Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
MÁÉRT Kárpát-medencei Szórvány Szakbizottság/Albizottság
19 tétel
2011. március 28.
Segítenének és segítséget kérnek – A nyugati magyarság megmaradásának három pillére van: a család, az egyház és a magyar szervezetek
Szombaton Budapesten ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet Szórványbizottságának Diaszpóra-albizottsága. Az összejövetel résztvevői tárgyaltak a diaszpórában élő nyugati magyarság helyzetéről, valamint arról, hogy a nyugati magyarság hogyan tud bekapcsolódni a Máért új struktúrájába.
Az ülést követően Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a magyar kormányzat nagyon fontosnak tartja, hogy külön szervezet foglalkozzon a nyugati diaszpóra ügyeivel, hiszen az a szórvány teljesen más jellegű, mint a Kárpát-medencében szórványban élő magyarok közösségei. „Jó volt, hogy itt voltak a nyugati magyarság szervezeteinek képviselői, s el tudták mondani, hogy ők milyen gondokkal szembesülnek a mindennapokban” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, aki a szombati tanácskozást nagyon tartalmasnak minősítette.
Bihari Szabolcs, az albizottság társelnöke arra hívta fel a figyelmet: a Máért korábbi tevékenysége során nem létezett ilyen, csak a nyugati magyarság helyzetével foglalkozó testület. „Ezen albizottság létrehozása része annak az ígéretnek, amit a magyar kormány fogalmazott meg, s amely arra vonatkozik, hogy a jövőben Budapest szeretne külön gondot fordítani a nyugati magyarság megmaradására” – mondta Bihari Szabolcs. A társelnök szavai szerint a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a nyugati magyarság megmaradásának három fontos pillére van: a család, az egyház és a nyugati magyar szervezetek. „E három pillérnek a megerősítése, a magyar nemzet vérkeringésébe való bekapcsolása kulcsfontosságú megmaradásunk szempontjából” – szögezte le Bihari, aki arról is beszámolt: a nyugati magyarság szervezetei amellett, hogy a helyi magyarságot összefogják, olyan feladatokat is ellátnak, amelyek az országimázs szempontjából a magyar nemzet számára rendkívül fontosak. Meglátása szerint a nyugati magyarság egyházi gyülekezetei paphiánnyal küzdenek, szétesőben vannak, s ezért fontos lenne időben megoldást találni erre a problémára.
A nyugati magyarok szervezetei arról is tárgyaltak, hogy ők milyen módon tudnának segíteni az anyaországnak, illetve a Kárpát-medencei magyarságnak. „Arról beszéltünk, hogy tudományos munkatársainkat be lehetne kapcsolni a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységébe, de olyan elképzeléseink is vannak, hogy a segélyszervezeteket és a karitatív munkát az eddiginél is nagyobb mértékben próbáljuk kanalizálni Magyarország, illetve a Kárpát-medence felé” – emelte ki Bihari Szabolcs. Magyar Szó (Újvidék)
2011. október 24.
Bodó Barna: Az a nemzet, mely lemond a szórványról, magáról mond le
Az a nemzet, mely lemond a szórványról, magáról mond le, mondta október 21-én a belényesi szórványkonferencián Bodó Barna egyetemi tanár.
A belényesi Megmaradás Házának gyűléstermébe szép számban jelentek meg az érdeklődők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett szórványkonferencián, ahol elsőként Kántor Zoltán a magyar igazságügyminisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának főtanácsadója tartott előadást. Kántor elmondta: 1989 után a volt kommunista államok barátságtalanul viseltettek a kisebbségekkel szemben, és a kollektív jogokat kevés állam fogadja fel, főleg azok nem, amelyekben a kisebbség létét veszélyként fogják fel. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió országai nem értik a kisebbségi problémát, mert az EU nem kisebbségvédelemben, hanem biztonságpolitikában gondolkozik. Előrelépésként könyvelhető el viszont az, hogy ma már az Európai Unió is elfogadja azt, hogy az anyaország támogathatja kisebbségben élő nemzettársait. A magyar nemzetpolitikáról szólva hangsúlyozta, hogy annak koherensnek kell lenni, illetve az intézményesülésre és a reprodukcióra kell fektetni a hangsúlyt, és meg kell találni azokat a területeket, ahol a legnagyobb szükség van segítségre. Mint mondta, az előrejelzések szerint Romániában mintegy százezerrel csökkent az elmúlt tíz évben a magyarság száma.
Mikó Imre terv
Mátis Jenő az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke a Mikó Imre tervről számolt be, kiemelve, hogy a tervet három fő anyagi forrásból lehet finanszírozni: a román, illetve magyar állami pénzből, valamint EU-s forrásokból. A Mikó Imre terv az erdélyi magyarság fő jövőképeit jelöli ki 2020-ig, ezek pedig az önszervező képesség, az autonóm gazdaság, valamint az információáramlást és a bizalmat elősegítő intézményhálózat megléte. Végezetül a tervben megfogalmazott tizenegy kitörési pontot sorolta fel, ezek között említve a turizmust, a befektetésösztönzést, az erdő- és vadgazdálkodást, az agráriumot és megújuló energiaforrások felhasználását. Ezt követően a hozzászólások következtek. Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy a Mikó Imre tervnek, mint minden központilag készített stratégia gyengéje az, hogy nem alulról építkező törekvéseket fog egybe, hanem fentről, egy központban kidolgozott elképzelést kíván alkalmazni regionális, helyi körülményekre. Ezt követően hangsúlyozta, hogy a szórványban kiemelkedő fontosságúak a vállalkozások, melyek össze kell fogjanak annak érdekében, hogy egy olyan réteg jöjjön létre, mely elősegíti a helyi kisebbségi közösség megmaradását.
Sajtó és autonómia
Szünet után Bodó Barna a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem tanára, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Kárpát-medencei szórványbizottságának elnöke tartott előadást, abból a meghatározásból indulva ki, hogy szórványközösség az, amelyik önerőből nem tudja fenntartani anyanyelvi kultúráját. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki román sajtót olvas, az észrevétlenül átveszi azt a szemléletet, amelyet a többség alakított ki a kisebbségről, és egy évtized elteltével a kisebbség elkezd magára úgy tekinteni, mint a többségiek. „Mi, romániai magyarok nem pozitív diszkriminációt, hanem a negatív diszkrimináció kiegyenlítését kérjük” – mondta, példaként említve azt, hogy ha egy román gyerek öt perc alatt eljuthat a román iskolába, akkor a magyar gyereknek se kelljen órákat utaznia a magyar iskoláig.
A szórvány kihívás
„A szórvány a nemzet határa, és ha a szórvány nem tudja nyelvét megőrizni, akkor odavesz a nemzet. Az a nemzet, amely lemond a szórványáról, az saját magáról mond le” – hangsúlyozta előadásában Bodó Barna. A professzor kiemelte, hogy a szórvány nem tudja kitermelni saját elitjét, ezért iskolára, templomokra, és civil szervezetekre van ott szükség. Előadása végén Bodó Barna megfogalmazta javaslatait, melyek között szerepelt az, hogy meg kell teremteni a megmaradáshoz szükséges intézményi hátteret, civil tréningre van szükség, és át kell alakítani a támogatáspolitikát. Ez utóbbi tekintetében Bodó Barna felvetette: nem biztos az, hogy szükség van az iskolatámogatásra a Székelyföldön is, vagyis ott, „ahol a szél is magyarul fúj.”
Javaslatok
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében elmondta: a szórványban fenntartható intézményekben kell gondolkozni, mert szórványnak az a közösség számít, amelyik saját identitását önmaga nem tudja biztosítani és nincs önigazgatási potenciálja. Toró T. Tibor kijelentette, hogy az újonnan alakult Erdélyi Magyar Néppárt maximálisan egyetért abban, hogy a szórványkérdést depolitizálja. Javasolta azt, hogy az egyházak vegyék át az államtól az elemi oktatást, szórványközpontok létrehozására tett javaslatot, melyek egyik feladata lenne az anyanyelvi oktatás biztosítása is, továbbá át kellene gondolni a státusztörvény nyújtotta kedvezményeket is, vélte a politikus
Minőséget! Összefogást!
Ezt követően ismét a hozzászólások következtek. Szinte minden felszólaló hangoztatta egy magyar iskola létrehozásának fontosságát a Belényesi medencében, míg az egyik felszólaló felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatás minőségére is hangsúlyt kell fektetni. Egy másik felszólaló kiemelte azt, hogy a politikum ne szóljon bele az iskolák működésébe, mert a politikum önmagát szervezi, nem a közösségeket. Majd az RMDSZ-ről szólva elmondta, hogy az a román állam érdekeit képviseli a szórványban, és nem a szórvány érdekeit viszi el a kormányhoz. Szabó Ödön ebben a panelben is felszólalt, kiemelve azt, hogy az oktatás minősége rendkívül fontos kérdés, mert ha sikerül egy nagyon magas színvonalú magyar iskolát létrehozni, akkor a vegyesházasságokból származó gyerekeket is abba az iskolába íratják majd. Toró T. Tibor végezetül hangsúlyozta azt, hogy az erdélyi magyar politikai egységet el kell felejteni, de vannak olyan fontos ügyek, mint amilyen a szórvány kérdése is, amelyekben össze kell fogjanak a magyar politikai erők.
erdon.ro/Erdély.ma
2011. október 25.
Depolitizálni kell a szórványkérdést
A Belényesi-medence szórványmagyarságának mindennapi nehézségeiről és a megmaradás feltételeiről volt szó azon a konferencián, amelyet a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete rendeztek meg október 22-én a belényesi református egyházközség gyülekezeti termében. Az eseményen a téma szakértői tartottak előadást, majd a régió településeiről érkezettek is – többségében lelkészek –kifejtették véleményüket.
A tanácskozás moderátora Nagy József Barna főszervező, az EMNT Bihar megyei ügyvezető elnöke, az MPE elnöke volt. Elsőként Kántor Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának főtanácsadója, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója tartott előadást, melyben röviden ismertette az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikájának logikáját valamint a 2010-es kormányváltás után alkalmazott gyökeres változásokat, továbbá kitért a szórványtelepülések specifikus társadalompolitikai vonatkozásainak bemutatására is. Az előadó azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi sorsban élő külhoni magyarság számára egyedül az autonómia hozná el a boldogulást, mely nemcsak cél, hanem egyben a megmaradás eszköze is. Ugyanakkor véleménye szerint nagy hangsúlyt kell fektetni az intézményesülésre, elsősorban az oktatási intézmények megerősítésére is. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy tíz év alatt 100 ezerrel csökken a romániai magyarság száma és ez a folyamat elsősorban a diaszpórában állítandó meg, ahol kiemelt figyelmet kell fordítani az anyanyelven történő oktatásra, magyarázta az előadó.
Mátis Jenő, az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke az Új Széchenyi Terv mintájára összeállított Mikó Imre Terv vitairatát mutatta be a jelenlévőknek. Elmondta: ahhoz, hogy a vitairat konkrét stratégiává váljon, széleskörű gazdasági és politikai összefogásra van szükség. Az EMNT számít a többségi nemzet, valamint más romániai magyar érdekképviseleti szervezetek támogatására is. A gazdasági szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mindeddig az erdélyi magyarság számára nem készült olyan átfogó, előremutató stratégia, amely figyelembe veszi Partium, Székelyföld és Közép-Erdély eltérő sajátosságait. A terv időhorizontja 2020, addigra – amennyiben tartani lehet a meghatározott célkitűzéseket – Erdély gazdasági és kulturális értelemben egyaránt „Kelet Svájcává”, és egyben Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnerévé válhat. Az előadó röviden bemutatta a vitairatban szereplő kitörési pontokat is. A hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta meg ezeket, többen is hozzászóltak az elhangzottakhoz.
Bodó Barna politológus, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Kárpát-medencei szórványalbizottságának elnöke szintén az autonómiában látja az erdélyi magyarság megmaradását. Fontos, hogy ne román szemüvegen át lássuk önmagunkat, hanem higgyünk abban, hogy mindaz amit elképzelünk megvalósítható. „A szórvány a nemzet határa, éppen ezért kiemelt figyelmet érdemel. Az a nemzet, mely lemond szórványáról, saját magáról mond le” – fogalmazott a Sapientia EMTE előadótanára. A megoldandó problémák sorában megemlítette, hogy a szórvány nem tudja kitermelni a véleményvezéreket, márpedig szükség van a magyarság megmaradásának ügyét felvállaló vezetőkre. A templom és az iskola után a civil szervezeteknek kell felvállalniuk a magyar közösségek összetartását. A közösségeknek fel kell ismerniük, hogy egymásra vannak utalva: a szomszédos települések lakóinak rá kell döbbenjenek, hogy nem egymás riválisai, hanem éppen ellenkezőleg, egymás megerősítői. A további feladatok között a szakember megemlítette az oktatási rendszer átszervezését, a civil társadalom képzését valamint a magyar kormány támogatáspolitikájának átgondolását is.
A szórványkonferencián jelen volt Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki felszólalásában először is tolmácsolta Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke, a konferencia fővédnöke üdvözletét, aki nem tudott eleget tenni a szervezők meghívásának. Előadásában Toró T. Tibor elmondta, hogy dinamikájában kell tekinteni a szórványosodási folyamatot. Akárcsak a hadszíntereken, a kisebbségi politikában is nem elég védeni a pozícióinkat, hanem törekedni kell arra, hogy a haladás érdekében időnként kitörjünk a korlátok közül és előre szaladjunk. A magyarországi kormányváltást követő expanzív nemzetpolitika változást hozott a romániai magyarság számára is, ennek köszönhetően szerencsésebb a csillagok állása Erdély felett, jelentette ki az EMNT vezetője. Sok még a tennivaló, a hit nem elég ahhoz, hogy társadalmi perspektívát nyújtsunk a szórványban élőknek. A kulcs a megmaradáshoz az autonómia, vélte a többi előadóval egyetértésben Toró T. Tibor. Egyik prioritásunk kell legyen az intézmények létrehozása, azonban arra oda kell figyelni, hogy ezek fenntarthatók legyenek és világos finanszírozással rendelkezzenek. Hiába kérkedik azzal az RMDSZ, hogy iskolákat újít fel, ha azokat pár hónapra rá gyermekhiány miatt kénytelenek bezárni, hangzott el. A pártigazgató elmondta, érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy milyen lehetőségek adottak arra, hogy az egyházak átvegyék a szórványtelepüléseken a magyar elemi oktatást. A szórvány ügyét sürgősen depolitizálni kell, a pártoknak önmérsékletet kell gyakorolniuk, és össze kell fogniuk a szórványtelepülések magyar gyermekeinek anyanyelvi oktatása érdekében, javasolta a temesvári politikus a teremben szintén jelen lévő Szabó Ödönnek, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének. Felszólalásának végén Toró T. Tibor a támogatáspolitika, azon belül pedig az oktatási-nevelési támogatás átgondolásának szükségszerűségét említette meg. Kifejtette: a magyar kormány 5-6 milliárd forintot költ erre a célra, ami hatalmas összeg ahhoz képest, hogy nem vezet célra. „Az egy gyerek után járó 20 ezer forint nem oldja meg a problémákat az erdélyi magyar családokban, ezért át kell gondolni, hogyan lehet ezt a pénzt célszerűbben felhasználni” – jegyezte meg a politikus.
A szórványkonferencia utolsó részében a jelen lévők hozzászóltak az elhangzottakhoz. Számos olyan kérdés merült fel, mely a Fekete-Körös völgyi szórványtelepülések mindennapi problémáit firtatta. A jelenlévők politikai nézettől függetlenül egyetértettek abban, hogy a térségnek szüksége van egy kollégiumra akár köröstárkányi, akár belényesi központtal, ahol a környék magyar diákjai színvonalas körülmények között, képzett pedagógusoktól tanulhatnak. Ez az egyetlen esélye a megmaradásnak, hangzott el a konklúzió az EMNT Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata szerint.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. november 11.
Máért szórvány szakbizottság: napirenden a szórványstratégia
A szórványstratégia és a jövő évi támogatási prioritások szerepeltek a Magyar Állandó Értekezlet Kárpát-medencei szórvány albizottsága második ülésének napirendjén - tájékoztatta a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-t.
A közlés szerint a testület ülésén a nemzetpolitikai államtitkárság javaslatot kért a szakbizottság tagjaitól a jövő évi támogatási prioritások megfogalmazására, továbbá a nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszerének újrafogalmazására.
A szakbizottság továbbá meghatározta jövőbeni céljait, főbb prioritásait. Ezek között - több más fontos terület mellett - a szórványoktatás, és a szórványgondnoki rendszer alapjainak kidolgozása szerepel - olvasható a kommünikében.
MTI
2011. november 12.
Külföldi hírek
Máért: napirenden a szórványstratégia
A szórványstratégia és a jövő évi támogatási prioritások szerepeltek a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Kárpát-medencei szórvány albizottsága második ülésének napirendjén. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése szerint a testület ülésén az államtitkárság javaslatot kért a szakbizottság tagjaitól a jövő évi támogatási prioritások megfogalmazására, továbbá a nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszerének újrafogalmazására. A szakbizottság továbbá meghatározta jövőbeni céljait, főbb prioritásait. Ezek között – több más fontos terület mellett – a szórványoktatás és a szórványgondnoki rendszer alapjainak kidolgozása szerepel.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. november 13.
Elkezdte működését az EMNT Szórványtanácsa
A Szórványtanács megalakulásával, annak konkrét struktúrájának, céljainak meghatározásával zárult a Konferencia az Erdélyi Szórványért második, brassói tanácskozása. A november 12-i eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete a Brassói Magyar Napok keretén belül szervezte a Reménység Házában, olyan neves előadók részvételével, mint dr. Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. vezérigazgatója és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója. A Szórványtanács alakuló ülését Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke vezette, a jelenlévők között szerepelt Bajtai Erzsébet nagykövetné asszony, Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Máté Sándor, unitárius lelkész, ifj. Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke, Boros Rezső, az Erdélyi Magyar Ifjak Szórványért szakcsoport tagja, Szász Ágnes, az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályának elnöke, valamint helyi vállalkozók és az EMNT területi szervezeteinek képviselői.
A Szórványtanács megalapítását hosszabb előkészítő munka előzte meg, melynek alapjait a május 13-14. között Temesváron lezajlott Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le (itt született meg annak a szórványstratégiának a vitairata is, melyet Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány Szakbizottságának elnökeként tett le a MÁÉRT asztalára).
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke az alakuló ülésen elmondta: „Az EMNT harminc Demokrácia-központtal, körülbelül száztíz munkatárssal rendelkezik, erre építhet az újonnan megalakult Szórványtanács.” A konkrét munkacsoportot viszont egy ennél szűkebb csapat képezi, melyet az EMNT szórvány-megyei szervezeteinek vezetői, illetve elismert szórványügyi szakemberek, köztük dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Temes Megyei Civil Tanács elnöke, Gergely István „Tiszti”, a Lasarus Alapítvány elnöke, és nem utolsó sorban Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórványközpont vezetője, akit a jelenlevők felkértek a Szórványtanács irányítására, dr. Kovács Lehel István, az EMNT brassói alelnöke titkári segítségével. „A diagnózis felállítása érdekében a közös problémák feltárása az elsődleges cél.” – jegyezte meg Szegedi László, miután megköszönte a bizalmat, kihangsúlyozva, hogy a szórványkérdést depolitizálni kell. Szegedi László aláhúzta, hogy az új munkacsoportból kihagyhatatlan az egyház, az iskola és a civilek, valamint újra be kell vonni a vállalkozói réteget, akik saját forrást is biztosítanak majd a munkacsoport programjaihoz.
A Szórványtanács munkáját máris elkezdte, – körülbelül egy év alatt kívánja feltérképezni a szórványmegyék településeinek jelenlegi helyzetét, valamint az ott élő magyarok problémáit –, személyes felkeresések, kérdőívezés, statisztikai felmérések előzik majd meg a konkrét megoldás-csomagot. 
Erdély.ma
2011. november 17.
Küzdelem a nemzet testéről való tragikus leszakadás ellen
A hétvégén Brassóban megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szórványtanácsa.
Az új szervezetről Lehőcz Lászlónak az EMNT ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor beszélt, aki elmondta, hogy céljuk formális keretet adni mindazoknak az elképzeléseknek, és programoknak, amelyek a szórványközösségekkel foglalkoznak.
Az elnök arról is beszélt, hogy az első számú prioritásuk véleményezni azt a szórványstratégiát, amelyet Bodó Barna terjesztett a Magyar Állandó Értekezlet Szórványalbizottsága elé, kiemelten fontos még egy szórványregiszter előkészítése, egy szórvány szervezeti hálónak a kiépítése, valamint a tehetséggondozás a szórványban.
Toró T. Tibor arról is beszélt, hogy a Szórványtanács tagjai az EMNT szórványmegyei területi szervezeteinek képviselői és olyan személyiségek, szervezetek képviselői, akik a szórványkérdésben otthonosan mozognak, céljuk, hogy ne engedjék leszakadni a szórványközösségeket a nemzet testéről.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma
2012. április 4.
Máért: meghirdették az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat
Meghirdették az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat a Máért szórvány szakbizottsága idei első ülésén kedden Budapesten. A tanácskozáson szó volt a külhoni magyar óvodák éve programról, és a csángó oktatási program körül kialakult vitás kérdésekről is, Lélfai Koppány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezetője pedig beszámolt az elmúlt időszak főbb változásairól.
A nemzetpolitikai államtitkárság keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Kántor Zoltán a nemzetpolitikai kutatóintézet igazgatója bemutatta a 2012 – A külhoni magyar óvodák éve program szakmai hátterét, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár pedig beszámolt a csángó oktatási program körüli vitás kérdésekről.
A résztvevők tájékoztatást kaptak továbbá a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kedden meghirdetett erdélyi meghívásos pályázatokról is. A meghívásos pályázati felhívások célja azon kiemelt nemzeti jelentőségű szervezetek, intézmények, illetve programok támogatása, amelyek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az erdélyi magyarság önazonosságának megőrzésére – olvasható a kommünikében.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. erdélyi nemzeti jelentőségű programok keretében felsőoktatási háttérintézmények támogatására (25,2 millió forint keretösszegben), szakmai és kulturális szervezetek támogatására (64,5 millió forint keretösszegben); médiatámogatási program keretében kiadványok, folyóiratok, szaklapok megjelentetésére (15 millió Ft keretösszegben) írt ki pályázatot. Felhívást tettek közzé színházak, bábszínházak, táncegyüttesek támogatására (51,5 millió forint keretösszegben) szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabusz program támogatására (38,6 millió forint keretösszegben). A pályázatokat postai úton lehet az alapkezelőhöz, illetve az erdélyi kirendeltséghez eljuttatni 2012. április 2. és 2012. május 7. között.
MTI. Erdély.ma
2012. november 8.
Együttműködési megállapodást kötött a MIÉRT és a KDNP ifjúsági szervezete
Együttműködési megállapodásban formalizálták kapcsolatukat a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) vezetői.
Az IKSZ a magyarországi kormányzó Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) ifjúsági társszervezete.
Az ifjúsági vezetők a megállapodást csütörtökön, Nagyváradon írták alá, majd sajtótájékoztató keretében ismertették az együttműködési keretet és a jövőbeni terveiket a jelenlevőkkel - derül ki a MIÉRT közleményéből.
„Ez a megállapodás egy írásos formáját jelképezi annak a több éve zajló együttműködésnek, amely szervezeteink között létezik. Ennek a dokumentumnak az aláírása révén, a kapcsolat formális alapokra helyezése által arra törekszünk, hogy folytassuk az együttműködést, a megállapodásba foglalt célokat tartalommal töltsük fel és együttes erővel minél több magyar fiatalhoz érjünk el, minél eredményesebben tudjuk megszólítani az ifjúságot” – ismertette Stágel Bence, IKSZ elnök, KDNP-s Országgyűlési képviselő, tolmácsolva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét is, aki üdvözölte az új nemzedék együttgondolkodását.
Stágel kifejtette: „Minden politikai pártnak érdeke, hogy megszólítsa a fiatal nemzedéket, az ifjúság szempontjából pedig fontos, hogy minél több fiatal szóljon bele a közéleti kérdésekbe és találja meg azt a pártot, amely az ő meglátásait, érdekeit képviseli. Az ifjúsági szervezetek feladata, hogy becsatornázzák ezeket az igényeket és megteremtsék azokat a fórumokat, amelyek keretén belül az ifjúságnak lehetősége nyílik hallatni a hangját a döntéshozatalban. Az IKSZ a kezdetektől támogatta ezt, melynek jegyében ma, közösen a MIÉRT-el kezdeményezzük, hogy mind a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet), mind a KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) gyűlésein a magyar politikai pártok ifjúsági szervezetei képviselőinek lehetősége legyen megbeszéléseket folytatni”. Bodor László, MIÉRT elnöke elmondta, több magyarországi és nemzetközi ifjúsági szervezettel tartják a kapcsolatot, a csütörtöki megállapodás a nyitottság, a szakmaiság és partnerség jegyében született meg. Reményei szerint a jövőben közösen is képviselhetik a magyar fiatalok érdekeit a Kárpát-medencei és az európai színtereken.
A választásokra kitérve Bodor elmondta: „Az önkormányzati választások eredményei alapján kijelenhetjük, hogy a MIÉRT a második legnagyobb magyar érdekképviseleti erő Erdélyben, mely erőt az Erdély összes megyéjéből a parlamenti választásokra nevesített 122 jelöltünk is tovább hangsúlyozza. Számunkra az a prioritás, hogy a fiatalok a szülőföldjükön boldoguljanak, melynek a megvalósításán, a szükséges lehetőségek megteremtése érdekében dolgozunk. Célkitűzéseink között szerepel az ifjúság körében fellelhető munkanélküliség csökkentése, az oktatási rendszer és a munkaerőpiac hatékonyabb összehangolása, valamint egy vállalkozóbarát gazdasági környezet megteremtése a fiatalok számára. A célok megvalósulása érdekében létfontosságú, hogy a fiataloknak minden olyan hazai és nemzetközi fórumra bejárásuk legyen, ahol az ő sorsukat befolyásoló döntések születnek, hisz a mi generációnk az, amely továbbviszi a képviseletet, és ennek jegyében felkérjük a KMKF és a MÁÉRT képviselőit, hogy vegyék figyelembe a MIÉRT és az IKSZ ma megfogalmazott kezdeményezését, közös álláspontját”.
A sajtótájékoztató záró mozzanataként Gaal Gergely, IKSZ elnökhelyettes az együttműködési megállapodás pontjait mutatta be, míg Grüman Róbert, MIÉRT ügyvezető elnök a két szervezet együttműködésének kezdő mozzanatait ismertette a sajtó képviselőivel. (hírszerk.)
Transindex.ro
2013. május 8.
Máért szórvány bizottság - Javaslatok a magyar szórvány napjának megünneplésére
Minden régiónak lesz saját rendezvénye, és lesz központi, anyaországi rendezvény is a november 15-én tartandó Kárpát-medencei magyar szórvány napján - többek között erről is szó volt a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága szerdai budapesti ülésén. A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a konkrét programok kidolgozása a következő hónapok feladata lesz.
A közlemény szerint az ülésen Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár és Bodó Barna szakbizottsági elnök összegzése után a Bethlen Gábor Alap (BGA) és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet képviselői tartottak beszámolót a 2012-2013. évi támogatásokról, illetve a kiemelt nemzetpolitikai programokról.
A BGA képviseletében Mihály Erzsébet támogatásfinanszírozásai igazgató beszámolt a 2012. évi pályázatok tapasztalatairól valamint a 2013 első negyedévéről, a pályázatok beérkezése után felismerhető tendenciákról. Az igazgató kiemelte: a BGA által nyújtható támogatások keretösszege és a külhoni pályázók aktivitása is számottevően emelkedett, idén mintegy 30 százalékkal több pályázat érkezett, mint 2012-ben.
Az ülés második részében a bizottság külhoni tagjai beszámoltak az általuk képviselt régiók szórványt érintő aktuális kérdéseiről, problémáiról. Az egyes régiók képviselői javaslatokat fogalmaztak meg az idén először megünneplendő magyar szórvány napjáról, amelyet a bizottság legutóbbi ülésén született döntés alapján november 15-én, Bethlen Gábor születésnapján tartanak
MTI
2013. május 10.
A Magyar Szórvány Napja november 15-én
Idén először egész Kárpát-medencében
Budapesten ülésezett május 8-án, szerdán a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány szakbizottsága, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a bizottság elnökének összehívására.
Napirenden szerepelt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. tájékoztatója a 2012-es év tevékenységéről és a 2013-as év prioritásairól, a szórványban levő iskolaközpontok helyzete és ezek támogatása, valamint a Kárpát-medencei magyar szervezetek tájékoztatói.
Az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula EP-képviselő ismertette a Szövetség szórványprogramjának 2013-as prioritásait. „Az elmúlt két esztendőben az RMDSZ áttért az úgynevezett harmadik generációs szórványprogramokra. 1990 után a szórványközösségek szervezésén volt a hangsúly, az azt következő évtizedben zajlott az intézményépítés, most pedig igazodva az új évezredhez, a magyar közösségi hálózatok létrehozását helyezzük előtérbe és szórványprogramjainkat is ennek szellemében alakítjuk” – fogalmazta meg az elmúlt több mint két évtized szórványpolitikájának különböző fázisait Winkler Gyula. A létező szórványközpontok, az oktatási intézmények és szórványkollégiumok, valamint a szórványban működő magyar házak továbbra is fenntartásra, fejlesztésre, bővítésre szorulnak, mindezeket a tevékenységeket – a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazva – megfelelő finanszírozásban kell részesíteni, ugyanakkor szükség van a közösségi hálózatok kialakítására is, amelyek a helyenként létező tapasztalatot, a már kialakult jó gyakorlatot el tudják juttatni a legapróbb szórványközösséghez is, tette hozzá az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Szintén a hálózati megközelítést tükrözi a Székelyföld-szórvány partnerség folyamatos bővülése, amely egyre több tartalmat kap, ugyanakkor folyamatban vannak azok a kutatások, amelyek eredményeire építhetjük majd a nagyvárosi szórványokat megszólító programjainkat – mondta Winkler Gyula. Szerinte a hálózatépítésnek jó példája az Örökségünk Őrei erdélyi hálózatának megalakulása, amelyre két héttel ezelőtt Marosillyén, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházában került sor a 2013-as Bethlen Emlékév égisze alatt. Kiemelten fontos az Erdélyben működő 15 szórványkollégium, prioritás a Szamosújváron működő Mezőségi Téka Szórványkollégium megvalósítása – tette hozzá az EP-képviselő.
A Szórvány szakbizottság napirendjén szerepelt a Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napjának megszervezése november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése napján. Répás Zsuzsanna bizottsági elnök méltatta a Szórvány szakbizottság döntését, amelynek köszönhetően idén először szervezik meg a Magyar Szórvány Napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezésben az anyaország is kiveszi a részét, a szakbizottság javaslatára magyarországi rendezvények is lesznek november 15-én. Winkler Gyula ismertette az RMDSZ által kezdeményezett Magyar Szórvány Napjának történetét. Erdélyben idén harmadik alkalommal szervezik meg, helyi kezdeményezésre építve, ebben az évben Nagyenyed ad otthont a Magyar Szórvány Napja központi rendezvényének. Tavaly Brassóban volt a központi rendezvény, de Déván és Medgyesen is szerveztek ez alkalomból eseményt, 2011-ben pedig Déván és Marosillyén szervezte meg az RMDSZ a Magyar Szórvány Napját.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 10.
Szeben megye az idei Magyar Szórvány Napjának házigazdája
Az RMDSZ a nagyváradi kongresszusán, 2011 februárjában határozatot fogadott el a Magyar Szórvány Napjáról, amelyet november 15-én tartunk Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján.
Déva, Brassó és Nagyenyed után idén Medgyes és Nagyszeben lesz a házigazdája az erdélyi központi rendezvényeknek november 15-én, szombaton.
A Medgyesen sorra kerül konferencia napirendjén szórványoktatási kérdések és Szeben megyei magyar közösséget bemutató előadások szerepelnek.
Az esemény szervezi az RMDSZ Szeben megyei szervezete és a Szövetség Főtitkársága. A rendezvény díszmeghívottja Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Seszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere.
Tavalytól a Magyar Állandó Értekezlet szórvány-szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünneplik a Magyar Szórvány Napját november 15-én.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 13.
Budapesten ülésezett a MÁÉRT szórvány szakbizottsága
Az asszimiláció a legnagyobb ellensége a szórványban él magyarságnak, ami ellen közös gondolkodással lehet fellépni - közölte Grezsa István, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága ülésén a fővárosban.
A nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Bodó Barna, a bizottság társelnöke fontosnak nevezte, hogy a politikai események ne tudják befolyásolni a szórvány magyarságának megmaradását. Ezért is kell a szórvány ügyét folyamatosan napirenden tartani, a kérdést a társadalom figyelmének előterébe lehet és kell is hozni - hangsúlyozta.
Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai főreferense a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program idei eredményeivel kapcsolatban kiemelte: az államtitkárság köszönettel tartozik a külhoni magyar pedagógusszervezeteknek, amelyek nagyban hozzájárultak a program sikeréhez.
Milován Orsolya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program előkészületeiről elmondta: a tematikus programok alapvető célja, hogy a szomszédos magyarlakta régiókban magyar szülők magyar tannyelvű intézménybe írassák gyermekeiket. Ezért hangsúlyozni kell, hogy óvodától egészen a legfelsőbb szintig, így a szakképzés terén is biztosított a magyar nyelvű oktatás. A külhoni magyar szakképző intézményekkel egyeztetve összeállt egy igénykatalógus, ez alapján alakulnak ki a program legfontosabb elemei, amit a Magyar Állandó Értekezletnek kell elfogadnia - jelezte.
Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese beszámolt az Iskolák veszélyben kutatás Erdélyben végzett nehézségeiről és eddigi eredményeiről. A magyar nyelvű iskolákba történ beiratkozás csökkenésének legfőbb oka a demográfiai csökkenés, de fontos szerepet töltenek be az oktatásszervezési és minőségi problémák is - derült ki a kutatásból.
A külhoni magyar közösségek képviselői hozzászólásaikban üdvözölték a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programot és az Iskolák veszélyben kutatást. Beszámoltak az egyes régiók sajátos helyzetérl, problémáikról és javaslatokat fogalmaztak meg a szórvány kérdéssel és a tervezett programmal kapcsolatban. Kérték, hogy a program megvalósításakor vegyék figyelembe a helyi igényeket és legyen összehangolva a munkaerő-piaci elvárásokkal és a helyi vállalkozások igényeivel - olvasható a közleményben.
 
(MTI), Budapest
2014. november 14.
Az oktatás a témája az idei Magyar Szórvány Napjának
November 15. Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, a Magyar Szórvány Napja. A magyar szórványoktatás helyzete lesz a legfontosabb téma a Magyar Szórvány Napján, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által a hétvégén szervezett konferencián. Egy erdélyi szórvány kutatási program eredményei szerint 2005 óta 140 helyszínen szűnt meg a magyar tannyelvű oktatás. 2020-ig még mintegy 150 helyszínen szűnhet meg a magyar iskola, ebből 50 helyen akár már jövő év őszén. A Magyar Szórvány Napját minden évben szórványban tartja meg azt RMDSZ. Déva, Brassó és Nagyenyed után idén Szeben megyében, Medgyesen és Nagyszebenben. A magyar szórványoktatás lesz a legfontosabb téma.
Készült egy felmérés az Iskolák veszélyben című kezdeményezés során, így nagyon konkrét stratégia van arra, hogy mit is kellene tenni. Nem szabad azonban úgy döntéseket hozni, hogy az érintettek véleményét nem hallgatjuk meg, hisz csak úgy derül ki, hogy mi is a jövője az erdélyi magyar szórványoktatásnak – mondta Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerint a Magyar Szórvány Napja egy ünnep. Nem kell attól megriadni, hogy túl sok ünnepünk lenne, hiszen a nemzet jelentős értékeinek akár új ünnepet is kreálhatnak a nagy közösségek – állapította meg. Minden Magyarországon kívüli közösségnek megvannak a szórvány részei, és létezik a szórványosodással járó identitástudat-vesztés – mutatott rá. November 15-én ezért erről beszélünk majd, és cselekvési programokat is útjára indítunk a folyamat megfékezése érdekében – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Négy éve Erdélyben, második esztendeje pedig már a Kárpát-medencében ünnepeljük a szórvány napot, utóbbiról másfél évvel ezelőtt döntött a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága.  hirado.hu / Kossuth Rádió/Határok nélkül
Erdély.ma
2014. november 15.
A szórványban is prioritás a szakoktatás
Budapesten, a Magyarság Házában ülésezett csütörtökön, november 13-án a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Szórvány Szakbizottsága Grezsa István miniszteri biztos elnökletével. Napirenden szerepelt a 2014 – A külhoni magyar felsősök éve program eredményeiről szóló beszámoló, valamint tájékoztatás a 2015 – A szakoktatás éve kiemelt programjavaslatról, amelyről a MÁÉRT plenáris ülése dönt jövő héten.
A találkozón Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az Iskolák veszélyben című kutatási programról beszélt, amelynek az RMDSZ partnerszervezete volt.
"Erdélyben célkitűzésünk egy olyan szórványoktatási hálózat kialakítása, amely demográfiailag fenntartható, és amely minél nagyobb mértékben megfelel a munkaerőpiac igényeinek. Ilyen szempontból is jó választás, hogy a 2015-ös év kiemelt programjavaslata a szakoktatást célozza meg. Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány a szórvány cselekvési terv keretében olyan programokat működtet, amelyek a szórványoktatás területén zajlanak. Kormányzati szerepvállalásunk egyik kiemelt célkitűzése az anyanyelvű oktatás feltételeinek biztosítása a szórványban is, mindezek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy az igények meghaladják a lehetőségeket, ezért a magyar kormány támogatáspolitikája fontos szerepet játszik a szórványoktatás jövőjében" – emelte ki felszólalásában Winkler Gyula, aki az RMDSZ képviseletében vett részt az ülésen.
Az EP-képviselő a Magyar Szórvány Napjának erdélyi programjairól is tájékoztatta a jelenlevőket, ismertetve a medgyesi és nagyszebeni szórványnapi programokat. "A MÁÉRT Szórvány Szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. Igyekeznünk kell minél láthatóbbá tenni ezt az ünnepet a térség összes közösségében, hogy november 15-e alkalmat teremthessen a szórványra való odafigyelésre" – hangsúlyozta Winkler Gyula. Elmondta, Erdélyben a központi rendezvények mellett több közösségben is tartanak szórványnapi ünnepséget, például a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban pénteken délelőtt indítják a Fogadj örökbe egy műemléketprogramot, délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum dísztermében szerveznek Hunyad megyei konferenciát. Winkler Gyula ugyanakkor méltatta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet csütörtöki budapesti konferenciáját, amelyet a Magyar Nyelv Napja (november 13.) és a Magyar Szórvány Napja (november 15.) alkalmából szerveztek.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 15.
A magyar szórvány napja
2011 óta november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a magyar szórvány napja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Amiatt döntött így, mert az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, s közülük is a szórványban élők a legveszélyeztetettebbek.
Első alkalommal 2011. november 12-13-án az erdélyi központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciájának központi gondolata az volt: fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot. A résztvevők megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. A dévai megyeháza előtti téren emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos erdélyi fejedelem tiszteletére, a kétnapos rendezvénysorozatot kulturális események, színházi és filmelőadások, kiállítások gazdagították.
Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban 2011. november 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa is, amelynek alapjait a 2011. májusi temesvári Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. A naphoz kapcsolódóan 2011. november 22-én Budapesten a Parlamentben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja is.
A 2012. évi rendezvények során az RMDSZ vezetői emléktáblát avattak Áprily Lajos brassói szülőházán. 15-én Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencián bejelentette, hogy két évtizedes stratégiaírás után a szórványmentésben eljött a pragmatikus cselekvés ideje. A szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld - szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. Az RMDSZ műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek, elsőként a brassói Áprily Lajos Főgimnázium küldöttsége vehette át Kelemen Hunortól az Örökségünk Őre címet, amiért az iskola jelképesen örökbe fogadta az 1913-ban megsemmisült brassói millenniumi emlékmű megmaradt darabját.
2013-ban a magyar szórvány ünnepe kiterjedt az egész Kárpát-medencére: erről a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága határozott 2013 májusában. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották. A résztvevők szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, a szórványban folyó oktatást és nyelvoktatást, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. A Kárpát-medencei magyar szórvány napja gálaműsorral zárult Csángó kultúra - élő értékeink címmel, és a látogatók megtekinthették Az elhagyott idő - 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Az ünnep alkalmával 2013-ban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) több mint ötven helyszínen tartott rendezvényt és ültetett fát. Toró T. Tibor EMNP-elnök Kolozsváron kijelentette: a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai szervezetnek felelőssége a szórvánnyal foglalkozni. Az EMNP szemléletében a szórványközösségek a nemzet határait jelzik. "Évről évre megnézzük majd a nemzethatáron ültetendő fákat, és számba vesszük a 'határőröket', segítünk nekik abban, hogy el tudják végezni a szolgálatot" - mondta.
Az RMDSZ 2013-ban Nagyenyeden bemutatta azt a kiadványát, amely a 2009-ben indított Székelyföld - szórvány partnerség addigi eredményeit összesítette. Elhangzott, hogy Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe viszi a programokat. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartott tanácskozáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást." Az egymásrautaltság példájaként az Összetartozunk programot említette, amelynek keretében a székelyföldi önkormányzatok a szórványnak szánt programokat támogatnak.
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából - a magyar nyelv napjával összevontan - csütörtökön konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Az előadók a nemzeti identitás sarokköveként említették a nyelvkérdést, az asszimilációt pedig a szórványban élő magyarság legnagyobb ellenségeként, amely ellen közös gondolkodással lehet fellépni. Erdélyben 2014-ben Szeben megye lesz a házigazda, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben ad otthont az itteni központi rendezvényeknek. Medgyesen a Városi Művelődési Ház Traube termében tart szórványkonferenciát az RMDSZ, majd a nagyszebeni Thália Színházban gálaműsorral zárul a központi program.
nagykaroly.szatmar.ro
2014. november 17.
Törvényes elismertséget a Magyar Szórvány Napjának
„A szórvány napja több mint ünnep: számvetés és tervezés. Hiszen arról beszélünk, hogy mi történt az elmúlt esztendőben, és arról, hogy milyen kihívások állnak előttünk, hogyan tudunk ezekre jó válaszokat adni. A legközelebbi tervünket jövő héten terjesztjük be a Magyar Állandó Értekezlet napirendjére: azt szeretnénk, ha a Magyar Szórvány Napját törvény szentesítené” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Kelemen Hunor szövetségi elnök november 15-én, Medgyesen a Magyar Szórvány Napja keretében megszervezett konferenciát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. nagyváradi Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította, amelyre első ízben Déván, majd Brassóban, tavaly pedig Nagyenyeden került sor.
Az alábbiakban a hét végén Déván tartott megemlékezésről számol be lapunk munkatársa.  
Kettős ünnep és MÁK-tisztújítás
Kettős ünnepet ültek péntek délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. A Hunyad megyei magyar oktatási központ közössége ugyanis irodalmi műsorral kapcsolódott a Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott rendezvénysorozathoz és ez alkalommal ünnepelte meg egyéves születésnapját az RMDSZ Hunyad Megyei Nőszervezete is. A kettős ünnep továbbá alkalmat adott a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia (MÁK) éves ülésének a megtartására.
A Magyar Szórvány Napja új keletű ünnepünk, amely négy évvel ezelőtt innen Hunyad megyéből indult és ma már egyre több erdélyi közösség érzi magáénak. Bizakodásra ad okot, hogy a Magyar Állandó Értekezlet Szórványszakbizottsága döntést hozott arról, hogy Kárpát-medence szerte megünnepeljük e napot, így idén már másodszor volt alkalom erre. Fontosnak tartom, hogy ne kicsinyeljük le a szimbolikus alkalmakat, hiszen a szórványban fontos szerepet játszhatnak az ilyen találkozások. Örömmel tölt el, ha a nagyobb odafigyelést, visszhangot kapó központi rendezvények mellett több kisebb közösségben is megünneplik a Magyar Szórvány Napját. Ezért időzítettük úgy, hogy ez ünnephez kapcsolódva indítsuk el Nagyenyeden a Fogadj Örökbe egy műemléket program idei fordulóját és itt, Déván szintén ez alkalommal tartsuk meg a Hunyad megyei magyar egyházak, felekezetek, civil- és RMDSZ szervezetek egyeztető fórumának, a MÁK-nak az éves ülését. Nyilvánvaló, hogy a demográfia nem kedvez nekünk, de az utóbbi időben sok területen tudtunk és tudunk eredményeket, konszolidációt felmutatni. Gondolok itt az oktatásra vagy akár hagyomány- és értékőrzésre. Ezeket a törekvéseket, mozgalmakat, szervezeteket hálózatba kell építeni, hogy egymás megvalósításaiból okulva, erősödve haladjunk tovább. Úgy érzem tehát, még sok a tennivaló, de sok az eredmény is. Van tehát ok és indok az ünnepre – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, a Magyar Szórvány Napjának fő kezdeményezője.
A képviselő által említett eredmények, megvalósítások sorában mindig kiemelt helyen szerepel a dévai magyar oktatási központ, melynek pedagógusai, diákjai ezúttal is rendkívül színvonalas műsorral járultak hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. – Úgy gondoltuk, a Magyar Szórvány Napján meg kell csillogtatnunk gazdag kultúránk kincseit. Ezért a legtisztább forrásból származó, régi gyímesi dalokkal leptük meg a közönséget, és az ünnep megkoronázására Bánk Bán Hazám, hazámkezdetű áriáját választottuk – fogalmazott Lengyel Izabella kórusvezető, aki a Dalos pacsirta nevet viselő maroknyi leánykórusával ezúttal is fantasztikus sikert aratott. Vastapsot kapott a szintén általa vezetett Szivárvány Nyugdíjasklub Énekkara is, melynek tagjai bukovinai székely népdalokkal léptek fel. A tiszta csengésű népdalok nagyszerűen épültek be a Csatlós Zsófia tanítónő és Kun Gazda Kinga tanárnő által összeállított irodalmi műsorba, melyben Ady Endre, Wass Albert, Váci Mihály, Reményik Sándor gondolatai mellett helyet kaptak a kortárs költőnemzedék képviselői, a múlt gazdag örökségéből épülve a reményteli jövő felé irányítva a hallgatóság figyelmét.
Az irodalmi műsornak külön bája volt, hogy a diákok tulipán formában sorakozva álltak színpadra, ezzel is utalva az ünnepség következő momentumára, amikor az RMDSZ Hunyad Megyei Nőszervezetét köszöntötték egyéves születésnapja alkalmából. Kun Gazda Kinga, megyei nőszervezeti elnök hálás szívvel mondott köszönetet minden nőtársának, akik lélekkel vállalták, vállalják a közösségi munkát. Ennek eredményeképp rendkívül gazdag tevékenységi beszámolót tarthatott a nőszervezeti elnök, csak érintőlegesen említve a tucatnyi szépemlékű rendezvényt: október hatodiki és március 15-i megemlékezéseket, kokárdavarrást, Szórvány- és Magyar-napi ünnepségeket, a sikeres könyvtári esteket, farsangot, disznótort, szüreti bált, gulyásfőzést stb. A sokrétű munka elismeréseként Winkler Gyula EP-képviselő ünnepi tortával kedveskedett a Nőszervezetnek, melyből azért a férfiak is részesültek.
Az ünnepi rendezvényt követően került sor az iskolaközpont aulájában a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia éves ülésére, mely ezúttal tisztújítással párosult. Az ülést Dézsi Attila leköszönő MÁK elnök nyitotta meg, számba véve az elmúlt esztendő(k) megvalósításait, melyek közül mindenképp kiemelkedő figyelmet érdemel Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékének az ápolása. – Négy évvel ezelőtt a Magyar Szórvány Napján állítottuk fel a dévai Vármegyeház előtt Barcsay Ákos emlékoszlopát. A civilkezdeményezésre megvalósult emlékművet nem nézte mindenki jó szemmel. Ilyenfajta megnyilvánulásnak vagyunk pillanatnyilag is a tanúi. De Barcsay Ákos emlékét már nem lehet visszaszorítani a homályba – fogalmazott a volt prefektus. Ennek bizonyítékaként említtette a tavaly megalapított Barcsay Ákos-díjat, melyet a Hunyad megyei magyar közösség kiemelkedő személyiségeinek ítélnek oda. – E díjjal elsősorban azokra szeretnénk figyelni, akik a háttérben, mindennapi munkájuk során, kitartással és eredményesen járulnak hozzá közösségünk megmaradásához – fogalmazott a leköszönő MÁK elnök, Váci Mihály Még nem elég című versével zárva le mandátumát.
A jelenlévők hosszasan értékelték Dézsi Attila közösségi tevékenységét, majd sor került az új elnök megválasztására. Az RMDSZ megyei vezetőségének jelöltjét, Kocsis Attila iskolaigazgatót a némileg furcsa felvezetés nyomán a jelenlévők egyhangúlag megszavazták. Winkler Gyula EP-képviselő megerősítette: Kocsis Attila, a tizedik tanévét ünneplő magyar oktatási központ igazgatójaként nem csupán az oktatási intézmény megerősödésében munkálkodott eredményesen, de igen aktívan vett részt a Hunyad Megyei Magyar Napok, illetve minden más közösségi rendezvény megszervezésében is. Ennek elismeréseképp idén a MÁK Barcsay Ákos-díjjal tüntette ki az iskolaigazgatót. Utóbbi megtiszteltetésként értékelte az elnöki megbízatást, hozzátéve, hogy elődje elég magasra helyezte e mandátummal járó mércét. A MÁK frissen megválasztott elnöke mellé András József petrozsényi egyetemi tanárt jelölte a testület képviselőjévé az RMDSZ Hunyad megyei küldötteinek tanácsába. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 13.
Potápi: központi helyen áll a szórványkérdés
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
A nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát" képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony – mutatott rá az államtitkár, aki rögzítette: a szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában.
Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik. A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány Szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás – jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a „Szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabusz program támogatása" alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabusz program támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint. A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány, valamint a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), Dési Civil Műhely, Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben.
A vajdasági régióban 199 millió forint, a felvidéki régióban pedig 30 millió forint összegben nyújtottak támogatást a szórványközpontok, oktatási intézmények és kollégiumok támogatására. A Técsői Református Líceum 17 millió, a Felső-Tisza Vidéki római katolikus óvodák 50 milliós támogatásban részesültek idén. Az említett programok a szórványrégiókban is nagy népszerűségnek örvendenek, a meghirdetett projektek különösen nagy segítséget jelentenek a szórványban élő magyar közösség megmaradásában – jelezte.
Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre. Céljuk, hogy segítsék értékőrző munkájukat és tájékoztatási, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék a Magyarországhoz való kötődésüket; erősítsék a szórványközösségek magyar azonosság-tudatát – mondta Potápi Árpád János. Jelezte: minden helyszínt egyeztettek a külhoni magyar vezetőkkel, társadalmi szervezetekkel, politikai pártokkal, a történelmi egyházakkal ezt követően határozták meg azt is, hogy egy-egy területre hány ösztöndíjast küldjenek ki.
A program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Utóbbi helyeken is élnek olyan magyar közösségek, amelyek tagjai családi kapcsolatok, munka miatt költöztek ki – jegyezte meg az államtitkár.
Potápi Árpád János felidézte: szeptember 28-án Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel, a KDNP elnökével; Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökével és Pánczél Károllyal, a nemzeti összetartozás bizottságának elnökével terjesztették javaslatukat az Országgyűlés elé azzal a céllal, hogy a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítsa. A parlament a javaslatot november 3-án fogadta el.
A magyar szórvány napján, vasárnap a közmédia tematikus műsorfolyammal jelentkezik a Duna, a Duna World és az M1 aktuális csatornán, emellett a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával. MTI
Erdély.ma
2015. november 16.
Potápi: fontos gazdasági eszközökkel is támogatni a megmaradást
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a magyar nemzetpolitikában, mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
Rámutatott, a nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát” képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik.
A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás, jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik, és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabuszprogram támogatása alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabuszprogram támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint.
A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), a Dési Civil Műhely, a Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben. Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre.
Az államtitkár a szórványmagyarság megmaradását segítő programok fontosságát hangsúlyozta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián is. A Petőfi-program mellett kitért a Határtalanul programra, melynek keretében magyarországi, illetve határon túli iskolások látogathatják meg egymást, illetve a Szakképzés éves program nyomán 128 határon túli diák tölthette egy hónapos szakmai gyakorlatát Magyarországon. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország gazdasági eszközökkel is támogassa a szórványban élő magyarság helyben maradását, hiszen sokan elhagyják szülőföldjüket, így elveszítik kultúrájukat, identitásukat is. „Sokat tehetünk azért, hogy a magyarság egy fejlődő korba lépjen a következő években, évtizedekben” – fogalmazott Potápi Árpád János.
A budapesti rendezvényre Erdélyből, Szlovéniából a Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogattak el a szórványmagyarság képviselői, akik hagyományos termékeiket is bemutatták. A konferencia keretében tudósok, néprajzkutatók elemezték a szórványmagyarság helyzetét.
Egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán idén először tartották meg hivatalos formában a magyar szórvány napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezés Böjte Csaba ferences atyától származik, melyet az RMDSZ karolt fel, azt javasolva, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórványmagyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját. Tavaly a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma indítványozta az Országgyűlésnek, hogy hozzon határozatot a nap egész Kárpát-medencei megtartásáról, és a döntés meg is született november 3-án.
Krónika (Kolozsvár)