Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
M Stúdió (Sepsiszentgyörgy)
108 tétel
2005. október 8.
Nulladik év, első bemutató. Így nevezte Fazakas Misi színművész a Háromszék Táncegyüttes kebelében éledező Mozgásszínházi Műhely október 7-i előadását, Georg Büchner Woyzeck című drámájának ,,fizikai színházi újragondolását”. Uray Péter budapesti koreográfus visszatérő munkás, aki nem csak Sepsiszentgyörgyön, hanem Erdély-szerte dolgozik. Úgy látja, hogy mozgásszínházi szempontból Erdély többé-kevésbé szűz területnek is számít. /Váry O. Péter: Fizikai színházi ember-kísérletek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./
2006. április 8.
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és a tavaly alakult Mozgásszínházi Műhely első közös bemutatóját tartotta Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban. Címe: A falu, Uray Péter rendezésében.   A budapesti rendező hetedik erdélyi munkája, a Dokk (Woyzeck) után második sepsiszentgyörgyi bemutatója egyfajta színházi összegzése azoknak a technikáknak, amelyeket az elmúlt három-négy évben kipróbált. /Fekete Réka: A falu (Két társulat közös bemutatója) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./
2006. május 20.
Aradon az idei Underground fesztivál keretében egyetlen magyar nyelvű előadásra került sor, május 18-án a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi Műhelye hozta el a Free című előadást, amely Friedrich Dürrenmatt A baleset című novellája alapján készült. A magas színvonalú, sajátos mozgáskultúrájú előadást kevés aradi magyar nézte meg. /(Kiss): Csalóka szabadság. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./
2006. június 1.
Uray Péter budapesti tánc- és mozgásszínházi rendező, koreográfus főnyeremény az erdélyi színházak, táncegyüttesek számára. Mind több színház fedezi fel magának Urayt. A Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi Műhelye első bemutatójának számít a május 30-án Kolozsváron látott A falu című előadás. Szép kezdet egy mozgásszínházi műhely számára. /(köllő): Mozgásszínház a láthatáron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./
2006. december 8.
Háromrészes produkcióval ünnepli névadását december 11-én a Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi műhelye. Az egy éve alapított sepsiszentgyörgyi mozgásszínház az M-Stúdió nevet veszi fel: az elnevezés egyaránt utal a magyar mozgás, a román miscare és az angol movement szóra. Deák Gyula, a táncegyüttes igazgatója szerint így könnyebb lesz megkülönböztetni a Háromszék Táncegyüttest a mozgásszínházi műhelytől. Ez lesz a mozgásszínházi műhely negyedik bemutatója. A TeremtÉSéden című, trilógiaként is értelmezhető előadás érdekessége, hogy a három részt más-más rendező állította színpadra, valamennyien magyarországiak. Az előadás Éden című első részét a mozgáskoreográfus Gyöngyösi Tamás rendezte. A Teremtés kísérlet arra, hogyan lehet táncot bábjátékkal kombinálni – mutatta be az előadás második részét Pályi János neves bábszínész és rendező. A bemutató harmadik része a PÁRcipő nevet kapta, ezt a szintén bábrendező Veres András állította színpadra. /Kovács Zsolt: Trilógiával indít az M-Stúdió. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./
2006. december 16.
Három önálló produkció egy előadásban. Két bábos és egy táncszínházi minidarab. A sepsiszentgyörgyi M-Stúdió új bemutatójának címe: Teremt/ÉS/éden. /Fekete Réka: Mit tud az arc, a kéz és a láb? (Bemutató az M-Stúdióban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 16./
2007. március 29.
Örkény István Tóthék abszurd drámáját Florin Vidamski rendezésében mutatja be március 29-én Sepsiszentgyörgyön a szakszervezeti művelődési házban a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a mozgásszínházként ismert társulat, a Háromszék Táncegyüttes mellett működő színészcsapat. /Fekete Réka: /Tóthék (Bemutató az M stúdióban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 29./
2007. április 6.
Emlékezetes előadást produkált a sepsiszentgyörgyi Mozgás Stúdió – a Háromszék Együttes keretében működő színház Örkény István: Tóték című darabjának bemutatásával, Florin Vidamski rendezésében, aki szakított az évtizedek óta megkövesedett értelmezéssel. Láttatni tudta, hogy Örkény nem antifasiszta kórustag, hanem minden totalitarizmus nagy ellensége. Az első színre vivők a magyarság hibáztatására, a szovjet elnyomó kiszolgálására használták a darabot. Aztán az antifasiszta rémdráma időszaka következett, ebben a magyar vidéki világ a cinkos szerepét öltötte. Vidamski szerint az Őrnagy egy becsapott, önmagát, valamint másokat áltató és jóhiszeműen terrorizáló szerencsétlen. /Zsehránszky István: Helyére kerül a Tóték. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2007. április 24.
Április csaknem mindegyik napjára időzített előadást a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Háromszék Táncegyüttes mellett működő mozgásszínházi műhely. A fiatal színészekből álló csapat április 24-25-én Budapesten lép fel a Dokk, a Párcipő és az Éden című produkciókkal, hazatérve pedig több előadást mutatnak be a Szent György Napok közönségének, szabadtéren is. A hónapot Kolozsváron zárja az M Stúdió. Az M Stúdió erdélyi turnéról tért haza nemrég legújabb előadásával, Örkény István Tóték című abszurd drámáját Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben is telt ház előtt játszották. Az M Stúdió május elején Gyergyószentmiklóson is bemutatja az előadást, a Kisebbségi Színházak Kollokviumán. /Kovács Zsolt: Egy tragikusabb Tóték. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./
2007. május 2.
A kolozsvári Tranzit Házban április 30-án, valamint május 1-jén előadott mozgásszínházi táncjátékok koreográfusainak/rendezőinek neve nem ismeretlen, amint a sepsiszentgyörgyi Stúdió M előadásai is mindinkább ismertté és kedveltté válnak. A Mozgásszínházi Műhely három előadással vendégszerepelt Kolozsváron: Éden, Párcipő és Dokk címmel, Gyöngyösi Tamás, Veres András és Uray Péter rendezésében. /Vendégjátékok a Tánc Világnapja alkalmából. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./
2007. szeptember 27.
Az M Stúdió (a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelye) új bemutatója rendhagyó műfajba, a cirkuszszínházba vezeti be a nézőt, Uray Péter rendezésében. /Fekete Réka: Az M Stúdió bemutatója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./
2008. január 16.
Január 19-én nagyszabású rendezvényre kerül sor a kolozsvári Román Opera termében. Szomszédnéni XL címmel, az ismert humortársulat a Mosaic Communications céggel közösen 2008-ban a négy évszaknak megfelelően négy rendezvényt szervez, három különböző helyszínen, az indító eseményre most lesz. Szerepel a Gáspárik Attila–Nagy István páros, majd a Hot Jazz Band koronázza meg az estét, fellép az M Stúdió is. A négy előadásból kettőt Kolozsváron tartanak majd, egyet Marosvásárhelyen, egyet pedig Csíkszeredában. /Köllő Katalin: XL-es méretre bővültek Szomszédnéniék. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./
2008. január 31.
Románia egyetlen magyar mozgásszínházi műhelye, a Sepsiszentgyörgyön működő M-Stúdió újabb bemutatóra készül. A társulat már évek óta saját székház hiányában kénytelen dolgozni. A Háromszék Táncegyüttes égisze alatt működő mozgásszínházi műhely képviseli a Nyugat-Európában már korábban meghonosodott színházi formavilágot. Immár harmadik éve Uray Péter magyarországi rendező-koreográfus irányítása alatt működnek a fiatal táncszínészek. Albert Álmos polgármester jelezte, hogy idén székhelyet biztosítanak a Háromszék Táncegyüttesnek a könyvtár háta mögötti épület átalakításával. /Illyés Judit: Színház székházgonddal. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./
2008. február 5.
Bezártságról és menekülésről szól a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínházi műhely új előadása. Az előadás címe ESC, az angol escape (menekülés) rövidítése: a szócska ismerős lehet a számítógép billentyűzetének bal felső sarkából. Ezt a billentyűt nyomjuk meg, ha ki akarunk lépni a működő programból, másként fogalmazva ki szeretnénk menekülni belőle. Az előadásában a szereplők a bezártság elől menekülnek. Kató Zsolt látványtervező szerint a téma aktuális, hiszen hétköznapjainkban is észrevétlen kamerák figyelnek bennünket pénzintézetekben, üzletekben, az utcán. Az M Stúdiónak az idei évadban ez volt a harmadik bemutatója az Ünnep című cirkuszszínházi előadás, valamint a Látogató című, kaszkadőrmutatványokból is építkező produkció után. /Kovács Zsolt: ESC: menekülj! = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./
2008. február 23.
Sepsiszentgyörgyön a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében lép fel február 25-én Nagy Eszter, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem színház és televízió karának végzett színésze egyéni előadóesttel, Visky András Tirami sú című monodrámája alapján készült Anyanyelve: csipesz címmel. Nagy Esztert a sepsiszentgyörgyi közönség az M Stúdió mozgásművészeként ismerhette meg. /(fekete): Nagy Eszter egyéni előadóestje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./
2008. április 8.
Április 9-én zárul Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem szervezte miniévad. Gáspárik Attila rektor elmondta: jól teljesített a diákság. Április 6-án az Akadémiai Műhely Ibsen Nóráját mutatta be Patkó Éva rendezésében, Tompa Klárával a címszerepben. A miniévadon volt bábjáték, zenés darab, és vígjáték is. Április 9-én az új zeneterem és bentlakás avatójával, a Symbolon című színházi szaklap bemutatójával, szakmai megbeszélésekkel és gálaműsorral ér véget a miniévad. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Tóték című előadása Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelt a múlt hét végén. Az előadás sikert aratott, Trill Zsolt kárpátaljai színész kitűnő őrnagy-alakítását vastapssal jutalmazta a publikum. A vendégszereplés révén Sepsiszentgyörgyön egy időben két, alapvetően különböző koncepció szerint megalkotott Tóték-előadás létezett, mivel az M Stúdió Florin Vidamski rendezte Tótékja is műsoron van. /B. É. : A Nóra műhelytitkai. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./
2008. április 17.
A látogató című mozgásszínházi előadásával vendégszerepel Kolozsváron a Tranzit Házban a sepsiszentgyörgyi M Stúdió április 20-án. Az előadás alapötletét Lengyel Menyhért – A csodálatos Mandarin című klasszikus műve ihlette. Gyöngyösi Tamás rendező a történetet kiindulópontként használja saját színházi világa megjelenítésére. /Az M Stúdió vendégjátéka. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./
2008. április 22.
Négy várost érintő turnéra indult a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, amelynek első állomása Kolozsvár volt, majd a következőkben Marosvásárhely, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós. Kolozsváron stúdiójellegű előadást, A látogatót láthatták az érdeklődők. Az előadás alapötletét Lengyel Menyhért A csodálatos mandarin című klasszikus műve ihlette. Mozgásszínházi játékról van szó. /Darvas Beáta: Kolozsváron járt A látogató. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2008. június 9.
Az évad utolsó bemutatójaként Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabját adja elő június 9-én a sepsiszentgyörgyi M Stúdió. A Zakariás Zalán rendezésében színre állított komédia egyben a mozgásszínházi társulat első szöveges előadása is. Az előadás szövegkönyvét három fordítás, Szász János, Dáné Tibor és Kacsir Mária drámaváltozatai alapján írta és a saját fordításával, illetve ötleteivel is kiegészítette, így a játszott szöveget inkább a székely humor hatja át – nyilatkozta Zakariás Zalán. /Bonczidai Éva: Székely humorú Zűrzavaros éjszaka. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./
2008. június 18.
A határon túli színházak huszadik fesztiválja kezdődik június 19-én Kisvárdán. A tíznapos rendezvényen 41 előadással vendégszerepel négy ország – Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna – huszonkét színházi társulata. Bemutatkoznak az aradi, a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi, a szatmárnémeti, a székelyudvarhelyi és a temesvári magyar színházak, fellép a vásárhelyi Yorick Stúdió, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió és az udvarhelyi Nézőpont Színház társulata is a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) versenyelőadásként szerepelt Love& Money című produkciójával. A kisvárdai találkozó lehetőséget biztosít a végzős színművészeti szakos hallgatók bemutatkozására is. A jubileumi fesztivál kísérőprogramjaként könyvbemutatókat tartanak: többek között a Komp-Press Kiadó Színész-interjú sorozatának legújabb kötetét, Köllő Katalin Csiky András című könyvét ismerheti meg a közönség. /Jubileumi találkozó. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./
2008. június 19.
Huszadik, jubileumi évéhez érkezett a határon túli magyar színházak kisvárdai fesztiválja, mely idén június 19-én kezdődik, és június 28-ig tart. A találkozó valóságos színházi ünneppé nőtte ki magát. A határon túli társulatok legjobb előadásai mutatkoznak be. Kisvárdáról díjat hozni rangot jelent. A jubileumi rendezvénysorozatra az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági színházak, társulatok viszik el a Szűcs Katalin kritikus és Darvay Nagy Adrienne színházkutató, szakíró, a fesztivál művészeti tanácsadói által válogatott és legjobbnak ítélt produkcióikat. Az idei fesztiválon bemutatkozik az Aradi Kamaraszínház és a sepsiszentgyörgyi alternatív társulat, az M Stúdió is, továbbá ismertetik Darvay legújabb, az évfordulóra megjelent kötetét, amelynek Kisvárdai fesztivál a címe. Ebben a szakíró a rendezvénysorozat utóbbi tíz évét összegzi. Szintén a fesztiválon mutatják be Köllő Katalin Csíky András kolozsvári színművésszel készített interjúkötetét. /Simon Judit: Indul a kisvárdai fesztivál. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./
2008. augusztus 2.
David Esrig színművészeti akadémiájának tanáraival az Andrei Muresanu Színház szervezésében egy hónapos képzést tart Sepsiszentgyörgyön a két társulat és az M Stúdió színészeinek. Csapatában Európa neves, színházművészetet oktató professzorai mellett a kontinens legrangosabb színházberendezési szakemberei is részt vesznek. Utóbbiak gyorsmérlege: Németországban a színészek és a nézők biztonságáért a sepsiszentgyörgyi színházunkat azonnal bezárnák. David Esrig szerint Romániában a színházművészetet nem fejlődhetett az európai ritmusban, többek között ennek a hátránynak a behozását tűzte ki céljául a mostani képzés. Esrig a romániai színjátszás gyenge pontjának tartja a beszéd túlzott előtérbe helyezését, holott a színészeknek mozgásukat is jobban kellene használniuk az előadás érdekében. David Esrig emigrációjáig az egyik legnevesebb romániai színházcsináló volt. /Váry O. Péter: Veszélyes a színházépület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./
2008. augusztus 20.
Szent István napján háromszéki kulturális intézmények rangos rendezvényeken mutatkoznak be a magyarországi közönségnek. A Székely Nemzeti Múzeum a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban vesz részt az Ünnepek és találkozások II. című néprajzi ikerkiállításon. A sepsiszentgyörgyi és a veszprémi múzeum közös kiállításának különlegessége, hogy két tájegység, a Balaton-felvidék és Székelyföld szokáshagyományait hasonlítja össze. További program: Székely ízek – Incze Fejér Anikó irányításával gulyásfőzés és kürtőskalácssütés a sepsiszentiváni kürtőskalács-készítők részvételével, mesterségbemutatók és foglalkozások – Kecskés József kálnoki tojáspatkoló, Farkas Magda kézdivásárhelyi mézeskalácsos, Haszmann Gabriella csernátoni bútorfestő, Haszmann László csernátoni fafaragó, Vízi Jenő csíkdánfalvi fazekas. Az Ünnepek és találkozások néprajzi ikerkiállítást jövőre a sepsiszentgyörgyi múzeum látja vendégül. A veszprémi kiállítás kísérőrendezvénye az Európa kicsinyben program, melyen a Székely Nemzeti Múzeum kiadványaival könyvsátorban képviselteti magát. A rendezvényt táncbemutató zárja, amelyen a Veszprém Táncegyüttes, valamint Zabola táncosai és zenészei lépnek fel. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és az M-Stúdió augusztus 20-án Budapesten a Nemzeti Táncszínházban lép fel az Ölelésben ― Ady-szerelmek című közös táncszínházi produkcióval. /Páljános Mária: Háromszékiek Magyarországon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./
2008. november 26.
Uray Péter rendezésében William Shakespeare Rómeó és Júliáját viszi színpadra a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínházi műhely. A darabban az M Stúdió hét művészén kívül két vendég is fellép: Júlia szerepét Magyarosi Imola, a Tamási Áron Színház színésznője játssza, Páriszét pedig a Háromszék Táncegyüttes korábbi táncosa, a jelenleg színművészeti hallgató Györgyjakab András. /Farcádi Botond: Rómeó és Júlia az M Stúdió előadásában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./
2008. december 5.
Megöltem az anyámat címmel mutatja be egyéni előadását december 7-én, vasárnap Nagy Eszter, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió színművésze. A művész elmondása szerint a Visky András monodrámájából készült előadás ötlete már 2006-ban megfogalmazódott, amikor a kolozsvári színművészeti egyetem negyedéves hallgatójaként ebből a szövegből készítette el vizsgaelőadását. /Bíró Blanka: Leszámolás az anyával. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2009. február 13.
Legújabb humoros, táncos előadásával, a Csökmői Sárkányhúzással vendégszerepel Kolozsváron a Nagyvárad Táncegyüttes. A Bihar megyei falvak táncos-énekes hagyományaiból felépített szatirikus táncjátékot február 16-án mutatják be Diákművelődési Házban. Az esemény nyitódarabja egy előadássorozatnak, melynek szervezője az Ördögtérgye Egyesület. Pályázati úton nyert pénzből idén tavasszal három előadást hozzak el Kolozsvárra: a Nagyvárad Táncegyüttest, a székelykeresztúri Pipacsokat és a sepsiszentgyrgyi M. Stúdiót. /Kolozsváron vendégszerepel a Nagyvárad. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./
2009. február 14.
A Háromszék Táncegyüttes alapítása óta húzódó hányódásnak jövő évben vége szakad, székhelygondjuk a színház udvarán épülő előadóteremmel megoldódik. Az eddigi városi fenntartású intézményből megyeivé válik – a Sepsiszentgyörgy polgármestere és a Kovászna Megyei Tanács elnöke közötti egyezség szerint fenntartási költségeiket ezentúl a megye állja, a székhelyet pedig a város biztosítja. Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője elmondta, egyelőre az együttesnek nincs költségvetése. A Háromszék Táncegyüttes 1990-ben úgy jött létre, hogy nem örökölt semmilyen régi struktúrát, mint más intézmények, a produkciók rovására megy az esetleges költségcsökkentés. Tavaly jó évet zárt a Háromszék Táncegyüttes, nyolc bemutató volt, a tánckarnak négy, az M Stúdiónak szintén. A múlt héten volt az idei első bemutató, a Mátyás király című gyerekelőadás, jövő héten lesz a következő bemutató, az M Stúdió Törékeny című előadása Goda Gábor rendezésében. /Váry O. Péter: Gazdát cserél a Háromszék Táncegyüttes. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./
2009. február 18.
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínházi műhely február 18-án bemutatta a Törékeny című előadást. A Goda Gábor, a magyarországi Artus Társulat vezetője által rendezett előadás fő témája a törékenység.,,Rendhagyó munkamódszerünk során a színészek, táncosok alkotótársakká váltak” – mondta bemutató előtti sajtótájékoztatóján Goda Gábor. A darab díszlet- és jelmeztervezője Bagoly Zsuzsanna, zeneszerzője Orbán Ferenc. /Farcádi Botond: Bemutató az M Stúdiónál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 18./
2009. március 7.
Töredékek címmel rendhagyó kiállítás nyílik március 10-én a sepsiszentgyörgyi Bástya vendéglőben: az M Stúdió mozgásszínházi műhely előadásaiból válogatott díszletek, kellékek és fotók fogadják a betérőket. Az M Stúdió, Bagoly Zsuzsanna és Henning János által tervezett kiállítás célja közelebb hozni az embereket az előadások világához. /(Farcádi): Formabontó kiállítás a Bástyában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./
2009. március 11.
Megérinthető, használható tárgyakból nyílt kiállítás március 10-én a sepsiszentgyörgyi Bástya vendéglőben: az M Stúdió mozgásszínházi műhely előadásain készült fotográfiák kerültek a falakra, és az előadásokon használt díszletekkel és kellékekkel rendezték be a belső termet. Henning János óriásfotókkal és levelezőlap méretűekkel tapétázta ki a falakat és az asztalokat. /Bíró Blanka: Rendhagyó kiállítás Sepsiszentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), márc. 11./