Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lugosi Görög Katolikus Püspökség
2 tétel
2001. október 28.
"A román ortodox egyház és a görög katolikus egyház vitás vagyonügyeinek megoldásáért hat évvel ezelőtt megkezdett tárgyalások szeptember 27-én folytatódtak a lugosi görög katolikus püspökségen. Ez már a görög katolikus-ortodox vegyes bizottság hatodik ülése volt. Az ortodox felet többek között Bartolomeu Anania, Vad, Felek és Kolozs érseke, Andrei Andreicut gyulafehérvári érsek, Ioan Mihaljan, Bihar és Szilágyság püspöke, Ioan Selejan, Kovászna és Hargita püspöke, a görög katolikus felet Alexandru Mesian lugosi püspök, George Gutiu kolozsvár-szamosújvári érsek, Virgil Bercea nagyváradi püspök, Ioan Sisestean máramarosi püspök képviselte. A felek megállapították, hogy az eddigi megbeszélések eredményeként megoldódott egyes templomok visszaszolgáltatása, míg másutt a két közösség között felmerült problémák miatt nem oldódott meg kedvezően a görög katolikus egyház igénye, s ezekről az ügyekről továbbra is tanácskozni kell. Az ortodox fél kérte a két román egyház közötti bírósági perek felfüggesztését és a problémák további tárgyalások útján való megoldását. A görög katolikus fél fenntartotta igényét székesegyházai, templomai visszaszolgáltatására vagy legalább a templom felváltva történő használatára. /Hatodszor ült össze a görög katolikus-ortodox vegyes bizottság. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 28./"
2016. július 20.
Temesvár 1716
Egy európai város kezdetei
Temesvár az idei, 2016-os esztendőben ünnepli a török uralom alóli felszabadulás 300. évfordulóját.
A város vezető intézményei, és jelenlegi lakói fontosnak tartják, hogy erről a Temesvár történelmének szempontjából kiemelkedő eseményről a Temesvár 1716. Egy európai város kezdetei elnevezésű kiállítás keretében is megemlékezzenek, amelyre meghívást kapnak mindazok, helybeliek és vendégek, akik szeretnék megismerni a várost és annak múltját.
A 300. évfordulónak szentelt kiállítás bemutatja a török oszmán jelenlétet a Bega-parti városban, a vár ostromát és visszafoglalását a Savoyai Jenő herceg vezette osztrák csapatok által, bepillantást enged az osztrák közigazgatás első évtizedeibe csakúgy, mint az adott kor változatos kulturális és vallási életébe. Mindezek harmonikus egységet alkotnak, és egy fejlődő európai város képét tükrözik. Leküzdve a kezdeti nehézségeket, Temesvár kialakítja a maga évszázadokon át vezető szerepét, amelyet a sokszínűségből fakadó európaiság és egyben erős helyi öntudat, kötődés jellemez.
Az osztrák közigazgatás által hozott intézkedések, mint például a városrendezés, új erődítmények építése, az utcák felújítása, valamint a Bega-csatorna hajózhatóvá tétele, a nyugati fejlődés pályájára állították a várost. Az osztrákok már az első évektől megkönnyítették a városban a vegyes nemzetiségű lakosság létrejöttét, a különböző népek jellegzetes kultúrája pedig új, külön színt hozott, erősítve a tolerancia és többnyelvűség szellemiségét. Így alakult kiTemesváron egy románok, szerbek, zsidók, magyarok, németek, bolgárok, olaszok, csehek, spanyolok alkotta soknemzetiségű közösség ex toto orbe austriaca.
A Temesvári Római Katolikus Püspökség és a Banatul Múzeum közös kezdeményezésére létrejött jubileumi kiállítás méltó megszervezéséhez hozzájárultak: Temes megyei tanács, Temesvári Polgármesteri Hivatal, Szerb Ortodox Püspökség, Bánsági Ortodox Érsekség, Román Nemzeti Levéltár Temesvári részlege, Temes megyei könyvtár, Lugosi Görög Katolikus Püspökség, Román Televízió Temesvári területi stúdiója, Temesvári Művelődés Háza, Bánsági Svábok Egyesülete (Landsmannschaft der Banater Schwaben), Romániai Szerbek Szövetsége(Савез Срба у Румунији), Bánsági Svábok Segélyszervezete (Hilfswerk der Banater Schwaben e.V.),Temesvári Izraelita Közösség. Technikai és szaktanácsadás: dr. Rodica Vârtaciu, Mihai Botescu építész, Stevan Bugarski.
A kiállítás július 19–szeptember 20. között a Banatul Múzeum ideiglenes székhelyén minden héten keddtől vasárnapig 10–20 óra között tekinthető meg.
Október 12-től december 10-ig a kiállítás a Temesvári Római Katolikus Püspökség székhelyén (A. Pacha utca 4-es szám) lesz látható.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Temesvári Római Katolikus Püspökség sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)