A leszakított székely lobogó zászlórúdjához várják a csíkiakat
Párthovatartozástól függetlenül közös himnuszéneklésre és az 1989-es változásokra való emlékezésre hívja a csíkszeredaiakat és a vidékieket a Magyar Polgári Párt szerdán délután öt órára a csíkszeredai Szabadság térre. Az esemény helyszínéül a keddre virradóra letépett székely lobogó zászlórúdját jelölték meg.
Sajtótájékoztatón tiltakozott a Kovászna megyei prefektus magyarellenes megnyilvánulásai ellen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke Csíkszeredában kedden. A rendszerváltozásról is beszélt a huszonötödik évforduló alkalmából.
„Huszonöt éve nagyon sok vita övezi az '89-es eseményeket. Azóta a társadalom szintjén nagyon sok csalódás fogalmazódott meg, de látni kell, hogy az akkori kelet-európai földindulásszerű megmozdulások nélkül nem tartanánk ott, hogy most Csíkszeredában politikai pluralizmusról beszélhessünk az erdélyi magyarság szintjén, és nem szólhatnánk magyar állampolgárként önökhöz. Ezek mind a '89-es temesvári események eredményei” – vélekedett Biró. Hozzátette, 25 éve nagyon derűlátóan vonultak az utcára, az optimizmusuk viszont lassan alábbhagyott.
A szerdai csíkszeredai himnuszéneklés kapcsán elmondta, ez egy olyan pillanat, amikor a közösségnek meg kell mutatnia, hogy a nemzeti érdek sérülésekor össze tud zárni. Mint Biró fogalmazott, egyértelmű, hogy nemzeti kérdésben nem lehet külön utat járni. Újságírói kérdésre, miszerint a magyar közösségnek hogyan kell viszonyulnia a román himnuszhoz, az MPP-elnök a következőt válaszolta: „1989 decemberében Székelyföldön is sokan lelkesen énekelték a jelenlegi román himnuszt. Ugyanakkor az eltelt 25 év nem igazolta vissza az akkor megfogalmazott reményeket, elvárásokat, és egyértelműen másodrendű állampolgárként érezzük magunkat Romániában. Addig, amíg másodrangú állampolgárként vagyunk számon tartva, nehezen tudunk azonosulni a román himnusszal.”
Salamon Zoltán, az MPP Hargita megyei elnöke az eseménnyel kapcsolatosan azt mondta, nem készülnek politikai beszédekkel, inkább a magyar himnuszé és a gyertyáké lesz a főszerep.
Somay Péter csíkszeredai MPP-alelnöktől tudjuk, hogy a rendezvény megtartásához megkapták a szükséges engedélyeket.
Kozán István
Székelyhon.ro

Egyetlen nap alatt háromszorosára duzzadt a himnuszéneklők száma
A magyar himnusz elénekléséért kirótt büntetés elleni tiltakozássorozat második napján, kedden az előző naphoz képest lényegesen többen jelentek meg a Kovászna megyei kormányhivatal előtt. Az eseményre az EMNP és az RMDSZ is mozgósít.
Sokan székely és magyar zászlókkal, valamint gyászlobogóval érkeztek a tiltakozássorozat keddi eseményére, ahol versszavalat, valamint imádság mellett ismét ötször énekelte el a háromszáz fős tömeg a magyar himnuszt Marius Popica kormánymegbízott irodájának ablaka alatt.
Bálint József, a kezdeményező Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, senki ne várja el az erdélyi magyarságtól, hogy ne énekeljék el a magyar himnuszt. Azzal kapcsolatban, hogy a keddi napon láthatóan többen jelentek meg az eseményen, az MPP megyeszékhelyi vezetője kifejtette, természetesnek tartja, hiszen minden erdélyi ügye, amennyiben egy más nemzet himnuszát „bántják”.
Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság és a románság viszonyát új alapokra kell helyezni. Azt tapasztalja, hogy még huszonöt évvel a forradalom után is nem csupán a több évszázados történelmet próbálja a románság átírni, hanem a rendszerváltás óta történt eseményeket is. Mint magyarázta, úgy próbálnak visszaemlékezni a forradalom időszakára, hogy nem beszélnek Tőkés László református püspök akkor tett szolgálatára.
„A nemzeti himnusz köztéren való eléneklésnek tiltása nemzeti identitásunk elleni támadás, akár Erdélyben élő magyarként, akár magyar állampolgárként értékeljük a helyzetet. E tiltás nem összeegyeztethető az együtt élő nemzetek kölcsönös tiszteletén alapuló transzilvanizmus eszméjével, de a nemzetközi joggyakorlattal sem” – fogalmazott Bendek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki vezetője.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sepsiszentgyörgyi szervezete is csatlakozott a tiltakozássorozathoz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Érintettként
A puszta  tények már ismertek. Két elég furcsán megkésett büntetési jegyzőkönyv érkezett a Magyar Polgári Párt megyénkbeli címére, két büntetést kézbesítettek. Mindkettő feladója a prefektúra, s aláírója, mint a „kihágások konstatálója”, személyesen prefektus urunk, a kovásznai illetőségű Popica Marius…
Egy esemény, két kihágás.
A június 4-én tartott  trianoni megemlékezésen – melyet a Magyar Polgári Párt szervezett a város központi parkjában – a jegyzőkönyv szerint kitűzték a Magyar Köztársaság zászlóját, majd a résztvevők elénekelték himnuszát, holott Magyarországot hivatalos személy vagy küldöttség nem képviselte, s így mindkét „tett” a 2001/1157-es rendelkezés 24. cikkelye szerint súlyos kihágásnak számít. Jómagam érintettként viszonyulok ezekhez a kihágásokhoz több szempontból is. Azon a megemlékezésen mint felkért személy én mondtam az úgymond „ünnepi” beszédet, ugyancsak idegen ország nyelvén, azaz magyarul. Mert ha a magyar zászló és a magyar himnusz – az utóbbi véletlenül a mai Románia területén íratott, lehet, hogy ezt nem tudta Popica úr – „idegen ország” szimbólumai, akkor a nyelv, melyet mi, nevezett úr honfitársai beszélünk, az is idegen országé. Ha a konstatáló – aki egyébként csak kémei, vagy szelídebben fogalmazva, jelentéstevői  révén lehetett ott azon a rendezvényen – tudja vagy tudná, hogy mit mondtam ott, elgondolkozhatna a szavaimon. Mert azt mondtam sok egyéb mellett, hogy ha ők, román honfitársaink – akikkel hosszú évszázadokon át éltünk egy hazában – felmérnék a történelmi folyamatokat, arra is rájönnének vagy rájöhetnének, hogy tulajdonképpen ők is és mi is a sorompónak ugyanazon az oldalán állunk, szemben azokkal a történelmi erőkkel, melyek akkor Trianont kovácsolták ki, vagy már előbb őket ellenünk fordították, s eszközként használják mai napig is. De valójában ugyanúgy célpontok ők is, mert ez az erő internacionális erő, nem akar nemzeteket, nemcsak azt nem akarja, hogy mi azt mondjuk édesanyánknak vagy kedvesünknek, hogy szeretlek, de azt sem akarja, hogy ők azt mondják: te iubesc! Azt akarja, hogy ők is és mi is szolgák legyünk, az ő pénzzel teli zörgő zsákjainak szolgái, erkölcsök nélkül, meghajlott gerinccel, álmosollyal az arcunkon. Amikor nevezett Popica Marius a gyalázatos és képmutatóan hamis jegyzőkönyveket állította ki ama 13 év előtti buta, s azóta sem alkalmazott paragrafus alapján, nem tudta, hogy az ő kezét az az erő fogja, amely nemcsak minket, a mi népünket, de őt is, az ő népét is el akarja pusztítani! Legfeljebb csak kisebb-nagyobb időeltolódással.
S nevezett úr szemrebbenés nélkül írta le azokat a szavakat, melyekről ő is tudja, hogy hamisak, mert kell tudnia, hogy mi, akik az ő honfitársai vagyunk, magyarok vagyunk. Tehát az Isten áldd meg a magyart könyörgés a mi könyörgésünk, fohászunk, vágyunk kifejezése is, s a piros-fehér-zöld vagy a kék-arany székely zászlók ugyanazok nekünk, mint a piros-sárga-kék őneki. És hogy a szeretlek ugyanaz nekünk, mint a te iubesc neki. Tudja ő, és amikor büntet, ama emberellenes erőt szolgálja. Mely nem az említett szeretetet, az egymás megértését, az egymás tiszteletét diktálja, hanem a hazug szívet s azt, hogy gyűlöld a felebarátodat, mert az más, mint te vagy. És azt sem tudja, vagy nem gondol rá, hogy a másság nem bűn. A teremtés tett bennünket mássá, mint ahogy a két falevelet is mássá teszi! Vagy a diófát diófává, és nem almafává. Hogy nekünk nem bűnünk az, hogy azok vagyunk, akik vagyunk, mint ahogy neki sem bűne az, hogy az, aki. És ahogy neki lelke része a népe, nemzete szeretete, úgy nekünk is az.
Ő, amikor azokat a hazug szavakat papírra veti, hogy  bennünket megalázzon, önmagát is megtagadja. Másképp is van érintettségem vele szemben. Nem több, mint 3–4 hónapja találkoztunk, ő szólított meg, s szavaiból tiszteletet és megbecsülést éreztem. Mert ha én nem taníthattam őt, de a feleségem igen, s akkor kifejtette nekem, hogy nagyon szerette „a tanárnőt”, s a hangjáról éreztem, hogy ez valóban így volt. S említette gyermekeimet is, akikkel sportolótársak voltak, a testvére egyik fiamnak osztálytársa is. S az édesapjára is hivatkozott, aki tanártársam volt, s akiből ugyanúgy családom és gyermekeim iránti melegséget éreztem valamikor. S most arra gondolok, miként alacsonyít le bennünket, embereket az embertelen kor, mely a politikust eszközzé teszi, igaztalan és embertelen eszmék szolgálatának, embertelen célkitűzések megvalósításának az eszközévé. Mert hogy engem, népemet, kultúrámat, nyelvemet idegennek minősíti, holmi más ország címkéjével illeti, ha önszántából tenné, gonoszságra vallana. De hiszem, hogy a külső burok alatt benne is ott van énjének az a része, mellyel „akkor” megszólított, s beszélt velem. Megpróbálva fölülemelkedni a történteken, hinni akarom, hogy a ma bennünket ellenségekké  csiholó erőkkel valamikor együtt fogunk szembeszegülni. Úgy is, mint országok, s úgy is, mint élni akaró népek vagy egyedi példányai az emberi nemnek.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyertyagyújtás és himnuszéneklés
A temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján emlékeztek Csíkszeredában szerdán délután, ugyanakkor a jogállamiságért, a magyar himnusz szabadon énekléséért is szót emeltek.
A Szabadság téren több százan gyűltek össze, kezükben égő gyertyával emlékeztek a ′89-es forradalomban elhunyt hősökre.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a szabadságharcban elvesztett barátjáról beszélt. „Dobre Tudor egyetemista kollégám 1989. december 20-án bizakodóan ment el a népgyűlésre, a nagy térre, mert abban hitt, hogy az élete, mindnyájunk élete gyökeresen meg fog változni. De erről a népgyűlésről soha többé nem tért haza” – mondta Ráduly. Majd így folytatta: „egy másik barátomnak álmában Dobre azt mondta, sajnos a lényegre törő kérdésekben semmi nem változott az elmúlt 25 évben, a szekusok és a milicisták, akik őt gyakorlatilag kivégezték, még mindig ténykednek, sőt megerősödtek”.
A Magyar Polgári Párt által szervezett megemlékezésen szót emeltek a jogállamiságért is. Mint elhangzott, egy európai uniós országban egy másik tagállam himnuszát elénekelni nem bűncselekmény, utalva ezzel a Kovászna megyei prefektusra, aki az MPP-re azért rótt ki bírságot, mert nyáron egy sepsiszentgyörgyi eseményen elénekelték a magyar himnuszt.
Az eseményen Mihály Imre atya közös imára szólította fel a jelenlévőket, majd felszólalt Csillag Péter MPP-s Hargita megyei önkormányzati képviselő is. Végül Antal Tibor gyimesi zenetanár vezényletével az egybegyűltek elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Barabás Hajnal |
Székelyhon.ro

Böjte Csaba: össze kell fogni
Közel ezerkétszáz személy jelent meg Sepsiszentgyörgy központjában, a magyar himnusz énekléséért kirótt bírság ellen szervezett tiltakozássorozat negyedik napján. Böjte atya az eseményen azért imádkozott, hogy a román állampolgárok nemzetiségtől függetlenül összefogjanak.
Bár a meghívott felszólaló Böjte atya késett, a tömeg Nemes Levente, a Tamási Áron Színház színművészének szavalatát hallgatva türelmesen várt, igaz, történt egy kisebb incidens. Bálint József, a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi elnöke a várakozás pillanatait oldva szólalt fel. Telhetnek az évek nehezen, ezeket azonban el lehet viselni, és az erdélyi magyarság továbbra sem hagyja magát megfélemlíteni – hangoztatta a párt helyi elnöke. A várakozás ideje alatt rohammentő érkezett a Szabadság térre, értesüléseink szerint egy, az Erzsébet parkban levő járókelőhöz hívták ki. A mentőautó éppen azon a helyen haladt volna át, ahol a tiltakozók is sorakoztak, ám a tömeg ezt nem engedte.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes negyven perces késéssel érkezett meg a Kovászna megyei kormányhivatal előtt összegyűltek körébe. Tapssal, valamint a székely himnusz éneklésével köszöntötték. Böjte atya felszólalásában rámutatott, Erdélyben magyarként aki nem tudja tisztelni a románságot, nem számít jó magyarnak, de jó kereszténynek sem. Kifejtette, ezen elv a románságra is érvényes, hiszen részükről is elengedhetetlen a tisztelet az erdélyi kisebbségek felé. „Összefogni kell, nem pedig egymásban a hibát keresni”– hangoztatta a szerzetes.
Kijelentette, mindenkinek azt kell megértenie, hogy a mindennapok nehézségeit együtt kell legyőzni, valamint iskolák, kórházak létrehozását, infrastrukturális fejlesztéseket kell közösen szorgalmazni. Böjte atya azért imádkozott, hogy ne a polgármesteri hivatalok vagy a megyei önkormányzatok homlokzatán legyen kifüggesztve a székely zászló, hanem azért, hogy Bukarestben a román parlament épületén is ki legyen téve a kék-arany lobogó.
A román trikolór mellett jelenjenek meg mindazon kisebbségek szimbólumai, amelyek megszavazták a miniszterelnököt, valamint az államelnököt – mutatott rá Böjte Csaba, hozzáfűzve, imádkozik azért is, hogy az ország vezetői vegyenek részt az erdélyi magyarság nemzeti ünnepein, koccintsanak együtt egy-egy pohár pálinkával az elkövetkezendőkben. Felszólása végén a ferences rendi szerzetes a keresztény világ legismertebb imáját, a Miatyánkot magyar, majd román nyelven is elmondta. Mint az már megszokott, a tiltakozássorozat negyedik napján is több alkalommal felcsendült a magyar, valamint zárásként ismét a székely himnusz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Az erkölcsi mérce
Jézus markába szöget vertél/Dózsa húsából ebédeltél/Hitler-taktusra meneteltél/Nemet mondani sose mertél – írta a törökszentmiklósi költő, Iluh István, akinek négysorosa sokkal hitelesebb lett volna, ha a hetvenes évek Magyarországán nem a Hitler-taktusra, hanem a Sztálin- vagy Rákosi-indulóra menetelőket ostorozza. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a költő találó képekben ragadta meg a tekintetét a mindennapok horizontja fölé nem emelő, a közösségért kockázatot nem vállaló, saját anyagi szempontjai által irányított, a szakrális dimenzió által meg nem érintett mindenkori átlagember gyávaságát.
Hogy is fogalmazott Szőcs Géza 1985-ben, kigúnyolva a lapító, sunyító kolozsvári értelmiséget? „Az okos stratégia az, ha nem teszünk semmit/ettől megdöbbennek és megjavulnak/így kell ezt, ahogyan én csinálom/ahogy mi csináljuk/nem szabad tiltakozni, ez a helyes és biztos módszer/és ha szájba rúgnak, legjobb, ha megköszönjük/ha így teszünk, prosperálunk majd mindig/mint Prospero.”
A diktatúrák ezekre az emberekre építenek. Hatalmas történelmi kataklizmákra van szükség, nem ritkán titkosszolgálati rásegítésre, hogy a saját egzisztenciális, érvényesülési érdekeit mindenek elé helyező egyénben győzzön az altruizmus, a közösségi iránti felelősség, legyőzze a rettegést, felvegye a harcot a kilátástalanság ellen. Hősök minden korszakban voltak, de szerencsére is szükség van ahhoz, hogy sorsuk ne úgy alakuljon, mint például Szoboszlay Aladár katolikus papé, akit rendszermegdöntési kísérlete miatt kivégeztek a román kommunista hatóságok.
 Temesvári csoda
Negyed évszázada Temesváron kisebb csoda történt, amit egyesek – hibásan – bizonyára besorolnak a titkosszolgálatok által koreografált államcsínyek közé, annál is inkább, mivel a kommunista rezsimek kelet-közép-európai országokban lezajlott dominószerű megdőlése mögött nem nehéz némi KBG-CIA együttműködést látni. Túl egyszerű volna azzal magyarázni az 1989-es esztendőt, hogy a „nagy testvér” támogatásának híján megbuktak a szovjet tankok árnyékában működő helyi kommunista elitek. Minden bizonnyal a külföldi manipulációnak is szerepe volt a rendszerváltás-sorozatban. A nagy különbség az arab tavaszhoz vagy a Majdanhoz képest, hogy Románia esetében a változás akkor is kétségkívül kedvező volt, ha a kommunista rendszert felváltó korrupt balkáni globalokapitalizmus milliókat késztetett az ország elhagyására. A bukaresti hatalomváltás minden bizonnyal koreografált volt, de az annak apropót adó temesvári csoda nem.
Temesváron nemcsak Tőkés László szállt szembe a térség legsötétebb diktatúrájával igaza biztos tudatában és a Fennvaló segítségében bízva, de a presbitérium is lelkésze mellett. Előbb írásban, majd a gyertyás tüntetésen fizikailag is kiálló több száz hívő is legyőzte félelmét, s a megtiport igazság oldalára állt, nem törődve a következményekkel. Sem Tőkés László, sem a mellette állók, sem az egyházi törvénytelenség elleni tiltakozást rendszerellenes népfelkeléssé alakító temesvári vagányok, Daniel Zãgãnescu és társai nem voltak a titkosszolgálat emberei, s nem is tudtak arról, hogy kiállásuk akár a rendszer bukásához is vezethet.
 Suszter a kaptafánál?
Sokak számára az lett volna kényelmes, ha szikraszerepének gyümölcseit learatva Tőkés László megmarad életfogytig egyházi vezetőnek, nem „ártja bele magát” a politikába. De Temesvár hőse nemcsak bátorsága és nemzethűsége miatt említhető egy napon Márton Áronnal, hanem azért is, mert vállalta a politizálás ódiumát. Az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb alakja memorandumban állt ki Erdély hovatartozásának kérdésében a magyar érdekek mellett, midőn a „legitim képviselet”, a Magyar Népi Szövetség elárulta nemzetét, és implicite Erdély Romániához tartozása mellett tette le a garast.
Hozzá hasonlóan Tőkés László sem nézte tétlenül, hogy az RMDSZ megfélemlített és/vagy megvásárolt vezetői miként prédálják szét a rendszerváltás nyújtotta történelmi lehetőségeket. 1992-ben élére állt az autonómiaprogramot programszinten rögzíteni kívánó „radikálisoknak”, sikerre vitte az ügyet, majd a szervezeten belül mindaddig az autonómia megvalósításáért és tényleges képviseletéért szállt síkra, míg erre bármilyen kis mozgástér volt. Kitartott a szervezet mellett annak ellenére, hogy húsz esztendeje akadt RMDSZ-képviselő, aki beállt a szekusozó román kórusba, útszéli stílusban gyalázta saját tiszteletbeli elnökét egy röpiratban, s a parlamenti frakció közel fele még arra sem volt hajlandó, hogy elhatárolódjon a mocskolódótól. El kellett viselnie a belső cenzúrát. A jéghegy csúcsa az volt, hogy az RMDSZ-tájékoztató, amely hírt adott a szervezet megyei vezetőinek vakondtúrás-avatásairól is, „megfeledkezett” arról, hogy 1999-ben Tőkés László tiszteletbeli elnökként az egyik legjelentősebb magyar állami kitüntetést vehette át. El kellett viselnie, hogy etikai bizottság elé citálják, hogy Nagy Benedek után más ál-kereszténydemokrata politikusok, például a később valódi szekus-ügybe keveredett Szatmári Tibor felmelegítik ellene a besúgórágalmat.
2003-ban az RMDSZ kongresszusi határozattal számolt le a belső választás és a nemzeti kataszter gondolatával, s ez volt az a pont, amikor Tőkés László külön autonomista szervezet létesítésére szánta el magát. A folytatást ismerjük, az EMNT mellett megalakult az SZNT, a Magyar Polgári Szövetségből a Magyar Polgári Párt, amely aztán elnökének foglyává vált. Az alapítók egy része pedig – akik az RMDSZ-es kényszerzubbonyt szűknek érezték – hamar rájött, hogy cseberből vederbe került, így jött létre az Erdélyi Magyar Néppárt.
 A „ha” létjogosultsága
Mondják, a történelemben nincs „ha”, de a politikai esszéírásban azért lehet. Okunk van hinni, hogy ha az RMDSZ megmarad a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei platformján, a nemzeti önkormányzat építése, a társadalomszervezés és az önazonosság erősítése mellett, nem itt tartanánk. Aligha packáznának velünk a hivatalok, rónának ki bírságot a magyar himnusz énekléséért, folytatnának meg-megújuló támadást a székely szimbólumok ellen, vetnék be – negyed évszázaddal a rendszerváltás után – a bíróságot, mint az etnikai megfélemlítés eszközét.
Ehhez viszont az RMDSZ-t nem azokra kellett volna építeni, akik fejet hajtanak bármikor bárkinek, ha azzal jól járnak, akik saját karrierérdek oltárán bármikor feláldozzák a nemzeti érdekeket. Az erkölcsi-politikai mércének Tőkés Lászlónak kellett volna lennie, nem pedig Hajdu Győző egykori helyettesének.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ-t várja az élet
Kilépett az RMDSZ a kormányból. A döntést élénk és színes vitát követően, mégis közel egyhangú szavazással hozta meg december 13-i marosvásárhelyi ülésén az RMDSZ parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Kelemen Hunor elnök szerint újratervezés következik.
Kívülálló számára elsőre nem tűnt többnek szokványos, „púderfeladatokat” abszolválni készülő ülésnek. A Maros néptáncegyüttes otthonának számító hajdani moziépület előcsarnokában derűs arcú és hasonló alaphangú beszélgetések zajlottak, legfeljebb néhány elejtett félmondat jelezte, hogy azért tétre menő szombaton sereglettek össze a romániai magyarság tulipános küldöttei.
A bemelegítő kávézásnak és szendvicsezésnek részben az előcsarnokba kihallatszó szólítás vetett véget, de még inkább a felcsendülő Himnusz. Amelynek újra plusz jelentőséget és tétet kölcsönzött a háromszéki prefektus által a Magyar Polgári Pártra nemrég kirótt imaéneklési bírság. Ezúttal azonban vélhetően megússzuk az újabb büntetést, mivel a teremben ült Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Feltéve, ha komolyan veszi saját jogi érvelését az éber kormánybiztos.
Újratervezés
Maradni kormányon vagy – az RMDSZ fennállása során először – kilépni? Igazából ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta az asszisztenciát, még akkor is, ha sokak szerint a Szövetségi Állandó Tanács előterjesztett döntésének SZKT általi szentesítése nem tekinthető többnek puszta formaságnál. Így aztán hiába volt csak a negyedik napirendi pont az előterjesztés megszavazása, az előzők szinte jelentőségüket veszítették.
A szövetségi elnök politikai beszámolója természetesen kevésbé, de az is jelentős mértékben körözgetett a kormányzati szerepvállalás témája körül. Kelemen Hunor szerint a szövetségnek hűnek kell maradnia a 25 éve képviselt alapértékekhez, de kétségtelenül újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt, álláspontját azzal is megtámogatva, hogy egy, az államelnök-választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte: drámaian csökkent azon erdélyi magyarok száma, akik értelmét látják a kormányzás folytatásának. A szövetség feladata most az, mondta Kelemen Hunor, hogy erősítse a szövetség mellett kitartók hitét, és visszaadja azokét, akik időközben elpártoltak. „Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek mások a viszonyítási alapjai, tagjai a gazdasági válság idején váltak felnőtté. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani” – fogalmazott Kelemen. Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban, pedig a két „döntős” jelölt közül egyiknek sem volt a magyaroknak szánt ajánlata. Szerinte a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania a politikáját, az alapértékekre építő újratervezést tart szükségesnek. „Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk” – zárta mondandóját Kelemen Hunor.
Hangok a múltból és a múltnak
Másfél órán át tartó hozzászólássorozat következett, a beszélők többsége a kormányból való kilépést támogatta. Mindössze hárman – Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, Verestóy Attila szenátor és Borbély László, a szövetség politikai alelnöke – érveltek több-kevesebb egyértelműséggel a kormányon maradás mellett. Frunda szabályos kortesbeszédet tartott a miniszterelnök mellett, szerinte kilépésével az RMDSZ nem ellenzékbe, hanem a „senki földjére” készül lépni. Verestóy az újratervezés metaforájánál maradva figyelmeztetett: ilyenre akkor szokott szükség lenni, amikor a GPS-készülék azt észleli, hogy a gépkocsi letért a helyes útról. Az udvarhelyi politikus azt szorgalmazta, hogy folytathassák a munkát az RMDSZ által a különböző kormányhivatalokba juttatott szakemberek, mert a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség újra kormányra kerül. Borbély számára is ez volt az elsődleges, miután szerinte 110 Bukarestben dolgozó magyar szakembernek kell újraterveznie az életét, ha az RMDSZ kilép a kormányból. Ezzel nagyjából ki is merült a maradás melletti érvelések sora, mindenesetre tapintható volt a közhangulat, illetve a Kelemen Hunor által mondottak és a régi „motorosok” álláspontja közötti különbség.
Utána viszont gyakorlatilag egyszólamúság következett esetenként igen hullámzó színvonalon előadva, ami többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes SZKT-küldöttektől hatóságilag érdemes lenne megvonni a mikrofonengedélyt. Az ellenkező póluson lévők közül Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ütötte meg a legjózanabbul kritikus konstruktív hangot. Úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés” – utalás Verestóynak a túl korai kilépésre vonatkozó hasonlatára –, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A PSD-vel való kormányzás ugyanis a háromszéki politikus szerint beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. Antal azt is javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis államelnökhöz. Végezetül felszólította Frundát, hogy figyelmeztesse „főnökét”, Victor Pontát: ha Székelyföldön folytatódik a jelképek és a Himnusz elleni prefektusi hadjárat, az újabb fekete március veszélyével fenyeget.
Kívülálló mondatok
Kelemen Hunor rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. Abban nem tudott állást foglalni, hogy támogathatják-e a parlamentben a költségvetés tervezetét, mivel még nem ismerik annak tartalmát. Egyértelműsítette: a miniszterelnök döntése, hogy a kilépés után ki marad tisztségben a magyar szakemberek közül. Azt is elmondta, a Kovászna megyei prefektus Himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását, már jelezte is a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét.
Egyetlen lépés
A felszólalásokra Kelemen Hunor válaszolt, aki – miközben megerősítette a kormányból való kilépés szándékát – több selyemzsinór típusú választ is megfogalmazott. Így üzent Frundának, tételesen cáfolva a Ponta-tanácsadó azon megállapítását, miszerint ciklusról ciklusra csökkent az RMDSZ képviselőinek és elöljáróinak száma. A korábbi szenátort – aki szerint a választónak állandó irányításra van szüksége – arra is figyelmeztette, hogy a pökhendiség és a magabiztosság között egyetlen lépés a távolság, az okos politikusnak pedig meg kell hallania választóinak üzenetét. Hasonló „csomagot” kapott Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is, aki felszólalásában az RMDSZ-ben uralkodó zűrzavarra figyelmeztetett. „Abból a távolságból, ahonnan ön szemléli az eseményeket, biztosan zűrzavarnak tűnik. Dolgozni kell, polgármester úr” – hangzott Kelemen nyílt színi minősítése. Bunta az elsők között hagyta el az ülés színhelyét.
A szövetségi vita végén a 113 jelen lévő képviselőből csak a három ellenző szavazott a kormányból való kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak a szavazásnál. Az SZKT arról is határozott, hogy az RMDSZ középtávú jövőjét meghatározó további döntéseket a 2015. április 17-18-án, Kolozsváron tartandó tisztújító kongresszusán hozza meg.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tiltakozás óriászászlóval
Hatalmas, több mint ötezer fős tömeg hallgatta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla áldását, illetve énekelte a magyar himnuszt fúvószenekar kísérete mellett pénteken este, a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt. A tiltakozó akció folytatódik.
Az eseményen ezúttal egy magyar és egy székely zászlóval vonultak fel a helyi civil szervezetek fiataljai – karöltve a hozzájuk csatlakozókkal –, akik két pontból indultak a belvárosba: a szemerjai református templomtól, illetve az Állomás lakótelepről. A prefektúra előtt felolvasták a magyarok követeléseit tíz pontban megfogalmazó petíciót is magyar, román és angol nyelven. A pontokban kitérnek a magyar-román párbeszéd szorgalmazására, az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának megteremtésére, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítására, valamint olyan törvények kidolgozására, amelyek a magyar és székely szimbólumok megőrzését segítik elő.
„Azért vagyok itt, mert amikor a székely ember Advent időszakában nem otthon vagy a templomban készül az ünnepre, hanem az utcára kényszerül kivonulni, akkor nagy baj van” – mondta Kató Béla, hozzátéve, az erdélyi magyarság „torkig van az elbizakodottak és a gőgösek gyalázatával”. Kató Béla kijelentette, az erdélyi magyarság problémája az, hogy nem egy tömbben éltek a hasonló elveket követő emberek, hanem szétszórva, így pedig sok rágalom, valamint gúnyolódás érte őket. Mint fogalmazott, a megoldás olyankor, amikor túlcsordul a pohár az, hogy vagy feladják, vagy rámegy az egész élete az egyénnek, ugyanakkor a helyesen élő ember nem az embertársai, hanem az Isten előtt panaszkodik. A püspök felszólalását követően a tömeg egymás kezét fogva mondta Isten igéjét, a Miatyánkat.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője kifejtette, vannak politikai kérdések, valamint van nemzetpolitikai ügy, utóbbi esetben pedig elengedhetetlen az összefogás. Szavait követően felhívta Biró Zsoltot, az Magyar Polgári Párt országos vezetőjét, valamint Váncsa Albertet, az Erdélyi Magyar Néppárt tagját a pódiumra. „A magyar közösségnek fáj, hogy a szülőföldjükön másodrendű polgárokként kezelik, továbbá úgy tekintenek rá, mint akinek énekes hangját ötezer lejes bírsággal el lehetne némítani” – hangoztatta Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat vezetője kijelentette, a hatalmon levő többség felelőssége, hogy a kisebbség jól érezze magát az ország állampolgáraként, ezért kérik a román kormányt: tegyen előrelépéseket a többség és kisebbség viszonyának normalizálásában.
Bálint József, az eseményt kezdeményező MPP háromszéki vezetője felszólalásában rámutatott, az elmúlt héten megtapasztalhatta mindenki, milyen érzés összefogni. A tiltakozássorozat folytatódik, felszólalások és szavalat mellett szombaton az Erzsébet parkban található székely zászló szomszédságában éneklik a magyar himnuszt, majd hétfőtől ismét a Kovászna megyei kormányhivatal előtt találkozik az ügyet támogatók csoportja.
Bencze Melinda
Erdély.ma

Az RMDSZ méltányolja a prefektusok leváltását
Méltányolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormánynak azt a döntését, hogy leváltotta a Kovászna és a Maros megyei prefektusokat – jelentette ki pénteken az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
A politikus elmondta, a két megye prefektusával kapcsolatban kifogásokat fogalmaztak meg, amit Victor Ponta miniszterelnöknek is tolmácsoltak. Méltányolják a kormányfő lépését, aki „elfogadva a szövetség érveit cserélte le a prefektusokat”. A Hargita megyei magyar prefektus leváltása és alprefektussá való kinevezése azzal áll összefüggésben – magyarázta –, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonult. Kovács Péter szerint az RMDSZ számára elfogadható ez a csere.
Emlékeztetett, hogy jogilag a prefektusok ugyan nem pártpolitikai érdekeket képviselnek, de bejáratott rendszer, hogy az éppen hivatalban lévő kormány nevezi ki őket, így gyakorlatilag politikai funkciónak számít a kormánymegbízotti funkció.
Felidézte, hogy az RMDSZ-nek Marius Popica Kovászna megyei volt prefektussal szemben volt leginkább kifogása. Kovács Péter szerint a legutóbbi kormányülésen prefektussá kinevezett alprefektus csak ideiglenes jelleggel tölti be a funkciót. „Bízunk abban, hogy olyan személy kerül majd erre a posztra, aki ismeri a helyi viszonyokat, a helyi román és magyar közösséget” – mondta a főtitkár.
Az MTI kérdésére elmondta: Vasile Oprea leváltott Maros megyei prefektus személyével szemben két kifogásuk volt. Az egyik az, hogy a Bánffy-örökösök egyik erdő visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra. A prefektus arra hivatkozott, hogy a magyarok mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Az RMDSZ számára második, elfogadhatatlan lépése az volt – mondta Kovács Péter –, hogy miután politikai megállapodás született a marosvásárhelyi önkormányzatban a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, akadályt gördített ez elé, megtámadva a közigazgatási bíróságon az önkormányzat döntését.
Marius Popica volt Kovászna megyei prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Pártot (MPP) amiatt, hogy a június 4-ei trianoni megemlékezés résztvevői csak a magyar himnuszt énekelték el, és a román nem hangzott el. A romániai magyar politikai pártok szerint a prefektusnak nem volt jogalapja kiróni a bírságot. Emellett Kovászna megyében hosszú ideje tart a magyar és a székely szimbólumok használatával kapcsolatos vita a kormánymegbízott és a magyar többségű önkormányzatok között.
MTI
Székelyhon.ro

A himnusz védelmében – Ezrek imádkoztak a Szabadság téren Sepsiszentgyörgyön
Ökumenikus szabadtéri istentisztelethez, nem zajos politikai rendezvényhez hasonlított a tegnapi megmozdulás, amelyen mintegy ötezer teli torokból szállt fel a nemzeti ima. Áhítattal, méltósággal, emelt fővel énekelt mindenki a Himnusz védelmében meghirdetett utcai tüntetés ötödik napján, békére buzdított minden felszólaló lelkész és politikus. Akkor sem volt kiabálás vagy fütyülés, amikor a kormányhoz címzett petíciót olvasták fel, három nyelven: hiszen nem valaki ellen, hanem saját szimbólumaink és jogaink érdekében vonultunk ki a Szabadság térre. A prefektúra sötét és néma maradt, ahogy eddig.
Szívszorító és felemelő is volt, ahogy a két hosszú zászló a fúvósok és huszárok mögött bekanyarodott a megyeháza elé. Az 250 méteres magyar zászlóval az állomási Szent Benedek-templomtól, az ugyanakkora székely zászlóval a szemerjai református templomtól indultak a hívek. Érkezésüket zászlólengetéssel és tapssal fogadták a már ott várakozók, és voltak könnyes szemek, amikor a tömeg rázendített a nemzeti imára. Ezek után a történelmi magyar egyházak egy-egy lelkésze állt – együtt – a kis emelvényre. Incze Zsolt református esperes arról beszélt, hogy szomorú és keserű érzései vannak, békétlen, mert ebben az államban a magyarokat nem szeretik, nem engedik énekelni és imádkozni, mert nincs igazságszolgáltatás, mert be akarják zárni a közösségért cselekvőket. Jó lenne harcra buzdítani, de a Biblia arra tanít, „egymással békében éljetek”, és mi azért vagyunk itt, hogy békességet kérjünk magunknak – mondotta, és áldott ünnepeket kívánt mindenkinek, aki ebben az országban él.
Dávid György római katolikus plébános könyörgést tartott, amelyben a nemzet és a valamiért szenvedő embertársak mellett a vezetőkért is elhangzott több kérés: legyenek bölcsek és előrelátók. A belső szabadságunktól nem tudnak megfosztani – hangsúlyozta, és végül a vallásgyakorlás szabadsága mellett foglalt állást. Bíró Attila unitárius lelkész arról beszélt, hogy egyesek szerint bűn áldást kérni és Istenhez anyanyelvünkön fordulni, de nincs olyan földi hatalom, amely megkövetelheti, hogy bánatunkban jókedvet, szűkölködésünkben bőséget hazudjunk. Segítséget kérünk Istentől, és ezt senki nem tilthatja meg nekünk – vette át a szót Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes is, aki szerint a keresztény embernek joga és kötelessége imádkozni, lélek nélkül embertelenné válunk. Volt idő, amikor azt szerették volna, hogy ne imádkozzunk, lesték és számon kérték a templomba járókat, de ez is elmúlt, habár ma már látjuk, hogy mindig jönnek újak a régiek helyére. Csütörtökön leváltották a prefektust, de semmi nem szavatolja, hogy utódja más lesz – mégse féljünk, énekeljük bátran a mi himnuszunkat, ami nem mások ellen, hanem Istenhez szól.
Ekkor énekelték el másodszor a himnuszt a jelenlevők. Karácsonyi vers következett, Wass Albert ünnepre hangoló költeménye Kovács Emese XI. osztályos diák előadásában hangzott el. Ekkor már sötétedett, és gyertyákat, fáklyákat adogattak kézről kézre. A lángok fényében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Ha karácsony előtt pár nappal a székelyek nem otthon, a családban, a templomban készülnek az ünnepre, akkor baj van – jelentette ki, és a 123. zsoltárt idézve kifejtette: ez is jelzi, hogy torkig vagyunk már. Egyéni és közösségi gondjaink összefonódnak, fulladozunk, tényleg elegünk van, és nem tudjuk már visszanyelni, muszáj kimondani fájdalmunkat. Gúnyolnak, bántanak a másságunkért, elegünk van a szegénységből, munkából, hátrányos megkülönböztetésből, igazságtalanságból – sorolta, és egy másik zsoltárral szemléltette, hogy akik állandóan a mások lepipálására törtek, azok még szegényebbek és nyomorultabbak lettek. Torkig vagyunk már, ezért fordulunk Istenhez – hangoztatta. Mintha csak erre vártak volna, megszólaltak a templomi harangok. A Miatyánkot egymás kezét fogva mormolta el a tömeg.
A kormányhoz címzett petíciót magyarul Gazda Zoltán, románul Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök, angolul Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselője olvasta fel. Tamás Sándor maga mellé szólította Biró Zsolt MPP-elnököt és Váncsa Albert sepsiszentgyörgyi EMNP-elnököt is, és kijelentette: a sérelmeket nem lehet a prefektus leváltásával orvosolni. A kisebbség jogaiért, közérzetéért mindig a többség, a hatalom a felelős, és egyesek nem akarják, hogy otthon érezzük magunkat. Mi azonban felkérjük a hatalmat, hasson oda, hogy 25 évvel a diktatúra megdöntése után egyenlő polgárként élhessünk a szülőföldünkön.
Megemlítette, hogy Antal Árpád ellen a terroristaellenes ügyészség indított vizsgálatot, és biztosította, hogy nincs egyedül, mellette állnak – a tömeg tapssal fejezte ki szolidaritását. Biró Zsolt megköszönte a jelenlétet, az összefogást és a kitartást, és úgy vélekedett: együtt meg tudjuk védeni szülőföldünket, és jövőt tudunk biztosítani gyermekeinknek. Utolsóként a sorozatos, közös himnuszéneklés ötletgazdája, Bálint József lépett mikrofonhoz: elmondta, ezen a héten megtudtuk, milyen érzés együtt lenni, napról napra nagyobb létszámban, azokkal is, akikkel máskor talán haragosok és ellenfelek is vagyunk. Az első napokban megmutattuk, hogy bátrak vagyunk, ma megmutattuk, hogy sokan vagyunk és erősek vagyunk, a továbbiakban azt kell megmutatni, hogy kitartóak vagyunk – jelentette ki. És újból felcsendült a magyar, majd a székely himnusz is.
A Himnusz védelmében elindított közös éneklés szombaton déli 12 órakor az Erzsébet parkban felállított székely zászlónál folytatódik.
A székelyföldi követelések
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Románia kormánya hatalmát a kisebbségek elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére használja. A kisebbségi nyelv üldözése, a kisebbségi vezetők börtönnel való fenyegetése, a visszaállamosítás, az erdélyi magyarság elleni rendszeres uszítás a XXI. században, az Európai Unióban nem méltó egy olyan országhoz, amely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadságát választotta – ezzel kezdődik az a petíció, amelyet tegnap, a himnusz védelmében szervezett ötödik közös éneklésen olvastak fel Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt; a román szöveget benyújtják a kormánynak.
A magyar közösség követeléseit tíz pontban fogalmazták meg: a magyar közösség elemi jogainak elvitatásával ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között, fogadjanak el a kisebbségi szimbólumok használatát, identitásának megőrzését lehetővé tevő törvényeket, hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével, tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak, és mindent, amit államosítottak, tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról, adjanak kulturális autonómiát az erdélyi magyaroknak, önállósítsák a magyar orvosképzést Marosvásárhelyen, Székelyföldön legyen a magyar is regionális hivatalos nyelv, legyen vége a székelyföldi gazdasági bojkottnak, és tegyenek róla, hogy a székelység ne megtűrt idegen, hanem teljes jogú polgár legyen Romániában, amelynek ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet.
Háromszék
Erdély.ma

Experimentum crucis (Az RMDSZ 25. évfordulójára)
Az államelnök-választás meglepő végkifejlete óta valamiféle Johannis-forradalomról (tisztítótűzről) beszélnek, mely a mérvadó román közszolgálati médiákat is feltöltötte energiákkal. (Tévedés ne essék, 1989 karácsonyán a „Szabad Román Televízió” még nem volt szabad a szó nemes értelmében, idő kellett, hogy rájöjjünk a háttérből elművelt gazemberségre.) A következőkben a közönség által legrangosabbként minősített Radio România Actualităţi egyik éllovas műsorában elhangzottakról fogalmaznék meg néhány reflexiót erdélyi magyar állapotainkra való kivetítéssel.
Szól a rádió
November közepét írtunk. Bár a kovásznai Fenyő Szállóról nem esett szó, de örvendetes, hogy a „botfalusi” adó félórás déli műsorából világgá röppent, miszerint Máramaros vidékén is történt „hűbéri” ajándékosztás az ortodox egyház javára Pontáért ügyeskedő „imádságok” reményében. Hangfelvételt is bejátszottak! Egy ortodox pópa arra biztatta híveit: a két jelölt közül a „miénkre”, mármint a románra és ortodox hitűre szavazzanak, ne idegenre. De élőben hallhattuk, hogy a párizsi román (ortodox) papot is rajtakapták hívei. (Ejnye! Hetvenes évekbeli elődje szekus volt, lásd Gocz Elvira visszaemlékezéseit.)
A történteket elemezve a vita egyik meghívottja, Radu Preda professzor, a Babeş–Bolyai Egyetem tanára kijelentette: „templom nem válhat albérlet tárgyává!”, majd arról beszélt, hogy Romániában minden államilag elismert hitközösség autonómiát (!) élvez, de az ortodox papság – belső alkotmányából eredően – nem politizálhat. Hivatásával össze nem egyeztethető a pártaktivistaság, a helyi vagy akár parlamenti közéleti megbízatás. S mindezek ellenére nagyszámú vidéki pópa, sőt, egy főpap is elkövette a szabálysértést. Hónapokkal ezelőtt ugyanezen a hullámhosszon hangzott el, hogy Temesvár néhai érseke érdemei mellett a Securitate munkatársa volt. (Lám: évek kellenek, amíg megértjük a politikát! Emlékezzünk arra, hogy amint Kelemen Hunor a Boc-kormány kultuszminisztere lett, az ortodox egyházat kivették hatásköréből.)
Örömmel üdvözölhetjük, hogy a román értelmiség egy része fel meri vállalni a kényes témát, mert láthattuk: a marosvásárhelyi események idején a hodáki pópa is „háttérsugallatra” szólította harcba híveit a magyarok ellen. Ideje, hogy mi is önvizsgálatot kezdeményezzünk.
Tulipán... és színeváltozásai
Tudjuk: tisztességben megőszült protestáns egyházaink nem tiltják papjaiknak a politikában való részvételt. Itt példaként azonnal Tőkés László karrierjére hivatkozhatunk. Johannis sikerének láttán pedig feltehetjük a drámai kérdést: Vajon mikor eshet meg újból az a „megváltó” élmény, hogy Romániában egy magyar ember történelmi főszereplővé váljék?
...Mert 1989 decemberében Tőkés, bár rövid ideig, de igenis, főhőse volt az eseményeknek. Emlékeznek-e arra a mozzanatra, amint páncélozott járművel hozták be Menyőből, és egy tévés rákérdezett: miként jellemezné a pillanatnyi állapotokat?
– A jelen pillanat drámai motívuma a bizalmatlanság, mert a jó szándékú forradalmárban is terroristát gyanít az ember – válaszolt mosolyogva. Még a magyargyűlölő néhai I. C. Drăgan is elismerően nyilatkozott Tőkés ízes, Királyhágó vidéki román kiejtését dicsérve. „Dicţie românească perfectă” – betű szerint így mondta! És eltelt negyed évszázad! Nyugodt lelkiismerettel diagnosztizálhatjuk, hogy a romániai rendszerváltás szikrakovácsának hazai és nemzetközi tekintélyét – s ezáltal az erdélyi magyarság esélyeit, majd ezen belül egy hiteles román–magyar megbékélés lehetőségét – nem a románság aknázta alá, hanem a „forradalom” hevében született, majd gyanús színeváltozásokon átesett RMDSZ, melynek Tőkés a kezdetektől tagja, majd tiszteletbeli elnöke is volt, amíg nemkívánatos személyként el nem lehetetlenítették. A szerencsétlenség a mi rövidlátásunknak is következménye. Nem figyeltünk arra, hogy miközben a Domokos Géza alapította-vezette RMDSZ még „egyszínű” volt, s bár egyesek „kommunista gittegyletként” bélyegezték kívülről, sőt, belülről is, óvatosan, de hitelesen mégis meg tudta jeleníteni a magyarságot az akkor még igencsak forrongó közéletben. Aztán bekövetkezett a Markó-féle hatalomátvétel és rövidesen az addigi egységnek platformokra töredezése. Majd kezdetét vette közöttük a vérre menő iszapbirkózás a hatalom bársonyszékeibe való behelyezkedésért. Az első függetlenek jelentkezése (helyhatósági szinteken) 1996-ban történt, ekkor kezdődött az RMDSZ „dzsihádja” a függetlenek, majd később a versenypártok (MPP, EMNP) jelöltjeinek ellehetetlenítésére és az őket megszavazó közösségek megbüntetésére (!), mégpedig – ez szégyen – a leggyalázatosabb módszerekkel. Anno 2000 vidékén csupa „Ká-Dé-Em”-től zengedezett az erdélyi magyar politikum (KDM – Kereszténydemokrata Mozgalom), mert az RMDSZ az Európai Néppárt szárnya alá igyekezett. Ez sikerült is neki. (Az EU-Néppárt az unió ötletgazdája, R. Schuman kereszténydemokrata filozófiáját vallja.) Jelen pillanatban a Kelemen vezette RMDSZ egy ismét homogén (kereszténydemokrata?) alakulat eléggé feszültségterhes látszatát kelti.
Itt álljunk meg egy pillanatra! Másfél évtizeddel ezelőtt halálközeli környezetben, a marosvásárhelyi klinikán, miközben csepegett a perfúzió, a szomszédos ágyban fekvő bajtárssal beszélgettünk. Kiderült: ő a Romániai Magyar Liberális Demokrata Párt elnöke! (Országos szinten? Helyben? Erre nem emlékszem.) A szomszéd többek közt azt is elmesélte, miként sikerült megbuktatniuk Marosvásárhely 1989 utáni  magyar polgármesterét, Fodor Imrét. „Öregúrként” emlegetette, aki azon kívül, hogy szeretett külföldre (legtöbbet Hollandiába) járkálni, és egyházaknak, szűk baráti köreinek osztogatta szét a humanitárius segélyeket, jövőbe mutatóbbat nem tett a városért, mondta. (Vajon? Igazat beszélt?)
– Közeledtek a helyhatósági választások! Mi, a szabad demokraták, állítottunk egy magyar ellenjelöltet, és 2000-ben kiborítottuk az öreget a helyéről. (Emlékezetből idéztem a pártelnököt.) Csakhogy, amint azóta is tapasztalhatjuk, nem a szabad demokrata magyar nyert, hanem (életfogytiglan?) Dorin Floreát segítették székbe. Ez volt az első pofon, amit az RMDSZ kapott? Nota bene: a Romániai Magyar Liberális Demokrata Párt létrejöttében (1992. VI. 14.) Iliescu bábáskodott, de az RMDSZ is felelős a történtekért. Markó, Frunda, Borbély... karrierjének „csernozjom talaján”, történelmi verekedés helyszínén, Marosvásárhelyen éveken át nem volt városi RMDSZ-szervezet. Tulipános klikkek lakónegyedenként konspiráltak, egymás ellen. S azt se feledjük, az RMDSZ „neptunos” agitációs brigádja (Frunda, Borbély...) majdnem eladott minket. S épp a napokban újabb PER-csapdába keveredett az RMDSZ. Ejnye! De próbáljunk utánanézni a KDM pályafutásának! Nos, az internet szerint a Romániai Magyar Keresztény Demokrata Párt 1990. március 30-án alakult, idézem: „kis létszámú, de elit tagsággal. Az RMKDP, mint az RMDSZ társszervezete, az SZKT-ban a kereszténydemokrata frakciót alkotta. 1999 júniusától az új párttörvény értelmében az RMKDP átalakult Kereszténydemokrata Mozgalommá, országos alelnöke dr. Bárányi Ferenc.” Nota bene: Bárányi 1998-ban miniszter lett, de jött az „átvilágítási” törvény, s távoznia kellett. Nesze nekünk: „elit tagság”!
A Tulipán második kereszténydemokrata platformját, az Erdélyi Magyar Kezeményezést 1992. március 14-én jegyezték. A Katona Ádám vezette alakulat javasolta a papsággal való együttműködést. Következetes, kegyetlen, nemzeti elkötelezettségű belső ellenzék volt az EMK. A közelmúltban őket is kiebrudalták... A KDM-platform pályája időközben felfelé ívelt, volt rangos kovásznai konferenciájuk, ahol Băsescu is beszélt! Aztán csend lett. Ejnye! Megkockáztatok egy szomorú ténymegállapítást! Egyszerűen csak annyi történt, hogy a „kereszténydemokratává” színeződött RMDSZ-nek sikerült beépülnie az alapjában jó szándékú, tisztességes, vidéki, erdélyi magyar papság bőre alá, presbitériumaiba is (az unitáriusok és a reformátusok jelentős részének kivételével). Amit nevetségesen kezdő módon Ponta megpróbált kivitelezni – mármint az ortodox papság lekenyerezését, de beletörött a foga –, ugyanazt a sátáni manővert az RMDSZ könnyedén megtehette, mert a történelmi protestantizmus épp közéletiségre, demokráciára tanítja a híveit, ebben rejlik a szépsége! De katolikus közösségekben, Csíkban a „Szentföldön” is hasonló „templomi albérletbe férkőzés” történt nemzetmentés jeligéjével. S eközben – horribile dictu! – Tőkésnek, a romániai rendszerváltás hősének (!) távoznia kellett a „kereszténydemokrata” RMDSZ-ből, melynek vezéri pódiumain biza sok kommunistát látunk.
Experimentum crucis
Felvezető sorainkban újabb forradalomról beszéltünk. Nos, szerintem erdélyi magyar terekben a Johannis-effektussal pattant ki. Az RMDSZ képviselőinek kolozsvári tanácsa azt javasolta, mindenki szavazzon lelkiismerete szerint, de eközben gőzerővel hozzákezdtek a „háttérmunkához” annak reményében, hogy Pontának besegítve bársonyszékeikben maradhatnak. Ponta tanácsosának, Frundának a sajtónyilatkozata, miszerint ő bízik abban, hogy a magyarok nem mennek el szavazni, már egyenesen vérlázító volt. Mindezekre végül Markó „jelenése” tette fel a koronát, melyben azt sulykolta: a történtek ellenére igenis kormányon kell maradniuk, hogy pénzeket téríthessenek hazafelé. Kelemen is alaposan elszólá magát a MTI-nek adott nyilatkozatában, melyben a teljes erdélyi magyarságot utólagosan is az RMDSZ szavazótáboraként emlegette. Vajon észre sem vevé az elnök úr, hogy pártklientúráján („vazallusain”) kívül már senki sem figyelt a szavára? De ideje, hogy kifejtsem írásom címének motivációját! Kölyökkorunkban a hazugság/igazmondás próbája (a népi „keresztkísérlet”) abban állt, hogy nyomogatásra orrunk hegye keménynek vagy puhának találtatott-e. Az experimentum crucis a tudományok módszere, dilemmás kérdések „tűzpróbáját” értjük alatta, de az elnevezés bibliai gyökerű. Abban a drámai mozzanatban keresendő, ahol Jézust felfeszítik, és a csürhe a látványban kéjelegve biztatja: – Na! Ha valóban Isten fia vagy, most tégy csodát! Szabadulj innen! De szavunkat ne feledjük! Klaus Johannis államelnökké választásában mi is teljes vállszélességgel részt vettünk, az RMDSZ aljas, félrevezető intelmei ellenére, mert hiszünk abban, hogy bár ideig-óráig, de találtunk egy újabb megváltó személyiséget. Az experimentum crucis és sikere abban is bemutatkozik, hogy bizonyítottuk ország-világ előtt: nem vagyunk gerinctelen köpönyegforgatók („udemerista” hívők), nem vagyunk Trianon-depresszióban élő, letiport roncsnemzet, nem tűrjük, hogy átverjenek minket! Az is nyilvánvalóvá vált: az épp 25 éves RMDSZ megérett arra, hogy eltanácsoljuk sorsunk ügyintézéséből, mert azon munkálkodott, hogy – mint a barmot – uralma alá hajtsa az erdélyi magyarságot, ahelyett, hogy ő szolgált volna bennünket. S nem utolsósorban lenyúlta, megbecstelenítette mentális higiénénk mentsvárát, az elektronikus sajtó egy részét is, mely templomaink mellett második autonóm politikai erősségünk lehetne Romániában. ...Csakhogy mi lesz velünk „dada” és főleg „csecs” nélkül? – aggodalmaskodhatnak egyesek. Ha kétpólusúvá egyszerűsödő állapotban – MPP-s kanyarok nélkül – fölülkerekedhetne a nemzeti minimumban való összefogás egysége, s a közelgő választásokig fennmaradna tisztánlátásunk és a forradalmi vérnyomás is a kincstári székely „putzákban” – megoldhatná e kérdést.
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Post mortem kitüntetés Csíki Sándornak
Wass-Akarat díjjal tüntette ki a Magyar Polgári Párt post mortem Csíki Sándor néhai nyárádszeredai tanárt, közírót, önkormányzati képviselőt, nagycsaládos vezetőt és politikust. A kitüntetést vasárnap adták át az idén nyáron elhunyt Csíki Sándor szüleinek.
A Magyar Polgári Párt (MPP) által létrehozott, Wass Albertről elnevezett Wass-Akarat díjat azoknak adják át, akik vasakarattal tesznek nemzetükért, itthon maradásunkért. Ebben a kitüntetésben már több szervezet és személy részesült Kónya Ádámtól, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatójától Fodor Imréig, Marosvásárhely volt polgármesteréig. Idén megosztva ítélték oda Csíki Sándornak és Gábor Ferencnek, utóbbinak a szórványban végzett munkásságáért.
A díjat az MPP nyárádszeredai szervezetének elnöke, Bíró József Attila vitte el vasárnap Csíki Sándor szülőfalujába, Backamadarasra, ahol a református templomban tartott istentisztelet keretében, laudáció kíséretében adta át az elismerő érmet és levelet Csíki szüleinek.
A díjat Székelyföld területi autonómiája kiépülésének érdekében végzett áldozatos munkájáért, közírói, újságíró tevékenységéért, magyar közösségünk megmaradásának, családjaink gyarapodásának ügyében tett kiemelkedő szolgálatáért, közéleti szerepvállalása során tanúsított meg nem alkuvó magatartásáért ítélte oda Csíki Sándornak az MPP – áll a Biró Zsolt által aláírt laudációban.
A falu szülöttjét Koncz László lelkész is méltatta, s a gyülekezet gondnoka által meggyújtott negyedik adventi gyertya Csíki Sándor emlékére is lobogott ezen a napon. Az ünnepségen jelen voltak az egykori Bekecsalja című lap szerkesztői, Csíki Sándor munkatársai is. Balogh Irma Wass Albert Üzenet haza című versét szavalta el, Varga Sándor szovátai unitárius lelkész gyufagyújtogatókról szólt, akik fényükkel űzik el a sötétséget. Ilyen volt Csíki Sándor is, akire szerettei büszkék lehetnek, és aki helyett fiúk-lányok jöttek enyhíteni a nagypéntek tragédiáját a karácsony fényében a gyászoló szülők és testvérek mellett.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Felfüggesztették a himnuszéneklést Sepsiszentgyörgyön
Mintegy ötszáz sepsiszentgyörgyi gyűlt össze szombat délben a Magyar Polgári Párt hívására, hogy a tiltakozássorozat hatodik napján, ezúttal az Erzsébet parkban felhúzott székely lobogó alatt elénekelje a magyar himnuszt. A csendes, civilizált rendezvénytől ez alkalommal távol maradtak az RMDSZ helyi vezetői. A kezdeményezők bejelentették, az ünnepre való tekintettel, és hogy bizalmat előlegezzenek az új prefektusnak, egyelőre felfüggesztik a további megmozdulásokat.
Háromszor csendült fel a magyar himnusz, a nemzeti ima az Erzsébet parkban szombat délben. A tiltakozást, mint eddig is, lelkészi áldás és felszólalások egészítették ki. Incze Sándor nyugalmazott református esperes a karácsonyi levelek mintájára a Szentírásból idézett. Pál apostolnak a thesszalonikaiakhoz írt levele első részének verseire hivatkozva hálát adott Istennek, hogy megtartotta e közösség tagjait, hogy a hitnek, kitartásnak híre és áldása van.
Incze Sándor örömmel nyugtázta, hogy egy ügyben, édes anyanyelvünk védelmében összetartunk szeretetben. Ennek megtartása mindannyiunk kötelessége, ahogy annak tudatosítása is, hogy csak azért, mert kevesebben vagyunk, nem kell hallgatnunk, ki kell mondanunk: kisebbség vagy többség, egyet akarunk, ebben az országban építkezni, együtt dolgozni, szeretni. Zárásként Incze Sándor Antal Árpád polgármestert méltatta, elmondva: bizalommal és örömmel nézhetünk fel, hiszen városvezetőnknek köszönhető, hogy minden becsületes ember jól érzi magát ebben a városban, csak a gonosz vak, sötét erői nem. A taps ez alkalommal sem maradt el.
A lelkészi üzenetet követően Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke az elmúlt hat nap történéseit idézte fel, illetve az előzményeket, a hatalom által Mikulás-ajándékként kiszabott bírságot, a vonatkozó jegyzőkönyv felnagyított változata pedig végig ott díszelgett a háttérben. Bálint szerint az elmúlt napok bebizonyították, a békesség a legjárhatóbb és legemberségesebb út, viszont figyelmeztetnünk kellett a bukaresti hatalmat: nem tűrhetjük nemzeti imánk bántását. Remélhető, hogy a pár nap alatt pár százról többezres tömeggé gyarapodó himnuszéneklő tiltakozás elegendő figyelmeztetés.
A polgári alakulat politikusának felkérésére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői szólaltak fel. Tóth Bálint, a HVIM szóvivője, valamint Bedő Zoltán, az EMNP megyei ügyvezető elnöke is a bukaresti hatalom a székelység ellen indított hadjáratára hívta fel a figyelmet, előbbi a megtűrt állapotba kényszerített őshonos székelység jogaiért való kiállását – ideértve az autonómiát –, míg utóbbi a gyarmatosítók, élősködők indította magyarellenes hadjárat elleni fellépés fontosságát járta körül.
Nemzeti imánk harmadszori felhangzása előtt Bálint József bejelentette, az ünnepre való tekintettel, illetve, hogy az új prefektusnak bizalmat előlegezzenek, egyelőre felfüggesztik a himnuszéneklést. A politikus ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a tiltakozók számának hógolyószerű növekedése intés a bukaresti hatalom számára, a következő hólabda akár lavinát is indíthat. Nagy D. István

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román szerenád a háromszéki magyar elöljáróknak
A román himnuszt és karácsonyi énekeket énekelt mintegy száz személy hétfőn Sepsiszentgyörgyön, a megyeháza és a városháza előtt, válaszként az utóbbi napok magyarhimnusz-éneklésére.
Az Agerpres hírügynökség szerint a román népviseletbe öltözött és román jelképekkel, trikolórral felszerelt kántálók a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának hívására „örvendeztették meg” a háromszéki magyar elöljárókat, mintegy reakcióként azoknak az utóbbi időben tett nyilatkozataira.
Ioan Lăcătuşu, a szervezet vezetője elmondta, „ezzel a keresztény román gesztussal” akartak válaszolni az interetnikus konfliktusoktól tartó magyar elöljáróknak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az államfőhöz és a kormányfőhöz készülnek fordulni, felhívva a figyelmüket arra, hogy az „etnikai enklávévá váló Székelyföldön nincs helyük a románoknak”.
A szervezők meglepetésére Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök kiment a megyeháza elé, és végighallgatta éneküket, majd a román himnusz elhangzása után beinvitálta egy pohár borra a kántálókat.
A megyei elöljáró megköszönte a karácsonyi köszöntést, a román himnusz éneklése kapcsán pedig rámutatott: látta, hogy szenvedélyesen énekelték, és reméli, hogy megértik, magyarként, székelyként ő is ugyanúgy érez a magyar jelképek és himnusz iránt. Nemzetiségtől függetlenül tisztelni kell egymást, egymás érzéseit és jelképeit, hívta fel a figyelmet Tamás Sándor. A városházán ugyan senki sem hívta be a kántálókat, azonban a szokásokhoz híven édességgel kedveskedtek nekik.
A székelyföldi városban a magyar közösség tagjai az elmúlt napokban minden délután elénekelték a magyar himnuszt a prefektúra épülete előtt, így tiltakozva az ellen, hogy Marius Popică korábbi Kovászna megyei prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetét a magyar nemzeti ima éneklése miatt.
Krónika (Kolozsvár)

A felelőtlenség főiskolája
A helyi politikusok pitiáner csatározásán múlik, hogy elköltözhet tanítóképző egyetem Székelyudvarhelyről. Mindenki sáros.
A Szász Jenő-éra lecsengése óta jóval csendesebb a székelyudvarhelyi közélet. Úgy is mondhatnánk, jóval unalmasabb.
Az Eötvös József Szakközépiskola elköltözésének javaslata váltott ki először nagyobb politikai polémiát. Tavaly nyáron, két hónappal az iskolaév kezdete előtt röppent fel az iskola beköltözésének ötlete az akkor frissen megszerzett UCECOM épületébe. Kétharmados többség kellett volna az önkormányzati ülésen ahhoz, hogy szabaddá váljon az út a kulturális központ létesítése előtt a Székelytámadt várban.
Az EMNP tanácsosai nem szavazták meg a költözést, miután állításuk szerint a polgármester úgy egyeztetett velük, hogy azt mondta, ez lesz és kész. Zseniális politikai húzás volt az RMDSZ részéről, hogy egy hirtelen jött, kidolgozatlan ötletből politikai tőkét kovácsoljon magának, amivel folyton a kakaskodó ellenzék orrára lehet koppintani. Ám a város keveset nyert ebből a tőkéből.
Zsarolásból elégséges
Megismétlődni látszik a történet Kulcsár-Székely Attila és családja ANL-s lakásügye kapcsán. Az önkormányzati tanácsos nem jelentette be, hogy megürült az apartman. Valószínűleg mind az EMNP, mind az RMDSZ vezetői tudtak a dologról, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a kollégák – akár a színháziak, akár a politikaiak – ne tudták volna, hogy a tanácsos hol él.
Különösen, hogy folyamatosan posztolta Facebook-oldalán új háza építésének és a költözésnek a fázisait. Jakab Attila buktatta le végül nyilvánosan az RMDSZ-es önkormányzati képviselőt egy csúnya tanácsülési konfliktus nyomán. Most az EMNP és az MPP hitte azt, hogy nyerő helyzetben van, politikai zsarolásra használták a még akkor is törvénytelenségnek minősülő esetet, ha elkövetésében a jó szándék vezérelte a tanácsost.
Választások előtt pattant ki a botrány. Az RMDSZ frakció megvárta a választások végét az álláspontja megfogalmazásával. Amikor végül megtették, elintézték annyival, hogy a helyi szervezet honlapján nyilvános bocsánatkérésre szólították fel Kulcsár-Székelyt, ő elegett is tett ennek szintén a honlapon. Se közlemény, se sajtótájékoztató, mint egyébként minden egyes, dicsőséget hozó rendezvény esetén lenni szokott.
Korlátolt felelőtlenek társasága
A decemberi tanácsülésen napirend szerint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Karának adták volna át a tavaly megvásárolt UCECOM épületét, ám a Kulcsár-Székely ügyre hivatkozva az ellenzéki tanácsosok nem szavazták meg a határozattervezetet. Továbbra is „monnyon le".
Kulcsár-Székely nem mond le, az RMDSZ frakció ez alkalommal nem rest sajtótájékoztatót szervezni, hogy felelőtleneknek, együttműködésre képteleneknek nevezhesse az EMNP és MPP tagjait.
Ha Kulcsár-Székely felelősségteljesen lemondott volna, talán jövőre átköltözhetne a dicsőséges megvásárlása óta üresen álló UCECOM helyére az egyetem. Ha az EMNP és az MPP felelősségtudata teljében nem használná zsarolásra az általa kirobbantott lakásmutyit, talán nem lenne kérdőjeles a kihelyezett tagozat jövője.
Egyébként nem hiszem, hogy megszűnik, sokkal inkább azt, hogy kis idő múlva még zseniálisabb megoldási tervvel áll elő az RMDSZ frakció. És megmutatják, hogy ki a felelősségtudó.
Ha nem lenne politikai arrogancia, talán eddig készülne a sokak által támogatott kulturális-turisztikai központ a várban. Ha a döntéshozó meg a végrehajtó bátrabb, felelősségtudatosabb és kevésbé népszerűséghajhász lenne, konfliktusos döntéseket is meghozna, talán a város lenne, aki nyerne.
Csakhogy ebben a nagy egymásra mutogatásban, a sok vesztes-vesztes játszmában egy igazi vesztes van, és az a város lakossága. Azé a városé, ahol egyetlen egy dolgot tudnak magas szinten, hovatartozástól függetlenül az úgynevezett politikai elitek: a választóik faszra vevésének művészetét.
Pál Edit Éva
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Himnusz-ügy: Budapest elutasítja a magyarellenes fellépést
Értetlenül áll a Himnusz elénekléséért Kovászna megye volt prefektusa által kiszabott bírság ügye előtt a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, amely a történtek miatt a román külügyi tárcához fordul. Minderről a budapesti minisztérium tájékoztatta a Krónikát.
Lapunk írásban fordult a külügyminisztériumhoz azt tudakolva, hogy mi a véleménye a tárcának a román kormány háromszéki területi képviselője által megítélt büntetésről. A Krónika arra is rákérdezett a budapesti tárcánál, hogy a magyar hatóságok kértek-e magyarázatot az ügyben Bukaresttől.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszában a magyar külügyminisztérium közölte: aggodalomra adnak okot az erdélyi magyar közösség szimbólumhasználatával szembehelyezkedő hatósági fellépések.
„Elutasítunk minden olyan magyarellenes fellépést, amelyek szükségtelenül növelik a feszültségek lehetőségét és olyan jogokat vitatnak el a romániai magyarságtól, amelyek több európai országban is biztosítottak a kisebbségi közösségek számára" – szerepel a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztálya által adott válaszban.
A budapesti tárca a Krónikával közölte azt is, hogy a kérdés megoldása érdekében a minisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a román külügyminisztériumhoz fordul.
Marius Popică, Kovászna megye múlt héten leváltott prefektusa december elején ötezer lejes bírságot rótt ki a Magyar Polgári Pártra (MPP), amiért az alakulat által idén június 4-én, Sepsiszentgyörgyön rendezett Trianon-megemlékezés résztvevői elénekelték a magyar Himnuszt.
A prefektus által aláírt bírságolási jegyzőkönyv így hangzik: „A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege, és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (...), kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő."
Marius Popică ezzel egy időben ötezer lejjel büntette Kézdivásárhely polgármesteri hivatalát is, mert úgy vélte, hogy a város nem volt megfelelően fellobogózva trikolórral december elsején. Ez a bírság minden bizonnyal azzal áll összefüggésben, hogy Kézdivásárhely főterének épületeire ismeretlenek gyászlobogókat tűztek ki az Erdély Romániához csatolását kimondó, 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozat évfordulójához kötődő román nemzeti ünnepen.
A magyar közösség és a politikai alakulatok körében elsősorban a himnuszéneklés büntetése keltett megütközést, és a gesztus miatt tüntetéssorozatot robbant ki a Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában.
A december 19-én a háromszéki megyeszékhelyen rendezett demonstráció résztvevői petícióban szólították fel a román kormányt, hogy hagyjon fel a magyar jelképek üldözésével, és ne szítson ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között azzal, hogy elemi jogokat vitatnak el a magyar közösség tagjaitól.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Antal Árpád: hamar visszalépünk, ha szájba vernek
Az elnökválasztást követően tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá vált magyarellenes megnyilvánulásokat kommentálva. A Krónikának adott interjújában elmondta, néha úgy érzi, „nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert fel mertük emelni szavunkat az erdélyi magyar közösséget ért igazságtalanságok ellen”.
– Egyre több magyarellenes megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ez mivel magyarázható?
– Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy az elnökválasztást követően a tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak. Egyrészt amiatt, hogy a magyarok nem a PSD jelöltjét, Victor Pontát támogatták, hanem Klaus Johannist, másrészt nyilván azért, mert kiléptünk a kormányból.
Nyilván a mi szempontunkból ez az optimista forgatókönyv, mert ha mindez lecseng, az élet megy tovább. A kevésbé optimista verzió viszont az, hogy észrevették, az elnökválasztás alatt létrejött egyfajta erdélyi szolidaritás, ami központosítás- és Bukarest-ellenes hangulatba csapott át, és ezt nagyon gyorsan ellensúlyozni akarták azzal, hogy visszaterelik etnikai síkra a történetet, felmutatják a magyar veszélyt.
Ezt az izmosodó hangulatot próbálják visszafordítani, de én abban bízom, hogy az erdélyi román emberek elsősorban Erdély érdekére figyelnek és nem Bukarest összeugrasztó szándékaira. A harmadik olvasat arról is szólhat, hogy szász elnöke lett az országnak, és miközben kifelé azt kommunikálják, hogy ezzel a kisebbségi kérdés meg van oldva, most az elején meg akarják törni a magyar kisebbség lendületét.
Én mindezt fenntartásokkal kezelem, de azt bevallom, hogy csalódott vagyok, hiszen Johannis az első romániai elnök, aki beiktatásakor ki sem ejtette a száján a kisebbség szót. Én ennek ellenére azt mondom, meg kell előlegeznünk a bizalmat, és remélhetőleg kiderül, hogy valóban nem a szavak, hanem a tettek embere.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az ötvenes, hatvanas években a fő célpont Kolozsvár és a partiumi városok voltak, majd az 1968-as megyésítés után következett Marosvásárhely. 25 év alatt a román nemzetállam építői sikeresen elérték azt, hogy Maros megyét bizonyos mértékben leválasztották a Székelyföldről, és Marosvásárhelyen átbillentették az etnikai arányt a többségi nemzet javára. Miután ezt kipipálták, a következő célpont Sepsiszentgyörgy lett.
– Ön is célponttá vált: a szervezett-bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály hivatalból vizsgálatot indított terrorista fenyegetés gyanújával az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média szerint az ön beszéde vezetett az eljáráshoz. Ezt követően a Facebookon megfenyegették a románok, magyar részről pedig azzal vádolták meg, hogy üggyé akar válni. Hogyan éli meg mindezt?
– Az ügyészségi kivizsgálást nem tudom komolyan venni. Látom, sokan aggódnak, és érzem, köszönöm a szolidaritást, de én nem akarom elhinni, hogy 25 évvel a rendszerváltás után bűnügyi dossziét lehet összeállítani egy politikai nyilatkozat miatt, amit rosszul fordítanak le románra. Az is lehet, hogy elhamarkodottan kiadtak egy nyilatkozatot, mert azóta sem kerestek meg az ügyészek. Márpedig ha kiadnak egy közleményt, hogy ezzel foglalkoznak, az lett volna normális, ha másnap behívnak.
Mindenesetre határozottan visszautasítom azt, hogy leterroristázzanak olyan körülmények között, hogy az elmúlt huszonöt évben kizárólag demokratikus eszközökkel küzdöttünk az igazunkért. Azt gondolom, hogy ez egy próbálkozás az erdélyi magyar közösség ellehetetlenítésére, megpróbálnak bennünket egy számunkra is elfogadhatatlan kategóriába beszorítani. Ahhoz is hozzászoktam amúgy, hogy magyar részről támadnak, hiszen tíz éve vagyok közéleti szereplő. Mindenesetre sokkal rosszabbul esik, amikor a támadás közösségen belülről jön. De ez is jelzi azt, hogy annyira bonyolult és összetett az erdélyi magyar közösség, hogy sokszor nem értjük meg egymást.
Nem akarok rosszhiszeműséget feltételezni, sokkal inkább azt gondolom, hogy más élethelyzetekben élünk Erdély különböző településein, és bizonyos kérdésekben a legjobb indulat mellet sem értjük egymást. Vannak, akik megpróbálnak engem jobbszélre tolni – például Kelemen Attila Ármin, aki a Transindex portálon megjelent írásában fogalmazott úgy, hogy üggyé akarok válni –, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy én továbbra is a Székelyföld egyik higgadt hangja maradok. A megfontoltság ugyanis nem egyenértékű a megalkuvással.
– A Magyar Polgári Párt (MPP) által a megyeszékhelyi parkban kitűzött székely zászló miatt tetemes pénzbírsággal fenyegetik. A téma kapcsán azt nyilatkozta, akár be is zárhatják Önt, de akkor sem fogja eltávolítani a lobogót. A megyeházáról amúgy már lekerült a székely zászló, hiszen bűnvádi eljárást is indíthatnak a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt. Meddig lehet feszíteni a húrt?
– Igyekszem eleget tenni a családom azon kérésének, hogy ne tegyem ki magam veszélyeknek, de néha azt érzem, nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert ki mertünk állni, fel mertük emelni a szavunkat a bennünket ért igazságtalanságok ellen. Azt érzem, hogy nem merjük, nem tudjuk a homogenizáló nemzetállamban a számunkra kijelölt kereteket feszegetni, még akkor sem, ha nyilvánvalóan nekünk van igazunk, ha az igazság nyilvánvalóan a mi oldalunkon áll. Talán azért, mert tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint békésen, magyarként szülőföldünkön megmaradni.
Nem vagyunk szakadárok, nem vagyunk szélsőségesek, és nem vagyunk terroristák. 25 éve folyamatosan demokratikus eszközökkel próbáltuk elérni azt, amiről mi azt gondoltuk, hogy jár nekünk, vagy amit megígértek nekünk. Nem akarunk semmi olyant, ami korábban nem adatott meg más, az Európai Unióban élő közösségnek. Hogy ezt nem értik vagy nem akarják megérteni Bukarestben az egy dolog, de nagyon meglep, hogy a közösségen belül is vannak, akik nem értik. Mindenesetre meglátjuk, a román állam meddig tud eljárni egy polgármester ellen, csak amiatt, mert használ egy szimbólumot, ami különben nem tiltott, és nem irányul senki ellen.
– A polgári pártot amiatt bírságolták meg, hogy júniusi rendezvényükön elénekelték a magyar himnuszt. A tiltakozó megmozdulásokon egyébként Ön is részt vett. Korábban mondta, hogy mindegyik erdélyi magyar szervezetnek megvan a maga szerepe, egyik mozgalmakat indít, a másik politizál. Lehet ezeknek a megmozdulásoknak eredményük?
– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne versenyeztessük az eszközöket. Tekintsünk ezekre úgy, hogy kiegészítik egymást. Gyakorlatilag minden élethelyzetben, minden politikai konjunktúrában használni kell azt az eszközt, ami akkor éppen a leghatékonyabb. Vegyesek az érzelmeim az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban, mert – a himnuszéneklés kapcsán – egyrészt éreztem egy közösségi szolidaritást, de mégis csalódott vagyok, mert azt gondolom, nemcsak ötezer ember ingerküszöbét kellene elérje, hogy itt embereket zaklatnak, büntetnek, mert éppen elénekeljük a himnuszt.
Elvártam egy olyan várostól, ahol negyvenezer magyar él, hogy legalább tízezren kimenjenek az utcára. Az a tisztességes, ha ezt kimondom az én választóimnak is: több szolidaritásra van szükség, mert lehet, hogy ma úgy érezzük, nem rólunk szól, hogy valakit megbüntettek, mert elénekelte a himnuszt, de lehet, hogy holnapután már rólunk fog szólni. Lehet, hogy később közvetlenül a mi életünket érinti egy olyan döntés, ami annak a következménye, hogy most nem voltunk elegen az utcán.
Sokan voltunk, de nem elegen. Például Szent György Napokon egy-egy koncerten több tízezer ember gyűl ki a térre. Amikor a színpadról láttam a végtelen tömeget, mindig az fogalmazódott meg bennem, hogy mikor fogunk vajon a saját jogainkért ugyanennyien kimenni az utcára? Azt látom, nem mindenkiben tudatosul, hogy a napi döntéseinkkel mi írjuk meg a gyerekeink és az unokáink jövőjét. Ezt már nem lehet a szüleinkre fogni.
– A nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják a jogtiprásokról. Van eredménye?
– Nekünk minden alkalommal, amikor egy magyart megbántanak, szét kell azt kürtölnünk a nagyvilágban. Más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is ezt teszik, és azoktól kell tanulnunk, akik ebben jobbak. De ha már arról beszélek, hogy csalódott vagyok, amiért csak öt–hatezer ember vonult ki a térre, azt is furcsállom, hogy miközben Romániában valakit megbüntetnek a magyar himnuszért, én nem hallottam arról, hogy a budapesti tüntetők közül valaki szolidarizált volna a székelyekkel.
Mi ezekben a kérdésekben több szolidaritást várunk el a magyar kormánytól, de úgy tűnik, hogy annyira el vannak foglalva a belső konfliktusokkal, egymással, hogy már nem marad energiájuk odafigyelni ránk (interjúnk a magyar külügyminisztérium állásfoglalásának közzététele előtt készült – szerk. megj.).
– Folytatódnak-e februárban az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet egykori elnöke, Allen Kassof által kezdeményezett magyar–román egyeztetések?
– Amikor amiatt bíráltak, hogy Kassof közvetítésével leültünk tárgyalni, azt mondtam, bárki jön és egy asztalhoz ülteti az erdélyi magyar és a romániai román politikusokat, el fogok menni, mert még mindig jobb, ha velünk tárgyalnak rólunk, mint ha ezt nélkülünk teszik, vagy nem is tárgyalnak rólunk. Ha lesz ennek folytatása, azon részt kell venni.
Egyértelmű, hogy belépünk egy új korszakba, és nem tudjuk még, mit hoz. Előlegezzük meg a bizalmat az új államelnöknek, nézzük meg, a következő hónapokban történik-e valami. Johannis bejelentette, hogy különböző pártokkal kezdeményez tárgyalásokat szociális, egészségügyi, tanügyi témákról. Próbáljuk meg elérni, hogy a román pártokkal való egyeztetések napirendjén szerepeljen a kisebbségek kérdése is.
– Az RMDSZ mit tud tenni ellenzékből? Mi lesz az autonómiastatútum sorsa?
– Ellenzékből egyszerűbb felvetni a román–magyar társadalmi szerződés kérdését. Ez nem kormányzati probléma, nem az RMDSZ-ről és valamelyik román pártról, hanem az RMDSZ-ről és az összes román pártról kell szólnia. Ezért is lehetne ebben Johannis partner. Ez most jó lehetőség, próbáljuk meg felvetni, hogy legyen egy román–magyar társadalmi szerződés, ami arról szól, hogy kiveszik a magyar kérdést a kampányokból, a román pártok nem próbálnak meg szavazatokat szerezni azzal, miként viszonyulnak egy magyar ügyhöz.
Az a tapasztalatom, hogy ebben az országban évekig nem történnek meg dolgok, és aztán hirtelen egyik napról a másikra igen. Lehet, hogy a mi ügyünkben is vannak kérdések, amikkel évekig kínlódunk, és aztán mégis sikerül megfelelő megoldást találni rájuk. Gyógyíthatatlan optimista vagyok. Az autonómiastatútum sorsáról az a véleményem, hogy függetlenül attól, hogy kormányban vagy ellenzékben politizálunk, ahogy a szövetségi elnök is mondta, tavaszig be kell nyújtani.
– A helyi románsággal tudnak-e konstruktív párbeszédet folytatni?
– Azokkal, akiket Ceauşescu a nyolcvanas években azért küldött ide, hogy véghezvigyék az etnikai arányok megváltoztatását, nem igazán látom, hogyan tudnánk megegyezni, holott folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Amíg a románság közképviseletét kisajátítják, nem látom, hogy tudna velük bárki kiegyezni. Lehet bennünk nagyon jó szándék, leülhetnénk beszélgetni ezerszer is, de ők gyakorlatilag tagadják a létünket, a Székelyföld, a székelység létét. Sajnos kiszorítják a román társadalom peremére azokat, akik megpróbálnak normális kapcsolatot kialakítani velünk, és ez a nagy probléma.
Egy nemrég készült tanulmányból kiderült, hogyha Ceauşescu uralma még négy-öt évet tartott volna, a nyolcvanas években elindított betelepítési hullám sikeressé válik, és ma Sepsiszentgyörgy román többségű város lenne. Akik a nyolcvanas években azért jöttek ide, hogy ezt végrehajtsák, frusztráltak, mert nem sikerült.
Ugyanakkor továbbra is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy megszólítsuk a helyi románságot, és világossá tegyük azt, hogy a régióban élő emberek érdeke közös, nemzetiségtől függetlenül. Fontos, hogy a Székelyföldön és Erdélyben ne az etnikai dominancia, hanem az etnikai méltányosság legyen a régió jövőjének alakulása tekintetében az egyik legfőbb szempont.
– Nemrég ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, és kitűzte a jövő évi tisztújító kongresszus időpontját, ami egyben a jelöltállítás kezdetét is jelenti. Az egyik megyei RMDSZ-szervezet már jelöltet is állított. Elfogadna egy jelölést az RMDSZ elnöki tisztségére?
– Nem fogadnék el, mert szeretem a munkám, hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok, ugyanakkor elsősorban a székelyföldi régió problematikájára koncentrálok. Az én szövetségi elnökjelöltem Kelemen Hunor, akinek egyetértek a politikai vonalvezetésével, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mandátuma alatt a szövetség megújuljon és megerősödjék.
Azt kell belátni, hogy a Székelyföldön az érdekvédelmi szervezetnek is mások a lehetőségei és feladatai, mint azon kívül. Az RMDSZ-en belül is olyan struktúrát kell teremteni, ami ezt a sajátszerűséget tükrözi. Sajnos Erdély más területein élők ezt a dolgot nem mindig értik, és már most úgy érzik, hogy az RMDSZ túlzottan Székelyföld-centrikus, holott ez szerintünk egyáltalán nem így van. Ezeket a belső ellentéteket kezelnünk kell, hogy ne gyengítsük, hanem erősítsük egymást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Bíró Zsolt: Jó úton jár a Magyar Polgári Párt
Év végi sajtótájékoztatóján összességében tekintve 2014-et sikeres esztendőként értékelte Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. – 2012- ben a szakadék szélén volt a Magyar Polgári Párt, de sikerült megkapaszkodnunk, 2013 elsősorban erről szólt, és nyugodtan mondhatom, elindultunk felfele. 2014 tulajdonképpen igazolta politikánk helyességét. 2014 választási év volt, és ebből a kontextusból kell a történéseket vizsgálnunk: itthon európai parlamenti választások és elnökválasztás volt, és ugyancsak 2014-ben adatott meg először az a lehetőség, hogy magyar állampolgárokként beleszóljunk a magyarországi választásokba, és Budapesten, a nemzet házában olyan parlament állt fel, amelynek legitimitása az egész Kárpát-hazára kiterjed. Szabadkán, Pozsonyban, Marosvásárhelyen éppúgy szavaztunk, mint Budapesten. Mindeközben az MPP által meghirdetett értékpolitikát képviseltük – jelentette ki az MPP elnöke.
A magyarországi választásokról szólva hangsúlyozta, hogy önerőből vették ki a részüket mind a honosítási folyamatból, mind a regisztráció segítésében, és a szavazási procedúra lebonyolításában is próbáltak segítséget nyújtani ott, ahol erre igény volt.
Az európai parlamenti választások határozták meg elsősorban az MPP belpolitikai cselekvéseit, mondta az elnök: az év elejétől elkezdődtek az egyeztetések az RMDSZ-szel. Azt, hogy az MPP-nek nemcsak az sikerült, hogy egy asztalhoz üljön az RMDSZ-szel, de egy nemzetpolitikai célokat rögzítő tárgyalás során egyezséget is aláírtak, egyértelmű sikernek nevezte az erdélyi magyar jobboldal és az MPP életében.
Az államelnök-választáson Bíró Zsolt szerint az erdélyi magyarok szavazatai visszaigazolták a Magyar Polgári Párt álláspontjának helyességét, azt, hogy magyar szempontból nincs tétje az első fordulónak, illetve, hogy a második fordulóban a jobboldal jelöltjét kell támogatni. Az erdélyi magyarok nagyobb számban vettek részt az elnökválasztás második fordulójában, mint az elsőben, amikor az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje próbálta megszólítani őket.
– Amikor két magyar jelölt versengett az első fordulóban, sokkal kevesebb magyar ment el szavazni, mint a második fordulóban, amikor tétje volt a választásnak, és annak ellenére, hogy nem volt magyar jelölt, a választópolgárok elmentek és egyértelműen a jobboldal jelöltjét választották meg.
Az MPP elnöke kijelentette: azokban a kérdésekben is a párt álláspontja igazolódott be, amelyben nem értettek egyet az RMDSZ-szel. – Az RMDSZ is belátta, hogy nincs mit keresnie egy nacionalista politikát folytató baloldali kormányban. Amikor nincs demokrácia, nincs jogbiztonság Romániában, össze kell zárnunk sorainkat, együtt kell működnünk a nemzetpolitika területén.
A következő hónapok fontos feladatának nevezte, hogy a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetnek, amelyet az RMDSZ-szel közösen dolgoztak ki, olyan változatát alakítsák ki, amelyet a legszélesebb konszenzus övez az erdélyi magyarság körében. – Bízom benne, hogy az RMDSZ ígéretének megfelelően ez a törvénytervezet a román parlament elé kerül, és bízom benne, hogy egy olyan változat lesz, amely a lehető legszélesebb konszenzust élvezi. A következő napok kihívása elsősorban ennek a tervezetnek a véglegesítése lesz – jelentette ki.
A 2014-es év sikerének nevezte azt is, hogy ebben az évben vált a FUEN tagjává az MPP, mert ezáltal lehetőségük nyílik kapcsolataik szélesítésére és a külpolitikai lobbitevékenység elindítására, ami az elmúlt 25 esztendő egyik legnagyobb hiányossága volt az erdélyi magyar politizálásban.
Bíró Zsolt az MPP 2015. évi nagy feladatának a többi erdélyi magyar politikai erővel való együttműködés lehetőségének keresését, illetve a 2016-os választásokra való felkészülést nevezte, hogy az MPP ütőképes alternatívát jelentsen, és meg tudják szólítani azokat a választókat is, akik távolmaradtak a választásoktól.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A székely agora
Nem akármilyen élménnyel feltöltődve jöttünk haza a himnuszéneklésről. Kölcsey verse ugyan remekmű, a magyar nemzeti himnusz zeneileg is páratlan, de ezúttal ennél is sokkal többet jelentett azok számára a közös éneklés és hittétel, akik egyre növekvő számban részt vettek az ötszöri tömeges fellépésben. Sepsiszentgyörgy polgárai, a máshonnan idelátogatók ismét jól vizsgáztak közösségi összetartásból, emberi szolidaritásból és nemzeti önérzetből. A sajtó rajta tartotta ujját a közéleti esemény pulzusán, és híven tudósított annak céljáról, mondanivalójáról és hangulatáról, a város sokat látott központi tere pedig ismételten amolyan agorává vált, a közakarat kifejezésének nyújtott megfelelő színteret. 
A decemberi évfordulóval egybecsengően, annak tartalmára mintegy ráerősítve, egy olyan sérelem elleni békés tiltakozás bontakozott ki szemünk előtt egy hét napjaira elosztva és egyre fokozódó erővel, mely ama rendszerváltó decembert juttatta eszünkbe, s mely egy másik váltás, egy botrányossá vált kisebbségpolitikai rendszer sírját áshatja meg a folytatás rendjén. Márpedig biztosra vehető, hogy lesz folytatása, nem marad, mert nem maradhat, pusztába kiáltott szó!
Ahogy a székely önösszeszedés előrehalad, ahogy egyre világosabbá válik, hogy közügyeink irányításával csak akkor lehetünk elégedettek, ha azokat magunk intézhetjük, és nem engedjük meg, hogy bajkeverők, embertelen céljaik szolgálatában, eszközembereket ültessenek a nyakunkba. Nos, ahogy e mozgalom egyre átfogóbb lesz, és egyre nagyobb támogatottságnak örvend, úgy jutunk közelebb önmagunkhoz, a székelység ama polgári énjéhez, melynek különben mélyre nyúló történelmi gyökerei vannak.
A valamikori nemzetgyűlések visszhangját is érezni lehetett a sepsiszentgyörgyi és Székelyföld-szerte megtartott himnuszéneklési „szertartásokon”, s csak gratulálni lehet a kezdeményező és főszervező MPP-nek, valamint az RMDSZ székely szárnyának az összefogás felkarolásáért. A közvetlen demokrácia formái kelnek életre e kollektív gesztusokban, ismételten erőfelmutatás történt, s igazán eredeti módon.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mozgástér: kitöltés és növelés
A kelet- és közép-európai rendszerváltás negyedévszázados évfordulója kiváló alkalom a történelmi számvetésre. Mert bár nem eldöntött, hogy mi is történt akkor, mekkora volt a külföldi titkosszolgálatok szerepe az eseménysorban, sokak számára az is kérdéses, hogy rendszerváltás történt-e, annyi biztos, hogy 1989 decemberében a magyar nemzet gyökeresen új történelmi helyzetbe került, amelynek fő jellemzője, hogy nagyságrenddel nagyobb lehetőség nyílt a saját közösségi sorsalakításra, mint korábban. Radikálisan megnövekedett a létező mozgástér, és lehetőség mutatkozott annak tágítására is.
Huszonöt év távlatából a legfőbb kérdés az, mennyire sikerült kihasználni a kínálkozó lehetőségeket a magyar szuverenitás, döntéskör, önkormányzás szélesítésére, és mennyire sikerült bejátszani azt a mozgásteret, amit a történelem 1989 december 22. után kínált számunkra.
Mit rontottunk el?
Ha abból indulunk ki, hogy egy kakaskodó prefektus bírságol a magyar himnusz eléneklése miatt, majd politikai kabaréba illő önellentmondó nyilatkozatokba keveredik az „éneklés” és az „intonálás” témájában, vagy ugyanez a prefektus azzal fenyegetőzik, hogy példásan megbünteti azokat a székelyeket, akik gyászlobogót tettek ki december elsején, miközben maga is jelzi, nem tudja, hogy milyen törvény alapján fog eljárni, akkor már ennyiből is érezhetjük, hogy a helyzetünk nem sokkal jobb, mint negyed évszázada, a forradalomnak álcázott puccs után. Jóllehet, a bukaresti hatalom tartózkodik a tömeges erőszak bevetésétől (marosvásárhelyi pogrom, bányászjárás), de a törvényesség, a jogszerűség továbbra sem hatja át az állami szervek működését, a jogszolgáltatás továbbra is az etnikai megfélemlítés eszköze, a román hatalom pedig legerősebb bástyánkat, a Székelyföldet ostromolja.
Mit rontottunk el? Mit lehetett volna másképp csinálni?
Az eltelt két és fél évtized azt jelzi, hogy amit a decemberi felbuzdulás után elértünk az iskolák szétválasztásával, nagyjából azzal is maradtunk. Akadt ugyan még néhány szerencsés eset, de a decemberi-januári fait accompli ereje nagy volt. Ahol totojáztak – mint például a temesvári Magyar Ház esetében –, ott jellemzően ma is a bitorlók az urak. S akkor nem szóltunk azokról az esetekről, amelyek önfeladásunknak „köszönhetők”, mint a román állami fennhatóság alá átjátszott zilahi Wesselényi kollégium vagy a gyulafehérvári teológia. De mindez nem érinti a legfontosabb kérdéseket: a közjogi viszonyokat, közösségünk kollektív jogait, az erdélyi magyar önrendelkezést. Mert bármit is állít Ion Iliescu és Frunda György, ha valamennyi iskolát, egyházi ingatlant, erdőt és földet visszakaptunk volna, az sem jelentene kulturális autonómiát, azaz szuverenitástranszfert a bukaresti hatalom részéről az erdélyi magyar közösség demokratikusan megválasztott elöljáróságának irányába. Területi autonómiát meg végképp nem.
„Népek akarata”
Nagy balszerencséje volt az erdélyi magyarságnak, hogy a megszerveződő magyar érdekképviselet élére olyan ember került, aki bár köztiszteletben állt és egyértelmű politikai-intellektuális tekintélynek örvendett, képtelen volt magyar koordinátarendszerben gondolkodni, tudatilag bemérni a távlatokat, a létesélyeket. Mindig fontosabb volt neki a várható román reakció, mint a magyar közösségi tudat esetleges sérülése. Az állítás igazolására elég elolvasni a szóban forgó vezető, Domokos Géza 1990. augusztus 30-i nyilatkozatát. Az RMDSZ elnöke szépen felmondta a román történelemhamisító propagandaszlogeneket a „népek akaratának semmibe vételéről” (igen, így többes számban!), sőt, képes volt azt állítani, hogy a magyarok már akkor tudták, hogy ez nem igazságos rendezés. És nem arra célzott, hogy nem ítélték egész Erdélyt Magyarországnak. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar honvédeket virágszőnyeg várta, a felszabadultak olyan közösségi katarzist éltek, amelyből lelki táplálékot meríthettek a kommunista diktatúra idején is. Az már csak hab a tortán, hogy Domokos „erőszakos, önkényes döntésnek”, „diktátumnak” nevezte a két fél által kért, elfogadott és jelentősebb fegyveres incidens nélkül végrehajtott, tökéletesen szabályszerű nemzetközi döntőbíráskodást.
A domokosgézai szabotázs miatt újabb három évnek kellett eltelnie, míg az RMDSZ eljutott oda, ahová Kós Károly 1921-ben: a nemzeti önkormányzás, az autonómia követelésének programba vételéhez.
 Határok és garázdák
Kezdettől világos volt: a soviniszta propagandával ópiumozott román politikumtól semmi jót nem várhatunk, egyetlen távlati esélyünk Erdély kérdésének nemzetköziesítése, a nemzetközi rendezés kikényszerítésére való törekvés – minden törvényes eszközzel. Ilyen alapállású politikát az RMDSZ egyáltalán nem folytatott soha: legfeljebb bátortalan kísérlet történt ez irányban a szervezet autonomistának mondható két-három évében, 1993 és 1995 között, amikor az RMDSZ jogsérelmeink és követeléseink egy részét összefoglaló memorandumot készített Romániának az Európa Tanácsba való felvétele kapcsán, félmillió aláírást gyűjtött össze a saját tanügyi törvénytervezete mellett. De sem a memorandum, sem a törvénytervezet nem épült az autonómiára, másrészt a két akciót nem kísérte kellő erejű nemzetközi propaganda, az ET-felvétellel kapcsolatban pedig nem mondta ki a szervezet egyértelműen, hogy ha nem teljesülnek a memorandumban foglaltak, akkor NEM támogatja az ország ET-felvételét.
Románia EU-csatlakozása kapcsán – amely az ET-felvételnél sokkal nagyobb súlyú kérdés volt –, már fel sem merültahatározott feltételszabás. Sőt, az RMDSZ programba vette Románia uniós csatlakozásának támogatását, mintha ettől bármi jó is várható lett volna. Sokan, Frunda Györgytől Dávid Ibolyáig attól sem riadtak vissza, hogy azt sejtessék, azEU maga a kisebbségjogi Kánaán, Trianon jóvátétele, a határok légiesítésének hazug mítoszával tévesztették meg az embereket. „Megfeledkezve” arról, hogy a határnak nemcsak az a funkciója, hogy ott határátkelőket lehet létesíteni és azokat lebontani, hanem az jelöli ki térben, mekkora területen garázdálkodhat a szlovák, a szerb és a román államhatalom a magyar történelmi országrészek, magyar javak és a magyar közösség felett. Mert ezt is ki kell mondani: az idegen uralom alá kényszerített magyarságnak 1989 óta kettős gyarmatosítást kell elszenvednie: nemcsak a globalista gyarmatosítást, hanem a centralista-etatista román, szlovák és szerb állam gyarmatosító törekvéseit is.
A fehér könyv üres oldalai
A kétezres évek második felében Markó Béla nem átallotta győzelemként jelenteni a kongresszusnak, hogy az RMDSZ két fő célkitűzéséből – Románia EU-csatlakozásából és az autonómiából – egy megvalósult, maradt a másik, amit ki kell küzdeni. Magyarán sikernek állította be az utóbbi negyed évszázad legnagyobb kudarcát, azt, hogy a magyar fél nem volt képes előnyt kovácsolni Magyarország korábbi uniós tagságából. S mielőtt még a felelősséget teljes mértékben áthárítjuk Gyurcsány Ferencre, aki 2005. szeptember 26-án kétségkívül betetőzte a magyar önsorsrontást és akinek a javaslatára az Országgyűlés feltétel nélkül kimondta Románia EU-csatlakozásának támogatását, hadd jelezzük, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása által teremtett hamis látszat legalább annyit nyomott a latba az uniós csatlakozás kérdéskörében.
Mikor adódik újabb lehetőség, hogy a magyar diplomácia nyomás alá helyezze a román hatalmat? Különösen fájó a kérdés most, amikor Románia engedelmes bábja a pusztító világerőnek és az Egyesült Államoknak, azaz a globális háttérhatalomnak, míg Magyarország tágítani igyekszik nemzeti mozgásterét, igencsak rángatja a globalista pórázt, és jelentős a kockázata annak, hogy rajta statuálnak példát a többiek elrettentésére.
Ennyit a mozgástértágításról.
De a mozgástér-kihasználás tekintetében sem túlságosan jó helyzet. A sors úgy hozta, hogy a MISZSZ színeiben jelen lehettem az RMDSZ 1990. februári prekongresszusa utáni első elnökségi üléseken, amikor a programba vett egyik lényeges projekt az erdélyi magyarság jogsérelmeit számba vevő és rendszerező „fehér könyv”-sorozat összeállítása volt. Ez azóta is késik. E címszó alatt egyetlen kérdés került feltárásra: a Maniu-gárdisták 1944-es vérengzése. A folyamatos jogsértések feldolgozása és rendszerezése azóta is várat magára.
Megnyílt a lehetőség a társadalomépítésre, magyar házak létesítésére, népfőiskolák működtetésére, a magyar öntudat szervezett regenerálására. Ezt igen kis mértékben használja ki a legnagyobb anyagi erővel rendelkező érdekképviselet, sőt, van ahol dezorganizálás, népbutítás, szellemi selejtimport folyik politikai és kulturális szinten egyaránt.
Teljesen abszurd helyzet, hogy miután megnyílt a lehetőség az anyanyelvhasználatra egy sor vegyes lakosságú településen, egy szimbolikus helyszínen, Marosvásárhelyen „tiltakozásképpen” kezdtek a tavalyi esztendőben a magyar tanácsosok magyarul beszélni.
Ellenoffenzíva
A román hatalom magyarellenes offenzívája (Mikó-ügy, székely zászló és Himnusz-ügy) világossá teszi, hogy új alapokra kell helyezni az erdélyi magyar politikát. Kató Béla és Antal Árpád e kérdésben megejtett radikális felszólalásai iránymutatók. A megbüntetett MPP-vel való pártsemleges sepsiszentgyörgyi szolidaritás példaértékű. Közös magyar nemzetstratégiára van szükség, cselekvési egységre román–magyar viszonylatban. Aktív külpolitikára, elnyomottságunk nemzetközi propagálására, jogos követeléseink népszerűsítésére, társadalomszervezésre, nemzeti kataszterre, erdélyi magyar parlamentre.
Képes lesz-e meghallani az idők szavát a pártosodott erdélyi magyar elit?
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A magyar-magyar verseny várható alakulásáról
Akik valamennyire is figyelemmel kísérték az erdélyi magyar politikai élet elmúlt huszonöt esztendejének történéseit, és nem tartoznak/tartoztak sem a „szövetség” belső vezető köreihez, sem a körülötte kialakult klientúrához, azaz egzisztenciálisan nem kötődnek a szervezethez, azok előtt világos, hogy az RMDSZ nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Az árulásnak ára van
Erre leghamarabb azok jöttek rá, akik a 90-es években kidolgozott önkormányzati modell legelkötelezettebb hívei voltak, s akik, miután rádöbbentek arra, hogy az RMDSZ belülről megreformálhatatlan, az örökös kudarcra ítélt belső ellenzéki szerepet feladva új pártokban és szervezetekben keresték az erdélyi magyar politika megújításának lehetőségét. Minderre igencsak szükség mutatkozik, hisz amióta az RMDSZ vezetői pártként – a román versenypártok egyikeként – működtetik a szervezetet, azóta inkább Bukarest akaratának érvényesítőiként lépnek fel helyi szinten, mintsem az erdélyi magyar jogkövetelések képviselőiként a román hatalommal szemben. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy az RMDSZ sem az autonómia, sem az oktatás – lásd az önálló, állami, magyar tannyelvű tudományegyetem, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata stb. –, sem a gazdaság terén nem tud egyetlen számottevő eredményt felmutatni. Köztudott: kormányból – erre törekszik az RMDSZ 1996 óta folyamatosan, méghozzá mindenáron –, bizony nem lehet a kormányzati döntések bírálóiként fellépni. S a kormányzásnak feltételezhetően megvolt eddig is, s meglesz ezután is az ára.
Kövér: az RMDSZ „bolsevik gyökerekből táplálkozik”
Hasonló volt az RMDSZ megítélése a Fideszen belül is. Kövér László, a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa alig két és fél évvel ezelőtt így vélekedett: „Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. (…) Más kérdés, hogy mint a Baltikumtól a Balkánig terjedő posztszovjet térség leghosszabb időt kormányon töltött pártjának, azaz az RMDSZ-nek a román politikai elithez sikeresen integrálódott „főtisztjei” felelősek az erdélyi magyarság drámai fogyásáért, gazdasági és társadalmi elsúlytalanodásáért és politikai jogainak folyamatos kétségbe vonásáért, megnyirbálásáért, az autonómia célkitűzésének elsikkasztásáért. (…) Az elszakított nemzetrészek politikusainak egy része az otthoni pozíciószerzés, a csip-csup alkuk és előnyök oltárán feláldozta a nemzet stratégiai céljait és egységét.” Mindezt a Magyar Hirlapban 2012. július 9-én megjelent interjúban mondta az Országgyűlés elnöke. Nem hiszem, hogy akkorát változott volna az RMDSZ az utóbbi két és fél esztendőben, hogy a Kövér által mondottak ma már ne lennének érvényesek.
Kurucok és labancok, autonomisták és kollaboránsok
Már-már közhelynek számít, hogy az erdélyi magyar politikában tagadhatatlanul meglévő törésvonal a kurucok és a labancok, a radikálisok és a mérsékeltek, az autonomisták és a kollaboránsok, az elvi politikát követők és a román hatalomba beépülők között húzódik.
Amiként az sem lehet kétséges, melyik oldalhoz tartozik az RMDSZ. Van-e alternatívája a román politikai elithez sikeresen integrálódott RMDSZ-nek? Van is, meg nincs is. Mert párt az még lenne, mindjárt kettő is, csakhogy azok ereje, társadalmi beágyazottsága, támogatottsága egyelőre nem kielégítő, ahhoz semmiképpen sem elegendő, hogy valódi alternatívaként tekintsünk rájuk.
Van-e élet az RMDSZ-en kívül?
Az RMDSZ-en kívül is van élet – hangoztatták annak idején azok, akik állításuk igazolásaként megalapították előbb a Magyar Polgári Pártot, majd az Erdélyi Magyar Néppártot. Arra azonban maguk sem számítottak, hogy ennyire tekervényesnek bizonyulhat az út, ami korábban egyenesnek tűnt. Miután – elsősorban a Tőkés László és Szász Jenő közötti személyes ellentétek miatt – az erdélyi magyar nemzeti oldal két részre, két pártra szakadt, szinte előrevetíthető volt a választásokon való gyenge szereplésük. A két említett párt 2012-ben összesen nem gyűjtött annyi szavazatot, mint amennyit a 2008-as helyhatósági választásokon az MPP egyedül.
Az azóta eltelt évek alatt tovább tartott a jobboldali erők egymásnak feszülése. Az MPP önfeladó módon az RMDSZ-hez simult, annak amolyan segédcsapataként működött, míg az EMNP ugyan három választáson is indult, de egyiken sem sikerült olyan eredményt elérnie, aminek alapján megkerülhetetlen erővé válhatott volna.
A kiegyezésnek nincs alternatívája
Az utóbbi hónapokban azonban mintha megmozdult volna valami: előbb az EMNP azóta lemondott elnöke ismerte be, hogy talán kellően át nem gondolt, elhamarkodott lépés volt a pártalapítás, majd, igaz, csak középvezetői révén, az MPP is mintha hajlandónak mutatkozna a sorok rendezésére, amelyre a jelenlegi helyzetben a pártfúzió tűnik a legalkalmasabbnak.
Mindenesetre ideje lenne új fejezetet nyitni az erdélyi jobboldali politizálásban. Az utóbbi hónapok politikai fejleményei azt bizonyítják, hogy az RMDSZ képtelen – tán szándékában sincs – az erdélyi magyar nemzeti közösséget szolgálni, legfőbb céljaiért kiállni. Ezért szükség van egy hatékony, a nemzeti, polgári értékrendet követő, aszerint működő erdélyi magyar jobboldali pártra.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma

Pótolhatatlan harcost vesztett a székely ügy
Az olaszországi Dél-Tirolban sízéssel töltött vakációja alatt tragikus hirtelenséggel hunyt el szerdán Márton Zoltán, Makfalva polgármestere. Az alig 46 éves elöljáró temetésének helyszínéről és időpontjáról még nem tudni pontosat. Barátai, tisztelői állítják: távozása pótolhatatlan veszteség a székely ügy és Székelyföld számára.
Márton Zoltán családjával és néhány barátjával töltötte szabadságát Olaszországban, egy dél-tiroli síparadicsomban. Itt érte a halál szerdán a déli órákban. Értesüléseink szerint az elöljáró sízés közben csúnyán elesett, amelynek következtében leállt a szíve. A helyszínre kiszállt orvosok megpróbálták újraéleszteni, de ez csak rövid időre sikerült, Márton Zoltánt még a helyszínen halottá nyilvánították. Bár az olasz ügyészek lezárták az esetet, a halál pontos okát kiderítő orvostani szakértői vizsgálatokat a tervek szerint csütörtökön végezték el. Szerda este egy halottszállító cég autója elindult Székelyudvarhelyről Olaszországba, Márton Zoltán földi maradványaival valószínűleg vasárnap érnek haza, a szállítási költségeket egy székelyföldi szakmai szervezet fedezi.
Ki volt Márton Zoltán?
A barátainak Dönciként ismert és szólított Márton Zoltán 1968-ban született Marosvásárhelyen, a jászvásári egyetemen szerzett mérnöki oklevelet, majd házassága révén Szovátára került, ahol rövid ideig tanárként dolgozott, majd Bíró István mellé került, akinek halála után 1999-ben ő vette át a fürdővárosban működő Teleki Oktatási Központ (TOK) igazgatását, amelyet 2012-ig végzett. Virág György megyei tanácselnök idejében két évig az RMDSZ színeiben Maros Megye Tanácsának testületi tagja is volt. Időközben elvált, és a Makfalva községhez tartozó Csókfalván vásárolt egy kis kúriát, ahová kiköltözött élettársával, akivel közösen három gyermeket neveltek a Szent Ferenc Alapítvány szovátai otthonából. 2012-ben Makfalva község polgármesterévé választották, a Magyar Polgári Párt színeiben egyedüliként Maros megyében. Évek óta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke volt, tavaly nyáron a nyárádszeredai Csíki Sándor halála után ő vette át Marosszék Székely Tanácsának vezetését.
Űr marad utána
Izsák Balázs, az SZNT elnöke gyerekkorától ismerte Márton Zoltánt, családi barátként végigkísérte egész életét. Dönci alaptermészete a rendkívüli derültség volt, erre próbálta embertársait is fordítani. Minden feladatot mosolyogva, csendesen vállalt és magabiztosan elvégzett, mindig lehetett rá számítani, többek között a tavalyelőtti makfalvi székely szekérkaraván megszervezését is rá lehetett bízni. Sosem kerülte a feladatokat és a nehézségeket, így elsőnek tűzte ki a székely zászlót is a makfalvi községházára, s habár tudatában volt annak, hogy ennek nyomán bűnvádi eljárást indíthatnak ellene, barátainak nyomatékosan, de derűsen kijelentette: sosem veszi le a lobogót, „legfeljebb bezárnak” – idézte fel Izsák Balázs, aki szerint óriási veszteség az SZNT számára Márton Zoltán halála fél évvel Csíki Sándor elhunyta után. Márton Zoltán nemcsak aktív vezetője volt a szervezetnek, hanem kezdeményezője is a 2003. évi székelyudvarhelyi fórumon.
Egyik legközelebbi munkatársának érezte Márton Zoltánt Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) egykori elnöke, ma tiszteletbeli elnöke. Szinte fiaként kezelte a tevékeny, megbízható, lelkes és felkészült fiatalembert, akit a Szülőföldön magyarul program szellemi megteremtőjének tart, és amelyet Márton Zoltán azóta is lelkiismeretesen vezetett. Megbízhatósága révén kiérdemelte azt, hogy Bíró István halála után átvehesse a szovátai TOK igazgatói tisztségét. Sokoldalúan képzett volt, minden körülmények között feltalálta magát, az autószereléstől a szervezésig bármit el tudott végezni, és lelke emberszerető volt. „Jó ember volt, ahogy a székely mondja” – összegzett Lászlóffy Pál, aki szerint szervezés terén pótolhatatlan embert veszítettek el. Márton polgármesterként is szép dolgokat valósított meg, de Lászlóffy mindig abban reménykedett, ahogy elöljárói megbízatása után Dönci visszatér az RMPSZ kötelékeibe.
Emberként és községvezetőként csupa dicsérő szavakkal illette Márton Zoltán személyét Péter Ferenc szovátai polgármester is, aki igencsak pozitív példának tartja azt, hogy egy nagyvárosi fiatalember kisvárosba, majd onnan falusi környezetbe költözött, és szerette ezt a létet. Péter Ferenc jól ismerte Márton Zoltán életét, aki a TOK vezetőjeként bizonyított és nagyszerű szervező volt. Polgármester-kollégaként sokat segítette őt új munkájában, és úgy érzi, Makfalva község „meg fogja sínyleni” Márton elvesztését.
Mindenkit megdöbbentett a halálhír
Mindig céljai voltak, és azokat követte, kitűnő, megértő, segítőkész kolléga volt, felkészült, intelligens, nagy tudású és békességre törekvő ember – így jellemezte szűkszavúan munkatársa, Vass Imre makfalvi alpolgármester az elhunytat. Az egész közösséget megdöbbentette szeretett munkatársuk és vezetőjük halálhíre – tette hozzá az alpolgármester, majd megígérte: Márton Zoltán temetésének pontos idejéről és helyéről idejében tájékoztatják a nagyközönséget a sajtó révén is.
Nemcsak a község lakosságát, hanem az egész Kis-Küküllő mentét, Maros megyét, Székelyföldet és Erdélyt, de sok magyarországi ismerősét is villámcsapásként érte a halálhír, a Székelyhon.ro oldalunkon szerda este közölt bejelentést néhány óra alatt több mint húszezren olvasták el.
„Egy embert a gátra!”
Az SZNT csütörtökön kiadott, szerkesztőségünkbe is eljuttatott nekrológjában búcsúzik Márton Zoltántól, akire „mindig lehetett számítani”: a Székely Majálist Makfalván szervezték, ugyanitt tűzték ki elsőként Marosszéken a székely zászlót, innen indult szekérkaraván a Székelyek Nagy Menetelésére, itt fogadták el elsőként Marosszéken az autonómia mellett kiálló önkormányzati határozatot, innen terjedhet el újra a székely öntudat, a székely hagyományok újjászületése. „Hirdesse a székely zászlók csúcsán fekete szalag: gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Hirdesse, hogy új katonákat, új védelmezőket keres a székelyek szabadságának üldözött zászlaja. Olyant, aki hittel, harag nélkül, de elszántan vállalja a küzdelmet, szellemi fegyverekkel felvértezve, mint Márton Zoltán. Gyászolunk, s keresünk közben valakit. Egy embert a gátra” – áll az Izsák Balázs által aláírt dokumentumban.
A Magyar Polgári Párt saját halottjának tekinti Márton Zoltánt – áll a párt nevében kiadott, Biró Zsolt elnök által aláírt közleményben. Márton az MPP-nek a 2008-as bejegyzése óta aktív tagja volt, 2012 júniusában szerzett polgármesteri mandátumot a marosszéki Makfalván, az MPP IV. Országos Tanácsán a párt alelnökévé választották.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Egységet szeretne Tőkés
Tőkés László EP-képviselő az erdélyi magyar politikai szervezetek stratégiai partnerségének a kialakítását, egy új erdélyi magyar egység létrehozását kezdeményezi. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint párbeszéd szükségeltetik a „Johannis-effektushoz” való alkalmazkodás, csatlakozás érdekében.
A brüsszeli honatya tegnap Nagyváradon fejtette ki álláspontját, mely szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti önrendelkezés iránt elkötelezett képviselőinek bátorságot kell venniük ahhoz, hogy a Románia megújulása irányába mutató „Johannis-effektus” szellemében párbeszédet kezdjenek, megegyezésre jussanak egymással a közös nemzeti érdekek és célok szolgálatában.
Tőkés László elmondta, az erdélyi magyarság a kommunista diktatúra 25 évvel ezelőtti megdöntése idején is és a tavaly novemberi elnökválasztáson is „a jó oldalon állt”. Emlékeztetett arra, hogy a magyar közösség elsöprő többsége Klaus Johannis jobboldali jelöltet támogatta az általa posztkommunistának tekintett Victor Ponta (szociáldemokrata) miniszterelnökkel szemben. Az elnök úgy véli, a 2015-ös évet a „Johannis-lelkiállapot” fogja jellemezni, és az erdélyi magyarokat is a rendszerváltozás folytatásának a szelleme vezérli majd. „Negyedszázad után ugyanaz a feladat. Nem volt elég legyőzni a kommunizmust, a posztkommunizmussal is fel kell venni a harcot” – fogalmazott a politikus. Tőkés László ugyanakkor sérelmezte, hogy az RMDSZ a rendszerváltozás évfordulóján csak saját megalakulása évfordulóját ünnepelte. Úgy vélte, a szövetség vezetői a hőskor felidézésével akarják legitimálni jelenlegi politikájukat. Arra emlékeztetett, hogy maga is alapítója volt az RMDSZ-nek, mely az elmúlt 25 évben alaposan megváltozott. „Ez az RMDSZ nem az az RMDSZ” – jelentette ki. Végül az EP-képviselő felidézte: Klaus Johannis a normalitás országának a megteremtését tűzte ki céljául. A többség és a kisebbség kapcsolataiban is normalitásra lenne szükség. „Nem lehet normalitás a gyűlöletkeltés” – utalt a székelyföldi prefektusoknak a magyar és a székely jelképek elleni fellépésére. „A román szabadság nem lehet teljes az erdélyi magyarság, a székelység szabadsága nélkül” – jelentette ki Tőkés László.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kérdéses az erdélyi magyarok összefogása
Erdélyi politikai elemzők nem tartják valószínűnek, hogy 2015-ben megegyezhetnek egymással az erdélyi magyar politikai szervezetek. Stratégiai partnerségük kialakítását és új erdélyi magyar egység létrehozását Tőkés László kezdeményezte pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Bakk Miklós politológus szerint az erdélyi magyar pártok összefogása továbbra is morális fogantatású eszme marad. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI kérdésére felidézte: a javaslat többször is megfogalmazódott az elmúlt évek során, egyszer pedig intézményesítési kísérlet is felsejlett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum formájában, de az is rövid életűnek bizonyult.
Bakk Miklós úgy látja, hogy az összefogásra való képtelenség oka a pártok kisebbségi, etnikai jellegében keresendő. „Versenylogikájuk ezért az erdélyi magyar szavazóbázis egymás közötti újrafelosztására és nem annak valamilyen – más szavazók irányába mutató – bővítésére irányul" – magyarázta a politológus.
Megállapította: az összefogást mindig az szorgalmazza, aki a magyar-magyar versenyben vesztésre áll. A BBTE tanára szerint az erdélyi magyar-magyar versenyt jelenleg az is élezi, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilépett a kormányból, és ellenzéki szerepét alakítva azt fontolgatja, hogy változtasson az erdélyi magyar társadalmat demobilizáló eddigi attitűdjén. Elképzelhető, hogy a jövőben olyan mozgósító eszközökkel is élni kíván, amelyeket az utóbbi évtizedben az ellenzéke szorgalmazott. Ezek sorában a tüntetésszervezést említette.
„A verseny most már nem csupán az autonómia céljának hiteles képviseletéért, hanem a mobilizációs újításokért is folyik" – fejtegette Bakk Miklós. Hozzátette, talán a közös vitafórumok megteremtése lenne a reálisabb cél, de ezt a civil társadalom és a média tudná kikényszeríteni az erdélyi pártokból.
Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója azért nem látja valószínűnek az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek megegyezését, mert semmilyen kényszerítő tényező nem tereli őket a megegyezés felé. Az MTI-nek nyilatkozva hozzátette, legközelebb 2016 nyarán tartanak választásokat Romániában, de azok önkormányzati választások lesznek, amelyeken a magyar pártok általában versenyeznek egymással.
A szociológus azért tartaná szükségesnek „valamiféle közös platform" kialakítását, hogy ezáltal ki lehessen iktatni a versenyhelyzet káros hatásait. Megemlítette, 2012-ben a kolozsvári önkormányzatban is elveszett egy magyar mandátum a magyar-magyar verseny miatt.
Horváth István szerint a kis pártokat az a tényező is az összefogás fele tereli, hogy egyre nehezebben tudják biztosítani a finanszírozásukat, de „a labda az RMDSZ térfelén van, a szövetség pedig egyelőre kivár". Ezt azzal magyarázta, hogy a szövetség áprilisban tartja a tisztújító kongresszusát, és elkezdődött a belső hatalmi körök átalakulása. Az elemző úgy látja, amíg ez a folyamat be nem fejeződik, az RMDSZ-nek aligha jut arra energiája, hogy a vele versenyző kis pártokkal is foglalkozzék. A szociológus a megegyezés ellen ható tényezők között említette, hogy a felek hosszú ideje ellenfélként határozzák meg egymást, a megegyezési kísérletek pedig rendre kudarcba fulladtak.
Az erdélyi magyar politikai közéletet az RMDSZ uralja, amely az utóbbi választásokon a magyar szavazatok mintegy 85 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ ellenzékeként megalakult Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a fennmaradó 15 százalékon osztozik. Hat továbbá az erdélyi magyar közéletre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Utóbbi a székelyek közképviseleti szerveként határozza meg magát. MTI
Erdély.ma

A párbeszéd esélye
Gyakorlatilag visszhang nélkül maradt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének pénteki felhívása, amelyben új magyar egységet, az erdélyi magyar politikai szervezetek autonómia iránt elkötelezett képviselőinek együttműködését javasolta.
Az erdélyi magyar alakulatok nem reagáltak a felvetésre, az Erdélyi Magyar Néppárt a közelgő tisztújító kongresszusra készül, az RMDSZ szintúgy, az MPP talán önmagát keresi, így mindössze a politikai elemzők figyelmeztettek: többrétű okok miatt kevés az esélye annak, hogy létrejöjjön a magyar összefogás. Kérdés viszont, hogy ez esetben milyen új mobilizációs eszközöket vetnek be a magyar politikai vezetők, azzal ugyanis választásról választásra szembesülnek, hogy egyre kevesebb szavazópolgárt tudnak megszólítani, és mind nagyobb azok tábora, akik eltávolodtak a közélettől. Talán az együttműködés, valamiféle olyan akcióegység bírhat még némi mozgósító erővel, mint amilyen a székelyek nagy menetelésekor megmutatkozott 2013 októberében. S hogy szükség lehet még az ilyetén együttes fellépésre, azt bizonyítják Victor Ponta meglehetősen szorult helyzetbe került miniszterelnök azon kijelentései is, melyekkel az előrehozott választások ellen érvelt: ezek szerint ugyanis előbb konszenzusra kellene jutni az alkotmány, a választási törvény módosítása és az ország közigazgatási átszervezése ügyében. Nem igaz tehát, hogy a bukaresti kormány letett volna az átalakítás tervéről, amely akár Székelyföld feldarabolásához vagy beolvasztásához is vezethet, alighanem a választások előtti csatározások miatt pihentették a tervet, melyet bármikor elővehetnek. Ez esetben pedig végzetes volna, ha az erdélyi magyar politikai alakulatok nem tudnának közösen fellépni érdekeinkért, ezért is lenne óriási szükség kialakítani, újjáéleszteni, intézményesíteni azokat a csatornákat, amelyek legalább az esélyét biztosítják a magyar–magyar párbeszédnek. Annál is inkább, mert érik a román–magyar párbeszéd fóruma a bukaresti ködös politikai alkuk helyett új esélyeket kínálva egyfajta modern transzszilván mozgalom keretein belül. Mert azt csak örömmel fogadhatjuk, hogy egyre több román ajkú számára nem valamiféle tabut vagy szitokszót jelent az autonómia, hanem olyan eszmét, mellyel azonosulni tud térsége, közössége érdekeiért – de ahhoz, hogy szót értsünk velük, és közösen lépjünk fel Erdély és Székelyföld ügyéért, előbb mégiscsak jó lenne belső konszenzusra jutnunk legfontosabb céljaink tekintetében.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Himnuszrepertoárral, furulyaszóval tiltakozott Hantz
Furulyakísérettel öt ország himnuszát adta elő szerdán Hantz Péter a Kovászna megyei prefektúra előtt, majd feljelentést tett saját maga ellen az intézménynél.
A tudományos kutató, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagja, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt oktatója magánemberként tiltakozott ily módon a magyarhimnusz-éneklés miatt kiszabott bírság ellen.
Az egyszemélyes flashmob keretében elénekelte Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Magyarország himnuszát, majd furulyán többször el is játszotta azokat, hogy meglegyen a prefektúra által említett „intonálás”.
A román himnusz eléneklésére csupán azért nem vállalkozott, mert a prefektúra korábbi nyakatekert érvelése szerint amennyiben az is elhangzik, a többi himnuszért sem szabható ki bírság.
A figyelemkeltő akcióra nem érkezett reakció a kormányhivataltól, ezért Hantz Péter annak iktatóirodájában megfogalmazott egy beadványt, melyben feljelentette saját magát, kérve: vizsgálják ki, büntethető-e tettéért. „Európai szintű botrány lesz, ha megbüntetnek európai nagyhatalmak himnuszának eléneklése miatt. Viszont ha ezt nem teszik meg, akkor a magyar himnuszért sem büntethetnek” – indokolta az akciót Hantz Péter.
A tavaly decemberben leváltott Marius Popică Kovászna megyei prefektus 5000 lejre bírságolta a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetét, amiért tavaly június 4-én az általuk szervezett sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen a résztvevők elénekelték a magyar himnuszt.
A volt kormánymegbízott magyarázata szerint ugyanis más állam himnuszát csupán a románnal együtt lehet megszólaltatni, énekelni ugyan lehet, de „intonálni” nem. A bírság tiltakozáshullámot váltott ki, a háromszéki megyeszékhelyen a karácsonyi ünnepek előtt több napon keresztül több ezren álltak ki a prefektúra elé a nemzeti ima védelmében, és többször is elénekelték a magyar himnuszt.
Bíró Blanka |
Székelyhon.ro,

A nemzeti, polgári jobboldal esélyeiről
Az erdélyi magyar politikai szervezetek stratégiai partnerségének a kialakítását, egy új erdélyi magyar egység létrehozását szorgalmazta a minap Tőkés László, a Fidesz EP-képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A 85 százalékos támogatottság hamis biztonságérzete
Tőkés szerint az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti elkötelezettségű képviselőinek megegyezésre kellene jutniuk egymással a közös nemzeti érdekek és célok szolgálatában.
Az összefogást sürgető felhívás nem váltott ki osztatlan lelkesedést, mint kiderült, az erdélyi magyar politikai alakulatok elvben ugyan nem utasítják el az együttműködést, de konkrét elképzeléseik nincsenek annak kivitelezéséről. Politológusok egyértelmű véleménye szerint egyelőre kevés az esély arra, hogy valamiféle egyezség születhessék. A magyarázat egyértelmű: a jelenleg legerősebb, legbefolyásosabb szervezet, az RMDSZ nem érzi úgy, hogy kényszerhelyzetben lenne, márpedig nélkülük, akaratuk ellenére semmiféle egyezség, összefogás nem jöhet létre.
A legutóbbi választások eredményeire, a 85 százalékos támogatottságukra hivatkozva a „szövetség” vezetői nem érzik szükségét a kompromisszumnak, a vetélytársak pedig egyelőre túl gyengék ahhoz, hogy azt kikényszerítsék.
Elsőként a jobboldal egységét kellene megteremteni
Ebből következően elsőként talán a nemzeti elkötelezettségű, polgári erők politikai egységét kellene megteremteni. A jelenlegi állás szerint az erdélyi magyar nemzeti oldal két részre szakadt, két párt – MPP, EMNP – osztozik a 15 százaléknyi szazavóbázison. A jövő évi helyhatósági választások sorsdöntőek lesznek, ha marad a mostani megosztottság, a nemzeti, polgári, jobboldali erők végzetes vereséget szenvedhetnek.
Egy kis múltidézés: a 2008. március 14-én – második nekifutásra – bejegyzett MPP megjelenése az erdélyi magyar politikai egypártrendszer megszüntét jelentette, jogilag biztosítottá vált a választás szabadsága az erdélyi magyarok számára is. Az új párt felemás eredményeket ért el a 2008-as helyhatósági választásokon, a Székelyföldön viszonylag sikeresen szerepelt, a voksok mintegy 35 százalékát szerezte meg, Erdély más területein viszont nem sikerült megvetnie a lábát, még a Székelyföldhöz tartozó, ma Maros megye részét képező egykori Marosszéken sem.
Személyi konfliktusok útvesztőjében
Időközben egyre mélyült az ellentét a jobboldal két markáns vezető személyisége, Tőkés László és Szász Jenő, az MPP akkori elnöke között. A konfliktus oka: a 2009-es EP-választásokon Tőkés az RMDSZ jelöltlistájának első helyéről indult, miután visszautasította az MPP korábbi hasonló felkérését, továbbá azt a polgári javaslatot is, hogy 2007-hez hasonlóan, induljon függetlenként.
A Tőkés–Szász ellentét személyeskedésekbe torkolló nyílt ellenségeskedéssé fajult, lehetetlenné téve a későbbi együttműködést. A vetélytársak mindenike a Fidesz-táborában próbált szövetségesekre, pártfogókra találni: Tőkés Németh Zsolt környezetében, Szász Kövér Lászlóban vélte megtalálni a maga támaszát.
A „testvérháború” következménye: a 2012-es helyhatósági választásokon a pártok külön-külön közel azonos számú szavazatot értek el, de együttesen nem kaptak annyi voksot, mint négy évvel korábban az MPP egymaga.
Az RMDSZ malmára hajtják a vizet
Az egyértelmű kudarc után Szász Jenő lemondott a pártelnöki tisztségről, s az Orbán-kormány döntése nyomán megalapította a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet. Rá két esztendőre Tőkés László a Fidesz jelöltlistáján jutott újabb EP-mandátumhoz. Ezzel látszatra elhárultak a személyi akadályok a két párt együttműködése elől. Csak látszatra, mert az azóta eltelt időben tovább távolodtak egymástól. 2012 óta az EMNP – az EP-választást leszámítva – minden választáson indított jelöltet, s hozta a törvény által megkövetelt minimális szavazatszámot, az MPP egyen sem.
Jelenleg úgy fest, hogy az EMNP helyzete jogilag megkérdőjelezhetetlen, míg a 2012 óta magát az RMDSZ bűvkörébe lavírozó MPP – inaktivitás okán, mivel két egymást követő országos választáson nem indult – bármikor törölhető a hivatalos pártlistáról.
Nincs más hátra, csak előre
Nos, ilyen körülmények között készülnek az erdélyi magyar jobboldali erők a 2016-os, számukra sorsdöntő, élet-halál fontosságú helyhatósági választásokra. Az MPP vezetői helyi szinten már megfogalmazták a két párt közötti viszony rendezésének szükségességét. Az EMNP pedig – miután az elnökség lemondott az államelnök-választáson produkált gyenge eredmény miatt – tisztújításra készül. Az új elnökségre hárul majd az a nem könnyű feladat, hogy megtalálja a sorok rendezésének módját, ami a jobboldali erők – akár pártfúzió általi – egyesítéséhez vezethet.
Számukra ez látszik az egyetlen lehetséges útnak, ami a túléléshez, jobb esetben az erdélyi magyar politikai jobboldal megerősödéséhez is elvezethet. Másként hosszú időre megfeledkezhetünk a nemzeti, polgári politizálásról, mint alternatíváról.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma

Bírósághoz fordul az önkormányzat RMDSZ-frakciója
Közpénzek elköltésével kapcsolatos dokumentumokat kértek a gyergyószentmiklósi RMDSZ-es önkormányzati képviselők a városvezetéstől, de csak kitérő választ kaptak. Emiatt a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Az MPP-frakció szerint mindez csak vádaskodás.
Indokolatlanul sok az az 53 ezer lej, amelyet Gyergyószentmiklós városvezetése a Gyilkos-tónál szeptemberben felavatott Szent István-szobor felállítására költött – véli Szőcs Tivadar, aki ennek a beruházásnak részleteibe szeretett volna betekinteni. Írásban kérte, hogy bocsássák rendelkezésére az alapzat és a szobor fölé emelt fából készült alkotás költségeivel kapcsolatos dokumentációkat. Kérését november 17-én iktatta, de konkrét válasz helyett csak kitérőt kapott a polgármestertől – mondta el a helyi önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésén.
Az RMDSZ-es tanácsos leszögezte, olyan dokumentumokat kért, amelyek a törvény értelmében nyilvánosak, azaz bárki számára hozzáférhetők kellene legyenek. A törvény azt is kimondja, hogy tíz, de legkésőbb harminc napon belül kell az ilyen jellegű kéréseket teljesítenie egy önkormányzatnak. A harmincadik napon érkezett is egy válaszlevél, amelyben a polgármester közli, a kérdéses üggyel kapcsolatban mindenben a törvényeknek megfelelően jártak el, és így azt is javasolja, hogy a továbbiakban ne foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. A dokumentációt azonban nem ismertették. Szőcs Tivadar közölte, mivel kérésére nem kapott kielégítő választ, panaszt fog tenni a közigazgatási bíróságon.
A tanácsülésen Bajkó László, az RMDSZ-frakció egy másik tagja hasonló esetet ismertetett. Elmondta, az RMDSZ-frakció közösen nyújtott be kérést december 16-án, amelyben szintén bizonyos beruházásokkal kapcsolatos dokumentumok bemutatását kérték. Erre még választ sem kaptak a törvényben előírt 30 napon belül. Hozzátette: nem mondhatja azt senki az RMDSZ-frakcióról, hogy állandóan pluszmunkát adnának a polgármesteri hivatal szakirodáinak, és minden aprósággal „kekeckedve” hátráltatnák a munkájukat, ugyanis a mandátumból eddig eltelt két és fél év alatt mindössze öt alkalommal fordultak információkéréssel a hivatal dolgozóihoz. Egyszer sem kaptak azonban kielégítő választ az adott kérdésekre. A tanácsos ugyanakkor közölte, legutóbbi érdeklődése során a fejlesztési iroda vezetője azt mondta, szívesen elbeszélget vele, de semmilyen dokumentumot nem mutathat meg. A kért dokumentumok átadását ezért szintén a közigazgatási bírósághoz fordulás útján próbálja elérni az RMDSZ.
Az RMDSZ tanácsosai pénteken sajtótájékoztatón is kifejtették a kért és meg nem kapott iratokkal kapcsolatos aggályaikat. Közölték, decemberi kérésükben mindazokról a beruházásokról kértek információkat és dokumentumokat, amelyeket Mezei János polgármester versenytárgyalás nélkül, saját hatáskörben rendelt meg a 2012–2014-es időszakban. A törvények értelmében a polgármester százezer euró alatti beruházások elvégzésére adhat megrendelést versenytárgyalás nélkül. Az ilyen munkálatok, beszerzések dokumentációi szintén nyilvánosak.
Az RMDSZ-es önkormányzati képviselők megállapították, hogy mivel beruházásokról, közpénzek elköltéséről van szó, amelyek részleteit megismerni bárkinek joga lenne, és mivel ezeket mégsem mutatják meg a tanácsosoknak, felmerül, hogy gyanús dolgok lehetnek a háttérben, valami nincs rendjén. Leszögezték, ez csak feltételezés, akár az is kiderülhet, hogy minden rendben van, de azt akarják elérni, hogy „megszűnjön a ködösítés”.
A tanácsülésen Mezei János polgármester nem volt jelen, Egerben tartózkodott hivatalos kiküldetésben, így nem válaszolhatott személyesen az őt, illetve az általa vezetett hivatalt érintő RMDSZ-es állításokra, felvetésekre. Az MPP-frakció azonban közleményben reagált a Bajkó László és Szőcs Tivadar által mondottakra. Ebben azt írják, hogy szerintük „a vádaskodás időzítése arról ad számot, hogy maguk városatyák nem kívánnak mihamarabbi válaszokat kapni felvetéseikre, ildomos lett volna a felvetéseket szemtől szemben, a polgármester jelenlétében megfogalmazni.”
Az MPP-s frakció közleménye nem ad választ sem a szoborügy, sem az elmúlt két év beruházásait érintő RMDSZ-es kérdésekre, hanem arra tér ki, hogy szerintük a kért válaszokat a szűkös határidő miatt nem is adhatta ki a polgármesteri hivatal. Ugyanakkor megjegyzik, hogy az RMDSZ beadványa olyan kéréseket is tartalmazott, amelyek kimerítő megválaszolására nem is köteles az önkormányzat.
Az MPP válasza szerint az RMDSZ-eseknek arra is ki kellett volna térniük a beadványban, hogy mire akarják felhasználni a kért információkat, dokumentumokat. „Kérésük nem illeszkedik a 34/2006-os sz. sürgősségi kormányrendelet 19-es cikkelyében foglaltakra – gyakorlatilag nem nevesítették, hogy ezzel a nagy volumenű háttérmunkával járó összesítő-elemző táblázattal milyen közösségi célt kívánnak szolgálni tanácsosi minőségükben. Elmondható tehát, hogy egy, az adminisztratív működést nem elősegítő, hanem terhelő munkát várnak a tanácsos urak az egyébként is zsúfolt periódusban.”
A polgári pártos válaszközleményben így összegeznek: „Az RMDSZ által hangoztatott határidő-túllépés jogtalan, a városvezető által elrendelt határidő-hosszabbítás keretén még bőven belül vagyunk. Következésképpen nem jogi, hanem türelmetlenségi kérdésként vetődnek fel a megfogalmazott vádak.” Hozzáteszik, hogy amint a polgármester hazatér hivatalos útjáról, minden bizonnyal válaszol az őt érintő felvetésekre.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

A Monturist Kft. ügyében nyomoz az ügyészség
Korrupció és hamisítás gyanújával folytattak házkutatást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) munkatársai hétfőn a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalban és másik négy Hargita megyei helyszínen. Este elrendelték Mezei János polgármester 24 órás őrizetbe vételét – értesült az Agerpres.
A DNA marosvásárhelyi ügyészei a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a rendőrség és a csendőrség közreműködésével cégeknél és magánlakásokban vizsgálódtak, többek között Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester otthonában is. A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott, hivatalát 2008 óta betöltő elöljárót kora reggel „látogatták meg” a DNA ügyészei, majd a polgármesteri hivatalba kísérték, ahol folytatódott a vizsgálat.
A városházán kora délután fejeződött be a házkutatás, innen nagy mennyiségű iratot vittek magukkal a nyomozó hatóság munkatársai. Az ügyészek elsősorban a polgármesteri hivatal és Budapest V. kerületének önkormányzata által 1996-ban közösen alapított Monturist cég aktáit foglalták le, valamint más, kisebb beruházásokkal kapcsolatos dokumentumokat. Mezei János polgármestert az ügyészek kihallgatás végett a DNA marosvásárhelyi kirendeltségére szállították. Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szóvivője hangsúlyozta, az elöljáró ellen nem rendeltek el 24 órás vizsgálati fogságot, csupán a vizsgált iratokkal kapcsolatos nyilatkozattétel miatt kellett a DNA székhelyére mennie. Információink szerint az ügyészség a polgármesternél folytatott házkutatással egy időben egy földmérő iroda vezetőjénél, két vállalkozónál és egy közjegyzőnél is vizsgálódott.
Marosvásárhelyi előállítását megelőzően Mezei János a Székelyhonnak elmondta, feljelentés alapján vizsgálódnak ellene. Közölte, reggel hat órakor a lakásán kezdődött a házkutatás, majd annak végeztével a polgármesteri hivatal épületében folytatódott az iratok átvizsgálása. A polgári párti politikus arról is beszámolt, hogy a lakásán folytatott házkutatás során javainak eredetéről is kérdezték az ügyészek, kitérve az ingatlanjaira és ingóságaira egyaránt. A telefonbeszélgetés során leszögezte, semmivel nem vádolták meg, az ügyészek csak a feljelentések valóságtartalmát vizsgálják.
„Sok »jóakaró« él itt Gyergyószentmiklóson, akik feljelentések tömkelegét küldtek a hatóságoknak, és most a DNA azért van itt, hogy ezek valóságalapját tisztázza” – nyilatkozta az elöljáró. Rámutatott, az ügyészek nem csak egy konkrét kérdésben vizsgálódnak, számos témára kiterjed az ellenőrzés, ezek között a Monturist-ügyet említette. „Sokaknak nem tetszett, hogy felpiszkáltam régi, szőnyeg alá sepert ügyeket, amelyek a városnak hátrányosak voltak. Ezeket a dokumentumokat is vizsgálják. Az sem tetszik sokaknak, hogy látják, az utóbbi időben növekszik a tekintélyem, a befolyásom a politika terén is, és emiatt is megpróbálnak ellehetetleníteni” – nyilatkozta portálunknak Mezei János.
Hozzátette, amint az ügyészek befejezik a munkát, sajtótájékoztatón fog beszámolni a történtekről. Mezei a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az ügyészek lefoglalták valamennyi, a Monturist társasággal kapcsolatos dokumentációt. A DNA akciója kapcsán Virág Zsoltot, a Monturist Kft. igazgatóját is megkerestük, aki elmondta: semmit nem tud arról, hogy milyen ügyben folyik a vizsgálat a polgármesteri hivatalban. Rámutatott, tavaly május óta, amióta feljelentést tett az ügyben, őt senki nem kereste, senki nem kért tőle információkat. Így azt nem tudta megerősíteni, hogy a mostani vizsgálat összefüggésben áll-e a Monturist céggel.
A Monturist Kft. 1996-ban jött létre, a céghez Budapest V. kerületének önkormányzata pénzzel, Gyergyószentmiklós pedig a város gyilkostói ingatlanaival járult hozzá. Közös cél a gyilkostói üdülőtelep turizmusának fellendítése volt, az elképzelések szerint szállodákat, szórakozó-központokat hoztak volna létre. A gyergyószentmiklósi önkormányzat valamennyi gyilkostói területét, ingatlanát a Monturistra ruházta, amelyben 48 százalékos részesedést birtokolt. Egy évvel ezelőtt Mezei János polgármester kijelentette, hogy a Monturist létezése semmiféle előnyt, gazdasági hasznot nem hoz a városnak. Az elöljáró kísérletet tett arra, hogy visszavegye a cégtől a gyilkostói ingatlanokat, de terve meghiúsult.
Ugyancsak tavaly a polgármesteri hivatal felszámolási eljárást is kezdeményezett a céggel szemben. Ebben arra hivatkoztak, hogy a Monturist nagy mennyiségű adóhátralékot halmozott fel. Virág Zsolt igazgató ezzel szemben azt állította, egy belső vizsgálat során kiderült: a város vezetősége jogtalanul eltulajdonított területeket a cég törzstőkéjéből. Virág akkor úgy nyilatkozott, hogy a 4,5 hektáros területből 1,7 hektárt tulajdonítottak el, elsősorban polgármesteri rendelet alapján. Erre vonatkozóan az igazgató tavaly májusban bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen.
Őrizetbe vették a polgármestert
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály marosvásárhelyi ügyészei hétfőn este elrendelték Mezei János 24 órás őrizetbe vételét – közölte bírósági forrásokra hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Érdekvédők?
Nagyon befagyasztotta a tél erdélyi magyar közéletünket, az ünnepek előtti erőteljes nekilendülés után Csipkerózsika-álomba szenderült az érdekvédők sokasága, olyan csend és béke honol, mintha minden a legnagyobb rendben volna.
Karácsony előtt még ezreket toboroztak utcára a magyar himnusz és a székely zászló védelmébe, s bár hittük, aztán az év fordultával, az ünnepek múltával újjáéled a tiltakozás, nem történt semmi. Pedig a büntetést nem törölték, a román hatalom nem tért jobb belátásra, jelzi itt is, ott is, hogy semmi nem változott: Erdőszentgyörgyön bírságot osztogatnak a zászlók kitűzéséért, Udvarhelyen meghurcolják azokat, akik gyertyát gyújtanak Wass Albertre emlékezvén, nálunk a Székelyföldet jelző SIC-táblát távolítaná el a prefektus. Ők folytatják, ahol decemberben abbahagyták, a mi vezetőink, politikusaink hallgatnak.
Három párt is az erdélyi magyarság „igazi” érdekvédője szeretne lenni. A legnagyobb, az RMDSZ minden bizonnyal a kormányból való kitántorgást próbálja kiheverni, no meg ünnepel. Fennállásának 25 évét idézi, nem egyszer, hanem hetente, naponta, majd minden városban, faluban. Műsorok, szónoklatok, fogadások dicsőítik az elmúlt negyedszázad rendkívül eredményes munkáját, vezetők sorjázzák a sikereket, méltatják egymást és önmagukat. Miért e hatalmas propaganda? Szeretnék visszanyerni egykori támogatottságukat, hitelüket, az „erdélyi magyar emberek bizalmát”, mint mondogatják. Szép szavakkal, mert cselekvésnek nyoma sincs, hiába ígérték, a parlamenti ülésszak végéig nem terjesztették be a kínkeservesen, kampányra összetákolt autonómiastatútumot, sőt, már a közvita sem téma, nemhogy a román, de a magyar közvéleménnyel sem próbálják elfogadtatni megoldásjavaslatukat. Folytatják, amit két évtizede elkezdtek: a halogatást, a kis lépésekkel araszolgatást, mely mára egyet előre, kettőt hátra tánccá alakult. Eltűnt a porondról a két kis párt is. Az MPP próbál kikecmeregni az önmagának állított csapdából, abból, hogy hol szövetségre lép az RMDSZ-szel, hol ellene szónokol, az EMNP pedig nem tud magához térni sorozatos kudarcaiból, belső ellentétek zilálják szét az amúgy is maroknyi csapatot, zárt ajtók mögött, titokban tartott tisztújító üléseken mentenék, ami még menthető. Már a nemzeti oldal egyesítése sem téma, az egymásra acsargás kioltja a szándékot. Itt állunk hát 2015 januárjának vége felé. Az elmúlt negyed század hozott ugyan eredményeket, de sorsunk továbbra is kisebbségi, újra és újra bebizonyosodik, szerzett jogaink visszavonhatóak, fontos, megmaradásunkat szolgáló célkitűzéseink reménytelenül távoliak. Politikusaink pedig, ha nem egymást vesézik, sebeiket nyalogatják, nem az erdélyi magyarság jövőjét, pártjukat próbálják építgetni. Érdeket védenek, de nem a közét, elsősorban sajátjukat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)