Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lükő Gábor Alapítvány
2 tétel
2009. november 4.
Lükő Gábor /Komárom 1909. nov. 4. – 2001. ápr. 21./ néprajztudós születésének századik évfordulójáról számos emlékkonferencián és egy különleges filmvetítés-sorozattal is megemlékeznek Budapesten a Tabán moziban. Halmy György dokumentumfilm-rendező négyrészes filmjét nézhetik meg az érdeklődők. A tudós halála előtt forgatott filmet Halmy olyan anyagokból állította össze, melyeket eddig nem láthatott a közönség. A Lükő Gábor Alapítvány elnöke, Pozsgai Péter történész elmondta, a kommunista kultúrpolitika igen mostohán bánt a száműzött szerzőkkel, így korszakos munkásságának kötetei, tanulmányai és kéziratai asztalfiókban várták sorsuk jobbra fordulását. Életművének reprezentáns darabjai 2001-től jelentek meg, ezek az alábbi kötetek voltak: A magyar lélek formái; A moldvai csángók. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal; Zenei anyanyelvünk; Hímfi és a szarvas. Finnugor mítoszok és magyar emlékeik. Ezek megjelenését sajnos már nem érhette meg, mert 2001-ben elhunyt. Lükő Gábor a magyar népi kultúra több tudományágat felölelő kutatásával – Bartók Béla nyomdokain járva – a magyar és a szomszédos népek folklórjának, tárgyi kultúrájának teljes összehasonlító vizsgálatára törekedett. Munkájában, kutatásaiban a régészet, az etnológia, az összehasonlító nyelvészet, a szöveg- és zenefolklór, a tárgyi néprajz, valamint a szociológia eredményeit ötvözte úttörő módon. /Somogyi F. Anikó: Lükő Gáborra emlékeznek. Száz éve született a neves néprajzkutató tudós. = Magyar Hírlap, 2009. nov. 4./
2010. november 25.
A magyarság arca Lükő Gábor életművében
Lükő Gábor A magyar művészet évezredei címmel nyílt kiállítás november 23-án, kedden délután Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székházában. – Lükő Gábornak a kultúrára való holisztikus látásmódját, jellegzetes személyiségét tükrözi ez a kiállítás – mondta a Kemény Gyula és Pozsgai Péter által tervezett és kivitelezett tárlatot méltató Tánczos Vilmos, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének tanára.
Rendszer-idegen embernek írta le a Kossuth-díjas néprajzkutatót, aki idegennek minősült a harmincas évek, „úri”, majd a kommunizmus Magyarországában is. Egyéni életművében a magyarság keleti vonatkozásait, szellemiségének gyökereit kutatta – magyarázta. A nacionalizmus vádja is felmerült munkásságával szemben, noha megtanult románul, és 1932–33-ban hét hónapig kutatott Moldvában, ahol falumonográfiákat is készített a Dimitrie Gusti-féle módszertan szellemében. A magyarság kereszténység előtti arcát kutató életműve lehet, hogy nem divatos, de aktuális – jelentette ki Tánczos Vilmos.
– Nem az a kérdés, hogy tézisei közül melyik szorul revízióra. Lükő Gábor arra hívja fel figyelmünket, hogy csak saját kultúránkat értve tudunk kiteljesedni, és ezt nem gyömöszölhetjük indogermán tipológiákba, avagy hamis zenei skálákba – hangsúlyozta Pozsgai Péter, a budapesti Corvinus egyetem tanára, Lükő hagyatékának gondozója. A Lükő Gábor Alapítvány ezirányú célja értelmében jelentették meg A magyar lélek formái, a Moldvai csángók és a Zenei anyanyelvünk című köteteket, valamint a Lükő kilencvenedik születésnapjára kiadott Tűzcsiholó című tanulmánykötetet – részletezte Pozsgai, aki az elmúlt napokban a BBTE Néprajz és Antropológia tanszékén előadássorozatban ismertette Lükő Gábor munkásságát. Pozsony Ferenc, a tanszék tanára, a KJNT elnöke kiemelte azt a tényt, hogy a fent említett két intézmény az összmagyar tudományosság és kultúra elemeként integrálja Lükő Gábor hagyatékát.
A kiállítás panói régészeti leleteken, használati tárgyakon alkalmazott motívumvilág részleteit jelenítik meg, kiemelve az egyes ábrázolástípusok közötti hasonlóságokat. Az emlékek művészi kifejezésmódja, a tematikák rokoníthatósága izgalmas élményt rejt a laikus számára is. A tárlat a magyarság keleti gyökereihez való kapcsolódásra hívja fel a figyelmet. Jelzi azt, hogy az eredetmítosz, a totemisztikus ősök, a Nap és a Hold stb. szimbolisztikájának összefüggései a honfoglalás-kori magyar, az Ural-vidéki leleteken, tárgyi emlékeken, a magyar népművészet alkotásain egyaránt kimutathatók.
Az est hangulatát, mondanivalóját a Serege együttes által előadott moldvai csángó népzenei válogatás, valamint az „...és rólam feledkezzetek el.” Lükő Gábor a moldvai csángóknál (1932–33) című dokumentumfilm vetítése egészítette ki. A kiállítás január közepéig látogatható. Szabadság (Kolozsvár),