A Magyar Helsinki Bizottság annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar kormány kivitelezhetetlen álmegoldásokkal hitegeti a magyar közvéleményt és a határon túli magyar szervezeteket, ahelyett, hogy befejezettnek tekintené a vitát, és megvalósítható megoldásokat keresne. A magyar kormánynak mérlegelnie kellene, hogy a határon túli magyaroknak, amennyiben Magyarországon kívánnak élni, nem adható-e alanyi jogon magyar állampolgárság – olvasható a bizottság közleményében. A kormány intézkedései vagy csak új nevet adnak meglévő intézményeknek (nemzeti vízum), vagy megvalósíthatatlanok (az uniós országokba is érvényes útlevél más országok állampolgárainak). A közlemény szerint a gyorsabb honosítási eljárás sem segít azon a problémán, hogy a honosítást csak az kérheti, aki igazolni tudja, hogy Magyarországon van hol laknia, van miből élnie. A bizottság szerint azonban a határon túli magyarok többsége erre nem képes, mert ha van is munkalehetőség, „feketén” foglalkoztatják őket. A vízum, amelyet a magyar hatóságok adnak ki, jelenleg is nemzeti vízum. /Álmegoldásokkal hiteget Gyurcsány – véli a Magyar Helsinki Bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./

Balga ötleteknek nevezte állásfoglalásában a Magyar Helsinki Bizottság a Gyurcsány-kormány nemzetpolitikai javaslatait, mert ezekben tartalmatlan vagy megvalósíthatatlan ígéretekről van szó. Nemzeti vízum? Ma is létezik, s természetesen nem etnikai alapon osztogatják. Csak határon túliaknak szóló, a magyartól eltérő útlevél, amely az Európai Unió egész területére érvényes? A dolgok jelen állása szerint kivitelezhetetlen. Gyurcsány állásfoglalásával szemben a Helsinki Bizottság javasolta: “Minden áttelepülő magyarnak alanyi jogon biztosítani kellene a honosítás lehetőségét. Így járt el a Német Szövetségi Köztársaság a német határoktól keletre élő németekkel. Így jár el Izrael állam azokkal a zsidó emberekkel, akik az ott maradás szándékával lépnek az ország földjére. Ennek az elvnek a kimondásához politikai elszántságra volna szükség a kormány, erkölcsi támogatásra a magyar társadalom részéről.” Gyurcsány Ferenc nyíltan harcot hirdet a határon túli magyar vezetők ellen, közben pedig próbál valamiféle sajátos megoldáscsomagot felmutatni a “haladó hazafiság” jegyében. Gyurcsány nem támogat semmi olyat, ami nem tetszik a szomszédos országoknak, és amit a határon túli magyarok egységesen kérnek. /Pataky István (Magyar Nemzet): Nemzeti lufieregetés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 25./

Ellenzék vagy ellenség?
A magyar Helsinki Bizottság feljelentést tett, mivel a határőrök állítólag embertelen bánásmóddal fogadják a Szerbia felől érkező migránsokat. Március 15-én a szólásszabadság érdekében tüntetve az Együtt aktivistái és szimpatizánsai megpróbálták akadályozni, hogy a nemzet miniszterelnöke elmondhassa ünnepi beszédét. A Momentum Mozgalmat pártolók aláírásgyűjtéssel lehetetlenítették el a magyar olimpiai pályázatot, és szertefoszlatták sok ezer magyar álmát. Csak az elmúlt néhány hét történéseit sorolom, de folytatni lehet azzal, hogy ugyanez a társaság – egy tőről metszették ugyanis őket – korábban bezárta az Álmok álmodói–világraszóló magyarok című valóban világraszóló kiállítást, vagy megakadályozta azt, hogy Budapest világkiállítást rendezzen. És a sornak természetesen koránt sincs vége. A magát magyar ellenzéknek nevező ballib társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy ami jó, az ne sikerüljön. Bosszankodik mások sikerén, irigy a megvalósításokra és frusztrált saját eredménytelensége miatt. Ezért azt az elvet követi, hogy minél rosszabb, annál jobb.
Ez a társaság semmit nem tart szentnek, a nemzet fogalmát legkevésbé. Bár sokszor éppen annak nevében (?) lép fel.
Ellenzék ez? Nem. Sokkal inkább ellenség. A magyar nép ellensége, amely minden közös, nemzeti ügyet, megvalósítást, jövőbeli tervet el akar lehetetleníteni. Talán nincs is olyan ország, ahol egy ehhez hasonló társaság mindig saját országa és népe ellen lépjen fel. Nos, a magyarországi ballibek éppen ilyenek.
Nem érdekelte őket az sem, hogy a világkiállítással a figyelem a magyar fővárosra terelődött volna. Az sem, hogy az Álmok álmodói a magyar találékonyságot, innovációt népszerűsítette a világban. Az sem fáj nekik – sőt, kimondottan örülnek –, hogy évek óta tönkreteszik a magyar nemzet ünnepeit. Mint ahogy az sem érdekli, hogy Kárpát-medencei milliók álmát hiúsították meg az olimpiai pályázat megfúrásával. Állítólag anyagi megterhelést jelentett volna Budapest és az ország költségvetésére nézve. Talán. De ne felejtsük, Barcelona épp az 1992-es olimpia miatt került fel a modern világ térképére, és az elmúlt 25 évben az akkor megvalósult beruházásoknak köszönhetően Európa egyik leglátogatottabb és legdinamikusabban fejlődő régiója lett. Mint ahogy a 2012-es – amúgy elég gyengére sikerült – lengyelországi futball-Eb is már érezteti jótékony hatásait nemcsak a sportban, hanem a gazdaságban is – állítják lengyel szakemberek.
Mindebben egy dolog mégis örvendetes. Ilyen hozzáállással ez a társaság csak azt érheti el, hogy egyre kevesebben fognak rá szavazni. Ha az a feltétele örökös ellenzékben maradásuknak, hogy Magyarország ne rendezhessen olimpiát, ám legyen. Inkább ne legyenek ötkarikás játékok a Kárpát-medencében, csak ne kerüljön az ország élére a magyar nemzetet feltörekedni gátló percemberkék siserahada.
És hogy miért jó nekünk, határon innen élőknek az, hogy nemzetben gondolkodó kormánya maradjon Magyarországnak? A magyarázat egyszerű. Minél erősebb az anyaország, annál hatékonyabbak tudunk lenni, annál nagyobb védelmet és segítséget kaphatunk. Ne feledjük, a Nyugatra szakadt vagy a Kárpát-medencében élők számára a magyar kormány megannyi programot (Rómer Flóris-terv, Mikes Kelemen-terv, Kőrösi Csoma-program, Petőfi-program, hogy csak néhányat említsünk) dolgozott ki és léptetett életbe, amelyekkel az elszakadt területeken élő magyarokat próbálja segíteni. A szimbolikus gesztusokról, mint például a magyar állampolgárság (bár az nem csak az) ne is beszéljünk. Emlékezhetünk, amikor a mai ballib ellenzék volt hatalmon, milyen „szimbolikus” kampányt folytatott a december 5-i népszavazás alkalmával. Mi az ilyen gesztusokból nem kérünk.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)