A 20. századi határmódosítások szemtanúinak iratait várja a Magyar Nemzeti Levéltár
A trianoni békeszerződés következményeiről, valamint a további 20. századi határmódosítások tapasztalatairól tudósító magániratokat várja gyűjteményébe a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL).
Az intézmény az MTI-hez eljutatott közleménye szerint olyan 20. századi iratokkal, fényképekkel szeretné gyarapítani gyűjteményét, amelyek segítségével megérthető, miként élte meg a magyarság az első világháború, a trianoni békeszerződés, majd az 1938 és 1947 közötti határmódosítások - így Felvidék, Erdély és Partium, Kárpátalja, valamint Délvidék egy részének visszacsatolásának, majd újbóli elvesztésének - eseményeit, következményeit.
Mint a közlemény fogalmaz, a levéltár rendkívül fontosnak tartja olyan magánszemélyek iratainak gyűjtését, akik ugyan nem vállaltak közvetlen szerepet a történelmi események alakításában, de szemtanúi voltak ezeknek és naplóikban, levelezésekben, visszaemlékezésben lejegyezték személyes vagy családi tapasztalataikat, emlékeiket.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldetésének része minden, a magyar történelem szempontjából kiemelten fontos, maradandó értékű írásos és képi emlék összegyűjtése, megőrzése és kutathatóvá tétele a 12. századtól kezdve egészen napjainkig - emlékeztet a közlemény.
MTI

Bemutatták a Székelyföld története című monográfiát Budapesten
Bemutatták a Székelyföld története című, hiánypótló háromkötetes monográfiát kedden Budapesten. A tudományos munka első kötete a kezdetektől 1562-ig, a második az 1562-től 1867-ig, a harmadik az 1867-től 1989-ig tartó időszakot ismerteti – mondta el Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója.
Kiemelte: olyan, a nagyközönségnek is szóló munkát akartak létrehozni, amely tudományos igénnyel, megalapozottan szól a régióról és népéről. Mint mondta, terveik között szerepel a monográfia rövidített, angol nyelvű fordításának elkészítése is.
Fodor Pál emlékeztetett arra, hogy Bunta Levente, Székelyudvarhely akkori polgármestere 2012-ben látogatta meg a magyar történettudomány fontos műhelyeit, így többek között az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontját, a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Magyar Nemzeti Levéltárat és az Országos Széchényi Könyvtárt azzal az ötlettel, hogy az Erdély története mintájára hozzanak létre egy művet a Székelyföld történetéről. Székelyudvarhelyen 2012. március 15-én gyűlt össze a szerkesztőbizottság Egyed Ákos, az MTA külső tagjának a vezetésével.
A több mint húsz szerző munkáját 2200 oldalon összegző műről Zsoldos Attila történész elmondta: a könyv legnagyobb erénye, hogy nem bocsátkozik találgatásokba, számot vet a jelenlegi tudás határaival és nagyon szilárd, biztos útmutatást ad a további kutatásokhoz a szakembereknek és az érdeklődő olvasóknak egyaránt. Horn Ildikó történész elmondta, a második kötet két nagy részben ismerteti az 1562-től 1867-ig tartó időszakot mintegy 700 oldalon, a székely társadalom bemutatásától az alkotmány változásain és a mentalitás történetén keresztül a polgárosodásig. Az 1848-49-es forradalom történetével a mű 100 oldalon foglalkozik.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, valamint a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában megjelent könyvben nagy és új, eddig kevéssé ismert képanyag, valamint informatív térképek is láthatók. Borhi László történész azt hangsúlyozta, hogy ez a kiadvány a magyar történetírás kiemelkedő produktuma az utóbbi évtizedekben. Olvasmányos, stílusa egységes, a tudományosság rovására mégsem tesz kompromisszumokat.
Krónika (Kolozsvár)

Száz éve született Jakó Zsigmond
Jakó Zsigmond születésének mai centenáriumát szinte egyöntetű – megmagyarázhatatlan – hallgatás övezte az egész Kárpát-medencei magyar nyilvánosságban, ezt próbáljuk némiképp jóvátenni…
A neves, Széchenyi-díjas magyar történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus, egyetemi oktató, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, Jakó Zsigmond Pál 1916. szeptember 2-án született a Bihar vármegyei, Berettyó menti Biharfélegyházán. Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a 20. század második felében, levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek.
Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem–latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét 1939-ben szerezte meg. 1939–1941-ben a Budapesti egyetem Mályusz Elemér vezette Magyar Népiség- és Településtörténeti Intézetében dolgozott, majd 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka volt. 1941-ben Kolozsvárra költözött, s az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa lett, 1945–1950 között pedig igazgatóként irányította az archívum munkáját. Ezzel párhuzamosan 1942-től a Kolozsvári tudományegyetemen oktatott tanársegédként, 1945-től előadótanárként, 1947-től nyilvános rendes tanárként egészen 1981. évi nyugdíjazásáig. Mindeközben, 1949 és 1968 között a Román Akadémia Kolozsvári Történeti Intézetének munkatársaként is tevékenykedett. 1990 és 2002 között az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt.
Tudományos érdeklődése elsősorban Erdély középkori és újkori történetére és művelődéstörténetére irányult, ezen belül behatóan vizsgálta az erdélyi magyarság népesedés-, település-, művelődés- és gazdaságtörténetét. Munkássága a történeti segédtudományok terén is kimagasló volt, az ő nevéhez fűződik az Erdély történelmére vonatkozó levéltári iratanyag tudományos igényű feldolgozásának és regesztázásának (tájékoztatási célú, az egyes iratok szintjén készült segédlet elkészítésének) elindítása, az ezzel foglalkozó levéltári kutatók kinevelése is. Erdélyi és magyarországi levéltárak anyaga alapján páratlan részletességgel tárta fel, dolgozta fel és adta közre a régió történetére vonatkozó forrásokat, okleveleket és egyéb iratokat. Összeállította az 1542 előtti erdélyi okleveleknek, az erdélyi fejedelmek Liber Regiusainak, a kolozsmonostori káptalan és hiteleshely jegyzőkönyveinek, az erdélyi vármegyék és városok 17. századi protokollumainak (tanácsülési jegyzőkönyveinek) tudományos igényű regesztáját. Élete legnagyobb – egyben utolsó – vállalkozása az Erdély középkori történelmére vonatkozó iratanyag teljes körű közreadása, az Erdélyi okmánytár megjelentetése volt. Ugyancsak levéltári kutatásain alapuló művelődéstörténeti vizsgálódásain belül különösen fontos szerepet kaptak az íráskultúra történeti áttekintésére, a középkori latin írásbeliségre vonatkozó paleográfiai kutatásai.
A második világháború és a társadalmi-politikai átalakulás árnyékában hathatósan közreműködött az erdélyi magyar magánlevéltárak anyagának megmentéséért. A Századok című történelmi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt.
Jakó aktív szerepet vállalat a tudományos közéletben, amit számos romániai és magyarországi társasági tagsága tanúsít. Tudományos eredményei elismeréseként 1970-ben a Román Társadalomtudományi Akadémia rendes, 1988. május 9-én a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, s 1996-tól ugyancsak tiszteletbeli tagja volt a Román Akadémiának. 1937-től részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában, amelynek 1990 körüli újjászervezésében aktívan részt vett, s 1990–1994 között az egyesület elnöke volt, 1995-ben pedig tiszteletbeli tagja lett. Tagja volt a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, 1986-ban a Magyar Történelmi Társulat tiszteletbeli tagjai közé választották, 1990-től pedig a Magyar Történészek Világszövetségének társelnökeként tevékenykedett.
Számos díjjal és címmel ismerték el munkásságát Magyarországon és Romániában egyaránt: az MTA Kőrössy Flóra-jutalomdíja (1942), a Lotz János-emlékérem (1991), a Pro Cultura Hungarica díj (1991), a Kemény Zsigmond-díj (1995), a Kriterion-koszorú (1995), a Széchenyi-díj (1996, a romániai magyar történetírás terén végzett kiemelkedő tudományos munkásságáért, az erdélyi magyarság társadalom- és művelődéstörténetét feldolgozó tevékenységéért), az MTA Pro Scientia Hungarica (1996) és Arany János-érme (2003), valamint a Magyar Örökség díj (2005) birtokosa volt. 1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatták.
Főbb művei: Bihar megye a török pusztítás előtt, Budapest, 1940; A gyalui vártartomány urbáriumai, Kolozsvár, 1944; Istoricul manufacturilor de potasă din Valea Ungurului şi Călin, Cluj, 1953; A magyarpataki és a kalini hamuzsír-huta története: Adatok az erdélyi kapitalista erdőgazdálkodásnak és a nagybirtok ipari vállalkozásainak a kezdeteiről, Bukarest, 1956; Az otthon és művészete a XVI–XVII. századi Kolozsváron: Szempontok reneszánszkori művelődésünk kutatásához, Kolozsvár, 1958; Instrucțiuni arhivistice ale oficiilor din Transilvania 1575–1841: Problema reorganizării arhivelor vechi din Transilvania, Bucureşti, 1958; Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata, Kolozsvár, 1964; Ismeretlen magyar drámai emlék a XVI. századból, Bukarest, 1965; Scrierea latină în evul mediu, Bucureşti, 1971 (Radu Manolescuval); Írás, könyv, értelmiség: Tanulmányok Erdély történelméhez, Bukarest, 1976; Philobiblon Transilvan, Bucureşti, 1977; Nagyenyedi diákok 1662–1848, Bukarest, 1979 (Juhász Istvánnal); A latin írás története, Budapest, 1987 (R. Manolescuval); A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei 1289–1556, I–II. köt., Budapest, 1990; Erdélyi okmánytár: Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez I.: 1023–1300, Budapest, 1997; Társadalom, egyház, művelődés: Tanulmányok Erdély történelméhez, Budapest, 1997.
Kolozsváron huny el 2008. október 26-án. 2009-ben emléktáblát helyeztek el szülőfaluja református templomának falán. Nem találtunk hírt arról, hogy ma, a Jakó-centenáriumon akár Félegyházán, akár másutt megemlékeznének róla…
Megjegyzés: Jakó Zsigmond életművéhez tartoznak:
Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2005. - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez/
Jakó Zsigmond, Erdélyi okmánytár I. 1023—1300. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1997/
Jakó Zsigmond - Erdélyi okmánytár II. (1301-1339) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2004/
Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár III. (1340-1359) /Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2008/
[Jakó Zsigmond halála után is folytatódott a kiadás]
Erdélyi Okmánytár IV. 1360-1372 - Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez
Hegyi Géza - Jakó Zsigmond - W. Kovács /MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015/
itthon.ma

Új Lustra
A Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán.
A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket.
Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből.
Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában.
A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com

A Teleki család archívumát ismertető kiállítás nyílt a Teleki Tékában
A Teleki – Bolyai Könyvtár időszakos kiállító termében új tárlatot nyitottak péntek este: a Maros megyei könyvtár, a Teleki Téka és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében a Teleki család levéltárának egy keresztmetszete látható.
A  kiállítás látogatói korabeli dokumentumokat, leveleket, fényképeket, képeslapokat, jogi iratokat, tulajdonleveleket, meghívókat, adományleveleket, végrendeletek fotómásolatait tartalmazó pannókat tekinthetnek meg. A kiállításmegnyitón Kovács György, a Teleki Téka megbízott vezetője köszöntötte a vendégeket, meghívottakat, a Teleki család tagjait. Arról beszélt, hogy rendhagyó a tárlat, más mint ahhoz a közönség szokott.
„Reméljük, vándorkiállítás lesz belőle, már kulturális intézményekhez is eljut” – hangsúlyozta. Monica Avram, a Maros megyei könyvtár igazgatója a két intézmény – a könyvtár és a Magyar Országos Levéltár – közötti, határokon átnyúló együttműködésének jelentőségét emelte ki.
A személyiség és a történelem viszonyát boncolgatta Balogh Béni, a Magyar Országos Levéltár tudományos titkára, aki a Teleki családból Teleki Mihály alakját emelte ki és mutatta be több leírás alapján. A kancellárt Cserei Mihály negatívan ítélte meg, Bethlen Miklós éppen ellenkezőleg, úgy vélekedett róla, hogy nagy veszteség érte az országot a halálával. Trócsányi Zsoltnak sikerült Teleki arcképéről eltüntetni a sátáni vonásokat – mondta Balogh, aki felolvasott egy részletet Teleki Mihály utolsó, feleségéhez, Veér Judithoz Törcsváron írt leveléből is.
Éppen száz éve annak, hogy 1916-ban a Teleki család úgy döntött, hogy a Marosvásárhelyen őrzött családi archívumot Magyarországra menekíti. A most megnyílt tárlatnak ez a száz éves évforduló adta az egyik apropóját – mondta Weisz Szidónia, a tárlat ötletgazdája és kurátora. A témaválasztás másik aktualitása abban rejlik, hogy még mindig sokan keresik – laikusok és tudományos kutatók  – a Teleki-gyűjteményt a Tékában. A harmadik motivációja a kiállításnak az volt, hogy a hatalmas gyűjtemény még mindig kútfő és erőforrás a történelem kutatói számára.
A kiállított pannókon az archívum története olvasható, a somkeréki Erdélyi család levéltáráról, a Teleki család levéltárosairól – Farkaslaki idős Hincs Miklós, Nagysolymosi Koncz József és Dersi ifjú Biás István – személyéről olvashatunk, valamint az irattípusokról. A tárlókban azok a dokumentumokat, kiadványokat állították ki, amelyeket a Teleki – Bolyai Könyvtár őriz. maszol.ro

Konferenciát tartottak a Teleki Téka gyűjteményéről
A marosvásárhelyi könyvnyomtatás kezdeteiről, a Teleki Téka disszertációgyűjteményéről, a Tékában található református lelkészi gyűjteményekről, gróf Teleki József tudományos munkásságáról, a marossárpataki Teleki-kriptáról és annak halottairól esett szó többek közt a Teleki Téka Alapítvány szervezte A Telekiek és a kultúra nevet viselő tudományos konferencián.
A Maros Megyei Múzeum várbeli előadótermében a régi könyves szakma helyi és magyarországi képviselői, művészet- és irodalomtörténészek, tudományos kutatók gyűltek össze a szombaton tartott egész napos értekezleten. A téma a Telekiek és a kultúra volt, s az előadók a Teleki család kultúratámogató egyéniségeiről tartottak előadást, illetve azokról a kiadványokról, gyűjteményekről, amelyek a Telekieknek köszönhetően kerültek Marosvásárhelyre, számos új ismerettel gazdagítva a Teleki családhoz köthető értelmiségi körről szerzett adatokat, ugyanakkor bővítve a Teleki könyvtár állománya feltárásának tudományos módszereit. A témák nagyon változatosak voltak, az oklevéltani nyomozástól egészen a könyvtári berendezésekig, illetve a könyvek tartalmától a nyomdabetűkig.
V. Ecsedi Judit az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa olyan régi marosvásárhelyi nyomtatványokat fedezett fel, amelyek Kapronczai Nyerges Ádám nyomdájához köthetők a 18. századból. Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka nyugalmazott osztályvezetője a Teleki Sámuel peregrinációs naplójának sorsát követte nyomon. Arról beszélt, hogy bár a könyvtáralapító Teleki Sámuel iratainak java része a Tékában maradt, az 1759-1763 közötti tanulmányútját rögzítő naplója két bőrbe kötött füzetben maradtak fenn, és jelenleg a Magyar Országos Levéltár Teleki Sámuel iratait őrző gyűjteményben találhatók. A napló a két és fél évszázad során számos megpróbáltatáson ment át, a hollandiai feljegyzések egy része el is veszett, azokat Teleki utólag, emlékezetből restaurálta.
Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főigazgatója kilenc új levelet fedezett fel a Teleki Sámuel és Giambattista Bodoni pármai nyomdász közötti levelezésből. Ez azért is fontos, mert Teleki az egyetlen a magyar könyvgyűjtő főurak közül, aki közvetlen kapcsolatban állt a híres betűmetsző és könyvnyomdásszal. Bodoni hatása a 20. századig terjed, hiszen Kner Izidor és Kner Imre békéscsabai híres nyomdászok előszeretettel választották könyveikhez az elegáns Bodoni-betűtípust. „Több könyvgyűjtőről is tudunk, aki Bodoni-kiadványokat vásárolt, levelezési kapcsolatban azonban csak Teleki Sámuel állt a nyomdászfejedelemmel” – hangsúlyozta az előadó.
Kimpián László Annamária a marosvásárhelyi Teleki könyvtár egyetemi disszertációgyűjteményéről tartott előadást, Weisz Szidónia a Teleki nemzetségi levéltár sorsáról beszélt, amelyet 1916-ban a család Marosvásárhelyről Budapestre „menekített”. Orbán János marosvásárhelyi művészettörténész a marossárpataki piramis alakú kripta történetét, feltárását és művészettörténeti analógiáit mutatta be. Egyed Emese irodalomtörténész Teleki Domokos, A spanyolok Mexikóban című kiadatlan drámáját elemezte, és ígéretet tett arra, hogy szabadtéren előadatja a mintegy háromszáz szereplőt felvonultató drámát.
Érdekes témával lépett az érdeklődők elé Lázok Klára, aki a Teleki könyvtár nem könyv alapú gyűjteményeiről számolt be – az ásvány-, fegyver-, kámea-gyűjteményeket ismertette, valamint a könyvtárban őrzött festményekről, szobrokról és bútorzatról beszélt.
Antal Erika Székelyhon.ro| 

Egyháztörténeti konferencia a Posticumban
Történelmi változás és az egyházak történelmisége címmel interdiszciplináris egyháztörténeti konferenciának ad helyet október 27–29. között a nagyváradi Posticum Ifjúsági és Kulturális Központ (Nagyatádi Szabó István, ma Teiului u. 26. sz.).
Az öt éve megszakítás nélkül megrendezésre kerülő konferencia több mint tudományos ülésszak, mivel hátterében folyamatosan működő kutatói csoport és műhelymunka áll. Az idei rendezvény a történetiség, a változások és az egyházak nagy történelmi fordulópontok alkalmával ezekre adott válaszának kérdéskörét járja végig. A rendezvény ez évben két újdonsággal is szolgál. A neves hazai és magyarországi kutatók a történetiség és változás kérdését interdiszciplinárisan közelítik meg, bemutatva az egyháztörténet, történettudomány, vallás-szociológia és a teológia e kérdéskörben elért legfontosabb vonatkozó eredményeit. A konferencia vizsgálódásainak időbeli kerete is tágabbra szabott a korábbiaknál. Az eddig hagyományosan 20. századra összpontosító műhelymunka most nagyobb időintervallumot ölel fel, hogy a nagy horderejű történelmi változások okai és hatásai megfelelően tetten érhetők lehessenek.
A konferencia a nagyváradi Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet és a szintén nagyváradi Szacsvay Akadémia szervezésében valósul meg. A részletes program az alábbiakban olvasható.
Október 27., csütörtök:  a konferenciát megnyitja Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke; könyvbemutató következik: Bánkuti Gábor A romániai jezsuiták a 20. században, Csibi Norbert és Vértesi Lázár „A világháború kálváriáját járva…” A Pécsi Egyházmegye és az első világháború. A köteteket bemutatja: Nagy Mihály Zoltán és Bánkuti Gábor.
Október 28., péntek:  Bánkuti Gábor (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék): A keresztény egyházak és a történeti változás problémája – előhang és kérdésfelvetés; Görföl Tibor (teológus, Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola): A kereszténység intézményes, doktrinális és vallásgyakorlási változásai a történelemben; Rosta Gergely (vallásszociológus, Westfälische Wilhelms-Universität Exzellenzcluster „Religion und Politik”, PPKE Szociológiai Intézet): Vallási változás Kelet- és Közép-Európában a vallásszociológus szemével; Kiss Dénes (szociológus, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): Vallási változás Romániában. Felekezeti struktúra, vallási mozgalmak és a vallásosság változásai: Bögre Zsuzsanna; Izsák Anikó-Borbála (doktorandusz, ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola): A katolikus egyház helye az 1930-as évek erdélyi magyar szellemi életében; Kicsi Noémi (doktorandusz, BBTE Hungarológia Doktori Iskola; könyvtáros, előadótanár, Kántor-Tanítóképző Főiskola, Marosvásárhely): Konfliktusforrások és útkeresések a pap–kántortanító viszonyában két „Református Szemle”-beli cikk/tanulmány alapján; Lőrincz D. József (politológus, BBTE Politológia Tanszék, Kolozsvár): A népszolgálat társadalom- és emberképe; Nagy Károly Zsolt antropológus, református teológus, MTA BTK Néprajztudományi Intézet, Sárospataki Református Teológia): Vakok és látók. A valóság (át)értelmezése a református egyház belső nyelvhasználatában az 1950-es években; Horváth Gergely Krisztián (történész, MTA BTK–NEB Vidéktörténeti Témacsoport főmunkatárs): Vallásszabadság a végeken. „Tapasztalati tér” és „várakozási horizont” egy falusi plébános életében (1950–60-as évek); Gárdonyi Máté (történész, teológus, Siófok-Kiliti plébános, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola): Kontinuitás és változás a plébániai életben.
Október 29., szombat:  Szabó Csaba (történész, levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár): „…rejtett papi életemben végeztem a legtöbb lelkipásztori munkát…”: Egy premontrei szerzetes a 20. század második felében; Gőzsy Zoltán (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Újkortörténeti Tanszék): A katolikus klérus pozíciója és funkciója a 18–19. században – a változások értelmezése; Bögre Zsuzsanna (szociológus, PPKE Szociológiai Intézet): Az interdiszciplinaritás előnye és hátránya – módszertani megfontolások a szociológus szemével; Gyarmati György (történész, PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék; főigazgató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára): Hit, ráció és a történelmi igazság szentháromsága. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Új tárlat nyílt!
A Teleki nemzetségi levéltár története
Október 14-én a Teleki Tékában új időszakos kiállítás nyílt, címe Ex Archivo Telekiana. A Teleki nemzetségi levéltár története. Az új tárlat a nagyközönség számára egy levéltártörténeti bemutatót kínál, melynek keretén belül az érdeklődők fénykép-reprodukciók formájában ismerkedhetnek meg olyan értékekkel, melyeket az alapító család múltjának szerves részeiként és tanúságaiként egy évszázaddal korábban még könyvtárunk épületében őriztek, de amelyek ma már tárolási helyüket tekintve földrajzilag távol esnek Marosvásárhelytől.
A család történetéhez hasonlóan, a Telekiek levéltára is hosszú és gazdag múltra tekint vissza. Más hasonló, hányatott sorsú gyűjteményekkel ellentétben, az évszázadok során komoly veszteségek nem érték, e szerencsés körülmény következményeként az archívum ma is több kutatásnak biztosít forrásanyagot. A témaválasztás aktualitását több szempont is alátámasztja. Egyrészt ez évben kerek századik évfordulóját jegyezzük annak, hogy a gyűjteményt az első világháború viszontagságaitól féltve Budapestre menekítették. De más körülmények is indokolják a szóban forgó archívum ismertetésére tett kísérletet. A könyvtárosok ugyanis gyakran szembesülnek olyan esetekkel, melyekben, a régebbi genealógiai és heraldikai szakirodalom meghaladott hivatkozásait követve, szakemberek és laikusok egyaránt még mindig a Teleki Tékában keresik ezt az anyagot, amelyet 1916-tól a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őriz.
A bemutatott dokumentumok eredeti rendeltetésük szerint jogi aktusok, tulajdonviszonyok, egyházi események, családi ügyletek alátámasztásához szolgáltak bizonyítékul, az iratkiadás legkülönbözőbb területeiről származva. Szép számban fedezhetők fel így köztük családfák, születéseket igazoló okmányok, keresztelési anyakönyvek, eljegyzési, házassági, temetési meghívók, adománylevelek, peres ügy-jegyzékek, végrendeletek, klenódiumjegyzékek és hozománylisták is. Az idő múltával a személyi tulajdonból intézményi megőrzés alá került dokumentumok, meghaladva szűkebb családi vonatkozásaikat, az erdélyi történet tágabb ismeretszféráiba is átívelnek. Nem indokolatlanul nevezték már 19. századi első kutatói a Teleki-levéltárat úgy mint "a közép- és kora újkori Erdély történetének kurta idő alatt ki nem aknázható kincsesbányája".
A Teleki nemzetségi levéltár múltja néhány alaptémára bontva került megjelenítésre a kiállításon. Az intézmény története mellett a gyűjtemény fejlődési folyamatát, őrzési helyeit, kutatását és természetesen összetételét is vizsgáltuk, továbbá kitértünk az archívum rendezésére is, melynek kontextusában az iratok tárolására, konzerválására, valamint kutatására vonatkozó szabályzatot is bemutattuk. Mivelhogy ez utóbbi tevékenységek végzőinek, a levéltárosoknak szerepe is kulcsfontosságú volt a tárgyalt intézmény életében, a hagyaték tárolásáról, rendszerezéséről és tanulmányozásáról gondoskodó személyzet ismertetését sem hagyhattuk figyelmen kívül. Nemzetségi levéltár jellegéből adódóan, az állomány változatos dokumentumtípusokban bővelkedik, így törekedtünk e sokszínűség szemléltetésére is.
A kiállítás több intézmény együttműködésének eredményeként jött létre. A roll up-ok előállításához használt fényképanyag jelentős részét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára biztosította, de mindemellett a Teleki–Bolyai Könyvtár és a Maros Megyei Könyvtár állományából is válogattunk különböző típusú forrásokat. A rendezvényt anyagilag a Maros Megyei Tanács, a Maros Megyei Könyvtár, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas, valamint a Teleki Téka Alapítvány támogatta. Népújság (Marosvásárhely)

Javaslat: hagyjuk el a rovást a székely írásból
Tizedik alkalommal ünnepelték meg Székelyudvarhelyen a hétvégén a magyar tudomány napját. A rendezvénysorozat részeként a városháza Szent István Termében szombaton magyarországi, illetve helybéli jeles kutatók a székely írásról tartottak előadásokat. Kiderült, minél több írásos emlék kerül elő, annál inkább tétje van a rovásírást kutató munkának.
A tudományos ismeretterjesztő konferencián a székely írás történetéről, szerepéről és egyes változatairól esett szó. Vásáry István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára a kelet-európai rovásírásokat vette számba, főként azok kapcsolatát a székely írással. A feltárt emlékeket és a máig vitatott eredetkérdést is érintette. Részletesen elemezte a különböző ábécék betűrendszerét, kapcsolatát. Egyebek közt az is kiderült, hogy a rovásírás terminus nem elég precíz, helyesebb, ha székely írást használunk, hiszen nemcsak vésett formában használták. Zsupos Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa szintén a székely írás eredetkérdésével foglalkozott előadásában. Kettejük között kisebb vita is kialakult, hiszen Zsupos szerint az adott korszakban még titkosírásként is funkcionált a székely írás, ezt viszont Vásáry megkérdőjelezi.
Sándor Klára, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára nem tudott részt venni a konferencián, így az ő előadását a rendezvény egyik főszervezője, Kolumbán Zsuzsanna olvasta fel. A szöveg a székely írás identitásjelző szerepének változásait vette számba, főbb kérdése, hogy mennyiben változik a székely írás szimbólumainak használata határon innen és túl.
Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum régésze a Székely Támadt-várban folytatott ásatások során előkerült feliratos téglatöredékről beszélt. Elsősorban az ásatások körülményeit osztotta meg a jelenlevőkkel, valamint Ráduly János néprajzkutató felirattal kapcsolatos elméletét. Elmondta, arra ugyan nincs bizonyíték, hogy a várban készült volna a tégla, de minden jel arra mutat, hogy Udvarhelyen készült. Azt is megtudtuk, hogy egyelőre nincs elfogadott olvasata a székelyudvarhelyi rovásleletnek – az erről szóló tudományos dialógus folytatódhat. Ráduly János értelmezése szerint a „TuRUL ÍRJÁN VÓT” szöveget vésték a téglára.
Tubay Tiziano, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának diákja kutatómunkája során egy ismeretlen, Wolfenbüttelből nemrég előkerült emléket elemzett, erről tartott előadást.
Végül Mihály János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa néhány ismert és eddig ismeretlen székely írásos udvarhelyszéki emléket mutatott be, egyebek közt a székelydályai templomon található feliratot, valamint homoródkarácsonyfalvi és bögözi leleteket.
Könyvbemutató Az Areopolisz Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum magyar tudomány napi rendezvénysorozata keretében pénteken bemutatták Petrarcha Ferenc A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól – Székely László fordítása (1760–1762) című kötetét a múzeum képtárában. Székely László erdélyi gróf 1760 és 1762 között készítette el Petrarca művének első és máig egyetlen teljes magyar fordítását, amely tavaly Szegeden jelent meg először nyomtatásban. A gróf kéziratát a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár őrzi.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Konferencia: Jakó Zsigmondra emlékezte
Születésének 100. évfordulója alkalmából Jakó Zsigmond emlékeztek az elmúlt héten egy konferencia keretében a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az érdeklődőket, meghívottakat, köztük a professzor lányát, Jakó Klárát dr. Pálfi József rektor köszöntötte.
Emlékkonferenciával kívántak tisztelegni a neves professzor emléke előtt a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A csütörtöki konferencia a Jakó Zsigmond-terem felavatásával vette kezdetét, majd több előadás és visszaemlékezés során rajzolódott ki a történész élettörténete, munkássága, jelleme. Az érdeklődőket, meghívottakat, köztük a professzor lányát, Jakó Klárát dr. Pálfi József, a PKE rektora köszöntötte, majd Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke ismertette Jakó Zsigmond életrajzát, munkásságát, kitérve jelentős érdemeire. Jakó Zsigmond 1916-ban született Biharfélegyházán, gyermekkorát Micskén töltötte, Hajdúböszörményben járt gimnáziumba, majd felsőfokú tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem–latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét 1939-ben szerezte meg. 1939–1941-ben a budapesti egyetem Magyar Népiség- és Településtörténeti Intézetben dolgozott, majd 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka volt. 1941-ben Kolozsvárra költözött és az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa lett, 1945–1950 között pedig igazgatóként irányította az archívum munkáját. Ezzel párhuzamosan 1942-től a kolozsvári Bolyai, majd később Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanított egészen 1981. évi nyugdíjazásáig. 1990 és 2002 között az újjáalakult Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke volt. A professzor 2008-ban hunyt el Kolozsváron. Sipos Gábor a továbbiakban felsorolta Jakó Zsigmond műveit és szakmai érdemeit.
Emlékezések
A továbbiakban Kupán Árpád történész szubjektív hangvételű visszaemlékezésében elevenítette fel egykori tanárát, aki elindította ezen a pályán. Hálával emlékezett vissza az egyetemi évei és a gyakornoksága alatt kapott támaszért, amit Jakó Zsigmond levelei jelentettek számára. Ezekből egy részletet fel is olvasott Kupán Árpád, amelyekből kiderülnek a tudós professzor nemes vonásai. „Gazdag történelmi munkássága felbecsülhetetlen jelentőségű, hiszen nagyon fontos, hogy ismerjük múltunkat” – tette hozzá. Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke az együtt töltött munkáséveket elevenítette fel, majd ismertette azt is, hogy Bihar megyében két emléktáblát avattak eddig Jakó Zsigmond tiszteletére, egyet Biharfélegyházán, egyet pedig Micskén. Gyulai Sándor hajdúböszörményi iskolaigazgató köszöntő levelét Hermán M. János olvasta fel, amelyből kiderült, hogy Gyulai fontosnak tartja, hogy a hajdúböszörményiek is megismerjék Jakó Zsigmond életét és munkásságát.
Emléktábla avatás
Andrejszki Judit csembaló- és énekművész előadása után Gavallér Lajos, Forró László és Szabó Zsolt lelkipásztorok Jakó Zsigmondnak Micskéhez, Hegyközkovácsihoz és Biharfélegyházához fűződő kapcsolatát ismertették, majd Tiponuţ Mónika, a biharfélegyházi Jakó Zsigmond Általános Iskola igazgatónője osztotta meg gondolatait az iskola névadójáról. A konferencia egyik kiemelkedő pillanata a PKE belső udvarán elhelyezett, Deák Árpád által készített Jakó Zsigmond-emléktábla leleplezése és koszorúzása volt. Hermán M. János az alkalmon kiemelte, hogy a világnak nagy szüksége van az olyan példaértékű emberekre, mint amilyen Jakó Zsigmond is volt, akinek a nyomába kell lépni, de legalábbis törekedni erre. Hozzátette, hogy két éve határozták el az emléktábla avatást, ami most meg is valósulhatott.
Az emléktábla avatáson Meleg Vilmos színművész szavalt. Az emléktábla megkoszorúzását követően folytatódott a konferencia a Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére című emlékkötet bemutatójával, amelyet a könyv egyik társszerzője, Sipos Gábor ismertetett. Végezetül pedig Gulyás László Jakó Zsigmond életéről készített filmjét is levetítették, ezzel válva teljessé az emlékkonferencia.
Bihari Napló (Nagyvárad)

Digitalizálták a szovjet táborokba hurcoltakról szóló legnagyobb iratanyagot
Digitalizálta a Szovjetunióba hurcolt magyarok legnagyobb egységes iratanyagát, a külügyminisztérium egykori hadifogoly osztályának dokumentumait a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), amely a Gulág Emlékbizottság támogatásával multimédiás online oktatóanyagot is készített a témában.
A mintegy 700 ezer oldalnyi iratanyag digitalizálása hatalmas lehetőség, hiszen bár sokan gondolhatják, hogy az 1945 utáni történelmünk már teljesen ismert, de ez nem így van – mondta el Mikó Zsuzsanna, az MNL főigazgatója csütörtökön Budapesten. Hozzáfűzte: az MNL Oktatólapok internetes oldalán elérhető interaktív Gulág-alkalmazás mindenki számára közérthető formában ismerteti meg a korszak történelmét, a kutatási eredményeket és forrásokat.
Az 1945 utáni időszak egyik legtragikusabb eseménye, amikor a magyar kormány közreműködésével a szovjet megszálló csapatok magyar állampolgárokat hurcoltak el a Szovjetunió lágereibe mindenféle ítélet nélkül – hangsúlyozta Mikó Zsuzsanna. A sajtótájékoztatón Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a lágerekbe és málenkij robotra elhurcoltak története évtizedekig a 20. századi történelem elhallgatásra ítélt fejezete volt. Ma nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek nagy része sem tudja pontosan mi az a Gulág, a hadifogság vagy a lágerélet. Az adatok gyűjtése és közreadása ezért a Gulág-emlékév egyik legfontosabb eredménye.
“Az utolsó órában vagyunk, hiszen a mai is élő túlélők már mind 80 éven felüliek” – hangsúlyozta Kovács Emőke, a Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője, aki szerint az emlékévben a közös társadalmi trauma feldolgozására számos interjú készült túlélőkkel, konferenciákat rendeztek, adatbázisok és feltáró munkák indultak el. A történész úgy vélte: a szakma bevonása mellett nagyon fontosak a civil pályázatok, a február 25-én záródó emlékévben számos magyarországi és határon túli magyar település kapott támogatást kordokumentumok megjelentetésére, kiállítások rendezésére, emléktáblák állítására.
Szabó Csaba, az MNL általános főigazgató-helyettese kiemelte: a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztály irategyüttese 347 doboz terjedelmű, rendkívül rossz állapotban lévő anyagot ölelt fel, amelyet most állományvédelmi szempontból kezeltek, rendeztek, település szerint kereshetővé tettek és digitalizáltak. A dokumentumok fényében hihetetlen szervezettséggel működött az elhurcolás folyamata a Vörös Hadsereg részéről, a front elvonulása után 2-3 nappal már megjelentek azok a speciális alakulatok, amelyek összefogdosták a katonákat és civileket – mutatott rá a szakember.
A Magyarok a Gupvi- és gulág-táborokban című interaktív, multimédiás és folyamatosan bővülő oktatóanyag az MNL korábbi két alkalmazásával (Rendszerváltozás Magyarországon 1987-1990 és Koncepciós perek Magyarországon 1945 után) együtt vált szabadon hozzáférhetővé a levéltár Oktatólapok internetes oldalán. A közép- és felsőoktatásban is jól használható felületen több órányi hang- és videóanyag, mintegy 15 ezer oldal eredeti levéltári irat, számos fotó, tudományos értekezések és névlexikon böngészhető – mondta el Szabó Csaba. Kitért arra is: az összesen 37 millió forintos projekt részeként megújult az MNL 16 éves múltra visszatekintő Archivnet című akadémiai besorolású, forrásközlő tudományos online szaklapja is. A folyóirat 2017. évi első Hadifogság, gulág, málenkij robot (1944-1956) című tematikus számában hét tanulmány jelent meg.
Tóth Tünde
Forrás: mult-kor.hu
karpatalja.ma

A Nemzeti Levéltár orosz Gulág-anyagokat is digitalizálni szeretne
A magyar levéltárak Gulág-dokumentumai mellett az orosz levéltárakban található dokumentumokat is szeretnék digitalizálni – mondta a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Mikó Zsuzsanna elmondta: a magyar levéltári anyagokból több ezer oldalt digitalizáltak már. Fontos lenne viszont megismerni annak a csaknem 600 ezer magyarnak a sorsát is, aki a szovjet táborokba került. Közülük ugyanis csak azokról van magyar levéltári anyag, akik haza is tértek.
A főigazgató-helyettes kiemelte: úgy gondolják nemcsak dokumentumokat kell bemutatni, hanem azokat is, akik „átélték a borzalmakat", ezért igyekeztek a személyes történetekre helyezni a hangsúlyt.
Mikó Zsuzsanna beszélt arról is, hogy elkészült az a dokumentumfilm, amelynek főszereplője Marton Ernesztina, aki 17 éves volt, amikor elvitték Budapestről, majd kémkedés és terrorizmus vádja miatt tíz évet töltött munkatáborban. A szakember elmondta: ezek nyilvánvalóan koholt vádak voltak, azt a célt szolgálták, hogy megfélemlítsék a társadalmat: „akik a rendszer számára nem megfelelőek", azok bármikor hasonló helyzetbe kerülhetnek.
A levéltár főigazgató helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kitért arra is: a filmbemutató helyszíne, a Városliget sem véletlen, mert annak idején ott ítélték el Marton Ernesztinát. Hozzátette, azt szeretnék, ha minél szélesebb körben levetítenék a filmet és az iskolákba is eljutna.
MTI; Erdély.ma

Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányai
„Egyesületünk, az aradi Szabadság-szobor Egyesület célja az, hogy bemutassa Kovách Géza történész-tanár sokirányú munkáját, írásain keresztül a helytörténet, az etnográfia a művelődési élet helyi sokszínűségét. Ehhez a szándékhoz válogatott egy kötetre való anyagot Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányaiból, valamint a központi és helyi sajtóban megjelent írásaiból a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára két munkatársa, Erdész Ádám igazgató és Héjja Julianna Erika főmunkatárs” – olvassuk az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Király András egykori Kovách-tanítvány, ny. történelemtanár, felelős kiadó előszavában.
Az igényes kivitelezésű, idén megjelent, több mint 250 oldalas kötetet szerda délután mutatták be az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében szépszámú közönség előtt.
Az összejövetelt profi módon vezető Horváth Levente (a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnöke) egyetlen „bakit” vétett bevezetőjében: azt mondta ugyanis, hogy Kovách Géza (2004-ben hunyt el) már nincs közöttünk. Hát köztünk van, mert nem feledtük el, azóta is számtalanszor emlegetjük – cáfolta meg később egy felszólaló.
„Gazsi” – ahogy bizalmasan, nagy szeretettel tanártársai, barátai és tanítványai nevezték (ilyen címmel könyv is megjelent róla) már életében amolyan legenda volt. Sokan azonban, főleg azok, akik csak a katedrán, vagy az általa vezetett emlékezetes, számtalan tréfás epizóddal fűszerezett kiránduláson látták (nagyszerű, „slágfertig” humora volt), jószerivel nem is tudták, mekkora tudományos koponya. Munkái sokáig nem láthattak nyomdafestéket, s hát – legyünk őszinték – a fiatalok többségét nem igazán érdekelték már akkoriban, sok évtizeddel korábban sem az erdélyi jobbágyok (végre megjelent) panaszlevelei, vagy az erdélyi céhes élet történései.
„Gazsi”, a tanár azonban rendkívüli hatással volt rájuk, ma is emlegetik.
A tavalyelőtt, 2015-ben megjelent Válogatott tanulmányok, valamint a most napvilágot látott és tegnapelőtt bemutatott Művelődés- és helytörténeti írások nem a nagyhatású pedagógust, hanem a tudós történészt helyezik előtérbe.
Dr. Erdész Ádám gyulai levéltári igazgató kolléganőjével, Héjja Julianna Erika főmunkatárssal együtt szerkesztette a Művelődés- és helytörténeti írások c. kötetet (két éve ugyancsak ők rendezték sajtó alá a Válogatott tanulmányokat). Emlékszem, annak idején az igazgató úr az aradi bemutatón megemlítette: szándékukban áll a hozzájuk (szerk. megj.: nagyon jó kezekbe) került Kovách Géza-hagyaték további feldolgozása, s egy népszerűbb, közérthetőbb, könnyebben hozzáférhető, nagyobb közönséghez szóló, rövid írásokból álló kötet megjelentetése.
Íme, az elképzelés megvalósult. Ha Arad testvérvárosa, a magyarországi Gyula nem veszi kézbe az ügyet, és nem lép, határozottan az aradi dr. Kovách Géza életművének értékesítése ügyében, jóval hátrébb tartanánk.
***
Hogy ne maradjunk adósok a szerda délutáni események kapcsán (esetleg érdekelhetné majd az utókort?) a két fő előadó, dr. Erdész Ádám és Héjja Julianna Erika előadásának megemlítésével. Mindketten a téma, a bemutatott könyv anyagának rendkívül alapos ismeretében szóltak.
Utánuk egy sor aradi (legalábbis aradi származású) polgár kapott szót.
Matúz András (most külföldön élő) képzőművész, a könyv borítólapjának tervezője, például. A katedrát, amely mögött „Gazsi” ült (ülhetett volna), a négylábú asztal alatt földbe (valóságba?) gyökerezett, szilárd támaszt biztosító fa (tölgy?) is alátámasztja, azaz szilárd alapokon áll. Ujj János, Puskel Péter (egykori tanítványok, későbbi barátok), Nagy István meghatottan, de nem szomorúan emlékeztek Kovách Gézára régi történetekkel, anekdotákkal.
Gazsi, ahogy alulírott ismerte, biztos ízlésű emberként, nem igazán kedvelte a szentimentalizmust (bár nótázásai során ez sem szorult háttérbe).
Ma azonban, ha visszatekinthetne, azt mondaná: srácok, nincs ellenemre, hogy megemlékeztek rólam. De tudjátok: amit csináltam, nem csak magamért tettem. Értetek, meg a jövőért is. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Felix Terra – nagyváradi kiállítás Bukarestben
A Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Román Történeti Nemzeti Múzeum Felix Terra – Történelem és Egyházművészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel kiállítást szervez a Román Történeti Nemzeti Múzeum Nagytermében, amelynek megnyitóját 2017. december 14-én, csütörtökön 17 órakor tartják. A több mint százötven darabból álló kiállítás része a Román Történeti Nemzeti Múzeum Együtt, mindannyian elnevezésű programjának, mellyel az országban élő nemzeti kisebbségek gazdag és változatos történeti és kulturális örökségének bemutatását tűzték ki célul. A kiállítás partnerei: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár, illetve a Körösvidéki Múzeum, akiknek jóvoltából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyházművészeti gyűjteményét sikerült olyan darabokkal kiegészíteni, amelyek több száz éve más intézmények leltárát gazdagítják. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Váradi kincseket bemutató kiállítás nyílt Bukarestben
A Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban.
Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében.
A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró.
Elismerés
A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki.
Számos vendég
Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde.
A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.
A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro