Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lullaby Egyesület
2 tétel
2010. december 29.
Tündéri dal, jó hangulatú korból
Lullaby – új színházi egyesület Marosvásárhelyen!
Marosvásárhely színházi életének előadás-kínálata a város lélekszámához mérten bőséges, mégsem elégséges: a Nemzeti, az Ariel Színház, a Stúdió Színház mellett a Yorick és a Tamacisza zsebszínházak várják produkcióikkal a nagyérdeműt, ráadásul ott a régóta működő Hahota és Gruppen-Hecc kabarétársulat. Nemrég újabb egyesület jött létre, olyan, amelynek tagjai között egyrészt tapasztalt színművészek vannak, másrészt a cél azonos: jó színházat csinálni, közönséget vonzani, vidéket járni. És a jóból soha nem árt meg a sok. A Lullaby Egyesület ötletgazdái: Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente színművészek – a Tompa Miklós Társulat tagjai – úgy döntöttek, egyéni színházi ötleteik kivitelezéséhez jogi alapot teremtenek maguknak, ezért hozták létre az egyesületet, amelynek első bemutatójára hamarosan – január 4-én – sor kerül. A részletekről Ördög Miklós Leventével beszélgettünk.
– Idén ősszel jött létre a Lullaby. Milyen okból, illetve céllal alapítottátok?
– Feleségemmel, Szabadi Nórával közösen alapítottuk az egyesületet, de a tagok között Nyágai István zongoraművész is megtalálható. Olyan előadásokat szeretnénk létrehozni, amelyeket – úgy érezzük – a kőszínház részben mellőz. Több zsebszínházi produkcióban szerepeltünk, a Yorick Stúdió által játszott Alvajáró románc is a mi ötletünk volt, de nem volt egyesület a hátunk mögött, ezért kellett másokhoz folyamodnunk. Figyelemmel szeretnénk kísérni a közönség igényeit, úgy gondoljuk, hogy a klasszikus kabarét eléggé mellőzik, most kabarészezon van, a mi első produkciónk, a hamarosan bemutatandó Haccacáré is kabaré. A Nemzeti vezetősége megengedte, hogy a Kisteremben vigyük színre, a második előadásra január 11- én kerül sor.
– Milyen jellegű előadásra számíthatunk?
– Retró jellegű mikrokabaréra, klasszikus beállítottságú dalokkal. Az előadásnak kicsit orfeumi hangulata van, kistermi keretek között, egyszerű díszlettel játsszuk. A cselekmény egy kávéházban zajlik, a jelenetek klasszikus és mai kabaréjelenetek, de nincsen konferanszié, a pincér lesz az összekötő, ő hidalja át a történeteket. Nem szóval, hanem színészi játékkal. Fiatal kollégákkal játszunk, akik vállalták és vállalják az éjszakai próbákat, amelyek esténként tíz órától kezdődnek... Az előadásban fellép Benő Kinga, Kovács Botond, Meszesi Oszkár, Szabadi Nóra, Tollas Gábor és jómagam, mindannyian a Tompa Miklós Társulat művészei, zongorán Nyágai István kísér. Az előadás mikrojellegének, az egyszerű díszletnek az egyik oka, hogy vidéken is szeretnénk játszani, így a szállítás is könnyebb.
– A Haccacáré lesz az első, önálló produkciótok. Milyen terveitek vannak, a kabaréműfajban szeretnétek mozogni vagy bővítenétek a repertoárt más jellegű darabokkal is?
– Az egyesület nevét a shakespeare-i tündéri dal nevéről kölcsönöztük és úgy érezzük, összefoglalja céljainkat. Több stílusban szeretnénk mozogni, a terveink között szerepelnek egyéni estek, előadóműsorok, mint például a Nóra Karády-estje, vagy az én Bajor Andor-estem. Nem zárkózunk el a kortárs színház elől sem, nagyszerű kortárs darabok vannak, amelyeket megéri játszani. Ugyanakkor szeretnénk folytatni az András Lóránttal elkezdett mozgásszínházi vonalat, terveink között szerepel egy mozgásszínházi előadás a '60-as, '70-es évek zenéjére, illetve szavalóestek színpadra vitele, ami nagyon erős színészi jelenlétet és profizmust igényel. És jó lenne, ha megszervezhetnénk egy színészkoncertet is. Persze, mindezt a kőszínházi tevékenységünktől függően. Ami a Haccacárét illeti, úgy érezzük, minden rétegnek szól, azoknak is, akik a klasszikus kabarét kedvelik és a fiataloknak is, mert mai szófordulatok, élethelyzetek is előfordulnak benne. Jelmezben klasszikus, egy jó hangulatú korban játszódik. Nagyon fontos célkitűzésünk a vidékre járás, olyan községekbe is szeretnénk elvinni előadásainkat, amelyekben évtizedek óta nem járt társulat, szeretnénk visszaszerettetni a színházat. Ez kiemelt fontosságú céljaink közé tartozik.
Bemutató előadás tehát január 4-én este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)
2011. április 4.
Nem tudni, mikor lesz állandó igazgatója a marosvásárhelyi színháznak
Egyik ideiglenes igazgató a másikat követi a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál. Csupán a bizonytalan és feszült hangulat állandó.
Nem tudni, mikor szűnik meg a már több éve tartó bizonytalan állapot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetőségi tisztsége körül: Csapó György ideiglenes kinevezését a bíróságon megtámadó Vlad Rădescu ugyancsak ideiglenes igazgatót a kulturális tárca vezetője kénytelen volt a napokban visszahelyezni tisztségébe. Az áldatlan állapotot valószínűleg csupán egy versenyvizsga oldaná meg, azonban ennek kiírása késik. Kelemen Hunor művelődési miniszter kérdésünkre azt felelte, abban reménykedik, hogy a tavasz folyamán sikerül kiírni a versenyvizsgát, azonban dátumot mondani nem tud.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház égisze alatt egy magyar és egy román, a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu társulat működik. A társulatok körében a feszültségek már Rădescu idején elkezdődtek. A tavalyi évad, annak ellenére, hogy a magyar társulat A dög című előadása Kisvárdán megkapta a város díját (ami a harmadik díjnak felel meg), illetve a társulat több színésze is szakmai díjban részesült, több elemző szerint összességében minden idők egyik leggyengébbikeként vonul be a színháztörténelembe. Vlad Rădescu 2009 januárjában került a marosvásárhelyi intézmény élére, miután egy minisztériumi kivizsgálás eredményeként leváltották az inkompetens menedzsernek bizonyuló elődjét, Cristian Ioant. Az új, ideiglenesen mandátumot kapott igazgató további elégedetlenségekre szolgáltatott okot azzal, hogy nagyrészt Bukarestből igazgatta a színházat.
Vlad Rădescut 2010 októberében menesztette Kelemen Hunor művelődési miniszter, mivel a néhány hónappal korábban lefolytatott minisztériumi vizsgálat alapján kiderült, kívánnivalót hagyott maga után az igazgató tevékenysége: a minisztert többek között az háborította fel, hogy az igazgatóság nyolc hónap alatt sem volt képes elkészíteni a jó ideje építőtelep jellegű színház felújításának befejezésére szolgáló tervet.
Rădescu tevékenységének kivizsgálását egyébként a színház korábbi három igazgatója által megfogalmazott kritikák hatására rendelte el a szaktárca. Ezen kritikák szerint Rădescu nem használta fel a szaktárcától előadásokra érkező alapokat, a múlt évadban a Liviu Rebreanu társulat csupán egy produkciót mutatott be, emellett feszült hangulatot generált a színházban. 
Rădescu távozása után Csapó György kézdivásárhelyi színművész személyében (aki sok évig Magyarországon élt, mielőtt hazatelepedett volna, hogy a kézdi színházat vezesse) negyven éve először került magyar igazgató a színház élére. Azonban az igazgató és a Tompa Miklós társulat mégsem értették meg egymást. Noha tisztségét csupán ideiglenesen töltötte be, Csapó mégis úgy döntött, hogy „nagytakarítást” végez a színház többi vezetői funkcióját ellátók körében: meneszteni szándékozott a színház gazdasági vezetői tisztségét betöltő Kárp Györgyöt, illetve a Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós társulatok vezetőit, Nicolae Cristachet és Kövesdy Istvánt.
Döntését arra a jelentésre hivatkozva hozta meg, amelyet kinevezése előtt készített a művelődési tárca. Kárp György azonban azt nyilatkozta, hogy a dokumentumban egyik, Csapó által menesztésre javasolt személyt sem marasztalták el.
Csapó vezetési módszerei miatt a kezdeti lelkesedést tömeges elégedetlenség váltotta fel. Az igazgató népszerűsége egyre csökkent, eladdig, hogy február derekán a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című produkció kapcsán végül kiborult a bili. 
A Tompa Miklós társulat művészeti tanácsának tagjai – Balázs Éva, László Csaba, Szélyes Ferenc, Csép Zoltán és B.Fülöp Erzsébet – egy tíz pontban összefoglalt dokumentumban fogalmazták meg sérelmeiket, a panaszlevelet pedig a próbatáblára függesztették ki. Egyébként a dokumentum tartalmával, amelyet nem a nyilvánosságnak szántak, de kiszivárgott a sajtónak, a társulat zöme egyetértett. Az állásfoglalásban azt nehezményezték az aláírók, hogy a Képzelt riport... című produkció az évad közepén, a társulat művészeti vezetésének teljes mellőzésével került műsorra. Sem Kövesdy Istvánt, sem a testületet nem avatta be terveibe az igazgató, így a társulat mellőzve érezte magát az „egyoldalú és önkényes döntés” miatt. Az aláírók továbbá attól tartottak, hogy a soron kívüli produkció nemcsak hogy pénzt von el a többi, betervezett projekttől, de még a játékrendet is felboríthatja, aminek a bérletes nézők látják kárát. Továbbá azt nehezményezték, hogy a Déry Tibor kisregénye alapján megírt, és többek között Presser Gábor-szerzeményeket tartalmazó musical rendezői stábját a Tompa Miklós társulat nem ismeri, a szerepek pedig gyanús körülmények között lettek kiosztva. Ennek eredményeként – eddig példátlan eseményként – több színész visszaadta a szerepét. „A társulat színészei számára kiírt „casting”, válogatás, illetve a végeredményként kialakított szereposztás, amely az említett szereplőválogatást tulajdonképpen semmibe vette, olyan elégedetlenséget és káoszt generált a színészek között, amire eddig itt alig volt példa” – írják az állásfoglalásban. „A társulat elég népes számú, nem egyformán gyakran foglalkoztatott tagokból tevődik össze. A mindenkori vezetőség felelőssége volna lehetőséget teremteni azok számára is, akik kevesebb szerephez jutnak egy-egy évadban. A Képzelt riport...ilyen törekvéseket nem tükröz. 
Miközben Csapó György ideiglenesen kinevezett vezérigazgató többször is bírálta a társulat vezetését a foglalkoztatások hiányosságai miatt, és kijelentette azt is, hogy kevesebb külsőssel kell előadásokat létrehozni, ez a “vállalkozás” gyökeresen ellentmond mindezeknek. Ilyen értelemben nem tükrözi a társulatunk érdekeit” – szögezik le a dokumentum aláírói. A művészeti tanács állásfoglalása és a színészek gesztusa hatására február végén egy rendkívüli ülésre került sor, amelyen Csapó és a testület közös megegyezésre jutottak, mely szerint a musicalt az évad végén, vagy a következő évad elején tűzik műsorra. Közben Vlad Rădescu az igazgatói tisztsége visszaszerzése érdekében benyújtott keresetének helyet adott a Bukaresti Táblabíróság. A döntés arra kötelezte a szaktárcát, hogy haladéktalanul helyezze vissza igazgatói tisztségébe a korábban menesztett igazgatót: ez meg is történt. Csapó pedig kijelentette, a versenyvizsga kiírásakor nem pályázza meg az igazgatói állást.
Értesülések szerint a magyar társulat jobban örülne, ha román igazgató venné át a színház vezetését, hiszen egy magyar igazgató hátráltatná a színészek magánvállalkozásait. Például a színház tagjaiból álló Gruppen Hecc kabarétársulat évente több tucat előadást tart. A tagok közzé tartozik Kárp György gazdasági igazgató is. Állítások szerint a Gruppen Heccnek prioritása van a színház műsorával szemben.
Az ugyancsak a színház művészeiből álló, és azzal közösen olyan előadásokat, mint a 20/20 és a Stop the Tempo színpadra vivő Yorick stúdiót Sebestyén Aba vezeti. A nyáron működő, és többek között a Tompa Miklós társulat előadásait Mikházára vivő Csűrszínház Szélyes Ferenc magánvállalkozása. A Lullaby Egyesületet szintén a Tompa Miklós társulat egyik tagja, Ördög Miklós Levente vezeti. 
Transindex.ro