Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében. A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A Bethlen Gábor Alapítvány szeretné elérni, hogy az EU keretében a magyarság ne csak a bajban, a vészben, hanem az értékőrző küzdelemben, a nemzet jó ügyeinek szolgálatában is legyen szolidáris nemzettársaival. A kuratórium idei ünnepségén tizenegy díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. A díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilencéves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. A Márton Áron-emlékérem (Szervátiusz Tibor alkotása) kitüntetettjei dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő tartotta; Kiss József, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum ny. természetrajztanára, munkásságát az alapítvány kurátora, dr. Németh Ágnes vegyész, Németh László író leánya méltatta, és Szente Imre Svédországban élő költő, műfordító, laudálta Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. Tamási Áron-díjat kapott dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, laudációját dr. Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár mondta el. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, dr. Papp Lajos szívgyó-gyász, Illyés Mária művészettörténész, alapító-kurátor és dr. Vekerdi László tudománytörténész, alapító-kurátor. Az ünnepségen közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki ref. lelkész, népdalénekes Hetényből. A díjazottak között Kiss József tanár az egyetlen erdélyi. Pedagógusi munkásságának koronája ez a díj, melyet személyesen vehetett át Budapesten. Kiss József tanár életfilozófiájában azt vallja, amit Márton Áron 1946. október 27-én, Kolozsvárott elhangzott prédikációjában tisztán és világosan megfogalmazott: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye…” /Bölöni Domokos: Márton Áron-emlékérmes Kiss József ny. tanár. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

Sylvester Lajos: Halak, vizek, sziklaszirtek
Hat hete távozott közülünk Sylvester Lajos, a Háromszék főmunkatársa. Utolsó könyvéről szólva Őrá emlékezünk. Sylvester Lajos: Halak, vizek, sziklaszirtek című kötete elsősorban talán azért rendhagyó, mert képtelen vagyok eldönteni: vajon irodalmi és publicisztikai riportgyűjtemény-e, válogatás egy több évtizedes munkásság termékeiből? Talán esszésorozat? Helyzetjelentés tájakról, földrajzi egységekről? Irodalmi portrék gyűjteménye? Emlékirat-mozaik egy gyászos történelmi korszakról és annak folytatásáról majdnem napjainkig? De ez nem is lényeges. Sylvester Lajos is ugyanazt vallja a könyvről, mint saját magam: a jó könyv olyan, mint a jó bolt, minden van benne, mindenki talál magának valami olvasnivalót. Azonban tény, hogy a vezérgondolat, amely végigkíséri az egész kötetet, aggódás a Természetért, amelynek mi, emberek is szerves részei vagyunk, s a Természet védelme önmagunk védelme, bár ezen elvvel, sajnos, egyre kevesebben értünk egyet. És ami közel hozza az egészet. Kötete előszavában magáról a könyvről s céljáról így vall a Szerző: „Az egész emberi nem végső menedéke a természet, amelyet manapság a földgolyó egészén a legbarbárabb módon kihasznál, rongál és pusztít. Az ember maga alatt vágja a fát. A szó konkrét és képletes értelmében is. Erről szólnak ennek a könyvnek az írásai, de ebből a rettenetből, remélem, ki is ráncigálnak ezek a régi és friss eszmefuttatások és élmények, mert a természet, ha megkötöttük és megtartjuk vele a szövetséget, kikapcsol, menedéket, akár búvóhelyet is biztosít lelki és testi nyavalyáink elviselésére, elfeledésére. És szolgál nekünk, eltart bennünket.” Több évtizedes nyelvi elszigeteltségemben meglepően hangzanak a magyar nyelvközösségekben élők számára talán már megszokott kifejezések, mint pl. Deltaszentgyörgy, csórékolbász, pillepalack stb. És szintén szubjektív módon, a kötet általam legtöbbre értékelt részei a Duna deltájára vonatkoznak, a Deltára, amelynek saját magam is alkotóképes életem egészét szenteltem. Annál is inkább, hogy Sylvester Lajos ismételten méltatja szerény próbálkozásaimat, amelyet e terület tudományos feltárásában, de jóval látványosabban a megőrzéséért próbáltam tenni. De a saját és deltasors fölötti további sajnálkozás helyett kanyarodjunk vissza a kötethez. Habár az indító fejezetek erről szólnak, Sylvester Lajos könyvében nemcsak a deltavidékről ír, hanem szívének kedves más vidékekről is, elsősorban a Kárpát-kanyarról, a székelységről. A Brăilai Nagysziget mellett ennek szenteli a kötet második ciklusát, a harmadik pedig határozottan a Székelyföldi vizeken címet viseli. A Szerző itt is elsősorban a természetvédő, de ezen belül a szenvedélyes sporthorgász szemével nézi a vidéket és annak gondjait. Megállapít, elmarasztal vagy dicsér, utat keres és megoldást sugall – csak legyen, aki mindezeket érti és értékeli. A lejegyzett beszélgetések a Duna-deltai magyar panziótulajdonosokkal, erdélyi tógazdákkal, pisztrángtenyésztőkkel, városatyákkal, vadásztató társaságok vezetőivel mind-mind gondolatébresztőek. De különálló s mégis összességet adó írásaiban helyet kapnak a természeti katasztrófák és azok eredményei, érdemleges, természetközeli gazdasági próbálkozások ismertetése, észak-amerikai medvetalálkozások élményei, a női evezőssport méltatása, és sok egyéb téma is, mindez sajátos, „sylvesterlajosi” stílusban. Ez pedig hol lírai, hol anekdotikus hangvételű, míg egyes, frusztrációs élményekből kisüt a még mindig földolgozatlan keserűség, de ellenpontként a fölcsillanó reménysugarak is, hogy nem mindenki csak önző-harácsoló, nincs minden véglegesen elveszve, volna kiút környezetünk és önmagunk számára. A kötet a vasszilvágyi Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában jelent meg, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Abies Hunting Vadászati Iroda és a Magyar Könyv Alapítvány támogatásával, beszerezhető a Háromszék napilap standjain és a sepsiszentgyörgyi horgászboltokban.
Kiss J. Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)