A Csárdáskirálynő radikalizmusa (Nánay Istvánnal a színházi bemerevedés veszélyéről)
Örök szerelemmel viszonyul az erdélyi színjátszáshoz, amelyet 1973 óta figyel közelről. Nánay István budapesti színikritikussal színházi váltásokról, a színészképzés nehézségeiről és felvillanó erdélyi reménysugarakról beszélgettünk.
– Egyre nagyobb előzetes tudásanyagot, empátiát, érzékenységet vár el nézőitől a kortárs színház. Érdemesülhet egyáltalán ilyen körülmények között jeles minősítésre egy-egy előadás? – A műalkotás többek között attól az, hogy elképesztően sokrétegű. Bár rengeteg emberhez eljuthat, de meggyőződésem, hogy a maga teljességében szinte senkihez sem. Természetesen van, aki több rétegét képes felfogni, mint mások, ugyanakkor a befogadásban sokat nyom a latban a pillanatnyi érzékenység, a rendelkezőkészség is. Ezért nem hiszem, hogy egy műalkotás élvezetéhez feltétlenül hatalmas előzetes tudásanyaggal kell rendelkeznie a nézőnek. Elég hozzá a kellő nyitottság és érzékenység. Probléma akkor adódhat, ha egy színházi előadás nem teljesíti mindazon kritériumokat, amelyektől a produkció kiérdemli a műalkotás minősítést. És ez sűrűn előfordul, hiszen egy előadás annyi befolyásoló körülménynek kiszolgáltatott, hogy sokszor a legjobb, legátgondoltabb szándék is csak bizonyos, esetenként elenyésző százalékban képes megvalósulni. Csak olyan előadás születik, amely nem minden pillanatában és nem mindenki számára egyformán jó.
– A közönség ugyanakkor roppant megosztott módon viszonyul a mai színjátszáshoz. Feloldható a hagyományos, illetve kortárs színjátszás megítélésének kettőssége?
– Koronként változik a színház feladata, a kifejezési eszközök sokasága, ugyanakkor maga a műfaj a többi művészeti ághoz képest jóval lassabban követi a változásokat. A színháznál pedig csak a közönség változik nehezebben. Változást elsősorban az arra való igény felbukkanása idézhet elő – jelentkezzen az egy alkotóműhelyben vagy akár a közönségben. Utóbbira példa egy város elöregedő közönségrétege mellett felnövő fiatalok igényének felismerése és kielégítése. Ilyenkor az egyik legfontosabb kérdés: radikálisan vagy folyamatosan menjen-e végbe a változás? Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László-féle váltás – részben a Tompa Gáboré is Kolozsváron – nagyon radikális volt. Ilyenkor óhatatlanul lemorzsolódik a közönségnek az a része, amely nincs felkészülve a hirtelen és gyökeres váltásra. Ne feledjük, a közönség elsősorban a színészekért megy színházba, s ha más arcokat lát, a nézők egy része máris elveszett az új törekvések számára.
– A lassú, folyamatos váltás közben viszont elveszhet a lényeg...
– Igen, a folyamatos váltás legnagyobb veszélye, hogy nem következik be. Valós változást ugyanis csak radikális módon lehet végrehajtani, ám ha egy színház ügyesen végzi a dolgát, a régiből bizonyos dolgokat megtart vagy visszahoz. Ennek jó példája a kaposvári színház, ott például megtartották az operett műfaját, de úgy, hogy ha az előadások stílusában voltak is változások, az ellenük való berzenkedést legyőzte például az, hogy a Csárdáskirálynő valamennyi slágere felcsendült. Az ilyen előadások bárhol a műsorpolitika fontos elemeivé válhatnak. A zenés műfaj ugyanis kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen, miután olyan rétegeket képes megszólítani, amelyek a bonyolultabb gondolatok befogadására nem, vagy csak korlátozottan hajlandók. Szakmailag jól megrendezett zenés darabokba azonban sok mindent be lehet csempészni. Ezt a műfajt sehol nem szabadna kihagyni – Kolozsváron sem, ahol arra szoktak hivatkozni, hogy a zenés műfaj ápolása az operatársulat dolga. Pedig a két műfaj, a zenei és színházi között alig van átjárás. – A színházban fokozottan érzékelhető a produkciók hatás-kölcsönhatás viszonya. Ön hogyan kezeli a színházi produkciók egymásra hatása, az „utánérzések” kérdéskörét?
– Sok évvel korábban Tompa Gáborral beszélgettem arról, hogy a rendezéseiben egyre inkább ugyanazokat a játékelemeket, gesztus- és kellékhasználatot látom, hogy előadásról előadásra ugyanabból a „szótárból” dolgozik. Azt válaszolta, Tiziano-képein is ugyanazokat a stílusjegyeket láthatjuk, azok alapján ismerünk fel egy Tiziano-alkotást. Egy rendező stílusjegyei is hasonlóképpen érzékelhetők, akarva-akaratlan visszaköszönnek. Akkor bizonyos fokig elfogadtam ezt az álláspontot. Azért csak bizonyos fokig, mert míg Tiziano témaválasztásai viszonylag koherensek, addig a színházi témaválasztások szerteágazóak. Ami az egyik Godot-előadásban jó, nem biztos, hogy egy másikban is ugyanúgy működik. Részben tehát elfogadható, ha egy rendező kialakítja a maga eszköztárát. Furcsább és nehezebb kérdés viszont az, ha más rendezők stílusjegyeit ismerjük fel egy-egy előadásban. Mint tudjuk, létezik az adatátvételben bizonyos százalékos határ, amelyen túl már plagizálásról beszélünk. Ha ez konkrét dolgokban érhető tetten, akkor az mindenekelőtt etikai szempontból problematikus. Van, amikor egy előadás közege látvány szempontjából hasonló, de az előadás akkor is más, mivel a színészek mindig mások. Az meg kizárt, hogy két rendező teljesen egyformán gondolkodjon.
– Egyre csökken a színikritika szerepe. A szakma egyik legelismertebb képviselőjeként miben látja e folyamat okát?
– Egyik tanulmányában Szabó István színházszociológus úgy fogalmazott, hogy a magyar színházkritikusok hobbikritikusok, mivel a színikritikából nem lehet megélni. Nincs hozzá fórum, az internetes oldalak inkább az azonnali, erőteljes figyelemfelkeltő reflexiókra, a blog műfajára koncentrálnak. Az elemző jellegű színházkritika kiveszőben, mint ahogy a magyar színházkritika történetében meghatározó impresszionista színházkritika is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a színház és a színházkritika hagyományosan rossz viszonyban van egymással. Még éles helyzetben is, amikor a színház léte kérdőjeleződik meg, a kritika ellenségnek minősül. Az erdélyi színházkritika pedig alig létezik. Mivel az előadásokról rendszeresen csak a helyi sajtó tud írni, a belterjesség veszélye fenyeget, mert ez az optika mindent csak a helyi társulathoz tud mérni. Korlátozott a lehetősége annak, hogy ugyanaz az ember párhuzamosan naprakész legyen a kolozsvári, a szentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a temesvári színházi történésekkel is. Nem beszélve a román színházakról, amelyek pedig erőteljes referenciapontokat jelenthetnének. Ma nincs, aki megfizesse ezt a különleges tudást, energia- és időbefektetést. És nem úgy tűnik, hogy a színházak a közeljövőben felismernék, mekkora szükségük lenne a visszajelző partnerre.
– A színészképzés milyen mértékben segíti, illetve befolyásolja a mai színházi folyamatokat?
– A színészmesterség különleges dolog, s ennek megfelelően a képzés is eltér minden más szakmai oktatástól. Akit felvesznek valamelyik színészképző fakultásra, abban bizonyos készségeket vélnek felfedezni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy azok a készségek kibonthatók, illetve az alapképzés ideje alatt bonthatók ki. Akad, akinek újabb öt évre lenne szüksége ahhoz, hogy emberileg, fizikailag és lelkileg is megérjen bizonyos feladatok megoldására. A színészet ugyanakkor azért is nehéz és kegyetlen pálya, mert ha valakinek a képességei és a szerep kínálta lehetőségek nem a megfelelő időben találkoznak, akkor azok elmennek egymás mellett, s lehet, hogy soha többé nem találkoznak. Másfelől bizonyos dolgok taníthatók, mások meg nem. Néha megfogalmazódik például, hogy nem képezik a színészeket a különleges térben alkalmazandó beszédtechnikára. Ezt azonban sehol a világon nem tanítják. Azt igen, hogy a színész miként bánjon a testével, s azon belül a hangjával. Azt is, hogy milyen technikával lehet a legjobb helyzetbe hozni a hangképző apparátust – akár fejen állva is. Extrémebb helyzetekben azonban a színésznek segítségre van szüksége, s kézenfekvő lenne, hogy ilyenkor elsősorban a rendezőre számítson. Ám a rendezők többsége viszonylag kevés gondot fordít azokra a gyakorlati dolgokra, amelyekkel hasonló helyzetekben a színészek segítségére siethetnének. Azt is mondhatnám, hogy a rendezők kevés figyelmet fordítanak a színészvezetésre. – Sok éve szoros és sokrétű viszonyt ápol az erdélyi színjátszással. Most éppen milyen állapotban van ez a „szerelem”?
– Inkább személyes szerelmeket tápláltam-táplálok az erdélyi színházzal. Volt Harag-szerelem, Tompa-szerelem, Bocsárdit, Kövesdi Istvánt, Barabás Olgát tanítottam, őket is szerettem, munkáikat fontosnak tartom. És voltak színházszerelmek is, például a kilencvenes évekbeli Parászka-színház Szatmárnémetiben. Alapvetően azonban mindig kritikusan viszonyultam a „szerelmekhez”. 1973 óta járok folyamatosan Erdélybe – ma már nagyon ritkán –, ahol egy sehol máshol nem tapasztalt világgal találkoztam. Annak idején egyszerre várták, hogy jöjjön valaki, aki érdek- és elfogultságmentes kritikát fogalmaz meg, ugyanakkor rettegték is. Az ön- és nyelvvédelemre berendezkedett színháznak is kellett a keményebb szó, amely ugyanakkor rémisztő volt. Lohinszky Loránd például egyenesen sátánnak nevezett engem. A kritikus szemléletet változatlanul igyekszem érvényesíteni, ugyanakkor azt is látom, hogy néhány erdélyi társulat roppant nehéz helyzetben van. Fennáll a bemerevedés veszélye, alig van átjárás az intézmények között, szűk a rendezői kar, és ettől a teljesítmények belterjessé, egysíkúvá válnak. A két erős művészszínház, a kolozsvári és a szentgyörgyi mellett időnként fel-feljön egyik-másik színház – hol a temesvári, hol a vásárhelyi, legutóbb a nagyváradi –, ígéretes műhelymunka nyomai látszanak. Bízzunk benne, hogy ezek a reménysugarak nem hunynak ki.
Nánay István
Színikritikus, egyetemi tanár, újságíró, Budapesten született 1938. február 23-án. 1956 és 1961 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök Karán tanult, majd mérnök-technológusként dolgozott. 1966–1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakos hallgatója volt, 1973-tól a Magyar Színházművészeti Szövetség tagja. 1976–2003-ig a Színház című folyóirat munkatársa, 1990–2003 között főszerkesztő-helyettese volt. 1986–1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, 1987–1989 között a Világszínház felelős szerkesztője. 1991–1993-ig a Miskolci Egyetem tanára, 1992 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. 1993–2000 között a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1995 óta az ELTE-n tanít, 1991-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színiakadémia oktatója. Díjak, kitüntetések: Jászai Mari-díj (2004), Aranytoll (2011). A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fő válogatója és tanácsadója volt.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Aggódik a szakma a Csíki Játékszínért
Aggodalmát fejezte ki a Csíki Játékszín körül kialakult fejleményekkel és sajtónyilatkozatokkal kapcsolatban a Magyar Színházi Szövetség. A temesvári, aradi, nagyváradi, szatmárnémeti és székelyudvarhelyi magyar társulatokat tömörítő szervezet közleményét más erdélyi, magyarországi, sőt szlovákiai színházi intézményvezetők, magyar és román független színházi alkotók, kritikusok és kulturális menedzserek is aláírták.
Amint arról a Maszol is beszámolt, a csíkszeredai polgármesteri hivatal a 2018 januárjától kötelező közalkalmazotti béremelésre hivatkozva átszervezi a helyi költségvetésből működő kulturális intézményeket, bizonyos intézkedések már november elsejétől érvénybe léptek. Az érintettek többsége szerint az átszervezés elhamarkodottan és a megfelelő párbeszédet nélkülözve indult el.
A közlemény „az erdélyi, romániai és összmagyar színházi paletta fontos intézményének” nevezi az 1998-ban létrejött Csíki Játékszínt. Az aláírók szerint az átszervezés kapcsán szóba került Hargita megyei kulturális intézmények „esetleges szervezeti átalakításához a legnagyobb körültekintéssel, konkrét hatástanulmányokon alapuló előkészítéssel, nem utolsósorban pedig az érintett alapítókkal, menedzserekkel, művészekkel, háttéralkalmazottakkal, a csíkszeredai közönséggel, szakmai szervezetekkel, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű szakértőkkel való elmélyült és alapos egyeztetést, illetve társadalmi konzultációt követően érdemes csak hozzálátni, annak kockázatát elkerülendő, hogy csorbát szenvedjen ezen intézmények évtizedes, kitartó értékteremtő munkája, intézményi autonómiája, és veszélybe kerüljenek eddigi fejlődésük vitathatatlan eredményei.”
Az aláírók elismerik, hogy nehéz a fenntartó önkormányzatok helyzete amiatt, hogy „a törvényalkotó nem rendel központi forrásokat némely, tetemes többletkiadást jelentő intézkedése mellé”, ugyanakkor „még a legsúlyosabb válsághelyzetek esetében sem” látnak „érvényes alternatívát az érintettekkel való őszinte párbeszédre”.
A közleményben kérik a kulturális intézményeket fenntartó helyi- és megyei önkormányzatokat, hogy amennyiben a kormány intézkedései miatt, vagy költségvetési okokból átszervezésre kényszerülnek, „tegyék azt történelmi felelősségük tudatában, empátiával, a szükséges szakszerűséggel és megfontoltsággal, úgy, hogy ezek intézményi autonómiája, értékteremtő munkája és fejlődési lehetőségei ne csorbuljanak a meghozott intézkedések által.”
A Magyar Színházi Szövetség elnökségén kívül 61-en írták alá a közleményt, köztük Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviselői és a Magyar Táncművészek Szövetsége Elnöksége is. maszol.ro

Köszöni a Csíki Játékszín munkaközössége, hogy kiállt mellettük a Magyar Színházi Szövetség Székelyhon
Erdélyi, magyarországi színházi alkotók, intézményvezetők, rendezők, kritikusok is aláírták a Magyar Színházi Szövetség (Maszín) közleményét, amelyben aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a Csíki Játékszínt is érintő átszervezésekre kerül sor. Az erre reagáló közleményükben köszönetüket fejezi ki a Csíki Játékszín munkaközössége.
A székelyudvarhelyi, aradi, temesvári, váradi és szatmári magyar társulatot tömörítő Maszín azt nehezményezi, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivatal a 2018 januárjától kötelező közalkalmazotti béremelés miatt átszervezi a helyi költségvetésből működő kulturális intézményeket – szemlézte az állásfoglalást a Krónika.
„Alulírottak aggodalommal figyeljük a Csíki Játékszín körül kialakult fejleményeket és sajtónyilatkozatokat, és legfőképpen az ezt a helyzetet kiváltó jelenséget.
Az 1998-ban létrejött Csíki Játékszín alapítója, Parászka Miklós irányítása alatt az erdélyi, romániai és összmagyar színházi paletta fontos intézményévé vált. Úgy gondoljuk, hogy az olyan kulturális intézmények, mint a Csíki Játékszín intézménye – akárcsak a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, vagy a sajtóban szintén szóbahozott, Bocsárdi László alapította gyergyói Figura – olyan értéket jelentenek, amelynek esetleges szervezeti átalakításához a legnagyobb körültekintéssel, konkrét hatástanulmányokon alapuló előkészítéssel, nem utolsósorban pedig az érintett alapítókkal, menedzserekkel, művészekkel, háttéralkalmazottakkal, a csíkszeredai közönséggel, szakmai szervezetekkel, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű szakértőkkel való elmélyült és alapos egyeztetést, illetve társadalmi konzultációt követően érdemes csak hozzálátni, annak kockázatát elkerülendő, hogy csorbát szenvedjen ezen intézmények évtizedes, kitartó értékteremtő munkája, intézményi autonómiája, és veszélybe kerüljenek eddigi fejlődésük vitathatatlan eredményei” – olvasható a csütörtökön kiadott közleményben.
A nyílt levelet számos intézményvezető, többek közt Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió igazgatója, Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, Zakariás Zalán, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője, valamint erdélyi és magyarországi színészek, rendezők, írók, dramaturgok, kritikusok, koreográfusok is aláírták.
Elismerés és köszönet a Csíki Játékszíntől
A Magyar Színházi Szövetség, a színházi szakma és a táncművészet 65 kiválósága november 9-én kiadott nyilatkozatában tette nyilvánossá bölcs állásfoglalását intézményünk jövőjével kapcsolatban, amiért elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki – olvasható a Csíki Játékszín pénteken kiadott közleményében.
A magunk részéről töretlenül hiszünk színházunk két évtized alatt kiérlelt értékrendjében. Alapértéknek tekintjük a magas fokú kulturális hasznosulást, azt, hogy megfontoltan műsorra tűzött előadásaink a legkülönbözőbb életkorú és társadalmi hovatartozású nézőink sokaságának jelentenek rendszeres színházi kínálatot. Székelyföld kulturális jellegzetességeiben gondolkodunk, ezért székhelyünkön kívül számos Hargita-megyei településnek biztosítjuk a színházkultúra rendszeres jelenlétét, identitásképző, közzöségmegtartó, -fejlesztő szerepét – olvasható az állásfoglalásban.
Mint fogalmaznak: „társulatunkat ez a céltudatosság alakította igényes, családiasan összetartó, jól szervezett munkaközösséggé, melynek megfelelő szervezeti formája, a magas szintű munkakultúra biztosítéka, az önálló, autonóm színházintézmény. Kijelentjük, hogy ennek megőrzése érdekében „a változó finanszírozási körülmények között megfelelő rugalmasságot tanúsítunk az esedékes bértárgyalások során. Cserébe pusztán barátságos, befogadó környezetet, városunk szolgálatába állított alkotói szabadságunk támogatását kérjük.
Szerintük e válságos helyzetben minden érintett, döntéshozók és színháziak felelőssége óriási.”
„Az intézményünk által megteremtett és közvetített értékek láthatatlanok és megfoghatatlanok, de a megragadható és megszámlálható anyagiak mellett nélkülözhetetlen összetevői egy élhető, a következő generációk számára jövőt jelentő, kulturált környezetnek. Az ügyünkért kiálló színházi szakmát illető köszönet mellett kinyilvánítjuk eziránti maradéktalan elkötelezettségünket”– írja a közös állásfoglalásban a Csíki Játékszín munkaközössége. Székelyhon.ro

Több dudás egy csárdában
A román kormány új adóreformja megtizedeli a helyi önkormányzatok költségvetését. Ennek sok városban a helyi kulturális intézmények látják a kárát. Hargita megyében a színházak és táncegyüttesek kiadásainak kényszerű lefaragása hatékonyabb együttműködésre kényszeríti az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményeket.
„Jobban össze kell hangolni a kulturális támogatási rendszert és a kulturális szolgáltatásokat Csíkszeredában” – jelentette ki Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere még szeptemberben a helyi FunFm rádióban, majd több megszólalásában is kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját. Októberi ülésén a csíkszeredai önkormányzat képviselőtestülete – a közalkalmazotti béremelés, valamint az adóreform miatt – mintegy 15 millió lejt vont el a helyi önkormányzat jövő évi költségvetéséből. Innen már egyenes út vezetett az önkormányzat által fenntartott Csíki Játékszín, a Csíki Székely Múzeum és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes átszervezéséhez. Ennek nyomán zűrzavar és pánikhelyzet alakult ki a csíkszeredai kulturális intézményekben. Az érintettek szerint ehhez a bizonytalan helyzethez nemcsak a gyors átszervezés, hanem a hiányos kommunikáció is hozzájárult. Mára már körvonalazódik a megoldás, egy dolog azonban bizonyos: jövőre kisebb költségvetésből, és összevont munkakörű, alacsonyabb számú személyzettel kell majd dolgozni.
Őrök és tárlatvezetők nélküli múzeum
Utánajártunk, hogy a különböző székely kulturális intézmények hogyan vészelik át a drasztikus forrásmegvonást.
A Csíki Székely Múzeum igazgatója, Gyarmati Zsolt az első, ezzel kapcsolatos értesülésekre reagálva úgy fogalmazott: „mi, menedzserek azzal szembesültünk, hogy nem volt egy minden részletre kiterjedő, alapos, nyugodt hangvételű megbeszélés.” Végül heteken keresztül, több szakaszban zajlott az egyeztetés, és a múzeum számára sikerült kompromisszumos megoldást találni. Megszűnt egy betöltetlen restaurátori állás, ugyanakkor leépítették az összes teremőrt és tárlatvezetőt, az ő foglalkoztatásukra már nem maradt lehetőség. A múzeumtól további két állást áthelyeztek a polgármesteri hivatalhoz, így jelenleg 23 alkalmazottal működik a Csíki Székely Múzeum. Tizenhárom termet használunk a Mikó-várban, ez nyárra húsz lesz. Egyelőre keressük a megoldást, hogy ezt a húsz termet ki és hogyan őrzi majd, ki fog tárlatot vezetni.
Valószínű, hogy muzeológus kollégáim, akiknek egyéb feladatuk lett volna, bevállalják ezt is” – magyarázza az igazgató nem túl rózsás helyzetüket. Gondjaikat az is növeli, hogy a jövő évi költségvetés ismeretében valószínűleg be kell zárniuk a Kossuth utcai galériát, amely a kortárs képzőművészeti megnyilvánulások központi tere volt a városban. Pénzszűke miatt megszűnnek a múzeum egyéb kulturális rendezvényei is, amelyek színesítették a kínálatot. Ezek közé tartozik a három filmfesztivál – a Tres Courts, Filmtettfeszt és a KineDok –, a táncház, elköltözik a társasjátékklub és valószínű, hogy a hétvégi gyerekfoglalkozás is. Ugyanakkor az eddig ingyenes Múzeumok Éjszakájára belépőt kell majd fizetni. Három kiadvány megjelentetését tervezték: az egyik a tizenharmadik éve rendszeresen kiadott, a múzeum alapfunkciójába találó Múzeumi Évkönyv, a másik Szabó András Napraforgók című, a 20. századi csíki művészetet bemutató könyve, valamint a várostörténeti konferencia kiadványa. Ezeket forráshiány miatt nem tudják megjelentetni. A tervezett kiállítások számát húszról ötre csökkentik. Látható lesz a Weöres 100, és egy, a ferences rendről szóló kiállítás, valamint két nagyobb: a Magyar Nemzeti Galériából hoznak egy Aba Novák Vilmos–Nagy Imre-tárlatot, továbbá lesz egy várostörténeti kiállítás. A Nagy Imre Galériában a művész születésének 125. évfordulója alkalmából egy jubileumi tárlat nyílik. Az ideihez képest a múzeum költségvetése egyharmaddal fog csökkenni.
Ragaszkodnak a színház autonómiájához
A csíkszeredai képviselő-testület októberi ülésén – amelyen az érintett három intézmény majdnem minden munkatársa jelen volt – olyan döntés is született, hogy a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalhoz került át a színház hangtechnikusa, aki egyben díszletmunkásként is tevékenykedett, illetve a szervező és az ügyintéző. Felszámolták a jegypénztárosi, a kellékes (aki heteken keresztül önkéntesként dolgozott tovább az intézménynél) és a súgó állását (az utóbbit más típusú szerződéssel foglalkoztatják a továbbiakban), illetve visszavette a város a Csíki Mozi működtetésére elkülönített öt állást is.
„Megpróbálok a tényekre reflektálni és szem előtt tartani a társulat perspektíváját különös tekintettel arra, hogy februártól nyugdíjköteles vagyok. Úgy szeretném itt hagyni a tizennyolc év alatt felépített színházunkat, hogy az fejlődni tudjon. A színházépítésben nincsenek befejezett folyamatok, mert mindig szükség van a megújulásra. Viszont arról beszélni kell, hogy ez mennyire függ össze a valós igényekkel” – hangsúlyozta Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója az átszervezéssel kapcsolatos kérdésünkre.
A színház jövő évi költségvetése kapcsán néhány hete elkezdődött egy beszélgetés a polgármesterrel, a tanácsosokkal és az alpolgármesterrel. Kiderült, a kormány által a művésztársadalomba bevezetett év eleji béremelés és az új adóreform miatt a színház kevesebb pénzből tud jövőre gazdálkodni. Az igazgató szerint a színház munkaközössége is nyíltan állt hozzá a párbeszédhez, hiszen nyilvánvalóvá vált, nem maradhat minden a régiben. „Nincs ellenállás: a színház és a színtársulat részéről nagyon rugalmas és nyitott, rákérdező, kooperatív magatartást tapasztalok. Ezt kellene összekötni azzal a döntéssorozattal, ami jó irányba vezetheti intézményünket” – magyarázza az igazgató, aki szerint a társulat gesztust tett azzal, hogy elfogadta, nem nőnek a bérek a megadott és lehetséges szintig. Cserébe azt szeretnék, hogy maradjon meg a barátságos és szeretetteljes környezet, amihez az elmúlt tizennyolc év során hozzászoktak. Ahhoz is ragaszkodnak, hogy maradjon meg az intézmény autonómiája, aminek igényét a társulat írásban fogalmazta meg az önkormányzat felé.
Nem szüntetnék meg a falusi kiszállásokat
Az 1998-ban elindított intézmény működését 65 személlyel tervezték, de eddig legtöbb 45 állás volt betöltve. A legutóbbi önkormányzati karcsúsítás után ez a szám 39-re csökkent, és ekkor már „kigyúlt a piros lámpa”, hiszen eddig is összevont munkakörökkel dolgoztak. „Ezt tovább karcsúsítani nem lehet, mert akkor az intézmény elveszti a repertoár-színházi jellegét – ez havi 15–16, évi 160 előadást jelent, 5–6 premiert. Az intézmény jellegére ezen a tájon feltétlenül szükség van” – érvel az igazgató.
A csíki színház vidéki tájprogramjában kezdetben a falusi önkormányzatok pótolták ki a jegybevételt, hogy ezzel ne okozzanak veszteséget a városnak, de a vidékjáró program felfutásával a megyei tanács is adott pénzt. Egyértelmű azonban, hogy a továbbiakban ennél több pénz kellene, hogy a kiszállások zavartalanul működjenek. Az elmúlt tizennyolc évben kiderült: falvakon is van érdeklődés a színház előadásaira, ezért számos helyen felújították a művelődési otthont.
Az igazgató jó ötletnek tartja, hogy városi szinten létrejön egy művelődésszervezői testület, és megnyílik a lehetősége az elektronikus jegyeladásnak. Azt mondja, fontos lenne Hargita megye másik két színtársulatával is jó együttműködést kialakítani. Parászka szerint ez a három színház különböző regionális identitásokat testesít meg, azaz három különböző arculattal rendelkezik. Másrészt a három intézmény összköltségvetése nem éri el egy átlagos romániai vidéki színház büdzséjét.
Példának hozta fel a temesvári színházat, amelynek évi 6,5 millió lej a költségvetése, a szatmárnémetinek pedig 7,5 millió. A három Hargita megyei színház ennél kevesebb pénzből sokkal több előadást visz színre.
A teátrumnak a tavalyi évadban 51 ezer nézője volt, mintegy 8200 bérletet adtak el, és 169 saját előadást tartottak, 44-et pedig fogadtak.
A tárgyalások nyomán a színház vezetősége az eredetileg igényelt 2,7 millió lejes szubvencióból lefaragott kétszázezer lejt, de 2,5 millió lej alá nem mennének, mert az már veszélyezteti a színház működését. Megfelelő önkormányzati támogatás nélkül a színház sorsa megpecsételődne: tavaly – pályázatokkal együtt – háromszáznyolcvanezer lej saját jövedelmük volt, és ezt az összeget szeretnék növelni hatszázötvenezer lejre.
A Csíki Játékszínt is érintő átszervezések miatt több színházi szakember és mintegy félezer, a színházért aggódó személy írta alá a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) közleményét. A dokumentumban azt nehezményezik, hogy a csíkszeredai önkormányzat átszervezi a kulturális intézményeket. Péter Beáta / Erdélyi Napló (Kolozsvár)