Váradi kincseket bemutató kiállítás nyílt Bukarestben
A Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban.
Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében.
A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró.
Elismerés
A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki.
Számos vendég
Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde.
A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.
A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro

Megragadta, a jövőnek is átadta a 19. századi Kolozsvárt
Veress Ferenc, a feltaláló, aki világszínvonalon „rajzolt a fénnyel”
Néha megpihen, néha átsiklik rajtuk tekintetünk, de a Kolozsvárról alkotott személyes, belső képünket mindenképpen befolyásolják azok a 19. század második felében és a századfordulón készült, a kincses várost ábrázoló fotók, amelyek manapság ott láthatók kávézók, galériák falain, kirakatok üvegein, felújítás alatt álló épületeket fedő burkolatokon. Jelentős részüket egy kolozsvári polgár, Veress Ferenc fényképezte, aki életének javarészét a „fénnyel való rajzolás” művészetének szentelte. Az új megismerésének lázától hajtva tanult, dolgozott, kutatott, hogy továbbfejlessze a valóság fényképi megörökítésének lehetőségeit. Fotói révén a mai mindennapokban is szembeötlenek az egykori Kolozsvár részletei, felmérhetjük a köztereken, épületeken történt változásokat. Neki köszönhető az is, hogy arcot, alakot köthetünk olyan személyiségek neveihez, akik a mi jelenünket is meghatározó módon alakították.
Veress Ferenc (1832–1916) munkával, kutatással töltött életútja kétségkívül tanúsítja azt, hogy mennyire meghatározhatják egy formálódó szellemű fiatal érdeklődési körét bizonyos benyomások, történések, a sokszor kiszámíthatatlan, váratlan módon szövődő emberi kapcsolatok. Autodidakta módon lett mestere művészetének, kutatója a fotokémiai eljárásoknak, és hangzatos címek és diplomák nélkül is világszínvonalú eredményeket ért el, mivel lelkesedése rendkívüli akaraterővel és munkamorállal társult.
Mindemellett, ha életének fontosabb állomásait végigkövetjük, újra beigazolódik az a tény, hogy a kutatáshoz és fejlesztéshez komoly anyagi források szükségesek, és hogy a nyitott szellemű, értékközpontú mecénások nagymértékben meghatározzák a fejlődést. Megfelelő keretek híján a kutatómunka lendülete mókuskerék-körforgásban rekedhet meg, mérföldkőnek számító megvalósítások érdemtelenül elsikkadnak.
Ilyenképpen történhetett meg az, hogy bár a heliochrómiának, az első direkt színes eljárásnak a továbbfejlesztésében Veress Ferenc érte el a legszámottevőbb eredményeket a 19. században, kísérleteit nem tudta hasznos időben folytatni, mert nem voltak meg hozzá az anyagi keretei
Az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban 1500 üveglemezt őriznek munkáiból, ezeket digitalizálták, és a 8. Kolozsvári Magyar Napok alkalmából megnyitott időszakos tárlaton legalább háromszáz felvételt ki is állítottak. Kolozsvárról készített felvételeinek néhány érdekesebb tartalmi elemét emeljük ki a továbbiakban, előtérbe helyezve a fényképész-feltaláló úttörő megvalósításait, továbbá Mitu Melinda muzeológusnak, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum munkatársának jóvoltából Veress Ferenc digitalizált kolozsvári felvételeiből jó néhányat közzé is teszünk összeállításunkban. Mitu Melindától megtudtuk, például a Rhédey-palota földszintjén működő kávéházban is a múzeum üveglemezeiről készült digitális felvételek láthatók.
Ahogyan az elhivatottság születik
Veress Ferenc 1832. szeptember elsején született Kolozsváron. Apját fiatalon elvesztette, ezt követően családja elég szűkös anyagi körülmények között élt. Tanulóéveiről ellentmondásos adatok vannak; az bizonyos, hogy aranyműves tanoncnak szegődött Budai Károly nagyenyedi műhelyébe. Első fényképezőgépét 18 éves korában, 1850-ben édesanyjától kapta ajándékba, és attól kezdve el is jegyezte magát a „fénnyel való rajzolás” művészetével.
Budai Károly műhelyében olyan egyéniségekkel ismerkedett meg, akik maguk is érdeklődtek a fotózás legújabb vívmányai iránt, mondhatni, hogy az erdélyi fényképezés úttörői voltak; köztük volt például Zeyk Miklós, aki az 1840-es évek elején az elsők között tanulmányozta Erdélyben a daguerrotípiát. A fotózáshoz akkoriban még hozzátartozott a képek előhívási eljárásainak, a megfelelő kémiai folyamatoknak, az anyagok tulajdonságainak alapos ismerete is. Mivel magyar nyelvű fényképészeti szakirodalom nemigen volt, Veress Ferenc autodidakta módon idegen nyelveket, mindenekelőtt franciát tanult, hogy a szakma publikációit elolvashassa.
Nagyenyeden kötött barátságot a fiatalon elhunyt Kornis Zsigmonddal (1824 k.–1854) is, aki maga is kedvteléssel fényképezett, és anyagi lehetőségei révén fedezni is tudta kettejük vizsgálódásait. A jód-bróm-ezüst eljárással kísérleteztek, és kevéssel Kornis halála előtt már közel álltak a szárazemulziós módszer kidolgozásához, amelyet végül az angol Richard Leach Maddoxnak csak két évtized múlva, 1871-ben sikerült megoldania. A zselatinos szárazlemez használata a nedves kollódiumos eljárást váltotta fel; technikája abban állt, hogy a finomított enyvet (zselatint) kálium-bromiddal és ezüst-nitráttal keverték, amellyel brómezüst zselatinos emulzió jött létre. Ez üveglapra öntve megszáradt és fényérzékenysége folytán alkalmassá vált kép rögzítésre. Nagy előnye volt az, a – nedves kollódiumos eljárással ellentétben – nem kellett azonnal felhasználni, később is érzékeny maradt a felület.
Feltehetőleg Apor Károly közvetítésével került kapcsolatba Veress Ferenc a reformkor vezéregyéniségével, az Erdélyi Múzeum-Egyletet alapító Mikó Imrével, akinek Bécsben vásárolt fényképezőgépével 1855-re elkészítette első albumát, amelyben számos erdélyi, köztük sok kolozsvári lakhellyel is rendelkező személyiséget megörökített. 1853 őszén nyitotta meg Kolozsvár és Erdély első fényképészeti műtermét; Mikóval való barátságának köszönhetően egyre nagyobb számban érkeztek a főúri megrendelők. Az emberek fokozódó érdeklődésétől buzdítva lelkesen fényképezett, forrásértékű portrékat készített az erdélyi országgyűlések, bálok alkalmából a városban összegyűlt notabilitásokról és családtagjaikról, de a társadalomnak más rétegeiből is voltak kliensei. 1855-ben kiadott albumának jövedelméből és Mikó Imre támogatásával ebben az évben eljutott Münchenbe és Párizsba.
A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, Lengyel Beatrix a Veress Ferenc fotókerámiáival kapcsolatos tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a kolozsvári fényképész már 1856-ban elkészítette első, jó minőségű életnagyságú fényképnagyítását. 1858-ban nősült, az ismert kolozsvári nyomdatulajdonos leányát, Stein Jozefát vette feleségül. 1858 végéről ismertek első, vizitkártya nagyságú felvételei, 1859 végén közölte első cikkét a fényképezésről. 1859-ben – már száraz eljárással – fotósorozatot készített Kolozsvárról. A Kolozsvár képekben 1859 címmel közzétett albumában a város tereit, utcáit, épületeit fotózta. Kolozsvár különböző részleteinek fényképezésével a későbbiekben sem hagyott fel, megörökített lebontásra ítélt bástyákat, kapukat is. Az ő munkáinak köszönhető, hogy a 19. század végi Kolozsvárt illetően a kortársak elbeszéléseihez, építészeti leírásokhoz konkrét képi emlékeket, forrásértékű felvételeket is társíthatunk.
Veress Ferenc idejekorán felismerte a fényképnek, mint dokumentumnak az értékét, már 1862-ben közzétette ezzel kapcsolatos gondolatait. Nagyon fontosnak tartotta az építészeti emlékek, természeti kincsek, kiemelkedő személyiségek megörökítését. 1861-ben új, műteremmel bővített házat építtetett a Sétatér utcában, amelyet 1868-ban emeletessé bővíttetett. 1865-ben megválasztották az Erdélyi Múzeum hivatásos fényképészének. „Vendégszerető, pezsgő szellemiségű házában, műtermében gyakran fordultak meg nevezetes személyiségek” – írja Lengyel Beatrix.
Szakirodalmi források szerint Veress Ferenc már 1866-tól próbálkozott színes fénykép előállításával. 1867-ben tett párizsi utazása alkalmával megismerkedett Niepce de Saint Victorral (1804–1870), aki sokat foglalkozott a jelenséggel, amelynek során a vegyületek közvetlenül változtak el az eltérő színű fénysugarak hatására. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)