Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Magashegyi Underground [zenekar]
20 tétel
2010. június 24.
Tusványos 2010: politika nyílt lapokkal
Nyílt lapokkal mottó alatt zajlik július 20-25. között Tusnádfürdőn az immár 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Nyílt lapokkal, mert – mint az csütörtöki sajtótájékoztatójukon elhangzott – a szervezők azt szeretnék, ha erdélyi és összmagyar tekintetben is terítékre kerülnének olyan témák, amelyek kapcsán megválaszolatlan kérdések sora él az emberekben.
Szervezők: Somogyi Attila, Sándor Krisztina és Demeter Szilárd
Ezt a célt szolgálná például egy nyílt Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelyen Markó Béla RMDSZ- és Tőkés László EMNT-elnök elmondhatná, hogy miért hívták életre a testületet, hogyan működik, miért vált olyanná, amilyen, illetve van-e egyáltalán jövője. Ugyanakkor a jelen pillanatban marginalizált Magyar Polgári Párt szerepéről is beszélni lehetne.
Szintén sokakat érdekel Tőkés László EP-alelnökké választása, a jövőre esedékes magyar EU-elnökség, illetve a kettő közötti kapcsolat. A nemrég megalakult magyar kormány struktúrája és víziója szintén rengeteg kérdést vet fel a szervezők szerint, éppen ezért erről is mindenképp szó esik. Ezt garantálja az a tény is, hogy az Orbán-kabinet több minisztere, államtitkára – köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szőcs Géza kulturális, Németh Zsolt külügyi, Hoffman Rózsa oktatási államtitkár –, már vissza is jelzett a Tusványos-csapatnak, hogy részt vesz az eseményen. Hogy Orbán Viktor megtartja-e immár hagyományos szombati előadását, egyelőre még nem százszázalékos, ugyanis miniszterelnökként jóval bonyolultabb megszervezni erdélyi látogatását. Valószínűsíthető azonban, hogy az idei szabadegyetemet sem hagyja ki, hiszen – mint a Tusványos kapcsán tett nyilatkozatában elmondta – a húsz év alatt egyetlen egyszer kényszerült távol maradni. Szintén kérdéses még, hogy Traian Băsescu lesz-e idén is beszélgetőpartnere, a szervezők szerint előfordulhat, hogy a román államfő is felbukkan a táborban, de a szombati nap kapcsán egyelőre semmi konkrétumot nem tudtak mondani.
„Ne csak siránkozzunk”
A szabadegyetemen szóba kerülő témák kapcsán Sándor Krisztina főszervezőtől megtudtuk, hogy azok nem csak a felmerülő gondokat lajstromolják majd, hanem olyan szakembereket is várnak valamennyi panelbe, akik megoldásjavaslatokat is tudnak mondani, illetve azok gyakorlatba ültetésében is részt vállalnak. „Ne csak siránkozzunk, hanem próbáljuk tudatosítani értékeinket” - fogalmazta meg mintegy második mottóként Sándor Krisztina, aki az értékek sorában az előadásokban is hangsúlyosan megjelenített műemlékvédelmet és gasztronómiát említette meg. A gazdasági, társadalmi, politikai kérdések mellett a táborozóknak drogprevenciós, illetve szexuális nevelési előadásokat is tartanak, s természetesen a partnerszervezetek is több érdekes előadással, foglalkozással, kikacsolódási lehetőséggel várják az érdeklődőket.
Bővülő bulikínálat
Mivel az esemény diáktábor jelleget is ölt, s sokan a buli kedvéért érkeznek Tusnádra, Somogyi Attila programfelelős a zenés kikapcsolódási lehetőségekből is ízelítőt adott. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, lesz Rúzsa Magdi, Bikini, Magashegyi Underground, Csík Zenekar, Hooligans, illetve Pannonia Allstarts Ska Orchestra (PASO) koncert, a döntő szempont ugyanis az együttesek összeválogatásakor az volt, hogy valamennyi ízlésnek megfeleljenek. Ugyanakkor a sokszor hajnalig tartó bulik idén már három helyszínen zajlanak, a hagyományos Csűr-buli mellett idén is várja a gépzene kedvelőit a nagyszínpad mellett felhúzott MISZSZ-sátor, újdonságképp pedig az élőzenére vágyóknak is szerveznek bulikat. A koncertek és partik akár az előző években ingyenesek, a sátorozás egész hétre 85 lejbe, egy éjszakára 17 lejbe kerül, a kétágyas kisház egész hétre 375 lej.
Nem nőtt a büdzsé
„Egyelőre csak becsült a költségvetésünk, pontos számadatokról csak a tábor után tudunk beszámolni” - válaszolta Sándor Krisztina a Krónika azon kérdésére, hogy mekkora összegből gazdálkodtak az esemény megszervezésekor. Mint elmondta, úgy tűnik, hogy a tavalyhoz hasonlóan 35-40 ezer euróból sikerül lebonyolítani a közel egyhetes rendezvényt. A magyarországi kormányváltás azonban egyelőre nem hozott pénztöbbletet a szervezőknek, tudtuk meg. A szocialisták nyolc évvel ezelőtti hatalomra kerülésükkor alaposan megnyirbálták a jobboldalinak tartott erdélyi esemény költségvetését, azóta különböző pályázatokból szervezik meg azt évről évre. „A kormányváltást követően sem nyíltak meg a pénzcsapok. Válság van, s kampány volt” – fogalmazott vonatkozó kérdésünkre Demeter Szilárd marketing és kommunikáció-felelős.
Részvétel szempontjából is a tavalyihoz hasonló évre számítanak a szervezők, bár bíznak abban is, hogy a magyar kormányváltás az anyaországból, illetve a határon túli magyarok köréből is több fiatalt fog Tusnádra vonzani. A 2009-es eseményen egyébként összesen 30 ezren fordultak meg, a szervezők becslése szerint napi 5-7000 fiatal látogatott ki a kempingbe, illetve a koncerteknek otthont adó sportpályára.
Jó hírrel szolgáltak ugyanakkor Demeter Szilárd azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem jutnak el Tusnádra: a fontosabb eseményekről a magyarországi Mandiner portál munkatársaival közösen szerkesztett www.tusvanyos.ro honlapon óráról órára frissülő információkat találnak, s fényképeken, illetve videofelvételeken is nyomon követhetik a történéseket.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2010. július 9.
Tőkés, Markó, Szőcs Géka, Hobo: a szabadegyetem első hete
A szervezők néhány napja bőségesen adagolják a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját, mi szemelgetünk.
A Csík Zenekar és a Role koncertjével indul idén Tusványos: mindkét együttes népzenei alapokról építkezik, azonban míg a Csík Zenekar ismert együttesek dalait népzenésíti meg, a Role éppen fordítva, népdalokat rockosít meg. A koncertek július 20-án, kedden 20.30 órakor kezdődnek, azonban utánuk sem kell lefeküdni indulniuk a táborlakóknak: a MISZSZ sátorban Huli Buli lesz, a Design Pont & Kreatív Műhely sátrában Mush up buli várja őket.
A MISZSZ, azaz Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége sátrában szerdán többek között a Bálványos Intézetről és a Kárpát-medencei ifjúsági nagypolitikáról, csütörtökön Ifjúsági támogatáspolitikákról és a gazdasági válságról, pénteken az erdélyi magyar könyvkiadásról és könyvterjesztésről, szombaton drogokról és szexkultúráról esik majd szó, számos meghívott előadóval. Ugyanitt tart majd humorestet Felméri Péter, az Open Stage, Zsók Levente és a Szomszédnéni Produkciós Iroda - és persze lesznek esti bulik is.
Szerdán, július 21-én a tábor első előadása a Fősátorban máris sokak érdeklődésére tarthat számot: 10.30-tól Az EU és a nemzeti gazdaságok – béklyó vagy kitörési lehetőség a válságból? címmel László János (vállalkozó, az EMNT székelyföldi régió elnöke, Székelyudvarhely), Mendelényi Dániel (informatikai megoldások és szolgáltatások terület vezetője, Siemens Zrt.), Becsey Zsolt (államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium), Juhász Jácint (dékán-helyettes, BBTE, Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Kar), Szatmáry Kristóf (elnök, BKIK) beszélgetnek, Mátis Jenő (elnök-vezérigazgató, BGA Mikrohitel Rt., Kolozsvár) moderálásával.
A Corvina-sátorban Nyelvi jogaink. Ha vannak, miért nincsenek? címmel Szigeti Enikő (ügyvezető igazgató, Civil Elkötelezettség Mozgalom, Marosvásárhely), Batizán Emese (programfelelős, CEMO), Horváth István (egyetemi tanár, BBTE), Cúth Csaba (elnök, Anyanyelvünkért Polgári Társulás, Komárom) válaszolnak Balogh Levente (újságíró, Krónika) kérdéseire.
A nagyszínpadon 20 órától a régi kedvenc: a Bikini lép fel, őket a Magashegyi Underground követi. Az alternatív-elektronikus magyarországi együttes énekesnője az erdélyi Bocskor Bíborka, akit a Megasztár tehetségkutató műsorban ismert meg a szélesebb közönség.
Csütörtökön, július 22-én 10 órakor a Fősátorban egy asztalhoz ül Markó Béla és Tőkés László, hogy a nemzetpolitikai rendszerváltásról beszélgessenek Ágoston Andrással (elnök, VMDP), Brenzovics Lászlóval (alelnök, Kárpátalja Megyei Tanács), Kovács Miklóssal (elnök, KMKSZ), Pásztor Istvánnal (elnök, VMSZ), Izsák Balázzsal (elnök, SZNT), Jakab Sándorral (elnök, HMDK). A beszélgetés tiszteletbeli meghívottja Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, Budapest), moderál Répás Zsuzsanna (államtitkár-helyettes, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest).
Míg 16 órától a nemzettudat és lelkiállapot témáját járja körül Czakó Gábor (író), Böjte Csaba (lelkipásztor, Déva) és Szőcs Géza (államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma) Gazsó L. Ferenc (újságíró) moderálásával, 18 órától a verespataki állóháborúról osztja meg godolatait Tőkés László (európai parlamenti képviselő) és Remus Cernea (elnök, Romániai Zöld Párt) a moderátor Kovács Zoltán Csongor (elnök, Zöld Erdély Egyesület) lesz.
Az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) szervezésében Bayer Zsolt és Méry Gábor beszélgetnek Nádasdy Borbála grófnővel, illetve bemutatják Demeter Szilárd Lüdércnyomás című prózakötetét és L. Simon László A római szekér (Kulturális politika - politikai kultúra) című könyvét. Este az egyik legsikeresebb magyar rockzenekar, a Hooligans lép fel, majd az erdélyi Tündérground zárja a bulit a nagyszínpadon. A szervezők legfrissebb jó híre, hogy Hobo is jön Tusványosra - Földes László pénteken, július 23-án lép fel Rúzsa Magdolna koncertje után. Transindex.ro
2012. augusztus 28.
Lezárult a Partiumi Magyar Napok Szatmárnémetiben
Körülbelül 35–40 ezren fordultak meg a vasárnap este véget ért Partiumi Magyar Napokon Szatmárnémetiben. Az idén tizenegyedik alkalommal megszervezett rendezvényen a pénteken koncertező Eddát, illetve a vasárnap este fellépő Fenyő Miklóst egyaránt közel 10 ezer fős tömeg hallgatta az új főtéren.
Az Identitás Alapítvány és a szatmári RMDSZ rendezvénysorozata egyébként a korábbi évektől eltérően, amikor mindössze öt napig tartott a mulatság, idén egyhetes volt. A Tűzoltótorony mellett felállított színpadon lépett fel a Nagyvárad Tánceggyüttes, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground, a nyíregyházi Everdance táncegyüttes, csütörtökön pedig szabadtéri filmvetítés volt. Hétvégén a hagyományokhoz híven a Kossuth kertben folytak a programok, ahol igyekeztek minden korosztály igényeit kielégíteni – a gyerekeket kézműves-foglalkozásra és különböző előadásokra, játékokra várták, volt továbbá egy külön sátor a karaokénak és a stand-upnak, szerveztek főzőversenyeket, a színpadon pedig olyan neves előadók léptek fel mint Csepregi Éva, a Ladánybene 27 vagy a Desperado együttes.
Stier Péter főszervezőtől megtudtuk, miután a korábbi években igyekeztek folyamatosan bővíteni az eseménysorozat programját, a rendezvény idénre kellőképpen kinőtte magát, így a jövőben igyekeznek tartani a szintet. Elmondta, a 100 tagú cigányzenekar tavalyi hatalmas sikere után kicsit tartott attól, hogy idén nem sikerül ennyi érdeklődőt vonzani. „Az idei rendezvény kapcsán leginkább annak örülök, hogy tudtunk nyitni a fiatalok felé is. Az extrémsport-verseny, valamint a stand -up és a karaoke nagyon tetszett nekik, így a jövőben is nagy hangsúlyt helyezünk majd az ilyesmire” – magyarázta a főszervező. Hozzátette, a Tűzoltótorony melletti szabadtéri színpad ötlete is bevált, így ezt is megtartják, mivel a közönség nagyra értékelte mind a táncelőadásokat, mind a filmvetítést.
Stier szerint a jövőben megpróbálnak több szponzort, lehetőleg nagy cégeket bevonni a finanszírozásba, amivel elkerülhetők lesznek az esetleges problémák az önkormányzati pénzek folyósítása körül. Kifejtette, az új városvezetés – procedurális hibákra hivatkozva – vonakodott a korábban jóváhagyott összeg átutalásától. Az idei Partiumi Magyar Napok összköltségvetése 160 ezer lej volt, melyből 40 ezret állt a városi, 38 ezret pedig a megyei tanács, a fennmaradó összeget támogatók és pályázatok révén sikerült biztosítaniuk.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 23.
Tusványos 24
Ma kezdődik a bálványosi szabadegyetem
A mi időnk! a mottója az idei, huszonnegyedik Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek és Diáktábornak, amelyet Tusnádfürdőn tartanak július 23-28. között, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében.
A több mint húsz helyszínen zajló előadások és eszmecserék idén elsősorban a régióátszervezés köré csoportosulnak – tájékoztatnak a szervezők sajtóközleményükben. Az idei táborban sokkal több külföldi meghívott jelezte részvételét, mint az elmúlt években. Jelen lesz: Marc Gafarot i Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Sabrina Ragone spanyol jogász, alkotmányjogász, aki a katalán függetlenségi törekvések alkotmányjogi kérdéseivel foglalkozik, Elizabeth Nauclér, a Finn Parlament svéd parlamenti csoportjának képviselője. Visszatérő vendégnek számít Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke, Valentin Stan politológus, Sabin Gherman, közismert Erdély párti politikus, a Transilvania Live ügyvezető igazgatója, Ovidiu Pecican, történész, közíró és Gabriel Andreescu, emberjogi aktivista. Magyarországról részt vesz Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Törzsvendégnek számít a két „alapító”, Németh Zsolt Magyarország külügyi államtitkára és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt, elnöke valamint Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Tőkés Lászlóval együtt szombat délelőtt tart előadást A mi időnk! címmel.
A mottó jegyében az előadások kötődnek az egyszerűsített honosítás, a magyar állampolgárság, a nemzeti érdekek képviselete, az autonómia és a választójog kérdésköréhez. A közéleti-politikai előadások idén is a Lőrincz Csaba sátorban, illetve a Kós Károly-sátorban kapnak helyet. Terítékre kerül továbbá az erdélyi magyar orvosképzés helyzete, de értekezéseket folytatnak a szólásszabadság és a média viszonyáról, ugyanakkor nem marad ki a programból Magyarország és Kelet-Közép-Európa aktuális helyzetének elemzése, valamint gazdasági és környezetvédelmi kérdések megvitatása sem.
A szabadegyetem szórakoztató jellegét az esti koncertek is biztosítják, fellépnek: Semi Holsen, Magna Cum Laude, Budapest Bár, Csík Zenekar, A Kutya vacsorája, Beatrice, Role, Demjén Ferenc, Magashegyi Underground, Ghymes és a Balkan Fanatik, továbbá Orpheusz, Longstep, Selfish Murphy, Monyo Project, Stereogam. Minden este 18 órától Dumaszínház, fellépők: Felméri Péter, Dombóvári István, Csenki Attila, Tóth Edu.
A sajtóközleményből az is kiderül, hogy medve továbbra is van Tusnádfürdőn, ezért idén is helyi vadőrök gondoskodnak arról, hogy minél távolabb tartsák a medvét a tábortól, ezenkívül pedig egy őrző-védő szolgálat munkatársai is folyamatosan ott lesznek a táborban.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. augusztus 6.
Világnemzet anyaországi háttérrel
Román–magyar párbeszédet alig, magyar–magyar párbeszédet egyáltalán nem hozott a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Tusványos azonban így is megőrizte gondolatébresztő és műhelymunka szerepét.
Sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl. A rendezvény bebizonyította, hogy folyamatosan képes fejlődni – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „szenátusának” társelnöke, Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette a 24. tábor legfontosabb témáinak. Azzal maga is egyetért, hogy idén kissé háttérbe szorult a román–magyar párbeszéd. „Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire ingatag lábakon áll a kormánykoalíció, bármelyik pillanatban széteshet, és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni” – próbált magyarázatot találni a román politikusi távollétre.
Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. „Bár az EMNP mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselteti magát – mondvacsinált okokból távol maradt. A hivatalos indoklás – úgymond szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével –, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a Néppárt szerepét. A háttérbeszélgetések alapján azonban kiderült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.”
Macitól a MISZSZ-ig
Csűrdörmögő, a szavazás nyomán elkeresztelt tusványosi kabalamaci idén a kakukkos óra szárnyas állatának szerepét is átvette és az egyre tágabb értelemmel rendelkező székely zászló alatt pontos időjelzést adott július 23-án: a „mi időnk” tartott is négy napon és öt éjszakán át. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint ötven oldalas idei programfüzete legalábbis erről tanúskodik, s aki bele is kóstolt a programokba, megállapíthatta: zsúfolt, de tartalmas tusványosi forgatag volt az idei is. Bár a politikai paletta idén nem volt túl színes – az óvodai civakodásra hasonlító egymásra mutogatásból csak a valódi okok maradtak ki a meghívás és/vagy távolmaradás mesei (szó)fordulatokkal tarkított történetéből – a program apolitikus része így is sokaknak szólhatott: pártszimpátiától, nemtől és életkortól függetlenül. Magyar-román párbeszédre pedig olyan témák szolgáltattak alapot, mint nemzeti jelképeink – Sabin Gherman és Lucian Mândruţă publicisták is letették a garast egymás kultúrája és közös értékeink mellett ‒ vagy az online „rom-magyar” barátság. Határainkon túlról pedig nem csak magyarországi politikusok és közéleti szereplők, hanem olyan külföldi személyiségek is ellátogattak Tusnádfürdőre, mint például a moldovai Gagauzia kormányzója, Mihail Formuzal.
A főszervező Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács negyedszáz hivatalos partnerével karöltve 25 helyszínen forgatta a mi időnk kerekét. A Lőrincz Csaba sátor idén is a rendezvénysorozat vezérhajójának számított: a sepsiszentgyörgyi születésű, 49 esztendősen elhunyt politológus nevét viselő, egykori Fősátor szolgált a legfontosabb előadások és beszélgetések helyszínéül. Az esti koncertek helyszíne pedig szintén a szokásos, azaz a nagyszínpad volt. Bár ez utóbbi helyszínhez idén a szokásosnál is több koncert és buli társult: a Magna Cum Laude vagy a Csík zenekar utolsó akkordjai után sem maradt csendes a tusnádfürdői völgy. A MISZSZ-sátor színpada mellett a mindig zsúfolt csűr, az idén debütáló Cseh Tamás sátor és a már szintén „bejáratott” DEPO-T-Systems sátor a maga rendjén kiakaszthatta volna a „megtelt” táblát. Ha lettek volna fizikai korlátai a bulihelyszíneknek, de szerencsére nem voltak. A DEPO, vagyis Design Pont&Kreatív műhely napközben olyan témáknak szolgált otthonul, mint az animációk, építészet, divat, este viszont a jó zenéknek hódolt, akárcsak az a sok száz fiatal, aki a zuhanyzók melletti, Medve-köznek keresztelt terepen bulizott a dj-k, vagy a Szempöl együttes zenéjére. A MISZSZ-sátor zenei kínálatát ‒ előbb elő koncertek, majd dj-session-ök ‒ pedig minden sátorozó élvezhette, akár akarta, akár nem, mivel idén is kiérdemelte a táborozókhoz legközelebbi, leghangosabb és leghosszabb ideig zenét szolgáltató sátor megtisztelő címét.
Átlényegült focipálya
A futballpályán kapott helyet a több könyv bemutatójához is otthonul szolgáló Tilos kávéház, és a Cseh Tamás sátor, ahol napközben találkozni lehetett az esti nagykoncertek előadóival. Átellenben, az Erdély Caféban naponta más-más tematika szerepelt: az erdélyi örökség, erdélyi termék és Erdély jövőjét is taglaló előadások a Magyar Turizmus Zrt. helyszínének szomszédságában zajlottak, ahol magyarországi régiókat követett a napi kínálat. Látvány és hangzás szempontjából is teljesen újnak számított viszont az MTVA látványos rádióstúdiója: a Kossuth és a Petőfi Rádió élő műsorokkal is jelentkezett az erdélyi táborból.
A tágabb szomszédságot a főként gazdasági témákat tárgyaló Wekerle-Mikó sátor és a napközben ifjúságot képviselő, ám a „komolyságot” estére teljesen levetkőző MISZSZ-sátor jelentették: ez utóbbi helyszínen napszállta idején a dumaszínház műfajának jeles és méltán „kinevetett” képviselői vették át az irányítást. Néha túlságosan is, hiszen a szemközt álló Kós Károly sátor kevésbé vicces, ám mindenképp érdeklődésre számot tartó előadásainak furcsa aláfestésként szolgált a fel-felhangzó kacajhullám. A Kós Károly sátor közéleti, politikai témáit viszont jól kiegészítették a Commitmentesek oktatásügyi beszélgetései.
Arcok Erdélyből
Elhagyva a focipálya és a sportcsarnok területét, valamint a Gyöngyvirág lassan már mitikussá emelkedett teraszát, a faházikók változatlanságot sugalló sora között kapott helyet az MTVA élménysarka: itt nem csak meséket vagy filmeket lehetett nézni, hanem mesehősökként is lehetett pózolni, sőt, részt lehetett venni azon az arcfotózáson is, amelynek eredményeit a köztévé reklámszüneteiben láthatjuk. Szóval, ha erdélyi arcok bukkannak fel a képernyőn, a felvételek valószínűleg Tusványoson készültek.
A „térség” további kínálatát adta a nappali vetítések és éjszakai „duhajkodások” otthona, a Csűr, az irodalmi fókuszú Csűr-terasz, a minden évben Tusványoson szolgáló keresztény Keskeny út sátor, a főleg édesanyáknak és csemetéiknek szóló CsAK EGY sátor, az Integratio Alapítvány EU-karavánja, de a két erdélyi magyar magánegyetemet képviselő programhelyszínek is. Utóbbiak fiatalos lendülettel és témákkal várták a táborozókat, így aki arrafelé tévedt, mindaddig tán fel sem merült tudományos kérdésekre is választ kaphatott.
A névsorolvasás nem volna teljes Tusványos egyik legsokoldalúbb helyszíne nélkül: a Magyar Teátrum színházi sátra nem csak a szó szoros értelmében vett színházi produkcióknak adott otthont, sőt, előtere nappal a kisgyerekes szülők számára hozhatott megnyugvást: a sok színes gyerekjátékot sok apró kéz szorongatta a négy nap alatt, miközben mellettük a felnőttek sem unatkoztak, például ördöglakatot próbáltak nyílásra bírni. A Nemzeti Színház épülettörténeti kiállítása és a Weöres-centenárium olvasósarka hozta az idei Tusványos Teátrum újdonságait, de eleddig nem látott látványosságot hozott az a bejárható „labirintus installáció” is, ami az infógrafika sűrített színes nyelvén vázolta Erdély történelmi esélyét, az autonómiát. A tábor ‒ több értelemben véve is ‒ legegyedibb pontját idén is a Corvina sátor borkóstolói jelentették, s ezzel körbe is jártuk a helyszínt, amelyet egyszer azért csak meglátogatott egy élő „der medve”, ám szerencsésen távozott is.
Sátortalanul
A helyszínek sora természetesen csak egy a több Tusványos-tényező közül, hiszen az úton, vagy sörcsap mellett töltött idő, az idei fehér egyenpólót viselő két fiatal hulladék pillepalackokból készített tutajának érkezése, vagy „Az autonómia a megoldás” feliratú karszalag beszerzése, illetve a „Tusványos rabja vagyok” üzenetű fénykép készítése sátorfüggetlenül zajlott. Akárcsak az a sok-sok köszöntés és bemutatkozás is, ami Tusnádfürdőn minden évben változatlanul zavarba hozza az embert. Rendkívüli premierként Tusványoson mutatták be a Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltészeti gyűjtésének második részét – 150 évvel az első kötet megjelenése után.
„Tusványos forevör! Millió köszönet minden szervezőnek! Jövőre ott vagyunk! Ilyen képeket meg ne tegyetek fel, mert megszakad a szívünk” ‒ áll a tábor több mint 12 ezres „Facebook-táborának” egyik lakója által közölt hozzászólásban, utalva egy olyan felvételre, melyen a nyüzsgő helyszín immár elárvulva emlékezik az épp csak elmúlt szép időkre. Az időre, amelyik a miénk volt, és közel egy hét együtt töltött idő után bizton állítható: a miénk is lesz. Nem csak Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, hanem kinek-kinek az otthonában is.
A kettős állampolgárság kérdése
„A 20. századi történelem Magyarországot szétszórt nemzetté tette, úgy, hogy egyes nemzetrészek közé csak választóvonalakat húztak. Ha a magyarok egy erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. A dolgok jelenlegi állása szerint közjogi kapcsolatokat létrehozni a világon élő magyarok között nem területi alapon, hanem az állampolgárság kötelékén keresztül lehet. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar egy olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, amit a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
A rendezvény keretében felszólaló Tőkés László azt kérte Orbán Viktortól, hogy a magyar kormány vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan Ausztria is tette Dél-Tirol esetében. A kérés heves román bírálatokat váltott ki, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat. Tőkés egyébként már-már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnökeként a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.
Martonyi János külügyminiszter idén a Krónikának és az Erdélyi Naplónak adott interjúban áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, olyan nemzetközi jogi kategória ez, amit Budapest nem vet föl.
Koncert „terem” A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor mindkét alappillére ‒ a fesztivál hangulatú esti koncertek és a szabadegyetemet idéző nappali panelek ‒ jól teljesített. Nem kellett lasszóval fogni az előadások hallgatóságait, mint ahogyan koncerteken sem lehetett panasz a nézők jelenlétére, vagyis a létszám példásan alakult. Szerencsére ehhez párosult a kellő hangulat is: a beszélgetéseken tán kevésbé tudott megnyilvánulni, ám estére mindig a közeli Sólyomkő tetejére hágott. Első este a felvidéki Semi Holsen vendégeskedett az Olt partján, majd a Magna Cum Laude tért vissza a táborba, és melegítette a még bátortalan hangokat. Második este már nem volt pardon: a Budapest Bár és a Csík Zenekar kombinációja sokak szerint felülmúlhatatlan maradt. Bárhogy is, jó volt végigénekelni a 25 esztendős Csík zenekar egyedi feldolgozásait ‒ köztük a méltatlan epigonok által agyonismételt, ám a „források” által vége mégis rehabilitált Most múlik pontosant is ‒, mint ahogy a különösebb műfaji csavart nélkülöző Én vagyok az, aki nem jó című népdalt is hűségesen dalolta a teljes közönség.
Csütörtök estére a Beatrice frontembere, Nagy Feró teremtett kvázi tehetségkutató hangulatot azzal, hogy egy színpadra merészkedő fiatalembernek nemes egyszerűséggel odaajándékozta a gitárját. Pénteken a tusványosi bérlettel rendelkező hazai Role után Demjén Ferenc hódította és vonatoztatta a tömeget, szombaton pedig mesterhármassal búcsúzott a szabadegyetem fesztiváloldala: az erdélyi szálakkal is rendelkező Magashegyi Underground után az utánozhatatlan Ghymes játszott határok nélküli és túli muzsikát. S hogy a terek, s területek keveredése teljes legyen, a Balkan Fanatik eklektikus zenéjének akkordjai zárták a tábort, amelynek mai helyszínén már a Krisztus előtti második században laktak.
Ellenszerek Európára A hagyományoknak megfelelően idén is koncertközönségnyi hallgatóság követte figyelemmel Orbán Viktor tusványosi beszédét. A magyar miniszterelnök mondandójának súlypontjait az Európa előtt állótörténelmi kihívásokra adandó válaszok, valamint a jövő évi anyaországi választások jelentették.
A magyar kormányfő „rögtön a dolgok közepébe vágva” igyekezett megfelelő értelmezési keretbe foglalni mindazt, amit a magyar kormány Magyarországon és a Kárpát-medencében tesz. „Mai előadásom első állítása az, hogy ma egy ugyanolyan súlyú, ugyanannyira radikális negyedik átrendeződés időszakát éljük. Ismét megkérdőjeleződtek a világpolitikai pozíciók, Európa súlya és szerepe. Reális veszélyként kell szembenézzünk azzal, hogy a kontinens elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Az egyik kérdés az, hogy van-e erre Európának ellenszere?” – szólt a közönséghez. Szerinte ennek az ellenszernek a megtalálására az EU intézményei alkalmatlanok. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami szinten fogalmazódhatnak meg” – hangsúlyozta Orbán. A miniszterelnök szerint a nemzetstratégia első számú kérdése: Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz-e a küszöbön álló átalakulásnak? „Az elmúlt ötszáz év során nagyon ritkán és rövid ideig állt fenn az a helyzet, hogy az ország képes volt rendelkezni a saját erőforrásai fölött. Megtörtént a rendszerváltás, de Magyarország mind gazdasági, mind pénzügyi értelemben a politikai szabadság ellenére kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Kiszolgáltatott országnak lenni pedig annyit tesz, hogy a belföldön megtermelt javak kikerülnek a rendelkezésed alól, és máshol hasznosulnak” – magyarázta Orbán. Okfejtésében úgy fogalmazott: a kulcskérdés az, hogy az előállított termékből és értékből mennyi marad az országban. „Az a helyzet, hogy a két dolog – a nemzeti össztermék és a rendelkezésünkre álló felhasználható érték – között igen jelentős, mintegy kétezer milliárd forint a különbség” – érzékeltette az anyaországi valóságot.
Rámutatott: azáltal, hogy Audit vagy Mercedes-Benzt gyártanak, rengeteg munkahely teremtődik, de az előállított profit tekintélyes része a nem magyarországi székhelyű gyáré lesz. A jövedelmek másik része a bankok profitja, aminek nagy részét ugyancsak kiviszik, ezért indokoltnak nevezte a bankadó bevezetését. Hasonló „pénzszivattyú” működik akkor is, amikor a forint árfolyamát mesterségesen lerontják, míg a Nemzeti Bank alapkamatát magasan tartják. A monopol pozícióban lévő multinacionális cégek ármeghatározása is fölötte van az indokolt profitnak, amit szintén kivisznek az országból, de a devizahiteles konstrukció is hasonló típusú.
E logika mentén a kormány pontokban szedte össze azokat a feladatokat, amelyek a magyarok által megtermelt értékek fölötti nemzeti rendelkezés kiterjesztését szolgálja. Orbán fontosnak nevezte, hogy közép-európai tekintetben számottevő, nemzeti kézben lévő vállalatai legyenek Magyarországnak. A következő a korábban igazságtalanul szétosztott közterhek igazságos szétosztása, megszüntetve a pénzügyi szektor és a nagy multik kiváltságait. Emellett a demográfiai programot is hangsúlyos elemként említette, akárcsak a devizahitelek magyar pénzügyi rendszerből való kivezetését.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 30.
Egység a kultúrában – Elkezdődött a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Több száz ember jelenlétében nyitották meg hivatalosan csütörtök délután a 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, ezúttal a Bánffy-palota udvarán. A tavaly a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásár helyszínváltozásának fő oka, hogy a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódnak, így a standokat az impozáns főtéri ingatlan udvarán állították fel.
A Kolozsvár Társaság idei díját az IDEA nyomda érdemelte ki, mivel az ő kezdeményezésükre idén sikeresen beindult a nyomdászképzés a Báthory István Gimnáziumban. Az IDEA képviseletében az elismerést lapunk munkatársa, Könczey Elemér vette át Kántor Lajostól, a társaság elnökétől.
A megnyitón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a művelődésügyi minisztérium vezetője arról beszélt, hogy „nemcsak az létezik, ami megtalálható az interneten, ám a digitális technológia nem ellensége a könyveknek, a kettő megfér egymás mellett”.
Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke elmondta: öt éve vetődött fel, hogy a budapesti rendezvényhez határon túli helyszínt is kapcsoljanak, mára egyébként már mintegy 50 magyarországi vidéki helyszínen ünneplik meg az eseményt.
„Az igazi kultúra nem szakadhat táborokra” – fogalmazott Markó Béla költő, szenátor példaként pedig a 140 éve született Bánffy mellett Dsida Jenőt és Apáczai Csere Jánost említette, akiknek nagyságáról szerinte minden erdélyi magyar ugyanúgy elismerően vélekedik szekértáboroktól függetlenül.
Az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel lesz, aki pénteken délután négy órakor lép fel a Bánffy-palota udvarán lévő színpadon, de a „fiatalítás” jegyében a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is fellépnek ugyanott.
A számos könyvbemutató, közönségtalálkozó mellett koncertekre is sor kerül, fellép többek között a Magashegyi Underground és Ágnes Vanilla.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2014. június 2.
Versgyűjtemények hangzó csodái
Számos könyvbemutató, közönségtalálkozó, koncert várta a felnőtt és gyerekközönséget a hét végén Kolozsváron a több helyszínen, az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett, 4. Ünnepi Könyvhéten.
A korábban a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásárnak azért is változtatták meg a fő helyszínét, mert a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódtak: konferenciát tartottak Bánffy Milkós (utó)életei címmel. A könyves standokat a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó impozáns főtéri ingatlan emeletén állították fel, ahol a kiadók gazdag kínálata várta a közönséget.
A nátha mint ihletforrás
A rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel volt, aki pénteken délután lépett fel a Bánffy-palota udvarán található színpadon.
A „fiatalítás” jegyében egyébként a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is felléptek ugyanott.
A leginkább az évszakok változása, a szerelem és a nátha azok az ihletforrások, amelyek versírásra késztetik – jelentette ki a József Attila-díjas költő, műfordító a közönségtalálkozón.
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könnyhét keretében megrendezett eseményre a borús időjárás ellenére szép számú érdeklődő volt kíváncsi a felolvasásra. A költő hűséges olvasói pedig megragadták az alkalmat, hogy dedikáltassák könyveiket. Náthájára hivatkozva Varró Dániel ezúttal inkább „nátha-verseiből olvasott” fel. Mint tréfásan kifejtette: a versíráshoz meg kell legyen egy kicsit zavarodva az ember feje, és mivel ő nem fogyaszt szeszes italt, maradt számára e célra a nátha.
A szellemes rímeivel a laikus nézőkből is mosolyt kicsaló költő többek közt felolvasta 1999-ben írt első, nátháról szóló versét. Ezt követően pedig a Boci, boci, tarka gyerekdal kortárs költők stílusában átírt változataival szórakoztatta közönségét Varró Dániel.
Két felolvasás közt elmesélte, kritikusai a posztinfantilizmus előfutárának nevezték, majd ötsoros, csattanóval végződő versek, úgynevezett limerickek következtek. Varró Dániel a vers „gyakorlati felhasználhatóságát” bizonyítandó elmondta, amikor újszülött kisfiát a szülészeten a kezébe adták és sírt, egy Ady vers nyugtatta meg. Sajnos épp a Párizsban járt Ősz jutott eszébe, viszont egy csecsemőnek mégse Adyval kellene kezdeni – jegyezte meg.
Lászlóffy Aladár „repülőszőnyege”
Lászlóffy Aladár személyiségét elevenítette, költői pályáját vázolta fel az a beszélgetés, amelyet szintén a könyvhét keretében tartottak a hét végén. A 2009-ben, 72 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő verseiből a Kriterion kiadásában megjelent, Séta két kor között című kötetet a kiadvány szerkesztője, a költő pályatársa, barátja, Kántor Lajos mutatta be.
A Kolozsvár társaságnál tartott rendezvény keretében személyes emlékeket idézett fel az irodalomtörténész a költőről a Golyószórásban, repülőszőnyegen – kettős portrék Lászlóffy Aladárral című, általa írt kötet vonatkozásában. A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született könyv irodalomtörténeti, politikatörténeti, közéleti vonatkozásokra összpontosít a két tollforgató mély, több évtizedet felölelő barátsága tükrében.
Mint H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója fogalmazott, Kántor Lajos ezzel a két kötettel mintegy elindítja a halhatatlanság felé a Lászlóffy életművet. „A kötetek szerkesztésekor, illetve írásakor természetesen nem tudtam kikapcsolni a személyességet, hiszen megannyi szálon kapcsolódott össze az életünk” – fogalmazott Kántor, aki közös középiskolás éveiktől, emlékeiktől kezdve az első hivatalos, 1958-ban történt irodalmi jelentkezésükön, az egyetemi időszak alatt elmélyülő emberi, költői barátságukon keresztül egészen Lászlóffy késői, Budapesten töltött éveiig, illetve haláláig tartó időszakot elevenítette fel.
Az irodalomtörténész többek között szólt a Forrás-sorozat, illetve a Forrás-nemzedék indulásáról, a pályatársakról – Szilágyi Domokosról, Lászlóffy Aladár szintén költő testvéréről, Lászlóffy Csabáról, Veress Zoltánról, Bálint Tiborról, Jancsik Pálról, a köztük költészeten innen és túl szövődött barátságokról éppúgy, mint Lászlóffy költészetének jelentőségéről, életműve esztétikai megítélésének változásairól.
Külön kiemelte a Lászlóffy és Szilágyi Domokos közti barátságot, szoros emberi, költői szakmai kapcsolatot. A Lászlóffy-életműről szólva úgy fogalmazott, a költő igazán jelentőset a történelmi víziójú, erősen gondolati és izgalmas, „áradásos” kompozíciójú beszédmóddal megírt költeményekben alkotott, de kötött versformában írott költeményei közül is sok a jelentős. „A Lászlóffy-örökség valóban fontos részét a 60-70-es években megjelent kötetekben olvasható nagy lélegzetű szabadversek alkotják. Az életműre szükségünk van, és reméljük, nem jár úgy, mint sok erdélyi költő életműve, hogy a feledés homályába vész” – fogalmazott Kántor Lajos.
Visszatérő motívumok és traumák
Az foglalkoztatja, hogy az ember emberségéhez hozzátartozik, hogy jelentőséget ad a fájdalomnak – mondta el Serestély Zalán Feltételes átkelés című verseskötetének bemutatóján, a Bulgakov irodalmi kávéházban. A fiatal költő kötetét bemutató költőtárs, Borbély András vitaindítóként azt ecsetelte, hogy az erdélyi költészet visszatérő motívuma a gyöngyházkagyló, amely Serestély verseiben is felbukkan.
Az Erdélyi Hiradó Kiadó gondozásában megjelent kiadványt ismertető Borbély András ugyanakkor arról értkezett, hogy a keresztény hagyományban a szenvedés út, amely vezet valahová, míg Serestély Zalánnál ez a szenvedés értelmetlen. Ennél a pontnál rövid filozófiatörténeti kitérőt vett a beszélgetés – Borbély ugyanis megjegyezte, hogy a szenvedés értelmetlensége nietzschei gondolat, amelyre Serestély azzal válaszolt, hogy már Spinozánál megjelenik.
Borbély felvetésére, hogy a családtagjainak ajánlott versekkel velük szeretne-e kommunikálni, Serestély határozott nemmel felelt, mondván, családja elég nagy trauma az életében. „Mit kezd az ember a nagyon szép gyerekkori emlékekkel, miközben itt van a csúf jelen?” – tette fel a költői kérdést Serestély.
Mint fogalmazott, Erdélyben a család fogalma válságban van, nincs magától értetődő közösség, hiába tűnik annak a család. Amikor a családi háttér mintegy megfogyatkozott mögüle, akkor jött rá, mint jelentenek a barátságok – vallotta a szerző. Borbély András azt is elmondta, a kötetben olvasható versekben éles politikai kérdések is megjelennek. Végezetül a beszélgetőtársak az irodalomelmélet és az „irodalomcsinálás” vszonyát boncolgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a kettő nem választható teljesen külön egymástól: az irodalomelmélet visszahat az irodalomra.
Egy alien „filmversei”
A „hagyományos” líra, a sci-fi irodalom és a filmes látásmód keveredik lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt harmadik, Vízimozi című verseskötetében, amelyet szombat este mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov kávéházban. Bár a bemutató számos rendezvénnyel esett egybe – hiszen a kincses városban most zajlik a TIFF, aznap este pedig slam poetry verseny is volt –, számos érdeklődő összegyűlt a kötet ismertetőjén.
Szántai János író ismertetőjében elmondta: bár ez verseskötet esetében számára ritka, együltő helyében olvasta végig a 84 oldalas versgyűjteményt, amely nemcsak remek olvasmány-, de 114 perces (ennyi idő alatt olvasta el a kötetet) moziélménnyel is megajéndékozta.
A szerző elmondta: ebben a kötetben kerültek legközelebb egymáshoz azok a motívumok, amelyeket korábban is előszeretettel használt verseiben: a víz, a Hold, a files látásmód, az űrséták és a földönkívüliek (Papp Attila Zsolt a sci-fi irodalom rajongója is), amelyek a szerkesztőjével, Gáll Attilával való közös munka eredményeképpen álltak össze végül egy jól összerakott feszes kötetté.
A szerző háromgyerekes családapa, a Főtér szemleportál főszerkesztője, a Helikon és a Filmtett szerkesztője, így saját bevallása szerint igen kevés ideje marad versírásra, inkább éjszaka hódol ennek a „szenvedélynek”. Ez azonban szerinte nem lehet kifogás, hiszen „a vers vagy megíratja magát vagy nem”, Szántai kérdésére pedig azt is hozzátette, hogy a verseiben többször felbukkanó alien, földönkívüli lény maga a versek szerzője, vagy az, aki arra ösztönzi a szerzőt, „hogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzon”.
Papp – aki politikai, közéleti témákban is igen érzékeny, publicistaként is gyakran hallatja hangját – elmondta: az újabban ismét divatba jött közéleti költészetet mégsem érzi sajátjának, mert a különböző témákhoz szerinte különféle műfajok illenek, „verses pulicisztikát” pedig nem szeretne írni. A közönség több alkotást meg is hallgathatott a szerző előadásában az est során.
Vasárnap este lapunk szerkesztőjének, Varga László Edgárnak első, Cseréptavasz kötetét mutatják be szintén a Bulgakov kávéházban.
Délután kisgyerekes családok, egyetemisták, és idősebbek vettek részt a Hangzó csoda című közösségi versmondáson, amelynek keretében a Bánffy-palota udvarán László Noémi versét olvasták közösen. A könyvhét rendezvényei közt számos koncert is szerepelt, így péntek este a magyarországi Magashegyi Underground koncertjére bulizhatott a közönség – az alternatív zenekar dalait a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka énekelte nagy sikerrel.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. július 31.
Tartalmas városnapok Csíkszeredában
A Csíkszeredai Városnapokon az eddigieknél több helyszínen, a szándék szerint minden korosztálynak, ízlésnek megfelelő programkínálattal várják az érdeklődőket, akik számos szabadtéri rendezvény közül választhatnak. Néhány napra átalakul, megváltozik a megyeszékhely központja.
Csütörtök délután 6 órától a Kossuth Lajos utcai galériában nyitják meg a Siculicidium 250 nevet viselő képzőművészeti kiállítást, este nyolctól pedig a Szent Ágoston-plébániatemplomban a Csíki Kamarazenekar városnapi nyitóhangversenyére várnak. Pénteken immár másodszor kezdődik a város központjában kialakított promenádon a kézműves kiállítás és vásár, délután 5 órától ugyanott a városnapok megnyitója, ünnepélyes zászlófelvonás lesz, a jó hangulatot a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a kisvárdai Mistral menettáncos-csoport biztosítja. A Csíki Játékszín Napsugár fiúk című előadása este 8-kor kezdődik a Mikó-várban. A Petőfi utca és Majláth Gusztáv Károly tér találkozásánál felállított Origo-színpadon helyi együttesek zenélnek, tűzsonglőrök mutatkoznak be, és Egy drogos élete címmel Dali Csongor tart előadást. A Csíki Játékszín melletti kis parkban felállított sátorban borbemutató lesz. A Szabadság téri nagyszínpadon este fél héttől kezdődnek a koncertek, sorrendben a Grimus, a Magna Cum Laude, valamint Pély Barna és a United lép fel.
A központi park és a Mikó-vár is fontos szerepet kap
Szombaton délelőtt a 14. Pityókafesztivál ígérkezik a legérdekesebbnek, de a központi parkban a fesztivál ideje alatt többféle népzenei előadásból is lehet választani, a Kosz Szilveszter Gyermeknéptánccsoport, a csíkmadarasi népi zenekar, a Harom Néptáncegyüttes is színpadra áll, a Prisma Fotóklub pedig fotópikniket tart. Bemutatják Ádám Katalin Boldogasszony aranylapi című kötetét, és lesz favágó-bemutató is. A gyerekek a Boszorka bábcsoport előadását követhetik. Délután 6-tól a Mikó-várban kutyabemutató kezdődik, de azelőtt ugyanott gyermektáncház, báb-, és sporttánc-előadás, este pedig opera-és operettgála, majd Party Cover Band-koncert lesz. A kis parkban, az Orpheusz-sátorban bor- és könyvbemutató követi egymást, az Origo színpadon további koncertek. A Szabadság téren a néptáncé a főszerep, délután zajlik a Kosz Szilveszter Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál, majd a Borsika Néptánccsoport és a Balt Orient folklór és táncszínházi produkció következik, a napot a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton című előadása zárja.
Sport és ritmusfesztivál
Vasárnap a Vár térről reggel 9 órakor rajtoló Tusnád Ásványvíz Székely Maraton és az egy órával később a promenádról induló hegyikerékpár-verseny vezeti fel a nap programjait. A Mikó-várban délelőtt tizenegytől a hagyományos Dob-Ban Ritmusfesztiválon lehet részt venni, az Origo-színpadnál délután 3 órától késő estig követhetők a koncertek. A nagyszínpadon este 7-től a The Carbonfools, majd a Magashegyi Underground, végül a Napoleon Boulevard együttesek koncerteznek, éjfél előtt a tűzijáték búcsúztatja a városnapokat.
Útlezárások a városnapokon
Péntek reggel nyolc órától vasárnap éjfélig az autós forgalom elől a következő útszakaszokat zárják le: Mihail Sadoveanu utca (a Bălcescu utca és a Temesvári sugárút közötti szakaszon), a Szabadság tér a 2–8. szám között, a Sapientia egyetem és az Eminescu utca közötti rész, a Temesvári sugárút (a Szabadság tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakaszon). A lacikonyhák a Sapientia Egyetem körül, a Szabadság tér, Temesvári sugárút és Mihail Sadoveanu utcák felőli oldalon kapnak helyet. A sörsátrakat hagyományosan a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly téren, a mozi előtti részen állítják fel, játszópark a Sapientia Egyetem parkolójában, illetve a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szembeni részen lesz.
Kovács Attila, Székelyhon.ro
2015. július 20.
Fókuszban a nemzet- és külpolitika
A nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe az idei, immár 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, közismert nevén Tusványoson.
A kedden kezdődő rendezvény zárónapján, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására is számítanak, de a tervek szerint jelen lesz a táborban a magyar kormány több minisztere és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. Az idei mottó, Több mint fesztivál!, arra utal, hogy a szervezők a rendezvény közéleti jellegét kívánják hangsúlyozni az esti bulik helyett, ezért a 16 óra után, az esti koncertekre érkezőknek 15 lejes belépőt kell fizetniük. Az új rendszer a kiskorúak védelmét is szolgálja.
A hétvégén közzétett programterv szerint kedden, a Tusványos nulladik napján a szórakoztató programoké lesz a főszerep, este pedig a Magashegyi Underground, Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam együttes szórakoztatja a Tusnádfürdőre érkezőket.
A szerdai megnyitón Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke, Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere köszönti az egybegyűlteket, majd az elvándorlás és bevándorlás témakörben lesz kerekasztal-beszélgetés. Délután az integrált városfejlesztési stratégiákról szerveznek beszélgetést, de szó lesz a Kárpát-medencei felsőoktatás helyzetéről, illetve autonómia témakörben tartanak nemzetközi kerekasztalt dél-tiroli, baszk és katalán résztvevőkkel. Este a Loyal együttes, illetve Nagy Feró és a Beatrice szórakoztatja a táborlakókat.
A csütörtöki nap fő témája az európai gazdasági helyzet, melynek egyik meghívottja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, majd külpolitikai beszélgetés zajlik Martonyi János volt külügyminiszter részvételével. Délután az uniós szabályozásról, a romániai korrupciós harcról, az erdélyi magyar orvosi egyetemről és kórházról, illetve a marosvásárhelyi előválasztásokról szóló panel-beszélgetések közül választhatnak a táborlakók, utóbbin Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje és Barabás Miklós civil jelölt mellett az RMDSZ-t Brassai Zsombor Maros megyei elnök képviseli. Az esti kikapcsolódásról Szabó Balázs Bandája és a Magna Cum Laude gondoskodik.
Pénteken a Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselőnek részvételével zajlik nemzetpolitikai kerekasztal, majd a magyarországi újratervezés, a közép-európai együttműködés, a választási törvény és az autonómiatervezetek lesznek a téma. Este a nagyszínpadon a Kutya Vacsorája és a Budapest Bár koncertezik.
Szombaton, a hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő tart előadást, melyet Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke moderál. A Tusványos lakói este a Jóvilágvan, a Heaven Street Seven és az Anna and the Barbies együttesek zenéjére vehetnek búcsút az idei rendezvénytől.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 22.
Tusványos: berendezkedés izzasztó hőségben
A nulladik nap komótosságával, de folyamatosan érkező résztvevőkkel hangolódik Tusnádfürdő a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborra. A szervezők újításait üdvözlik a táborlakók.
A kedd délutáni órákban még tumultus nélkül, kisebb sorban várták a regisztrációs pont előtt a szálláshellyel rendelkezők és autóbehajtási engedélyt kérvényezők, hogy megkapják a szükséges papírokat.
A táborba vezető fő útvonal elején a hatóság vigyázza a rendet. Útbaigazítják a távolról érkezőket, készséggel válaszolnak a kérdésekre.
Behajtás csak engedéllyel. A főszínpad előtt délután egyelőre több volt az autó, mint résztvevő – az arány folyamatosan változik, kisebb-nagyobb csoportokban már szivárognak a hivatalosan szerdán délelőtt kezdődő, szombaton záruló Tusványosra a fiatalok.
Beléptetőrendszer. Hat helyen ellenőriznek, így nem lehet „belógni”. Az idei Tusványos egyik legnagyobb újdonsága, hogy valamennyi belépő karszalagot kap. Belépéskor mindenkinek igazolnia kell magát, ki amivel tudja: személyazonosságival, útlevéllel, gépjárművezetői engedéllyel, útlevéllel. Kiszűrik a kiskorúakat is, akiknek a szabadegyetem területén nem jár alkoholos ital.
Minden nap más. Az érkezők kedden világoszöld, szerdán lila, csütörtökön aranysárga, pénteken ezüstszürke, szombaton pedig világoskék szalagot kapnak. A 16 óra előtt érkezőknek ingyen feldobják a csuklójára a beugrót, a később bekapcsolódók 10 lejes áron válthatnak „napijegyet”. A hetijegy negyven lejbe kerül. Aki spórolna, annak érdemes minden nap 16 óra előtt felkeresnie egy beléptetőpontot, ahol az aznapi karszalagot megkaphatja.
Aszfaltúton, pormentesen. A sátraikat, csomagjaikat cipelők elégedetten summázzák, hogy a vasúti átkelőtől egészen a nagyszínpad melletti részig frissen terített aszfaltréteg várja őket. Állítólag még tegnap is dolgoztak az útfelületen. A szervezők köszönik Albert Tibornak, Tusnádfürdő polgármesternek a „meglepetést”.
Figyelmeztetés. Előző években gyakran lehetett pancsoló fiatalokat látni az Oltban. Idén már a nulladik napon „komolyabbnak”, „erélyesebbnek” tűnik a biztonsági szolgálat, mint előző években, így valószínűleg hamar nyakon csípik azt, aki a folyóba készül egy hűsölésre. Apropó: úgy tudjuk, a hódok vették birtokba a vizet.
A vöröskereszt önkéntesei is figyelemmel követik az eseményeket. Sátruk állandó jelleggel működik, ha baj van, hozzájuk kell rohanni.
Naprakész infók – androidosoknak. A Tusvapp ingyen letölthető a Google Áruházból, helyettesítve a programfüzetet. Megtalálható rajta minden programpont, lehet előadósátrakra és felszólalókra szűrve keresni. Már csak azért is érdemes letölteni, mert a szerdától elérhető nyomtatott programfüzetért fizetni kell.
Kedden délután még foghíjas sátortáborba húzhatták fel ideiglenes otthonaikat a fiatalok. Az elkülönített terület folyamatosan telik meg, szerdára várhatóan már „telt ház” lesz.
Hangol a Magashegyi Underground. Fél hatkor a viszonylagos némaságot megtörték a bandák hangszerei. Innen már csak rövid szünetekkel lesz csend – egészen vasárnap hajnalig.
Az időjárás-előrejelzések szerint tikkasztó hőség, igazi rövidnadrágos politizálásra alkalmas napok várnak Tusnádfürdőre. A tavalyi sártenger után azért érdemes bepakolni a gumicsizmát. Ha nincs ahová pakolni, használható az értékmegőrző – 54 rekesz áll az igénylők rendelkezésére. Befér pénztárca, laptop, fényképezőgép – a már említett gumicsizma mellett.
Szerdán délelőtt tíz órától a Lőrincz Csaba-sátorban hivatalosan is elrajtol Tusványos. Előtte kedd este még Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam, illetve a Magashegyi Underground segít „berodálódni”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
2015. augusztus 24.
„Újrafelfedező” találkozások a Kolozsvári Magyar Napokon
Pezsgő hangulat uralta a Kolozsvári Magyar Napok utolsó szakaszában a város központját: a Farkas utca, a középkori időutazás helyszínéül kijelölt Fogoly utca, a Deák Ferenc utcai ifjúsági pavilon, a New York Szálló, valamint a Főtér és környéke is megannyi külföldi és Erdély minden szegletéből érkező vendéget vonzott.
Szinte minden kincses városbeli családnak érkezett vendége a hét végére – így feltételezhető, hogy a magyar ünnepre talán annyian szállingóztak ide más településekről, mint amennyi kolozsvári magyar a szokásosnál otthonosabban érezhette magát a gazdag programokat felsorakoztató belvárosban.
„Annak ellenére, hogy idén több napon át esett az eső a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, a Farkas utcai fesztiválutcában csak az első napon vette el a látogatók kedvét a mostoha időjárás. Aznap kevesebben jöttek el, mint azt korábban megszoktuk, a fesztivál következő napjain viszont még tavalyhoz képest is többen látogattak ki: naponta 15000 ezer ember kapcsolódott be a gazdag programkínálatába" – értékelte lapunknak Szász Péter, a fesztiválutca programjainak főszervezője.
Hozzáfűzte, szervezői szempontból még jól is jött az eső, a kánikula elmúltával ugyanis sokkal könnyebb volt felhúzni a sátrakat, illetve mindent felszerelni a Farkas utcában. Szász Péter kérdésünkre kifejtette, a korábbi évekhez hasonlóan helyt adtak a kézművesvásárnak, a hagyományos termékeket felsorakoztató standoknak, könyvesboltoknak, sőt kilenc múzeum is önálló standdal jelentkezett.
Emellett a bortermelők kínálták portékájukat a külön számukra fenntartott kis utcában, helyszíni sátrakból tudósítottak a tévék, rádiók, a Kolozsvári Magyar Színház is változatos programokkal várta a közönséget. Magyaros ételeket lehetett kapni: a lángostól a kürtős kalácson át a lacikonyhák kínálatáig szinte mindent.
A gyönyörűen felújított Farkas utcai református templom is rengeteg látogatót vonzott, a megújult épületre kíváncsi turisták kívül-belül megcsodálták a korszerű megvilágítással gazdagodó műemlék impozáns látványát.
Megidézett élmények, gasztronómiai „utazás”
Megannyi találkozás színhelye volt a kincses város a magyar napokon: ilyenkor olyanok is összefutnak, akik évek óta nem látták egymást, de az újrafelfedezés örömét erősítették az előre megszervezett, nagyobb lélegzetű találkozások is. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar szakos végzettjei elevenítették fel közös élményeiket a Horea úti „alma materben", ahol egyetemi tanárok, valamint a nagy múltú intézményben végzett bölcsészek találkoztak.
Mintegy ötvenen gyűltek össze egy fergetes hangulatú estére-éjszakára lapunk valamikori és mostani munkatársai: a Krónika 16 éve alatt ugyanis több mint száz újságíró, szerkesztő, fotós, tördelő, korrektor dolgozott majdnem mindig jó hangulatú légkörben, több szerkesztőségi helyszínen.
A közös élményeket, a mindenkori felhőtlen „krónikás” hangulatot idézték meg a több erdélyi városból érkezett résztvevők, akik a lap örökre eltávozott munkatársairól is megemlékeztek az Insomnia kávéházban péntek este.
Természetesen a gasztronómiai élmények sem maradhattak ki a hétvége kínálatából: ezúttal vendégek látták vendégül a Kolozsvári Magyar Napok sajtós résztvevőit a Magyar Turizmus Zrt. (MTZ) jóvoltából a Via étteremben, ahol ínyencségekkel – többek közt fenséges szürkemarhapörkölttel, szilvapálinkával, minőségi száraz vörösborral – kényeztették a betérő újságírókat.
Soós Júlia, az MTZ romániai képviseletének vezetője volt az esemény házigazdája, a jellegzetes magyarországi étekről pedig Barabás Zoltán mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség alelnöke, a debreceni Barabás Étterem vezetője gondoskodott. Barabás Zoltán érzékletes kiselőadásban foglalta össze a a tudnivalókat a szürkemarháról, illetve a mennyei pörkölt elkészítésének módjáról. Mint megtudtuk, a szürkemarha és más marhák íze, állaga közt is lényeges a különbség, lévén hogy előbbi más életmódot folytat: ridegtartásban él, szabadon, úgynevezett külterjes állattenyésztésben.
Hetven hónap Bolívia börtöneiben
A La Paz-i börtönkomplexumban öt éven és tíz hónapon át politikai fogolyként elzárt, nemrég szabadult, szovátai Tóásó Előddel beszélgetett pénteken délután Lukács Csaba újságíró, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa az egykori Continental szállóban, rengeteg érdeklődő jelenlétében.
Lukács Csaba az államellenes és felforgató cselekedetek elkövetésével vádolt Tóásót rabságának ideje alatt évente látogatta, részt vett tárgyalásain, és szabadlábra helyezésekor a Bolíviából való, filmbeillő kimenekítésében is szerepet vállalt. Az érdekfeszítő beszélgetést nagy figyelemmel kísérő hallgatóság megtudhatta, milyen rémálomhoz hasonlatos következményekkel jár az, ha egy fiatal meggondolatlan módon vállal külföldi munkaajánlatot, és nem számol azzal – Lukács Csaba kifejezésével élve –, hogy ingyen ebéd márpedig nincs, és a csábító ajánlatok mögött óriási veszélyek leselkedhetnek.
Tóásó Előd elmondása szerint Eduardo Rózsa Flores meghívására utazott ki Bolíviába, hogy egy magyar származású, New York-i producerrel dokumentum- és játékfilmeket készítsen elő. Három társát, köztük Florest egy előre megszervezett kommandóakció során 2008 áprilisában lemészárolták szállodai szobájukban. Tóásó szinte csodával határos módon életben maradt, és Mario Tadiccal együtt letartóztatták, majd megkezdődött egy, a bizonyítékokat és észérveket semmibe vevő, kirakatperhez hasonlatos eljárás ellenük, amelyek Evo Morales indián származású államfő, szocialista hátterű diktatorikus rendszerének megerősítését szolgálták.
Az államelnök konkrét politikai tőkét kovácsolt, és két választási kampányt nyert meg azáltal, hogy sikeresen fellépett az állam rendjét veszélyeztető, terroristának titulált vádlottak ellen. Tóásó Előd nővére, Edit segítségével ártatlanságának bizonyításán dolgozott csaknem hat éven át, szabadulását azonban csak az idén megkötött vádalku tette lehetővé, amelyben el kellett ismernie, hogy fegyveres felkelést követett el.
A bolíviai állam Tóásóval szemben újra és újra megszegte, szükség esetén átírta saját törvényeit és a nemzetközi, emberi jogi szabályokat is, a börtönben pedig olyan állapotok uralkodtak, amelyek valóban rémálomhoz hasonlatosak. Néhány aspektus a La Paz-i rabéletből: a bolíviai társadalom nem tartja el a börtönbe jutott tagjait, így pénz híján azok sem ételt, sem ágyat nem kaphatnak. Hatalmas arányú a drogfüggőség, és a dependens rabok kiszámíthatatlansága – derült ki a beszélgetés során.
A legfontosabb következtetés a munkaajánlatokat illető óvatosság lenne – szögezte le Lukács Csaba, felhívva a fiatalok figyelmét arra is, hogy semmilyen virtuskodó, például fegyverrel, puskával készített fotót ne töltsenek fel közösségi oldalakra, mert azokat nagy valószínűséggel rosszul értelmezik majd.
Virtuózok, „nagy öregek” a főtéri nagyszínpadon
A tervek szerint Koncz Zsuzsa és meghívottai fellépésével, valamint az immár hagyományosnak számító főtéri tűzijátékkal zárul vasárnap este a Kolozsvári Magyar Napok egy hétig tartó színpompás koncertsorozata. A hétvégi fellépések rengeteg nézőt vonzottak a főtéri nagyszínpad elé, akárcsak a Farkas utcai kisszínpad elé.
A Vajdaság Paganinijének is nevezett Lajkó Félix hegedűvirtuóz fergeteges csütörtöki koncertjére is rengetegen voltak kíváncsiak, akárcsak Fenyő Miklós, a veterán rock and rollos pénteki fellépésére. Lajkó Félix augusztus 20-i színpadra lépése végén három különleges hangú énekesnő, a hegedűs játékába bekapcsolódó Palya Bea, Csizmadia Anna és Tintér Gabriella énekelte el a Himnuszt különleges, emelkedett hangulatot teremtve.
Szombaton este a Magashegyi Underground, a magyarországi alternatív zene egyik legnépszerűbb együttese csapott a húrok közé. Bocskor Bíborka, a zenekar csíkszentmártoni származású, jellegzetes hangú énekesnője egyedi mozgásvilággal és előadásmóddal, dalaiknak újszerű megszólaltásával kápráztatta el a főtéri közönséget.
A Bikini együttes, a magyar rockzene utóbbi évtizedeinek egyik „nagy öreg” zenekara állt a főtéri színpadra szintén szombat este: D. Nagy Lajos és zenésztársai régi nagy Bikini-slágereket és újabb dalokat is felvonultató koncerten szórakoztatták a magyar napok népes közönségét. A tömeg lelkesen énekelte a jól ismert slágereket, azonban némi csalódást keltett, hogy mindössze egy szám erejéig jöttek vissza az együttes tagjai a visszatapsolás után.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 10.
Összművészeti fesztivál Torockón
A Double Rise Fesztivál részleteiről szerdai sajtótájékoztatójukon számoltak be a szervezők. Gondi Mátyás fesztiváligazgató, a szervező Pro Pátria Egyesület elnöke elmondta, a helyszín kiválasztásánál a falu adottságaira voltak tekintettel, de arra is figyeltek, hogy Torockó – magyar lakossága ellenére – szórványtelepülésnek számít, és nagy szüksége van az efféle rendezvényekre. Hozzátette, a hely vonzereje, a fellépők kíváncsisága is segített abban, hogy erős zenei programmal mutatkozhat be a Double Rise Fesztivál.
A rendezvény címe egyébként arra utal, hogy Torockón a hajnali napfelkelte után a Székely-kő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felragyog a nap. A szervezők szerint a fesztivál egyedisége elsősorban a kulturális sokszínűségben, az erős zenei felhozatalban, illetve a helyszín szépségében rejlik. A rendezvény tucatnyi helyszínén több mint száz programot kínálnak. A nagyszínpadon fellép többek között a Wellhelo, a Kiscsillag, a Punnany Massif, a Magashegyi Undergound és a 30Y.
A kisszínpadon dzsessz-, világzene- és blueszenekarok követik egymást, a népzene kedvelőit pedig a Folkudvarba várják, ahol olyan bandák lépnek fel, mint a Parno Graszt, a Tokos zenekar, Szalonna és bandája, valamint a Harmadik zenekar. Itt családi programokat és tánctanítást is ajánlanak. A Költőfészekben irodalmi és színházi programokat – felolvasóesteket, improvizációs színházi előadást és slam poetry versenyt – tartanak. A fesztivál idején a Duna-házban nyílik a Márton Áron Agora, ahol közéleti, vallási és oktatási kérdéseket lehet megvitatni meghívott szakemberekkel. Az aktívabb fesztiválozók megmászhatják a Székely-kőt, és a siklóernyőzést is kipróbálhatják. A szervezők azt ígérik, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságról sem maradnak le az érdeklődők, akik egy erre berendezett sátorban szurkolhatnak kedvenceiknek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 1.
Ahol kétszer kel fel a nap (Erdély első összművészeti fesztiválja)
Tegnap rajtolt és július 3-áig tart Torockón Erdély első összművészeti fesztiválja, a Double Rise. Mint a szervezők írják, a rendezvény Erdély első olyan magyar összművészeti kezdeményezése, ahol négy nap alatt közel tucatnyi helyszínen több mint száz programon lehet részt venni. Jelen vannak a legmenőbb magyar zenekarok és az underground művészek legjobbjai is. Zene és színház, irodalom és slam poetry, borudvar és táncház, filmes sátor, kézművesvásár, buli színesíti a kínálatot.
A szervezők több mint tíz helyszínnel várják a látogatókat a falu különböző pontjain és a település közelében. A Költőfészek irodalmi udvarban műhelygyakorlatokat tartanak, itt mutatja be könyvét Muszka Sándor és Bálint Tamás, továbbá beszélgetések lesznek a Prózaírók, a Költők vagy a Fiatal szerzők délutánján. A filmes sátor kínálatában helyet kaptak magyar és erdélyi vonatkozású filmek, többek között a Saul fia vagy A berni követ. Néptánc- és népdaloktatást is tartanak, továbbá hangszerbemutató előadások, kézművesség és népzenei mesterkurzusok várják érdeklődőket. A torockói Duna-házban nyílik a Márton Áron Agora, itt közéleti, vallási, történelmi kérdésekről beszélnek a meghívottak.
A koncertkínálat is igen változatos, fellép többek között a Bagossy Brothers Company, az Anna and the Barbies, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, a Punnany Massif, Szalonna és bandája, a Tokos zenekar, a Parno Grast, Baricz Gergő, Ferenczi György és a Rackajam, a Loyal. Részletes program a doublerise.ro oldalon olvasható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 21.
Újratervezett Festum Varadinum
Idén május 7-21. között zajlik a XXVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat, melynek keretében közel 150 program várja majd az érdeklődőket különféle helyszíneken. Számos újdonság lesz.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a témában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón több újdonságra hívta fel figyelmet. Jelezte: arra való tekintettel is, hogy idén Szent László-év van, illetve a reformáció 500. évfordulóját is ünnepeljük, két hétig fog tartani a XXVI. Festum Varadinum, sőt, ha az elő- és utórendezvényeket is beszámítjuk, akkor közel három hétig. Bevonták a programokba a Szigligeti Színházat is, amely hat előadást fog kínálni. Külön Varadinum A és Varadinum B fesztivál bérleteket adnak ki, melyek öt-öt fellépés megtekintésére jogosítanak fel.
Ugyanakkor erőteljesebben nyitottak a fiatalabb generáció irányába, abban az értelemben, hogy olyan alternatív magyar zenét játszó együtteseket is meghívtak, mint például a Margaret Island, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, az Elefánt, az AK26, a Soulwave, a Skafunderz vagy a Wellhello.
Hangsúlyozottan számítanak a történelmi magyar egyházak közreműködésére. A május 14-i római katolikus egyházmegyei zarándoknapon közel 30 egyházi és világi méltóság lesz jelen. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálja, több évszázad elteltével ha csak egy nap erejéig is, de hazatér a Győrben őrzött koponyaereklye, a körmenet pedig ezúttal a Székesegyháztól a várig, az egyházmegye bölcsőjébe vándorol. Rá egy hétre pedig, május 20-án, a reformátusok ünneplik az Egységnapot a várban, mely programokat a debreceni Csokonai Színház Bánk bán című operakoncertre koronázza meg.
Szintén újdonság, hogy megemlékeznek Debrecen és Nagyvárad 25 éves múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolatáról, körülbelül 15 eseménnyel.
Új köntös
Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány Kuratóriumának az elnöke felidézte, hogy 4 éve a Festum Varadinum új köntöst kapott, azóta más arculatot mutat, és az idén is folytatódik ez a trend, vagyis nem csupán a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek által kínált programokra alapoznak, hanem bárkinek az ajánlatát szívesen fogadják.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója azt mondta: a sokszínűség jegyében örömmel fogadták a felkérést, hiszen a színházi rész harmonikusan kapcsolódik a kínálathoz, nincs kárára más eseményeknek. Május 14-én 19 órától az egri GG Tánc és az Inversedance együttműködésében a Traviata című táncszínházi átiratot lehet megtekinteni. Május 17-én 20 órától a békéscsabai Jókai Színház társulata szerepel Örkény Macskajátékával. Ennek külön érdekessége, hogy a közelmúltban elhunyt Csíky Ibolya játszott benne, helyette most a lánya, Vindis Andrea lép fel. Május 19-én 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház mutatja be W. Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját. Május 21-én 16.30 órától az egri Gárdonyi Géza Színház szerepel Páskándi Géza Vendégségben című művével kivételesen a bábszínházban (a többi produkció helyszíne ugyanis a kőszínház), 19 órától pedig a debreceni Csokonai Színház lép fel Yasmina Reza Művészet című alkotásával. Május 27-én 19 órától Udvaros Dorottya koncertezik (Majdnem Valaki). A rendezvényekre a jövő keddtől beszerezhető fesztiválbérleteket bocsátanak ki a szabad árusításban kapható jegyek mellett. A Varadinum A 50 lejbe, a Varadinum B 60 lejbe kerül, a különbség, hogy utóbbi a Vendégség helyett az Udvaros Dorottya-koncert megtekintésére jogosít fel.
Visszatér a Varadinum programjai közé a Mindenki majálisa, május 7-én, a tavalyelőtti régi helyszínen, vagyis a vársáncban. Április 30-ig, naponta 10-16 óra között a 0771/375.902-es telefonszámon jelentkeznek azok, akiknek ötleteik vannak. Ahogy eddig is, jelen lesznek az iskolák, lesz gulyásfőzőverseny, az ez évi együttesek a Soulwave, a Wellhello, a Desperado, Szikora Robi és az R-GO.
Koncertek
Szabó Ödön egyéb koncerteket is beharangozott. Azt tervezik például, hogy május 13-án élő koncertet ad a Bémer téren Kefir, a Hip Hop Boyz, Kozsó, a Magashegyi Underground és a Beatrice. A Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel és a Bukaresti Balassi Magyar Kulturális Intézettel együttműködve idén is ingyenesen lehet megnézni magyar filmeket a Lotus mozitermében, összesen nyolcat, hétfőtől-csütörtökig 17.30 órától, meghívóval. Emellett a várszínpadon is lesznek koncertek. Május 18-án 10 órától felavatják a Körösvidéki Múzeum új székhelyét a debreceni Déri Múzeumnak egy néprajzi, etno-grafikai kiállításával. Nem marad el a történész konferencia sem (az előző három év előadásait román nyelven is megjelentetik), és megpróbálják elhozni Váradra a Puskás Öcsi kiállítást. Lesznek még könyvbemutatók, kiállítások is, mindenki megtalálhatja tehát azt a tartalmas programot, mely érdekli őt.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. június 11.
Negyedszer tartottak Duna-napot Torockón
Negyedik alkalommal szervezett Duna-napot szombaton a Duna Médiaszolgáltató Zrt. az erdélyi Torockón. Az egész napos rendezvény délelőttjén gyermekprogramokkal, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatóval, a kora délutáni órákban népzenei műsorokkal várták az érdeklődőket, este könnyűzenei együttesek váltják egymást a Székelykő sziklafalára néző színpadon. A torockói Duna-ház pincéjében berendezett „Hogy volt?!" című médiatörténeti kiállítást Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója nyitotta meg. A magyar Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely gyűjteményéből szervezett kiállítás az MTI, a magyar rádió, a magyar televízió történetének legszebb pillanatait mutatja be.
Az egész napos rendezvény ünnepélyes megnyitóján Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, a négy éve felavatott torockói Duna-ház ma már nemcsak médiaközpont, hanem a magyar szó, a magyar kultúra és a magyar hagyomány őrzője. Úgy vélte: a szórványban élő magyaroknak „kétségbeesést elűző igékre van szükségük és hitre, mert a hit néha sokkal erősebb mint a tudás". Hozzátette: addig marad meg a magyarság, ameddig érti Arany János nyelvét.  Grezsa István kormánybiztos köszöntőjében a magyar kormány feladatának nevezte, hogy a világban szétszóródott magyarságot újra egy 15 milliós közösségbe szervezze. Nagy-Magyarország szétesésének közelgő centenáriuma kapcsán kijelentette, hogy a 21. századi magyarságnak „metaforaváltásra" van szüksége. 
"Nem tudjuk feldolgozni Trianon mérhetetlen veszteségét, mert feldolgozhatatlan, azonban a 21. században nem lehet mindig visszatekinteni, és az áldozat, a fájdalom metaforájával gondolkodni és dolgozni. Jobb, ha az elpusztíthatatlan túlélési erőnkre utalunk. Hiszen nemcsak a tatárt, a törököt, a Habsburg uralmat, az oroszokat éltük túl, hanem a borzalmas és a magyarság számára oly keserű veszteségeket hordozó 20. század után is esélyt kaptunk arra, hogy minden veszteség ellenére a 21. században a Kárpát-medence meghatározó nemzete legyünk" – fogalmazott a miniszteri biztos. Hozzátette, a metaforaváltáshoz összefogásra és a Duna-naphoz hasonló rendezvényekre van szükség.
A koncertek szünetében Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a közmédiának elmondta: segítséget ígért Torockó polgármesterének ahhoz, hogy az erdélyi település is a világörökség részévé váljon, akárcsak magyarországi testvértelepülése, Hollókő. 
A torockói faluközpontban felállított színpadon délután helyi hagyományőrzők, valamint a Felszállott a páva népzenei tehetségkutatóból ismert Tokos Zenekar, Vaszi Levente és Vrencsán Anita szórakoztatta a közönséget. 
Az esti órák programjában Szabó Balázs Bandája, Varga Miklós, a Magashegyi Underground és Petruska lép a közönség elé. A rendezvény tűzijátékkal ér véget.
Gazda Árpád / MTI Erdély.ma
2017. június 29.
Biztos pont mottóval szervezik meg az idei Tusványost
A nagyszínpadon magyarországi zenekarok lépnek fel: itt lesz a Hooligans, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground és a Balkan Fanatik is.
A biztos pont lesz a mottója az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek és Diáktábornak, amely július 18. és 23. között zajlik Tusnádfürdőn. Sándor Krisztina programfelelő a mottó kapcsán elmondta, az egyre bizonytalanabbá váló európai környezetben fontosak a biztos pontok, Közép-Kelet Európa, a Kárpát-medence és Erdély a biztos pont számunkra, de ugyanilyen biztos pont Tusnád is, ahol minden évben, idén is jelen lesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki szombaton Tőkés László és Németh Zsolt társaságában tarja meg beszédét. 
A jövőkép-viták mellett, amelyek a közép-kelet európai, erdélyi régióra vonatkoznak, a megyei, helyi problémákról is zajlanak beszélgetések a sátrakban. A székely zászló és az Erdély-zászló elleni hatósági fellépésekről, a magyar nyelvhasználatról értekeznek a civil szervezetek, önkormányzati vezetők. Az oktatás helyzetére is kitérnek, arra, hogy vajon stratégia hiánya, vagy mulasztások sorozata az, hogy visszatérő probléma az iskolabezárás. 
Sándor Krisztina elmondta, kerek évforduló az idei, hiszen 2008-ban vették át az Ergo Egyesülettől a tábor szervezésének feladatát. 2008-hoz képest megduplázódott a szervezők száma, most 200 ember biztosítja a rendezvény zavartalan lebonyolítását, hiszen az események, partnersátrak száma is megduplázódott. „Most már csak akkor lehetne bővíteni a tábor kínálatát, ha valaki kitalálná, hogyan lehetne emeletet építeni a táborra” – mondta. A szervezők a kínálathoz mérhető, nagy közönségre számítanak: napi 15-20 ezer, összesen 60-70 ezer látogatót várnak. Popa Ilona főszervező elmondta, a nagyszínpadon magyarországi zenekarok lépnek fel: a Hooligans, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Balkan Fanatik, a Skorpió, Nagy Feró és a Beatrice, Szabó Balázs Bandája, a Margaret Island, illetve a Magna Cum Laude és a Kowalski meg a Vega. Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke elmondta, a MIT-sátor színpada biztosít koncertezési lehetőséget az erdélyi zenekarok számára. 
Popa Ilona elmondta, 26 partnersátor lesz, kiemelte a Kriza János népzene-sátort, amelynek kínálatát a tavalyi népszerűsége miatt nappali foglalkozásokkal bővítik, este pedig ismét a népzenéé és a néptáncé a tér. A partnersátrak kulturális, irodalmi, és sporttevékenységeket, illetve egyéb szabadidős tevékenységeket biztosítanak az érdeklődők számára. Sándor Krisztina elmondta, számos fontos politikust és személyiséget várnak a tárborba, és sor kerül a kárpát-medencei magyar pártok fórumára is, várják néhány elnök visszajelzését. Több magyarországi kormányzati szereplő is jelen lesz, ők olyan dolgokról beszélnek, amelyek a Közép-Kelet Európa, a Kárpát-medence helyzetéről és az erdélyi magyarokat érintő ügyekről beszélnek. A résztvevők között szerepel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály, Bakonyi György, Hoppál Péter, Kósa Lajos és Veczel Tamás és Potápi Árpád. 
A programfelelős kiemelte az évről-évre visszatérő román-magyar párbeszéd kérdését. Számos román politikust hívtak meg a táborba, azonban bevallotta: idén sem tiporják egymás lábát a román politikai szereplők – vagy nincsenek már tisztségben a kormányváltás miatt, vagy ódzkodnak eljönni Tusványosra. Szerinte a szándék a Tusványos szervezői részéről a nyitásra létezik, például a PNL és az USR részétől, de még az államelnöki hivatal részéről is meghívtak politikusokat, és várják a visszajelzést.
Popa Ilona a tábor technikai részleteiről beszélt: 16 óráig ingyenes a belépő, ezután egy jelképes összeget, 10 lejt kell kifizetni. A 12 éven aluliak és Tusnád lakóinak számára ingyenes a belépő, a sátorjegy napi 10 lej, a heti sátorhely díja tavalyhoz képest csökken, idén csak heti 40 lej lesz. Kedden reggel 8-tól lesz a kapunyitás, azelőtt nem áll módjában a szervező csapatnak fogadni a belépőket. 
Fancsali Barna elmondta, a MIT-sátorban több mint 20 órában tudnak programokat nyújtani a fiataloknak, neves személyiségek is tartanak előadást, például Balog Zoltán miniszter is ott lesz. Sikeres fiatalok mutatkoznak be, lesz ifjúságpolitikai kerekasztal, a kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezetek képviselőit is várják. Humorprogram is lesz, amit Somolyák Tamás, a Humorfeszt nyertese fog megnyitni.
Kertész Melinda Transindex.ro
2017. július 6.
Tusványos, ami minden nyáron biztos
Napközben viták a székely zászló és az erdélyi magyar iskolák helyzetéről, este Kowalsky meg a Vega, Hooligans, Beatrice, Skórpió biztosította bulik – a 28. Tusványos sem ígérkezik kevesebbnek a korábbi kiadásokhoz képest. Idén sportudvarral és kibővült népzenei programmal gazdagodott a kínálat.
Erdély Európa, a Tusványos pedig Erdély politikai és kulturális életének biztos pontja már 28 éve, éppen ezért a rendezvény A biztos pont mottó köré épül idén. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) egyúttal kerek évfordulót is ünnepel: tíz éve szervezik ugyanis Románia egyik legrangosabb nyári fesztiváleseményét, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort politikai, kulturális kerekasztalokkal, színház-, néptánc- és bulisátrakkal, tömegeket vonzó koncertekkel. A Bulgakov teraszán sajtótájékoztató-dekorációként lógó, az elmúlt évek mottóit felsorakoztató pólók nyomatékosítják: a rendezvény komoly történelemmel rendelkezik. A hagyományos közéleti témák köré épülő sátrak mellett bővült programkínálat várja azokat, akik szeretnek igényesen fesztiválozni – tájékoztatott Kolozsváron Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Popa Ilona, a Tusványos főszervezője és Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke.
Kvízsátrak értékes nyereményekkel
Idén július 18-23. között a nemzetpolitikai, gazdaságpolitikai és kulturális témák megvitatására korábban felállított sátrak ismét biztos pontjai a programnak, amelyek számos magyarországi miniszterrel, államtitkárral, könyvbemutatókkal várják a látogatókat. Bár a meghívott közéleti szereplők közül még mindenki nem biztosította a szervezőket részvételéről, a Kárpát-medencei politikai pártvezetők kerekasztalát ezúttal is megtartják.
Szombat délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Tőkés László európai parlamenti képviselő és Németh Zsolt országgyűlési képviselő, államtitkár közös előadása, közönségtalálkozója is a Tusványos egyik leszögezett eseménye. A kvízsátrak – például a Magyar Posta – értékes nyereményekkel fognak szolgálni, újdonságként pedig a tavaly elindított Kriza János népzenei sátorban már napközben is lesznek események. Hangulatos keresztyén programokért az ökumenikus Keskeny út sátrat lehet felkeresni, de a Fiatal Családosok Klubja is képviselteti magát.
Új helyszín a sportudvar, ahol a vizes világbajnokságon és vívóbajnokságon szereplő magyar sportolóknak lehet majd szurkolni. A nagyszínpadi koncertek műfajválasztéka is széles: kedden a Hooligans és a Magashegyi Underground, szerdán Szabó Balázs Bandája és a Balkan Fanatik, csütörtökön az Anna and the Barbies, illetve Nagy Feró és a Beatrice, pénteken a Magna Cum Laude és Margaret Island, szombaton pedig Kowalsky meg a Vega és a Skórpió biztosítja a hangulatot. A MIT idén is külön sátrat működtet, ahol napközben előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket tartanak elsősorban az ifjúsághoz közelálló témákban. Este pedig a jól bevált magyar stand-up figurák humorórái után Kárpát-medencei amatőr zenekarok biztosítják a talpalávalót, többek közt a Koszika & The HotShots, Simó Annamária, illetve a tavaly is fergeteges bulit teremtő No Sugar.
A román–magyar párbeszéd ismét elmarad
„A jelenleg egyre bizonytalanabbá váló európai politikai közegben fontos, hogy biztos pontra találjunk” – hangsúlyozta Sándor Krisztina, a rendezvény politikai felelőse. A bálványosi szabadegyetem ennek fejében igyekszik évről-évre céltudatosan körbejárni a kelet-közép-európai és főként az erdélyi magyarság mindennapos problémáit, teret adni az építő vitáknak.
A szervezők idén is igyekeztek lehetőséget teremteni a román–magyar párbeszédnek, de mint kiderült, a román politikai szereplők évről-évre ódzkodnak Tusványostól, hiszen számos olyan kisebbségi témáról beszélgetnek a szabadegyetemen, amely kényes kérdés számukra.
A meghívást elfogadó, a magyar kérdés tekintetében nyitott román közéleti személyiségek általában az értelmiség más szakmai rétegeinek képviselői: újságírók, történészek. A kerekasztal-beszélgetések, viták során többek közt a magyar szimbólum- és nyelvhasználat helyzetét – például a látványosan üldözött székely zászló esetét – és a magyar iskolák ügyét is közösen tárgyalják meg román és magyar közéleti szereplők, de szerveznek eseményeket az 500 éves reformáció és a Szent László-emlékév köré is.
Idén több mint 220 szervező dolgozik azon, hogy a korábbi évekhez hasonló nívójú fesztivált biztosíthasson: naponta nagyjából 20 ezer, egész hétre pedig körülbelül 60–70 ezer látogatóra számítanak. Délután négy óráig ingyenes a belépő a szabadegyetem területére, utána 10 lejért lehet bejutni, a helyi lakosok és a 12 év alattiak azonban ezúttal is díjmentesen élvezhetik a fesztivált. A napi sátorjegy is 10 lej maradt, a heti ára azonban csökkent: idén csak 40 lej. A részletes programnapló az elkövetkező napokban születik meg és a tusvanyos.ro honlapon lehet majd válogatni belőle.
Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. július 17.
Tusványos: bővülő programkínálattal kedden nyílik a tábor
Tuványos, a biztos pont címmel kedd este kezdődik a székelyföldi Tusnádfürdőn a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A magyarországi Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevű erdélyi ifjúsági ernyőszervezet minden eddiginél gazdagabb programkínálatot ígér erre az évre. Az utóbbi tíz évben, amióta a MIT látja el a tábor szervezésével kapcsolatos erdélyi feladatokat, megkétszereződött a rendezvénysátrak száma: idén már 34 partnerszervezet várja előadásokra, vitákra és tematikus beszélgetésekre az érdeklődőket - számolt be Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, a Tusványos politikai programfelelőse, a MIT volt elnöke. "Egy olyan erős brand lett Tusványos, egy olyan kommunikációs tér, ahol mindenki jelen akar lenni, de már olyan szinten be van lakva a tábor programsátrakkal, hogy ez már tényleg nem bővíthető. Hovatovább emeletet kell építeni a sportpályára, mert már nem férünk el" - ecsetelte ironikusan a kínálati oldalon tapasztalt megnövekedést a programfelelős. Történt ez annak ellenére, hogy a saját rendezvényhelyszínt igénylő jelentkezőket és a régebbi partnerszervezeteket is arra bíztatták: ne önálló sátrat nyissanak, hanem fogjanak össze két-három másik intézménnyel - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy van-e ekkora kínálatra "fogyasztói" igény, azt válaszolta: olyan még nem volt, hogy érdeklődés hiányában elmaradt volna valamelyik politikai, kulturális vagy ismeretterjesztő rendezvény, aki a Tusványoson végigsétál a szabadegyetem sátrai között, az minden helyszínen talál legalább egy-két tucatnyi érdeklődőt. Elmondta: idén azért esett a szervezők választása a "Tusványos - a biztos pont" mottóra, mert annyi bizonytalanság veszi körül a magyarságot, hogy a jövőtervezéshez szükség van a biztos támaszokra. Ezekre a Kárpát-medencében zajló jövőképvitákra keres, illetve kínál válaszokat az idei Tusványos számos pódiumbeszélgetése, nyilvános vitája. A zárónapon a koncertszínpad előtti sportpályán kerül sor arra a hagyományos politikai fórumra, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke tart előadást és válaszol a hallgatóság soraiból érkező kérdésekre. A részletes program a Tusvanyos.ro honlapon található, és mobilalkalmazással is elérhető lesz. Bár a tábort egyedivé tevő szabadegyetem jelleget helyezi előtérbe, Sándor Krisztina megjegyezte: a Tusványos továbbra is a legolcsóbb fesztivál Erdélyben az egyre bővülő ifjúsági rendezvények között, ahol csak a délután négy óra után - tehát kifejezetten csak "bulizni" - érkezőknek kell alkalmanként tíz lejt (700 forint) fizetniük a karszalagért. Kedd este a Hooligans, valamint a Magashegyi Underground fellépésével kezdődik a koncertprogram. Szerdán a Balkan Fanatik, valamint Szabó Balázs Bandája, csütörtökön Nagy Feró és a Beatrice, majd Anna and the Barbies, pénteken a Margaret Island és a Magna cum Laude, míg szombaton a Skorpió és Kowalsky meg a Vega lép fel Tusványos nagyszínpadán. A "nulladik napi" koncertekkel kedden este kezdődik a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata, a szakmai-közéleti programok hivatalos megnyitójára szerda délelőtt kerül sor.
MTI; Transindex.ro
2017. augusztus 14.
Kolozsvári Magyar Napok: jót szomorkodtunk a Balaton kultikus zenéire
A vasárnap esti magyarfenesi Balaton koncerttel elkezdődött a 8. Kolozsvári Magyar Napok koncertsorozata. A ’80-as évek magyar underground kultuszzenekarának túl tágas volt az Arkhai szoborpark, a jelenlévő rajongókat viszont sikerült lázba hozni. Rögzítettünk a hangulatból.
A Balaton eklektikus műsorral jött: hallottunk Ady és Petőfi feldolgozást, Nagy Feró-dalt, a koncert utolsó egyharmadában pedig egymás után jöttek az ismert Víg Mihály-dalok, olyanok is, amelyeket eredetileg a Trabant együttes énekelt. A rajongók az utolsó percig reménykedtek benne, hogy elhangzik majd a Kárhozat című Tarr Béla filmből ismert Kész az egész, de erre végül a közönség követelőzése ellenére sem került sor.
A kis klubokra méretezett zenekar közönsége nem tudta betölteni az Arkhai szoborparkot, a közönség eloszlott a domboldalon, annál is inkább, hogy vasárnap este egyetlen menetrend szerinti járat megy Kolozsvárról Magyarfenesre, késő este pedig visszafele semmi, így csak az jöhetett el, akinek volt autója, autós ismerőse vagy bevállalt egy biciklitúrát a helyszínre.
A Balaton Együttest 1979-ben Víg Mihály és Hunyadi Károly alapította. A verseket, forgatókönyveket és színdarabokat is szerző Víg Mihály 1982-től egy másik fontos együttesnek, a Trabantnak is meghatározó tagja lett. Több Tarr Béla filmhez, de például Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmjéhez is szerzett zenét.
A koncerten így főleg a szűk kolozsvári rajongótábor volt jelen. A tágas tér ellenére családias volt a hangulat, Víg Mihály a koncert előtt a szoborparkban fotózgatott, később fellépett a színpadra és a Balaton melankolikus és minimál stílusához illően a legszükségesebb mozdulatokra és interakcióra szorítkozva végigjátszotta a kb. másfél órás koncertet.
A közönség néhány tagjának szeme mintha akkor csillant volna fel először, amikor Víg Mihály a Nem vagy te Néró című dalt kezdte énekelni. Ez a dal is bizonyítja, hogy az együttes milyen vegyes ihletforrással rendelkezik: a dalt eredetileg Késmárky Marika táncdalénekesnő énekelte az 1971-es táncdalfesztiválon, most a szomorkásabb-ironikusabb verziót hallhattuk. Ezután megzenésített versek következtek, az egyik dalban Víg Mihály négy Ady-verset gyúrt össze, itt éppen A Duna vallomásánál tart.
„Nem vagy te pressziós?” „De.” – viccelt Víg Mihály a sötét verssorok után, és vidámabb dalokat ígért a koncert második felére. Elhangzott még többek között a Levert vagy című Balaton dal, az Itt van, pedig senki se hívta vagy a Ragaszthatatlan szív, ez utóbbi kettőt az Eszkimó asszony fázik című filmből Méhes Marietta hangján ismerhetjük.:
A Kolozsvári Magyar Napok koncertsorozatának alternatív vonala a fesztivál új helyszínén, a Sétatéren folytatódik: kedden este héttől itt koncertezik például a Pál Utcai Fiúk, szerdán az Anna and the Barbies, csütörtökön AG Weinberger feat. One More Minute, pénteken pedig a Magashegyi Underground és a Loose Neckties Society együtt lép fel.
Zs. E. / maszol.ro
2017. augusztus 18.
Ma kezdődik a Vásárhelyi Forgatag
Ma kezdődik az idén először kilencnaposra kibővített Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszvendége Nyíregyháza.
Az augusztus 18. és 27. között Marosvásárhelyen több helyszínen zajló rendezvénysorozat kortárs művészeti programokkal kezdődik. Péntektől a Szféra kortárs térben lehet megtekinteni különböző kortársművészeti alkotóműhelyeket, kiállításokat, koncerteket.
A szervezők azért bővítették kilencnaposra a fesztivált, hogy a közönség ne kényszerüljön választásra a nagy tömegeket megmozgató koncertek és a kortárs művészeti programok között. A Szféra-programok a Marosvásárhely emblematikus épületének számító Aranykakas egykori vendéglő kertjében lesznek.
Az idén nagyobb hangsúlyt kap a népi kultúra – számoltak be a szervezők a fesztivál kezdete előtti utolsó sajtótájékoztatón. A Forgatagnak idén először partnere a Hagyományok Háza. A folkprogramok szervezésében oroszlánrészt vállalt a Forgataggal kezdetektől együttműködő Maros Művészegyüttes, amely egy ünnepi műsor mellett egyebek mellett népviselet-kiállítást szervez a Kultúrpalotában. A népi kultúrát bemutató programok szinte minden nap lesznek, nótaest és táncház mellett megszervezik negyedik alkalommal az Erdélyi legényes- és verbunkversenyt. A rendezvénysorozat színházi programját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház biztosítja. A szervezők meghívták a Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című előadást, amelyet lakásszínházi produkcióként láthat a közönség a marosvásárhelyi Teleki-Köpeczi Házban. A Forgatagnak az első fesztivál kivételével mindig volt díszvendége. Az elmúlt három évben Zalaegerszeg, Baja és Kecskemét, amelyek Marosvásárhely testvérvárosai. Most azért esett a választás Nyíregyházára, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg testvérmegyéje Maros megyének. A marosvásárhelyiek megismerhetik a nyíregyházi fürdőzési ehetőségeket, az állatparkot, valamint a helyi Lego-gyárat.
A Forgatagon lesznek családi és sport programok, kerekasztal-beszélgetések, kézműves vásár, borkóstoló, városnéző túra, valamint az idén is megszervezik a Vásárhelyiek Világtalálkozóját.
A Koncertforgatag keretében fellép többek között Zséda és a Kvartett, a Santa Diver, a Magashegyi Underground, az Ocho Macho, Odett, a Magna Cum Laude, a Bojtorján, a Bagossy Brothers Company és Charlie.
MTI; Erdély.ma