A marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál keretében nyitották meg a Művészeti Egyetem előcsarnokában azt a kiállítást, mely a MAMŰ névre keresztelt képzőművészeti társaság /Marosvásárhelyi Műhely/ történetét mutatja be képekben. A kiállítás anyagát a MAMŰ alapító tagja, Irsai Zsolt állította össze A MAMŰ Társaság az Apolló-kör és a 35-ös Műhely tagjaiból verbuválódott. A 35-ös Műhely etnikailag vegyes, a MAMŰ-sök 90 százaléka magyar nemzetiségű volt – mesélt a kezdetekről Irsai. Az első kiállításukat 1978-ban láthatta a közönség. A MAMŰ szemben állt a merev szocreállal. A hatalom nem engedte őket a hivatalos kánonba. 1984-ben az erdélyi MAMŰ megszűnt, mivel rengeteg képzőművész kivándorolt az országból. Az első MAMŰ-katalógus 1989 végén már Magyarországon jelent meg. A hetvenes évek végétől ez a társaság tette lehetővé a magyarországi művészcsoportok marosvásárhelyi látogatását. Ez sem tetszett a hatalomnak. A „szellemi vezetővel”, Elekes Károllyal közölték, hogy a csoportosulás nem kívánatos. A hivatalos, gyűjteményes tárlatokból rendre kihagyták a MAMŰ-sök műveit. Elekes Károly, Nagy Árpád Pika, Krizbai Sándor és Borgó György Csaba Munkácsy-díjas művészek ‘84 után az anyaországban baráti társaságként éltették tovább a műhelyt, melyet azután újraszerveztek. Az új magyarországi MAMŰ-nek – mely immár Maszületett Művek Társaság –120–130 tagja van. Galériát működtetnek, éves programokat dolgoznak ki, kiadványokat jelentetnek meg. Az új MAMŰ-nek még mindig van egy vásárhelyi magja. Első elnöke Elekes Károly volt, most Krizbai Sándor vezeti. A MAMŰ-sök mindvégig a korán elhunyt Nagy Pált tekintették szellemi atyjuknak, ők járultak hozzá annak a marosvásárhelyi síremléknek a felállításához, amelyet Székely János író fia, Székely János Jenő készített. /Máthé Éva: A MAMŰ történetét bemutató kiállítás nyílt Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./

Magyar–magyar művésztalálkozó Marosvásárhelyen
Íme egy újabb ígéretes kezdeményezés, amelynek reális esélye van arra, hogy gyökeret eresszen a Bolyaiak városában. Három napon át jeles magyarországi és erdélyi magyar képzőművészek találkoztak itt, és kötetlen párbeszédet folytatva ismerkedtek egymás munkájával, lehetőségeivel, latolgatták, miként járulhatnának hozzá hivatásuk népszerűsítéséhez és ahhoz, hogy az általuk alkotott értékek méltóképpen illeszkedjenek a köztudatba, közösségeink életébe. 
A Magyar Művészeti Akadémia és a Maros Megyei Tanács támogatásával szervezett rendezvénysorozaton pénteken, szombaton és vasárnap rendkívül gazdag és változatos program során dialogizált közös dolgaikról a meghívott félszáznyi művész. Az MMA ügyvezető elnöke, Fekete György és a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke védnökségével zajló eseménysorozat augusztus 5-én délben kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében és augusztus 7-én késő este zárult Székelyvéckén.
A vendégeket, akik között Erdélyből elszármazott alkotók is voltak, például Péterfy László szobrász, Simon Endre festő és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Farkas Ádám szobrászművész, budapesti egyetemi tanár vezette és mutatta be a jelenlevőknek. A találkozó megnyitóján hangsúlyozta, hogy szakmai testületük, amely több mint negyven erdélyi tagot is számlál, ily módon is szeretné segíteni az itteni képzőművészek közérzetének, érvényesülési lehetőségeinek javítását. Egyben az anyaországi művészeket is közelebb kívánják hozni Erdélyhez, a térség magyarságához. Ezt tanárként úgy is szorgalmazza, hogy nyaranta elhozza ide egyetemista tanítványai egy-egy csoportját dokumentálódni, élményeket gyűjteni. 
A lehetséges élmények egy részét Péterfy László villantotta fel, nem kis nosztalgiával idézve meg egykori vásárhelyi jelenlétének felejthetetlen mozzanatait. Simon Endre a város nagyhírű képtárát, ennek történetét ajánlotta a látogatók figyelmébe, a létesítmény helyszínén is méltatva a dr. Bernády György polgármester által létrehozott és azóta látványosan gazdagodott rangos gyűjteményt. Másnap délelőtt Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész beszélt Marosvásárhely egyik nagy nemzetközi visszhangú művészi mozgalmáról s az ezt megteremtő MAMŰ-ről. Farkas Ádám a művészet mai állásáról, a fenntartható fejlődés viszonylatrendszerében kirajzoló- dó távlatairól értekezett, majd az összejövetel résztvevői is elmondták ennek kapcsán gondolataikat.
Miután a Kultúrpalota földszinti galériáiban megtekintették a textilművészek XV. alkalommal megrendezett Ariadne kiállítását, szombat délután a magyarországiak és a több erdélyi központból érkezett művészek műterem-látogatásokon kaptak ízelítőt a Vásárhelyen zajló pezsgő alkotómunka színes, változatos kínálatából. Barabás Éva, Haller József, Fekete Zsolt, Bandi Kati, Kolozsvári Puskás Sándor, Kákonyi Csilla műhelyeinek újdonságait láthatták. Vasárnap pedig kirándulva, kötetlen eszmecsere során ismerkedhettek a környék műemlék épületeivel, helyi sajátosságaival, népművészeti kincseivel, a táj szépségeivel. Körútjukon eljutottak Nyárádszentsimonra, Erdőszentgyörgyre, Szovátára, Parajdra, Énlakára, végül Székelyvéckére, ahol Lokodi Emőke elnök asszony és Fekete Pál polgármester is csatlakozott a társasághoz, amely immár baráti közösségként ismételte meg a végkövetkeztetést: ilyen hasznos, tanulságos és kellemes rendezvényeket minél gyakrabban érdemes szervezni.
Nagy Miklós Kund
Népújság. Erdély.ma

35 éves függések a MAMŰ módszerével
Péntek délután 17.00 órától a Bernády Házban, majd a Kultúrpalota UAP Galériájában nyitják meg a MAMŰ (Maszülető Művek, egykor Marosvásárhelyi Műhely) nevet viselő művészeti csoportosulás 35 éves évfordulójának kiállítását. A február elejéig látható tárlat egy három állomást felölelő vándorkiállítás első állomása, a későbbiekben Sepsiszentgyörgyön és Veszprémben is láthatják az alkotásokat a művészetkedvelők. A lázas készülődés közben a kiállítás kurátorát, Fándly Edit művészettörténészt kérdeztük a MAMŰ céljairól, a kiállítandó művekről és nem utolsó sorban a kiállítás címéről is.
– Mit érdemes tudni a MAMŰ-ről?
– A MAMŰ ’78-tól ’83/84-ig Marosvásárhelyi Műhely néven működött ebben a városban, művészeti csoportosulásként. Szándékosan nem használom a „csoport” kifejezést, hiszen nem feltétlenül egy koherens művészeti csoport volt, manifesztumot nem, inkább keretprogramokat dolgoztak ki a tevékenységükre vonatkozóan. A kiállításon sokan részt vesznek, azok közül, akik ott voltak a történet kezdeténél, például Elekes Károly, Nagy Árpád Pika, Diénes Attila, Borgó, Garda Aladár, Bodor Anikó, Szabó Zoltán (Júdóka), Kuti Dénes, Szigeti Pálma, Gyarmathy János, Kacsó István, Varga-Welther Júlia. A 80-as években Magyarországra emigrálók, 91-ben kulturális egyesületként jegyezték be a MAMŰ-t (MAMŰ Társaság Kulturális Egyesület). Fontos, hogy az újraalapításkor sok magyarországi képzőművész is csatlakozott a társasághoz. Egyébként ez a nyitott, befogadó attitűd jellemzi ma is a MAMŰ-t. Magyarországi, Erdélyből áttelepült, vagy ma is itt élő művészek, sőt akár Nyugat Európában élő magyar vagy más nemzetiségű tagjai vannak. Tehát egy összetételében rendkívül szerteágazó Társaságról van szó.
– Milyen képzőművészeti tevékenységek köthetőek manapság a MAMŰ nevéhez?
– Nagyon sokféle, hiszen inkább egyfajta szellemi közegről beszélhetünk a MAMŰ esetében. Persze a Társaságon belül voltak és vannak együttműködések, együtt dolgozó művészek, csoportok. Ilyen volt például a Pantenon vagy jelenleg a Block Csoport. Ugyanakkor elég differenciált, hogy milyen művészeti ágakban, milyen művészeti praxisokban alkotnak a MAMŰ tagjai. Az is lényeges, hogy nem csak képzőművészek, hanem például művészettörténészek, tehát elméleti szakemberek, kritikusok is tagjai a társaságnak. Tiszteletbeli tagjai is vannak, illetve úgynevezett zenei szekciója is van az Egyesületnek. Tehát valóban eléggé szerteágazó, hagyományos képzőművészeti műfajokban és az új média területén alkotók is egyaránt jelen vannak.
– A MAMŰ jelenleg 178 taggal rendelkezik, és ha jól tudom, nemrégiben volt felvétel a Társaságba. Milyen korosztályról beszélhetünk? Mennyire igyekszik bővülni a MAMŰ?
– Igen, jól tudod, 2012 novemberében volt tagfelvétel. Az idősebb korosztálytól az egészen fiatal művészekig, minden korosztály képviselve van. Ha jól tudom, a legfiatalabb tag például 22 éves. A tagfelvétel amúgy nem egy expanziós tevékenység, a MAMŰ nem feltétlenül akar bővülni. Inkább az a célja, hogy megmaradjon a befogadó jellege, valamint a különböző párbeszédekre épülő szellemisége, ahol ugyanolyan fontos a kapcsolat a társművészetekkel, mint a határon túli területeken élő képzőművészekkel, illetve a nemzetközi művészeti párbeszédek kialakítása.
– Meg lehet határozni ezt az igyekezetet a MAMŰ konkrét céljaként?
– Többek között igen. Támogatni akarja a művészeti praxisok sokszínűségét, amely igyekszik a társművészetek felé is nyitott platform lenni. Például legutóbb kortárs táncosokkal dolgozott együtt a MAMŰ.
– A mostani kiállítást az egykori Marosvásárhelyi Műhely megalakulásának 35. évfordulójára szervezitek. Mire számíthatunk, mit láthatunk, ha ellátogatunk a tárlatra?
– A kiállításon 69 képzőművész munkáit láthatják az érdeklődők, így változatos anyaggal találkozhatnak. Egy olyan reprezentatív keresztmetszet lesz látható, amely nem fedi le ugyan teljesen a MAMŰ tagjainak művészeti tevékenységét, de jól érzékelteti a különböző alkotói attitűdöket. A festmények, grafikák, plasztikák mellett, video-munkák, intermediális alkotások és installációk is láthatóak lesznek. Az érdeklődők találkozhatnak marosvásárhelyi művészek munkáival is. Többek között Mana Bucur installációjával, illetve ott lesz Nagy Dalma egyedi technikával készített papír munkája. Rajtuk kívül például Szabó Zoltán (Judóka), valamint a Szovátán élő Kuti Dénes és Gyarmathy János munkáival is találkozhatnak az odalátogatók.
– A kiállítás az Idő-függések címet viseli, gondolom a 35 éves jubileum okán. Mégis, miért épp ez a cím?
– A cím maga is az elmúlt 35 évből táplálkozik. Az évforduló kapcsán történő emlékezést, a jelent is elemző és a jövőbe is előretekintő karakterre utal. Ez a hármasság hozza létre az idő-függéseket, elgondolkodtat, hogyan is épülnek egymásra, hogyan függ egymástól a múlt, a jelen és a jövő, illetve, hogy mi hogyan függünk az időtől. Érdekes a kiállítás anyagának felépítésében, hogy vannak olyan alkotások, amelyek csak az időfonal mentén bonthatóak fel, de vannak olyanok is, amelyek csak a függés és ennek szinonimáival – a kapcsolatok, a párhuzamosságok, az össze fonodások és egymásra épülések – felől közelítődnek meg, erre reflektálnak.
Máthé Kincső
vasarhely.ro,

Marosvásárhelyről elszármazott művészek állítottak ki a Kultúrpalotában
Cantata profana a címe a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható kettős tárlatnak, ahol a két, Marosvásárhelyről Budapestre távozott képzőművész mutatkozik be azzal, amit magával vitt Vásárhelyről, továbbfejlesztett és most újból visszahozott indulásuk helyszínére.
Kacsó István, művésznevén Kacsó Fugecu és Toró Annamari festményekkel, installációkkal, grafikákkal, gondolatébresztő alkotásokkal jelentkezett a Kultúrpalotában. Egy éve a kiállítás gondolatával kelnek és fekszenek, mondta el Kacsó Fugecu, mert készültek az itthoni, egykori tanáraikkal, osztálytásaikkal, barátaikkal való találkozásra, mindannak a bemutatására, amit távozásuk óta tanultak, alkottak.
Érdekes, hogy bár közös kiállításon többször is részt vehettek, egyéni tárlatuk nem volt még Marosvásárhelyen. Ez is meghatározza a szeptember 24-éig látható kiállítást, ahogy a hely adottságai, a tér, a terem de a rég várt találkozások, a bemutatkozás is – árulták el a művészek.
Kacsó Fugecu Marosvásárhelyen érettségizett 1971-ben a Művészeti Líceumban, elmondása szerint gyerekkorára Nyárádremete, nagyszülei faluja volt nagy hatással, az ott töltött nyarak egy életre emlékezetesek mAradtak. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett, rajztanár lett Korondon, majd a szebeni nyomdánál vállalt grafikusként munkát. 1984-ben telepedett át Magyarországra, ahol 1991-ben alapítótagja volt a MAMŰ-nek.
A kiállítóterem földszinti részén kaptak helyet Kacsó Fugecu alkotásai, aki a víz – levegő – föld kapcsolataira alapozza művészetét. Hosszú időn keresztül érleli az alkotásait, gondolkodik, szemlélődik, keres, társít, a néző elé tárja az indulás pillanatát, aztán a végeredményt, látható a terv, az ötlet, amelyből megszületett a mű, olyan, mintha egy kicsit mi is részesei lennénk az alkotói folyamatnak.
Az emeleti teremben Toró Annamari pasztellt, olajfestményt és frottázst állított ki. Ahogy elmondta, a pasztellek a 2000-es évek elején születtek, a középen látható három olajfestmény a vásárhelyi éveket idézi. A sajátos alkotói technikával készült frottázsok a fa rostjait, az abban kivehető formákat idézik.
Székelykeresztúron született, de szintén Marosvásárhelyen érettségizett Toró Annamari is, ugyancsak a Művészetiben. 1983-ban távozott Magyarországra, ahol animációs filmek készítésével vált elismertté, bár, saját bevallása szerint, ő végig inább képzőművésznek tartotta magát.
Antal Erika
maszol.ro

Bemutatkozott a Szabó család
Rendhagyó tárlat nyílt kedden a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban: családi és egyben emlékkiállítás. Az egy évvel ezelőtt elhunyt festőművész, Szabó Zoltán Judóka, felesége, Schneller Mária és szintén művész lányuk, fiuk, Szabó Anna-Mária, illetve Szabó Csongor munkái kerültek közönség elé, amelynek soraiban a helyiek mellett sepsiszentgyörgyi, szovátai, székelyudvarhelyi és máshonnan érkezett kollégák, barátok, művészetkedvelők is szép számban voltak jelen a megnyitón. A 63 évesen hirtelen elhunyt vásárhelyi alkotó rég eltervezte a közös bemutatkozást, a család most valóra váltotta az elképzelést, és nyilván nemcsak a családfő s a művészi elismertség jogán, hanem azért is, mert sajnos immár lezárult életműről kell beszélnünk, Szabó Zoltán Judóka alkotásait helyezték előtérbe. Az utca felőli két nagyobb terem nyújt reprezentatív válogatást a festőként, grafikusként, performerként egyaránt termékeny és karakteres, sokoldalú vizuális művész munkáiból. A belső teremben Schneller Mária festményei, a felső szinten a fiatalok alkotásai láthatók. Érthető, hogy a tárlatot s a kiállítókat méltató Ütő Gusztáv is elsősorban Judóka művészetére koncentrált szakavatott beszédében.
A sepsiszentgyörgyi barát és művésztárs, aki maga is a performance elkötelezett híve, felidézte Szabó Zoltán közel négy évtizedes művészi pályájának fontosabb állomásait, a kolozsvári főiskolás foglalatosságaitól az utóbbi esztendőkben újult erővel és odaadással folytatott művésztelepi, happeninges ténykedéseiig több figyelemre méltó jelenségre kitért, kiemelte a Judóka művészetét meghatározó főbb jellegzetességeket is. Az egykori kolléga, Ady József és a műkritikus Vécsi Nagy Zoltán gondolatait is idézve méltatta a Marosvásárhelyhez eltéphetetlen szálakkal kötődő művész, a MAMŰ egyik alapítója alkotói, emberi következetességét, igényességét, bátorságát, hangsúlyozta azt a kitartást, amellyel a legnehezebb időkben is ragaszkodott az elveihez, konceptuális művészeti elképzeléseihez. Szóba hozta land-artos törekvéseit, installációit, Anna-artos, alkotótáboros munkásságát is. Többrétű, gazdag a korán lezárult életmű, alapos felmérésre vár a későbbiekben.
Schneller Mária három gyermek anyjaként nyilván nem bontakoztathatta ki annyira gazdagon festészetét, a természet szerelmeseként azonban finom, érzékeny líraiságú képeken mutatja fel, hogy szülőhelye, Nagybánya szelleme, hagyományai mély nyomot hagytak benne, és a táj az az ihletforrás, amely arra ösztönzi, hogy a megálmodott festői szekvenciákhoz önmagából is hozzáadjon valamit. Tájfestészete bizonyára újabb színpompás alkotásokkal gyarapodik a jövőben, hiszen a művésztelepek kapui előtte is nyitva állnak.
A jövőt viszont elsősorban az új nemzedék vetíti előre. Ígéretes mindkét fiatal. Szabó Anna-Mária már több az ígéretnél, az egyetem elvégzése után néhányszor alkalma volt bizonyítani, hogy a maga útját kereső, egyéni hangú, érdekes egyéniség, akire nem lehet nem odafigyelni. Munkái, festményeinek valóságba ágyazódó, mégis szürreális, furcsa, sajátos geometriát érvényesítő, különös világa közös kiállításokon, alkotótáborokban már joggal szerzett több hívet számára.
Szabó Csongor még egyetemista, erre is, arra is tapogatózik, még teljes szélességben előtte a pálya, nem döntötte el, melyik a legjárhatóbb út, amit választania kell, de őt is bőven felvértezték talentumokkal. A kiállításon bemutatott plasztikái, origamiszerű ötletes formabravúrjai jogos elismerést váltanak ki a nézőkben.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)

Védett terület az EMŰK-ben
Megnyitóbeszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész a nyolcvanas-kilencvenes évek erdélyi művészeti életének egyik legmeghatározóbb egyéniségeként méltatta Szabó Zoltán Judókát, aki festőként, tárgyalkotóként, performerként egyaránt jelentőset alkotott.
Legjelentősebb sorozataként az 1984-es, Visszatérő motívum című nagyszabású environment-terve emelhető ki, a land art jellegű szabadtéri installáció a Kárpátok karéját könyvekből megépített, erdőszerű menedékként ábrázolta. Védett területe a későbbiekben számos művének kulcsmotívuma. Ennek a sorozatnak két darabja a ’89-es forradalom előestéjén Szentendrén a MAMŰ csoportos tárlatán szerepelt. Legfontosabb installációinak többsége a kilencvenes években született, számos performance-át a Szent Anna-tónál, az AnnART-on láthattuk. A két éve elhunyt Judóka táblaképein, tárgyaiban kultúrtörténeti jelképek között kutakodott, a kisebbségi lét feszültségeit az egyetemes kultúra példatárában is fellelhető jelenségekkel asszociálva. A Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban tegnap este nyílt tárlatmegnyitót Péter Alpár performance-a egészítette ki.
Albert Levente / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)