Nemzetstratégia – kultúra és támogatás
L. Simon László Marosvásárhelyen
A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap országos előadás-sorozata első erdélyi állomására került sor kedden délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. A rendezvény két felvonásának első előadásaként a Köteles utcai épületben délután fél öttől L. Simon László József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának volt elnöke ismertette a számos erdélyi egyesületet is támogató NKA tevékenységét, a magyar kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét, az online pályázati rendszer bevezetését, illetve annak előnyeit. Szünet után az előadó Polgári kultúrpolitika –Eredmények és dilemmák című kötetét mutatták be a szép számban megjelent közönségnek, az estet pedig a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő erdélyi díjazottjainak műsora zárta Diószegi László, a vetélkedő zsűrijének tagja, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerkesztésében és műsorvezetésével.
L. Simon László elmondta: annak ellenére, hogy már nem a NKA elnöke és idén februártól nem kultúráért felelős államtitkár, a kultúra szolgálatában folytatja a munkát. – Az új országgyűlési szerkezet szerint immár kétszáz képviselő dolgozik a parlamentben, és az új összeférhetetlenségi szabályok szerint aki képviselő, az más munkát nem vállalhat. Ezért le kellett mondanom, de az elmúlt három évben én álltam a Nemzeti Kulturális Alap élén – ezen előadásom ekképpen egyfajta búcsúelőadás. A NKA erőteljes változás alatt áll, a Bethlen Gábor Alap mellett a magyar állam egyik legfontosabb kulturálismecenatúra-szervezete. Évi 12 milliárd forintból gazdálkodunk, amit szét is osztunk a pályázók között, a határon túlra ennek negyven százaléka jut. Az állam költségvetésében ez nem nagy pénz, de kulturális szempontból kiemelkedő forrás. A NKA forrásait nem az állam költségvetése garantálja, hanem részben angol mintára működünk: a Szerencsejáték ZRT. Ötös lottójából kapunk pénzt, nem a befolyó adóforintokból. A lottó játék- és nyereményadójának 90%-a kerül hozzánk. Így a költségvetésünk attól függ, hogy hányan lottóznak és nyernek. 2009-ben ez az összeg évi 7 milliárd forintot tett ki, és 12 milliárd forintra emelkedett.
A Nemzeti Kulturális Alapot 1993-ban hozták létre, azóta nagyjából változatlanul működik, kiegyensúlyozott gazdasági környezetben osztottuk szét a forrásokat. Nem a politikusok, illetve az általuk létrehozott alapítványok kurátorai mondják meg, hogy ki kapjon támogatást, hanem a NKA szakmai kollégiumaiban tevékenykedő szakemberek. Persze ez is generál vitákat, de ennél jobb rendszert mindeddig nem tudtunk kitalálni. Működésének sikerességét igazolja a Román Kulturális Alap vezetőségének visszaigazolása is. Ez a modell működőképes, és más országok által is követhető. Észtországban például hasonlóan működik, csak ott a vodka utáni adót is belevonták ebbe a körbe. Ami a pályázatok elbírálását illeti, szakterületenként egy-egy kuratórium, kollégium (Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma, Folyóirat- kiadás Kollégiuma, Könyvkiadás Kollégiuma, Közgyűjtemények Kollégiuma, Közművelődés és Népművészet Kollégiuma, Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, Színház- és Táncművészet Kollégiuma, Zenei Kollégium) dönt ezekről. Amikor három évvel ezelőtt kineveztek, változtattam ezeken a szakkollégiumokon, például csökkentettük a számukat és önálló zenei kollégiumot hoztunk létre, valamint meghirdettük a Cseh Tamás-programot, amely 400 millió forinttal támogatja a magyar könnyűzenét. A filmművészetnek nincs szakmai kollégiuma, mert azt az önálló Nemzeti Filmalappal segítjük. A Filmalap a mi mintánkra lottóalapból gazdálkodik, évi körülbelül 6 milliárd forintból. Más alapokkal pedig a magyar dokumentum- és tévéfilmkészítést támogatjuk, illetve éves szinten több mint egymilliárd forinttal segítjük a magyarországi könyvkiadást. A kurátorok két csatornából kerülnek a NKA döntéshozói közé: egy részüket a szakmai szervezetek delegálják, a másik részét a miniszter nevezi ki, de természetesen utóbbiak is szakmabeliek. Politikai közmegegyezés van arról, hogy ez a rendszer legnagyobb érdeme. A pályázatokat mindenki maga írja meg, az elbírálók között van Kossuth-díjas írónk, Munkácsy-díjas szobrászunk, Jászai-díjas színésznőnk, Ybl-díjas építészünk és képviselteti magát többek között a cirkuszművészet is. Minden kuratórium nagyfokú autonómiát végez, a döntéshozók között számos határon túli alkotó is megtalálható.
2010 után változott pár dolog, és most ott tartunk, hogy újra kell gondoljunk egy sor párhuzamosságot, például a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap esetében.
Krucsainé Herter Anikó, a NKA jelenlegi főigazgatója hozzátette: az elmúlt évben, az Alap húszéves fennállásának évfordulóján határozták el, hogy elkezdik járni az országot. A visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy folytatják az előadás-sorozatot, elsősorban a támogatások ismertetése végett, az előadásokra igen részletes anyagot hoztak, amelyet bárki rendelkezésére bocsátanak.
A közönség kérdéseire válaszolva, illetve azok kapcsán L. Simon László elárulta: a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek – a francia példával ellentétben – szinte egyáltalán nem támogatják a hazai kultúrát. Ennek ellenére az NKA számos eredményt ért el, a magyar kormány például elkészíti az összes hazai és határon túli magyar levéltár jegyzékét. – Ez a kormány nagyon komoly nemzetstratégiájának a része, amelynek segítségével mindenki láthatja, hogy mi rejlik ezekben a levéltárakban, és az iratokat ne lehessen belőlük eltüntetni. A budapesti Fővárosi Levéltár egybegyűjtötte az összes erdélyi levéltár anyagát, és óriási kötetekben adja ki azokat, nyomtatva és digitálisan egyaránt, az államalapítástól napjainkig. Az NKA támogatásával újult meg az Ady-kiállítás Csucsán, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékházprogramja pedig már átlépte a magyar határt: lesznek meglepetések, de ezekről többet nem árulok el, nehogy mások felvásárolják előlünk ezeket a házakat. Az Irodalmi Emlékház programsorozat 5-10 millió forintból egész kiállításokat valósít meg, és számos emlékházat (például Ady, Gárdonyi, Lázár Ervin egykori szülő-, illetve lakóházait) támogat. Évi körülbelül 20 milliárd forintra lenne szükség az egész Kárpát-medencei magyarság kultúrájának támogatásához, nem normatív alapon. A gazdaság bizonyos területein nemzeti protekcionistának kell lenni. Például támogattuk azokat a magyarországi könyvkiadókat, amelyek magyar nyomdákkal nyomtattak. Persze ezt nem lehet kizárólagossá tenni az Unió miatt. De 800 millió forintot fordítottunk például folyóiratok támogatására, és ezen összeg 70 százaléka a nyomdaköltségekre fordítódott. Nyilván azt szeretnénk, ha az adott támogatás a nyomda adójának köszönhetően az országban maradna.
Ami a pályázatokat illeti, az a jó pályázat, amely nagyon konkrét és a költségvetése sem túlzó. Például a holokauszt-emlékév támogatására 1,5 milliárd forintot ítélt meg a kormány, amelyet én túl nagy összegnek tartottam. De a pályázóktól több mint 14 milliárd forintnyi igénylés érkezett különböző rendezvények megszervezésére. Alig tudtuk az 1,5 milliárdot szétosztani. De arra, amit a négy év alatt előre léptünk, nagyon büszke vagyok. A volt szocialista kormány egyik legnagyobb bűne, hogy olyan mértékben adósította el az országot (az államadósságot 2002 és 2010 között megduplázták), hogy nem láthattunk rögtön hozzá a saját nemzetpolitikai céljaink megvalósításához. Pedig egy erősebb Magyarország a határon túli magyarság megmaradásba vetett hitét is erősíti.
Polgári kultúrpolitika
Az est második felvonásaként L. Simon László kötete került bemutatásra. A meghívó szerint a könyvet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek kellett volna bemutatnia, de ő az Amerikai Egyesült Államok alelnökének látogatása miatt mégsem vehetett részt a vásárhelyi előadáson. Így a kiadványt Király László költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnöke ismertette, a szerző az ő kérdéseire válaszolt. Mint azt Király László megjegyezte, a 340 oldalas kötet CV-szerű, L. Simon László névjegye az elmúlt négy év kultúrpolitikai tevékenységéről. Szokatlan, hogy egy miniszterelnök előszót ír volt államtitkára kötetéhez, és ezen előszóban a kultúrpolitika fenegyerekének nevezi és bevallja, hogy penge vitákat is folytattak különböző kérdésekben. A könyvben rengeteg adatot találhat az olvasó, tartalmaz interjúkat, vitaindító előadásokat (többek között az e-bookról, a digitális könyvről). A kötetben megvan a lehetőség arra, hogy a ma olvasójának aktuális kérdéseire válaszoljon. A könyv, illetve az abban közölt előadások kapcsán felmerült kérdésekre válaszolva L. Simon László elmondta, sok szellemi műhely, folyóirat nem tudott lépést tartani az internet megjelenésével, másoknak pedig csak ott lenne szabad létezniük. De a szakma inkább érdekelt a status quo fenntartásában, mint nem. Ezen néha az innovatív politika változtatott, amely ritka, mint a fehér holló. A kulturális területen mérhetetlen a hisztipotenciál, egy 1 millió forintos változtatás is nagyobb visszhangot generál, mint egy 1 milliárd forintos gazdasági jellegű módosítás. A könyv mint olyan messze túléli majd a folyóiratokat. Más a piaci mechanizmusa, és más érzés, ha az ember könyvet vesz a kezébe. Ez a harmadik kultúrpolitikai könyvem, amúgy a 14. kötetem. A könyvkiadás nehézségekbe ütközik, verseskötetet szinte nem lehet eladni, nagyon kevesen vannak, akik csak ebből élnek, és nem állnak öt-hat lábon egyszerre. Végül elárulta: az elmúlt három évben nem írt verset, de ez a közelmúltban megváltozott.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

A meggyilkolt székelyföldi Robin Hood
Film készül Szabó Róbert Csaba forgatókönyvéből
Nemrég ért véget Magyarországon a Filmhét, illetve annak keretében a III. Magyar Forgatókönyv Börze. Ez utóbbin pedig – többek között – a szilágybagosi származású, de Marosvásárhelyen élő Szabó Róbert Csaba prózaírónak, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztőjének A Pusztai-banda című filmötletét találta a legígéretesebbnek a szakmai zsűri.
A grémium részéről Divinyi Réka forgatókönyvíró, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta: több mint 250 mű érkezett az egész estés játékfilm treatment-pályázatára, közülük nyolc alkotó öt percben prezentálta ötletét a magyar filmszakma képviselői előtt. A színvonal magas volt, a legjobbak lehetőséget kapnak arra, hogy forgatókönyvüket a Magyar Nemzeti Filmalap fejlesztési rendszerében, szakmai és anyagi támogatással dolgozzák fel. A három kiválasztott munka Szabó Róbert Csaba A Pusztai-banda, Villányi Dániel Kell egy csapat, illetve Sallai Ervin Pult Fiction című ötlete lett. A zsűri külön kiemelte Szabó Róbert Csaba treatmentjét: nagyon eredeti az alapötlet, amelyből komoly drámai történetet lehet filmre állítani. A Pusztai-banda azt mutatja be, miként harcoltak az erdélyi hegyekben a román kommunista párt fegyvereseivel a munkatáborokból megszökött ellenállók. – Az ötlet megtörtént eseményen alapul, az 1950-es évek Erdélyében, illetve Székelyföldön játszódik. Két világ, egy régi és egy új harcolt egymással, a régit a falusi lét jelentette, amelyet a román kommunista párt 1948-as választási győzelme után kíméletlenül el akart tüntetni a titkosszolgálat segítségével. A munkatáborokból megszökött ellenállók a második világháború után megmaradt fegyverek segítségével harcoltak a hegyekben. Többségük román volt, de voltak közöttük magyarok is, a filmem ezt a három magyart mutatná be, akik mintegy öt éven át egyfajta székelyföldi Robin Hoodként működtek, a szegényeket segítve. A Securitate 1955-ben meggyilkolta őket – nyilatkozta a szerző.
Szabó Róbert Csabát elsősorban arról kérdeztük, honnan jött az ötlet, miért a Pusztai Ferencék kétségen kívül igencsak érdekes történetét választotta?
– Nagyon régóta foglalkozom a témával. Először a Székelyföld folyóirat egyik, jó pár évvel ezelőtti tematikus számában olvastam a Pusztai-bandáról. Jelenleg egy regényen is dolgozom, amelynek az egyik fő szála erről a történetről szól. Időközben pedig a Magyar Rádió pályázatát is megnyertem egy rádiójátékkal, amely ugyancsak az ő történetüket dolgozza fel. Úgy érzem, nagyon jól sikerült, azt is elkészítik, jövőre kerül sor a bemutatóra. Több műfaj keretében foglalkoztam és foglalkozom a témával, de természetesen egészen más dolog novellát, rádiójátékot, avagy forgatókönyvet írni. Egyrészt érdekelt a téma, másrészt érdekelnek az ötvenes évek, amely szinte huszadik századi "Vadnyugatnak" számított mifelénk. Sokat kutattam, levéltárakba jártam, román nyelvű forráskiadványokat olvastam. Mindez nagyon tanulságosnak bizonyult, nemcsak a történet pontossága okán, hanem a korszak hangulatának megörökítése miatt is. Rengeteg könyv szól ezekről az évekről. Létezik egy igen tehetséges, fiatalokból álló román történészcsapat, amelynek tagjai úgy dolgozzák fel ezeket az éveket és adják közre kutatásaikat, hogy közben igyekeznek minél objektívebbnek maradni. Romániában rengeteg ellenálló volt az ötvenes években, a számuk körülbelül ezerre tehető, kilencven százalékuk románokból állt. Többek között a Fogarasban, Máramarosban, az Érchegységben tevékenykedtek. És a Székelyföldön, ahogyan azt a Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé "Jeges" György története is példázza. Jelenleg párhuzamosan írom a regényt és a forgatókönyvet. Utóbbiból nagyjátékfilm születik, a producer Lajos Tamás, akit A berni követ című film kapcsán is ismerhetünk. Én kevésbé művészfilmet, inkább közönségfilmet szeretnék, amolyan vadkeleti megformálásban, a Butch Cassidy és Sundance kölyök stílusában. Nagyon komoly stáb áll mögöttünk, egy dramaturggal dolgozom majd a szövegen, amelynek 2015 júliusáig kell elkészülnie, és ha minden a tervek szerint halad, jövő ilyenkor már forgatunk. A magyar Filmhéten 200-300 ember előtt mutattam be a tervemet. Mindenkinek nagyon tetszett, utána alig tudtam egy szendvicset megenni, annyi érdeklődő vett körül. Ez engem is meglepett, hiszen eleddig forgatókönyvet nem írtam.
– Hogyan látod, mi a legnagyobb különbség a széppróza- és a forgatókönyvírás között?
– Én annyira nem érzékeltem nagy különbséget, mert eleve képekben gondolkodom, képszerűen dolgozom, és a forgatókönyvet is képszerűen kell megírni. Ami viszont igencsak fontos, hogy nagyon kell tudni a történet elejét, végét, írás közben kevésbé alakul a sztori, mint mondjuk a próza esetében. És természetesen rengeteg formai követelmény is jellemzi, amelyeket mind meg kell tanulni. Belső állapotokat ugyan bele lehet írni, de ha azok nem látszanak a filmen, akkor hiába, akkor azok nem működnek.
Az alábbiakban Szabó Róbert Csabának a filmet bemutató budapesti beszédéből idézünk: "Filmem főhőse, Pusztai Ferenc nemet mond az új uralomnak, és a munkatáborból megszökve bandát alapít. Pusztai képtelen beilleszkedni az új rendszer diktálta rendbe, ő a régi világ képviselője. Ellenlábasa Román Gyuri szekustiszt, a magyarból lett román, aki már iskolás korában kérvényezi nevének románosítását. Célja a Pusztai-banda megsemmisítése. A történet azzal a titkosszolgálati információval indul, hogy a román légteret abban az időben gyakran megsértő jugoszláv gépek egy táska pénzt, amerikai dollárt dobtak le valahol a hegyekben, az ellenállók segítésére. Román Gyuri ugyanúgy meg akarja kaparintani a pénzt, mint Pusztai. Pusztaiék a pénz, vagy ha úgy tetszik, a kincs keresése közben különböző rendszerellenes bűncselekményt követnek el: szövetkezeti boltot rabolnak ki, megverik a besúgókat, kirabolják a Szent Anna-tó partján majálisozó turistákat. Egy évvel szökésük után rendőrgyilkosságot követnek el. A Securitate teljes erejével a nyomukba szegődik, és két év alatt mindhárom ellenállót, köztük Pusztait is megöli. A nehéz körülmények között tengődő banda árulás áldozata lesz, hiszen a Securitate tömeges letartóztatásokkal és kínzásokkal félelmet gerjesztett a falvak lakossága körében. Pusztaiék gyakran éheztek, télvíz idején földbe vájt kunyhókban, padlásokon, elhagyott esztenákon vészelték át a farkasordító hideget. Családtagjaikat meghurcolták, hosszú évekre nehéz börtönökbe zárták. Alakjukról máig sok legenda él Székelyföldön. Filmem egyrészt nekik állítana emléket, másfelől az egyéni sors és a hatalmi terror harcát mutatná meg."
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Íjgyártó István: a román közönség nyitott a magyar kultúrára
A magyar filmek iránti nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a román közönség nyitott a magyar kultúrára, meg akarja ismerni és meg akarja szeretni azt – jelentette ki hétfőn Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára a bukaresti 9. Magyar Filmhét ünnepélyes megnyitóján.
Az államtitkár üdvözölte a két ország filmes alkotói közötti együttműködést, és úgy vélte, hogy a magyar-román koprodukcióban készült filmeket várja a közönség. Az együttműködés konkrét példáiként megemlítette Tudor Giurgiu román rendező Miért én? (De ce eu?) című koprodukcióban készült filmjét, amelyet a múlt héten mutattak be Magyarországon, és Nae Caranfil román rendező legújabb készülő filmjét, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap is támogat.
Fontosnak nevezte, hogy a színvonalas romániai filmfesztiválok mellett Bukarestben külön seregszemlén is bemutathatók az elmúlt év magyar filmtermésének legkiválóbb darabjai. Az államtitkár örömmel állapította meg egykori bukaresti nagykövetként, hogy a Magyar Filmhét hagyományos rendezvénnyé vált a román fővárosban.
Hangsúlyozta, hogy a magyar filmgyártás sikereket ért el az elmúlt évben, és ennek példája Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című, számos nemzetközi fesztiválon díjazott filmje, amelyet a megnyitót követően vetítettek le a közönségnek.
Beszédében felhívta a figyelmet Kertész Mihály 1914-ben Kolozsváron forgatott A tolonc című némafilmjére is, amelyet vasárnap láthat a bukaresti közönség. Úgy vélte, hogy ez a film igazi filmművészeti csoda, amely mutatja, hogy a román és a magyar filmművészet milyen közös hagyományokkal rendelkezik. Az államtitkár megköszönte a bukaresti kulturális minisztériumnak és a Magyar Filmhetet befogadó Román Parasztmúzeumnak, hogy támogatja a rendezvényt.
Irina Cajal, a román kulturális minisztérium helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kulturális kapcsolatok nagyon jók, és megállapította, hogy a magyar filmeket értékeli a közönség.
Virgil Nitulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója nyomatékosította, hogy a jövőben is folytatni akarják az együttműködést a Balassi Intézettel.
A november 9. és 15. között Bukarestben zajló Magyar Filmhét központi témája az animáció. Hétfőn megnyílt a Balassi Intézet bukaresti központjának székhelyén a Magyar Animáció 100 című kiállítás. A bukaresti seregszemle meghívottja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, emellett a román fővárosba utazik Cakó Ferenc animációs filmművész, akinek filmjeit egy külön blokkban láthatja a közönség, de a művész élő homokanimációt is tart.
A 23 rendezvényt tartalmazó filmhéten tíz magyar játékfilmet vetítenek. A Liza, a rókatündér és A tolonc mellett Zomborácz Virág Utóélet, Török Ferenc Senki szigete, Pálfi György Szabadesés, Miklauzic Bence Parkoló, Pejó Róbert Mancs, Fazekas Csaba Swing, Balogh György Tüskevár, valamint Szimler Bálint Balaton Method című filmjét láthatja a közönség.
MTI
Erdély.ma

Megjelent az 1956-os filmhíradó teljes évfolyama DVD-kiadványként
Az 1956-os filmhíradó teljes felújított évfolyamát megjelentette DVD-kiadványként a forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), amely öt 1956-os tematikájú emblematikus magyar játékfilmet is restaurált.
A 44 filmhíradó 503 percnyi anyagát tartalmazó négylemezes kiadvány páratlan történeti forrásértéket képvisel – hangsúlyozta csütörtökön Budapesten Fazekas Eszter projektvezető, aki felidézte: a filmhíradó a korszak hivatalos propagandájának fő közvetítőeszköze volt, amelyet a moziszünetekben vetítettek. A lemezeken halláskárosultak számára is élvezhető formátumban, valamint angol felirattal is nézhetőek a filmhíradók, emellett készült egy tematikus válogatás is a legérdekesebb anyagokból, amelyet történészi kommentárral láttak el.
A projekt részeként elvégezték Makk Károly Szerelem (1970), Szabó István Szerelmesfilm (1970), Gárdos Péter Szamárköhögés (1986), Sándor Pál Szerencsés Dániel (1982) és Gábor Pál Angi Vera (1978) című filmjének teljes körű digitális restaurálását is – fűzte hozzá Fazekas Eszter a sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy a filmeket négyezer pixel feletti felbontásban, széles vásznon is vetíthető formátumban újították fel, megszüntetve a hibákat, ragasztásokat, karcolásokat és a nyersanyagöntésből származó egyenetlenségeket is.
Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára az eseményen elmondta: az öt játékfilm felújítását 60 millió, az 1956-os filmhíradó évfolyam megjelentetését 2,3 millió forinttal támogatta a köztestület.
Az akadémia és a MaNDA együttműködése 2012-ben kezdődött, korábban Szőts István két iskolateremtő filmjét, az Emberek a havason és az Ének a búzamezőkről című alkotást is közösen restaurálták – idézte fel.
Lugossy László filmrendező, az MMA rendes tagja a bemutatón arról beszélt, hogy a filmhíradó 1956-os évfolyama „igazából arról szól, ami nincs benne, hiszen nem az események, hanem az eseményeket kísérő propaganda lenyomata”.
„Az események torzképe, kivéve, ha tudunk olvasni benne” – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy fontos lenne a fiatal korosztályhoz is eljuttatni a kiadványt, amely nélkül nehéz képet alkotni az 1956-os forradalomról. „Ahogy távolodunk az időben, egyre nagyobb a kísértés arra, hogy az 1956-os forradalomból valamiféle egyolvasatú mítosz szülessék” – fogalmazott Lugossy László, aki szerint azonban az az érdekünk, hogy az 1956-os eseményeket a maguk összetettségében értsük meg és éljük át. Ebben segíthet az öt restaurált film, amelyek sokszínű lenyomatát adják a levert forradalom fájdalmának. Az öt játékfilm restaurálását a MaNDA szakmai irányításával a Magyar Nemzeti Filmalap Filmlaboratóriumában és a Focus Fox Stúdióban végezték el, a filmhíradó digitalizálása a MaNDA saját műhelyében zajlott. ( MTI)

Nyugati Jelen (Arad)

„A művészetben nincsen lift”
Véget ért a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Még (vagy már?) elkaptam azokat az időket, amikor az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál amolyan kulturális lökéshullámként járta át és rengette meg az erdélyi közéletet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, amikor a hazai filmszakma haldoklott, internet nem volt, a tévében Isaura és a Dallas ment, rövidfilmet, pláne jó rövidfilmet pedig sehol másutt nem lehetett látni. Fürtökben lógott a közönség a Kultúrpalota termeiben, páran hálózsákkal vertek tábort az előcsarnokban, a várbástyában Döme tolta a fesztiválpartit, amelyen hajnalig együtt bulizhatott, beszélgethetett meghívott művész, producer, zsűritag és nagyközönség – jó pár szép barátság született azokon az éjszakákon. A közönség színes volt, mégis meglehetősen homogén: a kilencvenes évek kelet-európai poszthippi ifjúsága, zajosak, értelmesek, hosszú hajúak, lazák, műveltek, és nagyon megvolt a véleményük mindenről. A mai negyven-ötven évesek generációja, a réteg, amely meghonosította errefelé a nyugati populáris kultúrát. És ők nagyon szerették a filmeket.
Az évek múlásával azonban ez a közönség szétszéledt – dolgozni kezdtek, családot alapítottak, kivándoroltak, a fesztivál pedig maradt. Igaz, minőségéből nem vesztett, a szervező Madisz minden évben ragaszkodott a hagyományaihoz, a vetítések mellett mindig voltak koncertek, tárlatnyitók, kiegészítő rendezvények, de az egykori, homogén publikum hiányában a nézőszám is megcsappant, volt olyan esztendő, amikor a szombati zárónapon – a szemle csúcspontján – is csak félháznyi közönség foglalta el a nagytermi helyeket. Átalakult a világ, a netről szinte mindent le lehet tölteni, a közérdeklődés más irányba terelődött. De ebben az évben minden megváltozott.
Nem tudni, hogy a huszonöt éves jubileum, a vetített, nagyszerű és méltán híressé vált nagyjátékfilmek hatására, avagy egy új, a filmművészetre ismét fogékony generáció megjelenésének okán, de az idei fesztivál óramű-pontossággal idézte meg a kilencvenes évek szemléjének hangulatát. A szerdai kezdőnaptól vasárnap délutánig (!) zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagy- és kisterme, rég nem látott ismerősök találkahelyévé vált a szemle, és bizony ismét sok arcot láthattunk az egykori közönségből: olyanokat, akik soha nem pártoltak el a szemlétől és olyanokat is, akik visszajöttek. Az idei fesztivál amúgy is erősen indított: Călin Peter Netzter Ana, mon amour című nagyjátékfilmje jelezte a szemle kezdetét, amelyet az András Lóránt Társulat táncszínházi előadása követett a régi zsinagógában, majd Lassú vonat címmel Hobo koncertje töltötte zsúfolásig a Kultúrpalota nagytermét. A magyar blueslegenda a fesztivál állandó visszatérő vendége, ezúttal Bob Dylan-koncertre várta a közönséget. A Nobel-díjas alkotó dalszövegeit magyarra fordította, majd nagyszerű muzsikusokból álló együttesével előadta azokat az örök rockhimnusz Blowing in the Wind-től kezdve a Slow Train Coming-ig, amely blues-örökzöld a koncert címét is adta. Az estet Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot zárta, amely szinte éjjel tizenkettőig odaragasztotta a publikumot a székekhez, és nem véletlenül: ennyire friss, szemtelen, dinamikus, tragikomikus, mély tematikát boncolgató, mégis heveny közönségi felröhejeket okozó magyar filmes alkotással rég nem találkoztunk. A nagyszerű színészi játékot pedig olyan jelenetek támasztották alá, mint például a falusi esküvőn kirobbant tömegverekedés, amelyet úgy vászonra vinni csak az tud, aki részt is vett már hasonlón.
A versenyprogram idén is csütörtök délelőtt vette kezdetét, a délutánt a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója színesítette a palota földszinti galériáiban, a fesztiválnyitó ünnepségre pedig aznap este került sor. Utóbbin Bakó Blanka és Palkó Attila ceremóniamesterek üdvözölték a megjelenteket, és elmondták, az idei szemle az eddigieknél is színesebb, hiszen a színházművészet is visszatért a programpontok közé egy felolvasószínházi (Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című drámáját a Tompa Miklós Társulat művészei mutatták be a Kultúrpalota kistermében) és egy táncszínházi előadással. Amint megtudtuk, a zsűrinek – Kincses Réka (zsűrielnök, film- és színházi rendező, író, drámaíró), Vladimir Anton (film- és színházi rendező), Bereczki Csaba (filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója), Laurenţiu Damian (filmrendező, forgatókönyvíró, a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke), Durst György (producer), Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) – az előzsűri által kiválogatott 49 rövidfilmet kellett elbírálnia. Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója pedig elmondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan eseményt kívántak létrehozni, amely segítséget nyújthat a nem létező hazai filmszakmának, és a közönséget is bevonzza. Az azóta eltelt negyed évszázad Marosvásárhelyen 125 fesztiválnapot, több mint tízezer levetített filmet és több mint ezer idelátogató filmes alkotót eredményezett. – A kor önmagában nem erény, a közönséget és az alkotókat minden évben meg kell hódítani. A fesztivál sikere és hosszú élete – miközben körülöttünk egymás után értek végleg véget a hasonló szemlék – a közönség szeretete mellett valószínűleg annak köszönhető, hogy közülünk, szervezők közül senki sem filmes alkotó, nem fűződik érdekünk senki meghívásához, kitüntetéséhez. Mi csak szeretjük a filmet és a kortárs művészeteket: a képzőművészetet, a színházat, a zenét – mondta Gáspárik Attila a fesztiválnyitó ünnepségen, amelyet M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című nagyjátékfilmje követett.
A pénteki napon is számos verseny- és nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban pedig igen egyedi eseményre került sor: a Transylvanian Wind Ensemble fúvósötös a többszörös Oscar-díjas Rózsa Miklós hollywoodi sztárzeneszerző filmzenéjét adta elő. A szombati zárónap pedig, mint említettük, ismét a húsz évvel ezelőtti fesztiválzárókat idézte: hatalmas tömeg vette birtokba a nagytermet a díjkiosztó ünnepség és az azt követő vetítés alatt. Előbbin ismét a szemle ceremóniamesterei üdvözölték a közönséget, majd Kincses Réka és Laurenţiu Damian egy igen jó hangulatú, a szemle hangulatához hagyományosan passzoló, poénokban gazdag beszámolóban ismertette a zsűri döntését, a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeit. Kincses Réka elmondta, a három nap alatt ismét tudatosult bennük, hogy mennyire összetett művészet a filmkészítés, milyen nehéz egy jó történetet találni, azt jól vászonra vinni... Amikor ilyen rövidfilmmel találkoztak, azt díjjal jutalmazták.
– Önök nagyszerű közönség, és egy hihetetlenül gyönyörű, egyedülálló helyszínnel, a Kultúrpalotával büszkélkedhetnek. – A versenyprogram idén rendkívül változatos volt, gazdag, színes és nívós alkotásokkal találkoztunk. Nagyon örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek, mert az Alter-Native rövidfilmfesztivál legfontosabb összetevője a rövidfilmek és Önök között létrejövő dialógus – tette hozzá Laurenţiu Damian. A díjnyertes filmek rövid bemutatását követően még egy díjat átadtak. Egy életműdíjat annak az úriembernek, aki sok-sok évvel ezelőtt ezen a fesztiválon az első filmtekercset befűzte a gépbe: Incze Péter mozigépésznek. A vastapssal köszöntött idős úr rövid, anekdotákban, a szemléhez kötődő sztorikban és humorban sem szűkölködő beszédében elmondta, a művészetben csak lassan, léptekkel lehet előre haladni – a művészetben nincsen lift. Végül Sipos Levente, a fesztivál igazgatója szólt a publikumhoz: – Köszönjük, hogy ennyi éven át hűségesek maradtak ehhez a fesztiválhoz. Tudjuk, hogy mindig akadnak hibák, de mi minden évben a legjobb tudásunk szerint és a legjobb szándékkal szervezzük ezt a szemlét, amellyel igyekszünk minőségi és emlékezetes élményforrást nyújtani – mondta az igazgató, majd elkezdődött a mai magyar filmipar talán leghíresebbé vált, friss alkotásának vetítése: a Kincsem című produkció az egykori magyar csodaversenyló történetén keresztül mutat meg egy varázslatos, korhű, de sok részletében mégis fikciós világot, a tizenkilencedik századi Osztrák–Magyar Monarchia arisztokráciájának világát a kiegyezés korában, amelyben boldogság és tragédia, harag és megbocsátás, gyűlölet és szerelem, ármány és becsület kéz a kézben jár. A nagyszerű színészi alakítások, állakat koppantó versenyjelenetek mellett végre egy olyan magyar filmet láthattunk, amelyen masszívan érződik, hogy (noha a vetítést követő beszélgetésen Herendi Gábor elárulta, hogy még többet tudtak volna rá költeni) a pénzhiány nem okozott komolyabb gondot. A díszletek, kellékek, jelmezek valódiak és súlyosak, a filmezési technika, az effektusok a mai, hollywoodi iskolákat követik (többeknek ez nem tetszett, e sorok írójának nagyon is), a film hírneve pedig akkora közönséget vonzott, hogy még a kakasülőn sem lehetett helyet találni. És mindez vasárnap, a díjnyertes versenyfilmek vetítését követően megismétlődött: a szemle történetében szinte rekorddöntő érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután a Kincsemet újból láthatta a közönség mind a nagy-, mind a kisteremben. A palota előtt már fél órával a kezdet előtt hatalmas sor kígyózott.
Mindent összevetve, igen jó fesztiválon vehettek részt azok, akik eljöttek az Alter-Native 25., jubileumi kiadására. Visszaköszönt végre a régi idők hangulata, miközben a vásznakon ismét a mai idők szelleme bolyongott, láthattuk, hol és hova tart a mai magyar, román, illetve nemzetközi filmes szakma, mire képesek az igen tehetséges alkotók, stábok, rendezők, producerek, ha megfelelő anyagi háttér birtokában vihetik vászonra elképzeléseiket. Az önkéntes szervezőcsapat ismét heroikus munkát végzett, a szemle hagyományosan derűs és laza fílingje ezúttal sem vesztődött el. Az igazgatók pedig egyértelműsítették, a Kultúrpalota 2018-ban ismét vendégül látja a szemlét – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál jövőre egy újabb negyedszázadnyi életkorba lép.
A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjai között magyar: SIMÓ SÁNDOR-EMLÉKDÍJ A LEGJOBB DIÁKFILMNEK,
FELAJÁNLÓ A MAROS MEGYEI MADISZ,
A MAROS MEGYEI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL –
Búzási Gyopár: Babuka a fűben (Románia). K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)