Limes címen jelent már meg folyóirat, a Limes 1989/1 - alcíme: Nemzetpolitikai szemle. Ennek nem volt folytatása. A tatabányai Limes 1987-ben indult, kezdetben megyei szemle volt. Az utóbbi években a tematikus számok kitekintése és a közölt tanulmányok színvonala révén a Limes a magyarországi történelmi-társadalmi folyóiratok élvonalában van. Ezek között van: Pozsony, mint magyar közéleti és művelődési központ /1995/3, 1996/1-2/, Erdély társadalom- és művelődéstörténete a 17. századtól /1996/3/. újkori államhatárok a Duna-medencében /1997/2/. A legutóbbi Limes, az 1998/4-es szám románok és magyarok viszonyát taglalja 329 oldalon. A 23 tanulmány a kapcsolatokat nyolc fejezetben mutatta be: magyar-román múlt, szociológia-szociográfia, nyelvészet-folklór-oktatásügy, eszmetörténet, pantheon, dokumentum, kincstár és szemle. A tanulmányok között van Vincze Gábornak az 1945 utáni romániai magyarságpolitikáról szóló összegzése. /Csortán Ferenc: Magyarok és románok - újból. = A Hét (Bukarest), máj. 6./

A Kelet-Európában ritkaságszámba menő Magyar Autonóm Tartomány 1960-tól nevet és egyúttal profilt is váltó tartomány (Maros Autonóm Tartomány) burkoltan a magyar autonómia egésze alól ki akarta húzni a szőnyeget. Váratlanul román első embere lett a tartománynak. 1955-től a MAT-ot számos felső szintű ellenőrzésnek vetették alá, különösen a testvériség és az internacionalizmus szellemében való nevelést illetően a dolgozók körében, s a székelységre rendre negatív következményekkel járó elmarasztalások egy bizonyos Monográfia-ügyben csúcsosodtak ki. Gagyi József, a MAT viszonyainak kutatója a tatabányai Limes c. negyedévi tudományos szemle 2004/1-es, Változó Székelyföld című tematikus számában részletesen foglalkozott ezzel az időszakkal. Az 1960-as tartományi csúcsértekezletről írt, melyen ledorongolták azt a jókora könyvben összegyűjtött tanulmánycsokrot, amely A Magyar Autonóm Tartomány a szocialista fejlődés útján címet viselte, s amit egyszerűen csak „Monográfiaként” emlegettek. Ez a kiadvány pártrendelésre készült el, s propagandacélokat szolgált volna. A mintegy 30 szerző komolyan vette a feladatát. Az említett értekezleten kritikák, éles ítéletek hangzottak el, többek között: az anyagban a szerzők burzsoá terminológiát használnak, például Székelyföld, székelység. A szerzők Romániát többnemzetiségű államnak nevezik, egyes szerzők még azt a kérést is taglalják, hogy a MAT-nak miért nem adnak önállóságot. „Az egész anyagon mint egy fekete szál húzódik végig a nemzeti, regionális, autonomista izoláció. Ez a független Erdély burzsoá gondolata, amelyet a volt burzsoázia terjesztett.” Végül pedig: a monográfiában nem magyarázták meg, hogy Romániában s véglegesen megoldották a nemzeti kisebbségek kérdését. A könyvet még terjesztése előtt Bukarestben bezúzták, egy kézirata a budapesti Teleki László Könyvtárban tanulmányozható. A támadás jó ürügy volt ahhoz, hogy meginduljon a MAT lebontása, az ügyben érintett káderek kicserélése. Az 1968-ban bejelentett „megyésítés” látszólag igazságot szolgáltatott volna Székelyföldnek. Igaz, hogy az elképzelések szerint Maros leszakadt volna, „cserében” viszont a leszakított Sepsi és Kézdi rajonok visszatértek volna a székelység kebelébe, egy nagy székely megye, Hargita keretén belül, Csíkszereda központtal. Ez az „igazságtevőnek” bemutatott, fiatal Ceausescu-korszak felívelő szakasza volt. Ekkor zajlott a hargitai „megyecsinálás”. A pár nap alatt lezajlott székely „népmegmozdulás azt ültette el a Csíkszeredában élők szívében, hogy a felsőbb akarattal, a párt szavával is szembe lehet menni. Az eseményt több elemzés és emlékezés is felidézi – Gagyi József mellett Sarány István és Szabó Katalin közös dokumentumkönyve (Megyecsinálók, Szemtanú Könyvek, Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001), valamint Zöld Lajos újságíró visszaemlékezése (Kölcsönkért élet, kamatra, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003). /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. Vezetők pozícióharca? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

Csíkszeredán május 13-án rendezték meg Székelyföld – jövőképünk Európa küszöbén című konferenciát. Cseke Gábor szerint a rendezvény választ adott arra a közvélekedésre, hogy Székelyföldnek még az ország EU-csatlakozása előtt meg kell adni az autonómiát, a cikkíró hozzátette, hogy mihez kezd majd vele az itt élő pár százezer ember, az majd a jövő zenéje. Az autonómiához a térségnek „ki kell találnia” önmagát, föl kell vázolnia azt a jövőmodellt”, szögezte le előadásában Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. Amíg erre nincs programszerű, működőképes válasz, addig a Székelyföld önálló politizálása, autonómia-törekvése merő illúzió és demagógia. A Székelyföld 2000 munkacsoport általa kezdeményezett három Székelyföld konferencia (2000, 2001, 2002) anyagai, a Sapientia – EMTE szakembereinek bekapcsolása olyan alapot jelentenek, amire építeni lehet. Gagyi József A krízis éve 1949 (Múltunk Könyvek, Pro-Print, Csíkszereda, 2004) című könyvében azokat a nyomokat kereste, hogy Székelyföld, az erdélyi magyarság tömbben élő csoportja miként veszítette el önrendelkezésének utolsó foszlányait, a diktatúra kényszerének engedve. A szerzőt másik tanulmányában /Határ, amely összeköt, Regio (Budapest), 2003/3./ a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) létrejöttét követő propaganda, illetve közvélekedést vizsgálta. A MAT létrehozását mindkét oldalon indulatosan félreértették. A magyarok úgy érezték, hogy védett területen, egyfajta „kicsi Magyarországon” élnek. Cseke szerint a MAT története azt mutatja, hogy erővel a jogrend sohasem oldja meg a kisebbségi önállóság, az önigazgatás kérdését. A 85. évében levő dr. Molnár Jenő professzor Táj és társadalom című szöveggyűjteménye erősíti a székelyföldi helyzetfelismerést. Székelyföld autonómiájához önálló intézményekre és gazdasági önállóságra van szükség. Jelentős még a tatabányai Limes negyedéves tudományos szemle 2004-es két székelyföldi száma a sokszempontú régiómegközelítés miatt. A székelyudvarhelyi Geréb László tanulmánya (A Székelyföld a román gazdasági-statisztikai térben) 1999–2000-es adatok alapján hasonlította a székely régiót az általános romániai helyzethez. A népszaporulat szempontjából a régió nem áll a legrosszabb helyen, a foglalkoztatottság tekintetében szintén nincs rossz helyzetben. A május 13-án tartott konferencián Z. Karvalics László kutató Információs társadalom a Székelyföldön? Című előadásában kifejtette, hogy a hálószerű kommunikáció, a gyors összekapcsoltság szinte minden esetben látványosan javít a demokratizmus minőségén. A tatabányai folyóiratban, a Limesben a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc Rövid helyzetkép a Székelyföld gazdaságáról címmel megállapította, hogy a gazdasági szerkezet kiegyensúlyozottnak mondható, azonban a közlekedési utak szempontjából periférikus helyzet hátrányosan érinti a vidéket mind a beruházási kedvet, mind a kereskedelmet illetően. Kassay János csíkszeredai geográfus tanulmánya (Városok és településhálózat a mai Székelyföldön) szerint a régió nem homogén, s mind környezeti, mind történelmi-kulturális szempontból több térségre, számos élő tájegységre és kistájra darabolódik. Székelyföld jelenleg közigazgatásilag három részre van szakítva, ugyanakkor feloldódik egy határain jóval túlmutató, hivatalosan megállapított fejlesztési régióban, amely hat erdélyi megyét egyesít (Központ-régió), s amelyben a székelyföldi sajátos érdekek alárendelődnek. Az 50 várost, 335 községet és 1828 falut magában foglaló, 2,6 millió lakost számláló (ennek 64,4 %-a román, 30,7 %-a magyar, 1,3 %-a német és 3,3 %-a cigány az 1992-es adatok alapján), Erdély több mint egyharmadát kitevő régióban a székely vidéknek, főként Brassó és Szeben megyék mellett másodhegedűs szereppel kell beérnie. Székelyföldnek nincs egy klasszikus értelemben vett vonzásközpontja. Marosvásárhely rendelkezik ugyan a regionális központra jellemző funkciókkal, ugyanakkor a legerőteljesebb hatást inkább csak saját megyéjére fejti ki. Székelyföldre irányuló vonzáspászmája megütközik a Brassó által kifejtett befolyással. A székelyföldi autonómiatörekvésekben akkor ígérkezik majd előbbre lépés, amikor különleges régiófejlesztési projektek valósulnak meg. A Limesben olvasható továbbá Bíró Béla politológus tanulmánya (Az autonómia esélyei), példaanyagában idejétmúlt. Bíró szerint az elhíresült Gross-féle jelentés kimondja ugyan, hogy a kisebbségek autonómia-törekvések jogosak, de azt is leszögezi, hogy ez csak a többség egyetértésével érvényesítő. Autonómiáról csak valódi demokratikus viszonyok között lehet szó. /Cseke Gábor: Kitalálni önmagunkat, avagy az autonómia csapdái (1.). = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 18., (2.) máj. 19./