Körös utcát, Széles utcát… magyar utcaneveket! – Városszeretet könyvben és díjazásban
Jussuk iránt elkötelezett, ekképp európaiságukban is példamutató emberek gyűltek össze pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A megyeszékhely egyik legszebb terére, az Ezredévi emléktérre – melyet immár jó ideje Szabadságnak, azaz Libertăţiinek kellene titulálni – nyíló, a váradolaszi református egyházközség udvarában, a templom mellett lévő épületben talán a megszokottnál is többen tömörültek össze, hogy meggyőződjenek arról, nem mellőzendő nyakasság Körös utcának nevezni a Körös utcát.
Erre a visszaigazolásra – úgy tűnt – sokaknak igényük támadt, hiszen az intézmény vezetője, Török Sándor is szólt házigazdai köszöntőjében arról, hogy több szék vált szükségessé. Hiánypótló könyvről beszélt a továbbiakban az esemény egyik szervezőjeként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnöke: a Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek című kötet azonképpen rendszerezi a várost, hogy az itteni magyar megmaradást erősítse.
A másik szervező csoportnak, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Partiumi–Nagyváradi organizációjának nevében Lovassy Cseh Tamás elnök beszélt arról az őrállási szükségről, amely arra vezetett maroknyi fiatalt, hogy tevékenykedjen a már-már eltünedező magyar utcanevekért is.
A lélekmelegítő rendezvény kevésbé fenséges pillanataként a könyvben is szereplő verseket igyekeztek elszavalni diáklányok. A közönség szerint több-kevesebb sikerrel… Persze taps biztatta a továbbgyakorlásra az előadót az első poéma után. Ám összehasonlíthatatlan vastaps méltatta a következő előadást: az EMI elnökségi tagja, Csomortányi István jó érzékkel hol adalékokkal, hol konkrét tényadatokkal domborította ki, hogy mennyire is a tolerancia városa Várad. Beszélt a passzív beolvasztásról s az etnikai tisztogatás egyik számadatáról: a mai 754 utcanévből tucatnál is kevesebb a magyarsághoz köthető. Az áldatlan állapot egyik felelősének mondta az RMDSZ-t, melynek vezetői „dőzsölnek”, szobrot állítanak maguknak, és bár a megyeszékhely elöljáróiként lépnek fel, nem biztosítják még a városházán sem a magyar nyelv használatának lehetőségét. A továbbiakban Lakatos Péter parlamenti képviselőt bírálta, amiért a magyarországi média pöcegödréből Váradra invitálta a kádári-horni-gyurcsányi rezsim vezető propagandistáját, Aczél Endrét. Az öt éve alakult váradi EMI tevékenységéről is szólt, valamint arról, hogy szerte a kontinensen elfogadott a többnyelvű utcanévtábla, s ezt határozatba foglalta a váradi tanács is, de semmi sem történt a gyakorlatban…
A lokálpatrióták gyülekezetének nevezte a teremben lévő bő száz Váradért elkötelezettet Kupán Árpád nyugalmazott tanár, helytörténész. Beszélt arról, hogy a szótárak meghatározásai szerint negatív töltettel is bírhat ez a lokálpatrióta kifejezés, mert földhözragadtságot, köldöknézést és elvakultságot sugall. Szerinte ez a könyv nem erről szól, mert itt elsődlegesen értékmentésről és dokumentálásról van szó. Ismertetésében szólt a kötet igen értékes részeiről, így az utcanevek 20. századi változásairól számot adóról. A térképfüggeléket, a Várad-szeretetükről tanúbizonyságot tett költőóriások verseinek szerepeltetését is méltatta, akár azt, hogy a kortárs versíró, lapunk külmunkatársa, Pataki István költeménye is helyet kapott a kiadványban. Könyvértékelését azzal zárta, hogy minden lokálpatriótához jusson el ez a kötet, s használja a benne lévő adatokat.
Ezután a szerző vette át a szót. Nagy József Barna elmondta, hogy nemcsak az övé, hanem az EMI-sek munkája is a kötet. Segítséget is kért a jelenlévőktől és könyvének minden majdani olvasójától: mivel nem teljes az utcák elnevezéseinek magyarázatát és a névadók rövid életrajzát taglaló fejezet – az adatokat bővíteni lehet majd az utánnyomásig. A kötetben szerepel az utcanevek régi magyar, valamint a mai, a hivatalos megnevezése. Az összeállító elmondta, a magyar elnevezéseket szeretné népszerűsíteni, mégpedig azért, hogy a magukat a magyar nemzethez tartozóknak vallók használják ezeket beszédben és írásban egyaránt.
A könyvbemutatót az EMNT Bihar megyei szervezete „Magyar helytállás” elnevezésű díjának átadása követte. Előbb a szervezet elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a váradi magyarság megaláztatásának egyik példájáról: a városalapító király, Szent László nevét mindössze egy 300 méteres, teljességgel jellegtelen utca viseli, ráadásul Sfântul Ladislau-ra fordítva-torzítva. Szólt arról is, hogy a tizenöt általános iskola közül egyetlennek sincs magyar a neve, s a tucatnyi állami középiskola között is csak egynek. Kiegészítette Kupán Árpád észrevételét is: a patrióták a sajátjukat értékelők megnevezése, s ennek ellentettje a sovinisztáké, akik annyira gyűlölik a másét, hogy azonképpen sajátjukat sem szeretik. Javaslattal is élt a volt református püspök: a magyar tannyelvű és tagozatú középiskolákban is mutassák be a könyvet, ezzel is elősegítve az összeállítók céljának elérését.
A laudáció felolvasása után kiderült, hogy a magyar helytállásért odaítélt díszoklevelet és emlékplakettet hatan kapták meg idén, köztük a tavaly elhunyt, Várad-szeretetben is példamutató Tolnay Tibor (özvegye vette át) és a Reggeli Újság, amely 2004-es elindulása óta következetesen használja a régi magyar utca- és helyneveket.
A Váradot egykori fényében bemutató filmhíradók részleteinek levetítésével zárult volna az esemény, ám technikai gondok adódtak, így a Szózat eléneklését a dedikáció követte. Egyébként száznál több kötetet vásároltak meg a bemutatón, a további érdeklődők a Teleki utcai Illyés Gyula és a Garasos-híd melletti Libris Antica könyvesboltban vásárolhatják meg.
Megyeri Tamás Róbert
Nagy József Barna: Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Már csak ősszel lesz Törzsasztal – Évadzáró Balla Zsófiával
A Várad folyóirat Törzsasztal című rendezvénysorozata keretében jobbára magyarországi, ritkábban nyugaton vagy Erdélyben élő írók, költők látogatnak el Nagyváradra, minden esetben az innen Budapestre származott Kőrösi P. József költő, író, könyvkiadó meghívására és közreműködésével. Általában ő maga hozza el autójával a magyar fővárosból a vendégeket, akik többnyire egy bizonyos irodalmi-szellemi körhöz tartoznak, s azon belül a balliberálisnak mondott Szépírók Társaságához. (A Szépírók Társasága 1997-ben jött létre. A tagság nagy része az Magyar Írószövetségből kivált írók közül került ki. A változás nagy viharokat váltott ki, mert az új társaság az addigi gyakorlattól eltérő működést vállalt fel, elhatárolta magát a nép- és nemzetszolgálattól, urbánus és internacionalista diskurzussal tüntetett a politikai jobboldallal szimpatizáló pályatársak ellen.) A „törzsasztalhoz” invitáltak nagy része ugyanakkor kiadói-üzleti szempontból is közel áll Kőrösihez, a váradi író-olvasó találkozókat a szerzők és műveik népszerűsítése is motiválja, amiben aligha találni kivetnivalót. Az más kérdés, hogy az elmúlt években többen is felvetették (inkább csak suttogva, mint nyíltan), hogy a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Communitas Alapítványa és a Szülőföld Alap által támogatott, közpénzen fenntartott Várad kulturális folyóirat miért csak egy bizonyos, politikailag is determinált körhöz tartozó vagy sorolható írókat lát vendégül és népszerűsít. Ennek az ellenérzésig fajuló kérdésfelvetésnek volt kicsúcsosodása tavaly a botrányos, köpködéssel kísért Demszky-ügy, amikor a Törzsasztalhoz íróként invitálták meg a politikusként igen-igen népszerűtlen budapesti főpolgármestert.
A 2009-2010-es évadban ilyesmire már nem került sor, igaz, az idén már egyre kevesebb érdeklődőt vonzottak a Törzsasztal-rendezvények. Olyannyira, hogy az évadzáró eseményre érkezett irodalombarátok bővel elfértek pénteken a Várad egyszobányi Nagyvásártéri szerkesztőségében is. Bár korábban egy vajdasági írónőt harangoztak be vendégként, objektív okokból végül Balla Zsófia vállalta a találkozót, aki szülővárosába, Kolozsvárra utaztában tudott időt szakítani a Körös-parti fellépésre. A házigazda Szűcs László főszerkesztő előbb a Várad legfrissebb, idei 4. számáról ejtett néhány szót, majd Kőrösi P. József köszönt meg a költőnőnek a „beugrást”. Akiről aznap este az is kiderült, hogy nemcsak verseket ír, hanem más, főleg színházi és rádiós műfajokban is otthonosan mozog. Emlékezetes társszerzője volt Bodor Ádám A börtön szaga című könyvének, az író ebben neki vallott életéről. Balla Zsófia viszont pénteken saját életéről, pályafutásáról és munkásságáról vallott szeretetteljes közvetlenséggel és szerénységgel, de kellő önérzettel is ugyanakkor. Nem kerülte meg a választ arra a kérdésre sem, hogy noha már Erdélyben is sikeres költőnek számított, mégis miért telepedett ki, már a rendszerváltás után. Döntésének előzményeiről szólva beszélt a szegény kolozsvári zsidó családban töltött gyermekéveiről, meggyőződéses kommunista (eleinte illegalista, majd sztálinista) szüleiről, akiket a nácik deportáltak, majd a lágerekből hazatérve a saját elvtársaik is meghurcoltak, s miután csalódtak a rezsimben, a rendszerellenesség vádját is „kiérdemelték”. Zsófia korán félárva maradt (tízévesen vesztette le apját, Balla Károlyt, aki maga is író volt), de szerencsére sikerült továbbtanulnia, zenei képzettségével éveken át volt rádiós szerkesztő a kincses városban, majd riportere az Előrének. Újságíróként és irodalmárként sok szállal kötődött Biharhoz, Váradhoz és Szalontához, erről is mesélt, közismert személyiségekhez fűződő barátságáról nemkülönben. Kéttucatnál is több önálló kötetéről kevesebb szó esett, de a két legutóbbiból (A harmadik történet, 2002, A nyár barlangja, 2010) fel is olvasott több, különböző hangulatú és üzenetű verset. A közel kétórás nyilvános interjú végén a Budapesten élő Balla Zsófia a szabadúszó író helyzetéről és megbecsültségéről, a magyarországi szellemi életben kialakult válaszfalról (művészet és boldogulás között), a díjakról és ösztöndíjakról, az irodalmi karrierizmusról és Arany János mesejátékának adaptálásáról is beszélt, majd dedikálta is könyveit. Amelyekből néhány még kapható talán a Libris Antica könyvesboltban, a Garasos híd mellett.
D. L.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Történelmi kiadványok bemutatója
Nagyvárad – Teltház előtt mutatták be Nagyváradon Raffay Ernő magyarországi történész Balkáni birodalom című legújabb könyvét, illetve az Erdélyország történelmi folyóirat legfrissebb számát.
Péntek délután, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete könyv-, naptár- és lapbemutatót tartott a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpont múzeumtermében. Sokan jöttek el Raffay Ernő legújabb könyvének, illetve a Bihar megyében is egyre népszerűbb Erdélyország című történelmi folyóirat legfrissebb számának bemutatójára. Török Sándor, Bihar megyei EMNT elnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki bevezetőként arról szólt, hogy mennyire fontos kimondani a történelmi igazságot, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik. Hozzátette, hogy az este meghívottjai olyan történészek, akik politikai széljárástól függetlenül ezt az igazságot szolgálják. Szakács Árpád, az Erdélyország lapigazgatója a baloldali és konzervatív történelemszemlélet ellentétes álláspontjairól szólt. Megtudhattuk, hogy januártól az Erdélyország című lap önálló magazinként lesz kapható. Az legújabb szám a Vörös pokol címet viseli és témája a Rákosi-korszak.
Balkáni birodalom
A lapbemutató után Raffay Ernő történész vette át a szót, aki a Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése 1866-1920 című kötetét ismertette. A könyv központi témája, az a folyamat melynek eredményeképpen – céltudatos katonai és diplomáciai eszközöket alkalmazva – létrejön Nagy-Románia . Főleg román, cseh és szerb történetírók előszeretettel állítják azt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia a népek börtöne volt. A könyvben a történész igyekezett ezt az állítást cáfolni. Az államszövetség több olyan jogot adott a területén élő nemzetiségeknek, melyek napjainkban is ritkaságszámba mennek (például a magyarországi szerb és román ortodox egyházak autonómiával bírtak, vagy a román tannyelvű iskolákban nem volt kötelező egy magyar nyelvű tantárgy sem). Raffay Ernő megítélése szerint a dualizmus idején éppen Románia volt az az ország, mely a “népek börtöne” jelzővel illethető, tekintettel arra, hogy a hozzá került szintén többnemzetiségű Dobrudzsában minden népi iskolát megszüntetett. A jobboldali történész több hasonló példával szemléltette igazát. Az este utolsó felében Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Bihar visszatér 1940 című képes falinaptárat mutatta be, mely igényes kivitelezésben ritka fotókat közöl vitéz nagybányai Horthy Miklós Nagyváradra, illetve a magyar honvédek Bihar megyébe való bevonulásáról. A naptár az Illyés Gyula Református Könyvesboltban és a Libris Anticaban szerezhető be. A felmerülő kérdések sorozata után sokan vásároltak a bemutatott kiadványokból.
Mészáros Tímea, erdon.ro

Szabadkőművesség Magyarországon
Nagyvárad – Dr. Raffay Ernő történész csütörtök délután Nagyváradon is bemutatta Szabadkőművesek Trianon előtt című legújabb kötetét, mely a magyarországi szabadkőművesség történetét ismerteti 1867–1918 között.
Csütörtök délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpont múzeumtermében mutatta be legújabb kötetét Dr. Raffay Ernő történész. Bár ugyanebben az időpontban több eseményt is szerveztek Nagyváradon, a könyvbemutató iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott. Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szakács Árpád, a Nagy Magyarország lap igazgatója mutatta be a történelmi folyóirat legfrissebb számait. Időközben a hallgatóság kérésére egy hangosító berendezést is beszereltek, így a történész szavait a hátsó sorokban is hallhatták az érdeklődők. A Szabadkőművesek Trianon előtt című könyv fő gondolatmenetét maga a szerző mutatta be. Megtudhattuk, hogy főleg levéltári forrásokat használt fel a kötet megírásakor. Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, ahol hozzáférhetőek a titkos társaságokként működő szabadkőműves páholyok jegyzőkönyvei. Ezeket a Budai Várban található Magyar Országos Levéltárban lehet elolvasni. Jelenleg egyébként 3 millióra tehető a szabadkőművesek száma. A Trianon előtti időszakban a történelmi Magyarország területén működő páholyok tagjai többségében szellemi szabadfoglalkozású értelmiségiek voltak, ugyanakkor számottevő volt a protestáns egyházak lelkészeinek aránya is.
Titkos társaságok
Az első páholy 1749-ben alakult Brassóban, melyet továbbiak követnek Kassán, Pest-Budán, Zágrábban, Eszéken. Ezek két rítus szerint működtek: a Szent János és a skót rítus alapján. Később (1886-ban) engedélyezték az egységes szerkezeti működést, így megalakul a Magyar Szimbolikus Nagypáholy. A magyar szabadkőművesek alaptörvényei közt találjuk, hogy a titkos társaság tagjai nem foglalkozhatnak politikai kérdésekkel, ehhez képest a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Demokratia Páholy, majd a Martinovics Páholy küldetésként vallotta az akkori Magyarország politikai átalakítását. A páholyok eszmegyártó és humanitárius szerepet vállaltak, támogatták a leányanyákat, a háborúból hazatérő sérült katonákat, a szegény tanítókat, stb. Egyes városokban, mint például Pozsonyban egyszerre 14-15 páholy is működött. A századforduló után működtek olyan társaságok is, melyek célja volt a progresszív eszmék bevitele a társadalomba. Azt hirdették, hogy a keresztény egyházat vissza kell szorítani, meg kell szüntetni a vallás lelkek fölötti hatalmát, meg kell szüntetni a hittanoktatást és helyette általános emberi erkölcstant kell tanítani a gyerekeknek. A közhiedelemmel szemben nem az ország feldarabolása volt a céljuk, hanem a központi irányítása, summázott Raffay Ernő. Elhangzott az is, hogy Ady Endre is páholytag volt. Egyebek mellett erre utal az is, hogy a Csinszkával kötött házasságkötési szertartáson a résztvevők közül egyedül a feleség volt az akinek nem volt köze a szabadkőművességhez. 
A közönség tagjai a könyvbemutató után feltehették kérdéseiket az előadónak. Számos érdekes kérdés hangzott el, melyekre a történész készségesen válaszolt. A bemutatott kötetet és az Erdélyország számait az Illyés Gyula Református Könyvesboltban és a Garasos híd melletti Libris Antica-ban is megvásárolhatják az érdeklődők.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Egy jeles váradi író újrafelfedezése
Kedden délután a nagyváradi városháza nagytermében mutatták be Tuduka Oszkár Iványi Ödön írói és újságírói munkássága című kötetét.
A könyvet Kupán Árpád történész méltatta a szép számban megjelent hallgatóságnak. Elmondta: „Tuduka Oszkár a szakavatott zenekritikus, a koncertek, hangversenyek, zenei műsorok igényes értékelője, elemzője eddigi tudásával jelentős mértékben járult hozzá zenei kultúránk fejlesztéséhez. Azt is sokan tudjuk, hogy alapképzettsége, és hosszú éveken át gyakorolt hivatása szerint magyartanár, s így nemcsak a zene, hanem a szépirodalom, az anyanyelv szerelmese is. Ez utóbbi „szerelmének” gyümölcsét, egy jól dokumentált, ismeret gazdag és ugyanakkor igen olvasmányos könyvet tett le az érdeklődő és értő olvasók asztalára Iványi Ödön írói és újságírói munkássága címmel. Könyvének első fejezete dr. Indig Ottó megállapítását idézi, mely szerint: ‘Iványi Ödönirodalmunk mostoha gyermekei közé tartozik. Életéről, írásairól jószerint csak az évfordulók alkalmából írott megemlékezések szólnak.’ Tuduka Oszkár könyvében ezen a helyzeten kíván változtatni, s ezért olvasta újra a feledésre ítélt váradi írónk ma már nehezen hozzáférhető egyetlen regényét, A püspök atyafiságát, és a korabeli, elsősorban váradi lapokban közölt publicisztikai és szépirodalmi jellegű írásait. Fő műve A püspök atyafisága című regénye 1889-ben jelent meg, amit a kortársak „a modern élet eposzának neveztek”. E regény izgalmas és értő elemzése az irodalomkritikusi talentummal is rendelkező Tuduka Oszkár könyvének egyik legszínvonalasabb fejezete. Számunkra, váradi lokálpatrióták számára mégis a legfontosabb az Iványi monográfia két utolsó fejezete. Láng József a Nagyvárad című lap tulajdonos-kiadója 1891. szeptemberében hívta meg Iványi Ödönt, hogy vegye át a lap szerkesztését. Ez a meghívás, illetve annak elfogadása új fejezetet nyitott meg a váradi újságírás történetében. Indig Ottó megállapítása szerint, amit különben a most bemutatásra kerülő könyv is igazol, „Iványival a hivatásos zsurnalisztika teremti meg tartós alapját Nagyváradon.” Kupán Árpád végezetül magát a szerzőt, Tuduka Oszkárt idézte: „Iványi emlékének idézése, úgy vélem, nem meddő vállalkozás. Nemcsak e dolgozatban kifejtett írói érdemek felsorakoztatása tanúskodik e mellett. A helyi hagyományok ápolása, az irodalmi értékű váradi újságírás egyik jelentős állomásának bemutatása is e célkitűzés mellett szól.”
Megszólal a szerző
Ezt követően maga a szerző szólalt fel. Elmondta, hogy 1980-ban az I. fokozatú tanári vizsgára készítette el Iványi Ödönről szóló dolgozatát, ami meglehetősen nehéz feladat volt, hiszen akkoriban nagyon nehéz volt olyan dokumentumokhoz hozzáférni, melyek nem illettek vele az akkori rendszer ideológiájába. A szerzőt munkájában Kozma Dezső egyetemi professzor segítette. Az elkészült munka kiadásáról a kommunista rendszerben szó sem lehetett. Ezért az most átdolgozva, kiegészítve a mai kor követelményeinek eleget téve kerül az olvasók elé. Tuduka Oszkár beszélt Iványi Ödön fő művéről, A püspök atyafiságáról, mely a Móricz Zsigmond kritikai realizmusát előlegező, irodalomtörténeti szempontból is jelentős regény, amelyben a 19. század végi realizmus keveredik a romantika stíluselemeivel. Kiemelte ugyanakkor, hogy Iványi a 19. század második felének egyik legjelentősebb magyar tárcaírója is volt, akinek írásai a Kiss József szerkesztette Hétben is megjelentek.
Kötelékek
Az eseményen jelen lévő Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez. Méltatta Tuduka Oszkár alaposságát, hitelességét és aprólékosságát, mely erények most megjelentetett könyvében is megmutatkoznak. Az alpolgármester asszony jelezte, hogy a kötet visszanyúl azokhoz az évekhez, amelyekre szívesen emlékezünk. „Szükségünk van olyan kiadványokra, melyek felmutatják azokat a kötelékeket, melyek Nagyváradhoz fűznek minket. Ezek azok a könyvek, melyeket ha gyermekeinknek megmutatunk, akkor őket is idekötik.” A könyvbemutató dedikálással zárult. Az eseményen a Varadinum Vonósnégyes muzsikált. A kötet megvásárolható a Libris Antica könyvesboltban (A Garasos híd közelében).
Pap István. erdon.ro