Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Magyar Múzeum [több folyóirat]
3 tétel
1995. december folyamán
"Dec. 9-én váratlanul meghalt 49 éves korában Szabó T. Ádám nyelvész /Szabó Törpényi Ádám/, a kiváló nyelvész, Szabó T. Attila fia. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen végzett, majd házasság révén távozott Romániából. 1968-ban Hamburgba került, ahol egyetemi tanulmányait folytatta, majd Helsinkiben tanított, ezután három évig Hollandiában, a groningeni egyetem tanára volt. Szenvedélyesen érdekelte Erdély múltja, különösen a helynevek, erről tartott előadást az 1980-as turkui finnugor kongresszuson. Ezután újra megnősült és Budapesten letelepedett. A nyolcvanas évek elejétől az ELTE kutatójaként dolgozott, továbbra is az erdélyi ügyek foglalkoztatták. Folytatni akarta a Romániában megszüntetett Erdélyi Múzeum hagyományát, kiadva az Új Erdélyi Múzeum folyóiratot. Ennek egyetlen gazdag, kettős száma jelent meg 1990-ben, mert közbejött a temesvári tüntetés nyomán a változás Romániában, amely újra lehetővé tette az Erdélyi Múzeum kolozsvári megjelentetését. Szabó T. Ádám új folyóirattal próbálkozott /Magyar Múzeum/, első száma 1991-ben látott napvilágot, később a folyóirat elsorvadt. Sokoldalú munkásságát jelzi, hogy 1988-ban Bázelben kiadta Lakatos Demeter csángó költő verseit. Szabó T. Ádám nagyon fog hiányozni mindenkinek, aki a mindnyájunkat összekötő anyanyelvben és közös történelemben gondolkodik, és az egyetemes magyar kultúrát tartja szívügyének, írta Gömöri György "A közös történelemben gondolkodott. Emlékezés Szabó T. Ádámra" címmel. /Magyar Nemzet, dec. 20./ - Új Erdélyi Múzeum /Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1990/ I. évf. 1-2. - felelős szerkesztője Szabó T. Ádám, akinek ebben a kettős számban olvashatjuk Kolozsvár népei és helynevei /1453-1988/ című tanulmányának első részét, ezzel a megjegyzéssel: Tőkés Lászlónak és családjának ajánlom. - Magyar Múzeum /Akadémiai Kiadó és a Közép-európai Múzeum Alapítvány, Budapest, 1991. 1-4. sz./ - az Új Erdélyi Múzeum folytatása - felelős szerkesztője Szabó T. Ádám, Kolozsvár népei és helynevei /1453-1988/ című munkájának második része található a folyóiratban. - Magyar Múzeum utolsó száma: III. évf. 1-4. sz. - Lakatos Demeter: Csángu strófák. Válogatott versek /Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bázel, 1988/ Válogatta, a bevezetőt írta: K. Lengyel Zsolt, Szabó T, Ádám, Szász Judit Anna."
2005. június 28.
Baróti Szabó Dávid jeles költő, műfordító, nyelvújító Székelyudvarhelyen lépett be a jezsuita rendbe 1757-ben. Kassán szentelték pappá 1770-ben. Ezt követően egy évig a nagyváradi gimnázium tanára, onnan Besztercebányára kerül. Kassán (ahol 1777-től 1799-ig tanároskodott) indította útjára Kazinczyval és Batsányival az első magyar nyelvű irodalmi folyóiratot, Magyar Museum címmel. Tervezik, hogy Székelyudvarhelyen felállítják mellszobrát, Szabó Dávid alkotását. /Baróti Szabó Dávid emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
2014. április 14.
Az egykor Székelyudvarhely: Baróti Szabó Dávid emlékezete
Pontosan 275 éve született – habár nálunk csak középiskolai tanulmányait végezte, ma utca és szobor őrzi a nevét. Baróti Szabó Dávid, a pap-költő.
Szegény nemesi családból származó, egyszerű székely legénykeként indult – Szabó Dávid az erdővidéki Baróton született 1739 április 10-én, középiskolába viszont már az udvarhelyi katolikus gimnáziumba járt. A jezsuita gimnázium akkori épülete az 1660-as évek végén épült fel a Szent Miklós-hegyi plébániától északra – emeletes épület volt, nyolc tantermet és pedellusi lakást foglalt magába. A gimnázium mellett volt egy convictus (közös szállás, bentlakás), ami az adatok szerint 1740-ben már hatvan tanulónak tudott helyet biztosítani.
Szabó Dávid 1759-ben belépett a jezsuita rendbe, Udvarhely után Trencsénben és Szakolcán tanult tovább, gyakorlatilag innentől kezdve a mostani Felvidék lett az otthona. 1760-ban Székesfehérvárra nevezték ki tanárnak, de a következő években tovább tanult, 1761-1763-ban Nagyszombatban a jezsuiták egyetemén bölcsészetet (filozófiát) hallgatott.
Tanári pályafutását Kolozsváron folytatta (1763-64-ben a gimnázium második osztályában tanított és a papnevelő intézet – szeminárium – felügyelője volt), majd Egerben tanított költészetet. Kassán végezte a teológiai tanulmányait 1765 és 1770 között, majd Nagyváradon szintén költészetet és szónoklattant oktatott, aztán újból visszatért Észak-Magyarországra, Besztercebányán tanított.
Nagyon fontos momentum volt az életében, amikor Kassán megismerkedett Batsányi Jánossal és Kazinczy Ferenccel, akikkel együtt megalapította a Magyar Múzeumot (1787-ben indították, ez volt az első önálló magyar folyóirat), illetve a magyar nyelvújításban velük együtt nagy szerepe lett.
Székely József szobrászművész Baróti Szabó Dávid mellszobrát készíti 2005-ben
Baróti Szabó Dávid 1799-ben vonult nyugalomba – idős korában inkább verseket írt, a klasszikus versformák nagy szakértője volt, illetve Vergiliust is fordította. Költeményeiből itt lehet olvasni egy csokorra valót.
Élete végén (irodalmi törekvéseinek jutalmaképpen) 600 forintnyi nyugdíjat kapott a királytól. Egyik egykori tanítványánál Pyber Benedek birtokán, Virten töltötte élete utolsó éveit. Ott is van eltemetve, 1819. november 22-én hunyt el.
Habár mindössze négy évet volt Székelyudvarhelyen, a városban utca (korábban Budai Nagy Antal utca volt a mostani Baróti Szabó Dávid utca) őrzi a nevét, illetve 2006-ban szobrot is emeltek az egykori jezsuita tanár-költőnek – a szobor Székely József szobrászművész munkája.
Katona Zoltán. Erdély.ma