Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lövétei Ifjak Egyesülete
2 tétel
2004. június 15.
Jún. 12-én tartották Lövétén az V. Homoródmenti Kulturális Vetélkedőt. A 6-14 év közötti diákok számára megrendezett versenyen hat település diákjai mérték össze tudásukat. Külön színfoltot jelentett a szentegyházi Mártonffi János Általános Iskola Gyermektáncfű népi együttese. Lázár László, a házigazda Lövétei Ifjak Egyesületének elnöke elmondta, ez volt a legsikeresebb vetélkedő. /Apró tehetségek találkoztak. V. Homoródmenti Kulturális Vetélkedő. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 15./
2008. március 11.
„Lövéte a katholicizmus végső bástyája – írta Orbán Balázs –, mert ezen alól már unitárius világ következik. ” A 2002-es népszámlálás szerint a községben közel 3600 személy lakott. A kezdetben elvándoroltak nagy része hazatelepedett és vállalkozni kezdett. A Török Sándor vezette Kékvirág Egyesület lendületet adott a népdal- és a néptáncoktatásnak. Fúvószenekara is van a közösségnek. Nevével sokat elárul a Falusi Vendégszeretők Egyesülete. A március 15-i megemlékezéseken főszerepet vállal a Lövétei Ifjak Egyesülete és a Lövétei Sport Egyesület is. A faluból elszármazottak ötévente – 1996, 2001, 2006 – két nap erejéig hazalátogattak. „Lövétei közbirtokossági terület”, olvasható több helyen is, nagykiterjedésű erdőkről és legelőkről, tízezer hektárnyi külterületről van szó. A helyi közbirtokosság egyike a vidék legjobban működő társulásainak. Lövétén a szociális konyha hatvan idős és rászorulónak biztosít naponta meleg ebédet. /Kozán István: Lövéte – az ezergyermekes falu. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./