Váradról Érmindszentre kerül az Ady-szobor
Egészalakos Ady Endre-bronzszobrot ajándékozott Érmindszentnek a budapesti Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Bécser Róbert ferences szerzetes. A szobor március 11-én, múlt csütörtökön került Váradra. A hivatalos procedúrák, engedélyeztetések elintézése után az alkotás a poéta szülőfaluját fogja díszíteni.
A részletekről Pintér István, a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) ügyvezető igazgatója tájékoztatott. Az ötlet úgy adódott, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő 2008 novemberében, az Ady Endre születésének 131. évfordulóján szervezett ünnepségen megemlítette: jó volna egy egészalakos alkotás a mellszobor helyére. 
Érmindszent megérdemelné e gesztust. A PUPA gyűjtést szervezett szoborra, meghirdette mindenfelé az akciót. Az ügyet a Magyar Írószövetség is felkarolta. Magánemberektől, különféle intézményektől érkeztek kisebb-nagyobb summák.
A Ferenc-rendi Bécser Róbert fölfigyelt a felhívásra, és fölajánlott egy egészalakos bronzszobrot, Várady Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész 1952-ben készült művét. A budapesti Orsolya-rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium épületét 1948-ban államosították, majd 1991-ben visszaadták a római katolikus egyháznak. Az iskolaudvaron állott az Ady-szobor; az alkotás az épülettel együtt került az iskola tulajdonába. A bronzszobrot a tornacsarnok megépítése miatt kellett levenni a talapzatról. Az alkotást a tanintézet pincéjében őrizték, tárolták mostanáig.
A ferences atya – nagy Ady-rajongó lévén – örömmel ajándékozta a művet az érmindszentieknek. Bécser Róbert elmesélte a gyűjtési akció szervezőinek: amikor a költő Zilahon járt iskolába, a ferences atya nagyapjánál lakott...
Wehner Tibor művészettörténész, a magyarországi Képző- és Iparművészeti Lektorátus szobrászati szakértője ekként véleményezte a képzőművészeti alkotást: „Kvalitásos munka. Közösségi megbízásra és magánmegrendelésre készített mű.”
A szobrot múlt csütörtökön hozták el Nagyváradra. A Wagner Nándor képzőművész hagyatékát őrző Academia Humana Alapítvány ingyen szállíttatta el a bronzszobrot a Holnap városába.
A PUPA jelenleg is foglalkozik a további teendőkkel: az engedélyek beszerzésével, a megfelelő alap elkészíttetésével, egyebekkel. A talapzatot Némethy László építész tervezi. A szobor megtisztítását, felújítását Deák Árpád képzőművész vállalta fel. Pintér István elmondta: intézik a városrendezési bizonylat beszerzését és a többi szükséges papirost. Ha minden meglesz, Érmindszentre vándorol tovább Ady Endre szobra. Remélik, mihamarabb túllesznek a hivatalos procedúrán és nemsoká megejthetik a szoboravatót.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma

A magyar kultúra helyzetéről
Nagyvárad – Szerdán a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében tizedik alkalommal rendezték meg A Civil Társadalom Napját, Kultúra és önkormányzatiság kilencven évvel Trianon után címmel.
Az Ady Endre Középiskolában lezajlott rendezvény szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK), a váradi Sapientia Varadiensis Alapítvány, a berettyóújfalui Megyei Népfőiskolai Egyesület, a budapesti Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága- Anyanyelvi Konferencia, valamint a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság voltak.
Délben Romhányi András, a budapesti Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus tanácsosa tartott előadást a tanintézet dísztermében, Kultúránk mai helyzetéről címmel. Értekezéséből egyebek mellett az derült ki, hogy a magyar társadalom kulturális és erkölcsi válságát éli, “létezik kevés normálisan gondolkodó és számos elhülyített személy”, akik önként mondanak le a valódi értékekről, olcsóbb és piaci szempontból gazdaságosabb termékek, illetve szolgáltatások kedvéért. Történik mindez annak betudhatóan, hogy fiskális szemlélet uralkodik, minden a piacnak van alárendelve. Nincs szükség sokoldalúan képzett, közösségi emberekre, csupán manipulálható, elszigetelt individumokra. Az előadó a Magyar nemzeti kulturális koncepció című tanulmány vázlatát is ismertette, melyet több közművelődési intézmény közösen dolgozott ki megvitatás céljából, és megpróbálják a “gondolkodó magyarok” legalább tíz százalékához eljuttatni.
Nagyvárad és a kultúra
Dr. Fleisz János önkormányzati képviselő, a BINCISZ elnöke Nagyvárad szerepe és küldetése a magyar kultúrában címmel tartott expozét. A város történetének azon jelentős fejezeteit emelte ki, melyek fontos szerepet játszottak a tudományos, az irodalmi, az egyházi és a művészeti élet fejlődése szempontjából. “Nagyvárad azon városok közé tartozik, mely nagy hagyományokkal rendelkezik a kulturális értékteremtés terén. A történelem folyamán mindig volt ereje ahhoz, hogy talpraálljon, s jelentősen gazdagítsa az egyetemes magyar kulturát. Reméljük, hogy a jövőben is megfelel ezen történelmi hivatásának”, fogalmazott. Ezt követően levetítettek egy Nagyváradról szóló dokumentumfilmet, melynek szerkesztő-rendezője Villányi Zoltán, operatőre pedig Kirsch Norbert.
A tanácskozás kerekasztal-beszélgetéssel zárult. Szóba került a politika és a kultúra viszonya, a média és az értelmiség felelőssége, a népfőiskolák szerepe, valamint az is, hogy “miért utálják az anyaországi magyarok a határon túliakat”. Negatív kontextusban többször elhangzott Gáspár Győzike és Kiszel Tünde neve. Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, mint “a hazája sorsáért aggodó polgár” arra figyelmeztetett: a rendszerváltozás után felnőtt új nemzedék tagjai nem szereztek történelmi tapasztalatokat, ezért olyan jelszavakkal lehet “megetetni” őket, melyek korábban csúfos kudarcot vallottak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Újra megnyílt a Györkös-emlékház
A Kolozsvári Magyar Napok keretében tegnap délután megnyitották a felújított és ez alkalomból az érdeklődőktől zsúfolásig megtelt Györkös Mányi Albert Emlékházat. Az eseményen többek között jelen volt Kötő József parlamenti képviselő, László Attila alpolgármester, Szilágyi Mátyás magyar főkonzul és Borbáth Erika, a Magyar Művelődési és Képzőművészeti Intézet vezetője.
Az ünnepélyt Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Társaság elnökének köszöntője vezette be, aki jelképesnek nevezte, hogy az emlékház tatarozása – amelynek támogatóihoz külön köszönetet intézett – éppen az első Kolozsvári Magyar Napokra készült el. Ő és Kós Katalin, a központ „házigazdája” remélik, hogy a továbbiakban is hűek maradhatnak Györkös Mányi Albert szellemi örökségéhez.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a festőként ismert, de zenetanárként is tevékenykedett Györkös Mányi Albert képzőművészeti örökségéről kijelentette, hogy az része az értékes erdélyi művészeti hagyatéknak. Ezt tükrözi az itt újra megnyitott tárlat, amelyben a tordaszentlászlói szülőföldtől az egyetemességig helyet kap minden téma, például Szabó T. Attila és Szilágyi Domokos arcképe.
Dávid Gyula irodalomtörténész és szerkesztő a tavasszal 19. alkalommal lebonyolított Szabédi László konferencián elhangzottakból összeállított kötetet ismertette. Szabédi jelképesen valamennyiünk 20. századi sorsát egyesíti: beleszületett a kisebbségi helyzetbe, de ráébredt a közösségépítés kényszerére, csalódott a kommunisták ígéreteiben, megfogalmazta elvárásainkat 1956 kapcsán, mindvégig igényt tartott a szellem függetlenségére, aztán a Bolyai Egyetem erőszakos feloszlatása után tragikusan fejezte be életét. Munkássága gazdag és szerteágazó volt – mondta el, hozzátéve: az idei tavaszi konferencia nagy visszhangot váltott ki szakkörökben, viszont a kolozsvári közönség visszafogott érdeklődést tanúsított iránta.
A megnyitót Guttmann Mihálynak, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnökének hangulatos rögtönzése színezte, aki felelevenítette Szvjatoszlav Richter egykori kolozsvári koncertjének egyik kulisszatitkát, a megfelelő zongora előteremtésének történetét. A találkozó végén Demény Balázs fiatal zongoraművész négy Bartók-művet adott elő
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar kultúra – ami összeköti a Kárpát-medence magyarságát
Budapesten találkoztak a közművelődési kerekasztal szervezetei
„Hétre ma várom a Nemzetinél/ ott, ahol a hatos megáll!/ Este az EMKE cigánya zenél,/ ha nem jön el, szívem de fáj!” Ez a sokak által jól ismert és kedvelt sláger jutott eszembe, amikor néhány hete megkerestek a 125. születésnapját idén ünneplő Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) munkatársai, mondván: ha van kedvem, kísérjem el őket a szeptember 11-én Budapesten esedékes Kárpát-medencei Kulturális Napra. A közel másfél évtizede elindított, évente sorra kerülő rendezvény programpontjait szemlélve örömmel mondtam igent a felkérésnek. Hiszen filmvetítéseket, kézműves foglalkozásokat, zenei műsorokat ígértek a szervezők, a 2008 őszén megalakult Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagjai és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, továbbá Kolozsvár múltjával és jelenével kapcsolatos fényképkiállítást, és több más mellett a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadásának beharangozóját is ott láttam a tervezetben...
Szombat délelőtt 10 óra, Budapest, Corvin tér 8. Az esős, borongós időjárás ellenére már javában gyülekeztek a résztvevők a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza, valamint a Magyar Állami Népi Együttes székházaként szolgáló Budai Vigadó épületében. – Különösen aktuális ma a mondás, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, reményeink szerint nagyon jól fogjuk érezni magunkat ezen a rendkívül színes napon – mondta Tóth Erzsébet, a házigazda Magyar Művelődési Intézet munkatársa, aki kollégájával, Kiss Lászlóval együtt szívélyesen üdvözölte a Kárpát-medence különböző régióiból – Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Drávaszögből és Muravidékről – érkezőket.
A körmönfonástól a könyvekig
Felnőttekre és gyerekekre egyaránt kacsintgattak a kézműves tevékenységek: Papp Emese, a kolozsvári Waldorf iskola tanítója a körmönfonás rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, a muravidékiek csuhéból készítettek különböző figurákat (kosarakat, babákat stb.), szalvétatartókat, valamint hímes tojást, természetesen a tájegység jellegzetes motívumaival ötvözve azokat. A Vajdaságból, Adáról érkező Balog József segítségével fából készíthettek különböző játékokat és dísztárgyakat a szemlélődők, ugyanakkor egy logikai, a gyermekek szem- és kézkoordinációját is fejlesztő próbába is bekapcsolódhattak.
Kulturális kvízben sem volt hiány, itt a vállalkozóbb kedvűeknek többek között azt kellett tudniuk, hogy milyen szarvasról szól a rege, kinek a címerében szerepelt a fekete holló, honnan származik a kürtőskalács, avagy milyen téren található a Budai Vigadó épülete.
Az egyik budapesti könyves nagykereskedés, a Xantusz képviseletében Bihari Józsefné a határon túli magyar kiadók köteteit kínálta: mint kiderült, a fia által vezetett üzlet szinte valamennyi felvidéki, erdélyi és vajdasági magyar könyvkiadóval partneri kapcsolatban áll, céljuk pedig, hogy az egyes régiókban megjelenő kiadványokat a Kárpát-medence más térségeibe is eljuttassák. Kizárólag az interneten működnek (www.xantusz.hu), ezért a mostanihoz hasonló rendezvények lehetőséget teremtenek számukra a kapcsolatteremtésre, valamint arra, hogy „közszájon forogjanak”. Bihari Józsefné ezúttal a kárpátaljaiakkal is elbeszélgetett, és reménykedik abban, hogy a jövőben velük is sikerül jó viszonyt kiépíteniük. S hogy milyen könyveket vásárolnak mostanság az emberek? Az elszármazottak többnyire az adott régióhoz kapcsolódó köteteket részesítik előnyben, de a történelmi, néprajzi és tudományos kötetek iránt is mutatkozik kereslet – magyarázta.
A lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársai több tucat muravidéki magyar nyelvű kötetet hoztak el a kulturális napra, a tájszójegyzék mellett különböző verseskötetekbe, valamint a Lendváról szóló monográfiába is belelapozhattunk. Az EMKÉ-sek pedig eseménynaptárt kínáltak, valamint a Szabédi-napok alkalmával elhangzott előadásokat tartalmazó konferenciakötetüket, a Gondolat-kísérletek Szabédi László életművében című könyvet, ezeket ingyen vihették haza a résztvevők.
Filmjében és zenéjében is él a nemzet
Ritkán, vagy eddig még nem látott, a Kárpát-medencében készített rövidfilmek vetítésére is sor került a nap folyamán: a programban dokumentum- és ismeretterjesztő kisfilmek szerepeltek, olyanok, amelyek a szecessziós Szabadkát, a bácsi várat vagy éppen Bicskei István munkásságát mutatták be. Hat vajdasági (A szép Tisza és más, Még oda nem ér az idő, Szivárványkígyó, Testté lett alázat, A szecessziós Szabadka, A bácsi vár), egy muravidéki („Én hittel dolgozom”) és négy erdélyi (Visky Sámuel: Parttalan, Felméri Cecília: Mátyás Mátyás, Visky Ábel: Éjszaka földön, László József: Autóstop) produkciót tekinthettek meg az érdeklődők, ha pedig még nem tettük volna, a filmeket nézve most nyugodtan elkönyvelhettük magunkban: filmjében is él a nemzet.
Az esti gálára való bemelegítés gyanánt, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola drámatagozatos osztályának Hazafelé című mozgásszínházi előadása után a Kárpát-medence zenei terméséből kaptunk egy jókora csokorra valót a felvidéki Hunor Citerazenekar, a Muravidék Citera-együttes, a Triola+1 együttes műsora és a vajdasági B-terv zenekar koncertje révén.
Fotókiállítás, valamint táncegyüttes Kolozsvárról
A délutáni órákban, a kézműves tevékenységek helyszíneként szolgáló aulában került sor az Örökségünk Kolozsvár elnevezésű fényképkiállítás megnyitójára: az EMKE és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) által szervezett tárlatot 2002-ben már láthatta a kincses város közönsége, ezúttal, egy teljes hétig a magyar fővárosban élők is megcsodálhatták azt. Veress Ferenc képein a 19., László Miklós alkotásain pedig a 21. századi Kolozsvár épületei, műemlékei tárulnak a szemünk elé. Az erdélyi fényképészet úttörő mestereként emlegetett Veress Ferenc munkásságát, aki 1859-ben és 1860-ban készített félszáz felvételéből állította össze páratlan értékű Kolozsvár-albumát, Miklósi Sikes Csaba művészettörténész méltatta. Mint kiderült, 1881-ben Veress Ferenc elsőként próbálkozott színes fényképek előállításával, 1884-ben pedig már kielégítő levonatokat tudott készíteni színes diapozitívekről másolókeretben. Méltán emlegetik a magyar fényképészeti szaksajtó megteremtőjeként, a nevéhez fűződik a Fényképészeti Lapok című folyóirat elindítása is. – Veress Ferenc Kolozsváron született és hunyt el, 86 évet élt. Ő az a személy, akit számos tekintetben is úgy emlegethetünk: az első – értékelte a művészettörténész.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület történetével ismertette meg a népes hallgatóságot, a mostani Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis egyúttal a megalapításának 125. évfordulóját ünneplő EMKÉ-t is köszöntötte. – Az alapító erdélyi magyar nemesség és polgárság tőkéjéből sikerült viszonylag gyorsan népiskolákat, népkönyvtárakat és dalkört létrehozni, ami jelentős mértékben megpezsdítette az erdélyi magyar közművelődési életet. Az EMKE sikeresen lépett az erdélyi gazdasági élet pozitív előrehaladásáért, a múlt század fordulójára pedig a magyarság legnagyobb intézményévé, társadalmi szervezetévé nőtte ki magát – mondta Dáné, majd a huszadik század jelentős eseményeinek, valamint az egyesület 1948 és 1990 közötti kényszerű beszüntetésének említése után az elmúlt húsz év megvalósításairól is szót ejtett. 1990-től napjainkig ugyanis az EMKÉ-nek sikerült kiépítenie egy saját közművelődési intézményhálózatot: az egyesület közreműködése révén jöhetett létre tavaly a Magyar Házak Hálózata, amelynek mára már több mint 30 tagja van.
Este 7 óra, színházterem. Az egésznapos gazdag program megkoronázásaként elkezdődött a gálaműsor: a Magyar Állami Népi Együttes, a kárpátaljai, eszenyi Ritmus Népi Táncegyüttes, a felvidéki Aranymetszés Duó és az Alsószeli Magyar Dalkör produkciója mellett a muravidéki Gaál Désire, a Kárpát-medencei versmondó verseny győztese is színpadra lépett. A verses műsor után népdalokat adott elő a vajdasági, bácskertesi Csizmadia Anna népdalénekes, a programot pedig a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadása zárta.
Igyekeznek odafigyelni a fiatalokra Muravidéken
Mialatt a különböző programok zajlottak, volt időm elbeszélgetni a Kárpát-medence különböző térségeiből érkezőkkel, így Kepe Lilivel, a lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) igazgatójával is. A kulturális napon már a kezdetektől részt vesznek, és büszkén teszik ezt, annak ellenére, hogy a Muravidék az egyik legkisebb, magyarok által lakott régió. Intézetük 1994. január 1-je óta működik hivatalosan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség alapította meg. – Igyekszünk úgy megszervezni magunkat, hogy az emberek megismerkedjenek velünk, ugyanakkor mindig örömmel tölt el, ha régi barátokkal, ismerősökkel találkozhatunk, akikkel valamilyen módon együtt műveljük a magyar kultúrát a Kárpát-medencében – fogalmazott Kepe Lili.
S hogy miként tehetnek otthon, Szlovéniában a magyar kultúra ápolása érdekében? Igyekeznek a hét-nyolcezres magyar közösség javát szolgáló programokat szervezni, minden olyan személyt „célközönségüknek” tekintenek, aki magyarnak érzi magát. – Persze, ezt önerőből nem tudnánk megvalósítani, a szlovén állam már több évtizede pozitív diszkriminációban részesíti mind a magyar, mind pedig az olasz őshonos kisebbséget. Ha nem kapnánk állami támogatást, nem számolhatnánk be ilyen eredményes munkáról – tette hozzá az intézet igazgatója.
Mesélt továbbá arról is, hogy az utóbbi években minden olyan megmozdulást prioritásként kezelnek, amely összefügg a fiatalokkal. A könyvkiadástól a műkedvelésen át a tudományos tevékenységekig, a turizmustól a nagyobb jellegű rendezvények megszervezéséig valamennyi kezdeményezést megpróbálják felkarolni. Ez ugyanis valamilyen szinten ellenpontozhatja, hogy Szlovéniában több mint ötven éve nem működnek magyar tannyelvű iskolák. – A mi esetünkben nem kis dolog, ha évente tíz nyári tábort szervezhetünk, és folyamatosan azon vagyunk, hogy a többi határontúli fiatal is bekapcsolódjon a programjainkba. A munkánk gyümölcsei később érnek majd be, ennek ellenére nap mint nap tennünk kell azért, hogy az egyetemes magyar kultúrának Muravidéken is legyen folytatása – összegezte Kepe Lili.
Országos és regionális rendezvények Felvidéken
Mézes Rudolf, a Csemadok Területi Választmányának országos alelnöke örömmel újságolta, hogy ezúttal közel harmincfős csoport érkezett a Felvidékről: többek mellett a Hunor Citerazenekar és az Alsószeli Magyar Dalkör tagjai, valamint verséneklők kísérték el a Csemadok küldöttségét. – Nálunk, a Felvidéken nagyon népszerű a verséneklés, már jó néhány esztendeje a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen is összemérhetik tudásukat a verséneklők – hangsúlyozta. Mint kiderült, a vers- és prózamondó vetélkedő egyike azon megmérettetéseknek, amelyeket több más szervezettel közösen, évente szervez meg a Csemadok. Mézes Rudolf az országos rendezvények közül többek között a Falusi Színjátszó Csoportok Országos Fesztiválját, a Citerazenekarok Országos Seregszemléjét, a Verséneklő Együttesek Országos Fesztiválját, az Országos Népművészeti Fesztivált, a Duna Menti Tavasz Gyermek báb- és színjátszó csoportok országos seregszemléjét, valamint a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű népzenei versenyt említette.
Emellett számos regionális programot szerveznek a térségben. – Igyekszünk úgy tevékenykedni, hogy ne csupán egyetlen központ fejlődjön, hanem legyenek rendezvények szerte az országban, olyanok, amelyek igazán közel állnak a szívünkhöz – magyarázta lelkesen. Többnyire pályázatokból próbálják finanszírozni ezeket, az országos támogatás ugyanis 1994-ben megszűnt.
Elégedettek a kárpátaljaiak és a budapestiek is
Zubánics László, a két évvel ezelőtt létrejött Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke szerint az ismerkedés mellett a Magyarországon és a többi határon túli régióban felmerülő igények megbeszélésére is lehetőséget biztosítanak a mostanihoz hasonló alkalmak. Elmondta: Kárpátalján számos nehézségbe ütköznek a magyar kultúra megőrzésén fáradozók, ennek ellenére szép számban vannak művelődési intézményeik, iskoláik és kultúrházaik. Derűlátóan vélekedett ugyanakkor az előkészületben lévő új ukrajnai nyelvtörvényről, amely a magyar nyelv használatát is támogatni kívánja.
Pozitívan értékelte a Kárpát-medencei Kulturális Nap idei kiadását Kiss László, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársa is: mint mondta, örömmel tölti el, hogy ily nagyszerű csoportok érkeztek Budapestre a Kárpát-medencéből, „nagyon jó barátok, akik többnyire már ismerik egymást, a viszontlátás öröme pedig mindig jóleső érzéssel tölti el”. – Ez az a nap, amikor megmutathatjuk egymásnak azokat az értékeket, amelyeket képviselünk, és az egyes területek színvonalas műsorait a többiek is megismerhetik. Az a cél, amelyet a kezdetekkor kitűztünk, hogy a Kárpát-medencei magyar kultúrát egységes, szerves egészként szemléljük, megvalósult, és az itt látott produkciók is, bár előadóik különböző régiókból érkeztek, az egyetemes magyar kultúra részét képezik – magyarázta Kiss László. Úgy véli, napjainkban, amikor a hétköznapok inkább a gazdaságról és a globális problémákról szólnak, kellő teret kell szentelni a kultúrának, ellenkező esetben ugyanis az könnyen elsorvadhat. – Ezen belül különösen oda kell figyelni a magyar kultúrára, ezért mi vagyunk felelősek. Legyünk büszkék mindarra, amit a magyar kultúra az elmúlt több mint ezer évben letett a világ kultúrájának asztalára! – hívta fel a figyelmet, ugyanakkor elismerően beszélt a megalapításának 125. évfordulóját idén ünneplő EMKE tevékenységéről.
A szívverésünk és az életünk, hogy kellő mértékben odafigyeljünk a Kárpát-medencei magyar kultúra alakulására, hiszen ez az a szál, amely összeköt bennünket, magyarokat – magyarázta a Magyar Művelődési Intézet képviseletében Hegedűs Kata, az egésznapos program egyik főszervezője. Annak kapcsán, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok megismerjék egymás kultúráját, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal által szervezett filmes és irodalmi karaván sikerét említette, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben is számos hasonló csereprogramra kerülhet sor.
EMKE: tartalommal megtölteni az együttműködést
Kolozsvár irányába tartva Dáné Tibor Kálmánt is arra kértem, értékelje az idei Kárpát-medencei Kulturális Napot, és ezen belül az erdélyiek szereplését: nem csalódtam, amikor a rendezvényről, a Zurboló Táncegyüttes produkciójáról, az Örökségünk Kolozsvár kiállításról, Papp Emese kézműves tevékenységéről és a Sapientia–EMTE fiatal filmeseinek alkotásairól egyaránt pozitívan vélekedett. A lehetőséget kihasználva az EMKE jelenlegi terveiről is érdeklődtem. Mint kiderült, a közeljövőben tartalommal kívánják megtölteni az idén márciusban, Sárospatakon létrejött Észak-magyarországi EMKE-képviselettel (élén Csatlósné Komáromi Katalinnal, a Művelődés Háza igazgatójával és Bordás Istvánnal, a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület titkárával) való együttműködést. Az elmúlt fél évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyei művelődésszervezők érkeztek Erdélybe, hogy megismerjék az itteni Magyar Házak működését, következő lépésként pedig egy itteni Magyar Ház vezetőjét küldik tanulmányútra Sárospatakra. A két város közötti kapcsolat további gyümölcsöztetése érdekében szakmai összejöveteleket is kívánnak szervezni, ezek egyikébe az EMKE társszervezete, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület is bekapcsolódik. Jövő tavasszal kerül sor az Erdélyiek Sárospatakon elnevezésű rendezvényre, amelynek középpontjában a tervek szerint Cs. Szabó László élete és munkássága áll majd. – A másik nagy tervünk, amelynek a megvalósítása jelenleg is folyamatban van, az Erdélyi Magyar Közművelődésért Alapítvány bejegyzése lesz Magyarországon, amelynek segítségével megvalósulhat az EMKE társszervezeteinek célirányos támogatása – összegezte Dáné Tibor Kálmán.
„Az abrosz tarkabarka,/ és rajta jó kadarka,/és már az első csók után,/ meglátja, de jó lesz itt Óbudán!” Nos, kadarka és csók nem volt, ennek ellenére mindannyian jól éreztük magunkat szombaton a Budai Vigadó épületében. A Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kapcsolatteremtésre és a más régiókban élő, ám hozzánk hasonlóan magyarul beszélők kultúrájának megismerésére egyaránt volt lehetőség. Köszönet ezért elsősorban az EMKÉ-nek, valamint a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal más szervezeteinek. Reméljük, hogy a jövőben hasonlóan tartalmas programokról számolhatunk be lapunk hasábjain.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Apor Péter-szobrot és óriás kopjafát avattak (Torjai falunapok)
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leplezte le tegnap Torján Apor Péter szobrát. A községben a hét végén nyolcadik alkalommal tartottak falunapot, melyen a magyarországi testvértelepülések közül Bálványos és Gádoros képviseltette magát. Tegnap Torján újabb “világrekordot” hirdettek, az óriáspuliszka és székely kapu után egy tizenöt méter magas kopjafát avattak.
Szombaton a magyar történelmi egyházak képviselői – Bakó Ferenc altorjai, Papp Antal feltorjai és Tifán Lajos futásfalvi római katolikus plébános, illetve Egyed László Levente feltorjai református lelkipásztor – áldásukat adták az életfánál a harminchárom újszülöttre és a huszonhat, idén nagykorúvá váló fiatalra, akiket a művelődési otthonban a község vezetői is megünnepeltek. Bemutatták Torja első, 150 oldalas képes albumát, majd átadták a Torjáért-díjat dr. Dobai Dénes nyugalmazott családorvosnak, Tifán Lajos ezüstmisés plébánosnak és Bardocz Lenke nyugdíjas postafőnöknek. A nagy érdeklődéssel követett nemzetközi szabadtéri főzőversenyre tizenhat – öt magyarországi, egy németországi és tíz, zömében háromszéki – csapat nevezett be. A Katrosa Vadászegyesület első alkalommal vett részt a versenyen, melyen pörköltfélék és hagyományos puliszkás ételek készültek. A zsűri elnöke Mioara Stoian Vişan, az országos falusiturizmus-szövetség alelnöke volt, értékelés után a számos érdeklődő percek alatt elfogyasztotta a finomabbnál finomabb falatokat. A szombati nap másik nagy attrakciója az ötven méter hosszú túrós puliszka volt, mely rekordidő alatt, alig négy-öt perc alatt fogyott el. A puliszka elkészítésénél, akárcsak előző években, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is tevékenykedett.
Az idei falunapok legkiemelkedőbb, kettős eseményére június 19-én délelőtt az altorjai Szent Miklós római katolikus templomban celebrált ünnepi szentmise után az Árpád-parkban került sor. “Rá kell jönnöm arra, hogy jó torjai polgármesternek lenni, büszke vagyok arra, hogy a hétszáznégy éves Torja polgármestere lehetek” – mondotta Daragus Attila a 230 kg-os bronzszobor – Miholcsa József alkotása – avatóünnepségén, amikor köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez. A szobrot Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ szövetségi elnöke leplezte le, majd a magyar történelmi egyházak képviselői áldották meg. Ezt követően ünnepi beszédet tartott Prokai Gábor, a Magyar Művelődési Intézet és Közművelődési Rektorátus művészeti osztályvezetője, aki az együvé tartozás fontosságát emelte ki. Végül a lelkészek a Vojna család által adományozott és Pethő Sándor által kifaragott, 15,15 méter magas juharfából készített kopjafát áldották meg, majd megkoszorúzták és közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt. A falunapok tegnap este Homonyik Sándor koncertjével és tűzijátékkal értek véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dukrét Géza: A XVII. Partiumi Honismereti Konferencia
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2011. augusztus 26-a és 28-a között Mezőhegyesen, Békés megyében szervezte meg a XVII. Partiumi Honismereti Konferenciát. A rendezvény társszervezői voltak a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke és Mezőhegyes Önkormányzata. A konferencia fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Bartha Elek, a Debreceni Tudományegyetem tanszékvezető tanára és Kovács József parlamenti képviselő, kórházigazgató főorvos volt.
A Szózat eléneklése után Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Markovits Milán főhadnagy, tábori lelkész tartott áhítatot. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Üdvözlő beszédet mondott Dénes Zoltán debreceni egyetemi docens, mint társszervező, Isaszegi János ny. vezérőrnagy, Bartha Elek tanszékvezető egyetemi tanár, Kovács József parlamenti képviselő, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovácsné Faltin Erzsébet, Mezőhegyes polgármestere, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Révész Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke és Antalné Erdei Dóra, az Általános Művelődési Központ igazgatója. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Hasas János az RMDSZ országos elnöksége nevében, valamint Tóth József emeritus professzor, a Pécsi Egyetem volt rektora és Balázsi József, Érsemjén polgármestere. Ezt követően átadták a Fényes Elek-díjakat. Az idén díjban részesült Wanek Ferenc (Kolozsvár), Makai Zoltán (Nagyvárad), Halász Péter, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke (Gyimesközéplok). Az elnökség döntése alapján Höhn József megkapta posztumusz a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tiszteletbeli tagsági címet. Az elismerő oklevelet és a tagsági könyvecskét özvegye vette át.
A konferencia fő témái: a védelmi rendszerek, a nagybirtokok és az ipar története a történelmi Partiumban és Bánságban. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyt adó Mezőhegyes megismerésével kezdődött. Tóth József emeritus professzor (Pécs) Mezőhegyes és környéke földrajzi viszonyait, Dénes Zoltán (Debrecen) Mezőhegyes történetét ismertette, Starmüller Géza (Kolozsvár) a Partium Erdélyhez való kötődéséről és a partiumi várrendszerről értekezett, Isaszegi János (Budapest) pedig Mezőhegyesnek a török hódoltság alóli felszabadító harcokban játszott szerepéről beszélt. Ezután Dukrét Géza fényképeiből Pásztai Ottó fotókiállítást nyitott meg Épített örökségünk Bihar megyében címen. Ezt követően a társaság a várossal ismerkedett. Meglátogattuk Magyarország legnagyobb ménesét, s a műemlék épületeket, este pedig egy felemelő hangversenyt hallgattunk meg a helyi Szent György-templomban. Másnap délelőtt, programon kívül, Kovács Rozália egy műemlék elpusztítását ismertette: Érmihályfalva és Érsemjén határán, a határátkelő felé vezető úton egy, a 19. század közepe táján épült, egylyukú téglahidat romboltak le. Ezután Fleisz János és Fleisz Judit (Nagyvárad) Magyarország 20. század eleji gazdasági fejlődéséről, ezen belül a partiumi iparosodási törekvésekről, Dánielisz Endre (Nagyszalonta) Szalonta várának históriájáról, Pásztai Ottó és Makai Zoltán (Nagyvárad) pedig Bihar megye ipartörténetéről értekezett. Dukrét Géza (Nagyvárad) bemutatta a múlt század elején tevékenykedő iparteremtő nagyváradi személyiségeket, Puskel Péter (Arad) Arad ipari fejlődését ismertette a céhes élettől az ipari parkokig, Jancsó Árpád (Temesvár) az Arad–Temesvár vasútvonal történetéről és jelentőségéről értekezett, Kupán Árpád (Nagyvárad) Mezőtelegd ipartörténetét ismertette. Dénes Zoltán Nagybirtokok a Partiumban és a Bánságban címen tartott átfogó előadást, Vajda Sándor (Borosjenő) a világosi Bohus család birtokairól és szerepéről beszélt. Szabó István (Sarkad) a sarkadi cukorgyár szomorú történetét, Tácsi Erika (Temesvár) a temesvári nyomdákat mutatta be. Blazovits László egyetemi tanárnak (Szeged) a gyulai vár alkalmazottai számára 1520. május 11-én kiadott rendtartásáról szóló tanulmányát Kalmár Edit (Mezőhegyes) olvasta fel. Ujj János (Arad) az aradi vértanúk tiszteletére a Kárpát-medencében állított emlékműveket, emléktáblákat ismertette, mintegy felvezetve egyben az erről szóló, most készülő könyvét. Az utolsó előadást Merlák Zsuzsa (Mezőhegyes) tartotta, aki a város katonai és ipartörténeti emlékeit ismertette.
A konferencia tisztújító közgyűléssel végződött, amelyen Dukrét Géza elnök beszámolt az utóbbi négy év tevékenységeiről. A kiegészítő hozzászólások utáni tisztújításon Dukrét Gézát elnökké, Bara Istvánt (Szatmárnémeti) alelnökké, Mihálka Nándort ifjúsági alelnökké, Kiss Anna-Máriát pedig titkárrá választották. A napot záró polgári esten közreműködött Farkas Major Annamária előadóművész, operaénekes.
A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott Hódmezővásárhelyen, Széphegyi László építészmérnök vezetésével. Megtekintettük a református ótemplomot, a városházát és a Fekete Sas vigadót, Orosházán a Jézus szívének szentelt római katolikus templomban megkoszorúztuk gr. Széchenyi Miklós nagyváradi püspök sírját. Újkígyóson Harangozó Imre vezetésével megnéztük a Szűz Mária Szent Nevének tiszteletére szentelt templomot s a Wencheim család sírhelyét, valamint a népfőiskola gyűjteményét, Szabadkígyóson a Wenckheim-kastélyt. Gyulán Dénes Zoltán vezetésével megnéztük a városháza dísztermét, ahol az alpolgármester fogadta a társaságot. A konferenciát anyagilag támogatta a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Békés megye és Mezőhegyes önkormányzata, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
Művelődés (Kolozsvár)

A csángómagyarok fáradhatatlan kutatója
Halász Péter néprajzkutató életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította. Már a hatvanas években megfordult a sokak számára ismeretlen vidékeken, adatokat gyűjtve a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Igaz, végzettsége szerint agrármérnök, de a néprajzkutatást már az egyetemen elkezdte, és azóta sem hagyta abba. Olyannyira nem, hogy 2010-ben Gyimesközéplokra költözött pusztinai származású feleségével, így közelebb került ahhoz a magyar népcsoporthoz és tájhoz, mely közel áll szívéhez, és természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy így az anyaggyűjtés is egyszerűbb.
Halász Péter 1939-ben született Budapesten, de sohasem szerette a nyüzsgő nagyvárost. A falu a nyugalmával, a természetközeli világával, a hagyományos szokásaival mindig jobban vonzotta. „Agrármérnökként is elsősorban a falusi embernek szerettem volna segíteni, ezáltal is szolgálni a falu népét” – jegyezte meg minapi beszélgetésünk során Halász.
A néprajzkutató agrármérnök
Önéletrajzában így fogalmaz: „az Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát 1962-ben. Munkahelyeim: Kiskunsági Állami Gazdaság sertéstelepi brigádvezető (1962–1964), Agrártudományi Egyetem műszaki ügyintéző (1964–1965), Agrárgazdasági Kutató Intézet tud. munkatárs, tud. főmunkatárs (1965–1992), Magyar Művelődési Intézet igazgató (1992–1995), tud. főmunkatárs (1996–1997), Duna Televízió műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), Magyar Művelődési Intézet főtanácsos (2000–2010). 2010-ben vonultam nyugdíjba, de nem nyugalomba. 1960-ban bekapcsolódtam az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalomba, a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztályának 1968-tól voltam titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. 1968-tól veszek részt az országos honismereti mozgalomban, 1974-től 2010-ig szerkesztettem a Honismeret folyóiratot, 1995-től 2009-ig voltam a Honismereti Szövetség elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
1990-től 2010-ig voltam a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára. 1966 óta foglalkoztam a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Az 1960-as években a Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtöttem a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságom Moldvában töltöttem, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutattam, illetve kutatom. Ennek során jól kamatoztattam agrármérnöki végzettségemet, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását és növényismeretét. 1990 óta írtam a Katolikus Lexikon, 1998 óta pedig az Új Révai Lexikon moldvai csángókkal foglalkozó szócikkeit. Számos, a moldvai csángómagyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek voltam szakértője és riportere. 2010 szeptemberében beköltöztem Erdélybe, azóta Gyimesközéplokon élek és dolgozom immár harmadik feleségemmel, 12 és 3 esztendős fiaimmal, s nyaranta itt látogat meg Belső-Magyarországról három nagyobb gyermekem és három unokám.”
Priusz a Himnusz énekléséért
„A szüleim felvidékiek” – mondta beszélgetésünk elején Halász Péter. Elmesélte: „apám losonci és anyám sajógömöri, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Szüleim az első világháború után menekültek Magyarországra a cseh megszállás elől, majd Budapesten ismerték meg egymást. A fővárosban a Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Antall József is történelemtanárom volt, sajnos csak fél évig. A gimnáziumban 1957. október 23-án megszerveztük, hogy délután 2 órakor minden osztályban felálltak a diákok, és közösen elénekeltük a Himnuszt. Így emlékeztünk az 1956-os szabadságharc első évfordulóján. Viszont volt egy igazgatóhelyettesünk, egy Kárpátaljáról szalasztott vérszomjas kommunista, aki ebből ügyet csinált. Kerestette a szervezőket, és mindenki, akinek köze volt az ügyhöz, priuszt kapott. Emiatt én nem mehettem a tanárképző egyetemre. Így kerültem végül a gödöllői Agráregyetemre, amit elvégeztem. Igaz, hogy városi gyerek voltam, de mindig is szerettem az állatokat, a növényeket, és nem volt idegen az a világ nekem. Mire elvégeztem az egyetemet, kezdődött a téeszesítés, kollektivizálás, és a szerencsétlen falusi embernek akartam segíteni, akiket bekényszerítettek a termelőszövetkezetbe. Az egyetem után Dömsödre kerültem az ottani sertéstelepre brigádvezetőnek, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtöttem.
Mint önkéntes néprajzi gyűjtő kutatásaimat ott végeztem, ahová éppen a munkám során kerültem. Agrárgazdasági kutatóintézetben például sertésökonómiával foglalkoztam, s azzal »vádoltak« meg, hogy csak olyan helyre megyek a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudom fényképezni meg dokumentálni. A 60-as évek végén kerültem kapcsolatba a Honismereti Mozgalommal, majd 1973-től 2010-ig szerkesztője lettem a Honismeret című folyóiratnak. A szerkesztést Morvay Pétertől vettem át, utána pedig Selmeczi Kovács Attila néprajzkutatónak adtam át a munkát. A szerkesztőbizottságnak tagja maradtam és továbbra is jelennek meg írásaim, főként erdélyi témákban.” Halász Péter megjegyezte: „a Honismeret című kiadványhoz hasonlót a nagyváradi Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke szerkeszt Partiumi füzetek címmel. Sokat tanultunk egymástól, és szoros kapcsolatban, barátságban vagyunk Dukrét Gézával”.
Moldvai utazások
Beszélgetésünk során a még mindig nagyon tevékeny néprajzkutatótól megtudtuk: a kutatások kezdete bonyolultan alakult. Egy barátjával felmérést akartak végezni, miként viselte el a falu a téeszesítést mentálisan. Viszont ezt nem lehetett, mert hivatalosan a téeszesítésnek csak előnyei lehettek. Ezért barátja az ELTE antropológiai tanszékéről, ő pedig a Néprajzi Múzeumból próbált hivatalos papírt szerezni arról, hogy miért is járják a falvakat. „Az antropológia nem, de a néprajz bejött, és közben kiderült az is, hogy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom fő szervezője az a Morvay Péter, aki édesapámmal együtt egy táborban volt hadifogoly Oroszországban. Morvay atyai jó barátom lett, és támogatta a kutatásaimat. A 60-as években elkezdték szerkeszteni a Néprajzi Atlaszt, ami a határon túli magyarokra is kiterjedt. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia is hozzájárult a kutatásokhoz, Románia azonban nem” – vázolta fel Halász.
Ennek ellenére többen és többször jártak Erdélyben és Moldvában, az adatgyűjtést titokban végezve. A kapcsolatokat a Magyarországon élő erdélyi magyarok által építették ki. „A csángókkal kapcsolatban számos útmutatást kaptam a téma egyik kiváló ismerőjétől, Domokos Pál Pétertől, akinek egyik fiával együtt jártam általános iskolába” – magyarázata Halász Péter. A moldvai utakra visszaemlékezve rámutatott: „a kutatás tulajdonképpen egyszerű volt, de bizonyos szabályokat be kellett tartani, nem volt szabad kirívóan viselkedni. A milícián időnként le kellett jelentkezni. Emlékszem, hogy a milicista feleségeknek kacsingatós pénztárcát kellett hozni, és akkor elnézték, hogy ott vagyok. A nyolcvanas évek közepén elmérgesedni a helyzet. Akkor már nem mertem Erdélybe, Moldvába utazni, mert nem engem, hanem a barátaimat kezdték elővenni, kihallgatni, megfélemlíteni. 1990 tavaszán jöttem újra Erdélybe a magyar televízió stábjával filmet készíteni.”
Halász Péter számos kiadvány szerzője. Több kötetet publikált a csángók néprajzával kapcsolatban, főleg az ezredforduló után. A teljesség igénye nélkül: A moldvai csángó magyarok hiedelmei, A moldvai magyarok hagyományos állattartása, Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban címmel. Jelenleg a moldvai magyarok hagyományos földművelésével foglalkozó könyvén dolgozik.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Továbbra is a közösség építésén fáradozik az EMKE
Újabb négy évre választották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnökévé Széman Pétert a szervezet április 9-i, szombati tisztújító közgyűlésén. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a küldöttek arról is döntöttek, hogy Muzsnay Árpád eddigi alelnök töltse be mostantól a főtanácsosi tisztséget, ugyanakkor az országos elnökség összetételéről is határoztak. Megszavazták az EMKE Ifjúsági Szervezetének létrehozását és az egyéni tagság visszaállítását, majd a közgyűlés folytatásaként átadták az erdélyi Oscarként is emlegetett kitüntetéseket. EMKE-díjban részesült többek között Bedő Ágnes karnagy, a Guttman Mihály Pedagóguskórus vezetője, Poráczky Rozália, a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese, Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, Bartalis Gabriella színművész és Sarány István újságíró.
Egyik legfontosabb feladatának tartja az 1885. április 12-én megalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, hogy alulról, fiatalok irányából érkező kezdeményezés nyomán létrehozza az EMKE Ifjúsági Szervezetét – jelentette be Széman Péter, az egyesület elnöke a szombati közgyűlésen, majd jelezte azt is, hogy a fiatalok mindjárt rendezvénnyel debütálnak: április 15-én immár másodjára szervezik meg a Könyvturi| élőKönyvtár elnevezésű eseményt. Az ifjúsági szervezet megalapítása mellett arra is rábólintottak a közgyűlés résztvevői, hogy lehetővé váljék egyéni tagok felvétele is az EMKE-be, ez irányú igényüket többen is jelezték az elmúlt időszakban.
További terveik között szerepel a közművelődés különböző területein tevékenykedő szakemberek képzése, közösen a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel és a Hagyományok Házával. Többek között az interetnikus környezetben dolgozó, működő civil szervezetek és közművelődési intézmények vezetői, az önkormányzatok, civil szervezetek és egyházak családvédelemmel és szociális kérdésekkel foglalkozó munkatársai, valamint az önkormányzatok kultúrával foglalkozó munkatársai is célcsoportjai a Magyar Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben szervezett képzéseknek, a Hagyományok Házával közösen pedig népművészeti módszertani műhelyeket tartanak (játék és tánc az iskolában, a néphagyomány alkalmazása az óvodában, citerakurzus stb.). Az EMKE további feladatai közé tartozik a Magyar Ház-hálózat építése, amelyet a novemberi IV. Magyar Házak Találkozóján szeretnének folytatni.
Szabadság (Kolozsvár)