Május 21-én átadták a Romániai Írószövetség kolozsvári fiókjának 2008-as évi díjait. A kisebbségi irodalmi díjat (Clujul literar minoritati) Cseke Péter egyetemi tanár kapta, a budapesti Magyar Napló Kiadó által megjelentetett A magyar szociográfia erdélyi műhelyei című kötetéért. A 2008-as év Kisebbségi Könyve díjat (Cartea anului Minoritati) Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztő-helyettese kapta Mihai Maniutiu A sintér emlékiratai. Scardanelli (Spune Scardanelli) és Filip Florian Kis ujjak (Degete mici) című műveinek fordításáért. Az első műfordítás a pozsonyi AB-ART, a második pedig a budapesti Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. /Írószövetségi díjak 2008. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Május 21-én adták át Kolozsvárott a Romániai Írószövetség kolozsvári fiókjának 2008. évi díjait. A kisebbségi irodalmi díjat (Clujul literar minoritati) Cseke Péter egyetemi tanár kapta A magyar szociográfia erdélyi műhelyei /Magyar Napló Kiadó, Budapest/ című kötetéért. A Kulcsok Kolozsvárhoz (Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár – Mozaik Kiadó, Szeged, 2000) – mint szerkesztője, Kántor Lajos írja – nem kívánt versenyre kelni a Magvető Könyvkiadó 1987-es rangos antológiájával, a Kincses Kolozsvár két kötetével. Más kihívásra válaszolt: „mi a kincstelenített, a «nagy romlást» átélt városról igyekszünk látleletet adni, főként mai tanulmányban, esszében, prózában – abban a hitben, hogy van, lesz erő az idősebb és ifjabb és legifjabb kolozsváriakban új kincsek teremtésére, a rejtettek (még el nem veszettek) megtalálására. ” Ebben a hitben és szellemben dolgozik a Kántor Lajos kezdeményezésére 2003 márciusában megalakult Kolozsvár Társaság. Cseke Péter 1963 óta Kolozsvár lakója. A Nagyváradról elszármazott Cseke Péter színművész névrokona, aki jelenleg a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, szívesen társul mellé magyarországi és erdélyi könyvbemutatóin. Cseke Pétert mindig a közösségi feladatok foglalkoztatták. Újságíróként, szerkesztőként, egyetemi oktatóként, doktorátusi témavezetőként. Tervezi Atosfalváról szülőföld-szociográfiája megírását. Negyven éve gyűjti hozzá az anyagot. /Bölöni Domokos: Akit a kakasok ébresztenek Atosfalván. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./

A történelmi Felvidék (Popély Gyula Felvidék 1914–1920 című kötetéről)
Popély Gyula történészprofesszor, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára az elmúlt években több könyvet írt a felvidéki magyarokról, elsősorban az oktatásügy helyzetéről. Most azonban a Felvidékkel kapcsolatban a legfontosabb kérdésről, e terület csehek általi megszállásáról és a megszállásért végzett cseh tevékenységről írta meg fenti című nagymonográfiáját. A 440 oldalas könyvet a Magyar Napló Kiadó adta ki 2010-ben, Rosonczy Ildikó szerkesztésében. 
A könyv jelentős eseménye a magyar történetírásnak: a két baloldali történelemfelfogással (kommunistával és neoliberálissal) szemben magyarérdekű mondanivalójú, szaktudományos módszerekkel megírt könyvet olvashatunk, amely kiküszöböli az említett baloldali felfogások történelmet leegyszerűsítő módszereit.
A szerző a történelmi Felvidék sorsát sokoldalúan mutatja be. Vonalvezetésében első helyen áll a cseh politikai elit Monarchia- illetve Magyarország-ellenes ténykedésének részletes leírása, de természetesen elemzi a budapesti kormányok (a Károlyi Mihály és Kun Béla nevével fémjelzett csoportok) tevékenységét. A könyv sokszínűségét mutatja, hogy a csehek által elfoglalt kárpátaljai ruszin népnek, valamint a felvidéki szász, lengyel etnikai csoportnak a sorsát is bemutatja, s részletesen elemzi a háború alatti és végi szlovák vezetők tevékenységét. A Magyarországon megjelenő könyvek között egyedülálló a nemzetközi szabadkőművesség Magyarország-elleni működésének bemutatása.
A cseh történelemről bizony keveset tudó magyar olvasók (kivéve a felvidéki magyarok) megtudhatják, hogy a Monarchiában élő cseh nép a gazdasági lehetőségek teljes gyakorlásában, s a politikai jogoknak is széles körű birtokában élt. Mégis, már a világháború előtt megkezdték nemzeti mozgalmukat, legalább két irányban: meg akarták valósítani a független cseh államot, ami részünkről érthető, valamint bensőséges kapcsolatokat kezdtek kialakítani a magyarországi szlovákokkal, abból a célból, hogy adott alkalommal, ha a történelem olyan lehetőséget hoz, elszakítsák ezt a területet, s létrehozzák az akkor még csak képzeletben élő Csehszlovákiát. S hogy bátran ábrándoztak, mutatja Karel Kramaønak, 1918 októberétől első miniszterelnöküknek 1922-ből származó visszaemlékezése korábbi céljaikra: „Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy Magyarországból csak Pest és vidéke maradna meg.” (Popély, 17. oldal.) S megindult részükről az a gátlástalan küzdelem, amelynek végén összeeszkábálták a Csehszlovák Köztársaságot, amelyről csak utólag (az 1990-es években) derült ki, hogy több ok miatt is életképtelen alakulat.
A harc módszereiről idézzük Popélyt: Masaryk „Már 1914 augusztusában (…) Hollandiába utazott és ott felvette a kapcsolatot a brit titkosszolgálattal (…) Masaryk – a bécsi Reichsrat tagja – tehát képviselői esküjét durván megszegve már 1914 augusztusában adatokat szolgáltatott az ellenségnek a Monarchia belső helyzetéről. Hazatérése után információiért Prágában felvehette az első megér-demelt honoráriumot. Október közepén a Prágába látogató Voskától minden lelki skrupulus nélkül átvett ezer amerikai dollárnak megfelelő értékű német márkát.” ([Popély, 18. oldal.] A szerző ezt az adatot egy 1998-ban Prágában megjelent cseh könyvből veszi, ami azt bizonyítja, hogy ismeri és beépíti munkájába a legfrissebb cseh szakirodalmat.) Részletek említése nélkül állapítjuk meg, hogy a későbbi Csehszlovákia mindegyik vezetője (Beneš külügyminiszter és Kramaø miniszterelnök) az angol, amerikai, orosz és francia titkosszolgálatoknak dolgoztak. Ez azt jelenti – s ez a recenzens megállapítása –, hogy furcsa nép és még furcsább állam az olyan, amelynek vezetői fölhasznált emberek. Igen, Popély könyve azt bizonyítja, hogy e cseh politikusokat az antantállamok vezetői pusztán fölhasználták a rettegett német birodalom és a Monarchia legyőzésére, s árulásuk fizetségeként kapták az államukat, persze nem a francia vagy orosz területekből, hanem a legyőzött és 1918 október végétől tehetségtelen, tehetetlen és koncepciótlan budapesti politikusok országából. Akkor ugyanis a budapesti vezetők (álnemzetiek, radikális szabadkőművesek és szociáldemokraták, később leninista kommunisták) semmivel sem voltak különbek a cseh vezetőknél, csak míg ezek csináltak maguknak egy országot, amazok elveszítették azt is, ami volt.
Popély elemzi a csehek által elterjesztett, Masarykkal kapcsolatos legendát, a humánus professzor meséjét. Kiderül, hogy Masaryk és emigráns társai a hosszú háborúért küzdöttek, abból a praktikus célból, hogy idő kell ahhoz, hogy meg tudják győzni az antantországok vezetőit Csehszlovákia létrehozásának fontosságáról. Ezért aztán mindent megtettek, hogy a központi hatalmak 1916. decemberi békejavaslatát utasítsák vissza az antant vezetői. Bizonyítható, hogy Masaryk és társai tevékenysége sok ember elpusztulását eredményezte, többek között a saját nemzetükből is.
A sok fontos megállapítás közül még egyet ki kell emelnünk, s ez a szabadkőművesség tevékenysége Magyarország szétdarabolása érdekében: „Az antantországokban – különösképpen Franciaországban – a hivatalos állampolitika irányvonalát egyre inkább a szabadkőművesség aknamunkája befolyásolta. A francia kormányokban már a háború kezdete óta meghatározó szerepe volt ennek a rejtelmes társaságnak. Nekik volt köszönhető például az is, hogy 1917 őszétől rohamosan növekedni kezdett Masaryk és Beneš presztízse a Szövetséges és Társult Hatalmak országaiban. A politikai agitáció utolérhetetlen zsonglőreinek számító két cseh politikus a franciákat azzal szédítette, hogy amennyiben szétverik az Osztrák–Magyar Monarchiát, ezzel »hozzájárulnak ama szent misszió teljesítéséhez, amit a Gondviselés bízott a forradalom népére, és előkészítik a ragyogó jövőt«. A hatalmas befolyással bíró, de láthatatlan szabadkőműves gépezet ily módon teljes fordulatszámmal beállt a cseh emigráció politikai törekvéseinek szolgálatába.” (Popély, 46. oldal.) A cseh független államra vonatkozó megállapításokat Popély a jelenleg Magyarországon radikális hagyományok alapján működő, ki tudja milyen módszerekkel dolgozó Martinovics szabadkőműves páholy vezetőjének 2002-ben Budapesten kiadott könyvéből idézi.
Popély Gyula könyve elemző és értékelő fejezetei közé tartozik a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság elnevezésű, első magyarországi kommunista diktatúra vezetőinek reagálása a csehek területet elvevő szándékaira. Helyhiány miatt csak az egyik összegező megállapítását idézzük, ami előtt szinte könyvnyi fejezetekben végzi el a történelmi szakmai elemzést: „Lám, amikor Magyarország végre képes volt nemet mondani az antant parancsára, a békekonferencia máris kész volt az egyezkedésre, akár a tanácskormánnyal is. Vajon nem Károlyiéknak kellett volna következetesen védelmezni az ország és a nemzet érdekeit még 1918 novemberében, és nem hagyni odafejlődni az állapotokat, ahová azok 1919. március 21-re eljutottak? Károlyiék azonban képtelenek voltak – igaz, nem is akartak – erőt felmutatni az általuk istenített antant egyre képtelenebb utasítgatásaival szemben.”(Popély 291. oldal.) Érdekes – tesszük hozzá –, hogy míg a Károlyi-kormány vezetője adta/adatta ki a parancsot a haderő leszerelésére és állandó visszavonulására, éppen a szabadkőműves Jászi próbálja a keleti Svájc elméletével megőrizni az ország területi integritását 1918 november közepén, amikor az erdélyi románokkal tárgyal. Ő pedig nem ismerte föl, hogy mint Kossuth egykori Duna-konföderációs terve, úgy az ő keleti-Svájc elképzelése is (Erdély etnikai alapú kantonokra osztása az ország területi integitása megőrzése mellett) minden reális alapot nélkülöz a román hadsereg és nyugati szabadkőműves „testvérei” tevékenysége következtében.
A könyv utolsó negyvenoldalas fejezete az 1920. év párizsi eseményeivel, a trianoni diktátum megalkotásával és az Apponyi gróf vezette magyar küldöttség küzdelmével foglalkozik. Idézi még a francia sajtóban is megjelent cikkeket, melyek szerint a győztes francia kormány bizony nem volt lovagias Magyarországgal szemben. Ez a legenyhébb kifejezés, amit a hatalmi tébolyban és győzelmi mámorban szenvedő francia többségről el lehet mondani, ugyanis viselkedésüket a végeredmény, Magyarország területi megcsonkítása minősíti. Nem véletlen, hogy Popély a nagy előd, a történész Szekfű Gyula 1934-ben írt mondataival zárja munkáját, amelyek szerint a Trianon ellen egységes magyar nemzet legfontosabb célja a haza területi integritásának visszaállítása.
A recenzens reméli, hogy e könyvet észreveszik a Magyar Tudományos Akadémián is, amelynek történészrészlege mind erkölcsi, mind tudományos szempontból katasztrofális állapotban van. Popély Gyula könyvét pedig a következő évtizedekben a magyar olvasóközönség generációi fogják eligazító jelentőségű gondolatként és szakmunkaként olvasni.
(Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2010)
Raffay Ernő
irodalmiszemle.bici.sk

Versekből a nap
Költészetnapi beszélgetés László Noémi költővel, az E-MIL elnökével
„Nem túl ildomos, ha egy költő, aki feltehetően minden nap versekkel foglalkozik – és különösen akkor, ha boldog költőről van szó –, azt mondja, hogy ünnep számára ez a mai nap. A költészet napját éppen azért honosították meg, hogy mindazok, akik nem költők, verseket olvassanak, ami adott esetben felemelő is lehet” – vallja László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, hozzáfűzve: ennek ellenére a költők is bátran ünnepelhetnek április 11-én, sőt, legfőképpen azáltal, ha saját verseiket olvassák fel, közben ugyanis „megmutatkozhatnak” a körülöttük élők előtt. A nyilvános szerepléssel járó megmutatkozásról és a fiatal költőnemzedékről is beszélgettünk az alkotóval, aki jelenleg, több E-MIL-taggal együtt Gyergyóalfaluban, a Kimenő Összművészeti Diákfesztiválon tartózkodik.
– A délelőtti műhelytevékenységek mellett könyvbemutatók, író–olvasó találkozók, színházi előadások és koncertek várják a tegnap óta zajló Kimenő fesztiválon jelen lévőket, a diákokat és a közreműködő partnerintézmények képviselőit egyaránt. Hogyan kapcsolódtok ennyi minden mellett a Magyar Költészet Napjához is?
– Mivel több költő lesz meghívottként jelen a fesztiválon, úgy döntöttünk, hogy idén Gyergyóalfaluban szervezzük meg a hagyományos költészetnapi felolvasásunkat. Heten lépünk majd fel – Farkas Wellmann Endre, Gáll Attila, Géczi János, Király Zoltán, Lakatos Mihály, László Noémi és Szentmártoni János – április 13-án, szombaton délután a fesztiválon, emellett idén is bekapcsolódunk a magyarországi Versmaratonba. A mai nap folyamán 92 költő olvassa fel azokat a műveit, amelyek Az év versei antológiában jelentek meg, a Magyar Napló Kiadó gondozásában. Aki pedig nem tud Budapestre odautazni, azt telefonon kapcsolják be az élő műsorba. Két évvel ezelőtt jelen voltam az eseményen, idén viszont elég nehéz lenne ott lenni, miközben délelőtt tíztől egyig irodalmi műhelyt tartok Gyergyóalfaluban.
– Magyarországi idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődik a Versmaraton a Thália Színház Mikroszínpadán, és este 11-kor ér véget, az érdeklődők a Kossuth Rádió honlapján követhetik az eseményt. Mikor hívnak téged?
– Itteni idő szerint három és négy óra között fognak hívni, bár az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva némi csúszást is bele lehet kalkulálni ebbe.
– El lehet árulni, hogy mit olvasol fel a Versmaratonon?
– Talán három vagy négy versem, úgy is mondhatnám, költeményem jelent meg a Nagy Gábor által szerkesztett antológiában, ezek közül hangzik majd el valamelyik a műsorban. Minden bizonnyal a rádiós szerkesztők javaslata, döntése is befolyásolja, hogy éppen melyiket kell felolvasnom…
– Izgulsz, amikor a saját verseidet tolmácsolod?
– Nem mondanám, hogy izgulok, elég hosszú ideje foglalkozom ilyesmivel, úgyhogy hozzászoktam már a közönség előtti szerepléshez. Az sem igaz viszont, hogy a felolvasás nagyon közel állna hozzám; én inkább a moderátor szerepét szeretem vállalni, vagy szerencsésebb esetben a közönséggel való oda-vissza labdázást. Nem tartozom azok közé, akik költőként a színpadra születtek, s azt hiszem, nem is tudom úgy előadni a verseimet, hogy az úgy föltétlenül sikeres legyen. Gyakran jobbnak tűnik, amikor egy színész tolmácsolja valamelyik költeményemet, mintha én olvasnám fel. Időnként persze sikerül úgy előadnom, hogy a vers végére közös hullámhosszra kerüljek a közönséggel, és egyfajta kegyelmi állapotot éljek meg. Ezekért a mini-katarzisokért mégiscsak érdemes keresztülverekedni magunkat a „költő vagyok–verset írok–a verseimet felolvasom–és nem hagyom abba” állapoton. Ha viszont választhatok egy felolvasásra szánt, hosszú, filozofikus költemény és egy szellemes, dalszerű vers közül, minden bizonnyal az utóbbira voksolok.
– A lányod is ment veled ezúttal Gyergyóalfaluba? Kíváncsi lennék, hogyan viszonyul ahhoz, hogy az édesanyja költő.
– Eleinte úgy volt, hogy jön, végül azonban a nagymamájánál maradt. A tavalyi árkosi írótáborban velem volt viszont, és valahol természetes is, hogy különböző rendezvényeken fölbukkannak írók, költők csemetéi – a szigligeti JAK-táborban például hagyományosan gyerekek is megfordulnak. Tekla jelenleg öt és fél éves, és amikor az óvodában megkérdezték, kinek mivel foglalkoznak a szülei, azt mondta: az anyukája költő. Otthon nem beszélek vele erről, ennek ellenére valamilyen szinten számon tartja a dolgot, hiszen látja, hogy például épp verset írok a Napsugárnak. Körülbelül fél évvel ezelőtt levette a polcról előbb a Labdarózsa, majd a Feketeleves című gyermekvers-kötetemet. Megkért, hogy olvassak fel belőlük, de úgy érzem, számomra nem volt annyira jó ez az élmény.
– Tavaly februárban választottak az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökévé. Hogyan boldogulsz az ezzel járó feladatokkal?
– Azt tapasztalom, hogy nem mindig lehet úgy intézni a dolgokat, hogy azzal mindenki elégedett legyen; ennek ellenére jó, hogy létezik a szervezet, immár tizenegy éve folyamatosan, ezalatt kialakult bizonyos tapasztalati tőke, amire az elkövetkező időszakban is lehet építeni. Nem hátrálhatunk meg, nem csukhatjuk be az ajtót egyik napról a másikra csak azért, mert időnként nem tetszenek azok a viszonyok, amelyek közé kerülünk.
– Hogyan jellemeznéd az utánpótlást, az új költőnemzedéket?
– Minden generáció más társadalmi körülmények között indul útjára, más történelmi kártyát húz a maga számára. Ami a mostani fiatalokat, a pályakezdésen már túl lévőket és a pályakezdőket illeti, ők mintha elszigeteltebben léteznének, és nem gondolkodnának annyira közösségben. Persze lehet, hogy tévedek, és nincs is szükség közösségre, de én úgy nőttem fel, úgy indultam a pályán, hogy szinte nem is önmagamként, hanem egy csoport tagjaként voltam jelen. S bár az ember folyamatosan igyekezett önállóan is „valakivé válni”, mindvégig odafigyeltünk egymásra.
• Közel száz költő olvassa fel saját verseit a harmadik Versmaratonon Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán. Személyesen avagy telefonos kapcsolásban a következő erdélyi személyiségek kapcsolódnak be a 12 órás rendezvénybe: Bogdán László, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Kovács András Ferenc, Láng Orsolya, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Papp Attila Zsolt és Visky András.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár).

Közös könyvesboltot nyitnak magyarországi és határon túli kiadók Budapesten
A modern népiség és az új realizmus könyvesboltja lesz a Magyar Napló Könyvesbolt, amely hétfőn nyílik meg Budapesten, a Józsefvárosi Galéria egyik helyiségében több kiadó összefogásának eredményeképp.
Oláh János, a Magyar Napló Kiadó vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az árusítóhely öt magyarországi és több határon túli kiadó összefogásával jött létre. A Magyar Napló mellett a Széphalom Könyvműhely, az Orpheusz Kiadó, az Antológia Kiadó, a Kortárs Kiadó, valamint a Kriterion Kiadó vesz részt jelenleg az együttműködésben.
A író, kiadóvezető szerint a könyvesbolt a minőségi irodalom helyszíne lesz, ahol a modern népiséget és az új realizmust képviselő kiadók kiadványait lehet majd megvásárolni, azokat a köteteket, amelyek a hagyományos könyvterjesztésben kevés figyelmet kapnak.
Hozzátette: a boltban valamennyi határon túli magyarlakta régió is helyet kap majd egy-egy kiadó révén. Oláh János úgy becsülte, hogy amennyiben valamennyi megállapodást sikerül valóra váltaniuk, akkor mintegy 5-10 ezer cím lesz megtalálható a boltban. Az újdonságok mellett a kiadók régebbi kiadású, de fontos köteteit is árusítják majd.
A Magyar Napló Könyvesbolt egy karácsonyi esttel nyílik meg hétfőn, amelyen a kiadók vezetői mellett Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Jókai Anna Kossuth-díjas író és Szakály Sándor történész is jelen lesz. (mti)
Transindex.ro

Írók a Sétatéren
Irodalmi korzó a magyar kultúra napján 
A könyvkiadóként működő kolozsvári Sétatér Egyesület a magyar kultúra napja tiszteletére egy kisebb költő-különítményt indít felolvasó körútra: január 21-én, csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Menta kávézóban, január 22-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban és január 23-án, szombaton 19 órától Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Ház galériájában.
A résztvevők mind „válogatott” író- és költőlegények: Szentmártoni János költő, író Budapestről érkezik, 2010 óta tölti be a Magyar Írószövetség elnöki tisztjét, nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát. 
Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, műfordító, a Hévíz irodalmi folyóirat szerkesztője. 2014-ben, a Heven Street Seven együttes frontemberével, Szűcs Krisztiánnal közösen útjára indította a Szűcsinger nevű zenés irodalmi sorozatukat, mely hamarosan új albummal jelentkezik. 
Hazai tájakról, Kolozsvárról érkezik Király Zoltán költő, műfordító, ő az, aki a Sétatér Egyesület elnökeként kitalálta az „irodalmi korzózást”. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költőt, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjét nem kell különösebben bemutatni, sokszor megfordulta magát Háromszéken, Fekete Vince József Attila-díjas költőt, főszerkesztő-helyettest meg főként nem, ő a kézdivásárhelyi est házigazdájaként is hozzáteszi a magáét, hogy a hallgatóság ne unatkozzon. Végül, de nem utolsósorban: egyre többet hallani a kézdivásárhelyi Dimény H. Árpád költő, szerkesztő nevét is, aki első, Apatológia című kötetével szerzett magának elismerést. A sepsiszentgyörgyi rendezvény házigazdája Szonda Szabolcs költő, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. 
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A mellőzött történelem (Hencz Hilda Sepsiszentgyörgyön)
Népes közönség előtt, a szerző jelenlétében mutatták be csütörtök délután Hencz Hilda bukaresti pedagógus, könyvtáros Magyar Bukarest című könyvét, amely a fővárosi és részben az egykori Regát magyarságának mintegy kétszáz éves múltját ismerteti történészi alapossággal. A kiadvány a Hármas Alapítvány és a budapesti Magyar Napló Kiadó jóvoltából került nyomdába, a magyar változat János András fordítói, valamint Farkas Árpád és Farkas Réka szerkesztői munkájának eredménye.
Hencz Hilda igen nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a bukaresti magyarság történetének ismertetését célzó, átfogó mű megírására adta fejét, eddig ugyanis ilyen merítésű, alapos és egyben hiánypótló írás nem született, a történészek csak adott korszakok részleges feldolgozására vállalkoztak – vezette fel a szerzővel való, a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott beszélgetést Farkas Réka. A kiadvány szerkesztője, lapunk főszerkesztő-helyettese egyúttal azt is firtatta, mi késztette a szerzőt e hatalmas feladat elvállalására. Hencz Hilda szerint véletlenek sorozata vezetett a mű megszületéséhez. Az, hogy 1990-ben találkozott Kós Ferenc egykori református lelkész nevével, akit a bukaresti magyarok egyik példaértékű személyiségeként tartanak nyilván, még nem vezetett volna egyenesen a kutatómunkához és a könyvhöz, noha az egykori lelkész emlékirataiban olvasottak már nagy hatással voltak rá. Az áttörés 1993-ban történt, amikor a háromszéki megyei könyvtárban a magyar könyvtárosoknak szervezett tudományos ülésszakon az első, Bukarestben magyar nyelven 1860-ban megjelent kiadványt ismertető írását mutatta be. Kutatásai során újabb és újabb magyar nyelvű kiadványokat talált, amelyekből a bukaresti, valamint a Kárpátokon túli magyar közösség története rajzolódott ki, így a következő évben szervezett ülésszakon már az első világháború kitöréséig térképezte fel a kiadványokat. „Egy igazi kincsre leltem, és noha egy kálváriát kellett végigjárni, míg bármit is kiadhattam az általam felleltekből, már akkor megfogalmazódott bennem egy átfogó mű ötlete” – idézte fel Hencz Hilda, nem mulasztva el megemlíteni: döbbenettel kellett tapasztalnia, hogy a bukaresti magyar elit teljes érdektelenséggel viszonyult közösségük történetének megírásához.
„Egy súlyos könyvet tarthatunk a kezünkben, hiszen rengeteg adatot tartalmaz, elég csak, ha a több mint 1500 nevet említjük, ennyit összeszedni, névmutatót szerkeszteni mellé már nagy teljesítmény” – méltatta a kiadványt Szekeres Attila István történész, lapunk munkatársa, rámutatva: a könyv vezérmotívuma a fővárosi, valamint a Kárpátokon túli magyarságot máig fenyegető asszimiláció. A kiadvány tulajdonképpen a bukaresti magyarság jogállásának változásait, kisebbségi helyzetét rögzíti a kezdetektől egészen 1989-ig, és igen értékes eleme, hogy rávilágít azokra a migrációs folyamatokra is, amelyekre a közösség rákényszerült és kényszerül ma is a különböző történelmi események (háborúk, békekötések, határátrendeződések, rendszerváltások) közepette, amelyek szinte minden esetben a magyarellenes megnyilvánulások felerősödését is hozták. A történész a bukaresti magyar elit tagjairól szólva rámutatott: sok kiemelkedő szellemi örökséget hátrahagyó személyiség ismert, köztük Szathmári Pap Károly, aki mindenekelőtt festőként, majd fotográfusként a román arisztokrácia egyik kedvelt és sokat foglalkoztatott művésze volt. Személyével kapcsolatosan kevésbé ismert az a tény, hogy ő a megalkotója az 1859-es, Moldva és Havasalföld egyesülése nyomán létrejött Órománia címerterveinek – tette hozzá Szekeres Attila.
Hencz Hilda szerint az egész könyv szubjektív hangvételű, hiszen a felhasznált források szerzői szintén saját szemszögükből írták le tapasztalataikat, emlékeiket. „Minden, amit a könyvbe foglaltam, egy kincs, a bukaresti magyarság szellemi és anyagi örökségéről van szó, amelyeket nem hagyhattam eltűnni, feledésbe merülni. Nagyon eljött az ideje megírni e könyvet, amikor a magyarság kétségtelenül az eltűnés útján halad” – zárta mondandóját a szerző. „Valóban a beolvadás, a felmorzsolódás krónikája e könyv, jó látni viszont, hogy még vannak olyanok, akiknek fontos a megmaradásunk. A történelem eszközeivel alapos számvetést végezhetünk, láthatjuk, milyen volt, amikor a közösség nem volt képes önmagát megszervezni, amikor elmaradt az egymáskeresés gesztusa, milyen volt az, amikor feladta, belefásult, és milyen volt az, amikor még a jövő nemzedékről, az utánpótlásról is lemondott. Így vesztek el városaink, először Bukarest, majd Szatmár, Nagyvárad, Arad, Kolozsvár és mostanra már Marosvásárhely is, következünk mi, következik minden olyan település, amely nem rendelkezik önbizalommal, élni vágyó közösséggel” – fogalmazott zárszóként Farkas Árpád költő, a kötet szerkesztője.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében.
A Magyar Napló kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint Tőkés László elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román-magyar megbékélés és a keresztény Európa.
A politikus arról a lelki rokonságról is beszélt, amely családjaikat évtizedeken át összekapcsolta. Mint fogalmazott: ennek a nyitja az volt, hogy természetességgel kapcsolódott össze életükben a keresztény és a nemzeti küldetés. Folyamatosan reflektált egymásra a hit és a magyarság, és ezek egymást erősítő adottságok voltak. Németh Zsolt megjegyezte: ha Tőkés László előtt valamikor diákkorában megvillan a jövő, biztos hihetetlennek tűnt volna számára mindaz, ami később megtörtént vele. A politikus azt kívánta, hogy az élete hátra levő része legyen ugyanilyen váratlan pozitív fordulatokban gazdag.
Balaton Zoltán, Tőkés László egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban" – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged.
Tőkés László felszólalásában köszönetet mondott a könyv készítőinek. A reformáció fél évezredes évfordulója kapcsán elmondta: a reformáció és a mindennapi hívő ember számára is kulcskérdés a hatalomhoz való viszony. Felidézte: amikor Temesvárra került, a lelkészi hivatalt Nicolae Ceausescu kommunista diktátor képe díszítette. Ez ellen lázadt, mert úgy érezte: „Isten hatalmát senki nem rabolhatja meg". Megjegyezte: csak azért érez keserűséget, mert azt látja, hogy „bizonyos fokig visszatértünk a szolgaság igájába, és hajlamosak vagyunk újból megalkudni". Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

A nemzettudat mint megtartó erő (Kolozsvári Magyar Napok)
Hétfőn este ünnepélyes keretek között nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat. A nyitógálán elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke állt mikrofon elé, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke és Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szólalt fel, üdvözölvén a rendezvényt, melyből lehet és érdemes is példát s erőt meríteni.
Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösségerősítő folyamat zajlik e rendezvény során Kolozsváron. Szerinte a rendezvény létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni, ehhez pedig nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket. „A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem egy brand, vagy még annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa” – kezdte ünnepi beszédét Kelemen Hunor a rendezvény megnyitóján, majd arról beszélt, hogy 1987-ben, amikor a kincses városba költözött, felszámolódóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy mindez egyetlen ember műve volt, mint ahogy egyetlen diktátor sem lenne képes egyedül arra, amit tesz – mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni, és ma is így gondolja, mert a város nyitottsága, erős kulturális jellege, befogadókészsége jelenleg is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. Van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, de szerinte a jövőt úgy kell kitalálni, hogy a román és magyar jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja pedig csakis az őszinte beszéd és kölcsönös tisztelet lehet. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinknek. Miután nyolc évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi műhelyében – Gergely Balázs főszervező irányításával – megszületett e rangos rendezvény ötlete, példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke. A politikus szerint e fesztiváltengelyen Kolozsvár zászlóshajó tudott maradni, mely a normalitást, a kulturális sokszínűséget és az együttélés örömét hirdeti. Klaus Johannis államelnök legutóbbi kijelentései nyomán az elmúlt napokban többször is felmerült a Kolozsvár és a Nagyszeben közötti párhuzam – mondta Toró, kijelentve, mi nem szeretnénk a szászok sorsára jutni, nem szeretnénk, ha elöljáróink az egyszerűbb érvényesülés érdekében elrománosítanák neveiket, nem szeretnénk, ha néhány tízezres közösséggé válnánk Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Napokat az „élni akaró közösség” rendezvényének nevezte, mely ha Bukarestből nem is így látszik, Erdély fővárosában ez mégis valóság. Beszéde végén kijelentette: „A modern, 21. századi transzilvanizmus megoldást jelenthet a magyar közösség gondjaira, mely képes nemet mondani a gyűlöletre és intoleranciára, mely ellen a bukaresti politika nem akar fellépni.” Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni. E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában. „Mi, magyarok azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja identitását” – fogalmazott Kövér László. Úgy vélte, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan nemzettudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Könyv Tőkés Lászlóról
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be tegnap délután Kolozsváron a magyar napok során. A Magyar Napló Kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint maga Tőkés elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román–magyar megbékélés és a keresztény Európa. Balaton Zoltán, Tőkés egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban” – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)