Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Liberális Demokrata Párt (Románia)
66 tétel
2007. december 5.
Szász Jenőék és Tőkés Lászlóék „eszméiből és programjaiból” hamar elszivárgott az autonómia, állította Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa. A Demokrata Párt baloldali volt, majd hirtelen jobboldaliakká váltak, és az Európai Néppártnak ez megfelelt. A Liberális Demokrata Párt magát tartotta a romániai liberalizmus igazi letéteményesének, majd jobboldaliak lettek. /Ágoston Hugó: Szakadárszerelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2007. december 6.
Máris akadnak a PD-ben és a PLD-ben központi és helyi szinten egyaránt olyanok, akik bírálják a fúzió ötletét. A román lapok arról tudósítanak, hogy a Demokrata Liberális Párt /PLD/, az új párt megalakításáról szinte azonnal született meg az elhatározás. A lapok szerint a két alakulat csúcsvezetőségének csak egy része tudott az elvi döntésről, a többieket pedig kész tények elé állították. Az Evenimentul Zilei szerint Basescu „erőltette” a két alakulat összeolvadását, különben azt kockáztatta volna, hogy 2009-ben kezdődő esetleges újabb elnöki mandátuma alatt sem élvezheti egy erős parlamenti párt támogatását. A Cotidianul szerint Basescu megfenyegette a PD-t, hogy „új pártot csinál magának”, ha továbbra sem hajlandók egyesülni a Theodor Stolojan által vezetett PLD-vel. /Basescu parancsára alakul meg a PDL. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./
2007. december 11.
Bemutatkoztak az Európai Parlament december 10-i strasbourgi ülésnapján az újonnan megválasztott romániai EP-képviselők. A 35 képviselőből négy magyar nemzetiségű. A Demokrata Párt (PD) listájáról 13, a Szociáldemokrata Pártéról (PSD) tíz, a Nemzeti Liberális Pártéról (PNL) hat, a Liberális Demokrata Pártéról (PLD) három jelölt került be az EP-be. Az RMDSZ két helyet (Sógor Csaba és Winkler Gyula) kapott, függetlenként egy jelöltet (Tőkés Lászlót) választottak meg. Csibi Magor Imre a Nemzeti Liberális Párt színeiben szerzett mandátumot. Románia 2005 októberében küldött megfigyelőket az EP-be, akik a 2007. január 1-jei csatlakozás pillanatától teljes jogú EP-képviselők lettek. Közülük most 22-en elhagyják az Európai Parlamentet. Az ő mandátumuk vasárnap éjfélkor szűnt meg. Eddig három RMDSZ-es képviselő volt az EP-ben: Kelemen Atilla, Kónya-Hamar Sándor és Szabó Károly. Magyarországnak 24, a szlovákiai magyarságnak pedig két képviselője van. Értesüléseink szerint Kónya-Hamar Sándor irodáját Sógor Csaba veszi át, aki valószínűleg „örökli” helyét a kulturális, oktatási és ifjúsági bizottságban, Kelemen Atillát pedig minden bizonnyal Winkler Gyula helyettesíti majd a mezőgazdasági bizottságban. Kónya-Hamar Sándor eredményesnek tekinti a Brüsszelben töltött időszakot. A legfontosabb a Bolyai-ügy volt, az egyetem újraindítására vonatkozó kezdeményezés. Ez az akció elhúzódott, de egyáltalán nem mondható reménytelennek – összegzett Kónya, aki mandátuma lejárta után is folytatni kívánja kezdeményezéseit, például a Verespatak-ügyben. Szabó Károly nem tud különösebb megvalósításokról beszélni. Bevallotta, nem volt nagyon aktív. Kelemen Atilla a mezőgazdasági bizottságban kifejtett munkájáról számolt be. Legutóbb például a borreform kapcsán benyújtott 24 módosító indítványából 18-at elfogadott a bizottság. A 35 képviselőből Románia egyetlen agrárpolitikust sem küldött, ez stratégiai hiba. Olyan országban, ahol a lakosság 50 százaléka vidéki, 38 százaléka pedig mezőgazdaságból él, nagyon fontos, hogy képviselői a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekbe is beleszólhassanak, érvelt Kelemen Atilla. /Átvették hivatalukat Románia új EP-képviselői. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
A román politikai porondon immár egy elnöki párt is létezik: a december 10-én véglegesített alapszabály szerint a Demokrata Párt és a Liberális Demkrata Párt egyesült, Basescu elnök megkapja a lojális, kézivezérelhető alakulatot. /Balogh Levente: Egy frigy jövője. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 13.
Három éve, 2004. december 12-én nyerte meg Traian Basescu az elnökválasztás második fordulóját, és azóta szüntelenül a romániai politikai élet középpontjában áll. Népszerűsége gyakorlatilag változatlan, továbbra is fölényesen vezet a közvélemény-kutatásokban. Ő az első államfő, aki nyilvánosan elítélte a kommunista rezsimet, többek között a nevéhez fűződik a szekusdossziék titkosságának feloldása, valamint az uniós csatlakozás előtt elkezdett korrupcióellenes harc. Az eredmények mellett azonban Basescunak több olyan megnyilvánulása volt, amely államfőhöz nem méltó – például büdös cigánynak nevezett egy újságírót –, ráadásul nem tud csapatban dolgozni. A magyarokkal szembeni viszonya felemás. Szembeszegült az RMDSZ-szel, a szövetség több vezető politikusát nyíltan és durván támadta, egy táborba sorolva Verestóy Attilát és Markó Bélát Ion Iliescuval és Viorel Hrebenciuckal. Aztán Székelyföldre látogatott, a magyarok munka- és vendégszeretetét dicsérte nyilvánosan. Három év után megvalósulni látszik Basescu terve az elnöki párt létrehozásáról: a napokban egyesült a Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt. Intő jel a román demokráciának, hogy három év után még mindig nincs egy olyan politikus, akinek esélye lenne fölvenni a harcot Traian Basescuval. /Farcádi Botond: A hajóskapitány három éve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./
2007. december 13.
Elhalasztotta a szavazást, és csak januárban dönt az Európai Néppárt (EPP) frakciója arról, befogadja-e soraiba Tőkés László független jelöltet. A református püspök felvételét ellenzik az EPP-hez tartozó román demokrata párti képviselők. Sógor Csabát és Winkler Gyulát, a két RMDSZ-es európai parlamenti képviselőt „elfelejtették” időben meghívni arra az ülésre, amelyen az Európai Néppárt (EPP) frakciójához csatlakozó 13 demokrata párti (PD) és 3 liberális demokrata párti (PLD) „eurohonatya” megválasztotta az EPP romániai delegációnak vezetőjét. Itt döntöttek arról is, az EPP frakcióülésén nem szavazzák meg, hogy Tőkés László is a frakció tagja lehessen. A két RMDSZ-es EP-képviselő jelezte, Tőkés mellett szavaz az EPP-frakcióülésen. /L. I. : Januárban dönt Tőkésről az EPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./
2007. december 17.
December 15-én megszavazták a demokrata és a liberális-demokrata küldöttek a PD és a PLD egyesülését, ami egy új párt, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) létrehozását jelenti. Az új párt elnöke, Emil Boc korábbi demokrata pártvezető nem titkolta: biztos abban, hogy a választások után a PD-L kormányozza majd az országot. A PD-L „mentora” Traian Basescu államfő az alakuló küldöttgyűlésen az nem vett részt. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt /PSD/ főtitkára szerint a PD és a PLD egyesülésének „semmilyen ideológiai alapja nincs, csupán az államfő politikai érdekeit szolgálja”. /Cs. P. T. : Megalakult az elnöki párt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 22.
,,Szekuritátés manőverekkel és félreinformáló lobbival” próbálják megakadályozni Tőkés László felvételét az Európai Néppártba ― ezzel vádolta a demokrata EP-képviselők egy részét Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és Tőkés László EP-képviselő kabinetfőnöke.,,A DP több képviselője elindított egy rendkívül mocskos hadjáratot. Tőkés Lászlót rágalmazzák, azt terjesztik, hogy választási kampányában a püspök Erdély Romániáról való leválasztásáért küzdött. Ez nem igaz, és ezt alátámasztja a püspök politikai programja, melyet meg lehet nézni az interneten, akár angol nyelven is” ― nyilatkozta Szilágyi. Petru Filip EP-kéviselő, a Demokrata Párt alelnöke azonban kijelentette, nem a DP javaslata volt, hogy Tőkés Lászlót ne fogadják be az Európai Néppárt csoportjába. Elmondása szerint a demokraták, a liberális-demokraták és az RMDSZ képviselői többségi szavazattal döntöttek úgy, javasolják az ENP-csoport vezetőségének, hogy Tőkés Lászlót ne fogadják be a politikai parlamenti csoportba” ― mondta Petru Filip. A végleges döntést Tőkés felvétele ügyében januárban hozzák meg. /Lejárató kampány Tőkés ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 22./
2007. december 24.
„Szekusmódszerekkel és félretájékoztató lobbival” igyekeznek megakadályozni Tőkés László felvételét az Európai Néppárt (EPP) frakciójába a Demokrata Párt (PD) EP-képviselői – mondta Szilágyi Zsolt, a püspök kabinetfőnöke. Azt állították, hogy a kampányban Tőkés Erdély elszakítása mellett kardoskodott. „Ez hazugság, amit Tőkés László politikai programja is bizonyít” – jelentette ki Szilágyi. Ezzel szemben Petru Filip EP-képviselő, a PD alelnöke azt nyilatkozta, hogy a javaslat, miszerint ne fogadják be a püspököt az EPP-frakcióba, nem tőlük származik. „A Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és az RMDSZ titkos szavazással döntötte el: azt javasolja a néppárti frakciónak, hogy ne fogadja be soraiba Tőkés Lászlót” – mondta Filip. „Van remény a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól elkobzott sportpálya ügyének megoldására” – jelentette be Antal János, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Külügyi és Tájékoztatási Szakbizottságának vezetője. A Lorántffy-gimnázium sportpályáját 2004-ben adta használatba az ortodox egyháznak a tanács, azóta sikertelenül próbálták visszaszerezni. /Rágalmazzák Tőkést? = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./
2008. február 9.
Február 8-án a bukaresti törvényszéken bejegyezték a Demokrata-Liberális Pártot (PD-L), amely a Demokrata Párt és a Liberális-Demokrata Párt összevonásából keletkezett. Az új párt nagy részt átvette a demokraták statútumát. A PD-L belső választásaira 2009-ben kerül sor, legkésőbb hat hónappal az elnöki választások megtartása után. Addig két Állandó Országos Büró vezeti a politikai alakulatot. /Bejegyezték a PD-L-t. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./
2008. december 11.
Traian Basescu államfő a Demokrata Liberális Párt (PD-L) hivatalos miniszterelnök-jelöltjét, Theodor Stolojant kérte fel kormányalakításra. Folytatódtak a nagykoalíció létrehozására irányuló tárgyalások a PD-L és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között. December 10-én ismét tárgyalt a PD-L és az RMDSZ. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a demokraták tartják a szavukat, az RMDSZ-t be akarják venni a kormányba. Markó kijelentette: Mircea Geoana RMDSZ-t kirekesztő nyilatkozataival sérti a romániai magyarságot. Theodor Stolojan /sz. Targoviste, 1943/ 1990 után pénzügyminiszterként tevékenykedett, majd az országos privatizációs hatóság elnöke volt. Az 1991-es bányászjárás után miniszterelnöki székbe került. A 2000-es elnökválasztásokon a PNL jelöltje, 2002-ben pedig a párt elnökévé választották. 2003-ban választási szövetségre lépett az akkori – Traian Basescu által irányított – PD-vel, így jött létre a D. A. Szövetség, amely a 2004-es választások előtt Stolojant nevezte meg miniszterelnök-jelöltjének. Nem sokkal azonban a választások előtt Stolojan – egészségi állapotára hivatkozva – bejelentette visszavonulását. Stolojant és több társát 2006-ban kizárták a PNL-ből, megalakítva a PLD-t, amelynek elnöke lett. Később egyesültek a PD-vel, jelenleg ennek alelnöke. /Theodor Stolojant kérte fel Basescu kormányalakításra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2010. július 3.
Feláldozott oktatás
Tavaly ősszel igen sürgetőnek nevezte Emil Boc miniszterelnök az oktatás reformját, új szellemiségű törvényt ígért, amely gyökeresen megváltoztatja a romániai tanügyet.
Szívhez szóló szavakkal beszélt a túlterhelt gyermekekről, akik fejét teletömik haszontalan információval, nem tehetségüket, képességeiket fejlesztik, hanem memóriájukat teszik próbára. Vázolta a jövőt az európai szellemiségű, nem teljesítmény-, de tudásközpontú iskolával. Az SZDP—DLP koalíciós szakadás után azonban esett a beharangozott, a két párt koncepcióját összeeszkábáló jogszabály, és a remek szakemberként meghirdetett miniszter, Daniel Funeriu megalkotta az újabb törvényt, amelyben már a friss partner, az RMDSZ elképzelései is érvényesülhettek.
Eddig úgy tűnt, ez talán legkönnyebben teljesíthető feltétele az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának.
A kisebbségi törvény és a régiós átszervezés — a két nagyobb falat —, lehet, nem csúszik le Bocék torkán, de Románia történelmének és földrajzának magyarul oktatásába csak-csak beleegyeznek. Kisebb cirkusszal átpréselték a képviselőházon, felcsendült a nemzetféltő kórus, melyhez ezúttal a liberálisok is csatlakoztak, magyar veszéllyel fenyegettek olyanok is, akiktől ezt nem vártuk volna. Úgy hördült fel a jelenlegi ellenzék, mintha a történelem és földrajz tanítási nyelvén állna vagy bukna Románia jövője, nacionalista retorikával a magyarságon törlesztették minden, RMDSZ-szel szembeni sérelmüket. A cécó jelezte, a tanügyi törvény elfogadása mégsem lesz zökkenőmentes. A jogszabály a zsarolás eszközévé vált.
Kapóra jött a botrány a demokrata-liberálisoknak, emelte engedményük ázsióját, no meg jelezte azt is, ezen az áron sok minden megvásárolható. Csikicsuki játék kezdődött, a koalíciós partnerek egymást tartják sakkban, cselezik ki, sem az aláírt egyezménynek, sem az adott szónak nincs már értéke. Nem meglepő hát, hogy a tanügyi törvény számos ígéret ellenére sem ment át a szenátuson. Hetek óta teszi-veszi a bizottság, módosítják, vitatják, és sikerült elérniük, hogy az új tanév a régi rossz rend szerint folytatódjék.
A nemrég még oly sürgető oktatási reform elmerült a politikai csatározások mocsarában. Gyermekeink újabb tanévet kénytelenek végigszenvedni, bővül az áldozati nemzedékek sora. A politikum ismét bizonyította, saját érdekei, harcai mindennél, még a jövőt jelentő oktatásnál is fontosabbak.
Farkas Réka, Háromszék. Erdély.ma
2010. augusztus 10.
Maros megyét sújtotta az ár
Hat Maros megyei települést érintettek súlyosan az elmúlt három nap esőzései: Fickópataka, a Görgényszentimre községhez tartozó Lárgatelep, Görgényüvegcsűr, Fundája, valamint Dicsőszentmárton. Az utóbbi városban két tömbház alagsorát, 17 háztartást és melléképületet, 20 kutat és több mint 30 hektár mezőgazdasági területet érintett az árvíz. Magyaró községben az ár tönkretette a Fickópataka felé vezető hidat, így három család elszigetelődött, a mezőgazdasági területek 35 százalékát víz borítja. A Görgényszentimre községhez tartozó községi utat 14,5 kilométeren elmosta a víz, ezért hétvégén nehézkesen zajlott a közlekedés. Görgényüvegcsűr faluban a vizek öt pallót tettek tönkre.
Az SZDP nem változtat
Victor Ponta, az SZDP elnöke szerint a szociáldemokraták a szenátus állandó bürójában ugyanúgy megszavazzák a rendkívüli ülésszak összehívását, akárcsak a képviselőházban, és támogatják azt is, hogy napirendre kerüljön a 48-as, 58-as és 63-as sürgősségi rendelet. Ponta leszögezte: azt szeretnék, ha napirendre kerülnének az áfaemelésről, a kórházak decentralizációjáról és a helyi közpénzügyekről szóló kormányrendeletek, hogy módosíthassák ezek „aberráns” rendelkezéseit. „Szeretnénk megakadályozni, hogy Videanu úr eladja a Petrom, Transgaz, Nuclearelectrica utolsó részvényeit. Ez az állam nemzeti érdekeinek elárulása saját önző érdeke, a DLP-s zsebek javára” — jelentette ki Ponta.
Pályázat rezervátumvédelemre
A Hargita Megyei Tanács a következő időszakban a Regionális Operatív Program keretében finanszírozási célból 780 000 lej értékű pályázatot nyújt be, amely a megye védett területeinek népszerűsítését és kiaknázását célozza meg, beiktatva azokat a turisztikai körforgásba. „A megyében 37 rezervátum létezik, és nagy részüket még a helyiek sem ismerik. A pályázat elsődleges célja ez lenne: a rezervátumok beiktatása a turisztikai körforgásba úgy, hogy ne károsodjanak, és mégis hasznot hozzanak a megyének” — áll a közleményben. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint a pályázat illeszkedik a megyei tanácsnak a borvíz, a hagyományok és az épített örökség kiaknázására irányuló kezdeményezéseihez.
Közel egymillió fenyegetett ember
Több mint 900 000-en élnek árvizek által veszélyeztetett területen, és több mint 88 000 házat sodorhat el bármelyik pillanatban az ár — derül ki a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium adataiból, amelyeket a közép- és hosszú távú árvízvédelmi stratégiában ismertettek. A stratégia két legfontosabb célkitűzése 2030-ig 350 000-re csökkenteni a veszélyeztetett személyek számát és fokozatosan a jelenlegi 1000 hektáronkénti 86 házról legfeljebb 40-re csökkenteni a károsított lakások számát. A 2009-es áradások okozta károk értéke meghaladta a 156,4 millió lejt, 2008-ban az árvizek és földcsuszamlások 2,79 milliárd lej értékű kárt okoztak. Idén júniusban az áradások és a szélsőséges időjárás 37 megyét érintett, 25 ember életét oltotta ki. Kárt szenvedett több mint 7200 gazdaság, 6112 lakás, 246 épület leomlott, 12 500 személyt kellett kitelepíteni Az áradások 33 500 hektár szántót, 22 500 hektár legelőt és kaszálót, 5700 hektár erdőt, 34 országutat, 93 megyei utat és 120 községi utat károsítottak. Romániában több mint egymillió hektár terület árvízveszélyes.
Magyar—spanyol győztes duó
Egy romániai magyar és egy spanyol énekes nyerte meg a Brăilán megrendezett Hariclea Darclée Énekversenyt, amely az ország legrangosabb hasonló jellegű megmérettetése. A verseny tizenötezer eurós nagydíját a marosvásárhelyi Borsos Edith szoprán és a spanyol Alvaro Lozano Gutierrez bariton kapta megosztva. A jubileumi versenyre — idén ünnepelték a névadó Hariclea Darclée szoprán születésének 150., valamint a verseny megalapításának 15. évfordulóját — rekordszámú résztvevő nevezett be, 27 országból összesen 187-en indultak. A győztes Borsos Edith a marosvásárhelyi Művészeti Líceum énekszakán érettségizett 1996-ban Orosz Szabó Edit osztályában. Énekművészi és énektanári diplomát a kolozsvári zeneakadémián szerzett 2003-ban Kirkósa Júlia és Mircea Simpetrean szakmai irányítása alatt. Tagja volt a Kolozsvári Állami Magyar Operának, 2005-ben pedig a Magyar Állami Operaház Operastúdiójának. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. augusztus 10.
Román tiltakozás
A három magyar civil szervezet által küldött jelentést elítéli Petru Călian DLP-s képviselő. Egy tegnap kiadott sajtónyilatkozatban állítja, hogy a jelentés „sértő a román államra nézve”, ez Tőkés László „elfojtott hangja”, kevéssé képviseli a romániai magyarok véleményét.
A DLP-s képviselő szerint csak Tőkés László érzi úgy, hogy diszkriminálják. „Ha Romániát a kisebbségi jogok lábbal tiprásával vádolja, azt jelenti, Tőkés közvetett módon az EU-t vádolja ezzel, s így, hogy civil szervezeteket is bevont az akcióba, elhidegíti a román—magyar kapcsolatokat” — áll Petru Călian nyilatkozatában. A képviselő véleménye szerint a jelentés „eltorzítja” a valóságot, egy olyan embertől ered, akinek az ország és nem a magyar közösség érdekeit kellene képviselnie, hiszen Tőkés Lászlót „Románia jelölte az EP alelnökének, nem a Székelyföld”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. szeptember 16.
Nem javult a nemzetiségi arány (Megyei intézményvezetők)
Összeállította a Kovászna megyei prefektúra az intézményvezetők jelenlegi helyzetére vonatkozó jegyzéket, az elmúlt fél évben ugyanis követhetetlenné vált, hol maradt helyén a korábbi vezető, hol került vissza posztjára a régi igazgató, és melyik hivatalt irányítja új főnök.
A kormányhivatal listáján 41 megyei intézmény szerepel, jelen pillanatban 24-nek román vezetője van, 17-nek magyar.
Az RMDSZ kormányra kerülését követő megyei egyezkedést igen gyorsan, már januárban tető alá hozták, és Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök rendkívül sikeresnek nevezte az elért eredményt, bejelentése szerint a megvitatott intézmények kétharmadát ,,sikerült megszereznie” az RMDSZ-nek. Utóbb azonban kiderült, a kását nem eszik éppen ennyire forrón, alkotmányellenesnek nyilvánították a vezetőcseréket szabályozó kormányrendeletet, és elkezdődött a hercehurca. Időközben néhányan, a liberális kormány által kinevezett, a DLP—SZDP-kabinet által menesztett vezetők közül bíróságon támadták meg leváltásukat, és pert nyertek. Így kerül vissza magyar vezető a munkaügy élére vagy a pénzügyi igazgatóságra, s valamilyen úton-módon sikerült egy-két új embert kineveztetni néhány vezetői posztra, például az Egészségügyi Biztosítópénztár élére. Ez tehát a pillanatnyi helyzet, korántsem nevezhető sikertörténetnek, és távol áll az RMDSZ sokat hangoztatott célkitűzésétől: a nemzetiségi arányoknak megfelelő arányt elérni a megyei hivatalok vezetésében.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 2.
Hírsaláta
BĂSESCU KAVARJA? Mind az RMDSZ, mind az ellenzéki pártok úgy vélik, Eckstein-Kovács Péter Traian Băsescu biztatására határozott úgy, hogy jelölteti magát a szövetségi elnöki tisztségre. Az államfőnek régi tervei vannak az RMDSZ-szel — az MPP bejegyzésekor bizonyította —, most Eckstein lesz az eszköze, hogy azokat valóra váltsa, s a DLP alegységévé züllessze a magyar érdekszövetséget. Természetesen, Eckstein-Kovács Péter cáfolja e feltételezést, s azt állítja, döntését közölte a Cotroceni-palota lakójával, aki semmilyen formában nem reagált rá. (Realitatea) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 15.
Elfogadták az oktatási törvényt
A képviselőház és szenátus keddi együttes ülésén jóváhagyta az új oktatási törvény azon formáját, amelyre a kormány felelősséget vállalt. Az Alkotmánybíróság korábbi döntését követően, a PD-L javaslatára napirendre kerülhetett az oktatási törvényre vonatkozó felelősségvállalás, amellyel kapcsolatban az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be. A Liberális Párt képviselői rendre visszavonták az indítványt támogató aláírásaikat, így a házvezetés megállapította, hogy ez érvényét vesztette. Következésképpen a törvény elfogadottnak tekinthető, és a jogszabályt átküldték az államelnöknek kihirdetés végett. Az ellenzéknek két napja van az alkotmánybírósági fellebbezésre.
A kisebbségi oktatásra vonatkozóan az RMDSZ szerint számos, igen jelentős előrelépést sikerült elérnie. Az RMDSZ-tájékoztató a következőképpen összegez:
Elsődleges szempont: anyanyelvünk magyar
A kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven, azaz magyarul tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével.
A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban, a líceumot is beleértve.
A román nyelvet és irodalmat végig sajátos tanterv szerint és sajátos tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is.
A kisebbségi gyerekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet.
A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, kisebbségi történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát.
Az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és doktori képzésben, valamint a továbbképzés során is.
Kiemelt támogatás a kisebbségi oktatás számára
Annak a diáknak, aki lakhelyétől távol tud csak anyanyelvén továbbtanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit.
A magyarul tanuló diákok után nagyobb támogatás illeti az iskolákat, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire.
Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve elemi és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára.
Az olyan magyar tanintézmények vagy tagozatok esetében, amelyek egyedüliek a helységben, különböző profilú líceumi vagy szaklíceumi osztályok is indíthatók a kisebbségek nyelvén az illető intézményben.
A magyar egyházak valamelyikéhez tartozó diákok számára is biztosítani kell a vallásórát.
A kisebbségi nyelvű felsőoktatásban egy diák után nagyobb pénztámogatást ad az állam, mint a román nyelvű felsőoktatásban, tekintettel a kisebb létszámra.
Döntés saját ügyeinkben
A kisebbségi nyelvű oktatást önálló intézményekben szervezhetjük meg, még ha esetenként kevesebb is a diák, mint a többségi iskolákban.
A magyar iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, diáklétszámtól függetlenül.
Az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Vegyes tannyelvű iskolákban az egyik aligazgatónak kötelezően az adott kisebbséghez kell tartoznia.
A kisebbségi nyelvű oktatás olyan felsőoktatási intézmények keretében biztosítható, ahol kisebbségi nyelvű karok, programok működnek illetve multikulturális és többnyelvű egyetemeken, valamint más egyetemeken is, igény szerint. A multikulturális és többnyelvű egyetemeken a kisebbségi nyelvű oktatás tagozatokba szerveződik, amely lehetséges karokon, szakokon belül, vagy egyetemi szinten. A kisebbségi egyetemi tagozatok, ha nem önálló karokban működnek, akkor saját működési szabályzat szerint választják meg képviselőiket, és fejtik ki hatáskörüket.
Az egyetemek keretén belül működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek.
A törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén.
Az egyetemek vezetőségében kötelező biztosítani a kisebbségi nyelvű oktatók arányos képviseletét. A rektor illetve a dékán helyettesei közül legalább egyet a kisebbségi oktatói közösség javaslatára neveznek ki, amennyiben maga a rektor vagy a dékán nem kisebbségi.
Kevesebb óra, kevesebb tananyag
Minden tantárgynál csökken a kötelezően tanítandó tananyag mennyisége, az előirányzott évi tanóraszám 25%-át minden pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel.
Növekszik a választható tantárgyak aránya, 20% a kötelező oktatás szintjén és 30% líceumi szinten.
Csökken a heti óraszám felső határa.
Az oktató-nevelői munkában nagyobb hangsúlyt fektethetnek a készségek elsajátítására, fejlesztésére.
Valós decentralizáció
Az oktatási intézmények irányítása a helyi közösség kezébe kerül, növekedik az önállóságuk.
Az iskolák irányítását biztosító vezetőtanácsban a pedagógusok mellett jelentős szerepet kapnak a szülők és az önkormányzat képviselői.
A vezetőtanács megtervezi az iskola költségvetését és fejlesztését, jóváhagyja az iskola sajátos tantervcsomagját, megszervezi a pedagógusok számára kiírt versenyvizsgát.
A felsőoktatásban, a többnyelvű egyetemeken, önállóságuk biztosítása érdekében a magyar nyelvű tagozatok saját működési szabályzatot dolgoznak ki.
Jelentősen csökken az oktatási minisztérium, illetve a tanfelügyelőségek beleszólása az iskolák életébe. Népújság (Marosvásárhely)
2011. május 3.
Patikamérlegen a kétnyelvűség
Pénzbüntetéssel fenyegetik a kórházigazgatót
Közismert, hogy bár Románia is aláírta a kisebbségi és/ vagy európai nyelvek chartáját, nagyon messze vagyunk attól, hogy annak előírásai a mindennapi gyakorlatban is érvényesüljenek. Ezt igazolja az a pénzbüntetéssel fenyegető átirat, amelyet dr. Szász János főorvos, a dicsőszentmártoni kórház menedzsere kapott Matei Alexandru Adrian polgármestertől, aki azt kéri, hogy 24 órán belül távolítsa el a helybeli kórház és járóbeteg-rendelő „homlokzatára” kitett kétnyelvű táblácskákat.
A feliratok a kormányhivatal utasítására kiadott megyei tanácsi átirat alapján kerültek fel a Dr. Gh. Marinescu Municípiumi Kórház kapusszobájának falára és a járóbeteg-rendelő esővédőjére. Egyes helyi tanácsosoknak és a polgármesternek, akik az RMDSZ-szel szövetséges Liberális Demokrata Párt színeit képviselik, a fenyegető levél szerint még így is szúrja a szemét. Arra hivatkoznak, hogy a népszámlálási adatok szerint a Kis-Küküllő menti városban csak 17,74 százalék a magyar lakosság számaránya. Következésképpen az igazgatónak nem volt joga kitenni a kétnyelvű feliratokat, amihez véleményük szerint a helyi tanács határozatára lett volna szükség. A prefektusi utasítás pedig csak ott kötelező, ahol 20 százalék fölött van a kisebbségi lakosság részaránya.
A polgármesteri levelet egy beszélgetés előzte meg az igazgató és a polgármester között. Bár szemtől szemben Matei Alexandru úgy vélekedett, hogy nem érdemes foglalkozni az üggyel, a múlt csütörtökre összehívott tanácsülés után, amelyen Muntean Ioan nyugalmazott mérnök, szintén demokrata-liberális képviselő felháborodásának adott hangot, mégis megszületett a kórházigazgatónak és a megyei tanácsnak is elküldött fenyegető levél. Ami nem mentes a csúsztatásoktól sem. Egyrészt a kétnyelvű táblák nem a két épület homlokzatára kerültek, ahol megmaradtak az eredeti román feliratok. Másrészt a kórház a megyei tanács tulajdonában és adminisztrálásában van, a megyei önkormányzatnak pedig, mint önálló közigazgatási egységnek, a megye magyar lakosságának arányát figyelembe véve joga van elrendelni a kétnyelvű feliratozást.
Ami a dicsői magyarság számarányát illeti, nem titok, hogy az emlegetett arányt két félreeső román falucska Dicsőhöz csatolásával sikerült elérni. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy az ipari egységek bezárása miatt munkanélkülivé vált lakosság hány százaléka vállalt munkát külföldön, ma már kétségbe vonható a népszámláláskor megállapított arányszám. Másrészt, ami sokkal többet nyom a latban, a kórház nemcsak a város, hanem a környék lakosságát is kiszolgálja, akik közel 60 százalékát teszik ki az ellátott eseteknek. Így pedig igencsak felborul az a kényes arány, amire a polgármester hivatkozik. Másrészt a helyhatósági törvény előírja ugyan a 20 százalékot, de nem zárja ki azt, hogy ahol kevesebb az arány, ott is éljenek a kétnyelvűséggel. Ez jóérzés dolga lenne, ami azonban a jelek szerint nem teng túl a dicsői kormánypárti képviselőkben.
Bár szerettük volna megszólaltatni, a polgármestert többszöri megkeresésünkre sem tudtuk elérni.
Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke szerint nem akartak etnikai konfliktust kelteni, és úgy gondolják, hogy a megyei tanács tulajdonaként a dicsői kórház sok magyar ajkú beteget kiszolgál, ezért nem kellene senkit zavarjon a kétnyelvű felirat. A történteket az alelnök kampányízű megmozdulásnak tartja.
Bárczi Győző alprefektus felháborítónak érzi a polgármester viselkedését, és azt reméli, hogy az igazgató nem tesz eleget a fenyegető levélben foglaltaknak. Végezetül úgy gondoljuk, hogy a két táblácska, ami annyira szemet szúrt, távolról sem jelenti a valós kétnyelvűséget, ami a jelek szerint még várat magára a Kis-Küküllő menti városban is.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2011. június 16.
Régiósítási háború
Magyarország az egységes magyarságot támogatja
A magyar kormány támogatja a romániai magyarság egységes álláspontját az erdélyi régiók felosztásáról – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár-helyettes tegnap Budapesten. Véleménye szerint a DLP nyolcrégiós javaslatát a 16 régiós javaslatot megfogalamzó RMDSZ és a többi magyar szereplő egyértelműen elutasítja, mert az eddig hagyományosan magyar többségű területek elvesztését és politikai visszalépést jelentene. A magyar kormány odaáll az egységes fellépés mögé, a magyar szereplők számíthatnak támogatására – szögezte le.
Székelyföld nem három megyéből áll
Az SZNT nem fogadja el az RMDSZ régióátszervezésről szóló tervezetét, mert az három megyéről, Kovászna, Hargita és Maros megyéről beszél, miközben Székelyföld két és fél megyéből áll, és egységesnek kell maradnia – nyilatkozta tegnap Ferencz Csaba SZNT-alelnök. Izsák Balázs, az SZNT elnöke emlékeztetett: a román többségű Mezőséget a Ceauşescu-korszakban csatolták Maros megyéhez, a Székelyföld valós határait az SZNT által kidolgozott autonómia-statútum rögzíti. Izsák úgy véli, a kormány olyan közigazgatási felosztást tervez, “amely magyarellenes jellegében túltesz Ceauşescu 1968-as közigazgatási reformján”, és arra szólította fel a székelyföldieket, hogy “készüljenek fel akár a polgári engedetlenségre is”. Az SZNT tegnap közleményben tiltakozott Románia közigazgatási átszervezése ellen, az ország nemzetközi vállalásaival és a 2009-ben összehívott – ám az RMDSZ és az EMNT “ellenrendezvényei” miatt nem eléggé sikeres – Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen kinyilvánított népakarattal érvelve. “Egy régiót nem kijelölnek, hanem elismernek, Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható” – áll az SZNT által említett határozatban. A tiltakozást elküldték az államelnöknek, a miniszterelnöknek, a bel- és külügyminisztereknek, és tájékoztatásként az EU-s, az orosz és az amerikai nagyköveteknek is.
A tüntetés nem megoldás
”Nem megoldás az utcára vonulás, és éppen ezért a politikum felelőssége olyan döntéseket hozni, amelyek nem váltanak ki ilyen megnyilvánulásokat” – válaszolt az SZNT sajtóközleményére Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, aki szerint természetes, hogy elégedetlenek az emberek. 1968-ban, a kommunista diktatúra idején is voltak tiltakozások, amikor az államhatalom fel akarta számolni a magyar többségű rajonokat – mondotta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 21.
Koalíciós patthelyzet (Akadályoztatott kisebbségi törvény)
Kudarcba fulladtak tegnap a kisebbségi törvényről lezajlott, szakértői bizottság szintjén folytatott egyeztetések a demokrata-liberálisok és az RMDSZ között. Lapzártánkkor magasabb szinten egyeztettek a koalíció tagjai a vitás kérdésekről, egyelőre azonban nem tudni, mi lesz a jogszabály további sorsa, hiszen a bizottsági vita megrekedt, a nagyobbik kormánypárt pedig a jelek szerint nem hajlandó felelősségvállalással elfogadni a tervezetet.
Az egyeztetések napja volt tegnap: reggel a koalíció ülésezett – a közigazgatási átszervezésről az ülés után nyilatkozók szerint nem esett szó –, és úgy döntöttek, a vitás kérdések tisztázását szakértői csoportra bízzák. Mint ismeretes, a koalíciós tárgyalásokat maga az RMDSZ szorgalmazta, miután múlt héten a képviselőház emberi jogi bizottságában a törvény 78 cikkelye közül csak 18-at sikerült megvitatni, ráadásul a magyar közösség számára kedvezőtlen módosításokat is jóváhagytak. A szakértői csoport megbeszélése azonban eredménytelenül zárult, Márton Árpád háromszéki RMDSZ-es képviselő lapunk érdeklődésére elmondta: a lényeges kérdésekben nem sikerült közös nevezőre jutniuk, ezért azok ismét a koalíció asztalára kerültek. Mint Márton Árpád elmondta, a két leglényegesebb kérdésben továbbra is eltérőek az álláspontok. Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz az előíráshoz, mely szerint nem szabad megváltoztatni a kisebbségek által lakott közigazgatási egységek határait oly módon, hogy az megváltoztassa az etnikai arányokat, a demokrata-liberálisok azonban úgy gondolják, az államnak joga van a határok megváltoztatásához. A másik vitatott kérdés a kulturális autonómia jogkörével kapcsolatos, az RMDSZ szerint ez jól meghatározott döntési jogkör lenne, a DLP viszont ragaszkodik ahhoz, hogy csak a konzultáció legyen kötelező. Azt sem tudni egyelőre, mi lesz a törvény további útja, ugyanis egyre kevesebb a valószínűsége, hogy a nyári parlamenti ülésszak végéig el lehessen azt fogadni. Az RMDSZ korábban jelezte, kérni fogja a felelősségvállalást, a demokraták azonban nem hajlanak erre. Képviselői – Elena Udrea, Sorin Frunzăverde, Sever Voinescu – tegnap is azt fejtegették, felelősségvállalás nélkül is el lehet fogadni a tervezetet.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 27.
Kormányon, de nem bármi áron (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)
Az RMDSZ nemet mond Traian Băsescu megyésítési javaslatára, sem a nyolc nagy megyét, sem a nyolc plusz kettőt nem fogadja el, de kormányon marad, “amíg lehet”, s megpróbál eredményeket kicsikarni partnereiből – ez a döntés született a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén. Sokan heves vitára, éles párbeszédre számítottak, ám meglehetősen egyszólamúan zengtek a hozzászólók, hisz pénteken estére a megoldás már megszületett a szűkebb döntéshozó testületekben.
Szombaton tíz óra előtt úgy sorakoztak a román televíziós közvetítőkocsik a marosvásárhelyi kultúrpalota előtt, mintha a teremben Románia sorsáról születne döntés, az előtérben berendezték kis stúdióikat, és folyamatosan vadászták a “fontos embereket”. Új SZKT gyülekezett, de kevés új arccal, a legtöbb területi szervezet jól ismert vezető személyiségeit delegálta. 169 mandátumot igazoltak, és a jelenlevők egyhangú igennel választották újra a testület elnökének Bíró Rozáliát. Megszavazták a főtitkárhelyetteseket, akiket már néhány hete nevesített a szövetségi elnök, és megalakult a tíz frakció.
Erősödő magyarellenesség
Az ülés izgalmasabb része Kelemen Hunor szövetségi elnök beszámolójával kezdődött, aki az elmúlt fél év mérlegét vonta meg. Amikor kormányra léptek, tudták, mire vállalkoznak, és kivel, 2010-ben, 2011 elején ígéreteik egy részét teljesítették, kiemelkedő (s egyetlen) eredményként említette az új tanügyi törvényt. Kelemen Hunor felhívta a figyelmet arra, hogy március eleje-közepe óta jelentős nacionalista, magyarellenes retorika uralta el a közbeszédet, és ennek előidézői a jelenlegi ellenzéki pártok. Nehéz visszazárni a palackba a kieresztett szellemet – a társadalom normális fejlődését veszélyezteti a magyarellenesség, elronthatja az itthoni magyar közösség és a románság közti viszonyt, de veszélyezteti a román–magyar államközi kapcsolatokat is – hangsúlyozta. A régiók átalakításáról, a közigazgatási átszervezésről elmondta, ezek szükségességét az RMDSZ is elismeri, ám a DLP-vel korábbi egyezségük másról szólt, az ország új felosztását 2011 második felében, 2012 elején kellett volna megvitatniuk. Teljesen váratlanul érte a szövetséget, amikor néhány hete koalíciós partnereik jelezték, fel akarják gyorsítani a közigazgatási reformot, még a mostani parlamenti ülésszak végéig módosítanák az 1968-as megyésítési törvényt, nyolc nagy megyét létesítve, majd decemberig megváltoztatják azt a 170–180 törvényt, amely az új megyék, intézményeik működését tenné lehetővé, és 2012-ben már az új felosztás szerint tartanák a választásokat – ismertette Kelemen Hunor a demokrata-liberális javaslatot. Erről próbálták meggyőzni az RMDSZ-t, írott formában eddig semmit sem mutattak be, és erről alakult ki az az egyöntetű vélemény: ezt a szövetség nem tudja elfogadni, nemcsak a magyarság számára hátrányos volta miatt, de azért sem, mert Románia nemzetközi egyezményeket szegne meg, és mert tudatában vannak, egy előkészítetlen közigazgatási reform több bajt okozhat, mint amennyi nyereséget.
Csapdaajánlat Ezt követően érkezett kedden a cotroceni-i találkozón Traian Băsescu új javaslata a nyolc nagy megyéről, melyek mellett megmaradna jelenlegi formájában külön Hargita és Kovászna megye. Ez az első látásra érdekes ajánlat azonban csapda, nem oldja meg sem a Székelyföld, sem a Partium, sem az erdélyi magyarság többi részének problémáit, ha elfogadják, megosztják a magyar közösséget, olyan helyzetet teremtenek, amelyet utóbb nem lehet kezelni – fejtette ki Kelemen Hunor. Éppen ezért az RMDSZ azt javasolja, tárgyaljanak a felosztásról az RMDSZ tizenhat régiós javaslata alapján, vagy vegyék le napirendről a kérdést, és folytassák a decentralizációt. Ha a DLP nem hajlandó erre, és erőlteti a nyolc nagy megyét, az szakadáshoz vezet, márpedig Romániát pár hetes politikai válság is igen nehéz helyzetbe sodorná, a nemzetközi pénzintézetek előtt elveszítené hitelképességét. Felszólalásai során Kelemen Hunor többször megismételte, az RMDSZ nem akar kormányválságot előidézni, marad a kabinetben, de nem bármi áron.
Esélytelen a kisebbségi törvény
A szövetségi elnök a kisebbségi törvényről és a június 30-ig adott határidőről, no meg ultimátumáról szólva elmondta: a jelenlegi politikai helyzetben nem látja esélyét annak, hogy a hónap végéig egy, a magyarság számára megfelelő kisebbségi törvényt sikerüljön elfogadtatni, más jogszabály megszavazásába belemenni nem érdemes, nem szabad – hangsúlyozta. Június 30-ig mindennap ezen dolgoznak, de ha nem sikerül megfelelő jelentést elfogadtatniuk, akkor halasztani kényszerülnek, mint az elmúlt húsz év során sok más kérdést. Az RMDSZ-nek türelmesnek kell lennie, kivárásra játszania, és volt ugyan egy ultimátum, de a politikai kontextus azt felülírta, mérlegelniük kell, hogy egy esetleges kormányból való távozással zöld út nyílna magyarellenes jogszabályok elfogadása előtt, már megszerzett jogokat is elveszíthetünk. Kelemen Hunor Szlovákia példáját említette, ahol az ellenzékbe került magyar párt nem tudta megakadályozni, hogy a kormány úgy ossza fel az országot, hogy a magyarság mindenütt kisebbségbe kerüljön. Lehet, most az a látszat, hogy nem történt egyéb, csak behozták a kecskét a házba, és az RMDSZ kivitte – fejtette ki Kelemen Hunor, de megítélése szerint gyakorlatilag huszonegy éve ugyanez történik, mindegyre kiviszik az úja és újra betelepített kecskéket. “Ebben a helyzetben nekünk nagyon határozottan arra kell koncentrálnunk, amit eddig elértünk, ne veszítsük el, és hogy ahhoz valamit hozzá tudjunk tenni” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A 22-es csapdája
A hozzászólók többsége egyetértett a szövetségi elnök álláspontjával, néhányan azonban árnyalták, új információkkal egészítették ki a helyzetismertetőt, s mások, például a Bihar megyeiek egyértelműen az ellenzékkel való tárgyalások megkezdésében látják a kiutat, Lakatos Péter a 22-es csapdáját emlegette, no meg azt, Traian Băsescu és a DLP nem sértődhet meg, ha leülnek egyeztetni az ellenzékkel, a megállapodást nem az RMDSZ szegte meg először. Márton Árpád háromszéki képviselő szerint határozott döntést kell hoznia az SZKT-nak arról, melyek a kisebbségi törvény, a közigazgatási átszervezés és az alkotmánymódosítás “elfogadhatatlansági feltételei”, “ha pedig több kettőnél, akkor ki kell lépni”. Szomorú helyzetet vázolt Varga Attila képviselő, a képviselőház emberi jogi bizottságának tagja a kisebbségi törvény jelenlegi helyzetéről: úgy látja, bármelyik pillanatban kialakítható a kétharmados többség – de a jogszabály ellen. Ha kilépnének a kormányból, akkor sem találnának olyan pártot, amely támogatná elfogadását, márpedig értelme csak akkor lenne ennek a döntésnek. Varga Attila szerint rosszul áll a kisebbségi törvény vitája, és az a groteszk helyzet alakulhat ki, erőiket, energiájukat arra kell fordítaniuk, hogy kivédjék egy, a magyarság számára rossz törvény elfogadását. Markó Béla szerint tévednek azok, akik a Székelyföld nyereségeként próbálják beállítani az elmúlt napok történéseit. Lehet, hogy végre beszélnek rólunk, de vegyük figyelembe azt is, hogyan és milyen szándékkal – hívta fel a figyelmet. Van egy hatalmas nettó veszteségünk: a kisebbségi törvény – mondotta, s elismerte, pár hete még neki is meggyőződése volt, el lehet fogadtatni. Kiemelte, jelen pillanatban a kormányzásnak egyetlen alternatívája van: az ellenzékbe vonulás, a következő választások előtt elképzelhetetlen, hogy a másik oldallal kössenek szövetséget, és nem szabad elfeledni azt sem, a magyarellenes hangulatot éppen azok fokozták ily mértékig “akikkel egyesek szövetséget kötnének”. Markó szerint hozadéka is van az elmúlt időszaknak: bebizonyosodott, “rajtunk, és csakis rajtunk múlik, ami az elkövetkezőkben itt lesz”, nem járható út, amit az erdélyi magyar ellenzék hangoztat, azazhogy nem kell kormányon lenni, és nem oldja meg gondjainkat a magyar kormány vagy Brüsszel sem. A vita végén Kelemen Hunor elmondta: nehéz a helyzet, de nem reménytelen, majd összegezte az RMDSZ állaspontját: maradnak a kormányon, de nem bármi áron. “A mai ülésen azt láttam, hogy a szövetség egységes, a bizalom egymás iránt megerősödött. Nekünk továbbra is úgy kell politizálnunk, hogy mindig hozzáépítsünk valamit ahhoz az építményhez, amelyen az elmúlt huszonegy évben dolgoztunk. Következetesen, céljainkat szem előtt tartva nem szabad feladnunk semmit az eredményeinkből” – összegezte a szövetségi elnök.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. augusztus 18.
Visszakerült, de mégsem (Ritli László a miniszterjelölt, döntöttek az egészségbiztosítóról)
Cseke Attila lemondását követően az RMDSZ Ritli Lászlót, a nagyváradi Gavril Curteanu Városi Kórház igazgatóját javasolja az egészségügyi minisztérium élére. Tegnap kiadott közleményében a szövetség azt is bejelenti, hogy sikerült megegyezni a DLP-vel, a továbbiakban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kormány alárendeltségéből visszatér a szaktárcához, így az egészségügyi közpolitikát egy intézményen belül, egységesen lehet megvalósítani. Vezetőjét azonban továbbra is a kormányfő nevezi ki, és a pénzelosztásról sem rendelkezhet a miniszter.
Autonóm intézmény marad
Az RMDSZ-szel kötött megállapodás értelmében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) autonóm marad, továbbra is fő hitelutalványozó, vezetőjét pedig a miniszterelnök nevezi ki, de elismerik az egészségügyi miniszter hatalmát a közpolitikák gyakorlatba ültetésében – nyilatkozta tegnap Sever Voinescu, a DLP szóvivője, aki szerint az OEP megőrzi működési önállóságát, de ezzel a képlettel "el lehet kerülni az olyan nemkívánatos zárlatok kialakulását, amilyenek, sajnos, nemrég történtek". Lucian Duţă, az OEP elnöke nem kívánta kommentálni "az RMDSZ közleményét", amíg nem lát hivatalos dokumentumot arról, hogy mi változik. Az egészségbiztosítási pénztárt 1999-ben hozták létre, akkor az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe tartozott. 2006-ban a 95-ös törvény alapján autonómmá vált, és a kormány irányítása alá került. Cseke Attila már egy éve kérte, hogy helyezzék ismét a tárcához, mert "a minisztérium felel az országos egészségpolitikáért, de a pénzügyi eszközök az OEP kezében vannak". Cseke elképzelése szerint a pénztár elnöke minisztériumi államtitkárként dolgozott volna.
A parlament is ellenőrizhetné
Az országos egészségbiztosítót a parlamentnek kellene alárendelni, amely átlátható és demokratikus módon biztosítaná az intézmény működését – véli Victor Ponta SZDP-elnök, aki szerint "csupán így lehetünk biztosak abban, hogy mindennemű visszaélést nyilvános módon kivizsgálhatunk és ellenőrizhetünk". Egyelőre azonban azt is eredménynek és az RMDSZ dicséretes tettének tartja, hogy "sikerült a pénztárat kiszabadítania a DLP-közeli maffiózók kezéből".
A reform folytatódik
Az RMDSZ ismételten megköszönte Cseke Attilának egészségügyi miniszterként folytatott tevékenységét, kiváltképpen az általa elkezdett reformokat, amelyeket "mindenképpen folytatni kell". Ez egyébként Ritlinek is eltökélt szándéka: mint mondta, ő támogatta Cseke Attilát, mert elégedett volt sok intézkedésével, különösképpen azokkal, amelyek a rendszer decentralizálását, a döntéshozatal helyi szintre utalását célozták. "Klinikai orvosként naponta találkozom a betegekkel, ezért nagyon jól tudom, mit kell tenni az egészségügyi rendszert alkotó tényezők láncolatának másik végén" – jelentette ki. Kinevezése esetén fontos feladatának tartja, hogy megpróbáljon javítani az egészségügyi rendszer finanszírozásán, "természetesen a többi politikai tényezővel együtt, mert ez politikai döntés függvénye".
Ritli László 1948-ban született Nagyváradon, és Temesváron végezte el az orvosi egyetemet. A hetvenes és a nyolcvanas években a vaskohsziklási városi kórházat irányította, illetve ellenőrként dolgozott a Bihar megyei egészségügyi igazgatóságon. 1990-ben kinevezték a nagyváradi gyermekkórház igazgatóhelyettesévé, 1997 és 2009 között pedig a Bihar megyei egészségügyi igazgatóságot irányította. A pediátria, az onkológia és a hematológia területén szaktekintélynek számító orvos a Nagyváradi Egyetem orvostudományi karán tanít, 2010 óta pedig a nagyváradi városi kórház orvos igazgatója. A tárca átvételével kapcsolatos részletek megbeszélésére tegnap este már Bukarestbe utazott
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 29.
Kollektív hűvösség
A hűvös viszonyulást követheti a ratifikálás megvétózása, legalább Budapesten
Nem sokáig tartott az örömöm afölött, hogy a vajdasági magyarok érdekvédelmi szervezetének kezdeményezésére Belgrád törölte a kollektív bűnösség elvét a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvénytervezetből.
Lám, lám, milyen fontos, ha a kisebbségek egy-két szavazatára is szükség van, mert a szerb miniszterelnök-helyettes ki is mondta kerek-perec, hogy azért fogadták el a VMSZ javaslatát, mert így azt remélik, hogy a parlamentben meglesz a többség a jogszabály elfogadásához. A törvény életbe léptetése az EU-csatlakozás feltétele.
Életkorra és nemre való tekintet nélkül nyilvánította háborús bűnössé a jugoszláv katonai közigazgatás 1945-ben a délvidéki települések teljes magyar és német nemzetiségű lakosságát, s a kollektív bűnösség vagyonjogi kérdésekben úgymond örökölhető! (Valójában: az államosított vagyont a háborús bűnösnek nyilvánított – sok esetben később ártatlannak talált vajdasági magyar – leszármazottja nem igényelheti vissza, az az állam tulajdona marad.)
Ennek az aberráns rendelkezésnek az eltörlése magától értetődik – gondoltam magamban –, hiszen hogyan lehetne tagja a XXI. századi európai közösségnek az, aki azt a jogelvet vallja, amelyet eredetileg a polgári büntetőjogi elméletek is tagadtak, s csak a sötét középkornál is feketébb XX. században történhetett meg egy etnikai közösség egyetemleges felelősségre vonása azzal az ürüggyel, hogy a csoport egyes tagjai ténylegesen (vagy csak föltételezhetően) jogi vagy erkölcsi értelemben elítélendő cselekedetet hajtottak végre.
Aztán a belgrádi „demokrata” kormánykoalíció meggondolta magát. Megtehette mert az ellenzéki Liberális Demokrata Párt (a politikai alakulat nevébe foglalt jelzők Szerbiában sem jelentenek semmit, akárcsak nálunk) jelezte, a magyarok kollektív bűnösségének fenntartásának érdekében megszavazza a vagyon-visszaszármaztatásról és a közvagyonról szóló törvényt. Meg is tette.
Az elfogadott jogszabály tehát nem teszi lehetővé a második világháborús megszállók soraiban harcolók, illetve leszármazottaik számára a restitúciós folyamatban való részvételt, még abban az esetben sem, ha az illetőt a saját akaratán kívül sorozták be, vagy ha a bíróság előtt bizonyította is az ártatlanságát! Egyszerűen azért, mert magyar!
Így nem kaphatják vissza a magyar családok a második világháború után elkobzott ingatlanokat, építőipari telkeket, erdőségeket, üzlethelyiségeket, lakásokat, vállalatokat, a termőföldet.
„A történelmi megbékélés szorgalmazása és a kollektív bűnösség elvének eltörlése a Vajdasági Magyar Szövetség politizálásának alapkövei. Olyan európai értékek, amelyeket semmilyen körülmények között sem fogunk feladni. Akkor sem, ha álláspontjainkkal időről időre egyedül maradunk Szerbia parlamentjében” – áll a VMSZ által a szavazást megelőzően kiadott sajtóközleményben, amely rezignáltan megállapítja: „A többségi (szerb) társadalom politikai elitje továbbra sem érett meg arra, hogy változtasson egyoldalú történelemszemléletén.”
A Szerbia parlamentjében egyedül maradt vajdasági magyarokat az Európai Parlament (magyarországi, romániai és szlovákiai) magyar képviselői nem hagyhatják cserben. Az RMDSZ – fontos koalíciós partnerként – ráveheti a Demokrata Liberális Pártot, hogy maga is kifogásolja a korszerűtlen szerbiai szemléletet, a kollektív bűnösség alkalmazásának elvét. Talán Magyarország és Románia kollektív hűvössége, ami Szerbia csatlakozását illeti meggondolkoztatná Belgrádot. (Ha meg a DLP e kérdésben a szerb álláspontot osztja, az meg minket, romániai magyarokat kell hogy elgondolkoztasson.)
A hűvös viszonyulást követheti a ratifikálás megvétózása, Bukarestben és – vagy legalább – Budapesten.
Hollandia és Finnország schengeni csatlakozás kérdésében tanúsított magatartása – bármennyire fájdalmas is számunkra – korrekt. Az EU-nak elitklubnak kell maradni, vagy azzá kell válnia. Tagja csak az lehet, aki európéer.
A kollektív bűnösség elvével a jogi bagázsban – ha korábban lehetett is – ma már nem szabad beengedni senkit a demokratikus és békéjére, konfliktusainak tárgyalások útján való kezelésére büszke Európába!
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. január 16.
Forrong Románia (Több ezren vonultak utcára országszerte)
Románia huszonnégy nagyvárosában tüntettek az elmúlt napokban, a főként közösségi oldalakon toborzott megmozdulások a Raed Arafat melletti szolidarizálásból államelnök- és kormányellenes gyűlésekké alakultak.
Általában pár száz, a fővárosban néhány ezer tiltakozó gyűlt össze péntek óta estéről estére, a hatalom igen jelentős számú rendfenntartót vonultatott fel. Szombat, majd vasárnap este Bukarestben a rohamrendőrséget is mozgósították, a tüntetők és a rendfenntartók összeverekedtek, könnygázt is bevetettek. Több tüntető és rendőr is megsérült. Az ellenzék rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását követeli, Emil Boc miniszterelnök tegnap délután bejelentette, a koalíció ma egyeztet az egészségügy reformjáról. Traian Băsescu államelnök a péntek délutáni, az egészségügyi törvény visszavonását kérő bejelentés után többet nem nyilatkozott, tegnap egy szűkszavú jelentésben köszöntötte a Román Kultúra Napját. Nem szólalt meg az RMDSZ és egészségügy minisztere, Ritli László sem. Az összes romániai nagyvárosban, köztük Kolozsváron, Temesváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen volt tüntetés szombaton és vasárnap, az összesereglett tiltakozók Traian Băsescu államfő lemondását, a kormány menesztését követelték, előrehozott választásokat, azt, hogy ne vonják össze az önkormányzati és parlamenti voksolást, méltányos és a polgárok javát szolgáló egészségügyi rendszer kiépítését, nagyobb költségvetést a tanügynek, a nyugdíjak emelését.
Összecsapások Bukarestben
A legnagyobb és leghangosabb tömeg Bukarestben gyűlt össze, nem hiányoztak a provokátorok, a futballhuligánok sem. A rendfenntartók könnygázt használtak, a tüntetők kövekkel dobálták a csendőröket, a mentők és a SMURD adatai szerint 29 civil és csendőr szorult sürgősségi ellátásra az Egyetem téren zajlott tiltakozás során, hatot közülük kórházba kellett szállítaniuk. Volt, aki gázmérgezés miatt szorult orvosi kezelésre, 11-en elájultak, egy esetben lázat észleltek, két személynek mellkasi fájdalmai voltak. Három személy koponyasérülést szenvedett.
Megszólaltak a politikusok
Vasárnap, akárcsak szombaton, a tüntetők többnyire délután, estefelé kezdtek gyülekezni, nem késlekedtek a politikusok sem, már szombaton beindult a nyilatkozatháború. A liberális párt elnöke, Crin Antonescu bejelentette: az NLP arra kéri a jelenlegi hatalmat, mielőbb készítsék elő az előrehozott választásokat, hiszen ez az “egyetlen megoldás” arra, hogy 2012-ben “a közelégedetlenségből fakadó megnyilvánulások ne mélyüljenek el”. Antonescu kifejtette azt is, ma arra kéri az alakulat politikai bizottságát és USL-s szövetségeseit, hagyják jóvá az aláírásgyűjtést és a közvitát az államfő tisztségből való felfüggesztéséért. Elmondta, az NLP “teljes mértékben szolidáris” mindazokkal, akik az elmúlt napokban utcára vonultak tiltakozni, jóllehet “az NLP semmilyen módon nem vett részt” a bukaresti és más városokban tartott tüntetések szervezésében. A kormánypárt részéről a DLP szóvivője, Sever Voinescu nyilatkozott: pártja felvállalja az egészségügyi törvény teljes kidolgozási folyamatának újrakezdését, és nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy a visszavont tervezet legyen a kiindulópont. “Teljes mértékben jogos a lakosság elégedetlensége az ország egészségügyi rendszerével szemben, és az annál frusztrálóbb, minél tovább halogatják a reformot a politikai döntéshozók” – nyilatkozta Voinescu. Victor Ponta, az SZDP elnöke tegnap üdvözölte a tiltakozásokat, de elutasította az erőszakot, és a déli órákban az Szociál-Liberális Szövetség (USL) kiadott egy közleményt, amelyben rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kéri, amelyen megvitatnák “a jelenlegi politikai helyzetet és az előzmény nélküli szociális feszültségeket, és olyan politikai megoldást találjanak, amellyel elejét vehetnék a feszültségek fokozódásának”.
Új törvényt ígér Boc
Emil Boc kormányfő tegnap azt követően nyilatkozott, hogy a Floreasca Kórházban meglátogatta azt a csendőrt, aki szombat este az Egyetem téren megsérült a csendőrök és a tüntetők közötti összecsapásban. A miniszterelnök nagyon röviden annyit közölt: a koalícióban ma tárgyalnak egy új egészségügyi rendszerről szóló törvény kidolgozásáról, amely nem írja majd elő a rohammentő-szolgálat (SMURD) felszámolását vagy a sürgősségi ellátás magánosítását. Mint mondta, az új tervezetet a politikai erőkkel és a civil társadalommal partnerségben dolgozzák ki. Vasárnap délután, este a szombatihoz hasonló módon folytatódtak a tüntetések. A közösségi hálón, főként a Facebookon történő mozgósításnak köszönhetően majd mindenütt nőtt az utcára vonulók száma, megjelentek a szakszervezeti vezetők, politikusok is. Vasárnap este a bukaresti Egyetem térre több száz diák is kivonul, itt azonban elszabadultak az indulatok, erőszakba torkollott a tiltakozás. A tömeg üvegekkel, kövekkel dobálta a rendfenntartókat, azok könnygázzal válaszoltak, egy férfi a Molotov-koktéltól lángolni kezdett, a körülötte állók oltották el. Lapzártakor tartott a macska-egér játék az Egyetem téren, a tüntetők többször átszakították a csendőrök védőláncát, és megpróbálták elfoglalni a teret, a rendfenntartók azonban rövid időn belül visszaállították a kordont. Több fiatalt őrizetbe vettek.
Erdély.ma
2012. március 19.
A MOGYE a szakadék felé tart
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) még nem tart a katasztrófánál, de a vezetőség, amely nem is igazán törvényes, egyértelműen a szakadék felé taszítja az egyetemet – jelentette ki Markó Béla.
A miniszterelnök-helyettes leszögezte: az ügyben megszólaló román oktatók többsége megpróbálja megtéveszteni a közvéleményt, „öngyilkos” magatartásuk pedig nemcsak a magyar oktatást, hanem az egész egyetemet tönkreteheti, hiszen a MOGYE, amely egykoron Románia egyik legtekintélyesebb orvosi és gyógyszerészeti egyeteme volt, és amely eredetileg kizárólag magyar nyelvű intézményként működött, most oda került, hogy alig-alig jutott be a másodosztályú egyetemek közé. Úgy vélte, a minisztérium már rég felléphetett volna keményebben az ügyben, azonban a volt oktatási miniszter – bár nem volt rossz szándékú – nem volt elég erélyes. Véleménye szerint azonban minden feszültségkeltés és ellenkezés dacára sikerül majd létrehozni a magyar kart, ez azonban korántsem jelenti az ügy végét: sokan ugyanis arra számítanak, hogy a választásokat követő új – szerintük a jelenlegi ellenzéki pártokból álló – kormány módosítani fogja a tanügyi törvényt, és a magyar karokat felszámolják. * Mihail Hărdău, a szenátus tanügyi bizottságának elnöke tegnap bejelentette, a bizottság holnap elemzi a MOGYE helyzetét, hogy azonosítsák, a tanügyi törvény mely előírásai tették lehetővé olyan Charta elkészítését, amit a szaktárca nem hagyott jóvá.
A DLP-s szenátor azt mondta, teljes mértékben elégedetlen az SZDP és az NLP honatyáinak politikai magatartásával, akik a szenátus tanügyi bizottságában egyetértettek a tanügyi törvény magyar kisebbségre vonatkozó előírásaival, beleértve a multikulturális egyetemeket is, „most meg kétségbeesetten kapálóznak, hogy a DLP eladja Erdélyt, elárulja az erdélyi románok érdekeit, ami egyáltalán nem helyénvaló”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 16.
Belföldi hírek
Marad a szakmai érettségi
Egyetlen ellenszavazattal a szakmai érettséginek a tanügyi törvényben való megmaradása mellett döntött a parlament tanügyi bizottsága tegnap, visszautasítva ezáltal Traian Băsescu államfőnek az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet fülelülbírálási kérését. A tanügyi bizottság ülésén az ellenzéki demokrata-liberálisok nem vettek részt, a szakmai érettségi ellen Kötő József RMDSZ-es képviselő szavazott, aki szerint az nem megoldás, csak szemfényvesztés, a törvény csak bátorítja a lustaságot és a hozzá nem értést.
Lesz pénz az állam működésére
Victor Ponta kormányfő tegnap kijelentette, 1,3 milliárd lejjel egészíti ki az állami költségvetést annak érdekében, hogy az állam működését tovább biztosítsák, és bírálta a demokrata-liberális kormányt amiatt, hogy az nem utalt ki az év végéig elégséges pénzalapokat. „Találtunk pénzalapokat, mivel vannak pótjövedelmeink, és mivel máshonnan utalunk át. A DLP november 1-jén bezárta volna Romániát” – mondta Ponta. Rámutatott, a kormány prioritása jelenleg az, hogy alapokat keressen a kórházak működtetéséhez, a nyugdíjak egy részének visszafizetéséhez, illetve a közigazgatási és belügyi tárca működéséhez, tekintve, hogy a büdzsé nem biztosít pénzt az év utolsó 45 napjára. Eközben a DLP tegnap ismét benyújtotta a képviselőházhoz a költségvetést érintő egyszerű indítványát, melyben azt kérik, a kormány november elsejéig mutassa be a 2013-as állami költségvetést.
Korlátozott termőföldvásárlás
Románia korlátozná 2014-től a külföldi magánszemélyek termőföldvásárlását, ugyanakkor megfelelő feltételeket teremtene a mezőgazdaságban beruházni akaró külföldiek számára – jelentette ki Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető emlékeztetett, 2013-ban jár le a külföldi állampolgárok termőföld-vásárlási moratóriuma, ami ellen Románia nem tehet semmit, de jövőre egy ügynökség létrehozását tervezik, amelynél kérvényezniük kell majd a külföldi állampolgároknak a termőföldvásárlás engedélyezését. Constantin szerint 500 hektárra korlátoznák a külföldi magánszemélyek által megvásárolható földterületet, ugyanakkor kedvező feltételeket akarnak teremteni a mezőgazdaságba befektetők számára. Romániában jelenleg a termőföld 8,5 százalékát, 700 ezer hektárt használnak külföldiek, a legtöbb terület olasz, német és arab tulajdonban van.
Becalival DD ellen
George Becali a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) jelöltjeként indul a választásokon a fővárosi 6. kerület egyik körzetében, abban, ahol Dan Diaconescu is jelölteti magát – jelentette ki Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök, hozzátéve, hogy Becali fog nyerni. Az Új Generáció Pártjának (ÚGP) elnöke, Gigi Becali európai parlamenti képviselő a hét végén jelentette be jelölését az SZLSZ színeiben, azt állítva, Crin Antonescu liberális pártelnökkel támogatási megállapodás megkötéséről egyeztetett az ÚGP és az NLP között, anélkül hogy pártja beolvadna a liberális pártba. Az NLP egyébként nemcsak George Becali pártjával kezd tárgyalásokba politikai megállapodás érdekében, hanem a parasztpárt Ciorbea-ágával is – jelentette be tegnap Crin Antonescu, hozzátéve, amennyiben a tárgyalások sikerrel járnak, az ÚGP támogatni fogja az SZLSZ jelöltjeit, és George Becalinak be kell iratkoznia valamely SZLSZ-beli pártba, azonban gyakorlatilag saját pártjának a politikai vezetője marad.
Növekvő külföldi tőkeberuházás
Ötvenöt százalékkal nőtt az idei év első nyolc hónapjában a közvetlen külföldi tőkeberuházások értéke Romániában, elérve a 941 millió eurót – derült ki a központi bank összesítéséből. A külföldi beruházások értéke tavaly 1,946 milliárd eurót tett ki, ami az elmúlt kilenc év legalacsonyabb értékének számít. A legtöbb pénz külföldről 2008-ban áramlott be a román gazdaságba: 9,496 milliárd euró. Az idei év első nyolc hónapjában a külföldi beruházások 30 százalékban fedezték a folyó fizetési mérleg hiányát, amely 3,123 milliárd euró volt. Ez utóbbi 23 százalékkal kisebb a tavalyi hasonló időszakban regisztrált deficithez képest.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 17.
Áttörés a kisebbségi jogérvényesítésben (Az Európai Néppárt kongresszusa)
A leköszönő elnökség ülésével kezdődött tegnap Bukarestben az Európai Néppárt (ENP) 21. tisztújító kongresszusa, amelyen újabb három évre elnökké választották az ENP-t két évtizede irányító Wilfried Martenst, és az ENP húsz év után új politikai programot fogadott el, melybe – az RMDSZ kezdeményezésére – beiktattak egy, a nemzeti kisebbségekről szóló fejezetet is.
Ezt Kelemen Hunor szövetségi elnök áttörésként értékeli. A tegnapi nap folyamán Orbán Viktor megbeszélést folytatott az RMDSZ elnökével, melynek során a magyar miniszterelnök kifejtette, keresik „a közös együttműködés lehetőségét”. Tőkés László európai parlamenti képviselő pedig azt javasolta, az Európai Unió fordítsa kisebbségvédelmi célokra a Nobel-békedíjjal járó pénzösszeget.
Megnyílt az út A kongresszus Wilfried Martens pártelnök, Joseph Daul frakcióvezető megnyitóbeszédével, illetve Vasile Blaga és Theodor Stolojan DLP-vezető és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédével kezdődött. Az RMDSZ áttörésként értékeli, hogy az ENP kongresszusán kisebbségvédelmi célkitűzéseket iktat politikai programjába – emelte ki Kelemen Hunor, hozzátéve, a programba az RMDSZ javaslatára kerültek be az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó célkitűzések. A dokumentum több mint négyszáz cikkelye közül kettő foglalkozik a kisebbségvédelemmel és egy a hagyományos régiók szerepével. Az ENP programtervezete kimondja, hogy az őshonos kisebbségeket – amelyek nemzedékek óta ugyanazon a területen laknak, miközben az államhatárok megváltoztak térségükben – segíteni kell identitásuk, anyanyelvük védelmében. A tervezet ugyanakkor szorgalmazza, hogy az Európai Unió építse be a kötelező érvényű közösségi jogba a kisebbségek védelmét. „Ez áttörés, hiszen az Európai Néppárt, általában az Európai Unió intézményei és politikai családjai nem foglalkoztak a kisebbségvédelemmel. A kisebbségek hozzájárultak az európai konstrukcióhoz, államalkotó tényezőknek kell őket tekinteni, és fontos, hogy az EU szintjén előbb-utóbb megszülessen egy olyan keretszabályozás, amely az őshonos kisebbségek számára identitásuk megőrzését garantálja. Az uniónak kötelezővé kell tennie bizonyos kisebbségvédelmi normákat a tagállamok számára. Ezért tartjuk áttörésnek (az ENP célkitűzését), mert így remény van rá, hogy ez a kérdés az európai intézményekben napirendre kerül” – magyarázta.
Kisebbségvédelemre a békedíjat A kongresszusra 40 ország 73 pártjának küldöttsége érkezett Bukarestbe, őket a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség szimpatizánsai (az utcán) és politikusai (a rendezvény helyszínéül szolgáló parlament épületében) fogadták, magukra akasztott feliratokkal tiltakozva az ellen, hogy a román nép által „valójában leváltott” Traian Basescu államfő úgymond „európai néppárti segítséggel” őrizte meg hatalmát. A küldöttek tegnap délelőtt az ENP és a párt európai parlamenti frakciója által közösen szervezett A válasz: több Európa című szemináriumon vettek részt, amelyen a foglalkoztatás és a társadalmi kohézió, valamint a regionális fejlesztés témakörében hangzottak el előadások. A szemináriumon felszólalt többek között Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki kifejtette: a hátrányos helyzetű régiók felemelésében jó eszköz az unió kohéziós politikája. Példaként Székelyföldet említette, hozzátéve, hogy a regionális politika sikeréhez a regionális kisebbségek jogainak garantálása is szükséges, hogy a gazdasági célkitűzések ne bukjanak el etnikai, társadalmi feszültségeken. Tőkés László a vita után rögtönzött sajtótájékoztatóján bejelentette, javasolni fogja, hogy az Európai Unió fordítsa kisebbségvédelmi célokra a Nobel-békedíjjal járó pénzösszeget annak elismeréséül, hogy a kontinens békéjéhez a kisebbségek felelősségteljes politizálása is hozzájárult. Kifejtette: az európai kisebbségek is hozzájárultak a Nobel-békedíjhoz, hiszen az esetek többségében békés politikai küzdelemmel próbálják jogaikat érvényesíteni. Mint mondta: ez különösképpen jellemző a romániai magyarságra, amely még a háborús időkben sem ragadtatta magát erőszakos cselekményekre. „Megbékélést szeretnénk a románokkal és a magyar politikai közszereplőkkel, sajnáljuk, hogy ez most nem sikerült. Bár a 2009-es európai parlamenti választás jó példája volt annak, hogy sikerülhet összefogni: ezáltal jutottunk be hárman az EP-be, és ennek az együttállásnak is nagymértékben köszönhető, hogy az ENP kongresszusán a programba bekerülhet néhány olyan paragrafus, amely az őshonos európai kisebbségekkel és a regionális kisebbségek ügyével foglalkozik, és ezzel elindul a kisebbségi kérdés az uniós jogi kodifikáció útján” – mondta Tőkés László.
Szorosabb együttműködést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megbeszélésén Orbán Viktor üdvözölte, hogy az ENP elfogadta az RMDSZ kisebbségvédelemre vonatkozó javaslatait az alapprogram módosításakor. Kelemen Hunor a parlamenti választások előkészületeiről tájékoztatta Orbán Viktort, hangsúlyozva, 2013-ban olyan rendkívüli horderejű változásokra készül a romániai törvényhozás (alkotmánymódosítás, régiók átszervezése), amelyek teljes mértékben szükségessé teszik a romániai magyar érdek-képviseleti szövetség jelenlétét a parlamentben. „Számunkra létszükséglet a parlamenti jelenlét” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. „Erős parlamenti képviselete van az erdélyi magyarságnak Bukarestben, az RMDSZ stabil politikai hátteret biztosít” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök, majd hozzátette, „az RMDSZ-szel keressük a közös együttműködés lehetőségét”. Magyarország változatlanul elkötelezett a határon túli magyar közösségek felé – jelentette ki a magyar kormányfő, aki a kétoldalú találkozó során Magyarország belpolitikai és gazdasági helyzetéről tájékoztatta az RMDSZ elnökét. Közös érdeke mind az RMDSZ-nek, mind a Fidesznek, hogy a romániai belpolitikába ne térjenek vissza a régi, rossz politikai reflexek – értettek egyet a felek. Orbán Viktor egyébként ma mond beszédet az ENP-kongresszuson, melyben – Szijjártó Péter tájékoztatása szerint – a miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint volt korábban, és azt is világosan kell látnia mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a kezeléséhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. június 1.
Így szúrnak ki a magyarokkal a balliberálisok
A balliberális kétharmados parlamenti támogatás megvan, és most már annak a kellemetlen fejleménynek a lehetőségét is kiiktatták, hogy alacsony részvétel esetén érvénytelen legyen a népszavazás – így kommentálta a Mensura Transylvanica erdélyi politikaelemző intézet a romániai törvényhozás azon döntését, hogy egy népszavazás akkor is érvényes, ha a szavazásra jogosultaknak csupán 30 százaléka vesz részt rajta, és akkor eredményes, ha a választói névjegyzékben található polgárok 25 százaléka igennel szavaz.
Május 29-én derült ki, hogy nem változik Románia nemzetállamként való meghatározása, miután az alkotmánymódosítás szövegét előkészítő parlamenti bizottság elvetette szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatát, hogy töröljék ezt a jelzőt az alkotmány első cikkelyéből. A bizottság elnapolta az RMDSZ egy másik indítványának megvitatását, amelyben a szövetség azt kezdeményezte, hogy az alkotmány ismerje el államalkotó tényezőkként a nemzeti kisebbségeket. Ugyanezen a napon gyakorlatilag az utolsó akadályt is elhárította a szociálliberális (USL) kormányoldal az új romániai alkotmány hatályba lépésének útjából. Bár a módosított alaptörvény még el sem készült, a kétharmados szavazógépezet elfogadta a parlamentben a népszavazásról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a referendum akkor is érvényes, ha a szavazásra jogosultaknak csupán 30 százaléka vesz részt rajta, és akkor eredményes, ha a választói névjegyzékben található polgárok 25 százaléka igennel szavaz – olvasható a Mensura Transylvanica (MT) legfrissebb felmérésében.
„Védett vad” lett
Az elemző intézet emlékeztetett arra is, hogy a népszavazás érvényességi küszöbe volt az a banánhéj, amelyen az USL tavaly elcsúszott, amikor le akarta váltani hivatalából Traian Basescu államfőt. Hiába cserélte le saját embereire a parlament házelnökeit és az ombudsmant, és hiába próbált nyomást gyakorolni az alkotmánybíróságra, miután az EU nyomására elfogadták, hogy az államfő menesztéséről szóló referendumon 50 százalék plusz egy fő legyen az érvényességi küszöb, szinte borítékolható volt a kudarc – tették hozzá.
A végeredmény ismert: a jogosultak 46 százaléka vett részt a szavazáson, miután az ellenzéki Liberális-Demokrata Párt (PDL) távolmaradásra szólította híveit, és a magyarok is az átlagosnál nagyobb arányban maradtak otthon, így a referendum érvénytelen lett, Basescu pedig a helyén maradhatott. Az MT szerint bár a mostani módosítás nyomán az államfő már könnyebben leváltható lenne, nem valószínű, hogy a kormányoldal ismét nekifutna a felfüggesztési eljárásnak. Az államfőt ugyanis az EU – mint a kétharmados kormány egyetlen ellensúlyát – „védett vaddá” nyilvánította, és ha a kormány ismét meneszteni próbálná, azt minden bizonnyal ismét csak a jogállamiság elleni támadásként értékelnék Brüsszelben, és ennek megfelelően reagálnának.
Ezért csökkentették a balliberálisok a küszöböt
Úgy látják, a módosítás célja inkább az új alkotmány elfogadtatásának megkönnyítése. Mint ismeretes, alkotmánymódosítás esetén először a parlament két házának kell kétharmados többséggel elfogadnia az alaptörvényt, majd népszavazásra bocsátják, hogy a polgárok is szentesítsék – emlékeztet az elemzőintézet. „A kétharmados parlamenti támogatás megvan, és most már annak a kellemetlen fejleménynek a lehetőségét is kiiktatták, hogy alacsony részvétel esetén érvénytelen legyen a népszavazás.” A jelenleg is közel 60 százalékos támogatottságú USL játszva képes annyi hívét mozgósítani, hogy meglegyen a 30 százalékos részvétel, és máris nyert ügye van – tették hozzá.
„Ez a fejlemény azért veszélyes, mert így a kétharmados többség bármit beleírhat az alkotmányba, illetve bármit kihagyhat belőle.” Például a magyar közösség államalkotó tényezőként való elismertetésének elmaradása esetében hiába tiltakoznának azzal a magyar közösség tagjai, hogy távol maradnak a referendumtól, az nélkülük is érvényes lesz, míg az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöb mellett a magyar szavazók jelentette 5-6 százalék is kulcsfontosságú lehetne – hívta föl a figyelmet az MT. A parlament tehát a népszavazás érvényességi küszöbének csökkentésével nehezítette a demokratikus érdekérvényesítést, hiszen ezek után már a polgárok 30,1 százaléka is dönthet a száz százalék sorsáról – zárul az elemzés.
Kovács András
mno.hu
Erdély.ma
2013. június 15.
Kétnyelvű oklevél botránnyal
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének képviselői megdöbbentőnek, felháborítónak tartják Marius Paşcan demokrata-liberális szenátor „nacionalista és idegengyűlölő magatartását”. A szenátor a főtanfelügyelő lemondását kérte, miután az intézmény címer és trikolór nélküli, kétnyelvű okleveleket küldött a líceumokba.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a szervezet vezetői megdöbbentőnek, felháborítónak tartják Marius Paşcan DLP-s szenátor „nacionalista és idegengyűlölő magatartását”, szerinte „Marosvásárhelyen lejárt a hisztériák ideje”. Brassai ismertette, eddig minden iskola maga gondoskodott az oklevelek beszerzéséről, mert nem a tanfelügyelőség hatásköre az oklevelek kiadása. „Mi nem tettünk egyebet, mint hogy az osztályfőnökök és iskolaaligazgatók részéről érkező kérés szerint segítettük őket” – mondta Brassai. A román és magyar nyelvű diplomák „tiszteletet tükröznek a többség és a normalitás iránt”.
Kiemelte, a korábbi évek oklevelein sem volt zászló és címer, de ha ez a probléma, jövőre helyet kapnak ezek az okleveleken. Brassai nem árulta el, mennyit fizettek az oklevelekért, szerinte azonban azok kinyomtatása nem volt fölösleges, mert fontos a magyar végzősök és szüleik számára. Az RMDSZ Maros megyei elnöke ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért a román kormány „nem tulajdonít fontosságot annak a közösségnek, amely a megyei lakosság negyven százalékát teszi ki”, hiszen a prefektúrán a magyar közösségnek nincs egy képviselője sem, és ez a helyzet „nem normális”.
Marius Paşcan demokrata-liberális szenátor csütörtökön Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő lemondását kérte, mert szerinte az intézmény olyan kétnyelvű okleveleket küldött a végzős középiskolásoknak, amelyeknek „közük sincs Románia törvényeihez”. Someşan szerint az említett okiratok értéktelen selejtpapírok, amelyeket helyettese állított ki.
A Maros Megyei Főtanfelügyelőség csütörtök este honlapján tett közzé egy közleményt, melyben leszögezi: a líceumokban kiosztott okleveleket nem az intézmény találta ki és állította ki, ezért nem is felelős azok szétosztásáért, bizonyítékként említi meg, hogy nincsenek rajta a román állam és a Maros Megyei Tanfelügyelőség jelképei. „Az említett oklevelek sosem voltak intézményünk dokumentumai, ennek következtében megtiltjuk az iskolák vezetőségének, hogy ezt használják és lepecsételjék” – áll a közleményben.
Háromszék
Erdély.ma
2014. február 15.
Hírsaláta
FÉLKÉSZ DECENTRALIZÁCIÓS TÖRVÉNY. Az alkotmánybíróság megindokolta a decentralizációs törvénytervezet elutasítását. Az alkotmányellenessé nyilvánítás 106 oldalas indoklása szerint a törvénytervezet nem felelt meg a 2006-os decentralizációs kerettörvény követelményeinek. Ezek szerint a decentralizációs folyamatot egy sor előkészítésnek kellett volna megelőznie, de ezekre nem került sor.
Konkrétan azt a cikkelyt emelték ki, amely előírja, hogy a kompetenciák átruházását hatástanulmányok és minisztériumok, valamint központi közigazgatási szervek által kidolgozott alkalmazási útmutató szerint kell megvalósítani. A decentralizációs törvénytervezetet a kormány felelősségvállalással fogadta el, azonban 70 LDP-s és PP-DD-s képviselő az alkotmánybíróságon megfellebbezte, és a testület január 10-én az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította. (Hotnews.ro)
FRANCIA HAJLÉKTALAN MOLDVÁBAN. Majdnem megfagyva találtak rá a Neamţ megyei Poiana Teiului-i viaduktban a harmincéves rennes-i Vanessa Auzenau-ra, aki több mint egy éve elhagyta szülőhazáját, és a helyiek kegyelemkenyeréből él – írja az Adevărul.
EGYÜTT KELL MARADNI. Călin Popescu Tăriceanu volt liberális kormányfő a Gândulnak adott interjúban annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a szocialistáknak és liberálisoknak együtt kell maradniuk és kormányozniuk. Tăriceanu szerint a dolgok akkor zavarodtak össze, amikor az SZLSZ úgy döntött, a két nagy párt külön listán indul az Európai Parlamenti választásokon. Tăriceanu tárgyalásokat sürget, a jelenlegi állapotot krízishelyzetnek tekinti.
VALAKINEK VÁLLALNIA KELL A FELELŐSSÉGET. Tovább gyűrűzik a botrány a bukaresti Cantacuzino Intézet által gyártott fertőzött influenzaoltás ügyében. Mint kiderült, az intézet munkatársai már akkor tudták, hogy a vakcinában a megengedettnél jóval magasabb az endotoxin-szint, amikor az oltóanyagot a klinikai vizsgálatok során 62 személyen tesztelték, a fertőzöttség tényét azonban nem közölték az önkéntesekkel. Az Evenimentul zilei napilapnak nyilatkozó szakértők úgy vélik: az Országos Gyógyszerhatóságnak mindenképpen felelnie kell a történtekért, hiszen példa nélküli, hogy egy illetékes hatóság engedélyezze egy rendellenes oltóanyag használatát. Az endotoxin egyébként egy bizonyos fajta baktériumból származó, illetve annak elpusztulása után felszabaduló vegyület, amely kis adagban segíti az immunrendszert a fertőzések leküzdésében, nagy mennyiségben azonban mérgező: hidegrázást, lázat, de akár anafilaxiás sokkot is okozhat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),