Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Magyar Nemzeti Tanács (Magyarország) [1918–1919]
5 tétel
2014. május 15.
Orbán Viktor csatafelhívása
Az elmúlt hétre két fontos miniszterelnöki beszéd is esett: a kormányfői székfoglaló, valamint a Fidesz–KDNP szövetség európai parlamenti kampánynyitója. Nemzetben gondolkodó embernek mindkettőt jó érzés volt hallgatni, még akkor is, ha él is bennünk a kétely, hogy a külső-belső szorítások kényszerében milyen mértékben sikerül majd megvalósítani a beszédben foglaltakat.
Szalonképesíteni a szalonképtelent
A kampánynyitó kifejezetten pozitív eleme, hogy nem próbálta meg eltagadni a legfőbb problémát: a Magyarországon tevékenykedő, gyarmatosításra törekvő háttérhatalommal paktáló, politikáját a végletekig kiszolgáló nemzetellenes erők létét. Vagyis szalonképesíteni a szalonképtelent – akár a szavazatmaximalizálás szándékával. Fontosabb a dolgok kimondása, mint néhány százalék. Arról nem is szólva, hogy bizonyos igazságok kimondása választási szempontból is szerencsés lehet, mert meglehet, hogy egy felesleges gesztus semmit nem hoz a velejéig nemzetellenes ellenoldalnak, onnan viszont demotiválhatja a saját tábort.
Nincs visszataszítóbb, mint a nemzeti jelző álcaként való használata, illetve a nemzetellenes erőket integráló hamis nemzeti egységszólam. Mielőtt 1918-ban Károlyi Mihályék megadták volna a kegyelemdöfést a történelmi Magyarországnak a hadsereg leszerelésével, a nemzeti függetlenség jelszavával „kampányoltak” és Nemzeti Tanácsnak nevezték magukat. Valódi elhivatottságukról semmi nem beszél hitelesebben, mint hogy vezetőjük előre megmondta: az országba betörőkkel szemben nem fognak fegyverrel védekezni, valósággal biztatva ellenségeinket, hogy nagyobbat harapjanak a történelemi Magyarországból. Érdemes felidézni a Károlyi Mihálynak tulajdonított szavakat: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek.” Íme a „merjünk kicsik lenni” ideológia megalapozója. Károlyi Mihály leghűségesebb mai követője, Gyurcsány Ferenc is előszeretettel használja a nemzeti jelszavakat (lásd az Útközben címmel könyv formában megjelent politikai hitvallását), amikor épp nem arról beszél, hogy kormányra jutása esetén kevesebb Trianon emlékmű és székely kapu lesz az országban.
Tavares-asszociációk
Nagyon fontos leszögezni, hogy nem Orbán Viktor és a Fidesz választási fogása annak rögzítése, hogy az MSZP és csatolt részei, beleértve a történelem szemétdombjára került, önmagából kifordított MDF-et, a magyar érdek ellen léptek fel Európában, és nem csak a kormány ellen. ATavares-jelentésről mindenki tudhatja, hogy e dokumentumnak annyi köze van Európához és a hármas szellemi gyökérzetű, a keresztény értékrenden, római jogon a görög filozófián alapuló „európai gondolkodáshoz”, mint az Eurovíziós Dalfesztivált botrányos módon megnyerő szakállas álhölgynek. A sokat emlegetett dokumentum álliberális, a klasszikus, John Locke, John Sturart Mill vagy Alexis de Tocqueville által képviselt liberalizmussal köszönőviszonyban nem levő „létező baloldal” kívánságlistája, érdemi mondanivaló nélkül maradt ideológia követőinek szellemi perverziója. Örvendetes, hogy Orbán Viktor is rámutatott arra, hogy a Tavares-jelentést tollba mondó „álmagyar” politikusokat nem kell Európába küldeni, mert ott továbbra is a magyarság jogos önvédelmi törekvései ellen fognak tevékenykedni. Egyikük-másikuk – például Gyurcsány Ferenc, az álmagyar álbaloldal tényleges ideológiai vezére – ki is nyilvánította, hogy az Egyesült Európai Államok híve, ami nem mindenkiben szólaltatja meg a vészcsengőt, hiszen legtöbbek elsődleges asszociációja a sztárolt Amerikai Egyesült Államok. Miközben mit is jelent az euroföderalizmus a valóságban? Azt, hogy a maradék magyar szuverenitás is feloldódna, hogy még kevesebb eszközünk maradna az önálló magyar érdekek érvényesítésére. Miközben minden, nemzetben gondolkodó, alapszinten informált ember tudhatja: a magyar nemzeti cél a függetlenedés Brüsszeltől, a magyar szuverenitás szélesítése, ha úgy tetszik, a magyar autonómia kiteljesítése.
Az erdélyi magyarság sorsalakulásával való párhuzam kézenfekvő. A cél az Erdélyt gyarmatosító román fővárostól, Bukaresttől való minél nagyobb fokú függetlenedés. Brüsszel és Bukarest célja – a gazdasági kizsákmányoláson túl – egyaránt a homogenizáció. Míg Brüsszel alapvetően keresztény- és nemzetellenes, és általában nemzeti hagyományoknak üzen hadat, Bukarest a román etnosoviniszta nacionalizmust igyekszik lenyomni valamennyi, uralma alatt élő állampolgár torkán, korra, nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül.
A második magyar igazság
Persze a centrális erőtér irányelvének megfelelően „kötelező módon” kellett ütni egyet Orbán Viktornak a másik oldalra is. „Ne engedjük Brüsszelbe azokat sem, akik fejjel mennének a falnak, akik azt mondják, hogy Magyarország helye nem Európában van” – fogalmazott. Kérdés: ennek mi az értelme? A gesztus inkább a magyar választóközönségnek szólt, de mivel nem került részletezésre, vélhetően nem jelzi előre a nemzeti radikális erők elleni offenzívát. Remélni lehet, hogy a Fidesz az EP-kampányban is olyan „erélytelen” lesz a Jobbikkal szemben, mint a parlamenti kampányban. S ez nagyon jól van így.
Amikor olvashattuk nemrégiben a világhálón, hogy Lendvai Ildikó szerint pecsét került a Jobbik és a Fidesz szövetségére, mi más juthatott az ember eszébe, mint Lovas Istvánnak az első Orbán-kormány ideje alatt megfogalmazott jótanácsa, hogy a jobboldal tegye meg mindazt, amivel a baloldal meggyanúsítja. Épp erre lenne szükség: háttéregyeztetésre, színfalak mögött összekacsintásra, a nyílt színen pedig ilyenszerű, nem megsemmisítő, nem eltúlzott bírálatra. Nehéz megítélni, hogy erre milyen esély van, alapszinten igen sok frusztráció gyülemlett fel mindkét táborban. Egyik oldalon a gyurcsány-orbánozás, másik oldalon a gárda semlegesítése, az „egyenruhás bűnözés nonszensze”, a Jobbiknak idegen erők kreatúrájaként való bemutatása alapszinten reális gyűlöletet szült.
Az elitnek azonban akkor is az a felelőssége, hogy a nemzeti érdekek terén együttműködjön, s hogy a pártérdek ne írja felül a magyar érdekeket. Erre most mutatkozik némi esély. Mint ahogy arra is, amit Orbán Viktor beszédében előrevetített: „Tudjátok, három a magyar igazság. Most jön a második.” A harmadik nyilván az ősszel esedékes önkormányzati választás, amelyen a nemzeti oldalnak ismét csak jó esélye van a győzelemre és megerősödésre.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az elmúlt hétre két fontos miniszterelnöki beszéd is esett: a kormányfői székfoglaló, valamint a Fidesz–KDNP szövetség európai parlamenti kampánynyitója. Nemzetben gondolkodó embernek mindkettőt jó érzés volt hallgatni, még akkor is, ha él is bennünk a kétely, hogy a külső-belső szorítások kényszerében milyen mértékben sikerül majd megvalósítani a beszédben foglaltakat.
Szalonképesíteni a szalonképtelent
A kampánynyitó kifejezetten pozitív eleme, hogy nem próbálta meg eltagadni a legfőbb problémát: a Magyarországon tevékenykedő, gyarmatosításra törekvő háttérhatalommal paktáló, politikáját a végletekig kiszolgáló nemzetellenes erők létét. Vagyis szalonképesíteni a szalonképtelent – akár a szavazatmaximalizálás szándékával. Fontosabb a dolgok kimondása, mint néhány százalék. Arról nem is szólva, hogy bizonyos igazságok kimondása választási szempontból is szerencsés lehet, mert meglehet, hogy egy felesleges gesztus semmit nem hoz a velejéig nemzetellenes ellenoldalnak, onnan viszont demotiválhatja a saját tábort.
Nincs visszataszítóbb, mint a nemzeti jelző álcaként való használata, illetve a nemzetellenes erőket integráló hamis nemzeti egységszólam. Mielőtt 1918-ban Károlyi Mihályék megadták volna a kegyelemdöfést a történelmi Magyarországnak a hadsereg leszerelésével, a nemzeti függetlenség jelszavával „kampányoltak” és Nemzeti Tanácsnak nevezték magukat. Valódi elhivatottságukról semmi nem beszél hitelesebben, mint hogy vezetőjük előre megmondta: az országba betörőkkel szemben nem fognak fegyverrel védekezni, valósággal biztatva ellenségeinket, hogy nagyobbat harapjanak a történelemi Magyarországból. Érdemes felidézni a Károlyi Mihálynak tulajdonított szavakat: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek.” Íme a „merjünk kicsik lenni” ideológia megalapozója. Károlyi Mihály leghűségesebb mai követője, Gyurcsány Ferenc is előszeretettel használja a nemzeti jelszavakat (lásd az Útközben címmel könyv formában megjelent politikai hitvallását), amikor épp nem arról beszél, hogy kormányra jutása esetén kevesebb Trianon emlékmű és székely kapu lesz az országban.
Tavares-asszociációk
Nagyon fontos leszögezni, hogy nem Orbán Viktor és a Fidesz választási fogása annak rögzítése, hogy az MSZP és csatolt részei, beleértve a történelem szemétdombjára került, önmagából kifordított MDF-et, a magyar érdek ellen léptek fel Európában, és nem csak a kormány ellen. ATavares-jelentésről mindenki tudhatja, hogy e dokumentumnak annyi köze van Európához és a hármas szellemi gyökérzetű, a keresztény értékrenden, római jogon a görög filozófián alapuló „európai gondolkodáshoz”, mint az Eurovíziós Dalfesztivált botrányos módon megnyerő szakállas álhölgynek. A sokat emlegetett dokumentum álliberális, a klasszikus, John Locke, John Sturart Mill vagy Alexis de Tocqueville által képviselt liberalizmussal köszönőviszonyban nem levő „létező baloldal” kívánságlistája, érdemi mondanivaló nélkül maradt ideológia követőinek szellemi perverziója. Örvendetes, hogy Orbán Viktor is rámutatott arra, hogy a Tavares-jelentést tollba mondó „álmagyar” politikusokat nem kell Európába küldeni, mert ott továbbra is a magyarság jogos önvédelmi törekvései ellen fognak tevékenykedni. Egyikük-másikuk – például Gyurcsány Ferenc, az álmagyar álbaloldal tényleges ideológiai vezére – ki is nyilvánította, hogy az Egyesült Európai Államok híve, ami nem mindenkiben szólaltatja meg a vészcsengőt, hiszen legtöbbek elsődleges asszociációja a sztárolt Amerikai Egyesült Államok. Miközben mit is jelent az euroföderalizmus a valóságban? Azt, hogy a maradék magyar szuverenitás is feloldódna, hogy még kevesebb eszközünk maradna az önálló magyar érdekek érvényesítésére. Miközben minden, nemzetben gondolkodó, alapszinten informált ember tudhatja: a magyar nemzeti cél a függetlenedés Brüsszeltől, a magyar szuverenitás szélesítése, ha úgy tetszik, a magyar autonómia kiteljesítése.
Az erdélyi magyarság sorsalakulásával való párhuzam kézenfekvő. A cél az Erdélyt gyarmatosító román fővárostól, Bukaresttől való minél nagyobb fokú függetlenedés. Brüsszel és Bukarest célja – a gazdasági kizsákmányoláson túl – egyaránt a homogenizáció. Míg Brüsszel alapvetően keresztény- és nemzetellenes, és általában nemzeti hagyományoknak üzen hadat, Bukarest a román etnosoviniszta nacionalizmust igyekszik lenyomni valamennyi, uralma alatt élő állampolgár torkán, korra, nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül.
A második magyar igazság
Persze a centrális erőtér irányelvének megfelelően „kötelező módon” kellett ütni egyet Orbán Viktornak a másik oldalra is. „Ne engedjük Brüsszelbe azokat sem, akik fejjel mennének a falnak, akik azt mondják, hogy Magyarország helye nem Európában van” – fogalmazott. Kérdés: ennek mi az értelme? A gesztus inkább a magyar választóközönségnek szólt, de mivel nem került részletezésre, vélhetően nem jelzi előre a nemzeti radikális erők elleni offenzívát. Remélni lehet, hogy a Fidesz az EP-kampányban is olyan „erélytelen” lesz a Jobbikkal szemben, mint a parlamenti kampányban. S ez nagyon jól van így.
Amikor olvashattuk nemrégiben a világhálón, hogy Lendvai Ildikó szerint pecsét került a Jobbik és a Fidesz szövetségére, mi más juthatott az ember eszébe, mint Lovas Istvánnak az első Orbán-kormány ideje alatt megfogalmazott jótanácsa, hogy a jobboldal tegye meg mindazt, amivel a baloldal meggyanúsítja. Épp erre lenne szükség: háttéregyeztetésre, színfalak mögött összekacsintásra, a nyílt színen pedig ilyenszerű, nem megsemmisítő, nem eltúlzott bírálatra. Nehéz megítélni, hogy erre milyen esély van, alapszinten igen sok frusztráció gyülemlett fel mindkét táborban. Egyik oldalon a gyurcsány-orbánozás, másik oldalon a gárda semlegesítése, az „egyenruhás bűnözés nonszensze”, a Jobbiknak idegen erők kreatúrájaként való bemutatása alapszinten reális gyűlöletet szült.
Az elitnek azonban akkor is az a felelőssége, hogy a nemzeti érdekek terén együttműködjön, s hogy a pártérdek ne írja felül a magyar érdekeket. Erre most mutatkozik némi esély. Mint ahogy arra is, amit Orbán Viktor beszédében előrevetített: „Tudjátok, három a magyar igazság. Most jön a második.” A harmadik nyilván az ősszel esedékes önkormányzati választás, amelyen a nemzeti oldalnak ismét csak jó esélye van a győzelemre és megerősödésre.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. május 6.
Fiatal történészek tanácskoztak Nagyváradon
Kétnyelvű előadásokkal kezdték lebontani a magyar és román történetírás közti falat.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Nagyváradon 2016. április 28-29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem Történelem tanszékével közösen szervezte.
Párbeszéd kialakítása a cél
A magyar és román nyelvű konferenciát a Nagyváradi Egyetem Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében nyitották meg. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, doktorandusz (ELTE), a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat azzal, hogy két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyülteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén találkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A történelem a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia George Barițiu Történettudományi Intézetében vagy az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölelték mind az államot és egyházat, mind az urbanizációt, térszerkezetet, építészettörténetet, népesedési folyamatokat, mint a társadalmat, eliteket vagy éppen a hadászatot.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja, dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Demjén Andrea, a Román Akadémia George Bariţiu Történeti Intézet Doktori Iskola ( Kolozsvár) doktorandusza és egyben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum munkatársa a történetírás egyik elhanyagolt területét, az erdélyi vesztegintézeteket mutatta be. Részletesebben a Gyergyószentmiklóshoz közeli, Moldva felé vezető úton elhelyezkedő pricskei intézet adatait rekonstruálta bevonva a georadaros felméréseket, a régészeti kutatásokat (2009-2013, 2015), az archeozoológiai vizsgálatokat, az írott forrásokat, grafikai megjelenítéseket. Mint kiderült, a 18. század második felében virágzó pricskei vesztegintézet fontos adatokkal szolgál a Habsburg-kori Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint a kevéssé népszerű újkori régészet fontosságára is felhívja a figyelmet.
Cristian Culiciu, a Nagyváradi Egyetem történész doktorandusza a sajtó hírközléseire alapozva a nagyváradi felsőoktatás 1963-1989 közötti helyzetét vázolta fel. Az 1780-1934 közt működő váradi Jogi Akadémia mellett a helyi Tanítóképzőről (1963-1974) és technikai (mérnöki, mechanikai) képzésről (1974-1989) is szó esett, felvillantva a diákok melléktevékenységeit (kulturális és sportélet, irodalmi körök, újságírás).
Bartha Zoltán, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Ökumené Doktori Iskola (Református Hitoktatói Kar) hallgatója a 18. századi erdélyi nemesség felekezetváltási okait vizsgálta meg, kiemelve a rang, hivatal könnyebb megszerzése, vallási meggyőződés helyett a szerelmet indító tényezőket. Példaként a korabeli botrányhős, Macskási Krisztina esetét hozta fel, aki válóperbe kezdett első férjével, Bethlen Istvánnal, mert beleszeretett Váradi Istvánba. Bethlen halála után hozzá is ment Váradihoz, de ez a házasság se tartott sokáig. A protestáns Macskási Bécsben áttért a katolikus vallásra, így házasságát érvénytelenítették és hozzá mehetett harmadik és egyben utolsó férjéhez, Dósa Mihályhoz. Macskási Krisztina lánya, Julianna lemásolta anyja hibáit.
Ladó Ágota, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum munkatársa az 1876-os megyerendezés okán falusias jellegét leküzdő Csíkszereda két főutcájának – az egykori és mai Kossuth –, illetve az egykori Vár–, majd Apafi–, mai Petőfi utcának – a századfordulón történt átalakulását igyekezte körvonalazni 1916–ig, esettanulmányként kiemelve dr. Fejér Antal ügyvéd Vár utcai házának építését.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatási programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte, 1918 után pedig mind a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindult vagy folytatódott a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyar történetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése.
A plenáris előadások után a szekciók kerültek sorra. Kajtár Gyöngyvér, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója 1600/1601 telének kolozsvári koldusválságát ismertette a hallgatósággal. A 15 éves háború, a rossz időjárás rengeteg menekültet szabadított Kolozsvárra. A város szegénygondozó politikáját ebben az időszakban már nem az egyház, hanem a százférfiak tanácsa és az egyházi vagyon adminisztrátorai (egyházfiak) irányították (koldusokról való lista készítése, ispotályok működtetése, adománygyűjtés és -osztás, temetés), emellett a reformáció is átalakította a szegénységgondozás kérdéséről való elképzeléseket.
Markaly Aranka, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és egyben a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum , az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport munkatársa, doktorandusz előadásában rámutatott arra, hogy az egyes mikroközösségek termékenységtörténete egyre népszerűbb kutatási téma. Ezúttal a borsa-völgyi Kide református közösségének házas termékenységét vizsgálta meg a 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Szabó Csongor, az ELTE doktorandusza a magyarság a két világháború közötti (1919–1939) romániai választásokon történt szerepléséről értekezett. Szó esett a választási rendszerekről (egyéni kerületi, „prémiumos”, korporatív választási rendszerről), választási törvényekről, kampányokról, választási visszaélésekről, eredményekről, szavazóbázisokról.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója az impériumváltás folyamatát mutatta be-munkatársa a 17. századi csíkszéki nemességről nyújtott átfogó képet, kiindulva az 1562-es segesvári országgyűlés határozataitól, eljutva 1685-ig. Értelmezte a primor (főnép) fogalmát, családi/rokoni kapcsolatokat, hatalmaskodásokat, az erdélyi fejedelmek székely nemességgel szembeni politikáját, a kor anyagi kultúráját.
Koloh Gábor 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Háromszéken, kitérve a Magyar Nemzeti Tanács háromszéki tagozatára, a román katonai megszállásra, a román Kormányzótanács háromszéki működésére, a helyi elit és közigazgatási apparátus átalakítására, a város arculatának átfestésére, iskolákat és egyházakat érintő intézkedésekre, a Magyar Szövetség háromszéki szervezetének megalakulására.
Balogh Zsuzsánna, az ELTE doktorandusz hallgatója Bornemissza Kata, egy 17. századi nemesasszony életét mutatta be (elsősorban leveleinek tartalmára támaszkodva), akit a történetírás háttérbe szorított testvére, a fejedelemasszony Bornemissza Anna, valamint második férje, Bánffy Dénes és fia, a későbbi gubernátor, Bánffy György alakja miatt. Bornemissza Kata kétszer házasodott, első férje Bethlen Mihály, második férje Bánffy Dénes. A politikai kérdésekben meglehetősen jól informált volt, gazdaságát hozzáértéssel irányította, sokat utazgatott birtokain, második férjéhez mindvégig hű maradt.
Bélfenyéri Tamás-János, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója I. Imre, az utolsó Árpád-házi váradi püspök (1297–1317) életútját vizsgálta meg. Útja (származás, egyetemjárás, papi pálya) a püspöki székig csak feltételezésekbe bocsátkozva rajzolható meg. Püspökként előbb III. Andrást, majd a cseh Vencelt, végül I. Károlyt támogatta. Hozzá köthető a káptalan vásárvámjogának megvédése, a belényesi aranybányák 1/3 jövedelmének a káptalannak juttatása, Várad város lakóinak terményadó csökkentése, a püspöktársak megvédelmezése (Csák Máté hatalmaskodásával szemben, fellép Máramaros vármegye erdélyi püspökséghez tartozása érdekében), tanúskodás az erdélyi káptalan és a plébánosok, szász dékánok közti 1308-as peren, a debreceni Szent András templom felszentelése és építtetése (?).
Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa a 17. századi brassói szász családok, különösen az elit történetének rekonstruálása érdekében a Joseph Trausch (1795–1871) brassói irodalomtörténész által összegyűjtött alkalmi szövegek gyűjteményét elemezte, amely jelenleg a brassói Fekete-templom Levéltárában (Evangelische Kirche Augsburgischen Bekenntnisses (A.B.) Kronstadt - Archiv der Honterusgemeinde) található. Az alkalmi nyomtatványokat az emberi élet különféle eseményei kapcsán készítették (peregrináció, házasság, haláleset, stb.) és maguk a kortársak (hozzátartozók, barátok) írták.
Izsák Anikó-Borbála, az ELTE BTK MA-s hallgatója rámutatott arra, hogy a történetírásban a romániai katolikus egyházról folyó diskurzust eddig az egyházi vagyon és a hitvallásos iskolák ellen intézett támadások uralták. Előadásában sematizmusok, naptárak, repertóriumok, egyházi lapok, jegyzőkönyvek segítségével az 1930-as évek katolikus egyházi elitjének, az egyház világi önkormányzatának, az Erdélyi Római Katolikus Státusnak (1932-től Egyházmegyei Tanács), Erdélyi Katolikus Akadémiának, Erdélyi Egyházmegyei Cenzúrahivatal, Erdélyi Tudósító vizsgálatára vállalkozott a pápai tanítások bevonásával is.
Hámori Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet tudományos kutatója Észak-Erdély 1940-1942 közötti gazdasági helyzetét járta körül előadásában. A visszacsatolásnál felmerülő pénzügyi, jogi, a tulajdonosi és felügyeleti köri problémákra; a részvénytárságok kérdésére, és mindenekelőtt a nyersanyag-ellátás és a termelés ügyeire tért ki oral history kutatásait felhasználva.
Ladó Árpád-Gellért, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója a XIV. századi (Anjou-kori) magyar katonai felszereléseket (sisak, páncél, kard, tőr stb.) mutatta be, különös tekintettel az e században lezajló nagy, páncélzatfejlődési folyamatra, többek között a Szent László legenda fennmaradt freskói és a Képes Krónika miniatúrái alapján. Írott forrásokat, régészeti leleteket, művészettörténeti értelmezéseket, európai tárgyi analógiákat egyaránt felhasznált kutatásában. Megállapította, hogy a XIV. századi magyar sereg legütőképesebb eleme, a nehézlovasság, felszerelésében szinkronban volt az európai fejlődési trendekkel, a könnyűlovasság pedig egyedi vonásaival tűnt ki.
Folytatást is terveznek
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megújult történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi, miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik. A konferenciát jövőre is meg kívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját, illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak. A rendezvényt Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Szakkollégium támogatta.
Bélfenyéri Tamás
Transindex.ro
Kétnyelvű előadásokkal kezdték lebontani a magyar és román történetírás közti falat.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Nagyváradon 2016. április 28-29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem Történelem tanszékével közösen szervezte.
Párbeszéd kialakítása a cél
A magyar és román nyelvű konferenciát a Nagyváradi Egyetem Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében nyitották meg. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, doktorandusz (ELTE), a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat azzal, hogy két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyülteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén találkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A történelem a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia George Barițiu Történettudományi Intézetében vagy az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölelték mind az államot és egyházat, mind az urbanizációt, térszerkezetet, építészettörténetet, népesedési folyamatokat, mint a társadalmat, eliteket vagy éppen a hadászatot.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja, dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Demjén Andrea, a Román Akadémia George Bariţiu Történeti Intézet Doktori Iskola ( Kolozsvár) doktorandusza és egyben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum munkatársa a történetírás egyik elhanyagolt területét, az erdélyi vesztegintézeteket mutatta be. Részletesebben a Gyergyószentmiklóshoz közeli, Moldva felé vezető úton elhelyezkedő pricskei intézet adatait rekonstruálta bevonva a georadaros felméréseket, a régészeti kutatásokat (2009-2013, 2015), az archeozoológiai vizsgálatokat, az írott forrásokat, grafikai megjelenítéseket. Mint kiderült, a 18. század második felében virágzó pricskei vesztegintézet fontos adatokkal szolgál a Habsburg-kori Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint a kevéssé népszerű újkori régészet fontosságára is felhívja a figyelmet.
Cristian Culiciu, a Nagyváradi Egyetem történész doktorandusza a sajtó hírközléseire alapozva a nagyváradi felsőoktatás 1963-1989 közötti helyzetét vázolta fel. Az 1780-1934 közt működő váradi Jogi Akadémia mellett a helyi Tanítóképzőről (1963-1974) és technikai (mérnöki, mechanikai) képzésről (1974-1989) is szó esett, felvillantva a diákok melléktevékenységeit (kulturális és sportélet, irodalmi körök, újságírás).
Bartha Zoltán, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Ökumené Doktori Iskola (Református Hitoktatói Kar) hallgatója a 18. századi erdélyi nemesség felekezetváltási okait vizsgálta meg, kiemelve a rang, hivatal könnyebb megszerzése, vallási meggyőződés helyett a szerelmet indító tényezőket. Példaként a korabeli botrányhős, Macskási Krisztina esetét hozta fel, aki válóperbe kezdett első férjével, Bethlen Istvánnal, mert beleszeretett Váradi Istvánba. Bethlen halála után hozzá is ment Váradihoz, de ez a házasság se tartott sokáig. A protestáns Macskási Bécsben áttért a katolikus vallásra, így házasságát érvénytelenítették és hozzá mehetett harmadik és egyben utolsó férjéhez, Dósa Mihályhoz. Macskási Krisztina lánya, Julianna lemásolta anyja hibáit.
Ladó Ágota, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum munkatársa az 1876-os megyerendezés okán falusias jellegét leküzdő Csíkszereda két főutcájának – az egykori és mai Kossuth –, illetve az egykori Vár–, majd Apafi–, mai Petőfi utcának – a századfordulón történt átalakulását igyekezte körvonalazni 1916–ig, esettanulmányként kiemelve dr. Fejér Antal ügyvéd Vár utcai házának építését.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatási programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte, 1918 után pedig mind a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindult vagy folytatódott a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyar történetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése.
A plenáris előadások után a szekciók kerültek sorra. Kajtár Gyöngyvér, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója 1600/1601 telének kolozsvári koldusválságát ismertette a hallgatósággal. A 15 éves háború, a rossz időjárás rengeteg menekültet szabadított Kolozsvárra. A város szegénygondozó politikáját ebben az időszakban már nem az egyház, hanem a százférfiak tanácsa és az egyházi vagyon adminisztrátorai (egyházfiak) irányították (koldusokról való lista készítése, ispotályok működtetése, adománygyűjtés és -osztás, temetés), emellett a reformáció is átalakította a szegénységgondozás kérdéséről való elképzeléseket.
Markaly Aranka, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és egyben a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum , az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport munkatársa, doktorandusz előadásában rámutatott arra, hogy az egyes mikroközösségek termékenységtörténete egyre népszerűbb kutatási téma. Ezúttal a borsa-völgyi Kide református közösségének házas termékenységét vizsgálta meg a 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Szabó Csongor, az ELTE doktorandusza a magyarság a két világháború közötti (1919–1939) romániai választásokon történt szerepléséről értekezett. Szó esett a választási rendszerekről (egyéni kerületi, „prémiumos”, korporatív választási rendszerről), választási törvényekről, kampányokról, választási visszaélésekről, eredményekről, szavazóbázisokról.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója az impériumváltás folyamatát mutatta be-munkatársa a 17. századi csíkszéki nemességről nyújtott átfogó képet, kiindulva az 1562-es segesvári országgyűlés határozataitól, eljutva 1685-ig. Értelmezte a primor (főnép) fogalmát, családi/rokoni kapcsolatokat, hatalmaskodásokat, az erdélyi fejedelmek székely nemességgel szembeni politikáját, a kor anyagi kultúráját.
Koloh Gábor 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Háromszéken, kitérve a Magyar Nemzeti Tanács háromszéki tagozatára, a román katonai megszállásra, a román Kormányzótanács háromszéki működésére, a helyi elit és közigazgatási apparátus átalakítására, a város arculatának átfestésére, iskolákat és egyházakat érintő intézkedésekre, a Magyar Szövetség háromszéki szervezetének megalakulására.
Balogh Zsuzsánna, az ELTE doktorandusz hallgatója Bornemissza Kata, egy 17. századi nemesasszony életét mutatta be (elsősorban leveleinek tartalmára támaszkodva), akit a történetírás háttérbe szorított testvére, a fejedelemasszony Bornemissza Anna, valamint második férje, Bánffy Dénes és fia, a későbbi gubernátor, Bánffy György alakja miatt. Bornemissza Kata kétszer házasodott, első férje Bethlen Mihály, második férje Bánffy Dénes. A politikai kérdésekben meglehetősen jól informált volt, gazdaságát hozzáértéssel irányította, sokat utazgatott birtokain, második férjéhez mindvégig hű maradt.
Bélfenyéri Tamás-János, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója I. Imre, az utolsó Árpád-házi váradi püspök (1297–1317) életútját vizsgálta meg. Útja (származás, egyetemjárás, papi pálya) a püspöki székig csak feltételezésekbe bocsátkozva rajzolható meg. Püspökként előbb III. Andrást, majd a cseh Vencelt, végül I. Károlyt támogatta. Hozzá köthető a káptalan vásárvámjogának megvédése, a belényesi aranybányák 1/3 jövedelmének a káptalannak juttatása, Várad város lakóinak terményadó csökkentése, a püspöktársak megvédelmezése (Csák Máté hatalmaskodásával szemben, fellép Máramaros vármegye erdélyi püspökséghez tartozása érdekében), tanúskodás az erdélyi káptalan és a plébánosok, szász dékánok közti 1308-as peren, a debreceni Szent András templom felszentelése és építtetése (?).
Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa a 17. századi brassói szász családok, különösen az elit történetének rekonstruálása érdekében a Joseph Trausch (1795–1871) brassói irodalomtörténész által összegyűjtött alkalmi szövegek gyűjteményét elemezte, amely jelenleg a brassói Fekete-templom Levéltárában (Evangelische Kirche Augsburgischen Bekenntnisses (A.B.) Kronstadt - Archiv der Honterusgemeinde) található. Az alkalmi nyomtatványokat az emberi élet különféle eseményei kapcsán készítették (peregrináció, házasság, haláleset, stb.) és maguk a kortársak (hozzátartozók, barátok) írták.
Izsák Anikó-Borbála, az ELTE BTK MA-s hallgatója rámutatott arra, hogy a történetírásban a romániai katolikus egyházról folyó diskurzust eddig az egyházi vagyon és a hitvallásos iskolák ellen intézett támadások uralták. Előadásában sematizmusok, naptárak, repertóriumok, egyházi lapok, jegyzőkönyvek segítségével az 1930-as évek katolikus egyházi elitjének, az egyház világi önkormányzatának, az Erdélyi Római Katolikus Státusnak (1932-től Egyházmegyei Tanács), Erdélyi Katolikus Akadémiának, Erdélyi Egyházmegyei Cenzúrahivatal, Erdélyi Tudósító vizsgálatára vállalkozott a pápai tanítások bevonásával is.
Hámori Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet tudományos kutatója Észak-Erdély 1940-1942 közötti gazdasági helyzetét járta körül előadásában. A visszacsatolásnál felmerülő pénzügyi, jogi, a tulajdonosi és felügyeleti köri problémákra; a részvénytárságok kérdésére, és mindenekelőtt a nyersanyag-ellátás és a termelés ügyeire tért ki oral history kutatásait felhasználva.
Ladó Árpád-Gellért, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója a XIV. századi (Anjou-kori) magyar katonai felszereléseket (sisak, páncél, kard, tőr stb.) mutatta be, különös tekintettel az e században lezajló nagy, páncélzatfejlődési folyamatra, többek között a Szent László legenda fennmaradt freskói és a Képes Krónika miniatúrái alapján. Írott forrásokat, régészeti leleteket, művészettörténeti értelmezéseket, európai tárgyi analógiákat egyaránt felhasznált kutatásában. Megállapította, hogy a XIV. századi magyar sereg legütőképesebb eleme, a nehézlovasság, felszerelésében szinkronban volt az európai fejlődési trendekkel, a könnyűlovasság pedig egyedi vonásaival tűnt ki.
Folytatást is terveznek
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megújult történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi, miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik. A konferenciát jövőre is meg kívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját, illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak. A rendezvényt Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Szakkollégium támogatta.
Bélfenyéri Tamás
Transindex.ro
2016. október 30.
A számon tartott országtól a Székely Hadosztályig
Nagyváradon és Marosvásárhelyen is bemutattuk – Romsics Ignác előadásait megelőzően – azt a könyvet, mely Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel folytatott beszélgetéseinek bővebb változatát tartalmazza. Bögözi Attila tudósítása.
Amióta a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatát közössé tette (immár többéves ez az együttműködés), s ebbe a rendezvénysorozatba beszállt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, a történelem, s azon belül jelesen a magyar történelem iránt érdeklődők köre Erdély-szerte olyannyira megsokszorozódott, hogy számuk magukat a kezdeményezőket is alaposan meglepte.
Persze, a növekvő érdeklődés egyformán szól történelmünk sorsfordító eseményeinek meg a történelemtudomány művelőinek elitjéhez tartozó szakembereknek, akiket az előadásokhoz évről évre sikerült megnyerni. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola professzorának, aki szakmai tanácsadóként teljes mellszélességgel állt a kezdeményezés mellé, s nemegyszer személyes kapcsolatait, szakmai tekintélyét latba vetve vonta be a sorozatba, a jeles tudósoktól a fiatal kutatókig minden kor, minden témájához a legavatottabb előadókat.
A programnak, főként annak nagyváradi modulja kapcsán, kezdettől fontos elemévé vált, hogy a felkért előadók egy-egy beszélgetés erejéig ellátogattak az Erdélyi Riport szerkesztőségébe, ahol a meghívottakkal Szilágy Aladár készített, önálló értéket képviselő interjúkat, melyekben, mint egyik váradi méltatója mondotta, maradéktalanul „érvényesül a kiváló előadók és a felkészült riporter összjátéka”. Ezek rövidebb változata a Riportban is megjelent, majd az év lezárultával a beszélgetések, kibővítve és kötetté szerkesztve könyv alakban is az olvasó asztalára kerültek.
Interjú-regényként olvasva
2015-ben Európa és Magyarország. Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel a külkapcsolatok históriáját „járta körül” 17 előadás, a honfoglaló magyarok útkeresésétől Magyarország EU-csatlakozásáig, s e 17 előadás kapcsán készült interjúkat tartalmazza a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában októberben megjelent Szilágy Aladár: A számon tartott ország - Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben alcímet viselő kötet.
Marosvásárhelyen, akárcsak Nagyváradon, a kötet bemutatására – nem véletlenül – Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai című előadásának felvezetőjeként került sor, amikor a kötetet szerkesztő Szűcs László kérdéseire válaszolva Szilágyi Aladár arról is beszélt, hogyan tett eleget az interjúk készítése közben azon céljának, hogy ezek egyszerre legyenek ismeretterjesztő jellegűek és mítoszrombolóak, ugyanakkor ne ismétlődjenek a korábban napvilágot látott kötetekben már felvetett dolgok.
A marosvásárhelyi est házigazdája, Markó Béla, a kötethez írt előszavában írja: Szilágyi Aladár „kérdései olyan többletet adtak hozzá az egyébként is fontos előadásokhoz, hogy végig élvezettel követtem, amint sajátos erdélyi szempontjainkat beviszi a beszélgetésekbe. Ahogy manapság mondani szokás, „interaktívak” ezek a szövegek, az interjú műfaja élővé teszi a régmúlt eseményeket, és talán nem túlzás azt mondani, hogy valamiféle izgalmas, lebilincselő tankönyvként is használható ez a kiadvány. Jó is lenne, ha minél többen így vennénk a kezünkbe. Én legalábbis így olvastam, interjú-regényként úgymond, egy olyan történet megelevenítéseként, ami napjainkig tart, de remélhetőleg nem lesz sohasem vége.”
A könyvbemutató közönsége számos műhelytitkot is megtudhatott Szilágyi Aladártól arról, miként egészítette ki az előadásokat, mi újat tudnak mondani manapság a kortárs magyar történészek, milyen lehetőségei vannak a szakembereknek, hogy valóban újat mondjanak a történelemről. A mindvégig érdekes szerző-szerkesztő párbeszédből összességében arra is választ kapott a hallgatóság, amit Markó Béla a kötet előszavában úgy fogalmazott meg, lehet-e a történelmet úgy olvasni, mint egy olyan történetet, amelynek van kezdete és vége, szemlélhetjük-e úgy saját történelmünket, mint egy hatalmas regényfolyamot, amelyben a szereplők erényei és hibái, netán bűnei döntő módon befolyásolják egy-egy drámai helyzet végkifejletét, hosszú időre meghatározva országok, emberek sorsát.
A Székely Hadosztály krónikája
A marosvásárhelyi rendezvény második felében Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy röviden összefoglalta a több fronton zajlott első világháború végének történéseit, a magyarországi és erdélyi helyzetet, a román betörést és előrenyomulást. Néhány számadattal érzékletesen ecsetelte az akkori állapotokat: 1918 novemberében az összes magyar haderő alig volt több mint 30 ezer fő, Erdélyben néhányszáz főnyi katonaság állomásozott.
Az előadó véleménye szerint a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács programja a belső demokratikus átalakulás víziója volt, hiszen olyan elemeket tartalmazott, mint a háború azonnali befejezése, a német szövetség felmondása, Magyarország teljes függetlensége, demokratikus választások és szabadságjogok, szociális reformok, földreform. Viszont még azokban a zavaros időkben sem volt mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, amelyeket például az akkori hadügyminiszter tett, aki többek között olyanokat mondott, hogy nem akar több katonát látni, amihez olyan ambiciózus terve is volt, mint a világbéke megteremtése…
Követve az események kronológiáját, a történész olyan tévhiteket is eloszlatott, mint amelyek a padovai fegyverszünettel kapcsolatosak, majd foglalkozott a nemzetiségi problémákkal, és a korszak olyan sajátos dilemmáival is, mint, hogy fogjanak-e össze a bolsevikok és a nacionalisták, vagy inkább össze kell fogni a kommunisták ellen, akár úgy is, hogy a románokkal való összeállás sem kizárt?
A Székely Hadosztály létrejöttét és működését ismertetve Romsics Ignác elmondta, hogy a Kolozsváron székelő Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes, Apáthy Istvánnal, Kelet-Magyarország kormánybiztosával együtt úgy gondolta, a Károlyi-kormány pacifista politikája ellenére katonaságot kellene fölállítani Erdély védelmére.
Míg a Székelyföldön Verbőczy Kálmán főhadnagy és még néhány tartalékos tiszt toborzott, a Budapesten székelő, Jancsó Benedek vezette Székely Nemzeti Tanács szintén arra szólította fel a székely katonákat, hogy ellenállásra készüljenek.
Így jött létre a Székely Hadosztály magja, mely utóbb közel tízezer főre duzzadt, s amelyet Székely Hadosztálynak 1919 januárjában Festetics Sándor hadügyminiszter nevezett el.
Időközben március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, s az új helyzetben a Debreceni Székely Bizottság felajánlotta a béketárgyalás előkészítőinek, hogy megdöntik a budapesti bolsevista rendszert, ha garantálják, hogy lesz Székely Köztársaság – nagyjából a későbbi Észak-Erdély területén.
A Székely Köztársaságból nem lett semmi, mi több a román hadsereg előrenyomulási engedély kapott. Ennek útvonalát a professzor térképekkel mutatta be, vázolva a Székely Hadosztály helyzetét, harcait is, melyek eleve kudarcra voltak ítélve a két-háromszoros túlerővel szemben. Így az alakulat sorsa végképp megpecsételődött, s a kilátástalan helyzetben április 26-án Nyírbaktán aláírták a fegyverletételt, amin mit sem változtatott az a tény, hogy mintegy 4000 fő Verbőczy Kálmán vezetésével tovább harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében.
A mindvégig érdekes, színvonalas előadás végén Romsics Ignác akadémikus hosszan válaszolt a közönség kérdéseire is. erdelyiriport.ro
Nagyváradon és Marosvásárhelyen is bemutattuk – Romsics Ignác előadásait megelőzően – azt a könyvet, mely Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel folytatott beszélgetéseinek bővebb változatát tartalmazza. Bögözi Attila tudósítása.
Amióta a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatát közössé tette (immár többéves ez az együttműködés), s ebbe a rendezvénysorozatba beszállt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, a történelem, s azon belül jelesen a magyar történelem iránt érdeklődők köre Erdély-szerte olyannyira megsokszorozódott, hogy számuk magukat a kezdeményezőket is alaposan meglepte.
Persze, a növekvő érdeklődés egyformán szól történelmünk sorsfordító eseményeinek meg a történelemtudomány művelőinek elitjéhez tartozó szakembereknek, akiket az előadásokhoz évről évre sikerült megnyerni. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola professzorának, aki szakmai tanácsadóként teljes mellszélességgel állt a kezdeményezés mellé, s nemegyszer személyes kapcsolatait, szakmai tekintélyét latba vetve vonta be a sorozatba, a jeles tudósoktól a fiatal kutatókig minden kor, minden témájához a legavatottabb előadókat.
A programnak, főként annak nagyváradi modulja kapcsán, kezdettől fontos elemévé vált, hogy a felkért előadók egy-egy beszélgetés erejéig ellátogattak az Erdélyi Riport szerkesztőségébe, ahol a meghívottakkal Szilágy Aladár készített, önálló értéket képviselő interjúkat, melyekben, mint egyik váradi méltatója mondotta, maradéktalanul „érvényesül a kiváló előadók és a felkészült riporter összjátéka”. Ezek rövidebb változata a Riportban is megjelent, majd az év lezárultával a beszélgetések, kibővítve és kötetté szerkesztve könyv alakban is az olvasó asztalára kerültek.
Interjú-regényként olvasva
2015-ben Európa és Magyarország. Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel a külkapcsolatok históriáját „járta körül” 17 előadás, a honfoglaló magyarok útkeresésétől Magyarország EU-csatlakozásáig, s e 17 előadás kapcsán készült interjúkat tartalmazza a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában októberben megjelent Szilágy Aladár: A számon tartott ország - Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben alcímet viselő kötet.
Marosvásárhelyen, akárcsak Nagyváradon, a kötet bemutatására – nem véletlenül – Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai című előadásának felvezetőjeként került sor, amikor a kötetet szerkesztő Szűcs László kérdéseire válaszolva Szilágyi Aladár arról is beszélt, hogyan tett eleget az interjúk készítése közben azon céljának, hogy ezek egyszerre legyenek ismeretterjesztő jellegűek és mítoszrombolóak, ugyanakkor ne ismétlődjenek a korábban napvilágot látott kötetekben már felvetett dolgok.
A marosvásárhelyi est házigazdája, Markó Béla, a kötethez írt előszavában írja: Szilágyi Aladár „kérdései olyan többletet adtak hozzá az egyébként is fontos előadásokhoz, hogy végig élvezettel követtem, amint sajátos erdélyi szempontjainkat beviszi a beszélgetésekbe. Ahogy manapság mondani szokás, „interaktívak” ezek a szövegek, az interjú műfaja élővé teszi a régmúlt eseményeket, és talán nem túlzás azt mondani, hogy valamiféle izgalmas, lebilincselő tankönyvként is használható ez a kiadvány. Jó is lenne, ha minél többen így vennénk a kezünkbe. Én legalábbis így olvastam, interjú-regényként úgymond, egy olyan történet megelevenítéseként, ami napjainkig tart, de remélhetőleg nem lesz sohasem vége.”
A könyvbemutató közönsége számos műhelytitkot is megtudhatott Szilágyi Aladártól arról, miként egészítette ki az előadásokat, mi újat tudnak mondani manapság a kortárs magyar történészek, milyen lehetőségei vannak a szakembereknek, hogy valóban újat mondjanak a történelemről. A mindvégig érdekes szerző-szerkesztő párbeszédből összességében arra is választ kapott a hallgatóság, amit Markó Béla a kötet előszavában úgy fogalmazott meg, lehet-e a történelmet úgy olvasni, mint egy olyan történetet, amelynek van kezdete és vége, szemlélhetjük-e úgy saját történelmünket, mint egy hatalmas regényfolyamot, amelyben a szereplők erényei és hibái, netán bűnei döntő módon befolyásolják egy-egy drámai helyzet végkifejletét, hosszú időre meghatározva országok, emberek sorsát.
A Székely Hadosztály krónikája
A marosvásárhelyi rendezvény második felében Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy röviden összefoglalta a több fronton zajlott első világháború végének történéseit, a magyarországi és erdélyi helyzetet, a román betörést és előrenyomulást. Néhány számadattal érzékletesen ecsetelte az akkori állapotokat: 1918 novemberében az összes magyar haderő alig volt több mint 30 ezer fő, Erdélyben néhányszáz főnyi katonaság állomásozott.
Az előadó véleménye szerint a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács programja a belső demokratikus átalakulás víziója volt, hiszen olyan elemeket tartalmazott, mint a háború azonnali befejezése, a német szövetség felmondása, Magyarország teljes függetlensége, demokratikus választások és szabadságjogok, szociális reformok, földreform. Viszont még azokban a zavaros időkben sem volt mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, amelyeket például az akkori hadügyminiszter tett, aki többek között olyanokat mondott, hogy nem akar több katonát látni, amihez olyan ambiciózus terve is volt, mint a világbéke megteremtése…
Követve az események kronológiáját, a történész olyan tévhiteket is eloszlatott, mint amelyek a padovai fegyverszünettel kapcsolatosak, majd foglalkozott a nemzetiségi problémákkal, és a korszak olyan sajátos dilemmáival is, mint, hogy fogjanak-e össze a bolsevikok és a nacionalisták, vagy inkább össze kell fogni a kommunisták ellen, akár úgy is, hogy a románokkal való összeállás sem kizárt?
A Székely Hadosztály létrejöttét és működését ismertetve Romsics Ignác elmondta, hogy a Kolozsváron székelő Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes, Apáthy Istvánnal, Kelet-Magyarország kormánybiztosával együtt úgy gondolta, a Károlyi-kormány pacifista politikája ellenére katonaságot kellene fölállítani Erdély védelmére.
Míg a Székelyföldön Verbőczy Kálmán főhadnagy és még néhány tartalékos tiszt toborzott, a Budapesten székelő, Jancsó Benedek vezette Székely Nemzeti Tanács szintén arra szólította fel a székely katonákat, hogy ellenállásra készüljenek.
Így jött létre a Székely Hadosztály magja, mely utóbb közel tízezer főre duzzadt, s amelyet Székely Hadosztálynak 1919 januárjában Festetics Sándor hadügyminiszter nevezett el.
Időközben március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, s az új helyzetben a Debreceni Székely Bizottság felajánlotta a béketárgyalás előkészítőinek, hogy megdöntik a budapesti bolsevista rendszert, ha garantálják, hogy lesz Székely Köztársaság – nagyjából a későbbi Észak-Erdély területén.
A Székely Köztársaságból nem lett semmi, mi több a román hadsereg előrenyomulási engedély kapott. Ennek útvonalát a professzor térképekkel mutatta be, vázolva a Székely Hadosztály helyzetét, harcait is, melyek eleve kudarcra voltak ítélve a két-háromszoros túlerővel szemben. Így az alakulat sorsa végképp megpecsételődött, s a kilátástalan helyzetben április 26-án Nyírbaktán aláírták a fegyverletételt, amin mit sem változtatott az a tény, hogy mintegy 4000 fő Verbőczy Kálmán vezetésével tovább harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében.
A mindvégig érdekes, színvonalas előadás végén Romsics Ignác akadémikus hosszan válaszolt a közönség kérdéseire is. erdelyiriport.ro
2016. november 1.
A számon tartott országtól a Székely Hadosztályig
Nagyváradon és Marosvásárhelyen is bemutattuk – Romsics Ignác előadásait megelőzően – azt a könyvet, mely Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel folytatott beszélgetéseinek bővebb változatát tartalmazza. Bögözi Attila tudósítása.
Amióta a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatát közössé tette (immár többéves ez az együttműködés), s ebbe a rendezvénysorozatba beszállt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, a történelem, s azon belül jelesen a magyar történelem iránt érdeklődők köre Erdély-szerte olyannyira megsokszorozódott, hogy számuk magukat a kezdeményezőket is alaposan meglepte.
Persze, a növekvő érdeklődés egyformán szól történelmünk sorsfordító eseményeinek meg a történelemtudomány művelőinek elitjéhez tartozó szakembereknek, akiket az előadásokhoz évről évre sikerült megnyerni. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola professzorának, aki szakmai tanácsadóként teljes mellszélességgel állt a kezdeményezés mellé, s nemegyszer személyes kapcsolatait, szakmai tekintélyét latba vetve vonta be a sorozatba, a jeles tudósoktól a fiatal kutatókig minden kor, minden témájához a legavatottabb előadókat.
A programnak, főként annak nagyváradi modulja kapcsán, kezdettől fontos elemévé vált, hogy a felkért előadók egy-egy beszélgetés erejéig ellátogattak az Erdélyi Riport szerkesztőségébe, ahol a meghívottakkal Szilágy Aladár készített, önálló értéket képviselő interjúkat, melyekben, mint egyik váradi méltatója mondotta, maradéktalanul „érvényesül a kiváló előadók és a felkészült riporter összjátéka”. Ezek rövidebb változata a Riportban is megjelent, majd az év lezárultával a beszélgetések, kibővítve és kötetté szerkesztve könyv alakban is az olvasó asztalára kerültek.
Interjú-regényként olvasva
2015-ben Európa és Magyarország. Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel a külkapcsolatok históriáját „járta körül” 17 előadás, a honfoglaló magyarok útkeresésétől Magyarország EU-csatlakozásáig, s e 17 előadás kapcsán készült interjúkat tartalmazza a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában októberben megjelent A számon tartott ország - Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben alcímet viselő kötet.
Marosvásárhelyen, akárcsak Nagyváradon, a kötet bemutatására – nem véletlenül – Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai című előadásának felvezetőjeként került sor, amikor a kötetet szerkesztő Szűcs László kérdéseire válaszolva Szilágyi Aladár arról is beszélt, hogyan tett eleget az interjúk készítése közben azon céljának, hogy ezek egyszerre legyenek ismeretterjesztő jellegűek és mítoszrombolóak, ugyanakkor ne ismétlődjenek a korábban napvilágot látott kötetekben már felvetett dolgok.
A marosvásárhelyi est házigazdája, Markó Béla, a kötethez írt előszavában írja: Szilágyi Aladár „kérdései olyan többletet adtak hozzá az egyébként is fontos előadásokhoz, hogy végig élvezettel követtem, amint sajátos erdélyi szempontjainkat beviszi a beszélgetésekbe. Ahogy manapság mondani szokás, „interaktívak” ezek a szövegek, az interjú műfaja élővé teszi a régmúlt eseményeket, és talán nem túlzás azt mondani, hogy valamiféle izgalmas, lebilincselő tankönyvként is használható ez a kiadvány. Jó is lenne, ha minél többen így vennénk a kezünkbe. Én legalábbis így olvastam, interjú-regényként úgymond, egy olyan történet megelevenítéseként, ami napjainkig tart, de remélhetőleg nem lesz sohasem vége.”
A könyvbemutató közönsége számos műhelytitkot is megtudhatott Szilágyi Aladártól arról, miként egészítette ki az előadásokat, mi újat tudnak mondani manapság a kortárs magyar történészek, milyen lehetőségei vannak a szakembereknek, hogy valóban újat mondjanak a történelemről. A mindvégig érdekes szerző-szerkesztő párbeszédből összességében arra is választ kapott a hallgatóság, amit Markó Béla a kötet előszavában úgy fogalmazott meg, lehet-e a történelmet úgy olvasni, mint egy olyan történetet, amelynek van kezdete és vége, szemlélhetjük-e úgy saját történelmünket, mint egy hatalmas regényfolyamot, amelyben a szereplők erényei és hibái, netán bűnei döntő módon befolyásolják egy-egy drámai helyzet végkifejletét, hosszú időre meghatározva országok, emberek sorsát.
A Székely Hadosztály krónikája
A marosvásárhelyi rendezvény második felében Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy röviden összefoglalta a több fronton zajlott első világháború végének történéseit, a magyarországi és erdélyi helyzetet, a román betörést és előrenyomulást. Néhány számadattal érzékletesen ecsetelte az akkori állapotokat: 1918 novemberében az összes magyar haderő alig volt több mint 30 ezer fő, Erdélyben néhányszáz főnyi katonaság állomásozott.
Az előadó véleménye szerint a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács programja a belső demokratikus átalakulás víziója volt, hiszen olyan elemeket tartalmazott, mint a háború azonnali befejezése, a német szövetség felmondása, Magyarország teljes függetlensége, demokratikus választások és szabadságjogok, szociális reformok, földreform. Viszont még azokban a zavaros időkben sem volt mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, amelyeket például az akkori hadügyminiszter tett, aki többek között olyanokat mondott, hogy nem akar több katonát látni, amihez olyan ambiciózus terve is volt, mint a világbéke megteremtése…
Követve az események kronológiáját, a történész olyan tévhiteket is eloszlatott, mint amelyek a padovai fegyverszünettel kapcsolatosak, majd foglalkozott a nemzetiségi problémákkal, és a korszak olyan sajátos dilemmáival is, mint, hogy fogjanak-e össze a bolsevikok és a nacionalisták, vagy inkább össze kell fogni a kommunisták ellen, akár úgy is, hogy a románokkal való összeállás sem kizárt?
A Székely Hadosztály létrejöttét és működését ismertetve Romsics Ignác elmondta, hogy a Kolozsváron székelő Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes, Apáthy Istvánnal, Kelet-Magyarország kormánybiztosával együtt úgy gondolta, a Károlyi-kormány pacifista politikája ellenére katonaságot kellene fölállítani Erdély védelmére.
Míg a Székelyföldön Verbőczy Kálmán főhadnagy és még néhány tartalékos tiszt toborzott, a Budapesten székelő, Jancsó Benedek vezette Székely Nemzeti Tanács szintén arra szólította fel a székely katonákat, hogy ellenállásra készüljenek.
Így jött létre a Székely Hadosztály magja, mely utóbb közel tízezer főre duzzadt, s amelyet Székely Hadosztálynak 1919 januárjában Festetics Sándor hadügyminiszter nevezett el.
Időközben március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, s az új helyzetben a Debreceni Székely Bizottság felajánlotta a béketárgyalás előkészítőinek, hogy megdöntik a budapesti bolsevista rendszert, ha garantálják, hogy lesz Székely Köztársaság – nagyjából a későbbi Észak-Erdély területén.
A Székely Köztársaságból nem lett semmi, mi több a román hadsereg előrenyomulási engedély kapott. Ennek útvonalát a professzor térképekkel mutatta be, vázolva a Székely Hadosztály helyzetét, harcait is, melyek eleve kudarcra voltak ítélve a két-háromszoros túlerővel szemben. Így az alakulat sorsa végképp megpecsételődött, s a kilátástalan helyzetben április 26-án Nyírbaktán aláírták a fegyverletételt, amin mit sem változtatott az a tény, hogy mintegy 4000 fő Verbőczy Kálmán vezetésével tovább harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében.
A mindvégig érdekes, színvonalas előadás végén Romsics Ignác akadémikus hosszan válaszolt a közönség kérdéseire is.
erdelyiriport.ro
Nagyváradon és Marosvásárhelyen is bemutattuk – Romsics Ignác előadásait megelőzően – azt a könyvet, mely Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel folytatott beszélgetéseinek bővebb változatát tartalmazza. Bögözi Attila tudósítása.
Amióta a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatát közössé tette (immár többéves ez az együttműködés), s ebbe a rendezvénysorozatba beszállt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, a történelem, s azon belül jelesen a magyar történelem iránt érdeklődők köre Erdély-szerte olyannyira megsokszorozódott, hogy számuk magukat a kezdeményezőket is alaposan meglepte.
Persze, a növekvő érdeklődés egyformán szól történelmünk sorsfordító eseményeinek meg a történelemtudomány művelőinek elitjéhez tartozó szakembereknek, akiket az előadásokhoz évről évre sikerült megnyerni. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola professzorának, aki szakmai tanácsadóként teljes mellszélességgel állt a kezdeményezés mellé, s nemegyszer személyes kapcsolatait, szakmai tekintélyét latba vetve vonta be a sorozatba, a jeles tudósoktól a fiatal kutatókig minden kor, minden témájához a legavatottabb előadókat.
A programnak, főként annak nagyváradi modulja kapcsán, kezdettől fontos elemévé vált, hogy a felkért előadók egy-egy beszélgetés erejéig ellátogattak az Erdélyi Riport szerkesztőségébe, ahol a meghívottakkal Szilágy Aladár készített, önálló értéket képviselő interjúkat, melyekben, mint egyik váradi méltatója mondotta, maradéktalanul „érvényesül a kiváló előadók és a felkészült riporter összjátéka”. Ezek rövidebb változata a Riportban is megjelent, majd az év lezárultával a beszélgetések, kibővítve és kötetté szerkesztve könyv alakban is az olvasó asztalára kerültek.
Interjú-regényként olvasva
2015-ben Európa és Magyarország. Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel a külkapcsolatok históriáját „járta körül” 17 előadás, a honfoglaló magyarok útkeresésétől Magyarország EU-csatlakozásáig, s e 17 előadás kapcsán készült interjúkat tartalmazza a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában októberben megjelent A számon tartott ország - Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben alcímet viselő kötet.
Marosvásárhelyen, akárcsak Nagyváradon, a kötet bemutatására – nem véletlenül – Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai című előadásának felvezetőjeként került sor, amikor a kötetet szerkesztő Szűcs László kérdéseire válaszolva Szilágyi Aladár arról is beszélt, hogyan tett eleget az interjúk készítése közben azon céljának, hogy ezek egyszerre legyenek ismeretterjesztő jellegűek és mítoszrombolóak, ugyanakkor ne ismétlődjenek a korábban napvilágot látott kötetekben már felvetett dolgok.
A marosvásárhelyi est házigazdája, Markó Béla, a kötethez írt előszavában írja: Szilágyi Aladár „kérdései olyan többletet adtak hozzá az egyébként is fontos előadásokhoz, hogy végig élvezettel követtem, amint sajátos erdélyi szempontjainkat beviszi a beszélgetésekbe. Ahogy manapság mondani szokás, „interaktívak” ezek a szövegek, az interjú műfaja élővé teszi a régmúlt eseményeket, és talán nem túlzás azt mondani, hogy valamiféle izgalmas, lebilincselő tankönyvként is használható ez a kiadvány. Jó is lenne, ha minél többen így vennénk a kezünkbe. Én legalábbis így olvastam, interjú-regényként úgymond, egy olyan történet megelevenítéseként, ami napjainkig tart, de remélhetőleg nem lesz sohasem vége.”
A könyvbemutató közönsége számos műhelytitkot is megtudhatott Szilágyi Aladártól arról, miként egészítette ki az előadásokat, mi újat tudnak mondani manapság a kortárs magyar történészek, milyen lehetőségei vannak a szakembereknek, hogy valóban újat mondjanak a történelemről. A mindvégig érdekes szerző-szerkesztő párbeszédből összességében arra is választ kapott a hallgatóság, amit Markó Béla a kötet előszavában úgy fogalmazott meg, lehet-e a történelmet úgy olvasni, mint egy olyan történetet, amelynek van kezdete és vége, szemlélhetjük-e úgy saját történelmünket, mint egy hatalmas regényfolyamot, amelyben a szereplők erényei és hibái, netán bűnei döntő módon befolyásolják egy-egy drámai helyzet végkifejletét, hosszú időre meghatározva országok, emberek sorsát.
A Székely Hadosztály krónikája
A marosvásárhelyi rendezvény második felében Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy röviden összefoglalta a több fronton zajlott első világháború végének történéseit, a magyarországi és erdélyi helyzetet, a román betörést és előrenyomulást. Néhány számadattal érzékletesen ecsetelte az akkori állapotokat: 1918 novemberében az összes magyar haderő alig volt több mint 30 ezer fő, Erdélyben néhányszáz főnyi katonaság állomásozott.
Az előadó véleménye szerint a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács programja a belső demokratikus átalakulás víziója volt, hiszen olyan elemeket tartalmazott, mint a háború azonnali befejezése, a német szövetség felmondása, Magyarország teljes függetlensége, demokratikus választások és szabadságjogok, szociális reformok, földreform. Viszont még azokban a zavaros időkben sem volt mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, amelyeket például az akkori hadügyminiszter tett, aki többek között olyanokat mondott, hogy nem akar több katonát látni, amihez olyan ambiciózus terve is volt, mint a világbéke megteremtése…
Követve az események kronológiáját, a történész olyan tévhiteket is eloszlatott, mint amelyek a padovai fegyverszünettel kapcsolatosak, majd foglalkozott a nemzetiségi problémákkal, és a korszak olyan sajátos dilemmáival is, mint, hogy fogjanak-e össze a bolsevikok és a nacionalisták, vagy inkább össze kell fogni a kommunisták ellen, akár úgy is, hogy a románokkal való összeállás sem kizárt?
A Székely Hadosztály létrejöttét és működését ismertetve Romsics Ignác elmondta, hogy a Kolozsváron székelő Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes, Apáthy Istvánnal, Kelet-Magyarország kormánybiztosával együtt úgy gondolta, a Károlyi-kormány pacifista politikája ellenére katonaságot kellene fölállítani Erdély védelmére.
Míg a Székelyföldön Verbőczy Kálmán főhadnagy és még néhány tartalékos tiszt toborzott, a Budapesten székelő, Jancsó Benedek vezette Székely Nemzeti Tanács szintén arra szólította fel a székely katonákat, hogy ellenállásra készüljenek.
Így jött létre a Székely Hadosztály magja, mely utóbb közel tízezer főre duzzadt, s amelyet Székely Hadosztálynak 1919 januárjában Festetics Sándor hadügyminiszter nevezett el.
Időközben március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, s az új helyzetben a Debreceni Székely Bizottság felajánlotta a béketárgyalás előkészítőinek, hogy megdöntik a budapesti bolsevista rendszert, ha garantálják, hogy lesz Székely Köztársaság – nagyjából a későbbi Észak-Erdély területén.
A Székely Köztársaságból nem lett semmi, mi több a román hadsereg előrenyomulási engedély kapott. Ennek útvonalát a professzor térképekkel mutatta be, vázolva a Székely Hadosztály helyzetét, harcait is, melyek eleve kudarcra voltak ítélve a két-háromszoros túlerővel szemben. Így az alakulat sorsa végképp megpecsételődött, s a kilátástalan helyzetben április 26-án Nyírbaktán aláírták a fegyverletételt, amin mit sem változtatott az a tény, hogy mintegy 4000 fő Verbőczy Kálmán vezetésével tovább harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében.
A mindvégig érdekes, színvonalas előadás végén Romsics Ignác akadémikus hosszan válaszolt a közönség kérdéseire is.
erdelyiriport.ro
2017. április 3.
Impériumváltás Erdélyben: ez történt a Trianon előtti hónapokban