Tanácskozott a MÚRE
Az épített örökség védelme és a sajtó
Szeptember 19–21-e között a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és helyi tanács támogatásával, illetve a Spectator Alapítvány közreműködésével Nagykárolyban szervezte meg évi tanácskozását és közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Tekintettel arra, hogy a Károlyi-kastély látta vendégül a tanácskozást, az újságírók Az épített örökség, a kulturális turizmus és népszerűsítési lehetőségei címmel hallgattak meg szakmai előadásokat. A pénteken és szombaton zajló tanácskozásra ötvennél több újságíró érkezett Nagykárolyba, a hazai magyar médiaműhelyek munkatársai mellett magyarországi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai kollégák is.
Miután péntek délután a vendéglátó település polgármestere, Kovács Jenő és a MÚRE elnöke, Rácz Éva köszöntötte az egybegyűlteket, a MÚRE elnöke és Győrffy Gábor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) újságíró szakának adjunktusa együttműködési megállapodást írt alá az egyetem és az újságíróegyesület között, amelyet szeretnének majd a Sapientia EMTE-vel és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel is megkötni. Ezt követően szakmai előadóként elsőnek Vágner Mária, a Magyar Rádió (MR 1) szerkesztője A hely című műsorát ismertette a kollégákkal. Ennek az a sajátossága, hogy igen gazdag képi eszközökkel illusztrálja a tudósításokat, és a helyszíneket nemcsak a riportalanyok szemszögén keresztül mutatja be, hanem a felvezető és összekötő szövegekben valósággal "élőben" láttatja a helyszínt a szerkesztő. Vágner Mária az újszerű megközelítés kulisszatitkaiba vezetett be. Szombaton a Károlyi-kastélyban a városmárkázásról tartott érdekes előadást Kádár Magor, a BBTE egyetemi oktatója, aki kifejtette, hogy minden településnek van valamilyen sajátos épülete, jellegzetes hangulata, amely kizárólag csak arra a helységre jellemző. Ehhez társulnak múltbeli vagy akár jelenbeli történetek, amelyek egyedivé tehetik az adott várost, községet. Ezeket használja ki az idegenforgalom is, hiszen elsősorban ezeknek a márkajegyeknek köszönhetően népszerűsíthetők az adott települések. Ez is az építettörökség-védelem, értékesítés egyik módszere lehet – foglalhatnánk össze Kádár Magor előadását. Hegedüs Csilla, a Kulturális Minisztérium örökségvédelmi államtitkára azokat a lehetőségeket vázolta fel, amelyekkel jogilag vagy akár a gyakorlatban felújíthatók, megőrizhetők a műemlék épületek.
Ennek egyik sikeres megoldását láthatták a konferencia résztvevői, akik szombaton délben jelen lehettek a közös, határon átnyúló román-magyar kulturális együttműködési projekt keretében felújított, érmindszenti (most Ady Endre) községben levő Ady Endre-szülőház és a múzeum avatóünnepségén.
Az újságíró-tanácskozás ezt követően a nagykárolyi Károlyi-kastélyban folytatódott, ahol bemutatták dr. Vallasek Magdolna jogász, a Sapientia EMTE adjunktusa által szerkesztett Médiajogi kalauz című kiadványt. A szerzővel Szűcs László, a MÚRE igazgatótanácsának tagja beszélgetett. A kötet az eligazító szándékú jogi tanulmány mellett a médiára vonatkozó egyes törvényszövegrészek fordítását tartalmazza. A bemutatót követő beszélgetésen érdekes felvetések hangzottak el a sajtószabadságról, a médiaetikáról.
A bemutató után – a Spectator Alapítvány szervezésében – az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezést. Sebestyén Spielmann Mihály történész, ny. főkönyvtáros arról tartott igen érdekes előadást, hogy miként tükrözték elsősorban a marosvásárhelyi lapok az első világháborút, mi jelenhetett meg és mit cenzúráztak annak idején azért, hogy ne mindenről értesüljön a front mögött maradt lakosság. Benkő Levente szerkesztő tanulmányozta mind az első, mind a második világháború emlékiratait. Elárulta, hogy nemrég került kezébe egy első világháborúban harcoló magyar és egy román honvéd naplója, amelyekből igen érdekes részleteket tudott meg arról, hogy a fronton levő katonák miként viszonyultak a lövészárkok körülményeihez, az ellenség elejtéséhez, vagy arról is, hogy mik történtek a fogolytáborokban. Karácsonyi Zsigmond, a Spectator elnöke elmondta, azért kezdeményezték ezt a beszélgetést, mert mindkét esemény történelmi időkben számítva még közel áll hozzánk. Az első világégésről még találhatók eddig nem közölt dokumentumok, és a második világháború veteránjai közül még van, akit meg lehet szólaltani. Ezek az információk nemcsak a jelenkornak lehetnek érdekesek, fontosak, hanem a jövőnek is, hiszen ha bárhol megjelennek a médiában, dokumentumértékűvé válnak. A beszélgetésben részt vevők arra ösztönözték a romániai magyar média képviselőit, hogy karolják fel az ilyen adatgyűjtő kezdeményezéseket és adjanak teret, helyet a memoároknak.
Hagyományosan évente egyszer a MÚRE nívódíjakat is átad. Az idén az ünnepélyes momentum helyszíne a Károlyi-kastély impozáns előcsarnoka volt. Ezt megelőzően a nagykárolyi önkormányzat és a helyi múzeum által meghirdetett, turisztikai célpontokat népszerűsítő médiaalkotások vetélkedőjének nyerteseit díjazták. A pályázat egyik díjazottja Antal Erika, a maszol.ro munktársa lett, mellette Bögözi Attila (vasarhely.ro) és az Egyedifilm alkotói, Egyedi Bernadette és Egyedi Zsolt (az MTVA szatmári tudósítói) részesültek elismerésben.
Az írott sajtó nívódíját Sebestyén Spielmann Mihály vehette át a maszol.ro portálon, illetve a Népújságban és a Brassói Lapokban rendszeresen megjelenő publicisztikáiért. Az alkotó laudációját Ambrus Attila, a Brassói Lapok igazgató-főszerkesztője olvasta fel. Az audiovizuális díjat Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió munkatársa vehette át, akit Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő- helyettese méltatott.
Az idén Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport főszerkesztőjének javaslatára, többéves szünet után átadták a román–magyar közeledést szolgáló tevékenységért járó Pro Amicitia-díjat is, amelyet a Maghiaromânia blog szerkesztői vehettek át. A javaslattevő méltatta a fiatal bloggerek munkáját, foglalkozását.
A találkozó alkalmával a MÚRE megtartotta közgyűlését is, ahol elsősorban szervezési kérdésekben hoztak döntéseket, és körvonalazták a jövő évi tevékenységeket, amelyben szerepel a következő hasonló találkozó.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Megfosztaná nyugdíjától Băsescut Ponta
Victor Ponta szerint az lenne az igazságos, ha az államfő nem kapna elnöki nyugdíjat az államtól, mert nagyon sokszor megszegte az alkotmányt. A kormányfő és államfőjelölt erről egy hírtelevízióban nyilatkozott hétfőn este, tájékoztat a Maszol.ro.
Azt mondta: a törvény szerint az államfő nem kaphat nyugdíjat, ha leváltják tisztségéből. Hozzátette azonban, hogy el szeretné kerülni a politikai válságot.
Ezzel értésre adta, hogy nem szándékszik beindítani Traian Băsescu felfüggesztésének folyamatát. „De ez nem jelenti azt, hogy a mandátumának utolsó heteiben azt tesz, amit akar" – tette hozzá. Paprika Rádió / Maszol.ro
Erdély.ma

Csángóügy: hazugságot kiált a bákói tanácselnök
Nevetséges és nyilvánvalóan valótlan érvekkel igyekszik cáfolni Dragoş Benea, a Bákó Megyei Tanács elnöke a Krónikában leírt információkat, miszerint a csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszik.
A moldvai megye önkormányzatának szociáldemokrata vezetője a Maszol.ro portálnak tagadta, hogy csángó gyerekeket fenyegetett, sőt azt állította: eddig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar nyelvű oktatásról, valamint a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatásról.
Mint arról lapunkban csángóföldi illetékesektől származó információk alapján beszámoltunk, Benea nemrég arra figyelmeztetett csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekeket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott támogatás, továbbá előrebocsátotta, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
Lapunknak Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató, Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) csángó oktatási koordinátora és Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke egyaránt megerősítette, hogy valamennyien értesültek a tanácselnök kirohanásáról.
Dragoş Benea a Maszol.ro-nak nyilatkozva égbekiáltó hazugságnak nevezte a lapunkban közölt információkat. Elmondta, október 23-án valóban részt vett a bákói Történelmi Múzeumban rendezett eseményen, de szavai szerint egyetlen gyerekkel sem beszélt. Benea a portálnak azt állította, mostanáig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar oktatási programról.
Ez azonban már csak azért is nehezen hihet, mivel maga a tanácselnök vezette a bákói önkormányzat ama februári ülését, amelyen a képviselő-testület megszavazta a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesülettel kötött társulást.
A nyilvánvalóan a magyar oktatást ellensúlyozni hivatott program keretében képzési központokat létesítettek fiataloknak a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angolnyelv-tanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Az ominózus tanácsülés jegyzőkönyve szerint maga Benea adta meg a szót Gheorghe Bejan tanácsosnak, a Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének, aki történelmi, néprajzi és vallási adatokkal fűszerezett kiseladás keretében adott hangot a „magyarbarát” szervezetek működése miatti sajnálatának, kijelentve: „semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás”. Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A Himnusz védelmében (Tiltakozássorozatot kezdeményez az MPP)
Naponta ismétlődő, prefektúra előtti énekléssel és a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban kihelyezett székely zászló melletti gyűléssel tiltakozik a Magyar Polgári Párt (MPP) a kormánybiztosi hivatal által a magyar himnusz elénekléséért kiszabott büntetés miatt – jelentette be Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke.
Rendkívül nagy a felháborodás, sokan keresték, biztatták őket, hogy ne hagyják annyiban a dolgot – mondotta Bálint József. Nem a pereskedés az egyetlen lehetőség, és nem pártügyről van szó, hiszen az egész erdélyi magyarságot vágták pofon – hangsúlyozta, és kiemelte: határozott választ kell megfogalmaznunk, megmutatnunk, hogy jobban ragaszkodunk jelképeinkhez, himnuszunkhoz, mint amennyire félünk.
Első lépésként két eseménysorozatot terveznek: december 15-étől, hétfőtől december 22-éig (kivétel a szombat és vasárnap) minden délután háromnegyed négytől háromnegyed ötig a prefektúra épülete elé várják azokat, akik elítélendőnek tartják a kormánybiztos lépését, és „amikor kórusnyian összegyűlünk, elénekeljük a magyar himnuszt, akár többször is egymás után”. Szombaton, december 20-án és kedden, december 23-án az Erzsébet parkban, a székely zászló mellett gyülekeznek – és nem csak azokra számítanak, akik június 4-én részt vettek a Trianon-megemlékezésen. Bálint József elmondta, mindkét rendezvénysorozatot kiterjesztenék egész Erdélyre, egyelőre MPP-s kollégáikkal tárgyalnak, de szívesen várják bárki segítségét, mint ahogy örömmel fogadnak minden ötletet, elképzelést a tiltakozás különböző módozataira vonatkozóan is. Egyeztettek már a történelmi magyar egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészeivel, folytatják a tárgyalásokat, elképzelhető, hogy a következő időszakban a vasárnapi templomozás végén nem bent, hanem az utcán éneklik majd a gyülekezetek nemzeti imánkat. Számítanak más politikai és civil szervezetek támogatására is, várják csatlakozásukat, javaslataikat. „Most rajtunk csattant az ostor, de nem saját érdekünkben cselekszünk” – mondotta az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke.
Konzul a prefektusnál
Hivatalában kereste fel tegnap Marius Popica Kovászna megyei prefektust Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a román kormány megbízottja a magyar himnusz elénekléséért rótt ki bírságot. Erről a magyar külképviselet illetékesei tájékoztattak közleményben.
„A magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését” – idézte a diplomatát a látogatás kapcsán kibocsátott dokumentum. Zsigmond Barna Pál hozzátette, az intézkedés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért. Továbbá közölte, hogy az ilyen és ehhez hasonló, a magyar szimbólumhasználatot és szólásszabadságot tiltó intézkedések nem járulnak hozzá a békés együttéléshez, hanem feszültséget keltenek.
Marius Popica tegnap a Maszol.ro portálnak adott interjúban azt hangzotatta: nem a himnusz eléneklését büntette, hanem a törvényszegést. Utóbbit pedig abban látta, hogy a Magyar Polgári Párt trianoni rendezvényén nem hangzott el a román himnusz is a magyar mellett.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kustán Magyari Attila: A nemzetidegen Maszol
Azt írja egy Facebook-csoport szabályzata, hogy „tilos a csoportban megosztani balliberális, nemzetidegen hírportálok cikkeit, ne reklámozzuk őket, ne szerezzünk látogatókat nekik. Ilyen oldalak: Maszol.ro, Transindex.ro, 444.hu, Index.hu stb. (kivétel ha nagyon fontos hír és máshol SEHOL nem jelent meg)”. Érzem: a lap szerzőjeként jó társaságba kerültem. Itt van rögtön a Transindex csapata, amellyel az egészséges kollegialitás és rivalizálás jegyében dolgozunk azon, hogy Erdély legolvasottabb hírportáljai legyünk, az olvasók elé tárva társadalmi kérdéseket, kulturális eseményeket, a politika ágas-bogas életét. Aztán itt van az említett 444, ez a szellemes és minden tévhit ellenére baloldaliságot csak nyomokban tartalmazó portál, meg Magyarország egyik legismertebb és legolvasottabb – sőt legrégibb internetes lapja, az Index. Túl azon, hogy ilyen remek lapokkal említik együtt a Maszolt – joggal! –, megütközöm azon, hogy azok az emberek, akik állítólag a magyarságért aggódnak, éppen bennünk lelnek ellenségre. Ha ugyanis arra kíváncsiak, hogy mi kap hangsúlyt az erdélyi magyar vagy akár a romániai, kárpát-medencei, európai stb. közéletben, hogy melyik színház mit kínál az évadban, ki remekel a sport világában, íróink hogyan látják a világot, a szakemberek mit gondolnak, a politikusok mit mondanak, akkor itt a helyük, az említett portálokon és számos kihagyott szerkesztőség honlapján. (Megjegyzem halkan, a világ nem fekete-fehér: higgyék el nekem, a maszol.ro szerkesztősége is éppen annyira sokszínű, mint bármelyik más lapé. A kérdés mindig az, hogyan lehet és kell közös ügyekért együttműködni.) Persze, ki ne venné észre, hogy már hosszú sorok óta cinikusan közelítem meg a kérdést? Ezek a kedves fiatalok, akik a nemzetféltés jegyében rutinosan cigányoznak, zsidóznak, oláhoznak, buziznak, libsiznek, nem a magyar kultúrát féltik és mentenék, hanem kis frusztrációikkal küszködnek. Pontosan olyanok, mint a román szélsőségesek, a tökkelütött Új Jobboldal tagjai például, akik ugyanannak a téveszmének és nemzeti megalomániának az áldozatai, mint magyar testvéreik. Aki a magyar vagy bármilyen közösségért tenni akar, annak nem hőbörögnie kell, nem eltolnia magától a másik felet, hanem együttműködnie. Amikor pár héttel ezelőtt magyarok öleltek románokat és fordítva, egyesek szerint nemzetárulást követtek el. Hogy mondja Tamási? „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Előszeretettel szokták félreérteni őt is. Nem első ízben kapom meg a vádat, hogy a magyarság ellensége vagyok. Érdekes: vádlóimnál mindig helyesebben használom a nyelvet, nagyobb hatékonysággal népszerűsítem annak a közegnek a kultúráját, amelyben élek, és mindezt úgy, hogy nem zárkózom el másoktól. Vádlóink saját csapdájukba esnek: azt mondják, szeretik a magyarságot, aztán jelentős részét mégis kirekesztik: a melegeket, a baloldaliakat, a liberálisokat, a hajléktalanokat, az ateistákat – bárkit, aki a világképükbe nem fért be. Nemzetidegennek neveznek magyarokat, akikkel nem értenek egyet. Ebből nem lesz előrelépés, srácok.
maszol.ro

Édesanyjától kérték el Markó Attila telefonszámát
Már április 29-étől körözik Markó Attilát Romániában, ekkor jutott el ugyanis a legfelsőbb bíróságtól a háromszéki rendőrséghez a letartóztatási parancs – írja a Mediafax híre nyomán a Maszol. A hírügynökség úgy tudja, a rendőrök elkérték a volt képviselő édesanyjától fia Magyarországon használt mobilszámát, ám a politikus nem válaszolt hívásaikra.
Ekkor kerültek fel adatai az Interpol honlapjára, és beindult a nemzetközi körözés ellene. A Mediafaxnak sikerült elérnie Markó Attilát, aki nem kívánta kommentálni a nemzetközi körözés hírét, és nem árulta el, hogy pontosan hol tartózkodik. Csupán annyit mondott, hogy „az utolsó leheletéig” küzd igaza bebizonyításáért.
NEM JÓ ROMÁNNAK LENNI. Csúcson az idegenellenesek aránya Magyarországon – állapította meg a Tárki 1992 óta végzett kutatásának 2015. áprilisi adatai alapján. A felmérés szerint Magyarország felnőtt lakosságának 46 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthető válaszlehetőséget, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát. A megkérdezettek 9 százaléka tekinthető idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni, és 45 százalékuk mérlegelő a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében. A mérlegelők körében a legmagasabb, 94 százalékkal, az arab nemzetiségűek, a legalacsonyabb, 7 százalékkal, a határon túli magyarok visszautasítottsága. Az arabokénál alig alacsonyabb a romák, de 70–80 százalék feletti a kínaiak, az afrikaiak és a románok visszautasítottsága is. Az idegenellenesség mértéke az átlagosnál magasabb a Jobbik és az MSZP szavazói, illetve a nem szavazók körében, azok között, akik úgy érzik, hogy rossz anyagi helyzetben vannak, vagy ennek romlásától tartanak, továbbá a dél-dunántúliak, a munkanélküliek és a 40–50 évesek körében. (MTI)
KÉT NAP ALATT KÉT MÁZOLÁS. Ismeretlen elkövetők lemázolták kedden a Gyergyószentmiklós feliratot a város Gyilkos-tó felőli bejáratánál, másnap pedig a Gyilkos-tó tábláján a magyar feliratot takarták el fekete festékkel. Az önkormányzat ismeretlen elkövető(k) ellen kivizsgálási kérelmet fogalmazott meg az országos rendőrség felé. Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, amennyiben az elkövetők kilétére fény derül, több ezer lejes bírsággal is sújthatók, mivel a kár helyreállításának költsége is a károkozót terheli. Az elmúlt időszakban ismét gyakori jelenséggé vált a helységnévtáblák magyar feliratának lefestése, vagy a magyar vonatkozású szobrok, emlékhelyek festékkel való megrongálása. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megbukott a referendum, Nagyvárad nem nő nagyra
Bár az igenek elsöprő győzelmével zárult, érvénytelen volt a Nagyváradon és Váradszentmártonban tartott népszavazás az két település egyesüléséről: a megyeszékhelyen a választási jegyzékben szereplő polgároknak mindössze 19,68 százaléka járult az urnák elé. A községben ez az arány 54,5 százalékos volt. A népszavazás csak akkor lett volna érvényes, ha mindkét településen a választók legalább 30 százaléka leadja a szavazatát. A nagyváradi magyarok számára nagy volt a tét: Váradszentmárton bekebelezésével arányuk a városban lecsökken. Ilie Bolojan polgármester azonban nem adja fel: Facebook-oldalára a vasárnap esti urnazárás után azt írta, hogy várhatóan ismét népszavazást írnak ki az egyesülésről.
A nagyváradiak 95,83 százaléka szavazott igennel és 3,44 százaléka nemmel a két település fúziójára. A váradszentmártoniakat kevésbé lelkesítette a Nagyváraddal történő egyesülés perspektívája: az igenek győztek, de csak 54,5 százalékkal. A népszavazás napján egyik településen sem történtek különösebb incidensek. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete a népszavazási kampányban távolmaradásra buzdította a magyarokat. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az MTI kérdésére csak annyit mondott, hogy a szövetség képviselői a népszavazás kiírásáról döntő nagyváradi önkormányzati ülésen a referendum ellen érveltek és szavaztak. A maszol.ro úgy tudja: az RMDSZ tudatosan nem vett részt a kampányban. „Tudtuk, hogy ha megszólalunk, etnikai színezetet kap a szavazás tétje, ami növelte volna a román lakosság részvételi arányát a referendumon. Így inkább hallgattunk” – nyilatkozta portálunknak egy Bihar megyei RMDSZ-es politikus.
maszol/e-bihoreanul.ro

Termés – 2015
Az ötödik évadába lépő kiállítás-sorozat a székelyudvarhelyi képzőművészek alkotásainak gyűjteményes bemutatkozását teszi lehetővé. Egy-egy ilyen tárlat célja az is, hogy a kiállító művészek egymás munkáit jobban megismerjék, és a felmerülő szakmai kérdéseket megvitassák. A kiállítás anyagából készített katalógus egy látlelet lesz a jövő számára. A 2015-ös TERMÉS kiállítás megnyitójára hívják a Haáz Rezső Múzeum Képtárába az érdeklődőket, amelyet 2015. május 20-án, szerdán délután 5 órától tartanak. Ugyanekkor kerül sor a kiállítási katalógus bemutatójára is.
A kiállítást megnyitja: Veres Péter muzeológus. Házigazda: Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A kiállító művészek: Berze Imre, Biró Gábor, Bíró Mihály, Elekes Gyula, Fülöp György, Gidó Szende-Melinda, Gujuman Uliana, Jakab András, ifj. Jakab András, Kalló László, Kelemen Albert, Kolumbán-Antal Ilonka, Kolumbán-Antal József, Kovács Bori, Kubanek László, Lakatos László, Molnos Zoltán, Nagy Péter, Simon Béla, Török Bíró Erzsébet, Török Ferenc, Vass Mária-Magdolna, Zavaczki Walter, Zsombori Béla.
Médiatámogatók: D3TV, Udvarhelyi Híradó, Udvarhely Napilap, Hargita Népe, Szekelyhon.ro, Mihir.ro, Uh.ro, Maszol.ro, Stár Rádió, Más Rádió, Prima, Rádió, Vox Rádió, Székelyudarhelyi Rendezvények.
HAÁZ REZSŐ MÚZEUM– 535600 Székelyudvarhely, Tel./Fax: 0040 266 218375, Kossuth Lajos u. 29. sz. Pf. 22, info@hrmuzeum.rowww.hrmuzeum.ro.
Székelyhon.ro

Johannis: a magyarok sok követelése jogos
Klaus Johannis szerint a romániai magyar közösség követeléseinek többsége jogos, a román állam pedig eddig is sok mindent lehetővé tett a kisebbségeknek: például anyanyelvű oktatást és sajtót. Az államfő erről a német ARD televíziónak nyilatkozott. Legendás szűkszavúságához képest szokatlan részletességgel fejtette ki álláspontját a romániai magyar közösség és általában a romániai kisebbségek helyzetéről az ARD televízióban Klaus Johannis. Az államfővel készült interjút a hét végén sugározta a német közszolgálati adó.
A romániai magyarokra akkor terelődött a szó, amikor a riporter Orbán Viktor miniszterelnökről kérdezte Johannist. Az államfő úgy reagált: a magyar kormányfő politikáját nem kívánja kommentálni, de foglalkoztatja az országban élő magyarok helyzete.
„Magam is egy kisebbség soraiból származom, ismerem a kisebbségek gondjait. A kisebbségeket nem problémának, hanem az országot gazdagító tényezőnek tekintem” – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy a romániai magyar kisebbség nagy létszámú, és a vélemények gyakran eltérnek a közösségen belül. „Ám mindannyian egyet akarnak: hogy jobbra forduljon a sorsuk. És ez kellene hogy legyen a célja a politikusaiknak is, hiszen azért választják meg őket, hogy szavazóik javára tevékenykedjenek” – fogalmazott.
Ezért a magyar kisebbség részéről megfogalmazódó követeléseket helytelen "eleve problémaként" felfogni - tette hozzá az államfő, megjegyezve, hogy előfordulnak "különös" követelések és "inadekvát" követelések, de sok "teljesen normális" követelés is, és a román állam ezek "legnagyobb részét" már teljesítette.
Románia és Magyarország kétoldalú kapcsolatát az államfő jónak nevezte. „A két országot stratégiai partnerség fűzi össze, de sok mindent lehet javítani - mondta Johannis. A kérdésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a témáról már elnöki tevékenysége legelső időszakában tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. Így "tudjuk, hogy mit kell tenni és tudjuk, hogyan kell tenni" – jelentette ki. Hozzátette: "azt hiszem, lehetségessé válik, hogy kapcsolatunkat még jobbá tegyük" és a két ország között "jószomszédi kapcsolat" alakuljon ki. Ez "mindkét ország érdekében állna" - mondta az államfő.
Példaként említette a pártalapítást, az anyanyelvű oktatást és az anyanyelvű sajtót. „Ha sorra megvizsgáljuk a kisebbségek kéréseit, azt látjuk, hogy a román állam nagyon sokat megoldott közülük” – tette hozzá.
Következetlen az elnöki hivatal
Mint ismert, Klaus Johannis legutóbb az RMDSZ kongresszusán foglalt állást a romániai magyarok helyzetével kapcsolatban. Az államfő tanácsosa által Kolozsváron felolvasott üzenet meglehetősen semmitmondó volt, ám 0utóbb felkerült az elnöki hivatal honlapjára egy terjedelmesebb szöveg. E dokumentum szerint „a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még” az országban.
Két nap elteltével azonban módosult a honlapra felöltött szöveg, amelyből az idézett passzus is eltűnt. Az elnöki hivatal vezetője, Dan Mihalache a maszol.ro kérdésére nem tudott magyarázatot adni a történtekre. Ugyanakkor nem kívánta kommentálni azt a felvetésünket, hogy a történtek kétségbe vonják az államfő és az elnöki hivatal hitelességét.
maszol.ro

Nem támogatja a szórvány kiüresítését a magyar kormány
A magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, és nem támogat olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a „gyöngyhalász-stratégiát" sem – rögzítette Semjén Zsolt magyar nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő áprilisban, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt arról beszélt, hogy a szórványkollégiumokat alapvetően a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné, és ugyanezt a receptet alkalmazná a diaszpórára is az asszimiláció ellen.
A maszol.ro portál a hónap közepén írt arról, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviselői székelyudvarhelyi iskolába próbálják csábítani azokat a szórványiskolákban tanuló nyolcadik osztályos diákokat, akik otthon nem folytathatnák már magyar nyelven a tanulmányaikat.
A kormányfő helyettese az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: a magyar kormány számára a magyar nemzet minden tagja egyaránt fontos, éljen akár Magyarországon, akár külhoni tömbben vagy szórványban.
Ennek megfelelően több programot működtetnek, számos támogatást nyújtanak a szórványban élő magyarságnak, hogy megőrizhessék identitásukat. „Nem támogatnak olyan törekvéseket, amelyek a szórvány kiüresítését célozzák, így a gyöngyhalász-stratégiát sem" – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
MTI
Erdély.ma

Új ruhában ünnepli harmadik születésnapját a Maszol
Hároméves lett júliusban a maszol.ro. Születésnapunkra új öltözéket kaptunk, mert a régit már nagyon kinőttük. Reményeink szerint arculatváltásunk az olvasóink számára is régen várt ajándékot jelent, és együtt ünnepelhetünk.
Születésünk az Új Magyar Szó három évvel ezelőtti megszűnéséhez kötődik: a napilap halálával keletkezett űrt kívántunk betölteni a romániai magyar sajtópiacon. Kiadóváltás után, az ÚMSZ korábbi internetes változatának továbbfejlesztésével az erdélyi magyar közösség gyors, hiteles tájékoztatására, problémáinak feltárására, értékeinek felmutatására, élvezetes tartalom írására vállalkoztunk.
Hibáztunk is sokszor, de olvasóink elnézőek voltak, ezt most megköszönjük. Külön születésnapi ajándék, hogy a három év elteltével a maszol.ro az erdélyi magyar közösség egyik legfontosabb tájékozódási forrása lett: hétköznap átlagban 15 ezren, havonta több mint 200 ezren látogatják, a Facebook-követőink száma pedig mára már meghaladja a 25 ezret. Olvasóink nem csak követnek, de egyre többen osztják meg az anyagainkat és szólnak hozzá az írásainkhoz. A kritikákat, ha civilizáltak, szívesen fogadjuk, tanulunk belőlük.
Az új webes designunkkal nem csak a „kor követelményeire”, hanem éppen a megnövekedett számú olvasóink igényeire válaszoltunk. Reményeink szerint pörgősebb, felhasználóbarátabb, átláthatóbb és interaktívabb lett az oldalunk. Nagyobb fontokra, nagyobb képekre, letisztultabb formákra váltottunk.
Portálunk rovatosított struktúráját megőriztük, két új rovattal, aTech-Tudománnyal és a Nagyképpel jelentkezünk. Címoldalunkat átszerveztük: anyagainkat fontosságuk, érdekességük és aktualitásuk szerint rendeztük. A publicisztikai írásokat élvezhetőbben, kiemelt helyen tálaljuk, Szájtátó rovatunkat az új felületen még jobban elkülönítettük, videós tartalmainkat egy helyre gyűjtöttük. Emellett címoldalunkon laptársunk, az erdelyiriport.ro tartalmait is elérhetővé tettük.
Az olvasóink véleményére pedig ezentúl még többet adunk. Interaktivitásunkat növeltük: szavazógépet indítottunk, a facebookos hozzászólásokat a portálunk mobil verziójában is lehetővé tettük.
Ígérjük, ezentúl is arról írunk a legtöbbet, amiről a ma szól. Köszönjük, hogy olvasnak minket.
A szerk.
maszol.ro

Médiafogyasztás szokásai
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a romániai magyar médiafogyasztás, különös tekintettel a közszolgálati rádiók és televíziók magyar nyelvű adásainak fogyasztására vonatkozó felmérést készített- mondta Rácz Éva felvezető beszédében.
A felmérés 2015. szept. 24.-október 18. között készült Erdélyben és a Partiumban, 1573 alany megkérdezésével. Eredménye reprezentatív a Kolozsvári Rádió és Kolozsvári Televízió (valamint a marosvásárhelyi hasonló stúdiók) adáskörzetére; a mostani bemutatón kiemelték a kolozsvári központú csatornákra vonatkozó adatokat.
A kutatásban ugyanakkor feltettek olyan általános kérdéseket is, amelyek az írott és az internetes média fogyasztására nézve is érvényesek, ezért az eredmények az erdélyi és partiumi média bármely csatornájának érdekesek lehetnek.
TV nézettsége
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok ismertették a felmérés eredményeit a Kolozsvári Rádió koncerttermében. Kiss Tamás kutatásvezető a TV nézés és a rádiózás fogyasztási szokásaival kapcsolatos felmérés adatait mutatta be. Kiderült, hogy a megkérdezettek 93,3% nézi a tévét. Legtöbbször kábelszolgáltatással vagy műholdas vétellel rendelkezik. Ugyanakkor a 2007 és 2015-ben készült felmérések adatait hasonlították össze. Főleg az esti idősávban vagy a hétvégi nézettség nagyobb. A TV nézők köre növekedést mutat. Ha a többi kelet- európai országhoz hasonlítjuk, elmondható, hogy Romániában a TV nézésére fordított idő magas (4,06 óra). A megkérdezettek válaszából kiderül, főleg a híradót, humoros adásokat, valamint játékfilmeket néznek. Háttérbe szorulnak a talk show-k (beszélgető műsorok) nézettsége. (Ez főleg a román mintán nagyobb.) 2007-ben a magyarországi TV adások vezették a rangsort, a Duna TV, az RTL Klub, TV2, valamint a romániai Pro TV. 2015-ben az RTL Klub nézettsége 73%, a Duna TV 67,3 % volt. Visszaesett M1 és a M2 nézettsége. Az RTL Klub magas nézettséggel rendelkezik. A román adók közül továbbra is a PRO TV-nek van piacvezető szerepe. A román közszolgálati TV nézettsége csökkenő tendenciát mutat. A Román Televízió magyar adásának nézettsége is csökken.
A Kolozsvári Stúdió magyar adásának a kulturális és a szórakoztató műsorait nézik. Ellenben a Bukaresti TV adás magyarnyelvű hétfői adásának van a legnagyobb nézettsége.
A rádiózás szokásai
A kérdezettek 64,7 %-a hallgatja a műsort. Az sem közömbös, hogy az erdélyi magyarság milyen körzetekben hallgatják ma a rádiót. A háttér rádiózás szerepe is megnőtt. Főleg az autóban hallgatják. A rádiózás szokásai főleg az autózás szokásaihoz igazodtak, amikor munkába, vagy ha hazamegy hallgatja a rádiót. Az internetes vagy az okos telefonon történő beszélgetéseket nem vizsgálták meg. Ellenben nőtt azok száma, akik inkább hétköznapokon hallgatják az adásokat. A leggyakrabban hallgatót rádió a Marosvásárhelyi adás, a KISS FM (a zenére alapuló román adás) és a Mária Rádió. Figyelemre méltó az, hogy a zenére alapuló magyar nyelvű kereskedelmi adások előretörtek. A román nyelvű kereskedelmi rádiózás felerősödött.
A rádió hallgatók 32,2%-a követi a Marosvásárhelyi Rádió magyar adását, 12%-a a Kolozsvári Rádió magyar adását, majd sorrend szerint Erdélyi FM (5,1 %), Bukaresti (4,9%) és a Temesvári Rádiót (2,5%). A Kolozsvári Rádió magyar műsorait a kérdezettek 36 %-a naponta, és 40%-a hetente hallgatja. A szerkezete átgondoltabb. Városon többen hallgatják. A fiatalokat is érdeklik az adások. A Zenetár, Hangoló, a Dal posta, a Cifra palota adásait kedvelik.
Milyen típusú adást szeretnek? Az erdélyi közélettel foglalkozó híreket, a zenei műsorokat hallgatják. A rádióhallgatás jellege megváltozott. Az erdélyi magyarok ízlésvilága konzervatív. Főleg a régi slágerek, magyar nótákat kedvelik. Előtérbe kerülnek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók adásai.
Nyomtatott és online média
Barna Gergő a nyomtatott és az online médiának az olvasottságát elemezte. Felmérésekből kiderült, hogy a helyi lapok előtérbe kerülnek az olvasottságot illetően. A megkérdezettek 88,5 %-a a helyi lapokat olvassa. Az erdélyi lapok olvasótábora szempontjából a rangsort helyi lapok, a Székely Hírmondó, a Háromszék, a szatmári Friss Újság vezeti. A vallási jellegű lapok olvasottsága jelentős. Főleg a magyar nyelven történő médiafogyasztás jellemző.
2007-hez képest nagy ugrás észlelhető, 57 %-ra emelkedett az internetezők százalékos aránya. Új elemként jelent meg a Facebook használata, ennek következtében csökkent a levelezés (az e-mailezés) részaránya, viszont nőtt az internetes tartalmaknak az aránya. Mennyi időt töltenek el? kérdésre válaszolva kiderül, hogy az internetezők  jó része naponta több órát tölt el a Facebookon.
Az internetes hírportál olvasottsága szempontjából piac- vezető a szekelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és az erdely.ma is.
A média, mint hírforrás kiegyensúlyozottabb képet mutat. A megkérdezettek 76%-a a TV, 43%-a a rádiót tekinti fő hírforrásnak. Leginkább az egészségügyi kérdések, az erdélyi magyar ügyek, tudományos és gazdasági kérdések érdeklik.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Miért kell kozmetikázni a valóságot?
Csak a legutóbbi két esetre térünk ki: egy felmérés eredményét interpretálták „félre”, illetve vágyálmaikat konvertálták át kész tényekké.
Az MTA Kisebbségkutató Intézete által készült egy felmérés a külhoni fiatalok körében, ami sok mindent vizsgált, de hogy mit és miként, arról egymásnak ellenmondó tudósítások láttak napvilágot. Elsőre a Magyar Távirati Iroda adott hírt január 28-án délelőtt az „Ifjúságkutatás: kedvező a magyar állampolgárság megítélése a külhoni fiatalok körében” című közleményében a felmérésről, amelyet „csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek Budapesten”. A tudósítás röviden szemelget az elhangzottakból – köztudott, hogy az MTI egy ideje nagyvonalúan bánik a részletekkel –, de egyértelművé teszi: „A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást.”  
Ennek ellentmondó interpretációk láttak ezt követően napvilágot a kutatás egyes részleteiről, odáig menően, hogy egyes sajtóorgánumok homlokegyenest mást sugalltak, mint ami a kutatók által nyilvánosságra hozott adatokban szerepelt. A fentebb említett következtetéshez mellékelt grafikonban egyértelműen kiolvasható, hogy a „Gondoltál-e már arra, hogy végleg kitelepedj külföldre?” kérdésre a megkérdezett határon túli magyar fiatalok 54,7 százaléka – tehát több mint fele – igennel kezdődő mondattal válaszolt! Ehhez képest teljesen érthetetlen a 24.hu hírportál „Pénztelenség aggasztja a határon túli fiatalokat, de nem akarnak elvándorolni” című tudósításának állítása, amit sajnos az Itthon.ma is óvatlanul átvett. Ezt címbeli állítást a szövegben ezzel a csúsztatással tetézte a budapesti balliberális hírportál: „A mostoha körülmények ellenére csak a határon túli fiatalok 10 százalékát foglalkoztatja aktívan a kivándorlás, negyven százalékuknál pedig ez fel sem merül.” A grafikont, ami ezt az állítást egyértelműen cáfolja, nem tették közzé.
Megtette viszont a Hvg.hu című, szintén balliberális portál: hvg.hu/itthon/20160128_hataron_tuli_fiatalok_kutatas. A globalistán malíciózus, ironikus címmel közölt összefoglaló („Táncház helyett Facebook és chat a külhoni magyar fiatalok kedvence”) szintén manipulál, annak ellenére, hogy a „negyven százalék nem vándorolna ki” megállapítás mellett ott van a grafikon, amin egyértelműen látszik: az ifjak 55 százaléka hagyná el szülőföldjét, bár még csak tíz százalékuknak van folyamatban a kitelepedése. A többiek még csak terveznek, de a szándék egyértelmű: a többség nem Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján képzeli el a jövőjét.
Ezt még a Maszol.ro, az RMDSZ szócsöve is kénytelen beismerni: „A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást.” Igaz, az ezt igazoló grafikont már nem közli (a többit igen), s e mondat is jól el van dugva az egyéb jelenségeket taglalók közé. Annál meredekebb hazugságra ragadtatja magát a szintén RMDSZ-közlönynek számító Reggeli Újság, amely pénteki számában egyenesen kijelenti: „A fiatalok nagy többsége nem akar kivándorolni”. A hurrázó cím alatt pedig ott van az ábra, amin egyértelműen kivehető: a kitelepedési szándékot firtató kérdésre a megkérdezettek összesen 55 percentje ikszelte be az igennel kezdődő három válaszlehetőséget. Azaz az abszolút többség.
Ez a Nagyváradon megjelenő lap követte el azt a bornírtságot is, hogy még a saját forrását is meghazudtolta. A Hgv.hu-ban megjelent értelmezésre hivatkozva azt írta, hogy a határon túli magyar fiatalok baloldalinak mondta magát, holott a tekintélyesnek mondott budapesti orgánum kénytelen volt – bár sajnálkozva – „beismerni”: a kisebbségi magyar fiatalok többsége „még mindig” jobboldalinak vallja magát. Az más kérdés, hogy a magyarországi média eleve manipulálni kezdett, amikor nem hitt a saját szemének a felmérés eredményei láttán: több orgánum is azt próbálta sugallni elsőre, hogy a balliberális eszmék népszerűbbek a határon túli magyarok körében, mint Magyarországon. Ezért voltak kénytelenek – vélhetően a kutatók figyelmeztetésére – korrigálni, erre utal a Hvg.hu félszeg beismerése is: „A cikk korábbi változatának címe és következtetése a külhoni fiatalok politikai önbesorolásáról félreértésen alapult, és alapvetően mondott ellent a kutatás eredményeinek, amiért elnézést kérünk.” Úgy látszik, ez a korrekció már nem jutott el az RMDSZ-sajtó egy részéhez...
A Maszol.ro kénytelen volt megírni – bár erre az aspektusra még az MTI is „elfelejtett” kitérni –, hogy: „Politikai nézetekben jobbra lejt a pálya.” Mi több, a 24.hu „óvatlanul” még azt is elkottyantotta, hogy a politikai palettán a határon túli magyar fiataloknak alig 19 százaléka „húz balra”…
Nem ehhez a témához kapcsolódik, de igen beszédes a legfrissebb huncutság. A Hit Gyülekezete Hetek című sajtóorgánumában jelent meg a Magyar ATV nevű balliberális tévécsatorna és hírportál által népszerűsített „Lázár miatt térne haza Szász Jenő?” című írás, amelynek már a kezdő mondata is merő inszinuáció: „A Lázár János által bejelentett bürokráciacsökkentő intézkedések nyomán megszűnhet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is, de azt még nem tudni, hogy hazaküldik-e Szász Jenőt Székelyudvarhelyre vagy sem.” 
Az épületes „elemzés” szerzője sorozatos spekulációkat süt el az erdélyi politikai helyzettel kapcsolatosan, ám hogy tájékozatlanságát leplezze, megszólaltat egy „erdélyi politológust” is. Mégpedig Kolumbán Gábort, aki egy udvarhelyszéki falucskában gazdálkodik, illetve öko- és agrárkutatással foglalkozik, s akiről a Főtér.ro nemrég azt írta: 2000-ben hagyta ott a politikát, és kezdett teljesen mással foglalkozni, mérnök-fizikusból közgazdász, politikusból civilszervezet-vezető, Hargita megyei tanácselnökből bivalytenyésztő és egyetemi oktató lett. Ha hinni lehet a Heteknek, akkor Kolumbán azt mondta: a Fidesz az RMDSZ-t tekinti a magyarság érdekeit képviselő politikai szervezetnek, aminek a miniszterelnök többször is hangot adott az elmúlt időszakban, valamint hogy Orbán Viktor és Tőkés László kapcsolata fagyossá vált az elmúlt időszakban. E két állításból egyik sem igaz: Orbán sosem mondta azt, hogy csak az RMDSZ-t tekinti „a magyarság érdekeit képviselő politikai szervezetnek” – nincs is dokumentálható nyoma ennek –, illetve az is csak az RMDSZ-esek és magyarországi balliberális szövetségeseik vágyálma, hogy Orbán Viktor és Tőkés László két és fél évtizedes szövetségesi kapcsolata megromlott volna.
Visszatérve a határon túli magyar fiatalok elvándorlási hajlamára: amennyiben a többségük el akarja hagyni a szülőföldjét, ez egyértelmű üzenet a jelenre és a jövőre nézve. Azt jelenti, hogy sem a budapesti nemzetpolitika irányítói, sem pedig a kisebbségben élő magyarok politikai képviselői nem állnak a helyzet magaslatán, nem végzik megfelelően azt, amit vállaltak és amire felhatalmazást kaptak.
R. B. M. itthon.ma//karpatmedence

Parászkától nem látni az erdőt
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar internetes portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely az egyesek által újságírónak mondott Parászka Borókának a sajtóból való eltávolítását javasolja.
A petíció elindítója – egy marosvásárhelyi civil értelmiségi – arra kéri a „magyarellenességéről elhíresült” Parászkát foglalkoztató illetékeseket (kiadókat, médiagurukat, politikusokat stb.), hogy ne járuljanak hozzá e nőszemély „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”. A felhívás azért nem közvetlenül a főszerkesztőknek szól, mert Parászka kizárólag olyan médiumoknak dolgozik, amelyek mögött jól körvonalazott politikai klikkek állnak. Romániában az RMDSZ által eltartott és felügyelt orgánumokban „sztárolják” a valóban sztárallűröket fitogtató 40 éves nőt (Erdély Tv, Erdélyi Riport, Transindex, Maszol stb.), Magyarországon pedig olyan hírhedt balliberális orgánumok futtatják, mint a 168 óra, Magyar Narancs, Mozgó Világ stb. Ugyanakkor több médium is befuccsolt a keze alatt az évek során (Manna, A Hét), jelenleg az adófizetők pénzén működő, szintén az RMDSZ által uralt Marosvásárhelyi Rádiónál is a jól fizető állása van, bár összeférhetetlensége miatt már ott is kezdeményeztek ellene fellépést a munkatársak. 
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű petícióban, amelyet több százan írtak alá eddig.
De mint kiderült, a kezdeményezés csak olaj volt a tűzre, mert okot adott a Parászkát eddig is pátyolgató balliberális politikai háttérhatalomnak, hogy össztüzet vezényeljen a nemzeti-keresztény eszmerendszer és a polgári szféra szószólói ellen. Vehemens „szolidaritási támadások” indultak meg a szólás- és véleményszabadság védelmének örve alatt mindazok ellen, akik a Parászka-típusú, újságírásnak álcázott politikai aktivizmust és balliberális agymosást nem szívesen látják eluralkodni az erdélyi magyar közéletben és közbeszédben. A szkeptikusok szerint máris elkésett ez a civil aggodalom, mert a Parászka-félék és az őket futtatók már évek óta uralják a terepet, valójában az 1989 előtti pártpropaganda és a közösségromboló asszimilációs kurzus egyenes folytatásaként.
Két különös közjáték kísérte az újabb Parászka-botrányt. (Tavaly az Orbán-kormány bevándorláspolitikája ellen ízléstelen módon tiltakozva sikerült vérig sértenie a nemzeti érzelmű magyarokat, de szakmai berkekben is közmegvetést vont magára azzal, hogy a saját férjével magázódva készített „teljesen objektív” interjút az Erdély Tv nevű párttelevízióban.) Balliberális körökben azt híresztelték, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is kiállt Parászka mellett, de aki elolvasta volna a február 10-én kiadott állásfoglalást, az láthatta volna, hogy abban az általános, semmitmondó mondatok között egyetlen név sem szerepel. A MÚRE „elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, ami szólhatott volna akár a Dragnea-féle törvénykezdeményezésről is – a legnagyobb román párt épp ezekben a napokban próbálja elrettenteni a velejéig korrupt politikai osztályt bírálókat. A szintén RMDSZ-felügyelet alatt működő MÚRE-től nyilván kitelt volna egy Parászka-melletti kiállás is, de anélkül is sikerült nevetségessé és komolytalanná válnia a „szakmai szervezetnek”: január 19-én egy másik állásfoglalásban még azért aggódott a MÚRE, mert a nagy szólás- és véleményszabadságban egyeseknek nem tetsző vélemények és kifejezések jelennek meg az erdélyi magyar hírportálokon és a közösségi hálózatokon.
A másik furcsa intermezzót Parászka házi portálja, az Erdélyi Riport produkálta, ahol az egyik kollégája egyenesen Ady Endre kaliberű publicistának próbálta beállítani a botrányhős hölgyet. Mert ha egy Ady vehemensen ostorozhatta a fajtáját, akkor egy Parászka miért ne tehetné ezt ugyanúgy, sőt még úgyabban?
A múlt évi magyarellenes kirohanásai után jegyezte meg egy olvasó a Parászka-jelenség kapcsán azt, ami máig hatóan érvényesnek tűnik: „Újabb feltűnési viszketegség. Kap még egy kitüntetést az Orbán-ellenes harcban. Bevált recept. Provokál, erre sokan durván nekimennek, ő meg a megszánni való áldozat szerepében like-okat gyűjt.”
Amúgy azért is tűnik naivnak a petíciót elindítók részéről az az elvárás, hogy az „illetékesek” tovább már ne biztosítsanak médiafelületet Parászka Borókának, mert őt és a hozzá hasonló közvélemény-formálókat pontosan azért fizetik – általában közpénzből – és tolják előtérbe ezek az illetékesek, hogy „a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek” legyen foganatjuk.
R. B. M.
itthon.ma//szerintunk

Kik védik Parászkát?
Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt címmel közölt terjedelmes vádiratot a rendigényű erdélyi magyarok ellen a Budapesten megjelenő balliberális Népszabadság.
Az „összefoglaló” írást az a Szőcs Levente jegyzi, aki a Román Kommunista Párt központi lapjának utódaként megjelenő RMDSZ-es Romániai Magyar Szó és Új Magyar Szó szerkesztője volt éveken át Bukarestben, annak 2012-es megszűnéséig. A pártlap felköltözött a világhálóra, ahol Maszol.ro néven fungál, Kolozsváron szerkesztik, de Szőcs nélkül, aki inkább átnyergelt romániai tudósítónak a Népszabadsághoz. Az erdélyi valóságot a szocialista lap ideológiája és szája íze szerint kozmetikázó újságíró említett cikkében a nemzeti érzésű, keresztény erkölcsi alapon álló erdélyi magyarokat állítja pellengére, miközben a magyar polgári kormány is megkapja a magáét egy füst alatt.
Szőcs azt tartotta fontosnak közölni a Népszabadság olvasóival, hogy „egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben.” Ezt a két, egymástól teljesen független „jelenséget” abból szűrte le – nyilván megrendelésre –, hogy valakik internetes aláírásgyűjtés indítottak a „nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő Parászka Boróka ellen”, illetve internetes kommentárokban háborodtak fel azon, hogy „Székelyföld kulturális fővárosában” milyen gyalázatos előadásokat produkál a helyi teátrum. A cikkíró amúgy ez utóbbi esetet hamar ejtette, mert kiderült: sokan osztják azok véleményét, akik szerint nem közpénzen kellene trágárkodni az önkormányzati színházban. Ezért inkább a Parászka-ügyhöz keresett magának támogatókat, meg is találva őket Magyari Nándor László, Szász Attila és… Parászka Boróka személyében. 
Magyari a balliberális körök jól ismert szószólója, aki szociológus-antropológus létére évek óta afféle politikai megmondóemberként van jelen a kibertérben, miközben a kolozsvári tudományegyetemen csak adjunktusságig vitte. „Elménckedő” okfejtéséből Szőcs Levente és a Népszabadság annyit szűrt le, hogy itt már „jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.” Magyarán: az „Orbán-diktatúra” keze oly messze ér, hogy a szerencsétlen, félrevezetett, tudatlan erdélyi magyarok már cenzúráért kiáltanak, önként hajtva fejüket… a jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista, Magyarországról nyakukba öntött kultúrpolitika jármába. Brrr! 
Magyari persze csúsztat is egy nagyot, állítván: az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett. Hogy ezt mire alapozza, nem tudni, de talán arra, hogy a Parászka-ellenes petíció közzététele után a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete egy olyan közleményben ítélt el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, amelyben egyetlen név sem szerepelt. Még a megfogalmazóé és az érte felelősséget vállalóé sem. A MÚRE tagságát vagy az erdélyi újságíró-társadalom többségét ugyanis senki sem kérdezte meg, a közlemény senki sem szignálta. 
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának RMDSZ-által kinevezett vezetője a pesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy Parászka Boróka tökéletes munkát végez a közszolgálati rádiónál. Ennek egyértelműen ellentmond a petíciót aláíró több száz rádióhallgató, valamint az újságírónak mondott politikai aktivista tevékenységét kísérő botrányok sorozata. A szakmaiságából kivetkőzött hölgy gyakran ágált írásaiban és más megnyilvánulásaiban a magyarországi kormányzat ellen is, de jelentett már fel erdélyi magyar papokat is a román hatóságoknál állítólagos antiszemitizmusuk miatt.
Hogy mit mondott maga Parászka Boróka önigazolásként a Népszabadság bukaresti tudósítójának, az irreleváns. A Soros György és más hasonszőrűek nevéhez köthető agymosó- és propagandahálózatok szolgálatában állva mindenesetre kijelenti: „Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává.”
A cikknek a végkonklúziója viszont már egyenesen elképesztő: meg kell védeni az erdélyi magyar gondolat- és véleményszabadságot, akár a petícióhoz való joggal szemben is. Vagyis Parászka Boróka véleményét kell megvédeni, azoknak a véleménye pedig, akik szerint ő ártalmas munkát végez, az elfojtandó.  És azoké is, akik szerint rossz színházat csinálnak Sepsiszentgyörgyön. És hogy kik áskálódnak Parászka és a trágárkodó színháziak ellen? Hát a szélsőjobboldal, az erdélyi magyar nemesség leszármazottai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom…
Tehát a nácifasziszthorthysták. Megérkeztünk.
R. B. M. itthon.ma//szerintunk

Mentor – „Szűnjünk már meg félni a mesterséges intelligenciától”
Csató Lehel informatikus, egyetemi tanár szerint távol van még a szingularitás
Nincs Facebookja, a közösségi oldal mégis a segítségemre volt, amikor a BBTE informatikus professzorával való beszélgetésre készültem. Csató Lehel szívélyesen fogadott irodájában, első perctől felkért a tegeződésre, a képernyőjén üldögélő plüssmaci pedig türelemmel hallgatta végig, amint önvezető autókról, mesterséges intelligenciáról, sakkozó gépekről folytattunk érdekfeszítő eszmecserét. Kiderül, hogy a kockának van másik oldala is.
– Az egyetemi honlapodon van egy felirat, miszerint „nem fogsz megtalálni Facebookon” (You won’t find me on Facebook). Miért tartod magad távol a legnagyobb közösségi oldaltól?
– Kinőttem, pontosabban nem nőttem bele abba a generációba, amelyik a Facebookot, korábban a messengert használta. A Yahoo messenger esetében munka közben felvillantak az üzenetek, amik nagyon zavartak, ezért távol mAradtam. A Facebookot úgy tekintettem, mint a messenger folytatását. Nem tetszett, hogy belemászik az életünkbe. A híreket kiválogatja nekünk, és nem mi választjuk ki azokat, nem mi döntünk, hanem hírfolyamot kapunk, ez rontja a gondolkodást. Nem tetszik a Facebook filozófiája.
– Ma már az egyik legfontosabb hírforrásként használják az emberek a közösségi oldalt. Hogyan pótolod ezt?
– Az, hogy a legfontosabb hírforrás, viszonylagos. Nagyon sok tanulmány született: kommunikációs és médiás szakemberek hívják fel a figyelmet annak a veszélyére, hogy információs buborékba kerülünk azáltal, hogy a Facebookon a híreket algoritmusok választják ki számunkra az ízlésünknek megfelelően. Az az érzésünk, hogy naprakészek vagyunk, azonban ez tévedés.
Ehelyett inkább a Kolozsvári Rádiót hallgatom reggel, előbb románul, utána magyarul. Napközben az Indexet, a BBC-t, a Maszolt, a Hotnews-t szoktam nézni, a klasszikusabb, ömlesztett típusú hírtartalmakat. Jobban preferálom ezt a hírfogyasztást, minthogy a Facebookra hagyatkozzam.
– Tudtad, hogyha a Facebookra beírjuk a nevedet, releváns találatokat ad ki a kereső? Egy izgalmas képet is láttam ezek között, amely kíváncsivá tett: négerek, talán afrikaiak társaságában vagy egyedüli fehérként. Mi ennek a története?
– Az egyetemi weboldalamon is írja, hogy intenzív előadásokat tartok Közép-Afrikában, Nigéria fővárosában, Abujában egy kis kutató egyetemen. Minden második évben egyszer vagy kétszer megyek oda. Egy alkalommal jelen voltam az ottani mesteris diákok végzésén, valószínű onnan származik a fotó.
Egy kaland számomra a különböző kultúrák, a különböző éghajlatok megismerése. A doktorimat Angliában végeztem, és számomra kedves, amikor volt angol felségterületeken lehetek. Ki akartam próbálni, hogy mennyire tudok angolul, hogy mennyire tudok alkalmazkodni az ottani kultúrához. A kultúra alatt értem azt is, hogy mit tanulnak elemi, középiskolában, hogy mennyire van meg az az alapképzés, amit mi természetesnek veszünk, hogy mennyire nyitottak az új informatikai kihívásokra. Ezáltal kitágult a látóköröm.
– Az egyik fő kutatási területed a mesterséges intelligencia (MI). Definiálnád a fogalmat?
– A mesterséges intelligencia alatt klasszikusan azt értjük, amikor gép végez el olyan feladatokat, amit korábban az emberek, illetve a különböző állatok végeztek el, olyan feladatokat, amelyek általában gondolkodást igényelnek. Az MI egyik meghatározása tehát az, amikor olyan gépeket próbálunk készíteni, amelyek egy adott feladatot legalább úgy, vagy jobban csinálnak, mint az emberek.
Az első és legnagyobb kihívása és egyben tesztje is az volt a mesterséges intelligenciának, hogy tudjon sakkozni. 1997-ben az IBM Deep Blue-ja megverte Kasparovot, az akkori sakkvilágbajnokot. Utána nem álltak ki sakkozók számítógéppel.
Pozitív példának mondanám a nagy raktárakban a csomagok összegyűjtését robotok által. A navigálás és a feladat elvégzése ezekben az előre definiált szűkített, úgynevezett restriktív környezetben jobban megy a gépeknek, mint az embereknek.
Egy másik meghatározás szerint a feladat az, hogy olyan adaptív programokat írjunk, amely a saját tapasztalataiból képes tanulni. Tanulás alatt azt értjük, hogy javul a programnak a képessége, és az adott feladatot egyre jobban végzi el. Ilyen feladat például a vezetés. A navigáció most az autonóm autók (pl. a Google önvezető autója vagy a Tesla) kapcsán vált fontossá. Nemrég volt hír, hogy bajt is okozhatnak ezek az automatizált vezérlésű autók.
Fontos mérföldkövet értünk el idén tavasszal az MI gépi tanulása terén, amikor a Google egy csapata olyan programot valósított meg, amely egy ötös sorozatban négyszer megverte a regnáló Go világbajnokot.
– Az önvezető autók kapcsán erkölcsi dilemmákat vetnek fel. Az MI programozása során milyen elveket kellene követni?
– Úgy érzem, hogy amikor a mesterséges intelligenciát az etika, a morális szabályok felől közelítjük meg, rossz úton járunk. A háttérben rejlő félelmeket az a hit alapozza meg, hogy a mesterséges intelligencia valamikor el fogja érni, majd túl fogja szárnyalni az emberi gondolkodást. Ez minimum kérdéses. Szerintem nem valószínű, hogy ez a közeljövőben megvalósul.
Azt hiszem, hogy amikor Elon Musk, a Tesla Motors megalapítója ezeket az erkölcsi kérdéseket feszegeti, inkább a cége imázsát, reputációját próbálja növelni. Nemcsak a Teslának vannak ilyen aggályai. Amikor a Google két éve megvette a Deepmindot, ők is azt mondták, hogy egy etikai bizottságot hoznak létre annak elbírálására, hogy milyen algoritmusokat etikus megvalósítani. Ez a felvásárlás pillanatában téma volt, utána senki nem hallott róla semmit. Valószínűsítem, hogy azért nem, mert közelről nézve, műszakilag, modellezés-technikai szinten, matematikailag nézve ezek nem valós kihívások.
Ha már etikáról beszélünk, az embrióklónozás, a laboratóriumban növesztett csirkeszárnyak ugyanúgy feszegetik annak határát. A matematikában és a mesterséges intelligenciában ez a határ még messzebb van.
Szűnjünk már meg félni a mesterséges intelligenciától.
Fogadjunk: mikor jön el a szingularitás?
– Van olyan diákod, aki fogadásokat köt arra vonatkozóan, hogy mikor következik be a technológiai szingularitás, vagyis amikor a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése miatt teljesen megváltozik az eddig ismert világunk. Ha jól értem, akkor ez szerinted egyelőre nem fog bekövetkezni.
– Belátható időn belül nem fog bekövetkezni. Én a diákjaim ellenében fogadtam annak ellenére, hogy mesterséges intelligenciát tanítok. Egy diákom van, aki nagyon kedvesen és szépen promoválja ezt és fogad. Szerinte 2030-ra élő mesterséges intelligencia lesz. A szingularitás szerintem fel van nagyítva, és nem biztos, hogy van valós alapja ennek a félelemnek.
– Szó volt a tanuló algoritmusokról. A Facebooknál algoritmusok válogatják ki a személyre szabott híreket, a Google jelzi, hogy az interjút követően hány perc alatt érek haza. Ezek folyamatosan figyelik, tanulják a viselkedésünket. A különböző számítógépes asszisztensek, pl. Siri, Cortana jelen vannak az életünkben és egyre jobban befolyásolják azt. Ez hogyan árnyalja az eddig mondottakat?
– Ha úgy hivatkozunk a mesterséges intelligenciára, mint ami ellenünk történik, én nem hiszek abban, hogy az be fog következni. Viszont kitűnő felvetés, amit mondtál. Amennyiben úgy gondolunk a mesterséges intelligenciára, mint olyan adaptív rendszerre, amit akarva-akaratlanul elfogadunk azáltal, hogy feliratkozunk a Facebookra, Google +-ra, és az kitölti azt a teret, amit mi kommunikációs, információs térnek nevezünk, akkor igen, ezek valósabb veszélyek. Jelzem, hogy ezt önszántunkból tesszük meg.
Amikor arra gondolunk, hogy az MI ellenünk és fölöttünk fog döntéseket hozni, végső soron beleegyezésünk nélkül, ezt nem látom a közeljövőben megvalósulónak, viszont az, hogy döntéseket hoz a nevünkben, a beleegyezésünkkel, testre szabottan, az ténylegesen itt van, és ez nagyobb gond. Ez valósabb veszély akár az egyénre, akár a közösségre nézve, mint a mesterséges intelligenciának az inkarnációja, megtestesülése.
A piac elszívja a jó informatikusokat
– Az egyik legjobban keresett szakember Kolozsváron az informatikus. Milyen a jelen és milyen jövő várható ezen a téren oktatási, kutatási, piaci szempontból?
– „Az informatikusok – ahogy a Transindexen is megjelent – az új rocksztárok”. Kétségtelen, hogy Kolozsvárra egyre több infós cég jön, most már az igazi nagyok is jönnek. Jelenleg negyvenen végeznek egy évfolyamon, ami azt jelenti, hogy ekkora kapacitása van a Kolozsvári magyar oktatásnak. Tudni kell, hogy a diákjaink már időközben elmennek nyári gyakorlatra, a legjobbakat pedig a cégek már ott tartják részmunkaidőben. Azokat, akik informatikára jönnek akár magyar, angol, német vagy román vonalon (összesen kb. évi 400-500 diák), nagyon gyorsan „felszippantják” a Kolozsvári informatikus cégek.
Mellettünk a Műszaki Egyetem az, amely szintén nevel informatikusokat: valószínűsítem, hogy ők három-négyszer annyian vannak, mint mi. De még mindig nagyobb az igény. Egyelőre kereslet van. Úgy néz ki, hogy az elkövetkező 2-3 évben ez a trend folytatódik. A piacnak emiatt nagyon nagy a vonzóereje, ami csökkenti a minőséget az oktatásnál és a kutatásnál.
– A facebookos keresésem során egy előadást, egy beszélgetést is találtam azzal a címmel, hogy A kocka másik oldala. Mit csinál az infós, amikor nem infós? Érvényes tehát a kérdés: hogyan kapcsolódsz ki?
– Nagyon szeretek olvasni, sportolni. Igyekszem a diákokat bevinni a tornaterembe, igyekszem hetente megszervezni egy kosarazást. A gyerekeimmel nagyon szeretek foglalkozni, ez kitölti az időmet. Színházba is szoktunk járni. Igyekszem kihasználni azokat a fix pontokat, amiket Kolozsvár ad: azt a kevés parkot, a színházat, a koncerteket. Most fesztiválszezon van: abból kevésbé veszem már ki a részem, de azt is szeretem.
Csató Lehel
• 1971-ben született Gyergyószentmiklóson
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának professzora
• 1995-ben matematika–informatika szakot végzett a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen
• ugyanott 1996-ban elvégezte a mesterséges intelligencia mesteri szakot
• doktori tézisét a birminghami Aston University-n védte meg 2002-ben
• 2003–2005 között a tübingeni Max Planck Institute for Biological Cybernetics intézetben dolgozik
• kutatási területei: mesterséges intelligencia, azon belül gépi tanulás, adatelemzés, Gauss-folyamatok
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Boldogok az erdélyiek
Mi menjünk, de mások ne jöjjenek!
A Kárpát-medencei magyar fiatalok mintegy fele igényelte a magyar állampolgárságot. Többségük városi és magasan képzett, kiknek célja, hogy külföldön vállaljanak munkát – hangzott el tegnap a 27. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor ifjúságkutatással foglakozó kerekasztalán.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára sikeresnek értékelte a magyar kormány ifjúságsegítő, ezen belül pedig kiemelten a határon túl élő fiatalokat támogató programjait.
– 750 millió forint támogatásban részesítjük (ebből 525 millió forint vissza nem térítendő hitel) a pályázó, versenyképes üzleti tervvel rendelkező külhoni magyar fiatal vállalkozókat – fejtette ki a helyettes államtitkár.
Szilágyi Péter elmondta: a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor programmal eddig 150 fiatalt, köztük 15, illetve 18 külhonit küldtek ki a diaszpórában és a szórványban működő szervezetekhez.
Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint, a Kárpát-medencei magyar fiatalok 90 százaléka a magyar nemzet részének érzi magát, de ugyanakkor 60 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a többségi nemzet része is. Leginkább a magasan kvalifikált városi fiatalok kértek magyar állampolgárságot. A motivációk listáját a külföldi munkavállalás lehetősége vezeti, általában nem Magyarországon, hanem Nyugaton, sőt, az óceánon túl.
Az Erdélyre vonatkozó adatokat Zsigmond Csilla, a Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) kutatója ismertette. Míg tíz évvel ezelőtt a technikai ellátottság szempontjából három blokk volt, elől Vajdaság és Felvidék, majd Erdély, végül Kárpátalja, mára a Romániában élő fiatalok felzárkóztak az első csoportba. Az erdélyi X és Z generáció 95 százalékának van Facebook-profilja, átlagosan 785 ismerőssel. Figyelemre méltó, hogy az ismerősök csaknem egynegyede román, bár a nyílt kérdésre 60 százalékuk azt mondja, hogy nem változott a többség-kisebbség viszony. Az utóbbi tíz évben az internethasználat visszaszorította a tévénézést. A belföldi portálok közül a legtöbben a Maszolt követik, majd a regionális hírportálok következnek, a magyarországiak közül az Index vezeti a listát a Nemzeti Sport és az Origo előtt. A tévécsatornák közül az RTL Klub tartja vezető helyét, az első román a Pro TV, az ötödik helyen, közvetlen a Discovery előtt. A rádiót főleg zenehallgatásra használják, és meglepő módon román rádiókat hallgatnak, a Paprika Rádió a negyedik helyen jelenik meg.
A politika nem érdekli a fiatalokat, de politikai pártok által szervezett rendezvényekre szívesen eljárnak. Elgondolkoztató, hogy miközben az erdélyi fiatalok egyértelműen elutasítják a migránsok befogadását (1,99 az 5-ös skálán), aközben 50 százalékuk készül kivándorolni, és úgy véli, hogy neki ott „természetesen” részesednie kell a szociális háló minden előnyéből – részletezte Zsigmond Csilla. A külhoniak közül az erdélyiek érzik magukat a legboldogabbaknak (8,12 a 10-es skálán).
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megint maszatolt a Maszol
Az RMDSZ központi szócsöve, a Maszol.ro portál pénteken azzal a szenzációval „kápráztatta el” olvasóit, hogy „az erdélyi politikusok közül csak Kelemen Hunort hívták meg Orbán Viktor vacsorájára”.
Az ezen a címen megjelent híradás sietett kiemelni: „Tőkés László ezúttal is lemAradt a meghívottak listájáról.” Ezzel szemben a valóság az, hogy erre a munkavacsorára a főbb határon túli magyar pártok vezetői kapnak meghívást. Ezt maga a portál is kénytelen elismerné a cikk közepe táján: „Hagyománnyá vált az is, hogy Orbán Viktor előtte együtt vacsorázik a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőivel.” Mivel Tőkés László nem pártelnök, hanem csak egy civil szervezetet elnököl (EMNT) és csupán védnöke egy pártnak (EMNP), nem is illene bele a képbe. Ez egyértelműen kiderül abból a közleményből, amit az Európai Parlamenti képviselő sajtóirodája ma adott ki, s amely az RMDSZ-sajtó malíciájára is frappáns választ ad.
Eszerint a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy munkareggelin is találkozott. Az EP-képviselő a sajtó érdeklődésére elmondta: „Az immár Tusványosként ismert rendezvény jó alkalom arra, hogy közösségbe vonja a honi és külhoni magyarság képviselőit. Erre sor került az idén is, amikor is a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor 22-én este találkozott a külhoni magyarság főbb politikai pártjainak vezetőivel. Jómagamat az EMNT elnökeként másnap, szombaton reggel látott vendégül egy munkareggelin, amelyen részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is. Áttekintettük az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit. A megbeszélés során felvetődött az Európai Unió állapota, a migránsügy, a terrorveszély, mindazok a témák, amelyek manapság foglalkoztatják a magyarságot a Kárpát-medenceében és szerte a világban.”
Tőkés László elmondta még, hogy megbeszélték az EMNT jelenére és jövőjére vonatkozó kérdéseket is, Orbán Viktor pedig elismeréssel nyugtázta a társadalmi szervezet által működtetett demokráciaközpontok munkáját, amely hozzájárult a határok fölötti nemzetegyesítés folyamatához tételesen ahhoz, hogy jelenleg már nyolcszázezren felüli azoknak a száma, akik a könnyített honosítás révén el- és visszanyerhették magyar állampolgárságukat. Köztük félmilliónyian erdélyiek, jelentős részük az EMNT segítségével vehetett részt a folyamatban.
Európai és nemzetpolitikai vonatkozásban Orbán Viktor és Tőkés László egyetértettek abban eszmecseréjük során, hogy a közelgő kvótareferendum alkalmával az erdélyi szervezetek – amelyeknek tagjai és szimpatizánsai immár nagyrészt magyar állampolgárok is – saját ügyüknek kell tekintsék a migránsok kényszerbetelepítése elleni véleménynyilvánítást és nemzeti összefogást – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
itthon.ma//erdelyorszag

„Átlátszóbb” az RMDSZ költségvetése
Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál nyomására az RMDSZ pár napja közzétette honlapján a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség mire költi az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást.
Bő másfél hónappal a helyhatósági választások után tette közszemlére az RMDSZ a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség hogyan költi el az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást. Kelemen Hunor szövetségi elnök a választási hajrában ígérte meg, hogy a június 5-ei megmérettetést követően nyilvánosságra hozzák a 2009–2015 közötti kiadásokról szóló dokumentumokat. Úgy tűnik, a procedúra többfelvonásos lesz, mivel első körben csak a tavalyi számsorokat tették elérhetővé az alakulat honlapján.
A dokumentumokat böngészve többek közt az derül ki, hogy az RMDSZ 2015-ben 23 684 081 lejből (5,1 millió euró) gazdálkodott, büdzséje jelentős részét – 22 201 078 lejt – az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) által az erdélyi magyarságnak szánt támogatás teszi ki, ezt 2015. január 1. és 2016. március 31. között folyósították. Az összeg kisebb része tagdíjakból és különböző adományokból állt össze.
Költséges infrastruktúra-fenntartás
A beszámoló alapján a szövetség 7 164 408 lejt (1,5 millió euró) költött a Kolozsvári elnöki hivatal, a főtitkárság, a nőszervezet, valamint a megyei és területi szervezetek működésére, ebből matekozták ki az alkalmazottak fizetését, a székházfelújításokra, autópark-bővítésre és különböző beruházásokra szánt összegeket is. Az alkalmazottak fizetésére például az elmúlt évben 3 309 882 lejt fordított az alakulat, míg a működési költségek 2 308 697 lejt emésztettek fel. Állóeszközökre, az autópark bővítésére és a székházak felújítására összesen 1 545 829 lejt számoltak el.
A szövetség miniparlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsa ( SZKT) üléseinek megszervezése tavaly 145 454 lejbe került, míg a Kulturális Autonómia Tanács működése 6772 lejt emésztett fel. A nyilvántartásból kiderül továbbá, hogy a különböző rendezvényeket – beleértve a képzéseket és szakmai konferenciákat – az RMDSZ tavaly 1 254 428 lejből hozta tető alá. Nem meglepő módon a március 15-ei rendezvények kerültek a legtöbbe, összesen 195 569 lejbe. Az erdélyi augusztus 20-ai ünnepségek lebonyolítását 100 500 lejjel finanszírozta a szövetség – derül ki továbbá a kiadásokról szóló dokumentumokból. Az ünnepségek naptárát gazdagította a tavaly a szövetség megalapításának 25. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat is, amely 187 869 lejbe került.
Elszámolnak az alapítványok is
A szövetség által működtetett Communitas Alapítvány az elmúlt évben 8 493 753 lejt „hívott le" az RMDSZ költségvetéséből, ebből 762 241 lejt bérekre költöttek, míg 367 296 lejből a működési költségeket – az infrastruktúrához és a pályázati rendszerhez kapcsolódó kiadásokat és illetékeket – fedezték. Az alapítvány nyilvántartása szerint a Communitas 18 536 lejt adott az elmúlt évben a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontnak beruházás címen.
Az alapítvány kuratóriuma 7 345 680 lejt osztott szét az elmúlt évben a beérkező pályázatok alapján, ebből az összegből összesen 1843 program lebonyolítását támogatták. Az alakulat hat évvel ezelőtt létrehozott tudományos háttérintézménye, a Kós Károly Akadémia Alapítvány 431 248 lejből gazdálkodott úgy, hogy 111 359 lejt saját működésére költött el. Az alapítvány által támogatott programok közül az EU-tábor és a MIÉRT-akadémia került a legtöbbe, 32 821 lejbe, míg például a Marosvásárhelyi könyvvásár keretében lezajlott könyvbemutatókra alig 909 lejt szántak. Jelentős összeget, 32 821 lejt fizetett ki a Kós Károly Akadémia Az erdélyi népesség demográfiája 2030-ig című kutatásra is.
Tavaly egyébként 21 erdélyi civil szervezet részesült normatív támogatásban, ezen a címen az RMDSZ összesen 529 547 lejt osztott szét. Ebből a legnagyobb összeget, 98 726 lejt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kapta, míg a lista végére került Romániai Magyar Doktorandusok Szövetsége (Rodosz) egy szerényebb összeget, 10 970 lejt kapott.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az Átlátszó Erdély oknyomozó portál az elmúlt időszakban a kormányhoz benyújtott, közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Az Átlátszó Erdély szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott az állami költségvetésből, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
A portál május 17-én közérdekű adatigényléssel fordult az RMDSZ-hez, kérve a szövetség és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) között kötött megállapodás alapján elkészített dokumentumokat a 2009/2015-ös időszakra, választ azonban nem kaptak.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök május 30-án bejelentette, bár az RMDSZ nem közintézmény, és rá nem vonatkoznak a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló jogszabály előírásai, a költségvetésére vonatkozó adatokat a szövetség honlapján közzéteszik 2009-g visszamenőleg. A 2015-ös adatokat július 22-én tették elérhetővé, egy héttel korábban azonban az oknyomozó portál bejelentette, pert indít az RMDSZ és a Communitas Alapítvány ellen a késés miatt.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke egyébként lapunk korábbi munkatársa, Gazda Árpád – az MTI jelenlegi Kolozsvári tudósítója – „marhaságának" nevezte, hogy nem az RMDSZ-nek, hanem az erdélyi magyar közösségnek járnak azok a román kormány által folyósított pénzek, amelyeket a kisebbségek támogatására szánnak. Az ügyvezető elnök ezzel arra utalt, hogy Gazda Árpád a Krónika hasábjain több ízben is próbált utánajárni, hogyan költi el az RMDSZ a pénzt, amelynek csupán egy részét osztja ki pályázatok révén a magyar civil szervezetek között.
Kovács válaszában ragaszkodott ahhoz, hogy ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a parlamentben. Július 14-én egyébként kiderült, a parlament módosította a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényt, amely most a pártokra és a közhasznú civil szervezetekre is vonatkozik. Az RMDSZ ugyan pártként működik a parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve. Az Átlátszó Erdély múlt héten közölte, adatigénylést küldött az Erdélyi Magyar Néppártnak ( EMNP) és a Magyar Polgári Pártnak ( MPP) is.
Honorálták a baráti sajtó hűségét
A 2015-ös pénzügyi nyilvántartás alapján az RMDSZ holdudvarába tartozó Maszol.ro hírportál működésére és béralapjára összesen 607 219 lejt különített el a szövetség saját költségvetéséből.
Kiderül továbbá az is, hogy a Kós Károly Alapítvány az elmúlt évben 99 963 lejjel finanszírozta az időközben csak az interneten elérhető Erdélyi Riport egykori hetilapot.
A Hargita Népe működését 25 ezer lejjel segítette a Communitas Alapítvány, a megyei napilap kulturális melléklete pedig külön 20 ezer lejt kapott pályázat révén.
A Transindex portált szintén az alapítvány által meghirdetett pályázat keretében 23 ezer lejjel támogatta az RMDSZ alapítványa. A Transindex egyébként egy tavaly márciusban Csíkszeredában lezajlott, egynapos Pityókakonferencia lebonyolítására is kapott 13 350 lejt – erre a portál kiadójának számító Média Index Egyesület nyújtott be pályázatot. A Média Indexnek az Ady Endre-hangoskönyv legyártásához és kiadásához is nyújtottak egy 7000 lejes segítséget.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Nyugtalanságot okozott az RMDSZ-ben Biró „spágás beszéde"
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az RMDSZ-ben nyugtalanságot okozott Biró Zsolt MPP-elnök kiszivárogtatott beszéde, amelyre a Polgári Pártnak megnyugtató választ kell adnia.
A politikus erről a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT) Zeteváralján zajló EU-táborában beszélt csütörtökön. A Maszol.ro hírportál tudósítása szerint a parlamenti választások tétjéről, a jelöltállításról és aktuálpolitikai témákról előadást tartó Kovács elmondta, egyetért azzal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) bejusson a Bukaresti parlamentbe, viszont az RMDSZ szerinte nem tehet úgy, mintha Biró Zsolt elnöknek nem lett volna olyan kiszivárogtatott beszéde, amely nyugtalanságot okozott a szövetségben.
„Erre megnyugtató választ kell adnia a polgári pártnak" – szögezte le az ügyvezető elnök, aki az RMDSZ hírlevele szerint közölte azt is: az MPP-nek várhatóan két bejutó helyet ajánlanak, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyeből.
Mint ismeretes, egy áprilisban kiszivárogtatott, 2013-ban elhangzott háttérbeszélgetés során Biró Zsolt MPP-elnök azt fejtegeti: a pártnak azért kell legyen legalább két embere a fővárosban, hogy tudja, hány ezer euró csúszópénzt kell adni a különböző hivatalokban. A hangfelvétel alapján a politikus meg van győződve arról, hogy megvesztegetés nélkül nem lehet érvényesülni a politikában és a közigazgatásban.
„Mert akkor van nekem Bukarestben, ez egy ilyen kurva ország, s egy balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó a Dâmbovița partján, hogy kell eljárni... Ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, s akkor a polgármestereink kigazdálkodják a spágát, s elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket és a következő négy évbe meg tudják nyerni újra a választásokat" – magyarázza a felvételen Biró Zsolt. Az elnök később a Krónikának azt állította, hogy általánosságban beszélt a csúszópénzadásról és arról, hogy Romániában általános tendencia a korrupció.
Kovács Péter egyébként az EU-táborban kifejtette azt is, amióta megalakult, az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) egyetlen célkitűzése van, hogy „ártson az RMDSZ-nek, és 5 százalék alá vigye a magyar képviseletet". „Ennek megfelelően ősszel majd olyan ajánlattal jönnek az RMDSZ felé, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan. Ezután megsértődnek, hadat üzennek, és lemondásunkat kérik. Ezt követően független jelölteket indítanak, akik csökkenteni fogják az esélyeket, így kevesebb magyar politikus juthat be miattuk a parlamentbe" – idézte az ügyvezető elnök „politikai előrejelzését" az RMDSZ hírlevele.
kronika.ro

Székelyderzs, az elherdált világörökség (RIPORT)
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu 1999-ben felkerült a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomásokat tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy meglássam, hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet, napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre. “Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen
A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
A várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség. A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, mely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd lelkész.
Tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház s egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: “Az APIA támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus, s bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”. Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében, a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, melyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már ő, kinek egy 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégeket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel az erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbákozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert kora délután Udvarhelyre kell menniük. Kb. félóra múlva az erődtemplomban nézelődöm, mikor szól az idegenvezető, hogy le lett fújva az ebéd, mert vendéglátóim a tervezettnél korábban kell bemenjenek a városba.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültessenek sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. “Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, melyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst. “Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve, alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár is van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakossághoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta 10-től 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik. A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árúsít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. “Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász. “Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, ahol Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget. A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő. Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet, tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember. Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. “Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú várólistán van, döntés az ügyben ősszel várható.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Szeptember közepén döntenek
A Kolozsvári román adás nem kért az uszító riportból
Várhatóan nem mArad következmények nélkül, hogy a közszolgálati televízió (TVR) egyoldalúan, a Kolozsvári Magyar Napok ellen uszító módon számolt be a Beatrice múlt heti koncertjéről: szeptemberben az ügy a TVR vezetőtanácsa és etikai bizottsága, illetve az Országos Audiovizuális Tanács elé kerül, Nagy Feró pedig perelni készül – írja a Maszol.
A Maszol szerint a Kolozsvári Televízió román adásának főszerkesztője nem engedte be a híradóba a közpénzen készült, ferdítő tudósítást. Más kérdés, hogy a közszolgálati televízió egyes csatornája (TVR1) számára a másfél perces riport már megütötte a szakmai mércét. A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs a hírportálnak elmondta, hogy Diana Apahidean a riport leadása előtt őket is megkereste. Elmagyarázták neki, hogy a Beatrice dala nem a huszadik századi diktátorokat dicsőíti, ellenkezőleg, elítéli a terrorjukat. Aztán jött a meglepetés: a szervezők nyilatkozata nem került be a tudósításba. „Szándékosan ferdített riportjában az újságíró, hiszen tudta, hogy félretájékoztatja a nézőket” – mondta Gergely.
A főszervező ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a Beatrice koncertjének bármiféle irredenta színezete lett volna. „Nagy Feró többször is románul köszöntötte a románokat a színpadról. Semmi olyat nem tett, ami a román közösségnek szúrhatta volna a szemét” – magyarázta.
A Kolozsvári Televízió román nyelvű adásának főszerkesztője, Adrian Rozenberg nem volt hajlandó beengedni a híradóba Diana Apahidean tudósítását, annyira nyilvánvaló volt az egyoldalúsága. Gergely Balázs tudomása szerint a riporttól a román szerkesztőség is elhatárolódott, ugyanakkor Apahidean ártó szándéka, újságírói etikát semmibe vevő anyaga a Kolozsvári Televízió magyar adásának szerkesztőit is felháborította. Egyikük, Pákai Enikő a Maszolnak elmondta, arra készülnek, hogy elhatárolódásukat nyilvánosságra hozzák, vagy legalább a Bukaresti kollégák számára nyilvánossá tegyék, hogy teljes mértékben elhatárolódnak az ilyesfajta megnyilvánulásoktól. Állásfoglalásukat az etikai bizottsághoz is elküldik.
Diana Apahidean szabadúszó újságíró, nem a TVR alkalmazottja. Sajtóberkekben azt beszélik róla, hogy nagyon nem szíveli a magyarokat. A Maszol tőle is szerette volna megtudni, hogy mi járt a fejében, amikor az egyoldalú tudósítását készítette. Az újságíró azonban csak annyit mondott, hogy a TVR vezetősége megtiltotta neki, hogy az ügyről bármit is nyilatkozzon a sajtónak.
Gergely Balázs a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy a Kolozsvári rendőrség is vizsgálódik a Beatrice koncertje miatt. Nagy Feróék fellépése óta több mint egy hét eltelt, de a Kolozsvári Magyar Napok szervezőit a hatóságok még nem keresték meg az ügyben. Gergely amúgy is úgy véli, a rendőrség le fogja állítani a vizsgálatot, annyira nyilvánvaló, hogy nem történt törvénysértés. A főszervező ugyanakkor reméli, lesz következménye a TVR etikai bizottságához, illetve az Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA) benyújtott panaszuknak. Ez leghamarabb szeptember közepén derül ki, ekkor tartja ugyanis legközelebbi ülését a testület. A TVR vezetőtanácsa szintén szeptember 15-én ülésezik.
Nagy Feró már többször is megszólalt ebben az ügyben. A Krónikának nyilatkozva a Beatrice frontembere azt is bejelentette, hogy bepereli a román TVR-t a ferdítő tudósítás miatt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikája
Két héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez.
A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak.
Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel.
A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben.
A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat.
De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét.
Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben.
Sütő Éva
itthon.ma//szerintunk

Autonómia, szeparatizmus, vagy amit akartok
Vitathatatlanul hiánypótló a Rise Project oknyomozó portál munkássága Romániában – de az Autonómia és petárdák című, a HVIM-ről szóló dokumentumfilmjük csalódást okoz.
„Egy fantomszervezet, amely több száz székely fiatalt vonzott köreibe Erdélyben. Az utóbbi években vezetői tüntetéseket térítettek el, összetűzésbe kerültek a csendőrséggel, házi készítésű bombát akartak robbantani egy katonai parádé kellős közepében, s levegőbe akartak röpíteni egy gázvezetéket, mely összeköti Erdélyt az ország többi részével. HVIM néven ismertek, azaz Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomként” – így kezdődik a felvezetője annak a dokumentumfilmnek, amely sajnálatos módon nemcsak a tényeket és a még le nem zárult bírósági tárgyaláson vizsgált vádakat, hanem a revizionizmust, szeparatizmust és az autonómiatörekvéseket is összemossa. 
Azt ígéri, leleplezi a mozgalom hátterében álló érdekeket, „a Budapest-Moszkva tengelyt”, de közben, még ha akaratlanul is, a magyarokkal és főleg a székelyekkel kapcsolatos sztereotípiákra erősít rá. 
Más kérdés, hogy ebben mennyire ludas az a kommunikációs gyakorlat, amelyet a székely autonómiatörekvéseket zászlajára tűző szervezetek alkalmaznak a román közvélemény és média felé. Ha ők sem magyarázzák el – ha kell, újra meg újra – koherens módon, hogy mi az autonómiatörekvések lényege, és ők maguk sem választják le ezekről az Erdély és/vagy Székelyföld elcsatolását és Nagy-Magyarországot vizionáló szeparatista diskurzusokat, hanem párhuzamosan tolják a kettőt, akkor álságos azon csodálkozni, miért „nem értik a románok”, voltaképpen mi is a céljuk.  A román néző a filmből annyit tud meg, hogy a HVIM célja Nagy-Magyarország visszaállítása, de addig is a legreálisabb célt, a székelyföldi területi autonómiát támogatják – de hogy ez utóbbi miről is szól, az nem derül ki, csak annyit közölnek, hogy az „autonómiaterveket” titkos, zárt táborokban vitatják meg a HVIM-esek, ahol többek között katonai kiképzés folyik. 
Autonomisták, szeparatisták, vagy valami ilyesmi: a HVIM-től az SZNT-n keresztül a református egyházig  Az Autonómia és petárdák című dokumentumfilmjében a Rise Project többek között próbálja összefoglalni a szélsőjobboldali szervezet közvetett magyar állami finanszírozásáról korábban már az Átlátszó Erdély által kikért és közölt adatokat, és melléje teszi, hogy az autonómiamozgalmat felvállaló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is kap magyar állami támogatást elsősorban a tömegrendezvényeik logisztikai költségeire. A március 10-i Székely Szabadság Napjáról közölnek képsorokat, a békésnek indult rendezvény kapcsán a HVIM tagjait teszik felelőssé mind az „Autonómiát!” skandálásért, mind pedig a csendőrökkel való összetűzésért (mintha a két showelemet egy lapon lehetne emlegetni). Szőcs Zoltánt láthatjuk egy pár másodperces részleten, amint magából kikelve üvölti valakinek (feltehetően egy csendőrnek), hogy „Megöllek”. A nyomaték kedvéért ez a jelenet kétszer is megismétlődik a filmben. 
A Rise Project dokumentumfilmje nagyjából próbálja összefoglalni mindazt, ami a magyar radikális szervezetekről az utóbbi időszakban a magyar oknyomozó portálokon megjelent. Emellett a Beke István és Szőcs Zoltán elleni vádiratból idéznek bőségesen. A terrorizmussal vádolt két kézdivásárhelyi HVIM-es vezetőről gyakorlatilag ugyanazt elmondják, mint a DIICOT, kvázi tényként kezelik, hogy bombamerényletet terveztek. Ugyanakkor a Beke és később Szőcs letartóztatásának megszüntetését követelő, spontán kézdivásárhelyi tüntetésekről azt sugallják, megszervezésüket a Jobbik pénzelte. 
A filmben megjelenik a Bethlen Gábor Alap, amely autonomista szervezeteket is támogat Erdélyben, Semjén Zsolt, aki Kézdivásárhelyen egy ünnepség keretében hatalmas székely zászlót vont föl „Beke István és Szőcs Zoltán jelenlétében”, illetve a református egyház és Kató Béla, mint az autonómiaprojekt támogatói és a HVIM kvázi partnerei. Tény, hogy a Jobbik és a HVIM Marosvásárhelyen a református egyház adminisztrálása alá tartozó vár épületében szervezett találkozót Beke és Szőcs letartóztatása után, mindazonáltal a filmben szereplő szervezeteket és személyeket túlságosan leegyszerűsítő módon hozzák kapcsolatba egymással. 
A Rise szerint a HVIM „legaktívabb sejtje” a kézdivásárhelyi, ahonnan Beke István, Szőcs Zoltán és testvére, a HVIM jelenlegi erdélyi elnöke, Szőcs Csongor irányítja a „fantomszervezet” aktivitását. A szervezet második embere a nagyváradi Lokodi Ferenc Attila, aki sokáig elnöke is volt a HVIM-nek. A szervezet tagjai közt kisvállalkozók és állami alkalmazottak egyaránt vannak, mint ahogy a helyi politikai szerepvállalás sem idegen tőlük. 
Az orosz kapcsolat 
A Rise Project riporterei azért nevezik fantomszervezetnek a HVIM-et, mert azt hivatalosan Romániában soha nem jegyezték be. Felelevenítik, hogy az alapítók Magyarországon élnek, és nemkívánatos személyekként ki vannak tiltva Románia, Szerbia és Szlovákia területéről – Toroczkai Lászlóról és Zagyva György Gyuláról van szó, akik a maguk során időközben a Jobbik soraiba integrálódtak, előbbi Ásotthalom polgármestere a szélsőjobboldali párt színeiben, utóbbi pedig képviselő volt négy évig az Országgyűlésben. A Jobbik és a HVIM között szoros kapcsolat van – erősíti meg ezt Szőcs Csongor is, a HVIM erdélyi elnöke a filmben, aki azt sem tagadja, az ukrajnai konfliktusban a HVIM Oroszország álláspontjával szimpatizál. 
A legaktívabb HVIM-esek az Avram Iancu-bábu égetéséről Románia-szerte hírhedt Csibi Barnával együtt érdekeltek egy zászlókkal, Nagy-Magyarország- és Székelyföld-térképekkel, ultranacionalista magyar írók könyveivel és Nagy-Magyarország-térképes ruhaneművel kereskedő vállalkozásban – írják. Márpedig Csibi – aki közben 2013-ban Ukrajnába (Káprátaljára) költözött és ott bloggerkedik – még 2014-ben azt nyilatkozta a Rise-nak, Moszkva szövetségeseket keres a Székelyföldön, és hogy Oroszország támogatja „Székelyföld függetlenségét”. 
A Rise Project az orosz kapcsolatot egy másik mellékszállal is igyekszik alátámasztani, és behozza a képbe a CIS-EMO nevű, egy orosz házaspár által alapított civil szervezetet, amely választási megfigyelésekkel foglalkozott nemzetközi szinten. Ugyancsak hozzájuk köthető a European Center for Geopolitical Analysis nevű szervezet is. A Kochetkov házaspár mellett ennek dolgozott egy Mateusz Piskorski nevű volt lengyel parlamenti képviselő is, akit aztán később azzal vádoltak meg, hogy Oroszországnak kémkedik. Ezek a személyek a Kreml-közeli médiában gyakran megszólaltak szakértőként – emeli ki a Rise Project cikke. Egy volt belga parlamenti képviselő, Luc Michel, EU-ellenes politikus és franciaországi szélsőséges politikai mozgalmak támogatója is része a csapatnak, akinek a birtokában van egy könyvkiadó-hálózat is (például a brüsszeli Centre Multimedia l’ASBL), mely „az orosz expanzió politikáját” népszerűsíti. 
A négy „szakértőt” már többször vádolta a nyugati sajtó azzal, hogy Vlagyimir Putyint és külpolitikáját támogatja, sőt, attól sem riadnak vissza, hogy az általuk megfigyelt választásokról az orosz érdekeknek megfelelően jelentsék ki, hogy demokratikusak voltak vagy sem. Az általuk delegált személyek nagy múltú nyugati demokráciák független megfigyelőiként jelennek meg az orosz sajtóban, amint nyilatkoznak ezekről a választásokról, de közben a háttérben egy nagyobb játszma zajlik. A külföldi megfigyelőket ugyanis többnyire nyugati országok – például Anglia vagy Franciaország – szélsőjobboldali politikai alakulataiból toborozzák, amelyek egyébként a maguk részéről orosz finanszírozást kapnak működésükhöz – hivatkozik a Rise Project több, a témát kutató szociológus megfigyeléseire. 
De hogy kapcsolódik mindez a HVIM-hez? Ezek a „szakértők” szeparatista régiókról – mint amilyen Abházia, Dél-Oszétia, Transznisztria, Donyeck – szoktak nyilatkozgatni. Például ők monitorizálták a 2011-es transznisztriai választásokat is. Ugyanakkor 2011-ben az abháziai választásokkor többek között Zagyva György Gyulát és más jobbikos politikusokat is alkalmazták választási megfigyelőként. Ezt egy interjúban maga Zagyva mondta el a romániai oknyomozóknak még 2014-ben, ám utólag korrigálta nyilatkozatát, és azt állította, nem a European Center for Geopolitical Analysis, hanem a budapesti Országgyűlés képviseletében utazott a Grúziától elszakadt tartományba. A másik szál, hogy több jobbikos politikus – maga Vona Gábor pártelnök is – részt vesz gyanús Kreml-párti tanácskozásokon, eseményeken. Kovács Béla jobbikos politikus is feltűnik, akit Oroszországnak történő kémkedéssel vádoltak Magyarországon. 
A HVIM-hez köthető jobbikos politikusok illegális függetlenségi népszavazásokon játszott megfigyelői szerepe és oroszbarátsága összefügg azzal, hogy ezeket a szeparatista régiókat kvázi precedensként akarják felhasználni a székelyföldi autonómiamozgalomban – vonja le a következtetést a dokumentumfilm. Ezt Szőcs Csongor is megerősíti olyan értelemben, hogy az idegen elnyomás alatt álló népek közös érdekéről beszél a filmben. Bekerül a képsorok közé az SZNT skóciai függetlenségi népszavazást támogató szórólapja is, valamint elhangzik, hogy ugyanezek a körök ebből az okból a Brexitre is rokonszenvvel tekintenek. 
A SRI által közzétett lehallgatási jegyzőkönyvek alapján is előkerül a feltételezett orosz finanszírozás, és közzéteszik annak a személynek a nevét, akivel Szőcs Zoltán állítólag erről beszélgetett. Sebestyén Teleki István mondta tehát állítólag azt, hogy az oroszok biztosan támogatnák a HVIM-et, de arra várnak, hogy a szervezet bebizonyítsa, hogy „erős”, amely „már fel tud mutatni valamit”. Sebestyén Teleki István Svájcban él, és hozzá kötik a HVIM tagjai által forgatott, „A magyar szabadságharcos kézikönyve” című, szabotázstechnikákról is leírást adó könyv szerzőségét. 
Nemrég a Maszol közölt terjedelmes cikket Sebestyén-Teleki István és a jelenleg házi őrizetben lévő két HVIM-es vezető kapcsolatáról. Eszerint a vádiratban „az erdélyi HVIM-vezetők mentora”-ként említett Sebestyén-Teleki ténylegesen találkozott HVIM-esekkel 2015. augusztus 19-én, amikor először lehallgatták a HVIM tagjait – bár Beke István a találkozón nem volt jelen –, és hogy ezzel kapcsolatban a svájci hatóságok kihallgatták. Rákérdeztek egy esetleges romániai fegyveres ellenállás szervezésére, amit Sebestyén határozottan cáfolt. 
A férfi a Maszol kérdésére közölte, kétségbe vonja a vádiratban ismertetett lehallgatási jegyzőkönyv valódiságát, szerinte a dokumentumban valótlanságok is szerepelnek; azt mondta, bár már nem emlékszik pontosan arra, hogy ki mit mondott a találkozón, de szerinte semmi olyan nem hangzott el, ami „veszélyes” lenne. Sebestyén-Teleki István kapcsán a Maszol levélben kért információkat a DIICOT-tól, de a választ elutasították arra hivatkozva, hogy azok nem közérdekű információk. 
Lehallgatásból rádiójáték 
Ami a Rise Project dokumentumfilmjében talán leginkább zavaró, hogy a Szőcs Zoltán és Sebestyén-Teleki István, Szőcs Csongor, valamint egy meg nem nevezett HVIM-tag között a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint elhangzott párbeszédeket rádiójáték-szerűen felolvassák, románul. A Beke család és számos, a HVIM-mel nem feltétlenül szimpatizáló, viszont a terrorvádat nem eléggé megalapozottnak tartó személy hívta fel már arra a figyelmet, hogy a kulcsfontosságú bizonyítéknak tekintett állítólagos hangfelvételt közzé kellene tenni, vagy nemcsak a román fordítást, hanem legalább a magyar átiratot, ugyanis korábban számos esetben volt már arra példa, hogy magyarról románra tolmácsolás közben félrefordítottak szövegeket. Többen úgy vélik, az lenne igazán oknyomozói teljesítmény, ha ezeket a hangfelvételeket megszereznék, és legalább magyar átiratban közzétennék.  A dokumentumfilm epilógusában Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély alapítója – a magyarországi finanszírozásokat feltáró oknyomozó anyagok szerzője – annyiban árnyalja a kibontakozó képet, hogy a román hatóságok Beke- és Szőcs-ügyben tanúsított eljárását bírálja. A román hatóságok annyit értek el, hogy a HVIM eltűnt a közéletből és a közösségi hálózatokról, viszont nagyban nőtt a népszerűségük, letartóztatott vezetőit egyre többen mártíroknak tekintik; dilettáns szervezetből a HVIM valószínűleg valami sokkal veszélyesebbé alakul át ezek után – nyilatkozta Sipos.
B. D. T.
[Bakk-Dávid Tímea]
Transindex.ro,

Vitaindító: Átlátszó Erdély, avagy az oknyomozó újságírás tévútjai
A  felvidéki (Szlovákia) Új Szóban terjedelmes interjú jelent meg az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjével, Sipos Zoltánnal 2016. október 2-án. Ebben semmi kivetnivaló nincs, sőt, de Sipos, sajnos, olyanokat állít az erdélyi magyar (oknyomozó) újságírásról és médiaviszonyokról, melyek nem egészen fedik a valóságot, illetve csak a Sipos-féle párhuzamos világot tükrözik.
Elérkezett az ideje annak, hogy az ún. oknyomozás körül kialakult ködöt szétoszlassuk, főleg, hogy Sipos Zoltán több olyan hipotézist is terjeszt, ami ha nem is hamis, de minimum vitatható. Ezért született ez a reakció a Sipos-interjúban megjelentekre.
Az oknyomozó vajon mi?
Úgy dobálóznak egyesek ezzel a kifejezéssel, mintha az valami lényeges szakmai többletet hordozna az újságíró(i munka, küldetés vagy szakma) leírásáról, de nem! Az oknyomozás ugyanis az újságírói tevékenység alapja, hiszen minden, így a suhogó/vidéki újságíró is oknyomoz, azaz okok után kutat, kérdésekre keres választ. Az oknyomozó újságíró kifejezés tehát nem tartalmában több, hanem legfeljebb formájában: az így nevezett újságíró nem klasszikus értelemben vett szerkesztőségi/leadási határidőkben számol, azaz időkorlát nélkül dolgozza fel témáit (1), és a működéshez/megélhetéshez szükséges forrásokat nem a tartalom/cikkek értékesítéséből teremtik elő, hanem szinte kizárólag adományokból biztosítják (2). Ezért nem kell túldimenzionálni a kifejezést (oknyomozó), ugyanis annak viselője nem feltétlenül hordoz mélyebb szakmai tudást, mint a „csupasz” újságíró. Mellesleg az oknyomozás nem lehet célja, csak egy formája az újságírói tevékenységnek!
És apropó tényfeltárás: tények önmagukban nincsenek is, csak ha interpretáljuk, értelmezzük őket. Márpedig ha ez az értelmezés szubjektív, s nyilván csak az lehet, akkor az abszolút tény csak idea, az újságírói szűrőn keresztül történő feltárás nem lehet objektív. Miként az oknyomozás, a tényfeltárás sem a szakmai minőség mutatója, hanem módszer, egyszerűbben: tények értelmezése. Ha pedig már értelmezni kell, oda az objektivitás, ami – mint tudjuk – nem is létezhet, mert nem lehet elvonatkoztatni az újságíró személyétől. S ezzel ki is veséztük ezt az oknyomozást-tényfeltárást, nem kicsit, nagyon, ha kissé skolasztikusan is…
A függetlenségről
Sipos állítja: „Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.” Olcsó általánosítás és ugyanakkor már régen közhely, ráadásul vaskos ítélete alól ő sem kivétel, az Átlátszó Erdéllyel együtt. Az Átlátszó (Erdély) mögött is jól körülhatárolható érdekcsoport áll, ideológiai szempontból mindenképp.
Amikor az Átlátszó Erdély háttéregyesülete alakult, akkor én is be akartam lépni alapítóként, de – mint elhangzott – számukra ideológiailag-politikailag túlzottan beágyazott voltam/vagyok. Állapították meg ők, az érdekcsoportoktól és ideológiáktól függetlenek. Pedig ha az én ideológiai-politikai énemről ők értékítéletet alkottak, akkor azt csakis valamilyen ideológiai értékrendszer alapján tehették, melybe nem fértem bele, ugyebár. Ha pedig így van, akkor az Átlátszó Erdélyben bizony tombol az ideológiai-politikai álfüggetlenség. Miként tombol is. Az Átlátszó (Erdély) kontraszelekciós műhely, ami nem baj, csak nem kell az oknyomozó meg tényfeltáró műszavak mögé bújni. Hogy mű es értsük…
Nagyon egybites világfelfogás az is, hogy a másik oldal újságírói kizárólag alárendelt viszonyban lehetnek a politikummal-ideológiával, de mi (esetünkben az Átlátszó Erdély) a feltétlen szakmaiság vagyunk. Ellentmondás, mert ha ők azok, akik, akkor nem zárható ki, hogy a többiek között is lehetnek olyan jók/függetlenek, mint ők. Ha viszont a többiekre mind igaz a felállított tétel, akkor annak rájuk is vonatkoznia kell: ők, a „független oknyomozó klub tagjai” sem lehetnek kivétel, bizony őket se kerüli el a Deákné vászna. Tiszta logika ez;-)…
A pénz útja
Bár csak szőrmentén érintett ez a kérdés a Sipos-interjúban, általános hibájuk az oknyomozó tényfeltáróknak, hogy nem a pénz útját követik, hanem az utalványozó és a kedvezményezett közti kapcsolatot igyekeznek feltárni. Ez is fontos, persze, de a lényeg elsikkad: a pénz felhasználása, hogy mi valósul meg belőle. A mai magyar oknyomozó műhelyek, az Átlátszó Erdély – forrásszerzés és ideológiai célok okán – összemosnak dolgokat, sejtetnek, manipulálnak is. Ugyanis közület nem lehet korrupt, csak személy. Intézményeket, szervezeteket korrupcióval vádolni felelőtlen és meggondolatlan magatartás, ha a konkrét elkövetők kiléte homályban marad. Ez a közösséget rombolja, az alapintézmények iránti bizalmat kezdi ki. Erdélyben ez még nagyobb felelőtlenség, mondhatni bűn.
Egyetlen „nagy oknyomozó” sem mentesül annak felelőssége alól, hogy csöppet sem baráti, magyarellenes erőknek teszi ki saját közösségét, elvileg azt, melyet feltárásaival szolgálni akar. Szó sincs arról, hogy az elhallgatás a cél, csak a szakmai értelemben kiváló munkák rombolással is járhatnak, ezért a közösség szempontjából is értékelni kell a várható hatást, különben öncélúvá válhat ez a nagy oknyomozósdi: pont azokat teszi tönkre, akiknek az érdekeit védeni akarja.
Mi is a korrupció és mikortól kezdődik?
Ez is közhely, de a korrupció az, amiből kimaradsz – kocsmai meghatározással élve. Nos, nagyon érdekes, hogy a magyarországi és erdélyi nagy oknyomozás időszámítása 2010-től kezdődik. Pedig abban, hogy ilyen viszonyok alakulhattak ki, vaskosan ludas a 2010 előtti politikai elit is. A most korrupcióüldöző újságírók többségével együtt, akik anno lapultak, és az akkori kormány pénzével kitömött médiaorgánumokban élvezték a Kánaánt, az adófizetők kárára. Tudta Ön, hogy 2006–2010 között a Gyurcsány-kormány közel 12 milliárd forinttal adott többet baráti kereskedelmi tévéinek, mint amennyit a 2010–2014 között regnáló Orbán-kormány? Hogy a manapság leghangosabb médiaorgánumok vastagabban voltak kitömve állami pénzzel, mint most a kormánybarát média? Ezek az információk valami miatt elvesznek a ködben. A nagy oknyomozói magyar valóság sara ez is!
Egy kis sajtótörténet
Sajnálattal szembesülünk azzal, hogy nem Sipos Zoltán találta föl a spanyolviaszt „tényfeltáró” fronton. Évekkel az Átlátszó Erdély indulása előtt Sipos már nagyüzemben címkézhette politikailag a Tulipédia néven létrehozott oldalt, az azóta már megszűnt romániai magyar közéleti Wikipédiát. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodását ez az oldal dolgozta föl először. A címkézés, politikum vagy érdekcsoport apropóján itt is van egy kis bibi. Ha ugye születésétől haláláig mindenki beég egy-egy holdudvarba, akkor miként sikerült ilyen tisztán függetlenné válnia hirtelen Sipos Zoltánnak, az Átlátszó Erdély alapító-főszerkesztőjének? Költői kérdés.
Epilógus Nyilván nem hiszem, hogy a mindenekfölött álló igazság letéteményese lennék. Az is lehet, hogy ugyanolyan párhuzamos világban élek, mint Sipos Zoltán, csak más dimenzióban. De azért azt a nyilvánvaló cinizmust, ahogyan némelyek tényfeltárást és oknyomozást kiáltanak, egyszer már helyére kell tenni. De legalábbis megpróbálni. Erre tettem most kísérletet.
Szőke László
Az idézett írás:
Új Szó (Pozsony), 2016. okt. 2.
Hihetetlenül leépül az erdélyi nyilvánosság
Erdélyről a legtöbbünknek a gyönyörű természet és az autentikus folklór jut eszébe. Milyen azonban az erdélyi magyar mediális tér? Milyen érdekek mentén épül fel az ottani magyar sajtó? Az Átlátszó Erdély portál alapító-főszerkesztője, Sipos Zoltán beszélt erről.
Mi az Átlátszó Erdély?
Romániai magyar tényfeltáró blog, amely főként nyilvános adatokra alapozó tényfeltáró cikkeket közöl. Kiderítette például, mi a román kormány által a magyar kisebbségnek folyósított évi 4-4,5 millió eurónyi támogatás sorsa, melyet az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ kezel. Fontos volt még az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának, Debreczeni Hajnalkának a titkos közrádiós állásáról szóló sorozat, a legendás Tusványos-helyszín, a tusnádfürdői kemping felújításáról szóló sorozat, illetve az ún. Neptun-ügyről szóló sorozat, melyben egy kilencvenes évekbeli, bukaresti és erdélyi magyar politikusok között lezajlott tárgyalássorozatot próbáltak meg rekonstruálni, a korabeli jegyzőkönyvek alapján.
Mi az az Átlátszó Erdély, és mióta létezik?
Az Átlátszó Erdély 2015. januárjában indult. Ez egy muszáj Herkules dolog, akkor hoztam létre, amikor az erdélyi magyar médiában ellehetetlenült a további újságírói pályafutásom. Előtte hosszú évekig a Transindexnél dolgoztam, ami az egyik legnagyobb erdélyi magyar portál. Onnan 2014 végén jöttem el. Az Átlátszó Erdély indulásakor rögzítettünk néhány fontos dolgot. Elsősorban azt, hogy nem fogadunk el olyan pénzt, amelynél feltételezhető, hogy azért valamilyen ellenszolgáltatást várnak tőlünk, tehát, hogy valamilyen politikai érdeket kell kiszolgálnunk. A másik dolog, amiben megegyeztünk, hogy Erdélyben a tényfeltáró és dokumentumokra alapozó újságírást próbáljuk meghonosítani, ami addig nem létezett itt. Az is világos volt számunkra, hogy nem leszünk senkinek a baráti vagy házi sajtója, ugyanakkor nem űzünk sportot abból, hogy bármely pártot vagy oldalt célzottan támadjunk. Csak olyasmit írunk le, amit dokumentumokkal is alá tudunk támasztani, illetve azon dolgozunk, hogy minél több ilyen dokumentum legyen nyilvános, ezeket a forrásokat minél több újságíró használja
Miért volt szükség egy ilyen médiumra? A felsoroltakat elméletileg minden sajtóterméknek be kellene tartania…
Az erdélyi magyar médiáról elmondható, hogy a fontosabb médiaorgánumokat nagyon jól körülhatárolható érdekcsoportok tartják kézben. Itt fel sem merül, hogy bármelyik médiaorgánum független újságírói munkát végezzen, hogy úgy nyúljanak egy témához, hogy ne kelljen arra gondolni, mit fog ehhez szólni a kiadó vagy a finanszírozó.
Melyek ezek az érdekkörök?
Erdélyben két-három nagy médiaérdekeltség van jelen. Az egyik konkrétan a magyar kormány sajtótrösztje, a Székelyhon csoport, amely egy sor napilapot és egy hírportált ad ki, ami tudomásom szerint már a legnézettebb erdélyi magyar portál. Ezt a Határon Túli Magyar Sajtóért Alapítvány finanszírozza, nagyrészt a Szerencsejáték Zrt. pénzéből. A másik nagy médiatulajdonos az RMDSZ a hozzá köthető kiadók és civil szervezetek által. Példaként megemlíthetjük a maszol.ro portált, melynek a kiadója a Progress Alapítvány, amely egy RMDSZ-hez közel álló alapítvány. A harmadik fontos médiaorgánum a már említett Transindex, ez sokáig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök többségi tulajdonában állt (Kelemen azóta lemondott a részesedéséről). Emellett természetesen van még a közmédia, ám itt is látni kell, hogy minden, vezető beosztásban lévő személy valamilyen módon kapcsolódik az RMDSZ-hez. Ez a felállás valamilyen szinten még elviselhető volt egészen addig, amíg az RMDSZ harcban állt a Fidesszel, mert bár az RMDSZ-szel szemben nem igazán volt szabad a kényes sztorikat piszkálni, azért a másik oldal irányába (a Fidesz és az  Erdélyi Magyar Néppárt, a szerk. megj.) ez működött. 
Mi jelentette a fordulópontot?
Amikor 2014 környékén a Fidesz kiegyezett az RMDSZ-szel, akkor hirtelen mintha minden kiskapu bezárult volna. Emlékszem, volt egy kis fekete füzetem benne vagy tíz témával. Ezek közül kettő-három volt igazán húzós, de tudtam, hogy egyik sem fog átmenni a vezetőségen, mely paradox módon azt viszont elvárta, hogy az újságírók hozzák a nézettséget. De hogyan lehet nézettséget hozni úgy, hogy nem írunk semmiről? Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy valamit lépni kell.
Honnan sikerült pénzt szerezni a projektre? Ki akarna ilyesmit finanszírozni?
Magam is tudatosítom, hogy ez egy merész ötlet volt. Az első pénzt az Átlátszó.hu tolta bele a projektbe, az utóbbi két évben kaptunk tőlük kétszer kétezer eurót, ezen kívül crowfunding formájában sikerült szereznünk az első évben további kb. ezer eurót. Idén sikerült megnyernünk néhány kisebb pályázatot, illetve végre megkaptuk az első nagyobb grantet: 25 ezer dollárt az OSF Program on Independent Journalismtól (a Nyitott Társadalomért Alapítvány független médiát támogató programja. A szerk. megj.).
Nem volt tehát könnyű a kezdet…
Az első év kimondottan a túlélésről szólt, s a munkatársak  vagy önkéntes alapon, vagy pedig szimbolikus összegekért dolgoztak. Most lesz először olyan a helyzet, hogy egy évre biztosítva van a működésünk, s meg tudunk fizetni egy kisebb szerkesztőséget.
Milyen a portál fogadtatása?
Kezdetben csend volt, az erdélyi magyar elit arra törekedett, hogy ezt a projektet agyonhallgassa, illetve szerintem abban reménykedtek, hogy egy bukta lesz, s hamarosan nem lesz miről beszélni. Idén volt az első olyan sztorink, ahol gyakorlatilag mindenki megszólalt, ez pedig az RMDSZ által kezelt közpénzekről szólt. A téma szinte valamennyi médiaorgánumban megjelent, s az RMDSZ ennek hatására elkezdett közzétenni egy sor beszámolót az általa kezelt közpénzek elköltéséről. 
S hogyan fogadták az olvasók?
A közönségfogadtatás nagyon pozitív volt, privátban nagyon sokan kerestek meg és gratuláltak. Ezenkívül többen önkéntes alapon dolgoznak is nekünk Erdély-szerte, sőt, Magyarországról is.
Nálunk gyakran előfordul, hogy az olvasóink a szemünkre vetik, ha kritikusak vagyunk az itthoni magyar politikusokkal szemben, mondván, „ne piszkítsunk a saját fészkünkbe”. Önök nem tapasztaltak ilyet?
Volt ilyesmi, de azt hiszem, az olvasóink többsége érti, miről van szó. Inkább azzal találkozunk, hogy az olvasóink konkrétan azt vetik a szemünkre, miért nem küldünk börtönbe politikusokat. Erre el szoktam mondani, hogy nekünk nem feladatunk feljelentést tenni és börtönbe juttatni bárkit is. 
Hogyan lehetséges, hogy Önök előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy nincs rendben az, hogy a teljes erdélyi magyar média politikai kezekben van?
Szerintem eszébe jutott többeknek is, csak nem volt meg a kellő eszközük ahhoz, hogy ezzel kezdjenek valamit. Erdélyben, és meg merem kockáztatni, hogy a Felvidéken is a vélemény-újságírás dívik, illetve a „menjünk el egy sajtótájékoztatóra és írjuk meg, mint mond a politikus”-típusú újságírás. Hogy ezeknek a dolgoknak próbáljunk meg utánanézni, – ez nem szokás mifelénk. Tudtommal az újságíró-hallgatók sem tanulnak nálunk ilyesmit az egyetemen. 
Önben mikor fogalmazódott meg, hogy ezt máshogy is lehet csinálni?
Mondhatni, egy véletlen folytán. 6-7 évvel ezelőtt fel akartam hagyni az újságírással, mert úgy éreztem, sokkal többre vagyok képes annál, hogy politikusok tollba mondják nekem a dolgokat, és én azokat szépen leírjam. Ugyanakkor azt éreztem, nem igazán van eszközöm arra, hogy bármiféle megalapozott kritikát fogalmazzak meg: az igazán jó sztorik többségét lehetetlen pusztán szóbeszéd alapján megírni, sokszor csak egy egészen szűk kör tud ezekről, olyan emberek, akiknek nyilvánvalóan nem áll érdekükben beszélni. Ekkor egy internetes keresgélés során találtam rá egy egészen más újságírói hagyományra, amely az angolszász országokból származik, s melynek lényege, hogy az érintettek beszámolói helyett közérdekű dokumentumokra alapoz. Csakhamar összefutottam Bodoky Tamással az átlátszó.hutól, s kiderült, ők pont ezt csinálják. Ekkor kezdtem én is beadni a közérdekű adatigényléseket.
Mit szóltak ehhez az újságíró kollégák?
Eleinte nem is értették, mit akarok. Emlékszem az első nagy sztorimra, amihez 50 közérdekű adatigénylést adtam be, és ezek összesítéséhez kellett csinálnom egy kis adatbázist, ami egy táblázat volt, csomó pdf dokumentummal. A szerkesztőségben senki sem értette, mit akarok én ezzel a rengeteg számmal. Akkor értették meg, amikor kijött a cikk, és óriási cirkusz lett belőle. A történet konkrétan arról szólt, hogy bebizonyítottam: a Tőkés Lászlóhoz köthető Erdélyi Magyar Néppártot Magyarországról finanszírozzák, magyar állami vállalatokon keresztül.
KISEBBSÉGI SAJTÓ ÉS KRITIKA
Mi a helyzet a román újságírással? Ott sem találkozhatunk a tényfeltáró műfajjal?
De igen, de ezek a projektek mind Bukarestben vannak, s az országos politikára fókuszálnak, illetve nagy nemzetközi projektekben vesznek részt.
Tapasztalatom szerint a médiák részrehajlása szorosan összefügg a finanszírozásukkal. Magyarán, akitől jön a pénz, annak a nótáját fújjuk. Erdély viszont elég nagy piac, azt várná az ember, hogy ott megélnek a magyar médiák a piacról. Ez nem így van?
Nem egészen. Bár nem vagyok szakértője a kérdésnek, úgy vélem, mindenkinek van legalább egy-két kisebb pályázata, tehát senki sem él tisztán a piacról. Az RMDSZ-hez közel álló médiaorgánumok például a Communitas Alapítványtól kapnak támogatást.
Mi a víziója az Átlátszó Erdéllyel? Mit szeretne elérni általa?
Azt, hogy az erdélyi magyar közbeszédben a mostani  pletykák és a különböző, sajtótanácsosok és spin doctorok által felvetett témák helyett a valódi nagy problémákról tudjunk úgy beszélni, hogy közben látjuk mögötte az adatokat és a tényeket is. 
S erre ön szerint miért van szükség?
Azért, mert a magyarországi propaganda egyre inkább begyűrűzik hozzánk is, s az elmúlt öt-hat évben azt látjuk, hogy az erdélyi magyar nyilvánosság hihetetlen mértékben épül le. Ma az erdélyi magyar közbeszédet nem a sajtó, hanem a politikai pártoknak dolgozó „píárosok”, kommunikációs szakemberek vezetik, nagyrészt ők határozzák meg, miről, mit kell gondolnunk, sokszor nyilvánvalóan csúsztatva. S ez így nincs rendben.  
Czajlik Katalin Székelyhon.ro

Ellenlépésre készülnek a bevont székely zászló ügyében
Az adomány székely zászló körüli botrány is bizonyítja, hogy Romániában intézményesítették a kettős mércét – nyilatkozta a Maszol érdeklődésére Tamás Sándor.
A háromszéki önkormányzat elnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Kovászna megyei törvényszék csütörtökön helyt adott a prefektúra keresetének, és arra kötelezi az önkormányzatot, hogy a gyűlésteremből távolítsa el az adományként kapott székely zászlót.
Tamás Sándor szerint arra tudják ugyan kötelezni, hogy a gyűlésteremből eltávolítsák a székely zászlót, de mivel bárki bármit adományozhat, ha a megyei tanács azt elfogadta, nem tudják megakadályozni, hogy a székely zászló a közgyűlés leltárán maradjon.
Az adományozó, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke Kulcsár Terza József szerint felháborító, hogy a prefektúra a bíróság segítségével azt akarja elérni, hogy adományozni se lehessen. Hozzátette: a kettős mérce miatt egy-két héten belül ellenlépésre készülnek.
Marosvásárhelyi Rádió / Maszol Erdély.ma

Kelemen Hunor nem tudja, hogy tilos lefotózni a szavazócédulát
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének rangsoroló küldöttgyűlésén történteket kommentálva Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, nem ütközik törvénybe, ha valaki lefényképezi a szavazócéduláját. Holott ez kihágásnak számít, és pénzbüntetés jár érte.
Az RMDSZ elnöke a Maszolnak adott interjúban kommentálta a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) parlamenti jelöltlistákról hozott döntését, valamint az ezzel kapcsolatban megfogalmazott belső bírálatokat. A politikus kitért arra is, hogy – amint azt a Krónika feltárta – az alakulat Maros megyei rangsoroló küldöttgyűlésén a jelöltek, de főként a szavazni összehívott küldöttek egy részének fényképfelvételt kellett készítenie a szavazócédulájáról. A Krónika érdeklődésére többen is megerősítették: bizonyítékkal kellett szolgálniuk arról, hogy azokat a képviselő- és szenátorjelölteket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak.
„Olvastam magam is arról, hogy a küldöttgyűlésen fényképezték a szavazócédulákat. Elvártam volna, hogy erre vagy Brassai Zsombor (megyei RMDSZ-elnök – szerk. megj.) vagy Péter Ferenc (A Maros Megyei Tanács elnöke – szerk. megj.) reagáljon. Egyébként a szavazatok fényképezését egyetlen törvény sem tiltja. A parlamentben a titkos szavazást filmezi az összes televízió” – jelentette ki a portálnak Kelemen Hunor, hozzátéve: alapvetően nem látja súlyos problémának a küldöttgyűlésen történteket, de elvárt volna egy gyors reakciót.
Bár nem egyértelmű, hogy az RMDSZ-elnök pontosan milyen voksolásról beszél (például helyhatósági vagy államfőválasztásról, esetleg egy politikai alakulat belső megmérettetéséről), a hatályos jogszabályok igenis tiltják, hogy valaki lefényképezze a szavazócéduláját. A belügyminisztérium az idei, június 5-én rendezett önkormányzati választás előtt a hasonló esetek elkerülése érdekében felhívást intézett a lakossághoz, miszerint 600-tól ezer lejig terjedő pénzbüntetéssel sújtható, akit tetten érnek, miközben fotót vagy videofelvételt készít a dokumentumról szavazás közben. Ilyen szankcióra egyébként idén is volt példa: a rendőrség 600 lejes bírsággal sújtotta Șerban Huidu televíziós műsorvezetőt amiatt, hogy a nyári megmérettetésen feltöltötte a Facebook-oldalára a saját maga által lefotózott (amúgy szándékosan érvénytelenített) szavazólapot. Ugyanakkor a román Büntetőtörvénykönyv szerint hat hónaptól három évig terjedő letöltendő szabadságvesztéssel sújtható, aki bármilyen eszközzel megakadályozza a szavazati jog szabad gyakorlását. Mivel elvileg az RMDSZ belső rangsoroló küldöttgyűlése is ugyanolyan demokratikus aktusnak tekinthető, mint a helyhatósági vagy parlamenti választás, egyértelmű, hogy a Maros megyei küldöttek egy részét akadályozták szavazati joguk szabad gyakorlásában, amikor pártbeli feletteseik megszabták számukra, kire voksoljanak.
kronika.ro Erdély.ma

Mentor – Szimpatikus embertudomány – hagyni kellene a lelkünket érvényesülni (I. rész)
Szilágyi N. Sándor nyelvész: a világ egyben van, csak a tudomány van feldarabolva
Sanyi bácsi – ahogy mindenki ismeri – gondolkodik a világról és az emberről, a dolgokat rendesen körbejárja, meghányja-veti, majd megfogalmazza a sablonszövegektől igen, de a bírálattól nem mindig mentes, azonban mindig kedvesen, udvariasan tálalt álláspontját. Ez már abból a nyelvi fordulatából is érződik, hogy még azokat a gondolatokat is egyes szám első személyben fogalmazza meg, amelyekkel nem tud azonosulni. Elemeztük a magyar gyűlölködés dinamikáját, hangsúlyoztuk a lélek fontosságát, a szerelem megmérhetetlenségét… Pontosabban Sanyi bácsi tette mindezt. Mi meg csak hallgattuk.
Aki nincs velem, az ellenem van!
– Legfrissebb írásában (Egy túlméretezett kísérlet cseppet sem meglepő eredményei, maszol.ro, 2016. október 6.) olyan pragmatikai kísérletnek nevezi a legutóbbi magyarországi népszavazást, amelyben tulajdonképpen olyan ironikus kérdést tettek fel az embereknek, ami ahhoz hasonlít, mint amikor egy gyermek felmászik valahova, és azt kérdezzük tőle: Azt akarod, hogy kitörjön a nyakad? Amint írja, az ilyen kérdésre nem szokás igennel vagy nemmel válaszolni, viszont ha mégis kikényszerítik a választ, akkor előre borítékolható a nemleges válaszok elsöprő többsége. Lehetséges-e olyan nyelven kifejteni kényes politikai kérdésekben tudományos igényességgel megalkotott okfejtést, hogy az embert ne sorolják be egyből valamelyik szekértáborba?
– Attól tartok, hogy – legalábbis a magyarok esetében – ma ez nem azon múlik, hogy az ember tudományos igényességgel fogalmaz-e meg valamit, hanem attól függ, milyen az a vélemény, illetve konklúzió. Ha én elmondok valamit, és az nem talál azzal, amit valamelyik politikai felekezet hitelvként vall – mert az emberek már mondhatni vallásos hitbeli meggyőződésként fogják fel a saját pártszimpátiáikat –, akkor teljesen mindegy, hogy oda tartozom-e, vagy sem, engem úgyis az ellentáborba fognak besorolni. Tehát mindegy, milyen nyelven írtam meg, és az is, hogy az egy szakszerű okfejtés, amiben nincsen semmiféle politikai jellegű érvelés (magyarok körében ez ma sajnos majdnem szinonimája annak, hogy nem szidok senkit), sőt, egyáltalán semmi köze a pártpolitika különböző csoportjaihoz: egyszerűen az, hogy olyat írok, amivel valakik nem értenek egyet, rögtön kiváltja azt, hogy engem besorolnak a másik csoportba. Többször megtörtént már velem, hogy írtam valamit, ami valakiknek nem tetszett, és rögtön megjelentek a Facebook-oldalamon olyan hozzászólások, hogy „na, már megint a liberálisok”. Pedig én nem voltam liberális soha. Egyszerűen mondtam valamit, ami csak azért minősül leszólandó liberális vagy fideszes véleménynek (így is jártam már!), mert nem talál azzal, amilyen a besorolók véleménye szerint kellene legyen.
Ez nagyon érdekes: az embert mindig a más véleményen levők sorolják be az ellentáborukba. Ha valamit írtam, ami alapján besoroltak mondjuk a liberálisok közé, akkor az nem jellemző, hogy ugyanannak az alapján a liberálisok is besoroltak volna maguk közé. És ez valahol érthető is, hiszen az ilyen besorolást mindig az ellenérzések váltják ki. Ha van egy vélemény, ami nem egyezik az enyémmel, és nem tudok vele mit kezdeni, akkor egyetlen magyarázatot tudok rá találni: ez azért olyan, mert a szerző azok közé tartozik, akiknek a szavára tudjuk, hogy nincs mit adni.
Nagyon kényelmes dolog ez, mert így az ember meg tudja magát óvni a gondolkodás fáradalmaitól. Elég csak besorolni valakit valahová, mert ha egyszer oda soroltuk, akkor világos, hogy ha ő mondott valamit, avval nincs miért foglalkozni, nem is kell gondolkodni rajta. Hiszen ha a szerző ilyen vagy amolyan, akkor érthető, hogy ezt mondja. Rendszerint még azt is pontosan tudják, hogy kik fizetik ezért, mert hát ugye normális ember magától ezt nem gondolhatja így, nyilván pénzért csinálja. Van ilyen reakció a mostani cikkemre is: az egyik kommentár szerint ilyen hosszú cikket nem ír az ember érdek nélkül.
Ez teljesen jellemző arra, amivé ez a szétpolitizált magyar világunk lett. Azért teszem hozzá, hogy magyar, mert azért nem mindegyik ennyire ilyen. Mi jól látjuk, hogy a románoknak is van elég bajuk, náluk is van népi szinten egy elég indulatos viszonyulás, de ott nincs ez a tömegszintű acsarkodás két tábor között. Nagyon rossz dolgokat mondanak a politikáról az emberek, de ha megfigyeljük, az nem arról szól, hogy „azok a gazemberek a másik oldalon”, hanem általánosságban véve „a politikusok mind gazemberek”. Tehát nem táborokról van szó a románoknál, legfeljebb arról, hogy az embereknek kezd végképp elegük lenni a politikusokból, és én nem is vagyok benne biztos, hogy erre semmi alapjuk ne lenne.
 Politikát, szeretettel? Körberöhögnének…
 – A magyarok esetében sajátosan alakult ez ilyenre. Ennyire rossz helyzetben ilyen szempontból Európában szerintem sehol sincsenek az emberek. Mindenfelé vannak végletes irányzatok, szélsőjobbtól szélsőbalig, de az nem ok arra, hogy az emberek az egymással való emberközi kapcsolataikat is aszerint alakítsák, hogy a másiknak mi a politikai preferenciája. A magyaroknál ez elég tragikusan így van. Családok mennek szét azért, mert a férj és a feleség nem ugyanolyan véleményen van bizonyos politikai dolgokban. Erre vannak konkrét példák. Ez nem egy normális állapot. Evvel kellene valamit kezdeni, de sajnos a legkevésbé a politika szereplőinek az érdeke ez. Ők úgy látják, hogy ez nagyon jól van így, mert így lehet biztosítani a támogatókat, sőt növelni a saját táborukat.
Pedig ebben van valami felfoghatatlan. Mindegyik politikai csoport vagy párt azt mondja, hogy át kell rendezni a politikai erőviszonyokat, illetve meg kell erősíteni a hatalmi pozíciót, ha abban van. Csakhogy egy annyira szétpolitizált országban, mint amilyen Magyarország, ott már gyakorlatilag mindenkinek, aki politikai támogatóként szóba jöhet egyáltalán, már megvan a maga pártpreferenciája. Tehát a saját pártomnak nincs, ahonnan új támogatókat szerezzek, mert nincs olyan semleges terület, ahonnan halászni lehetne, ez csak úgy lenne lehetséges, ha egy másik párt támogatóiból csábítok magamhoz embereket. De ha én egyfolytában úgy beszélek róluk, hogy „ezek idióta barmok és gazemberek”, akkor mit képzelek mégis: hogy ettől fognak majd megszeretni, és jönnek majd csőstül, hogy mihozzánk akarnak csatlakozni? Így nem lehet, az biztos. Ezzel csak a feszültség növekszik, és csak arra jó, hogy bebetonozza a mostani, pillanatnyi erőviszonyokat. Ezek ugyan előre nem látható dolgok miatt menet közben persze változhatnak, de nem azért, mert valamelyik párt olyan hatékony lenne abban, hogy a másik támogatói közül nagyon sok embert tudna maga mellé állítani.
Ha valaki tényleg meg akarná változtatni az erőviszonyokat, vagy meg akarná erősíteni a maga pozícióját, akkor pont a fordítottját kellene csinálnia. Itt csakis az működhet, ha szeretettel szólítom meg azokat az embereket, akiknek más a véleményük, beszélgetésre hívom őket. Ha nem bántom és szidom őket, hanem ember módra közeledek hozzájuk, akkor van esély, hogy ők is közeledni fognak hozzám. De ha Magyarországon azt mondanám ma, hogy szeretettel kell közelíteni a másik oldalhoz – nem okvetlenül a kereszténység alapelvét komolyan is véve, hanem egyszerűen stratégiai meggondolásból, ha ott már csak azt értik –, körberöhögnének. Mi az, hogy szeretettel? Ezeket?
A fontosabb az, hogy a szomszéd kecskéje pusztuljon el
– Az emberek politikához való rossz viszonyulásából eredő irracionális ellenségeskedés kérdése régebb óta foglalkoztatja. Nemrégiben az egyik cikkében azt írta, hogy a magyarság egyik fő ismertetőjegye lassan az ádáz gyűlölködés lesz (Én ember szeretnék maradni, ha nem nagy baj, maszol.ro, 2016. augusztus 12.), és hogy sajnos Erdélyben is egyre jobban terjed ez. Elmondta, hogy Magyarországon mi nem működne. Itthon mit lehetne tenni ez ellen?
– Ez egy elég nehéz kérdés, mert itt ráadásul az is bonyolítja a dolgot, hogy az emberek egy elég jelentős csoportjában nagy a hajlandóság arra, hogy a magyarországi mintát vegyék követendőnek.  Vannak, akik a saját magyarságuknak valamiféle kifejeződését látják abban, hogy hogyan viszonyulnak – ahogy mondani szokták – az anyaországhoz. Világos, hogy aki – szinte elvből – nagyon pozitívan viszonyul mindenhez, ami anyaországi, az természetesen az ott gyakorolt formákat is jónak látja. Azt gondolják, hogy ezt kellene eltanulni, mert hát igazodni kell valamilyen mintához. De azért tán mégsem a legrosszabb európai mintát kellene alapul venni. Nagyon sok jó dolog is van ott, persze, amiket el lehet tanulni, de nem lenne muszáj mindent átvenni.
Az erdélyi magyar politizálás többek közt abból az igényből is indult el, hogy nekünk magyaroknak legyen meg a magunk politikai képviselete a parlamentben, amelyik az érdekeinket képviselje. Van nekünk tehát magyar pártunk, most már nem is egy. Ezek a pártok eleve úgy vannak kitalálva kezdettől fogva, hogy csakis a magyarok támogatására számíthatnak. Ha néha egy magyar pártra szavaznak is románok, azok inkább proteszt szavazatok, pont amiatt, amit az imént is mondtam: az emberek ki vannak ábrándulva az egész román politikából. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a románoknak, legalábbis a sztereotípiák szintjén, nagyon rossz véleményük van a románokról, és nem is vicc, hogy nekem sokkal jobb véleményem van róluk, mint nekik magukról. Ha kimegy az utcára, minden sarkon azt hallja, hogy „la noi n-o să fie niciodată ca…”, vagyis nálunk sosem lesz úgy, mint ahogy jobb helyeken lenni szokott, mert mi románok már csak ilyenek meg olyanok vagyunk.
A mi magyar pártjaink tehát inkább csak a magyarokra számíthatnak. Ahhoz, hogy a „játékot” a magyarországi minta szerint el lehessen indítani, kell legalább két párt, hogy rendesen tudhassanak egymással civakodni. Ez a feltétel most már megvan: van, nem is kettő… Eddig mi nem alkalmaztuk ezt a mintát olyan kemény formában, mint Magyarországon, viszont az, hogy lett kettős állampolgárság, amihez röviddel azután választójog is társult, nagyon is reálissá tette azt a veszélyt, hogy az a fajta politizálási forma és stílus – és ami a nagyobb baj, az emberek egymással való kapcsolataiban a politikának a befolyása – itt is egy pont olyan bolondokházát alakítson ki, mint amilyenné Magyarország alakult, ahol lassan már élni sem lehet. Nekünk ez nem hiányzott.
 A kettős állampolgárság érzelmileg fontos, nem szabad vele csúfolódni
 Mikor a kettős állampolgárságról megszületett a törvény, azt mondtam, hogy ez nagyon jó dolog, mert én mindig az emberekre gondolok, és azt nézem, hogy valami mire jó az embereknek. Elgondoltam azt a sok embert, akik talán nem is tudják pontosan, hogy miért, de olyan jólesne nekik, ha ők is magyar állampolgárok lehetnének. És miért ne éreznék magukat jobban, még ha olyan sok gyakorlati haszna nincsen is? Mikor a státustörvény alapján a magyar igazolványt bevezették, akkor láttam a tévében egy szlovákiai idősebb férfit, aki egy nagyon kedves dolgot mondott: „eddig is tudtuk, hogy magyarok vagyunk, de most már látjuk is”. Az, hogy lett magyar igazolvány, majd kettős állampolgárság, érzelmileg sok embernek fontos. Meg kell ezt érteni, és nem szabad ezzel csúfolódni. Ez az embereknek a természetes reakciója, igenis sokan vannak, akiknek érzelmileg nagyon fontos hinni abban, hogy őrájuk az anyaország is gondol.
De azt nem tudják, hogy ettől félni is lehet. Mikor nem sokkal később felmerült, hogy legyen választójog is az állampolgárság mellé, én ettől nagyon félni kezdtem. Arra gondoltam, hogy ide fognak jönni a választási kampányukkal, és behurcolják azt a gyalázatos elmevírust, ami szerint működik az egész magyar politikai tárgyú közbeszéd. Ha ez itt is felerősödik, a magyar pártjaink és „táboraik” között, avval mi nagyon rosszul járhatunk. Fel lehet futtatni egy olyan diskurzust, amivel egy kisebb párt is tud elég nagy támogatást szerezni, és akkor bizony könnyen megjárhatjuk, hogy a végén parlamenti képviselet nélkül maradunk. Az internetes oldalaink kommentárjaiban már most látszik, hogy ez kezd is működni, amit jelez a nem is kevés „mocsok udémérések”, „hülye EMNP-sek” és hasonlók. Egy pártot még csak el tudunk látni a szükséges választókkal, hogy a választási küszöböt elérjék, és bejussanak a parlamentbe, de hogyha majd kettő is indul, és mindegyik nagyon ráhajt, márpedig a kampányban ráhajt az ember, akkor könnyen megtörténhet, hogy egyiknek se jön össze. És nem azt fogják majd mondani, hogy „de kár, hogy nem kötöttünk valamilyen egyezséget”, hanem azt, hogy „semmint, hogy ilyen gazemberek kerüljenek oda, mint »ezek«, inkább ne menjen oda senki”, mert a fontosabb az, hogy a szomszéd kecskéje pusztuljon el, és nem az, hogy a mienkkel mi lesz.
És nem is csak az eredményesség szempontjából látom ezt bajnak, hanem főleg azért, mert ez borzasztó nagy károkat tud okozni az emberi kapcsolatokban, márpedig az embereknek van bajuk elég ezen kívül is. Kinek hiányzik még az, hogy mindenféle indulatokkal megtöltsék, aminek semmi egyéb értelme nincs, csak az, hogy valakik mindenáron győzni akarnak? Nem azért, mintha profibbak lennének, és jobban tudnák majd csinálni, nem. A focimeccsen se kérdés, miért akarunk győzni: azért játszunk, hogy győzzünk. Ennyi.
 Nincs racionális érv a zenére: a lelkünknek szól, nem az eszünknek
 – Több bölcsész barátomtól hallottam, hogy az egyetemen szimpatikus embertudományt is tanít, aminek videóanyaga elérhetőonline is. Miről szól ez a diszciplína?
– Valóban fent van az interneten, szerintem megér 26 órát, hogy az ember végighallgassa. Persze nem kell egyszerre, 18 részre van osztva. A Facebookon a Sanyi bácsi szemináriuma nevű oldalt kell keresni, ahonnan ezeket el lehet érni.
Miről szól ez? Ha embertudomány, akkor arról szól, hogy kik is vagyunk mi, emberek, milyenek is vagyunk, miért is vagyunk ilyenek. Ha ezt az ember megérti, akkor azt is jobban megérti, miért vagyunk képesek annyi hülyeséget is csinálni tömegméretekben, miközben van egy nagyon hatékony racionális eszünk. Viszont a kurzusokból kiderül,  hogy az nem minden.
Mondhatnám, hogy ez multidiszciplináris terület, de sokkal jobban szeretem azt mondani, hogy indiszciplináris, mégpedig azért, mert a világ egyben van, csak a mi tudományunk van diszciplínákra feldarabolva. Hogyha valamit meg akarunk érteni, akkor egyben kell nézni az egészet, és nem kell diszciplínákra felosztani. Márpedig az ember egyben van, és nemcsak úgy magával, hanem mindennel, amit létrehoz: a beszédével, a zenéjével, a tudásával, az egész viselkedésével és a világával. Persze az világos, hogy ez a tudománynak egy másfajta művelését jelenti, de sokkal jobb esélyt ad arra, hogy sok mindent megértsünk.
Hogy miért „szimpatikus”? Azért hívják szimpatikus embertudománynak – illetve ez túlzás, mert én hívom így, egyelőre még nem hívják így, de remélem, hogy majd fogják –, mert az embertudomány nem olyan, mint például a fizika. A fizika jellemzően a világ élettelen dolgaival foglalkozik, ahol egy elmélet igazolásához elég, ha egy abból következő, illetve arra építhető hipotézist minden kétséget kizáróan igazolni tudok egy kísérlettel.
Az embertudomány egy kicsit más, mert az rólunk szól, emberekről. Mikor egy embertudományos elmélettel találkozunk, ami le akar bennünket írni, hogy milyenek is vagyunk, akkor az egyes tételeiről nemcsak azt tudjuk megállapítani, hogy komolyan vehető érvekkel vannak-e alátámasztva, hanem mivel ezek rólunk szólnak, mi azt tudjuk érezni is, hogy az tényleg mirólunk szól, vagy beszél ugyan valamiről, de ember olyan biztos nem lehet. A „szimpatikus” eredetileg épp ezt jelenti: együtt-érezni. Például: a mai racionalista embertudományos paradigma egyik jeles képviselője, Steven Pinker azt mondja, hogy az emberek számára a nyelv nagyon fontos, mert annak értelme van, azt meg lehet racionálisan indokolni, hogy miért jó az, hogy van nyelvünk, és miért jobb ha van, mint ha nem lenne. Ezzel szemben a zene teljesen haszontalan, arra nem lehet semmilyen racionális érvet felhozni, miért lenne az embernek szüksége zenére is, tehát azt mondja, hogy ha ma eltűnne a zene, nem történne semmi, a világ menne tovább, mintha mi sem történt volna. Ő ezt racionális érvekkel elmagyarázza, nincs is vele szemben semmi érvem, de azt mégis érezzük mindnyájan, hogy ez mirólunk bajosan szólhat, és akkor az elég ok lehet arra, hogy ehhez gyanakodva viszonyuljunk, és próbáljuk másutt keresni a zene értelmét, mint ahol ő nem találta sehol.
Én úgy gondolom, hogy ha ma eltűnne a zene, ma nem történne semmi. Holnap azonban a világon nagyon érdekes dolgok történnének: a világ különböző pontjain az emberek egymástól függetlenül feltalálnák a zenét. Az hozzátartozik az emberhez. Nem csoda különben, hogy a racionalista embertudomány ezt nem tudja racionálisan megindokolni, mert a zene nem az eszünknek szól. A zene a lelkünknek szól. Csak ahhoz egy olyan tudományos emberkép kell, ahol azt el lehet egyáltalán helyezni. A szimpatikus embertudomány a mai főárambeli embertudomány tudományos emberképénél egy sokkal szimpatikusabb tudományos emberképet épít fel.
A forgalomban levő emberkép a csodálatos elménkről szól, a szimpatikus embertudomány azonban figyelembe veszi, hogy nekünk van elménk, az igaz, és nagyon jó, hogy van, de van lelkünk is, ami egy sokkal nagyobb rendszer, és ami sokkal hatékonyabb sok mindenben. Ez nem a halhatatlan lelkünkről szól, félre ne értse valaki. Csányi Vilmos tanár úr, miután végighallgatta az előadásokat, etológus természettudósként éppen annak örült, hogy végre van egy tudományosan is használható lélekfogalmunk, amire tényleg szükség van. De a lelkünk nemcsak azért fontos, hogy a zenét feldolgozza, hanem sok esetben fontos lenne figyelni rá. Ha mára nem lenne kulturálisan úgy háttérbe szorítva, akkor ez a világ nem úgy nézne ki, mint ahogy most kinéz.
A 17–18. század óta Európában egyre inkább érvényesülő racionalizmus nyomán egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottunk az elménknek, mindenféle kulturális formákat találtunk ki, hogy csak azt hagyjuk érvényesülni, és hogy a lelkünket visszaszorítsuk. Pedig abban rengeteg jó dolog van, amire nekünk nagy szükségünk lenne, csak hagyni kellene érvényesülni. Ilyen például az emberi jóérzés. Az nem egy racionálisan levezethető dolog, de ott van mindenkiben. Hogyha ezt visszaszorítják, akkor történhet meg, hogy olyan kampány lesz a népszavazáshoz, amilyen lett. Például, hogy „jönnek a migránsok és megerőszakolják a feleségedet”, ilyenek. A jóérzés ott van az emberekben, érzik, milyen mocsok dolog ez az egész, de valahogy annak egy racionalizmusra alapozó világban nem tulajdonítanak semmi jelentőséget, mert azt mondják, hogy avval nem kell foglalkozni, csak azzal, ami észszerű.
Pedig nagyon sok olyan terület van, ahol ha a lelkünket kihagyjuk, és mindent, ami ahhoz tartozik, csak mert az nem racionális, akkor nem mehetünk semmire. A 90-es évek elején, mikor itt a magyar–román viszony még nagyon feszült volt, többször is részt vettem olyan dialógusokon, ahol a magyarok és románok közötti konfliktusról beszélgettünk. A konfliktus komplikált dolog. És ilyenkor mindig akadt egy okos ember, aki jött a nagy bölcsességgel, hogy „most az érzelmeket tegyük félre, beszéljük meg racionálisan a problémát”. Mondtam, hogy ez azt jelenti, hogy beszéljünk bármiről, csak egyedül a konfliktusról ne, hiszen a konfliktus legnagyobb része érzelmi természetű. Ez nyilván egy menekülés is volt, mert az emberek félnek a konfliktustól, ezért úgy ültek le oda, hogy „úristen, mi lesz itt, magyarok, románok egymással szemben”, amit ki lehet védeni azzal, hogyha nem arról beszélünk, amiért összeülünk.
Én úgy tapasztaltam eddig, hogy ez a szimpatikus embertudomány tényleg szimpatikus, mert akik ezt az egyetemen végighallgatták, örömmel fogadták, hogy végre valami olyat hallanak, amit első évtől reméltek, hogy hallani fognak, vagyis amiről úgy érzik, hogy ez most tényleg róluk szól, de mindig egyebet hallottak addig. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam azoktól is, akik ezt az interneten hallgatták végig.
Persze kérdés lehet, hogy ez miért nem könyv formájában van. Az ember általában könyvet írna erről. De ezt elég nehéz lenne megcsinálni könyv formájában. Mit tehetnék könyvben olyankor, mikor egy zenei vagy videórészletre van szükségem? Meséljem el, milyen az a zene? Lehetetlenség. Ez olyan, ami eleve multimédiás környezetbe kívánkozik, mert ott be lehet vágni egy filmrészletet, egy videót, amire szükség van. Még az is hozzátartozik valahogy, hogy élőbeszéd formája legyen. Ha ugyanezt leírnám papírra, az nagyon nem az lenne, mint élőbeszéd formában.
Lehet, hogy tudománynak ez nagyon furcsának tűnik. Amint említettem, ez egy indiszciplináris dolog, tehát van olyan része, ahol nyelvről beszélek, más helyen irodalomról, harmadik helyen zenéről, van, ahol genetikáról, biológiáról, etológiáról, még tudományelmélet is van benne. Olyan része is van, ami matematika. És ezt már végighallgatta nyelvész, irodalmár, matematikus, fizikus, pszichológus és még ezeken kívül más szakterületekről is. A teológustól tartottam, hogy mérges lesz, de nem lett: azt mondta, teológiai szempontból is teljesen rendben van, sőt, a katolikus teológus hallgatóit küldeni fogja, hogy jöjjenek erre az előadásra, mert a szentségtanhoz ez nagyon fontos. És nekem biztató, hogy az ilyen tudományok komoly művelői közül egyik sem jelzett vissza olyasmit, hogy az ő szaktudománya szempontjából valami elszállt dolgot mondtam volna.
Ebből akkor annyit meg lehet állapítani, hogy ez nem tudománytalan. Az, hogy tudományos is, ebből még nem következik. Ez attól is függ, hogy milyen kritériumokat állítunk fel arra, hogy mi az, ami tudományos. A mai racionalista paradigma tudományosságkritériumai szerint ez nem prototipikusan tudományos, mert ott tudományosságon azt értik, hogy legyenek ott a mérési eredmények meg a statisztikák. De én nem hiszek abban, hogy az embert csupán a mérhető paramétereivel le lehetne írni. Az embernek van egy sor olyan jellemzője, ami nem mérhető. Ki tudná azt megmérni és számokban kifejezni, hogy valaki mennyire szerelmes? Ha nem mérhető, akkor mit csináljunk? Tegyünk úgy, mintha az ember soha nem volna szerelmes? Az úgy nagyon könnyű, hogy kiiktatom azokat, amiket nem tudok megmérni, és csak azokkal foglalkozom, amiket meg tudok. De az egy olyan redukcionizmus, amit ha komolyan veszek, akkor az embert a számítógép szintjére redukálom. Mintha azt nézném benne, hogy hogyan működik ez a logikai rendszer, hogy milyen a bemenet, milyen a kimenet… Én nem hiszem, hogy az ember ilyen.
 Szilágyi N. Sándor 
1948-ban Újfegyverneken született (Bihar megye)
erdélyi magyar nyelvtudományi szakíró, szerkesztő, publicista, egyetemi tanár
a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) magyar nyelv- és irodalomból szerzett egyetemi diplomát 1972-ben (ugyanitt doktorált 1999-ben)
1972–1990 közt a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője Bukarestben
1990–2013 közt a BBTE BTK Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéken egyetemi oktató, 2013-tól ny. egyetemi tanár
kutatási területe: elméleti és magyar fonológia, kognitív nyelvészet, szociolingvisztika, nyelvi emberi jogok
számos könyv és tanulmány szerzője
szimpatikus embertudományi előadásai elérhetők a Facebookon – keresőszó: Sanyi bácsi szemináriuma
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Folytatjuk Szabadság (Kolozsvár)

László Attila „önfeljelentést tett” Horváth Anna ügyében
„Ha úgy tetszik, feljelentem magam. Magam is adtam fesztiválbérleteket az RMDSZ önkénteseinek” – nyilatkozta a Maszolnak László Attila kolozsvári szenátor annak kapcsán, hogy Horváth Anna alpolgármester ellen bűnvádi eljárását indított a korrupcióellenes ügyészség.
A politikus – aki korábban maga is Kolozsvár alpolgármestere volt – azért kereste meg portálunkat, mert az ügyészek éppen azt kifogásolják, hogy Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette a városházán az építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
László Attila elmondta, ledöbbentette, ami Horváth Annával történik. Felidézte, hogy idén júliusban az RMDSZ fesztiválbérleteket gyűjtött a kampányban segédkező fiatalok számára. „Így próbáltuk megköszönni a munkájukat, hiszen két hónapig tűző napon vagy esőben segítették a kampányunkat” – magyarázta a szenátor.
A politikus elmondta, maga is hozzájárult két fesztiválbérlettel az önkéntesek munkájának meghálálásához. „A lányomnak és a vejemnek volt egy-egy bérlete az Untoldra. Ám el kellett utazniuk a fesztivál idejére, így ezeket a bérleteket nekem adták. Én pedig felajánlottam az önkénteseinknek” – tájékoztatott a politikus, aki hangsúlyozta, hogy személyes adományát a törvények tiszteletben tartásával juttatta el a kedvezményezettekhez.
Fodor Zsolt kálváriája
Arra a kérdésünkre, hogy a román sajtó által emlegetett Fodor Zsolt volt-e az a vállalkozó, aki állítólag 60 fesztiválbérletet vásárolt az RMDSZ önkénteseinek jutalmazására, László Attila azt válaszolta: erről nincs tudomása. Azt a sajtóinformációt azonban megerősítette, hogy az üzletember építkezési engedélyért folyamodott a városházához, sőt valóságos szélmalomharcot folytatott az elmúlt években a hivatallal ebben az ügyben. „Ezt a történetet nagyon jól ismerem, mert alaposan utánanéztem” – magyarázta.
A szenátortól megtudtuk: Fodor Zsolt az első építkezési engedélyt 2007 júniusában kapta meg a kolozsvári Mikes-palota felújítására a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályától. A vállalkozót kötelezték, hogy az eredeti állapotába állítsa vissza a Karolina (Muzeului) téri műemlék épületet. Ennek megfelelően újra kellett építenie a palota erkélyét, amely eredetileg két oszlopon nyugodott. Mivel a Karolina tér közterület, Fodor Zsoltnak a két oszlopot közterületre kellett volna elhelyeznie. Ezért arra is kötelezték, hogy koncesszionáljon a térből egy tíz négyzetméteres területet – részletezte László Attila.
Az építkezési engedély birtokában a törvény szerint a vállalkozónak három év állt a rendelkezésére a munkálatok befejezésére. Fodor Zsolt azonban kifutott a határidőből, mert a koncesszióról a helyi önkormányzat dönt, és a testület a három év alatt nem hozta meg a vonatkozó határozatot. Ezért 2011 októberében kénytelen volt egy újabb építkezési engedély kérni. Ismét eltelt három év, de a koncesszióról a helyi önkormányzat továbbra sem döntött.
„Ezért Fodor 2014 októberében átiratot küldött a helyi tanácsnak, amelyben közölte: köteleztetek engem a koncesszionálásra, mellékeltem az összes kért dokumentumot, méltóztassatok ezt a kérdést napirendre tűzni, hogy tudjam befejezni az építkezést” – mondta László Attila. Ennek ellenére továbbra sem történt előrelépés az ügyben, így a vállalkozó a határidő újabb túllépése miatt idén júliusban kénytelen volt harmadszor is építkezési engedélyhez folyamodni.
„Ezek szerint kilenc év nem elegendő befejezni egy munkálatot a hivatal mulasztása miatt. Így nem csoda, ha az igénylő fogadóórát kér, és megkérdezi: mi a fenét csináltok, hogy tudjam már befejezni, amire ti köteleztek?” – jegyezte meg Kolozsvár volt alpolgármestere.
Arra a kérdésünkre, elképzelhető-e, hogy Fodor Zsolt segítségért fordult Horváth Annához ebben az ügyben, László Attila kijelentette: erre sincs rálátása, de azt tudja, hogy a magyar közösség tagjai az elmúlt években többször fordultak segítségért az RMDSZ-hez, és ezt természetesnek is tartja. „Ugyanakkor a kultúránkban benne van: ha valaki segít, akkor illik megköszönni a segítséget” – jelentette ki.
Cs. P. T. maszol.ro

Mentor – Szimpatikus embertudomány – hagyni kellene a lelkünket érvényesülni (II. rész)
Szilágyi N. Sándor nyelvész: a világ egyben van, csak a tudomány van feldarabolva
Sanyi bácsi – ahogy mindenki ismeri – gondolkodik a világról és az emberről, a dolgokat rendesen körbejárja, meghányja-veti, majd megfogalmazza a sablonszövegektől igen, de a bírálattól nem mindig mentes, azonban mindig kedvesen, udvariasan tálalt álláspontját. Ez már abból a nyelvi fordulatából is érződik, hogy még azokat a gondolatokat is egyes szám első személyben fogalmazza meg, amelyekkel nem tud azonosulni. Az interjú második részét olvashatják, amely lezárja első Mentor-sorozatunkat. Rovatunkban 18 interjú készült, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóival, kutatóival, diákjaival, akik különféle tudományos szakterületeken tevékenykednek. Az interjúk olvashatók a Szabadság honlapján.
FOLYTATÁS OKTÓBER 11-I LAPSZÁMUNKBÓL
A szakirodalom hiányának az előnye
– Az eddig elmondottakból is érződik, hogy vívódó ember, aki minden kérdést megfontol, átgondol és többször is megrág. Jól tudom, hogy mikor a doktori védése volt, akkor a bírálók védték meg a dolgozatát önnel szemben, mert időközben rájött, hogy valamit másképpen kellett volna csinálni?
– Ez még az egyetemi szakdolgozatom védésekor történt. 1967–72 közt voltam magyar szakos diák, és abban az időszakban frissebb külföldi szakirodalom nemigen jutott el ide, pláne nyugati. Mi abból éltünk, amit a 20. század első felében a nyelvészet elért, az hagyományozódott tovább az egyetemen. Sokan panaszkodtak itt akkor (de egy kicsit mentségnek is jó volt ez), hogy hogy is lehetne itt tudományt művelni, mikor nem jutunk hozzá az újabb publikációkhoz, ami a kutatás alapja?
Arra viszont nem gondoltak, és ma sem igen szoktunk, hogy a szakirodalom hiányának van egy nagyon nagy előnye is. Mert mi történik, ha én nagyon kíváncsi vagyok valamire, ami nem hagy nyugton, és annak a problémának mindenáron meg szeretném találni a megoldását, és éppen akkor bejön egy frissen megjelent könyv, ami pont arról szól? Ha én azt el fogom olvasni, de a témán még nem gondolkoztam a magam fejével annyit, hogy észrevegyem, ha a szerző nagyon elrontott valahol valamit, akkor azt komolyan fogom venni, híve leszek annak az irányzatnak, onnan tanulom meg, mit hogy kell látni, értelmezni, és a vége az lesz, hogy én is úgy fogok látni és értelmezni mindent. És akkor mit csináltunk? Az ezer ugyanúgy gondolkodó ember mellé lesz egy ezeregyedik, és mennyiségileg ugyan nőtt ez a szám, de sokat nem haladtunk a kérdés megértésével. Ha viszont a szakirodalomhoz nehéz hozzájutni, az ember nincs kitéve ennek a veszélynek, hanem ha tényleg azért foglalkozik tudománnyal, amiért egyedül érdemes, vagyis puszta kíváncsiságból, akkor a helyzet rászorítja arra, hogy ő maga találjon megoldást a kérdésére. Persze ez most nem arról szól, hogy a szakirodalmat nem kell ismerni, dehogyis. Azt el kell olvasni, mese nincs, de csak akkor szabad nekifogni, mikor az embernek már van egy jól kialakult elképzelése a megoldásról. Akkor már van mihez olvasni, és úgy ahhoz lehet kritikailag is viszonyulni.
Szóval én akkor nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a magyar fonológiai (hangtani) rendszert hogy lehetne olyan szabályrendszerrel leírni, ami a működéséről szóljon, ne csak arról, hogy milyen, de ilyesmit nem tanítottak nekünk. Pedig első-másodéves koromban mindent elolvastam, amit fonológiáról egyáltalán lehetett Kolozsváron, és amit érdemes is volt. Reggeltől estig ott ültünk a könyvtárban, nagyon jó volt. Egy szakunk volt, a heti 16 óránk hétfő, kedd, szerdán lement, és akkor csütörtök reggel beültünk a könyvtárba, ahonnan vasárnap délben dobtak ki bennünket, mikor bezárt. Csak enni meg aludni mentünk el közben.
De arról, ami engem a legjobban érdekelt volna, nem találtam semmit. Mit tehettem volna? Nekiálltam, és megcsináltam. Elég izgalmas volt, pont azért nem bírtam abbahagyni. Már a vége felé jártam, mikor végre a szakirányítóm, Teiszler Pál meg tudta nekem valahogy szerezni N. Chomsky és M. Halle The Sound Pattern of English című könyvét 1965-ből, amiről tudtam hírből, hogy valami olyasmi, mint amivel én is vesződök. Mikor megkaptam, láttam, hogy tényleg. De ha nekem már volt egy saját elképzelésem, rögtön láttam azt is, hogy ők hol szúrtak el valamit, főleg az elméletben, amit én elkerültem. Ha előbb kapom meg, akkor biztos, hogy én is beálltam volna chomskyánusnak, így viszont már volt egy perspektívám, és tudtam hozzá kritikusan viszonyulni, akármilyen híres ember volt is Chomsky már akkor is. Ezért is mondom, hogy a szakirodalom hiánya nagyon is ösztönzi a kreativitást, persze ha van hozzá kíváncsi ember is.
Dolgoztam rajta eleget, lett belőle egy 230 gépelt oldalas dolgozat. És mikor már be kellett adni, akkor esett le, hogy valamit nagyon elrontottam. Akkor már teljesen világos volt. Persze úgy is működött, ahogy leírtam, de nehézkes és bonyolult volt. Ha újraírhattam volna, hogy minden a helyére kerüljön, sokkal egyszerűbbé válhatott volna. Mondjuk az igaz, hogy senkit se lehet hibáztatni azért, ha egy jó ötlet nem jutott eszébe egy évvel hamarabb, de akkor is nagyon bántott, hogy muszáj volt a meglévőt beadnom, mert újraírni már nem volt idő.
A védésen elmondtam, hogy ezt a dolgozatot úgy, ahogy van, ki kell dobni, mert semmire se jó, e helyett másikat kell írni. Azt mondták, államvizsga-dolgozatnak ez nagyon jó, amire én meg azt, hogy annak lehet, de tudományos munkának nem sokat ér. Nem tudtam őket meggyőzni, tízest adtak rá. De legalább tudtam ott jelezni a kutatás további perspektíváit, hogy merrefelé lehet menni.
Két éve tanítok valamit, és nem tudom, mi az
– Miután 72-ben elvégeztem az egyetemet, Bukarestbe kerültem a Kriterion kiadóhoz könyvszerkesztőnek. Ott voltam 1990-ig, mert csak a rendszerváltás nyomán lett először lehetőség arra, hogy a magyar tanszékre felvegyenek valakit, és odakerülhessek. A Kriterion is nagyon jó hely volt, de nem alkotóház. Akkora szerkesztői normánk volt, hogy sokszor bizony reggeltől késő estig dolgoztunk. A munkánkat komolyan vettük, mindent ellenőriztünk, folyton a lexikonokat, szótárakat forgattuk. Pepecsmunka volt, nagyon kevés idő maradt egyébre, de 1978-ra össze tudtam hozni, hogy megjelenjen egy mindenkinek szóló könyvem a Forrás-sorozatban, a Világunk, a nyelv. A Hétbe is írogattam időnként nyelvi kérdésekről, amik akkor foglalkoztattak. Ezekből alakult ki lassan a szemantikai problémáknak egy újszerű megközelítése, amiben fantáziát láttam. Elkezdtem azzal foglalkozni, már amennyire ráértem. Annyi összeállt belőle, hogy mikor 90-ben az egyetemre kerültem, szemantika néven indítottam róla előadást. Nagyon élvezték a diákok, láttam, hogy fogják a témát.
A külföldi újabb szakirodalommal viszont továbbra is nagyon rosszul álltunk. Mégis tartottam erről 1992 nyarán Pécelen is egy előadást. Akkor szólt nekem Heltai Pál, aki angol szakos, és fordítástudománnyal is foglalkozik, hogy de hát ez pont az, amiről G. Lakoff és M. Johnson a metaforáról szóló könyvükben írnak, ami a kognitív nyelvészet alapja. És én meg két éve tanítom az egyetemen abban a hiszemben, hogy ilyesmivel más tán nem is foglalkozik, közben annak már neve is van!
Mikor megszereztem a könyvet (1980-ban jelent meg), kisült, hogy nagyjából tényleg az van benne, amit én is mondtam a diákoknak. Nem egészen ugyanaz, de ami nem talált, arról azóta se tudtak meggyőzni. Én azt másképp gondoltam, de azóta a magamét is kognitív nyelvészetnek hívom, mert abba talál. Annál is inkább, mert a kognitív nyelvészet annyiféle, ahány helyen művelik, és ebbe teljesen belefér, hogy ahogy mi csináljuk, az is egy olyan sajátosabb formája, ahogy azt Kolozsváron művelik. Ebben nincs semmi rendkívüli, mert ez nem olyan irányzat, aminek legyen valahol egy nagy, szent guruja, és mindenki azt lesse, hogy ő mit mond, hogy holnap ők is azt mondhassák. Ez sokkal lazább, nekem való. Nem szeretem a nagyon feszes dolgokat.
A 90-es évek közepén érdekes kognitív nyelvészeti kutatásokba kezdtünk itt, a tanítványaim kitűnő szakdolgozatokat írtak, sok érdekes új tudományos eredménnyel. Az igekötők szemantikájával foglalkoztak, meg azoknak a térviszonyoknak a szerkezetével, amik ebben nagyon fontosak. Ezt aztán pár év múlva magyarországi nyelvészek is elkezdték kutatni ebben az elméleti keretben. Én ezért is siettem ezzel, mert tudtam, hogy ez előbb-utóbb meg fog jelenni a nyelvészetben, de azzal ott lesz a veszély is, hogy a dolgozatíróim hamarabb olvassák el a szakirodalmat, mint kellene. Ezt addig kell megcsinálni, amíg nincs is ilyen szemléletű szakirodalma, mert most még nem befolyásolhatja őket semmi. Csakis azt a nyelvi anyagot nézhetik, amiben ők kell meglássák az összefüggéseket, és semmi nem zavarhatja őket abban, hogy a saját szemükkel láthassanak, és akkor a fontos dolgokat észre tudják venni.
És észre is vették, öröm volt látni. Az egyik legjobb szakdolgozatot pedig olyan tanítványom írta, amilyen tán nem is volt addig a dolgozatirányítói pályafutásom során, hogy annyira gőze se legyen arról, hogy egyáltalán mi az, hogy nyelvészet. Ez itt óriási előny volt, mert őt aztán semmi nem akadályozta abban, hogy a saját szemével lásson, az viszont volt neki nagyon is éles, és abból az eredeti nézőpontból nagyon érdekes dolgokat tudott észrevenni, ami nem biztos, hogy sikerült volna, ha előbb jól megtanulja, hogyan kell a nyelvészetben látni, és mire kell figyelni. A tudományban az az eredményes, ha az ember a saját szemével lát.
És ha valaki azzal nézi, fontos, hogy járja is körül rendesen a témát: a problémát nézze meg innen is, onnan is. Nem véletlenül mondjuk azt úgy, hogy körüljárja a témát. Ha csak ülne ott mellette, akkor csak abból a nézőpontból látná. Körül kell járni, hogy minden oldaláról lássuk, hogy néz ki. Így jobb esélyünk van rá, hogy valami rendesebb elméleti magyarázatot tudjunk találni. Ez különben nagyon ott van a szimpatikus embertudományban is, hiszen az éppen azért kell indiszciplináris legyen, hogy az embert lehetőleg minden oldalról láthassuk egyszerre, ne csak mindig egy-egy diszciplína nézőpontjából.
A megértés nem jelent okvetlenül egyetértést is
– Ez meggyőzően hangzik, mégis sokszor látjuk, nemcsak a tudományban, hanem a közéleti problémák megvitatásakor is, hogy az emberek hajlamosak egyetlen nézőpontra beállni, és csak azt fogadni el igaznak, ami onnan látszik, a más nézőpontoknak pedig sokszor a létjogosultságát is megkérdőjelezik. Lehetne ezen változtatni?
– Hát ez nem könnyű – és ezzel visszaértünk oda, ahonnan elindultunk, csak most más irányból. Itt az a katasztrófa szerintem, hogy ez valahogy úgy működik, különösen magyaroknál, hogy ha egyszer választottam magamnak egy „politikai felekezetet”, akkor azzal nemcsak nézőpontot választottam, hanem attól kezdve már nem is a magam szemével látok, sőt hamarosan már nem is akarok, hiszen elég, ha odafigyelek, mit mondanak az „egyházatyák” arról, hogy ők mit hogy látnak. A magam szemével akkor már nem is látok semmit, és nem is alaptalanul hívják ezt a betegséget politikai elvakultságnak, ami elég súlyos látási zavar.
Azt viszont vakon is tudom, hogy az én felekezetem hitelvei szerint így kell nézni, látni és magyarázni a dolgokat, és hiába tudom, hogy van más felekezet is, kíváncsi se vagyok rá, hogy vajon ők azokat hogyan látják, és miért úgy. Hiszen ha megvan az a hitbizonyosságom, hogy az én felekezetem az egyedül üdvözítő, és minden, ami jó és igaz, egyedül nekünk lett kiosztva, a többinek meg csak a rossz és a tévelygés jutott, amit pedig mondanak, csakis hazugság lehet, akkor nincs miért foglalkozzak velük.
Ezen csak úgy lehetne változtatni, ha a különböző felekezetek hívei találkozhatnának, hogy beszélgessenek is, ne csak gyalázzák egymást, és megpróbálnák jóhiszeműen megérteni, miért látnak úgy amazok, ahogy látnak. Ez nem azt jelentené, hogy okvetlenül igazodni is kellene ahhoz: a megértés nem jelent okvetlenül egyetértést is, de alapfeltétele a problémamegoldásnak, mert akkor már sok mindenben tekintettel tudunk lenni egymásra is.
Most viszont csak az van, hogy mindenki mondja a magáét, azt is inkább csak a saját felekezetbelieknek, a különböző felekezetek diskurzusai pedig elmennek egymás mellett anélkül, hogy találkozhatnának.
A cikk tartalma az, amit az emberek kiolvasnak belőle
– Az egyes felekezeteken vagy táborokon belül a kommunikáció belterjessé vált, ez abban is meglátszik, hogy független sajtónk, ahol ne egyik vagy másik felekezet nézőpontja érvényesülne nagyon nagy vagy akár csak nagyon kis mértékben is, nincs is, és mindegyik felekezet tagjai inkább csak az ő szájuk íze szerintit olvassák. A független újságírásnak egy ilyen világban nem is lehetne nagy sikere, hiszen minek járatnék én olyan lapot, ami nem engem erősít meg minden számában arról, hogy én mennyivel jobb, szebb és okosabb vagyok, mint „ezek” ott a másik oldalon, illetve hogy mennyire igazam van, ha azokban csupa gazembereket látok? És még ha akként indulna is, egy lapot nehéz lenne függetlennek megtartani, mert ha ebben a besorolós világban az emberek el se bírnak már olyat képzelni, hogy valaki ne ehhez vagy ahhoz a felekezethez tartozzon (tehát ha az enyémhez bajosan, akkor világos, hogy amoda tartozik), akkor az olvasók is úgy olvasnak, és előbb-utóbb találnak valamit, ami alapján valahova besorolhassák, és ettől kezdve a lap maga is elkezd ahhoz alakulni, mert amelyik kutyának veszett hírét költik, annak veszni kell: ha elterjed, hogy ez egy ilyen lap, akkor a másik táborbeliek elkezdenek ódzkodni tőle, hogy ők oda írjanak, és akkor tényleg olyan lesz.
Ezért is van az, hogy nekem például gondot okoz, hogy ha írok egy cikket, akkor azt hol is közöljem, ahol elég ember el is olvassa? Amit nemigen olvasnak, ott nem érdemes, akkor inkább kiteszem a Facebookra, ott többen elolvassák. De most amolyan „felekezetnélküliként” én hova küldjem, ha nem létezik független média, mikor tudom, hogy az emberek ugyanabból a cikkből teljesen mást olvasnak ki, ha az egyik helyen jelenik meg, mint ha a másikon?
Nemrég írtam egy cikket erről a gyűlölködésről. Hihetetlenül tanulságos kommentanyag gyűlt alatta össze. Hiába volt teljesen világos, hogy a cikk nem a népszavazás ellen íródott (csakis a kampányán voltam felháborodva), mert ha a Maszolon jelent meg, akkor ebből több hozzászóló számára is evidens lett rögtön, hogy az népszavazás elleni kampány. Az is világosan látszott, hogy pusztán az, hogy ott jelent meg, többeknek elég volt ahhoz, hogy el se olvassák, csak nyomjanak oda egy lesajnáló kommentet, hiszen ha egyszer itt jelent meg, akkor világos, hogy csak milyen lehet. Vagy úgy kezdték el olvasni, hogy már az elején tudták, hogy ez valami nagy gazemberség lesz megint, és csak azt kell figyelni, mibe lehet belekötni, és ami nem olyan, az nem is érdekel. És nagyon sokan már csak így olvasnak, sajnos. Pedig itt még az is oda volt írva a cikk végére, hogy azt a Háromszéknek írtam, csak azért küldtem végül a Maszolnak, mert kiderült, hogy amott elkéstem vele. Ha a Háromszékben jelenik meg, akkor szó szerint ugyanaz lett volna, de teljesen más lett volna a tartalma, egyszerűen attól, hogy ott jelent meg. Mert a cikk tartalma az lesz, amit az emberek kiolvasnak belőle, vagy beleolvasnak, attól függően, hol jelent meg.
Az igazi közösséget a Facebook nem helyettesíti
– A Facebookon aktívan tevékenykedik, tavaly a Transindextől még „az év facebookozója” címet is elnyerte. Azóta is rendszeresen használja ezt az online felületet, ami írott formája ellenére a szóbeliséghez közelít. Mit gondol a Facebook nyilvános teréről?
– A Facebook nagyon érdekes hely. Sokan azt hiszik, tanítani járok oda, pedig legalább annyira tanulni. Persze attól nem tudok megszabadulni, hogy helyenként ne legyek tanáros, de hát mit csináljak, ha egyszer tanár vagyok?
A Facebookot közösségi médiának nevezik, de azért elég csalóka azt mondani, hogy közösség, mert ez valójában virtuális közösség, ahol emberek kapcsolatba tudnak kerülni egymással, de nem olyan „rendes” közösség, ahol az élet több vetületében, regiszterében tudnának kapcsolatban lenni. Az igazi emberi közösséget, a szó igazi értelmében, a Facebook virtuális közössége nem helyettesítheti. Pedig az embernek szüksége van arra, hogy igazi közösségekben legyen, mert az ember társas lény, szüksége van az egyik embernek a másikra. Ebben a mai világunkban, ahol a közösségek annyira átrendeződnek és felbomlanak, a Facebook amolyan szimulákruma az igazi közösségnek, de nem igazi.
De ha nem is az, lehetőséget kínál arra, hogy az ember dialogikus kapcsolatba kerüljön nagyon különféle emberekkel, amilyenekkel amúgy nem találkozna. Ez előnye a Facebooknak az igazi, tényleges közösségekkel szemben.
Vegyünk példának egy vallási közösséget, ahol nagyjából hasonló gondolkodású, hitű és szemléletű emberek jönnek össze, akik meg tudják egymással osztani a tapasztalataikat, meg tudják egymást erősíteni a hitükben. Viszont ott nincs lehetőség arra, hogy nagyon különböző véleményű emberekkel kerüljön kapcsolatba valaki. A tőlem eltérő módon gondolkodó emberekről lehet valami elképzelésem, hogy ők valamit miért gondolnak úgy, de nem biztos, hogy eltalálom. Az ilyesmiket jobb megkérdezni, hogy miért így gondolja, és akkor jobb képet lehet alkotni, persze nem nagyon nagy minta alapján, az igaz, mert az ember elég sok más véleményű emberrel nem beszélgethet. De azért sok minden jobb megértéséhez hozzásegít.
A beszélgetés inkább a szóbeliség jellemzője, de a Facebookon is van egy dialogikus forma, még ha írott formában is, ami nem olyan, mint amikor írok egy cikket, amire valaki vagy ír, vagy nem egy válaszcikket, amiből láthatnék rá bár egy reakciót. Ehhez képest ha a Facebookon mondok valamit, akkor ott hamarosan 3-4 ember is megjelenik: rögtön látom, hogy ők ahhoz hogyan viszonyulnak. Megkérdezhetem, miért gondolják úgy, azon el tudok gondolkozni, következőleg figyelembe tudom venni, amit mondtak. Nem egyszerűen arról van szó, hogy én tudjak meg többet, hanem arról is, vegyem figyelembe, hogy mások valamiről miért gondolják azt, amit. Elgondolkozhatok azon, hogy azt okkal gondolja vagy félreért valamit, és itt sok lehetőség van még. Az ilyen kapcsolat az emberekkel nem fölösleges.
Hogy a Facebooknak tényleg legyen valami haszna is, az a feltétele, hogy az ember ne úgy alakítsa ki az ismeretségi hálóját, mint ami sajnos elég jellemző a közéleti témákkal is foglalkozó magyar facebookozók nagy részére. Ha valaki például egy bizonyos politikai „táborhoz” tartozik, akkor meg lehet figyelni, hogy ismerősei is inkább csak onnan vannak, vagy mert be sem engedné a többit, vagy mert azok nem is akarnának az ismerősei lenni. Vannak, akik körül egész nagy ismerősi hálózat alakul ki, mind hasonló véleményű emberekből. Ezt azért nem nagyon érdemes csinálni, mert ott biztos lehetek benne, hogy ha beírok valamit, akkor azt az összes ismerősöm rögtön lájkolni fogja, és meg fogja osztani. De engem nem az érdekel. Mit tudok én abból tanulni? Arra nagyon vigyáztam, hogy ha bárki jelentkezett ismerősnek, akkor ne nézzem, hogy mi a véleménye politikáról, egyebekről. Tényleg mindenféle ismerősöm van. Olyan is akad, akivel elég sok bajom van, mert azért az emberek sokfélék.
Pörög a két mókuskerék
– A magyarországi politikai nyomorúság tünete, hogy még itt is ilyen belterjes hálózatok vannak. Mondanám, hogy jobboldal–baloldal, de ez a magyar politikára egyáltalán nem alkalmazható, mert ott olyasmit hívnak baloldalnak, ami köszönőviszonyban sincs a baloldaliság igazi értelmével. Mondjuk inkább úgy, hogy egyik oldal, másik oldal, és akkor rendben van, és van két nagy háló, köztük nagyon kevés kapcsolattal. A két homogén jellegű hálóban tulajdonképpen az emberek azzal szórakoznak, hogy azt lesik, milyen leleplező és főleg röhejes dolgot tudnának mondani a másik oldalról. Azt oda rögtön beírják, lájkolják, elkezdik kommentelni, és jönnek ezerrel az egymást túllicitáló egyetértő vélemények. Érdekes, hogy viszonylag kevés troll van ahhoz képest, hogy mennyien vannak a másik oldalon is. Sokkal több is lehetne, még sincs, mert annyira nincs kapcsolat és átjárás a két háló közt, hogy még a trollok se nagyon jönnek.
Hanem van ehelyett két nagy mókuskerék, és az emberek egymás heccelésével, hergelésével pörgetik őket. Erről szól ennek elég nagy része, de ennek nincs semmi értelme ebben a formában. Ha a mókuskerékből nem lépnek ki, akkor csak egymást erősítik ugyanabban, és ez tudásban és megértésben nem visz előre. Ha megfigyeljük, a sikeres, menő bejegyzések nem olyasmik, amik valami új tudást hoznának be, dehogy! Sokkal inkább olyanok, amik látványosan igazolják azt, amit addig is gondoltunk. Ehhez nem kell nagy intellektuális megerőltetés. Ezt ezer évig lehetne csinálni, csak azért nem lehet, mert annyi ideig nem lesz meg a Facebook.
Mikor láttam a Facebook lehetőségeit, úgy gondoltam, ennek akkor van értelme, ha egy olyan hibridet csinálunk, ami valahol a Facebook jellegű közösségi háló és a blog között van. Gondolkozásra alkalmas dolgokat kell megosztani a Facebookon, aminek a bloghoz képest van egy nagy előnye, mégpedig az, hogy ezt beszédtémának hozzuk oda, ahol erről lehet beszélgetni. Az mindig jó, ha beszélgetnek az emberek, és az is, ha nagyon különböző véleményű emberek beszélgetnek, viszont ilyenkor vigyázni kell, mert ha ilyen magyarok találkoznak ugyanabban a térben, akkor sajnos tartani kell a jóérzést sértő kifejezésektől. Én olyankor be szoktam szólni néha, hogy bocsánat, az én oldalamon nem szoktunk senkit így nevezni, ez nem az a hely. Mindenkinek megvan a maga oldala, ha ezt akarja csinálni, akkor csinálja „otthon”, de ne az én oldalamon. És megértik.
Nagyon érdekes azt figyelni, hogy egy történetnek mi a dinamikája: elindul egy beszélgetés, és akkor lehet nézni, hogyan alakul, mi lesz abból. Ez egy kísérleti terep, csak nagyon oda kell figyelni a részletekre.
Nagy jótétemény lehetne, ha legalább a Facebookon a két tábor tagjai és szurkolói valamilyen hidat próbálnának létrehozni a kettő közt, hogy legalább ott próbálhassanak meg civilizáltan, egymásra is figyelve beszélgetni. De sajnos nem így működik egyelőre, hanem pörög a két mókuskerék, és abban erősítik egymást, amiből tulajdonképpen ki kéne lépni.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD Szabadság (Kolozsvár)