Nagyváradon az Ady Endre Múzeumnak félszáz éve otthont adó Mülleráj kávéházat az ortodox püspökség tulajdonába helyezte az ítélőtábla. Az Ady-emlékházat működtető Körösvidéki Múzeum mostanáig a városi önkormányzattól bérelte a vármegyeháza előtti ingatlant. Március 31-én a Nagyváradi Ady Társaság tiltakozó nyilatkozatot adott ki, amelyben a magyar és román művelődési tárca, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ, a városi és megyei önkormányzat, a Magyar Írószövetség és minden jóérzésű magyar támogatását kérik az Ady-múzeum megmentésének érdekében. /(Lakatos Balla Tünde): Mülleráj nélkül maradhat az Ady Endre Emlékmúzeum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./

Május 1-jén, a Festum Varadinum egyik záróeseményeként Nagyváradon felavatták József Attila egész alakos szobrát, a nagyváradi születésű Wagner Nándor alkotását. – Mától új polgára van városunknak – adta hírül Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere az ünnepségen, amelyen mintegy ezren vettek részt, jelen volt Tőkés László református püspök, Tempfli József római katolikus megyés püspök, Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, Pomogáts Béla irodalomtörténész és a szobor nagyváradi születésű alkotója, Wagner Nándor japán özvegye, Wagner Csijo is. Bíró Rozália gondolataihoz kapcsolódott beszédében Barabás Zoltán költő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) sajtóreferense szerint József Attila elfoglalta méltó helyét Ady Endre és a Holnap városában. Kalász Márton rámutatott: József Attila nemcsak a huszadik, hanem a huszonegyedik század egyik legnagyobb költője is. Wagner Nándor 1954-ben készült, de félszáz éve gipszben rejtőzködő alkotását a művész özvegye adományozta a városnak. A magyar nemzet három jelentős költőjének, Petőfinek, Adynak, valamint József Attilának is áll szobra Nagyváradon. /Balogh Levente: Új polgár Ady városában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./

Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában köszöntötték a 65 éves Kocsis István írót. Zsúfolásig megtelt a klubhelyiség, Kalász Márton elnök megjegyezte: évek óta nem jöttek itt össze ennyien. Az Erdélyből áttelepült Kocsis István köszöntésén sok erdélyi volt jelen, a szintén Budapestre települt Beke György, Pusztai János, Bartis Ferenc, Bágyoni Szabó István, Paizs Tibor mellett Toró Tibor (atomfizikus), Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos. Kalász Márton Kocsis sokoldalúságát és nagy történelmi tudását emelte ki. Beke György úgy látja, hogy nemcsak az író, de a történész Kocsis szavára is nagyon sokan figyelnek, emellett a monodráma legsikeresebb művelőjének tartja. Sike Lajos újságíró kifejtette, rendszerint nagyon szomorúak, amikor a legjobb értelmiségiek áttelepülnek. Eddig keveseknek bocsátottak meg, de Kocsis István közéjük tartozik, mert az utóbbi években a nemzeti önbecsülés szempontjából olyan fontos műveket tett az asztalra, amelyek hosszabb anyaországi tartózkodás és kutatás nélkül nem születhettek volna meg. Ilyenek A Szent Korona misztériuma, Magyarország Szent Koronája vagy Széchenyi, a magyarságtudat regénye című könyvei. Negyedszázada Kocsis István a szatmári színház háziszerzője (volt). Az első hat-hét színművének, monodrámájának, mint a Nagy játékos (Martinovics), A korona aranyból van (Stuart Mária), Árva Bethlen Kata, Játék a hajón (Magellán) ősbemutatóját itt tartották. Azóta az egész magyar nyelvterületen, de még Finnországban és Amerikában is játszották darabjait. A múlt évben a Bolyai Jánosról írt, A Tér című új monodrámáját vitték színre Zalaegerszegen. /Sike Lajos: Találkozás Kocsis István íróval, születésnapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

Emlékbizottságot alakított a Magyar Írószövetség az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünneplésére, és ez alkalomból felhívással fordult a világ íróihoz, vessék papírra emlékeiket. A Magyar Írószövetség azért is tartja lényegesnek megünnepelni ezt az évfordulót, mert a magyar írók fontos szerepet játszottak a forradalom előkészítésében. mondta Kalász Márton, az írószervezet elnöke. Az emlékbizottság szervezését irányító Kiss Gy. Csaba, az írószövetség elnökségi tagja arról beszélt, hogy 1956 valamiképpen a kollektív feledés része lett, nincs kellőképpen jelen a köztudatban. Országos szavalóverseny, továbbá színdarab-, novella- és regénypályázat kiírását tervezik. Az írószövetség székháza falán Gérecz Attila-emléktáblát avatnak (a huszonéves költő fegyverrel a kezében esett el a forradalom napjaiban). Fotókiállítást rendeznek, kiadják A Magyar Írószövetség hatvanéves története képekben című kötetet, és nemzetközi tanácskozást tartanak Írószervezetek a kommunista diktatúrák ellen címmel. Hatvanéves a 908 magyarországi és határon túli tagot számláló írószövetség. /A Magyar Írószövetség ’56-os emlékbizottságot alakított. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 11./

A Himnusz költőjének szülőfalujában, a Szatmár megyei Sződemeteren hagyományos, koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak hétvégén, a költő születésének 215. évfordulóján. A himnuszt Meleg Vilmos, majd román nyelven Marcel Mitrea színművész előadásában hallgathatták meg az ide zarándokolók. Muzsnay Árpád szervező mondta a bevezető beszédet. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke méltatta Kölcsey szilárd politikai gondolkodását. Tempfli József római katolikus püspök beszéde után a szilágypéri és a tasnádi kórus, szatmárcsekei és tasnádi szavalók léptek fel. /Konglovits Éva: Kölcsey Ferenc: a költő és politikus. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./

A tíz éve elhunyt Gelu Pateanu /Kolozsvár, 1925. jún. 3. – Budapest, 1995. márc. 25./ költőre és műfordítóra emlékeztek Etéden szeptember 9-11-e között, akit magyar barátai Gyalunak, Gyalukának szólítottak. Fiatalon a Duna-csatornához hurcolták. Szabadulása után műfordítóként lelt menedékre, magyarból fordított. A hetvenes években Bukarestben magyar hetilapnál, az A Hétnél talált szellemi otthonra. Kénytelen volt Bukarestből eljönni, egy kis székely faluban. Énalán, majd Etéden élt tizenegy éven át. A szabadnak remélt első március 15-én a fehéregyházi Petőfi-emlékműnél elmondott beszéde után, Marosvásárhely fekete márciusa idején halálosan megfenyegették a magyarellenes pogromot kidolgozó és végrehajtó szélsőséges románok. Etédi barátai és falustársai két hétig őrizték őt, végül jobbnak látta, hogy Budapestre menekül. Ott is szemmel tartották a volt Szekuritate emberei. Pateanu igyekezett kitérni provokációik elől. Tanított az ELTE román tanszékén, újabb magyar műveket fordított románra. Kopjafáját 1998-ban a Budapesti Székely Kör, a Magyar Írószövetség és a Budaörsi Székely Kör állíttatta a farkasréti temetőben. /Cseke Péter: Gyalu-napok Erdélyben. In memoria Gelu Pateanu (1925-1995). = Helikon (Kolozsvár), szept. 25. – 18. sz./

Az utóbbi három év során felére csökkent a magyarországi kulturális folyóiratok állami támogatottsága, a határon túli kiadványok pedig egyötödét kapják annak, amit öt évvel ezelőtt, hangzott el október 7-én, Budapesten azon a tanácskozáson, amelyen a művelődési-irodalmi folyóiratok mai helyzetét vizsgálták. A Magyar Írószövetség klubjában több mint félszáz kiadvány és műhely képviselőjének jelenlétében a hozzászólók zöme nem rejtette véka alá a támogatások apadása miatti indulatait. Az erdélyi magyar folyóiratok nézőpontját Kántor Lajos és Ferenczes István írásban eljuttatott vélekedése képviselte. Szó esett a támogatások odaítélésében jelentkező, korrupció-szagú történésekről, a támogatási rendszer átláthatatlan mivoltáról, illetve az általános helyzet kilátástalanságáról. Megállapítható: a jelenlegi kultúrpolitika nem kedvez a kulturális kiadványoknak. /Guther M. Ilona: Tengődő kulturális kiadványok. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

Nagy szeretettel fogadta március 22-én Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában Kalász Márton írószövetségi elnök és a Bajza utcai székházban összegyűlt sok-sok író és irodalombarát az Irodalmi Jelen és az Irodalmi Jelen Könyvek küldöttségét Aradról (Böszörményi Zoltán főszerkesztőt, Szőke L. Mária igazgatónőt és Pongrácz P. Máriát). Az alkalom Bágyoni Szabó István: Elszabadult konténerek naplóregényének bemutatása volt, amely irodalmi estté alakult. A meghívott előadók, Láng Gusztáv és Csűrös Miklós hangsúlyozták, hogy Bágyoni naplóregénye újdonságot jelent az erdélyi magyar prózában. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent könyvet méltatva vetült a fény az aradi magyar könyvkiadóra. /Pongrácz P. Mária: Erdélyi ünnep a Bajza utcában. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./

Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke elégedetlen a határon túli magyarságnak odaítélt támogatások összegével. Ha a magyar költségvetés kétszer, háromszor akkora összeggel támogatná az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki kultúrát, sokkal jelentősebb eredményeket érhetnénk el – vallja. Két évvel ezelőtt már le akart mondani. Két nagy területet támogatnak: egyrészt intézmények alapítását finanszírozzák, iskolák, kulturális központok, idősek otthona, vagy egyházi épületek felépítését vagy renoválását, másrészt a határon túli magyar politikai, kulturális szervezetek működését segítik, hogy találkozókat, konferenciákat, programokat rendezhessenek. A Medgyessy-kormány 2004-ben a támogatási rendszert százmillióval csökkentette, ekkor Pomogáts bejelentette, hogy nem vállalja tovább a vezetést. Végül rákényszerült arra, hogy maradjon, a határon túli magyar kulturális és politikai szervezetek kérésére. Idén tovább csökkentették a támogatást: csupán 800 millió forint támogatást kapott az Illyés Közalapítvány. Pomogáts szeptemberben távozni kíván a kuratórium éléről. Idén a legjelentősebb beruházások között van az erdélyi magyar irodalmi múzeum felépítése Kolozsváron. E fontos kulturális központ Szabédi László író, költő egykori házának kibővítésével történik.  Támogatnak több iskolát, diákotthont a szórványvidéken. Ilyen például a dévai nagy középiskolai centrum, amelyet nemcsak az Illyés Közalapítvány támogat, hanem az Oktatási Minisztérium, az Apáczai Közalapítvány és több magyarországi forrás is. Bentlakásos iskolát támogatnak Besztercén, épül egy középiskolai diákotthon. Ezen kívül Erdély vonatkozásában legalább nyolc-tíz épület épül.  Az Illyés Közalapítványt az Antall-kormány idején alapították a határon túli magyarok támogatására, s kezdetben minden párt képviseltette magát a kuratóriumban. Az RMDSZ jelentősen képviselteti magát a kuratóriumokban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács vagy a Magyar Polgári Szövetség képviselői viszont nincsenek jelen az alkuratóriumokban. Pomogáts reméli, hogy a következő kuratóriumban majd figyelembe veszik az új magyar közképviseleti szervezeteket is. Pomogáts Bélát 1959-ben letartóztattak, internálták az 1960-as amnesztiával szabadult.      Ezután egy évig rendőri felügyelet alatt állt, csak 1965 végén kerülhetett vissza az Irodalomtudományi Intézetbe, Czine Mihály és Bodnár György segítségével. 1969 januárjában akadémiai ösztöndíjjal utazást tehetett Erdélyben. A kandidátusi értekezése a népi mozgalom költőiről szólt, de a nagydoktori disszertációját ismét az erdélyi irodalomról írta. Az erdélyi magyar irodalomról eddig körülbelül 18 kötetet írt. Nincsenek rokonai Erdélyben, de mindig érdekelte Erdély.  - 1983-ban készült a Memorandum az erdélyi magyarok üldözése ellen. Ezt a 72 magyar értelmiségi memorandumának nevezték, megjelent az illegális Beszélőben, továbbá a nyugati magyar sajtóban. Neves írók írták alá, mint Csoóri Sándor, Sánta Ferenc, Mészöly Miklós, Konrád György, Vásárhelyi Miklós, vagy színészek, mint Sinkovits Imre, sőt történészek és tudósok is kiálltak az ügy mellett. Az Irodalomtudományi Intézetből aláírta Béládi Miklós, Lukácsy Sándor, Szörényi László és Pomogáts. Ez a Memorandum később elkerült az ún. Európai Utóértekezletre: Helsinkibe és Madridba, s megjelent 26 nyugati lapban is. Akik ezt aláírták, azokat kitiltották Románia területéről.      Pomogáts a rendszerváltozáskor mind a két oldallal jó kapcsolatban állt. Alapító tagja volt a Magyar Demokrata Fórumnak. Részt vett az első 1987-es lakitelki találkozón, ahol felszólalt. A Magyar Írószövetségben barátságba került olyan emberekkel, akiknek nagy szerepe volt a Magyarok Világszövetsége újraszervezésében, így Csoóri Sándorral, sőt Csurka Istvánnal és másokkal. Antall Józseffel is jóban volt, családtagjaik jól ismerték egymást. A Piarista Diákszövetséget együtt indították útjára. Másfelől jó kapcsolatban állt az ’56-osokkal is, akik közül többen az SZDSZ alapítói lettek.   Pomogáts mindig olyan feladatokat vállalt, melyek politikailag függetlenek. Így került az Anyanyelvi Konferencia élére 1992-ben, vagy az Írószövetség élére 1995 és 2001 között. Sőt, így került az Illyés Közalapítvány élére is. Megőrizte a semlegességét, persze „elkötelezett stratégiák, eszmények, igazságok és ügyek mellett. De ezek nem pártkötelezettségek” – vallja. Nagyon megoszlott a magyar politikai tábor, kialakult egy kétosztatú Magyarország. Többször felszólították őt mindkét oldalról: döntse el, hová tartozik. A határon túli magyarokkal való szolidaritás nem lehet pártpolitikai ügy.Az Illyés Alapítvány nem tudta betölteni azt a nemzetstratégiai feladatát, amelyet az alapítók annak idején neki szántak. Magyarország költségvetésében a határon túli magyarság támogatása rendkívül alacsony összeggel szerepel! Ez a költségvetésben az 1 százalékot sem éri el, 0,018 százalék. Ez a támogatás nagyon alacsony. /Frigyesy Ágnes: Az erdélyi magyarság védelmében. Beszélgetés Pomogáts Bélával, az Illyés Közalapítvány elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 4./

Bágyoni Szabó István (Bágyon – Aranyosszék, 1941. június 10.) Elszabadult konténerek című naplóregényét március 22-én mutatták be Budapesten, a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában. Az estet Kalász Márton, az Írószövetség elnöke nyitotta meg, házigazda Böszörményi Zoltán, az aradi Irodalmi Jelen című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban napvilágot látott kötetről Pongrácz P. Mária, a könyv szerkesztője, valamint Csűrös Miklós és Láng Gusztáv irodalomtörténészek beszéltek. Bágyoni Szabó István Erdélyből áttelepült Budapestre, átélte a diktatúrát. Az akkor megtörténtek utóhatásait még máig sem tudta kiheverni a létéért, nemzeti megmaradásáért küzdő értelmiség. Bágyoni Szabó István naplójában szólt azokról az ismert magyar írókról, akik megpróbáltak kiutat keresni. Kenéz Ferenc író sokszor szerepel a könyvben, Kenéz is áttelepült, előzőleg mindketten az Utunknál dolgoztak. Az Utunktól „elmenők” között sorrendben Bágyoni volt az utolsó, Tamás Gáspár Miklós, Csiki László, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Banner Zoltán, Árkossy István és Kenéz Ferenc indult el előtte. A grafikus Árkossy tervezte meg a könyv borítóját, Árkossy Ilona pedig, a színművész feleség fellépett az írószövetségi bemutatón. Közösségben gondolkodó íróember számára a szülőföld elhagyása – még ha kényszerű is – nehezen vagy aligha magyarázható, jelentette ki Bágyoni, hozzátéve, a szülőföld hitből és szellemi ragaszkodásból, hagyományból és álmokból is áll, és azt magával hurcolta. Budapesten ha erdélyi költőről van szó, Kányádi Sándort, Lászlóffy Aladár említik, pedig ma már mindketten valamelyik budapesti kerületből indulnak „erdélyi látogatóba”, erdélyiként. Bágyoni Szabó István az Új Magyarország alapító gárdájában volt, de rövid fél év után kivált onnan, a Pest Megyei Hírlap kulturális rovatvezetője lett 1995-ig, amíg a Horn- kormány meg nem szüntette az egyetlen magyar tulajdonban lévő „vidéki lapot”. A Szabad Föld kulturális rovatát irányította négy éven át – egész addig, amíg az újgazdag sajtócápák meg nem vették a lapot a Magyar Nemzettől. Most nyugdíjasként a Polísz című irodalmi folyóirat főmunkatársa. Regénytrilógiájának (Kések ideje, A lovak estére hazaérnek) harmadik darabját, az Erdélyi oltárképek címűt most írja. Tervezi esszéi, tanulmányai, publicisztikai írásai gyűjteményének megjelentetését. /Bölöni Domokos: Honvágy a hazában. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

Súlyos következményei lesznek a határon túli magyarság számára a magyar kormány megszorító intézkedéseinek, mondta Kolozsváron könyvének bemutatóján Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke. Most tudta meg, hogy az Illyés Közalapítvány költségvetése idén további 270 millióval fog csökkenni.    Pomogáts Béla Magyarországról szólva rávilágított, hogy az ország gazdasági válságban van, és gyakorlatilag két táborra szakadt. Mostani állapotában nem képes pozitív végkifejletre, ez megbénítja külpolitikai cselekvését, és negatívan hat ki a határon túli magyarság boldogulási esélyeire.  A magyarországi gazdasági és szellemi válságról szólva, Pomogáts kitért több jeles intézmény megfeneklésére is. Az 56-os forradalom idején oly jelentős szerepet játszó Magyar Írószövetség mára elveszítette súlyát. Igaz ugyan, hogy 800 tagja van, de a legjelentősebb 200 magyar íróból legalább 120 már nem tagja a szövetségnek. Az írótársadalom, akárcsak a különböző szekértáborokhoz tartozó magyar értelmiség, atomizálódik. Hasonló válságról számolt be az Anyanyelvápolók Szövetségének háza tájáról is, amelynek elnökeként meg kellett tapasztalnia, hogy ha egy testület nem felel meg a politika elvárásainak, egyszerűen elzárják előle a pénzcsapot. Pomogáts Nyugat-Európával összevetve példátlannak tartja a politikának teljesen kiszolgáltatott magyar támogatási rendszert, amely immár az egész Kárpát-medencei magyar nyelvterületre jellemző.  Pomogáts a legnehezebbnek az Illyés Közalapítvány helyzetét mondta. Gazdasági tanácsadók az összes közalapítvány megszüntetését javasolták Gyurcsány Ferenc kormányfőnek. Noha ez nem történt meg, az IKA elnöke tragikusnak nevezte a tavaly még egymilliárd forint fölött rendelkező Illyés Alapítvány költségvetésének immár másodszori megnyirbálását: először 800 millióra csökkentették, most pedig, további 270 millió forintot vesznek el. Ez súlyos válságba sodorhat több határon túli magyar intézményt.    Az Illyés Közalapítvány pénzügyi megbénítása mögött Pomogáts a kormány azon szándékát sejti, hogy a határon túli magyarság támogatásában a kormánynak teljesen alárendelt Szülőföld Alap vegye át az irányítást. Pomogáts Béla szerint az Illyés Alapítvány jövője alighanem megpecsételődött. /Makkay József: A határon túli magyarok támogatásának megszüntetését javasolták Gyurcsánynak. Felére csökkent az Illyés alapítvány idei költségvetése. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 16./

Vida Gábor írót ezer eurós jutalommal járó díjjal tüntette ki május 15-én Bukarestben a Romániai Írók Szövetsége Fakusz három magányossága című regényéért. Az író előzőleg megkapta a Magyar Írószövetség Arany János-díját. Vida elmondta, hogy Erdélyben az egy Communitas-ösztöndíjat leszámítva, nincs semmi olyan irodalmat vagy írott kultúrát támogató szervezet, amely az embert az irodalmi munkában hathatósan támogatná. Vida könyve Budapesten jelent meg. Azoknak az erdélyi magyar szerzőknek, akiknek Magyarországon jelenik meg könyve, munkájuk erdélyi könyvesboltokban alig-alig kapható. Az Erdélyben megjelent könyv pedig sokszor Magyarországra nem jut el. Akadozik ez a fajta kommunikáció, a légies határok mentén furcsa kereskedelmi megszorítások vannak. Nagyobb baj, hogy a közkönyvtárakban, a kölcsönkönyvtárakban sincsenek meg ezek a művek. Erdélyben hiányoznak a modern közkönyvtárak. A Teleki Tékában Marosvásárhelyen minden megvan, ami fontosat az európai irodalomban, kultúrában írtak, a modern anyag azonban hiányzik belőle, a XX. századi magyar irodalom vagy az újabb magyar irodalom háromnegyed része Marosvásárhelyen nem hozzáférhető. /Gergely Edit: Fakusz és Vida regénytrófeája. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./

„Hordoztam a székelyek örökségét: A helytállást és a virrasztást.” – ezt a Tamási Áron-idézetet választották a szervezők – a Tamási Áron Gimnázium, a Tamási Áron Alapítvány vezetői, a farkaslaki polgármesteri hivatal és a római katolikus egyházközség –, akik az író, Tamási Áron halálának 40. évfordulójára készülnek (1966. május 26-án halt meg Budapesten) egy emlékező rendezvénysorozattal. Budapesten is tisztelegnek az író emléke előtt, Tamási lakóházánál Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke mond beszédet. Székelyudvarhelyen május 26-án kezdődik a rendezvény, megkoszorúzzák a Tamási-szobrot, majd az Udvarhely Néptáncműhely előadja a Zeng a lélek című táncjátékot. Köszöntik a Tamási Áron-ösztöndíjas diákokat, majd a Virrasztás Tamási Áron pedagógiai díjat adják át Lőrincz József tanárnak. A Művelődési Házban lesz vetélkedő a helyi Tamási Áron Gimnázium, valamint a magyarországi és a révkomáromi testvériskolák részvételével. Másnap Farkaslakán folytatódik a rendezvénysorozat. /(bb): Tamási Áronra emlékeznek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 22./

Életének hetvenedik évében elhunyt Bartis Ferenc költő, író, újságíró, a Magyar Írószövetség tagja. Bartis Ferenc /Gyergyószárhegy, 1936. júl. 4. – Budapest, 2006. jún. 9./ újságíró-szerkesztő volt a Bukarestben megjelenő Falvak Népénél, a marosvásárhelyi Új Életnél és a Csíkszeredában kiadott Hargitánál. Tíz évet ült román börtönökben, 1984-ben megfosztották román állampolgárságától, azóta Budapesten élt, 1988 és 1989 között a Magyarok, 1990-től A Céh című folyóiratok főszerkesztője, a Ring munkatársa volt, az Összmagyar Testület elnöke. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és az ’56-os Forradalom Hőse kitüntetéssel is elismerték. Főbb művei: Konok szeretet (1970), Kegyetlen szépség (1975), Fohászok és titkok föltámadás előtt (1996), Ellopták a világ lelkét (1998), Rovások az idő mestergerendáján (1998), Akarjatok élni szabadon (1999), Fekete tűzijáték (2003), A kényszerhelyzet művészete és a művészet kényszerhelyzete (1994), Az összmagyar eszme (2005). /Elhunyt Bartis Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

Tizenegy magyarországi művészeti szervezet írta alá azt az állásfoglalást, amelyben az ellen a törvénymódosítási tervezet ellen tiltakoznak, ami mások mellett a kulturális és művészeti közalapítványok nagy részének megszűntetéséről rendelkezik. A művészeti szervezetek szerint súlyos veszélyeket jelent a magyar művelődési és művészeti élet számára, ha ezek a közalapítványok megszűnnek, s gazdátlanul maradnak az általuk elvégzett feladatok, illetve a kezelésükben, illetve tulajdonukban lévő vagyon, amely az alapítványok létrejötte óta valamelyes stabilitást biztosított a kulturális élet egyébként ellátatlan, fontos területein. Az állásfoglalást a Magyar Írószövetség, az Írók Szakszervezete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Építőművészek Szövetsége, az Art 9 Ferencvárosi Képzőművészek Egyesülete, a Magyar Szobrász Társaság, a Magyar Művészeti Akadémia és a Színházi Dolgozók Szakszervezete írta alá. /Művészeti szervezetek tiltakozása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

A hét végén ötödik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MÍL) éves írótáborát Zetelakán. Az írótábor alapcélja: irodalmi fórumként teret adni a hazai és határon túli magyar írók találkozásának, eszmecseréjének. Az idei írótáborban kiemelten az 1956-os forradalomra emlékeztek, de az irodalmi műhelyek, folyóiratok bővülő pályázati lehetőségeit is felvázolták. Az augusztus 24-i tábornyitón Lakatos Mihály, a magyar kultuszminisztérium erdélyi származású főosztályvezetője, Papp-Kincses Emese Hargita megyei tanácsos, Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke valamint Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A székelyudvarhelyi színtársulat közreműködésével Márkus-Barbarossa János, Szabó K. István és Kiss Budai Tibor performansz-szerűen oldotta a hangulatot. Augusztus 26-án irodalmi műhelyek, folyóiratok bővülő pályázati lehetőségeiről esett szó. A közgyűlést is megtartották. /Tóth Adél: Palacsintás E-MÍL tábor. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./ Az írótábornak mintegy ötven résztvevője volt. Kalász Márton és Kovács István író, történész a magyar írók szerepéről beszélt az 1956-os forradalomban. A liga közgyűlésén a felszólalók vitába keveredtek az E-MÍL működésének néhány pontját illetően, de mindenki egyetértett abban, hogy az érdekvédelmi szervezet jó úton halad. – Az E-MÍL egyik legfontosabb tennivalója az Irodalmat a vidéknek elnevezésű program működtetése – mondta Orbán János Dénes elnök. /Burus János Botond: Zetelaki írótábor: irodalmat a vidéknek! = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MÍL) zetelaki írótáborának meghívottja volt Kalász Márton költő, a Magyar Írószövetség elnöke, aki nyilatkozott a lapnak. Arra a kérdésre, hogy milyen a viszony a Magyar Írószövetség és az E-MÍL között, Kalász kifejtette, amikor megalakult az E-MÍL, ígérték, hogy segítenek. Az ő helyzetük sem jó, de mindent megtesznek az E-MÍL érdekében, ezt az Írószövetség választmánya is ugyanígy gondolja. „Az erdélyi magyar irodalom de beszélhetnénk a vajdaságiról, a felvidékiről is olyan minőségi része az egyetemes magyar irodalomnak, amellyel dicsekedni lehet. A dicsekvés azonban kötelességgel is jár. Az igazi magyar nyelvet tulajdonképpen itt őrzik, mi Budapesten, valamilyen félreértésből, csak elrontók akarunk lenni” – állapította meg Kalász Márton. Szerinte van értelme annak, hogy az erdélyi magyar írókat külön szövetség tömörítse, e szervezet nélkül nem létezhetne közös gondolkodás. Úgy látja, hogy az E-MÍL-nek is közhasznú társasággá kellene alakulnia. Kalász Márton hangsúlyozta: Ahogy ma Magyarország magára hagyja a szellemi életet, az példátlan. /Farkas Réka: Magára hagyott szellemi élet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./

Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

Sütő Andrást írótól búcsúztak október 7-én Marosvásárhelyen családtagjai, pályatársai, tisztelői. A ravatal mellett székely ruhás ifjak álltak díszőrséget. Az író ravatalánál a Vártemplom zsúfolásig megtelt, rengetegen álltak az udvaron. Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az írót Isten gyertyájának nevezte, amelyet „elfújt a betegség kavargó szele”. Rámutatott: „ő világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is”. Markó Béla, a RMDSZ elnöke hangoztatta: „Nagyon fáj a magyar kultúra hatalmas átka és áldása, hogy nem elég nagyot alkotni, zseniálisan kezelni a nyelvet, mert ráadásul tettekben is nagynak kell lenni, nem csak szóban”. Sütő András nemcsak a „könyvtárszobák csendjében” élte életét jó könyveket írva, hanem cselekvéseiben is sokat tett a magyarságért. „Sorsa erdélyi sors. Könnyű is, nehéz is, kanyargós is néha, szerették is sokan, bántották is méltatlanul néhányan, de végül útjáról nem lehetett letéríteni”. Megszenvedett, vagyis hiteles életút volt az övé – mondta a szónok, úgy fogalmazva, hogy az elhunyt író mindvégig hitt abban: lehetséges a nemzeti egység. „Sütő András nem áldozat volt elsősorban, hanem közösségének egyik kiemelkedő szellemi vezetője, aki nehéz helyzetben is a helyén maradt, és erőt tudott adni nekünk”, mondta. Az 1990-es marosvásárhelyi konfliktusra Markó így fogalmazott: „melyik nemzet fogadná el költőjétől rajtunk kívül, hogy maga is kimenjen a harctérre, hogy páratlan szép szavú írója gyertyás-könyves tüntetés élén menetel, majd a bajban is legelöl már-már életével fizet rövid szabadságáért?”. Ilyen naiv, lelkes, szenvedélyes, önmagához kegyetlen nemzet a magyar, és ennek a nemzetnek a lelkét fejezte ki drámában, prózában, esszében Sütő András. Csoóri Sándor úgy fogalmazott: Sütő András Illyés Gyulához méltó rangon magát a magyar nyelvet tette alkalmassá arra, hogy a földből az égig érő tilalmak ellenére fájdalmainkat, haragunkat, apokaliptikus sérelmeinket elmondhassuk. Sütőt fiatal korában megérintette a szocialista romantika, előtte is kinyílt a politikai tér, de minél előbbre jutott, élményei annál riasztóbbakká váltak. „Félárbócra leengedett tekintete hozzásegítette őt ahhoz, hogy ne vitesse magát tovább újabb és újabb szelekkel, és megtörtént a felébredés. A kisebbségi magyar író önkéntes feltámadása megélénkítette az egész Kárpát-medencei magyar irodalmat” – mondta Csoóri. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke beszédében hangsúlyozta: elvesztettünk ugyan egy csodálatos embert, egy nagyon nagy alkotót, de az ad erőt, hogy nem ment el közülünk; itt maradt örökül életműve, emberi és írói magatartása. Mircea Dinescu költő azt fejtegette: Sütő András életművére nemcsak a magyar, de a román irodalom is joggal büszke lehet. Görömbei András debreceni irodalomtörténész „a magyarság égtartó emberének” nevezte az elhunyt írót. Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-klub elnöke is azt a gondolatot bontotta ki, miszerint Sütő András nemcsak irodalmi műveivel, szép szavaival, de személyes áldozatvállalásával is példát mutatott. A temetésen részt vett a Szili Katalin vezette magyar parlamenti küldöttség, jelen volt ugyanakkor a magyar művészeti és tudományos közélet számos neves képviselője, így Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. /Gyertya volt a diktatúra ködös éjszakáiban. Több ezren kísérték utolsó útjára Sütő Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ Csoóri Sándor így búcsúztatta: „A történelem a Te kérdéseidre válaszol majd, András. Ahogy a vértanúkéra szokott mindig. Tizenhat év óta még sosem írtam le, hogy Te nemcsak sebesültje voltál egy gyalázatos eseménynek, hanem a vértanúja is. Egy lassított, késleltetett sorsú vértanúja. A szemüregben megrekedt szemcsonkban fejlődött ki a gyilkos melanoma, amely sokáig hóhérkodott Veled, mint Hunyadi Lászlóval a fekete ruhás bakó.” /Lokodi Imre, Bakó Zoltán: Végső búcsú Sütő Andrástól. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

A Magyar Írószövetség ünnepségsorozattal tette emlékezetessé az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját, ebből az alkalomból adták át október 23-án az Arany János-díjakat is. Idén a kuratórium Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, valamint Fekete Gyula és Karátson Gábor írónak ítélte a rangos elismerést. „Dávid Gyula az 1956-os forradalom »örökösei« közül való, a sorvasztó eszmék ellenére is az emberi magatartás éltetője. Az erdélyi szellemi élet gazdagítója, a kiadói élet egyik mindenese” – méltatta a kitüntetettet Tamás Menyhért író. A forradalom idején Dávid Gyula – aki a hét végén vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét – tanársegéd volt a Bolyai Tudományegyetemen, a házsongárdi temetői tüntetés értelmi szerzőjeként 1957-ben hétévi börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult, évekig fizikai munkásként, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőjeként dolgozott. 1992-től a kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője. /F. Á.: Arany János-díj Dávid Gyulának. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

Egyszerre érkezett két rossz hír: a Magyar Írószövetséget a hatalom és klientúrája gazdaságilag szorongatja, és erkölcsileg is megpróbálja ellehetetleníteni. A másik rossz hír: búcsúszámát postázta a Veszprémben szerkesztett, Kárpát-medence-szerte és Nyugaton is ismert kulturális folyóirat, az Új Horizont. Az Új Horizont esetében tizenhét esztendei küzdelem után Raffai István főszerkesztő leteszi a lantot. A folyóirat több mint félezer író, művész, tudós és publicista írását közölte, fórumot biztosítva a hazai és a kisebbségben, a nyugati szórványban élő alkotóknak. /Sylvester Lajos: Letűnt egy Horizont. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 16./

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

Nagyenyed városi tanácsa január 18-i ülésén egyhangú szavazattal díszpolgári címet adományozott dr. Csávossy Györgynek. Csávossy György a mezőgazdasági tudományok doktora, több mint 12 fajta, illetve fajtajelölt szőlő előállítója. Ő teremtette meg Belső-Erdély legjobb, Herkules nevű vörösbor fajtáját. Bodzavirág illatú fehér bora, a Nauszikaa külföldi szakemberek szerint is Közép-Európa egyik legillatosabb bora. Hét szakmai kötete közül a “Jó boroknak szép hazája, Erdély” a magyar nyelvterület legjelentősebb szőlészeti-borászati monográfiája, amelyért 2003-ban a magyarországi mezőgazdasági kiadványok sorában az év szerzője címet kapta. Az elmúlt év karácsonyi könyvvásárán jelent meg Budapesten a “Magyarán a borról” című kötete, melyben a borleírás irodalmi nyelvezete és a bor gasztronómiai szerepe a legjelentősebb fejezetek. Legutóbbi kiadványa (Borászat) a napokban jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál. Csávossy költőként, drámaíróként és publicistaként is ismert az erdélyi magyar kortárs irodalomban. Kilenc színművet írt, minden erdélyi magyar színházban, valamint Bukarestben román fordításban is volt ősbemutatója. Legutóbbi verskötete, a Hervadás havában az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban jelent meg. Az aranytollas publicista a Magyar és a Román Írószövetség tagja, melynek kolozsvári fiókja a tavaly Kacsó Sándor-díjjal tüntette ki. /Takács Ildikó: Csávossy György Nagyenyed díszpolgára. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 20./

Életének 80. évében Budapesten elhunyt Beke György /Uzon, 1927. aug. 3. – Budapest, 2007. jan. 20./ ismert író, újságíró, műfordító. 1989 óta élt Budapesten. Tanulmányait Kolozsvárott végezte a Bolyai Tudományegyetemen. Munkatársa volt 1947–1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét főmunkatársa, 1994-től Budapesten a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője volt. Beke György 1992-től az Írószövetség választmányának tagja. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós-díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály-díjban és Tekintet-díjban részesült. Számos regénye, interjúja, riportja jelent meg, első elbeszélése 1949-ben az Akasztott ember kötele címmel, utolsó regénye 2002-ben, címe Csángó történet. /Elhunyt Beke György író. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Beke György újra meg újra összerakta a maga, a mindannyiunk Erdélyét. De nemcsak Erdélyt. Havaselvét és Moldvát is, a nyugati meg a keleti magyar szórványt is, mindent, írta róla Sylvester Lajos. A magyarság egészének szellemi újrateremtője volt. Beke György 1989-ben telepedett át Budapestre. Vitte magával az otthont, a székelyföldi hazát, a szórványban élők gondját-baját, Európa legárvább kisebbségének, a moldvai csángóknak a keservét, és mindezt beolvasta, ráolvasta, a szemébe mondta az eltunyult népnek. A missziós tudatot és akaratot vitte magával. Beke György nem állt be a másságkeresők karába. Asztagnyi könyvkévét rakott össze. Beke Györgyöt a Kárpát-medence magyarságának egésze siratja és gyászolja, hisz emelt jó teherbírású szellemi boltívet a térség fölé. /Sylvester Lajos: Aki sokfelé, de mindig a szülőföldjén élt (Beke György halálára) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./ Aki közelebbről ismerte Beke Györgyöt, annak igen nagy műveltségű, a romániai magyarság és kultúrájának ügyében kiválóan tájékozott, a dolgokat, történéseket mindig összefüggéseiben látó és kereső emberként marad meg emlékezetében. 2003. augusztusában Arad vendége volt, mint a harmadik Böszörményi Zoltán riportverseny zsűrijének elnöke. Szeretettel és megértéssel beszélt a fiatalabb kollégák közel félszáz írásáról. /Jámbor Gyula: Beke György. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./

Utolsó útjára kísérték február 8-án szülőfalujában, a háromszéki Uzonban a január végén Budapesten nyolcvanéves korában elhunyt Beke Györgyöt. Ferenczes István csíkszeredai költő, a Magyar Írók Szövetsége, valamint a Romániai Írók Szövetsége nevében búcsúztatta az erdélyi magyarság látleletét Orbán Balázs szorgalmával és kitartásával felmérő írót, szociográfust. Búcsúbeszédet mondott Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi publicista is. „Erdély szülőföldünk, de nem hazánk, Magyarország hazánk, de nem szülőföldünk” – idézte az írót a celebráló Szabó Lajos római-katolikus esperes. A szertartáson részt vettek: Tamás József csíksomlyói római katolikus segédpüspök, Márton Árpád, Antal Árpád, Toró T. Tibor parlamenti képviselők, Sógor Csaba szenátor, Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. /Domokos Péter: Lepihent Uzonban Beke György. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút Méhes György írótól, műfordítótól április 20-án Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas író, a Magyar Írószövetség örökös tagja életének 91. évében hunyt el Budapesten. Méhes György életét és munkásságát Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke; Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára; Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és erdélyi pályatársai méltatták a ravatalnál. A Székelyudvarhelyen született írót Tőkés László királyhágómelléki püspök búcsúztatta a református egyház szertartása szerint. /Méhes György utolsó útja. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

Irodalmi konferenciát és költészetnapi felolvasóesteket szervezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) április 12-13-án Kolozsváron, Kánon(ok). Pantheon(ok). címmel. Április 12-én az erdélyi magyar irodalmi lapok vezető szerkesztői beszélgettek a magyarországi szerzők erdélyi irodalmi folyóiratokban való jelenlétéről. A rendezvényen részt vett Orbán János Dénes (Irodalmi Jelen), Szilágyi István, Karácsonyi Zsolt (Helikon), Kántor Lajos, Balázs Imre József (Korunk), Fekete Vince és Lövétei Lázár László (Székelyföld), a beszélgetést Egyed Emese vezette. Az eszmecsere „ikerrendezvényeként” délután az ELTE két professzora, Margócsy István és Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi szerzők magyarországi recepciójáról. A költészetnapi rendezvénysorozat másnap az E-MIL közgyűlésével folytatódott, és erdélyi magyar költők felolvasóestjével zárult. Az ARTISJUS Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával tüntették ki Vida Gábor írót, a marosvásárhelyi Látó szerkesztőjét a Költészet Napján. A 90 éves Hubay Miklós, a magyar drámaírás klasszikusa, a Magyar Írószövetség és a PEN Club volt elnöke, a firenzei egyetem egykori tanára volt a Korunk Akadémia vendége április 15-én, a Kolozsvár Társaság székhelyén. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), máj. 10./

Elhunyt K. Jakab Antal kolozsvári irodalomtörténész /Marosvásárhely, 1942. júl. 26. – Kolozsvár, 2006. jún. 20./, a Helikon folyóirat irodalmi szerkesztője, tudatta a Magyar Írószövetség. A romániai magyar kritikus és esszéíró 1942-ben Marosvásárhelyen született, pályafutása során az Utunk, a Korunk és a Helikon munkatársa volt. A magyar nyelv és irodalom szakon végzett irodalomtörténész nevéhez fűződik más munkák mellett A névmás éjszakája esszékötet, az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 antológia, egy Dsida Jenő válogatáskötet, valamint több irodalmi szöveggyűjtemény. /Elhunyt K. Jakab Antal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./

A Magyar Írószövetségnek a fiatal alkotók felé kell nyitnia, mert ez a hatékony működés és a tovább élés kulcsa – mondta Kalász Márton, a szövetség leköszönő elnöke. A hat éven, azaz két cikluson át elnöklő költő úgy vélte, az Írószövetség valós működésének és megerősítésének feltétele, hogy a fiatal alkotók gondolkodása is beépüljön a szervezet működésébe. Kalász Márton sikerei közül elsősorban azt említette, hogy az Írószövetség „túlélte” a több mint 150 tag kilépését, valamint a központi támogatások drasztikus csökkentését. /Nyitás a fiatalok felé. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./