Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Madéfalvi Önkormányzat [beleértve: Helyi Tanács; Polgármesteri Hivatal; Községháza]
7 tétel
2013. május 4.
Elkészült a Siculicidium útja
A madéfalvi veszedelemhez kapcsolódik az a tanösvény, amelynek kiépítésére 2010-ben nyert 200 ezer eurós pályázatot Madéfalva önkormányzata. A tavaly nyáron elkezdett munkálatok a végéhez értek, a projekt keretében készült menedékházat vasárnap 16 órakor szentelik.
A tanösvény segítségével a már említett történelmi eseményt mutatják be az érdeklődőknek. Tizennégy stációt létesítettek, többnyelvű tájékoztató pannókat helyezve a kiszemelt területekre. Ezek a stációk a község azon részein találhatók, amelyhez a madéfalvi veszedelem valamilyen eseménye társítható, kiindulópont maga az emlékmű. Megállót alakítottak ki például Zöld Péter plébános szülőházánál, az első ágyúbecsapódás pontján és így tovább. Ezeken a helyeken térrendezés is zajlott, így tetszetősebb képet kapott a falu. A tanösvény hossza mintegy 3 kilométer, ennek létéről a község bejáratánál elhelyezett, fa kivitelezésű pannók is tájékoztatnak.
Szentes Csaba polgármester elmondta, a projektbe foglalt munkálatokat maradéktalanul elvégezte a kivitelező, a tanösvény hivatalos átadása azonban még várat magára. „Kisebb többletmunkákat kell elvégezzünk, ezek nem voltak a beruházás részei” – részletezte az elöljáró. A projekt részeként egyébként a helybéliek által majálisozóként ismert területen kétszintes, központi fűtéssel ellátott menedékház épült. Mint arról a községvezető már korábban beszámolt, itt egy táborhelyet szeretne kialakítani az önkormányzat. Erre vonatkozó elképzelés, hogy a testvértelepülések mindegyike egy-egy faházat építene a területre, így közel hatvan gyerek egyidejű táboroztatására nyílna lehetőség.
Rédai Botond
Székelyföld.ro
2014. november 26.
Nincs elegendő pénz a madéfalvi emlékmű felújítására
Habár az eredeti terv szerint október 7-éig tartott volna a Siculicidium-emlékév, a záróesemény időpontját 2015. január 7-ére változtatta a madéfalvi önkormányzat – tudtuk meg Szentes Csabától. 
A polgármester kérdésünkre azt is elmondta, azért halasztották el a zárórendezvényt, mert túl közel lett volna egymáshoz az említett két esemény. S mivel szeretnék, hogy meghívottjaik jelen tudjanak lenni a vérengzés évfordulóján tartandó megemlékezésen és a zárókonferencián – az emlékév kiértékelésén –, ezért e kettő összevonása mellett döntöttek.
Mint ismeretes, a rendezvénysorozat 2013. október 11-én kezdődött azzal a céllal, hogy méltóképp emlékezzenek a negyedévezreddel ezelőtt történt eseményekre, és az abban részt vevő hősökre, ily módon fejezzék ki hálájukat és megbecsülésüket. A nyitórendezvény címe a Határőrség és székelység – Látvány és történelem, amelynek keretében az érdeklődők történelmi konferencián vehettek részt, illetve a huszársággal ismerkedhettek meg közelebbről.
Az éves program legfőbb rendezvénye a január 7-ei megemlékezés volt, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, ha hűtlen vezetőkre bízzuk közösségi jövőnket, akkor újabb és újabb veszedelmek következnek. A pünkösdi búcsú alkalmával madéfalvi világtalálkozót szerveztek, amelynek célja a községből elszármazottakkal való találkozás, illetve hazacsalogatásuk volt. Az említettek mellett a településen több kisebb rendezvényt is tartottak az emlékév során.
Madéfalva polgármestere már a nyáron jelezte, hogy az önkormányzat szűkös anyagi kerete miatt nehézségekbe ütközhet a tavaly ősszel elkezdett emlékmű rendbetétele. Szeptemberben pedig arról számoltunk be, hogy anyagi forrás hiányában több munkálat is jövőre marad. A megyei önkormányzat őszi költségvetés-kiegészítését követően újabb 50 ezer lejt irányozott elő az emlékmű felújításának folytatására, ebből az öszszegből novemberben az emlékoszlop restaurálását folytatták.
Azonban ez az összeg sem volt elég a turulmadár felújítására és a hátralevő munkálatok befejezéséhez, így az emlékmű dísze, a turulmadár egyelőre Kolozsi Tibor kolozsvári műhelyében marad. A munkálatokhoz már korábban is hozzájárult a megyei önkormányzat, illetve segített a helyi közbirtokosság, sőt a magyar kormány is. Eddig hozzávetőleg 400 ezer lejt költöttek az emlékmű restaurálásra, az összegből a beruházás 70 százalékát tudták megvalósítani.
Kömény Kamilla |
Krónika (Kolozsvár)
2016. január 22.
Madéfalván is le kell szedni a Községháza feliratot
Csíkkozmás után Madéfalván is el kell távolítani a magyar Községháza feliratot a helyi polgármesteri hivatalról, miután a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen a felirat levételét követelő felperes javára döntött. Mindkét község, valamint további öt székelyföldi település esetében a magyarellenességéről elhíresült Dan Tanasa blogger az általa létrehozott Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nevében indított közigazgatási pert a Községháza, illetve – Csíkszeredában – a Városháza felirat eltávolíttatása érdekében. Az egyesület keresetében arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják. Szentes Csaba madéfalvi polgármester szerint az önkormányzat azzal védekezett, hogy a „községháza" egy épület megnevezése, nem pedig az ott működő intézményé, és valóban nincs szószerinti megfelelője a román nyelvben. Rámutattak: a „polgármesteri hivatal" mint intézmény hivatalos megnevezése viszont a törvényes előírásnak megfelelően románul és magyarul is szerepel az épület bejáratánál.
Csíkkozmáson a Hargita megyei törvényszék elsőfokon hozott határozatának eleget téve, már tavaly eltávolították a Községháza feliratot. Madéfalva fellebbezett, de most a marosvásárhelyi táblabíróság is megerősítette, hogy le kell venni a feliratot.
A Hargita, illetve a Kovászna megyei törvényszéken összesen 18 olyan per van folyamatban, amelynek az ADEC a felperese. A székelyföldi sajtóban csak „hivatásos feljelentőként" emlegetett Tanasa újabban a Községháza feliratokat vette célba: hasonló perek vannak folyamatban Csíkcsicsó, Csíkdánfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, valamint Csíkszereda polgármesterei és önkormányzatai ellen is. Tanasa más bírósági keresetei a székely zászló, a magyar lobogó, vagy a települési jelképek eltávolíttatását célozzák azokból a közigazgatási intézményekből, amelyeket törvény kötelez a román államiság szimbólumainak kifüggesztésére.
Korábban a székelyföldi megyék prefektusai is perek tucatjait indították a székely önkormányzatok ellen a székely zászló, és más közösségi jelképek használatának korlátozása érdekében.
MTI. Erdély.ma
2016. január 25.
Törvénymódosítással a Községháza feliratért?
Hivatalosan a bélyegilleték hiánya miatt érvénytelenítették a madéfalvi polgármester és az önkormányzati képviselő-testület fellebbezését a Községháza felirat miatt indult perben. A madéfalviak szerdán döntenek a továbbiakról, Tánczos Barna szenátor szerint a községháza törvénymódosítással válhat elfogadott kifejezéssé.
A madéfalvi helyi önkormányzat és a polgármester szerda este tárgyal a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál a Dan Tanasă és egyesülete ellen elveszített pert követő lépésekről, amelyek közül az egyik lehetőség a Községháza felirat eltávolítása a polgármesteri hivatal épületéről. „Addig nincs döntés, akkor derül ki, hogyan tovább. Tudja mindenki, hogy mi az ítélet, úgy egyeztünk, hogy mindenki gondolkodik szerda estig, s akkor majd eldől. Nincs lehetőség további fellebbezésre” – erősítette meg érdeklődésünkre Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere.
A bélyegilleték rejtélye
A történet érdekessége, hogy nem kellett különösebb indokot találnia a madéfalvi polgármester és a helyi tanács fellebbezésének elutasításához a marosvásárhelyi ítélőtáblának, ezt anélkül érvénytelenítették, hogy érdemben tárgyaltak volna róla. Ennek oka pedig az igazságügyi bélyegilleték hiánya – ez a magyarázat jelent meg az ítélőtábla honlapján az ítélethozatalról. Kérdésünkre az ítélőtábla iktatójának illetékese megerősítette, a madéfalvi fellebbezést a bélyegilleték ki nem fizetése miatt hivatalból érvénytelenítették, ez az illeték egyébként száz lej lett volna. Megkerestük a madéfalvi polgármesteri hivatal jegyzőjét is, aki viszont azt állítja, hogy a bélyegilletéket kifizették. Kérdésünkre, hogy miképp lehetséges a két ellentmondó állítás, és mi történhetett, azt válaszolta, utánanéznek az ügynek. Szentes Csaba polgármester kérdésünkre azt mondta: „Ilyen nem szokott lenni, mert ha nem fizet valaki, azt általában mindig jelzik, hogy ki kell fizetni, és azt is, hogy mekkora összeget jelent ez”.
Tánczos: ki kell egészíteni a törvényt
„Arra biztatok minden polgármestert, hogy a legutolsó jogi eszközzel is éljenek, mielőtt egy betűt is levesznek a községházáról” – jelentette ki megkeresésünkre Tánczos Barna. A csíki szenátor szerint egyetlen esetet sem szabad könnyen veszni hagyni, ha másért nem, azért, hogy lássa a román bíróság és a feljelentő is, hogy nem most írták ki először az épületekre, hogy Községháza. „Ezekben a községekben évszázadok óta léteznek ilyen épületek, amelyeken Községháza feliratok voltak, ezekből a történelem utolsó évszázadában lett Primărie és Polgármesteri Hivatal. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy ma a kétnyelvűség az, ami a mi jogainkat úgymond védi, mert az adminisztráció hivatalos nyelve a román. Ott, ahol egyáltalán kiírhatjuk azt, hogy polgármesteri hivatal, ott azért írhatjuk ki, mert erre törvény van, ami a kisebbségek számára lehetővé teszi az anyanyelv használatát. Ebből a kétnyelvűségből léptünk egy picivel tovább, amikor kiírtuk ismét, hogy Községháza, és ez minden önkormányzatnál egynyelvű felirat. Ha ezt a kifejezést használni szeretnénk, ezt a törvényt vagy cikkelyt ki kell egészítenünk, hogy a sokkal szebb, elegánsabb, európaibb, Községháza feliratot elfogadják. Ennek a következményeként ez is kétnyelvű lesz. Én bármikor hajlandó vagyok ezt a kezdeményezést benyújtani, ha a polgármesterek tudják, mit akarunk” – összegzett.
Műemlék épület mint lehetőség
Tánczos szerint amíg a felirat kérdését törvényesen nem rendezik, addig ezeknek a pereknek a kimenetele a feljelentő számára lesz kedvező. Vannak viszont olyan épületek is, amelyek műemlékké nyilvánítva, eredeti állapotukban helyreállítva megtarthatják ezt a feliratot is. „Legalább B-kategóriás műemlékké kell nyilvánítani ehhez az épületet, de ennek vállalni kell a nyűgét is, ha meg akarjuk védeni. Ahogy a címert megvédtük a Márton Áron Főgimnázium homlokzatán, ugyanúgy meg lehet védeni a Községházát is. De ezt vállalni kell, mert egy ilyen épületnél egy ablaksarok cseréje is nagy procedúrával jár” – fejtette ki a szenátor.
Érvénytelen fellebbezés
Mint már korábban beszámoltunk róla, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla múlt héten érvénytelennek ítélte a madéfalvi helyi önkormányzati képviselő-testület és a polgármester fellebbezését a Hargita Megyei Törvényszék tavaly nyáron hozott döntése ellen, amely elrendelte a Községháza felirat eltávolítását a polgármesteri hivatal épületéről. A jogerős döntés magyarázata szerint az önkormányzat és a polgármesteri hivatal fellebbezése esetében hiányzott a bélyegilleték, ugyanakkor az ítélőtábla részben megsemmisítette az elsőfokú ítéletet is, helyt adva egyúttal a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) fellebbezésének, amelynek 1050 lej kifizetését rendelte el számukra a polgármester és az önkormányzat részéről.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2016. október 17.
Az új madéfalvi felirat is zavarja Dan Tanasát
Miután idén tavasszal az elveszített per után levették a korábbi egynyelvű Községháza feliratot, a madéfalvi polgármesteri hivatal homlokzatára később felfestett háromnyelvű megnevezés is zavarja a Dan Tanasă vezette egyesületet. Pontosabban a három közül csak az egyik, a magyar.
A Hargita megyei törvényszéken szeptember 2-án iktatták azt a keresetlevelet, amelyet az említett egyesület nyújtott be Madéfalva polgármestere ellen, jogerős bírósági ítélet végrehajtásának elmulasztásáért a községvezető megbírságolását kérve. A dokumentum másolatát kérésünkre elküldte szerkesztőségünknek a törvényszék. Mint ebből kiderül, a 2004-ből származó 554-es törvény előírásaira hivatkozva kéri a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) Szentes Csaba polgármester megbírságolását. A beadvány emlékeztet arra, hogy a Hargita megyei törvényszék tavaly júniusban a Községháza felirat levételéről rendelkezett, és ezt a marosvásárhelyi ítélőtábla idén februárban jogerős ítélettel megerősítette, elutasítva a madéfalvi fellebbezést.
„Mivel a február 20-án hozott jogerős ítélet után több mint 30 nap telt el, és az alperes nem távolította el a feliratot, ezzel megsértette a 2004. évi 554-es törvényt, amely előírja, hogy ha a bíróság másképp nem rendelkezik, az ítéletet 30 napon belül végre kell hajtani” – írja a beadványban. A dokumentumban megjegyzik, a törvény szerint minden nap késlekedésért az országos bruttó átlagbér 20 százalékának megfelelő összeget kell bírságként fizetni, és azt kérik, a törvényszék kötelezze a polgármestert ennek kifizetésére. A keresetlevélhez bizonyítékként egy augusztusban készült fotót is mellékeltek, amelyen a polgármesteri hivatal épülete látható, az új, háromnyelvű felirattal.
Mint ismeretes, miután márciusban eltávolították a korábbi feliratot a madéfalvi polgármesteri hivatalról, az épület homlokzatát felújították, május első felében pedig román, magyar és német nyelven festették fel rá: Primărie, Községháza, Rathaus. Szentes Csaba polgármester ezért is okafogyottnak tartja az ítélet végrehajtásának elmulasztására való hivatkozást. „Mi, amikor levettük is, fényképet készítettünk, átküldtük neki elektronikus levélben, ő visszaírt, hogy köszöni szépen, megkapta” – elevenítette fel a Dan Tanasával történt levélváltást a polgármester.
Hozzátette, a szükséges iratokat és a levételről tanúskodó dokumentumokat a törvényszéknek is elküldik, bizonyítva, hogy az ítéletet végrehajtották. „Ez más felirat, festve van, és háromnyelvű. Lássuk, hogy erre mit fog mondani a törvényszék” – érvelt Szentes. Az egyesület a korábbi perben arra hivatkozott, hogy a községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják.
Kovács Attila Krónika (Kolozsvár)
2017. április 8.
A Dan Tanasă-féle perek hátteréről
Minél több a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által megnyert per a székelyföldi önkormányzatok ellen, annál nehezebb lesz a magyarság számára kedvező döntést elérni a hasonló ügyekben, ugyanis az ADEC következetesen a már megnyert perek határozatait mellékeli az újabb keresethez. Cikkünkben az egyesület tevékenységét vázoljuk, kitérve a jogi akcióiban általa alkalmazott gyakorlatra.
Mi is az az ADEC (Asociația Civică pentru Demnitate în Europa), azaz a Méltóságért Európában Polgári Egyesület? Már a névválasztás is érdekes, azt sugallja, mintha a magyar nyelvű feliratok és székely zászlók lennének Románia legnagyobb emberi méltóságot tipró problémái és valóban méltóságbeli kérdések volnának. Az ADEC egy olyan civil szervezet, jogi szempontból egyesület, amely a székely, illetve magyar zászló kitűzése és a magyar Községháza, valamint Városháza feliratok ellen indított jogi akciói által vált hírhedtté. Leginkább nacionalista jellegű tevékenységet folytat, így a név nagyon megtévesztő. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy állami intézmény és nem a többségi nemzet álláspontját képviseli. Nem egy menetelős, skandálós, felvonulós, akár a fizikai erőszaktól sem visszariadó társaság, inkább jogi úton próbálja nyomás alatt tartani a közigazgatást. Lustának semmiképpen nem nevezhető, hiszen információink szerint pert indított Csíkrákos, Csíkszereda, Csíkdánfalva, Csíkkozmás, Gyergyószentmiklós, Korond, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Madéfalva, Felsőboldogfalva önkormányzata, valamint Hargita megye tanácsa ellen, továbbá kérelmeket nyújtott be Sepsiszentgyörgy, Csíkcsicsó, Gyergyóditró, Makfalva, Csíkszentdomokos önkormányzatához, illetve Kovászna Megye Tanácsához és a megye több településének polgármesteri hivatalához a magyar feliratok és székely zászlók ellen. A tevékenység, amit az egyesület végez, tulajdonképpen bármely polgárnak jogában áll, úgymond (vissza)él jogaival, amihez a 2002/27-es kormányrendelet és a 2004/554-es számú törvény biztosít jogalapot. Az első lépés rendszerint egy kérelem benyújtása, ami a székely zászló vagy a magyar községháza, városháza felirat eltávolítására szólít fel.
Amennyiben az ADEC nincs megelégedve a kérelem elbírálásával, azaz visszautasítják a zászló leszedését vagy a felirat eltávolítását, a törvényszékhez fordul, és rendszerint nyer. Ahogy a számára kedvező ítéletek gyűlnek, úgy lesz egyre nehezebb a joggyakorlat megváltoztatása, ugyanis következetesen a már megnyert határozatokat mellékelik a következő kereset irataihoz. Ezért válhat szükségessé az összefogás a székelyföldi önkormányzatok között, valamint az előző esetek közös kivizsgálása, új stratégiák kidolgozása, hiszen ha papagáj módjára újra és újra ugyanazt hajtogatják a bíróság előtt, nem számíthatunk változó végkimenetelre. A gyakorlatban rendszerint a kérelem visszautasításának két formája közül választanak az önkormányzatok: az egyik a határozott visszautasítás, amikor a közigazgatási intézmény indokoltan vagy megindokolatlanul nemmel válaszol az ADEC által beterjesztett kérésre, a másik pedig a válasz egyszerű mellőzése. Továbbá van egy harmadik formája is a kérések visszautasításának: az, amikor az intézmény pozitívan bírálja el a kérést, de nem teljesíti azt. A szakemberek szerint a perekben is új stratégiákat és ötleteket, megoldásokat kell kipróbálni, és nem utolsósorban szükséges, hogy a romániai magyarságot képviselő politikusok gyors lépéseket tegyenek ezen problémák megoldására. Szilágyi István kisebbségjogász véleménye Az ADEC mögött nem más, mint a hírhedt Dan Tanasă, a székelyföldi románság önjelölt „jogvédője” és „oknyomozó” bloggere áll, aki szemlátomást a szervezett pereskedés kedvéért hozta létre ezt az álszent elnevezésű civil szervezetet. A perbéli jogalanyiság szempontjából ugyanis előnyösebb, hogy egyesülete a román nemzeti érdekek védelmezőjének tünteti fel magát, és nem magánszemélyként vagy egyszerű állampolgárként kezdeményezte a magyar feliratok és zászlók elleni pereket. Az évek során azt tapasztalhattuk, hogy Tanasă a törvényesség és igazságosság leple mögé bújva sorra kereste fel a magyarlakta megyék román prefektusait, hogy nyomást gyakoroljanak vagy akár bepereljék a magyar önkormányzatokat. Kovászna megyében nyomban síkra szállt a kormány képviselője a románság érdekében, és a prefektus személyének gyakori váltogatása sem zavarta meg a folyamatot, ámde a Hargita megyei prefektus, Jean-Adrian Andrei nem volt mindig hajlandó eleget tenni Tanasă abszurd kéréseinek. Tulajdonképpen erre az akadályra vezethető vissza a magánúton történő pereskedés és az ADEC létrehozásának ötlete. Az ADEC nevében Tanasă gyakorlatilag semmi mást nem tesz, mint hogy felhívja az önkormányzatok és a bíróságok figyelmét arra, hogy a zászlók és a feliratok kihelyezésére nincs törvényes alap. A felperes tehát nem hivatkozik konkrét tiltásra, hanem mindössze a törvényes előírás hiányát hangsúlyozza perkereseteiben. Pedig az egyik közismert jogi alapelv értelmében ami nem kifejezetten tilos, azt szabad volna, ám a prefektusok és az ADEC éppen ennek ellenkezőjét állítják, és azt látjuk, hogy a bíróságok sorra nekik adnak igazat. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a precedenst már igen nehéz megdönteni, ezért is olyan fontos a törvényes keret kiegészítése és egyértelmű megfogalmazása.
Fazakas László / Székelyhon.ro
2017. május 19.
Fizetnie kell Madéfalva volt polgármesterének a községháza felirat miatt
Mivel nem történt fellebbezés, jogerőssé vált a volt madéfalvi polgármester pénzbírságra kötelezésére vonatkozó elsőfokú ítélet, amelyet tavaly hozott a Hargita Megyei Törvényszék. Ugyanakkor bizonyítékot is kért arról a törvényszék, hogy a per tárgyát képező Községháza feliratot eltávolították.
Szentes Csaba korábbi madéfalvi polgármestert, akinek időközben összeférhetetlenség miatt szűnt meg a mandátuma, azért perelte be tavaly szeptemberben a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), mert szerintük nem hajtotta végre a 2016 februárjában hozott jogerős bírósági végzést, és nem vette le a községháza homlokzatáról az intézményt megnevező feliratot.
Noha a volt községvezető a per során dokumentumokkal bizonyította, hogy azt a feliratot eltávolították, tavaly novemberben a Hargita Megyei Törvényszék az egyesületnek adott igazat, és úgy döntött, hogy Szentes Csabának az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie bírságként minden nap késlekedésért. Ezt az összeget az említett végzés jogerőre emelkedése, azaz 2016. február 22-től számolták, és az akkori minimálbérnek megfelelően napi 210 lejt számolva a bírság összege elérte akkor az 57 ezer lejt.
Vannak kérdőjelek Mivel a perben a lehetséges fellebbezés benyújtása elmaradt, a pénzbírságra vonatkozó elsőfokú ítélet közben jogerőre emelkedett – ezt kérdésünkre a Hargita Megyei Törvényszék is jelezte. Néhány nappal ezelőtt pedig egy átirat is érkezett a madéfalvi polgármesteri hivatalhoz, amelyben egyrészt arról érdeklődtek, hogy a hivatal milyen intézkedéseket hozott a jogerős ítélet végrehajtása, a pénzbírság felhajtása érdekében, ugyanakkor azt is kérték, hogy ha tényleg végre volt hajtva a felirat eltávolítására vonatkozó ítélet, akkor küldjenek erről bizonyítékot.
Kérdésünkre Szentes Csaba is egyetértett azzal, hogy ez az utólagos bizonyíték-kérés fölöttébb furcsa, mivel a per anyagához ezt már korábban mellékelték. Az átiratra választ fognak küldeni a hivatal részéről, és várják, mi lesz a következő lépés – ezt Szőcs László megbízott polgármester is megerősítette, hozzátéve, a felirat eltávolításáról akkor fényképek is készültek. Hozzátette, azt is leírják, hogy Szentes már nem polgármester, mivel az ítéletnek pénzügyi vonzata is van.
Két per a feliratok miatt
A madéfalvi polgármesteri hivatal épületéről azután vették le az egynyelvű Községháza feliratot, hogy a polgármester és a helyi önkormányzat jogerősen is elveszítette a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület által ennek eltávolításáért 2015-ben indított pert. Ez tavaly márciusban történt meg, pár héttel később, pünkösd előtt viszont, amikor az épület homlokzatát is felújították, román, magyar és német nyelven festették fel rá: Primărie, Községháza, Rathaus. Ezek a feliratok azóta is ott vannak.
Kovács Attila / Székelyhon.ro