Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Limes Kiadó
3 tétel
2000. november 24.
Nov. 22-én Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert-emlékházban a Max Weber Szociológiai Szakkollégium bemutatta a Nemzeti vagy nemzedéki integráció? című tanulmánykötetet. A szerzői a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének tanárai és diákjai. A Max Weber Szakkollégium tagjai egy interetnikus projekt keretében Erdély négy nagyvárosának középiskoláiban végeztek felméréseket - tájékoztatott Veres Valér. A Kisebbségvédelmi Minisztérium lehetővé tette, hogy a kötet román nyelven is megjelenjen. Így a kolozsvári Limes Kiadó és a magyarországi Új Mandátum Kiadó közös munkájának eredményeképpen jött létre a két nyelven kiadott szakkönyv. Azt vizsgálták, hogy létezik-e nemzeti integráció az ifjúság körében, tehát a fiatalok csoportja hogyan határozza meg önmagát, milyen közösségbe integrálódik tudatilag, van-e sajátos nemzedéki ifjúsági kultúra, és melyek a sajátosságai. - Ezek a kérdéskörök jelentős újítást jelentenek a román szociológiában. A visszajelzések román körökből nagyon pozitívak voltak. /Sándor Boglárka: Integráció az ifjúság körében. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2008. december 2.
Balázs F. Attila Missa bestialis című verseskötetének a Limes Kiadó gondozásában megjelent román nyelvű fordítását mutatták be múlt héten Kolozsváron az Insomnia Kávéházban, a Román Írószövetség Kolozsvári Fiókjának közreműködésével. A kötetet fordító Adela Iancu elmondta: több esetben is akadtak nehézségei a kötet fordítása során. Egyes magyar szavaknak, kifejezéseknek nagyon nehéz megtalálni a román megfelelőjét. /Potozky László: Missa Bestialis: kapcsolatteremtési kísérlet ember és Isten között. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2016. december 23.
Díjazták a Minerva kötetét is
Tibori Szabó Zoltán és Újvári Mária A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája (1920–1948) című kötetét is díjazta kedd délutáni ünnepségén az Octavian Goga Megyei Könyvtár. A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki a legjobbakat, munkájuk során 70 kiadó által küldött 1549 művet értékeltek.
A Minerva Művelődési Egyesület kiadójának gondozásában napvilágot látott kötet mellett Goia Laura Ion Pop Reteganul – bibliografie (Şcoala Ardeleană Kiadó) című könyve is elismerésben részesült az irodalomtörténeti kategóriában, a néprajzi munkák közül pedig Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek: dolgozatok háromszéki népszokásokról (Kriza János Néprajzi Társaság) című munkájára esett a választás. Szépirodalom kategóriában két magyar vonatkozás is van, az egyik Kovács Katalin Arc(más)ok árnyékában (Avalon Kiadó), míg a másik Balázs Imre József Erdélyi magyar irodalom-olvasatok (Egyetemi Műhely Kiadó) című kötete. Elismerésben részesült továbbá Papp Kinga műve, a Tollforgató Kálnokiak, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójánál jelent meg (kalandozások Erdély történetében), valamint Kelemen Attila Magyar–Norvég szótár; Ungarsk–Norsk ordbok (Napoca Star Kiadó) című munkája (útikönyvek és szótárak idegennyelv-tanuláshoz).Tizennégy kategóriában díjazták a legjobbakat az ünnepségen, a kortárs román irodalom népszerűsítéséért a Limes Kiadót jutalmazták, a regionális és országos örökség és a kultúra népszerűsítéséért pedig a Casa Cărţii de Ştiinţă és a Şcoala Ardeleană tevékenységét ismerték el.Immár tizedik alkalommal díjazták a Kolozs megyében megjelent kiadványokat, tavaly többek között Asztalos Lajos és Papp Annamária 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása (Exit Kiadó), Kántor Lajos Domokos Géza kockázatai (Polis) és Demeter ZsuzsaKöltői tradíció és könyvkiadás (Erdélyi Múzeum-Egyesület) című munkája is a legjobbak közé került.
Szabadság (Kolozsvár)