Bényi Árpád (Dicsőszentmárton, 1931 – Debrecen, 2006. december 24.) festőművész kiállítása nyílt meg a dicsőszentmártoni magyar művelődési központban. A fiatal Bényit annak idején politikai előítéletek miatt nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, a Szegedi Pedagógiai Főiskolán szerzett rajztanári diplomát. 1956-ban a salgótarjáni sortűz után felháborodásában egy fametszetet készített, amiből plakátot csináltak "Szabad Magyarországot!" felirattal. Ezért bebörtönözték, a Népbíróság négy évre ítélte. A börtönévek után, 1966-ban első önálló kiállítását a Debreceni Művész Klubban a hatalom betiltotta politikai pesszimizmus vádjával. 1980-ban meghívást kapott a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz tanszékére, ahol 1981-től 1992-ig tanszékvezetőként dolgozott. 1976-ban és 1996-ban Csokonai-díjat, 1979-ben Medgyessy-díjat, 1991-ben Holló László-díjat kapott. 1998-ban a Parlamentben művészeti életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vette át. Elméleti írásait (Van Goghról, Matisse-ról, Picassóról) az Ecset és stafeláj című könyvében gyűjtötte össze, amely 1998-ban jelent meg a Barbaricum Könyvműhely kiadásában. Művészetének szinte utolsó darabjáig visszatért a forradalom élménye és a börtönélmény. Hihetetlen intenzitással és belső tűzzel alkotott haláláig. Műveiből Magyarországon és külföldön közel hatvan egyéni kiállítást rendeztek. Szeptember 5-én, síremlékének falavatása napján nyílt meg Debrecenben a művész rajzaiból, nyomataiból, metszeteiből, rézkarcaiból, számítógépes grafikáiból összeállított kiállítás, nyolc hónappal azután, hogy Bényi Árpád akvarelljeiből nyílt tárlat. /Bényi Árpád művei Dicsőszentmártonban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

A régi kolozsvári polgári lakások jelentős részének elmaradhatatlan tartozéka volt egy-egy Ács Ferenc-kép. 1949-ben, 73 éves korában hunyt el, művészileg sokkal hamarabb kiégett. „Roppant termékenysége, az idősebb korában festett «egynapos» képeinek lélektelensége már-már elfedik előlünk tehetségének korai szikrázását” – írta róla Murádin Jenő könyvében /Ács Ferenc az impresszionizmus erdélyi úttörője, Litera-Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008, Erdélyi Művészet könyvek/ Ács Ferenc iskoláit a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte, és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta. Később, Münchenben Hollósyt fogadta mesteréül, és vele együtt ment Nagybányára 1897-ben, majd ismét München következett. 1900-ban tér vissza szülővárosába, ahol szabadiskolát is működtet, és 1911-ben megrendezi „Kolozsváron az első impresszionista plein-air kiállítást”. Később az ünnepelt festő mellőzötté vált, nem hívták meg az 1929-ben megalakult Barabás Miklós Céh tagjai közé, s később sem nyíltak meg előtte a festői csoportosulások. Kétes egzisztenciájú, az alkoholizmus végső stádiumába esett fiával együtt elképesztő nyomorban, emberhez méltatlan körülmények között tengette életét 1949-ben bekövetkezett haláláig. Emlékét egykori tanítványai mellett Abodi Nagy Béla festőművész ápolta. 1959 őszén Kolozsvárt megszervezték Ács Ferenc emlékkiállítását. /Németh Júlia: Az impresszionizmus erdélyi úttörője. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

Barcsay Jenőre /Katona, 1900. jan. 14. – Budapest, 1988. ápr. 2.), az Európa-szerte ismert és népszerű művész-pedagógusra emlékeztek a kolozsvári Unitárius Egyházközség tanácstermében abból az alkalomból, hogy elkészült az emléktábla, amellyel július 25-én megjelölik a festő Katona faluban található szülőházát. A nagy számban összegyűlt közönséget Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke köszöntötte, kifejtve: rendhagyó eseményre gyűltek össze, szeretnék megmutatni az emléktáblát mindazoknak, akik nem tudnak kilátogatni a mezőségi Katonába. Hozzátette: a KLMT céljai között megalakulása óta szerepel nem pusztán a műemlékek védelme, hanem azon épületek megjelölése is, amelyekben, irodalmi vagy történelmi szempontból jelentős személyiség született, élt vagy meghalt, vagy fontos események történtek. Emlékeztetett, hogy ily módon látták el emléktáblával Herepei János történész házát. Tervezik Gyulai Pál kolozsvári házát is emléktáblával ellátni, az író halálának 100. évfordulóján. Gaal György elmondta: a Barcsay név leginkább a nagybarcsai Barcsayak kapcsán vált ismertté (ebből a családból származott többek között Barcsay Ákos erdélyi fejedelem, Barcsay Ábrahám testőr-író és Barcsay Domokos főrendiházi tag), a művész azonban nem tartozott ebbe a főúri családba. Egyszerű mezőségi család sarja, nevét azonban már néhány évtizede a legnagyobb művészek között említik Európa-szerte, 75 éves koráig tanított a Budapesten a Művészeti Akadémián. Művészeti Anatómia című tankönyve mostanig több mint egy tucat kiadást ért meg, 18 nyelvre fordították le. Takács Gábor képzőművész, a KLMT titkára Barcsay Jenő és művészete című előadásában felidézte az 1900-ban született ünnepelt alakját. Laczkó Vass Róbert színművész Barcsay önéletrajzából olvasott fel egy részletet, majd a művész egyik kedvenc költője, Weöres Sándor két versét adta elő. Végezetül Maksay Ádám, a KLMT alelnöke mutatta be Vetési László képösszeállítását Barcsayról, a művész szülőfalujáról, családjáról, életének eseményeiről és munkáiról. /S. B. Á. : Barcsay Jenő emlékét idézik Kolozsváron és Katonán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./

Száz éve született László Gyula
Száz éve, 1910. március 14-én született Kőhalmon László Gyula Széchenyi-díjas festő-régész-őstörténész, a kettős honfoglalás elméletének megfogalmazója.
Gyermekkora szegénységben telt, a családot a trianoni béke után kiutasították Kolozsvárról. A Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, ezután a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténetet, néprajzot, régészetet, földrajzot hallgatott, és summa cum laude doktorált. A Múzeumi Központban volt előadó, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. 1940-ben visszatért szülőföldjére, Kolozsvárott lett egyetemi tanár. Tanulmányokat publikált a honfoglaló magyarok erdélyi megtelepedéséről és művészetéről; ekkor készült el hatalmas műve, A honfoglaló magyar nép élete. A magyarság szellemi életének meghatározó alakja volt, de 1949-ben távoznia kellett Kolozsvárról.
Magyarországon nem fogadták tárt karokkal, évekig a Nemzeti Múzeum kiállítási ügyeivel foglalkozott. Katedrát csak 1957-ben kapott, 1980-ig volt a budapesti egyetem professzora. Nemzedékeket tanított-nevelt arra, hogy a tudományos alaposság egyik záloga a kételkedés jogának mindenkori fenntartása.
A honfoglaló magyarság életének avatott ismerőjeként számos könyvet és mintegy 700 tanulmányt, cikket publikált. Szokatlan és merész kérdésfelvetéseire sokakat zavarba ejtő válaszokat adott, így – saját szavai szerint – a régészet persona non gratájának számított.
Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a "kettős honfoglalás" elméletét: eszerint a magyarság egy része már a Kárpát-medencében élt, amikor a IX. század végén az Árpád vezette honfoglaló magyarok ideérkeztek. Úgy vélte, hogy a Kárpát-medence temetőinek régészeti leleteiben 670 körül feltűnő "kései avarok", vagy ahogy díszítőelemeik nyomán nevezik őket, a "griffes-indások" jelenléte egy nagyszámú nép bevándorlásával magyarázható, amelyet ő a magyarság első betelepedési hullámával azonosított. Az ismert honfoglalás, amelyről minden igaz, amit eddig tudtunk, tervszerűen és békésen zajlott le, a honfoglaló magyarok a "kései avarok" települései mellé és nem rájuk települtek.
Elméletét a történészek jelentős része nem fogadta el, viszont számos felvetését helytállónak minősítették. Régészeti és nyelvészeti adatokat felhasználva az 1960-as években felvetette, hogy az uráli őshazát az eurázsiai erdőövezet nyugati részein kell keresni. Az uráli alapnépességet az úgynevezett szvidéri kultúrából származtatta (ez egy lengyelországi faluról kapta nevét). Álláspontja szerint az egységes nyelvet beszélő, kis területről szétvándorló finnugor ősnép elmélete nehezen igazolható, így az "összekötő nyelv" elméletét támogatta: eszerint nem egy, hanem sok ősnyelv volt, és a nagy területen szétszórt, kis csoportok között egymás megértésére alakult ki egy összekötő "közös jellegű" nyelv.
László Gyula képzőművészként is kiemelkedőt alkotott, számos kortársát és barátját rajzolta le. Kiállításaival sikert aratott, és műveit is maga illusztrálta. Munkásságáért megkapta a Fitz József- díjat 1988-ban, három évvel később Széchenyi-díjban részesült, a Nagy Lajos-díjat és a Budapestért díjat 1993-ban vehette át. Életének 89. évében, 1998. június 17- én hunyt el Nagyváradon.
Olvasóink is emlékezhetnek rá, hiszen Marosvásárhelyen is előadást tartott a KZST meghívására, és egyik utolsó interjúját a Népújságnak adta.
Nagy Attila. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A 24-es honvéd gyalogezred emlékezete
Újból áll a székelyek Dávidja, a 24-es honvéd szobra, s őrködik felettünk. Pál Ferenc, a nagylelkű lokálpatrióta, a szegény sorsú székelyek támogatója, maga is 24-es, nemes adományából állított szobor méltóképpen tükrözi a magyar királyi brassói 24. honvéd gyalogezredbe és a brassói császári és királyi 2. gyalogezredbe Háromszékről bevonult ifjak elszántságát szülőföldjük megvédéséért. A Rétyi Nyírben elhangzott beszédek, felszólalások történelmi hátterét, a háborúban részt vett katonák megélte sorsok változatosságát számos dokumentum őrzi. Ezekből tallózunk az alábbiakban.
24-es baka volt Varga Nándor Lajos, a Sepsiszentgyörgyről elszármazott neves grafikus, a budapesti Képzőművészeti Főiskola grafikai szakosztályának tanára. A bevonulás utáni egyik levelében a honvédek hangulatáról, közérzetéről ír: ,,Szépen szól a, szépen szól a 24-es banda, székely bakák, 24-es bakák masíroznak rajta, masíroznak idegen országba, Olaszország gyászos határára. Ez a nóta járja széles e kaszárnyánkban, mikor bevonulnak a gyakorlatozás után, mely reggeli 5 órától 11-ig, délután 2-től 6-ig tart. Víg életünk van, csak nagyon is szokatlan, olyan, mint a torkon akadt csont, már kezd lecsúszni… De mindent meg kell tenni a honért: Dulce et decorum est pro Patria mori….” Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felavatták Márton Áron szobrát Budapesten
Felavatták Márton Áron egykori erdélyi katolikus püspök szobrát csütörtökön Budapest XII. kerületében, a nevét viselő téren.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy a püspök az emberi jogok melletti, a végsőkig való kiállás és az egyház iránti hűség szimbóluma, a „magyarság őrállója”. Úgy fogalmazott: amikor a két ellentétes jelű, de egygyökerű diktatúra semmibe vette az emberi jogokat, akkor Márton Áron kiállt az üldözöttek mellett; ezt tette 1944-ben, és ezért volt erkölcsi alapja arra, hogy kiálljon az üldözöttek mellett 1945 után. Hozzátette: az egyház- és nemzetüldöző rendszer mára a „történelem szemétdombján” van, míg az az által üldözöttek ott vannak a magyar nemzet „panteonjában”, vagy az egyház boldogjai és szentjei között. Kitért arra, hogy Márton Áron boldoggá avatása folyamatban van.
Semjén kiemelte: Márton Áron életművének tanulsága, hogy a kereszténység és a nemzet nem egymással szemben álló, hanem egymást erősítő valóság. Ha Szent István nem a kereszténységet választja, akkor ugyanúgy eltűnünk a történelemből, mint a hunok, az avarok, a besenyők. Márton Áron ott, a keleti végeken is tudta, hogy akkor van magyar megmaradás, ha hűségesek vagyunk a Szent István-i örökséghez – hangoztatta a miniszterelnök-helyettes.
Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy a hegyvidéki közterületek olyan személyiségek nevét viseljék, akik kiálltak a kirekesztés és a diktatúrák ellen, önfeláldozásukkal és kitartásukkal pedig például szolgálhatnak mindnyájunk számára. Ilyen volt Apor Vilmos, Kálló esperes, Nagy Jenő, Tartsay Vilmos és Mindszenty József is – mondta a fideszes politikus.
A csíkszentdomokosi születésű Márton Áront (1896–1980) 1938-ban szentelték püspökké, azt megelőzően a kolozsvári Szent Mihály-plébániát is vezette. A II. világháború idején a templom szószékéről állást foglalt a zsidók deportálása ellen. A kommunista rendszer éveiben a romániai magyarság jogaiért és az egyházat elnyomó politika ellen küzdött. Emiatt meghurcolták és börtönbe zárták, 1957 és 1967 között házi őrizetben volt egykori püspöki székhelyén, Gyulafehérváron. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 84. évében hunyt el. Temetési szertartását Lékai László bíboros, a magyar katolikus egyház akkori feje vezette. A csütörtökön felavatott szobor alkotója Kontur András kerületi szobrászművész, aki 2002-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
MTI
Erdély.ma

Ótelek neves szülöttére emlékezett
Kothay Nándor (1921–2000) óteleki származású szobrászművészre emlékezett a falu apraja-nagyja a község Művelődési Házának nagytermében vasárnap este a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. 
Bár maga az alkotó csupán gyermekkorát töltötte a településen, nagyszülei és szülei révén máig vannak őt számon tartó földijei a Béga mentén és a Temesközben. A temesvári kőműves inasiskoláját követően a művészi pályára vágyó fiatal Magyarországra szökött, de ott csak a második világháború és négy év orosz hadifogság és kényszermunka után végezhette el a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakát Budapesten. Erről a küzdelmes életútról és az 1953–1990 között kibontakozó művészpályáról Mihály Árpád szobrászművész tartott vetített képes előadást. Az alkotót jól ismerő pályatárs „Agyagból asszonyt... kőből katonát, fémből figurát” című ismertető füzetében is népszerűsítette Kothay Nándor alkotásait: térszobrait és kőből faragott portréit. Ez a nyomtatvány alapját képezi egy most készülő, nagyobb terjedelmű könyvnek.
Az előadásból a közönség ízelítőt kapott Kothay Nándor „közérthető és természetelvű” alkotóművészetéből. Megcsodálhatta az aradi tizenhármak egyikének, Dessewffy Arisztid honvédtábornoknak margonyai (Szlovákia) sírjára készített szép domborművét, Petőfi Sándor, Béres Ferenc, Mihály Árpád, Kaffka Margit portréját (amit e témában a legszebb műnek tartanak), több egészalakos szobrát: A didergőt, A pályamunkást, A táncoló Afrikát.
A rendezvényt kezdeményező szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület és a helyi polgármester távlati terveket is szövögetnek. Kothay Nándor térszobrainak, portréinak, felkutatásra váró szép kisplasztikáinak fotóiból állandó kiállítást létesítenek Óteleken, emlékszobát, amely újabb emlékező és köztudatformáló rendezvények ihletője lehetne.
Valami reményteljes dolog elindult Óteleken, s az eseményt követő kötetlen beszélgetések során újabb rendezvények lehetőségei körvonalazódtak.
Szekernyés Irén
Nyugati Jelen (Arad)

Tehetségprogram indul erdélyi diákok részvételével
Erdélyiek számára is hozzáférhető többéves tehetséggondozó program indul a pályakezdő magyar képzőművészek támogatására, a kezdeményezés főbb elemei között kiállítás és ösztöndíj-lehetőség is szerepel.
Az UniCredit Bank tehetségprogramjának egyik fő célja felélénkíteni a kortárs magyar műtárgypiacot, ennek elősegítésére dolgoztuk ki a többszintű tehetséggondozó programot – közölte a pénzintézet az MTI-vel. A bank a projekt során egyrészt bemutatja, másrészt fiatal tehetségek alkotásaival bővíteni kívánja meglévő műgyűjteményét, amelyet Magyarország határain túl többnyelvű katalógusa segítségével népszerűsít.
A fiatal képzőművészeket támogató program indító eseményeként 2012. február 14. és 28. között kiállítást és vásárt rendeznek a budapesti Kieselbach Galériában, ahol a nagyközönség is megtekintheti a gyűjtemény legszebb darabjait, valamint a bank műtárgygyűjteményéről szóló kiadványt. A bemutatott alkotások közül néhány tárgy megvásárlását is lehetővé teszik az érdeklődők számára.
A kiállítás megnyitóján közzéteszik a pénzintézet Tehetségprogram a magyar kortárs művészetért elnevezésű ösztöndíjpályázat részletes felhívását, amely három ifjú alkotó számára féléves ösztöndíj-lehetőséget kínál, további tíz fiatal tehetség pedig egyszeri támogatásban részesül képvásárlás formájában. A programra a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Budapesti Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Kolozsvári Művészeti Egyetem hallgatói, , illetve az ott végzett 23–33 év közötti fiatalok jelentkezhetnek.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Klasszikus Szent György-szobor Sepsiszentgyörgynek
Sepsiszentgyörgy védőszentjének, Sárkányölő Szent Györgynek klasszikus szobrát avatták fel hétvégén a város főterén.
Sepsiszentgyörgy védőszentjének, Sárkányölő Szent Györgynek klasszikus szobrát avatták fel hétvégén a város főterén. A szombat esti szoboravató után a több száz érdeklődő megtekinthette az alkotás folyamatát bemutató filmet is.
Sepsiszentgyörgy település első írásbeli említése 1332-ből származik, és nem sokkal ezután, 1373-ban a Kolozsvári testvérek, Márton és György elkészítették a Sárkányölő Szent György-szobor eredetijét, amely Prágában található, egy másolata pedig a kolozsvári Farkas utcában áll, a református templom bejáratánál. Egy ezzel azonos másolatot állítottak ki most Sepsiszentgyörgy főterén.
Antal Árpád polgármester köszöntőjében elmondta: a szoboravatással régi adósságot törlesztettek a város védőszentje, Szent György lovag felé, és azon polgárok irányába is, akik úgy gondolták, hogy a már meglévő modern szobor mellett szükség van egy klasszikusra is. A városvezetés – képzőművészekkel egyeztetve – arra a következtetésre jutott, hogy a Kolozsvári testvérpár Szent György-szobra a legismertebb. A másolat elkészítésével a budapesti képzőművészeti egyetemet bízták meg; a szoborállítás teljes költségvetése 110 ezer lej volt, ebből 50 ezer lejt állt az önkormányzat, a többit támogatásokból fedezték. Antal Árpád szerint az elmúlt évszázadok során a székelyek folyamatosan egyik kezükkel építették a városaikat és falvaikat, másik kezükkel harcoltak azok ellen, akik megpróbálták elvenni a szülőföldet.
Ez ma is így van, és a szobor kifejezi ezt az állapotot. „A harc a sárkánnyal az a harc, amit naponta megvívunk, hogy a mienk maradjon Székelyföld” – mondta a polgármester, aki arra biztatta a sepsiszentgyörgyieket, hogy legyenek büszkék a szoborra, és érezzék magukat biztonságban. Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta: valahányszor Kolozsvárra látogat, két szobrot néz meg: a fenségesen monumentális Mátyás-szobrot, és ezt a kisebb gyönyörűséget, a Szent György-szobor 1904-ben leleplezett másolatát, és ezekből merít erőt képzőművészként és erdélyi magyarként is. Vargha Mihály rámutatott: Sárkányölő Szent György szobra 1373-ban mérföldkő volt a világ művészettörténetében, hiszen ez Európa első teljes alakos bronz lovasszobra. Lestyán-Goda János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékének tanára vetítőképes előadásban ismertette a szobor készítésének folyamatát, és elmondta: fantasztikus lehetett a Kolozsvári testvérek tudása, hiszen ők 700 évvel ezelőtt egy darabból öntötték ki a bronzszobrot, amelynek másolatát ők most 54 darabból állították össze.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Felajánlások a közgyűjteménynek
Érkeznek az adományok és a felajánlások a tervezett sepsiszentgyörgyi kortárs képzőművészeti közgyűjtemény számára.
Amint arról beszámoltunk, Pallosch Jutta Stuttgartban élő kolozsvári származású festőművész húsz művét adományozta a képtárnak. Azóta Abódi Nagy Béla három Tóth László-alkotást adományozott, Kőnig Frigyes, a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora pedig szintén felajánlott egy festményt. Véső Ágoston, a Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület elnöke gyűjteményükből felajánlott tíz alkotást; Vetró András kolozsvári szobrászművész felajánlotta apja, Vetró Artúr hagyatékát; Kántor Lajos Kolozsvárról a Korunk Stúdió Galéria gyűjteményéből ajánlott fel alkotásokat. Júniusban Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a szükséges konzultációk lefolytatását követően összeállítja a tervezett kortárs képzőművészeti közgyűjtemény szakmai kuratóriumát, ugyanakkor összehívja az erdélyi magyar képzőművészeti galériák képviselőit a tervezett galériahálózat együttműködési elveinek kidolgozása érdekében. Vargha Mihály az elmúlt napokban a közgyűjteményről és a galériahálózatról Székely Istvánnal, az RMDSZ főtitkárhelyettesével, a Kulturális Autonómiatanács (KAT) elnökével is tárgyalt, aki biztosította, hogy a politikum minden rendelkezésre álló eszközével támogatja a tervek megvalósítását. A tervezett közgyűjtemény alapja a kezdeményezők szerint a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár gyűjteménye lehet, de felvásárolnák a már elhunyt erdélyi képzőművészek hagyatékát is.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

In memoriam Vetro Artur
Vetro Artur (1919–1992) emlékkiállítás nyílik szeptember 10-én, hétfőn délután 5 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. A közülünk húsz esztendővel ezelőtt, 1992-ben elköltözött kolozsvári szobrászművész hagyatékából életművének jelentős alkotásait láthatja a közönség: klasszikus ízlésű portrészobrokat, domborműveket, ezek mellett pedig modern felfogású szénrajzokat és pasztelleket. Vetro Artur annak a művészgenerációnak a tagja, amely a második világháború után szerepet vállalt Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet létrehozásában, s amely később a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is sok fiatal művészt avatott be a mesterség titkaiba, hogy aztán művésszé válásukat is szakavatottan írányítsa.
Emlékeztető: Vetro Artur (Temesvár, 1919. augusztus 30.–Kolozsvár, 1992. február 25.) szobrászművész 1938-1944 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1948-1982 között Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet, illetve a Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékének tanára volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Népnevelőnek avattak szobrot Magyarfaluban
Budau Linának, a csángóföldi magyar oktatási program helyi nevelőjének avattak szobrot augusztus 4-én, vasárnap délután a Bákó melletti, 1500 lelkes Magyarfaluban.
Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába, majd a falu összes, magyar órára járó gyerekét és fiatalját tanította. Órarend szerinti foglalkozásokon tanított éneket és táncot, emellett számos, a helyi szokásokat bemutató előadást szervezett. Munkájának legfontosabb vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek.
„Született népművelő, tanító, értékmentő és értékteremtő volt Budau Lina asszony, akinek az emléke előtt ma fejet hajtunk. A közösség iránta érzett megbecsülését jelzi ez az ünnepség. Ez a közösség szereti szülőfaluját, szeretnek itt lenni, hiszen minden, ami őket körülveszi, a kezük munkája, ők építették" – mondta az avatóünnepségen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök rámutatva: „Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak". A szövetségi elnök elismerte, hogy egy ilyen térségben néha nagyon nehéz lehet magyarnak megmaradni, de hozzátette: ezt a szigetet csak az ott élő közösség tudja megtartani.
Az RMDSZ elnöke a szövetség támogatásáról biztosította a helyi közösséget. Budau Lina szobrának felállítását az egri Molnár László és családja kezdeményezte, akik a magyarfalusi csángó közösség régi támogatói. A szobor alkotója Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem volt rektor-helyettese.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Szigetek a csángó közösségek Moldvában – Kelemen Hunor szövetségi elnök Magyarfaluban
„Egy ismeretlen tengerben olyan szigetek a csángó magyar közösségek, ahol megállhatunk, megpihenhetünk. Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap délután Magyarfaluban. A Bákó melletti, 1500 lelket számláló faluban a közösség apraja-nagyja összegyűlt, hogy Budau Linára emlékezzen. Budau Lina 2007-ben a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló programjának a szolgálatába állt, majd a falu összes, magyar órára járó gyerekét és fiatalját tanította. Órarend szerinti foglalkozásokon tanított éneket és táncot, a helyi szokásokat bemutató előadásokat szervezett. Munkájának legfontosabb vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek.
„Született népművelő, tanító, értékmentő és értékteremtő volt Budau Lina asszony, akinek az emléke előtt ma fejet hajtunk. A közösség iránta érzett megbecsülését jelzi ez az ünnepség. Ez a közösség szereti szülőfaluját, szeretnek itt lenni, hiszen minden, ami őket körülveszi, a kezük munkája, ők építették. Tudjuk, hogy itt, ezen a szigeten néha nagyon nehéz magyarnak megmaradni, de azt is tudjuk, hogy ezt a szigetet csak az itt élő közösség tudja megtartani. Természetesen minden külső segítségre szükség van, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására mindig számíthatnak, ám a magyarfalusi emberek bátorságán, kitartásán, akaratán múlik a közösség megmaradása” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke a Budau Lina emlékére állított szobor avatási ünnepségén.
A szobor alkotója Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem volt rektor-helyettese. Budau Lina szobrának felállítását az egri Molnár László és családja kezdeményezte, akik a magyarfalusi csángó közösség régi barátai és támogatói.
Kelemen Hunor szövetségi elnök Pogár Lászlóval, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnökének vezetésével megtekintette az épülő, magyarfalusi közösségi házat, illetve a lábniki Magyar Házat, amelynek a kertjében most épül a gyerektábor. Mindkét intézményt támogatja az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.
kms.mtva.hu/hir

Képzőművészeti gyűjtemény anyagából nyílt tárlat Udvarhelyen
Nagy érdeklődés övezte a Józsa János-féle képzőművészeti gyűjtemény bemutatkozó kiállításának megnyitóját a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban csütörtök este.
Józsa János gyűjteménye – a keramikus több mint ötven esztendeje gyűjt festményeket, grafikákat – ha a képzőművészek életművének nem is a legemlékezetesebb darabjait tartalmazza, de mindenképp jelentős, hiszen egy évszázad művészettörténeti keresztmetszetét nyújtja. A másfélszáz darabot számláló kollekció azzal a megfontolással került a korondi Firtos Közművelődési Egylet gondozásába, hogy egyben maradjon, öregbítse a község hírnevét, és emlékeztessen az adományozóra.
A gyűjteményben olyan neves erdélyi művészek munkái láthatóak, mint Incze János Dés, Csók István, Nagy Imre, Barcsay Jenő, Imets László, Bene József, Agricola Lídia, Maszelka János, Tibor Ernő, Ipó László, Kusztos Endre, Ziffer Sándor, Páll Lajos, Bordy András. A művészek egy része a nagybányai festőiskolát képviseli, többen az erdélyi szürrealizmus követői voltak, illetve a marosvásárhelyi és kolozsvári iskolák neveltjei, akik évtizedeken át meghatározói voltak a hazai képzőművészeti életnek.
A szovátai Kusztos Endre egyike azon élő képzőművészeknek, akiknek munkái helyet kapnak a gyűjteményben. Az 1925-ben született alkotó hosszú pályafutása alatt igen sok országban megfordult, rengeteg hatás érte, ám szénrajzaiban a mai napig Nagy István hatását vélik felismerni a művészettörténészek, illetve vegyes technikáival készült munkáin a sóvidéki tájhoz való ragaszkodás érhető tetten.
Akárcsak a Páll Lajos munkássága, Kusztos Endre művészete is a szülőföldhöz kötődik. Barcsay Jenő (1900-1988) – bár régi erdélyi nemesi családból származik – fiatalon Szentendrére került, s a Duna-melléki, több szempontból is valóban festőinek nevezhető kisvárosban és a Magyar Képzőművészeti Főiskolán alkotott maradandót, művei a legnagyobbak közé emelik: az általa szerkesztett művészeti anatómia megkerülhetetlen minden képzőművész szakos hallgató számára.
Nagy Imre (1893-1977), Ziffer Sándor (1880-1962), Bene József (1903-1986) művészete szintén jelentős Székelyföld vonatkozásában, Maszelka János tíz éve lezárult pályája, Ipó László (1911-1991) festői világa ugyancsak az udvarhelyszéki univerzumot értelmezi.
A hazai és külföldi aukciókon ezen művészek munkáit több ezer eurós áron bocsájtják árverésre, s a képek olykor a vártnál is magasabb áron találnak gazdára. Józsa János gyűjteménye tehát nem csak eszmei értéket képvisel, hanem jókora összeget érhet. A keramikus nagy érdeme, hogy művészettörténész, képzőművész barátai révén nagy tájékozottságra tett szert műértőként.
A múlt nyáron A. Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész-restaurátor átnézte az anyagot és nem talált hamisítványt a gyűjteményben. A mostani kiállítás kapcsán azonban Veres Péter, a Haáz Rezső Múzeum művészettörténésze fenntartással szemlélt egy-két alkotást.
Ennek ellenére nem befolyásolja a gyűjtő és adományozó érdemeit, hogy nem a legértékesebbnek tartott darabokról van szó, hanem inkább korai vagy kevésbé ismert munkákról, amelyek soha nem kerültek a nagyközönség elé vagy katalógusokba. Mint elhangzott, Józsa János adománya ettől függetlenül a legjelentősebb és legnagyobb gesztusnak tekinthető az utóbbi évtizedek hazai magyar művészeti életében. A kiállítás négy héten át tekinthető meg az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum főépületében.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár),

Felfedni a természet szépségét – Ötven éve hunyt el Szopos Sándor festőművész
„Méltóképpen ápolja az utókor nagyapám emlékét, akinek műveiből több gyűjteményes kiállítást is szerveztek” – mondta el a Krónikának Borbély Gyöngyi, az 50 éve Kolozsváron elhunyt, csíkszeredai születésű Szopos Sándor grafikus, festőművész unokája.
Mint kifejtette, szeretette volna, ha az alkotó különböző múzeumokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Budapesten – található munkáiból gyűjteményes kiállítást is létre lehetett volna hozni az évforduló alkalmából, viszont az alkotások öszszegyűjtése és szállítása sokba kerülne, így sajnos nem valósulhat meg a terv.
Borbély Gyöngyi azt is elmondta, hogy Szopos Sándor emlékére – aki többek közt a kolozsvári Farkas utca 4. szám alatt is alkotott – az épület falán emléktáblát tervez állítani a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság.
„Nagyapám sírját a Házsongárdi temetőben műemlékké nyilvánították a Gergely Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak köszönhetően. Amikor Szopos Sándor meghalt, díszsírhelyet utalt ki az állam neki és feleségének, a kegyhely viszont már műemlék is, és ennek nagyon örülünk” – tette hozzá a festő unokája.
A realista-idealista művész
„Realista-idealista művész, akárcsak Munkácsy vagy Ferenczy Károly. Nem törődött a jelenkor divatos művészeti megnyilvánulásaival, nem hódolt semmilyen befolyásnak, csak azt festette, amit érzett, látott vagy szívvel felfogott. Művészi hitvallása: felfedni a természet jelenségeinek szépségét az ember előtt. Őszintén és átérezve ábrázolta az embert” – írta a festőről Piskolti Gábor az 1969-ben Marosvásárhelyen szervezett gyűjteményes emlékkiállítás katalógusában.
A székely nemesi származású Szopos Sándor 1881. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte 1900-ban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904-ben rajztanári oklevelet szerzett, ahol Székely Bertalan, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Révész Imre voltak a mesterei.
1905-től Ditróban, Gyergyószentmiklóson tanított. Első önálló kiállítását 1911-ben szervezték Gyergyószentmiklóson. Ebben az időben ismerkedett meg a Békási-szorosban és Gyilkos-tó környékén dolgozó Nagy Istvánnal, akinek szülőföldet ábrázoló festészete mély benyomást tett rá.
1913-ban a nagybányai festőiskolában Réti István irányításával dolgozott, majd 1915-től a dési Állami Főgimnázium rajztanára volt, ott-tartózkodása alatt festőiskolát vezetett. Képzőművészeti írásai jelentek meg a korabeli napilapokban, folyóiratokban, többek között A Hirnök, a Pásztortűz, a Kolozsvári Szemle, az Ellenzék közölte cikkeit.
Erdély több múzeumában is őrzik a hagyatékot
Szopos Sándor 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében is. Az összefogás szép példájaként az 1929-es sepsiszentgyörgyi székely tárlaton Nagy Imrével közösen, támogatásként felajánlott festményeikkel segítették a csíkdelnei Szent János-templom restaurálását.
1934-ben véglegesen Kolozsváron telepedett le, a Piarista Főgimnáziumban, a Marianum polgári iskola tanárképzőjében, az Unitárius Kollégiumban és Tanítóképző Intézetben tanított. 1935-től Tóth Istvánnal közösen festőiskolájuk működött az Unitárius Kollégiumban. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, majd a Madéfalvi veszedelem című festményéért megkapta az Esterházy Pál-díjat.
1942-ben Lármafát gyújtó csíki székelyek című festményével a Lotz Károly-aranyérmet nyerte el. 1946 és 1953 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára volt, 1952-ben Nagy Alberttel és Fülöp Antal Andorral a kolozsvári képtár festményeit restaurálta. 1954. december 24-én 73 éves korában hunyt el.
Hagyatékából 22 olajfestmény a Csíki Székely Múzeumban található, 53 grafikai és festészeti alkotás a marosvásárhelyi képtárba került, munkáit őrzik még a kolozsvári és budapesti múzeumok. Tavaly februárban állították ki Önarckép című, nemrég restaurált festményét a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)

Amikor a lelkek összeérnek (Karácsony)
Ütő Gusztáv újrakezdő ember. E tálentumára a Munkácsy Mihály-díjas, öt gyermekes képzőművész hétköznapjaiban is gyakran alapoz, nap mint nap meg kell próbálnia egyensúlyt teremteni családapai, tanári és alkotói feladatai, szerepei között. Hatvanadik születésnapja felé araszolva elégedetten állítja, apróságai enyhítenek szomorúságon és bánaton, vidámabb az élet, ha sok a gyermek; ők nem- csak karácsonykor, hanem az év minden napján éltető örömforrást jelentenek.
Árkosi hamuban sült pogácsa Apa nélkül nőtt fel, az a fajta megnyugvás hiányozhatott gyermekkorából, amit most legkisebb fia érez akkor, amikor óvodába menet megfogja a kezét. Örmény gyökerű, elrománosodott désaknai édesapja egy, másfél éves korában „eltűnt” életéből – emlékezik vissza Ütő Gusztáv. Sepsiszentgyörgyön született 1958-ban, Árkoson nevelkedett, és unitárius vallására – noha templomba csak ritkán járó istenhívő – kisdiák kora óta büszke. Gyermekkorában az a mondás járta, „Árkoson még a pap is unitárius”, jóllehet, más felekezetűek is éltek a faluban. A családban főleg nők vették körül, a férfi, akire leginkább felnézett, s valamiképpen apját is pótolta, dédnagyapja, Ütő Sándor. Kilencvenkét esztendős korában, 1966-ban hunyt el, szavait nagyra tartó dédunokája pedig nagyon hálás a sorsnak azért, hogy nyolc évig mellette lehetett. A rendtartó székely falu világából érkezett dédnagyapja nemcsak apját pótolta,  példakép számára.
Ötgyermekes családapaként – Bence (1987-ben született), Zselyke (1989), Elek (2004), Zente Zolta (2009) és Borbála Katalin (2013) – próbálja mindazt megadni gyermekeinek, amit ő apjától nem kaphatott meg. Nagyon meginoghat egy gyermek, véli, ha nincs biztonságérzete, az a legbiztonságosabb, ha mind az anyja, mind az apja ott van mellette; saját tapasztalatból tudja, ha egyikük hiányzik, lelkében nyoma marad. Miután az első feleségétől különvált, két, serdülő gyermeküket évekig egyedül nevelte Sepsiszentgyörgyön, aztán Zselyke lánya édesanyját követve Magyarországra költözött, ám Bence fia továbbra is vele maradt. Ütő Gusztáv számára azóta is állandó „belső ösztönös vágy”, hogy otthonában karácsonykor mind az öt gyermeke együtt legyen. Jól emlékszik válása utáni első karácsonyára: 2001-ben szenteste hárman ültek a fenyőfa körül: lánya, fia és ő. Erőteljes összetartozási élménye volt, miközben az apró karácsonyfán egy szál gyertya égett, s egyetlen dísz árválkodott rajta. Az a karácsony lezárt egy folyamatot, és ebben a végben ő az újrakezdés esélyét látta. Ütő Gusztáv azóta is rendületlenül beszél elkeseredett barátainak, tanítványainak az újrakezdés jelentőségéről, egy képzőművész számára különösen fontos, hogy maradjon energiája az újbóli nekifutamodásra, mert csak „számos kudarc után jön némi sikerélmény”. Egyensúlyt teremteni
Második feleségével, Kingával 2002 óta élnek együtt. Miután megszületett első közös gyermekük, Elek, Ütő Gusztáv arra gondolt, középiskolai tanárként nehezen tud szeretteinek megfelelő életkörülményeket biztosítani, ezért 2005-ben budapesti doktori képzésre felvételizett, hogy dolgozhasson felsőoktatási intézményben is. Többszöri felkérés után a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen kezdett tanítani, 2007 óta ingázik Váradra, havonta kétszer ül vonatra, hogy szerda reggeltől péntek estig oktathasson. Emellett középiskolai tanár a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, olyan pedagógus, aki az oktatást „szakmai szintnek”, vagyis hivatásnak tekinti.  Rajzkört vezet a Míves Házban, hozzátartozóinak e munkák révén biztosít jó megélhetést, de azt is tudja, egy családban legfontosabb a lelki kapcsolat. Számos művészeti és közéleti feladatot vállalt, ám felesége bátorítására ötvenéves kora után átértékelte ezt, és egyre gyakrabban mond nemet a felkérésekre.
Három gyermeküket Kinga otthon dolgozva neveli, azt tartja, „vagy a munka, vagy a gyermek”. Ő ez utóbbit választotta, inkább „esti műszakban” varrja alkotásait, tudatosan kevesebbet. Húsz évvel fiatalabb férjénél, számára a nagy család természetessé vált, összenőttek. Egykor öt gyermekről álmodott – hármat szült és kettőt „kapott ajándékba”. Varrásra született, meséli, e technikával játékokat, zöldségeket, gyümölcsöket készít, foltvarrással foglalkozik, ezt szeretné tenni a jövőben is. Év végére nagyon felhalmozódik minden, idén először kellett három apróságról gondoskodnia, ez kimerítette, így sok tennivalója miatt úgy érzi, náluk a karácsony igen „sűrű”. Noha ifjú egykeként Ütő Gusztáv még azt hitte, egy utód elég, most már úgy érzi, öt gyermeke egyre nagyobb elégtételt jelent, születésükkel egy-egy „újabb lélek került a családba”. Bár testvérek és erős lelki kapcsolat alakult ki közöttük, öten ötfélék, ám „mindenik egyformán szeretnivaló”. Örömforrásként tekint gyermekeire és sokasodó apai feladataira, s bár azt mondják, dombvidéken messze gurul az alma a fájától, sokoldalú színművész fia újabban plakátkészítési stílusával lepi meg, s megerősíti abban, hogy minden gyermeket arra kell bátorítani, tegye, ami neki jó, a szülőnek nem szabad ráerőltetnie saját akaratát.
Zselyke lánya két kis gyermekével bővítette a nagy családot, így Ütő Gusztáv kétunokás nagyapa. Sokat derülnek azon, hogy egyik unokája nagyobb, mint legkisebb lánya, ezt úgy emlegeti, hogy „Borika, az unokám nagynénje, két évvel kisebb, mint Zenkő unokám”. Ennek így kellett történnie, teszi hozzá, ennek is szerepe van családjukban, és nagy öröm, hogy néha az unokák a gyermekeivel együtt hancúrozhatnak.
Hétköznapjai állandó egyensúlyteremtési kísérletről is szólnak: Ütő Gusztáv családapai, oktatói és alkotói szerepének akar legjobb tudása szerint megfelelni úgy, hogy egyik se menjen a másik rovására. Nehéz feladat, maga is elismeri, ritkán sikerül, véget nem érő, örök vívódással járó próbálkozás. És e folyamatos törekvés közben beismeri, az egyensúlytalansági állapot is természetes, emberi. Akkor is próbál gyermekeivel foglalkozni – „legózni” –, amikor szombat reggel kimerülten, „félapaként” hazaérkezik Váradról, s amikor csak teheti, esténként mesét olvas nekik, mert reakciójuk, szeretetteljes kisugárzásuk sok mindenre gyógyír. Doktori értekezését nyolc évig írta, ezalatt kevesebbet játszott gyermekeivel, másrészt többet olvashatott és árnyaltabban fogalmazhatott; Adalékok az akcióművészet történetéhez Erdélyben és Székelyföldön című munkáját 2013-ban védte meg a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Nem nyugtalanítja, hogy míg a kicsikkel törődik, nem festhet – egy éve készített egy monumentális olajképet –, mert úgy véli, a Jóisten lehetőséget teremt arra, hogy a fontos, súlyos mondanivalójú alkotások ilyen körülmények között is megszülethessenek, s ez a szelekció jót tesz művészetének. Életkörülményeikkel, három szobás, negyedik emeleti tömbházlakásukkal elégedett, mint mondja, nincsenek nagy terveik, nem akarnak házat építeni, mert saját tapasztalatból tudja, hogy a kényszeredett téglarakás elidegeníti egymástól az embereket.
Ütő Gusztáv harcos alkotó, akcióival alaposan kiveszi részét a székelyföldi autonómiaküzdelemből. Az öntörvényű művész dédnagyapja önrendelkezésre alapuló életszemléletére is hivatkozva ugyanis elvárja, hogy közösségét ne vezessék orránál fogva. A székelységet megilleti az autonómia, ezért Autonómia és Székelyföld – általa műalkotásnak tekintett – tábláit magasba emelve bátorítja polgártársait, ki kell harcolnunk az önrendelkezést.
Az ötvenhat esztendős, egyebek mellett Munkácsy Mihály-díjjal is elismert képzőművész most az összegzés időszakát éli. Több mint félezer eddigi performanszának dokumentumait rendszerezi, műleírásait végzi, azok kétharmadát külföldön (Ja­pánban, Mexikóban, Kanadában, az Egyesült Államokban stb.) mutatta be „kulturális diplomataként, Székelyföld küldötteként”. Amikor véget ér körülötte a nyüzsgés, éjszakánként ír, napközben rohan a tördelőszerkesztőhöz. Néhány hiánypótló kötet kiadását tervezi, hamarosan megjelenik az Autonómia Anatómia tárlat katalógusa és Akcióművészet Székelyföldön című könyve, utóbbin évek óta dolgozik. Elég lenne egy mosoly
Nem örül annak, hogy a karácsony „a huszadik századi átvett szokások szerint az ajándékozásban merül ki”, Ütő Gusztáv ilyenkor inkább a lelki békére, Krisztus születésére gondol. Úgy látja, ünnep előtt  feszült ajándékvásárlási láz rabolja el az emberek idejét, csak arra összpontosítanak, hogy kinek mit vegyenek. „Teljesen eltereli a figyelmet karácsony lényegéről ez az ajándékozási divat, közben elég lenne egy mosoly, egy érintés, egy simogatás; de elkövetjük azt a hibát, hogy  gyermekeinket hozzászoktatjuk ahhoz, hogy évről évre nagyobb ajándékot kapnak. És az ajándék már nem lelki és szellemi, hanem anyagi eredetű.” Advent idején, számítógépesgrafika-órákon a Plugor Sándor Művészeti Líceumban karácsonyi képeslapot, üdvözlőlapot, plakáttervet készíttet diákjaival, és ilyenkor hangsúlyozza, hogy a munkákon ne jelenjék meg a kereskedelem, az ajándék, hanem azt kéri, a plakát a szeretet ünnepéről, Jézus Krisztus születéséről szóljon. – Nálunk ilyenszerűen alakul karácsony – összegez –: próbálunk hangulatot teremteni, már napokkal, hetekkel azelőtt karácsonyi dalokat hallgatunk. Izgalommal várjuk a fényt, hiszen a karácsony – amikor leghosszabbak az éjszakák – a fény ünnepe; valójában mi kellene egymás fényei legyünk, nem pedig pénzért vásárolt csillogásnak, fizikai vágyakat kielégítő ajándéknak kellene örülni. Ütő Gusztávék ezekre összpontosítva igye­keznek mind a két iránynak megfelelni: a gyermekek elvárják, hogy legyen ajándék, azt is kipuhatolják, mit szeretnének, és az angyal azt elhozza, de figyelnek a hangulat megteremtésére, füstölővel, gyertyaillattal, a csillagszóró különös, enyhén csípős szagával. Gyermekkorából emlékszik csillagszóróra, nagyon felemelő volt azt nézni, illatát érezni, másnap reggel felébredve látni a feldíszített fát; akkoriban még kevés volt a vásárolt dísz, inkább az arany és ezüst színűre festett dióból volt több, dédnagyanyja apró süteményeket készített, azokat aggatták fel cérnával a karácsonyfára... Szerinte jó lenne karácsonykor is egyensúlyt teremteni valahogy lélek és szellem, illetve tárgyi és anyagias vágyak között, de ez nem mindig sikerül.
Idős édesanyja is velük tölti a karácsonyt, amennyien csak tudnak, összegyűlnek a családból, ilyenkor „a lelkek összeérnek”. A szeretet ünnepén Ütő Gusztáv örül, hogy jelen lehet négy gyermeke, de bántja, hogy távol marad az ötödik, Zselyke lánya. Mást nem tehet, felhívja, váltanak néhány szót. „Hiányérzethez hasonló ez, jó lenne együtt látni, megölelni őket, gyermekeim szemébe nézni, ez lenne a tekintetek érintkezése”... De nem adja fel: bízik benne, hogy egyszer, jövőre vagy azután ez is sikerül; hiszi, hogy eljön az a pillanat, amikor együtt lesz az egész család, készítenek majd egy közös fényképet, különös, tömeges szelfihez hasonlót, hogy ne csak arra emlékeztessen, „vidámabb az élet, ha sok a gyermek”, hanem arra is, volt egy karácsony, amikor mindannyian együtt énekelhették a Mennyből az angyalt...
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Gross Arnold erdélyi származású festőművész, grafikus
Életének 86. évében január 22-én, csütörtökön Budapesten meghalt Gross Arnold erdélyi származású, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze – tájékoztatta az MTI-t pénteken a művész családja.
Tordán született, családja a II. világháború vége felé költözött Nagyváradra, Gross innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Érettségi nélkül felvették az Iparművészeti Főiskolára.
1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt szerzett diplomát. A főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir művészete is.
Festőnek készült, majd tanulmányozta Rembrandt és Dürer rézkarcait, maga is ilyeneket kezdett készíteni. Folyamatosan dolgozott a rézkarc műfaj teljes megújításán, hogy a korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, de mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó alkotások váltsák fel.
Művein egyetlen apró négyzetmilliméter sem maradhatott szabadon, minden helyet sajátos tündérvilágának városai és lakói, apró lényei, virágai, fái, csodanövényei népesítik be.
Nem titkoltan is mesevilágot ábrázolt, hiszen ars poeticája szerint annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni.
Több egyéni kiállítása volt Magyarországon, de neve a külföldi közönség körében is ismerősen cseng, hiszen többször állított ki Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben. 1966-ban és 1968-ban a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálén nemzetközi első díjat kapott, képeit megvásárolta a varsói múzeum.
Munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Nagyméretű kompozíciói közül a Művészek kertje a Hotel Duna Intercontinentalban, a Kertvárosi álom pedig a Buda Penta Hotelben található. Könyvei is nagy sikert arattak; az Adamis Annával közösen készített Versek és képeket, valamint az 1985-ben megjelent Gross Arnold emlékkönyve szinte pillanatok alatt elfogyott a boltokból.
Utolsó kiállítása 2014 februárjában nyílt meg a budapesti Cultiris Galériában, szeptemberben a XI. kerületi Bartók Béla úton önálló bemutatóhelyet, Gross Arnold Galériát avattak a tiszteletére. A nemzet művésze díjjal tavaly kitüntetett alkotó temetéséről később intézkednek.
Gross Arnold (Torda, 1929. november 25. – Budapest, 2015. január 22.)
Székelyhon.ro

Elhunyt Cs. Erdős Tibor festőművész
Életének 101. évében elhunyt Cs. Erdős Tibor, a 20. századi magyar festészet kimagasló alakja – közölte a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal ma reggel az MTI-vel.
Cs. Erdős Tibor Berettyóújfaluban született, a trianoni döntés után családjával Nagyváradra költözött. Vasesztergályos szakmát tanult, majd 1939-1940-ben a brassói repülőgyárban dolgozott. 1945-ben elvégezte a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát, ahol többek között Szőnyi István, valamint Aba-Novák Vilmos növendéke volt. 1945-1959 között alapító tagja és tanára volt a nagyváradi képzőművészeti iskolának, majd a kolozsvári Magyar Képzőművészeti Főiskolának, a mai Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem elődjének. 1959 és 1974 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető díszlettervezőjeként dolgozott.
Cs. Erdős Tibor állandó résztvevője volt a romániai hivatalos tárlatoknak és több külföldi kiállításon is bemutatta képeit. Munkáit hazai és magyarországi múzeumokban őrzik. Művei közül kiemelkedőek murális alkotásai és portréi.
A festőművész pályafutása során számos díjat és kitüntetést vehetett át. Megkapta a Nagybányai Ünnepi Hét festménypályázatának II. díját (1943), az Erdélyi Hivatalos Szalon díját (1947), Románia Lovagkeresztjét (2002) és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (2007) is, 2011 óta Berettyóújfalu díszpolgára volt.
Cs. Erdős Tibor /Berettyóújfalu, 1914. febr. 27 – Berettyóújfalu, 2015. febr. 11./
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató: Akcióművészet Székelyföldön
Április 13-án, hétfőn 18 órától a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (Olt utca, 2. szám) bemutatják Ütő Gusztáv Akcióművészet Székelyföldön című könyvét. A kötetet Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője méltatja. 
A Sepsiszentgyörgy Kiadó legújabb kötete a hazai akcióművészet hézagos művészettörténeti feldolgozottsága miatt is jelentős, a szerző felvállaltan a hiányosságok pótolása és adalékok kibővítése mellett e művészeti ág jobb ismertségéhez szeretne hozzájárulni. Ütő Gusztáv az elmúlt évtizedekben személyesen is követte a cselekményművészet erdélyi vonatkozásait, alkotóként és szervezőként is fontos részletekkel gazdagította az akcióművészet erdélyi és székelyföldi történetét. Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas sepsiszentgyörgyi képzőművész, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, a képzőművészet tanszék rajz, színtan és térábrázoló rendszerek tanára, tudományos titkára. Doktori disszertációját Adalékok az akcióművészet történetéhez Erdélyben és Székelyföldön címmel a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen írta. Erdélyben jelentős akcióművészeti események szervezője és szerzője, több mint félezer cselekményművével nemzetközi szaktekintélynek számít. 
maszo.ro

Bordi András-emléktárlat Marosvásárhelyen
Mint arról korábban hírt adtunk, Bordi András festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte emlékkiállítás megnyitójára április 9-én került sor, a közeli és távoli vidékeken egyaránt nagy hírnévnek örvendő néhai festőművész alkotásait e hónap végéig, április 29-ig tekintheti meg a közönség.
Mint azt a kiállításra hívó leporellón olvashatjuk, Bordi András 1905-ben született Héderfáján. 1917-ig szülőfaluja iskolájában tanult, majd azon év őszén szülei – Ozsvát Anna és id. Bordi András – a marosvásárhelyi Református Kollégium első gimnáziumi osztályába íratták. Itt figyelt fel rá Gulyás Károly, a kollégium kitűnő rajztanára, és ezt követően második apjaként gondoskodott képzéséről. 1925-ben, a nyolc gimnáziumi osztály végzésekor került sor első egyéni kiállítására a kollégium egy külön termében. A kiállított 60 rajz, akvarell- és olajfestmény legtöbbjét a látogatók megvásárolták. E látogatók között volt dr. Bernády György polgármester is, akinek támogatását az ifjú művész a továbbiakban is élvezhette. Ugyanezen esztendő őszén kezdi meg festészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Réti István osztályában. 1927-ben Marosvásárhely város ösztöndíjával egyéves párizsi tanulmányútra indul, 1928-ban kiállítják önarcképét a Société des Artistes Francais Grand Palais-beli tárlatán. 1931-ben befejezi egyetemi tanulmányait, és több dicsérő oklevél, illetve díj birtokosaként hazatér a szülői házba, ahol műtermet épít magának. 1935 nyarán egybekel Bíró Ilonával, a következő esztendők során három gyermekük született. 1939-ben költözött Marosvásárhelyre, ahol 1940-ben nevezték ki a Kultúrpalota gondnokává és a Városi Képtár őrévé, majd igazgatójává. Vezetése alatt a képtár állománya 135 műtárgyról 1100-ra gyarapodott. 1944-ben a képeket és szobrokat, valamint a Tükörterem üvegablakait a palota pincéiben elfalaztatta, és a visszavonuló hadsereg kiürítési parancsát kijátszva megmentette azokat a biztos pusztulástól. 1949-ig a Kultúrpalotában működő Városi Festőiskola vezetője, tanára és adminisztrátora. 1941-ben választották a Barabás Miklós Céh alelnökévé, e pillanattól kezdve ő szervezte a céh erdélyi kiállításainak nagy részét, köztük a két kiváló marosvásárhelyi festőművész, a fiatalon elhunyt Dósa Géza és Vida Árpád emlékkiállítását. 1945 és 1971 között Marosvásárhely művészeti életének egyik vezetője volt. A Művészeti Múzeum igazgatójaként 1971-ben bekövetkező nyugdíjba vonulásáig közel 150 kiállítást szervezett, ugyanakkor alapító tagja a Képzőművészek Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának és tanít a vásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskolában.
Ami életművét illeti, 1951-ben a sepsiszentgyörgyi színház emeleti előcsarnokába, 1961-ben a marosvásárhelyi Transilvania Szálló ebédlőtermébe festett nagyméretű seccót (utóbbi a szálloda átalakításával megsemmisült). 1944-ig művészi érdeklődésének homlokterében az emberi arc és alak állt. Portréfestészetének legszebb darabjai családi vonatkozásúak. A hatvanas évek közepétől alakította ki jellegzetes akvarellstílusát, amelyet a formai leegyszerűsítés és a felfokozott színek harmóniája jellemez. E periódus többsége tájkép és portré. Nyugdíjba vonulását követően kizárólag festészettel foglalkozott. 1989. augusztus 11-én hunyt el Marosvásárhelyen. Szülőfaluja, Héderfája általános iskolája 2002-ben a művész iránti tisztelet jeléül felvette a Bordi András nevet.
Számos egyéni és csoportos bel- és külföldi kiállításon (köztük a budapesti Magyar Nemzeti Galériában 1981-ben berendezett egyéni tárlaton) vitte műveit közönség elé, amely mindmáig tisztelettel és kegyelettel emlékszik rá. Ennek jele a legutóbbi, Bernády Ház-beli emlékkiállítás is. Alkotásait tizenkét ország – Anglia, Ausztria, Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Izrael, Horvátország, Kanada, Magyarország, Németország, Olaszország, Svájc és Románia – magángyűjteményeiben, múzeumaiban őrzik
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Teljes alakos festmény Bethlen Gáborról
Fejedelmi portré a Veresbástyában
Új képzőművészeti alkotással gazdagodott tegnaptól a marosillyei Veresbástya állandó kiállítása. A teremben, melyben a szájhagyomány szerint Bethlen Gábor meglátta a napvilágot, a fejedelem egész alakos képe várja immár a látogatókat. – Ez egy egészen különleges kép, hiszen Bethlen Gáborról sem a maga korában, sem később nem készült egész alakos ábrázolás. Ezt a képet 2013-ban festette meg Székely Beáta, erdélyi származású, a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzett fiatal alkotó. A korabeli dokumentumok alapján, tudományos és művészeti igényességgel megalkotott kép eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeum által 2013-ban megrendezett A kód: Bethlen 1613 című kiállításra készült. A rangos magyar intézmény ugyanis a nagy erdélyi fejedelem megválasztásának 400. évfordulója alkalmából időszakos kiállítással hajtott főt Erdély Aranykorának megteremtője előtt. A kép számos korabeli emléktárgy társaságában került bemutatásra, azt követően viszont időszakos tárlat lévén, raktárba helyezték – mesélte a teljes alakos fejedelmi portré korábbi történetét Varga Csaba, a marosillyei Bethlen-ház vezetője. Elmondta továbbá, a Veresbástya tulajdonosaként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány évek óta jó kapcsolatot ápol a Magyar Nemzeti Múzeummal, és ennek nyomán számos együttműködésre volt már példa. Ezúttal Csorba László, az intézmény főigazgatója ajánlotta fel az alapítványnak, egyelőre 5 éves megőrzésre a teljes alakos Bethlen-ábrázolást. A kép a hétvégén érkezett meg Marosillyére, és tegnaptól már megtekinthető a kandallós-teremben.
Varga Csaba elmondása szerint az idei nyáron már több mint 2000 turista kereste fel az illyei Veresbástyát. – A legtöbb érdeklődő természetesen Magyarországról érkezik, köztük igen sok a Határtalanul program keretében kiránduló diákcsoport. De vannak erdélyi, sőt román látogatóink is, illetve néhány távolabbról érkező átutazó is megáll a műemléképületnél. Reményeink szerint a Bethlen Gáborról készült portré kiállítása tovább növeli a fejedelmi szülőház iránt érdeklődők számát – fogalmazott Varga Csaba.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Szász Endre grafikus, festő 90 éve született
Szász Endre Munkácsy-díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész kilencven éve, 1926. január 7-én született. Csíkszeredában látta meg a napvilágot. Sebészdoktor apja orvosi pályára szánta, de már gyermekkorában megmutatkozott kiváló készsége a rajzoláshoz, festéshez.
Marosvásárhelyen érettségizett, itt került kapcsolatba Erdély akkori szellemi vezetőivel, Kós Károllyal, Szolnay Sándorral és Nagy Imrével, akik felismerték tehetségét, segítették fejlődését. Tanára a marosvásárhelyi festőiskolában az akvarellista Bordy András volt.
Miután 1946-ban átjött Magyarországra, a budapesti Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett. Az intézményben Szőnyi István és Bernáth Aurél volt a mestere, de Szász nehezen viselte a politikai légkört és az iskolai kötöttséget, ezért abbahagyta tanulmányait.
Dekorációs szakemberként helyezkedett el, de mivel nem volt hajlandó „Szabad Nép-félórákra” járni, 1950-ben fegyverrejtegetés koholt vádjával tíz év börtönre ítélték, a rácsok mögött egy évet töltött. 1951 és 1960 között mintegy 600 könyvet illusztrált, vonalrajzaival, rézkarcaival több díjat nyert külföldi könyvkiállításokon. Illusztrációiban felhasználta a rézkarctechnikát, vonalrajzai máig meghatározóak a hazai könyvillusztrálásban.
Számos közéleti ember portréját készítette el, festészetében a klasszikus mesterek technikájából merített, sajátosan egyedi, figuratív stílusban használta fel a szürrealizmus és a szimbolizmus elemeit. Néhány évig a filmgyárban is dolgozott, 1968-ban látványtervezője volt a Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagoknak.
1970-től Torontóban, majd 1974-től Los Angelesben élt, ekkor lett világhírű. A világ több nagyvárosában rendezett kiállításokon csodálhatták meg a látogatók egyedi motívumait, jellegzetes, allegorikus fejdíszt viselő nőalakokkal díszített porcelánjait, ékszereit, kristályait. Népszerű lett, rengeteg pénzt keresett, a saját maga által kikevert színű Rolls-Royce-szal járta a világot. A gazdagság azonban nem hozott boldogságot számára, csak a munka.
Csaknem húsz év után végleg visszatért Magyarországra, mert mesteriskolát szándékozott alapítani a tehetséges itthoni fiataloknak. A Hollóházi Porcelángyár stúdiójának megalapításával tervét részben meg is valósította, itt születtek meg világviszonylatban is egyedülálló falképei. Ötven „porcelánfalat” készített, de különleges forma- és színvilágú vázákat, dísztárgyakat is. A hatalmas porcelán faliképek megalkotásakor a nyers, öt milliméter vastag porcelánra szórópisztollyal fújta rá a festéket, azután égette ki nagy gondossággal a lapokat. Így készült a Győri Nemzeti Színház előcsarnokának arany-fehér porcelánfala, a Miskolci Egyetem aulájának faliképe, a kaposvári kormányhivatal Somogy múltját és jelenét bemutató több mint 100 darabból álló porcelánkép-sorozata. Ezután Sopronba költözött, majd kaposvári kötődése miatt – anyai nagyszüleinek köszönhetően – a megyeszékhelyhez közeli Várdán telepedett le, az általa felújított kastélyban élt és alkotott. Otthonában éveken át szervezett képzőművészeti tábort fiataloknak. Szabadság (Kolozsvár)

„Nemzetemet szolgáltam”
Kétrészes portréfilm László Gyula régész–történészről
A múlt hét közepén vetítették le Jelenczki István Áldom a Teremtőt című, kétrészes, költőien szép, mély érzelmi és gondolati töltetet hordozó filmjét a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A László Gyula régész, történész, egyetemi tanár életét és munkásságát bemutató alkotás tulajdonképpen lírai vallomás haza- és nemzetszeretetről, helytállásról és felelősségtudatról, művészetről és tudományról, valamint e két utóbbinak a tudós férfiúban létrejött nemes ötvözetéről.
„Aki a magyar őstörténettel és történelemmel foglalkozik, nem tudja megkerülni a 20. század egyik legkiválóbb géniuszát és polihisztorát, László Gyulát. Aki a magyar történelemmel foglalkozik, annak kötelessége László Gyula ismerete, annak kötelessége utánamenni az igaz, hiteles magyar őstörténetnek, hiszen ő jeles képviselője volt ennek a kutatásnak. Személyében ugyanakkor nemcsak egy kitűnő régészt, történészt és képzőművészt ismerhetünk meg, hanem egy kiváló előadó képességgel rendelkező tanítómestert is” – jegyezte meg vetítés előtt az eseményen részt vevő rendező, egyben a forgatás operatőre.
A filmről, melynek elhangzó szövegrészleteit a professzor 1910-ben születtem, Árpád népe, a Szent László-legenda középkori falképei, valamint a Nagyszentmiklósi kincs című könyveiből válogatta, így vallott: „László Gyula munkásságát a teljesség igényével is csak »hiányosan« lehet bemutatni, mert olyan sokrétű, színes és részletes, hogy szétfeszíti a kétrészes film adott időkeretét.”
Az alkotásban fokozatosan bontakozik ki a László család hányatott sorsa, illetve a vásznon való ábrázolás tehetségével és tudós elmével egyaránt megáldott második gyermek életútja. A kettős honfoglalás elméletének megalkotójaként tisztelt László Gyula 1910. március 14-én született a Brassó megyei Kőhalmon, ahol apja tanítóskodott. Első megpróbáltatásukat az 1916-os román betörés jelentette, majd Erdély Romániához történt csatolása következett. Magyarországra menekültek, ahol hónapokon át vagonban tengették az életüket, míg az apának sikerült álláshoz jutnia.
Felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Egyetemen kezdte el, de miután egy külföldi tanulmányútja során eredetiben csodálhatta meg a legnagyobb mesterek alkotásait, úgy gondolta, neki nincs keresnivalója a művészetben, és a Pázmány Péter Tudományegyetem nekifogott régészetet, néprajzot és művészettörténetet tanulni. Régészeti munkásságát Fettich Nándor mellett kezdte meg, majd Észak-Erdély visszacsatolása után a Kolozsvári Ferenc József Egyetemen nyert katedrát. Itt főleg a népvándorlás és a honfoglalás korával foglalkozott, de néprajzi kutatásokat is végzett.
Szülőföldjén, ahol kulcsszerepet játszott a magyar nyelvű egyetemi oktatás megszervezésében,1949-ig maradt. Magyarországra való visszatérése után csak 1957-ben jutott állandó katedrához, azonban több mint két évtizeden át oktatta a régészhallgatókat, miközben tanárként és kutatóként a legnagyobbak közé emelkedett. „Tudva tudatlan édes nemzetemet szolgáltam” – hangzott el a filmben is idézett önvallomásában.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföldi Grafikai Biennále: 41 országból érkeztek alkotások
Románia egyik legnagyobb grafikai szemléjévé vált a negyedik alkalommal megszervezésre kerülő Székelyföldi Grafikai Biennále. A két évvel ezelőtti kiadáshoz képest 40 százalékkal növekedett a benevezett alkotások száma, mutatott rá Siklódi Zsolt, a biennále kurátora, a zsűri elnöke. Idén összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból.
„Kizárólag szakmai szempontok szerint történt az értékelés, összesen három alkalommal vizsgáltuk meg a munkákat, először a kiírás formai feltételeitől eltérő alkotásokat zártuk ki, aztán megbeszéltük az egyes munkákat, majd a zsűri egyenként szavazott minden pályamunka esetében, hogy melyek legyenek a továbbjutó alkotások” – ismertette a zsűrizés folyamatát Siklódi Zsolt.
A héttagú, nemzetközi zsűri 312 művet válogatott be a 4. Székelyföldi Grafikai Biennále második szakaszába. Meglátásuk szerint a beválogatott anyag teljesíti az elvárásokat, és a kortárs grafika reprezentatív keresztmetszete. A továbbjutó pályamunkák jegyzékét és az alkotók névsorát 2016. április 7-én teszik közzé a rendezvény hivatalos oldalán, ezeket az alkotásokat kell eredetiben beküldeni május 20-ig.
A pályamunkákat értékelő zsűrit hét szakember alkotta, összetétele pedig tükrözi a biennále résztvevőinek származását, hiszen 2014-ben és idén is a legtöbb pályamunka Romániából, Magyarországról és Lengyelországból érkezett. Dr. Erőss István grafikusművész, az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészetek Tanszékének vezetője, dr. Kaja Renkas grafikusművész, a katowicei Sziléziai Egyetem Művészeti Intézetének munkatársa, Siklódi Zsolt képzőművész, a biennále kurátora, dr. Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének vezetője, Szurcsik József festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, Ovidiu Tarța grafikusművész, a Kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem munkatársa, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője értékelték a munkákat.
„Sokkal jobb anyag gyűlt össze, mint az előző kiadások alkalmával” – értékelte Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a pályamunkákat. „Különböző kulturális és esztétikai felfogások találkozása, ezt jelenti számomra a biennále és idén ez megmutatkozik az anyag sokszínűségében. Más munkákat küldenek be Ázsiából, megint másakat Európából. Markáns bolgár, lengyel, magyarországi és hazai vonal ismerhető fel, a romániai pályamunkák között pedig még a különböző grafikai iskolák jellegzetes vonásai is felfedezhetőek a beküldött grafikákban” – tette hozzá Vécsi.
„A Székelyföldi Grafikai Biennále a pályamunkák tekintetében európai színvonalú, sok tekintetben hasonlít a Krakkói Grafikai Triennáléra” – hangsúlyozta Dr. Kaja Renkas grafikusművész, a zsűri lengyel tagja. Dr. Erőss István grafikusművész szerint művészettörténeti momentum, hogy a kiírás nem engedett különbséget tenni a munkák között a művek létrehozási technikái alapján, így a művészi tartalom szerint lehetett értékelni és nem a technikák szerint. „A digitális technika kanonizálásának vagyunk tanúi, 20–25 évvel korábban nem lehetett részt venni sehol digitális technikával létrehozott művekkel, aztán külön kategóriában szerepeltek, most pedig egyenrangúvá váltak a klasszikus úton létrehozott alkotásokkal” – fűzte hozzá.
A 4. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezői: Kovászna Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ.
maszol.ro

Az összes erdélyi kőszínház képviselteti magát Kisvárdán
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyen valamennyi erdélyi magyar kőszínház fellép.
A felső-szabolcsi kisváros és a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.
A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.
A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.
A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.
Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.
A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.
A veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház Eugene Ionesco Az új bérlő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyez a fesztivál díjaiért.
A közönség megtekintheti emellett a budapesti Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének harmadéves színészosztálya előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörés című előadását.
Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.
Krónika (Kolozsvár)

A romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel tárgyalt Soltész Miklós államtitkár
Május 31-én Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Szatmár megyei Nagypeleskére látogatott, ahol a romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel folytatott megbeszélést – tájékoztatott ifj. Pallai Béla parókus.
A máramarosi egyházmegye magyar görögkatolikus közösségét Kozsán István mikolai és Sándor Kornél szárazberki, a nagykárolyi és nagyváradi közösséget Vadas Krisztián, az érmellékit pedig Endrédi Endre csokaji parókus képviselte. A találkozón jelen voltak még id. Pallai Béla címzetes esperes, ifj. Pallai Béla parókus, Pataki Csaba szenátor, Erdei D. István romániai parlamenti képviselő, Riedl Rudolf, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Béres Antal Elek, lázári község tanácsosjelöltje, Kiss András operatív igazgató, valamint Geszterédi Andrea pályázatokért felelős szakember.
Az első hasonló találkozóra Temesváron került sor 2010. november 27-én Szászfalvi László államtitkárral, majd Balog Zoltán miniszterrel 2015. május 9-én Nagykárolyban, most pedig Soltész Miklós államtitkár folytatott megbeszélést a romániai magyar görögkatolikus lelkészekkel.
A látogatás a műemlék templom bemutatásával kezdődött, melynek során a vendégek megtekinthették az épület padlásán 2011-ben felfedezett, s a Budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében helyreállított, az Istenszülőt a gyermek Jézussal ábrázoló ikont, amelyet Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint Keszthelyen, a Festetics-kastélyban is bemutattak a nagyközönségnek.
Nem véletlenül került sor a találkozóra Nagypeleskén, hiszen a település kincseként ismert, a századfordulón kegyképként tisztelt ikonnak helyet adó templom – a nemrég felújított nagykárolyi görögkatolikus templom után – a következő a sorban, amelynek felújítására támogatást remélnek. Jelenleg ez a legnagyobb műemlék templom Romániában, ahol magyar nyelven végzik a görögkatolikus szertartásokat. A látogatás a parókia nagytermében folytatódott, ahol ifj. Pallai Béla a romániai magyar görögkatolikusok helyzetét bemutató, vetítéssel egybekötött előadását hallgatta meg az államtitkár.
Nagypeleskére az 1700-as évek elején telepítette be a Becsky család a görögkatolikus jobbágyokat. A lakók hamarosan fatemplomot is építettek. A már szűknek bizonyuló templom helyett 1821-ben újat emeltek téglából. Az ikonosztáziont 1907-ben, az oltárt 1913-ban a budapesti Rétay és Benedek műintézetben készítették, historizáló faragásokkal és bizáncias stílusú képekkel. A község lakóinak többsége ma is magyar görögkatolikus. A peleskei Istenszülő-ikon 1700 körül, nem sokkal az egyházközség alapítása után készülhetett. Elképzelhető, hogy galíciai eredetű, de már a Kárpátok belső oldalán megtelepedett festők műhelyéből származik.
magyarkurir.hu

Tizenkét versenyelőadás a kisvárdai fesztiválon
A pénteki „nulladik” nappal startol a Magyar Színházak 28.
Kisvárdai Fesztiválja, a június 25-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthat a közönség.
A fesztivál nyitányaként péntek délután a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszéke hallgatóinak kiállítását, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt huszonöt évének fontosabb állomásait bemutató dokumentum- és fotótárlatot nyitják meg a felső-szabolcsi kisváros művelődési központjában.
Csehov Sirály című darabját szombat este láthatja a közönség a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában. A versenyprogramban ezen kívül még tizenegy produkció szerepel, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthetnek meg az érdeklődők. A seregszemlén egyébként tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be előadásait.
A szatmáriak Sirálya mellett a következő produkciók kaptak helyet az idei versenyprogramban: Spiró György: Az imposztor, Csíkszeredai Csíki Játékszín. Rendezte: Kövesdy István; Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset, Nagyváradi Szigligeti Színház. Rendezte: Sardar Tagirovsky; Molière: Úrhatnám polgár, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Rendezte: Sardar Tagirovsky; Ragni – Rado – MacDermot: Hair, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Rendezte: Puskás Zoltán; Piaf-marche/Piaf-menet (hommage á Edith Piaf), a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciója. Rendezte: Mezei Kinga; Lev Birinszkij: Bolondok tánca, Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Rendezte: Sebestyén Aba; Molière:Mizantróp, Kassai Thália Színház. Rendezte: Czajlik József; Bartis Attila: A nyugalom, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Rendezte: Radu Afrim; Garaczi L. – Toepler Z.: Brahms és a macskák, Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Rendezte: Hatházi András; Székely Csaba: A homokszörny, Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Rendezte: Nagy Botond; Vivian Nielsen: Hullámtörés, Kolozsvári Állami Magyar Színház. Rendezte. Tom Dugdale.
Szabadság (Kolozsvár)

Székedi Ferenc: Gál Sándor: a szülőföld tisztelgése
Mint bárkinek a földi sorsa az idő múlásában, Gál Sándor élete is mindenekelőtt két dátum közé szorítható. 1817-ben Csíkszentgyörgyön, látta meg a napvilágot, és 1866-ban az olaszországi Nuterinában hunyt el, sírhelye mindmáig ismeretlen. De nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Mikor ezredesnek nevezik, mikor tábornoknak, mikor kiváló gyakorlati hadvezérnek, mikor a magyar forradalom és szabadságharc nemzetőrsége, majd honvédsége katonai szabályzata megalkotójának, azaz egy hadsereg felépítése és működtetése, valamint a hadi állapotok nélkülözhetetlen elméleti szakértőjének. Úgy emlékezünk rá, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth feltétel nélküli hívére, de az utókor ugyanakkor azt is tudja, hogy az emigrációban végleg összekülönbözött egykori bálványával, és útjaik szétváltak. Róla és a Nyerges-tetői ütközetről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emeli, a történelemkönyvek közül többen viszont kászonújfalusi csatának nevezik azt az ütközetet, amelyről minden március 15-én és augusztus elsején megemlékezünk.
Jómagam munkatársaimmal az utóbbi évtizedben minden évben dokumentumfilmet készítettünk a Csíkszeredai március 15-i ünnepségekről, amelyek egy része a Nagy Ödön alkotta Gál Sándor szobor körül zajlik és hogy ne tévedjünk, hogy ne ismételjük önmagunkat, igyekeztem rengeteg olyan forrást felkutatni, amelyek az eddigieknél sokkal szélesebb megvilágításba helyezik Gál Sándor életét és munkásságát.
Annyi bizonyos, hogy Kézdivásárhelyen és Olmütz-ben tanult, a ma Csehországban található város akkoriban nem csupán Európa egyik legfontosabb egyetemi városának, hanem történelem-alakítójának is számított. A tizenötödik században itt tették Mátyás király fejére a cseh koronát, és a tizenkilencedik században itt lett császár I. Ferencz József, a magyar szabadságharc leverése után pedig itt fogalmaztak meg olyan, a központosítást részben lebontó birodalmi alkotmányt, amelyet két év múlva, gyakorlati kivihethetlensége miatt, félretettek. Az olmützi kadétiskolát az osztrák birodalom egyik legkiválóbb katonai kiképzőjeként tartották számon, a mindössze huszonegy éves székely fiatalember 1838-ban lépett osztrák császári szolgálatba, majd alhadnagyként 1842-ben az első csíki székely határőr ezredhez vezérelték, ahol 1848-ig a hadnagyi rangra vitte.
A magyar forradalom kitörésének hírére Pestre utazott, és a rá következő szűk félévet – néhány májusi és júniusi napot kivéve – nagyrészt ott is töltötte. Az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, majd a fővárosi nemzetőrség főparancsnokságára nevezték ki segédtisztnek. Hivatali munkája mellett a tanulmányaiból merített, az általa fordított és szerkesztett katonai szabályzatok kiadásával foglalkozott. Májusban viszont Hajnik Sándorral és Klapka Györggyel együtt Marosvásárhelyre küldte Gr. Batthyányi Lajos miniszterelnök. Tény és való, hogy ekkor, majd 1848 augusztusát követően és 1849-ben, Gál Sándor mintegy húszezer székely katonát szervezett be, miközben ő maga gyorsan emelkedett a tiszti ranglétrán, és 1849 januárjában ezredessé nevezték ki. A források eltérően vélekednek arról, hogy bejárta vagy sem a kötelező főhadnagy, százados, őrnagy, alezredes rangsort, annyi bizonyos azonban, hogy január 23-án ezredesként vette át Csíkszeredában az 1. székely határőr-gyalogezred irányítását. Már létező katonai kereteinek felhasználásával Gál Sándor három honvéd zászlóaljat szervezett, majd január utolsó napjaiban Csíkból Háromszékre és Erdővidékre indította őket, hogy az ottani erőkkel egyesülve csatlakozzanak a Bem vezette, Nagyszeben alatt álló erdélyi fősereghez. Az út oroszokkal és osztrákokkal vívott, vesztes és győztes csatákkal teletűzdelt, egy részükben maga Gál Sándor is részt vett. 1849 februárjában visszatért Csíkszeredába és Bem megbízásából újabb csapatokat toborzott, illetve az egész Székelyföld katonai irányítójaként, a tábornok utasítására, elkezdte a hadianyag gyártást.
Kézdivásárhelyen már januárban újraindították az ágyútermelést, emellett Csíkszentdomokoson is ágyú- és golyóöntő, valamint lőporgyárat akartak felállítani. Csíkmadarason március 18-án kezdték meg a lőporgyár építését és május 1-én indult meg a termelés. Gál Sándor a hadianyag-gyártás hátterét leginkább a parajdi só eladásából, majd a termények rekvirálásából szerette volna fedezni, de keménykezű katonaként több más tekintetben is beleszólt a Székelyföldi polgári közigazgatásba, odáig menően, hogy helyi székely tisztségviselőket tartóztattatott le, illetve székelyeket szeretett volna áttelepíteni Beszterce vidékére.
Olykor önkényességbe hajló ténykedését Budapestről nem nézték jó szemmel, már ekkor megindultak vitái a központi hatalommal, illetve az erdélyi magyar kormánymegbízottal. Katonai szempontjait továbbra sem adta fel, megszervezte a Székelyföldi Mátyás huszárezredet, amelyet a már létező hasonló magyar alakulatok parancsnokai nem fogadtak kitörő örömmel, és Marosvásárhely polgári vezetősége is tiltakozott a véleménye szerint túlzásba vitt újonc-sorozások miatt. Gál Sándor azonban az újoncok mellé helyben szeretett volna tiszteket és altiszteket kiképezni, Csíkban és Háromszéken egy-egy olyan katonai iskolát akart felállítani, amelyben a polgári iskolát már elvégzett tizenöt-tizenhét éves fiatalok részesülnek rövidebb vagy hosszabb idő alatt felhasználható gyalogsági, tüzérségi és utászati ismeretekben.
Ezekbe és a Székelyföldi hadikórházak felállítását szolgáló elképzeléseibe azonban beleszóltak az 1849 júniusában Erdélybe betörő orosz és osztrák csapatok. Források szerint július 29-én tábornokká nevezték ki, amiről ő még nem tudott, amikor augusztus elsején Tuzson János alezredes vezetése alatt kétszáz honvédre bízta azt a Nyerges-tetői csatát, amelynek hősies részletei leginkább fennmAradtak a közemlékezetben.
A sorozatos vereségek után Gál Sándor mAradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz, majd az augusztus végi fegyverletétel után egy ideig a Szatmár környéki mocsarakban bujkált, majd 1850-ben sikerült külföldre szöknie. Azonnal felvette a kapcsolatot a magyar emigrációval, hamburgi és londoni ténykedések után Kossuth Konstantinápolyba küldte és 1851-ben kinevezte az erdélyi felszabadító hadsereg főparancsnokává. Így Gál Sándor részt vett a nemzetközi helyzetet meglehetősen tévesen értékelő Makk Károly vezette székely összeesküvés előkészítésében, amelyet székely árulás nyomán az osztrák hatóságok kemény kézzel felszámoltak és megtoroltak.
Gál Sándor nem adta fel, 1861-ben tagja lett az olaszországi magyar légiónak, de a korabeli rendkívül bonyolult olaszországi és nemzetközi politikai életben, Kossuth tanácsai nyomán vagy éppen ellenében sem tudott eligazodni, ezért Nápolyban, útmutatásai nyomán, le is tartoztatták. Valószínű, hogy ezekben az években írta vagy diktálta magyarról olaszra átfordított vagy olasz nyelvű életrajzát, emlékiratait, de az is lehet, hogy egykori magyar tiszttársak a szerzők. A kötet magyar fordításban, 2006-ban, a néhai Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia kiadónál jelent meg, és csupán más forrásokkal összevetve értelmezhető.
Gál Sándor élete és munkássága még sokáig mArad témája a történelemtudománynak, töretlen forradalmisága, elszántsága viszont mindegyre visszatérő ihletője a művészeteknek. Sárpátki Zoltán – számos történelmi jellegű Székelyföldi, erdélyi és magyarországi emlékplakett és szabadtéri szobor, valamint a nemrég felszentelt kiváló Csíkszeredai Márton Áron szoborkompozíció megalkotója – a csíkszentgyörgyi helyi közösség felkérése nyomán készítette el a most leleplezendő mellszobrot. Az 1977-ben született és a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban végzett, majd a Temesvári Nyugati Egyetemen és ösztöndíjasként a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanulmányokat folytató művész nem a világhálón is megtalálható Gál Sándor-festményt ültette át a térbe, hanem visszatért a reformkor forradalmi lelkületéhez, az ifjúsághoz, a kezdődő felnőttkorhoz. Felfogásában itt, Csíkszentgyörgyön, egy olyan Gál Sándor mArad meg az elkövetkező nemzedékek számára is, amely a székelység jobb és szebb jövőjét fürkészi és konok kitartással tesz is érte. Ha párhuzamokat akarunk keresni a mai élettel, a jelkép megkerülhetetlen: szülőföldjéről messzire távozott, hogy tudást és tapasztalatot szerezzen, de visszatért hazájába, amikor úgy érezte, hogy közösségének szüksége van rá. A szobor talapzatát, környezetét műszaki szempontokból Albert Homonnai Márton tervezte, gyakorlatilag a Dóczy András szobrászművész, illetve a Gál Ernő vezette vállalkozást kivitelezve. Az idők összecsengésének sokatmondó bizonyítékaként Dóczy András azoknak a zsögödi kőfaragóknak az utóda, akik többek között az ugyanitt élt, a Nyerges-tetői emlékművet kifaragó olasz mestertől, Pulini Jánostól tanultak. A szobrot Sántha Csaba szobrászművész Szovátán öntötte bronzba, és a csíkszentgyörgyi közösség képes volt önerőből állni a költségeket.
A csíkszentgyörgyiek, Gál Sándorral együtt, nem szemlélői, hanem részesei, alkotói a magyar történelemnek. A 2016. július 21-én felavatott szobrot, a sok viszontagság árán megmentett emlékházzal és székely kapuval együtt, úgy kell megőrizniük a jövőnek, hogy az mindig emlékeztessen az önállóság és az összefogás, az alkotó, a szülőföldet gyarapító gondolkodás és az önzetlen közösségszolgálat szükségességére.
(A csíkszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal munkatársunkat kérte meg, hogy a szoboravató ünnepségen legyen Gál Sándor életének és munkásságának, valamint a szobrászművésznek a bemutatója. Az ott elhangzott szöveget a szerző kisebb szerkesztési módosításaival közöljük.)
maszol.ro

Vámszer Géza
Vámszer Géza tanár, néprajzkutató, szakíró születésének 120, halálának 40 éves évfordulója alkalmából emlékezik a jeles személyiségre Kozma Mária.
Vámszer Géza (Nagyszeben, 1896. augusztus 13.–Kolozsvár, 1976. szeptember 21.) néprajzkutató és művészettörténész, néprajzi és művészeti szakíró; gimnáziumi tanulmányait Nagyszebenben végezte, majd a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet szerzett. A nagyszebeni tanítóképző, majd 1926-tól a Székelyudvarhelyi állami líceum tanára volt, 1929–1941 között életpályájának meghatározó állomásává vált Csíkszereda, ahol a római katolikus főgimnázium rajztanáraként dolgozott. Iskolai tevékenysége és néprajzi adatgyűjtései mellett jelentős szerepet vállalt a természetjárás és a turistamozgalom megszervezésében is, ami akkor az egészségmegőrzés propagálásán kívül, az erdélyi magyarság számára a honismeret és helytörténet népszerűsítésének egyféle rejtett, mondhatnám, álcázott formája is volt. 1930-tól az Erdély című turisztikai és honismereti folyóirat munkatársa, később főszerkesztője volt. 1931-ben kezdeményezte a Csíki Turista Egyesület megalapítását, majd 1934-ben megjelentette Csík vármegye turistakalauza és térképe című munkáját. Folyamatosan közölt helytörténeti és honismereti cikkeket a Csíki Lapokban, a Csíki Néplapban, a Keleti Újságban, az Erdélyi Fiatalokban, az Ethnográphiában, 1952 után a Művelődésben. Tanítványaival együtt bejárta Csík, Gyergyó, Kászon és Gyimes településeit, ahol szinte megszállottan rajzolt, fényképezett és néprajzi tárgyakat gyűjtött. „Az adatokat lassan, apránként gyűjtögettem – vallotta Vámszer Géza –, főként 1934–1940 között. Az adatgyűjtést nagyrészt személyesen, több falubeli öreg ember kikérdezésével végeztem. Némelykor, ha bizalmatlanul is fogadtam a szájhagyomány révén mondott furcsa adatokat, de mert helytörténeti szempontból érdekesek voltak, mégis lejegyeztem őket.” Pontosan felmérte a székely falvak művészettörténeti értékeit, településszerkezetét, lakáskultúráját, népművészetét, kézművességét és gazdálkodását. E falulátogatások idején szerteágazó ismeretterjesztő tevékenységet is végzett. Ekkor érlelődött meg benne egy Csíki Székely Múzeum létesítésének gondolata. 1930 tavaszán Domokos Pál Péterrel és Nagy Imrével együtt Csíkszeredában egy nagyszabású néprajzi és művészettörténeti kiállítást szerveztek, a pünkösdi búcsú napjaira időzítve azt. Ezzel a gyűjteménnyel alapozták meg a csíki múzeum létesítését. Meghatározó szerepet játszott a csíki székely népviselet, népzene és néptánc tömeges rendezvényeken történő bemutatásában is. Mindeközben meglátogatta a pusztuló műemlékeket, s hozzájárult nemcsak szakszerű dokumentálásukhoz, hanem helyreállításukhoz is. A Csíki-medence és Gyimes területén végzett néprajzi adatgyűjtésének eredményei, az adatok feldolgozása nyomon követhető közleményeiben. Ezek közül néhány: A csíkdelnei Szent János-templom, A népies elemek egyházművészetünkben, A székely vagyon- és földközösség, A gyimesi csángók eredete, települési és gazdasági viszonyai, Adatok a csíki farsangi szokásokhoz, A csíkrákosi Cserei-kúria falképmAradványai stb. Mindez hiánypótló is volt egyben, hiszen Orbán Balázs A Székelyföld leírása című összefoglaló könyve óta sokáig egyetlen szakkönyv sem jelent meg a Székelyföld középkori művészetének egészéről. Csíkról különösképpen nem. Részlettanulmányok is csak a huszadik század 20–30-as éveiből foglalkoznak csíki műemlékekkel. Az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában Vámszer Géza kezdi meg a csíki templomok monográfiaszerű ismertetését 1935-ben az akkor és általa helyreállított csíkdelnei Szent János-kápolna leíró értékelésével. Bevezetőjében egy sorozat indítójának szánta füzetkéjét, azonban folytatás nem következett.
Csíkszereda elkötelezett közéleti személyiséget, kiváló pedagógust ismert meg és tisztelt Vámszer Gézában: Csíkszereda városi tanácsosa, a Csíki Székely Múzeum alapító tagja volt. Kezdetben általános néprajzzal, később főleg településtörténettel foglalkozott.
1941-től a Kolozsvári állami gimnázium tanára volt. Ma is élő tanítványai szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek rá. Cseke Gábor Egykori rajztanárom üzenete címmel eleveníti fel diákkori emlékeit az ötvenes évek tanáráról, majd így összegez: „Polgári vétetésű szorgalmának akkor nem volt se istene, se fóruma, se barátja, se pártolója, se társadalmi felhajtó ereje. És akkor persze azt sem tudhattuk, hogy Vámszer tanár úrnál nem csupán műkedvelő fellángolás, hiszen a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál [...] megjelent munka is fényesen igazolja, hogy hosszú évekre nyúló Csíkszeredai tanárkodása vette rá őt arra: mintsem, hogy középszerű grafikus legyen az erdélyi prérin, inkább segít begyűjteni mindazt, ami megtartotta az erdélyi magyarságot: hagyományokat, népi értékeket, az omló múlt üzenetét. Fájdalmas dolog, hogy mindezt Neki már nem tudom megvallani, de kötelességem most nyilvánosan kimondani: gyermekkorom ideje, a nagy népi demokratikus átalakulások szelleme sajnálatosan nem kedvezett a hagyományos értékeknek, bár azt hirdette, hogy »mindent az emberért«. Egy egész sor európai hírű szakember húzta meg magát, egyszerű tanári dokk-köpenybe bújva, értelmük megannyi sziporkáját küldve felénk, minket pedig vakká és süketté tett a korszellem.” Tanári munkája mellett Kalotaszegen végzett néprajzi gyűjtéseket. Eredményeit a Faragó Józseffel és Nagy Jenővel közösen írt kalotaszegi magyar népviselet című kiadványban tette közzé 1977-ben.
Kolozsvári évei alatt tudatosan rendezgette korábbi csíki gyűjtéseit. Legjelentősebb dolgozatai 1977-ben jelentek meg Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok. 1930–1975 című gyűjteményes kötetében a Kriterion néprajzi könyveinek sorozatában. Megjelenését a szerző nem érte meg. Azelőtt egy évvel a könyvhöz még előszót írt, amelyben szükségét érezte, hogy az olvasónak megmagyarázza anyaggyűjtő munkájának indíttatását: „Nem valami romantikus parasztábránd vezetett bennünket – írja –, de tudtuk, hogyha ismerni és érteni akarjuk a mai falu társadalmában végbemenő nagy átalakulásokat, ehhez az út a nép alkotó szelleméről tanúskodó anyagi és szellemi értékek megismerésén és megbecsülésén keresztül vezet. Tudtuk, hogy a gyűjtött anyagnak nem mint holt múzeumi tárgynak van létjogosultsága, hanem mint a nép által a maga szükségletére és szépérzéke szerint teremtett szellemi és tárgyi valóságnak. S amit a nép múltjának sokszor viharos évszázadai alatt alkotott, legyen az népdal, néptánc, szokás, viselet, szerszám, épület vagy esetleg egész település, annak valamilyen formában bele kell épülnie mai életünkbe.”
Gondolatainak időszerűsége mit sem veszített frissességéből. Vámszer Géza munkásságának számottevő része a totalitárius rendszer ideológiája és kortársainak közömbössége miatt kiadatlan mAradt. E páratlan szorgalommal és kitartással összegyűjtött dokumentációs anyagot halála után lánya, Vámszer Márta Kolozsváron és Kelemen Ferenc Marosvásárhelyen őrizte meg. Életművének jelentős része, a Vámszer-hagyaték 1997-től a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában található és tanulmányozható.
A Pallas-Akadémia Kiadó 2000-ben adta ki Vámszer Géza Helytörténeti adatok a hajdani Csík vármegye (Csík, Gyergyó, Kászon) településtörténetéhez című könyvét dr. Pozsony Ferenc előszavával, majd 2007-ben jelentette meg újra Csík vármegye településtörténete. Helytörténeti adatok címmel – olyan könyvet óhajtva olvasói kezébe adni, amellyel nemcsak a nagy néprajzkutató emlékének tiszteleg, hanem a kiadó alakulásakor megfogalmazott, egyik legfontosabb célkitűzésének – nevezetesen a régió- és helytörténeti munkák felkutatása és megjelentetése – is eleget tesz. A korábbi kiadással szemben, ez kiegészült Szőcs János jegyzeteivel. „Nem lebecsülendő értékek hordozója a Vámszer Géza munkája – magyarázza Szőcs János a jegyzetek szükségességét. – Csík és települései történetéről ma jóval többet tudunk, mint amennyit szerzőnk tudott. Ismereteink pontosabbak, mert azóta egy sor forráskiadvány, történeti munka, néprajzi tárgyú könyv látott nyomdafestéket. Leginkább ezek figyelembevételével tehettük meg kiegészítéseinket, pontosításainkat. Ha a felmerülő kérdésekre ma pontosabb választ tudunk adni, akkor nyilvánvaló, hogy meg is kell tennünk azt.”
Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyföld Napok Háromszéken is
Huszonnégy település több mint ötven programja várja az érdeklődőket a Székelyföld Napok Kovászna megyei eseménysorozatán október 12–23. között.
Hagyományosan a Székelyföld Napok része a székelyföldi biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája, idén a negyedik grafikai szemle lesz: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból.
Tizenegy hazai és külföldi grafikusművészt díjaznak a IV. Székelyföldi Grafikai Biennále gáláján, szerdán este hat órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Idén a biennále négy díja mellett további hét alkotást tüntetett ki a nemzetközi zsűri, amelyekre a felajánlások a kiírás ideje alatt érkeztek Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem és több hazai alkotótábor – a gyergyószárhegyi, a Zereda, valamint a Pulzus művésztelepek – részéről.
A beérkezett munkákból közel 250 alkotás kerül kiállításra október 12-én az Erdélyi Művészeti Központban és a Székely Nemzeti Múzeumban Sepsiszentgyörgyön. Ugyancsak a kovásznai megyeszékhelyen adják át a székelyföldi megyék által alapított Orbán Balázs-díjakat október 17-én.
Bencze Melinda