Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lucian Blaga Egyetem Orvosi Kara (Nagyszeben)
2 tétel
2003. október 29.
"Újabb elkobzott ingatlanokat kaptak vissza az egyházak, okt. 21-én az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelő kormánybizottság döntése értelmében. Szabó Árpád unitárius püspök jelezte, az unitáriusok ezúttal kimaradtak a sorból, Mózes Árpád evangélikus püspök elmondta: ez alkalommal csak a bánsági szlovák evangélikus egyházközség kapott vissza épületeket, a kolozsvári nem. Az Erdélyi Református Egyházkerület 12 ingatlannal lett gazdagabb a döntéssel. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, bár most nem kapott vissza újabbat, eddig 23 épületet mondhat ismét magáénak. A legtöbb ingatlan visszaszolgáltatásáról egyelőre csak elvi döntés létezik, az erről szóló határozatot még nem kapták kézhez. Az eddig visszaadott épületek közül a legértékesebb a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, az egyik gyergyószentmiklósi iskola, valamint a nagyszebeni orvosi egyetem épülete, amelyben egykor az Orsolya rend működött. /Borbély Tamás, Sándor Boglárka Ágnes: Restitúciós harcok elvi döntésekkel. Mindössze három egyházközség kapott vissza ingatlanokat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./"
2013. december 19.
Dr. Seres-Sturm Lajos
(1931-2013)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának oktatói megrendüléssel értesültek dr. Seres-Sturm Lajos professzor úr haláláról.
Életpályája 1950-től szorosan összekötődött az egyetemmel, melynek 1950-től hallgatója, majd 1958-tól élete végéig oktatója volt. A hetvenes évektől meghatározó egyénisége volt az Anatómiai Tanszéknek, később pedig az egész egyetemnek. Az 1990-es változások után, immár professzorként, elévülhetetlen érdemeket szerzett egyetemünkön az oktatás újraszervezésében, valamint a Nagyszebeni Egyetem Orvosi Karának a megszervezésében, ezzel is öregbítve egyetemünk hírnevét. Rektor-helyettesként hozzájárult a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés megszilárdításához.
Több mint 400 szakközlemény szerzője és társszerzője, amelyeket hazai és külföldi tudományos folyóiratokban és kongresszusokon ismertetett. A Romániai Anatómusok Társaságának alapító tagja és alelnöke, a Nemzetközi Anatómiai Társaságok Szövetségének a szervezőbizottsági tagja volt. 1996-tól a Román Orvosi Akadémia rendes tagjának választotta, 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja volt. Munkásságának elismeréseképpen számos kitüntetésben részesült, a Román Akadémia 1974-ben Marinescu-díjjal tüntette ki, 1999-ben a Nagyszebeni Egyetem díszdoktorává fogadta.
Seres professzor halálával pótolhatatlan hiány érte oktatói közösségünket. Emlékét örökké megőrizzük.
A MOGYE magyar tagozatának vezetősége
Népújság (Marosvásárhely)