Márc. 18-án Budakeszin, az ÖTKOSZ (Önkéntes Tartalékos Katonák Országos Szövetsége) és az MNG (Magyar Nemzeti Gárda) Béri Balogh Ádám kuruc brigadérosról elnevezett díjat adományozott Patrubány Miklósnak, a VET elnökének, a Kárpát-medence régiója képviseletében. A kettős millennium alkalmából első ízben adták ki e díjat - mint a díszoklevelében olvasható: "a kisebbségi sorban élő magyarság erkölcsi, szellemi honvédelmében kifejtett önzetlen szolgálatért". Az anyaországi díjazott Szollár János volt, aki megjárta a II. világháborút, a Don-kanyart, majd a szovjet munkatáborokat. A nyugati régióból vitéz Szabó Ferenc volt a kitüntetett, aki 1956-ban a Jászai Mari téri felkelők parancsnoka volt. Nyugatra kényszerült menekülni. Angliában telepedett le, ahol fáradhatatlan szervezője volt a helyi magyarok kulturális tevékenységének. Patrubány Miklós helyett Borbély Imre, az MVSZ Stratégiai Bizottsága koordinátora vette át a kitüntetést, mert Patrubány jelenleg közszolgálatban, az 1848-49-es honvéd tábornokot, Czetz Jánost is megjelenítő Monumento a Hungaria emlékműről tárgyal Buenos Airesben a metropolis vezetőivel. /Béri Balogh Ádám-díjas Patrubány Miklós. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./

Csütörtöktől kezdődik!!! – „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”
Holnap, június 28-án nyitja meg kapuit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetének negyedik alkalommal tető alá hozott rendezvénye, a Székely Sziget. A katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontban megtartandó, háromnapos fesztivál minden korosztály számára kínál szórakozási lehetőséget.
A tábornyitás csütörtökön 8 órakor lesz. Szőcs Zoltán, a HVIM elnöke elmondta: azért választották Katrosát helyszínül, mert a romos állapotban levő Fortyogóval ellentétben, az erdővel körülölelt táborhelynek, a mesés tájnak igazi székelyszigetes hangulata van.
A sátorozni vágyók már szerdán felköltözhetnek a táborba. A napi jegy ára idén is jutányos, mindössze 19,20 lej vagy 1526 forint. A két összeg egyben „kódolt” üzenet is, az első a trianoni békeszerződés aláírásának évszámát, a másik a mohácsi csatáét rejti. Három napra 50 lejt kell fizetni, a szülői kísérettel érkező, 12 éven aluli gyerekek számára ingyenes a belépés. A sátorhely, a parkolás, a zuhanyzók használata, a programok látogatása ingyenes. A trianoni diktátum által elszakított területekről (Délvidék, Felvidék, Őrvidék, Muravidék és Kárpátalja) érkező magyarok díjmentesen léphetnek a táborba.
Csütörtökön a Gábor Áron-sátorban Szabó Ottó faszobrász, Táskai Margó, a Magyar Nemzeti Gárda országos szervezője, valamint Fazakas Szabolcs a Székelyföldi Legendárium alapítója tart előadást. A rovássátorban a három nap alatt rovásírást sajátíthatnak el az érdeklődők. A gyereksarokban kézműves-foglalkozás és filmvetítés lesz. A harcmezőn ki lehet próbálni az íjászatot, és jurtaállítás is lesz.
20 órától a Kárpátia zenekar lép színpadra, őket István Ildikó népdalénekes és a csíkszeredai Role követi. Pénteken újabb előadások hangzanak el: Salamon Ferenc nyugalmazott tanár, Orbán Ferenc 88 éves volt leventekatona, Kádár Gyula történész, Tyirityán Zsolt, a betyársereg szóvivője és Seprődi József minősített bortermelő, borkóstoló részéről. A kiállítósátorban Bene Zoltán és Bíró Attila régiséggyűjtők hadtörténeti kiállítását, I. és II. világháborús tárgyi emlékeit lehet megtekinteni. A túrázni vágyók 10 órakor esztena-látogatáson is részt vehetnek, ahol orda-, sajt- és túrókóstolás is lesz. Este fellép a kolozsvári Balhé, a magyarországi Palmetta és a Titkolt Ellenállás.
Szombaton 10 órától ismét túrázással indul a nap, egy II. világháborús bunkert látogatnak meg, és leleplezik a 907-es pozsonyi csata emlékére állított emlékplakettet. 11 órakor ökumenikus istentisztelet következik. Szőcs hozzáfűzte: itt meglepetéssel készülnek, amelyről azért nem árulnak el többet, hogy a hatóságok nehogy megakadályozzák az akciót. Az előadók sorát Kovács-Nemes László históriás nyitja, majd Toroczkai László HVIM-elnök, Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő értekezik a nemzeti ellenállásról. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa-jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezetője, országgyűlési képviselő pedig a Több frontos küzdelem a székely önrendelkezésért címmel tart előadást. Este Bajna-, Transylmania- és Romantikus Erőszak-koncertek zárják a fesztivált. Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Autonómia-tüntetés: a magunk torkát
Parászka Boróka
A marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen akkorát nyert az erdélyi magyar közösség, hogy régóta ekkorát nem veszített. Módszeresen véreztetjük ki magunkat.
„Nem vonult még ekkora tömeg Marosvásárhelyen”. Harmincezer, huszonötezer – ezek a számok, helyzetjelentések röpködnek a hétvégi marosvásárhelyi autonómia, később székely szabadság napjára átkeresztelt rendezvényről. Pontos számadatot nem tudni, mert ellenőrizhető, szakszerű módon senki nem mérte fel a résztvevők számát.
Fontos adatok lennének ezek, de kár belemenni a számháborúba, találgatásba. Ha ennél nagyságrendekkel kisebb tömeg jelent volna meg Marosvásárhelyen, akkor is figyelmet érdemel, ami történt.
Arra a kérdésre sem tudunk választ adni, hogy kik voltak, honnan és hogyan jöttek tüntetni.
Ez a demonstráció megaköltségvetéssel készült.
A főtéren négyes sorokban álltak a buszok, a forgalom hosszú időre lebénult a városban az érkezők, majd a távozók miatt. Nem lényegtelen, hogy kik és miből buszoztatták az embereket. Láttunk már ilyent, hasonló módon állt össze Magyarországon a Békemenet.
Ma már ugyanúgy lehet Budapesten, mint Marosvásárhelyen tüntetést szervezni, az a részletkérdés pedig, hogy az erdélyi városok sokkal kevesebbet bírnak el, hogy itt a helyben maradók sokkal kiszolgáltatottabbak, senkit nem érdekel. A politikai gátlástalanság korát éljük.
Akárhogy is történt a buszoztatás, sokan, rengetegen jöttek azért, mert szívügyüknek tartották, hogy itt legyenek. Vitathatatlan, hogy érzelmileg több ezer embert érintett az, amit a tüntetés ígért.
Illúziók, érzések szabadultak fel és el Marosvásárhelyen.
Sokan revansot vettek 1990-ért, volt olyan, aki 1956-ért, és olyan is, aki 1940-hez, 1918-hoz, 1848-hoz tért vissza. Ki tudja, talán 1526-hoz. Ezernyi reménykedő időutazóval teltek meg az utcák. Felelősséget ki visel értük? Marosvásárhely fölött ott lebegett a beválthatatlan ígéret, hogy van visszatérés a ki tudja mihez: ez mozgatta a reményeiben kiszolgáltatott és illúzióiban eltévedt tömeget. Valamiért – ki ezért, ki azért, egyéni élettörténetek közös nevezőéért – nagyon sok ember vállalta a Marosvásárhelyre utazást, a részvételt. Miért? A hivatalos válasz, illetve a tömegben elhangzó vélemények szerint azért, hogy „nyomatékot adjanak” az autonómia-törekvéseknek, hogy „megmutassák”, milyen sokaknak fontos „az ügy”.
Nem utolsó sorban azért, hogy a Maros megyei kormányképviselőnek a tüntetés vezetői átadhassák az autonómia-petíciót.
Az átadott petícióban többek között ez szerepel: „Hangsúlyozzuk: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiájának minden előnyét egyformán fogják élvezni az itt élő állampolgárok a demokrácia alapvető értékeinek tiszteletben tartásával.”
Ehhez képest a Marosvásárhelyen felvonuló tömeg hosszan azt skandálta, hogy „Vesszen Trianon”, az ismert revizionista rigmusra masírozott: „nem, nem soha!”. Nincsen ezzel baj, a szólásszabadságba belefér a vesszen trianonozás.
De ezután a tüntetés után soha, semmilyen formában nem fogja egyetlen magyar politikus sem hitelt érdemlően képviselni az autonómia ügyét, soha többé nem fogja egyetlen román tárgyalópartner sem elhinni, hogy azt akarjuk, amit mondunk. Az autonómia most vált megint eggyé a szeparatizmussal, a nosztalgikus, Horthy-korszakhoz visszanyúló revizionizmussal, az Erdély elszakítással. Most lehetetlenült el bárminemű korszerű autonómia elv megfogalmazása, képviselete. És így az autonómia-tüntetésen magát hazudta szembe a tömeg.
És aligha menti fel a résztvevőket, hogy elragadták az indulatai. Azok, akik ezt a megademonstrációt szervezték, az indulatokra, az érzelmekre alapoztak, sikerrel. A tömeg erejében bíztak, és bejött. A Barabás-effektus lépett fel. Nagyon valószínű, hogy egyenként rengetegen belátták, tudták, hogy vesszen trianonozással csak a magyarokkal szembeni előítéleteket lehet növelni, együtt azonban, a közös élmény pillanatában ez már nem fontos, a hangsúlyok máshol vannak. Legyen világos: Marosvásárhelyen erődemonstráció volt. Lelkes önkéntesek, kibicek és ki tudja miféle politikai hálában reménykedő zsoldosok erődemonstrációja. Itt nem az autonómia-tárgyalások előkészítése folyt, mert innen dialógussal nehéz folytatni. Vagy a tovább radikalizálódás jön, a rálicitálás a szuperrendezvényre, vagy a kifáradás. Leginkább is-is. Taktikai szempontból semmiképp sem ígéretes.
Közvetlen és egyértelmű haszonélvezője
mindannak, ami történt, azok voltak, akik mögött a tömeg felsorakozott. Kik voltak ezek? Egy választáson bukott párt nem-elnöke, Tőkés László, egy választáson el sem indult párt elnöke, Biró Zsolt. Egy magát politikai úton soha meg nem mérő, civilnek mondó szervezet elnöke, amely mégis politikai úton, tartalommal és formában kampányol. Igen, ez a szervezet a Székely Nemzeti Tanács, első embere pedig Izsák Balázs.
A tömeg, amelyet érzelmei, vélt és valós sérelmei mozgatott, amelyet a Trianon-reflexekkel lehetett utcára bírni, ezeknek az embereknek vált támaszául. Székely statisztéria. A sok-sok közösségi, történeti illúzió mellett született egy politikai délibáb is a hétvégén: olybá tűnt, ilyen hatalmas és jól szervezett a támogatása az elől masírozóknak.
Akár hihetnénk is az önzetlen közösségi szolgálat látszatának, elfogadhatnánk, hogy a tavalyi vesztesek mára megerősödtek, ha a zsigeri, primitív önzés és a gyávaság nem ütközött volna ki azonnal. Marosvásárhelyen az állítólag magyar közösségi érdekekért csatarendbe állított tömeget a szónokok arra szólították fel, hogy a magyar árulókat ki kell közösíteni.
A szónoklatra természetesen – ilyen a tömegrendezvények pszichológiája – nem a kérdés volt a válasz, ugyan mitől válik árulóvá bármely megbélyegzett? Mit jelent egy nemzetközösségben a „kiközösítés?” Az árulózásra az „Akasszuk fel!”, valamint a „Földet reá!” jelszó jött válaszként az autonómia-tüntetésen. Jól előkészített helyről és időben felröppent a „Hol vagy, Markó?”, „Hol vagy, Hunor?” kérdés. Marosvásárhelyen verbális lincselés történt, a képzeletbeli lámpavasakon magyar politikusok lógtak. Annak pedig, aki azt mondja, mindenhol vannak őrültek, bekiabálók, és mindez csak a szerencsétlen véletlen miatt hangozhatott el, mondjuk el: nem tiltakozott, nem utasította rendre a bekiabálókat sem Tőkés, sem Izsák, sem Biró.
Némaságukkal váltak felbujtókká.
A hangzatos „székely szabadság napja” a magyar-magyar gyilkosság felbujtásának a napjaként fog megmaradni – senkinek ne legyen erről kétsége. Nem más, mi magunk vettük el magunktól így a nemzeti méltóságunkat. Megbocsáthatatlan.
A katonai pontossággal összeverbuvált tömeg Marosvásárhelyen nemcsak kiszolgáltatottá vált magának, jelszavainak, de magára is maradt. Tőkésék, az akasztás és trianonozás mögött nem volt más. Nem jöttek el a magyarországi pártok. Igen, még a legfőbb stratégiai partner, a Fidesz sem jött el. Egyetlen arc sem bukkant fel.
Mondhatnánk azt, hogy azért nem, mert a szervezők „pártsemleges” akciót hirdettek. A „pártsemleges” rendezvényen azonban helyet kapott a szélsőjobb. Az egyetlen jól látható, magasba tartott pártlobogó ezen a napon a Jobbiké volt. Biró, Tőkés, Izsák és a többiek a Magyar Nemzeti Gárdával és a Jobbikkal masíroztak egyszerre: gondoljunk erre a továbbiakban, ahányszor csak elhangzik a bűvös „stratégiai partnerség” hívószó.
Itt tartunk most. Sok-sok ezer ember ment azért utcára, mert az gondolta, hogy fontos, méltányos és erkölcsileg egyértelmű ügyet erősít. Vitte ki a szívét, a lelkét, a bőrét. Méltánytalanul bántak el velük. Vállalhatatlan módon fel- és kihasználták őket.
A résztvevőkkel azt hitették el, hogy az eseményeket Marosvásárhelyen ők irányítják. Mindeközben azonban a román kormány feje, a tömeg előtt magányosan menetelőktől távol, Budapesten tárgyalt.
A magyar miniszterelnök szintén Budapesten tárgyalt azzal a Kelemen Hunorral, akinek a nevét a Rózsák tere fenyegetően verte vissza. Üzenhetett volna számukra a néphatalom, ha néphatalomként viselkedett és gondolkodott volna. Nem tette.
manna.ro,