Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Magyar Állami Földtani Intézet (Budapest, Magyarország)
4 tétel
2000. március 20.
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) március 17-19. között immár második alkalommal szervezte meg a Bányász-Kohász-Földtan Konferenciát. A Kolozsváron tartott rendezvényen többek között részt vett közel száz egyetemi tanár és kutató az Eötvös Loránd Tudományegyetemről (ELTE), a veszprémi, soproni, miskolci, illetve szegedi egyetemről, negyven GEKKO-s (Geológus Egyetemisták Kolozsvári Kutató Osztálya), illetve huszonöt ELTE-s egyetemi hallgató, jelen voltak a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Román Földtani Intézet, a parajdi sóbánya, a bakonyi bauxitbánya, a Petrozsényi Bányászati Főiskola, a brassói Transilvania Egyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) geológia tanszékének, valamint a MOL Rt. képviselői. A plenáris előadásokat követően a bányász, a kohász, a földtan, a gazdaság- és környezetföldtan, a szerkezeti földtan-rétegtan szakosztály szekcióülést tartott. A konferencia másodnapján a résztvevők torockói tanulmányi kiránduláson vettek részt. Wanek Ferenc, az EMT bányász-kohász-földtan szakosztályának egyik vezetője elmondta: örvendetes, hogy az egyetemi hallgatók ily nagy számban voltak jelen a rendezvényen. /Kiss Olivér: Sikeres EMT-rendezvény. Bányász-Kohász-Földtan Konferenciát tartottak Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./
2006. július 1.
A magyar honfoglalást a Kárpát-medencében kisszámú idegen történeti forrás említi, s ezek is időrendi pontatlansággal.   Lehet-e biztosan a honfoglalás időpontjának a 895-ös vagy a 896-os évet tekinteni? Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a legújabb történeti kutatás állapítja meg, hogy ,,895–900 között szállták meg a magyarok a Kárpát-medencét egy vagy két fázisban” (Tóth Sándor László: A honfoglalás időpontja, Acta Universitatis Szege­diensis de Attila József Nominatae Acta Historica, Tomus. CII. Szeged, 1995.). Történeti tény, hogy a Bizánccal szövetséges magyarok 894-ben megtámadták Simeon bolgár kánt, aki a Bizánc ellen indított hadjáratának irányát megváltoztatva a magyarok ellen fordult, de vereséget szenvedett. A Bizánccal kibékült bolgárok megverték az Árpád fia, Levente által vezetett magyar sereget, s ugyanakkor a bolgárok új szövetségesei, a besenyők is megtámadták a magyarok etelközi szállásait. Emiatt az etelközi magyarok s Levente seregének maradványai a Keleti-Kárpátok szorosain ke­resztül Erdélybe jöttek.  A honfoglalásnak ezt az útvonalát a honfoglalás kori régészeti leletek is bizonyítják. Ezek a Tusnádi- és az Ojtozi-szoroson keresztül vezető utak mentén kerültek elő Háromszék területén. A legjelentősebb honfoglalás kori lovas sírt Sepsiszentgyörgyön, az Olt bal oldali partján, az Epres­tetőn 1943-ban találták meg. A csontváz mellett egy kard, egy lándzsacsúcs, vasdarabok, (valószínű, vaskengyel maradványai), lóko­ponya s lólábszárcsontok voltak.   Egy másik lovas sír Köpecen, ugyancsak az Olt völgyében került felszínre, s leletei a budapesti Földtani Intézetbe kerültek. Egy lovas sírt pedig Kőcsukkon a két világháború között, kőrobbantás alkalmával találtak.  A Feketeügy völgyéből ismeretes a Réty–Eresztevény közelében – jelenleg Maksa községhez tartozik – levő Zádogostető nevű magaslaton egy lovas sírból előkerült vaskengyel és vaslándzsa­csúcs. Ugyancsak lovas sír melléklete lehet az a szablya is, amelyet magyar honfoglalás kori edénnyel együtt találtak 1907-ben Kézdi­vásárhely és Bereck között. Feltehetőleg lovas sír tartozékai Za­lánban a Sasos-völgyben, valamint Kézdi­már­kos­falván a Kismart nevű helyen előkerült vaszablák is. A Gesta Hungaro­rum a magyarok útvonalát jelöli meg, mégpedig a Kárpátok szorosain keresztül, s megpihenésüket, vagyis letelepedésüket Erdélyben. Az Olt, valamint a Feketeügy völgyében talált honfoglalás kori régészeti leletek alátámasztják a Gesta Hungaro­rum adatait. Nem hihető el, hogy a tusnádi Olt-szorost, valamint az ojtozit a magyarok őrizetlenül hagyták volna. Ezt bizonyítja, hogy a megszilárdult magyar királyi hatalom már a XII. században a Keleti-Kárpátok külső lejtőjére helyezi a magyar állam határát, amit a Piatra Neamt melletti Batca Doamnei-en feltárt magyar erődítmény, település és temető bizonyít. /Székely Zsolt: A honfoglalás Délkelet-Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./
2007. október 26.
Kilencedik állomásához érkezett az 1998-ban első alkalommal megrendezett geológusok találkozója. A székelyföldi szakmabeliek évente egy alkalommal – idén október 26-27-én – a tudományág sorsáról, újdonságairól és annak helyi jövőjéről értekeznek. 1989 után egyik napról a másikra megszűnt a csíkszeredai Geológiai Feltáró Vállalat, az IPEG, mintegy száztíz geológus került az utcára, akiknek kilencven százaléka nem tudott elhelyezkedni szakmájában. A rendezvénnyel összefogásukra vállalkoztak, továbbá alkotó társaik ilyenkor bemutatják eredményeiket. Az első öt alkalommal Sepsiszentgyörgyön gyűltek össze, majd 2003 óta a csíkszeredai Sapientia Egyetem lett a főhadiszállásuk, ráadásul a Magyar Állami Földtani Intézet is bekapcsolódott a székelyföldiek konferenciaszervezésébe. Magyarországi akadémikusok és intézményvezetők is tartanak előadásokat. /Kozán István: Székelyföldi geológus-találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 26./
2015. április 1.
7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia Déván
Dicső múlt, beárnyékolt jelen
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának.
A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát.
A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe.
A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta.
A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó.
Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett.
Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt.
Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára.
A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette.
Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)