbiztosból, akiket e szerint törvénytelen eljárások keretében, koncepciós perben ítéltek el, visszamenőleges törvénykezéssel olyan bűnökért, amelyek az elkövetésük idején nem számítottak bűnöknek. Ugyanakkor az 1919-es forradalmi terror olyan helyzetet teremtett, amelyre a békebeli magyar törvénykezés egyszerűen nem volt felkészülve. Ahogy Tőkéczki László történész az MNO-nak elmondta: a monarchiabeli liberális-konzervatív berendezkedés számára elképzelhetetlen totalitárius rendszer és elképesztő bűnök sorozata késztette őket unortodox jogi megoldások alkalmazására.
Szocialista mártírok és a jogalap
Sem az őszirózsás forradalommal hatalomra került Károlyi-kormány, sem a Tanácsköztársaság nem rendelkezett valós választói legitimációval (előbbit is csak addig tekintették legitimnek az emberek, ameddig a párizsi békekonferencián előnyösebb feltételek kiharcolásával kecsegtettek). Itt ütközött a kommunista történetírás mítosza a valósággal, hiszen az 1949 és 1990 közötti történelemszemlélet szerint ezek a kormányok legitim felhatalmazással bírtak, ezért a kormánytagok hatalombitorlókként való megbüntetése például Rév Erika A népbiztosok pere című 1969-es könyvében is koncepciós eljárásként szerepel (megjegyezve, hogy politikai bűnök közül egyedül a király megöléséért járt halálbüntetés). Emellett – bár a bíróság elé állított népbiztosok közül csupán Bokányi Dezső munkaügyi és népjóléti népbiztos kezéhez tapadt közvetlenül vér, aki a Jászberényben tüntető éhező parasztok közé géppuskáztatott – a rendszerben a hatalom birtokosaiként a többi népbiztost is terheli a felelősség a legyilkolt több száz emberért. Ugyanakkor fontos adalék ehhez, hogy már maguk Leninék is ódzkodtak a parancsok írásba adásától, az ilyen jellegű ügyekben főleg telefonon adtak utasítást, amelynek nem maradt nyoma. Ez a két elv, a hatalom felelőssége és a visszamenőleges jogalkotás az, amely később, az 1946-os nürnbergi perben is visszaköszön a nemzetiszocialista főbűnösök elítélése kapcsán, amikor a korabeli jogi keretek, illetve a közvetlen érintettség bizonyíthatóságának hiánya szintén nem tették volna lehetővé a példátlan kegyetlenkedések megbüntetését.
Kik is voltak ezek a népbiztosok?
Azt Tőkéczki is fontosnak tartja leszögezni, hogy a későbbi kommunista propaganda-történetírás állításaival ellentétben a népbiztosok javarészt nem a „nép gyermekei” voltak: autóval jártak, luxuskörülmények között éltek az úgynevezett proletárdiktatúra ideje alatt. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy csak cinikus haszonlesők voltak: tényleg hittek a kommunizmus eszméjében, amelyet egyfajta pótvallásként éltek meg saját feladott nemzeti, illetve vallási identitásuk helyett. Voltak persze, akik kevésbé voltak elkötelezettek, Haubrich József kereskedelmi és hadügyi népbiztos például csaknem hozzájárult a proletárdiktatúra bukásához.
Tény, hogy a népbiztosok nagyobb része zsidó származású volt – mint például Kalmár (Kohn) Henrik, Kelen (Klein) József, a rettegett Szamuely Tibor vagy maga Kun (Kohn) Béla –, ugyanakkor a vagyonos zsidóság semmi jóra nem számíthatott a proletárdiktatúra alatt: a vörösterror 600 halálos áldozatából 34 „zsidó burzsuj” volt. Az is igaz ugyanakkor, hogy a zsidóság egy elvallástalanodott része szimpatizált a kommunizmussal – akár mert a népek testvéri együttélésének eljövetelét várta tőle –, ezzel alapvetően megrontva a magyar–zsidó viszonyt, és legitimitást adva a későbbi zsidótörvényeknek. Halál a bűnösökre!
Maga a népbiztosok elleni per Simonyi-Semadam Sándor, illetve Teleki Pál első kormánya alatt zajlott, a közvélemény teljes támogatása mellett.
A vörösterror sokkja után az egész társadalom szorgalmazta a népbiztosok felelősségre vonását, hiszen a mintegy 600 áldozat bő fele még csak nem is arisztokrata vagy nagypolgár, hanem egyszerű parasztember volt, aki kevéske vagyonát védte a fosztogatóktól, ezért ellenforradalmárként kivégezték. Az 1920. július 5-én kezdődő, Kun Béla és társai, majd – miután Kunt nem adta ki a szociáldemokrata kormányzattal rendelkező Ausztria – Vántus Károly és társai elleni perben a vádindítványt Váry Albert főügyész nyújtotta be, a később pontosított vád felségsértés, lázadás, gyilkosságra való felbujtás és pénzhamisítás volt. A gyorsított tárgyalás 97 napig tartott, az ítélethirdetésre december 28-án került sor. Ennek eredményeként a 10-ből négy népbiztost halálra, a többi hatot életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.
Soha végre nem hajtott ítéletek
Bár négy halálos ítéletet is kiszabott a bíróság, már akkor tudta a magyar kormány, hogy ennek végrehajtására nem kerül sor: sok magyar katonatisztet tartottak túszként fogva a sikeres forradalmat letudó szovjet bolsevikok, így végül ebben a kényszerhelyzetben 1921–22-ben belementek abba, hogy kiadják a népbiztosokat a szovjeteknek, cserébe több tucat magyar hadifogolyért, a közvélemény nagyobbik része pedig ebben a döntésben meg is nyugodott.
Nem menekülhettek
Így az elvtársak hamarosan már a Szovjetunióban találkozhattak a bukott diktatúra többi főemberével, magával Kun Bélával is. Megmenekülésük azonban csak arra volt jó, hogy némi haladékot kapjanak, és életüknek legtöbbször épp a csodált szovjet kommunizmus, a sztálini terror vessen véget az 1938-as nagy, párton belüli tisztogatások idején.
Veczán Zoltán
mno.hu
Erdély.ma

Gulyás–Schiffer párbaj a Tusványoson
Az MSZP képviselőjének, Tóth Bertalannak távolmaradása miatt nem jött össze a tervezett hárompárti vita a Tusványoson pénteken a Magyarország újratervezése elnevezésű panelen, de Gulyás Gergely (Fidesz) és Schiffer András (LMP) vitája így is szikrázó összecsapásnak bizonyult.
Székelyhon.ro

Ponta: Orbán bántó és provokáló alak
Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelte egy hétfő esti televíziós műsorban.
A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román-magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. A kormányfő ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat.
Victor Ponta az Antena 3 hírtelevízió stúdiójában azt mondta, a maga részéről „bóknak" tekinti, hogy a kormányra kerülése, 2012 előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. Az MTI által idézett szociáldemokrata politikus „bántó és provokáló alaknak” titulálta Orbán Viktort, hozzátéve, hogy ő viszont nem akar felülni a provokációnak, nem akar olajat önteni a tűzre.
A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor „évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben. A műsorvezető tudni akarta, szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában a román kormányfő elismerte, hogy egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő „tiszteletet tanúsított” a magyar szomszédokkal szemben.
Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen. Orbán Viktor oldalán kéttucatnyi hangulatkép jelent meg az erdélyi szabadegyetemről: az egyik felvétel egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki Nagy-Magyarország térképét megjelenítő kitűzőket is árul, másutt pedig székely zászlók láthatók. A magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint történelmi, míg a román külügyminisztérium szerint revizionista jelképek szerepelnek a magyar kormányfő közösségi oldalán.
Krónika (Kolozsvár)

Bók és sérelem
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelve, Victor Ponta politikai szempontból sértőnek és elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. Ponta ugyanakkor úgy fogalmazott, Orbán Viktor magyar kormányfő hízelgett neki, amikor azt mondta, 2012-ig nagyon jól megértették egymást a román kormánnyal.
A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román–magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. Orbán Viktor ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat. Egy hétfő esti televíziós műsorban Victor Ponta azt mondta, a maga részéről bóknak tekinti, hogy a kormányra kerülése (2012) előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. „Én ezt bóknak vettem, mert úgy vélem, a hozzáállása – nem miniszterelnökként, mert ha úgy van problémám, azt mi megbeszéljük – politikusként sértő és elfogadhatatlan két szomszédos és baráti ország viszonyában” – mondta Ponta. Hozzátette: nem akar válaszolni a provokációkra, hogy ezzel is „olajat öntsön a tűzre”, de úgy véli, a magyar kormányfő viselkedése „nemcsak sértő, de provokatív is”. Szerinte Orbán Viktor azért viselkedik így, mert vannak olyan román politikusok – Monica Macoveit és Tőkés Lászlót nevesítette –, akik párttársai az Európai Néppártban, és akik dicsérik őt. A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor „évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben.
A műsorvezető tudni akarta, szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában Ponta elismerte, egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő tiszteletet tanúsított a magyar szomszédokkal szemben.
Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Négy a magyar?
Sajtótájékoztatón jelentette be pártalapítási szándékát három marosvásárhelyi magyar értelmiségi, akikről egyébként a közéletben eddig nem sokat lehetett hallani. Erdély gazdasági autonómiáját tűzték ki célul, és nem tekintik magukat a negyedik magyar pártnak, mivel számítanak minden Erdélyben élő nemzetiség, de nyilván elsősorban a románok támogatására. Ennek jegyében szimbólumukon e két nemzet három színe található meg.
Az új politikai szervezet kezdeményezői vélhetően abban reménykednek, hogy ami nem sikerült sem a Magyar Polgári Pártnak, sem az Erdélyi Magyar Néppártnak – tételesen, hogy megmozgassák a politikai passzivitásba vonult vagy román pártokra átszavazó több százezer erdélyi magyar választópolgárt –, új retorikával, új imázzsal, új céllal nekik sikerülni fog.
A nélkülözhetetlen Erdély
Elvben nem elképzelhetetlen, hogy tényleg számítanak a román szavazatokra is, azonban e reménykedés igencsak hiúnak látszik. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök tavalyi, federalista-autonomista jelszavakra alapozott elnökválasztási kampányában bebizonyosodott, hogy a románok között is gyűjthető némi voks, de az legfeljebb tízezres nagyságrendű, s okunk van kételkedni abban, hogy ez a szám középtávon eléri a politikai életben maradás szempontjából már jelentős százezres nagyságrendet. Kicsit olyan ez, mint amikor magyarok rendeznek Kolozsváron slam poetry estet románoknak románul. Ha legalább megkérték volna egy román barátjukat, hogy üljön ki velük a pódiumra a bemutatkozó sajtótájékoztatón, akkor a kétnemzetű párt alapításának szándéka komolyan vehetőbb lett volna.
Nem mintha szükség lenne ilyen vagy bármilyen jellegű kétnemzetű pártra. A magyar és a román történelmi önkép és távlati célrendszer annyira különböző, hogy ilyen szerveződés csak magyar önfeladás mellett hozható létre. Lásd a Híd–Most nevű szlovákiai képződményt, amely arra jó volt, hogy Bugár Béla ismét pártelnöknek mondhassa magát, miután leváltották a Magyar Koalíció Pártjának elnöki tisztségéről, de arra nem, hogy a felvidéki magyarság érdekeit képviselje. Mi több, e képződmény nyíltan kampányol azzal, hogy szerintük nem kell területi autonómia, s elnökük nem lát abban problémát, hogy magyar szülők tömegesen íratják szlovák iskolákba a gyermekeiket.
Az új pártkezdeményezés központi célkitűzése, Erdély gazdasági autonómiája is sokszorosan illuzórikus, éspedig elsősorban gazdasági és társadalmi megfontolások miatt. Bukarest számára Erdély gazdaságilag egyszerűen nélkülözhetetlen, ez az ország legfejlettebb, legcivilizáltabb, legjobb munkamorálú, nem utolsósorban a Nyugathoz legközelebb eső része. A Székelyföld gazdasági önállósodását sokkal kevésbé érezné meg a központi költségvetés, mint Erdélyét. Ami a társadalmi hátteret illeti: a kilencvenes években valamennyi csatornán gőzerővel sulykolt román propaganda – miszerint bármifajta autonómia csak egy lépés Erdélynek Magyarországhoz csatolása felé – még mindig sokakban él. Ennek következtében aztán erdélyi szinten messze nincs akkora társadalmi támogatottsága eme országrész autonómiáját célul kitűző politikai programnak, mint a székely autonómiának, amely a Székelyföldön elsöprő elfogadottságnak örvend. Annak dacára megjegyzem, hogy akadtak RMDSZ-politikusok, akik arról próbálták meggyőzni a magyar választókat: a székely autonómia gazdaságilag életképtelen lenne, mert a székely megyék többet kapnak vissza a központból, mint amennyit befizetnek. Anélkül, hogy túl sok szót fecsérelnénk e diverziónak is beillő érv cáfolatára, két dolgot szögezzünk le. A nemzeti önállóság, az önkormányzat, az autonómia, a saját történelmi sors saját kezű irányítása, még ha csak részleges és korlátozott is, de a gazdasági megfontolásoknál nemzeti szempontból nagyságrenddel fontosabb. Másrészről a székely autonómia épp azt célozná, hogy a székelység a maga javára aknázza ki szülőföldjének gazdasági adottságait. Még ha hitelesek is lennének ezek a számok, akkor sem relevánsak, hiszen a területi autonómia célja épp a Bukaresttől való minél nagyobb gazdasági és politikai függetlenedés.
Bakik és kötődések
Az új pártról sokat nem tudunk, meghirdetett programelveik – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika – jól hangzó jelszavak, amit valamennyi magyar párt magáénak vallhat. Az sem meglepő, hogy jobbközépre sorolják be az alapítók a szerveződésüket azok után, hogy Erdélyben a legutóbbi anyaországi választáson szavazatukat leadó polgárok erős 2 százaléka támogatta a magukat balra soroló pártokat. Az MSZP-nek és utódpártjainak megjelölésére kerülendő a baloldali jelző, hiszen, mint legutóbb Schiffer András LMP-elnök is rámutatott, Magyarországon nem látni baloldali pártokat. A szóban forgó szervezetek, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az MSZP neoliberális pártok, amelyek pártként vagy vezetőik révén 12 éven át kormányoztak, és nem sok baloldaliságról tettek tanúbizonyságot.
A Demokratikus Erdélyért Pártról még azt is tudhatjuk, hogy a szervezők hadilábon állnak a magyar nyelvű kommunikációval és a magyar helyesírással. Az eddig 27 kedvelővel rendelkező Facebook-oldalukon közzétett féloldalas, 1100 leütésből álló bemutatkozó szövegükben hat fogalmazási baki, három helyesírási hiba és egy elütés van, nem számolva a nagybetűk teljesen indokolatlan használatát. („Média”, „Transzszilvalizmus”, „Szórvány Magyarok”. Az, hogy saját szimbólumukat, a hajót nagy H-val írják, megengedhető szubjektivizmus.) Legdurvább, hogy a címbeli megszólítás is az erdélyi „ősznemzethez” és nem össznemzethez szól.
Persze az is nagy kérdés, hogy létezhet-e egységes „erdélyi össznemzet”, összeállhat-e egységes egésszé a különböző nyelvű, kultúrájú, értékrendű, s nem utolsósorban külön történelmi célú és akaratú román, magyar, német stb. közösség? Ha Bukarest etatista-centralista törekvéseit figyelmen kívül is hagyjuk, létezhet-e Kelet-Európa Svájca, lehet-e erősebb az erdélyiek közös erdélyiségtudata, mint a román nemzetrész kötődése Kárpátokon túli véreikhez vagy a magyar nemzetrész kötődése a Trianonban elvesztett anyaországhoz?
A címben feltett kérdésre, miszerint négy magyar párttal számolhatunk-e ezentúl, azt felelhetjük: nem valószínű. Az új szerveződés politikai térképen való megkapaszkodásának esélye igen csekély, így minden bizonnyal megmarad néhány értelmiségi pártalapítási próbálkozásaként.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg
Régi, bevált helyszínére költözött vissza az Erdélyi Magyar Ifjak tábora, amely idén lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly. Ahogy az lenni szokott, a szervezők idén is megkapták a magukét a balliberális médiától: náciképző, pártrendezvény, Jobbik-tábor. Miközben a mögöttes szándék, a lelkes önkénteseket mozgató motiváció a lehető legnemesebb: közösséget teremteni és erősíteni, a nemzeti önazonosságot aládúcolni, nevelni és irányt mutatni. Reményik Sándor gondolata sejlik fel az emberben, látván, hogy zömmel húszas éveik elején járó fiatalok szervezik a tábort saját generációjuknak: „Egy Iskola lesz egész életünk, S mindenki mindenkinek tanítója. (…) Nem leszünk semmi más: Hitben, hűségben, tisztaságban. Egymásnak folytonos példaadás.”
Másik ellen-Tusványos
A fő vádpont, hogy az EMI-tábor Tusványos Jobbik által finanszírozott ellenrendezvénye. Állításuk bizonyítékául azt hozzák fel a nemzetellenes, kozmopolita libertariánusok, hogy a tábor fő támogatója a Jobbik pártalapítványa, s hogy Vona Gábor rendre itt mondja el évértékelő beszédét. A párhuzam talán kézenfekvő: Tusványos–Orbán Viktor–Fidesz, EMI-tábor–Vona Gábor–Jobbik. Az is szembetűnő, hogy a közéleti-politikai programok között mindkét táborban az említett két pártelnök előadása vonzza a legtöbb érdeklődőt. A felszín azonban nem minden, s aki nemcsak a bélyegekre, a gondolkodást félrevezető párhuzamokra kíváncsi, nem árt, ha két lépést hátrál, s onnan nézi az összefüggéseket.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet több mint tíz éve alakult mint teljes mértékben civil, semmiféle politikai kötődéssel nem rendelkező kezdeményezés. Céljuk mindenkor – miként az a honlapjukon is olvasható – „az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása” volt. Szerveztek Wass Albert-felolvasómaratont, gyűjtéseket különböző nemes célokra, voltak látványos protestakcióik (emlékezetes: ők voltak, akik nem engedték be Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt 2005-ben Bocskai István szülőházába), s 2005 óta ők jegyzik az egyik legnépszerűbb nyári tábort. Alapító elnökük, Soós Sándor már átadta a stafétabotot a következő generáció képviselőjének, Sorbán Örsnek.
Amikor Vona Gábor 2008-ban első ízben fellépett a táborban, azt már negyedik alkalommal rendezték meg. De lépett itt fel Mikola Istvántól Kövér Lászlóig egy sor fideszes politikus is az évek során. Hogy a fideszes meghívottak megritkultak – ezt kivételesen jól tudja a balliberális sajtó –, az azzal magyarázható, hogy a szervezők nem kívánnak semmiféle közösséget vállalni a szavazókat az RMDSZ támogatására biztató Szász Jenővel. Amit a Magyar Országgyűlés elnöke, a Fideszben kiemelkedő tekintéllyel és hatalommal rendelkező Kövér László – nem mellesleg a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke – igencsak rossz szemmel néz.
Az EMI fő sajátossága a politika vonatkozásában, hogy nem törődnek a rágalmakkal, mocskolódással, az előző generáció balliberális megmondóemberei által kijelölt tabukkal, teszik, amit lelkiismeretük diktál. Ez az, ami megbocsáthatatlan azok szemében, akik hozzászoktak, hogy előírják, miről lehet beszélni, mit lehet kimondani, akik még mindig azt képzelik, hogy ők jogosultak a szalonképesség határainak meghúzására.
És ez az a pont, ahol találkozik az EMI a Jobbikkal, egy erdélyi, pártfüggetlen, kizárólag a nemzeti érdekek szolgálata által mozgatott ifjúsági szervezet egy anyaországi párttal. Az EMI nem a látszatok szervezete, éppen úgy nem kíván együttműködni a nyíltan nemzetellenes erőkkel, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval, Bajnai Együttjével, a Párbeszéd Magyarországért nevű ex-LMP-s képződménnyel, valamint a Tóbiás-féle MSZP-vel, ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt sem. A magyarországi pártok irányában való egyenlő távolság, álságos és be sem tartott RMDSZ-es elvét élből elutasítják, azokkal keresik a kapcsolatot, akiknek a nemzetépítés, az identitás erősítése, a magyarság távlati érdekeinek szolgálata a céljuk, nem pedig a dekonstrukció, a magyar államiság lebontása, egy homályos, európainak mondott, de valójában mélyen Európa-ellenes – lásd a bevándorlás ügyét: ha a baloldalon múlna, Európa s vele együtt Magyarország mint kulturális hagyományrendszer egy évtizeden belül megszűnne – ködkép kergetése.
Tiszta beszéd
A Jobbik, miként arra Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító elnöke, jelenlegi alelnöke rámutatott a párt vezetőivel való találkozás után, sokat tett azért, hogy a tiszta beszéd visszanyerje a maga rangját a politikában. Nyíltan szólt valamennyi nemzeti sorskérdésről, mondandóját soha nem igazította az ellenfél elvárásaihoz. Így lett belőle szélsőséges, rasszista, fasiszta, náci szervezet a fősodratú sajtó berkeiben. A párt most középre igyekszik, néppártosodik úgy, hogy lényegi mondanivalóján nem változtat. Vona Gábor erről is őszintén beszélt: a vadhajtásokat le kell nyesni, nem szabad magas labdákat feladni a párt és a nemzet ellenségeinek. Nem tagadta: eddig is voltak vadhajtások, csak eddig nem nézett oda. Ennyi az, amit valóban meg lehet és meg is kell tenni. Ettől még nem fog egyből megváltozni a mainstreamsajtó Jobbikhoz való hozzáállása, de egy önmagát komolyan vevő közéleti személyiség egy idő után nem fogja tudni visszakézből lenácizni a pártot.
Más kérdés, hogy miként Botka János MSZP-s politikus egy őszinte pillanatában elmondta, a fasisztázás tisztán eszközjellegű a baloldal számára. Maguk sem hiszik, amit mondanak, de mondják, mert politikai hasznot remélnek tőle. Számukra „az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg”. De a bélyeg egyre kevésbe ragad, egyre többen látnak át a szitán. A megélhetési rettegők, a minden bokorban gaz szélsőségest sejtők szép lassan magukra maradnak, és előbb-utóbb saját szórakoztatásukra szervezhetnek nácizó-fasisztázó felolvasóesteket. Van esély rá, hogy a 2018-as választás valóban a Fidesz és a Jobbik között dőljön el, ahogy azt a jobbikosok a tapolcai győzelem után előszeretettel mondogatják. Bő negyed évszázados késéssel a magát baloldalnak mondó neoliberális, globalista, kozmopolita politikai szövetség végre oda kerülhet, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nemzetpolitikáról vitatkoztak a Kolozsvári Magyar Napokon
Széleskörű politikai konszenzusra van szükség Magyarország nemzetpolitikájában - hangzott el pénteken délelőtt a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett Nemzetpolitika, szomszédságpolitika. Mely témákban lehetséges nemzeti konszenzus kialakítása? című beszélgetésen. Két meghívott, Gulyás Gergely, a FIDESZ országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes és Schiffer András, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, frakcióvezető vitatkozott Toró Tibor, a Sapientia EMTE oktatója moderálásával.
Toró Tibor előjáróban felvázolta, hogy a nemzetközi rendszerbe való integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat és a nemzetpolitika határozza meg egy állam külpolitikáját.
Gulyás Gergely szerint egyetérthetünk abban, hogy a magyar politika olyan területe kellene hogy legyen a nemzetpolitika, amelyben széles egyetértés uralkodik. Röviden felvázolta, hogyan vélekedett az Antall-kormány erről a kérdésről, majd miként szorult háttérbe elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége alatt a nemzetpolitika.
A fideszes politikus szerint 1998 után az ellenzékbe szoruló MSZP is érezte, hogy nemzetpolitikára mégis szükség van, de az SZDSZ ellenezte az érdemi előrelépést - ennek ellenére a státustörvényt megszavazták, majd lezajlott a "23 millió románnal" riogató kampány, a december 5-i népszavazás. Gulyás hozzátette, később a szocialisták a "saját gyalázatos álláspontjukat" felülírták, az MSZP kolozsvári bocsánatkérést pedig méltatja. A pozitív fellendülésnek a két új párt (LMP és Jobbik) is egyetértett azzal, hogy nem a nemzetpolitika, ahol meg kell mostani az országot - fogalmazott a képviselő.
Orbán lemondott az autonómiáról
Az LMP elnöke azt tartaná nyilvánvalónak, hogy nemcsak a nemzeti- hanem a külpolitika terén is egyfajta konszenzus alakuljon ki. Abban viszont, hogy van-e esély megegyezésre, Schiffer András szerint mindig a kormánynak van elsősorban felelőssége, Magyarország ugyanakkor hátrányban van, mert míg a románok vagy lengyelek az aktuális belpolitikai viaskodástól függetlenül egységes külpolitikát folytatnak, a magyarok erre képtelenek voltak. Az Európai Parlament színpadán is belpolitikai meccseket játszanak le magyar pártok, ez pedig egészen egyedülálló, ráadásul Magyarország pozícióit gyengíti – tette hozzá.
Észre kellene venni, hogy az európai integrációval kapcsolatban egészen más érdekei vannak Magyarországnak ma, mint a rendszerváltás után, a "magországok" és a perifériás országok közti feszültségre kellene fektetni a hangsúlyt - mondta. A szomszéd országokkal való kapcsolat éppen ezért alapvető gazdasági, geostratégiai érdekekről kellene szóljon. Orbán Viktor nemrég kijelentette, hogy vége van az értékek mentén való külpolitizálásnak, ez Schiffer szerint azt jelenti, hogy a miniszterelnök lemondott az autonómiatörekvések támogatásáról. Fontos ugyanakkor, hogy kialakult a látszat, miszerint Magyarország Putyin csatlósa, ez pedig szintén hatalmas csapás a határon kívüli magyar közösségeknek.
Gulyás: egyértelművé kell tenni, hogy milyen értékeket vallunk
Gulyás Gergely elmondta, a szomszédos országokban kizárólag a határokon belül vannak terítéken nemzetpolitikai kérdések, ezért könnyű konszenzusra jutniuk. Az előző rendszereket vizsgálva kiderül, csak a magyarországi volt nemzetietlen, le is tagadták a 4-5 millió határokon kívül élő magyart, ezt pedig átvette a rendszerváltás után az MSZP is – emlékeztetett. Abban ugyanakkor van igazság szerinte, hogy az állam érdekérvényesítő ereje az elismertségen is múlik, akkor számíthatnak szövetségesekre, ha egyértelművé teszik, hogy számukra mik a fő értékek - például magyarság érdekeinek képviselet. Hangsúlyozta azt is, a magyar kormány igenis támogatja az autonómia ügyét.
Egyetértés akkor van nemzetpolitikában, ha senki nem kísérli meg játékszerként felhasználni a külhoni magyarság érdekeit - jegyezte meg az elhangzottakra reagálva Schiffer. Kijelentette, örvend annak, hogy Gulyás "finoman ellentmondott" Orbánnal mondván, hogy szerinte értékalapú külpolitikára van szükség, de nem ez van a miniszterelnök fejében. "Orbán világosan kimondta, hogy szakított az értékalapú külpolitizálással" – hangoztatta az ellenzéki politikus.
Schiffer szerint a rendszerváltás után a politikai elit oldalaktól függetlenül azt gondolta, hogy ha Brüsszel elvárásainak maradéktalanul megfelel, akkor fel fog virágozni az ország. Azért jártak Brüsszelbe és Washingtonba, hogy elismertessék Magyarországot, ma pedig ár a ló túlsó oldalára estek: a miniszterelnök egzotikus diktatúrák vezetőivel tárgyal, és ebből valóságos sportot űz – jelentette ki.
Pozitív tapasztalatok, ócska trükkök
Az LMP eleve azt gondolta, hogy a parlamenti választási kampányból ki kellene hagyni a külhoni magyarok lakta területeket, mert senkinek nem jó az, ha a belpolitikai küzdelmeket telepítik a külhoni magyarság közösségeibe - fogalmazott Schiffer. Véleménye szerint az autonómiatörekvések támogatása, a nemzetpolitika zavaró tényezővé vált, Orbán fejében "a történet le is van zárva". Úgy látja, szövetségesekre pedig találnának Európa keleti oldalán, el kellene mozdítani az Uniót, hogy ne a tőke, hanem az emberek Európájáról beszélhessünk.
A kormány pozitív nemzetpolitikai lépéseit említve Schiffer pozitívumként említette meg a határon túli iskolakirándulások támogatását, az viszont "ócska trükk" volt szerinte, hogy az erdélyi magyarok szavazhattak levélben, a nyugatra vándorló magyarok viszont nem.
Gulyás Gergely az állampolgárság kiterjesztéséről elmondta, pozitív tapasztalatokat hozott, ugyanakkor szerinte ez volt a legfontosabb nemzetpolitikai döntés Magyarországon 1920 óta. A kormánypárti politikus fontosnak tartja a Nemzeti Összetartozásról szóló napot, hiszen először fordultak szembe azzal a sérelmi szemlélettel, amely a trianoni döntés utáni kilenc évtizedet meghatározta.
A kiterjesztett választójogról kijelentette, a mai magyar társadalmi valóságot ismerve jó döntés volt, hogy korlátozott mértékű beleszólást társítottak hozzá. Ha meghaladnák a mai szintet, olyan belpolitikai viták születnének, amelyek nemkívánatosak – vélekedett. Elmondta azt is, amíg Románia nem engedélyezi a székely zászló kitűzését, addig nem beszélhetünk jogállamról.
maszol.ro

Autonómiatörekvések anyaországi szemmel
Egy magyarországi kormánypárti és egy ellenzéki politikus vitatkozott tegnap Kolozsváron a határon túli magyar autonómiatörekvések anyaországi támogatásáról. A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Schiffer András, az LMP társelnöke osztotta meg gondolatait a kérdésről.
Schiffer András úgy vélte, hogy Magyarország feladta a határon túli autonómiatörekvések támogatását azzal, hogy az értékelvű külpolitikát a pillanatnyi gazdasági érdekek kiszolgálásával helyettesítette. „A kalmárkodásnak alávetett geostratégia azt a látszatot keltette, hogy Magyarország Putyin csatlósa, és ezt Bukarest remekül kihasználja. Ezzel házal Brüsszelben, Washingtonban, ez pedig óriási csapás a határon túli magyarság törekvéseinek” – jelentette ki Schiffer András. Az LMP társelnöke szerint ez azért is rossz, mert a térség országai fokozottan egymásra lennének utalva, csak akkor lenne esélyük a felemelkedésre, ha együttműködnének egy új Európa megfogalmazásában. Gulyás Gergely cáfolta, hogy a kormány letért volna az értékelvű külpolitika útjáról, és méltánytalannak tartotta azt a vádat, hogy nem támogatják a határon túli autonómiatörekvéseket. „Egy ilyen jellegű magyar állami tevékenység 2012 januárja óta a magyar alkotmánnyal is ellentétes lenne” – jelentette ki a fideszes politikus. Azt azonban elismerte, hogy „Magyarországnak nem jó a nemzetközi elismertsége, és ez sok esetben az érdekérvényesítő képessége erejét is mérsékli”. Példaként hozta fel, hogy a kormányoldalnak az Európa Tanácsban a kisebbségi jogok érvényesítése helyett arra kell pazarolnia az energiáját, hogy elhárítsa azt a „Magyarország elleni hadjáratot”, amelyet a MSZP is támogat. Azt is hozzátette azonban, hogy nem kell csodát várni a nemzetközi szervezetektől. Antall József, Horn Gyula és Orbán Viktor első kormánya alatt jó volt Magyarország nemzetközi megítélése, de akkor sem sikerült előbbre mozdítani a határon túli autonómiatörekvéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki bizonyított és aki nem
A kommunista diktatúra esztendeiben hajlamosak voltunk azt hinni, hogy a köznapi terror, a személyi kultusz, az emberi és polgári jogok rendszeres csorbulása mellett a magánélet titkosszolgálati górcső alá vétele, a korrupció és a hazugság is kizárólag e rendszer sajátossága. És bezzeg „a szabad, demokratikus, kapitalista Nyugaton” ez másként van. Úgy véltük, hogy ha a térség országainak nyugati mintájú társadalmi berendezkedése lesz, e negatív jelenségek eltűnnek – egyesek egy csapásra, mások fokozatosan.
Ehelyett azt kell tapasztalnunk, hogy a világ első számú nagyhatalma, a „demokratikus mintaállam” a magánélet szentségével mit sem törődve lehallgatja az egész világot. A korrupció kisebb-nagyobb mértékben valamennyi országban jelen van – az Egyesült Államokban még legalizált formát is adtak neki, lobbizásnak nevezik –, a politikai hazugság, az orwelli „duplagondolkodás” és az „újbeszél” nélkülözhetetlen „demokratikus” rendszerelem. S ami a leglehangolóbb: úgyszólván semmiféle következménye sincs, ha valakit hazugságon érnek. Idézhető bőven határon inneni s túli példa az elmúlt 25 évből.
Hazugságfolyam
Horn Gyula ismételgethette monomániásan, hogy az MSZP soha nem hazudott ellenfeleiről, miközben a „magyar” baloldal a kezdet kezdetétől mindmáig társadalmi osztályok, politikai erők, vetélytársak és történelmi személyiségek rágalmazására, diabolizálására építette politikai kommunikációját. Nyilatkozhatta azelső választást kis híján megnyerő SZDSZ pártigazgatója, Vidos Tibor 1990-ben (!) a New York Times-nak, hogy Magyarországon nem bocsátják meg a zsidóknak, hogy zsidók, s hogy gyűlölik őket. Hazudhatott Kovács László zsinórban, még a Népszabadság is azt írta róla, hogy „Jó napot, hazudta Kovács László”, nem történt semmi. Illetve állítható, hogy az álbaloldal 2010-es történelmi bukásában ez is benne volt. Lehet, hogy így van, de benne volt a minősíthetetlenül gyenge kormányzás, a választók lenézése, a magyar állam szétzilálása és eladósítása, a magyar öntudat elleni folyamatos támadás s még sorolhatnánk. Talán a lelepleződött hazugságok is belejátszottak e fordulatba.
Kérdés: Erdélyben mikor fogjuk azt tapasztalni, hogy a hazugságon kapott politikus úgy jár, mint főhazug Gyurcsány, aki bárhogy próbálkozik visszakerülni az életképes alternatívát nyújtani tudó politikusok közé, megmarad egy törpepártelnökének. A mi tájainkon Frunda György az a politikus, akit messze legtöbbször kaptunk hazugságon és/vagy félrevezetésen. Ha nem szólunk semmiről, ami politikai értékelés kérdése lehet – arról, hogy a közel három éve már elkésett 1992 októberi Kolozsvári (autonómia-)Nyilatkozatot elsietettnek nevezte, hogy miket írt és mondott Neptun-ügyről, hogy az „ő információi szerint” az erdélyi magyarság nagy része 1992-ben „nem akart” autonómiát, hogy már 1993-ban kormányon szerette volna látni az RMDSZ-t –, s csak az állításai közül tényszerűen, fehéren-feketén cáfolható állításait tekintjük, máris akkora a lista, hogy az egyes hamis állítások kontextussal együtt való bemutatása szétfeszítené e kis írás kereteit.
De hogy ne maradjon testetlen vád a fenti megállapítás, hadd említsünk fel néhány példát címszavakban, utalásszerűen. Frunda György 1996-ban egy, a HVG-nek adott interjújában egyszerre állított hamisat a magyar–román alapszerződés lábjegyzetének tartalmával kapcsolatban és az államelnökjelölő SZKT szavazati eredményeiről. Az 1999-es csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson letagadta, hogy Horvátország állampolgárságot adott volna a határon túli horvátoknak, miközben addigra azt is tudni lehetett, hogy a Krassó-Szörény megyei horvát falvak épp ettől telítődtek új élettel. Azt nyilatkozta 2001-ben, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosított az erdélyi magyarság számára Romániában, miközben tankönyvkommandók kotorásztak gyermekeink táskájában országszerte, s mindmáig még azt is Bukarestben döntik el, milyen nevet vehet fel egy székelyföldi magyar oktatási intézmény. Egy kulcsfontosságú 2002-es szabályzatfelügyelő bizottsági döntésről – amelynek szövegében az szerepelt, hogy a döntés jogerős – szemrebbenés nélkül azt állította, hogy nem jogerős, és ismételt kérésre sem volt hajlandó azt SZKT elnökként felolvasni. 2007-ben előbb fogadkozott, hogy az RMDSZ nem folytat negatív kampányt, majd néhány napra rá azt állította, hogy Tőkés László „az erdélyi magyarság ellen” indul európai parlamenti mandátumért. Azután itt van a nemrégiben előkerült kérdés, a Szekuritátéval való együttműködés ügye, ami nem sokakat lephetett meg, mint ahogy Frunda reakciója sem, aki mindent tagad. Nos, várjuk meg, hogy valóban perre viszi-e a dolgot, és hogy mi lesz a per végkimenetele.
Frunda visszalő
S miért ne említsük a legfrissebb esetet?
Miután Kincses Előd nyílt levélben szólította föl, hogy mondjon le a plagizáló és korrupcióval vélhetően nem alaptalanul vádolt román miniszterelnök tanácsadói posztjáról, követve egykori szenátortársa, Eckstein-Kovács Péter elvszerű példáját, Frunda erőteljesen védelmébe vette Pontát, nem kevesebbet állítva, mint hogy a román kormányfő nem sorolható a magyarellenes politikusok közé. Sőt, ezt még azzal is megfejelte, hogy az RMDSZ kormányból való távozása után nem csorbultak a magyarság jogai. A magyarellenesség kérdésében kötetekre rúgnak Pontának és elvtársainak Frunda állítását cáfoló sovén megnyilatkozásai, s azt is érdemes megemlíteni, hogy Ponta első, még a 2012-es választásokat megelőző, puccsízű kormányra jutása idején olyan magyarellenes hecckampány zajlott, amelyre egymástól független értékelések szerint csak a kilencvenes évek elején volt példa. S hogy nem csorbulnának folyamatosan a magyarság jogai? Ilyet csak az állíthat, aki nem néz tévét, nem hallgat rádiót, nem lapozza fel az újságokat, s minden hír elől elzárkózik. A MOGYE-ügytől a székely zászló kálváriáján át nagyjaink (Wass Albert, Nyírő József) emléke ápolásának megakadályozásáig igen hosszú a jogcsorbulások sora.
De Frunda nem elégszik meg ennyivel, visszalő Kincsesre. Szerinte a jeles ügyvéd frusztrált, mert egykor kollégák voltak, s ő, mármint Frunda bizonyított, míg Kincses nem. Igen, valóban kollégák voltak, a különbség közöttük az, hogy Kincses mindig is magyarnak vallotta magát, míg Frunda kevésbé, erre megannyi marosvásárhelyi tanú akad. Kincses vállalta Tőkés László védelmét a román kommunista terrorállammal szemben 1989-ben, míg Frunda nem, Kincses megmaradt hithű autonomista politikusnak, míg Frunda abban jeleskedett, hogy aláaknázza az autonómiatörekvéseket. Elég csak azt az esetet említeni, amikor bekérte magát az Európa Tanács elnöke és Izsák Balázs közötti találkozóra, s élből kontrázta a Székely Nemzeti Tanács elnökének állításait.
S ilyen múlttal, íme, Frunda veszi magának a bátorságot, hogy ítélkezzék az emberi, erkölcsi és politikusi integritását minden körülmények között megőrző Kincses felett. Ezt sem hittük volna negyed évszázada, egy új rendszer küszöbén.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Terrorügy”: súlyos torzítások és manipulatív értelmezések
Vizsgálati fogságban marad a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István a legfelsőbb bíróság döntése értelmében. Ügyvédje a döntésről a sajtóból értesült, az indoklást nem kapta meg. Az RMDSZ elnöke az államfővel és a miniszterelnökkel is egyeztetett az ügyben.
A legfelsőbb bíróság elutasította szerdán este a merényletkísérlettel gyanúsított Beke Istvánnak az előzetes letartóztatás ellen beterjesztett fellebbezését – közölte a Mediafax hírügynökség. A jogerős döntés értelmében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke harminc napig mindenképpen vizsgálati fogságban marad.
Dragoş Cristian Lică, Beke István ügyvédje csütörtökön a Krónikának elmondta, a döntésről a sajtóból értesült, az indoklást nem kapta meg, az erre vonatkozó értesítést pedig az intézmény honlapján sem tették közzé.
„Ilyesmi nem történt eddig velem az ügyvédi karrierem során. Egyébként egy héttel korábban kikértem a nyomozati anyagot az ügyészségtől, hogy megfelelőképpen előkészítsem a védelmet, de az iratcsomót csak szerdán, a legfelsőbb bíróság tárgyalása előtt bocsátották rendelkezésemre” – mondta Dragoş Cristian Lică. A Krónika kíváncsi volt a jogász szakmai véleményére az üggyel kapcsolatban, mint ahogy arra is, mivel magyarázható, hogy a merénylet előkészítésével gyanúsított Beke állítólagos cinkosait nem vették őrizetbe. Dragoş Cristian Lică azt mondta, erről majd a bírósági tárgyaláson fogja kifejteni a véleményét.
Dragoş Cristian Lică nem tartja korrektnek, hogy a központi sajtó negatív színben igyekszik feltüntetni HVIM-et, és nem tesz említést az ifjúsági szervezet karitatív tevékenységeiről. „Eljön annak is az ideje, hogy a védencem megadja a választ mindazokra a kijelentésekre, melyek az üggyel kapcsolatban elhangzottak” – tette hozzá a brassói ügyvéd.
Ezzel egy időben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloş kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetést a kézdivásárhelyi terrorvádról, és levélben tájékoztatta álláspontjáról az Európai Unió országainak bukaresti nagyköveteit. A szövetség csütörtöki közleménye szerint Kelemen Hunor a leghatározottabban visszautasította, hogy a román politika és média egyes képviselői a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani.
„Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom” – idézett a nagyköveteknek küldött levélből az RMDSZ közleménye. Az RMDSZ elnöke közölte, az elmúlt napokban mind Klaus Johannis államfőt, mind pedig Dacian Cioloş miniszterelnököt tájékoztatta a szövetség álláspontjáról, és mindketten osztották aggályait. Hozzátette, Románia vezetői megnyugtatták abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. „Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nyaköveteknek szerdán eljuttatott levélben.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak a tájékoztatást. Kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. Nehezményezte ugyanakkor azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsolták a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele.
„A főügyészség szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztálya (DIICOT) eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke István szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését.
„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői (...) a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.
A háromszéki politikusok eközben a bizonyítékok felmutatását sürgetik a kézdivásárhelyi „terrorügyben”, valamint sepsiszentgyörgyi zászlócsere kapcsán. A Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki ülésén napirend előtti felszólalásában Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) tanácsosa kijelentette, furcsának találja, hogy a megyei közrendészeti hatóság (ATOP) legutóbbi ülésén a prefektúra képviselője nem kívánta napirendre tűzni a két Kovászna megyei incidens megvitatását. Az ATOP ülésen szintén résztvevő Sabin Calinic szociáldemokrata tanácsos kifejtette: a rendőrség állítása szerint a sepsiszentgyörgyi ismeretlen katona szobra melletti zászló levételéről léteznek felvételek, ám ezek nem nyilvánosak, ezért nem mutatták be a testületnek sem.
Tamás Sándor megyei tanácselnök azzal kezdte beszédét, hogy az RMDSZ minden szélsőséges megnyilvánulást elítél, de elfogadhatatlannak tartja, hogy a sajtó egy része „egy feltételezett cselekvésre hivatkozva kollektíven terroristának bélyegezze meg Székelyföld lakóit”. „Elítélem Csibi Barnát, aki felgyújtotta Csíkszeredában az Avram Iancu-t ábrázoló szalmabábut, de ugyanígy jogi következményei kell legyenek annak, amikor román fiatalok meggyalázták a Kökös határában levő Gábor Áron emlékművet, és erről videót töltenek fel az internetre” – mutatott rá Tamás Sándor, aki azt kérte, vessenek véget az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a kettős mérce alkalmazásának.
A tanácselnök a sajtónak kifejtette, kérdések vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy valóban lecserélték-e november 30-án reggel az ismeretlen katona szobra mellett felhúzott román zászlót székely zászlóra. Hangsúlyozta, a lakosságot nem lehet két hétig bizonytalanságban tartani, ha vannak bizonyítékok, hozzák azokat nyilvánosságra. Egyébként a megyeszékhelyen többen úgy vélik, hogy a szobor mellett ugyanaz a régi, megkopott román zászló lobog, mint november 30. előtt, holott a rendőrség és a prefektúra szerint Sebastian Cucu kormánymegbízott vitt új lobogót az ismeretlen tettesek által eltávolított helyére. Csütörtökön egyébként ismét utcára vonultak a kézdivásárhelyiek és a sepsiszentgyörgyiek, hogy Beke István letartóztatása ellen tiltakozzanak.
Budapest is figyel
A magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint „le lehet szögezni, hogy valamilyen nagy magyar terrortámadásról nem lehet beszélni, ami a román állam ellen irányult volna a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom részéről”. A szocialista (MSZP) Molnár Zsolt a testület szerdai ülésén az üggyel kapcsolatban elmondta: keveset tudnak a HVIM-mel összefüggő, „robbanóanyaggal visszaélés, terrorgyanú és a román alkotmányos rend elleni szervezkedéssel kapcsolatos” ügyről. A politikus úgy vélekedett: a nyomozás feladata kideríteni, hogy „mennyire lehet ezt az ügyet komolyan venni vagy mennyire inkább alapvetően ez egy koncepciógyanús ügy lenne”. Szerinte egyiket sem lehet állítani a két változat közül.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro

Tőkés: megperzselődhet a Fidesz az RMDSZ-szel
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrégi kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás.
Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a (Gyurcsány Ferenc vezette – szerk. megj.) Demokratikus Koalícióval.
„Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az RMDSZ választási fölényére" – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti" a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika.
Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra. Krónika (Kolozsvár)

Új választási pártot javasol az EMNP
Közös erdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os romániai önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be Szilágyi Zsolt (képünkön), az alakulat országos elnöke, Kolozsváron. Sem az RMDSZ, sem a politikai elemzők nem hisznek ennek sikerében.
Szilágyi szerint már a nyáron tartandó önkormányzati választásokon a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának a magyar jelöltek azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. Azokon a településeken, ahol a magyarság többséget alkot, a három magyar politikai alakulat versenyezhetne a tisztségekért.
Az EMNP álláspontja szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar politikai szervezetek összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. A koalíciók ugyanis a választási törvény szerint a 6,5 százalékot kitevő magyarság számára aligha teljesíthető választási küszöböt szabnak. Szilágyi Zsolt emlékeztetett, az RMDSZ decemberben azt kérte az EMNP-től, ne induljon az őszi parlamenti választásokon. Hozzátette, akkor nőnek meg a magyarok sikeres választási szereplésének az esélyei, ha a magyar pártok összeadják az erőiket, nem pedig kiszorítják egymást. Az EMNP azt javasolta, hogy Erdélyi Magyar Szövetség néven alakuljon meg a választási párt, és annak logója összesítse a három szervezet jelképeit. Mint rámutatott: az erdélyi magyar pártok összefogása egy olyan választóréteget mozgósítana, amelyet külön-külön egyik szervezet sem tud megszólítani. Szerinte a választási párt a megtisztulásra is lehetőséget teremtene. Ennek a jelöltlistáira csak olyan politikusok kerülhetnének fel, „akikre nem vetül a korrupció árnyéka”. Az EMNP elnöke elmondta: az együttműködésre vonatkozó javaslatukat az elmúlt napokban juttatták el Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, és arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban tárgyaljanak róla. Hozzátette, olyan kétoldalú tárgyalásokra készülnek, amelyeken egyik oldalon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetsége, másik oldalon pedig az EMNP jelenik meg.
Szilágyi Zsolt javaslatcsomaggal jön
Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ-nek eljuttatott javaslatcsomag az erdélyi magyar politikai pluralizmusnak a tudomásul vételén alapul. Ebben javasolták az erdélyi magyar politikai szervezetek egyeztető fórumának az újraélesztését, az autonómiatörekvések összehangolását, egy közös erdélyi magyar jogvédő szolgálat elindítását és egy olyan közös testületnek a létrehozását, amely az erdélyi magyarságnak juttatott román költségvetési források elosztása fölött őrködne. Hozzátette, hogy a források fölött jelenleg egyedül az RMDSZ rendelkezik, és e források elosztása a közösség számára átláthatatlan. Az EMNP elnöke azt is elmondta, bízik abban, hogy az RMDSZ vezetői tanulni tudnak a múltból, és belátják, hogy a közösség érdeke fontosabb, mint a pártérdek. Szilágyi Zsolt újságírói kérdésre hozzátette: ha van politikai akarat, megoldást lehet találni az összefogás technikai problémáira. Ezek közé tartozik, hogy az érvényes törvények szerint egy politikus nem lehet egy időben a saját pártjának és a létrehozandó választási pártnak is a tagja, és ha kilép abból a pártból, amelynek színében önkormányzati tisztséget nyert, elveszíti a mandátumát.
Az RMDSZ bírálja az ajánlatot
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke közleményben bírálta Szilágyi Zsolt választási párt megalakítására vonatkozó javaslatát. Kovács kiemelte: 1989-ben az alapítók szövetségi struktúrában hozták létre az RMDSZ-t, és elvetették a pártstruktúrát, mert úgy vélték, hogy a közképviseletnek egy hangsúlyos társadalomszervezői munkát is el kell látnia. „Szilágyi az elmúlt tíz évben két pártot is létrehozott, és úgy látszik, tapasztalatait egy választási párt megalakításában akarja kamatoztatni. Biztos vagyok benne, hogy a magyar képviselet megerősítése az önkormányzatokban és a parlamentben nem egy újabb párt, hanem az RMDSZ által valósítható meg” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök. Kovács Péter sérelmezte, hogy az EMNP az RMDSZ-szel elkezdett tárgyalás két fordulója között a sajtón keresztül üzenget. Szerinte ez megkérdőjelezi az összefogásra vonatkozó javaslat komolyságát.
Tőkés: megégetheti magát a Fidesz az RMDSZ-szel
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrég tett kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás. Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a Demokratikus Koalícióval. „Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az  RMDSZ választási fölényére” – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti” a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika. Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra.
Csekély az esély az összefogásra?
Erdélyi elemzők szerint csekély az esélye annak, hogy egy erdélyi magyar választási párt színeiben egymással összefogva vegyenek részt az idei választásokon az erdélyi magyar pártok. Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára szerint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között zajló taktikai, retorikai küzdelem részéről van szó. „Azt hiszem, az EMNP is tisztában van azzal, hogy az RMDSZ nem fogadja el ezt a javaslatot” – jelentette ki az MTI-nek. Hozzátette, hogy az RMDSZ és az EMNP között „együttműködési versengés” folyik. „Mindkét fél a pozícióinak a feladása nélkül akarja bizonyítani, hogy ő az együttműködőbb. Nyilván a versenyhelyzet marad” – állapította meg Bakk Miklós. A politológus szerint a budapesti kormányzat együttműködést sürgető állásfoglalásai – melyek legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén jutottak kifejezésre – azt jelzik, hogy Budapest elfogadta a létező erőviszonyokat.
Kiss Tamás szociológus, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója is úgy látta, hogy maga az EMNP sem hiheti, hogy létrejön a választási párt. „A romániai magyar politika domináns szereplője az RMDSZ, a szövetségnek pedig ez nem felel meg” – magyarázta az MTI-nek az elemző. A szociológus a választási racionalitás szempontjából fajsúlyos érvnek tartotta, hogy az RMDSZ egy 26 éve bejáratott márkanév, amelyet nem érdemes feladni. Szerinte nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság összefogást vár a politikai szereplőktől, de a választók beérnék azzal is, hogy az összefogás az RMDSZ szervezeti keretében történjék meg. Kiss Tamás úgy vélte: segíti is, meg nem is az összefogást az, hogy Budapest ezt várja el a politikai szereplőktől. Hozzátette: az RMDSZ ellenzékeként megszületett Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt eddig „a magyar nemzetpolitika támogatásával” tudott részt venni a választásokon. A budapesti támogatás azonban mára elfogyott, és az RMDSZ is legalább annyira tárgyalópartner a magyar kormány számára, mint a két kis párt.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kifütyülés egykor és most
A jelenkori történelemhamisítás iskolapéldája az, ahogy a balliberális média a köztudatba sulykolta, hogy 1992. október 23-án Göncz Árpádot a szkinhedek fütyülték ki s fojtották bele a szót.
A valóság ezzel szemben az, hogy Göncz Árpád ekkorra már kimutatta foga fehérjét, ismételten és alkotmánysértő módon akadályozta az állam demokratikus működését (lásd a taxisblokád idején játszott gyászos szerepét valamint azt a tényt, hogy nem írta alá a közmédia vezetőinek, a cseppet sem pártatlan, hanem a baloldal mellett kőkeményen elkötelezett Hankiss Elemérnek és Gombár Csabának a felmentését; e tárgykörben az Alkotmánybíróság is hozott egy elvi döntést, mely meglehetős egyértelműséggel rámutatott, hogy Göncz lépése alkotmánysértő volt) s már tudni lehetett róla, hogy nem semleges államfő, hanem egy pártkatona, aki az ország kormányozhatóságát biztosító MDF-SZDSZ paktumnak köszönhette magas pozícióját. 
Egy nemzetellenes SZDSZ-es vagy MSZP-s politikus, hívják Bauer Tamásnak, Haraszti Miklósnak, Göncz Árpádnak vagy Gyurcsány Ferencnek, egy nemzeti ünnepen, nyilvános fellépésen igencsak kockáztatja, hogy kifütyüljék. 
Pont ez történt. 
Teljesen mellékes, hogy volt a téren tán egy tucat  szkinhed és ők is fütyültek. A balliberális média az ő kiemelésükkel, előtérbe tolásukkal képes volt a világgal és az ország nagy részével elhitetni, hogy a szkinhedek műve volt a kifütyülés. Holott, ha a tömeg nem lett volna Göncz ellen hangolva, akkor esélyük nem lett volna a bőrfejűeknek, mint ahogy 1991. március 15-én sem volt esélye annak a pár anarchistának, aki „Fasiszta geci a kormány” feliratú molinót feszítettek ki, amikor Magyarország rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnöke, Antall József a mikrofonhoz lépett. Teljesen véletlenül ott álltam tőlük 5 méterre, arra lettem figyelmes, hogy dulakodás van. Hogy miért, azt másnap tudtam meg a Népszabadságból. A felirat nagyjából 5 másodpercet volt a magasban, s a két senkiházi örvendhetett, hogy nem lincselték meg őket.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, miután nevét adta az RMDSZ úgynevezett autonómia-statútumához (mely nem Székelyföldről szól, hanem három, 1968-an megrajzolt megyéről, mely a román prefektus számára akár a hadsereg bevetését is lehetővé teszi a helyi lakossággal szemben), miután stratégiai szövetséget kötött két éve azzal a párttal, tételesen az RMDSZ-szel, mellyel szemben létre s mely az idei választásokon e párttal közösen indul, csodálkozik, hogy a Székely Szabadság Napján a tömeg kifütyüli.
S miként az SZDSZ bértollnokai a szkinhedekre kenték a kifütyülést, feledtetni próbálva az elnökük elleni jogos össznépi elégedetlenséget, Bíró Zsolt a Néppártra próbálja fogni önfeladó, a párt létértelmével ellentétes politikájának köszönhető kifütyülését.
Vérlázító, de egyben szánalmas próbálkozás ez.
Persze a gyenge emberek mindig másban keresik a hibát, ahelyett, hogy tükörbe nézzenek és azon gondolkozzanak, hogy ők mit rontottak el.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Előszó a fekete márciust taglaló kötethez
 A marosvásárhelyi pogrom 26. évfordulója alkalmából mutatták be március 21-én a budapesti Magyarság Házában Kincses Előd ügyvéd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének magyar és román nyelvű 3., valamint angol nyelvű 2. kiadását. Az alábbiakban közöljük az első és második angol kiadás szerkesztőjének, Christopher Keelingnek a kötetekhez írt előszavát azzal a megjegyzéssel, hogy a szerző Klaus Johannis államfővel kapcsolatos illúziói időközben elszálltak.
Egy kis magyarázat: én vagyok az a Harry Richards, aki e könyv első angol kiadását szerkesztette negyed évszázaddal ezelőtt. Álnevet használtam, mert akkor még a müncheni Szabad Európa Rádió központi hírrészlegének voltam szerkesztője.
Amikor a Szabad Európa Rádió készült átköltözni Prágába, úgy gondoltam, inkább szabadúszó újságíróként folytatom a munkám, maradva a Kelet-Európa témánál. A hozzáférhetőség és az interjúk létfontosságúak egy újságíró számára. Azt gondoltam, nem válik hasznomra a román Vatra-vezetőknél, ha azonosítanak és megtudják, hogy nyomtatásban fasisztának neveztem őket. Nos más karriert választottam, úgyhogy ez a probléma már nem áll fenn.
Látom, hogy Kincses Előd könyvének ezen új, angol nyelvű kiadásában – a tisztázott problémák következtében megejtett több módosítás közt – megemlíti azt a megalapozott feltevést is, miszerint a Vatra csupán egy fedőszerv volt, és a forradalmat követő évtizedben rejtett erők manipulálták a romániai nacionalizmus instabil formáit. Azonosít egy Szekuritáté-egységet és annak parancsnokezredesét, amely feltételezhetően a későbbi bukaresti bányászjárást szervezte, amikor a Bukarestbe szállított bányászok kormányellenes tüntetőket bántalmaztak. És megemlíti azt az elméletet, miszerint ugyanez az egység szervezte a feltüzelt román parasztok marosvásárhelyi támadását is.
Hogy állunk most? Bizonyos dolgok, amelyeket 1992-ben említettem, nem történtek meg: a szlovákok valóban rosszul bántak a magyar kisebbséggel, de nem úgy, hogy az bármiféle magyar akcióhoz vezetett volna. Ugyanakkor a szerbek által Boszniában és Koszovóban elkövetett bűncselekmények sokkolták a civilizált világot. S persze most Keleten a Putyin-rezsim viselkedése foglalkoztat minket − a Grúzia elleni támadások, a Krím-félsziget elcsatolása Ukrajnától, és a kelet-ukrajnai szeparatista mozgalom támogatása, hazai ellenfeleinek megölése London utcáin és otthon, a balti köztársaságok és intézményeik ellen irányuló megfélemlítési kísérletek és kibertámadások.
Súlyos problémák. Akkor pedig miért is említésre méltó ez a viszonylag csekély jelentőségű incidens Erdélyben, amely csupán öt életet követelt egy nap folyamán? Nos én úgy vélem (és ezt az eredeti előszóban is megjegyeztem), hogy azért, mert ez volt az első nemzetiségek és közösségek közti öldöklés, amely közvetlenül a kommunizmus bukása után robbant ki Kelet-Európában. És elég gyorsan bekövetkezett.
1992-ben Francis Fukuyama amerikai politológus megjelentette A történelem vége és az utolsó ember című munkáját, amelyben azt írta: „Aminek tanúi vagyunk, az nem pusztán a hidegháború vége vagy a háború utáni történelem egy bizonyos korszakának elmúlása, hanem a történelem, mint olyan vége is... Vagyis: az emberiség ideológiai evolúciójának végpontja és a nyugati típusú liberális demokráciának mint az emberi társadalomszervezés végső formájának egyetemessé válása.”
Ez a tézis már akkor is kétséges volt. Akkor is lehetett volna érvelni amellett, hogy a kommunizmus csupán befagyasztotta a történelem témáit. Magyarok és románok, lengyelek és oroszok hivatalosan testvéri, szocialista szövetségesekké váltak. A kommunizmus összeomlása nem azt jelentette, hogy a világ túllépett a történelemről alkotott legutóbbi (és hamis, kommunista) megközelítésen, és felkarolta a nyugati liberális demokrácia „egyetemessé válását”, hanem sokkal inkább az történt, hogy a kortárs történelem – főleg a nacionalizmus témája – felszabadult, hogy folytathassa történetét.
A kommunista Románia korrupciója és törvénytelensége lassan tűnik el. Többen megjegyezték már, hogy – ellentétben más kelet-európai országokkal – Romániában nem született olyan új párt, amely a kommunisták közvetlen örököse lett volna (nem úgy, mint például Magyarországon a Magyar Szocialista Párt). Ez azonban nem szükségszerűen a politikai egészség jele volt. Sokkal inkább az történt, hogy a régi rezsim cinikus káderei eltűntek szem elől, majd új köpönyegben bukkantak fel, gyakran a román nacionalizmuséban.
Ez most megváltozott. Erdély német lakossága ugyan rendkívül megfogyatkozott, de ma Románia elnöke német – Klaus Johannis, az erdélyi Szeben városának volt polgármestere, aki megválasztásakor fogadalmat tett, hogy megerősíti a tényleges jogállamiságot, és azonnal „munkához lát”. Ugyanakkor Victor Ponta volt miniszterelnök ellen adócsalás, pénzmosás és okirat-hamisítás miatt emelt vádat 2015 novemberében a román korrupcióellenes ügyészség. Ez is egyfajta haladás.
Christopher Keeling. Krónika (Kolozsvár)

Vigyázat, harapós kutyák Erdélyben!
Komoly működési hibák keletkeztek a legnagyobb erdélyi politikai alakulat rendszerében azután, hogy az eddigi, nagyjából egyértelmű közéleti viszonyok újrarendeződtek.
A legutóbbi választásokig még világos volt, hogy kik képviselik a jobboldalt és kik a baloldalt, de mivel a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) eredményei az elvárásokhoz képest túl gyengének bizonyultak, egy új „nemzetstratégiának" kellett létrejönnie. A román hatalom kitette az RMDSZ szűrét, és így felértékelődött az anyaországi kapcsolatok szerepe. A mindkét fél számára előnyös, „főzzünk levest abból, amink van" elv alapján megszületett a Fidesz–RMDSZ-kiegyezés, és így lassan, de biztosan megváltoztak a politikai kötődések.
Előbb Szász Jenő kapott egy „fontos" megbízatást Budapesten, majd Tőkés László a Fidesz színeiben vált európai parlamenti képviselővé, és végül Biró Zsolt egyezett ki az RMDSZ-szel. Az imént felsorolt fontosabb mozzanatokon kívül sor került még néhány látványos „összefogásra" és „visszatérésre", amely valójában az erdélyi politikai mezőny egybeolvasztását igazolja. Az RMDSZ keretein belül. Gyakorlatilag metamorfózison esik át a képviseletünk, amelynek sikeres véghezvitelére nagyjából akkora az esély, mint fából vaskarikát faragni. Főleg azért, mert mindezt úgy akarják megvalósítani, hogy a szervezet vezetőségének és szolgalelkű plebejusainak a névsora gyakorlatilag semmit sem változott az utóbbi esztendőkben. Vagyis az új nótát is a régi zenészekkel akarják elhúzatni. Erre pedig nem vevő mindenki.
Van egy erős balliberális mag, amely szorosabban kötődik az anyaországi érdekcsoportosulásokhoz, mint az erdélyi trendekhez. Ők a hatalmi- vagy erőpozíciójukat a jelenlegi ellenségüknek, a részben jobboldalivá vedlett RMDSZ-nek köszönhetik, és most éppen az eddigi „kenyéradójukat" szidják, ócsárolják, becsmérlik. Egy olyan helyzet állt elő, amelynek során az új hatalmi felállás még nem jött létre, de az egykori MSZP–SZDSZ-koalíció erdélyi „leszármazottjai" a haláltusájuk közeledtét érzik, ezek a tényezők pedig látványos megnyilvánulásokhoz vezettek.
A hatalom kegyeitől megválni kényszerülő bennfentesek előbb ugatni próbáltak, majd látván azt, hogy ez nem jár sikerrel, harapni is kezdtek. Így állhatott elő ez az új helyzet, hogy a korábban egy hajóban evező bajtársaikkal szembefordultak a kegyvesztettek. A nemrég még politikai szempontok alapján hatalomhoz juttatott erdélyi közéleti szereplőknek, intézményvezetőknek, újságíróknak és más döntéshozó személyeknek egy meghatározó része teljes odaadással támadni kezdte az RMDSZ-t, illetve annak a jobboldaliság tüneteit magán hordozó politikai megnyilvánulásait. Akárhogyan is rendezik az erőviszonyokat, a végső cél az, hogy az erdélyi közélet ne távolodjon el a választói akarattól, ne hódoljon be az aktuálpolitikának, hű legyen önmagához.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Krónika (Kolozsvár)

„AKINEK LEVÁGTÁK A KEZÉT ÉS A LÁBÁT, SOKÁIG ÉRZI MÉG SAJOGNI AZ UJJAKAT, AMIK NINCSENEK”
A BALLIBERÁLIS HANGADÓKAT NEM ÉRDEKLI TRIANON
Aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Megszokhattuk már, hogy a baloldali és liberális körök számára a történelmi események egy része szabadon értelmezhető, relativizálható, megtagadható. Ennek egyik legújabb ékes bizonyítéka a Párizsban élő Kende Péter szociológus állásfoglalása. (A Nagy-Magyarország nem létező képlet című interjú a szélsőbalos és liberális szellemiségű Népszavában jelent meg 2016. június 20-án.) Az egykori kommunista, Németh Péter főszerkesztő szerint Kende egy kvalifikált, tekintélyes történész, aki érdekes és érvényes véleményt fogalmazott meg. Kende szerint a „Trianon-eszme” nem népszerű, a közbeszédben már alig esik szó róla. „De hát mit lehet erről beszélni csaknem 100 év távlatában? (…) Trianonról ma sokkal kevésbé esik szó, mint 2010-ben vagy az Antall-kormány idejében. Mert kiderült gyakorlati használhatatlansága, értékének vitathatósága…”
Trianonnal tehát nem érdemes foglalkozni, mert már senkit sem érdekel. Transznacionalista-kozmopolita nézőpontból Kende eszmei állásfoglalása elfogadhatónak tűnik, annak ellenére, hogy köszönőviszonyban sincs a valóssággal. Ugyanis az ország nemzeti-jobboldali elkötelezettségű része még emlékszik a Magyarország eltörlésére irányuló aljas kísérletre, és egy-egy koncert végén még ma is zeng a nézőtér: „Vesszen Trianon!” A skandálók tisztán látják a jelenlegi helyzetet, de ettől még meglehet a véleményük. A magyarok jelentős része Székelyföldön járva otthon érzi magát, mert az ott élők ugyancsak magyarok, és szinte minden ház, műemlék, temető stb. a magyar múlt szerves része. Még akkor is, ha ez az érzés Washington és Brüsszel ügynökei számára tudatos provokációt vagy ósdi múltba révedést jelent. Az egyik székelyföldi gimnázium ballagásán a diákok az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát adták elő (a magyar himnuszt nem szabad, a románt pedig nem akarták elénekelni). A jelenlévők átszellemült arccal énekelték: „Mi egy vérből valók vagyunk.” Mielőtt a trianoni békediktátum kedvelői a fajelmélet emlegetésébe kezdenének, gondolják végig, mik a feltételei az izraeli állampolgárság megszerzésének.
Kende környezetében Trianon nyilvánvalóan nem téma, a balliberális, progresszív értelmiségiek számára Magyarország brutális szétdarabolása nem túlságosan jelentős esemény. A baloldali világnézet életidegen, torz felfogásának bizonyítéka az alábbi mondat is: „Ha a világot nem valamilyen ósdi nacionalizmus szemüvegén keresztül nézzük, akkor kiderül, hogy a határon túli – erdélyi, felvidéki stb. – magyarok egy része is habozna, ha azt kérdeznénk tőlük, hogy ők milyen nemzethez tartoznak.” Minden nemzetnek vannak árulói, és minden közösség tagjai között akadnak gazemberek, de én még olyan – a Kárpát-medencében élő – határon túli magyarral nem találkoztam, aki ne vállalta volna a magyarságát. Tudjuk, hogy például Franciaországban a nemzeti identitás vállalása elavult és nevetséges dolog, de a frankfurti iskola és ’68 neomarxista beteges szellemisége még ott sem fertőzött meg mindenkit.
Kende azonban bátran ítélkezik: „Aki itt felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést keresnek, háttérhatalmakat, holott az események nagyon jól megmagyarázhatóak a közvetlen adottságokból. Trianonra is így kell emlékezni.”
A „nemzeti összetartozás napja” szerinte értelmetlen kifejezés.
Kende lekezelő cinizmusa vérlázító. Valóban nincs szükség ideidézni az úgynevezett háttérhatalmakat, mert pontosan tudjuk, hogyan jutottunk Trianonig. Tudjuk, mit műveltek a román és szerb nacionalisták, milyen gyalázatos szerepet játszott a magyarság megcsonkításában Edvard Benes, Tomás Masaryk és Georges Clemenceau. Emlékszünk még az amerikai Thomas Woodrow Wilson semmibe vett pontjaira. De tudjuk azt is, hogy mennyire rosszul vizsgázott a magyar politikai osztály egésze, és mekkora felelősség terheli a szabadkőműveseket, valamint a szocialista-kommunista mozgalmakat. A magyar nép óriási árat fizetett a Tanácsköztársaság nevű kommunista diktatúráért.
De Kende Péter nincs egyedül ezzel a torz és magyarellenes szemléletével. 2015-ben Bauer Tamás, az SZDSZ egykori meghatározó figurája így emlékezett Trianonra: „A mai magyar establishment ma megint a nemzeti összetartozás napját ünnepli. A trianoni békeszerződés évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság. A trianoni békeszerződés kész tényeket rögzített: az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Magyarország románok, szerbek, horvátok, szlovákok lakta területei Romániához, Jugoszláviához, Csehszlovákiához kerültek, és a határokat a háborús győztesek javára vonták meg. Addig több mint tízmillió nem magyar élt kisebbségi sorban Magyarországon, ezen túl két-három millió magyar került kisebbségi helyzetbe a szomszéd országokban. Aki ezt nemzeti tragédiának tekinti, az több jogot vindikál a magyaroknak, mint a szomszéd népeknek. Ez számomra nem elfogadható.” Nehéz súlyos jelzők használata nélkül véleményezni Bauer eszmefuttatását.
Az ugyanehhez a szubkultúrához tartozó Kálmán C. György számára Trianonra emlékezni szánalmas dolog: „Bármilyen tartalommal, bármilyen alkalomból és bárkitől – ömlik a trianonozás, többé-kevésbé jól formált magyar mondatok ezrei hagyják el a klaviatúrákat naponta. Közvetett haszna máris van: a trianonozók (minden nemzetmentő búbánatuk dacára) bizonyára jól érzik magukat, ez hosszú távon egészségmegőrző és termelőerő-megújító hatású. Már csak azt kellene kieszelni, hogy hogyan másképp tudnánk még igába hajtani ezt a látens energiát.”
Ebben a témakörben mindenképpen érdemes szó szerint idézni az MSZP egyik titkos aktivistáját, Braun Róbertet, aki főtanácsadóként szolgálta Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont és Simor Andrást. Braun túllép Kendén, Trianon számára is ünnepnap. „Az új morális rend középpontjában a politikai nemzet áll: a közösség, mely létének értelme – az, amitől tagjainak többet ad, mint a puszta gazdasági érdekközösség – nem a felsőbbrendűség vagy etnikai-kulturális egyediség, hanem a közösen vallott értékek. A morális autonómia, a szabadság, a kultúrák és életformák egyenrangúságának, az ember veleszületett, elidegeníthetetlen jogainak és méltóságának a tisztelete, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a pillanatnyi kisebbségi vélemények és értékek védelmének, a demokrácia rendjének elfogadása és megvédése. A nyugatos értékrendet procedurális értékelv támogatja: egyenrangúságra, demokratikus vitára, a kisebbségi vélemények tiszteletben tartására épülő folyamatok biztosítják, hogy senkit ne zárjunk ki a nemzetből. Ezt a lehetőséget teremtette meg Trianon: azt, hogy másoktól függetlenül, szabadon és autonóm módon képviselhessük saját kultúránk értékeit és érdekeit. (…) Az új, 1920. június 4-én kezdődő történet – a tragédiában fogant nemzeti függetlenség és szabadság története – a magyar kultúrát képviselő és őrző politikai nemzet létét és fönnmaradását ünnepli. Az ünnep nem önmagáért való, hanem az értékekért, melyeket a nemzet képvisel.”
A marketinges Braun számára az ünneplés közben – az Egyesült Európa képében – felcsillan a boldog jövő lehetősége is.
„Az egészen bizonyos, hogy a Trianon előtti múlt narratív lezárása nélkül, a kontinuitás fönntartása mellett nincs modern és nyugatos Magyarország. Miközben nekem személyesen számos vitám van a nyugati politika jelenlegi gyakorlatával, az alapokkal kapcsolatban – szabadság, demokrácia, egyenrangúság, szolidaritás – nincsenek kételyeim. Vagyis a narratív lezáratlanságra épülő politika nemcsak tragikus, de káros is: szegénységet, szomorúságot és deprivációt eredményez. Mindennek tragikus aktualitást ad Macron francia és Gabriel német gazdasági miniszter közös cikke a The Guardianben: az Egyesült Európa ma már nem vízió, hanem történeti pillanaton belül létrejövő valóság. A magyar elitnek ma még van választása abban, hogy hova akar tartozni. Pár év elteltével, ha Magyarország nem változtat politikai világnézetének alapjain és illiberális politikai gyakorlatán, kívül reked a politikai és társadalmi egyenlőséget és minél többek számára gyarapodást és jó életet kínáló modern és nyugatos politikai kereteken. Évtizedek elteltével majd újra átkozhatjuk a nyugat igazságtalanságát és kiálthatjuk a magyarság cserbenhagyását. A Trianon fájdalmára, szenvedés- és nagyságtörténetére épülő narratíva fönntartása, a múlt le nem zárása ezt eredményezi. A történelem nem a szemünk előtt, hanem a részvételünkkel zajlik. Most. MOST. Ezért van szükség új, a független és önálló nemzeti létet ünneplő narratívára a progresszív oldalon, és ezért érdemes lezárni a kivagyi nagymagyar narratívát a konzervatív oldalon.
„A többi megbeszélhető.”
Nyilván e megbeszélhető dolgok közé tartozik az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport idei közleménye: „Ma van az ultranagymagyarok sírásnapja!!! Trianon, nemnemsoha, hiszekegyhülyeség! Vissza (Kis)Nagymagyarországot!” Ide vezet a nemzeti identitás feladása, a szellemi-kulturális önazonosság elveszítése. Ez politikailag abszolút korrekt, és az emberjogi fundamentalisták számára is elfogadható. A balliberális értelmiségi csoportokat egyáltalán nem zavarja, hogy Trianonban teljesen figyelmen kívül hagyták a Kárpát-medence etnikai viszonyait, hiszen minden harmadik(!) magyar egy idegen állam polgára lett. A nagyhatalmak a kisebbségek bosszúvágyának kielégítése érdekében lemondtak a népek önrendelkezésének és a méltányosságnak oly sokat hangoztatott elvéről is.
Ezt a diktátumot tudomásul lehet venni, de lélekben elfogadni nem szabad. Aki ezt teszi, az kiiratkozik a magyarok közösségéből. Mert aki nem vállal érzelmi, lélektani, kulturális és történelmi közösséget a magyarsággal, az mitől lenne magyar? Ahogy Illyés Gyula fogalmazott: „Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Végezetül emlékezzünk Karinthy Frigyesre, aki világpolgárnak nevezte magát, de az alábbi sorokat mégis ő vetette papírra: „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Tóth Gy. László
A szerző politológus
Magyar Idők (Budapest)

Vissza a múltba!
A Medián legfrissebb felmérése szerint a Fidesznek több támogatója van az összes magyar szavazó körében, mint a többi pártnak együttvéve, a maga 37%-ával fölényesen vezet, második a Jobbik 12%-kal, utána következik az MSZP 9%-kal, a DK 5%-kal, az LMP 4%-kal. Az Együtt 2%-át és a Magyar Liberális Párt 1%-át csak a precizitás kedvéért említem meg.
A biztos szavazók táborában még látványosabb a nagyobbik kormánypárt fölénye: 54%-kal vezeti a listát. A legnépszerűbb politikusok körében az első kilenc (!) helyezett kormánypárti, a tizedik, aki egyben a legnépszerűbb ellenzéki, Vona Gábor.
Ezt a trendet szeretné megtörni Molnár Gyula, az MSZP frissen megválasztott elnöke, valamint társa, a választmány új elnöke, Hiller István. Úgy tűnik, a kommunista állampárt egyenes ági örökösének kongresszusa, pontosabban a kongresszus többsége úgy látta jónak, ha felhagy az új arcok felmutatásának politikájával, miután a fiatalok, Mesterházi Attila (korábbi elnök és miniszterelnök-jelölt), Botka László (eddigi választmányi elnök), valamint a most leköszönt, de az elnöki mandátumért újra induló Tóbiás József kudarcot vallott.
Most az MSZP visszatér olyan arcokhoz, akiket már sokszor láttunk, ha humorizálni volna kedvünk, azt is mondhatnánk, hogy jó, hogy nem a Kovács László– Lendvai Ildikó párost választották meg. Igaz, ők nem is indultak, de biztos hallgattak volna a jó szóra, ha kellő erővel győzködik őket.
Jobban hangzana, ha mindazt, amit a Fidesz az MSZP elnökválasztása alkalmából kiadott közleménye tartalmaz, egy független szakértő írta volna le, de a helyzet az, hogy egy tárgyszerű, elfogulatlan szemlélő sem írhatott volna mást.
Mert a két új vezető valóban régi motoros, akik fontos pozíciókban voltak a 2002 és 2010 közötti katasztrofális korszakban, a párt valóban ugyanott folytatja, ahol abbahagyta, a szocialisták valóban végre akarják hajtani Brüsszel kényszerbetelepítési tervét, folytatják a bevándorláspárti politikát és „a falazást a korrupciós ügyeikhez”. Molnár Gyula pedig valóban nyitni akar az országot tönkretevő Gyurcsány felé.
Az MSZP jelszava: vissza a múltba!
Meglátjuk, mit szólnak ehhez a választók.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jobbik részünk
A modern tömegdemokrácia belső logikája a bulvár mocskába rántaná le a politikát. Minden kelendő, ami szenzáció, mindennek hírértéke van, amire az emberek ugranak, és amivel ártani lehet egy másik tábor vezéralakjának. Ugyanakkor az is természetes, hogy a jobb érzésű emberek megpróbálnak ellenállni a mocsok-áradatnak, és vészharangot húznak, midőn a politika körüli bulvárkommunikáció újabb és újabb határokat lép át.
Emlékezetes G. Fodor Gábor esete az egykori modellel, akit lekurvázott, aktfotóit pedig pornófotóknak nevezte, pusztán azért, mert az illető az MSZP-ben vállalt közéleti szerepet. Félreértés ne legyen, az MSZP színeit felvállalni ép erkölcsi érzékkel és ép szellemi adottságokkal nem lehet. Ez egy dolog, ám pellengérre állítani valakit, és súlyosan a becsületébe gázolni, mert húsz évvel ezelőtt meztelen fotók jelentek meg róla, elfogadhatatlan. Örömteli, hogy akkor GFG-nek visszavonulót kellett fújni a szinte össztársadalmi felháborodás miatt.
A legújabb áldozat Volner János, a Jobbik új frakcióvezetője, aki Vona Gábort váltotta e poszton. „Bokros” esete egy hölggyel, akivel saját bevallása szerint is hosszabb ideje kapcsolatban áll, nemcsak a bulvármédiát járta meg, hanem a fősodor is foglalkozott vele, persze ki így, ki úgy.
Igen korrekt cikket közölt az ügyben érdekmentes Magyar Nemzet Gazda Albert tollából. (Érdekmentes, mondom, hacsak azoknak a híreszteléseknek nem adunk hitelt, miszerint a Jobbik és Simicska között titkos megállapodás köttetett, s Orbán volt szövetségese a zajos szakítás után beállt a Jobbik mögé. Feltéve, de meg nem engedve, hogy ez így lenne, sem tűnik valószerűnek, hogy ezért állna ki karakánul a tudatosan centrista pozíciót elfoglaló közíró a tiszta közélet mellett.) Gazda alapvető kérdéseket feszeget A Habony-titok című írásában. Hova vezet e negatív tendencia, van-e egyáltalán határ, van-e még tabu, vagy tényleg mindent lehet, s bármit lenyelnek a nagyobbik kormánypárt azon politikusai, akik jóérzése biztosan tiltakozik az ellen, ami történik.
Gazda szeretné hinni, hogy van Rubicon, s vele alighanem együtt rezdül a nemzet jobbik része, melyet nem fertőzött meg a „bármit lehet” gátlástalansága.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az RMDSZ vezetőivel tárgyalt az MSZP elnöke
Erdélybe vezetett első, pártelnökként megtett utazása Molnár Gyulának, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frissen megválasztott elnökének. Ezt maga a politikus közölte kedden Facebook-oldalán.
Beszámolója szerint többek között Markó Béla szenátorral, az RMDSZ korábbi elnökével, Kovács Péterrel, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Péter Ferenccel, a Maros megyei Tanács elnökével, László Attila szenátorral és Horea Soporannal, a szociáldemokraták Marosvásárhelyi elnökével találkozott.
„Arról biztosítottam őket, hogy az MSZP támogatja a határon túli magyarság törekvéseit. Elmondtam nekik, hogy új, a nemzeti határokon is túlnyúló baloldali politikára van szükség Magyarországon. Ha a szociáldemokraták nyerik az őszi romániai választást, az MSZP a baloldali pártcsalád tagjaként is segíteni fogja a határon túli magyarokat, hiszen felelősséggel tartozunk egymás iránt – egy nemzethez tartozunk. Mi Magyarországot és Romániát is Európa részeként szeretnénk megőrizni" – fogalmazott Molnár Gyula.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elmondta: a találkozóra vasárnap került sor, Molnár Gyula kezdeményezésére, és protokolláris jellegű bemutatkozó látogatásnak tekinthető. „A találkozó során az idei kihívásokról tájékoztattam Molnár Gyulát: a parlamenti választásokról, a régióátszervezésről, a magyar–magyar versenyről, illetve arról, hogy mi várható a parlamenti választások után” – mondta el Kovács Péter.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, Molnár Gyula az MSZP nemzetpolitikai álláspontját is ismertette. Eszerint a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) belül az alapvető kérdésekben nincsenek politikai nézetkülönbségek, nincs vita – ilyen a kettős állampolgárság ügye –, csupán árnyalatnyi véleménykülönbségekről lehet beszélni.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

A gyurcsányista DK a kvótareferendumtól való távolmAradásra buzdít
Azok kampányolnak a bevándorlási kvóta mellett, akik annak idején lerománozták, gyalázták, és megalázták a külhoni magyarságot. A régi recept nem változott, a népszavazás érvénytelenségét akarják elérni.
Gréczy Zsolt, a magyarellenes Demokratikus Koalíció nevű törpepárt szóvivője szerdán az MTI-nek kijelentette, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-i „álnépszavazás” ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.
A szóvivő megemlítette, hogy az MSZP hordalékából életre kelt Demokratikus Koalíció a népszavazás kiírásakor is közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta – a gyakorlatilag hibahatáron belüli, mérhetetlenül súlytalan pártok közül – az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA, legutóbb pedig az MSZP „csatlakozott”.
Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított „álnépszavazás” érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását – reménykedett Gréczy Zsolt. Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett az eredetiségtől mentes „MAradj otthon, mAradj Európában” címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett.

itthon.ma//karpatmedence

Kvótareferendum - Élőlánccal demonstrál a DK
A Demokratikus Koalíció szeptember 2-án kampányt indít, amellyel minél több embert szeretne rávenni arra, hogy mAradjon távol a kvótareferendumtól. A párt a népszavazás előtti napon, október 1-jén élőlánccal akarja körbevenni a Parlamentet.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-ai "álnépszavazás" ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.
A politikus hozzátette, hogy ezért elsőként - már a népszavazás bejelentésének napján - a Demokratikus Koalíció közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA - Modern Magyarország Mozgalom Párt, legutóbb pedig a MSZP "csatlakozott". Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított "álnépszavazás" érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását - jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett "MAradj otthon, mAradj Európában" címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett. A távolmAradás is szavazás, annak megerősítése, hogy Magyarország megerősíti uniós tagságát, összetartozását a szabad, demokratikus országok közösségével - indokolta kezdeményezésüket.
Népszava

Értelmetlen gesztuspolitika
A nemzetben gondolkodó emberek igencsak megosztottak a FIDESZ kormány politikájának megítélésében, a „Fidesz vagy Jobbik” dilemma nem ritkán családokat is keresztbe metsz. Ennek az az oka, hogy míg egyik oldalról bizonyos kiemelt jelentőségű kérdéseket a kormányfő kifejezetten jól kezel (elsősorban a migránsproblémát és a nemzetpolitikai kommunikációt), másik oldalról viszont súlyos hibákat és mulasztásokat is elkövet.
A nemzeti öntudat reális alapra helyezésében vannak pozitív lépései, mint amilyen a Ludovika felélesztése, a Veritas intézet életre hívása, az e tárgykörben elmondott beszédek jó része, de a politika egészét ebben a kérdésben inkább a helyzetkihagyás, a mulasztások sorozata jellemzi. A filmipart egyáltalán nem használja fel a kormány nemzeti kohézió, a nemzeti önbecsülés növelésére, a könyvkiadás, könyvterjesztés nagy része mAradt az ellenoldal kezében, számolatlanul megy a pénz a nemzetellenes sajtó támogatására, míg olyan színvonalas nemzeti orgánumok, mint a Nagy Magyarország megszűntek állami támogatás hiányában. Nem kellően határozott a nemzeti közösségépítő, középosztály-erősítő program s akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. Végül pedig, ami joggal szúrja sokak szemét az az értelmetlen gesztuspolitika. Az MSZP-SZDSZ kormány rádióelnökének, Such Györgynek kinevezése a parlamenti apparátus élére, Zoltay Gusztáv volt munkásőr és MAZSIHISZ-elnök tanácsadókénti szerződtetése, Kóka János pozícióba hozása s most legutóbb Eörsi Mátyás esete, akinek a Demokráciák Közössége (DK) nevű szervezet főtitkári pozícióját adományozta a külügyminiszter.
Igen, Eörsi Mátyásnak, aki a legmilitánsabban magyarellenes párt, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja. (Jellemző, hogy ez volt az egyetlen politikai szerveződés, mely nyíltan kiállt a Székelyek Nagy Menetelése ellen, a magyar állampolgárság 2010-es kiterjesztése ellen leadott három ellenszavazat közül kettőt e később megalakuló szervezet vezető politikusai, Gyurcsány Ferenc elnök és Molnár Csaba majdani frakcióvezető adtak le – a harmadik ellenszavazó Szanyi Tibor volt, nézeteit illetően ő is a DK-ba való.)
Eörsi Mátyás, akinek nevéhez fűződik az alapszerződés-politika, aki újra és újra megvédte a magyar érdekek félreseprésével aláírt dokumentumokat, s aki ellene szavazott a 92%-os többséggel elfogadott státustörvénynek. De nemcsak ellene szavazott, ellene is beszélt.
Álljon itt egy jellemző idézet Eörsitől (lásd Eörsi Mátyás: Egy érzés béklyójában, In.: A státustörvény, dokumentumgyűjtemény, kiadta a Teleki László Alapítvány, szerkesztette Kántor Zoltán, 2002): „Az elnök még ki sem hirdette az eredményt, feldübörgött a vastaps. De nem ám holmi egyszerű, átlagos vastaps! A Fidesz képviselői felpattantak, hogy állva ünnepeljék magukat. Az MDF, az erre a pillanatra újra egy táborba forrott összes kisgazda, valamint a MIÉP-esek lelkesen követték őket, bár kissé sajnálták, hogy az ötlet megint nem nekik jutott az eszükbe. A szocialista párt többsége, kelletlenül bár, de feltápászkodott, csak néhányan mAradtak ülve. A szabaddemokraták ülve mAradtak. Leszavaztak minket, nem volt okunk az ünneplésre. De különben sem szokás a parlamentben állva ünnepelni. Az Országgyűlés páholyában ott álltak a határon túli szervezetek képviselői. (…) Ez az ő napja volt. (Tőkés Lászlóé, megjegyzés tőlem K.I.) Az elfogadott törvény ismét napirendre veszi a magyar kérdést Erdélyben. Magyarországon pedig lehet nemzetárulózni.”
Nos, ez volt a státustörvény lényege Eörsi szerint. És ezt az embert nevezi ki egy jelentős pozícióba Magyarország külügyminisztere.
Az ész megáll és szavait veszve ácsorog.
Kánya Imre
itthon.ma//szerintunk

Érthetetlen
Az Index a múlt kedden nagyinterjút készített Szijártó Péter külügyminiszterrel. Ebben amellett, hogy amibe lehet, belekötöttek, szóba került, hogy a külügy Eörsi Mátyást jelöli a Demokráciák Közössége nevű szervezet főtitkári posztjára.
Eörsi a Facebook-oldalán előző nap másként mesélte e jelölés történetét, mint Szíjártó, de nem ez az igazán érdekes mozzanat ebben a történetben. Hanem az, hogy ennek a jelölésnek milyen üzenete van a saját tábor felé. Eörsi maga is jelzi, hogy továbbra is ellenfele lesz a kormánynak, amit, ismerve eddigi pályafutását, készséggel el is hiszünk neki.
Szíjártó azt szeretné, hogy külföldön, pártállástól függetlenül „egy irányba beszéljenek” a magyar politikusok. Ez kétségkívül nemes cél, ugyanakkor teljesen realitásidegen is. A magyar politikában 1945-től errefelé mindig volt egy baloldali bekötöttségű, internacionalista, nemzetellenes vonulat, mely saját kapura játszott. A kommunizmus időszaka alatt ráadásul ez volt a domináns politika. 1990 után a kommunista utódpártok erősítést kaptak liberális oldalról, azóta az MSZP (illetve annak utódpártjai), valamint az SZDSZ (illetve utódpártja, a formálisan az MSZP-ből kivált Demokratikus Koalíció) közösen terjesztik Magyarország rossz hírét. Közösen ássák alá a magyar nemzeti külpolitikát (lásd legutóbb a migránsügyet), közösen nyomják a magyar kormányt abba az irányba, hogy minél jobban megfeleljen az ő kenyéradó gazdáiknak, a globális háttérhatalomnak, az EU-nak és az Egyesült Államoknak.
E politika egyik legmarkánsabb képviselője épp Eörsi Mátyás volt, aki leginkább azzal lophatta be magát a nemzeti gondolkodású erdélyiek szívébe, hogy egy interjúban a székely autonómiát a kínai textilkereskedők magyarországi hipotetikus autonómiájához hasonlította. Elvégre mit számít neki, hogy egy közösség őshonos-e egy adott területen vagy bevándorló. Hogy van-e azon a területen államalkotó, netán éppenséggel autonómiaépítő történelmi tapasztalata vagy nincs.
A legabszurdabb mozzanat, hogy a magyar külpolitika sajátlagos arcélének megőrzésére elődeinél sokkal inkább törekvő Szíjártó az, aki ezt a teljességgel érthetetlen és szükségtelen gesztust teszi.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Augusztus 20.
A függetlenségre és a keresztény hagyományokra fókuszáltak a politikusok
Az ország biztonsága, függetlensége és keresztény hagyományai, a Szent István-i örökség védelme állt az augusztus 20-ai politikai üzenetek középpontjában, de kiemelt téma volt a beszédekben és az ünnepre kiadott közleményekben az Európai Unió és a migránsválság is.
Szombat reggel katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Áder János köztársasági elnök az azt követő tisztavatáson azt mondta, a "hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve", mert hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is.
Áder János köztársasági elnök délelőtt a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében átadta a Magyar Szent István Rendet Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek. Az államfő a legmagasabb állami kitüntetést elnyerő díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, és bármilyen messze jártak is, érezték, hogy Magyarországhoz, a magyar hazához tartoznak.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott ünnepi beszédében kijelentette, Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról, a keresztény, független állam Szent István öröksége.
Az Európai Unió nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy teszt-üzemmódban működő kezdeményezés – mondta a miniszter, majd hozzátette: "Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók", hiszen a "zéró legitimitású, senki által meg nem választott" európai vezetők kényük- kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tolna megyei Nagymányokon rendezett egyházi ünnepségen az ország megtartásának és építésének fontosságáról szólt. Kiemelte, Szent István megteremtette az ország egységét, megőrizte azt, területét minden irányban megnagyobbította.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Kiskunfélegyházán tartott beszéde után az MTI-nek úgy fogalmazott, az ország függetlenségének és szabadságának Szent István-i és keresztény alapokon nyugvó védelme szolgálhatja hosszú távon Magyarország boldogulását. Szent István példája azt mutatja, hogy sosincs ingyen a szabadság és a függetlenség – mondta.
Az MSZP közleményében azt írta, hogy a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül.
Az LMP úgy vélekedett, az államot csak a magyar emberek közössége erősítheti meg, és arra figyelmeztetett, hogy "az állam azok nélkül az emberek nélkül, akik közösségét alkotják, csak üres váz, amely képtelen biztonságra, jólétre, fenntarthatóságra és összefogásra épülő jövőt biztosítani".
A külhoni magyarság is az államalapításra emlékezett
A Szent István-napi ünnep alkalmából a határon túl, Kolozsváron, Pozsonyban és a kárpátaljai Aknaszlatinán is az államalapításra emlékeztek szombaton a határon túli magyar szervezetek, magyar kormánypolitikusok részvételével, akik magas állami kitüntetéseket adtak át.
Kolozsváron az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar kitüntetést. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt. "A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki.
Kelemen Hunor szerint a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség, az RMDSZ elnöke Szilágycsehen beszélt erről, ahol egy emlékművet is avattak a település első és második világháborús áldozatainak. Kelemen Hunor úgy vélte, az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani.
Az RMDSZ elnöke szerint augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is. Emlékeztetett arra, hogy a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehette ezt meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékműállítást.
Kárpátalja-szerte több helyszínen emlékezett meg az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról, a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) immár hagyományosan a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta.
A szlovákiai magyarság hat kiemelkedő személyisége kapott magas magyar állami kitüntetést szombaton a nemzeti ünnep alkalmából. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a diplomáciai képviseleten.
Az államalapításra emlékeztek az amerikai magyar közösségek és szervezetek is szerte az Egyesült Államokban a hétvégén.
Népújság (Marosvásárhely)

Markó Béla és az októberi népszavazás
Nincs mit csodálkozni azon, hogy az erdélyi, magyarul beszélő, kamasz lelkű öncélú nemzetellenes polgárpukkasztók, akik a magyar csapat ellen szurkolnak, akik ünnepelnek december 1-én, akiknek az „István, a király” megagiccs, a Szabadság szobor ízléstelen, az országot szétprédáló Károlyi Mihály követendő példa, aktivizálták magukat és beálltak a népszavazási kampányban azok mellé, akik szerint nem kell voksolni egy olyan történelmi pillanatban, amikor Európa sorsa a tét és azon belül természetesen Magyarországé is.
Az, hogy Markó Béla is fontosnak látta megszólalni a nemzetellenes oldal mellett egyrészt jelentősebb, másrészt váratlanabb. Nem azért, mintha nem tudtuk volna, hogy e kérdésben mit gondolhat Markó Béla. Felejthetetlen, hogy Kárpát medencei szinten két markáns politikai szereplő volt, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen beszélt. Az egyik Gyurcsány Ferenc, a másik Markó Béla. S azt sem feledhettük, hogy Markó a déli határkerítés ellen is fellépett, átvéve a „menekültekről” szóló értelmetlen propagandát, miközben a napnál is világosabb, hogy itt nem menekültdrámáról van szó valójában, hanem egy menekültdráma örve alatt Európa módszeres tönkretételéről.
A menekültek nem 8000 kilométerre fekvő, idegen kultúrájú országokat céloznak meg, hanem örülnek, ha saját kultúrkörükben mAradhatnak párszáz kilométer megtétele után, nem semmisítik meg az irataikat, hiszen azzal igazolják, hogy honnan jöttek és hogy joguk van menekültstátuszra, a menekültek nem szólítanak fel „szent háborúra” a befogadók ellen, a menekültek beilleszkednek, nyelvet tanulnak, dolgoznak, élősködés, bűnözés, erőszakoskodás helyett. Az Iszlám Állam zászlajával tüntető, demokrácia helyett sariát követelő muszlimok valójában hódító megszállók.
Mindezt nyilván látja Markó Béla is, de elbeszél a valóság mellett.
Ebben nagy gyakorlata van.
Nyolc éven keresztül halogatta-tologatta a belső választások szabályrendszerének elfogadtatását és a választás kiírását, elbeszélve azok feje mellett, akik figyelmeztették, hogy ezt a célkitűzést a Brassói kongresszus 1993 januárjában két éves határidővel fogadta el. (2003-ban a Szatmárnémetiben megtartott kongresszus pontot tett az ügy végére az általános belső választást kiváltva egy részleges tisztújítással.)
Markó úgy tett, mintha nem lenne evidens, hogy a Petőfi-Schiller egyetemből nem lesz semmi, s eme egyetem létrehozásáról szóló kormányhatározatra hivatkozva rávette a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy vonja vissza 1998. október 3-án az egy hónappal korábban elfogadott ultimátumát. Senki nem gondolta komolyan, hogy lesz kétnyelvű, magyar-német állami magyar egyetem. Kellett a hivatkozási alap a szövetségi képviselők beetetésére és a kormányban mAradásra.
Hasonló helyzet alakult ki 1999-ben az oktatási törvény ügyében, amikor Markó Béla, ismét csak elbeszélve a valóság mellett, Tőkés Lászlót vádolta hazugsággal, aki rá mert mutatni az RMDSZ által sikerként eladott jogszabály súlyos hiányosságaira és diszkriminatív természetére.
Nem volt másként 2005-ben sem, amikor Markó és vele az RMDSZ egész propaganda-gépezete azt állította, hogy a kormány által elfogadott s az RMDSZ által is támogatott kisebbségi törvénytervezet tartalmazza a kulturális autonómia létrehozásának garanciát, miközben a törvénytervezet semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel elfogadása esetén az autonómia kulcsszervét, a Kulturális Autonómiatanácsot.
Egyszóval Markónak van gyakorlata a valóság figyelmen kívül hagyásában a politikai propaganda javára.
A meglepő inkább az, hogy miután a FIDESZ és az RMDSZ között konszolidálódott a viszony, Markó egy történelmi pillanatban, amikor a Fidesznek a legjobban fájhat, úgy érezte, muszáj hitet tegyen Európa sírásóinak oldalán azzal a minősíthetetlen demagógiával, hogy „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki”. Miközben nagyon is érezhetjük egy esetleges kudarc következményeit, Európa-szerte, s egy sikeres népszavazás is kedvezően hathat kontinensünk sorsára. Rajtunk a világ szeme. Az, hogy Markó átvéve a balliberális oldal rágalmát gyűlöletkeltéssel vádolja a kormányt, annak igencsak visszafogott retorikája dacára, csak hab a tortán.
Ha jól belegondolunk, nincs mit csodálkozni. Markó hátba támadta már Orbánt az illiberális demokrácia és a nemzetállam ügyében is, voltaképpen hű mAradt önmagához, ahhoz a politikushoz, aki sietett gratulálni az MSZP - SZDSZ győzelemhez 2002-ben, már az első forduló után, amikor még el sem dőlt a választás sorsa.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Ellenkampány
Megkezdődött az Európa- és Magyarország-ellenes ellenzék ellenkampánya. Gyurcsányék azt hirdetik, hogy aki otthon mArad, Európában mArad, miközben több mint evidens, hogy az segíti elő Európa megmAradását, aki elmegy voksolni, és nemmel szavaz. Az MSZP azzal riogatja szavazóit, hogy aki részt vesz a népszavazáson, az az ősellenségnek tekintett Fidesznek segít. Miközben rajtunk a világ szeme, és e voksolás nem a pártpolitikáról, hanem Magyarország és Európa jövőjéről szól.
Az Együtt és szövetségesei trágár plakáton, középső ujját felemelő házaspárral hirdetik, hogy a feltett kérdés „hülye”, miközben az nagyon is precízen, a lényegre kiélezve került megfogalmazásra. Hiszen arról van szó, hogy Brüsszel az Unió történetének legdurvább gesztusára, a tagállamok szuverenitásának legbrutálisabb megsértésre készül a kötelező kvóta bevezetésével.
A Jobbik egyik oldalról azt mondja, el kell menni, és nemmel szavazni, másik oldalról viszont azt hirdeti, hogy Orbán mondjon le abban az esetben, ha a népszavazás nem lesz sikeres. Ezzel ugyan nem fogja elérni Orbán lemondását, de azt igen, hogy sok jobbikos szavazó, akik sajnos ugyanannyira gyűlölik Orbánt, mint a balosok, inkább otthon mArad, mert beveszi a pártpropagandát.
Megjelent egy egész plakáttengerrel a nihilista, erőltetetten jópofáskodó, az egész politikai rendszerből gúnyt űző Kétfarkú Kutyapárt, mely ki tudja honnan finanszírozott kampányában megpróbálja nevetségessé tenni azt a döntést, mely az utóbbi negyed évszázad legfontosabb politikai megmérettetése, melynek tétje a legnagyobb akkor is, ha nincs közvetlen jogi következménye. Mindeközben Erdélyben is aktivizálta magát az ideológiai szempontból nyugodtan a libertinus-kozmopolita szélsőbalra sorolható csoport, mely féktelen demagógiával felerősíti a sokszorosan megbukott „menekült”-narratívát. Miközben tudható, hogy valódi menekültek nem mennek vissza nyaralni egy idegen állam pénzén oda, ahonnan elüldözték őket, nem semmisítik meg a papírjaikat, nem hazudnak kilétükről, személyi adataikról, és nem erőszakolják sorra a befogadó ország asszonyait. Csak remélni lehet, hogy ezen az információs kavalkád közepette a többségben győz a józan ész, és elmegy szavazni.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Népszabadság csődjének szlovákiai visszhangja
Az egyetlen magyar nyelvű szlovákiai napilap 24 órán belül reagált a Népszabadság csődbejutására. A holdudvarhoz tartozó szlovákiai magyar publicisták, újságírók, értelmiségiek egy nyilatkozatot adtak ki. Ezen kívül a DenníkN szlovák liberális napilap is látványosan fejezte ki a szolidaritását.
A szlovák napilap a címlapján magyar felirattal jelent meg hétfőn: „Veled vagyunk Népszabadság”, az Új Szóban pedig egy nyilatkozat jelent meg a Népszabadság megjelenésének felfüggesztéséről.
Az Új Szó főszerkesztője október 9-én vasárnap 15 órakor fordult felhívással a szlovákiai magyar média képviselőihez, gondosan összeállított címlista szerint, mert nem maradt ki a Felvidék.ma hírportál sem, ahogy például a szlovák közszolgálati rádió és televízió szerkesztői sem.
Szalay Zoltán a kérést úgy fogalmazta meg, hogy aki egyetért a sajtószabadság melletti kiállással, csatlakozási szándékát jelezze két órán belül, 17 óráig az alábbi szövegű nyilatkozathoz:
„Mi, a szlovákiai magyar média képviselői szolidaritást vállalunk a Népszabadság munkatársaival a lap megjelentetésének váratlan és a munkatársakkal, az olvasókkal és a szélesebb közvéleménnyel szemben tisztességtelen felfüggesztése kapcsán. Tekintet nélkül a lap politikai álláspontjára, elfogadhatatlannak tartunk bármilyen szerkesztőséggel szembeni, a most látotthoz hasonló fellépést, amely kimeríti a sajtószabadság elleni támadás fogalmát. Úgy véljük, a Népszabadsággal történtek a média függetlenségét veszélyeztetik, ami egész térségünk demokratikus berendezkedését áshatja alá. Mindent megteszünk ennek a folyamatnak a feltartóztatásáért, és a magyar nyelvű média függetlenségének és sokszínűségének megőrzéséért.”
A napilap felhívásához vasárnap egy tucatnyi aláíró csatlakozott, a névsor azonban folyamatosan bővül, a cikkünk írásakor pedig mintegy száz aláíró neve olvasható alatta.
A Felvidék.ma kiadója, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója, Pogány Erzsébet vasárnap azonnal választ küldött a közlemény aláírását szorgalmazó főszerkesztőnek:
„Tisztelt főszerkesztő úr, kedves Szalay Zoltán! Megkaptam  a felhívást, és jelzem, hogy a sajtószabadság számomra is fontos, de a Népszabadság anyagi csődjének szerintem semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, ezért nem csatlakozom.
Szerkesztőségünk kérdésére, hogyan látja a Népszabadság körüli felhajtást, a SZAKC igazgatója elmondta: az Új Szó reakciója várható volt, semmi új nincs a nap alatt, hiszen emlékezetes, hogy 2002-ben a FIDESZ Kossuth téri választási nagygyűlése után az Új Szóban körülbelül ugyanilyen összeállításban jelentek meg az aláírások az alatt a felhívás alatt, amelyben felszólítják Duray Miklóst a közéletből való távozásra, mert a nagygyűlésen felszólalt. “Óvatos duhajok” voltak az aláírásgyűjtők, mert megvárták a választások második fordulóját, amikor – mint ismeretes – a FIDESZ alulmaradt a parlamenti választásokon a szocialistákkal szemben, és ezután tették közzé a tiltakozásukat.
Most majdnem ugyanolyan számú és összetételű azok névsora, akik a Felvidéken a szocialisták pártlapját siratják. Szlovákiában néhány hete jelent meg a Szabad Újság hetilap utolsó száma, évek óta nem tudjuk feléleszteni a Hetet, becsődölt a Csemadok „Itthon” című folyóirata, a médiapiac nálunk is, Magyarországon is változik napról-napra, miért pont a Népszabadság anyagi gondjai miatt féltjük a sajtószabadságot, teszi fel a kérdést Pogány Erzsébet, hozzátéve: Ne felejtsük el azt sem, milyen egyoldalúan tájékoztatott a Népszabadság a felvidéki magyarok eseményeiről, életéről. Hosszan sorolhatnánk a példákat, hogyan szelektálták a rólunk szóló híreket, csak az kapott helyet, ami a közösségünket gyengítette.
„Valójában az aggaszt leginkább, hogy közeledik az ötvenhatos forradalom 60. évfordulója, és várható, hogy a hecckampány folytatódni, erősödni fog. Megint nem ünnepelhetjük méltósággal a magyar nemzetet egykor összekovácsoló történelmi eseményt, mert az indulatokat sikerült felkorbácsolni” – fogalmazott Pogány Erzsébet.
Duray: A Népszabadság az ’56 utáni elnyomás szimbólumává vált
Megkérdeztük Duray Miklós politikust, írót, a SZAKC elnökét is, milyen gondolatokat ébreszt benne a Népszabadság napilap megszűnése, illetve az, hogy számos felvidéki értelmiségi személy adott hangot ezzel kapcsolatban elégedetlenségének.
„Az MSZP pártlapja 1956. novemberétől jelent meg ezen a néven (korábban Szabad Nép volt a lap neve – szerk. megj.). Nekem nem az elnevezéssel van gondom, hanem azzal, hogy a Népszabadság tevékenységével az 1956-os forradalom utáni elnyomás szimbólumává vált, a kádári terror megtestesítője volt. Így megszűnése akár erkölcsi jóvátétel is lehet. Azok, akik most a sajtószabadságon esett csorbaként sérelmezik a lap megszűnését, nem tudatosítják, hogy ez a lap volt az 1956-utáni erkölcsi rombolás és diktatúra egyik meghatározó eszköze” – mondta portálunknak Duray. Felvidék.ma

Nekik is jár az autonómia (Magyarok kisebbségben)
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) meg kívánja állítani azt a trendet, amellyel az európai közösségen belül összemosódik az őshonos kisebbségekkel foglalkozás más kisebbségek kezelésével. Erről Szabolcs Attila (Fidesz) és Harangozó Gábor (MSZP), a szervezet két társelnöke a fórum regionális önkormányzati munkacsoportjának ülése után nyilatkozott.
Harangozó Gábor a szervezetnek az Országház épületében tartott zárt ülését követően emlékeztetett: a KMKF önkormányzati munkacsoportjának egyik alapvető célja, hogy a résztvevők megismerjék egymás autonómiakoncepcióit. Kiemelte: az ülésen mindenki egyetértett abban, hogy a magyar közösségeknek is jár olyan autonómia, amely másnak is Európában, és amelyről bebizonyosodott: gazdaságilag és társadalmilag is hatékony. Emellett többen felhívták a figyelmet arra, hogy meg kell állítani azt a trendet, amelyben az őshonos kisebbségekkel foglalkozás az európai közösségen belül összemosódik más kisebbségekkel foglalkozással – mondta a szocialista politikus. Hozzátette: míg más közösségek esetében, például a 21. századi népvándorlás következtében Európában egyre nagyobb kihívást jelent a kisebbségek integrációja, addig a kisebbségbe került nemzeti közösségek identitásának megőrzése ezzel ellentétes feladat. Harangozó Gábor szerint a szervezet résztvevői ezért kifejezetten azért harcolnak – például az európai bíróságon is –, hogy az Európai Uniónak legyen ilyen kötelezően teljesítendő szakpolitikája, és a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzése kiemelt európai cél legyen.
A munkacsoport ülésén beszédet mondott Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának új igazgatója, az RMDSZ külügyi titkára. Szabolcs Attila erről beszámolva óriási diplomáciai sikerként és nagy lehetőségként értékelte, hogy magyar vezetője lett a 33 ország 93 kisebbségét képviselő szervezetnek. Kiemelte, az új vezető a korábbi, jellemzően Nyugat-Európából érkező elnökök után új lendületet adhat a kelet-közép-európai térség autonómiatörekvéseinek. Szabolcs Attila kérdésre válaszolva megerősítette, parlamenti választókörzetében, Budafok-Tétényben október utolsó vasárnapján idén is őrtüzeket gyújtanak majd, kifejezve a székely autonómia melletti kiállásukat. A kormánypárti politikus minden magyar közösséget arra kért, hogy csatlakozzon a Székely Nemzeti Tanács felhívásához, mivel Székelyföld autonómiája csak a minél nagyobb nemzetközi figyelemfelkeltés mellett érhető el.
Harangozó Gábor megjegyezte, hogy a székelyföldi autonómia sikere nagyban függ a közelgő romániai választás eredményétől is, ezért az ottani magyar közösséget arra biztatják, minél többen vegyenek részt a voksoláson, és támogassák a magyar jelölteket. A KMKF társelnökei hangsúlyozták, a sikerért minél nagyobb összefogásra van szükség az ottani magyar szervezeteknél. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)