Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Magyar Nemzeti Táncegyüttes
14 tétel
2014. augusztus 18.
Már első nap óriási érdeklődés övezte a magyar napokat
Emil Boc: érezze mindenki otthonának a várost
Kicsinek bizonyult a magyar színház és opera terme az 5. Kolozsvári Magyar Napok tegnap esti hivatalos megnyitóján, ugyanis a nézőtéren alig maradt talpalatnyi hely az óriási érdeklődésnek köszönhetően.
Az Óperencián innen és túl címet viselő egyhetes fesztivált a helyi önkormányzat, az erdélyi magyar pártok vezető politikusainak, továbbá a magyar kormány képviselőinek a jelenlétében nyitották meg. A Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs főszervező üdvözölte a résztvevőket. A köszöntők során a város polgármestere, Emil Boc magyarul kívánt jó estét, hangsúlyozva: közös célunk, hogy mindenki otthonának érezze Kolozsvárt. A „végszót” a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vette át, amely Székely Dózsa György című előadását hozta el, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas művész rendezésében. Ugyanakkor a Bánffy Miklós-emlékév keretében Bánffy Miklós karikatúráiból nyílt kiállítás az előtérben.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. augusztus 18.
Kultúrák együttéléséről, a magyarságról, az autonómiáról beszéltek a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának a szónokai.
A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az "óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt "óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett.
Balatoni Monika, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatokba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi zárógála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint "fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy "negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? - tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz 20. századot élt meg. "Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a 20. századot" - jelentette ki a képviselő.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy "a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
Az RMDSZ elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból.
"Környezetünkben számtalan olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" - jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitógálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. augusztus 19.
Az együttélés, a magyarság és az autonómia kérdése a Kolozsvári Magyar Napokon
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitó gálájának szónokai. A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az „óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt „óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett. Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi záró gála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint „fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz 20. századot élt meg. „Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a 20. századot" – jelentette ki a képviselő.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, romániai kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból.
„Környezetünkben számos olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" – jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitó gálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
MTI, Erdély.ma
2014. augusztus 19.
Kolozsvár, a mesebeli hely – Elkezdődtek a magyar napok
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának szónokai.
A Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönség a rendezvény keretében megtekinthette a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását is, melyet percekig tartó vastapssal jutalmazott. „Itt tenni lehet, és tenni is kell”
A gálán elsőként Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke lépett mikrofonhoz, aki a rendezvénysorozat idei jelmondatát – Óperrrencián innen és túl – értelmezte a hallgatóság számára.
Mint kifejtette, generációs különbségek rejlenek a mesebeli kifejezés mögött: az új generáció tagjai az óperencián inneniek, akik számára teljesen természetes, hogy Kolozsváron minden évben megrendezik a magyar napokat, míg a korábbi „óperencián túli” nemzedék nehezebb korokat is megélt és emlékszik még azokra az időkre, amikor hasonlót elképzelni sem lehetett.
Mint részletezte: a mottóválasztás részben a negyvenévnyi kommunista diktatúrából, és az ezt betetőző tizenkét év ráadásból eredeztethető.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke beszédében a szervezők munkáját dicsérte, majd hangsúlyozta: a Kolozsvári Magyar Napoknak a kultúráról, szórakozásról és kikapcsolódásról kell szólnia.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere megragadta az alkalmat, hogy magyarul köszöntse a gála résztvevőit, majd köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi záróünnepség több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. Kifejtette: a Kolozsvári Magyar Napok hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt tíz év alatt sikerült visszaállítani a normalitást, így mindenki otthon érezheti magát Kolozsváron, amely „mesebeli hellyé vált.”
Magdó János leköszönő kolozsvári főkonzul rövid beszédében eddigi tevékenységét összegezte dióhéjban. „Itt tenni lehet, és tenni is kell” – idézte fel hivatalba lépéskor választott jelmondatát. Elmondta, törekedett arra, hogy a magyarságtudat erősödjön, kaput nyitva a román közösség felé is – örömmel tapasztalta, hogy a román közösség is nyitott az együttműködésre.
Balatoni Mónika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára szerint egy közösség megmaradásának záloga a bizalom, a kölcsönös tisztelet és az együttműködés. „A kultúra – amely egy nemzet legnagyobb értéke – híd, amelyen keresztül megismerhetjük egymás identitását, és ezáltal legyőzhető az egymás iránti bizalmatlanság” – fejtette ki az államtitkár. Ugyanakkor elmondta: támogatja Kolozsvár 2021-es Európa kulturális fővárosa pályázatát és azt mondta, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Németh Zsolt: fel kellene találni a „kultométert”
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy véli, érdemes lenne feltalálni a „kultométert”, amely méri egy városnak, régiónak, országnak, térségnek a kulturális kisugárzását. Mint kifejtette, Kolozsvár kulturális életképességet a műszer nélkül is bizonyította.
Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról”, arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. „A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik?” – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román–magyar kapcsolatok által lehet erős.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arról beszélt, hogy az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós”, és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
Utolsóként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, aki Gergely Balázshoz hasonlóan arról értekezett, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a kommunizmus idejéről. „Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük” – hangoztatta szövetség elnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 14.
STEPS táncfesztivál és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kolozsváron
Nemzetközi színvonalú, formabontó és hagyományőrző előadásokban lehet részük a zene és a tánc kedvelőinek május 16-a és 23-a között Kolozsváron, a STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál rendezvénysorozatán.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül: a produkciók a szenvedély, a technika, a zene, a színpadi kép és természetesen a tánc szoros összefonódása révén igyekeznek mindennapi valóságunkra, jelenünkre reflektálni. A rendezvény célja – többek között – a kolozsvári kulturális élet gazdagítása, olyan alkotások révén, amelyek a mozgás által tudnak maradandó élményt nyújtani, és személyessé tenni a kapcsolatot befogadó és előadó között.
A Sapientia EMTE stúdiójában május 16-án, hétfőn este 8 órától az Andreea Gavriliu rendezésében készült Zic Zac című előadás tekinthető meg, amely egyedülálló a román táncszínházi hagyományban, és számos díjat nyert az elmúlt időszakban.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 18.
Kalotaszegtől Bonchidáig
Nem vagyok a táncművészet értője, csak csodálója és tisztelője. Csatlakoztam hát az értők és tánckedvelők táborához, és pünkösd másodnapján jegyet váltottam a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes előadótermébe, ahová a budapesti Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a volt Honvéd együttes tánckarának a Bonchida és Kalotaszeg című előadására hívták a nagyérdeműt. Igaz, a helyek elkeltek, előadás előtt már csak pótszékre lehetett helyet kapni, de ennek is örülni kellett, hiszen sokan lábon álltak.
Egy olyan nemzet tagjaként, amely népi kultúráját ilyen fokon élteti és ragyogtatja, a látottak csak büszkeséggel tölthetnek el. A budapesti együttes dinamikus, pörgő előadásra valami őserő mozdult meg a közönségben, valami olyan érzés öntött el, ami megbizseregtet és más dimenziókba emel. Persze, tudtuk, hogy a Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető nevével fémjelzett együttes előadása csak jó lehet, hogy Martin György hagyatéka, az eredeti adatközlőktől tanult és filmen rögzített táncanyag a sajátunk, nem csoda hát, hogy minden mozdulatra, dallamra együtt rezonáltunk a táncosokkal.
Az Élő Martin Archívum sorozat két része arról győzött meg, hogy az Erdélyben együtt élő népek kultúrája összefonódott, a kultúrák közötti átjárhatóság a tánc nyelvén is valós. Az előadás követte Martin György néprajzkutató kutatásainak helyszíneit, s az előadók a filmkockákon szereplő táncosokat élőben jelenítették meg: bonchidai magyarokat, románokat és cigányokat, akik eljártak egymás mulatságaiba, ismerték egymás kultúráját és táncolták egymás táncait. Az előadáson láthattunk még Nádas-völgyi táncokat, majd a híres és látványos kalotaszegiek léptek színre.
Zsuráfszky Zoltán, a néptáncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy kiemelten fontos az értékeket azokon a helyszíneken bemutatni, ahol annak idején ő is gyűjtött, s ahol a népi kultúra még mindig szerves része a mindennapoknak. Marosvásárhelyen mindig csak átutaztak, most adatott meg először, hogy itt is bemutatkozzanak.
Megtették, nagy sikerrel.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 31.
Kiértékelték a táncos és filmes évet Kolozsváron
Több ezer nézőt vonzott Kolozsváron az a 92 film, illetve 12 kortárs tánc- és balettelőadás, amelyek a Comedy Cluj Filmfesztivál és a Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál keretében voltak láthatók egy év leforgása alatt a Városi Kultúráért Európai Alapítvány (FECU) szervezésében – jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon. A két rendezvénysorozatot a Norvégia, Izland és Lichtenstein által finanszírozott EGT-alap támogatta.
Takács Aranka, a két fesztivál ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: hídépítő jellegük volt a fesztiváloknak, ugyanis minden téren multikulturális volt a két rendezvény. Mint részletezte, folyamatosan két nyelven, magyarul és románul zajlott a két fesztivál kommunikációja. Nem csak a sajtóközleményeket küldték el magyarul is, hanem magyar nyelvű szórólapokat, tájékoztató anyagokat is készítettek, a Comedy Cluj Chameleon című fesztiválújságjában pedig német és angol nyelven is jelentek meg cikkek.
„Azok a társulatok, filmesek, akik eljöttek a két fesztiválra, mindamellett, hogy a nemzetköziségét biztosították a rendezvényeknek, a helyi kultúrát is erősítették. Például a táncfesztiválon fellépett a magyarországi Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek tagjai kalotaszegi táncokat is jártak. Mert ugyan kortárs táncfesztiválról volt szó, de a néptáncnak is megvan a kortárs vonatkozása” – magyarázta lapunknak Takács Aranka. Mint részletezte: a Steps programjában fellépett a Győri Balett is, amely szerinte Európa, sőt a világ egyik legjobb kortárs balett-társulata.
A Comedy Cluj fesztiválon magyar, román, német és szerb filmeket is vetítettek, a Steps kínálatában pedig, magyar, román és roma táncok voltak jelen. Takács szerint a vígjátékokat felvonultató filmfesztivál megmutatta a kolozsvári közönségnek, hogy minden népnek sajátos a humora, mást-mást értenek komédia alatt. Kérdésünkre elmondta: az EGT-alapos finanszírozás nagyot dobott a fesztiválok minőségén, sokkal nagyobb lehetőségek nyíltak meg előttük, ennek volt köszönhető, hogy egy éven át, májustól májusig tudtak programokat szervezni. Cristina Irimie, a projekt menedzsere ugyanakkor bejelentette: a két fesztivál idén is folyatódik, a Steps táncfesztiválra várhatóan november második vagy harmadik hetében kerül sor.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)
2016. december 9.
Mátyás István „Mundruc” nyomdokain
Kalotaszegi legényesversenyt szerveztek
Második alkalommal szer¬vezték meg a Járd ki lábam, járd ki most! kalotaszegi legényesversenyt december 4-én Bánffyhunyadon, amellyel a szervezők a legényes tánc minél magasabb színvonalú elsajátítására és továbbéltetésére kívánnak teret biztosítani.
Az évente megszervezett versenyen Kalotaszeg kiváló legényes táncosainak anyagából válogatnak a szervezők. Az idei kötelező táncanyagot a felnőtt korosztály számára a magyarvistai Mátyás István „Mundruc” legényeséből jelölték ki. A megmérettetésen összesen 24-en vettek részt, amelyből 7-en a felnőtt kategóriában versenyeztek.
A szakmai zsűri az erdélyi és magyarországi néptánc szakma elismert személyiségeiből állt: Könczei Árpád, zeneszerző, koreográfus (zsűrielnök), Berecz István, a Fölszállott a páva tehetségkutató első kiadásának nyertese szólótánc kategóriában, illetve a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője, Both József, néptáncoktató, a Kolozsvári Népi Alkotások Háza munkatársa, a Népművészet Ifjú Mestere, Kádár Elemér, táncpedagógus, tánckritikus, művészettörténész és Sánta Gergő, örökös aranysarkantyús és -gyöngyös táncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólótáncosa, Junior Príma díjas, az évad legjobb férfi táncművésze díjasa 2016-ban.
Gyerek kategóriában első díjat kapott a mérai Konti Alfréd, második díjban rsézesült a bánffyhunyadi Laczi Lóránd, harmadik díjat érdemelt a mérai Bria János. A felnőtt kategória díjazottai: első díjat nyert a bánffyhunyadi Vincz Pistuka Hunor és a mákói Gál-Csordás Gergő, második díjat kapott a mérai Mezei László, harmadik díjjal jutalmazták az oroszhegyi Hajdó Árpádot.
A verseny gáláján fellépett a bánffyhunyadi Suhanc Néptánccsoport, illetve a Mérai Cifra Néptáncegyüttes és a Kalotaszeg Néptáncegyüttes közös műsora zárta az eseményt. Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 4.
Negyedik alkalommal rendezték meg a Székely Bált Budapesten
Negyedik alkalommal rendezték meg szombaton a Székely Bált Budapesten, a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk."
A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek.
A bál célja az összetartozás, a magyar-magyar összefogás, Székelyföld és az anyaország kapcsolatának erősítése, valamint a rászorultak segítése – emelte ki Tarlós István. Rámutatott: Székelyföld több mint 800 ezer lelket számlál, s a székelyek már az államalapításnak is részesei voltak. Ezek mind-mind arra ösztönöznek, hogy az összetartozást természetesnek tekintsék. A magyarság híres székelyeknek lehet hálás – tette hozzá, és példaként említette többek között Benedek Eleket, Tamási Áront, Apáczai Csere Jánost, Kőrösi Csoma Sándort, Puskás Tivadart, Kányádi Sándort, Márton Áront, Gábor Áront, Orbán Balázst. Emlékezzünk rájuk, „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk" – fogalmazott a főpolgármester.
Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: csak az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek megtalálják a maguk jó embereit. A bál több mint egy hiánypótló társasági esemény, belépőjegyeikkel több jó ügyet tudnak segíteni. Hozzátette: a nemzetegyesítés és a nemzet egysége mellett tesznek tanúságot.
A kutatóintézet elnöke együttérzését fejezte ki a csíki sör meghurcoltatása miatt a manufaktúra tulajdonosai, dolgozói felé. „Mostanság nagyobb a medvék védelme, mint a székely közösségé" – jegyezte meg Szász Jenő.
A rendezvényen az előző évek hagyományainak megfelelően tiszteletbeli székely címeket is átadtak, idén Zsukovszky Miklós kárpátaljai lelkipásztor, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője, György Géza, az Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója és Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány vezetője, a jegybank elnöki tanácsadója részesült az elismerésben.
A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – öt külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában álló Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus templomának.
Három évvel ezelőtt azzal a céllal indították útjára a Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, és segítse a rászoruló nemzettársakat.
A bál programja és a vacsora menüválasztása egyaránt a székely hagyományokra épített.
A rendezvényen levetítették a Babba Mária című rajzfilmet, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Erdélyország az én hazám című produkcióját tekinthették meg a vendégek, akiknek a talpalávalót az este során Olti Attila és zenekara szolgáltatta.
Fellépett Keresztes Ildikó előadóművész. A bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, jelen volt Schmitt Pál volt köztársasági elnök.
MTI
Erdély.ma
2017. február 7.
Székely Bál Budapesten
Negyedik alkalommal rendezték meg szombaton a budapesti Székely Bált a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk”.
A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek. A bál célja az összetartozás, a magyar–magyar összefogás, Székelyföld és az anyaország kapcsolatának erősítése, valamint a rászorultak segítése – emelte ki Tarlós. Rámutatott: Székelyföld több mint 800 ezer lelket számlál, s a székelyek már az államalapításnak is részesei voltak. Ezek mind-mind arra ösztönöznek, hogy az összetartozást természetesnek tekintsük. A magyarság híres székelyeknek lehet hálás – tette hozzá, és példaként említette többek között Benedek Eleket, Tamási Áront, Apáczai Csere Jánost, Kőrösi Csoma Sándort, Puskás Tivadart, Kányádi Sándort, Márton Áront, Gábor Áront, Orbán Balázst. Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: csak az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek megtalálják a maguk jó embereit. A bál több hiánypótló társasági eseménynél, a belépőjegyekből begyűlt összeggel több jó ügyet segítenek. Hozzátette: a nemzetegyesítés és a nemzet egysége mellett tesznek tanúságot. Együttérzését fejezte ki a csíki sör meghurcoltatása miatt a manufaktúra tulajdonosai, dolgozói felé. „Mostanság nagyobb a medvék védelme, mint a székely közösségé” – jegyezte meg Szász Jenő.  A rendezvényen az előző évek hagyományainak megfelelően tiszteletbeli székely címet is átadtak, idén Zsukovszky Miklós kárpátaljai lelkipásztor, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője, György Géza, az Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója és Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány vezetője, a jegybank elnöki tanácsadója részesült az elismerésben.  A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – öt külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában működő Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus temploma újjáépítésére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 13.
Népzenét rögzítettek és közben táncra perdültek Remetén
Egy CD őrzi, és adja tovább azt a bizonyosságot, hogy most, a 21. században is létezik autentikus, sajátos népzene. A Túl a vízen című gyűjtemény egyedisége, hogy nem a múltat kutatja, hanem a köztünk élő zenészek, énekesek folklórkincsét rögzíti.
Összesen 70 percnyi eredeti gyergyói népzenét, népdalt tartalmaz az a lemez, amelynek bemutatására szombat estére Gyergyóremetére hívták a hallgatóságot. Négy gyergyószéki zenész és énekes, és három Magyarországról érkezett vendég révén szólaltak meg a dalok. Már az összeállítás is egyedi volt, a fellépők ilyen összeállításban még sosem zenéltek együtt.
Dsupin Pál, a lemez összeállítója furulyával, mellette Szabó Dániel, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője cimbalomjátékkal, Kádár Ignác, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes művészeti vezetője gardonnyal egészítette ki azoknak a játékát, akik révén a zenei kincs ma is él és hallható. Koszta István citerás és Koszta Vencel hegedűs Csomafalváról, Vizoli Demeter énekes Alfaluból, Szőcs János furulyás-énekes Orotváról jött a remetei színpadra.
Ők voltak azok, akik megismertették a közönséggel a lemez hanganyagát, de ők voltak azok is, akik zenéje, dalai hallhatók a lemezen. Ott lett volna a helye, de nem lehetett jelen a gyűjtésben közreműködő orotvai Csirilla János és az alfalvi Vizoli Miklós.
Az elhangzott dalok, furulyaszólamok önmagukban is élményt jelentettek, de Szőcs János még valamit bebizonyított: a népzenénk olyan, hogy nem mindig kell hozzá egy zenekarvezető utasításai, néha egyszerűen muszáj táncra kelni, énekelni. Nem volt betervezve a műsorba, de ropta a legényest, nagy tapsot érdemelve, és a műsorba betervezett dalokhoz még ösztönösen fűzött hozzá néhányat.
Korábbi a sejtés, hogy létezik az egyedi gyergyói népzene és tánc. Most már bizonyíték is van erre. Már csak az a kérdés, hogy ismerjük-e, műveljük-e? – vetette fel a kérdést Laczkó Albert Elemér remetei polgármester, a lemez kiadásának ösztönzője. Az igényes kivitelű, a nóták szövegekeit írott formában is tartalmazó zenei kiadványnak, a Túl a vízen című CD-nek az adna igazán értelmet, ha minél szélesebb körben ismertté válna annak tartalma, és nem csak megőrzött népdalkincs lenne, hanem a dalok visszatérnének a mindennapi „használatba” is, a zenét pedig játszanák a népzenészek.
Amint az Benedek Tibor Magor zenetanár méltatásában elhangzott, gyergyói népzenét már több hasonló kiadvány őriz, olyan is van, amely eredeti gyergyói dalokat tartalmaz, régi hangfelvételek rekonstrukciójaként, de ez az első, amely valóban köztünk élő, gyergyói zenészek, énekesek muzsikáját, nótáit rögzíti. A korábbiak azonban nem érték el azt a hatást, hogy az azokon hallható dalok visszakerüljenek a mai népzenei körforgásba.
A CD-n hallható furulyaszó, a muzsika egyedi abból a szempontból is, hogy a zenészek egyedül, vagy minimális létszámú együttesekként zenélnek, így az egyéniségük is jobban kidomborodik.
Bartók Béláék már „temették” az igazi értékes, autentikus népzenét, de a Túl a vízen című CD bizonyítja, most, 110 évvel később is létezik, él. Készülhetne az újabb hangfelvétel is – hangzott el – hiszen az elmúlt néhány évben gyűjtött zenei anyag sokkal bővebb annál, mint ami ebbe a 70 percbe belefért. Több zenész, énekes muzsikája, dalai maradtak ki. 
A szervezők a lemezbemutatóra meghívták Gyergyószék településeinek zenészeit, táncosait, az eseményt követően pedig máris élővé vált a népi kincs, „tánckalákával”, bállal folytatódott az esemény.
Gergely Imre |
Székelyhon.ro
2017. március 11.
Csíksomlyói passió a Nemzeti Színházban
Csíksomlyói passió címmel mutatott be előadást tegnap a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila, a produkció rendezője hangsúlyozta, hogy a darab a hitevesztett, tébolyult Európa alapkérdéseit boncolgatja, és az európai kultuszközösség esélyeire hívja fel a figyelmet.
Három szövetből épül fel a darab története: az 1700-as évekből és korábbról származó csíksomlyói szövegekből, Szőcs Géza Passió című művéből vett szövegrészletekből, valamint a Berecz András által a téma kapcsán megszólaltatott versekből, dalokból és mesékből. A 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be: 1721-től 1787-ig összesen 42 passiójátékot vittek színre. Ezeket a helyi ferences gimnázium nagytermében adták elő. II. József tiltó rendeleteinek a hatására azonban ez a felekezeti színjátszói gyakorlat fokozatosan megszűnt.
1897-ben jelentette meg Fülöp Árpád az első szöveggyűjteményt, amelyből a 20. század 1970-es, 1980-as éveiben a téma iránt érdeklődő magyarországi színházi szakemberek inspirálódtak. Katona Imre 1971-ben ebből szerkesztett drámát Passió magyar versekben, avagy a megfeszíttetés története címmel, amelyet ugyanebben az évben Ruszt József rendezésében mutattak be a legendás Egyetemi Színpadon. De ugyanez a kiadvány képezte Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyvének alapját is. Az 1981-ben bemutatott Csíksomlyói passió az akkori Nemzeti Színház produkciójaként több mint tízéves sikerszériát ért meg Iglódi István, Ivánka Csaba, Kézdy György, Hámori Ildikó főszereplésével, Novák Ferenc koreográfiájával. Jézus szenvedéstörténetének színpadra vitele és az Erdéllyel való összetartozás kinyilvánítása akkor valóságos protestációként hatott. De Kerényi Imre rendezése azt is bizonyította, hogy a 18. századi iskoladrámák nyelvezete a mai közönség számára is élvezhető, ha azzal a hagyományos népi kultúrával társul, amely a táncházmozgalomnak köszönhetően kelt új életre. Az előadás koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a díszletet Székely László, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, a dramaturg Szász Zsolt. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 26.
Minden magyarok tánca
Mint minden tavasszal, idén is megrendezték – ezúttal április 22–23-án – Budapesten az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt. A rendezvény tulajdonképpen nem csak szűk értelemben vett „országos”, hanem Kárpát-medencei táncosok és zenekarok seregszemléje. És persze sok ezer rajongó és népzene-, néptánckedvelő számára az év kiemelt eseménye.
Annyi program, látnivaló és „hallanivaló” volt a Papp László Budapest Sportarénában, hogy felsorolni valamennyit lehetetlen, és valamennyit megnézni sem lehetett. Csak néhány különösen érdekes mozzanatot emelek ki a folyamatosan lüktető kavalkádból – természetesen a teljesség igénye nélkül.
Szombaton jártam az Arénában. Délelőtt tánctanítással és táncházzal kezdődtek a programok, közben folyamatosan láthattuk a színpadon is a táncokat bemutató együtteseket.
Idén először szombaton kora délután láthattuk a „Minden magyarok táncát”, amely ezúttal mezőségi táncrendet mutatott be, de sokféle magyar tájegység viseletét láthattuk a színpadon. A Talpalávalót a Tükrös zenekar húzta. És az elnevezés akár az egész esemény mottója is lehetett volna.
Utána estig folyt a tánctanítás... amelyet csak néztem, hiszen – valljuk be – ez már nem az én öreg lábaimnak való. Úgy döntöttem: mindent a szemnek, semmit a lábnak...
A kirakodóvásárt is megnéztem, alkudoztam is egy-két darabra, de itt ilyenkor minden aranyárban van, nem magamfajta szegénylegénynek, azaz szegényleánynak való...
A nap folyamán volt könyvbemutató, különleges hangszerek kiállítása, lemezbemutató koncert...
A nap egyik érdekessége volt a „Burgondia utca” – középkori zenét és népzenét hallhattunk a közös francia–vallon és magyar gyökerű repertoárból Claude Flagel és a Carmina Danubiana (Juhász Katalin, Szabó Zoltán, Orczi Géza és Csörsz Rumen István) előadásában. Claude Flagel Párizsban született, s első mesterei a francia népi énekmondók voltak. Kutatásai során feltárta a francia tekerőmuzsika repertoárját, játékát számtalan felvétel őrzi. Az 1970-es évektől lemezkiadóként működik, magyar népzenei együttesek munkáját is segíti. Népzene- és néptánckutatóként távoli kultúrák hagyományait adja közre. A Carmina Danubiana együttes muzsikusai ezen a néven 2001 óta dolgoznak közösen, céljuk a magyar és kelet-európai népzene, a Duna menti népek ritkán játszott dallamainak felkutatása és bemutatása hagyományos és feldolgozott formában. A magyar népzene és énekelt költészet mellett nagy szerepet kap a balkáni hagyomány, a bolgár, makedon, horvát, szerb, szlovén és román muzsika. Az idén 80 éves Claude Flagel ez alkalommal átvehette a Bársony Mihály-díjat, amely olyan személyeknek adományozható, akik a magyar anyanyelvű kultúra, azon belül az archaikus zenei műveltség, a burdon zene életben tartásáért kiemelkedő tevékenységet végeznek, Bársony Mihály, a Népművészet Mestere (1915–1989) szellemiségét követve.
A továbbiakban bemutatkozott a szlovákiai táncházmozgalom, és zenés-táncos beszélgetésen vehettünk részt Zsuráfszky Zoltánnal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével.
Az estig tartó mulatságot 20 órától hajnalig tartó táncház zárta a Fáklya Klubban.
Vasárnap este pedig Boban Marković Orkestar-koncerttel és Mindenki táncával, azaz fergeteges bállal zárult a találkozó a Papp László Budapest Sportarénában.
Réthy Emese / Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 31.
Zenei stílusokat egyesített a mérai csűrszínpad
Mindenkit megmozgató világzene, fűben mezítláb táncoló fiatalok, családias hangulat fogadta a vasárnap zárult, a Kolozs megyei Mérán második alkalommal szervezett Méra World Music fesztivál résztvevőit.
A mérai Szarka-telek minden látogatója táncra perdült legalább egyszer a vasárnap zárult Méra World Music négynapos világzenei rendezvénysorozaton. A fesztivál szombati résztvevői már a délutáni órákban ellazulhattak a balkáni ritmusokon és karibi dallamokon. A mexikói Guajiro Calentano együttes a son calentano és afro-guerrerense stílust kolumbiai, francia, spanyol, brazil, guadalupe-i elemekkel gazdagította, dalaikat minden korosztály előszeretettel hallgatta, sőt akkora népszerűségre tettek szert, hogy a programon kívül, rögtönzött csűrkertkoncerttel szórakoztatták az éjjeli buszra várakozókat.
Erdély leghíresebb cigány rézfúvós bandája, a Fanfara Transilvania lüktető balkáni ritmusokkal fokozta a közönség hangulatát, mely a hiteles cigányzenét játszó, magyarországi Parno Graszt együttes fellépésére már a tetőpontra ért. A fesztivál legjobban várt koncertjére megtelt a Szarka-telek, a színpad és az előtte levő tér cigányzenétől lett hangos, a zenekar tagjai minden résztvevőt „megmozgattak”.
Világzene tengeren innen és túlról
A rendezvénysorozat első napján az olaszországi Brigan Folk lépett színpadra, akik kelta és mediterrán népzenéből ihletődő dalokat játszottak. Szintén csütörtökön koncertezett a lengyel Beltaine, amely ugyancsak kelta muzsikával szórakoztatta a közönséget, illetve a Rendhagyó prímástalálkozó is fellépett a magyar világzene és népzene legnagyobb sztárjaival: többek között Pál István Szalonnával, Herczku Ágnessel, Both Miklóssal, Doór Róberttel.
A pénteki programban szerepelt a Fölszállott a páva gálaműsora, ahol a tehetségkutatóverseny legemlékezetesebb táncos, énekes, hangszeres és zenekari produkcióit láthatták az érdeklődők. A román népzenét játszó Taraf din Naipu, valamint a Szalonna és bandája szórakozatta a fesztivál pénteki résztvevőit. Vasárnap a Fonogram-díjas Söndörgő, az amerikai The Resonant Rogues és a Muzsikás lép színpadra. A koncertek után minden este bulit szerveztek, amelyen helyi zenészek szórakoztatták a résztvevőket.
Ismét díjazták a tehetséges prímást
A Junior Prima díjas Kiss Balbinat Ádám nyerte az első kalotaszegi prímásversenyt, amelyet a fesztivál keretében hirdetett meg a Hagyományok Háza és a Kalotaszeg NTE Egyesület. A győztesek 7000, 5000, illetve 3000 lej értékű pénzjutalomban részesültek.
Kiss Balbinat Ádám 1987-ben született Sepsiszentgyörgyön. A kolozsvári zeneiskolában kezdett el hegedülni, 13 éves korától pedig már Budapesten folytatta klasszikus zenei tanulmányait. 2007-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem muzikológia szakára. Ugyanebben az évben megalapította a Góbé zenekart, amelynek azóta is hegedűse, énekese. 2012 óta a Zeneakadémia népi hegedű szakos hallgatója, 2014-ben magyar népművészet és közművelődés kategóriában Junior Prima díjas lett. A verseny második helyezettje Ficzus László lett, a kolozsvári Harmadik zenekar prímása, a harmadik díjat Maruzsenszki Andor budapesti hegedűs nyerte. A Hagyományok Háza különdíját a helyi hagyományok magas szintű ápolásáért László Csongor mérai prímás nyerte. A pénteki megmérettetésen a kilenc jelentkező egy kötelező és egy szabadon választott, maximum ötperces összeállítást mutatott be a négyfős zsűri előtt.
A kötelező versenyszámokban Fodor Sándor „Neti” kalotaszegi prímás játékát idézték meg, míg másik produkciójukban szabadon választhattak a kalotaszegi hegedűsök játékai közül a versenyzők. A magas művészi színvonalon lezajlott versenyen a zsűrizés szempontjai között a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó technikai tudása, valamint egyéni, művészi kisugárzása szerepeltek.
A zsűri tagja volt Fazakas Levente, a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar prímása, Papp István „Gázsa”, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának hegedűse, Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és Major Levente, az Üsztürü zenekar prímása. Az első kalotaszegi prímásversenyre 16 és 35 év közötti, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus erdélyi népzenei hagyományt ápoló hegedűsök jelentkezhettek.
Tartalmas nappali tevékenységek
A fesztivál egyik újdonsága, hogy megnyitották a látogatók előtt a falu bivalymúzeumát, az érdeklődőknek Varga György, a múzeum alapítója mesélt a bivalytartásról. A látogatók dr. Tötszegi Tekla vezetésével nyerhettek betekintést a mérai hagyományokba, valamint megtekinthették a helyi népviseletet.
A csűrstúdióban dokumentumfilmekkel várták azokat, akik többet szerettek volna megtudni a világzenéről, Kalotaszeg népzenei hagyományáról. A vetítések után az érdeklődőknek alkalmuk nyílt beszélgetni a filmek alkotóival. A programpontok között szerepelt Agócs Gergely mesemondó előadása, valamint a közösségi szövés. A szervezők fontosnak tartják a helyi kultúra megőrzésének támogatását és a faluturizmus fellendítését, ennek érdekében elindították a kalotaszegi faragott kapuk felújításának projektjét. A kezdeményezés nemcsak a tárgyi kulturális örökség megmentését, hanem a szakmai tudás átörökítését is kitűzte céljául.
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)